#föld színek

[annwn]

[rafeeen1]

Egy világjárvány árnyékában I.

... Avagy amikor még nem nagyon tudtuk, mi vár ránk. Bőven elkésve, hisz 2022 október végét írunk majdnem. Nem állt meg az élet azóta, sőt! 

2020 januárjában nem is nagyon foglalkoztunk ezzel a járványhelyzettel. Nem is nagyon volt mitől aggódni, félni. Az élet ment a megszokott módján, mi meg mentünk ki az éjszakába néha-néha. 

Az év egy félárnyékos holdfogyatkozással indult január 10-én, amikor fényes égi kísérőnk egy része a Föld félárnyékába került. Szabad szemmel csak úgy látványos egy ilyen jelenség, hogy az ember tudja, hogy mit kell keresnie a Holdon. 

Fotografikusan sokkal látványosabb volt, illetve digitálisan a színek erősítve lettek abból a célból, hogy előhozzák a Holdon az ásványok színeit, illetve akár a Föld légkörében megtörő napfény színét.

Telihold alkalmával mélyeget, Tejutat, sok csillagot nem lehet nagyon fotózni... meg látni se. Azonban ha látjuk, hogy Telihold van, akkor utána érdemes várni egy hetet kb. és akkor már égi kísérőnk “túl későn” kel, egyfajta időablakot látrehozva, ahol a háborítatlan csillagos eget lehet lefotózni.

Egy 50mm-es mozaikfotónak hatalmas lehet a felbontása, emiatt könnyebben lehet kezelni a csillagokat rajta és sokkal jobban kijönnek a részletek, noha a felvétel olyan körülmények között készült, hogy csak akkor abban az időszakban volt ott derült az ég... mindenhol máshol felhős, párás idő gyakorlatilag lehetetlenné tette az észlelést, fotózást.

Érdemes a képen megkeresni pld. az Orion csillagképet, ám a legnagyobb különlegesség a random foltokban van, pld. a kép vízszintes közepétől a kép bal harmadán egy kósza folt látszódik, mely valójában az Ellenfény / Gegenschein, ahol a bolygóközi poron szóródik a Nap fénye és ahol annak ellenpontja van. Az Ellenfény annyira halvány, hogy pld. a Téli Tejút fénye a kép közepén túlragyogná. ( Nyilván ott is látszódik kb. egy hónappal korábban. )

Az egész csillagos égről is lehet mozaikfelvételt készíteni, melyet különböző vetületekben meg lehet jeleníteni. A teljeségboltos fotókon jól látszódik a Tejút sávja, de jól megfigyelhető a légkör rétegződése is. 

A 60 képes felvételen a téli hexagon látható. Hasonlóan a Nagy Nyári Háromszöghöz, eme alakzat is csillagokból áll.  Nyaranta a klasszikus Nagy Nyári Háromszög látszódik jól ( Vega - Deneb - Altair ) Télen viszont a fényesebb csillagokból egy hatszöget is össze lehet rakni. Háromszög már jólismert: Szíriusz, Betelgeuse, Procyon. A háromszöget kibővítve Pollux, Capella és Aldebaran csillagokkal megkapjuk a hexagont. Amikor az égbolt alatt képzeletben összekötjük, akkor hatalmasnak látszódik az egész.

Télen gyakori a párásodás, “beködölés” esténként. Ahogy leszáll az est, úgy kezd telítődni az alsó légréteg a kisugárzás miatt. Néha a szél meg-megindítja ezt a párafolyamot a völgyekből a dombtetőkre is. 

Egy derült, csillagos ég alatt hömpölygő és egyre vastagodó ködnek meglehetősen kísérteties hangulata van.

A Zselici Csillagpark felett a legfényesebb “csillag” nem csillag, hanem a Vénusz, melyet Esthajnalcsillagnak hívnak, teljesen logikusan, hisz vagy este látszódik pár hónapot, vagy hajnalonta van keleten. A Vénusz felhőzetéről visszaverődő napfény miatt gyakorlatilag a harmadik legfényesebb objektum címét viseli a Földről nézve. 

A ködös égbolt sejtelmes, úgynevezett pártát hoz létre, ahogy a Vénusz fénye elhajlik a lebegő vízcseppeken. 

A párta sokkal feltűnőbb a képen, mint a távcső segédtükörtartó lábain meghajló fény által létrejött diffrakciós tüske. Nyilván máshogyan kell a bolygót lefotózni, hogy látszódjon a felhőzete, de ebben az esetben a mélyégfotós rendszerrel egy rövidebb expozíció szolgált demonstrációként.

A ködösség láttán az embert amolyan halloween-i feeling fogja el, bár  csupasz fák ... még nincsenek október végén. Érdekes, hogy a Csillagpark kilátójából nézve még teljesen derült volt az ég, hisz ilyenkor az kilóg még a ködmezőből. Később azonban a kilátót is elnyelte a szürke ködösség.

Egy-egy sötét, astrodarkos szezon után mindig holfényes, világos esték következnek. Az esti távcsöves bemutatóknál a holdfény nem akadályozó tényező, ám annál zavaróbb. 

Holdfény esetén, főleg Teliholdnál csak a legfényesebb csillagok és néhány mélyég-objektum látszódik csak. A távcsőtől balra a Szíriusz ragyog, míg jobbra fent az Orion csillagkép látható.

Ahogy a Hold ismét egyre később kel Telihold után, úgy februártól már jól megfigyelhető az Állatövi fény. Talán a legideálisabb hónap az, melynél esténként nyugaton dereng a bolygóközi por által szóródó napfény.

A jelenség olyan erős, hogy faluból a reflektorok fénye mellett jól látható volt. Noha az Állatövi fényt fényszennyezéstől távol, holdfénymentes égen lehet jól megfigyelni. 

A teljeségboltos felvételen jobbra van nyugat, míg lent dél. A fénypiramis jobbról fényesedik fel és megy egészen a városfényig keleten. Az égbolt minősége a Bortle skálán kb. 4, ahol a kép készült, ami azt jelenti, hogy pld az Állatövi fény még látható, viszont horizonton körbe fényszennyezés van. A Tejút látszódik, az Androméda galaxis még látszódik, de az M33 galaxis már kb. nem.  

