#húgom

[kognitivdisszonancia]

Még csak január van, de közvetetten megkaptam 2024 bókját.💕

[bredforloyalty]

he's like an angel 2 me

[nitta86]

Amikor kicsik voltunk a húgommal, a szüleinknek volt egy olyan elképzelése, hogy értelmiségévé fognak minket nevelni ezért tilos volt TV-t néznünk, mert olyat csak a buta emberek néznek szerintük. Egyik mellékhatás nyilván az volt hogy ez megnehezítette a kortársainkhoz kapcsolódást, mert ők néztek TV-t. Igazából egész mázlink volt, mert nekem elmesélték a barátnőim, hogy mi volt az aktuális menő sorozatban és akkor már én is tudtam, húgom meg annak az ürügyén hogy átmegy játszani szintén a barátnőivel közösen próbált felzárkózni mások TV-je előtt.

Szóval nem igazán jött be a TV mentesség, de ott volt még az a probléma, hogy akkor mégis mit csináljunk egész nap. Persze a szülői válasz az volt hogy első a tanulás utána a házimunka és a sport és ha marad időnk akkor olvashatunk regényeket.

Utóbbival nem is lett volna gond, kicsiként is könyvmoly voltam, de az értelmiségivé nevelésünkből kifelejtették azt a részt, hogy mégis milyen tartalmakat fogyasszunk ha nem a TV-t. Kiolvastuk a gyerekkönyveket amik voltak otthon, aztán beiratkoztunk a gyerekkönyvtárba. Ezzel kezdődtek a gondok, mert kb. bármit akartunk kikölcsönözni Anyu hisztériás rohamot kapott hogy olyat ne olvassanak a lányai, az erőszakos, abban a cowboyok és indiánok ölik egymást, esetleg abban a pöttyös könyvben halvány utalás van a szexre, menten elkobozza tőlünk. Szóval nagyon sok visszajelzést kaptunk arra mit nem olvashatunk és nullát arra mit igen. Ráadásul mivel sokat voltunk otthon egyedül már alsósként is, akkor mindent kiolvastunk kb. amit otthon találtunk a könyvespolcon és azoknak egy része tényleg túl korai volt.

Egyébként én ezzel az egész értelmiségivé neveléssel nem feltétlenül értek egyet felnőttként se, szerintem borzasztó elitizmus, de ha valaki mégis megpróbálja akkor nem árt ha tud útmutatást nyújtani a gyerekeinek, hogy mégis milyen könyveket filmeket, zenéket tart értékesnek. Na most anyám csak és kizárólag kétbites mondanivalójú ifjúsági könyveket és romantikus regényeket olvas, filmben meg nem néz mást mint kosztümös romantikus filmeket. Szóval ő nem igazán tudott nekünk ebben segíteni. Apám jóval műveltebb, de ő ilyen részletekbe menően nem törődött a nevelésünkkel, ő inkább azt tartotta a feladatának, hogy terrorizálja az egész családot és ezt apai tekintélynek nevezte. Ő egyébként olvasott szépirodalmat, de nem beszélt velünk róla sokat. Volt, hogy miután valamit kiolvasott én is elkezdtem és jobban tetszettek, mint anyám romantikus izéi, de ilyenkor is az volt köztünk a max kommunikáció, hogy annyit mondott, hogy talán kicsit korai nekem de olvassam nyugodtan, mert jó könyv.

A TV tilalom egyébként fel lett oldva kamaszkorunkban, vicces módon orvosi javaslatra, mert a pszichiáterem mondta anyunak, mikor 13 voltam, hogy jobb lenne ha nézhetnénk kamaszoknak való műsorokat, mert segítene beilleszkednem és valószínűleg a húgomra is jó hatással lenne. Szóval ebből az időből már vannak televíziós emlékeim mert hirtelen lett Buffy, Sabrina a tini boszorkány meg Xena és Star Trek. Filmekből még ekkoriban is kb. csak gyerekfilmet nézhettünk. Az a fura, hogy pár évvel később viszont már nagy művészfilm rajongó voltam, ami előtt az egész családom értetlenül állt, anyám különösen kétségbeesett, hogy végül még bölcsész lesz belőlem, nem rendes reálértelmiségi. Senki se ajánlott filmeket nekem, egyszerűen mikor nem voltak itthon tudtam művészfilmeket is nézni a királyi TV-n, amin akkoriban nem csak propaganda ment. Szóval fura módon mégis sikerült a céljuk, csak nem tudtak mit kezdeni az eredménnyel.

