#hazai tenger

[diogenesz2020portugal]

“Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin.

Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni.

Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról.

Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit.

És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, „ma is megvan az a bili”, mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb.

Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy „tudtam-e”, csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért – hiszem, hogy nem –, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem.

Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, „mit lopja a napot?”, „miért nem szól rá a gyerekre?”, „miért nem hozza már?”, de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre – ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt – nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet.

Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott?

Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket?

Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk.

Ön tudta ezt?”

Grecsó Krisztián

[harmincnaposiraskihivas]

4. nap

Egy helyről ahová el szeretnék jutni…

Ez a hely csak igazából látott hely. Voltunk együtt ott. Nagyon szép romantikus hetet töltöttünk el ketten :-)

A szállásunk a tengerre nézett :-) A nevezetes látnivalókat tekintve minden olyan helyet megnéztünk amit csak lehetett. A csodás sétáink lenyűgöző helyekre vittek minket. Az eldugott kis terek és a fények játéka elvázsolta és elámította tekintetünket.

A konyhájuk nem sokkal különbözik a miénktől. Pekségükben a választék széleskörű, szupermarketükben a kínálat az egyszerű magyarnak felfoghatatlan. Sokkal széleskörűbb és változatosabb a hazainál.

Múzeumot műemléket és szobrokat és rengeteg városi rajzot láttunk. Vonattal történő utazásunk során a szomszédos városba is ellátogattunk. Csodálatos tengerparti városka volt. A város a filmfesztiválról híres de mi úgy érkeztünk hogy az idei fesztiválig még egy hónap van. A vörös szőnyeg és a hírességek féldomborművei aláírásai es tenyérlenyomatai tetszettek.

Nagyon finom pisztácia fagylaltot ettünk az ottani cukrászdában- megjegyzem- a mai napig emlegetjük.

Szállasunkra visszatérve a másik irányba busszal indultunk másnap. A hegyeken keresztül végig a varázslatos kék tenger mentén látogattuk meg a világ egyik leghíresebb városát ami a fényűzés és az árak nélküli lakások városa.

Híres forma 1- es pályája a városon keresztül visz és megmutatja azt amit mi is bejártunk. A pálya előkészületi munkái ottlétünk alatt is zajlottak. Csodálatos város bár szerintem picit túl zsúfolt és túl népes. A kikötőben rengeteg luxus hajó és jacht is kikötött. Luxusautói folyamatosan köröztek a városka utcáin és álltak meg az ottani casino bejárata előtt.

Építészetileg egyszerű modern és tiszta vonalú bátor színhatású hazai és magasba törő luxus ingatlanjai az egyszerű szemet jóllakatja. Piaca a kisember igényének megfelel. Az illatok és a látvány elvarázsol itt is minden tekintetet. Mivel önálló ország Európa szívében az ide érkező úgy érezheti különc mivel egy város maga egy ország. A hercegi palota díszes épülete és ottani díszőrök díszes öltözéke varázslatos. A fényűző városka nem áraszt luxust csak a tengerpart végtelen csendet és nyugalmat. A vizet nézve elvész a tekintet a kék messzeségben megfeledkezve arról hogyan is szalad el az idő.

- lehet számodra nem volt olyan élvezetes olvasmány mint nekem a megélt pillanatot újra élni de én így emlékszem vissza erre a két helyre ahova bármikor újra elmennék.

- tudtam volna még másik csodás helyet is írni ami számomra egyedülálló volt de ez jutott eszembe hamarabb és miután befejeztem akkor be villant egy másik ország másik csodás helye.

[nonquebecoisayul]

Megérkeztünk Espirito Santo állam egyik leghíresebb turistalátványosságához, a Pedra Azulhoz. A kék szikla elnevezés az 1800 méter tenger szint feletti magasságba emelkedő cukorsüveg algáinak optikai hatására utal. Napfelkeltekor Rafa ezzel a videóval indította a szombatot szállásunk erkélyéről: egy kis trópusi hangulat a hazai hóesésbe - tudom, gonosz vagyok:)

[homregeszet]

Madarak és fák hava: Nagy FA-lat

Akkor láttam csak igazán, mekkora fába vágtam a fejszém, mikor a bejegyzés kapcsán listát kezdtem írni, mi mindenről is kellene megnyilatkoznom.

(És reggeltől nem tudtam a fejemben ütemesen mormoló kis hangot kikapcsolni, hogy „Ez egy fa. Ez egy fa. Ez egy faaaaa” …)

Egy idő után már nem láttam a fától az erdőt gondolataim kusza dzsungelében.

Próbáltam zöld ágra vergődni, de be kellett lássam, régészeti feltárásokon famaradványok nem teremnek ám minden bokorban.

A csillagok szerencsés együtt állasa szükséges ahhoz, hogy növényi maradványokra leljünk. [1]

 Türelem, kedves Olvasó! Eljön még a szakmázás ideje.

Hiszen a türelem olyan fa, melynek keserű a gyökere, de édes a gyümölcse.

Itt kérem, nem babra megy a játék!

Ígérem, befejezem… már én is érzem, hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát.

Viszont be kell lássuk, nem hiába annyi szólás-mondás melyben az ’erdő’, ’fa’ kifejezés vagy valamilyen növény neve szerepel. Árnyat, élelmet, építőanyagot s ezzel otthont, meleget és védelmet adtak és adnak mind a mai napig az emberiség számára a különböző fák. Ezért ne kövezzenek meg ilyen apró mókákért, és a fügét is tartsák meg maguknak, kérem.

 Az őskor időszakából legtöbbször csak a feltárt objektumok általi közvetett bizonyítékaink vannak a különböző korszakokban a fa felhasználására.

Sokan nem így látják, de szerintem a cölöphelyek bár pici, de fontos részei a régészeti kutatásnak.

Többféle méretben, formában és mennyiségben találunk rájuk egy-egy lelőhelyen.

Az emberiség történetének korai szakaszaiban a vándorló életmód miatt inkább különböző sátor-, jurtafélék szolgálhattak eleink otthonául. Hazai, mezolitikus viszonylatban Jásztelek 1-es lelőhelyen került elő egy olyan objektum, melyet lakóépületként értelmezhetünk.

Azonban a letelepült, gazdálkodó életmód megjelenésével és elterjedésével, a neolitikumtól kezdve ismerünk olyan cölöpszerkezetes konstrukciókat, melyek bár nem valószínű, hogy megfelelnének a modern rönkházakról alkotott felfogásnak, mégis nagymennyiségű faanyag beépítését feltételezik.

Láthatjuk cölöphelyeiknek (ritkábban alapárkaiknak) foltját egymástól közel egyforma távolságra, kirajzolva például egy téglalapot.

Füzesabony-Gubakút lelőhelyen például a neolitikumhoz köthető településrészlet is kirajzolódott a segítségükkel.

Bükkábrányban pedig egy, a rézkor időszakára datálható, nagyméretű épület konstrukcióját mutatták meg, melyhez egyfajta alapárok is tartozott.

Cölöphelyek megjelennek félig földbe mélyített épületek aljában – akár többféle elrendezésben is, függően attól, hogy mire volt használatos az adott építmény.

Néha csak egy viszonylag egyenes vonalban látható, hosszan elnyúló, az őskorhoz köthető paliszád részlet mutat rá, hogy egykoron miként sorakozhattak egymás után a kisebb-nagyobb oszlopok.

Kísérleti régészeti projektek tucatjai foglalkoznak mind hazai, mind külföldi színtéren a valaha él emberek lakhelyeinek rekonstrukciójával.

Ez önmagában is megérne egy újabb blogbegyejzést, így csak néhány linket csatolok az ajánlott/felhasznált irodalmak közötti hivatkozások közé, ahol kedvükre csemegézhetnek.

A hazánk területén található archeoparkokban is megtekinthetőek különböző épületrekonstrukciók. Ilyen hely például a Százhalombattai Régészeti Park, ahol egy bronzkori és egy vaskori település lakóházainak és kiszolgálóépületeinek, valamint a vaskori halomsíros temetkezési rítusok hiteles másolatai láthatók.  

Nemcsak az élőknek, a holtaknak is otthon nyújthatnak fából készült építmények.

Kr.e. 4000/3600-2800/2600 közötti időhorizonton az ország keleti felében megjelenő népcsoport temetkezési szokásai eltérést mutatnak az itt élőkétől. A kelet felől érkező, halmok alá temetkező Gödörsíros kurgánok népének ��� vagy Yamnaja-/Jamnaja-nak – nevezett régészeti kultúra a temetkezései fölé halmokat emelt. Ezen halmok mérete változó, de akár az 50 m-es átmérőt is elérhetik.

A földhalom felhordása előtt egy sírkamra került megépítésre.

Ehhez mindenféle szervesanyagot felhasználtak – az állati bőröktől kezdve a deszkákig, fagerendákig.

Az ilyen sírépítmények emelésének szokása a későbbiekben sem tűnik el.

A már korábban említett százhalombattai régészeti park újfent remek párhuzam ehhez a tematikához is. A park területén több, érintetlen halom áll mind a mai napig. Ezek közül az egyik eredeti állapotába visszaállítva mutatja be a halomsíros temetkezés szokását.

Több lelőhely, több korszakában is (pl. Szirmabesenyő, Egerszalók, Bükkábrány, Csanádpalota) sikerült olyan temetkezéseket megfogni, és feltárni, melyekben a halottat koporsóban – mely valószínűleg valamilyen rönkkoporsó lehetett – helyezték végső nyugalomra.

Közvetlen bizonyítékai a fa építőanyagként való felhasználásának, annak szerves mivolta miatt ritkán maradnak ránk. [2]

Két évvel ezelőtt a bükkábrányi bánya területén folytatott ásatás során előkerült egy szenült gerenda maradványa egy vaskori házból.

Érdekessége abban rejlett, hogy a kifejezetten nagyméretűnek számító darab viszonylag egyben maradt az évezredek során.

Ezen felbuzdulva, ideiglenes fixálás után a gerenda darabot természettudományos vizsgálatokra küldtük.

Dr. Grynaeus Andrásnak hála, a vizsgálatokból kiderült, hogy a maradvány a tölgyfélékre jellemző vonásokkal rendelkezik. Egészen pontosan nedvességkedvelő kocsányos tölgyként sikerült azonosítani az egykori fát.

Ezen felül a dendrokronológiának[3] köszönhetően, az évgyűrűk ívének figyelembevételével a felhasznált fatörzs átmérőjét is sikerült megsaccolni (40–50 cm közötti értéket kaptak). A megfigyelhető évgyűrűk átlagos vastagsága azonban csupán 1 milliméter körüli volt (manapság 2-3 mm körül mozog ez a szám) és még ez is jelentésértékkel bír számunkra. Azt jelzi, hogy a felhasznált fa életkörülményei nem voltak a legkedvezőbbek – rámutatva egy jóval szárazabb klímájú periódusra.

A tölgyek jelenlétének újabb bizonyítékát is megtaláltuk egy aprócska lenyomat formájában, egy egykori szkíta ház paticsfalának maradványai között. [4]

(Fotó: Baranczó Benedek)

Szintén ehhez a lelőhelyhez köthető, azonban pontosabb növénytani és időrendi besorolásba nem került néhány megkövült fadarab is. 

Az érdekesebb épített fakonstrukciók között meg kell még említenünk egy Sajószentpéter határában, 2013-ban feltárt, több mint 7500 éves kút maradványait is.

Valamint a mindenki által ismert Stonehenge kistestvére, a szintén Nagy-Britannia területén, még az 1900-as évek első felében légifényképezés kapcsán egy búzamezőn kirajzolódó koncentrikus körök alkotta Woodhenge is ide sorolható.

Szintén Nagy-Britanniából egy bronzkori híd maradványai is fennmaradtak az utókornak.