Az állatövi fényről számos felvételt készítettem már, melyeknek majd a következő irományban lesz hely. Elég sok idő eltelt 2020 februárja óta és igaz a világ bizonyos időszakban félig-meddig lebénult, de az asztrotájképekből és a mélyégfotókból nem volt hiány a járvány kitörése után sem, sőt...

[gy-wecantgoout]

"...elbújok a az épület elől, elbújok a kert elől, elbújok minden elől, mert ott van az én otthonom. Ott mindenki olyan, mint én vagyok. Mi vagyunk az ég és a föld, mi vagyunk mindenki, akiket megölelt a mindenség."

Részlet, Háy János: Hangok és színek

[kasgaleria]

Néma Júlia képzőművész, porcelán- és kerámiatervező folyékony föld / Liquid Earth című kiállításán tart interaktív tárlatvezetést a művész 2024. április 18-án, csüt��rtökön 18 órától

Néma Júlia úttörő vállalkozásában évek óta kutat és gyűjt helyi ásványokat, kőzeteket, agyagokat szobrászati és használati kerámiatárgyainak létrehozásához. Fatüzeléses kemencéjében a Balaton-felvidék gazdag geológiai örökségét felhasználva évmilliós, vulkáni folyamatokat játszik újra, melyekből egyedülálló színek és felületek születnek. A tájból építkező kerámia- és porcelánobjektek, tisztán formált plasztikák és táblaképek a mélyrétegekből tárják fel a természet szépségét. Facebook esemény

[nam00n]

óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! nemcsak veled: boldog tenyészés, ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;

a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:

erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti

harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?

- óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott

mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok; a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve

nedves ujjakkal a lombokon átny��l: távoli dombok olvatag

éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:

mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas színek kacagása, szemed színe, zápor, fény és árnyék: te vagyok én!

a föld! nem ember! erdő! - az én szemeimből csókolod szemedbe

a napot, a csöndet, a vért s a vidám mogyoróbokrokat

— föld, erdő, isten, hajnali himnusz, szabó lőrinc

[elveszniasemmiben]

Babits Mihály: Fekete ország

Fekete országot álmodtam én,

ahol minden fekete volt,

minden fekete, de nem csak kívül:

csontig, velőig fekete,

fekete,

fekete, fekete, fekete.

Fekete ég és fekete tenger,

fekete fák és fekete ház,

fekete állat, fekete ember,

fekete öröm, fekete gyász,

fekete érc és fekete kő és

fekete föld és fekete fák,

fekete férfi, fekete nő és

fekete, fekete, fekete világ.

Áshatod íme, vághatod egyre

az anyagot, mely lusta, tömör,

fekete földbe, fekete hegybe

csap csak a csáklyád, fúr be furód:

s mélyre merítsd bár tintapatakját

még feketébben árad, ömöl

nézd a fü magját, nézd a fa makkját,

gerle tojását, csíragolyót,

fekete, fekete, fekete,

fekete kelme s fekete elme,

fekete arc és fekete gond,

fekete ér és fekete vér és

fekete velő és fekete csont.

Más szin a napfény vendég-máza,

a nap a színek piktora mind:

fekete bellül a földnek váza,

nem a fény festi a fekete szint

karcsu sugárecsetével

nem:

fekete az anyag rejtett lelke,

jaj,

fekete, fekete, fekete.

[heypetraa]

Sötétség

Fekete ország

Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete volt, minden fekete, de nem csak kívül: csontig, velőig fekete, fekete, fekete, fekete, fekete. Fekete ég és fekete tenger, fekete fák és fekete ház, fekete állat, fekete ember, fekete öröm, fekete gyász, fekete érc és fekete kő és fekete föld és fekete fák, fekete férfi, fekete nő és fekete, fekete, fekete világ. Áshatod íme, vághatod egyre az anyagot, mely lusta, tömör, fekete földbe, fekete hegybe csap csak a csáklyád, fúr be furód: s mélyre merítsd bár tintapatakját még feketébben árad, ömöl nézd a fü magját, nézd a fa makkját, gerle tojását, csíragolyót, fekete, fekete, fekete fekete kelme s fekete elme, fekete arc és fekete gond, fekete ér és fekete vér és fekete velő és fekete csont. Más szin a napfény vendég-máza, a nap a színek piktora mind: fekete bellül a földnek váza, nem a fény festi a fekete szint karcsu sugárecsetével nem: fekete az anyag rejtett lelke, jaj, fekete, fekete, fekete.

/Babits Mihály/

(kép forrása: Lehman College)

Arra gondoltam kedvenc költőm – Babits Mihály egyik versével indítom ezt a posztot, elég találónak vélem kimondottan az elmúlt év eseményeit nézve.

