#igéret
Explore tagged Tumblr posts
Text
Biztonság
Mentem fel a hegyre anyám lakásához és azon gonolkodtam, hogy amikor majd eladom, akkor eltűnik az utolsó biztos pont is az életemből. Nem anyám halála lesz az utolsó pont mert ő már jóideje nincs velem, hanem az, amikor már nem buszozok fel, arra amerre gyerekkorom óta szinte semmi sem változott. Csinosították a házakat, de ez a zöldövezeti villanegyed, itt nem bontanak, nem építenek. Szerettem volna itt élni. De a lakás szar, nem lennék benne boldog. Még akkor sem, ha el tudnám felejteni a képeket, ahogy a halott apámat kiviszik vagy ahogy anyám ült az ablaknál, nem reagál rám, de folyamatosan magában beszélt. Nade nem is ez az érdekes, hanem az, hogy azon gondolkodtam mennyire szükségünk van a biztos kapaszkodókra. Talán ezért igértetjük meg, hogy holtomiglan, holtodiglan, mert még aki megcsalja a másikat, az is bele tud kapaszkodni az igéret állandóságába. Aztán lesz a gyerek az állandóság, az ő léte. Aztán azt is el kell engedni. És abból is fel kell állni. Persze, megmarad, hogy a gyerekem a mindenem, de neki már én nem. :) és ez így egészséges. Folyton rugalmasnak lenni, mindig alkalmazkodni, mindig változni, tanulni, alakulni megállás nélkül – nagyon fárasztó. Az ember tényleg vágyik rá, hogy valami legyen ami biztos. Ami állandóság érzést ad. Mert a folyamatos változás valójában stresszes. Szóval mentem ott, ahol valahogy lassabb folyású az idő, és meg is kavarodik minden, mert amikor ott megyek egyszerre vagyok kisgyerek és kamasz és fiatal felnőtt és középkorú és öreg is, ami még nem is vagyok, de majd leszek, és van egy rész, ahol mindig hallom a magassarkú cipőm kopogását abból az időből amikor mentem haza hétvégén és vittem apámnak az ajándék sört. Nem volt nagyivós, de örült neki. A rágondolásnak. Nem megyek arra többet, mert nem lesz ott dolgom. Azért nem fogom megtartani a lakást, hogy ne vesszen el ez az időtlenség. Annál több eszem van. Szóval arra jöttem rá, hogy nagyon nehéz így élni. És befolyásolja az embert, hogy menekül a bizonytalanság okozta stressz elől és igyekszik valami állandóságot teremteni. Egy lakást, egy kapcsolatot, egy hobbit amit nem enged el, ki tudja még mit. Megnyugtató volt buszozni ott. Mintha még az utasok is ugyanazok lennének mindig, mint valami horrorfilmben. Akármikor, akárhol szálsz fel, a hegyre járó buszon ugyanazok az emberek ülnek negyven éve :D Nem jó ez a kapaszkodónélküliség. A magamrautaltság persze vagány dolog, és el is boldogulok. Mégis van valami vágy az állandóságérzésre. Én nem tudom, hogy ez csak az amerikai filmekben van vagy létezik a valóságban is, hogy van olyan barátod, akihez becsöngetsz mert... mert elhagytak, mert részeg vagy, mert megölted, mert feljelentettek, mert kirúgtak vagy mert kéne két tojás... Ha nagyon, de tényleg nagyon nagy baj lenne, kihez csöngetnék be? És hozzám?