[sztivan]

drága tumbli, most szeretném a segítségeteket kérni

szóval van nekem egy 16 éves autista unokaöcsém, akiről már egy ideje világosan lehet tudni, hogy a teljesen önálló, felügyelet nélküli életvitelre nem lesz képes. azt mind látjuk, hogy már a gyerekkorban sem igazán tud segíteni az állam, a 18 év pedig igazi rémálomhatár, ott gyakorlatilag teljesen elengedik ezeknek az embereknek a kezét. ami maradna lehetőségként, az nagyjából olyan intézmény, ahol benyugtatózzák őket, aztán lesz, ami lesz, vagy oldják meg a szülők, ahogy tudják

úgyhogy az én csodálatos húgom és más, hasonló helyzetben lévő szülők létrehoztak egy alapítványt, aminek az a célja, hogy nyolc most még kamasznak, mire fiatal felnőttek lesznek, létrehozzanak egy olyan otthont, ahol nyugalomban és biztonságban tölthetik majd a felnőttkorukat és megkapják azt a segítséget, amire szükségük van. ahhoz, hogy ennek a pénzügyi alapjait lerakják, sok személyes áldozatvállalás mellett egy adománygyűjtést is indítottak, ehhez csatlakoztam én is, és ehhez szeretnék tőletek is segítséget kérni

elég sokszor megmutatta a magyar tumbli, hogy nagy dolgokra képes, ha helyzet van - hát most helyzet van

a link, amin tudtok támogatni: https://www.jougyekert.hu/hu/kampanyok/teglarol_teglara.html

nagyon megköszönök minden apró segítséget, amit adtok

[kavekkozt]

Azt hittem, hogy a diafilmeket a családon kívülre ajándékoztuk és már néztem is hogy hogy tudom őket újra beszerezni, erre nem beállít a húgom egy dobozzal meg a gyerekkori diavetítőnkkel?! Mondjuk szerintem kicsit lehet hogy tűzveszélyes, @muszeresz javítasz ilyet?

[lilcantina]

Dolgok amiken elsírtam magam az elmúlt időszakban:

A tökéletes plüss az áruházban ami majd Nokedlit fogja várni.

Nem indultunk el időben haza a hangos helyről és éhes is lettem.

Rárföccsent a tele doboz tejből két csepp a fekete ruhámra.

Kinőtte a pocak az egyik kedvenc rettenetesen lelakott alvóspólómat.

A nagy levél mellé nőtt egy kislevél és legjobb barátok lesznek.

A húgom megkért hogy küldjek több képet az örökölt babaruhákról.

Azt hittem maradt a hűtőben előző napi kaja, de este megették.

Nem vehettem fel a gyűrűimet mikor elmentem otthonról mert a háziorvos letiltott róla.

Be kellett csuknom éjjel az ablakot mert jött a szúnyogirtós autó.

Ójee. Hormonok.

[kaoszkutato]

ne gyere haza

A 70+-os szüleim kettesben utaztak repülővel. Ott a húgom ment ki velük, itt pedig én mentem ki értük a reptérre. A két kézipoggyász mellett volt egy 25 kilós gurulós bőröndjük is, amit induláskor szokás szerint csak rá kellett borítani a mérleges futószalagra, leszálláskor meg lehúzni róla.