Lassan egy éve tengődünk otthon, “karanténban”, és bevallom engem a második (100.?) hullám sokkal rosszabbul érintett mint tavasszal. Egyébként is szerintem ez a január-február olyan szomorkás, unalmas időszak, amikor semmi nem történik, hideg és sötét van, az embernek kedve sincs semmihez. Sosem szerettem a telet, pedig téli gyerek vagyok, és mondjuk a decembert is kimondottan várom a karácsony miatt, de valahogy idén/tavaly az ünnep végezetével lesújtott rám a depresszió. Nem az a fajta, hogy jó akkor nincs kedvem élni, öngyilkos leszek, de, ja, igazából nincs kedvem élni. Félre ne értsetek, nem akarok panaszkodni, szeretem az életem, és igazán hálás vagyok mindenért amim van (!!!), csak belefáradtam, hogy semmi sem történik. És igen, tudom a clichéket, „csak te tudsz változtatni rajta”, „neked kell magadon segíteni”, stb stb. Ugye tavaly februárban költöztem haza Krakkóból, vissza Szegedre, nyilván nem meglepő hogy Erasmus után amúgy is beütött a letargia, de nem gondoltam volna hogy eddig kitart. Amint hazajöttem, vizsgázgattam, munkát kerestem, szóval elteltek a napok, majd megérkezett a korona. Az új munkahelyemen már teljesen otthonról kezdtem dolgozni, home-officeban, szóval március óta úgy vagyok a cégnél, hogy még nem is ismerem a munkatársaim (akikkel naponta együtt dolgozom). Remek. Eleinte még csak-csak kibírható volt, nem panaszkodom, a nyár is szépen telt, még akkor találkoztam is hébe-hóba emberekkel, voltam a Balatonnál többször is, szóval tényleg örülök neki, hogy legalább ennyi összejött. Viszont azóta a dolgok csak rosszabbodtak. Eleinte nem jártam haza se, a családomhoz, mert jaj nehogy hazavigyem a vírust (tünetmentesen), istenőrizz hogy bármelyik nagyszülőm elkapja. Később, mivel szegényeknek kb mi unokák létezünk csak, elkezdtem őket látogatni, „Szia mama kijössz az utcára? Vegyél fel te is maszkot, jó, nem-nem, nem ölellek meg”. Októberben aztán elbúcsúztunk nagypapámtól aki egy hosszú betegség után tért nyugovóra, és azt gondolom ez közelebb hozta a kiscsaládunkat. Az ünnepek békésen, csöndesen teltek, szűken ugyan, csak a mamák jöttek, de így is igazán hangulatosan. 2020 tavaszán elköszönt a család drága Szuszi kutyánktól is, akit betegség miatt elaltattunk. Emlékszem arra a napra, dolgoztam, de olyan szomorúság tört rám, és csak folyt a könnyem egész nap. Szuszit a 10. születésnapomra kaptam 2007-ben, azóta boldogított minket. Egyébként így utólag azt gondolom igazán hasonlítottunk, az évek alatt „összekoptunk”, kicsit olyan volt ő kutyában mint én. Borzasztóan hiányzik még most is, annak ellenére hogy én az utóbbi 6 évben már nem is otthon laktam. Drága Gergőnk pedig igazán szomorú volt, hogy ő nem is láthatta Szuszit kiskutyaként, így mikor májusban jött egy lehetőség, hát, lett egy Rózink. Mindketten golden retrieverek, de személyiségre egyébként egyáltalán nem hasonlítanak. Rózi, az új kutyus amúgy a legjobb dolog ami történt velünk, mindannyiunk napjait bearanyozza (főleg anyáét), igazán bújós, szeretetre éhes, és imád játszani, szóval jól jártunk vele (is).

Bár sokszor érzem azt hogy mennyire igazságtalan minden ami velem/velünk/ a világon történik, tudom, hogy sokkal rosszabb is lehetne a helyzet, van munkám, van családom, és lekopogom senki nem szorul egészségügyi ellátásra, nem éhezünk, és nálam sokkal sanyarabb sorsú emberek léteznek. Az hogy egy kicsit otthon kell maradni, meg maszkot kell hordani nem is olyan vészes. Például itt van az öcsém (a másik), Stofi idén fog érettségizni, borzasztóan sajnálom, hogy pont a végzős évét és annak minden szépségét, szalagozó, zöldnap, érettségi, bankett, stb, otthon távolról, vagy leginkább sehogy nem éli meg. El se tudom képzelni milyen lehet otthon tanulni a gép előttről (illetve de, mert én is csináltam egyetem alatt, vizsgaidőszakban, de hál’ istennek nem a gimis évek alatt) szóval borzasztó akaraterő kell ahhoz, hogy az ember tényleg haladjon is és ne internetezze el az időt.

De közbe egy kicsit magamat is sajnálom (kövezzetek meg igen) de pont azokat vették el a mindennapjaimból amiért úgy éreztem megéri felkelni. Hogy az ember igyon valahol egy jó kávét (szegediek ajánlom a Hét kávézót<3), bemenjen a könyvtárba tanulni, vagy csak kikölcsönözni egy könyvet amivel ki lehet ülni a parkba, vagy a Tisza partra. Hogy néhányszor elmenjen edzeni/ konditerembe (igen, én az az ember vagyok aki az ilyen ugra-bugrálós csoportos órákat szereti), oda se lehet. De jó az új filmet nem sokára adják a moziba, ami ugye zárva, tehát marad a Netflix. Jó semmi baj, majd összefutunk a haverokkal egy sörre. Aha. Nem baj, majd átjönnek társasozni, ja 8 után kijárási tilalom, oké az sem baj. Majd akkor utazunk valahova, most úgy is olcsó a repülőjegy, ja nincs is járat, és ha lenne is arra kinek van pénze, hogy mindet tesztre költse. Na meg ha el is utazna az ember végezetül, csak nem olyan élményt ad ha egy étterembe se tud beülni. Emlékszem még márciusban csak legyintettünk, hogy áh ezmiez, aztán pár hét után kezdett úgy tűnni hogy hűha, ez amúgy most akkor komoly, majd a dátum csak tolódott és tolódott, és most már majdnem egy évnél tartunk. December 31-én úgy csempésztem le a szemetet az utcára este 9-kor, mert anyukám szerint „1-jén tilos kivinni a szemetet a lakásból, mert kidobod vele a szerencsédet (a mimet?) is”, úgyhogy a kukászsáknak még aznap este mennie kellett, akkor is ha a járőr épp a szomszéd ház ajtajában állt. Ilyenkor azért úgy belegondolok mikor és hogy jutottunk ide, de most komolyan?

Szeretnék, tényleg nagyon szeretnék bízni egy pozitív jövőben, mert már mást nem tudok, amikor emberek veszekednek a Facebookon a kommentekben, hogy van akik szerint a vakcinával chipet ültetnek belénk, mások szerint az egész Covid-19 Soros műve, vannak akik pedig azt posztolják a Pesten Hallottamba hogy legyen innentől kezdve mindig kötelező maszkot hordani  mindenhol, akkor is ha már nem lesz járvány, mert hogy milyen jó. Na nem mintha a TV sokkal jobb lenne, nem is tudom a ValóVilágot, vagy a BeleValóVilágot válasszam. (Tudom most kisarkítom, de egyszerűen rosszul vagyok hogy ilyen szennyre van igény, és hogy a bentlakók közül valaki 36 milliót fog kapni ezért a „teljesítményért”, egy világjárvány közepén, amikor emberek milliói veszítették el a munkájukat, családtagjaikat) Na mindegy. A legnagyobb baj ezzel a világgal, hogy már tényleg nem tudja minek/kinek higyjen az ember, nincs tájékoztatás, vagy ha van, abban is jogosan kételkedünk a tömérdek hazugság, félrevezetés után.

