#hozzátartozik

[versinator]

Feleségre hozzátartozik

Nyomorát ügynek karmosabb csilláma Uszni gyopár zápormosta virághagyma Csökönyös leonardo gyógyvizét éjig Kapkodtak spleen bújdosás részegségig Kicsuszott feledkezés végérhetetlen beszéld Koncertből léthez derengeni feleld

Restség beton gyertyája zsarnokul Szövetje kétláb tévedsz lanyhul Bontod épúgy raymond fövenye Nyuszttal szűrtem zsarnokra menye Lángból bajadér eszmének kobold Idézd ádázabb lombtól herold

Zászlait csendnek csikland vérizgalma Ékben kanyargás magadért gyémántsima Dicséreti szobalány komisznak pólusig Vérbemártott londoni szobánkból bozótig Némább rántasz falusiak elégeld Rothasztó kócát majma búzaföld

Abroncsvázas sírhattok tenyérben vigaszul Állanék álarcosan vigyázatlan kiindul Egymásból kapard résznek köténye Ezenkívül megérthet éren viszfénye Beledobsz deszkán könyvoldal énekeld Szentel csipkézve christiana kapcsold

Gyepét szökjünk mélységiszony javadalma Tou homoktalan koholt malma Legyőzöm sziv��s megsokasodtak könnyekig Vulgáris kalitba napsugárt arcig Visszalopni nyalták bejő növeld Pólustól kapcsolt fenyői

Füszálat erőket kulisszáit rándul Berregést forgatag szemöldök öntudatlanul Visszaríván alvilágban dalainak öltönye Lezuhanó túrnak megváltozott veszélye Mája jégtörés kocsmákba Fonják psychoanalysis párolog

[kinlodok]

Néha úgy érzem magam, mint egy darab szar, de aztán rájövök, hogy felszedtem tavaly egy 10/10-et, akiről azt gondoltam volna, hogy soha nem kaphatom meg, na és akkor...

[otthonzulles]

40 lettem.

mindig akartam egy nagy negyvenes eszmefuttatást írni,

tulajdonképpen ez jobban foglalkoztatott, mint hogy mit teszek ha negyven leszek.

semmit.

ugyanolyan nap volt mint a többi, már nem is emlékszem, ja de épp melóban töltöttem be (0:47-kor születtem a szóbeszéd szerint)(majdnem két hete volt).

most kicsit kibillentett az előbbi táncos videó és úgyis írni akartam, most kellőképp fáradt vagyok ahhoz hogy írjak valamit megemlékezvén. (tudom öregszik ez az átokverte portál és nem is én vagyok itt a legidősebb nagyon nem, mindegy. attól még szar. még ha úgy is érzem most hogy egy marék sár a nyakam körül ide vagy oda már nem számít)

évtizedek óta nincs mit ünnepelni.

az egyetlen dolog ami változott, hogy 25+ év önmarcangolás után idén elkezdtem terápiára járni. hogy járni, vagy gyógyulni; ezt persze naponta megvitatom magamban.

basszus olyan jót akartam írni de tényleg fáradt vagyok.

szóval a terápiáról annyit, nagyon nehéz elhinni hogy én valaha leszek boldog, bátor, kiegyensúlyozott ember. minél többet tudok, annál kevesebbet és nyomaszt. nyomaszt hogy

ja hát igen évek óta terveztem a "40" posztot meg is volt a bomba ötlet, hogy milyen lapokat terítek ki de sajnos a nyomor, az sosem szexi. megtartom. talán majd transzparensebb leszek a következő negyvenben, ha kérdezné valaki hogy mi a fasz van velem. nincsenek sokan. [de hozzátartozik, hogy aki igen annak "hálás vagyok", azaz nekem most kell megtanulni a hálát átérezni és kifejezni, de ebben talán jó vagyok még ha ez most az ideszart betűkből nem jön le]

nehéz dolog a terápia. legalább kiderültek dolgok mitől vagyok ennyire elbaszott. de kurva nehéz lesz, ha egyáltalán, változtatni. kapcsolódni?!? másokkal? érzelmeket szabadon engedni??? ebben a korban? félelmetes, idegen, dermesztő.

nekem sajnos most kellene megtanulnom élni

na legalább ez a poszt is megvolt, majd visszatérünk erre az ötvennél, ha megérem.

szabad replyolás, no reblogolás mára!

[youaremycloud]

annyival könnyebb most a szívem

talán ez is hozzátartozik ahhoz, hogy az ember megél új boldog és fájdalmas érzéseket

a szívem éppen kitapossa az utat, hogy boldog legyen

néha picit eltéved, visszatotyog és megy a másik irányba

egyszer mindenhonnan meglesz a kiút

[eltiron2]

"Babette anyó csak annyiban különbözött a mesebeli boszorkánytól, hogy ennyire csúf, jellegzetesen boszorkány külsejű öregasszonyt álmában sem látott mesekönyv-illusztrátor. Pedig állítólag a mesekönyv-illusztrátorok foglalkozásához hozzátartozik, hogy vacsorára szívós marhahúst esznek és előre megfontolt szándékú lidércnyomásban töltik el az éjszakát, hogy a megálmodott modelleket lerajzolják Andersen és Hauf műveihez. Ahhoz, hogy egy illusztrátor Babette anyóról álmodjék, legalábbis apró szögeket kellene vacsorára ennie."

- Az ellopott futár

[turistakrem]

Japán első hét

Első nap után első hét? Mi ez a léptékváltás? Máris megmagyarázom. Ha már eljöttem ilyen messzire, nem akarok egy hét után visszafordulni, viszont UK munkavállalóként nincs végtelen mennyiségű szabadságom (25 napot adnak kortól, nemtől és munkáltatótól függetlenül). Szóval azt találtam ki, hogy mivel a gyerekem úgysem ér rá (hét közben ő is dolgozik), én is dolgozni fogok és a hétvégéket töltjük együtt.

Egy amerikai multi előnye, hogy kb mindenhol van irodája, szóval írtam az itteni kollégáknak, plusz a badge-teamnek Indiába, hogy aktiválják ide is a kártyámat - és voilá hétfőn reggel be is állítottam az irodába. Fura otthonos élmény, ahogy a wifid automatikusan kapcsolódik, amikor kiszállsz a liftből. Na, és képzeljétek adtak nekem egy irodát. Még sosem volt saját irodám, tök szép, kár, hogy ilyen sokat kell utazni érte :)

Az vicces mondjuk, hogy naponta 4-5 ember áll meg az ajtómban (senkit sem ismertem eddig a tokiói irodából), hogy bemutatkozzon és hogy megtudja, miért vagyok itt. Fun fact továbbá, hogyha 8 órával kezdesz korábban, mint a UK kollégáid, senki sem csesztet munkaidőben, lehet haladni a dolgokkal. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a főnökömmel való megegyezés szerint ha van valami sürgős, akkor legyek kedves felvenni a telefont UK munkaidőben, ami még pont az az ár, amit szívesen megfizetek :) Eddig telefon nem volt, egy pár gyors email-es vakkantást meg parkban ülve, vacsora alatt is meg tudtam oldani egyelőre.

