evervyn

[evervyn]

Csak egyetlen szempillantás

Már hosszú ideje megy ez az egész kegyetlen huza-vona és már olyan sokszor azt hittem ismerem a helyzetet és a kiutat. Már abban is kételkedem, hogy tévedtem-e valaha ezzel a helyzettel kapcsolatban, lehet minden alkalommal igazam volt vagy minden alkalommal tévedtem. Minden esetre olykor olykor feltűnt az a régi láng és minden alkalommal azt hittem vége, lehet a mostani se több egy pillanatnyi lángnál vagy egy erősebb szikránál. Mégis ez most más volt, még ha csak egyetlen rövid percre is. Láttam. Láttam azt, amit elveszettnek hittem. Az a Láng mi dübörgő hangon azt mondja, nincs fal mi utamba állhat.

Egyetlen pillanatra, halványan is, de az voltam, aki régen. Az a láng borította herceg, ki gyakran mondogatta: Tomboljon a láng és csöpögjön a könny!

Shiro, mond; ez most jó vagy nem? Mert nem látom tisztán, hogy ez a feltámadás korszakába vagy egy újabb katasztrófához vezetne.

[evervyn]

Hamun túl

Színnel tarka új birodalom, hol nincsen többé hamu sem pedig szürkeség. Ezen csodálatos helyen élet sarjad és színek pompáznak. Nincsen vakság se süketség és többé érzékeimet sem tartja fogva az átkozott föld hamuja. Új világ reménysége és királyságok álmai válhatnak valóra itt. Örülnöm kellene teljesen a szabadok birodalmában, de mégsem tudok. Félek.

Félek mindattól mibe egykoron szerelmes voltam, a színektől, a szépségtől, a gyengédségtől és érzelmektől, melyekbe fájdalmam gyökeret vert. Csodálatos ez az új hely és én mégis a kripta kapujára meredek és kezem nyújtom felé, de hozzá nem érek. Suttogást hallok mögüle, mely azt mondja megszabadít a fájdalomtól és nem kell többé aggódnom a holnap miatt, mert nem lesz többé semmi csak újra hamu és szürkeség. Ez emlékeztetett engem arra, hogyan is kerültem oda; nem akartam érezni nem akartam, hogy fájjon és rátaláltam arra a helyre. Nem volt több az, mint fájdalomcsillapító, ami minden érzékedtől megfosztott és egyetlen dolog, amit még éreztél az az üresség kétsége. Eleinte felszabadító volt a semmi stabilitása, nem féltem attól, hogy szétesek vagy elvesztem a fejem. Már el is felejtettem milyen is voltam színekkel. Itt ahol élnek a színek ismét szembe kell néznem azokkal, amiket akkoriban elhanyagoltam vagy halogattam. Milyen naiv gondolat is volt, hogy többé nem kell majd foglalkoznom vele/velük. Nem tudom mire számítsak még ezen a helyen, régi ismerősökre, akikre soha többé nem akartam még ránézni se? Ez egy jobb hely, mely nem tűri meg a hamvak birodalmának tisztátalan maradványait sem, ezért minden ami onnan való reflektorfénybe kerül. Fáj. Nem tudom, hogy meddig bírja az az ajtó, mely mögött színeimet rejtem. Eddig azt hittem, hogy lesz elég hely még pár évnek mögötte, de úgy tűnik kezd túlcsordulni  és nem tudom mit tegyek. Fakó vagyok, megtört és bizonytalan.

A kaputól elnézek és értem, hogy két választásom van. Itt maradok és szembenézek mindazzal, amit az ajtó mögé zártam vagy kinyitom a kripta ajtaját és visszamegyek abba a romos, szürke házba. Nem vagyok még elég ahhoz, hogy határozottan tudjam... Egy részem hamu lenne másik pedig valami olyat akar, melyet lehet soha nem is ismert.

[evervyn]

Repedtség szépsége

Sejtettem, sőt mi több tisztában voltam vele, hogy ez nem fog a végtelenségig tartani. De végülis milyen naiv gondolat elhinni, hogy a vihar bent marad a dobozban vagy csak a horizonton mozog. Drága entrópikus világunk újból és újból emlékeztet saját maga borzalmára és bepiszkít engem is. De ami még viccesebbé teszi, hogy önként fetrengünk a mocskában, mint a disznók, annyi kivétellel, hogy mi sokkal, de sokkal kreatívabban tesszük.