A ferihegyi reptéren azonban az érkező utasokat egy olyan átvilágítóhoz terelték, amelyikhez a bőröndjeiket is derékmagasságba kell felemelniük. A kápó – ahogy mindenki másnak – nekik is megalázóan odaüvöltötte a vezényszót: "Tegye fel!"

Édesanyámnak sérve volt. Édesapámnak szemműtéte. A kápónak meg kurva anyja.

[alyrarkhon]

Nem szeretem biztosra ígérni, hogy ott leszek valahol,

mert bármi közbejöhet.

Ez a bármi régebben többnyire azt jelentette, hogy késik a vonat, nem jön a busz, hirtelen lebetegszem (mindegyikre volt példa), de március óta ez az egész új, nem várt és sokkal durvább fordulatot vett.

Csütörtöki nap volt amikor hazaszaladtam a szüleimhez (azóta is minden csütörtökön eszembe jut), hogy anyukámnak gyógyszert vigyek. Semmi különöset, csak fájdalomcsillapítót, mert fájt a lába. Elesett korábban, emiatt nagyon nehezen járt, de nem akart orvoshoz menni, mondván, hogy majd elmúlik. Sajátos, személyes okai voltak rá, hogy ne járjon orvoshoz, és hiába győzködte az egész család, ebből nem volt hajlandó engedni.

Éppen csak beugrottam, alig negyedórát voltam otthon, beszélgettünk. Nem volt különösebben rosszul, fájlalta a lábát, fájlalta a hasát, mert lecsúszott az ágyról, de aggasztott, hogy nemigen evett (és biztos voltam benne, hogy kevés folyadékot iszik), megígértettem vele, hogy többet fog, aztán eljöttem, hiszen, mint megbeszéltük, szombaton úgyis jövök megint, akkor majd hosszabban is tudunk beszélgetni, lenne is miről mert új laptopot akart venni és új telefont is. Eljöttem, megnyugodva, hogy nincs nagy baj, és szombaton úgyis megyek megint. Az csak két nap, vagy annyi se. Persze maradhattam volna tovább. Semmi s��rgős dolgom nem volt. Most már persze maradnék.

Pénteken hazament a húgom is, és mivel úgy tűnt, hogy anyu rosszul van, megbeszéltük, hogy most már ha törik, ha szakad, szombaton rávesszük, hogy ugyan hadd hívjunk már orvost hozzá. (utólag kiderült, hogy apukám közben ugyanezt beszélte meg a nagynénémmel)

Úgyhogy e szerint készültem - eléggé stresszelve azon, hogy mennyivel lehet rosszabbul - a szombati találkozóra (mellékvágány, de mivel bizonyos szempontból kapcsolódik, leírom, h közben jutott el hozzám Joost Klein eurovíziós dala. Ha láttad az utolsó 20 másodpercét, tudod, miért írtam ezt most ide).

Minden el volt rendezve, táska előkészítve, hogy szokás szerint menjek, hiszen megbeszéltük.

Aztán a húgom hajnalban annyit írt messengeren, hogy "meghalt anya".

Innentől nyilvánvalóan pánik üzemmód volt, pontosabban nem innentől, hanem pár órával későbbtől amikor elolvastam az üzenetet. Közben apukámnak és a húgomnak akik pontosan annyira összetörtek, mint amikor reggel holtan találod a legfontosabb családtagod, beköszöntött a Kis Magyar Valóság is. Apukám felhívta a 112-t, hogy bejelentse a halálesetet. A kezelő első kérdése ez volt: "Családon belüli erőszak történt?" Miután tisztázták, hogy nem, felvették az adatokat, és nem történt semmi. Két órával később újra fel kellett hívni őket, akkor végre méltóztattak kijönni, de abban sem volt sok köszönet, kijött egy doktor és egy asszisztens és adatfelvételkor az asszisztens úgy beszélt a húgommal, mintha ő volna otthon és nem fordítva ("ne üljön oda, az a doktor úr helye"). (közben anyukám továbbra is ott feküdt a padlón ahol rátaláltak)

Mire hazaértem, már ennek mind vége volt, nem maradt más, csak a döbbenet és az ezernyi kérdőjel.