Itt van például az egyetemünk, elnézést *egyetemek ügye. Senki se tudja miért jó a modell-váltás, azon kívül, hogy alapítványi fenntartású egyetemként biztos “nő az egyetem autonómiája, és több pénzhez jut”. Természetesen erről megint nem kérdeztek meg senkit, mondjuk egyetemi dolgozókat, hallgatókat, és az SZFE botrány miatt, az egyetemisták nagy része ki is ábrándult, mondván úgy sincs értelme semmit csinálni. Legalább a lengyel nők elmentek tüntetni az abortusztörvényük ellen. De tudok más példát is hozni, nem kell messzire menni,  2020-ban az emberek ledarálnak egy mesekönyvet (!) csak azért mert nem értenek egyet annak tartalmával, míg a cirkusz alatt a kormány alkotmányt módosít. Mert 2020-ban nincs nagyobb gondunk, mint azzal foglalkozni, hogy a melegek ne fogadhassanak örökbe. De legalább jót nevethetünk azon hogy az EP képviselünk ereszen menekül a tudjukmilyen buliból (amúgy megjegyezném a járvány kellős közepén) - ahol én nem mehetek sehova, az öcsém nem tudja hogy fog leérettségizni, és a nagymamám több mint féléve nem látta a pesti unokáit. Az egészségügyünket meg sem említem. Persze lehet vírust tagadni, valakinek biztos jobb lesz tőle. Jó, kicsit kezdem azt érezni, hogy kezdek átmenni politizálásba, és most nem ez a célom, de nem tudom elhinni, hogy ha valaki ezeket párttól függetlenül is meghányja-veti, akkor nem gondolja, hogy ez mind NAGYON GÁZ. Persze egy olyan világban ahol a tüntetők betörnek a Capitoliumba, nem tudom min vagyok meglepődve.

Szóval lényeg a lényeg, amikor nap mint nap ennyi negatívum veszi körbe az embert, könyörgöm, csak a napi halálestek száma letaglózhat bárkit, csoda hát hogy az ember megbolondul ennyi szarságtól. Tudom, hogy az egész a vírus miatt van, és nem én vagyok az egyetlen aki szenved, de valahogy úgy érzem egy ideje már nem vagyok önmagam. Én nem is ilyen vagyok, nem is így viselkedem, nem is így reagálok dolgokra. Valahogy eltávolodtam, elidegenedtem magamtól, nem találom magamat ebben a helyzetben (nem tudom ennek így van értelme?), a helyemet a világban.

Visszatérve tehát borzasztóan hiányzik minden a régi életemből, az is, ami lehet akkor kínként éltem meg, jaj nincs kedvem ehhez, jaj nincs kedvem ahhoz, és biztos hogy sokkal jobban értékelem már most a dolgokat. Mindakkor nem tudom mikor, vagy egyáltalán valaha vissza fogunk-e teljesen térni a normális kerékvágásba. Egyrészt mikorra jutok én a 24 évemmel oltáshoz, másrészt, nem tudom elképzelni azt a fesztivált/ bulit, bármit, amikor majd 10-en lesznek egyszerre az aurámban és én nem arra gondolok, hogy istenem csak most ne kapjak el semmit, mert akkor megint nem mehetek sehova hetekig, és nehogy a mamáknak véletlen átadjam.

 Amúgy szülinapomra kaptam egy ebook olvasót, szóval ha van kedvetek ajánljatok könyveket, inkább szórakoztató, könnyedebb, romi dolgokat, persze ha valami ami az „el kell olvasnod” kategória, de nem illik rá az előbbi három, akkor is jöhet.

Az elmúlt évben amúgy újranéztem az összes kedvenc filmemet, végighallgattam már a Youtubeot, na jó csak a slágereket az elmúlt 40 évből, meg az összes bulizenét, amire régen még a Retroba táncoltam..vagy Krakkóban a Teatro Cubanoban, de hát ki emlékszik arra már, talán igaz se volt..Bár sorozatügyben van még mint behoznom, a Bridgerton kellemes kikapcsolódásnak bizonyult, de sokkal jobban tetszett a Normális emberek. A Lupint most kezdtem, de tervben van még vagy 5 másik. A nemakarokbeleszolni a kedvenc instagram fiókom, Valspire family a kedvenc youtube csatornám, de nagyon szeretem Cora Shircel „The Guys” videóit is. Ezeket szívből ajánlom azoknak, akik ki szeretnének egy kicsit szakadni a monoton hétköznapokból. Ha pedig valaki szívesen elmenne politikai irányba is Hommonay Gergő macskájának facebook oldala az Erzsi for President gyakran humorosan elmélkedik a minket körülvevő dolgokról.

Amúgy chill, tényleg nem akarok meghalni, csak szeretnék végre nem egész nap a szobám négy fala közt ülni a gép előtt derék- és hátfájással, ugyanabban a melegítőben egész héten (feltéve ha átcserélem a pizsamámról egyáltalán). 

Ja amúgy, ma (tegnap) beiktatták az Egyesült Államok 46. elnökét, hébe-hóba néztem az inauguration ceremonyt, és én már attól boldog vagyok, hogy nem kell Trump beszédét hallgatnom többé (mindig megfájdult a fejem tőle). Na de a lényeg, hogy Amerikában új világ kezdődik, lényegébben csak jobb lehet, reméljük ránk is pozitív befolyással lesz. (Itt egy kép a 25 éves Bidenről, 1967-ből, szívesen)

Na de mostmár búcsúzom, puszi nélkül, de egy jó egészséget azért kívánok mindenkinek aki végigolvasta, vigyázzatok magatokra, meg egymásra! Ja és ilyen Szeged nélkülünk:

[csillamkeccarvu]

Tolvaj

Mióta elmentél üresek a terek. Nincs mit keresni, képzeletbeli színek lebegnek a láthatár szélen, lebontották az óriáskereket és ahol az utolsó képünk készült döglött hínárok kapnak élettelen ujjakként a naiv szerelmesek lábaiba.