Fából ugyan nem lesz vaskarika és a betontalpfa is csak egy a mitikus teremtmények közül, mégis, néprajzi párhuzamok, kísérleti régészeti vizsgálatok és a kevés viszonylagos épségben fennmaradt lelet alapján feltételezhetjük, hogy a fából készült tárgyak a miden napos használatban is részt vettek.

Európa legrégebbi, épségben megőrződött vadászfegyverei is ebből az anyagból készültek. Az 1990-es évek közepén, a németországi Schöningenhez közeli feltáráson kilenc lándzsa került elő vadlovak csontjai mellett. A lándzsák vékonyabb fenyőágakból készültek és megfigyelhető volt rajtuk a kéreg leválasztásának, a hegy kialakításának és a használatnak a nyomai.

A fa nem csak fegyver, szerszám is lehet.

A kőpattintás során is hasznukat vették – úgynevezett lágy ütőként funkcionálhat. [5]

Azonban nemcsak az önmagukban történtő használatuk nyert bizonyítást. Más, állati eredetű anyagokkal együtt (pl.: csont, agancs) remek foglalatként szolgálhattak többek között megmunkált kőpengéknek vagy csiszolt kőeszközöknek – ily módon kések, sarlók, kalapácsok készülhettek belőlük.

Bizonyos fák nedveit (fenyő, nyír) pedig természetes ragasztóként használhatták fel.

A különböző kő- és agyagnehezékek bizonyítják, hogy a szövőszékeken is évezredek óta nyüstölik a fonalat.

S akkor még nem ejtettünk szót pl. a vesszőkosarakról, ülő alkalmatosságokról.

Millió és egy módja van, hogy ezt az oly evidensnek vett, mégis rendkívül értékes alapanyagot miként használták és használják akár ma is az emberek a mindennapi tevékenységek során.

Bízom benne, hogy ezután mindannyian kicsit más szemmel tekintenek majd az erdő fáira egy csendes délutáni séta alkalmával, mikor a „Tölgykoronákban orgonáz a szél.”[6]

Kovács Niki [1] Hazai viszonylatban, a talaj kedvezőtlen összetétele miatt ritkaságnak számítanak az őskori famaradványok.

[2] Kemencék, tűzhelyek, gödrök hamus rétegeinek részeként faszén azonban gyakorta kerül elő a betöltésben.

[3] A régészet segédtudományai közé tartozó dendrokronológia segít meghatározni az ásatásokon talált famaradványok korát. Három görög szó bújik meg az elnevezésben: a fa jelentésű dendron, az időre utaló chronosz és a tudományt jelző logosz.

[4] Külön köszönet dr. Hably Lillának a segítségért és Hortobágyi Viktornak a sasszeméért. 😊

[5] A leválasztások során különböző pattintási stigmák jelentkeznek, ezek a felhasznált szerszám milyenségére utalnak. A pattintáshoz kapcsolódó elképzeléseket a különböző kísérleti régészeti tapasztalok megerősítették.

[6] Reményik Sándor: Ma gyóntatóm az erdő

Felhasznált és ajánlott irodalom

Dani – Horváth 2012: Dani J. – Horváth T., Őskori kurgánok a magyar Alföldön. Archaeolingua, Budapest, 2012.

Domboróczki 2001: Domboróczki L., Településszerkezeti sajátosságok a középső neolitikum időszakából, Heves megye területéről. In: „Fiatal Őskoros Kutatók” I. Összejövetelének konferenciakötete. Szerk. Dani J. – Hajdú Zs. – Nagy E. Gy. – Selmeczi L., Debrecen, 2001 67-94.

Farkas– Vágvölgyi 2019: Farkas Cs. – Vágvölgyi B., 60. Egerszalók határa. In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti Kutatások Magyaroroszágon 2013. Budapest, 2019, 38-39.

Katona-Kiss 2016: Katona-Kiss A., 10-11. századi oguz halomsírok a Kaszpi-tenger északi partvidékéről. In. S. dr. Perémi Ágota (ed): Hadak útján. Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXIII. konferenciakötete, Veszprém, 2016, 277-300.

Kern 2014: Kern Z., Kormeghatározás és éghajlatrekonstrukció faévgyűrűk segítségével. Erdészeti Lapok CXLIX. évf. 10. szám, 328-331

Kertész 2005: Kertész R., Tarnaörs – Fodor tanya: egy új mezolit lelőhely az Észak-Alföldön. Szolnoki Tudományos Közlemények IX, Szolnok, 2005.

Mester 2015: Mester Zs., Alapismeretek a kőeszközök régészeti feldolgozásához. Egyetemi segédanyag. Nemzeti Kulturális Alap, Budapest. 2015.

Pető – Kenéz 2018: Pető Á. – Kenéz Á., Régészeti növénytan. Leletek, módszerek és értelmezés. Archeaobotanikai kézikönyv. Archaeolingua, Budapest, 2018.

Pópity 2019: Pópity D., 55. Csanádpalota határa (Csongrád megye). In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti kutatások Magyarországon 2012. Budapest, 2019, 29-31

Schilling 2019: Schilling L., 236. Szirmabesenyő határa. In. Kvassay J. – Kreiter A. (ed): Régészeti kutatások Magyarországon 2013. Budapest, 2019, 123-124.

H.Schoch – Bigga – Böhner – Richter – Terberger 2015: W. H.Schoch – G. Bigga – U. Böhner – P. Richter – T. Terberger, New insights on the wooden weapons from the Paleolithic site of Schöningen. Journal of Human Evolution Volume 89, 2015, 214-225.

Stafford 2012: E.Stafford, Aspects of Bronze Age Timber Structures.

Landscape and Prehistory of the East London Wetlands, 131-145

Archaeological and Anthropological Sciences volume 12, Article number: 78 (2020)

Experimental archaeology and roundhouse excavated signatures: the investigation of two reconstructed Iron Age buildings at Castell Henllys, Wales

https://link.springer.com/article/10.1007/s12520-020-01028-y

(Utolsó elérés: 2021. április 14.)

 English Heritage

Woodhenge

https://www.english-heritage.org.uk/visit/places/woodhenge/

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Exarch

Experience with Building Mesolithic Huts in the Stone Age Park Dithmarschen in 2014

https://exarc.net/issue-2015-4/at/experience-building-mesolithic-huts-stone-age-park-dithmarschen-2014

(Utolsó elérés: 2021. április 15.)

 Exarch

Experiments on Possible Stone Age Glue Types

https://exarc.net/issue-2015-4/at/experiments-possible-stone-age-glue-types

(Utolsó elérés: 2021. április 15.)

 Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály

https://homregeszet.tumblr.com/post/640733154770124800/miskolci-r%C3%A9g%C3%A9sz-enciklop%C3%A9dia-patics

 Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály

„Mi marad egy kelta házból!?”

https://www.facebook.com/regeszet.hermuz/photos/a.901329643225767/3402416489783724/?type=3

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

Környezet – Ember – Kultúra. Az alkalmazott természettudományok és a régészet párbeszéde. A Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központ 2010-ben megrendezett konferenciájának tanulmánykötete. Budapest, 2012.

https://docplayer.hu/7918623-Kornyezet-ember-kultura-environment-human-culture.html

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Magyar Néprajzi Lexikon

https://mek.oszk.hu/02100/02115/html/5-216.html

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Magyar Néprajzi Lexikon

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-225.html

(Utolsó elérés: 2021. április 29.)

 Magyar régészet az ezredfordulón

http://regeszet.org.hu/magyar-regeszet-az-ezredfordulon/

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Matrica Múzeum

http://matricamuzeum.hu/park-bemutatasa/

 MúzeumCafé

Grynaeus András: Bükkábrány és dendrokronológia

http://muzeumcafe.hu/hu/bukkabrany-es-dendrokronologia/

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Origo

Borsodban lehet Európa legrégebbi kútja

https://www.origo.hu/tudomany/20130304-7500-eves-bodonkut-borsod-megyeben.html

(Utolsó elérés: 2021. április 13.)

 Szögletes Üveggolyó – Ez egy fa

https://www.youtube.com/watch?v=8ZrQYEbmK88

 The Heritage Journal

Experimental Archaeology – Roundhouses

https://heritageaction.wordpress.com/2012/09/07/experimental-archaeology-roundhouses/

(Utolsó elérés: 2021. április 14.)

    U.i. rendkívül ironikus módon kevéske szabadidőmben épp M.J. Arlidge – Erdő mélyén c. thrillerét olvasom…

https://moly.hu/konyvek/m-j-arlidge-erdo-melyen

   Hatalmas fatörzset farag udvarában Gáspár. A szomszédja, Mózes nézi a kerítés túloldalán, aztán kíváncsian kérdi:

- Oszt mi lesz ebből?

- Mestergerenda - feleli a szomszéd.

Mózes elmegy, teszi a dolgát, s déltájt hazamegy. A szomszéd még mindig farag odaát, de már jóval vékonyabb a fa, mint volt. Kérdi:

- Mi lesz belőle?

- Szekérrúd.

Mózes elmegy a kocsmába, megiszik két fröccsöt, hazaballag, hát a szomszéd még mindig faragja a rudat. Kérdi ismét:

- Mi lesz belőle?

- Székláb.

Vacsora után ismét a kocsma, újabb fröccs. A kocsmából visszajövet látja, hogy Gáspár ül földön, körülötte temérdek forgács, s bicskával farag valamit.

- Ebből mi lesz?

- Fogpiszkáló - morog a szomszéd -, ha el nem rontom ismét.

[videkma]

Júliustól szezon végéig lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat a strandokon

Júliustól szezon végéig lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat a strandokon

Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. 19 balatoni strandon 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a www.voroskereszt.hu weboldalon és a Netpincér ételrendelő alkalmazásával magánszemélyek is támogathatják.

A…

[gubozo]

Barizz magaddal! 3. rész - Monopolizz velem!

Micsoda indulatok, mennyi felszólító mód! Vasárnap estére lehet, kicsit sok is, de én most nem nagyon vagyok képben a napokkal, úgyhogy minden kedves holnap dolgozni menő olvasótól elnézést kérek! Bár ebben a posztban semmi hírértéke nincs, de ma volt 230 éve Bastille ostroma, úgyhogy amíg a következő sorokat írom, Bastille számokat fogok hallgatni. Mondjuk ezt. De miért is mondom ezt? Mert ma olyan dalos kedvemben vagyok egész nap...

A ma reggelemről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy korán keltem és kipihenve ébredtem, ugyanis tegnap este kicsit kimaradtam. Micsoda fertő! Történt ugyanis, hogy már pénteken írt nekem egy fiú, akivel követjük egymást Instagramon, hogy ők is itt vannak Bariban, ha van kedvem, bandázhatunk egyet. Először az jutott eszembe, hogy így akkor hogy fogom a saját gyártású hashtagemhez tartani magam, hogy fogok én magammal Barizni, ha másokkal is fogok?! Aztán képzeletben pofán csaptam magam (mondd, hogy látod magad előtt!) és örömmel mondtam igent. Tegnap este (szombat) találkoztunk végül egy Reverso nevű bárban Bari óvárosában, nagyon hangulatos kis hely egy szűk kis utcában, olyannyira szűk utcában, hogy ha két-három öntudatos lokálpatrióta elvonult a bár elé kirakott asztalok mellett, fogni kellett a poharunkat, nehogy a menetszél áldozatává váljon a finom helyi fehérborunk. A borozós-beszélgetős estét egy helyi street fooddal, bizonyos panzerottival zártuk, ami tulajdonképpen egy töltött tészta, aminek az íze leginkább a lángoséra hasonlít, viszont szerencsére egyáltalán nem olyan zsíros, mint a hazai. Most akkor én is lokálpatrióta lettem, Mamma Mia!? #barizzmásokkalis

Nagy nehezen mégis összeszedtem magam és 10 körül ismét a Bari Centrale vasútállomás Despar nevű boltjában voltam (Supershop kártyát senki nem kért tőlem — hallott már ilyet, Gabika*?), beszereztem a legfontosabbakat: ásványvizet, zéró kólát, kávés kólát ❤️ és egy kis sört, hogy a májam is nyaraljon. Gondolkodtam rajta, hogy csak a vasútállomáson döntöm el, hogy merre menjek, de rájöttem, hogy nem vagyok én Nánási, hogy csak úgy hűbelebalázs módjára csináljam a dolgokat, így már lefekvéskor eldöntöttem, hogy a mai úticél Monopoli lesz.

