#hiszem hogy átmenet

[jstgrl]

Úgy szeretnék küzdeni, mint ő tette, értem. Csak én nyitott voltam rá..

[borderline-eletem]

lusta leszek a mondatokat nagy kezdőbetűvel írni, túl sok energiának érzem.

jóideje megfogalmazódott bennem, hogy dokumentálnom kéne az érzéseimet, hátha úgy jobban átlátnám, hogy valójában:

- ki vagyok én????

- mi vagyok?

- milyen érzéseim vannak?

- mik az érzéseim alapjai?

- miért vagyok magamra ennyire dühös?

- miért nem látom saját magam?

- miért voltam/vagyok mindig áldozat?

- miért bántom ennyire súlyosan magam állandóan?

- miért nem tudok az önbántásból kikeveredni?

ezekre jó lenne választ kapni, bár a pszichiáter mindig azt mondja, hogy a közösség lenne számomra a legjobb gyógymód, dehát ehhez a vírushelyzet miatt igencsak nehéz "hozzájutnom".

gondolom ott kéne kezdenem, hogy leírom az alapvető dolgokat, mint például:

- 30 éves vagyok

- 30 éves koromra lett betegségtudatom, hogy én tényleg borderline szindrómában szenvedek, hiába tudtam 20 éves korom óta, hogy ez a problémám, azt gondoltam, hogy "csak kicsit vagyok az"

- 1/2 éve járok pszichiátriára és azóta gyógyszereket szedek, többet is. egyet a bipoláris hangulatingadozásaimra, egyet a súlyos szorongásaim csökkentésére, egyet pedig az szintén súlyos önagresszív gondolataim ellen.

- be kéne mennem a pszichiátriára, de nem tudok, mert 3 hónap teljes izolációt várnak el a járvány miatt és ezt nem tudom kivitelezni, egyrészt mert van egy beteg kiskutyám, akit a világon soha nem hagynék magára, de másra sem szívesen, másrészt hála a magyar törvényeknek, a táppénz mindössze 50%-ot biztosít, vagyis a fizetésem felét. nívós helyen, pozícióban dolgozom, de 3 éve nem kaptam fizetésemelést és kiszámoltam, jelenleg (2021.12.17.) 100 e Ft-tal ér kevesebbet a fizetésem most, mint 3 évvel ezelőtt.

- az előző pontban említetten van egy jó állásom, amit ezzel a kínkeserves betegséggel nagyon nehéz fenntartani, de legalább már van annyi szenioritásom, hogy nem kell óriási erőket beletennem ahhoz, hogy tudjam csinálni.

- paranoid gondolataim vannak állandóan arról - leginkább párkapcsolatban -, hogy nem bízhatok meg SOHA senkiben, mert átver, becsap és hazudik nekem, mindennek az alapja az, hogy az én fejemben ez úgy él, hogy "biztosan megcsal". megcsalás alatt azt hiszem azt is értem, hogy egy másik ellentétes nemű személlyel egyáltalán beszélget.

- sok öngyilkos gondolatom van, vagy olyan típusú késztetésem, hogy bárcsak eltörném valamimet, vagy megütném magam, mert úgy a testi fájdalom átvenné a lelki fájdalmat, így nem kéne erre koncentrálnom

- 15 éve szedek folyamatosan hashajtót, amitől borzasztó fájdalmaim vannak

talán ennyi most elég, a többi úgyis menetközben kiderül.

amiért ma mindenképpen szerettem volna pötyörészni, az az, hogy én egészen 1,5 hónappal ezelőttig azzal sem voltam tisztában, hogy vannak paranoid gondolataim. ugyanis azt gondoltam, hogy az én gondolataimnak természetesen van alapja. hát nyilván, így gondolja minden paranoiás. honnan jöttem rá, hogy ez tényleg így van? onnan, hogy megláttam a pszichiáter által írt beutalón, hogy nekem EZEM VAN, ILYENJEIM VANNAK, hogy csúnyán fejezzem ki magam. legalább 2 hétig érlelgettem, először csak elolvastam és nem is tudtam vele mit kezdeni, mostanra elég világossá vált, hogy ez 100%-ban igaz. de mi van akkor, ha benne élek egy párkapcsolatban és ő már többször is hazudott nekem? de komolyan, HOGYAN KÉNE KÜLÖNBSÉGET TENNEM??? egyáltalán MIÉRT KELLETT VELEM EZT CSINÁLNI??

tessék, íme, az áldozatszerep megint, ez az első gondolatom: én azt kértem tőle, hogy CSAK NE HAZUDJON, DE Ő MÉGIS MEGTETTE, Ő EGY ÁRTALMAS, GONOSZ EMBER, AKI BIZTOSAN MEGCSAL. MI MÁSÉRT HAZUDNA? nincs átmenet, vagy óriási a szerelem, vagy azt gondolom, hogy ő mindenáron hazudik nekem és csak dugni akar.

persze ha végiggondolom, értem, hogy annyira ugrásra készen állapotban tartom szegény Őt, hogy már csak egy újabb veszekedést nem akart. de közben mégis ezzel okozta nekem a legrosszabbat, a hazugsággal. HÁT EZ A PARANOIÁM, KÖNYÖRGÖM!!! oké, ismét próbálok túllépni ezen, hisz már 3 hete történt, de pont ugyanolyan dühös vagyok, mint akkor.

bár most nagyon jól tudom projektálni a dühömet 2 barátomra, ezért most nem Őt egrecíroztatom, hurrá!!!! mondjuk azt hiszem, hogy a barátaim most meg is érdemlik (legalábbis az egyik), hogy rosszul érezzék magukat. az egyik, nevezzük B-nek, állítja, hogy MENNYIRE NAGYON ISMERI A BPD-T, HISZ OLVASOTT RÓLA, ÍGY Ő KÉPBEN VAN, dehát könyörgöm, én vagyok a tankönyvi példa, hogy milyen egy borderline-os!!!!!!!!!!!!! ...és nekiáll számonkérni engem, hogy eltűntem és "nem voltam őszinte"? ez egyébként már nem igaz, inkább csak súlyosan eltemetek mélyre dolgokat saját magam előtt is. ez amúgy azért szörnyű, mert annyira profi vagyok már benne, hogy én sem tudom, hogy igazából mi is a helyzet. visszakanyarodva, B azt írta G-nek, hogy nekem "KIBASZOTT ZŰRÖS AZ ÉLETEM". hát, igen, lássuk be, ez igaz. de annyira rosszul esett, hogy G ezt írta, hogy leírni is fájdalmas, mert nyilvánvalóan B, aki tudott arról, hogy pszichiátriai gyógyszeres kezelés alatt állok, ezt nem mondta el G-nek. B csak panaszkodni akart, hogy G meghallgassa a fájdalmát. nem gondolom, hogy B-nek ne lenne joga a "fájdalmához"(?? ezt csak értelemmel fogom fel, érzésben nem), de komolyan gondolta bazdmeg, hogy számonkér egy BETEG EMBERT??? olyanokat kaptam B-től, hogy "nem jöhetsz vissza, addig nem állok veled szóba, amíg", stb, ezeket olvasván nagyon előtört az agresszív énem. hála égnek, hogy cseten beszéltünk, mert személyesen valószínűleg üvöltöttem volna, pedig ezt összesen még csak Vele tettem meg, mással nem. egy BPD-snek azt mondani, hogy kizárod az életéből? gratulálok, barátom. tényleg, őszintén: gratulálok! mitől fél a legjobban egy BPD-s? attól, hogy egyedül marad. milyen vicces, nem? pedig egy borderline-os mindig egyedül van, mert senkiben sem tud megbízni. az a picike kötődés(?), amit ki tud alakítani, az pedig csak úgy lehetséges, ha közben távolságot is tart. hisz ha nem tartanék távolságot, hogyan lehetnék tökéletes? mert ha nem vagyok tökéletes, akkor senki sem fog szeretni. gyakorlatilag ezt a homlokomra lehetne tetoválni. meg azt hiszem minden borderline-osnak.

amúgy arra nem tértem ki, hogy mennyire rosszul vagyok már ettől az egésztől, mármint ami zajlik bennem. mert amióta szedem a gyógyszereket, azóta látom, hogy mi történik, hogy mit művelek magammal. nyilván most sem teljes a kép, de már sokkal tisztább ahhoz képest, ami volt. bár ezt megfogalmazhatnám úgy is, hogy a gyógyszerek előtt teljesen vak voltam.

talán most be is kéne fejeznem és lezárnom az egészet azzal, hogy ismét felhoztam Neki egy témát, méghozzá azt, hogy azért híreszteli-e az intézményben, hogy hozzám jön, vagy hogy velem van, mert az előző intézményben mindenkit meg akart baszni. igen, ennyire dühös vagyok rá, hisz ő egykor ilyen volt. VAGY MOST IS ILYEN? a lényeg, hogy a válasza egészen nyugodt hangnemben az volt, hogy "jézusom, dehogyis", majd elmagyarázta szépen, nyugodtan, hogy neki mennyire felszabadító és boldogság azt mondania, hogy velem van, mert szeret. TISZTA HÜLYE, HOGY SZERETHET ENGEM?? NINCS BENNEM SEMMI, AMIT LEHETNE SZERETNI. BIZTOS, HOGY HÜLYE ÉS VELE VAN A BAJ, BIZTOS EL FOG HAGYNI. annyira szeretem őt és annyira ritkán adom a tudtára, pedig tudom, hogy nekem ő az igazi. szépen levezethető ebben a bekezdésben a paranoid gondolatom -> nem bízhatok meg benne, hazudik, megcsal, ő pedig csodálkozik, hogy egyáltalán hogy jutok erre a gondolatmenetre. bár tudná, hogy mennyire próbálkozom, hogy ez ne legyen... de őszintén nem tudok különbséget tenni, egyszerűen nem tudom megkülönböztetni, hogy mit képzelek és ehhez képest mi a valóság :(

[the-answer-industries]

V��lasz egy posztra...

Szerintem a dolog nem ilyen fekete fehér. Egyrészt sok dologban igazad van. Például azt a személy, aki kitalálta, hogy a készségtárgyakat hasonlóan osztályozni kell, mint a matekot vagy az irodalmat, addig kéne ütni, amíg mozog, azoknak a tanároknak, akik pedig felháborodnak, hogy nem az ének témazáróra tanultál a matek helyett, külön bugyrot kéne nyitni a pokolban… Az egyik legnagyobb probléma abból fakad, hogy a tanárok nagyrésze nem azért jön iskolába tanítani, mert tanár szeretett volna lenni, hanem mert nem volt más lehetősége. Van egy ilyen mondás, hogy „Aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja, aki tanítani sem tud… na az a tesitanár”. Észrevételeim szerint az esetek többségében ez sajnos igaz. És csak azért, mert neki ehhez semmi kedve, de csinálnia kell, mert valamit nagyon elkúrt az életében, utál ja ezt csinálni és semmi kedve hozzá. Az egyetemek többsége fel van osztva BTK-ra és TTK-ra. Szerintem hasonlóan kellene csinálni a középiskolákat is. Általános iskolákat nem, mert egy bizonyos világképnek ki kell alakulnia a gyerekekben. Most egy amerikai ismerősömre gondolok, aki egészen addig, amíg el nem jött ide, úgy gondolta, hogy Európa egy ország… A porosz tekintély alapú oktatási rendszer egyértelműen rossz, de afelől sincs semmi kétségem, hogy nem az angolszász lenne a cél, hanem a kettő közti átmenet. A hasznos tudásról szintén lehetne vitatkozni. A hatás-ellenhatás törvénye véleményem szerint pont egy rossz példa volt. Ezért most azt ide bemásolom. „Két test kölcsönhatása során mindegyik testre azonos nagyságú és hatásvonalú, illetve ellentétes irányú erő hat.” Kicsit vonatkoztass el a fizikai fogalmaktól. Ha mondjuk a Doppler-effektust írtad volna, azt megértem, mert annak kurvára semmi értelme az életben, de ha Newton bácsi harmadik okosságát elolvasod és kicsit elvonatkoztatsz, szerintem nagyon kevés dolog írja le jobban az élet működését. Mire ezt leírtam rájöttem, hogy ennek már semmi köze a témához, meg arra, hogy ez még hosszú lesz, de te voltál kíváncsi a véleményemre, úgyhogy mostmár olvasd el… :D Az irodalom vizsgálata ilyen kontextusban a téma egyik legérdekesebb kérdése. Úgy, ahogy most tanítják egyértelműen semmi értelme. Igazából mások által kitalált nézeteket dogmatizálnak, erőszakolnak ránk és kérnek számon rajtunk. Az irodalomnak pont a képzelet szárnyalásáról kéne szólnia. Egyébként el kellene gondolkozni azon is, hogy az irodalom nem készségtárgy-e. Igazából olyan emberek művein élvezkedünk akik nálunk sokkal tehetségesebbek voltak. Nem ugyanezt csináljuk éneken is? Az már csak a személyes véleményem, hogy 200 éve, mikor a költő mély depresszióba süllyedve segg részegen éppen egy szerelmi csalódás után összeszenvedett pár sort, azt nem a követendő példának kéne beállítani. Itt egy másik probléma. A fél igazságok. Tudtad, hogy a kormány csak az állami tankönyveket engedi megrendelni az iskoláknak? Szerintem ez az egyik legkétszínűbb dolog az egészben. Csak azokat a dolgokat tanulhatjuk meg, amiket Orbán Viktor miniszterelnökúr jóváhagy. Bocsánat a politizálásért… Az iskola reggel 8-kor való elkezdése az egyik legrosszabb dolog. Maradt már el első, esetleg még második órád is? Olyan kialudva bemenni mintha másik helyen járnál. Hallottad azt a statisztikát, hogy elvileg több stresszt kell elviselniük a gimnazistáknak, mint egy elmegyógyintézetbe zárt páciensnek? Na szerintem ez az egyik legnagyobb álhír, nem hiszem, hogy sok alapja van, mindenesetre az tagadhatatlan, hogy mennyire megadja a nap hangulatát, amikor német felelés lesz, és egész nap gyomorgörcsöd van. Ennek egyértelműen nem így kellene lennie. Azzal, hogy kiemelted, hogyha nem teszünk valamit akkor a gyerekeink is ebbe a rendszerbe fognak beleszületni, és ezt a legrosszabb ellenségednek sem kívánnád, megragadtad a lényeget. Valamit tenni kell, de ahogy a dolgok most állnak nem hiszem, hogy sok eredményt tudnánk elérni. Ne érts félre, belenyugodni a dolgokba nem szokásom, csak most úgy látom, hogy nem sok esély van a változásra. Ettől függetlenül reménykedek és ha cselekedni kell hajlandó vagyok rá…