Mióta elmentél képszakadás és adáshiány váltja egymást, visszafelé hullanak a csillagok, magukkal viszik az összes kívánságunkat. Jövő ilyenkor megint jönnek, majd akkor újrapróbáljuk, tudunk-e olyat kívánni ami teljesül.

Minden nyugatnak tart, a napszakok itthagynak engem és sorban a lábadhoz dörgölőznek. Számolom a repülőket keletről nyugatra, és a perceket, arra sétálok ahol a nap sugaraiból ítélve negyven perce még te álltál. Érzem ahogy kifordul alólam a föld, és száműzöm a légkört, hátha egyszer belesétálhatok az illatodba ami mozdulatlan lebeg a 51,94 szélességi fok fölött.

És ha senki nem érti mit várok, miért babonázom a napot a szememmel, csak annyit kérdezek 'tenyésztettél már baktériumkultúrát piros kupakban utolsó korty szénsavmentes vízből?' Meleg kell nekik? Vagy földbe ültessem el? Penész lesz belőle vagy kivirágzik?

Gondoskodni akarok, mint Holden a vadkacsákról, őrt állni a csillagtalan éjszakákon, amikor én is félek a sötétben, és milyen önző tett is ez, ketten nem olyan magányos rettegni. Szóval felköltözök a csillagokra, leülök a nagygöncöl szélére, onnan nézem hazaérsz-e, merre bolyongsz, hallgatom a hangod ahogy a lépcsőn a szomszéddal beszélsz.

Ha a levegőre fújnak a macskáid, én leszek, leesek az esővel, a széllel követem a lépted, ott bujkálok az oxigén molekulák között, bejárom a tüdőd, elrejtőzöm a véredben, felfedezlek ahogy még senki sem tette. Elemeidre bontalak, megnézem hogy a két lábon álló foltból és egy névből hogy áll össze az ember, és mi az a pont, ahol az emberből te leszel.

És ha legközelebb hazajössz és nagy sóhajtással kilélegzed a széndioxid molekulám, magammal viszem az atomaim közé rejtve azt a láthatatlan pontot.

Kis üvegcsében akasztom a nyakamra a lélekszövetet, és ha rámnézel csak annyit mondok: 'Ott az ablakpárkányon a tenyésztett baktériumkultúra a tavalyi nyár utolsó kortyaiból. Nézd meg, épp virágzik.'

[evervyn]

Hamun túl

Színnel tarka új birodalom, hol nincsen többé hamu sem pedig szürkeség. Ezen csodálatos helyen élet sarjad és színek pompáznak. Nincsen vakság se süketség és többé érzékeimet sem tartja fogva az átkozott föld hamuja. Új világ reménysége és királyságok álmai válhatnak valóra itt. Örülnöm kellene teljesen a szabadok birodalmában, de mégsem tudok. Félek.

Félek mindattól mibe egykoron szerelmes voltam, a színektől, a szépségtől, a gyengédségtől és érzelmektől, melyekbe fájdalmam gyökeret vert. Csodálatos ez az új hely és én mégis a kripta kapujára meredek és kezem nyújtom felé, de hozzá nem érek. Suttogást hallok mögüle, mely azt mondja megszabadít a fájdalomtól és nem kell többé aggódnom a holnap miatt, mert nem lesz többé semmi csak újra hamu és szürkeség. Ez emlékeztetett engem arra, hogyan is kerültem oda; nem akartam érezni nem akartam, hogy fájjon és rátaláltam arra a helyre. Nem volt több az, mint fájdalomcsillapító, ami minden érzékedtől megfosztott és egyetlen dolog, amit még éreztél az az üresség kétsége. Eleinte felszabadító volt a semmi stabilitása, nem féltem attól, hogy szétesek vagy elvesztem a fejem. Már el is felejtettem milyen is voltam színekkel. Itt ahol élnek a színek ismét szembe kell néznem azokkal, amiket akkoriban elhanyagoltam vagy halogattam. Milyen naiv gondolat is volt, hogy többé nem kell majd foglalkoznom vele/velük. Nem tudom mire számítsak még ezen a helyen, régi ismerősökre, akikre soha többé nem akartam még ránézni se? Ez egy jobb hely, mely nem tűri meg a hamvak birodalmának tisztátalan maradványait sem, ezért minden ami onnan való reflektorfénybe kerül. Fáj. Nem tudom, hogy meddig bírja az az ajtó, mely mögött színeimet rejtem. Eddig azt hittem, hogy lesz elég hely még pár évnek mögötte, de úgy tűnik kezd túlcsordulni  és nem tudom mit tegyek. Fakó vagyok, megtört és bizonytalan.

A kaputól elnézek és értem, hogy két választásom van. Itt maradok és szembenézek mindazzal, amit az ajtó mögé zártam vagy kinyitom a kripta ajtaját és visszamegyek abba a romos, szürke házba. Nem vagyok még elég ahhoz, hogy határozottan tudjam... Egy részem hamu lenne másik pedig valami olyat akar, melyet lehet soha nem is ismert.

[mercsuh]

Próbálok vágni egy ablakot, úgy szivárognak a színek, hogy nem bírom egyedül.

Mint szürke szivárvány a nap felé vérzi, a húrtalan nap szerenádoz, ki az esőnek hegedül.

Én próbálok súlytalan lenni, hogy rajtam ne múljon a cél, mert a föld az egy léghajó.

A végtelen éjnek feszülve, megszűrve az űr, ne félj, repülj hajóm, repülj hajóm.

Itt senkinek nem kéne senkinek lenni, egy falat ott maradt, egy szelet ott maradt talán.

Hogy egymás ajkán lógjunk, egymás szaván, egymás nyakán, de pedig, hogy régen kiszáradt, fáj.