Monopoli sincs sokkal messzebb, mint Polignano a Mare, mindössze egy megállóval kell tovább menni a Lecce felé tartó vonaton. Monopoli városszerkezetéről éppen azt tudnám megállapítani, amit tegnap Polignano a Marééról, akit érdekel, lapozzon vissza. (A kötelező olvasmányt számonkérő dolgozatban kérdezni fogom!) Monopoliban valamivel több látnivalóval találkoztam, mint Polignanóban, sokkal szebb szerintem az óvárosa, nagyobbnak is tűnt, strandok után viszont jobban kellett nyomozni, a parton sétálva nem annyira egyértelmű, melyik az a szakasz, ahol élvezni lehet a strandolást. Volt olyan szakasz, ahol mindenki csak napozott, mert a víz olyan zavaros volt (nem szeméttel volt teli, valami növény volt a part szélén, bocsánat, otthon maradt a növényhatározóm), és volt olyan, ahol olyan erős hullámok voltak, hogy jobb is volt, ha az ember inkább a parton maradt. Egész sokáig elsétáltam, s amikor már megéheztem (ja, mert a Desparban tonhalas szendvicset is vettem), tábort vertem egy alkalmas sziklán, s ismét elkezdtem távolba nézőset játszani.

A szikrázó napsütés, a hangulat, ami ott várt, meg a mostanában követett Dalfutár című műsor hatására (talán a lassan-lassan megkezdett sör is közrejátszott), egész megihletődtem, s elkezdtem fogalmazni magamban egy dalszöveget, amihez valami kis dallam-félét is feldudorogtam a telefonomra, s addig aszaltam magam ott a sziklán, míg egy dal terjedelmű szöveg meg nem született. Nem ez az első alkalom, hogy ilyenbe kezdek, talán jobb, ha egyelőre nem mutogatom senkinek, mert lehet, külső szemlélőnek (hallgatónak) ijesztő lenne, de engem egész elszórakoztat ez az új hobbi. Ha el kéne helyeznem magam egy skálán, Phoebe Buffay és Ross Geller valamint Magashegyi Underground és Lovasi András munkássága közé lőném be magam (nem úgy), hogy a skála melyik végéhez érez inkább közel a kedves olvasó, sejtem...

Hogy ne csak mézesmadzagnak tűnjenek a fentiek, pár sort idéznék a keresztségben Monopolizz velem! címet kapó dalomból:

Szél hangján morzézik az Isten

Sörösüvegen, miben már nincsen.

Háborút vív most lenn a tenger,

Sziklák, hullámok, s egy-két ember.

Ennyiből áll most ez a tájék,

Dobókocka, én: társasjáték.

Refr.: Monopolizz velem! (2-3x)

Van több versszak is ám, de azokon még dolgozni kell, röhögni meg ezen is lehet. Nem fog viszont senki röhögni, ha hozzáteszek még valamit a mostani részhez afféle cliffhangerként: miközben a fenti dalt írtam, LinkedInen bejelölt Müller Péter Sziámi!

Véletlen?

_______

*Gabika a kedvenc pénztárosom az otthoni Sparban, egy újévi posztban már lehetett róla olvasni.

[leonardgorbe]

Márci-sztik-us

Szia! 

Igen hamar elröppent két hét. Legalább is számomra úgy tűnik,hogy így történt.

A bejegyzés címe annak szól, hogy mióta itt vagyok kissé olyan érzésem van mintha körülöttem forogna a világ. Az emberek érdeklődnek a történésekről, hogylétem felől, és megjegyzik, hogy nem látták az “új bejegyzést”. Igyekeztem sok képpel gazdagítani a bejegyzés beltartalmi értékét a vizuálisan több stimulálást igénylőknek kedvezve. Még videót is fogsz találni ha végig olvasod, nézed amit írtam, beágyaztam ide. No neki is látnék akkor.

Legutóbb éppen az On Arrival Training-re készültem Kokkolába. Nos, ezen is túl vagyok már és az élményeknek is hagytam időt ülepedni. Ugyan ezt a folyamatot valamennyire lassította a résztvevők valamelyike által létrehozott Whatsapp csoportban történő üzenetváltások frekventáltsága és tartalma. Röviden fogalmazva szeretet túltengésről és egymásba kapaszkodási késztetések áradásáról tudok beszámolni. Ennyi szívecskés emoji ikont én egy helyen még nem láttam. Ugyanakkor bizonyos szempontból megható is a többiek ez a fajta lelkesedése.

Na de kik is ők. Egy csoportképpel próbálom közelebb hozni őket most hozzád.

Bal fentről haladva. Sasha Észtországból, Cristell Franciaországból, Élise szintén Franciaországból, Eli Romániából, Maéva Franciaországból, Noemi Olaszországból, Sabine Ausztriából, Valentine Belgiumból, Célia Franciaországból, jómagam, Simone Franciaországból, Marko Szerbiából, Leonidas Görögországból, és végül de nem utolsó sorban kifeküdve az utolsó francia Matthieu. Nem árulok el nagy titkot ha azt írom; kisebb többségben voltak a franciák. 

Ez némileg befolyásolta a dinamikákat, mivel adódott számos olyan helyzet amikor ez a hét ember (a belga Valentine is franciául beszélt) az anyanyelvét használta, amit többen nem értettünk. Szerencsére volt olyan közöttük, aki szorgalmazta az angol nyelv előtérbe helyezését.

A tréning része volt egy bingóra hasonlító játék, aminek a lényege abban rejlett, hogy párokban lehetett feladatokat teljesíteni, pontokat gyűjtve. A záró napon pedig ezeket a pontokat ajándékokra válthattuk. A feladatok között volt például a hóangyalok készítése. Erre látható tökéletes példa alább, amikor Célia és én próbálkoztunk a fagyott hóban finn stílusban teljesíteni a “kihívást” az egyik reggelen.

Aztán volt még: 2 méteres hófal építése, a főépület kétszeri körbefutása, 10 perces edzés, rap szám írása, reggeli és vacsora privátban egy választott résztvevővel vagy trénerrel, egy téli történet írása, puzzle készítése, 10 embert magában foglaló ölelés, finn nyelven való megszólítása valakinek, hóember építés, versírás, festés.

Úgy indultam neki a játéknak, hogy minden egyes elemet teljesítek, de az idő előre haladtával egyre kevésbé éreztem ennek a szükségességét, mivel elég fárasztóak voltak a napok, és örültünk amikor nem kellett különösebben összpontosítani valamire.

Az ismeretségeket és az élményeket leszámítva nem éreztem különösebben hasznosnak a tréninget, de láttunk szép dolgokat és a többiek nevében is beszélve jól éreztük magunkat. Mert, hogy voltak szabadidős tevékenységek is. Mint például a sauna workshop, ami kevésbé fennkölten fogalmazva kötetlen beszélgetés volt a szaunában. Vagy az lékhorgászat, hótalpas séta, szabadulós szoba, kirándulás a Nanoq múzeumba.

A képen látható úriember 7 alkalommal járt Grönlandon különféle expedíciókon. Rövid ideig élt is ott. Különösen kellemes élmény volt beszélgetni vele. Elképesztően szerényen mesélt kalandozásairól és a múzeumról, amit javarészt ő épített. Rengeteg kiállított tárgy azért lehetett a múzeumban, mert az évtizedekkel korábban szerzett barátai érdemesnek tartották a munkáját arra, hogy támogassák az erőfeszítéseit, aminek középpontjában a sarkköri életforma bemutatása áll.

A kép jobb sarkában látható asztal 80 évet töltött a tengerben, egy elsüllyed hajó áldozataként. A felszínre emelést követően adományozta valaki a múzeumnak. A házikó érdekessége, hogy elemekre szedve árulták, volt is olyan ember, aki megvette volna tűzifának való, de szerencsére emberünk időben megmentette az utókor számára ezt a kellemes hangulatú faházat, ami olyan állapotban volt, hogy szívesen beköltöztem volna.

Május közepe táján várható majd egy második, úgynevezett Midterm Training is, ami Helsinkiben lesz. Ezt megelőzően viszont az emberek intenzíven tervezgetik egymás mielőbbi meglátogatását. Mert van aki a Svédországgal határos részen önkénteskedik, többen Lappföldön vannak, de akad olyan is aki egy nemzeti park közepén található nevezzük szabadidőközpontban szorgoskodik. Aztán vannak a nagyvárosiak Helsinkiben, Turkuban, Tamperében. Szóval lehetőségek szép számmal vannak, ha az ember látogatni szeretne. Engem egyelőre nem ragadott magával ez a hullám. Illetve azt hiszem szeretném is elkerülni lehetőség szerint egymás “körbe nyalogatását”. Talán ha “lecseng” ez a nagy érdeklődés akkor én is elmegyek ide-oda.

Ki kell emelnem az ellátás minőségét, amiben részesültünk. Az elszállásolásunk úgynevezett cottige-okban, azaz kisebb faházakban történt. Két fő per szoba. Két fürdővel, közösségi térrel. Kellemes környezetnek nevezném. 

Ami az étkezéseket illeti mondhatnám kitettek magukért a konyhán. A vegán ételek ízletesek és változatosak voltak (a reggelit leszámítva, mert végig zabkását ettem eper lekvárral). A finn szokásokat szemléltetendő bemutatnám az étkezések időzítését. A reggeli nekünk fél 9-től volt. Az ebéd délben, a vacsora 18 órakor. Mivel a szálláshelyünkön, a Villa Elba központban van a gyerekeknek amolyan erdei iskola szerű program, így láthattuk mikor eszik egy igazi helyi. Az ebédre volt olyan aki 11 óra előtt megérkezett. A vacsorára pedig nem mindenki várt fél 5 utánig. Itt az esti éhséget megelőzendő bevezették az evening snack-et, más néven az esti nassolást. Ez nálunk a klasszikus vacsora megtestesítője otthon. És persze a kávészünetek szépen feltöltik a nap különböző idősávjait. Az evening snack-et leszámítva meglepően korábban vannak itt az étkezések. A napok előre haladtával már azt éreztük, hogy folyamatosan eszünk, de azért véletlenül sem hagytuk volna ki egyik étkezést sem. Megfigyelésem szerint társaim eszméletlen mennyiségű édességet tömtek magukba. Vegán opció nem mindig volt, így nekem könnyű volt távol tartani magamat a cukor hegyektől.

Néhány kép a a Kokkolában töltött időről.

Tea szünet. A brit akcentus gyakorlásának ideje.

Bingo kihívás. 10 perces edzés. A választott mozgásforma a helyszínhez hűen nordic walking. A tengeren.

Ha nem lett volna mínusz 11 fok itt reggeliztem volna.

Hóvihar után. Előtt. Után. Ki tudja. Hóvihar bármikor jöhet errefelé.

Meghitt pillanat a kokkolai tengerész kapitány XIX. században épült házában.

Az önkéntes “evolúciója”. Utolsó napi visszajelzések.

Jó étvágyat!

A képen a megváltozott halmazállapotú tenger látható. A jég több mint 35 cm vastag volt, ami személygépjárműveket is elbír. Így nem volt annyira meglepő kerék nyomokat látni a jégen, hóban. A jégen vezetés szabályai, mint megtudtam: biztonsági öv bekapcsolása nélkül, ablakot legalább résnyire lenyitva, hogy szükséghelyzetben legyen esélyed menekülni. 

