#ijesztő

[pillango-lelek]

Ijesztő, hogy milyen könnyen el lehet szakadni a valóságtól. Egyszer betelik a pohár és elszáll egy részed a fellegekbe, miközben még mindig itt vagy. Soha többet nem leszel ugyanaz aki, és veled együtt a körülötted lévők sem. Minden megváltozik és nem tehetsz ez ellen semmit, hiába kaparsz kétségbeesetten. Végül évek után végignézheted, ahogy mindenki építette tovább az életét, te pedig ennyi év után is ugyanott lebegsz. Lebegsz a semmiben és csak reménykedhetsz, hogy nem maradtál teljesen egyedül.

2024.01.08.

[searchingnewme]

Minél jobban nem válaszol és semlegesen áll hozzám, annál jobban érdekel..

És ez bosszantó... xD

[dramatic-dolphin]

elmeséled azt a middle school lit teachert a hun követőknek, kíváncsi vagyok mi lehet, nálunk is volt néhány izgalmas tanár név az évek során 👀

ebből tök könnyen ki lehet találni, hogy hova jártam suliba egy pár évig ha az ember erre vetemedik, de az irodalomtanáromat úgy hívták hogy tamás ferenc. amiből osztályom számára valamiért tomiferi lett. így egybe. tomiferi. mindig csak így hivatkoztunk rá.

[bbherewegoagain]

Rohadt ijesztő,hogy a saját gondolataim felemésztenek.

[minden-minden]

A jövő ijesztő, de nem mehetsz vissza csak azért a múltba, mert azt már ismered.

[csakszavak]

Baromi ijesztő, milyen könnyen el tudnak baszódni a dolgok…

[2ndbaroness]

Úgy szoktam fotózni, hogy zene szól a fülemben, melynek segítségével teljes mértékben el tudok merülni a tevékenységben. Egy olyan erdőben voltam ma, ahol 100 alkalomból 99-szer senkivel nem találkozom, ráadásul olyan szegletében (is) az erdőnek, ami sűrű fenyves, vagy 50 méterre a turistaúttól.

A gépen az időzítő úgy van beállítva, hogy 5 mp-ig mutatja az éppen megfotózott képet a kijelző, amit minden képkészítés után csekkolok is. Na ekkor láttam meg ezt:

Egy pillanat alatt beugrott az összes horrorfilm és mire a tekintetemet fölemeltem az amúgy házaspárra, majd' összefostam a gyönyörű, új trekking cipőmet. Elmeséltem nekik, min mentem keresztül pár tizedmásodperc alatt, ők nevettek, én meg... hallottam a pulzusomat.

Azért voltak kevésbé ijesztő dolgok is az erdőben:

[pajjorimre]

Na ha az előző videóban furának találtad a fejét, akkor ezt figyeld.

Konkrétan ijesztő az egész. A mozgás, a zene, meg a faszi feje együtt ilyen komplett szürreál.

[nitta86]

David Foster Wallace: Végtelen tréfa

Régen nem írtam arról, hogy miket olvastam, pedig tök sok jó könyvet olvastam mostanában.

A Végtelen tréfát itt a tumblin ajánlotta valaki, azzal, hogy ha szeretem Jonathan Franzen regényeit, akkor ezt is szeretni fogom. Itt jegyezném meg, hogy Wallace stílusa kicsit se hasonlít Franzenére, viszont tényleg szerettem és kár lett volna kihagyni, így köszi az ajánlást.

Oké talán annyiban hasonlít Franzenre, hogy hosszú, amerikai, van benne versenysport és nagyjából kortárs regény, de ezt leszámítva nagyon más a vibe-ja és Franzen sokkal olvashatóbb és sokkal kevésbé él vissza az olvasó türelmével. Ettől még jó volt a Végtelen tréfa, csak egy meglepő élmény.

