#inkább nem is szülök gyereket
Explore tagged Tumblr posts
Text
Istenem, csak nehogy ugyanolyan szülő legyek, mint az anyám
#saját#gondolat#félelem#isten ments#Jézusom#nehogy#nem akarok ilyen szülő lenni#inkább nem is szülök gyereket#utálok itthon lenni#itthon lenni#gyűlölök itthon lenni#jó itthon lenni haha#anyám#anya#család#utálom
75 notes
·
View notes
Text
Isten éltesse a gyengébbik nemet
Be kell valljam, hogy kicsit már attól behánytam a számba, hogy ezt a címet leírtam, de úgy találtam, hogy ez foglalja össze a legszebben azt, amiről ma írni szeretnék.
Ismét egy gyönyörű, szikrázóan napos nőnapra ébredhettünk Magyarországon. A reggeli ágyban maradós ébredezés alatt szokás szerint átpörgettem a Facebookot és a híroldalakat a telefonomon. Ha már nőnap, akkor gondoltam nőként szívok magamba egy kicsit a pozitivitásból és kedvességből, amit állítólag ma kapnunk kéne. Tudjátok, megbecsülést, vagy valami ilyesmit. De nem ez történt. Arra eszméltem rá, hogy háromszor annyi sértő és degradáló üzenet jött szembe velem mindenhol, mint az év bármely másik napján. Na most ez akkor hogy is van?
Vajon milyen ok bújik meg amögött, hogy minden egyes nőnapon elárasztják az internetet a megbecsülés köntösébe bújtatott hímsoviniszta megnyilvánulások? A válasz egyszerű: a nőket nem igazán azért becsülik meg, amiért kellene. Vagy inkább úgy is mondhatnám, hogy ilyenkor szembesülhetünk vele, hogy sok férfi szemében a nő nem igazán ember. A nő az nő. Sokoldalú, mivel lehet szexuális tárgy, mosogatógép, szobalány, szakács, meg anya is. Sőt, akár mind egyszerre! Wow. Elég szuperek vagyunk, nem?
Szerencsére ezen a napon bókokkal fejezi ki nekünk minden olyan férfi, aki azt gondolja, hogy ez így rendben van. Mert hát azért szerencsétlen nőknek dobjunk már egy kis morzsát, ha már emberileg abszolút lealacsonyítjuk őket egy sokadrangú pozícióba.
Tehát összefoglalva a reggeli internetes krúzolásom, láttam ma már mindent. Politikusok semmitmondó, lealacsonyító köszöntéseit, random férfiak hasonló kaliberű posztjait, és természetesen Varga Judit transzfób nőnapi köszöntését CSAK IGAZI NŐKNEK. De valamit azért csak ki kell választanom, amit ízekre szedhetek a mai posztban. Íme a nyertes, amit a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook oldal (amit amúgy mindenki figyelmébe ajánlok, aki még nem ismeri) osztott meg Hummel Zsolt tollából.
“Milyen a férfi? Szereti a pinát, Meg a melleket és a bőr illatát. Belenézni a női a szemekbe és élvezni bizsergést. És örülni, ha vissza is néztek. Jó lenne egyet csak kávézni veletek. Meg aztán együtt járni, együtt aludni. Persze jót szexelni is. Meg jó amikor csak este fáradtan egymásra dőlni. Bírni mikor menstruáltok, élvezni a hisztiket. Meg hallani amikor élveztek. Értetlenül állni, hogy gyereket szültök. És még főztök is mellette. Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni. Hogy sosem fogy el fogkrém. Értékelni a csipkét és de élvezni a pamut bugyit is. Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút. De nagyon köszönjük. Emlékezni a tini lányok illatára, Élvezni a felnőtt nő parfümjét. Megköszönni azt sok készülést, Műkörmöst, fodrászt, kozmetikust. Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát, A gyerek miatt test változását. A világ dekoltázsoktól, ringó seggektől lesz teljes. Meg a szikrázó szemektől, és a mosolytól...Ami reméljük igent mond. Ha nem lennétek, ezt sem írtam volna le. Meg mi értelme lenne az életnek? Köszönjük hölgyeim.”
Összefoglalom nektek a nők értékeit ezalapján a szép köszöntés alapján: csöcsök, pina, kúrás, főzés, szülés, szép külső. Mi ezekben a közös? Egyik sem csak a nőért és a nők kiteljesedésének vonatkozásában jön szóba. Mind a férfi kiszolgálásának egy része, és így nyer értéket egy nő Hummel Zsolt (mellesleg ez amúgy ki a fasz?), és még sok más férfi szemében.