27 notes
·
View notes
Text
Dongat matrózok
Szisszent kattint harapásra huszas Ápolták csomóstul parázst ingujjas Kűzd újhold elválaszt hazudós Versének zöldborsót védenek akadós Fölpattant nyájairól szárukra sírásba Szavaidban ágyúinál lépdelő tollhiba
Elkobozták tejekről igérete ragályos Élmény angyalaink müller hivatásos Képeslapokat felsírnak buday rezzenés Fronti káin lebocsátják zümmögés Aprót pocsolyákba elborítanak tudattalanba Elkeseredetten összetévesztett dünnyögök poggyásztartóba
Meggyujtja gondjuk elvtársaimnak nefas Tetőire szüretelnek száju was Külvárost behavazott lélekzetét csiklandós Széljárta üvöltöm ingüket szittyós Alázó anyáig szépszavú poharunkba Fenyegetést jamais csúszol vadonába
Szétnézel kérdezgess ledobják sóhajos Hullongó gyöngyszinü ötkötetes dugdos Radírt hullottan poronty továbbfejlesztés Tehettek fölhangzott rádlép kötözködés Aranyranét meggyógyultál ítélni folyóiratokba Mozdítom szemközti nyálával homlokunkba
Kecskék kirepül édesebben hattyas Verseimért ezerkilencszáztizenkilenc horoggal madaras Köcsög csapódott fölajánlás csomós Nyögtünk dumák bujdosnak csattanós Fülemen vörheny szakálluk korlátba Zsákvászonba ismétlésben tollhiba szánkba
Gidák hispánia dühöngök kamaszos Meglebbenő kamaszt lezúdul szénporos Ügyemmé szíveikben hasunk kávés Barakk fülöp füstjéből zizzenés Clemens asszonyomnak fölötlik szobánkba Visszarántanak végigkutatja csúcsos sarkába
0 notes
Text
5
Folyton emlékeztetnem kell magam arra, hogy mindaz a fájdalom, amibe belesodrom magam azzal, hogy nemet mondok dolgokra és másokra pedig igent, megéri. Ezt tudnom kell mégpedig úgy, hogy folyamatosan szem előtt tartom azt a homályos már-már délibábot, amit én célnak tartok. Az adja az irányt, de nem egyszerű rajta tartanom a szemem, ha a sivatag homokja a viharok közepette szemembe csap. Vagy mikor lépteim párolognak a lángoló nap alatt és homlokomról az izzadság szemembe folyik. Ekkor a hang mi mást suttogna szinkronban a józan ésszel, hogy fordulj vissza vagy dugd a fejed a homokba, mint amazok az állatok. Lásd ők milyen jól megélnek!
Talán mondhatom azt, hogy ez már nem több mint vak remény vagy büszkeség. Túl sok verejtéket, vért és időt őltem abba, hogy másfele nézzek, vagy legalább is haladjak. Nem tudom mégis mi az, ami képes itt tartani, mikor mások a dűnéken olyan boldogan fürdenek a homokban, mit sem törődve az oázis létezésével. Gondolni sem akarnak róla, hiszen tudják milyen oda az út és nem akarják ledobni magukról azokat a csomagokat, mellyel a túlélésüket magyarázzák. De mi a bolondok eldobjuk ezeket a csomagokat és elindulunk az irányba, amibe reményeink szerint az a bizonyos igéret földje van.
Talán ha szemem bekötném és lépteimet ütemessé váltanám nem lenne ennyire nehéz. Viszont tudom, hogy ez a sivatag tele van csapdákkal és azokkal az állatokkal, amelyek olyannyira kényelmesen érzik magukat benne.
A legjobban az vár, hogy mikor elkezdtem mindezt akkor azt hittem nem lesz ez ennyire "magányos". Úgy véltem egy időben csatlakozik hozzám valaki, de az az időpont már elmúlt, így csúffá lett eme elképzelésem. Tán nem nyeltem elég homokot? Nem égette eleget bőrömet a Nap? Minden alkalommal, mikor megállok ledobok magamról valamit, hátha könnyebb lesz az út; de nem érzem annak. Vagy sokkal inkább bemagyarázom magamnak, hogy ez nem elég hiszen az általam vélt eredményt nem látom. Tévedek. Ez lehet az egyetlen magyarázat. Különben miért vagyok egyedül a dűnék tetején?
Ha a játékszabályokat nem tudom megváltoztatni akkor csak az alkalmazkodás maradt. Milyen naivnak tűnik a gondolat, hogy valaha is értettem a játékszabályokat. Nem tudok máshogy játszani csak úgy mint egy szabályszegő. Valaki olyan, aki nem olvasta az útmutatást és mégis próbálkozik.
És ha mégis olvastam és tegyük fel tudom is az egészet, de mégsem látom azt, amit remélek? Rideg, kétségbeesett, fájdalmas, elveszett és gyötrelmes. Mégis felállok, mert egy biztos pont van, hogy lábaim akkor is taposság a sivatag homokját, ha megállok is. Míg a homok el nem nyel haladni tudok. Még ha nem is tudom merre pontosan és ha ezer skorpió is mardossa bokám, de lépni tudok; megteszem.
0 notes
Text
Az ember azt hinné az igéret örök.. Sajnos az emberek ezt mindig megcáfolják.. Ez úgy látszik nem volt igaz.. Nem gond én nem haragszom, mert a harag mint tudjuk rossz tanácsadó..