Szóval a nap-hét-léptékváltásnak ez az egyik oka, nem történik olyan sok minden. Munkaidő után jártam a várost, ültem be vacsorázni, sétáltam tovább. A gyerekem más városban dolgozik, ott is alszik, szóval egyedül maradtam a lakásában és elkezdődött az a mindennél jobban szeretett tevékenységem, amit úgy fogalmaznék meg, hogy lakni külföldön és nem turistáskodni. Ennek minden velejárójával együtt. Előző nap kell gondoskodnod a reggeliről (meg hogy el legyen mosogatva), de te főzöd a teát, aztán metróra szállsz a többi munkavállalóval és elmész dolgozni, ott kollégákkal találkozol, ha van vállalkozó, együtt ebédeltek (eddig egyszer volt ilyen, általában mindenki hoz kaját otthonról). Aztán (ami különbözik az otthontól), hogy nem mész haza a családhoz, hanem felfedezésre indulsz, de az van a fejedben, hogy kell-e már mosni otthon, vagy holnap is ráér. Közben beszélsz a fiaddal, hogy mit hol találsz a lakásban, beszélsz az otthoniakkal, akik már felébredtek azóta. Azt szoktam, hogyha nem eszem meleget délben, akkor vacsorára ülök be valahová. Ha proper ebéd volt, akkor csak minimálban nyomom, de akkor is el szoktam tölteni a boltokban 20-25 percet, amíg mindent végigböngészek a google AR fordítójával.

A másik hobbim ilyenkor a környék felfedezése, hiába nincs az utikönyvek szerint semmi ebben a negyedben, mégis jó sétálni az utcákon, biccenteni az embereknek. Amúgy nem lakom elit környéken, japán ízlésnek itt már túl sok a külföldi.

Vagy fotózni dolgokat, amik nekem érdekesek. Pl a szemét leválogatása, hogy elvihessék mások, ami nekik hasznos. Ez pl. a ház hátsó ajtaja, ahol lakom.

Az egyik ilyen mindfuck az volt, hogy az első magányos reggelemen bambulok ki az ablakon és egyszer csak egy katolikus templom. De hol van ez. Nézem jobban: egy épület tetején. WTF. Nézem a térképet: egy szálloda. Munka után megyek oda (lentről nem látok semmit a keskeny utcák és a magas épületek miatt), kérdezem a recepciót, hogy most tényleg van egy templom a tetőn? Van, válaszolják, de nem egyházi, hanem rendezvényterem. A japán fiatalok ugyanis odavannak a nyugati külsőségekért, az esküvő tekintetében, szóval a tetőn levő templom, az étterem, minden egy komplett szolgáltatás része. Pappal? Álpappal, nyugati férfival, jelmezben, aki eljátssza, hogy összeadja őket. Nosza, nézzük meg, kértem. Semmi akadálya, mondta a recepciós hölgy, most úgy sincs ott senki, megmutatja. Szóval feljött velem, és én tényleg ledobtam az agyam, hogy az insta kedvéért mit be nem ruháznak a szállodák - ez bizonyára még ott is különlegesség, mert még távoli metróállomásokon is láttam a hirdetéseiket.

Amúgy egy piszok jó digitális orgona volt benne, engedélyt kaptam, hogy játszhassak rajta. Lenyomtam a Mendelssohn Nászindulót általános elképedésre. Egy fura jelenet lett az eredménye, mert leszólt a hölgy rádión, amiknek hatására lent várt minket a szálloda rendezvényes vezetője és udvariasan érdeklődött, hogy nem érnék-e rá szombaton, mert nincs orgonistájuk :DDDD Mondtam, hogy nem, mert elutazom, amit nagyon sajnáltak, de nem próbáltak meg győzködni, még a pénz se került szóba. Amúgy a Mendelssohn-féle Nászinduló egy rohadt jó darab, nem tudom mennyire tudjátok, olyan harmóniákkal indul: egy domináns-szeptimet old H-dúr akkordra, mindezt egy C-dúr darabban. Ehhez képest a Wagner-darab merő unalom. Pedig feketeöves wagneriánus vagyok. (Szerintem ez még akkor is átjön a kottaképből, ha az ember nem tud kottát olvasni.)

Pár japán ellentmodásról.

Nem lehet az utcán random dohányozni, elkerített kennelek és szobák vannak a dohányosoknak. De étteremben lehet. Köszi.

Bemész egy random telekom shopba (docomo pl): nem adunk el külföldieknek sim kártyát. Jobban utánanézel, rájössz, hogy egy lánc a BIC Camera (ejtsd biccs) árul. Odamész, megveszed, nem drága, berakod a direkt erre e célra hozott telefonodba, amikor kiderül, hogy a tethering (hotspot) le van tiltva a szolgáltatásai közül. (Az volt az ötlet, hogy nem a céges telefont roamingoltatom, hanem rákapcsolódom a helyi szolgáltatású másik telefonomra.) Az még csak hab a tetején, hogy telefonszámot nem ad a kártya, szóval nincs lokális számod külföldiként.

A közlekedés csodálatos: tiszta, gyors és pontos. Halál pontos. A metrók csúcsidőben 1-2 percenként érkeznek a peronra. Ha itt megborul valami, akkor nagyon megborul, semmilyen rugalmasság nincs a rendszerben.

A vonaljegy tök olcsó, de mindig jegyet kell venni az automatából. Ha feltöltős kártyát szeretnél, akkor csak japán mobilszámra tudod beregisztrálni, amit meg ugye nem adnak külföldninek. De még kijátszani sem tudod a rendszert, hogy valaki megkérsz, hogy vegyen neked kártyát, mert a feltöltő app csont japán, nincs nyelvváltás-opció. Szóval marad a jegyváltás az automatáknál, ami vagy elfogad kártyát, vagy nem, szóval érdemes készpénzt tartani magadnál.

Abban az utcában lakom, amin Tokió egyetlen villamospályája fut. Ez nagyon furcsa lehet a helyieknek, mert végig kerítéssel van elválasztva az úttesttől, amin csak rendes sorompókon lehet átmenni. Szóval jön a villamos, csilingelés a sorompó oszlopából, hangosbeszélő elmondja, hogy mit jelent a csilingelés, majd komótosan leereszkedik a sorompó és a szerelvény elhalad. Kb minden 100 méteren van sorompó. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a kerítés fel van futtatva rózsákkal és egy (vagy több) brigád minden nap akkurátusan metszi és gondozza a rózsákat. Egyenruhában, sapkában, kisszékkel.

Kb ez a lényeg. Tokióban mindennek van gazdája, akinek büszkeséget okoz, hogy az ő dolga hasznos, tökéletesen működik és/vagy szép.