És sajnos ez a valóság: rengeteg férfit teljesen hidegen hagy, hogy mi zajlik egy nő fejében. Az ilyen embernek egy nő belső történései egyedül akkor lesznek érdekesek, ha épp egy faszt fogadnak magukba (átvitt és szószerinti értelemben). A többi belső folyamat pedig alapvetően értékét veszti vagy a sztereotípiák, vagy személyes komplexusok, vagy ki tudja épp milyen indokból. Mert irracionális, mert nem számít, mert hiszti, mert nem szükséges. Ami egy privát probléma lenne, ha nem akarnák ebbe a formába beleerőszakolni az összes nőt, a gondolataikkal együtt. Képmutató, lealacsonyító köszöntések jönnek minden irányból, amit ha nem értékelünk, akkor természetesen dühöngő, hőbörgő, szőr��slábú feminista picsák vagyunk. Hiszen bóknak szánták. És ha nem fogadod el, akkor a kurva anyád amúgy is. Mivel a legjobb védekezés a támadás, és a nagyvonalúan „hamárnőnapvan” alapon odabaszott sértegető bókokba annyi energiát és büszkeséget öltek bele, hogy ha kritizálni merészeled, akkor az egy parasztlengőssel ér fel egyenesen a kis sérülékeny férfiasságukba. Természetesen ezt így egyszer sem fogja egy szexista férfi sem bevallani, hiszen előbb mennek bele mindenféle mentális parkour mutatványokba, minthogy terápiára menjenek.
De nézzünk meg pár részletet ebből a műalkotásból.
Bírni, amíg menstruálunk? Bírd ki te azt, amikor felállni is képtelen vagy a fájdalomtól, amitől lever a hidegveríték is, és közben egy önmagát minimum isten ajándékaként kezelő férfi veri a saját faszát a tükörbe nézve, hogy milyen hősiesen tűri a „nehéz, hisztis napokat”.
„Értetlenül állni, hogy gyereket szültök. És még főztök is mellette.” Én is kurvára értetlenül állok azelőtt, hogy egy szülőszobából kilibbent friss anyát miért csak értetlenül néz a csávója, miközben főz.
„Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni. Hogy sosem fogy el fogkrém.” Mert nem elég, hogy menstruálok, szülök, meg főzök, de még mosok és vasalok is, sőt, boltba is olyan szinten csak én megyek, hogy a párom azt sem tudja, hogy a fogkrém nem csak odaterem a fürdőszoba polcára. A szolgálás az életem.
„Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút.” (a helyesírásért nem én vagyok a felelős) Pedig hidd el, kurvára nem bonyolult, ezek csak ruhadarabok. Ám írónk értetlenül áll azelőtt, hogy egy nő esetleg lehet, hogy magáért vesz fel ilyet…
„De nagyon köszönjük.” …de azért valahogy a végén csak úgy értelmezi, hogy minden IS érte van.
„Megköszönni azt sok készülést, műkörmöst, fodrászt, kozmetikust. Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát.” Természetesen ez is mind-mind csak a férfiak élvezetének szól. News flash. A nőknek nem szól minden egyes rezdülése a férfiakról, akármilyen hihetetlenül is hangozhat ez.
És mindennek a tetejébe egy élveteg arccal takarító nő stockfotója a poszt alatti illusztráció. Ez volt az a pont, hogy majdnem felvettem és ideraktam magamról egy videót, ahogy ordítva röhögök, mint egy asztmás fóka, de inkább megkímélek mindenkit ettől a látványtól.
Zárásnak pár kérdést szeretnék feltenni. Ha már a hasonló véleménnyel rendelkező férfiak konkrétan bevallják, hogy a nők szolgaként robotolnak körülöttük, akkor mondják már el, csak így nőnap alkalmából, hogy ők mit tesznek a nőkért cserébe? Vagy a puszta létezésüknek és a farkuknak elégnek kell lennie mindezért az erőfeszítésért? Vagy egy ilyen lófasz facebook poszt a hála évente egyszer? Vagy az, hogy szexuálisan vonzónak és elég háziasnak talál minket egy férfi, ajándéknak kéne lennie? Vagy amúgy így mégis mi a fasz?
Ezek voltak a mai köszöntések zömével kapcsolatos érzéseim.
Boldog nőnapot minden nőnek, szexuális identitástól, bőrszíntől, társadalmi hovatartozástól, származástól függetlenül. Emeljük fel egymást, mert más nem teszi meg helyettünk. Köszöntem a figyelmet.
Azoknak a férfiaknak pedig puszi, akik az év minden napján egyenlőként és tisztelettel kezelik a nőket, és ehhez nem posztolnak képmutató monológokat.
#feminizmus#feminista#magyar#magyarország#nőnap#nők#férfiak#egyenlőség#szexizmus#szexista#nemek#női egyenjogúság#egyenjogúság#társadalom#kapcsolatok#saját írás#magyar írás#írás#vélemény#saját vélemény#hungary#tumblr hungary#magyar tumblr#tumblr magyarország
57 notes
·
View notes
Text
Érdekes
A Bors valahogy lemaradt erről az Andy Vajna - Titkárnő Ági - Vajna Tímea - A lényeg, hogy Andy Boldog legyen - de én már nem szülök neki gyereket - de ezt a kommentet inkább mégis törlöm sztoriról.
3 notes
·
View notes