 U.I.: Ha végig olvasol egy ilyen hosszú szöveget, azt értékelem, ha megtetted kérlek reagálj rá valamit, hogy tudjam, nem hiába írtam le… Egy értelmes vitához bármikor van kedvem, és őszintén remélem, hogy sikerrel jár a mozgalom. 18/f

@made-it-feel-like

[brandonkirkegaard5-blog]

Vált Foci Specialista, Ezzel Javaslatok

az Egyének a minden korosztály öröm játszik, foci. Ha hiszem, a foci, ahogy gyerekek's sport tevékenység, 're, hogy alter a fejében. A alábbi javaslatok fogja támogatást hogy a foci szakértő. Ha megszerzése stopli, szükség bizonyos, illenek hatékonyan. A stopli kell szűk és ellátás elegendő arch támogatást. A bokaízület kell is engedélyezett move szabadon. A hibás stopli may ravaszt károkért, hogy a láb, vagy bokád. kideríteni, hogy pontosan hogyan, hogy egyszerű újonc Kívül Elastico. Ha a a szárnyakon, akció segítséget átmenet belső vágni. Gyakorlat ez által, helymeghatározó a lábbeli, táska vagy kúp a földön. Lépés körül 5 intézkedések mögött. Elején csöpögő a irány. bet365 mobil bónusz Ha get közel, érintse meg a külső, aztán utána touch bennfentes. A szabadban touch mi bolondok a provokátorok. ne feledjük, hogy a második touch kell nagyobb, mint a első. nem soha miss technika lehetőségek. Kezdet hozza a labdarúgó kör egész annyira, hogy a gyakorlat a gyakorlatokat, egész tartalék pillanatok. might hasonlóképpen szeretnék csak rúgni a gömb végig, mint te, séta. Becsapni a ellenállás azáltal, másológépek pár minták. A védelem játékosok fogja a kezdődik látni a mintát, , valamint előre. Azonban,, bizonnyal után, hogy toss őket átadásával, hogy a ellenkezője utasítások. Az könnyű szabályozzák egy hatalmas ütés, újabb hatos gömb. Kísérlet elhunyt csökkentett , valamint az, csapkodta a kör ha vannak védők közelednek körül. Csak, hogy hatalmas ütés, újabb hatos halad, amikor haladnak, kör, hogy egy távoli csapattársa , aki egyedül. Ha szeretnék növeli a foci képességek szükség biztosítani gyakorlat gyakran. Hogy kiváló játékos nem megtörténni azonnal. Gyakorlat napi garancia jobban. A foci készségek igény, hogy gyakorolt, is is, ha ők is nehéz. Lehet, is növeli honnan - végeznie korábban elsajátította készségek. Start cross country futó szezon boost kitartás foci. Stats felfedje, hogy több foci játékosok fogja futni, vonatkozó nyolc kilométer egész minden mérkőzés. Ha van, nagy stamina, bizonnyal soha gyengíteni. Program a a versenyképesség egész kísérlet. Nem megadás kényelmesen, fenntartása áthelyezésével, megvédje, támadás és a csapat játékos. Azzal, ad a oktató a hatás, hogy igazából értékelem foci, még több a lehetőség a szerzés választott a csapat. A cardio wellness fontos játszik, jobb foci. Várom, futni, sok során a labdarúgó játék és emlékszel, hogy a fejlődő a cardio bizonnyal, hogy többet eredményes a mező. Ha futni, 3 kilométer naponta, kitartás továbbá kitartás lesz, drámaian növekedés. Munka különböző tanfolyamok, hogy többet izgalmas. Try játszani, foci belül, szemben szabadban. Beltéri foci a területeken kisebb méretű. ezért, még több hangsúlyt kör ellenőrzési , valamint döntés termelés fognak biztosan szükséges. Ezt lehet, igazából boost a játék a külső terület. Lehet, kényelmesen tanulni hogy pontosan hogyan játszani, kiváló video játék a foci ha megfelelően motivált. Mert értem jobban vonatkozó, érték jobban. Kihasználja a javaslatok e darab , valamint get többet tartozék foci.

[metalindex-hu]

Meliah Rage, Razor, Legion of the Damned

Meliah Rage, Razor, Legion of the Damned - https://metalindex.hu/2022/05/02/meliah-rage-razor-legion-of-the-damned/ -

Vannak albumok az életemben, amelyek nem pörögnek állandóan, de időről-időre mindig visszakéredzkednek a fülembe, hogy aztán egy ideig megint ne nyúljak hozzájuk. Az alábbiak közül ilyen a Meliah Rage és a Razor, sőt, a Razor-től konkrétan csak ezt az egy albumot hallgatom. A Legion, mondjuk, egészen más tészta, ott jó pár „sláger” lapul az én kis házi kedvencemen, na de ne rohanjunk előre, íme, Buga B újabb három házi kedvence.

Meliah Rage: Kill to Survive (1988)

Az amerikai banda tipikus példája a házi kedvencnek. Bár a többi albuma is rendben van, főleg a legutóbbi Idol Hands, én mégis csak ezt az egyet nyűvöm fáradhatatlanul. Véleményem szerint ugyanis ezen a lemezen találták meg azt a tökéletes egyensúlyt a heavy, speed és thrash elemek között, amivel a jövő generációi számára is sikerült maradandót alkotniuk.

Itt van például a legelső szám, a Beginning of the End. Klasszikus kezdés, tökéletesen megadja az alaphangulatot és megmutatja, mire lehet számítani a Meliah Rage-től: jól felépített, tempós, lendületes, dallamos számokra, amik mintha nem is Bostonban születtek volna, hanem inkább Európában, Németország környékén, ellentétben az Idol Hands albummal, ahol már igazi, jó kis amerikai thrasht hallhatunk.

A következő szerzemény, a Bates Motel nemcsak témájában, hanem hangulatában is igen borongós, sejtelmes, ez is az egyik kedvencem a lemezről, bár hangulatteremtésből az egész korongon abszolút jelesre vizsgáznak a srácok. A párja pedig az Enter the Darkness, ami szintén klasszikus Meliah Rage szám, fogós refrénnel és kellő durvasággal.

Az instrumentális Meliah Rage egy kicsit mindig meglep, bátor húzásnak tartom egy ilyen lemezen, de még éppen a hallgathatóság határán van nálam, a szintén elég közepes The Pack-kel együtt. Ezt a két szerzeményt leszámítva viszont tényleg nagyon bivaly albumról van szó, ami a mai napig megállja a helyét, és a borító még mai szemmel űberkirály, kár, hogy nem kapok sehol ilyen pólót.

Nagyon-nagyon-nagyon szívesen megnézném őket koncerten, de tudomásom szerint 2021 óta inaktív a banda, így csak reménykednem lehet, addig pedig fél-egyévente felteszem ezt a korongot, és hadd szóljon a Meliah Rage*!

*A cikk hozománya egyébként, hogy végre utánanéztem, mit takar a banda neve: a meliah indián törzs rituáléját, amit csata előtt végeztek, hogy rendesen hangulatba kerüljenek, gondolom, némi varázsgomba segítségével.

Kedvenc számok: Beginning of the End, Bates Motel, Enter the Darkness

Razor: Violent Restitution (1988)

A Razor hiába a kanadai big four (Annihilator, Sacrifice, Voivod, Razor) tagja, én annak idején csak az ötödik lemeznél ugrottam fel a zakatoló thrash-vonatukra, és a következő megállónál le is szálltam, vagyis számomra a Razor EZ a lemez, amin már jól hallható a speed és a thrash közötti átmenet, jellegzetes kanadai ízekkel fűszerezve.

Már a nyitószám, a The Marshall Arts is bizonyítja, hogy ezek a srácok nagyon tudtak zenét írni, de mivel instrumentális dalról van szó, nem jön ki rögtön a csapat legnagyobb hiányossága, ami viszont a többi számnál egyértelmű. Hiába a kidolgozott, lendületes, mindent elsöprő zene, ha nem társul hozzá egy igazán karakteres hang is, és azt hiszem, ennél a lemeznél pont ez hiányzott az igazán komoly áttöréshez.

Pedig ott a Hypertension, ami a kedvencem az albumról, vagy a Taste the Floor, amiben megszólal a borítóról ismert láncfűrész, vagy a Behind Bars, aminek lenyűgöző az alaptémája. Ezektől a számoktól már elsőre is leesett az állam, és nem véletlenül térek vissza mindig a lemezhez, de az énekhangot 30 év távlatából sem tudom megszokni.

Sajnos a srácok a korong végére kicsit kifogytak mind a lendületből, mind az ötletekből, de ez, mondjuk, 14 számnál (a hidden track-kel együtt 15) megbocsátható bűn. Ha valaki időutazást szeretne tenni a kanadai speed-thrash hőskorába, akkor a nyilvánvaló választáson, az Annihilator-ön kívül csakis ezt az albumot tudom ajánlani, garantált a szórakozás.

Kedvenc számok: The Marshall Arts, Hypertension, Behind Bars, Enforcer

Legion of the Damned: Sons of the Jackal (2007)

A Legion of the Damned nyilván nem egy underground ínyencség, vagy egy alig ismert, már régóta nem játszó zenekar, viszont szép sorban gyártják a megbízható, minőségi, fejet leszakító lemezeket. Valamiért nekem mégis a banda második, 2007-es teljes korongja, a Sons of the Jackal akadt be, és vált eggyé a LOTD nevével a fejemben. (A második helyen egyébként a Slaves of the Shadow Realm áll, gondolom, mindenki izgult, hogy melyik album lehet az. )

A zenekar előtörténetéről elég annyi, hogy Occult néven alakultak 1992-ben, Hollandiában, és öt korong után érezték, hogy a nevük nem az igazi, így 2006-ban született meg a végleges, Legion of the Damned név. 1992 óta mindössze ketten maradtak végig hűségesek a zenekarhoz: a hörgésért felelős Maurice Swinkels és a dobos Erik Fleuren. Egyébként nem cserélgették a tagokat nyakra-főre, a mostani felálláson kívül 30 év alatt még öten fordultak meg a bandában, és közülük a basszeros Twan Fleuren már nincs közöttünk.

Ennyi elég is a száraz tényekből, jöjjön az első szám, a Son of the Jackal, ami egyből lerobbantja az ember fejét. Nincs mese, nem véletlenül ez volt az első szám, ami igazán behúzott a LOTD világába. Ez a dal hozza mindazt, amit ebben a lemezben imádok: iszonyú dühös, sötét, ijesztő és gonosz az egész dal, hatalmas tempóval, amit durva, hörgő énekhang egészít ki, pont, ahogy szeretem, mégis megjegyezhető, és éppen eléggé dallamos az egész. Már az első hallgatáskor az ugrott be, hogy valami ilyesmi lehet az aláfestés az Apokalipszis lovasainak érkezésekor.

A hangulatteremtéshez nagyon értenek a srácok; úgy tűnik, hiába adtak ki az Occulttal öt lemezt is, az ifjúkori lendület nem tört meg, és erre az albumra is bőven jutott ötlet és düh. Ott van például az Undead Stillborn földöntúli kezdőriffje, a Diabolist sötét mocska, vagy a Death Is My Master mindent eltaposó, kegyetlen mészárlása. És ha ez még nem lenne elég, a refrének is nagyon ülnek; a LOTD úgy tudja megtartani zenéje élvezhetőségét és dallamosságát, hogy közben egy vérben úszó mészárszék sem veheti fel a versenyt a srácok alkotásaival.

Természetesen a banda többi korongjára sem lehet panasz, egyszer-egyszer azok is előkerülnek nálam, de véleményem szerint ez a csapat legösszeszedettebb munkája, úgy, hogy közben a velejéig romlott maradt, vagyis az old school és az új rajongók is örülhettek. Na, ennek a keresztmetszete vagyok, így nem csoda, ha annyira betaláltak nálam ezzel. A polcomon a helye az albumnak mindörökre.

Kedvencek: Son of the Jackal, Death Is My Master, Diabolist

[florealise]

Tra gialla e rossa

Egy sárga-vörös március margójára

Az aranyos kis erkélyemről jelentkezem ma, meleg szellő borzolja a hajamat, ahogy a falnak dőlve, a lábamat a korlátra téve ülök a kis székemen és gépelek a laptopomon az utcára nézve. Az utóbbi napokban ugyanis megkezdődött az időszak, amikor már valóban kellemes kint üldögélni, még fel se kell öltözni emiatt, úgyhogy mostantól kezdve, tekintve hogy itt, kívül jobb az internetkapcsolat, dolgozni is ki fogok ide ülni, és innen fogok videóhívásokat is csinálni.

Az utca egészen nyugodt ezen az órán (délután fél négy, még a szieszta időszaka), de van mozgás, mindenképp, időként meghall az ember egy-egy kiáltást, néha el-elsétál egy egy ember vagy épp egy autó suhan el három emelettel lejjebb nálam. Néha még egy dudálás is felhangzik, hiszen nem is lennénk Dél-Olaszországban enélkül. Ma délelőtt egészen nyárias idő volt, valóban erős napsütéssel, mostanra azonban beborult az ég, de nem esik az eső és egyelőre még kellemes kint lenni.

Az utóbbi néhány napok egészen a nyárra emlékeztettek. A meleg, napos idő, a tenger, a meleg szél, az emberek az utcán és a tengerparton csoportosultak, a múlt nyári slágereket bömböltetve. Egészen úgy éreztem, hogy mintha egy pillanatra visszamentem volna az időben, viszont ilyenkor eszmélek rá igazán, hogy mennyi, de mennyi minden történt és változott azóta.