0 notes
Text
Igéret
Vettem neked egy ígéret gyűrűt tudod amit akkor kap valaki ha szeretik, megbíznak benne, annyira hogy a végtelenségig vele akarna lenni a másik. Na én is ezért vettem neked, szerettelek, megbíztam benned, olyan oldalamat hoztál elő amiről azt se tudtam,hogy létezik. Megvettem, mert megakartam ígértetni veled, hogy mindig itt leszel.
Most se Te, se ígéret. Csak a gyűrű a szekrényben.
1 note
·
View note
Text
HONGKONG YUHE 4
Sajnos a HONGKONG YUHE a többszöri felszólítás és igéret ellenére sem volt hajlandó a pénzemet ( jelenleg is a saját tulajdonomat ) visszautalni a nem teljesített megrendelés után, ezért kénytelen vagyok felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy ha átvesznek egy csomagot a HONGKONG YUHE -tól, akkor úgy járhatnak mint én, hogy se termék se pénz ( ami továbbra is a saját tulajdonom és elkezdtem a kamatot felszámítani utána, ami havi 100% ).
Néhány ismertebb címük, egyenlőre a teljesség igénye nélkül:
Unfortunately, HONGKONG YUHE refused to return my money (currently my own property) after the unfulfilled order, despite repeated requests and promises, so I am forced to draw everyone's attention to the fact that if they receive a package from HONGKONG YUHE, then they can act like me, with neither product nor money (which is still my own property and I started charging interest on it, which is 100% per month).
Some of their more well-known titles, for now without the need for completeness :
HONGKONG YUHE
HU - Magyarország
Nagytarcsa
Nádas út. 4.
2142
Facebook Shop +3618089867
Tankdiscount HU vejabl.com
[email protected] gatslx.com
POCOphone HU joicetech.com
0618089866
[email protected]. yeah.net
Vejabl-D
https://www.joicetech.com/
POCO Global
0 notes
Text
dadogok, szédülök, leplezek,
bocsáss meg, kedves, nem tudok úgy
beszélni, ahogy illenék:
túlfriss vagy,
túlszép igéret,
még harc és váratlan remény:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak, ismeretlenűl
— a sátán műremekei, zavar, szabó lőrinc
0 notes
Text
Ő mondjuk szép
Gondolkodom, hogy a feje tetszik-e, de amúgy nagyon szép teste van. Igen éppen tárgyiasítok egy férfit. Eccer az életben hadd tegyem már! Múltkor elment mellettem egy csávó, és csak bámultam, hogy az ORRRRA! úristen ez az orrrr..... és utánafordultam és néznem kellett az orrát, és akkor rájöttem, hogy nekem két szerelmemnek is ilyen orra volt vagyis van, mert még élnek, és úgy tűnik, hogy én gerjedek arra az orra. Vicces volt ezt ennyi idősen megélni. Azt hittem eddig, hogy kéz, alkaron az erek, nyak, a nyitott ingből kikandikáló szőrszálak meg hasonló hülyeségek spanolják fel a libidómat, de hogy egy bizonyos formájú orr! Mit nekem intelligencia, humor és egzisztencia. Megfelelő orra legyen és én mint a kismacska megyek utána. :D Csak nem!
Jah, és a múltkorjában az Obiban láttam egy faszit, egy eladót, aki kiköpött mása volt Életem Elbaszott Szerelmének. Próbáltam feltűnés nélkül bámulni meg azon gondolkodtam, hogy odamegyek és kérdezek valamit, nemtugyja-e hol vannak a csavaralátétek, aztán teszem-veszem magam, leejtek valamit, lehajolok és némmár kibuggyant a mellem micsoda véletlen, szóval épp ilyen hülyeségeken gondolkodtam amikor odajött, hogy miben segíthet és én azt tudtam mondani, hogy köszönöm csak nézelődöm és bámultam mint egy hülye, hogy milyen gyönyörű szép, basszus nem is tud róla. Bólintott és otthagyott, épp mint ÉESz. tegnap nehezen aludtam el, és azt játszottam, hogy akkor képzeljük el, álmodjuk ide azt a férfit, aki kell nekem. Milyen ő? Hogy néz ki, mit tud, mit szeret, mitől szeretem, hogy viselkedik velem, mi hiányzik nekem, mit csinálunk együtt, mitől jobb vele élnem, milyen amikor boldog kapcsolatban élek? Erőszakkal túljutottam azon a részen, hogy én nem akarok más pasit elképzelni. Akarok, muszáj, az életem múlik rajta! Szarul ment. Nem volt valós, nem volt őszinte. Miért kéne? Miért kéne azt gondolnom, hogy kell bárki? Nem bírtam azt érezni, hogy kell. És akkor hirtelen felrémlett amikor Logan azt mondta, hogy ő nem párkereső. És hogy én nem vettem ezt komolyan. Valahogy úgy gondoltam, hogy mindenki az, mindig mindenki párkereső csak épp nem téged keres vagy épp nem találja, de nincs aki nem az. Nincs aki nem örülne meg, ha rátalál egy igéretes kapcsolatra. Mert az ember társas lény. Ha valamikor híres író leszek, talán majd tanítani fogják a szerelmi életemet, mint elrettentő példát.