[homregeszet]

Halottak napja

"Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk." (Jelenits István)

Bükkábrány-bánya VIII/F, több korszakos őskori lelőhelyen, 2022 késő nyarán előkerült néhány Nyugat-Kelet tájolású sírfolt, Észak-Dél irányú sorokba rendeződve. (1.kép)

1.kép: NY-K-i tájolású temetkezések, É-D-i sírsorokba rendezve

Kezdetben 10 sír látszott, melyből közel 200 darab lett az idei év októberére. Végül egy köznépi soros temetőt tártunk fel, valószínűsíthetően teljesen. Ez utóbbi adja az igazi „értékét” a temetőnek, hiszen így egy teljes közösséget lehet vizsgálni egy adott időszakon belül. A sírokból előkerült pénzek arra mutatnak, hogy I. Istvántól Salamon király uralkodásáig használhatták a közelben lakók ezt a helyet. (2. kép)

2.kép: Az elhunytak mellé pénzérméket is helyeztek.

A temetkezések egy domb nyugati oldalán helyezkednek el, a különböző korszakhoz tartozó őskori objektumok között, valamint rájuk ásva. Betöltésükből is őskori kerámia darabok kerültek elő nagy számban, még abban az esetben is, ha nem is egy konkrét objektummal voltak szuperpozícióban. A vázak hátukon, nyújtva feküdtek, arcuk kelet felé nézett. (3.kép)

3.kép: Nyújtott vázas temetkezés

A sírgödrök változó mélységűek voltak, nagyon sok az őskori kultúrrétegbe mélyedtek, illetve a humuszba, megfogható sírszél nélkül. Meglepően keskeny, 30-40 cm széles (!) gödrökbe helyezték a felnőtt embereket is végső nyugalomra. (4.kép)

4.kép

Nagyon sok, a feltárt temetkezések közel fele gyermeksír volt. (5.kép)

5.kép

A leletanyagról elmondható, hogy a pénzeken kívül szinte csak viseleti elemeket találtunk. A női temetkezésekben gyakorlatilag mindenhol volt S-végű vagy egyéb karikaékszer, nem ritkán nem is egy, hanem 2-3 pár, ezüstből illetve bronzból. (6.kép)

6.kép: Karikaékszerek

Sodrott gyűrű is több esetben került elő. Ritka volt viszont a nyakláncok, gyöngyök előfordulása. Ugyanakkor volt közöttük több sír, melyben csiszolt ametiszt gyöngyök voltak felfűzve, üvegpasztagyönggyel vegyesen. (7-8.kép)

7.kép

8.kép

Az egyik legérdekesebb temetkezés egy olyan felnőtt férfi vázát tartalmazta, melynek nyakán egy széles vaspánt volt. Ő elképzelhető, hogy egy rab lehetett, akit a közösség nem taszított ki teljesen, mert a temetőjükbe helyezték, igaz annak legszélső sorába. (9.kép)

9.kép: Férfi temetkezés; nyakán vaspánt.

A vázak többsége nagyon rossz megtartású volt, kibontásukat a föld keménysége is nehezítette. A bontóeszközökkel szinte ki kellett faragnunk a földből a csontokat. A bontási, felszedési munkálatokban a Régészeti Tár munkatársain kívül a múzeumpedagógusok, restaurátorok és más tárak kollégái is részt vettek, akiknek ez úton is köszönetet mondunk!

Horváth Antónia, Jenei Anita

[ndav1d42]

Izland 7. nap /1. (szept6. sze)

(Közben hazaértünk, itthon minden szar (jó, nem minden, mert vannak cicák!), se hegyek, se fjordok, csak utazás utáni letargia és depresszió... de nézegetem a képeket, lélekben még itt járok)

hú, ez is egy mozgalmas nap volt. nagyjából 270km utazás volt a terv jónéhány megállóval, úgyhogy haladni kellett. a reggelt azért nem kapkodtuk el, főztünk reggelit a Mývatn tó melletti kempingben, pakolásztunk, aztán indultunk a közeli Hverfjall vulkánhoz.

2500 éve tört ki, egy km átmérőjű a tufagyűrű kráter, és kb. 100km/h-s szél fújt a tetején, de úgy, h tényleg ledöntött a lábunkról és közben ugyanezzel a sebességgel fújta a hamut is a szemünkbe (meg az összes nem takart testfelületre). gyors körülnézés volt, jöttünk is le hamar.

köv gyors megálló a Mývatn fürdő túloldalán lévő szolfatáramező, amit előző este a fürdőhöz sietés miatt kihagytunk. a fumarolák tolják ki magukból a kénes mindenfélét, elég menő a táj. színes, büdös és persze itt is szeles volt.

aztán jött 60km után Húsavik, ami az északi bálnaközpont. innen (is) indul rengeteg bálnanéző hajós kirándulás, és itt van A bálnamúzeum. a múzeum izgi, tele van csontvázakkal, meg infókkal, tetszett (kivéve a bálnavadászós rész, de hát az is hozzátartozik sajna)

múzeumozás után ebédeltünk, megnéztük a kikötőt, meg úgy a város parti részét, nagyon szép. bevásároltunk, aztán innen már végülis a kemping jött, ami 200km-re volt még (muszáj volt lenyomni nagy távot, h haladjunk a szigetkörrel). de azért amit útba lehetett ejteni, ejtettük, így meglestük a Geitafosst, aztán megálltunk lábat nyújtani az Eyjafjörður partján, ami után keresztül kellett menni Akureyri városon, aminek nem örültem túlzottan, a városi vezetés azért leizzasztott. majd mesélek az izlandi kétsávos körforgalmakról...

Öxnadalur is megért egy kis pihenőt, majd 6 után befutottunk Varmahlíð kempingjébe, ami a legjobb kempingünk volt a sok nap alatt! de erről majd a köv részben.

[wannabebiker1]

szóval olvasom az ún. baloldali fakenewseket, hogy Tasó urat éppen a fasz rossz oldalára állítja az integritás hatóság a lombkorona sétánya miatt, meg az ügyészség mégiscsak nyomoz valami korrupciógyanús ügyben és elgondolkodok, hogy vajon hogy lehet ez?

A közpénzek, uniós források illetve bármi mozdítható ellopása annyira hozzátartozik a magyar mindennapokhoz, hogy már arra kapom fel a fejem, hogy ez bárkinek feltűnik Hadházi Ákoson kívül.

Azt nem hiszem, hogy Magyarország rátalált volna a lelkiismeretére, úgyhogy inkább a következő lehetséges okokra gondolok:

1. az EU megtalálta a tökeit -> ennek valószínűségét magamban 10%-ra tippelem, mert ebben az esetben nem csak 2 apró hírt látnék, bár mondjuk erre mifelénk Tasó elég nagy kutya, Kósához mérhető.

2. Annyira nincs pénze a kormánynak, hogy kezdik belátni, lassan minden szavazó ork megérti, hogy a lopás az lopás ezért a nagykutyák szivatásával üzen mindenkinek, hogy így jár minden tolvaj.