A déli emberek az utcán élnek továbbra is, és a jó időre tekintettel még inkább, mint korábban, semmilyen névleges korlátozás nem fogja őket megállítani. Lassan három hete ugyanis vörös zónába kerültünk át az egy hónapnyi sárga zónás aranyéletünk után. Így aztán a március ilyen felesben telt el számunkra: az első két hétben szinte mindent szabad volt, a második két hétben pedig szinte semmit - legalább is elméletben. Gyakorlatban ugyanis, itt Molfettában nem változott annyi, mint gondoltuk volna. 

A sárga zóna ugye azt jelenti, hogy nyitva van az összes bár, étterem, egész este hatig be lehet ülni várhova, utána pedig elvitel lehetséges, illetve megyén belül szabadon lehet mozogni. A vörös zóna ezzel ellentétben szinte teljes lezárás (ugye, a kettő között a narancssárga az átmenet, de ebben most nem volt részünk): minden bár, étterem zárva (csak elvitelre nyitva, korlátozott időben), ezzel együtt a ruhaboltok is, és a fodrászok is, illetve nem csak a városból nem lehet kimenni, ahogy az már a narancs zónában is így van, hanem a városon belül is csak okkal lehet mozogni, munkába vagy boltba, vagy a saját környékeden sétálni egyedül, vagy sportolni, szintén kizárólag egyedül. Emberekkel nem szabad találkozni egyáltalán.

A valóság pedig? Az elején még óvatosak voltunk, mindig volt nálunk papír és tényleg csak célirányosan vagy egyedül léptünk ki az utcára, ha pedig valami illegálisat terveztünk, mindig volt a fejünkben valami alibi sztori, ha esetleg megállítanának. De minderre egyetlenegyszer sem volt szükség, az emberek továbbra is csoportokban üldögélnek a tengerparti sétányon, vagy a parkokban, a fő utca mindig tele van sétálgató emberekkel, és sehol nincs egy rendőr sem a láthatáron. Ha pedig van, akkor sem állítanak meg senkit, maximum a városhatárokon, de ott is kizárólag az autósokkal foglalkoznak (illetve ezen a héten - hétvégén jobban ellenőriznek, a Húsvétra tekintettel), a gyalogosoktól nem kérdez senki semmit.

Így néhány nap után már mi is hasonlóan kezdtünk élni mint korábban, és nagyon sok illegális dolgot csináltunk, ami addig az élet normális része volt, most egy kicsit kockázatosabb: sétákra mentünk, találkoztunk barátokkal, meghívtunk magunkhoz embereket ebédelni és vacsorázni, piknikeztünk és napoztunk a tengerparton, még egy olasz barátunk diplomaosztójára is elmentünk (ami persze online volt, szóval az ő házában ünnepeltünk). Illetve az egyik itteni baráti társasággal grillezni mentünk az egyik srác “vidéki” házába - ami nem vidéki ház igazából, az eredeti szó “campagna”, csak nincs erre magyar fogalom amire le tudnám fordítani jobban: egy kis ház egy kicsi földdel - ahol különböző dolgokat termesztenek, olajfák, gyümölcsfák vannak például -, éppen a város határán kívül; itt ez egy gyakori dolog, sok családnak van ilyen háza, akik a városon belül laknak egy lakásban, de van egy ilyen házuk, ahol időt tölteni vagy bulikat szervezni is szokás.

Szóval összességében, bármilyen jó volt a sárga zóna, és bármilyen jól kihasználtuk, nem sírom annyira vissza, mint gondoltam volna. Amíg megtehetjük azt, hogy találkozunk a barátainkkal, át tudunk egymáshoz menni, és kint tudunk lenni a szabadban, megenni egy-egy fagyit vagy meginni egy elvitel kávét, vagy csak sétálni és napozni, én nem fogok túl sokat panaszkodni. Főleg, hogy legalább is április végéig ez a helyzet szinte biztosan nem fog megváltozni. Így ahelyett hogy bezárkózva és szomorúan töltenénk az utolsó néhány hónapunkat, még ha nem is törvényesen, de ki tudjuk élvezni a maradék időnket. 

Ilyenkor tudja igazán az ember, mit jelent a mának élni: amikor valamilyen szinten már érezzük, hogy meg vannak számlálva a napjaink itt, ezért megpróbáljuk kihozni a legtöbbet a mostból. Ez a sárga zónás heteinkre hatványozottan igaz volt: végül egy hónap volt, de minden egyes hét végén vártuk a hírt, hogy vége, átmegyünk narancssárga zónába, ezért minden napunkat telepakoltuk tervekkel. Sokat jártunk délelőttönként kávézókba, néha csak beszélgetni, időt tölteni, néha dolgozni vagy tanulni, időnként elfogyasztottunk együtt egy-egy spritzet, hétvégenként (de néha hétköznap is) mindig mentünk valahova. A lakótársaimmal egy-egy egynapos kirándulásra meglátogattuk Ostunit, a fehér várost, ahol egyszer már jártam, még októberben, de még mindig egészen gyönyörű, illetve Monopoliba is elmentük egy napra, amit most tudtunk igazán értékelni, mert nyáron egyszer strandolni voltunk ott, de akkor magát a várost nem néztük meg annyira. Ezen kívül többször is voltam Traniban azokban a hetekben, ami az egyik kedvenc városommá vált a környéken, néha csak egy-egy délutánra, néha egy egész napra, amit más és más emberekkel töltöttem, köztük egy új társasággal is, akikkel nemrég ismerkedtünk össze. Biscegliében is kétszer voltam, ami szomszédos város Molfettával, kicsi, de szép, egyszer egy délelőttre, máskor pedig ebédelni és délutánra voltam ott. Két spontán délutánt töltöttem Bariban is, a megyeszékhelyen, ami, bár nem a kedvenc helyem a környéken, mindig kellemes, egészen nagyvárosias hangulatú, szeretek ott sétálgatni.

Éttermekbe is sokat jártunk ezekben a hetekben, és ezek során ettem sok finom helyi ételt, többek között életemben először kipróbáltam a tengeri sünt, amit helyi specialitásként tartanak számon. Meg kell mondanom, összességében mindezzel együtt többet költöttem, mint általában, de tekintve, hogy minden héten az enyhe korlátozások végét sejtettük, nem sajnáltunk költeni, hiszen tudtuk, hogy narancssárga vagy vörös zónában nem lesz lehetőségünk minderre és úgyse nagyon fogunk sok pénzt kiadni. Így is lett; annyi különbséggel, hogy hosszabb volt a sárga időszak, mint gondoltuk, de elérkezett a vége; a vörös zóna végét egyelőre pedig egyáltalán nem látni még.

Étterembe járás helyett mostanában pedig jó sokat főzünk itthon, bár ez mindig jellemző volt a lakásunkra: rám legkevésbé persze, de a többiek mind nagy szakácsok voltak kezdettől fogva. A heti vega vacsora hagyománya továbbra is él és virul, és az utóbbi időben szinte minden alkalommal hívtunk valamilyen vendéget is ezekre az alkalmakra, ami most már a hagyomány részévé vált szintén (arról nem is beszélve, hogy az elkövetkező néhány hét vendégei már mind be vannak tervezve). Ezen kívül is gyakran eszünk együtt, néha spontán módon, néha pedig azért, mert valamilyen helyi szokást próbálunk megismerni, mint például, tengap, nagypéntek alkalmából Molfettában egy “pizzarello” nevű kenyeret szokás enni tonhallal, kapribogyóval és szardíniával, így ezt mi is megkóstoltuk.

Én is egyre inkább megszeretem a főzést és már sokkal kevésbé stresszel ha másoknak kell főznöm, mint korábban. Persze azzal még mindig kicsit gond van, hogy, mint az életem minden más területén, a konyhában is elég lassú vagyok, és néha alábecsülöm az időt, amire szükségem van ahhoz, hogy elkészüljek. Viszont ezt leszámítva kezdek egyre inkább magabiztossá válni, illetve szeretek magamnak főzni. Hétköznap mondjuk sose receptből, és szinte sose tervezek előre, ami nem feltétlenül a legjobb módszer a fejlődésre, mert így kevésbé lépek ki a komfortzónámból, viszont így már könnyen tudok improvizálni elég sokféle ételt, hozzászoktam már ehhez, és a hónapok során pedig egyre bővül a repertoárja azoknak a dolgoknak, amiket enni szoktam. Legfőképp azt szeretem ebben, hogy így teljesen rajtam múlik, hogy mit és hogyan eszek: néha persze ez nem a legjobban sül el, de általában úgy érzem, hogy egészen kiegyensúlyozottan és egészségesen étkezem, tekintve, hogy továbbra is mindig a zöldségek képezik az étrendem alapját.

Azt hiszem, ez is a felnőttéválás egyik lépcsőfoka, amikor megtanulok gondoskodni saját magamról ebből a szempontból. Bár nem érzem magam igazán érettnek, vagy felnőttnek, az utóbbi időben viszont nem egyszer kényszerültem arra, hogy önállóan intézzek olyan dolgokat, amiket korábban sosem. Aki ismer, annak nem lesz meglepő, amit most fogok mesélni: az egyik nap, amikor jöttem haza Bitontóból, valószínűleg a buszon hagytam a pénztárcámat, természetesen benne minden fontossal, a személyimmel, az EU-s egészségbiztosítási kártyámmal, a buszbérletemmel és a bankkártyámmal együtt minden elveszett. Hiába hívogattam a busztársaságot, nem találták meg sosem, így muszáj volt intézkednem, mert így gyakorlatilag okmányok és pénz nélkül maradtam. Először ijesztő volt mindez, és bár a barátaim végig támogattak, végül csak én egyedül tudtam megoldani a helyzetet. A bankkártya ügye végül egész egyszerű volt, az első dolgom az volt, hogy elmenjek a bankba és letiltassam a kártyát, majd a rendőrségre mentem bejelentést tenni az eveszett pénztárca ügyéből kifolyólag és csak ezután tudtam új számlát nyitni a bankban. A rajta lévő pénzhez mondjuk csak napokkal később sikerült hozzáférnem mert néhány tranzakció még folyamatban volt, amikor letiltották, addig pedig a körülöttem lévők pénzéből éltem (ami azért nem volt az igazi), de végül megoldódott a dolog, csak várni kellett, és mostanra lassan már az adóságaimat is sikerült visszafizetni.

Ami pedig a személyi igazolványt illeti, felhívtam a római konzulátust, és kiderült, hogy csak és kizárólag személyesen lehet új okmányt készíttetni, minden koronavírus-helyzet ellenére, így történt aztán, hogy múlt héten, a vörös zóna közepette tettem egy két napos kirándulást Rómába, egyedül. Egy egészen abszurd helyzet, de úgy döntöttem, hogy kihozom a legtöbbet belőle. Az időpontom a konzulátusnál péntek reggelre volt, úgyhogy tekintve, hogy a vonatút Molfettából Rómába minimum hat óra, mindenképpen ott kellett aludnom egy éjszakát. Úgyhogy csütörtökön kora reggel, a napfelkelte után felültem a vonatra, és délután egy órára már oda is értem ebbe az elképesztő városba. Ezelőtt sose voltam még itt, ezért igyekeztem a legjobban kihasználni azt a jónéhány órát, amit ez a kellemetlen helyzet ajándékozott nekem. Miután lepakoltam az airbnb szobámban, felkerekedtem, és elmentem felfedezni. Barátok javaslataiból volt a fejemben egy lista, hogy mik azok a helyek, amiket mindenképp meg kell néznem, és végül sokkal többmindent láttam, mint gondoltam volna, hogy lesz rá időm, nyilván amiatt is, hogy egyedül voltam és nem kellett senkire várnom, de igazából elég jól bejárható gyalog a városnak a turistásabb része, a látványosságok legtöbbje nem volt messze egymástól. (De azért lejártam a lábam alaposan így is.) Megnéztem a Trevi-szökőkutat, a Spanyol lépcsőket, a Tevere partján is sétáltam egy kicsit, felmentem az Angyal-hídra, majd a Piazza Navona következett, utána a Pantheon, majd a Vittorio Emmanuele emlékmű és természetesen az elmaradhatatlan Fórum, mögötte a Colosseum-mal. Mindeközben ámulva néztem minden egyes utcát, mert amire nem készítettek fel, mielőtt megérkeztem volna, hogy minden második utcában, szinte két lépésenként van valami, amit érdemes megnézni: egy-egy rom, egy templom, egy szobor, vagy dombormű, vagy egy szökőkút. Magamban pedig Rómát a szökőkutak városának kereszteltem el, mert a látványosságok fele vagy egy szökőkút, vagy egy tér amin van szökőkút. A második napon pedig, miután fél óra alatt elintéztem a személyit, újra sétáltam egy keveset, először a Villa Borghese-be mentem, ami egy hatalmas park, majd a Piazza del Popolo-t néztem meg, ahol meglepetésemre találtam egy kilátó-szerű helyet, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elém, majd visszamentem, ismételten a Trevi-kút előtt elsétálva (ami őszintén, az egyik kedvencem lett a sok látnivaló közül), és egy véletlenszerű parkban fogyasztottam el az elvitel ebédemet, ami “csak egy park” volt, de az egy falromra épült, így onnan is szép volt a kilátás, el lehet látni majdnem a Fórumig onnan. Majd ezután lassan visszatértem a vonatállomásra, és búcsút intettem Rómának.