Ha valamihez hasonlítanom kell, akkor az jut eszembe, mint amikor A nyomorultakat olvastam Victor Hugo-tól és a cselekményt megszakította egy többszáz oldalas leírás egy zárdáról amit egyébként szintén élveztem. Ez a könyv pont ilyen csak zárda helyett bentlakásos teniszakadémia van meg átmeneti ház leszokóban lévő drogosoknak. Ja és a bentlakásos intézetek leírásán kívül nincs sok cselekmény, hanem ez a cselekmény, illetve van még valami abszurd rejtvényfejtős scifi, ami engem teljesen elszállt visuel novelekre emlékeztetett. Egyébként ha még valamihez kéne hasonlítanom a Végtelen tréfát akkor az az Umineko when they cry visuel novel. Tudom, hogy a Végtelen tréfában nincsenek nagy mellű anime lányok, viszont ugyanúgy van benne monoton részekbe csomagolt mély mondanivaló és hirtelen műfaj és stílusváltás, mint az Uminekoban, és ugyanúgy nyúlik, mint a rétestészta. A szinte megfejthetetlen rejtvények, amikre részben rájövök, részben a reddit segítségét kérem is stimmelnek.

De ezek mellett a Végtelen tréfa még scifi is méghozzá meglepően jó, mármint a 90-es években Wallace csomó mindent megjósolt a streamingszolgáltatóktól kezdve, a videóchateleséig és az ahhoz kapcsolódó problémákig. De a regénynek mégse ez volt az igazán erős része, hanem a felépülő drogosokról szóló részek, amikhez nagyon tudtam érzelmileg kapcsolódni, hiába nem vagyok függő, mert nagyon plasztikusan írja le a változás és a lelki fejlődés egyszerre csodálatos és ijesztő voltát.

A teniszező gyerekek szála is tetszett, egyrészt mindig érdekelt a versenysport zárt világa, másrészt ez is komolyabb dolgokról szól és nem csak az itt is felbukkannó drogfüggőségről, hanem olyasmikről, hogy az e a jobb, ha van egy kijelölt célunk, aminek mindent alárendelünk, vagy az ha önmagunknak kell megtalálnunk az értelmet. Illetve a főszereplő Hal viszonya az érzelmeihez is egy baromira fontos téma, hogy kezdetben mennyire nem tud kapcsolódni a saját érzelmeihez, később pedig amikor elkezd tényleg érezni az egyszerre szabadítja fel és nyomorítja meg.

Szóval igazából jó könyv volt ez és igaza lehet a redditnek abban hogy első olvasásra senki se fogja fel az összes rétegét, de asszem most pár évig nem akarom újraolvasni.

[sztivan]

maximum azt tudom ehhez hozzátenni, hogy a messiásvárás a politikában egy veszélyes dolog, és hogy kimondottan ijesztő azt látni, hány ember esik most neki annak, aki le meri írni, hogy az új megváltónak kikiáltott ember sem egy csodálatos, szűziesen tiszta valaki

főleg úgy, hogy konkrétan semmi bűncselekményt nem csinált még a róla szóló papír szerint sem, csak volt egy csúnya epizódja a válásának, amire nyilván nem lehet büszkének lenni, de hát ennyi

ez meg azért is érdekes, mert egy közepesen profi kommunikációs stáb már megoldotta volna az egészet annyival, hogy na nesztek, ennyire nem volt nőverés vagy terror, csak egy ronda veszekedés, amiért persze elnézést kérek, megbeszéltük utólag, blablabla, de nem, ehelyett le kell tiltani a nyilatkozatot meg propagandistázni, meg ilyesmik, úgyhogy elég jól látszik, hogy ez a kezdő közszereplősködés elég embert próbáló feladat

de hogy újdonsült rajongói most verbális lincselést tartsanak, mert egy ilyen kiderül, méghozzá arról az emberről, aki a NER aktív építője és haszonélvezője volt, nos, kicsit vicces

[a-megfejthetetlen]

Minden folyton változik

Én is folyton változom

Nap mint nap más emberként ébredek fel

Mindig máshogy gondolkodok

Ez egyben ijesztő, rossz, és egyben jó is

Nem skatulyázhatom be magam sehova, de közben sokszor elvesztem, ki is vagyok valójában.

[helsinkiaznyugate]

Igen, tényleg minden bezár. De amíg “nem mentünk előre” tényleg élhetőbb város volt.

[a-kaosz-istenno]

" Néha félek szeretni, mivan ha a fájdalom amit okoztam kisebb, mint az emlék amivel búcsúzom? Ha csókom íze más ajkán finomabb?! Talán szólnál vagy hagynád, hogy mosolyogva álljak melletted egy családi vacsorán? [...] azt mondják az igazi az aki mellett már csak a halál az ijesztő. De mégis úgy gondolom azok az emberek akik így gondolkodnak nem érezték a magány édes keserű levét. Hisz a magány nem csak őt hiányolja majd igazán, hanem a szív másik felét amit vele temetnek."