Azóta megvolt a temetés, elkezdtük a legkevésbé sem egyszerű hivatali ügyintézéseket (számomra nagyon meglepő, hogy a hivatalok mennyire nincsenek rá felkészülve, hogy valaki meghalhat, pedig ez valamikor mindenkivel megtörténik, és mennyire nehézkes ez az egész, miközben az ember éppen elég terhet cipel a lelkén egyébként is)

Így zárásként annyit tudok mondani, hogy ha tudod, öleld meg anyukádat, még akkor is, ha nem kifejezetten jó a kapcsolatotok (ha kifejezetten rossz, az más), mert egyszercsak nem fogod tudni többé, és akkor bizony hiányozni fog.

Azóta még kevésbé ígérek bármit biztosra.

[zzsuzzska]

Nézem most a 14 éves húgom, és azon agyalok, hogy ha most a y2k az őrült divat éppen, (amitől feláll a szőr a hátamon egyébként) akkor ideje előszednem a régi tumblimat meg we<3itemet insponak, mert mire újra lesz időm az öltözködéssel foglalkozni a gyerek mellett, addigra az lesz a menő, ami a 2010-es években volt. És ezt imádom. Imádnám. Borzasztó volt mondjuk az is.

Készüljetek, ezer darab karkötők, hosszú trikók, színes répa gatyák, galaxis minták, bajszos és baglyos cuccok, vastag keretes kamu szemüvegek, félre fésült frufruk!

(Ps nem értek a divathoz)

[kertikavics]

Tegnap anyukám letett elém három fénykép albumot. Mondta hogy ezek az én képeim, válogassam ki ami kell a többit majd megsemmisítik.

Végig lapoztam. A képek általános iskola 7-8 körül készültek. Mivel emlékszem, hogy mindig mindenki idősebbnek nézett engem a koromnál, ezért azt hittem ezt fogom látni, de nem.

A képeken látványosan egy 14eves gyerek látható, aki szeret kép kompozíciókat kreálni plüss macival.

Aztán ott volt a kép a volt barátomrol. Ő még nem is volt a legrosszabb. Egy kedves, nem túl okos fiú szívet melengető mosollyal.

A 14. születésnapom. Amikor ő 21 volt.

Előtte volt egy másik srác, ugyan ekkora korkülönbséggel, az azt mondta mikor rájött hogy még nem vagyok 14 hogy nem baj, megérem a börtönt.

Szóval ültem ott tegnap, nézve a volt barátom képét és csak annyit kérdeztem anyutól hogyan hagyhatta ezt. Alig voltam 14!

"mintha neked meg lehetett volna mondani hogy mit csinálj!"

Nem erre vannak a felnőttek a gyerekek körül?

Én akkor azt hittem ez milyen menő. Hogy az egyik börtönt vállalna, a másik meg hiába hét évvel idősebb az én mellem az első amivel közelről találkozott.

Azt hittem a következőnél, hogy az, hogy én vagyok a fogadott húga, majd a semmiből megcsókol és én nem értem akkor a reggel húgom este dugom az vicces, mert ő 23 volt én meg 14.5.

Vagy az utána lévő aki csak 19 volt, de azt mondta ha tudja, hogy maximum pettingre vagyok hajlandó akkor ő szakított volna velem. Még mindig csak 14.5.

Ezt mind és az összes többi hasonlót lejátszottam a fejemben, egy ideig csöndben ültem a volt barátom képével a kezemben.

Mondtam anyámnak hogy szóljon ha bármilyen hasonló dolgot mesél az unokahugom, mert én ölöm meg azt a férfit aki a közelébe megy.

Annyit mondott hogy rendben.

[nitta86]

Igazából nehéz írni arról, hogy miért nem jó a kapcsolatom felnőttként a szüleimmel, mert annyira sok módon diszfunkcionális a származási családom, hogy mindig csak kis részleteket tudok mintázni belőle.