Nem is kell mondanom, egészen beleszerettem ebbe a városba, és mindenképp szeretnék valamikor visszatérni, mert bár sokmindent láttam, csak rohanva és felszínes módon, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg eldugottabb, kevésbé híres hely van, amit még érdemes lenne látnom. Így összességében elképesztően szerencsésnek érzem magam, hogy a szituáció ellenére sikerült eljutnom Rómába, mert régi vágyam volt, és terveztem ebben az évben is, de egyre inkább úgy érzem, hogy más módon nem lett volna rá lehetőségem valószínűleg. Így viszont, még ha az alaphelyzet nem is a legjobb volt, egy indokot és kifogást adott nekem arra, hogy megnézzem ezt a várost. Persze, az az igazság, hogy ez sem volt teljesen legális; mivel Róma szintén vörös zónában volt, ezért nem lett volna szabad a városban sétálgatnom, viszont őszintén, nem tudott volna kevésbé érdekelni, tekintve hogy fél óráért kellett kétszer hat és fél órát vonatoznom - nyilván meg fogom nézni a várost ha már ott vagyok. Egyébként furcsa volt ilyen üresen látni Rómát, annak ellenére, hogy nekem nem volt viszonyítási alapom, de az alapján amit mindenki mondott, mindig tele van emberekkel, főként turistákkal, viszont amikor én voltam, szinte pangott. Az autós forgalom se volt nagy, és bár voltak az utcán sétálgató, beszélgető emberek, nem kevesen, mégis éreztem hogy ez nem a normális helyzet. Ráadásul, Molfettával ellentétben Róma tele volt rendőrökkel, néha szinte úgy éreztem, több a rendőr, mint az ember. Mindennek ellenére csak egyetlenegyszer állítottak meg a kétnapos kalandom alatt (sehol előtte, vagy utána, a vonaton, vagy bármi; ha úgy vesszük szinte akár indok nélkül is mehettem volna), még pedig a Piazza della Spagna-n. Igazából a hibát én követtem el, fotóztam és lőttem néhány szelfit is, így nyilván elég egyérteműen nem tartottam sehová, a téren pedig állomásozott pár rendőr. Meg kell mondjam, egyébként, nem én voltam az egyetlen, aki szintén ott sétált, ült, vagy fotózkodott, de én voltam az egyetlen, akit megállítottak, talán mert nem voltam eléggé mozgásban. Megkérdezték, mit csinálok,  van-e papírom, én a magyar nagykövetségre hivatkoztam, de mivel nem a környéken volt, ezért ez nem volt jó kifogás, végül csak azt mondtam, hogy hát csak sétálgattam, nem tudtam, hogy vörös zónában azt nem szabad, mire elmagyarázták nekem, hogy nem, csak okkal szabad menni bárhová, blablabla. Végül aztán mégse kértek tőlem papírt és nem adtak bírságot sem, szóval szerencsém volt. Ezután pedig folytattam a felfedezősétámat, csak ezentúl sokkal óvatosabb voltam, igyekeztem nem sok időre megállni egy-egy helyen, ha fotóztam, akkor csak gyorsan, több szelfit nem lőttem egyáltalán, és ha rendőröket vagy katonákat láttam, nem közelítettem meg őket, vagy útvonalat váltottam, és ezután nem volt már semmi. Talán ez a gyors tempó is engedte meg részben azt, hogy ennyi mindent meg tudjak nézni; a végére persze viszont elképesztően elfáradtam. Mindent összevetve ez egy jó élmény és tapasztalat volt; soha ezelőtt nem tuaztam még egyedül, most meg ugye rákényszerültem, és azt hiszem, egész jól intéztem mindent végül.

Mindenközben pedig egyre többet gondolkozik mindenki a jövőn, az önkéntes év utáni időszakon, és ezért egyre többször kerül is szóba közöttünk. Van, aki hamarabb hazament vagy megy, van aki pár hónappal meghosszabbította projektjét. Van, akinek már fix terve van a következő évre, van aki csak most keresgél munka- vagy tanulási lehetőségeket. Van aki, mint én, egyetemi felvétel eredményeire vár.

Nekem mindenesetre egyre inkább kirajzolódik a jövőkép. Még nem biztos, de elég valószínű (hivatalos eredmény két hét múlva várható), hogy fel fognak venni a malmöi egyetemre, Svédországba. Bár minden nap kicsit máshogy érzem magam ezzel kapcsolatban, mostanra azonban már szinte biztos vagyok abban, hogy hogyha bekerülök, akkor menni fogok. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsen ezer kétségem ezzel a döntéssel kapcsolatban, hiszen nem telik el néhány nap anélkül, hogy ne gondolkoznék ezeken. Egy évvel ezelőtt szerintem nem hezitáltam volna, hanem lelkesen belevágtam volna az életem ennek az új fejezetébe, mint ahogy tettem az önténtes évemmel itt Olaszországban. Viszont pont ez az egy év Olaszország az, ami miatt most ennyire tele vagyok kétségekkel, hiszen nagyon megszerettem ezt az országot mindennel együtt, és nagyon tetszik ez a mediterrán életstílus. Ha lenne rá jó opcióm, valószínűleg maradnék, még ha északabbra is költözve, vagy legalább is egy másik mediterrán országba mennék. Svédország viszont mindennek a szöges ellentéte, egy teljesen más világ, más életstílus. 

Persze, amire emlékeztetnem kell magamat, az az, hogy ez nem jelenti azt hogy az olasz életstílus vagy kultúra jobb lenne, mint a svéd. Tudom, hogy az északi országok rengeteg előnnyel bírnak a déliekhez képest. Szervezettségben például nyilvánvalóan ég és föld, és hát ez nem a kedvenc dolgaim egyike itt. Az életszínvonal is magasabb. És bár sokkal hidegebb van, Malmö Svédország legdélebbi részén van, ami azért nem a legrosszabb. Ráadásul fél órára van Koppenhágától, és a tenger mellé esik, szóval nem kellene újra visszaszokni a tenger nélküli élethez. Malmö ezenkívül egy egyetemi város, valószínűleg sok fiatal él ott, akik mind beszélnek angolul, és egész biztosan sok külföldi is, szóval a nemzetközi környezettől sem kellene elbúcsúznom. Az oktatás is szinte biztosan jó minőségű, fejlett, modern, mind felszereltségben és szemléletben, valószínűleg sokkal inkább, mint a magyar, vagy az olasz. Mindezek az érvek mondatják velem azt, hogy hülyeség lenne nem kipróbálni. Mert ha nem jön be, bármikor félbehagyhatom és hazamehetek. 

Nyilván nem lesz a legegyszerűbb: lassan el kell majd kezdenem lakhatást keresni, és valószínűleg, ha hazatérek, nyáron célszerű lesz majd dolgoznom egy keveset, ha jót akarok magamnak, mert bár az egyetem maga nem fog semmibe kerülni, az élet magyar szemmel baromi drága, és ösztöndíj opcióim se lesznek. Így az első néhány hónap után muszáj lesz találnom magamnak munkát, ha nem akarok éhen halni, és ha szeretnék félig-meddig önálló lenni pénzügyileg. Mindezek a dolgok kicsit megrémítenek, az az igazság, de tudom, hogy ha nehéz is, nem lehetetlen, és valószínűleg hosszú távon meg fogja érni ez a döntés. Persze, addig, amíg oda nem megyek, úgysem fogom tudni, hogy milyen Svédország és hogy szeretni fogok-e ott élni. Három év sok idő, de nem végtelen, ráadásul a szakomból kifolyólag is (nemzetközi kapcsolatok), szinte biztosan lesz lehetőség egy félévet vagy egy évet külföldön tölteni majd, szóval, ha akarok, visszatérhetek a mediterrán környezetbe (Spanyolország a következő cél igazából). Összességében ez egy olyan lehetőség, amit szerintem bűn lenne nem megragadni, bármennyire félek is mindettől.

Mindaddig persze még itt leszek, igyekezve minél emlékezetesebbé tenni az utolsó kevesebb mint három hónapot, amit itt tölthetek. Aztán pedig, bár szomorú lesz itthagyni Molfettát és fájdalmas lesz elköszönni mindenkitől, akiket itt megismertem, jó lesz újra otthon is egy kis időre. Az is lehet, persze, hogy nem vesznek fel Svédországba vagy meggondolom magam végül, és Magyarországon maradok, ami szintén nem tűnik rossz opciónak egyáltalán. 

Jó új helyeket megismerni, de én ezt nem azért teszem mert menekülnék az otthonomtól. Ismerek olyan embereket, akik dédelgetik magukban ezt a fantáziát, hogy egyszer felkerekednek és elköltöznek a nagybetűs “külföldre”, mindegy hova, csak el Magyarországról - mert Magyarország rossz, így meg úgy, akkor jársz a legjobban, ha elmész, és na majd akkor leszel boldog, ha külföldre mész. Bár én talán látszatra pont ezt az álláspontot erősítem, hiszen ebben a pillanatban is külföldön élek és a jövőben se feltétlenül tervezek visszatérni, illetve mindig is az álmom volt az, hogy külföldre megyek tanulni vagy élni, vagy bármi ilyesmi, egyáltalán nem értek egyet ezzel. Főleg miután már megtapasztaltam első kézből, milyen egy másik országban élni, az egyik fontos dolog, amit sikerült megértenem, az az, hogy minden helynek megvannak az előnyei és a hátrányai, az okok, ami miatt jó ott lenni, és ami miatt nem. Minden nézőpont kérdése, hogyha nagyon akarod, bárhova mész, találsz majd okot arra, hogy úgy szidd az országot, ahogy Magyarországot szoktad. Másik oldalról pedig, Magyaroszágot úgyanúgy lehet értékelni, és ugyanúgy tudsz boldog lenni, mint bárhol máshol lennél. Ez a hozzáállástól függ, és attól, hogy te hogy éled az életedet, ha olyan emberek vesznek körül, akiket szeretsz és értékelsz, és ha megtanulod értékelni a kis dolgokat, bárhol is vagy, jól fogod tudni magad érezni.

Bár talán mielőtt Olaszországba jöttem volna, lehet, hogy nekem is voltak hasonló illúzióim, és én is vágytam arra, hogy kiszabaduljak a normális közegemből, az ittlét egy teljesen más perspektívát adott. Ide se azért jöttem, persze, mert utálnám az országomat, hanem mert új tapasztalatokat akartam szerezni. Viszont itt döbbentem rá, hogy tud hiányozni az otthon és mennyi minden érték van ott, amit itt nem találok meg. Bárhova is megyek, mindig is magyar maradok, és erre mindig is büszke leszek, bárkikkel is találkozom, bármennyiszer titulálnak kelet-európainak (legyen az jó- vagy rosszindulattal), bármennyiszer emlékeztetnek a jelenlegi politikai helyzet nem ideális voltára vagy más szociális problémákra. Nem mintha más országoknak nem lennének ilyen problémái, és ettől még nem lesz egy ország, egy kultúra jobb vagy rosszabb a másiknál.

Talán sokan azt gondolják, ha elmész külföldre, elszakadsz a saját országodtól és nemzeti öntudatodtól, de én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Ahogy sok más európai országból érkezett emberekkel és persze olaszokkal is találkoztam, sokkal jobban tudatosult bennem a nemzeti identitásom. Megértettem, hogy mennyire befolyásol minket az, hogy hol nőttünk fel, mennyire mások tudunk lenni, és közben viszont olyan hatalmas különbség valójában mégsincs. Mondjuk az általánosításokból és a sztereotípiákból van elég ezekben a közegekben, és időnként ki kell állnom magamért: amikor valaki olyat állít az országomról, a limitált látogatások és ismeretségek, vagy hallomások alapján, amik nem igazak. Legfőképpen, amikor engem magyarként egy kalap alá vesznek az összes környező országgal, mondván: ugyanazok vagyunk, amikor valójában a kultúrát illetően alig lehetnénk még inkább különbözőek; és azt, hogy a történelmünk összefonódik, úgy értelmezik, hogy akkor nincs is különbség közöttünk. Ezek a kommentek néha tudnak fájni, mert azok az emberek, akik ezt állítják, általában meg vannak győződve a saját igazukról, mert hogy ők voltak már ott (néhány napra?). Viszont azt is hamar meg kellett értenem, hogy néha nincs értelme ezeket a vitákat lefolytatni, úgysem fognak feltétlenül megérteni. Számomra elég volt rájönni, hogy miért zavar, ha ilyen dolgokat mondanak, és kritikusan szemlélni a saját kultúrámat, mi az igazság abban, amit mások állítanak, és mi az, ami egyáltalán nincs így. Mert ahhoz, hogy fogadni tudjam ezeket a beszólásokat, tisztába kell tennem magamban a dolgokat.

Mindenesetre a külföldön élés sokmindent megtanított Magyarországról is és sokmindent megtanultam jobban értékelni, mint korábban. Emiatt mindenkinek javasolnám hogy menjen és ismerjen meg új helyeket, de sose abból a motivációból mert nem érzed jól magad ott ahol élsz, mert sosem ez a megoldás. Viszont ha elmész, egész biztosan olyan dolgokat fogsz tapasztalni, amit korábban nem és új perspektívákat fogsz megismerni. Azt hiszem, ez az egyik dolog, amit a legtöbbször mondanak, unásig ismételnek mindig, de talán az egyik legigazabb az összes közül. Mindenképpen az egyik dolog, amiért leginkább hálás vagyok az ittlétem során.

[gretainsweden]

SFI...

...azaz Swedish for immigrants. Magyarul, svéd nyelvoktatás bevándorlóknak. Mert hogy ilyen is van. A svéd állam ugyanis ahelyett, hogy kiutálna mindenkit, aki nem svéd és milliárdokat költene arra, hog ezt még hirdesse is, inkább segíti az országba érkezők beilleszkedését. 

Januárban -  amint visszérkeztem Göteborgba - első dolgom volt regisztrálni a nyelvtanfolyamra. Ez a képzés teljesen ingyenes, és bárki jelentkezhet rá, aki rendelkezik személyi számmal. 

Egy szép esős pénteki napon tettem látogatást a Mölndal Campuson, ahol egy formanyomtatvány kitöltése után közölték, hogy 3 hónapon belül elkezdhetem a tanfolyamot. Ez a tág időintervallum azért kicsit elkedvtelenített. A jelentkezésnél egyébként arra voltak kíváncsiak, hogy melyik országból érkeztem, hány évig tágították a fejemet az iskolában, és milyen nyelveken beszélek. 

A svéd nyelvi képzésen belül ugyanis 4 szint valamelyikébe oszthatnak be:  az ‘A’ csoportban a latin abc-t lehet elsajátítani, szóval ez azoknak érdekes, akik nem ismerik, illetve akik 5 évnél kevesebbet jártak iskolába. A ‘B’ csoportba az 5-10 tanulmányi évvel rendelkezők kerülnek. A ‘D’ csoport a haladó. A ‘C’ csoportot nem véletlenül hagytam ki, ez egy átmenet a ‘B’ és a ‘D’ között.