Jelentős idő telt el mióta én ezen az oldalon jártam és ez akár értékelhető gyógyulásnak is, ami csak részben igaz. Bár ez nem feltétlen jelenti azt, hogy nem lett volna kegyetlen időszakom. Talán ezen szünet alatt fejeltem le a határaimat és szégyenemre adtam fel egy bizonyos ideig. Összeakartam törni, hogy teljesen az alapokról épülhessek fel, de persze a múlt kísért. A régmúlt fantomfájdalmai, a hamu íze a számban, csípős illatok az orromban és az a bódító érzés, melytől pezsgett a vérem. Azonban azóta rengeteget gondolkodtam és elgondolkoztam, hogy lehet jobb nekem mindazok nélkül csak nem akarom elfogadni, vagy még nem tudom. Egy megrepedt edény vagyok, aminek résein át kifolyik az, amit az évek tettek bele és míg nem lesz teljesen üres nem lehet befoltozni vagy egyáltalán új dologgal megtölteni. De türelmetlen vagyok és olykor belenézek ebbe az edénybe és újraélem azt, amit nem kellene.

Amikor összetörtem és minden mi volt már csak emlék lesz, képes leszek teljesen új lenni, de addig türelmesnek kell lennem. Tudom, hogy dönthetnék úgy nem vérzek tovább a réseken át, de ezzel visszamennék a kriptába, ami a Béklyók-házához vezet; és ha valamiben nincs szépség, akkor az a hamu.

[evervyn]

Beteg és megtört

Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen közel fogok kerülni a határaimhoz. Azok az apróságnak tűnő dolgok, amikkel akkoriban nyugtatgattam magam, ezzel táplálva a hőn szeretett reményeimet a jövő iránt. Tettek és gondolatok tarka kavalkádja melyek nagyszerű fájdalomcsillapítók voltak, de akkor nem még nem értettem a jelentőségüket. Puszta játékok voltak, mellyel nagyobbnak és különlegesebbnek érezhettem magam másoknál. Mostanra, mikor már másra kellene figyelnem ezek a kis ”játékok” hatalmas árnyékot tudnak vetni az életemre. Az a korszak megmart és azóta hegek díszítik testem majdnem egészét. De az emberek nem látják, csak legyintenek eggyet és elkönyvelnek egy idiótának vagy valami hasonlónak. Nem is érdekli őket és nem is akarják, hogy érdekelje őket. El van mindenki a kis világában, nem törődve másokkal. De most itt nem ez a lényeg, hogy mások mit miért tesznek vagy nem tesznek. Nagyon jól tudom, hogy ezt magamnak köszöhetem. A büszkeségemnek és annak, hogy különlegesebb és hatalmasabb akartam lenni másoknál. Persze tegyük, hozzá, hogy azért mert segíteni akartam rajtuk. Hogy miért? Azért, mert nem akartam azt, hogy mások szenvedjenek, hiszen tudtam és máig tudom, hogy van kiút. Reménykedő vagyok. Egy gyertya, aki egyszer fákja lesz.

Úgy vélem büszkeségem legalább annyi pozitív hatással volt rám mint negatív, hiszen rengeteg dolgot azért nem tettem meg, mert jobban éreztem magam annál. Nem mindegy, hogy mire büszke az ember. DE a legjobb tudni, hogy egyedül senkik és semmik vagyunk.  

Nos, mikor az ember elér egy bizonyos ponthoz megtörik. Ha velem ez nem is történt meg teljes egészében, akkor is csak egy hajszál választott el ettől. Felnyílt minden seb, amit valaha kaptam és teljesen eltöltött a kétség. Mindent, amit gondoltam vagy hittem megkérdőjeleztem és ez teljesen lerombolt. Új kezdet alapjait lehetne erre rátenni? Tényleg minden velem kapcsolatban rossz lenne? Eltévedtem, nem tudom.

Valami csoda folytán, ha a sebekre nézek is melyek olyan mélyek, hogy a csontomig látok, nem véreznek. Nem értem, de ha ez nem így lenne valszeg halott lennék.