Például a napokban rájöttem, hogy semmilyen iskolai eseményen nem volt ott egyikük se a gimitől felfelé. Se ballagás, se szalagavató, de diplomaosztók, ellenben a húgomnál minden ilyen eseményre felvonultunk családilag. Amikor mindez történt próbáltam őket mentegetni, hogy csak pont nem értek rá, vagy tudják, hogy számomra ez nem olyan fontos, mint a húgomnak, mert kevésbé érdekelnek a formális események. De valójában voltak érzéseim és végig rosszulesett és valójában tudtam mert apám elmondta, hogy azért nem jöttek el soha, mert én nem voltam kiemelkedő. A húgomnak kitüntetésesek voltak a diplomái, nekem meg nem, mint apám azt nagyon sokszor emlegette, sőt a húgom a gimis ballagásán is kapott egy emlékplakettet, mint kiemelkedően tehetséges tanuló én meg nem. Meg amit apám még szintén emlegetett, hogy a húgom olyan gimibe járt ami a középiskolák országos rangsorában benne volt a top 10-ben az én gimim meg 40sokadik volt akkoriban szégyelljem magam.

A diplomaosztóimra csak a húgom jött el, és azt mondta nem haragudhatok anyura mert adott pénzt, hogy utána elmenjünk cukrászdába. Ballagáskor az egyik nagynéném és unokatesóm voltak olyan rendesek, hogy eljöttek a szüleim helyett és hoztak egy plüssállatot, hogy azt anyám küldi, szintén ott volt az az elvárás, hogy nem neheztelhetek rá, mert ő törődik velem ilyen plüssizét is vett nekem. Igazából ezeket akkoriban se tudtam hovatenni.

Viszont a doktorrá avatásomra már nem is hívtam a szüleimet, mert akkor már évek óta nem beszéltünk. És azt rendesen megünnepeltük a férjemmel és a húgommal. Ettünk sushit utána és elmentünk fürdőbe, és a húgomtól még ajándék könyvet is kaptam.

[eugeniovonsavoy]

Telex: Ha már szóba kerültek a szüleid, mesélnél egy kicsit a családodról? Szepesi Mór: Mi mindig Magyarországon, Budapesten éltünk. A szüleim a szállodaiparban dolgoznak, szállodafejlesztéssel foglalkoznak. Van egy öcsém, meg egy húgom, ők is ugyanabban a gimnáziumban tanulnak, mint én. Csicska Telex igazán odabiggyeszthette volna, hogy ez a nagyszerű képességű fiatal Szepesi Richárd NER-báró fia, és egy Nagykovácsiban lévő elit-magániskolába járt évi többmilliós tandíj mellett. És hát az sem meglepő, hogy “hazahozná tudását Magyarországra”, elvégre a szállodaipar és ingatlanbefektetések nem annyira mobilis tőkék. Lásd a Tiborcz&Ráhel Inc.

[fagcrisis]

ive always p much only ever said older sister / older brother / younger sister / younger brother in english instead of "big"/"little" 🤷 have had all four at various points (bc of stepsiblings & half siblings, but i dont specify that verbally bc why bother, we r close). not anymore tho some of them transitioned👍

i know i could just say younger but that doesnt feel idk. like a good translation of húgom i guess

[lora-flora]

'négy éve csinálom, de mégis most utolsó héten kapkodtam vele' apu az ADHD öröklődő

Lmao apám azt mondja h volt gimis osztálytarsai 'ballibsinek' csúfolják

[tundersarkany]

— Akkor nyalja ki… — reagálta húgom az aktuális családi drámára, majd ment tovább a dolgára.

[nyulfarok]

Az aki feltalálta az ikost és elhitette a dohányosokkal hogy ez nem ártalmas meg nem büdös a pokolra jut

Anyum és a húgom elhiszik ezt és nem tudom velük megértetni hogy ugyanúgy büdös, ugyanúgy szar és nem, nem kevésbé ártalmas így kismamák mellett dohányozni