#ezt érzem

[wandering-thoughts-blog]

Csendet szeretnék.

A fejemben.

📄@wandering-thoughts-blog

[kutyaharapas]

"majd nézz fel a felvire az új pontok és feltételek fel lettek rakva szerintem az állatorvosi elég szar :(" ok.should i kill myself? what am i supposed to do w that

[eaion]

Még mindig nem kommentel senki sem a ficjeimre. xD Már gondoltam arra, hogy beírom a ficjeim summery-jébe, hogy: "Látom, teljesen érdektelen és unalmas mindenki számára ez és az összes többi történetem is. Megmondanátok akkor azt légyszi', hogy miért nem érdekel titeket ez a történet? Miért nem jó annyira, hogy legalább végig bírjátok olvasni vagy nem tudom. Milyennek kéne lennie, hogy érdeklődést mutassatok irántuk?"

Vagy nem tudom, mit kéne tennem, de borzalmas érzés és egyre borzalmasabb...

[borharisnya]

Tegnap hazaküldték a kisfiamat az iskolából, mert nem volt jól,  az autóban ért a hívás, és félre kellett állnom, hogy megnézzem a buszmenetrendet, hogy melyik buszra rakhatják fel, és aztán meg felhívott sírva, hogy egy kutya van az utcában és nem mer továbbmenni, én még 40 km-re voltam, és alig értettem, amit mond, és nem éreztem semmit, csak hogy talán nem néz ide az isten, nem néz ide senki és nem veszik észre, talán nem derül ki, hogy milyen tehetetlen, és gondatlan vagyok,  és a szomszéd néni  kiment végül a kisfiamért és hazakísérte, és még fel sem hívtam újra azóta, hogy megköszönjem. Aztán a lányom is hazáért jóval előttem, és mikor hazaértem a Kicsi összehányta a kanapét, a vécét, és az odáig vezető helyiségeket végig és sírdogált közben.  Mellettem aludt az éjjel, szörtyögött, horkolt, ivott, pisilt, bújt és  simogatott. Aludni akartam és megszakadt a szívem. Hajnalban keltem, hogy legyen időm egyetem előtt, és olyan nehéz volt a fejem, hogy félő volt, hogy elhúz, a kávé zamatos és forró,  sánta homeless az idő, a reggel, mint egy olcsó zuhanyfüggöny,  tapad. Egy idióta a seggembe áll, mikor a Hondikának helyet keresek. Azzal a tanárral kezdünk ma, aki még a legkevésbé gáz ezen az egyetemen, jóképű, jólöltözött, a hangja simogató, mint egy meleg, fahéjas illat, kürtőskalács, körbejárja a termet. Tetszik nekem. Figyelni kell és bár sokszor ismétli magát és néha túlbeszéli a dolgokat és toporgunk!, úgy érzem, állunk! és dobbantani kéne, dobbantani volna jó, hogy hajrá, szedd össze most magad, indulni, menni kell!, de csak kényelmetlenül érzem magam, és sajnos a faszi túl okos ahhoz, hogy elengedhessem, amit mond, és a szexuális fantáziámban elmerülhessek.

Ma reggel 8-tól este 8-ig tart az egyetem, és sírva hív a délelőtti óra szünetében a kisfiam, hogy a karate zsákját az iskolában, a pad mellett felejtette. És hiába nincs jól, és biztos, hogy a holnapi verseny így kimarad, de nem akarom, hogy azt érezze, hogy rajta múlt, és nincs remény. A szünetekben az iskola portáját, meg a gyerekeimet hívogatom felváltva, hogy engedjék be őket, illetve, hogy van-e közülük valaki a városban, aki elmenjen érte. És a tízpercekből az órákba bukdácsolok vissza, egyik sem túl unalmas, de nem is túl érdekes, lehetne az, lehetne ezt máshogyan, de így józan paraszti ésszel belátható dolgok sora, a tudomány lógó ujjú kabátjába tömve. Aztán egy későbbi szünetben - ez az óra sem rossz, ez a nő furcsa, mint egy kék bogár, egyszerre szép és undorító, de nézni kell, és a téma jó -, a házak mögött már lebukott a nap és a fák nyugtalanul ránganak az ablak mögött a szélben, a folyosóról fölhívom a volt férjemet, mert rájövök, hogy elfelejtettem, hogy ne jöjjön ma a Kicsiért, mert nincsen jól, de amúgy se jött volna, mondja, mert a mai naptól két kollégája ment el tartósan táppénzre, egy meg nyugdíjba, így mostantól kábé egyfolytában dolgozni fog, és nem is tudja, mikor tudna eljönni érte újra. Még szerencse, hogy a karácsonyi beosztást elfelejtette elküldeni, mert most úgyis újra kell majd az egészet írni. Még ugyanebben a szünetben hazaszólok a nagyoknak, hogy jól vannak-e, ők igen, de a Kicsinek a lábára ráhúzták véletlenül a hálószoba ajtót, felkunkorodott a körme,  de nem vérzik már, hidd el, anya, már jól van.