Szóval rövid kitérő után ott hagytam abba, hogy 3 hónap várakozási idő. Szerencsére a 3 hónapból 72 óra lett, hétfő reggel ugyanis már megkaptam az értesítőt, hogy csütörtökön részt vehetek az első órán. A ‘C’ csoportba kaptam besorolást, mivel beszélek 3 nyelven és közel 17 évig ültem az iskolapadban. 

Heti egyszer van oktatás, csütörtökönként 17:30-tól 20:30-ig. A fejlődésünket tesztekkel mérik, amire nem kapunk osztályzatot. A tanárnő a 32 éves Johanna, született göteborgi, aki csak svédül hajlandó hozzánk szólni. Ez néha aztán azt eredményezi, hogy activity szintjén kommunikálunk egymással. És igen, akkor sem hajlandó megszólalni más nyelven, mikor épp azt magyarázza, hogy a következő nyelvóra elmarad síszünet miatt. 

A fenti kép az osztályterembe lépve fogadott: “Ne viselj parfümöt” (egyes nemzetek ugyanis durva pacsulit raknak magukra).

A diákok felhozatala elég vegyesvágott: körülbelül 20-an kerültünk egy csoportba, és hát van itt minden: 

Abdi, a szomáliai fickó csak egy példa a munkafüzetből, de a többiek tényleg valós személyek. Thuy (ejtsd Tui), a vietnámi padtársam, aki saját elmondása szerint beszél angolul, de én még ilyen buta lányt életemben nem láttam. Elnézést kérek mindenkitől, nem szoktam embereket megszólni a lexikális tudás hiánya miatt, de ez a lány semmit nem csinál, csak vigyorok egész este.  Aztán itt van még Aisa, a Fülöp- szigeteki 40-es nő, akit a 25 éves svéd fiúja hozott a nyelvórára, Dimitries, a görög fiú, aki szintén matematikus. Burak, a török férfi, aki máris beavatott a legjobb kebab lelőhelyekbe, Rokas a litván fiú, aki a barátnőjével keveredett Svédországba (tanulási célból), aki szintén a nyelvtanfolyamra jár, de ők ketten annyira össze vannak nőve, hogy a lánnyal nem is kommunikáltam. Aztán itt van még Damian, a lengyel fiú, aki még csak nem is hallott a lengyel magyar jóbarátságról, Marius a román fiú, aki nem beszél magyarul, de az apukája lévén állítása megérti a magyar nyelvet. A kínai fickó Guantan,  illetve Aruradha az indiai nő, akik szintén mérnökök. Rauf, a tunéziai férfi nagyon félelmetes kinézetű, de mint megtudtam, ő is mérnök. Azt hiszem biomérnök. Szóval a csoport háromnegyede valamilyen mérnöki végzettséggel került Svédországba, az egynegyede pedig ázsiai nő, akinek svéd szeretője van. (bocsának az általánosításért). 

Miután így kibeszéltem az embereket, el kell mondjam, hogy a tanfolyam csúcsszuper, kaptunk mindenféle segédanyagot, tankönyvet, munkafüzetet, hanganyagot. 

Egyelőre még nem beszélek svédül :) De eléggé össze kell kapnom magam, mert a többiek attól függően, hogy teljesen kezdő csoportba kerültek, már beszélnek valamennyire svédül. Egyesek ugyanis már itt tartózkodnak több éve. 

És most itt rövidre is zárom a bejegyzést, mert jövő héten tesztet írunk, úgyhogy megyek is tanulni. 

Akit érdekel, hogy hangzik a svéd nyelv:

[shinnawannabe]

Ízzik a parázs,

a füstöt fújom lassan elnyeli a lakás.

Az éjszaka monitor - aztán telóra kelek,

Minden reggel meghalok miközbe' a melóba megyek.

Szeretném hinni: forog a Föld és ez csak átmenet,

De már lehet, csak álmodok arról, hogy minden más lehet.

A sebek begyógyulnak, de maradnak a hegek,

És már nem is tudom mi fáj, ahogy szaladnak a hetek.

A tüske belül szúr, és már sohase változok,

De van mellettem pár barát, és van mögöttünk pár dolog

Jöhetnek záporok, kiskorom óta nem sírok

Magamba hiszek, és hiszem, hogy mindent elbírok..

[matekonkol]

2017 FILMNAPLÓ (link)

#51: (LA FEMME) NIKITA

közben jöttem rá, hogy évekkel ezelőtt láttam már, és arra is, hogy akkor nem jött nagyon be. most viszont egyből beleszerettem Nikitába, és lenyűgözve figyeltem végletességét az agressziótól az összetört kislányig. Anne Parillaud-é minden elismerésem.

Luc Besson régi filmjei, azt hiszem, nekem valók, a Leon mindig is tetszett, de az is mindig egyre jobban, a Subway is kedvencem. a Nikita talán a hossza miatt kicsit kevésbé erős, a három filmet együtt nézve egy szép átmenet, de a 80-as évek közönségfilmes kliséitől eltekintve is egy jó film, inspiráló.

(kár, hogy a legelején lévő bandából vagy a szétcsúszott Nikitából nem láttunk többet.)

[priorityseatfrombudapest]

Mivel a Spotify és a FB is tartott nekem egy összefoglalót az előző évemről, így arra jutottam, érdemes lenne visszanéznem a 2017-re nem pusztán a rettenetesen zenei ízlésem, vagy a hektikus közösségi médiás jelenlétem alapján.

A vicc az, hogy az elmúlt tizenkét hónap rekonstruálásához igénybe kellett vennem:

-          a telefonomon lévő fényképeket

-          a határidőnaplómat

-          és a priorityseat szövegeit

És még így is vannak homályos pontok, pl. hogy mit csináltam az egész januárommal, de valószínűleg semmit, ahogy azt itt le is írtam.  

Mi történt velem 2017-ben?

Az év legnagyobb eseménye kihívó nélkül a két hetes Japán utam. Nyilván nehezen múlja felül bármi azt, hogy megvalósítottam a több éves álmom, és végre igazi csicska nörd lehettem a csicska nördség keleti fellegvárában. Amúgy egyszer majd szeretnék írni erről az egész Japán utazásról, mert nem hiszem, hogy más ember lettem, de ha visszanézek, azt érzem, hogy igen, ez valami, ezt én akartam, én dolgoztam érte, és ott voltam, és pont olyan jó volt, mint amilyennek elképzeltem.

Ezen felül voltam Oxfordban, ami azért izgi, mert most utaztam először egyedül, kitaláltam hogy a négynapos hétvégére elmegyek valahová, megszerveztem, elmentem és király volt. Ott is aludtam, este elmentem egy koncertre (szintén egyedül), és kicsit fura volt, és nyilván szívesebben megyek másokkal, de kipróbáltam, és okés volt. Plusz voltunk Bathban és Brightonban, de az csak afféle rövid kiruccanás volt.

Az év másik nagy eseménye a költözés volt.

A két év alatt, amióta itt élek, ez a harmadik otthonom. Miután egy teljes éven keresztül osztoztam Marcival egy szobán, ismét van egy ajtó, amit magamra csukhatok. Ami a költözésben különleges, hogy ezt ezúttal teljesen egyedül bonyolítottam le, spareroomon találtam az új szobát, megszerveztem a szobamegtekintéseket, kommunikáltam, vicces voltam, egyszóval szintet lépett za angolom. Tavaly tavasszal, mikor el akartam költözni, sem az anyagi keretem, sem az angolom nem volt elég biztos ahhoz, hogy ezt mindenféle különösebb gond nélkül levezényeljem, és most így… hát nem mondom, hogy nehézségek nélkül ment, de ment.

Illetve kicsit azért jár a hátbaveregetés, hogy a Marcival lehúztam egy évet, illetve hogy kibírtam az őrült ukrán főbérlőt.

És akkor következzen minden hónap kiemelkedő eseménye.

Január

Januárban nagyrészt szomorú voltam és fáztam. Aztán a legvégén Spencer meghívott hozzájuk a Resident Evil 7 partira, ahol megismertem a barátait, a szüleit, kipróbáltam a virtuális valóságot, illetve annyit ittam, hogy minden átmenet nélkül elaludtam a kanapéjukon. Továbbá idegesen vettem egy repülőjegyet Tokióba.

Február

A részlegünk (én, Janet, Tom és Spancer) elmentünk egy munkavacsorára, amiről azt hittem, hogy munkavacsora lesz, ehhez képest ordenáré berúgás volt, és az lett a vége (számomra), hogy tizenegykor a Knightsbridgenél annyira rosszul voltam, hogy emberek megkérdezték, hívjanak-e nekem mentőt. (Vizuális segítség, vörösboroztunk és kihánytam.) Ugyan azóta is folyamatos konfliktusaink vannak Janettel, de azért az egy jó este volt.

Színház: This House

Extra események. Spencernek a születésnapján megmondtam, hogy azt gondolom, hogy barátok vagyunk. Koktélozunk. Meghatódunk.

Március

Niki meglátogat, elhurcolom megnézni a Rosencrantz és Guildeinstein halottat. Minden nap berúgunk.

Április

Színház: Early Bourne Adventures

Elmegyek Oxfordba, illetve a Blenheim kastélyba.

Hazaugrom egy hétvégére az útlevelemért.

Május

Elmegyek Japánba.

Június

Andris meglátogat, elmegyünk Bathba, a Jane Austin múzeumbe, illetve berúgunk Spencerrel, aki rájön, hogy szerelmes az öcsémbe, és hozzá akar menni. Áldásomat adom rájuk részegen, aztán felülbírálom a döntésemet.

Színház: Dreamgirls, az első sorból, Krisha random meginvitálásával.

Július

Költözéspara illetve költözés

Augusztus

Költözéspara kiheverése, és Brighton

Szeptember

Kathi meglátogat, G-Dragon koncert, Kinky Boots, és a Nell Gwynne nevű kocsma meglátogatása, ahol irgalmatlanul berúgunk. Miközben ezt írom, kezdek arra jutni, hogy a 2017-em fő pontjai az alkalmak, amikor különféle emberek társaságában berúgtam. (És még így is kevesebbet ittam, mint 2015 előtt.)

Színház: Jézus Krisztus Szupersztár

Október

Évi meglátogat. Színházi maratont tartottunk, temetőbe mentünk meg a Harry Potter stúdióba. Ééééés berúgtunk, de csak egy kicsit.

November

Niki ismét meglátogat, részt veszünk egy Wellhello koncerten, és a változatosság kedvéért iszunk, és rossz filmeket nézünk. (The Room, Batman és Robin) A testem feladni készül.

December

Történik épp, illetve szerdán volt a karácsonyi céges buli, ahol a Tom nagyon részegen rettenetesen kínosan nyomult a Laurinára, de nem ez a lényeg, hanem a tavalyhoz képest sokkal jobban éreztem magam, mert majdnem mindenkit ismerek és szeretek a műhelyből és a vacsora után tovább mentem a keménymaggal, hogy szétcsapjam magam.

 Jövőre harminc leszek. Több mint két éve élek Londonban. A karácsonyi parti előtt Merivel csacsogtunk, és mondtam, hogy úgy nézek ki a ruhámba, mint aki keresztelőre megy, és mondta, hogy dehogy is, hanem úgy, mint egy adorable nerd, aki valójában vagyok.

2017-ben lett egy címkém, amit most tudok szeretni.

Nem tudom, sikerült-e kihoznom mindent ebből az évből, így leírva egy erős fejlődési ívnek tűnik, de benne lenni meg olyan érzés volt, mintha egy langyos pocsolyában dagonyáznék. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő év.

[gyorinokedli]

A háború etikája-vagy az etika háborúja

Ha ezt a kérdéskört szeretném körbejárni, akkor kénytelen vagyok több szempont szerint vizsgálni. Mindjárt egy ellentét húzódik a témában, hiszen ha egy érző emberi lény értékrendje szerint vizsgálom meg a kérdést, a háborúskodás értelmetlen és elfogadhatatlan gyilkolás, óriási ember és vagyonáldozatok. E szerint gondolkodva a földért és javakért való erőszakos fellépés felesleges és pusztító tevékenység. Viszont nem ilyen egyszerű a helyzet. A társadalmi problémák, a migráció, az elégedetlenség az infláció arra kényszeríti a politikai vezetést, hogy az áldozatokat hozzon. A felelősség bizonyos helyzetekben megkövetelheti a háború lehetőségét, a tömegek viselkedése és a gazdaság megadhatja az ius ad bellumot azaz a háborúra való jogot. Viszont ez sem az eszeveszett vérontásról szól, hanem az erkölcsös küzdelemről. Ha el is fogadjuk a háborúk létjogosultságát, annak etikája még mindig nem tiszta. Itt meg kell vizsgálnunk a sorkatonák illetve a parancsnokság felelősségét. Hisz egy ennyire elszigetelt mikroközösségben más szabály-és jogrendszer uralkodik, mint másutt. Az alá-fölérendeltség a legmeghatározóbb mozgatórugója. Itt gondolhatunk igazságos vezetőkre is, viszont az ember feltételezett alapvető személyiségjegye a gyarlóság, és a Lucifer-hatást (Philip Zimbardo-Lucifer hatás) alapul véve, egy egészen a kinevezéséig erkölcsös, jóindulatú személy az idő elteltével zöldfülűeket ostorozó, hatalommániás emberré válhat. Mindezt a fronttól messze, egy irodában ülve, kinevezéseket és meghatalmazásokat írva és továbbítva. Itt felmerül a kérdés, etikus-e hogy a hierarchiát kihasználva egyes emberek az arcvonalon életüket áldozzák a célért (ami nem is biztos, hogy tisztázott előttük) míg mások székekben ülve, szinte játszi könnyedséggel helyezik el a csapatokat, mintha csak bábuk volnának? Ugyanitt az is kérdéses hogy korunk technikája fokozottan lehetővé teszi a propagandát, melyet a politikai vezetés kénye-kedve szerint kihasználhat, és meg is teszi. Úgy gondolom teljesen etikátlan kihasználni a tömegkommunikáció adta lehetőségeket. Hisz az emberekben tomboló elégedetlenségre és hazaszeretetre a média olyan hatással van, mint az olaj a tűzre. A hazafiasság és a bajtársiasság minden „támogatás” nélkül is hatalmas erővel bír. Csak az a kérdés: meddig lehet menni? Meddig tart a honszeretet és hol kezdődik a fanatizmus? Ki felelős a kettő közötti átmenet óvásáért? A média, a szociális háttér, vagy belső nyomás az, ami az öngyilkos merényletekig vezet egy egyszerű katonát, egy embert? Úgy gondolom ezek a tényezők mind hozzájárulnak ahhoz, hogy érző, döntésképes entitásból érzelmileg és fizikailag kihasznált hús-vér robotot állítsanak elő a háttérhatalmak. Majd miután véget ér, az elvileg szükséges és etikus háború, a kiharcolt katonákkal mi lesz? Egy átlagember el sem tudja képzelni, hogy mennyi veterán van az utcán, hiszen a küzdelmek során szerzett sérülései (fizikai illetve lelki) ellehetetlenítik a munkát, és az egészséges életet, majd szépen lassan alkoholizmusba süllyed, és az utcára kerül. A felelősség nem csak a harcok idejére terjed ki. Az etika, - úgy gondolom – megköveteli a sérültek megfelelő ellátását, ám ez sem mindig úgy alakul, ahogy azt az írott, vagy éppen az íratlan szabályok megkövetelnék. Azt hiszem a háborús etika nem egy személy vagy egy csoport felelőssége. Az én felelősségem is, az öné is, a szomszédé és a miniszterelnöké is. Egyszerűen tudni kell időben megállítani a folyamatot, amíg még kordában tartható, hisz az egyetlen érvényes jelszó háborús helyzetben az: Élni és élni, hagyni.