Én próbálok vágni egy ablakot, úgy szivárognak a színek, úgy sírnak az istenek.

Persze, semmi baj, kedves, ha tudnád én már (néha) a saját istenemben sem hiszek...

[sarcastic-survivor]

Once upon a time

Egyszer volt, hol nem volt.. Csend van.. és nyugalom... Nem. Egyiksem. Ez nem így kezdődik. Nincsenek csiripelo madarak, nincsenek lágyan ringatozo falevelek a kellemes tavaszi szélben, nincsen viragillat a barackfa viragatol, és nincsen könnyed gyerekzsivaj sem a szomszéd gyerekektol. Nincs semmi. Sem tér, sem idő. Nincsenek tárgyak, se emberek. Nincsen ég és nincsen föld. Nincsenek színek. Csak a fekete üresség. A mindent elnyomo kemény, nehéz és fájdalmasan üres semmiség.

[girlintheforest]

2019 május 10

Péntek. Aminek még itt is örülünk. Na nem mintha nem kellene viszonylag korán akkor is felkelni, de mégis csak más, jó ez a hétvége érzés. Mint ahogyan egy ilyen nyugodt péntek délelőtt mint a mostani is. 

Hiper gyorsasággal ( 3 zene szám) alatt értünk el a suliig, majd magam is megdöbbentem amikor az AKI-ban zárva találtam a vasajtókat. Nem volt még 9 óra.  Az AKI az én Baumaxom. Ja, az már rég bezárt. Akkor Praktiker vagy Bauhaus.  Most nem nézelődtem, - bár egy majd 2000 eurós kültéri kanapé szett megállított egy percre - mentem célirányosan a kertészeti részre. Földet vettem és fűmagot. Igen, megint. Még életemben nem küzdöttem ennyit a fűvel mint itt. Először gyepszőnyeget tettek le 2 éve, de az nagyon nem nőtt. Gondolom abszolút nem volt megfelelő talaj előkészítés. Aztán megnőttek a bokrok és az öntöző már teljesen máshogyan locsolt. A hab a tortán pedig Mattie érkezése volt. Bármennyire is próbálkoztunk ( volt, hogy napi 3x is kivittük sétálni) ő akkor is össze-visszapisilte a füvet. És mindig máshol. Jelölgette a területét rendületlenül, ez is az enyém, az is…mindenhol ott hagyta nyomait. Pedig a slag mindig készenlétben volt és locsoltuk is bőszen, nem sok sikerrel. 

Ígyhát minden utazásunk előtt jön a földkiszórás, fűmag, újabb adag föld, locsolás. Mire visszaérünk egészen kizöldül.

Most azonban  nem okolnám Mattiet, igazából annyira megnőtt a fű két hét alatt, hogy egyszerűen csak berohadt.  Cselekednem kell, mert ha apája meglátja rosszul lesz. 

Soha nem érdekelte egyik kert se, de ez valamiért igen, talán mert a sajátja?

Az idő egész jó, imádom a nyári érzetű kora reggeleket. Amikor minden harmatos, és még árnyékban van a kert jórésze. Az agapanthusok ( szerelemvirágok) ideje ez, hatalmas fejeik erősen hajlonganak a szélben. 

A margaréta bokor (merthát tényleg akkora) pedig tökéletes arra, hogy Mattie hűsöljön alatta.

Ezen a héten elmentem fotózni egy kicsit a piacra. Annyiszor de annyiszor voltam már ott, de mindig lenyűgöznek a színek, a formák.  Szerdai nap volt, nem voltak túl sokan. A halpiacot is körbe jártam, nem igazán érdekelt, hogy a ruhámba ivódik a szaga. 

A múltkor olvastam, hogy ha jól emlékszem akkor egy 404 kg-s tonhalat fogtak. 

Volt egy randalirozás az Óvárosban, ami régen gyakran előfordult.

Egy turistát annyira lenyűgöztek a galambok a piac előtti felüljáró alatt, hogy leejtette a szemüvegét és nem tudott tovább menni nélkülük mert nem látott. 

Canicoban hagymafesztivál lesz május 17-19 között. Lesz látványfőzés, fitness, zene.

Ilyen kis híreket olvasok. Persze vannak komolyabbak és sajnos nagyon tragikusak is. 

Az egyiknek pont van magyar vonatkozása is, egy Erazmus portugál diák halt meg Magyarországon balesetben.

Próbálok nem fókuszálni a rosszra.  Bagdy Emőke pszichológus technikáját követem reggelente. Vagyis elképzelem, hogy mosolyog minden sejtem és hiszem, tudom, hogy csak jó dolgok fognak ma történni velem. Nehéz pozitívnak lenni. Annyira meg kell szűrni, hogy kivel beszél az ember, kivel tölti az idejét. 

A csütörtököt M-mel töltöttem. Mondjuk azt,  hogy nem érezte annyira jól magát a sulihoz, és mivel annyi free time-ja lett volna ( amikor igazából nem csinálnak semmit bent), hogy támogattam ebben a döntésében.

Persze szó nem volt arról, hogy otthon fog ücsörögni a kanapén. Helyette vittem magammal Palheiroba kutyát sétáltatni. 

Igazából a terv az volt, hogy fürödni fogunk, ő úszik is egy kicsit és ebédelünk, de az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Bár látszott, hogy lent a városban sütött a nap, fent jöttek-mentek a felhők, elég búskomor volt az idő. Na meg a hangulatom is. 

Én kis naív elterveztem, hogy ahogyan banduklunk majd fölfelé milyen jót fogunk majd beszélgetni. Az első saroknál már kiderült az ellenkezője, mikor is közölte, hogy ő abszolút nem figyel arra amit mondok, és nincs is kedve hozzám szólni. Majd a 12 évesek pimaszságával betette az airpodokat a fülébe és ment volna el mellettem.

Anyája gyors mozdulattal kikapta az airpodokat a gyerek füléből, -hogy mégse legyen annyira jó neki- és magát sajnálva, azon morfondírozva, hogy hol is rontotta el ezt a gyereket, utána indult fölfelé. 