-Rita 🥀 W

[csacskamacskamocska]

Tudattalan választások

Tegnap hallgattam egy előadást (mindjárt újra meghallgatom) és egyrészt eszembe jutott, hogy a tudattalan-tudatalatti dologban van egy tévedés, ami beépült a köztudatba. Nem akkora hatalmas tévedés, de fontos mégis, mert dobozba zár, mint az Istenábrázolás. Nem tudatalatti, hanem tudattalan a helyes kifejezés, másrészt a választásainkon gondolkodtam. „Mi a különbség a tudattalan és a tudatalatti között? A topografikus modellben megkülönböztetünk tudatos, tudatelőttest és tudattalant.

A legszemléletesebb módja ennek bemutatására a jéghegy-modell. A jéghegy csúcsán helyezkedik el a tudatos. Minden, amit saját akaratunk által teszünk és irányítunk, mind tudatos és aktuálisan aktív cselekedetünk, vágyunk. Az annál sokkal nagyobb terjedelmű, felszín alatti rész pedig mindaz, ami a tudatunkon kívül esik. Ezt további két részre tudjuk bontani. A víz alatti terület egy része még látszik a vízen keresztül. Ez a tudatelőttes. Ez azon tudásunk, viselkedésünk, érzelmeink, emlékeink összessége, amit akaratunkkal könnyen és gyorsan be tudunk hívni a tudatos mezőnkbe. Úgy is nevezik, mint a tudat előszobája, mert ami itt helyezkedik el, nagyon könnyen jut be a fókuszba. Például ha eddig nem gondoltunk a rózsaszín elefántra, e mondat végére már biztosan látjuk magunk előtt.

Elérkeztünk jéghegyünk legnagyobb, láthatatlan, de annál fontosabb részéhez, a tudattalanhoz. A tudattalanban tartózkodó tartalmak folyamatosan hatást gyakorolnak ránk. Ösztöneink innen indulnak, és innen jutnak el a cselekvés szintjéig. Az örömszerzés, a tetteink, amik olykor megmagyarázhatatlanok, mind innen indulnak. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy ösztönösen cselekedtünk, vagy csak úgy jött magától a cselekvés.

Ezek a fogalmak lelki minőségek, amik nem foglalnak el az agyban kifejezetten egy-egy területet.

Mivel a tudattalan sincs helyhez kötve, ezért nem hívhatjuk tudat alattinak.

Ez az elem nincs semmi fölé vagy alá rendelve, kiváltképp azért sem, mert nagyon is fontos szerepet játszik életünkben, személyiségünkben. Tudattalan, tehát nem ismerjük fel jelenlétét, nem tudatos.”

Minden döntésünket ez a három dolog határozza meg. Amit tudunk, amit majdnem tudunk és a tudattalan amiről fogalmunk sincs, de nagy mértékben befolyásol minket. Minél jobban azt gondolod, hogy téged aztán nem, te aztán teljesen tisztában vagy minden döntéseddel, és nálad komolyabb, analitikusabb és egzaktabb elme nem létezik, annál valószínűbb, hogy semmi rálátásod nincs arra, hogy a tudattalanod mit művel veled. Az elmédnek mindenre van egy racionális, de téves magyarázata. A tudattalan megjelenik a félremondásokban, a viccekben, az álmokban, a ráérzéseinkben, megérzéseinkben. Mindennapi céljainkat, motivációinkat, önmagunkat ezek az elemek irányítják.

Vonzódások és ellenérzések

A vonzalmainkat leginkább a tudattalan befolyásolja.

Sokszor elmondták már, a szerelem az olyan, hogy bang, jön és elsöpör minden ésszerűséget, jön és megmagyarázhatatlan, jön és felborít mindent... Valami "dolog" a másikban. Amire egy tudattalan vágyad rezonál. Simán előfordulhat, hogy ha tudnád mi az, sírva röhögnél, hogy tényleg, tényleg e miatt a faszság miatt szenvedtem, áldoztam (volna) fel mindent? Tényleg? És tényleg. :/ A tudattalanban rejlő dolgok miatt érezzük azt is, hogy a másik „nem az igazi”. mert a tudattalan vágyak ott motoznak és lehet akár arról is szó, hogy valójában nem megfelelő nemű... és fogalmunk sincs róla. Néha meg pont azért vagyunk kiszolgáltatva a tudattalannak, mert az abban lévő dolgok „nem engedik”, hogy elengedjük a másikat. Nem akarjuk elveszíteni a magunk se tudjuk mit. Aztán, amikor valaki másban is megtaláljuk a magunk se tudjuk mit, akkor úgy nézünk vissza az előző kapcsolatra, hogy hülye voltam? Hát miért ragaszkodtam, miért csináltam?