Kis napfelkelte utáni pillanat egy hűvös reggelen.

Elől játszó ház gyerekeknek, hátul szauna a tengeren (jó idő esetén használható).

Az esték nagy részén már kellően fáradtak voltunk ahhoz, hogy időben lefeküdjünk. Általában az öreg villában töltöttük a lefekvés előtti időt zenét hallgatva, Uno-t játszva és beszélgetve. Voltak olyan elszántak is, akik ilyenkor még próbáltak pontokat gyűjteni a Bingo-hoz és rajzoltak, fogalmaztak, miegymás.

A vonatút igen drága volt egyébként. Oda-vissza 114 Euró. Nem is meglepő, hogy több embertől hallottam mennyivel költséghatékonyabb az országon kívül utazni. Például itt ezen a héten síszünet volt. Múlt héten a déli részén az országnak, jövőhéten pedig a Lappföldön és környékén. Azért nincsen egy időben a szünet, hogy ne legyenek zsúfoltak a sípályák. Ugyanakkor ezzel a lehetőséggel nem tudom arányaiban mennyien élnek. A Kokkolából visszafelé vezető út egy szakaszán egy beszédes finn egyetemista srác ült mellettem, aki szintén megerősítette mennyire népszerű ilyenkor inkább ellátogatni inkább például egy európai nagyvárosba. Ő már kétszer volt Budapesten. Vele kapcsolatosan meglepő volt az előzetes információimat megcáfolandó a közvetlensége. Egészen személyes dolgokat is megosztott magáról a mérnöknek tanuló fiú. Kellemes társaságom volt az úton. A vonatok egyébként tiszták, gyorsak (mentünk 200km/h-val is) és kényelmesek voltak. Néhány érdekesség. Állítható magasságú fejtámasz az üléseken, amit én igen hasznosnak találtam. Kuka helyett szemetes zacskók az ülések mellett. Tehát ha használtam akkor magam kidobhattam a vonatról leszállva. Külön kocsi amiben házi kedvencet lehet szállítani. Sok lábhely, gondolva az átlag magasság felettiekre, akikből szerintem átlagosan itt több van mint hazánkban.

A tréning idején láttam az első igazán túlsúlyos embert. Az utolsó estén egy all you can eat helyre mentünk a csapattal. A vendéglátóipari egység higiéniai helyzete hagyott némi kívánni valót maga után, de látva ahogyan egyes gyerekek viselkedtek egyben nem is volt annyira meglepő a kosz. Volt vegán opció pizzából és desszertből is, ami kellemes meglepetés volt számomra. Rajtam kívül Matthieu, az egyik francia srác követte még ezt az étrendet. A túlsúlyos emberekre visszatérve egy kétgyermekes család sokkolt engem a jelenlétével a szemben elhelyezkedő asztalnál. Olyan egészségi állapotban lehettek (bár az emberi test elképesztően strapabíró), hogy megfordult a fejemben; mindjárt lefordul anyuka vagy apuka a székről két fűszeres csirkeszárny elfogyasztása között. Szerencsére ez nem történt meg. Az elhízás egyébként tapasztalatom szerint nem jellemző olyan arányban errefelé, mint otthon. Észrevételeim egyike az elfogyasztott saláta és zöldségek nagyobb mennyisége az általam ismert hazai viszonyokhoz hasonlítva. Itt szinten minden főétkezés részét képezi a saláta valamelyik variációja, és ezt az emberek eszik is. Az eddigi, nem itthon elfogyasztott ebédjeim során azt láttam, hogy sok helyen svédasztalos rendszerben működik a “kiszolgálás”. Az ember kifizeti azt a 10-12 Eurót, amibe átlagosan kerül egy ebéd, majd megy és szed magának a kínálatból. Ebben a kínálatban ott van a saláta, többféle párolt zöldség, magvak. Szinte minden alkalommal esznek itt az emberek egy kis kenyeret vajjal. Lehet választani az ízlésnek megfelelő pékárut (az egészen sötét színű, rágósabb állagú teljes kiőrlésű kenyértől a kalácsszerűen puháig és fehérig), és enni a főétel előtt, után, közben. A másik tétel, ami itt igen népszerű az a tej. Számomra indokolatlannak tűnő étel-ital társításként hat, amikor valaki a mi frankfurti levesünkhöz hasonlító ételhez hideg tejecskét kortyolgat. De hát erről szól a kultúr-sokk, mint azt a tréning egyik moduljában megtudtam. Az eltérésekről, amik meglepik, megrökönyítik és elgondolkodtatják az embert (már ha párhuzamot von az új és az általa jól ismert hazai között.

A trénereink, Kati, Marita és David említésre méltóan kedvesek, segítőkészek és energikusak voltak, amiért láthatóan mindenki hála teli tekintettel nézett rájuk. 

Ezen a héten nem váltottam meg a világot azt hiszem. Mivel a síszünet ideje alatt nem voltak edzések, így feladataim jellege a megszokottól eltérő formát öltött. Egy edzőtáborba cseppentem, ami szerdától péntekig tartott. Tizenéves fiúk voltak a résztvevők, akik szombaton fontos (a magasabb osztályba való feljutásukról döntő) meccset játszottak. Én az étkeztetésükben segítettem, valamint az utáni való elpakolásban és takarításban. Meglehetősen trehányak voltak meg kell hagyni. Szerda este a csapattal tartottam a helyi uszodába, ahol átadtam magamat a szaunázásnak és a jakuzzinak. Számomra szemkikerekítő módon a zuhanyzók és a szauna használata kizárólag csupaszon megengedett. Én ezt csak a távozás előtti felöltözéskor realizáltam, amikor elolvastam az ajtóra ragasztott egyetlen angol szöveget tartalmazó matricát. Ekkor nyert értelmet az a sok kérdő tekintet amivel találkoztam. Történt mindez annak ellenére, hogy befelé menet megkérdeztem az egyik játékost (aki mert megszólalni angolul), hogy van-e esetleg olyan szokás vagy szabály amire érdemes figyelnem. A válasz természetesen a nem volt, de hát ki gondolta volna különleges szabálynak a no fürdőgatya előírást a helyiek közül. Mára megtanultam; mezítelennek lenni a fürdő zuhanyzójában, szaunába NEM OPCIONÁLIS. Tehát legközelebb én is megmutatom az uszoda férfi közönségének a micsodámat, hogy “egálra mentsem” a dolgot és jóvátegyem hibámat.

Csütörtökön pedig a bowlingozás okozta örömökben merültem el. A velem egy pályára osztott fiúkat gond nélkül magam mögé utasítottam, azonban amikor teljesítményemmel igyekeztem volna kiemelkedni az egész csapat közül akkor jelezték; indulunk haza. Jajjjj.

A héten kaptam újabb digitalizálni való anyagokat Jaritól. Könyveket, füzeteket, képeket. Ezekkel szorgoskodtam részben, de maradt bőven az elkövetkezendő hetekre is.

A következő egy hónap egy előre egyeztetett forgatókönyv szerint zajlik majd. Tovább erőltetjük a tematikus open gym alkalmakat, illetve több edzésen veszek majd részt. Azt, hogy mekkora hatásfokkal még nem tudni. Elméletileg amennyiben nem, vagy nem jól működik ez a rendszer akkor újra gondoljuk. A hónap végét színesíti majd a Helsinkibe látogatásunk, ahol egy alumni rendezvényen veszünk majd részt, ahol fiatal, első osztályú játékosok találkozhatnak egykori kiválóságokkal, edzőkkel és kérdezhetnek tőlük, illetve megoszthatják karrierjükkel, vagy mással kapcsolatos dilemmáikat segítséget, tanácsokat és bíztatást remélve. Egyelőre nem tudom mi lesz a dolgom, talán képeket készíteni.

A héten volt itt egy kisebb ünnep. Zászlók felhúzva. A Kalevala évfordulójára emlékezett a nép. Mivel egy kis településen élek így nem tudom mekkora ünnepségek voltak országszerte, de itt a zászlókon kívül én semmivel sem találkoztam. Rosszul mondom. Kacs��kkal is. Napozó-fürdővő kacsa haddal.

Azt hiszem megosztottam amit lehetett és eszembe is jutott.

A finn érdekességek, furcsaságok és miegymás rovatból biztosan sok mindent kihagytam, de hát ez van. Sajnos nem írok fel mindent amiből puskázhatnék ilyenkor. Na, majd csak kisegít a memóriám a következő bejegyzésnél. Annál a bejegyzésnél, aminek időzítése nem tervezett. Egyszer csak spontán elérhetővé válik majd. ;)

Addig is szépet s jót!

[bdpst24]

Szarvasbőgés a nappalidban

Megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album Mindannyian szeretjük hallgatni a tenger hullámzását és a trópusi esőerdők élővilágát, amit már az interneten keresztül is bárhol, bármikor el lehet érni. De mennyire ismered a téged körülvevő természet hangjait? Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően mostantól kétszázéves magyar…

[korkep-blog]

A szlovákiai turisták már nem félnek. Törökország, Tunézia és Egyiptom újra a legnépszerűbb úti célok közé tartozik

A szlovákiai turisták az elmúlt években leginkább a törökországi, a tunéziai és az egyiptomi nyaralásoktól ódzkodtak. A problémát a helyi biztonsági helyzet jelentette.   Nos, ma már a félelem a múlté. „Főleg Törökország és Egyiptom tartozik a legkedveltebb nyári úti célok közé, mivel ezek ...

A szlovákiai turisták az elmúlt években leginkább a törökországi, a tunéziai és az egyiptomi nyaralásoktól ódzkodtak. A problémát a helyi biztonsági helyzet jelentette.

  Nos, ma már a félelem a múlté. „Főleg Törökország és Egyiptom tartozik a legkedveltebb nyári úti célok közé, mivel ezek az országok stabil időjárási viszonyokat, jó árakat és minőségi szolgáltatásokat kínálnak. Idén a törökországi, tunéziai és egyiptomi nyaralások iránti érdeklődés jelentős mértékben megnövekedett“ – mondta az Aktuality.sk-nak az Invia marketing igazgatója, Michal Tůma.

  Tůma elmondása szerint a törökországi üdülést a tavalyihoz képest idén háromszor többen választották. „A szlovákiai turisták körében eddig Törökország a legnépszerűbb nyári úti cél. Az utazási irodában az eladott utazásoknak a 23 százalékát alkotják“ – mondja.

  A turisták második leggyakoribb választása idén Egyiptomra esik. Az észak-afrikai országot ebben az évben 30 %-kal több kiránduló választotta, mint tavaly. Az idei évben azonban Tunézia sem panaszkodhat: a nyaralók érdeklődése a tavalyihoz képest a kétszeresére nőtt eziránt az ország iránt.

  „Az észak-afrikai államok és Törökország népszerűsége már vetekedik az olyan európai úti célokkal, mint Görögország, Horvátország, Olaszország és Bulgária. Szó se róla, ezek után az európai országok iránt is egyre nagyobb az érdeklődés. Az Invia utazási irodánál eddig 44 %-kal több ember készül nyári szabadságra, mint tavaly“ – tette hozzá Tůma.

  A kereslet főleg azon egzotikus helyek iránt csökkent, melyek a nyári szezonon kívül kedveltebbek a turisták körében.

  Fotó: Aktuality.sk

  Hogy is van a biztonsággal?

  Amennyiben a fent említett, vagy további más országokba szeretnénk utazni, a külügyminisztérium figyelmünkbe ajánlja a tárca weboldalán megtalálható Utazás és konzuláris információk szekció rendszeres áttekintését. A szekcióban hasznos információkat találunk az összes országgal kapcsolatban – figyelmeztetett a szlovák diplomácia sajtórészlegének igazgatója, Igor Skoček.

  Törökország

  A két évvel ezelőtti államcsínykísérlet miatt az országban rendkívüli állapot uralkodik. A hazai diplomácia szerint a kirándulóknak az ankarai és az insztambuli üdülést kellene fontolóra venniük.