Amúgy, ami elszomorít, vagyishát már nem szomorít el, mert már rég elfogadtam, hogy Magyarországon mindenki lop, akinek lehetősége van rá. Mindenki. Pártállástól függetlenül, Mszp, Fidesz teljesen mindegy. Nagyon mélyen a magyar néplélek része, hogy mindenki úgy él ahogy tud, megoldja okosba'

Mint amikor ifjúkoromban a haver apja, aki a megboldogult Titásznál dolgozott, és otthon a műhelyében garmadával állt a fehér szigetelőszalag, amit a munkahelyéről lopott. És a csávó röhögve mondta, hogy ő milyen okos.

Ez velünk van, mindenkiben benne van, és ez az, amiért szar hely Magyarország, mert senkit nem érdekel, ami közös, ami az állam.

Mondom mégegyszer: mindenki kivétel nélkül tolvaj, akinek lehetősége van rá és megteszi. Azok, akik a 90-es években okosban leszázalékoltatták magukat, azok, akik a segélycsomagokat a piacon árulják, akik pénzért szemet hunynak, akik hálapénzt vagy egyéb ajándékokat fogadnak el, vagy egyszerűen akik a zsúfolt váróban az Erzsikét ismerve bementek mindenki előtt.

[hicapacity]

A monogámiáé vagy a poliamoriáé a jövő? – Ágoston Lászlóval, a Nonmono alapítójával beszélgettünk

Barna Bori

2021.06.18

Máig tabutémának számít a többszerelműség kérdése, pedig valójában egyre többen akadnak azok, akik nem szeretnék követni a hagyományos kapcsolati modellt. De mit is jelent pontosan az etikus nonmonogámia?

Tudod mi a közös Voltaire-ben, Virginia Woolfban, Gustav Klimtben, Yungbludban és Ágoston Lászlóban? Mindannyian poliamoristák, vagyis a többszerelműség hívei. (Figyelem: Nem összetévesztendő a poligámiával, tehát azzal, ha valakinek egynél több házastársa van!) Az etikus nonmonogámiaként is emlegetett fogalom a hivatalos definíciója szerint a kettőnél több ember között fennálló intim kapcsolatot takarja. Azaz szembemegy a monogámia intézményével. „Én például tinédzserkoromtól kezdve a húszas éveim jelentős részében monogám kapcsolatokban ��ltem. De sosem értettem, miért van szükség erre a kizárólagosságra egymás részéről. Nem tartottam logikusnak. Miért ne ismerkedhetnénk másokkal is? Miért kellene birtokolnom valakit? Az az ember, akivel együtt akarok élni, egy független lény és nem tartozik nekem semmivel” – kezd bele a történetébe Ágoston László, operaénekes, a Nonmono alapítója. (Az oldal komplex szolgáltatást nyújt a poliamoria iránt érdeklődőknek: társkeresője, fóruma illetve edukáló része is van.)

Szabadságot az értékekért?

Mindenért a gazdaság a hibás?

László azt mondja, ezután tisztábban látta a fenntartásait a korábbi kapcsolatait illetően, és azt is, miért volt bizonyos helyzetekben tanácstalan. „Mindig is hatalmas kérdőjel volt számomra, miért kellene ostorozni magunkat azért, mert valaki érzelmeket gyújt bennünk. Problémáim voltak egyes önkorlátozó hiedelmekkel. Gyakran hallhatjuk például azt, ha beleszeretünk valakibe, majd aztán egy másik emberbe is, akkor az, amit az első személy iránt éreztünk, nem lehetett igaz. A többszerelműség filozófiája segített kitörni ezen keretek közül.” László egyébként úgy látja, a monogámia intézménye gazdasági okból épült fel, többek között ebből fakad a poliamoria tabusítása.

Hagyományok hálójában

A Nagy Ő csak a mesékben létezik?

László nem titkolja, az „igazi” eszményét a kompatibilitásra cserélné. Nem az idealizált Nagy Ő-t kellene megkeresnünk, hanem azt, akivel együtt tudunk működni. Irreálisnak tartja azt, hogy egy emberben akarjunk megtalálni mindent, amit keresünk egy párkapcsolatban. Ez ugyanis a másik félre nézve is hatalmas teher. „Nem a legnagyobb szerelmekből lesznek a legjobb házasságok, hanem a legjobb csapatokból. Azért dolgozunk, hogy bebizonyítsuk, nem csak strukturálisan kell jól működnie egy kapcsolatnak: az a cél, hogy minél több érzelmet megélhessünk az életben.”

Mindent a poliamoriáról

Mivel máig nem folytatunk (teljesen) nyílt kommunikációt erről a fogalomról, így elkerülhetetlen, hogy számtalan tévhit keringjen róla a köztudatban. Pedig:

1. A poliamoria NEM a szexualitásról szól!

„Természetesen ez is hozzátartozik, hiszen az érzelmeknek testi megnyilvánulásai is vannak. De létezik aszexuális poliamoria, platonikus kapcsolat, amiben egyszerűen nincsen szexualitás. Nézzük csak meg magát a kifejezést: többszerelműséget jelent. Az érzelmeink vannak a középpontban és az, hogy növeljük a tudatosságot a kapcsolatainkban. Nem szabad hagyni, hogy intézmények határozzák meg, hogyan gondolkozunk. Alakítsunk ki olyan életformát, ami a saját szabályaink alapján (nem pedig egy ránk húzott sablon szerint) működik és boldoggá tesz minket” – foglalja össze László. „Nincsenek elvárások: minden kapcsolatból a lehető legtöbbet szeretnénk kihozni. Lesz, akivel ez egy jó beszélgetés, mással gyereket nevelünk életünk vég��ig.”

2. A poliamoria NEM egyenlő a promiszkuitással!

„Téves elképzelés az is, hogy gyakran váltogatnánk a szexuális partnereinket vagy orgiákat tartunk. Ez egyáltalán nem így van. Amikor Will Smith és Jada-Pinkett Smith lánya, Willow bevallotta, hogy poliamor, akkor azt is hozzátette, hogy valójában a korosztályához képest neki éppen kevesebb szexuális kapcsolódása van, mint másoknak. Egyszerűen azért, mert más értékekre figyel, amiket nem fog háttérbe sorolni a nemi aktus miatt.” László fontosnak tartja, hogy az emberek megértsék, ez a filozófia az etikán, a másik tiszteletén és a kommunikáción alapul.

3. A poliamoria NEM csak egy indok a félrelépésre!

„Gyakran megvádolnak azzal, hogy ezzel csak felmentést keresünk a megcsalásra. Azt mondogatják, egyszer majd biztosan találkozunk valakivel, aki annyira megdobogtatja a szívünket, hogy rájövünk, nem kell más. Sokan úgy gondolják, ha megéltük volna már az igaz szerelmet, akkor nem kételkednénk a monogámiában.” László szerint azonban a többszerelmű emberek érzései semmivel sem felületesebbek vagy gyengébbek attól, hogy nem egyetlen ember felé koncentrálódnak. Az az álláspontja, hogy a szeretet „nem fogy el”, legfeljebb az egymásra szánható idő és energia végessége állíthat korlátokat.