16 notes
·
View notes
Text
" - Mi fáj a legjobban?
- Hogy nem én teszem boldoggá..."
#fájdalom#hianyozni fogsz#fáj a szívem#fájdalmas#hazugság#hianyzik#hiábavaló#kurvára fáj#nagyon fáj#nélküled#itt hagytál#igéret#miért fáj ennyire#fáj az élet#fáradt vagyok#halálom#hiányozni fogsz#vigyázz magadra#magyar tumblisok#magyar tumblr#magány
258 notes
·
View notes
Text
Megtanultam, hogy az emberek elmennek.
Akkor is elmennek, ha azt ígérték, hogy mindig itt lesznek..
82 notes
·
View notes
Text
Ha 10 év munkával sikerült előre lépni, lesz ott még lehetőség. Több ex-légióst ismertem, akik a gyors pénz igérete miatt elszegődtek pár évre, közülük láttam olyant, aki most napi szinten körbefutja a fél várost, növényteket termeszt, másokat oktat, boldog családi élete van. De találkoztam olyannal is, aki minden nap leissza magát s ilyenkor kibuknak belőle a szörnyűségek, amiket Angolában elkövetett, ide nem fogom leírni, mert szerintem nincs itt olyan, akinek a gyomra bírná. Szerintem már nem él. Szóval mindkét véglet valós lehetőség.
weird kveszcsön,
ti hogyan vágtok bele ismerkedésbe ha tudjátok magatokról, hogy mentálisan nem vagytok a toppon? bemocskolsz-e mást a saját lelki görcseiddel? vagy ez nem is issue? próbálod eljátszani hogy semmi bajod? vagy rázúdítasz mindent és elvárod hogy el is tűrje? mekkora a toleranciád ahol határt húztál mert a másikkal volt valami?
103 notes
·
View notes
Text
Te voltál az első akinek oda adtam a szívem és megigérted hogy nem töröd össze, megigérted…De ez is csak egy üres igéret volt a többi mellett, mert jelenleg darabokban van, pedig én elhittem neked hogy vigyázni fogsz rá. Mekkora naiv voltam…
#magyar tumblr#sajat erzes#sajatgondolat#saját történet#első#első szerelem#kapcsolat#távkapcsolat#szív#összetörve#összetört szív#igéret#üres szavak#megcsalas#szakitás#oh how naive i was
131 notes
·
View notes
Text
Te is bebizonyítottad, hogy az igéretek semmit sem érnek
262 notes
·
View notes
Text
Apu...
Mi miért nem számítunk neked egy kicsit sem? Miránk miért nem szánsz időt? A másik családod miért fontosabb, mint a 3 vérszerinti lányod? Miért igégetsz nekünk bármit is, miközben egyáltalán nem tartod be, amit mondasz..?
Azt igérted, hogy ma találkozunk...de ebből sem lett semmi. Akárhányszor haza jössz ránk nem fordítasz egy kis időt sem..!
A legkisebb lányodnak nagy szüksége lenne a támogatásodra...
A legidősebb lányod által nagypapa leszel, de mégsem veszed a fáradtságot, hogy meglátogad, hogy személyesen is részese legyél az életében és lásd miként alakul a terhessége és, hogy hogan válik anyukává...
Velem több mint 2 éve nem talákoztál már. Folyamatosan igérted, hogy átjössz látogatóba hisz már közelebb laksz. Folyamatosan igérted, hogy összehozunk egy találkozót végre. De soha nem lett belőle semmi sem.
Az igéreteiddel tele volt a padlás, de soha nem tartottad be őket...legalább is nekünk nem...
8 notes
·
View notes
Text
Azt nem igerhetem meg hogy minden tökéletes lesz mellettem, de azt meg tudom hogy soha nem foglak magadra hagyni barmi is történjen.
32 notes
·
View notes