[csehtomi]

Céltalan vándorai a létnek

“Igen tévelygek. Keresem azt, ami új amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozok, csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, ahhoz hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amire egyszer már rátaláltam. 

És valóban: nem a karok a dzsungelből kijutni. Az élet és ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetésekkel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető “homokos, szomorú, vizes síkra”. Ahol már nincs remény. “

“A híres politikai filozófus, Eric Voeglin szerint az embernek ki kell törni-e a mindennapi élet zűrzavarából - amit ő “második valóságnak” nevez -, és az igazi megvilágosodást keresve, felfedezőútra kell indulni az “első valóságban”. De tudni kell, hogy sosem lesz képes megtalálni a “végső igazságot”. A legnagyobb veszély ha az ember nyugalmi állapotba akar kerülni, találni akar egy “pihenőhelyet”, egy biztos és egyetlen igazságot, egy végső gnózist, egy végső azonosságot. [...] Ezzel szemben Voegelin “via negativá”-t, a “negatív utat”, a kételyeken vezető örök igazságkeresés útját vázolja fel, ami nem vezet el egy végső, biztos igazsághoz, dogmához. A gondolkodó embernek, ha gondolkodó ember akar maradni, az örök átmenet állapotában kell élnie- írja. Jung még élésebben fogalmaz: “Semmi garancia nincs rá- egyetlen pillanatben sem- hogy nem követünk el baklövést vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli akad biztos út. Ez azonban a holtak útja volna [...] Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott.”

Hankiss

[nemzetinet]

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés, és szinte minden magyar háztartásban megtalálni, mi az? A válasz egyszerű, mint a fakanál. Cikkünkben az erdőbe visszük az olvasót, hogy megismerjen egy igazi nógrádikumot: néhány száz lelkes mátrai falu látja el ugyanis fakanállal a világ egy jelentős részét.

Kiérve a városból a hegyek felé indul az út. Csúcsaik felhőben állnak, a hatalmas sziklákon méretes fenyők. Megjelennek az első házak. Előttük öles rönkök, s a hóban a fűrészpor árulkodó: itt kiemelt szerep jut a fának. Aki Twin Peaksből számít helyzetjelentésre, ne reménykedjen tovább: Mátrakeresztesen járunk. Itt készül ma is az az eszköz, amely valóban egyesíti a nemzetet, ugyanis pártállásra és vallásra tekintet nélkül mindenki konyhájában megtalálható, és a technika gyors fejlődése ellenére is nélkülözhetetlen. Leplezzük is le ezt az árokbetemető csodát: Magyarország területén egyedül Mátrakeresztesen készítettek nem dísztárgynak szánt fakanalat.

http://mno.hu/

– Nem volt munkalehetőség az erdők közt a kis faluban, ezért kezdték el csinálni – mondja vendéglátónk, Nágel Józsefné, Margit néni, akit szó szerint a Mátra alján, falu végén találunk meg egy régi ház udvarán.

Erősítés gyanánt áthívja Király Károlynét, Rózsika nénit, hogy beavasson, miként készül a mátrakeresztesi fakanál.

– Áthordjuk a fűrészelőbakot, és megmutatjuk, hogyan működik.

– Az majd a következő, menjünk hasogatni! Na, gyerünk! – egyeztetik gyorsan a haditervet, és mire feleszmélünk, már egy hatalmas átmérőjű, kerek farönköt hasítanak deszkákra.

http://mno.hu/

– Az erdőn kitermelték a fát, hazahozták, mi meg méretre vagdostuk. A fakanál hossza a rönk hosszúságától függött. Készült 25, 30, 35, 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 centiméteres méretben is – magyarázzák, miközben egy kalapácsféleséggel ütik a baltát. – Jó fa a bükk, könnyen hasad.

Miután kész a deszka, egy már meglévő fakanalat rajzolnak körbe rajta. Annyiszor teszik egymás mellé 180 fokkal elforgatva, ahányszor szélességében ráfér. Ez a munkafolyamat a kirajzolás, és büszkén nyugtázzuk, hogy ezt az egyetlen fázist mi is maradéktalanul képesek lennénk elvégezni. A két asszony egy-egy húzóbakba fogatja a bükkfából hasogatott léceket, és a rájuk rajzolt fakanalat hatalmas fűrésszel elkezdik kivágni.

– Törekedtünk rá, hogy mennél többet hozzunk ki a drága fából – mondja Margit néni. Valóban, itt nincsen olyan, hogy hulladék. Ami nem hasznosul fakanálként, az jó lesz másra, például megy a tűzre.

http://mno.hu/

A fűrészelés után durva formájú kanálkezdeményt kapunk, ezt Margit néni termésnek nevezi. Ezt követően a szárát veszik kezelésbe a kézvonó késsel, hogy szépen legömbölyödjön. Utána a feje kapja meg rendes, kerek formáját a kerekítőkéssel, ezután az ásókéssel kivájják a kanálrészt, majd a visszáját csinosítják ki a fejkaparóval.

Munka közben akad időnk beszélgetni. A falut általában 700 körüli lélekszám jellemezte, de fénykorában 850-en is éltek benne. Ma már nem önálló, Pásztóhoz tartozik. A településen a döntő többség fakanálkészítéssel foglalkozott, aki nem, az fát termelni járt az erdőre. Mátrakeresztesen nincsen se bolt, se óvoda, se iskola, a plébános is Pásztóról jár ki. A hegyek közé ékelődött településen nincs hova építkezni, aki erre adta a fejét, máshova költözött. Sokan vettek itt maguknak hétvégi házat, ahova csak néhány napra járnak ki. A kerteket egészen áprilisig nem lehet művelni, mert a föld fagyott.

– Volt még bányászat és faszénégetés is, a kivágott fát az erdőn kiégették. Tudom, mert az édesapám hordta be szekérrel a pásztói vasútállomásra a faszenet – mondja Rózsika néni.

– Föld a hegyek miatt nem volt – egészíti ki Margit néni. – De a családoknak megtermett a ház körül, amire szükségük volt.

http://mno.hu/

A fakanál készítésébe 1925 körül vágott bele a falu. A kész árut lovas kocsival a pásztói állomásra vitték, a Keleti pályaudvarnál, a hetvenkettes postán pedig átvették, és fővárosi kereskedők intézték tovább a szállítmány sorsát. Volt olyan is persze, aki maga hordta árulni a kanalakat, de ez volt a kevésbé jellemző. Ha valakit több száz kilométerrel odébb elfenekeltek egy fakanállal, az a mátrakeresztesieket emlegethette, mert az országban csak ott készült ilyen tárgy.

Amikor kész a faragás, a kanalak a kályha feletti szárítóra kerülnek. Látogatásunkkor, a Mátra hegyoldalai közé szorult csípős levegőben, a bokáig érő hó idején jól is esik a kályha melege, rosszabb hír, hogy nyáron is be kell gyújtani, mert ha a bükk a napon szárad, elszíneződik.

– Nemhogy szárítaná, inkább elveresíti a nyers fát – indokol Rózsika néni.

– Na, ez volt az első menet. Azt hiszem, nem felejtettünk el semmit – mondja Margit néni. – Mindegyik mérethez kellett egy módla, a minta. A legvégén suholópapírral megcsiszoltuk a fejét és a szárát. A tintaceruzát pályvásnak hívták – mondja még, és a végén már mindkét vendéglátónk nevet, ahogy a régi szavakat felidézik.

Naponta ötven-hatvan darabot készített el egy család, és ez már megélhetést biztosított. Margit néni ma már csak a falu hagyományőrző házába vagy jelesebb eseményekre farag kanalat, ezeket motívumokkal, feliratokkal díszíti is. A legutóbbiakra büszkén faragta és égette rá, hogy nógrádikum. Ezt a minősítést kapta ugyanis a mátrakeresztesi fakanál, és nagyon várják már, hogy országosan is védetté nyilvánítsák.

A faluban viszont ma már csak tíz család foglalkozik megélhetésszerűen ezzel a mesterséggel. A hetvenes évek közepétől gépesítették a műhelyeket, onnantól kezdve kevesebb ember készít nagyobb mennyiségben fakanalat. A régi kis műhelyek megvannak még a házak oldalában, de ezekben, ha készül is kanál, csak a háziak örömére.

– Az unokák már másfele vannak, azok számítógépesek. Nem szeretik ezt a dolgot.

Pedig nem is annyira régen még együtt dolgozott a család, korábban Rózsika néni fia is készített fakanalat. Így vagy úgy, de az egész falu érintett volt a munkában, akadtak, akik bedolgoztak valamilyen részfázissal, például a csiszolással. Volt csomagolóüzemük is, és havonta tízezres mennyiségben készült az áru.

http://mno.hu/

 – Nagyon szerettük, ebbe születtünk bele. Már gyerekként is azt lestük, hogyan készül a kanál – mondja Margit néni. – A családban heten voltunk: három gyerek, a szüleink és két nagynénike. A fiútestvéreim idősebbek voltak, az egyik fűrészelt, a másik húzta a szárát, anyám kaparta, ásta. Az egyik nagynéni kerekítette a szárát, a másik smirglizte, amikor megszáradt.

Társa veszi át a szót:

– Már tizenkét éves koromban is úgy volt, hogy hazajöttem az iskolából, megebédeltem, és mondták, ott a húzóbak, foglaljam el a helyem. A lábam nem érte el a taposót. Csinálni kellett, nem volt más. Nyárnak idején elmentünk csemetét kapálni, sarlózni – ápolni, úgy mondtuk –, az őszön meg makkot szedtünk az erdészetnek. Napszámból éltünk. Tizennégy évesen már a nagy tarlón arattam.

– Becsületesen beosztottuk, amit kaptunk, nem nagyzoltunk, és nem is tartoztunk senkinek. Sokat meg lehet azzal spórolni, ha az ember főz a családnak, és nem a boltban vesz meg mindent – veszi vissza a szót Margit néni.

Mire ide felér a pizza, amúgy is kihűl, jegyezzük meg.

– Mi a pizzát nem is szeretjük, csak a hagyományos ételeket – feleli.

– Be a krumplit a sütőbe, mellé a szalonnát – nevet Rózsika néni.

A lankák közt hirtelen kezd leszállni az este, és átmenet nélkül válik rendkívül csípőssé az idő. Ez bennünket is búcsúra sarkall, főleg, hogy még meghívásunk van egy gépesített műhelybe. Vendéglátóink jó szívvel és bőségesen ajándékoznak meg az immár csak dísztárgynak készülő kanalakkal, egyben biztosítanak, hogy nem fogunk eltévedni, amikor Erdélyi Gyulát keressük. Csak figyeljük a rönköket a ház előtt az utca végén. Rönkök szinte minden ház előtt vannak szép számban, de valóban nehéz lenne eltéveszteni a műhelyt. A ház előtt egy férfi láncfűrésszel karikázza fel a hatalmas bükkfahengereket.

A garázsnyi méretű műhelyben hárman dolgoznak. A sarokban jó meleget ad a kályha, de itt sem a fűtés az elsődleges cél, hanem a szárítás. Nyáron is be kell gyújtaniuk, ilyenkor igyekeznek ezt a munkafolyamatot délutánra hagyni, hogy este, éjjel legyen nagy meleg a műhelyben.

Hárman dolgoznak bent, kinek-kinek jut egy fázis. Erdélyi Gyula elmondja, a gépeket maga álmodta meg 1987-ben, majd egy szerszámkészítő elkészítette a terveit. Itt is ugyanúgy deszkahasítással és körberajzolással indul a munka, de a sablonokat már gépi szalagfűrésszel vágják ki. A Margit néniéknél látott folyamatokat gépek végzik, de ember irányítja. Naponta közel ezer darab készül, mérettől függően.

http://mno.hu/

Erdélyi Gyula a hetvenes-nyolcvanas éveket említi aranykorként. Akkor még, a többiekhez hasonlóan, ő is bedolgozó volt az Erdei Termék Vállalatnál, és nagy mennyiségben szállították fakanalaikat Németországba.

– Ekkor még minden család kötődött a céghez valahogy: ki irodai munkával, ki a gyártásnál, ki a csomagolásnál. Ma nyolc-tíz család foglalkozik még vele. Ha bármelyik nagy áruházláncba betérünk, ott még mindig mátrakeresztesi fakanalat találunk. Azt is felismerem, kinél készült – mondja Erdélyi Gyula.

Találkozott egy boltban kínaival is, és Margit néniék is említették, hogy kínai és román kanalak is megjelentek a piacon, ám ezek biztosan nem bükkből készülnek, főzésnél kibolyhosodnak.