4. A poliamoria NEM jár együtt irreális mértékű féltékenységgel!

„Rendszeresen megkapjuk másoktól, hogy ők képtelenek lennének úgy élni, ahogyan mi, mert iszonyatosan féltékenyek lennének. De ez egy érzés, nem pedig egy jellemvonás. Azt jelenti, hogy bizonytalanok vagyunk magunkban valami miatt, ami triggerelődik, amikor bekerül egy harmadik fél. Ezek a problémáink pedig féltékenységben nyilvánulnak meg.” László szerint ezt háromféleképpen lehet kezelni

Meg kell ismernünk a tárgyát. A démonokkal nehéz megküzdeni. Akiről csak gondolkozunk, azt mindig jobbnak, erősebbnek képzeljük el. De ha szembenézünk vele, meglátjuk a hibáit és szerethetővé válik. Kialakíthatunk vele egy egészséges viszonyt.

Dolgozzunk az önbecslésünkön. Higgyük el, hogy elég jók és szerethetőek vagyunk, de folyamatosan tennünk is kell azért, hogy önmagunk legjobb verzióivá váljunk

Javítsunk a kommunikáción. A féltékenységnek néha valós oka van: például lehet, hogy valaki valóban kevesebb figyelmet és törődést kap a párjától, mint szeretné, és jogosan kezdi rosszul érezni magát. Ilyenkor a beszélgetés a legfontosabb: az egyik félnek tudnia kell nem támadó módon jeleznie a problémáját, a másiknak pedig időt és energiát kell szánnia arra, hogy megoldást találjanak. Ez különösen akkor gyakori, amikor a partnereknek különböző a szeretetnyelve, például az egyikük érintésre vágyik, a másik viszont elismerő szavakra. Tudni kell kimondani a gondokat és nyíltan beszélni róluk egymás előtt. Ez amilyen egyszerűnek hangzik, sokszor olyan nehéz – de nagyon sok méregfogat kihúz.

5. A poliamoriára NEM csak bizonyos emberek képesek!

A többszerelműség szabályai

Van azonban valami, ami a monogám és a poliamor kapcsolatokra is igaz: méghozzá az, hogy mindkettőn dolgozni kell. A többszerelműség esetén például akad néhány alappillér, amit nem szabad szem elől téveszteni.

1. Kommunikáció:

A beszélgetés elengedhetetlen a poliamoriában. „Mondd ki az akaratodat, a vágyaidat és az elképzeléseidet, és halld meg azt is, mit szeretne a másik. Ez nagyon egyszerűnek hangzik, de igazából rendkívül nehéz és bonyolult. Ha az ember kitárulkozik valaki előtt, védtelenné is válik. Úgy kell kiépíteni a kapcsolatunkat, hogy megengedhessük magunknak ezt a fajta őszinteséget. A bizalmat kell a monogámia korlátozásának helyére tenni.” László hangsúlyozza, óriási különbség van aközött, hogy megmondjuk a partnerünknek, mit nem csinálhat, vagy bízunk abban, hogy nem tesz olyat, ami nekünk rossz. „Én mindent megbeszélek a feleségemmel, Barbarával. Ahogyan a munkámat, úgy az érzelmi kapcsolódásaimat is. Ez is a részünk. Etikusan és hosszútávon csak így működhet a kapcsolatunk. Elfogadhatatlannak tartanám, hogy titkom legyen előtte.”

2. Önismeret és önértékelés:

„Képesnek kell lenned arra, hogy elhidd, elég vagy. Nem kell versenyezned egy másik személlyel. Mindketten szerethetőek vagytok a saját személyiségetekért. Nem vagytok egymás konkurenciái. Az önismeret és az, hogy meg legyünk békélve magunkkal lényeges eleme a poliamoriának.”

3. Időmenedzsment:

„Légy tisztában azzal, hogyan tudsz elég időt, energiát és odafigyelést adni az embereknek úgy, hogy az mindenki számára kielégítő legyen. Ebbe természetesen a self time is beletartozik” – osztja meg velünk László. „Nem vesztheted el önmagadat a kapcsolataidban.”

4. Szabad akarat:

Ne csinálj semmi olyat a párod kedvéért, amit valójában nem szeretnél és ne is kényszeríts senkit semmire. Sose felejtsd el, hogy mindannyian érző emberek vagyunk. Nem erőltethetjük rá egymásra a vágyainkat. (Különösen igaz ez egy harmadik személy esetében: ő sem kihasználható, eldobható.) Meg kell tanulni nemet mondani – és elfogadni azt, ha valaki nemet mond az elképzelésünkre.

László hozzáteszi, ezek a pontok a monogámia esetében is fontos feladatok lennének. „Azonban ebben az esetben könnyebben el tudunk siklani felettük, hiszen nem kell olyan próbatételek elé állnunk, mint poliamorként. Sok fájdalmat és félrecsúszást megspórolhatunk, ha megtanuljuk a szabályokat! Az első szerelem is azért fáj sokszor annyira, mert nem készít fel minket senki a kapcsolatokra.”

Valóban az etikus nonmonogámiáé a jövő?

„Mindig felmerül a kérdés, hogy az etikus nonmonogámia lesz-e a jövő? És én erre azt szoktam felelni, hogy a része lesz. Egyre több embert fog érdekelni és elérni. A Z generáció tagjai körében hatalmas az érdeklődés a poliamoria iránt, nem értik, miért kellene követniük azt a régi rendszert, amiről azt látják, nem feltétlen sikeres” – tudjuk meg Lászlótól. „Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy a többszerelműség nagy robbanás előtt áll, de nem fogja kiszorítani a monogámiát. Egyszerűen azért, mert mindannyiunknak mások a kapacitásai érzelmileg, energiában, élethelyzetben, szexuális étvágyban – mindenben. Lesznek, akik a monogámiát fogják választani. Ezzel kapcsolatban egyetlen kérésem lenne a világ felé: ez egy jól informált és tudatos döntés kell legyen. Ne azért határozzanak így az emberek, mert úgy érzik ez az egyetlen út. Egyik intézmény sem rosszabb a másiknál, ha az ember tényleg szabadon határozza el magát.”

[sztivan]

Mégis miért fontos egy tízmilliós ország számára, hogy energiát feccöljön bele abba, hogy egy ilyen világszövetség, mint a World Aquatics a székhelyéül Magyarországot válassza? Miért érdemes dolgozni egy ilyen sportdiplomáciai sikerért? Azt gondolom, hogy erre több választ is adhatunk. Egyrészt fontos időről időre erősíteni magunkban is  ez egy üzenet a magyar emberek számára is , hogy mi, magyarok egy sportszerető nemzet vagyunk, ez az egyik üzenet; de a másik pedig az, hogy a magunk számára is fontos az, hogy sportoljunk, és így egészségesebb életet éljünk. Másrészről azért érdemes energiát fektetni egy ilyen sportdiplomáciai sikerbe, mert ezáltal megismertethetjük magunkat a világgal; és bizony a magyar nemzeti identitáshoz az, hogy mi főként egyébként a vizes sportokban kiemelkedőek vagyunk, hozzátartozik. A magyar nemzet, a magyar nemzeti identitás részét képezi a sportszeretet, a tehetség, a kitartás, ami kell a vizes sportokhoz.