Mert miért is olyan rossz a szüleinkkel lenni? Anno nekem se volt minden álmom és vágyam velük lenni, de mivel olyan keveset láttam őket, főleg az apukámat, az kész ünnepnap volt ha együtt lehettünk. Pláne ha még programot is szerveztek. Ami max. a nagymamámhoz való legyaloglás volt,  vagy azt utcában lévő étterembe menés. De ritkaság számba ment. Az, hogy beszélgetni is akarjanak velem és ne csak mögöttük kelljen caplatnunk a hugommal… talán olyan nem is volt.

Az én gyerekkoromban nem kérték ki a véleményemet, nem érdekelte őket, hogy mit gondolok arról, hogy hová menjünk nyaralni. Kész tények elé állítottak, és hú de boldog voltam a kéthetes balatonvilágosi családi nyaralásunkkal. Pedig ott se körülöttünk forgott a világ, sőt olyannyira nem, hogy sikerült a tóba is fejjel beleesnem a stégről, és ezer szerencse, hogy volt aki észrevette. És nem a szüleim voltak. Mély víztől való félelmemen azóta se kerekedtem felül.

Nem kérdezték meg, hogy mit szeretnénk enni, milyen ruhát vennénk fel reggel… és nem beszéltük meg a család anyagi helyzetét illetve hosszú távú terveit se. 

Ellenben most és itt mi mindert megbeszélünk. Még a közös programoknál is két verziót szoktam megadni, persze azért úgy csinálom, hogy nekem is jó legyen. Pénteken két opciója volt. Séta lent a tengerparton, a Praia Formosan és vissza, vagy elsétálunk a kikötőig, és a Ritzben kajálhat. Trükkös anya. Ahol waffles lehet enni, az nyerőbb volt. 

Egy órán át mentünk, meg-megállva időnként, na jó gyakran, mert most a géppel fotóztam, ettünk fagyit is, de csak odaértünk.  Kb. igy haladunk... fotókkal dokumentálva. 

Igen, már lehet fürödni az óceánban. Nekem hideg, gyerek nem akar. Max. 20 méter magasról szeretne az óceánba ugrálni, azt meg én nem akarom. A jacaranda fák még mindig virágoznak, de nem tudom rendesen lefotózni őket, mert vannak autók az úton, a piros lámpa meg nem tart addig, hogy jó fotót csináljak róluk az út közepéről. És minden út a ponchához vezet, legalábbis nekem. Fotót nem teszek fel róla (pedig van) mert még rossz benyomást keltek. De jelentem, megvan a recept, és otthon se kell majd e nedü nélkül léteznem. :)

De visszatérve a sétára, nálunk úgy zajlik ( teljesen mindegy hol megyünk), hogy az első 5-10 perc az puffogás, minek kell mennem egyáltalán, ennek semmi értelme és ehhez hasonlók hagyják el a száját. 

Később csendben jön mellettem, mögöttem, előttem, néha azért szól ha szerinte nem jól fotózok valamit.

És ezután jön amikor magától elkezd beszélni. Általában a jövő a téma. Az ő jövője, a tervei, vágyai… én hallgatok, náha közbeszólok. Persze semmit se tudok jól, mi felnőttek csak azt hisszük, hogy okosak vagyunk és mindent tudunk, de nem. Ők azok akik sokkal felkészültebbek, és mindent tudnak, vagy legalábis tudják, hogy hol kell keresni.

Én maradian még mindig nyomatom az egyetemet, B terv gyanánt. Ő jobb napokon a Harvardra készül, máskor addigra már saját cége lesz és minek egyetemre menni ha már sikeres. Ezt már kb. kétbilliószor átbeszéltük. 

Úgy legyen. Legyen úgy ahogyan szeretné. A lényeg, hogy boldog legyen. Azt hiszem minden anya ennyit kíván.

Ma az lett amit ő szeretett volna. Itthon maradtunk. 

Igazából nekem se volt ellenemre. Állandóan kódorgok a szigeten mint egy bolygó hollandi, mint aki folyton keresi a helyét de nem leli. 

Hol a helyem? 

U.I.: A kocsiban  shuffle-re van állítva a zeném. Tegnapi random mixem kedvencei: 

-Michael Bublé: God Only Knows

-Andrea Bocelli: Because We Believe 

-Cigarettes After Sex: Apocalypse

[eletmorzsak]

Imádom az írásaid, mellesleg remekül sminkelsz❤ esetleg kék szeműeknek valami tanács, mi áll jól és mi nem? Nem igazán sminkelek úgyhogy nem tudom hol kezdjem el😂

köszönöm szépen ❤️kék szemhez lila, föld színek, szürke, rózsaszín, etc. mennek, de ha utána nézel, találhatsz még. kezdésként én egy sima nude palettával kezdenék, és hidd el, gyakorlat teszi a mestert. 😊

[kasgaleria]

MAKOVECZ ANNA NÉGY ÉVSZAK / Természetmegfigyelés az év körforgásában

Megnyitó: 2021. május 19., szerda 18 óra A kiállítást megnyitja: Dr. Keserü Katalin művészettörténész, professor emeritus

„Tájban ülni és megfigyelni a tájat. Emberként az életben cselekedni tudni. A megfigyelés tanulható, gyakorolni való készség. A megfigyelés gyakorlása, a figyelem élesítése, a tudat ébresztése, az éberség hozzásegít minket életfeladataink felismeréséhez. A természet körforgásában figyelem a tájat. A természet megfigyelésekor megfigyelem a lelkesítő szépségen túl az összefüggéseket, a föld, az ég, az elemek, a sajátosságok, formák és színek, az évszakok körforgását, a Napot, a Holdat, a csillagokat és bolygókat; megtanulom megismerni és elhelyezni ebben ember önmagamat. A megismerési vágyból és figyelemből születnek ezek a képek, a megfigyelés anyagba formálása a festés. A szépség és értelmesség, a tudat, hogy egy óriási Rend része vagyok megtisztelő érzés. A tudat, hogy emberként rajtam is múlik a Jövő felemelő érzés. Része és részese vagyok a tájnak, a Világmindenségnek, formálója vagyok a Jövőnek, ahogy mindannyian azok lehetünk, ha ezt felismerjük."