[evervyn]

J¢$-|0|\3/|0r3$/|1¦3,|] r0k3|\

[evervyn]

Mond

Mond most milyen érzés itt a magasban lenned ahol a madár se jár? Itt akartál lenni, nem?

[evervyn]

Mosolyogj mint régen! De tudom, hogy félsz már ettől, jogosan.

[evervyn]

Végre itt

Most már bátran kijelenthetem, hogy a Szürkeség-korát magam mögött hagytam. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyebb lesz csak azt, hogy már elég vagyok ahhoz, hogy új utakra induljak. Na és természetesen, hogy teljesen kitakarítsam ezt a helyet. Vagy inkább oda se neki, építsük újra az egészet, mint kezdetekben!

Legyen ez valami új kezdete!

[evervyn]

Egy hangulatos pillanatban

Éppen egy gólyatáboros videót néztem meg, ami annak az egyetemnek a tábora, ahova szeretnék menni. Nagyszerűen lett megcsinálva és látva az arcokat és azt a felszabadultságot szórakozás, iszogatás közben megérintett. Örülök, hogy egyáltalán képes bármi megérinteni. Azonban elszomorított a dolog, mikor belegondoltam, hogy én képes lennék e erre. A válasz pedig a nem, attól félek. Az a tudás és látás, amiért hosszasan küzdöttem, hogy ne legyek olyan mint mások olyan messze sodort az átlagtól, hogy már soha nem leszek olyan mint ők. Ez jó.Hiszen ezt akartam. Erre vágytam éveken át és most sikerült. Mint, ahogy az is, hogy kijöjjek a szürkeségből. Ami tapasztalatának hála néha fájdalmasan érzéketlen tudok lenni, de lehet már előtte is az voltam csak nem tudtam róla. Ennek a tudásnak a velejárója szerelmem, a szavak, furfangos és sokak számára érthetetlen használata. Reménykedem benne, hogy egyszer valaki képes lesz megfejteni. Remélem, hogy ha találkozok vele ő is úgy szereti majd ezt mint én. Tehát nem értenek meg és nem is akarnak, nincs rá affinitásuk és nem is hibáztatok miatta senkit, de attól még kellemetlenül érint. Hajóra szálltam, hogy ne legyek egy parton velük és most már elég messze vagyok a tengeren, hogy képtelen legyek visszafordulni. Egyszer majd partot érek, ahol megtudom vetni a lábam.  

Ez így jó, erőt és hatalmat akartam és jó úton járok, de a sebességgel még elégedetlen vagyok. 

Nade a lényegre. Az amit én tudok és mások nem sokban befolyásolja azt, hogy mit teszek és hogyan. Kuro pedig emiatt is van vereségre ítélve. Végig nézve tudatlanok sokaságán, akik nem érzik vagy látják azt, amit én leírhatatlan érzés. Talán legjobban, úgy tudom leírni, hogy sajnálom őket és mérges vagyok magamra, hogy én nem tudok olyan lenni mint ők; úgy örülni, úgy mosolyogni, úgy kommunikálni. De pont ez nem akartam lenni, nem akartam olyan lenni mint ők és nem is vagyok. De akkor miért is fáj? Mert én egymagam vagyok, míg ők nem. Baráti társoságok, akikkel hasonlítanak, beszélgetnek ugyan arról, meghívják egymást, segítik egymást stb. DE ez csupán látszat lenne? Meglehet.

Telhetetlen vagyok. Ezt tudom már régóta és talán ez is visz előre. Az éhség, a szomj a tűz iránt. Egy valami olyam iránt, amire a legtöbben azt mondják nem is létezik. De olyannyira nem hisznek a létezésében, hogy nem is tudják mi az. Csak ürességet ismerik és nyugodtan annyiban hagyják, nem akarnak vele igazából csinálni semmit, csak bámulnak bele és várják mikor ugorhatnak bele egy fejest, mert azt hiszik attól jobb lesz. Képzeld nem lesz jobb! Elfogadod csak úgy mintha teljesen természetes lenne a létezése, épp ezért nem akarsz ellene tenni semmit. Drágalátos üresség, meg megállás nélkül suttogja, hogy fölöslegesen küzdessz ellene, mert ő  legyőzhetetlen és ő az elkerülhetetlen vég. Milyen unalmas és borzalmas. Én sosem fogok belenyugodni. ÉN vagyok a hatalmasabb és elfogom taposni, ahogy megvan írva.