A bükkfa ára az utóbbi években meredeken emelkedett, 25-30 százalékkal, ami nagyban növeli a költségeket. A régi időkhöz képest nehezebb most a vállalkozói létforma: nem elég a mesterséghez érteni, de a céget működtetni, az alkalmazottakat, az alapanyagot fizetni kell. A kész fakanalakat a falun belül máshol csiszolják, ez is ügyintézéssel jár. A kész kanál hatalmas zsákokba kerül, és bizonyos időközönként eljön a felvásárló, aki nagykereskedőként terjeszti itthon és külföldön az árut.

Erdélyi Gyula sem fukarkodik: amikor bizarr formája miatt elkérnénk egy selejtes kanalat, inkább teletöm egy zacskót kész darabbal. Hazafelé azon tanakodunk, vajon létezik-e még egy olyan napi használati cikk, amelyik ilyen mértékben adott településhez kötődik, és ennyi otthonban van jelen. Nem sok minden jut eszünkbe. Viszont a legjobb ötletek gazdáit szerkesztőségünkben fakanállal jutalmazzuk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.17.

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat a Nemzeti.net-en jelent meg,

[metalindex-hu]

Wiegedood Interjú

Wiegedood Interjú - https://metalindex.hu/2018/06/13/wiegedood-interju/ -

(scroll down for English Version)

A KronosMortus közvetlenül a Dürer-kertes fellépés előtt kérdezgette Levy Seynaeve-t, a Wiegedood énekesét – gitárosát – frontemberét.

Jelenleg egy hosszú európai turné közepén vagytok. Mennyire vagytok fáradtak?

Számos fellépés van még előttünk, de jó vagyunk, úgy értem, hogy még mindig lógunk itt-ott. Húzós lesz, de már hozzászoktunk. Az elmúlt években sok turnét lenyomtunk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk, úgyhogy köszönöm, megvagyunk.

Nagyjából hány turnétok van évente?

Nem tudom pontosan megmondani, hogy hányszor turnézunk, de azt hiszem, évente olyan hét-nyolc hónapot vagyunk úton, vagy valami ilyesmi.

Van családod?

Nem, egyedül élek. A srácoknak van barátnőjük, de nincsenek gyerekeink vagy bármi ilyesmi, így sok egyszerűbb azért turnézni.

Mostanában jelent meg az utolsó albumotok, ami a harmadik a sorozatban. Mi a helyzet a visszajelzésekkel?

Eddig nagyon jók voltak a visszajelzések, sok jó kritikát kaptunk. A körülöttem lévő emberektől nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, mindezt olyan emberektől, akiknek számít a véleménye. És igen, a turné nagyszerű volt, sokan jönnek el, veszik a felvételeket, nagyon izgatottak, szóval igen, nagyon elégedettek vagyunk az albummal kapcsolatos visszajelzésekkel.

Mik a jövőbeli terveitek így a harmadik album után, mit akartok csinálni, merre szeretnétek menni?

Mindenképpen zenélni fogunk, és a jövőben is albumokat fogunk készíteni. Vannak, akik azt hiszik, hogy ezután abbahagyjuk, de ez nem így van. A trilógia-elképzeléssel végeztünk, tehát ha új felvételeket készítünk, akkor azok már más koncepció mentén fognak születni, ha ugyan lesz mögöttük koncepció. Tehát igen, egészen más lesz, de egyelőre csak megpróbáljuk a legutolsó albumot megturnéztatni és promotálni, és nem gondolkodunk újabb dolgok írásán. Leginkább a fellépésekre fókuszálunk.

Hogy születnek a dalok? Mindenkinek megvan a maga előre leosztott szerepe, vagy együtt írjátok a zenét és a dalszöveget?

A szövegeket én magam írom. A zenéket illetően pedig, általában mindenféle ötletekkel, elképzeléssel, riff-ekkel és a zene szerkezetével kapcsolatos alapvető dolgokkal megyünk le a próbaterembe. Aztán a próbateremben összetákoljuk mindezt, hogy lássuk, hogyan működik az egész, például az egyik részből a másikba történő átmenet. Tehát ez elsősorban egy csoportos munka, zeneileg mindenki egyenlően részt vesz benne, tehát valahogy így dolgozunk.

Azt hiszem, hogy tavaly Manchester-ben láttalak titeket először a színpadon, és úgy gondolom, hogy a zenétek hangulata és stílusa teljesen egyedülálló. Hol származik az inspirációtok?

Attól függ. A black metal részét illetően, nagyon beletemetkeztem a Marduk-ba és a Gorgoroth-ba, a stílus hagyományosabb, de agresszívebb részébe. Amikor elkezdtük a zenekart, inkább az atmoszférikusabb és depressziósabb dolgok kötöttek le, mint például a Celestial Franciaországból, és ilyesmik. Tehát egy csomó mindent merítettünk a black metal-ból, meg annak a különböző ágazataiból, meg persze jött ihlet minden egyéb olyan irányból is, ami nem black metal. Szóval számomra, személy szerint, ezek a legfontosabb hatások.

Van valami civil állásod, amiből meg tudsz élni, vagy főállású zenész vagy?

Én most főállású zenész vagyok, de amúgy hivatalosan két éve fizetés nélküli szabadságon lévő levélkihordó. Tehát igen, fizetés nélküli szabadságot kértem, hogy kipróbáljam, hogyan is működik mindez, és azt kell hogy mondjam, egészen jól, úgyhogy valószínűleg váltok, és átigazolok főállású zenésznek.

Van bármilyen zenei képzettséged, vagy csak felkaptad a gitárt, és elkezdtél rajta játszani?

Nem, soha nem tanultam zenélni. Nem hiszem, hogy bármelyikünknek lenne ilyen képzettsége. Én szimplán csak vettem egy gitárt…illetve egészen pontosan, tizennégy éves koromban kaptam egy gitárt a szüleimtől, és emlékszem, hogy az akkori dalok után keresgéltem, hogy megtanuljam az akkordjaikat. Ja, csak keresgéltem az interneten, de soha nem tanultam…nincs olyan elméleti tudásom, hogy hogyan kell gitárzenét játszani, vagy megírni, csak sodródtam mindig az árral, és próbáltam valami jót kihozni a hangszerből.

A műfaj, amit játszol, azt hiszem, leginkább black metal-nak nevezhető. Mit jelent számodra a metal, különösen a black metal?

Ez egy nehéz kérdés. Számomra ez azt jelenti…úgy értem, ha megkérsz rá, hogy csináljam azokat a dolgokat, amelyek az életben elére visznek vagy elbűvölnek, akkor a black metal nagyon nagy hányada lesz ennek. Tehát ez valamit olyasmi nekem, amiben meg tudok kapaszkodni és ez az, ami segít nekem átverekedni magam minden napon és magán az életen is.

Mit gondolsz a vallásról, különösen a black metal és a vallás viszonyáról?

Ebből nőtt ki nagyon sok klasszikus, amelyekről azt gondolom, hogy határozottan jelentős szerepet játszanak a black metal-ban, gondolok itt nagyon sok olyan olyan klasszikusra, amelyet tisztelek. De én…egyáltalán nem vagyok vallásos ember, legyen ez jó vagy rossz. És nem is igazán gondolom, hogy kifejezésre kellene juttassam az erről meglévő véleményem, úgy értem, hogy ennek a kifejezése működhet adott zenekarok esetében, de nálam nem. Nem érzem úgy, hogy írnom kellene róla, ezért inkább személyes dolgokról írok, ennek így több értelme van számomra. Természetesen értem, de nem igazán érdekel a dolgok vallásos aspektusa.

Az utóbbi években egyfajta politikai változás történt a Közel-Keleten, ami migrációhoz vezetett. Ezt az országot is érintette, valamint a francia nyelvű országokat is, nem is annyira Belgiumot, mint Franciaországot. Hogyan látod ezt a helyzetet, mit gondolsz erről?

Ez egy nehéz kérdés…Párizsban játszottunk ezen a turnén, ahol…jobbra, közvetlenül a folyó mellett és a másik oldalon is, egy teljes sátortábor volt tele menekültekkel, és természetesen szörnyű volt mindezt látni, de a politikai aspektusa…nem érdekel a politika, nem törődök vele. Nem foglalkozom vele, mert úgy érzem, hogy nincs semmiféle hatásom semmire, és minden alkalommal, amikor bekapcsolom a híreket, mindenféle szarsággal fárasztanak, ezért tudatosan próbálok távolságot tartani tőle, amennyire csak lehetséges, Megpróbálom elkerülni a híreket úgy általában, a jó is, és a rosszat is. De persze, ha látom az embereket, látom, ahogy ott élnek a sátrakban olyanok, akik valószínűleg otthon orvosok vagy köztiszteletben álló polgárok voltak, és a háborúból menekülniük kellett, szörnyű látni…de tényleg nem figyelek a politikai részére, mert úgy érzem, senkit sem érdekel, mi a véleményem az ügyben.

Az utolsó, és azt hiszem, meglehetősen kézenfekvő kérdés: mikor számíthatunk a következő Wiegedood-albumra?

Ez egy jó kérdés. Azt hiszem, eddig elég jó tempóban születtek az albumok, de…nem tudom…az idei turnék menetrendje meglehetősen sűrűnek tűnik, szóval nem vagyok biztos abban, hogy lesz-e időnk az idén új albumra, vagy akár a következő évben. Nekem itt van Amenra is, egy kicsit megturnéztatjuk a múlt évben kiadott lemezt, úgyhogy azt hiszem, az lesz a legnehezebb, hogy időt találjunk rá. Úgy értem, mindig motiváltak voltunk, hogy új dolgokat írjunk, és ez biztosan a megfelelő mód arra, hogy a frusztrációnkat levezessük, csak valahogy meg kell találnunk az időt a turnék között. Miután hazaértem egy másfél hónapos turnéról, valószínűleg nem fogok hozzányúlni a gitárhoz a következő két hétben. Aztán három hetet töltök az USA-ba az Amenra-val a Neurosis-szal, így újra ugyanaz a történet kezdődik elölről. Azt hiszem, abban a pillanatban, amikor két hónapig otthon leszünk turnézás nélkül, és csak egyszeri fellépésink lesznek, és minden egy kicsit elcsendesedik, továbbá lesz elképzelésünk és anyagunk, nos, akkor össze fogunk ülni, és összerakjuk…de egyáltalán nem tudok rá dátumot mondani, most biztosan nem.

Mi a helyzet a nyári fesztiválokkal, mikor léptek fel?

Magyarországon nem tudom. Annyit tudok, hogy a Brutal Assault-on játszunk a cseheknél, és Tolmin-ban a Metal Days-en is, és szerintem ennyi volt a nagy nyári fesztiválosdi. Mint mondtam, három hetet fogok eltölteni az Egyesült Államokban az Amenra-val, és igen, néha vissza kell utasítsak ajánlatokat, vagy valahogy meg kell hogy oldjam a saját helyettesítésemet az Amenra-ban, szóval időnként ez egy rémálom. Megpróbálunk mindent valahogy összehozni, de az idén a nyári fesztiválokon igen korlátozottan lesz jelen a Wiegedood. Mindent megteszünk, és már várom a Brutal Assaul-ot és a Metal Days-t, remek lesz!

Azt hiszem, az utolsó utáni kérdés, ami szerintem a legprimitívebb, de csak most jutott eszembe. Tudom, hogy mit jelent magyarul a zenekar neve (Bölcsőhalál), de miért így hívják?

Számomra ez leginkább azt a tényt fejezi ki, hogy nincs igazán ellenőrzésünk afelett, ami az életben történik. Nincs ellenőrzésünk afelett, ami az életben velünk történik, és hogy néha úgy kell elfogadni a dolgokat, ahogy azok vannak, és át kell jutni a gyász időszakán, akármi is a helyzet – ez az, amit számomra a zenekar neve jelent jelent. Amikor megtaláltuk a nevet, ez az érzés volt az, amit az emberekben fel akartunk kelteni, és a zenénkkel is ki akarunk fejezni.

KronosMortus interviewed Levy Seynaeve, guitarist/vocal and front man of Wiegedood just before their performance in Budapest.

At the moment, you are in the middle of quite a long tour in Europe. How tired you guys are?

We’ll have many days off ahead of us, but we’re good right now, I mean we’re still hanging in there. It’s going to get rough, but yeah we’re used to it. We’ve done a lot of tours over the years already, and we have a lot of experience with it, so yeah we are good.

How may tours per year roughly?

I don’t know if I can say like how many tours, but I guess I’m away on tour about seven or eight months a year or something like that.

Do you have a family?

No, I live alone at home. Other guys have a girlfriend but we don’t have kids or anything so that helps a lot being able to take time off to go touring.

You just released your last album right now which is the third one in the series. What about the feedbacks?

It has been good so far, a lot of good reviews. Hearing a lot of good stuff from the people around me who we really care about their opinion. And yeah the tour has been great, people come out, people buy the records, they’re very excited about everything, so yeah, very happy with the feedbacks about the record.

What about the plans forward, so after the third album, what do you want to do, where to go?

We’re definitely going to keep making music and keep making records. Some people think we’re going to quit after this, but that’s not the case. The trilogy idea, it is a kind of done now, so if we make another record it is going to be a different concept if it’s going to be a concept at all. So yeah, it’s just going to be different, but at the moment we’re just trying to tour on the record and promote the record and we’re not thinking about writing new stuff right now. Mostly focused on playing shows right now, to get the word on the street.

How you guys are making music? Do you have a different kind of dedicated roles, or you are making both the music and the lyrics together?

I write lyrics on my own for sure, and music wise, we mostly go to rehearsal with some ideas and some basic stuff, riffs and ideas for structural issues and stuff like that, and then we just kind of hash it out together in the rehearsal room, like see what goes where and how the best transition from one piece to another anything. So it’s mainly a group effort musically and pretty equal one is also. So that’s how we do it.

First time when I have seen you guys on stage, was last year in Manchester, and I think the atmosphere of your music is absolutely unique. Where your inspiration is coming from?

It varies a lot. It goes from like black metal wise, I’m really into Marduk and Gorgoroth, the more traditional but aggressive side of things. When we started the band, I was more into atmospheric stuff and depressive stuff like Celestial from France, and stuffs like that. So we draw from a lot of different subgenres in black metal and even not black metal but if it fits for us it’s good. For me personally that’s the direction of influence I have seen.