A fejemben néma a sötétség, csak mintha neoncsíkok berregnének benne középen egy vonalban az orrhátamtól a tarkómig egészen,  és nem állok a Hondikával messze, és az este fényes, a szél, mintha slagból locsolnának, nem fáztam még idén ennyire, csak feküdni volna jó, csak takarók alatt, csak összekucorodva,  csak meztelen, csak a hasam selymét akarom érezni, csak a mellemhez simuló térdemet, csak lenne minden langyos és kerek, csak hadd húzzam a takaró alá a fejem, csak ne lenne ilyen hideg.

[sztivan]

látom, mennyi hír van a kaliforniai tüzekről

és egyrészt azt érzem, hogy pont ugyanannyira nem éri el az ingerküszöbömet, mint ha Haitin lenne, egy hírt elolvasok róla, de a tizediknél már nem érzem, hogy lenne rá mentális kapacitásom

másrészt Haitival ellentétben itt egy olyan retardált országról beszélünk, aminek még lenne is pénze meg mozgástere, hogy tegyen valamit a klímakatasztrófa ellen, erre olyan kormányokat választanak maguknak, akik ezt az egészet nem is tartják létező bajnak, cserébe az egész világot szarabb hellyé teszik, úgyhogy hadd ne sajnálkozzak túlságosan

[oldmacykerenew]

Amikor anno MÁRCIUSBAN megkeresett a csajszi, hogy “Szia, tudsz mentőautót horgolni?” Akkor eléggé leizzadtam, hisz az elején voltam nagyon a horgolásnak… mondta, hogy augusztusra kell, nagyon ráér, ezt szeretné ajándékba a 6 éves unokatesójának… Mondom, oké, persze, tudooook.

Magamban meg: “Megoldom! Addigra meglesz, ha belehalok is összehozom!!”

Na felnőttem a dologhoz úgy érzem. Szerintetek milyen lett? 🙈🚑🧶 (ő imádta! 🥹♥️)

[diogenesz2020portugal]

Tudjátok, Portugália valahogy olyan, mint a drog.

Soha nem enged el. Addikció. Beleszippantasz a levegőjébe, és nincs menekvés. Lehet, hogy tudnál máshol is élni, de minek? Aki csak egy hétre is, de "megkóstolta" ezt az országot, az örökre a hatása alatt marad. Olyan drog, ami nem árt, sőt meggyógyít. Ha megismerted, nem tudsz nélküle élni.

Vannak gazdagabb országok, ahol jólét van. Itt a jól-lét béleli ki a mindennapjaidat.

Mindig ámulni fogok az óceánon. Amikor a partján állok, valami hihetetlen nyugalom fog el. Tudom, hogy évmilliók óta itt van, és az én rövid életem nem több, mint egy homokszem a tengerparton. Lehet, hogy azok is így csodálkoznak rá, akik itt születtek?

Birtokolni a tér és az idő véletlenül éppen itt és éppen most benned egymásra csúszott darabját maga a kegyelem. Azt hiszem, végtelenül nagy szerencse, hogy részem van ebben.

Ma öt éve, hogy repülőre szálltunk, hogy lakást keressünk Lisszabonban. Mondhatni, hogy a semmibe ugrottunk, hiszen én ezt megelőzően majdnem harminc évvel jártam Portugáliában életemben először, és egyben utoljára (bár már akkor is úgy mentem el innen, hogy itt akarok megöregedni) - a szerelmem, akinek köszönhetem, hogy Lisszabonban élhetünk, életében először lépett erre a földre.

Több mint 15.000 képet készítettem a városban, de (rám egyáltalán nem jellemző mértéktartással) ennek csak töredékét tettem ki. Ezek talán elárulnak valamit Lisszabon utánozhatatlan hangulatáról, bár nálam jóval tehetségesebb fotós kéne hozzá, hogy valóban meg tudja mutatni, milyen fantasztikus ez a hely.

Amiről azonban egyetlen kép sem tud mesélni, az az, hogy milyen csodálatosak a portugál emberek. Ezt valóban csak köztük élve lehet megtapasztalni.

Szokták kérdezni tőlem, nincs-e honvágyam. De van: akkor érzem ezt, amikor Magyarországra utazunk. Már az első naptól kezdve.

Portugália a hazám.

[algebraicvarietyshow]

egy kis perszonálkontent

az előválasztásokat és a midtermeket nem számítva ez volt a hatodik átvirrasztott választás-éjjelem (a vicc az, hogy még 2016-ban is, amikor legalább időzónában helyben voltam, rám reggeledett), ebből négyet már itt a tumblren is követtem (bár idén pont erre sajnos túl sok időm nem volt) - és ennek egy jelentős része közben megfogadtam, hogy valami mással akarok inkább foglalkozni (még azoknál is, ahol amúgy jó lett a vége).

de: amikor ma max 1 óra alvás (de inkább csak éber-pihenés) után felkeltem, az eredmények jelentette minden szar ellenére volt bennem mégis egy kis jó érzés - nyilván ez elég fura volt, mert mért lenne az embernek jó érzése ennél az végkimenetelnél, de közben meg úgy éreztem, hogy az elmúlt két nap alatt megjelent három cikkben elmondtam, amit akartam ezekről a választásokról, és az külön jó, ha esetleg ez bárkit érdekel. aztán hullámzott persze a nap, de lett egy kis jó érzésem megint attól, hogy 18-23 éves diákokkal beszélhettem az eredményről, meg aztán az esti beszélgetéstől. nem magamról akarok itt beszélni, hanem inkább arról, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt ebben a 24 órában közvetve vagy közvetlenül, akiket részben itt a tumblren "ismertem meg" és akiknek a munkásságában megbízom: mivoltmaaneten, @everywherewithhelicopter-blog, @slejmshow - illetve ha nem is "dolgoztunk együtt" ezúttal, de rengeteget beszéltünk ezekről a dolgokról @vampirpillango -val, @markoferko -val és még sokan másokkal.