Mindig szerettem volna segíteni másokon, minden ami itt csinálok azt bizonyítja. Bár figyelem híján sokkal inkább átment ilyen énénén-be, csak mint egy napló, de nem tudom érti e valaki. Magyarul írok és ha magyar is olvassa sem biztos, hogy ért belőle egy szót is. De ez lehet azért van, mert nem is akar. Sokan nem akarnak igazából semmit se, ezzel hízlalják az ürességet, melytől szenvednek. Remény olyan mint egy gyertya láng. A láng magában nem fog égni, kell hozzá egy gyertya. De nem mindegy miféle gyertya az. De a rossz is jobb mint a semmi. Nekünk embereknek igazából a legjobb vagy a legrosszabb kell, nem tudunk megmaradni kényelmesen a kettő között.

[evervyn]

Horizont előtt 1

Körülbelül három év telt el ezen hamuval fedett helyen és most úgy tűnik vége. A felhők nem takarják az eget, hamu között virágok nyújtózkodnak, rügyeznek a fák. A tó édesedik, tolvajok egyre kevesebben vannak idebent. A kaptár itt maradt, de a mézet nem nyújtja már szinte senki. Színekben pompázik az egész hely. Zöldellik a mező, ragyog a Nap a kék égen, csillog a még sötét árnyalatú tó. Fák törzsei barnák, leveleik zöldek. 

Sokáig nem láttunk színeket és amiket mégis, azok fakók voltak kicsit fáj most a szemünk ettől. Ez az illat a levegőben sok emléket felidéz. Köztük a viharokat, azokat a színes viharokat... Vihar szagot érzek... 

Kedves Látogató, ki oly nagyon kezd hozzánőni ehhez a helyhez, nem tudod mit jelent ez. Ez képes kimosni téged innen, ha nem kapaszkodsz eléggé. Én ä viharszemében állok, de te kapaszkodj, ha maradni akarsz, mert ha egyszer ez a vihar eljő...

[evervyn]

|\3/|,|\3/|4k4r0/|}{0&¥-|¢đj4/|3|\¥1r3f4'j.

[evervyn]

|\3/|,|\3/|4k4r0/|}{0&¥-|¢đj4/|3|\¥1r3f4'j.

[evervyn]

4/|1f00ł0fł0^3?1$1-|&00đ?1}{0¶3$0.

[evervyn]

¢-|0ł$0'$żlł4'|\k

k1đ3r(:ł-|4ł4'-|0&4-|0'|\3^34/|1¶3đ1&4ż¢-|0ł$0'$ż1ł4'|\k.1-|-|4}{4j|\4ł!^3'&r3!

[evervyn]

Ezt mán szeretem

Valószínűleg rajtam kívűl senki nem érti az ez alatti kódolt szöveget, így senkinek fogalma sincs mit írtam ki. Azonban mintha azonnal hatásba lépett volna az a szöveg. Egyszerűen csodálatos vagy én Istenem!

[evervyn]

¶¢$ż-|1'-|$3ł/|1|\đ3|\k3'-|$3'&3-|!f3'|\¥.

[evervyn]

Emlékmű 1

Azt hiszem végre rájöttünk, hogy a látogató mit is keres igazából. Nem azt, amire eredetileg mi gondoltunk. Amit viszont eltaláltunk az, hogy gyógyulást keres ezen a helyen. Legvalószínűtlenebbnek tartottuk ezt, de végül mégis csak.

Ami fontosabb, hogy azt az emlékművet akarja, amit anno Evervyn "gyilkosa" számára állítottunk. Pont azt sose fogja megkapni, de hasonlót akarhat. De egy ilyen megépítése nem kis feladat, hiszen L. rengeteget tett azért, hogy kiérdemelje.

L. még azelőtt volt fontos mikor ezt az egész helyet homály fedte és létetéséről vagy formájáról szinte fogalmam sem volt. Apró foltokat láttam még csak ebből és az sem volt sokszor túl megnyugtató. Az egy másik kor volt más szereplőkkel. De marad belőle a tapasztalat és az a név, hogy Evervyn...