  A szigorú biztonsági ellenőrzések miatt a turistáknak számolniuk kell azzal, hogy a vártnál hosszabb ideig kell a reptéren időzniük. A törökországi tengerparti reptereken azonban békés a helyzet.

  Fotó: Dovolenka – malyPrinc.sk

  Egyiptom 

  A hurghadai hotel területén, a turisták ellen tavaly elkövetett támadás miatt a hivatalok kiegészítő rendelkezéseket fogadtak el, melyeknek célja, hogy a reptereken biztosítsák a kirándulók biztonságát.

  A Vörös-tenger partvidékén elhelyezkedő turistaközpontokban (pl. Hurghadában, Safagában, Marsa Alamban és Sarm el-Sheikh-ben), valamint a Nílus folyamvidékén, a Luxortól délre elterülő turistaparadicsomokban a biztonsági helyzet stabil, a turisták szabad mozgását pedig nem korlátozzák a hivatalok.

  Fotó: TravelHealthPro

  Egyiptomban rendkívüli állapotot hirdettek, mégpedig a 2017 áprilisában, a kopt templom ellen elkövetett terrortámadás miatt. A hazai diplomácia szerint azonban a fentebb felsorolt tényezők nem befolyásolják negatívan a külföldi turisták szabad mozgását és tevékenységét a nyaralóközpontokban.

  A külügyminisztérium azonban felhívja a szlovákiai turisták figyelmét arra, hogy a Sínai-félsziget északi részén a rendkívüli állapot mellet az esti kimenetel is tilos. Egyiptom ezen részét, valamint a Líbiával határos terület nyugati részét a külügyminisztérium már huzamosabb ideje veszélyes területként tartja számon, ezért arra figyelmezteti Szlovákia állampolgárait, hogy ne utazzanak az adott térségbe.

  Tunézia

  Az országban szintén rendkívüli állapot van érvényben, melynek célja, hogy biztonsági egységeknek megfelelő feltételeket biztosítsanak a terrorizmus elleni effektív harchoz.

  A külügyminisztérium óva inti a turistákat a potenciális terrortámadásoktól a reptereken, vagy az olyan, turisták által gyakran látogatott helyszíneken, mint az emlékművek és egyéb történelmi-kulturális színhelyek.

  Fotó: Novinky.cz

  A külügyi tárca szerint a kirándulók jobban teszik, ha elkerülik a Líbiával és Algériával határos vidékeket, valamint a Chaambi-hegy Nemzeti Park körüli területeket, hiszen ezeken a részeken a biztonsági helyzet továbbra is instabil.

  A külügyi tárca ajánlása szerint alaposan mérlegeljük a tunéziai Kasserine és Le Kef körzeteibe, valamint az El Borma és Dhehiba sivatagos térségeibe való utazást is, hiszen ezeknek a területeknek az egyes részeit hadsereg ellenőrzi, a civilek számára pedig tilos a belépés.

  Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: Passport & Plates

[lacikonyha3]

TENGER GYÜMÖLCSEI PAELLA

https://lazarchef.hu/recept/tenger-gyumolcsei-paella/

HOZZÁVALÓK

1 liter húsleves 2 szál sáfrány 1 teáskanál só 3 evőkanál olívaolaj 1 darab közepes méretű vöröshagyma finomra vágva 1 piros kaliforniai paprika apróra kockázva 3 gerezd fokhagyma apróra vágva 200 gramm chorizo kolbász vékonyra szeletelve (kapható a nagyobb szupermarketekben, de nem történik semmi baj, ha hazai kolbásszal helyettesítjük) 500 gramm kerek szemű rizs 200 gramm paradicsom kibelezve, felkockázva 80 gramm zöldborsó 1500 gramm tenger gyümölcsei mix (vagy csak garnéla rák, csak kagyló, tintahal karikák stb…)

ELKÉSZÍTÉS

1.Melegítsük elő a sütőt 190 °C-ra.

2.Közepes lángon forraljuk fel a húslevest. Adjuk hozzá a sáfrányt és a sót. Vegyük le a lángról, húzzuk félre, és hagyjuk ázni a sáfrányt legalább 15 percig.

3.Eközben egy serpenyőben hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá a hagymát és a kaliforniai paprikát, és pirítsuk körülbelül 5 - 6 percig, amíg a hagyma barnára nem pirul. Ekkor keverjük bele a fokhagymát és a kolbász szeleteket.

4.Most pedig jöhet a rizs! Adjuk a rizst a kolbászos-hagymás–kaliforniai paprikás alaphoz, és gyakori kevergetés mellett, pirítsuk még 4-5 percig.

5.Adjuk hozzá a forró húslevest felét, majd nagy mozdulatokkal keverjük el (vigyázzunk a felcsapódó forró gőzre!!!).

6.Ezt követően szórjuk meg a kibelezett, kockákra vágott paradicsommal és a fagyasztott, kiolvasztott zöldborsóval. Sózzuk ha szükséges.

7.Főzzük közepes lángon 15 percig. Fontos, hogy ne kevergessük. Ez idő alatt a rizs gyönyörűen magába szívja majd a nedvességet.

8.Ha úgy látjuk, hogy már felszívta a folyadékot, adjuk hozzá a maradék húslevest, de továbbra se keverjük csak a serpenyő füleinek hirtelen jobbra-balra mozgatásával oszlassuk el egyenletesen a serpenyő tartalmát.

9.Újabb 5 perc leteltével a serpenyőt áttelepítjük az előmelegített 190 °C-os sütőbe. De előtte még a tenger gyümölcseit szépen elrendezzük a rizs tetején.

10.Mehet a sütőbe 6-10 percre.

11.Akkor van készen az ételünk, ha a rákok, kagylók megfőttek, a rizs pedig a serpenyőnk alján szép barnára karamellizálódott. Ha még nem elég barna a rizs, akkor hagyjuk a sütőben még néhány percig.

12.Frissen vágott citromcikkekkel tálaljuk!

AHOGY ÉN CSINÁLTAM

Fontos, hogy ne hazai kolbász legyen, hanem tényleg chorizo.

Sáfrányt én curry-vel helyettesítettem.

És, hát a kapribogyó az kihagyhatatlan. 

[nonquebecoisayul]

Kulturális (fény)fürdőzés - Montréal en Lumière

Még nincs két hete, hogy visszatértünk a Fagy Földjére, de már annyi minden történt, hogy én magam is meglepődök ezen. Alapvetően ugyanis a február nem épp a legizgalmasabb hónapok közé sorolandó... És persze az időjárás, az időjárás ugyebár: nem segít a helyzeten, hogy azért lássuk be, kemény tél van még mindig bőven kétjegyű hőfokokkal (mínuszban persze). De már csak egy hét és átállítjuk az órát, a Nap pedig csodásan süt, alig akad (érkező) csapadék, úgyhogy egy szavam nincs!

Nem beszélve arról, hogy ez a mediterrán körút annyira csodásan sikeredett, hogy még mindig van bennem energia. Tényleg receptre kellene írni a melegebb éghajlatot telente, mert mérhetetlen a hatása! Tegnap este Rózsikáéknál vacsoráztunk perui-olasz házaspár barátainkkal, akiktől jó pár tippet kaptunk anno a szicíliai utazáshoz, és még mindig kitartó lelkesedéssel meséltük nekik az élményeinket újra- és újra átélve a napfényt, a történelmet, a vendéglátást és persze a csak szuperlatívuszokkal illethető kulináris momentumokat.

Ma ér véget a Montréal en Lumière fesztivál, aminek keretén belül a belvárosban ingyenes fényinstallációkkal, óriáskerékkel, szánkópályával és zipline-nal (franciául amúgy tyrolienne) örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Tegnap éjjel volt a Nuit Blanche, amikor a múzeumok is hajnalig tartanak nyitva és mindenhová ingyenes vagy kedvezményes a belépő. Mi a magyar vacsora után a McCord Museumban voltunk, ahol egyik kortárs kanadai kedvencem, az őslakos queer Kent Monkman ironikus-szatirikus festményeit helyezték nagyon ügyes történelmi kontextusba időszaki kiállítás keretén belül.

Ezen a héten nyílt meg a Musée des Beaux-Arts-ban a divatóriás Thierry Mugler-retrospektív, amelynek vernissage-ára még Kim Kardashiant is megkísértették: a fél város azon röhög, hogy a sivatagban általában kabátban pózoló szuperinfluenszer a montréali zimankóban a kocsi és a múzeumbejárat közötti 10 lépést egy szál semmiben tette meg. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen baromi progresszív a montréali szépművészeti: ez már a harmadik, divattal kapcsolatos kiállítás pár éven belül. Először furcsán hangzik divatot hozni a múzeumba, de aztán rájön az ember, hogy azok a lehetetlen ruhaköltemények, amiket a catwalkon elénk vonultatnak, valójában művészeti alkotások.

Igazán felemelő volt látni ennek a hetvenéves strasbourgi származású zseninek a sokoldalú és szerteágazó munkásságát; különösen annak tudatában, hogy a ma Berlinben, de korábban Párizsban és NYC-ban is élő művész utóbbi két város kikosarazása után Montréalt választotta a retrospektív exhibit helyszínéül. Nagyon frappánsan, igen kreatívan oldották meg a termeket - szerintem a legjobbakkal együtt dolgozva. Ahogy végignéztem ennek a munkamániás fazonnak az életútját, egyértelműen az jött le, hogy a saját zsenijének kibontakoztatására ügyesen válogatta a más területekről mellé érkező munkatársait (iparművészet, “illatszertan”, színház-, fotóművészet stb.). Kevesen tudják, hogy George Michael frenetikus Too Funky-videoklipjét is ő rendezte, de többek között Lady Gagának és Beyoncénak is tervezett komplett show-kat.

Európa mindig visszaköszön: az elzászi Thierry Muglerhez csodásan passzoltak a Montréal en Lumière keretén belül az egyik kedvenc éttermünkben, az ITHQ-ben tartott svájci napok. Kedd este ott vacsoráztunk kollégákkal, és ugyan a fogások francia méretűek voltak, de igazi hazai ízvilágot varázsoltak a szánkba. Hazait, akarom mondani európait. Stéphane Decotterd a svájci Vaud kanton egyik két Michelin-csillagos éttermének séfje, aki elhagyta az egzotikus tenger gyümölcseit a menüről és az utóbbi években helyi alapanyagokra épülő, “écoresponsable” ételválasztékot kínál.

Ilyenkor mindig kicsit szerelembe esek Montréallal: ez a rengeteg program, ez a nemzetköziség, nyitottság, az egészséges kritikára való készség, a kultúra és az innováció mind-mind ezt erősítik. De aztán ismét fel a csizma, pulcsi, sapka, sál, nagykabát, kapucni, és kezdődik a harc az elemekkel, és Catullus minden sora tapinthatóvá válik:)

[metalindex-hu]

Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #49

Kicsi a bors, de erős – EP válogatás #49 - https://metalindex.hu/2020/11/14/kicsi-a-bors-de-eros-ep-valogatas-49/ -

Mondhatjuk úgy is, hogy megint bele futottunk a jóba. Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc órától nem mehetsz se hová… De legalább kijutottunk a EB-re. Öröm az ürümben, mint, ahogy az is, hogy itt van EP válogatásunk újabb csodás ötöse, akik nyakig bele mártanak minket a fekete fém és melankolikus öngyilkosságának dallamaiba, ősi törzsi rituálékba, és megismertetnek minket egy neurotikus, fullasztó poszt, és egyben sokdimenziós mocsár tenger gépiesen lüktető dinamikájával.