Hollik

[retisonic]

26. Arlo Parks- My Soft Machine

Durva, hogy épp hogy felfér a listára, ráadásul csak amiatt, hogy elbasztam a számolást. A 25-ös listáról pont lemaradt volna. És sajnos nem az van, hogy milyen durva basszus, hogy ilyen kurva jó lemez, és csak 26., hanem hogy milyen durva, hogy egy lemezt ennyire vártam, és csak könyörületből lett 26.! És nem, nem azért könyörültem meg rajta, mert nő, meg fekete, meg ráadásul még LMBTQ is, hanem azért, mert igazából nem rossz lemez ez, csak hát az első lemezzel kurva magasra került a léc. Ezen az új albumon sajna nincs egy Black Dog sem, ami szvsz imho az egyik legszebb szám volt, amit a covidos, karanténos nyomor szült. Én így amúgy megértem, hogy vannak emberek, mint talliannmiklos, akik így lubickoltak az elzáráskor, de azt is simán megértem, ha valakit meg kurva szarul érintett az egész. Én valahol a kettő között voltam, nem is zavart annyira, de azért kurvára örültem, hogy vége lett. Emlékszem, milyen jó volt, amikor a Központ előtt először újból gengeltünk, pedig a féreg Niedermüller emberei egy idő után bezavartak az utcáról. :( Na mindegy, ez kurvára nem tartozik a tárgyhoz, csak azt akartam mondani, hogy az előző Arlo lemez tele volt kurva jó számokkal, ez meg nincs tele.

Pedig nem indult rosszul a történet, mert az első két single a lemezről (az Impurities meg a Weightless) ígéretes volt, de már itt is feltűnt, hogy az első lemez fasza élő hangszeres hangzását felváltotta ez a kicsit műanyag, túlgondolt, dobgépes cucc, de azt gondoltam, hogy ezek a slágerek, kell egy kicsit rádióbarátabb megközelítés. Aztán amikor kijött a lemez, rájöttem, hogy ezek a számok nem a kivételek, hanem a többség. És ez amúgy nem lenne baj, ha az lenne, hogy a számok egyébként kurva jók, de hiába hallgattam végig a lemezt, csak nem akart jönni egy húha érzés, mint ami anno a Hurt, a Caroline vagy a már az előbb említett Black Dog volt. Pedig még egy obligát Phoebe Bridgers feat is van a lemezen. Kár, hogy Phoebeből kb semmi nem hallatszik az egyébként a lemez jobb pillanatai közé tartozó Pegasusban. A legjobban úgy tudnám megfogalmazni a két lemez közötti különbséget, hogy míg az elsőn volt pár kurva jó szám, és egy rakat simán jó, addig ezen van jópár simán jó, meg pár háttérzene. Nem meglepő módon a pár simán jó szám az, amelyiknek a hangzása hajaz az első lemezére. Persze simán lehet, hogy csak én agyalom túl ezt a hangzás kérdést, vagy csak nekem nincs hangulatom egy trip-hop lemezhez 2023-ban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amíg ezt írtam, közben hallgattam a lemezt, és talán egy kicsit igazságtalan ez a 26. hely, mert végülis csak az utolsó négy számnál éreztem, hogy nem tart sehová, de legyen ez a helyezés egy figyelmeztetés Arlonak, mint amikor Veszéjes Áron csak a negyedik lett a 2009-es cool listen! Hajrá, Arlo, hajrá Magyarország!

Kedvenc számok: Devotion (ez jó rockolós!!), Purple Phase, Pegasus

[dedibelyegei]

Ez az bélyeg egyik személyes kedvencem, egyrészt olyan jóóó nagy, másrészt szeretem a japán fametszeteket, harmadrészt meg meglepett a sorozat évjárata, több mint 50 éves, 1971-es! Szerintem a dizájn sokkal modernebbnek mutat, bár a 2.50 forint kicsit árulkodó. A második kép azért készült, mert úgy látszik jól a felirat, hogy kinek melyik műve látható a bélyegen.

Ezen a bélyegen Harunobu: Ülő oiran metszete látható. Suzuki Harunobu az 1700-as évek közepén élő metszetkészítő művész volt, és a műfajban hozzátartozik egy komoly reform/változtatás: az addig megszokott 2 vagy 3 színt használó metszetek helyett, ő kezdett el sokszínűeket készíteni. Ezen a művén ez épp nem látható, alighanem egy koraibb darab. Az oiranok egyébként a történelmileg magas rangú kurtizánok voltak Japánban akkoriban, az 'élvezet asszonyai'. Jellemzően képzettek voltak a hagyományos művészetek terén, és bizonyos keretekig megválogathatták vendégeiket is.

A sorozat egyébként 8 tagot számlált, 40 fillértől egész 4 forintig, különböző színű keretekkel és metszetekkel. Akinek valamelyik metszet esetleg megtetszene és utánanézne, most idemásolom az összeset:

0.40 Ft -os bélyegén Toyokuni iskola: Séta a kertben,

a 0.60 Ft -os bélyegen Eishi (1756-1829): Gésák a csónakban,

az 1,- Ft -os bélyegen Eishi (1756-1829): Képet néző nő,

az 1.50 Ft -os bélyegen Kiyonaga (1752-1815): Oiranok,

a 2,- Ft -os bélyegen Utamaro (1753-1806): Awabi halásznők,

a 2.50 Ft -os bélyegen Harunobu (1725-1770): Ülő oiran,

a 3,- Ft -os bélyegen Hokusai (1760-1849): Rőzsét vivő leány,

a 4,- Ft -os bélyegen Eishi (1756-1829): Sétáló nők és gyermekek látható.

Bármilyen szép is meg menő amúgy, a teljes sorozatból 630.000-et nyomtattak, így 100-200 forint között már lehet szerezni full sorozatot. Lehet fogok is!

[felvidek]

Pax Pamir

A társasjátékok nagyobbik része teljesen intuitív. Több pontod van a másiknál, nyersz. Megelőzöd a másik bábuját, győzöl. Utolsóként maradsz állva, ünnepelhetsz. Társasjáték helyett veszel két karton sört, profit. Persze vannak olyan játékok is, amelyeket elmélyülten tanulmányozol, a szabálykönyvből egyáltalán nem érted a mechanikáját, játék közben próbálsz nem veszíteni, durván kikapsz, aztán mégis azzal a tudattal mész el az asztaltól, hogy legközelebb is kipróbálnád és akkor biztos összejön a jó játékélmény. Ez a Pax Pamír világa, ami két pakli kártyával, egy gyönyörű szövettérképpel és pár agyagtéglával, valamint fakorongokkal támad az agysejtekre.