Have any kind of private job or civil job behind all of those bands what you are running, or you are full time musicians?

I’m a full time musician now, but officially I’m a mailman. I have like an unpaid leave for two years so I used to work as a mailman. So yeah, I took unpaid leave to trying to this, and it’s working out, so I’m probably going to transition to be a full time musician afterwards.

Do you have any kind of musical education, or you just managed to pick up a guitar and started to play that?

No, we never had. I don’t think any of us really had any education, just bought a guitar…I got a guitar from my parents when I was fourteen and just, you know, search for the songs you like at that time and learn about power chords. Yeah, just looking stuff upon the internet but I never had any…I don’t have any like theoretical knowledge of playing guitar music or writing it in anyway, just go with the flow and trying to get something good out of the instrument.

The genre what you are playing is black metal I think. What metal, especially black metal does mean for you?

It’s a difficult question. To me it means…I mean it’s just if you call for me to do the things in life that keep me going and wheedled being, black metal is a very big part of that. So that’s what it means to me, just something I can hold onto and something that gets me through the day and through life in general.

What do you think about the religion, the religious part which is often associated to black metal?

I get it and I mean it’s where a lot of the classics grew out of, and it is definitely a big part in black metal that I respect and can appreciate from time to time. But for me personally, I don’t have, you know…I’m not a religious person at all, good or bad. And I also don’t really have the need to express my opinion about it, I mean it works for different bands, but not for me personally. I don’t feel the need to write about it, so I write about personal stuff and it makes more sense to me. I get it of course but it’s just not for me personally, the religious aspect of everything.

In the last couple of years, there was a kind of political change in the Middle East, which resulted in a kind of increase in migration, which was effecting this country, and also French speaking countries, not mostly Belgium but France has been affected by that. How can you see this kind of situation, what do you think about that?

That’s a difficult question…we played a show in Paris on this tour, where…was right next to my right, beside a river and on the other side, there was a whole tent camp with refugees, and of course it’s horrible to see, but the political aspect from all those things I never really…I don’t care about politics at all. I don’t look into it because I feel I don’t have any power or any influence over it anyway, and every time I turn on the news they just get agitated with all this crap, so I consciously try to stay away from it as much as possible, and I try to avoid news in general, the good and the bad. But of course if I see people living in tents who were probably doctors or respected citizens at home and they had to flee because of wars and all like that, it’s horrible to see but I really pay no attention to the political side, because I feel my opinion…I don’t have any say about the matter.

The last and I think quite a trivial question: when can we expect the next Wiegedood album?

That’s a good question. I think it’s…we have been pretty fast so far with writing records, but…I don’t know…the touring schedule for this year looks very intense still, so I’m not sure if we’ll have time to write a new record this year or next year. I also have Amenra, we were also touring a bit on the record they released last year, so I think it’s mostly a matter of finding the time to do it. I mean we’re always motivated to write new stuff and it’s definitely a good vehicle to be able to drop some frustration into, you know, but now we just have to find the time in-between all the tours. After just when I’m home for two weeks after being gone for a month and a half, I probably won’t touch a guitar in the next two weeks. Then I go to the US for three weeks with Amenra to tour with Neurosis so then it’s the same story again. I think at the moment when we have like two months without real tours and just single shows and everything is a bit cooler, and we have some ideas and stuffs, we’re going to get together and hash them out…it’s, yeah, I can’t put a date on that at all, not right now.

What about the summer festivals, are you appearing there on the stage?

In Hungary I don’t know. I know we’re playing Brutal Assault in the Czech Republic, and we are playing Metal Days in Tolmin, but I think that’s it for big summer festivals. Like I said I also have three weeks in the US with Amenra so yeah, sometimes I have to decline offers and have myself replaced in Amenra, so if sometimes it’s a bit of like a general nightmare. We try to work it out, but summer festivals for Wiegedood are quite limited this year, that’s true. We’re trying to do our best, and I’m looking forward to Brutal Assault and Metal Days. Should be good!

The last-last question which is, I think, the most primitive one, but it came into my mind just right now. I know how to translate the name of your band, but where it is coming from? So what was the reason behind to call this band on that way?

For me it mostly represents the fact that you don’t have control over everything in your life and sometimes that stuff happens. You don’t have control over everything then that happens in your life, and that sometimes you have to accept stuff for what it is and go through a period of mourning, whatever the situation is, that’s what it represents for me. When we came up with the name, that was a kind of the feeling what we wanted to arise in people and in the music as well.

WEB: https://www.facebook.com/wiegedood/

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

A puha és kemény Brexit ideje lejárt, létezik harmadik út

New Post has been published on https://zarojel.hu/puha-kemeny-brexit-letezik-harmadik-ut/

A puha és kemény Brexit ideje lejárt, létezik harmadik út

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Theresa May kormánya Brexit ügyben megosztott. Formálódik egy harmadik tábor, amelynek tagjai nem csak a “puha” és “kemény” Brexit végleteiben gondolkodik.[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBlbHMlQzUlOTElMjBBbGV4YSUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjk0MjQzNzYzODAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][vc_single_image image=”137049″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1502459257968background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Az arany középút vezethet „jó üzlethez” Brexit-ügyben

Hivatalosan a May-kabinet azt állítja, hogy teljes egységet alkotnak Brexit ügyben. Ám a kormánytagok sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozatai nem ezt az állandóan bizonygatott egységet tükrözik.

Liam Fox, a Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium vezetője irányítja a “kemény”-Brexit csoportot, mely mögé Boris Johnson, külügyminiszter, Chris Grayling, közlekedési miniszter, Priti Patel, nemzetközi fejlesztések minisztere és Andrea Leadsom, az Alsóház vezetője sorakozott fel. Az Ő hitvallásuk megegyezik a Theresa May által korábban megfogalmazott állásponttal: a Brexit az Brexit.

Akik ettől merőben eltérő módon vezetnék ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból a Philip Hammond, pénzügyminiszter által vezetett csoport. Mindannyian “puha”-Brexitet és egy hosszú átmeneti időszakot akarnak. Tagjai között Jeremy Hunt, egészségügyi minisztert, Justine Greening, oktatásügyi és a női esélyegyenlőségi minisztert, Amber Rudd, belügyminisztert és Greg Clark, ipar és energiaügyi minisztert találjuk .

Közben – a Daily Express szerint – Theresa May és közvetlen helyettese, Damian Green most már egy olyan csoportot vezet, amely úgy gondolja, hogy az EU-ból való kilépés bonyolultságát az jelenti, hogy Nagy-Britanniának inkább átmeneti intézkedésekről kell tárgyalnia a zökkenőmentes kilépés érdekében. Eme elgondolás szerint May enyhített a korábbi véleményén, és mégis megállapodásra törekszik. Az olyan prominens, egykor kemény-Brexites kampányolók, mint Michael Gove, a környezetvédelmi, élelmiszerügyi és vidékfejlesztési miniszter és a David Davis, Brexit ügyi miniszter szintén a „középutas” csoportot erősíti már. Biztonsággal kimondható, hogy ebbe a körbe tartozik a helyi önkormányzatokat összefogó minisztérium élén álló, Sajid Javid is.

Az egyik miniszter közeli munkatársa azt mondta, hogy sok kabinettag most az Egyesült Királyság “sziklaperemre sodródását” kívánja elkerülni. Nyilván senkinek sem érdeke, hogy a 2019 márciusi kilépés után Nagy-Britannia gazdaságilag a perem szélére sodródjon. “Azt hiszem, a kabinetminiszterek többsége puha Brexitet szeretne. Úgy gondolom, a nézetkülönbség abban van köztük, hogy nem értenek egyet abban, mi számít Brexitnek” – mondta el a meg nem nevezett forrás.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBtJUMzJUExc29kaWslMjBBbGV4YSUyMC0tJTNFJTBBJTNDaW5zJTIwY2xhc3MlM0QlMjJhZHNieWdvb2dsZSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMHN0eWxlJTNEJTIyZGlzcGxheSUzQWJsb2NrJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjMzNzc4NDI3ODUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG8lMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNFJTNDJTJGY2VudGVyJTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

A miniszteri álláspontok formálódása a kabinettagok beszédeiben is nyomon követhető

A Cicero Group nevű, politikai kockázati tanácsadással foglalkozó cég nemrég elemezte a miniszterek beszédeit. Szerintük Amber Rudd, belügyminiszter nagyon jól példázza, hogy a Brexit ügyben megnyilvánuló szókimondó stílus hogyan változott át fokozatosan az átmenet mellett szóló érveléssé. Davis és Gove sokak számára meglepetés lehet, hogy a középutas csoport táborát erősítik. Hiszen valóságos szabadságharcosokként küzdöttek a Brexit mellett, de beszédeik és pozícióik mérsékeltek lettek a szavazás óta. Liam Fox kemény-Brexit csoportja úgy gondolja, hogy egy olyan Brexit mellett áll ki, amilyet az emberek akarnak, akartak. Néhány miniszter úgy érzi, hogy Hammond csoportja esetleg nem áll összhangban azzal, amire az ország a júniusi szavazáson leadta a voksát.

Lord Hayward, a Tory szakértő és közvélemény-kutató azt mondta, hogy valójában “hiteles” képet mutat, hogy különböző nézetekkel vesznek részt a kabinettagok az olyan típusú tárgyalásokon, mint a kilépési tárgyalássorozat. Azt mondta, hogy a különböző álláspontokkal az egyéni portfóliók reflektálnak az EU tárgyalások kihívásaira. A szakértő elmondta:”az emberek a nyilatkozataikon keresztül ítélik meg a politikusokat, főleg olyan esetekben, amikor a másokénál, egyszerűbbnek tűnő megoldást kínálnak fel.”

A kabinet szakadozását az általános választások eredménye indította el, miután a Konzervatív Párt elvesztette parlamenti többségét. Theresa May, miniszterelnök a Lancaster House-ban tartott beszédében elismerte, hogy egyes területeken átmeneti időszakra van szükség. Ám arra is figyelmeztetett, hogy Nagy-Britannia nem félhet elhagyni a tárgyalásokat, ha Brüsszel „rossz üzletet” ajánlana fel.

Más források viszont még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy a kabinet sokkal egységesebb, mint amilyennek tűnik…[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QlMjBoYXJtYWRpayUyMEFsZXhhJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyNDg1NDU3NTk4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[insightmagazin-blog]

25 év alatt soha nem látott festéket a hajam, még egy melír csík erejéig sem. Viszont azt hiszem a korral jár (igen, már gondoskodtam a nyugdíjpénztárról is), hogy az ember lánya már nem olyan szép szőke, mint 18 évesen, sőt, szörnyű barna hajszálak is feltűntek a hajkoronában…

Éppen ezért gondolkoztam rajta, hogy ez nem állapot és alig ismerek magamra így, nincs mese, világosodni kell. Azt be kell látni, hogy manapság nem csak abból áll ez, mint jó 10 éve, hogy beszédülünk az első fodrászhoz, közöljük a szándékunkat és távozunk a standard csibe sárga frizurával. Ezerféle módja van annak, hogy hajszínt váltsunk, arról nem is beszélve, hogy egy rosszul sikerült mestermű már messze nem olyan helyrehozhatatlan, mint hinnénk!

Ombre

Boldog-boldogtalan ombrét visel már, ha nem jól csinálják a fő ismertetőjegye az, hogy a hajunk úgy néz ki, mintha belemártottuk volna egy vödör festékbe – különösen igénytelen, ha színes és átmenet helyett egy éles határvonal választja el a “trendi” részt az eredeti hajszíntől. Ha az alapötlet tetszik, ám Te egy lightos színkombinációra vágysz, akkor azt már hívhatod sombrénak (eggyel több fancy kifejezés a szótáradban!). Viszont jó hír, hogy simán le lehet vágatni, nem kell jobb esetben narancssárga hajtővel járni hetekig, ha mégsem a várt eredményt kapjuk.

Copacabana

Azaz a természetesnek tűnő melír. Mintha a tengerparton a nap csókolta volna meg a tincseinket, rejtett, és nem a hajtőtől induló világosítási mód. Ha esetleg mégsem sikerül, akkor bizony foghatjuk a 90-es évek vastag csíkos trendjére, de ha inkább kezdünk egy görényre hasonlítani, akkor marad a sapka vagy áldozzunk egy profira, aki anélkül visszaállít egy élhető hajszínt, hogy leégetné a hajunkat.

Színes tincsek

A szürke haj is egy tiszavirág-életű trend lesz, felesleges a hajszálaidat roncsolnod miatta! Bármilyen színről is legyen szó, ahogy kopik, nagyon igénytelen hatást tud kelteni. Ha csak egy-egy fesztiválra szeretnél valami extrém frizurát, inkább válaszd a kimosható festékeket, mert egy pasztell hajkoronával bizony nagyjából kéthetente mehetnél fodrászhoz, ha tartani akarod a kezdeti színvonalat. Az abszolút győztes ebben a kategóriában egyébként a mondjuk türkiz vagy rózsaszín ombre, ahol persze nincs átmenet és ahogy fakul a szín, egy enyhe sárgás-zöldes beütést kap a haj. Így biztosan komolyan vesznek majd a munkahelyeden.

A természetesség mindig divatos és szép, ha mindenki más a mű dolgoknak hódol azért lesz különleges, ha pedig eljön a back to basics korszak, akkor egyértelműen nyert ügyünk lesz, ha nem visszük túlzásba a trendhajhászást. Manapság, amikor azon is fenn bír akadni az emberiség, hogy a körmösnél használt UV lámpa rákot okoz-e, bizony érdemes a hajfestésen is elgondolkozni.  Az összetevők miatt kismamáknak nem ajánlott a hajfestés, egy rosszul sikerült szőkítés után szinte félbetörhetnek a hajszálaink, a választott technika sikertelensége pedig akár évekre megpecsételheti a fejünk “sorsát”, szóval a fodrász választás abszolút bizalmi kérdés.  Jöhetnének a pro és kontra érvek, de inkább beszéljen a galéria helyettem! Mindenesetre minden bátorságomat összeszedve a héten beülök a fodrászszékbe, reméljük nem én leszek a következő cikkhez az elrettentő példa…

A képek forrása: Pinterest 

Festetni vagy nem festetni, ez itt a kérdés