Eyeless Angels

Jelen pandémiás helyzetünk őrületében formálódott ki az amerikai post-black metalos Eyeless Angels projekt debütáló EP-je. Három számos Barren Wasteland kislemezük a COVID-19 félelmét, fájdalmát és elszigeteltségét tükrözi vissza a klasszikus fekete fém és melankolikus öngyilkosság dallamaival. Egy meglehetősen intenzív és egyben depresszióval teli anyagot sikerült összehozniuk, ami tökéletesen tükrözi a világjárvány hétköznapjainkra vetülő árnyékát.

Vörst

A Vörst az amerikai black metal színtér egyik legeredetibb feltörekvő projektje. Az egyszemélyes zenekar mögött egy HëllFröst nevű emberke áll, aki egy különös történettel hirdeti zenéjét miszerint őt szülei gyerekkorában az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő hegységben magára hagyták, ahol is egy “Deathtrolls” család fogadta be, akik ahelyett, hogy megették volna maguk közzé fogadták és felnevelték. Az ő kultúrájukból táplálkozva készítette el From the Roots of a Frostbitten Land címet viselő bemutatkozó anyagát, ami leginkább a korai nordikus éra, Immortál és társai behatással bír. Sajnos erős induló EP-jének későbbi dalai is ennek az érának a korai zajos, tompán szóló minimál-sztereó hangzásával bírnak.

DVNE

A brit post/doom/progresszív metalos DVNE nem éppen az aktivitásáról és termékenységéről híres. Az iszapos, fullasztó témákkal dolgozó csapat 2013-as Progenitor debütáló anyaga óta három másikkal jelentkezett, a legutóbbi a mostani Omega Severer EP-jük. Na nem mintha panaszkodni akarnék, 17 perces kislemezükre két olyan dalt tettek fel, ami a pofámat is leszakítja, de egy ilyen dinamikus potenciállal rendelkező csapatnak illő lenne jobban kihasználnia a tudását, energiáját. Ami ebben a két dalban van ám bőven! Akik szeretik a nehéz neurotikus légkörű zenéket (Swans, Neurosis, Earth Crisis), mindenkép tegyenek velük egy próbát. Nem fognak csalódást okozni!

Kajgün

A doom-jazz konstellációs Kajgün egy meglehetősen egyedinek számító műfajt képvisel mind a hazai, mind nemzetközi szinten. A projekt a Modef és a Vanta zenekarok mátrixaként jött létre, hogy zaj alapú komor kísérleti improvizációs káosz hangulatukat megteremtsék. Ehhez az egyedi zenei masszájukhoz a doom és a sludge mocsaras mélységeit, a jazz és a világzene hatásait némi pszichedelikus hatású zaj folyamokkal egyesítették, melyeknek eredményeként egy sokdimenziós, szaxofonnal, gitár-kavalkáddal és némileg kozmikus attitűddel terhelt nehéz atmoszférát kaptak. Mindezeket bemutatkozó Maorey albumuk képben / hangjaiban tárták elénk. Hogy ez a három dalos, közel 40 perces alkotás most EP-e, vagy lemez… azt mindenki maga döntse el. Mindenesetre hallgatásuk közben nagyon jól utaztatnak és olyan csapatokat juttnak az eszembe, mint a szintén hazai Másfél, az egykori Flagrum, a psy/sludge-doom terhelt amerikai Merlock, vagy az improvizatív instrumentális pszichedelikus muzsikában utazó CROW CRASH RADIO trió.

Modder

Azért ennek a pandémiás hullámnak van jó oldala is. Inspirálja a zenekarokat, zenészeket, ahogy a belga Modder projektet is, akik egy 21 és fél perces iszapos láva folyamukban zúdították ránk Mudslinger daluk rideg iparias riffeit. Az industrial sludge formáció a tavasz folyamán jött létre és daluk rideg dinamikája megfelelő aláfestő zenét szolgáltat mai veszett világunk hétköznapjainak. Egy zavaró tényezőt találtam csak ezekben a drámai, vészjósló hangon folytonosan ismételő szabbaitsa alapú riff-ciklusokban. Mégpedig a gépies, vagy inkább erősen dob-gépre emlékeztető folyamatos kalapálást.

[konyvreflexiok]

Galaktika 73 (1986)

SPOILEREK!

Előszóként egy bizarr kesergést olvashatunk a magyar sci-fi könyvkiadás 1986 októberében tapasztalható sanyarú helyzetéről. A kesergés persze helyénvaló, mert az eladások nem pörögtek, kiadók mentek csődbe, és hasonló szörnyűségek történtek ekkortájt ezen a fronton. Ugyanakkor bizarr a gondolatmenet, mégpediglen azért, mert a szerkesztő minduntalan az amerikai számokkal hasonlítja össze a hazai helyzetet. Említi például, hogy Stephen King és Peter Straub közösen írt Talizmán című regényét 880 000 példányban adták el az Egyesült Államokban. Erre minden józanul gondolkodó magyar SF fan reakciója egy harsány “Na und was?” kell hogy legyen, hát nehogymár pont ezeket a számokat várjuk már el egy (legalább) harmincszor kisebb piacon… Ám szerkesztőnk egy pillanatra sem hajlandó törődni ezzel az aprósággal, végig szerepben marad, és fullban tolja a kretént.

Különösen tetszett, hogy végig amerikai és szovjet példákat hoz:

“... az amerikai paperback-kiadás 1984-es mérlege 950 millió dollár nyereség, és hogy egyetlen sorozat reklámjára félmilliót költöttek.”

és

“Kapkodom a fejem, egy újabb adat. A neves szovjet sci-fi szakértő információja szerint a Szovjetunióban 20 millió olvasója van a tudományos fantasztikus irodalomnak.”

Ez az írás nagyon kínos, egészen a legvégéig: Elhiszem, hogy ekkor nem fogyott úgy a Galaktika, ahogy várták, meg a Fantasztikus Könyvek sorozat helyzete sem volt ideális, de pont egy tudományos-fantasztikus folyóirat előszavát író szerkesztőnek kell(ene) elmagyarázni, hogy az ilyen adatok arányosítás nélkül nem értelmezhetőek? Hagyjuk is, ugorjunk inkább a novellákra.

Távirányítás

Ez egy kis humoreszk inkább, mint komoly novella. Klasszikusan követi az “előbb bemutatjuk állatokon, aztán ugyanezt az emberekre is alkalmazzuk” sémát, ugyanakkor túlságosan szájbarágós és nem logikus, hogy miért kéne ilyen technológával engedelmességre kényszeríteni embereket, hogyha az őszinte motivációból és lelkesedésből végzett munka hatékonyabb… vagy nem, de akkor ki kellett volna fejteni, de az implikációkra nincs terjedelem. A humorral sincs baj, csak akkor üssön. Ez nem ütött.

Sörétszem

Két gond van ezzel az 1983-as szovjet novellával: az egyik a forma, a másik a tartalom. Formailag rendkívül száraz fogalmazásmóddal szembesülünk. A jó próza ismérve, hogy az ember nem úgy gondol rá, hogy mondatok követik egymást, de itt… mondatok követik egymást. És ez nem jó. Semmi sejtetés, semmi utalás, semmi finesz… A Sorstalanság értékelésében írtam utoljára, hogy ez a fajta végtelen tárgyilagosság lehet akár koncepció is, de ezt a párhuzamot itt rögtön el is vágom, mert ez a novella és a Sorstalanság… És persze nyilván a Sorstalanság esetében a tárgyilagosság csak látszólagos volt, pont hogy tele volt az sejtetéssel és utalásokkal, a lényeg a sorok között rajzolódott ki, de ilyen bravúrokat egyáltalán nem várhatunk ettől a novellától.

A tartalomban sem igazán egetrengető a sci-fi koncepció (egy civilizáció költözik be egy emberi testbe), amivel a tetejébe nem is sikerül mit kezdeni, hiszen a végén visszaáll a status quo, bármiféle következmény nélkül (eleve nem szeretem az olyan novellákat, ahol történik valami, aztán visszaáll a status quo). Akkor még meg lehetett volna menteni azzal a dolgot, hogy a szereplőket dolgozza ki jól a szerző, akikkel mindez történt… de ez sem sikerül, sőt, kevés jellegtelenebb szereplőgárdát tudnék most említeni, mint e novella karaktereit. Minden szempontból érdektelen tehát a végeredmény. Akit az alaptéma érdekel, az inkább olvassa el a “Józan értelem széruma” című Lőrincz L. László novellát, az sokkal érdekesebben és sziporkázóbb nyelvezettel és hangulattal dolgozta fel a testen belüli civilizáció ötletét, valamint hozzáadott értéket is tartalmaz (nem annyira faékegyszerű a cselekmény és annak háttere sem, mint itt) -  kerek egy évvel e novella kiadása előtt, 1982-ben.

Atomháború a moziban

A cikk felütése arról értekezik, hogy a sci-fi műfaj egyik feladata a veszélyekre való figyelmezetetés, az atomháború pedig valós veszély, így hát még inkább. Ezt fogcsikorgatva elfogadtam, mivel egy nukleáris háború kirobbantására épülő film inkább csak sima fikció, de ha már eljutunk odáig, hogy a konkrét csapás utáni állapotokat mutassa be az adott alkotás, akkor nagy jóindulattal nevezhetjük sci-finek.

A cikk viszont inkább a politikai fikciós filmek irányába kanyarodik el a bevezető után, többek közt (természetesen) a Dr. Strangelove-ról is ír, de pársoros cselekmény-ismertetőnél többre nem futja, ami egyrész uncsi, másrészt a Strangelove esetében konkrétan pontatlan is:

“amelyben egy őrült repülőtábornok „vörös veszélyt” sejtve a Szovjetunió ellen irányítja nukleáris töltetet hordozó bombázóit. Miután az elnök tudomást szerez az esetről, a gépeket sikerül visszarendelni, egy kivételével, amely már a Szovjetunió területe fölött jár, végül azonban a szovjet légvédelemmel együttműködve megsemmisítik az ámokfutó bombázót.”

A cikkírónak valamiért kimaradt a film leghíresebb jelenete, amiben ugyebár az utolsó bombát csak sikerül manuálisan elindítani… Mindenképpen szomorú egy ilyen szarvashiba, akkor is, ha a szerző nem látta a filmet és egy hibás forrásból dolgozott, meg akkor is, ha látta és kiment a fejéből ez a nem kis jelentőségű részlet.

Aztán még jópár a nyolcvanas években készült hasonló témájú filmet ismertet a szerző, a Strangelove-os résznél jóval bővebb, részletesebb cselekményleírással. Itt az tűnt fel, hogy egy picit már túlzó dicséretet olvashatunk a Vészjelzés a tenger alól című 1982-es szovjet alkotásról. Mivel a többi film kvalitásairól a cselekményismertetéseken kívül kevés szó esik (azon kívül, hogy az amerikai filmek persze rendre megkapják, hogy csakis és kizárólag az amerikai szempontokat veszik figyelembe), kicsit kilóg a sorból és feltűnő ez az ömlengés. Vékonyan és halványan fogó ceruzával írom ide, hogy gyanakszom arra, hogy ez talán kötelező elem lehetett, 1986-ban még simán elképzelhető…

Igen, benne van a WarGames és a Másnap című 1983-as filmek ismertetője is, teljesen korrektül (bár dicséretet csak a Másnap kap, persze korántsem olyan cizelláltat, mint a Vészjelzés a tenger alól), sőt, a szerző a WarGames kapcsán szorgalmasan utánament, és megemlít pár olyan esetet, amikor számítógépes meghibásodások vezettek majdnem a harmadik világháború kitöréséhez.