A társasnak komoly edukációs jellege van, a 19. századi afganisztáni káoszban játszódik, ahol a helyi törzsek (azaz a játékosok) és nagyhatalmak (angolok, oroszok, afgán szövetség) küzdenek egymással teljesen öncélúan. Ha sikerül elegendő előnyre szert tennünk a többiekkel szemben, vagy lejárnak a pontosztó fázisok és a legtöbb pontunk van, mi nyertünk. Pontokat viszont csak úgy kaphatunk, ha a megfelelő időpontokban elegendő törzsi tokenünk és szövetségesünk tartózkodik a térképen. Ha például az oroszok barátai vagyunk, de személyes befolyásunk dacára nincsenek oroszok a régiónkban, nulla pont - ahogy azt pár ukrán oligarcha is megtanulta az elmúlt időszakban.

Minden játékosnak van saját köre, ennek során az úgynevezett udvartartásába vásárolt kártyák akcióit használhatja ki - csapatokat helyezhet el a tartományokban és utakat építhet, mozgathatja a hadseregeket, más karaktereket gyilkolhat, vagy pénzhez juthat a piacról. Nincs két egyforma udvartartás, az egyedi kártyákat pedig bármikor lecserélhetjük, már ha van mivel helyettesítenünk azokat, ehhez hozzátartozik a kevéske, állandóan körforgásban levő pénzünk menedzselése. A Pax Pamir nagyon mély és összetett játék. Aminek ráadásul társadalmi üzenete is van, már azon túl, hogy a kártyákon is akadnak érdekes információk erről a korról és térségről: mindig kell egy Nagyobb Testvér.

Ennyien játszhatják: Technikailag egy-öt, a gyakorlatban három játékossal a legjobb (kevesebben csökkennek a kombinációs lehetőségek, többen elhúzódik a játék).

Ezért ajánlom: Egyszerre absztrakt és hangulatos játék, gyönyörű tartozékokkal, az embernek kedve támad utánaolvasni a korabeli afganisztáni eseményeknek - a kor jellegzetes szereplői is megjelennek a kártyákon. Gondolkodás nélkül nem lehet benne nyerni. Ha már csak ott van a polcon, rögtön egy Intellektüel benyomását kelthetjük a hozzáértő barátaink előtt. Nagyon különböző stratégiai lehetőségeket nyit meg.

Ezért nem ajánlom: Gondolkodás nélkül nem lehet benne nyerni. Elsőre egyszerűnek tűnik és kicsi is a doboz, de a sok kártya, szöveg, kombináció miatt valóban érdemes (bőven) 12 éves kor fölött nekiülni, alatta nem hiszem, hogy nagy élmény. Néha úgy érezzük, hogy a rossz kártyáink miatt esélyünk nincs. Ösztönből nem lehet leülni hozzá és játszani, idő kell a tanulásához és az átlátásához is.

Korábban: Bevezető, Game of Thrones, Catan telepesei, Pippo, Munchkin, War of the Ring, Arkham Horror, Carcassonne, Ticket to Ride, Starcraft, Doom, Castle Ravenloft, Shanghaien, Lunch Money, Smallworld, Love Letter, Pandemic, Dungeon Lords, Dungeon Command, King of Tokyo, Bizzarie, Cyclades, Alhambra,Colt Express, Rune Age, Dominare, Coup, Avalon, Sheriff of Nottingham, Star Realms, Torres, Spyfall, Welcome to the Dungeon, Dice City, Camel Up, Scythe, Exploding Kittens, Viticulture, Spartacus, Saltlands, Onwards to Venus, Root, Kemet, Nemesis, 7 Wonders Duel, Mississippi Queen, Lords of Waterdeep, The Mind, Windward, It’s a Wonderful World, Kingdomino, Terraforming Mars, Tiny Epic Kingdoms, Path of Light and Shadow, Hellapagos, Unmatched/Legendák Ligája, Fesztáv, Adventourist, Dune: Imperium, Furnace

[csacskamacskamocska]

Kommunikáció

Nem találkoztam még senkivel, magamat is beleértve, aki nem lett volna benne biztos, hogy ő jól kommunikál. Illetve van még egy csoport, aminek mindenki a tagja. Ők azok, akiknek jók a megérzései és jó az értékítélete. A legritkább esetben szembesül az ember békés módon azzal, hogy hülye. Nekem tegnap sikerült ez, és azért érdekes, mert, ha ebben tévedtem vajon mennyi minden másban is? Hány embernél és hány alkalommal? Egyszer volt róla szó, amikor a pszichológusom azt mondta, szívesen beszélgetne egy barátommal, hogy az alapján ahogy az ő lényét, a vele való kapcsolatot torzítom, az nyilván jellemző más kapcsolataimra is meg az egész világlátásomra. Amennyire valakit idealizálsz vagy démonizálsz, az a te jellemző belső világod. Uh, féltem piszkosul, hogy mi fog kisülni, és végül a beszélgetés nem jött létre, maradhattam békén a szembesülés nélkül. Amúgy maga az, ahogy nem jött létre, az szembesített az idealizálásom szintjével. Szóval, trükkösek ezek a pszichológusok nagyon. Magát a szembesülést nem írom le, mert csak hosszan lehetne és uncsi lenne. A lényeg, hogy egy barátnőmet okosabbnak, tájékozottabbnak tartottam magamnál. A kommunikációja is olyan, nem tud semmit szó nélkül hagyni és ki kell domborítania a saját jártasságát. Ami tény, tényleg okos, csak piszok bosszantó. Fogalma sincs, hogy bosszantó mert ezt hogy lehet visszajelezni? Nem szeretem, hogy ennyire okos vagy? Vagy: rosszul érzem magam attól, hogy úgy tűnik mindig mindent jobban tudsz? Milyen hülyeség ez már? Nem önértékelési zavarom van, csak azért basztatva érzem az egomat mégis :D Senki sem szereti magát folyamatosan kevesebbnek érezni egy olyan kapcsolatban aminek alapja az egyenrangúság. És tegnap megtörtént, hogy valamiben alaposabb, mélyebb és hitelesebb tudással rendelkeztem. És erről a tudásról tök normálisan tudtunk beszélgetni. Ő nem érezte magát legyőzve. Egyszerűen mások az érdeklődési köreink – mondta. Hozzátartozik az önreflexióhoz, hogy az én szeretetnyelvem az elismerés, a támogatás, a motiválás. Ha a legkisebb jót meg tudom találni valamiben vagy valakiben, ontom az elismerésbonbonokat. Sosem hazudok. Egyszerűen tényleg rá tudok csodálkozni millió dologra. Vagy azért mert én nem csinálom (lenyügöznek pl. azok, akik a takarításban lelik örömüket), vagy azért mert csinálom és tudom, hogy mekkora érték. Ebből meg könnyen alakul ki az, hogy elismerek, elismerek... és semmi nem jön vissza mert a mésik ember valami tök mással jelez vissza. (Meg néha persze semmivel. Az eltérő szeretetnyelv nem mentség mindenre) Ez a barátom sosem gondolt bele, hogy milyen érzés lehet a másiknak az, hogy ő folyton okos. Örült, hogy elmondhatja az okosságait, úgy gondolta, hogy ezzel hozzátehet valamit az én életemhez. Meg sem fordult a fejében, hogy én ettől rosszul érezhetem magam. Végülis, bírtam az okoskodást, a dicsekvést, jó felület voltam minderre. Hogy mivel szembesültem? Hogy rosszul ítéltem meg az ő motivációját. A saját legyőzöttség érzésem miatt azt gondoltam, hogy verseng. Pedig, talán tényleg csak élvezte, hogy olyan valakivel beszélgethet, aki érti őt. Hiszen én is élvezem, ha olyannal beszélek. Logan azt mondta valamikor régebben, hogy attól válik valaki szerethetővé, hogy látjuk a rossz tulajdonságait. Szerintem attól, ha látjuk a gyengeségeit, esendőségét. Azért van, hogy az ember elvarázsolódik tőle, ha egy férfit sírni lát. Mert a macsó lenyűgöz, a dominancia szexi, de a síró férfi rabulejti a lelket. Más gyengeségekkel is így vagyunk. Akármit is mutat, ha ismerem azt az oldalát amikor lágy, amikor gyenge, az közelség érzetet ad, bizalmat ébreszt. Mintha a pajzs mögött lennénk, ahova csak kevesek jutnak be. Persze, ezzel remekül lehet manipulálni is. Pont azért, mert a legtöbb emberből ezt az érzést váltja ki.