A megnyitó esemény a K.A.S. Galéria facebook oldalán követhető lesz és később is megtekinthető.

Nem kérünk védettséget igazoló kártyát. A kiállítótérben egyszerre 10 ember tartózkodhat.

Látogatható: 2021.05.19 - 06.14. szerda-péntek 15-18 óráig és bejelentkezéssel, illetve június 5-én szombaton egész nap a BBB Eleven Tavasz rendezvény alatt. K.A.S. Galéria

1114 Budapest, Bartók Béla út 9. Tel.: +36 30 906 1764, +36 20 986 8601 kasgaleria@gmail.com facebook.com/kasgaleria instagram.com/kasgaleria kasgaleria.hu

[tadammm]

FEKETE ORSZÁG

Fekete országot álmodtam én,

ahol minden fekete volt,

minden fekete, de nem csak kívül:

csontig, velőig fekete,

fekete,

fekete, fekete, fekete.

Fekete ég és fekete tenger,

fekete fák és fekete ház,

fekete állat, fekete ember,

fekete öröm, fekete gyász,

fekete érc és fekete kő és

fekete föld és fekete fák,

fekete férfi, fekete nő és

fekete, fekete, fekete világ.

Áshatod íme, vághatod egyre

az anyagot, mely lusta, tömör,

fekete földbe, fekete hegybe

csap csak a csáklyád, fúr be furód:

s mélyre merítsd bár tintapatakját

még feketébben árad, ömöl

nézd a fü magját, nézd a fa makkját,

gerle tojását, csíragolyót,

fekete, fekete, fekete,

fekete kelme s fekete elme,

fekete arc és fekete gond,

fekete ér és fekete vér és

fekete velő és fekete csont.

Más szin a napfény vendég-máza,

a nap a színek piktora mind:

fekete bellül a földnek váza,

nem a fény festi a fekete szint

karcsu sugárecsetével

nem:

fekete az anyag rejtett lelke,

jaj,

fekete, fekete, fekete.

Babits Mihály: FEKETE ORSZÁG

[faszomfajra]

Sose köszönj el

Minden levegővétel fáj, melyet nélküled kell átélnem. A füstös forróság szétperzseli tüdőm minden egyes milliméterét. Fekete. Feketévé változott, Nem csak a tüdőm, a szívem is. Vajon miért gondoltam azt, hogy a nikotin kifújásával távozik minden egyes fájdalmas gondolatom? Vajon miért gondoltam, hogy majd elfeledkezem rólad? Régen együtt szívtuk ezt a mocskos, kémiai egyveleget, de ma már nem érezzük egymás elkeseredett illatát. Menta, nárcisz és dohányfüst. E három érzet keveredése megegyezik lelkünk összefonódásával. Silányság. Talán mindent én látok színek nélkül, talán csak engem szippant be egy fekete örvény, talán csak az Elmúlás és Félelem fonja karjait derekam köré. Kiszökik belőlem minden oxigén, kábultan és bágyadtan szemezek tükörképemmel. Gyűlölet és gyalázat. Ezt a két érzést árulják el az íriszem mögött megbúvó démonok. Remeg a föld a lábam alatt. Remeg a lábam a föld felett. Nem is tudom, éppen melyik igaz. Emlékszem még hangodra, a szívem is gyorsabban ver, s most már egészen biztos vagyok, hogy nem a föld remeg. Pontosan olyan hangod van, amire reggelente kelni, esténként pedig álmodni szeretnék. Énekelj nekem, mondd, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ezt megtennéd. Tudasd velem, hogy nem vagyok értéktelen. Hogy érek annyit, mint te. Bár félek, az képtelenség. Megrészegítesz. A bőröd illata, a szemed feketesége, a reggeli kócos hajad, az elharapott nevetéseid. Nem is tudod, mit teszel velem. Mikor már mindenki alszik, mikor a világ is pihen, én akkor gondolok rád leginkább. Vajon egyszerre vesszük-e a levegőt, Vajon éppen én jelenek-e meg álmaidban, Vajon emlékszel-e még nevemre, s hogy milyen érzés volt azt kiejteni? Vajon emlékszel-e minden egyes hibára, melyet egymásért, és olykor egymás ellen követtünk el? Vajon, vajon, vajon… Annyi megválaszolatlan kérdés, annyi elfojtott sérelem. Nincs változás. Nem vagy itt, hogy válaszolj. Hol jársz most? Segíts kérlek, mert beleroskadok a hiányod általi szenvedésbe. Hazudtunk. Mindketten. Nem mentünk együtt a végtelenbe, és nem találtunk ki a sűrű útvesztőből. Sérültek vagyunk. Ahány szívdobbanás, annyi seb. Vérzünk s lángolunk, hiszen lassan úgyis meghalunk. Az én életem a te kezedhez tapad, hibáztatlak minden erőmmel. De csak magamat próbálom ezzel becsapni, soha nem tudtál nekem igazán ártani. Én tettem ezt magammal, hiszen túlságosan szerettelek, s most még annál is jobban szeretlek. E szót egy fül sem fogja többet hallani, te vagy az egyetlen, kinek igazán szerettem mondani. S kifújom magamból az opálos füstöt, s letörlöm a szemem sarkában megrekedt könnycseppet. Nevedet suttogom. Téged hívlak. A csontjaim beletörnek eme hatalmas vágyba. Csak egy ölelés. Ez az egyetlen, mit kérek, Hogy igazán el tudjak búcsúzni tőled. Néha majd hangtalan szavakkal utánad kiáltok, Villámcsapás, forgószél és futótűz lesz gyászom. Most már végig csinálom, Érted és magamért. Igazán már semmit sem bánok. Gyere vissza hozzám, Fejednek mindig lesz párna, Testednek mindig lesz takaró. Majd én álomba ringatlak, ha a belső hang zavaró. S te csak aludj, aludj, aludj, Én vigyázok majd rád, ahogyan azt mindig tettem, Éneklek neked, s kezembe zárom kezed.