Összességében nem rossz a cikk, sokféle megközelítést dolgoz fel (az amerikai és szovjet filmek mellett feltűnnek hasonló témájú brit, ausztrál és japán filmek ismertetői is), egész használható áttekintést adva arról, hogyan gondolkoznak az adott évtizedben a témáról a filmkészítők. Egy érdekesen sikerült fordítást kell megemlítenem viszont: a brit Whoops, Apocalypse című filmet a cikkíró következetesen “Hurrá, apokalipszis”-ként emlegeti. A hivatalos magyar cím “Bocsi, világvége”, de ezért persze nem lehet kárhoztatni a szerzőt, hiszen valószínűleg még nem volt meg akkor, amikor a cikk született, hiszen a film 1986-os. Egyébként szinte az összes 80-as évekbeli filmre kapásból fordított magyar címen hivatkozik a cikk, és ez persze normális, nem is kötök bele ott, ahol nem járt konkrét jelentésbeli keresztbefordulással. Itt azzal járt.

Visszaszámlálás

Alternatív cím: Egy rakétakilövő-állomáson dolgozó munkás unalmas élete. Figyeljük, ahogy kilövésre készülődvén kártyáznak, teljesen általános dolgokról beszélgetnek, megint kártyáznak, megint teljesen általános dolgokról beszélgetnek… És ez így megy egészen a legvégéig. Ez a novella jobban működik, mint amennyire kéne neki. A cselekményről már volt szó, ennek tetejében nem valami érdekesek az emberek, a jellemek. Stephen kingi magasságokban azért nem szárnyalunk, de ezek a szereplők magasan verik a korábban elemzett Sörétszem hótunalmas és reménytelenül jellegtelen, szürke garnitúráját. De ettől csak pár hajszállal lenne jobb. A lényeg a sejtetés: a semmiről beszélgetés, a kártyázás és a visszaszámlálás folyamatos emlegetése a háttérben mind-mind eszközök arra, hogy feszültséget keltsenek, mert ugye nullánál történni fog valami. Ami előre kitalálható, persze, hiszen csak rá kell nézni az előző cikkre, de ez sem számít annyira. Merthogy jó ez, mármint egynek jó - a hatalmas klasszikussá válás veszélye egy pillanatra sem fenyegetett, de van itt hozzáadott érték, ha témájában nem is, legalább hangulatában. Azért még elmormogok azon egy sort, hogy a novellában végülis semmi sci-fi nincs - de ezt csak halkan.

A felderítőhajó

Hendikeppel indult nálam ez a novella, mert a hajózás eleve nem a szívügyem, itt meg kapunk bőven információt a széljárásokról, vitorlaszerkezetekről és egyéb olyan dolgokról, amiknél viszonylag hamar elvesztem a fonalat és az érdeklődésemet is. Szerencsére azért annyira nagyon nem viszi túlzásba Pohl ezt a tulajdonképpen lényegtelen részletezést, hamar előtérbe kerül a novella univerzuma. Hogy tulajdonképpen miért is hajóznak a főhőseink, arra egy közepesen zavaros magyarázatot kapunk, ami a szárazföld kvázi-élhetetlenségéről szól, ám sokáig nem világos, hogy pontosan mi történt, ami ezt a szomorú szituációt előidézte. A novella klasszikusan a közepéig vár a pontos magyarázattal, addig bőven hagy minket lubickolni (hajókázni) a szettingben.

Ámde amikor főhőseink kénytelenek lesznek kikötni a szárazföldön és körülnézni, megtudjuk a részletes történelmi hátteret, és ledöbbenünk. Nem szoktam sci-fi novellákon számonkérni a realitást, viszont ha nagyon erőltetik, hogy konkrét, hitelesnek szánt alaphelyzetbőll kiindulva valami egészen kicsavart módon lehetetlen helyzetet állítsanak elő, akkor fel kell emelnem a szavam. Merthogy ha nincs különösebben megalapozott indoklása azoknak a teljesen irreális eseményeknek, amik a novellában történnek, akkor az egyszerűen gyenge cselekményszövés (sci-fitől függetlenül). Nehéz lesz ezt leírni… szóval arról van szó, hogy egy postai képküldő szolgálatot üzemeltető magánember elterjeszti a kínzások és a gyilkosságok kultúráját az egész Földön - az ő tevékenysége nyomán mindenki (értsd: mindenki) elkezd érdeklődni a kínzási módok és a kivégzések iránt.

Ez lehetett volna érdekes és hiteles akkor, ha a részleteket rendesen kifejti a szerző, de nem. Így maradnak a teljesen indokolatlan, szociológiailag, pszichológiailag, illetve bármilyen társadalomtudománytól abszolút elrugaszkodott fordulatok a sztoriban… és annyira jutunk, hogy eközben valami ettől független dolog miatt élhetetlen lett a szárazföld (ez is zavaros, hogy pontosan mi miatt), és elindultak a flották. Aztán kapunk egy megnyugtató lezárást, amennyiben a főhőseink visszatérnek a szárazföldre, és ott már majdnem kerekedik valami értelmes is az egészből, merthogy a flották célja pont ez volt, hogy majd visszatérjenek, amikor alkalmas lesz az idő rá. Ez viszont bár logikus, legalább annyira elcsépelt fordulat is, úgyhogy az összkép a siralmasról csak a “hát, ez nem volt jó” szintre képes javulni tőle.

A patkány és a kígyó

Egy poénra épülő novella, ami rendkívül erőltetetten teremti meg a csattanóhoz szükséges elemeket. E lapszám legelső novelláját elemezve már morgolódtam azon a struktúrán, hogy valamit meglátunk állatokkal előadva, aztán az a nagy fordulat, hogy ugyanez emberrel is megtörténik - itt is megteszem ezt, mivel konkrétan nincs hozzáadott érték ebben az írásban, így nagyon snassz az összkép.

A sötétség fénye

Jól jön ki, hogy szinte egymás után itt van a Felderítőhajó és ez a novella, mert fentebb nem mentem bele a részletekbe, viszont itt kiválóan ki tudom fejteni azt az álláspontomat, hogy (szerintem) általában véve mire érdemes és mire nem érdemes valid kritikaként azt felhozni, hogy “irreális”. Két mondatot szokott az ember gyakran hallani az internet népétől könyvek, filmek vagy játékok egyes részleteinek megtárgyalásakor:

“Ez egy olyan könyv (vagy film, vagy játék), amiben lézerkarddal harcolnak és/vagy fénysebességnél gyorsabb űrhajóban utaznak és/vagy telekinetikus erővel vonzanak tárgyakat magukhoz a szereplők, és te éppen azon akadsz fenn, hogy…?” 

és

“Ha valamit olvasol (nézel, játszol), akkor ne keresd a logikát benne, minden könyv (film, játék) csak egy szórakoztató termék, add le az agyadat a ruhatárban az elején, és szórakozzál, nem köthetsz bele… lényegében semmibe.”

Mindkét megközeltés egy húron pendül, és nem is tartom ezeket szerencsésnek, mert mind a műben létező fantasztikus elemektől, mind a mű szerzőjének szándékától teljesen függetlenül a műveknek konzisztens belső logikával kell rendelkezniük - már amennyiben szeretnének egy értelmezhető történetet elmesélni. Fontos megjegyezni, hogy nem a valóságot kérem számon sosem - amikor azt mondom, hogy “irreális”, akkor persze nyilván a valóság alapjellemzőivel való összehasonlításból adódik ez, de ez természetes. Az alkotónak ahhoz, hogy a fantasztikus elemeket és a cselekményt összehangolja, fontos munkát kell végeznie - fel kell festenie egy unirvezumot, amiben ezek az események logikusan tudnak megtörténni. Ha van konzisztens belső logika, akkor a legfantasztikusabb elemek is “eladhatóak” hitelesnek.

Térjünk át inkább erre a novellára, és azon belül is arra az elemre, amiről ez az egész gondolatmenet, meg a Felderítőhajóval való összehasonlítás eszembe jutott. Clarke novellájában egy afrikai diktátor elleni merénylet megtervezését és végrehajtását követjük végig. Egy normál esetben az űr megfigyelésére használt távcsővel sok-sok csillag energiáját lehet egy pontba fókuszálni, és ezt aztán a novella főszereplője nem a diktátor megölésére, hanem megvakítására használja fel.

Az utolsó mondat után horgadt fel egy pillanatra a realitásérzékem:

“Nem fáj, amikor ezernyi nap heve olvasztja meg a retina finom hártyáját”

Ez volt tehát a tökéletes alkalom arra, hogy azt mondjam: ez teljesen nevetséges, a konvekció törvényei alapján “ezernyi nap heve” mindenképpen továbbsugárzik az emberi testen belül, lángra lobbant volna a fickó feje, ennyi energiát nem lehet úgy egy pontba koncentrálni, hogy csak a retinát olvassza meg - viszont vegyük észre, hogy ez kb. a “nem olvasok sci-fit, mert a fénysebességnél nagyobb sebességgel haladó űrhajó az lehetetlen” szintű “kritika” lenne. Ezek azok az elemek egy-egy novellában, amiket mindenképp el kell fogadnunk. Ez egy olyan távcső, amivel ezt meg lehet csinálni, és pont. 

Ezért sci-fi a sci-fi, mert vagy részletesen ismertet, vagy csak eszközként használ egy-egy olyan technikai vívmányt, amit a mai tudásunkkal nem tudunk reprodukálni. Lehetséges, hogy egyszer képesek leszünk egy pontra koncentrálni ennyi energiát (okosan az “ezernyi nap” mértékegységet használva, hogy ne legyen valós referenciánk), és megakadályozni a továbbsugárzást - tehát ez teljesen rendben van.

Ez az a pont, ahol a valósággal való összehasonlítás nincs rendben, nem állja meg a helyét. Persze én szívesen elspekulálgatok egy üdítő mellett azt ilyeneken bárkivel, sőt, a Because Science című YouTube csatornát is élénk érdeklődéssel követem, ami pont hogy azzal foglalkozik, hogy részletesen dekonstruálja az ilyen sci-fi elemeket a tudomány mai állásából kiindulva, és ismerteti, hogy pl. a fénykard hogyan (nem) működne a valóságban, illetve mi az a fontos kihívás, amit meg kellene oldani ahhoz, hogy a saját felhasználóra ne legyen veszélyes…  Viszont ez nem lehet valid kritika a művel szemben - hiszen implicit, hogy a mű univerzumán belül ez megoldott kérdés, nem köteles részletesen beszámolni az alkotó arról, hogy mi pontosan hogyan működik.

Itt, Clarke novellájában a körítés kicsit erőltetett, igazából ez az afrikai diktátor dolog is csak azért van kitalálva, hogy ezt a teleszkópos bűvészkedést közepes részletességgel el tudja nekünk játszani a szerző, hogy ez az ötlet, hogy egy távcsővel nem csak távolba nézni, hanem a csillagokból jövő energiákat fókuszálni lehet, csakúgy, mint egy nagyítóüvegekkel lángra lobbantani egy papírdarabot például. Mint ilyen, dicséretes és kreatív koncepció, csak sci-fit nem csak a sci-fi ötletért olvas az ember, hanem igényes és hihető körítés is kellett volna az összképhez. Persze egy jó ötletet körbe lehet rakni egy szándékosan elnagyolt ponyva-szintű kifejtéssel is, de itt látszik, hogy nem ez volt a cél, inkább egy normálisan kifejtett sztorira törekedett Arthur barátunk, és hát… nem jött össze, a végeredmény neutrális, közepes lett. Ez legfőképp a szájbarágós hangvételnek köszönhető - az, hogy egy szereplőnek kell narrálnia és felépítenie a szcenáriót, az még működhetne is, de eléggé recsegős, akadozós, nehézkes lett a végeredmény, a stílus pedig semmi extra.

A lépcsőmutatvány

Ebben a novellában ott van egy jó ötlet csírája, aztán sajnos agyoncsapódik az egész azzal, hogy a két kulcsszereplő fájdalmas részletességgel tárgyalja meg a lényeget. Már megint korlátozott szellemi képességűnek nézik itt az olvasót, és azt nehezen viselem. De már a szájbarágós expozíciós rész előtt kiderült amúgyis, hogy mi a lényeg, tehát a csattanónak a végén semmi hatása nincs már. Értőbb kezekben ebből lehetett volna egy kellemes agyrém, de így sajnos gyenge.