Hátborzongató, hogy mennyire tudatosnak gondoljuk magunkat, és mennyire nem vagyunk azok valójában. És az is ijesztő, hogy a tudatos részünk kap tréningeket, és mindenféle okos tanácsokat, csináld ezt, csináld azt, így kommunikálj és úgy, így gondolkozz és úgy... pedig lehet, hogy sokminden úgy tudna kisimulni, ha többet tudnánk felhozni a valós igényeinkből a valós vágyainkból. Nem tudom ezt hogy lehet. Azért nem tudom, mert minden ami eszembe jut, az maximum a tudattalan előszobájáig juttat. Meditálj... a meditáció kisimít, de pont nem merít le a tudattalan kuszaságába. Hipnózis? Azt szakember nélkül nem lehet csinálni. Belső monológ? Mondd csak bennem élő kisgyerek, díva, nőstényördög, apáca, szentjohanna, ősanya és provokatív művész, melyikőtöknek mi a titkos álma/vágya? legyetek szívesen elmondani, és akkor szép sorban megkapjátok, lehetőleg még az előtt, hogy zártosztályra kerülnénk. (:D)

Ismered az érzést, hogy nem azért szeretnek amiért szeretnéd? Úgy érzed, hogy nem azért szeretnek, nem azt szeretik, aki vagy, hanem valamit, amit csak a másik lát? Lehet, hogy ő lát benned valamit, amire neked nincs rálátásod. A cselekedeteidet meghatározza, de rálátásod nincs. De lehet, hogy ez tényleg nincs, csak ő rezeg rá valami számodra és belőled tényleg lényegtelen részletre. Mondjuk szép a szemed. Azt hiszed, hogy fantasztikus a személyiséged, egy csoda amit elértél a szakmádban, amivé emberileg váltál, hogy értékes, szerethető, klassz valaki vagy. Akarnád tudni, hogy csupán az a fontos, hogy szép a szemed és az összes többi tökmindegy? Kicsit hátborzongató ez a tudattalan dolog.

Anyámnak volt ez az általam gyűlölt, jellemzően narcisztikus mondata (kontrolláló és megfélemlítő): Nem azért haragszom amit mondasz, hanem amit gondolsz. Hogy mit képzelünk arról, hogy mit gondolnak mások, szerintem ez fullra a tudattalanból átszűrődő dolgok tombolása.

Az előadás egy másik érdekes témát is adott, de azt majd holnap. Most még van egy kis rettegnivalóm önmagamtól.

[fovarosiblog]

Ahogy pörgetem a posztokat, köztük már kizárólag egy hirdetés fut: a Temu különböző hordetései. Ijesztő. Hol vannak már a szép idők, amikor Pikachu Man meg hasonló értelmezhetetlen marhaságok jelentették a reklámokat a tumblin.

[szuffersztar]

"Ez a férfi élete szerelme volt, soha senkit nem szeretett ennyire, már embertelenül és végtelenül. Egyetemi tanulmányai során olvasta, hogy az ember hiába tanul meg közel anyanyelvi szinten egy idegen nyelvet, mindig ott lesz előtte egy bizonyos üvegfal, melyen képtelen lesz átlépni. Sosem éri el az anyanyelv szintjét, mert ott lesznek az úgynevezett gyerekkori élmények, sajátos szocializáció, gyermekmondókák, melyeket nem tudott elsajátítani. Klára sokszor gondolt arra, hogy mikor két idegen anyanyelvű ember összeházasodik, és ott van köztük az üvegfal, ami már hangzásra is ijesztő volt számára, sosem lesznek képesek egymást maradéktalanul és az összes árnyalattal együtt megérteni. Ám arra nem gondolt, hogy két azonos anyanyelvű ember közt is létezhet az üvegfal, és ez sokkal tragikusabb." (Tisza Kata: Magyar Pszicho)