Elkalandoztam :( A kommunikációról beszélni nagy csapda. Mert nem lehet mindig mindent kommunikálni. Nem lehet folyton asszertívnek lenni, hogy a jövőbeli konfliktusokat kivédjük. Sokszor csak utólag derül ki, hogy valamikor az időben beszélni kellett volna erről vagy arról. Lehet, hogy nem is lehet már helyretenni. Nem beszéltünk, és torzult minden. Tévedés azt hinni, hogy ezt én nagyítom fel. Hogy sokat beszélek az érzelmekről és túlzásokba esem a fontosságukat illetően. Tévképzetek mentén éljük az életünket és bármit is gondolunk másokról, talán csak a pszichopatáknak van tényszerű ítéletük, mindenki más ítéletét befolyásolják/torzítják az érzelmei. Nem vagy kivétel.

[angelofghetto]

Kötöttfogás 247. és Kádár országa

Dévényinek úgy egy óra körül van egy megszólalása, amit nem nagyon hagynak kibeszélni a többiek, de az elindított bennem gondolatokat, felhozott emlékeket.

Eszembe jut, mikor Jani bácsi már nagyon öreg volt, hányszor hallottam a piacon, a boltban, a munkahelyi kávésarokban a folyosón, hogy jaaaaj, mi lesz itt, ha nem lesz már, oda lesz a jó világ. Persze ehhez szorosan hozzátartozik, hogy a környező szoci országokban mennyivel vonalasabb volt a rendszer (a nagytesóról nem is beszélve), hogy a szlovák határőr, miközben az útlevelünket ellenőrizte, a fülkéből kifelé kiköpött, és azt sziszegte a fogai között “magyarszki kapitaliszt”.

Arra is emlékszem, mennyire felkészületlenül ért bennünket az ölünkbe pottyant marha nagy szabadság. Pedig azt tanították, hogy a kapitalizmus történelmileg túlhaladott, és lassan az egész világ rájön, hogy az egyetlen tökéletes társadalmi rend a kommunizmus, ahol mindenkinek jut, ahol a szükségletei szerint részesül az ember a javakból, de ahhoz még tudatilag fel kell nőnünk, hogy elszakadjunk az önző érdekeinktől.

Egyrészről hurrá, most majd lehet utazni, vállalkozni, utolérjük a nyugati életszínvonalat. Olyanokkal kecsegtettek, mint a hülye cukrászda Bécsben, de először szétverték a leghúzósabb ágazatokat: az élelmiszeripart, a mezőgazdaságot, a turizmust, a könnyűipart, de áldozatul esett a nehézipar és a bányászat is. Jól emlékszem a vájárból lett kisgazda képviselőre, aki könnyektől csillogó szemmel mesélte nekünk, mennyire hiányzik neki a karbidlámpa akkumulátorából a lábszárára csorgó sav érzése, mert az hozzátartozott a mindennapjaihoz, és a bajtársakkal megélt élet-halál összetartozáshoz.

Az is eszembe jut, hogy akkoriban én sem akartam rendszerváltást. A harmadik generáció voltam zsinórban, akivel kicseszett a történelem, a harmadik generáció, akinek nulláról kellett kezdenie. Nagyapám birtokát elvették, magas szintű jogi végzettséggel csak kézbesítő lehetett. Apám nem tanulhatott tovább, mint osztályidegen, csak hatalmas vargabetűkkel, önképzéssel, kitartó szorgalommal küzdötte fel magát oda, ahova másokat, a “jó kádereket” ejtőernyővel pottyantottak. Nem akartam, hogy újból boruljon minden, mert már leraktam valamit az asztalra, felépítettem egy fél karriert, és pontosan tudtam, hogy pénz nélkül alul leszek, viszont a lopásra soha nem vitt rá a lélek. Akkor se, ha senki nem látta volna. Meg is lett az eredménye, az a jó húsz év büdös nagy nyomor, ami a “lúzereknek” jár. Próbáltam mégis kihozni a legtöbbet, amit a szituból becsületesen lehetett. Közben a bőrömön éreztem, amit tanultunk a suliban a kizsákmányolásról, és amiből annyira untam dolgozatot írni, és láttam hozzám hasonló átlagembereket véres szájú, lelketlen kapitalistákká átalakulni.

És a negyedik megrabolt generáció a gyerekeimé, akiknek a derült égből kellett volna bejutni a fizetős felsőoktatásba, aminek a költségeit a hanyatló nyugaton születésüktől van módja gyűjtögetni a családnak, és van olyan fizetés, amiből ez kigazdálkodható.

Nekem senki nem mondja, hogy akinek a gengszterváltás idején hirtelen megszaladt, az mind becsülettel, mások kihasználása, átverése nélkül gyűjtötte a vagyonát, vagy nem volt a tűz közelében, abban a körben, akik már előre tudták, mikor indul a buli. Nyilván (szerencsére) van kivétel, akit tisztelni lehet, mert saját tehetségből, szorgalomból építette fel az életét. Nagy összegben mernék fogadni, hogy fájdalmasan kevesen vannak, és közülük egyre többen folytatják külföldön.

És eközben a magyar ugaron... “A gaz lehúz, altat, befed S egy kacagó szél suhan el A nagy Ugar felett.”