A végzet

Szeretem az olyan novellákat, amik arra fókuszálnak, hogy bizonyos események hátterét nem tudjuk felfogni, annyira ismeretlen eredetűek. Ezt egyébként nagyon részletesen és nagyon okosan a Nagy Kupola Szégyenében dolgozta fel Lőrincz L. László. Ehhez képest H. W. Franke itt csak egy ujjgyakorlatot ad elő variációként ugyanerre a témára. Rövid is, kevés is - de legalább nem kimondottan rossz.

Barátság

A novella első pár mondatát ideidézem, mert kétszer is felszisszentem utána. 

“Már hét éve dolgoztam együtt Gerkkel. Ő nem ember, borán a Bora-II bolygóról. Hosszú, nyurga fickó, aki nem különbözött jobban tőlünk, emberektől, mint régen mondjuk egy fehér egy négertől.”

Jaj… egyrészt a második mondatban a “borán” az jobb lett volna “borai”-nak (illetve egy “származik” hiányzik a végéről), másrészt az a harmadik mondat… jaj. Nem is kommentálom (nem, nem stilisztikai eszköz, a főszereplő nem rasszista, teljesen máshol van a novella fókusza).

Az alapötlet egész jó egyébként, ha két népcsoport között (maradjunk ennél) kitör egy háború, akkor sokkal könnyebb úgy egymásra lövöldözni, ha nem hisszük a másikról azt, hogy bármennyire is hasonló lenne hozzánk, pláne érdemes megszabadulni a hozzá fűződő személyes emlékektől, élményektől. Ez egy régi ötlet, egész jól feldolgozva, csakhát sajnos ez is a végletekig szájbarágós, mindent apróra kirészletező stílusban sikerült megalkotni, így korántsem üt akkorát, mint egy kicsit sejtetősebb verzió üthetett volna… A másik probléma, pedig az, hogy ebben a novellában is nagyon látszik, hogy a végének, mint csattanónak muszáj megtörténnie, a két országos cimbora simán, mindenféle különösebb kommentár nélkül belemegy, hogy barátságukat kitöröljék, megszüntessék. 

Összegezve: tudom én szapulni az 1972 és 1995 közötti Galaktikákat is, gond nélkül :-) Sajnos nem túl jó a felhozatal, ebbe a lapszámba kimondottan legfőképp ugyanazzal a problémával küzdő (szájbarágósság) novellák kerültek, úgyhogy ez a 4 pont is nagy jóindulattal jött össze. Mivel nekem az 1985 és 1995 közöttiekből (amikor folyóirattá alakult) nem volt túl sok példányom anno, folytatom a szúrópróbát, és jövök még random lapszámok elemzéseivel itt. El ne kapcsoljatok!

4/10

[nemzetinet]

Izraeli és NATO képrepülőket észleltek a szíriai légtér közelében

Hétfőn a következő NATO és izraeli kém- és elektronikai felderítő repülőgépek voltak észlelhetők a szíriai légtér körül:

– Az USA Haditengerészet “P8 Poseidon” repülőgépe, regisztrációs szám: AE5754; – Az USA Légierő “Boeing RC-135” repülőgépe, regisztrációs szám: BARDO21; – Az USA Légierő “Boeing RC-135” repülőgépe, regisztrációs szám: AE01D5; – Egy izraeli üzemeltetésű “Gulfstream Aerospace” repülőgép, regisztrációs szám: GV 738A4A 679, a 122. felderítő századból; – Egy közös NATO üzemeltetésű “CN35” repülőgép, török nemzeti színekben. – Valamint egy izraeli légi utántöltő repülőgép, ami a megszállt Palesztinából szállt fel és ott is szállt le.

Az említett légi tevékenységek aznap legalább 10 órán át folyamatosak voltak.

Aznap az esti órákban izraeli vadászrepülőgépek szálltak fel és támadó műveleteket szimuláltak.

Egyik említett repülőgép sem sértette meg a szíriai légteret; legnagyobb részben a Földközi-tenger nemzetközi vizei, a libanoni hazai vizek felett, Észak-Palesztina és Észak-Jordánia felett működtek.

A művelet végrehajtás szabályainak nyilvánosságra hozása nélkül, a Szíriai Légvédelem és a Szíriai Légierő teljes készültségben van. A megosztás célja, hogy megismerjék, kik próbálják valójában megtámadni Szíriát, az izraeliek lehetnek a végrehajtók, azonban őket a világ nagyhatalmai közvetlenül támogatják ebben.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg

Izraeli és NATO képrepülőket észleltek a szíriai légtér közelében a Nemzeti.net-en jelent meg,

[gluekitrotor42]

Búcsú a Mandinertől II. - Migránssimogatás a Mandineren!

Hadd idézem először is a Komáromy-ösztöndíjra beadott pályázatomat 2013 őszéről, hogy bebizonyítsam, óriási vátesz vagyok:

“A jelenlegi adatok felvetik a kérdést: új front nyílik a schengeni övezet délkeleti határán? Egyelőre nem tudni, hogy a Magyarországon hirtelen, tömegesen megjelent menedékkérők csak egy könnyebb utat látnak-e hazánkon keresztül Európába. Fennáll az esélye, hogy Magyarország is belép az Európán kívülről bevándorlókat tömegesen befogadó országok sorába, és foglalkoznia kell az ezzel járó problémákkal és feszültségekkel – olyan kérdések sorával, melyek máig megoldatlanul tornyosulnak fejlettebb és gazdagabb nyugati szomszédaink előtt is. A friss adatok és a debreceni, győri tapasztalatok tükrében tehát kifejezetten fontos lenne, hogy a hazai közbeszéd elkezdjen foglalkozni ezzel a problémával. (...) Célom az, hogy a kérdést a legtöbb szempontból megvizsgálva, európai kontextusba helyezve válaszoljam meg a fő kérdést: felkészült-e Magyarország a bevándorlók, menekültek befogadására és integrálására, lesz-e erre egyáltalán szükség, illetve másik oldalról: szüksége lenne-e Magyarországnak ezekre az emberekre.”

Az ösztöndíjat megnyertem, így aztán neki is estem a témának. A cikkek eredetileg nem a Mandineren jelentek volna meg, de aztán valahogy mindig oda keveredtek. Az első például a régi Origon jelent volna meg, még Sáling Gergővel dolgoztunk rajta, amikor beszántották a lapot. A másodiknak is más helye lett volna, de nem emlékszem, hogy ott mi történt. Szóval az egésznek az lett a vége, hogy jóval a menekülthelyzet élesedése előtt a Mandiner felületén kezdtem el behatóan foglalkozni a témával.

Az őscikk egyébként még ösztöndíj előtti, akkor a vámosszabadi menekülttábor nyílt meg, erről írtam egy helyszíni riportot, ott nőttem fel pár kilométerre Győr szélén. A többi esetében utólag visszagondolva szuper volt, hogy a Habony Művek még nem telepedett rá a témára, mert nem csak a civilek, de a BÁH vezetőjétől kezdve a józsefvárosi önkormányzati alkalmazottakon ár mindenki hajlandó volt nyilatkozni nekem.

A Komáromy keretében született első cikkben aztán két olyan menekülttel beszéltem, akik bekerültek a családegyesítés már akkor sem kifejezetten egyszerű problémájába. Emellett én itt szembesültem először azzal személyesen, hogy mi a fene folyhat Szíriában. A második cikkben visszamentem Vámosszabadira, ahol közben elmérgesedett a helyzet a táborellenes civilek és az önkormányzat között. A vámosszabadi történet kicsiben előrevetítette azt, amin aztán az ország is keresztülment a következő években.

A harmadik cikkben a hazai integrációs intézményrendszert igyekeztem körüljárni, ebben pedig nagy segítségemre volt M., aki Eritreából menekült Magyarországba, és körbevezetett a nyolcadik kerületi kis világában, hogy aztán egy kávé mellett meséljen az éppen akkor változó integrációról első kézből. Profetikus a zárszava, bár ő mást értett alatta:  „Mindig mondom, ha valaki panaszkodik: nem ez a legfontosabb probléma ma Magyarországon. Mi vagyunk az utolsó probléma. És ez nem baj.”

Mert ezután aztán hamarosan ők lettek az első számú probléma. Beszédes, hogy 2014-ben egyébként még a Jobbik próbálta tematizálni az ügyet ugyanazokkal a toposzokkal, amivel a kormánynak sikerült, itt szedtem szét az érveiket az akkori, még kevéssé forró helyzet alapján. A Fidesz kapcsán először arról írtam cikket, hogy mi is áll az Orbán-kormány civilek által is szakmainak tartott bevándorlási stratégiájában, amit Kovács Zoltán szerint közben felülírt az élet, mégsem sikerült a mai napig sem átírni a szövegét. Arról is írtam, hogy miért rossz ötlet - emberi- és menekültjogi szempontból - biztonságos országgá minősíteni Szerbiát.

(Arról majd érdemes lenne egyszer tanulmányt írni, hogy vajon tényleg azért a balkáni útvonal lett-e az új Földközi-tenger, mert a Fidesz az EU-s döntés nyomán megszüntette az elfogott irreguláris határátlépők elzárását fél évre. Szerintem részben igen. Ez nyitotta meg az utat a koszovóiak előtt, akik csak minél gyorsabban Németországba szerettek volna jutni, az erre kiépült csempészhálózat pedig innen már csak nőni akart. Kérdés, hogy miért szüntette meg a kormány azonnal az elzárást, amikor csak fél évet kellett volna sakkozni, hogy az EU-s szabályok szerint is - elvileg csak végső esetben alkalmazható - “szabályos” elzárást alkalmazhassák, ahogy aztán tették is, csak addigra már mindegy volt.)

A 2015 őszi válsághelyzet kapcsán tudósítottam én is Keleti környékén lévő katasztrofális állapotokról. Külön ajánlom még Meszleny Zita kollégám cikkét a Keletiből: ez volt az egyik legszebb, amit onnan írtak szerintem.  Aztán levontam a következtetést: csődöt mondott Európa és csődöt mondott a magyar állam is. A migrációról szóló összefoglaló publicisztikámban pedig arról értekeztem, mit tud kezdeni ezzel az új helyzettel Magyarország és Európa. Végül idén, a kvótareferendum kapcsán mondtam el, hogy mit gondolok arról, amit a kormány a migrációs helyzet körül művelt.

Összességében nagyon örülök, hogy ilyen korán sikerült megfognom ezt a témát, és még az előtt kaptam képet a magyar és európai menekültügy rendszeréről, hogy beütött volna a krach. Annak is örülök, hogy minderre a Mandineren került sor, abban meg csak reménykedem, hogy a tények korai közlésével talán sikerült pár embert elgondolkodtatnom.

[akcioferfi]

A Malév GH-t

a tegnapi után - amennyiben tényleg kiderül, hogy az ő eszközük okozta a füst miatti pánikot - végképp le kellene állítani. A piaci versenyt a Malév megszűnése után végképp nem bíró, állami pénzekkel kitömött cégnek még jól jött, hogy a Celebi munkatársai Karib tenger kalózait játszottak a poggyászokkal (na, és mi van, ha az MGH-nál is, csak arról nem írtak, mert nyilván ki kéne ütni a külföldi kézben lévő konkurenciát), de már nagyon vergődik. Ahelyett, hogy legalább Mészárosnak kiszerveznék a céget, maradni fog az egész, és a nettó veszteséges vállalkozás továbbra is vegetálni fog, ha pedig meg is állapítja valami nemzetközi vizsgálat, hogy a Malév GH járműve miatt volt az egész, akkor a hazai igazságszolgáltatásnál addig fog sikkadni az ügy, hogy elévül az egész (a rendőrség meg nem fog kiadni semmi infót, mert ugye folyamatban van az ügy [lásd még: Váci Elios papírok])