(és igen, előfordult, hogy korábban kritizáltam itt a partizánt, de elképesztő volt látni néhány pillanatra belülről azt a professzionális működést és azt a ritmust, amit a választás éjjeli műsor megkövetelt, és ez most tényleg maximálisan közszolgálatiság volt.)

tudom, hogy sokan csalódottak az eredmények miatt, nyilván én is az vagyok - és nem érzem azt, hogy bárki számára nekem kellene tanácsokat adni, hogy mit csináljon. de közben valahol nem akarom az ebben a 24 órában jelenlévő "jó érzéseket" se veszni hagyni. nem jönnek egyszerűbb idők, és nem akarom kisebbíteni azokat a dolgokat, amik tényleg rosszak lesznek. de csak úgy lehet ezt átvészelni, ha az ember valami tényleg produktívat csinál, lehetőleg másokkal együtt. nem muszáj, hogy ennek politikai tartalma legyen (though the personal is the political), egyszerűen csak közösségben lenni, "kis szinten" valamivel érdemben foglalkozni, megtalálni a saját kicsi forradalmainkat segít. támogassátok a független sajtót (a 444-t, a partizánt, a telexet, a 24.hu-t, a narancsot stb. amit éppen akarsz), amíg lehet. szeressétek a szabad egyetemeket, amíg lehet. nem most lesznek nagy változások a világban, de addig is érdemes építeni, amit tudunk. (és aki a dühét inkább kikiabálná, jöjjön pénteken a dürerbe.)

[szeretemaszavakat]

Nem tudom, van-e még valaki, aki olvassa ezt a blogot, de úgy érzem, hogy azután a sok törött szívvel bepötyögött bejegyzés után csak helyénvaló lenne megosztanom, hogy végül végre megkaptam a csillámporos, tündérmesés, boldogan-éltek-amíg történetemet. Egy olyan személlyel, aki olyan varázslatos, hogy kitalálni vagy elképzelni se tudtam volna mielőtt az életembe lépett volna.

Megtanította, hogy a szerelem nem mindig tűzvész és vihar és szívrobogás meg gyomorgörcs, hanem sokkal inkább valami kedves és szelíd és gyengéd. Ami lassan, békésen ver gyökeret a szívben, aztán meg hirtelen minden teret kitölt az emberben. Valami szép. És szolid. És mindig, mindig boldoggá tesz.

- finálé

[otthonzulles]

ez nagyon szép volt, Pikó András rögtönzött győzelmi beszéde:

Megvan a többségünk, most egy gonosz mondatot szeretnék mondani, utána viszont nagyon szeretnék egy személyes beszédet, amit nagyon régóta tervezek elmondani nektek. A gonosz mondat az arról szól, hogy Józsefváros minket beszavazott, a Fideszt leszavazta, a szocikat meg kiszavazta; **üdvrivalgás miatt érthetetlen**.

Olyan képviselőkkel ismerkedtem meg most, akik most annyi idősek, mint amilyen idős én voltam a rendszerváltás idején. Néztem őket és… ugyanazt láttam bennük… ezen sokat gondolkodtam, amit én is átéltem 1990-ben.

Azt Hittem, hogy lesz otthonom; olyan amilyet szeretne mindenki, barátságos; olyan amelyben figyelünk egymásra, amelyben a gyengét segítjük, amely szolidáris, amely tisztelettudó, amely szolgál, amely böcsületes; és lesz hozzá egy hazám is.

Ezt a hazát én elvesztettem, nagyon régóta érzem ezt, hogy hazátlanná váltam és valószínűleg nagyon sokan érzitek ugyanezt itt. Az az elmúlt öt év, ami itt történt, az amikor arról beszélünk hogy Józsefváros 'mit jelent', mi az otthon; Józsefváros az elveszett haza nekünk. Nemcsak az otthonunk, hanem addig amíg nincsen ebben az országban rendes hazánk, olyan amely tisztességes, olyan amely becsületes, olyan amely tisztakezű, olyan amely figyel a szegényekre, olyan, amely értékeli a teljesítményt, olyan, amely hisz a munkában… addig Ez a hazánk. Úgy is fogunk rá vigyázni.

Köszönöm szépen.

videón 10:46-tól

[wandering-thoughts-blog]

Szeptember 27.

A kérdések napja.

Vajon én rontom a levegőt a munkahelyemen?

Én lehetek a kapcsolatunkban a mérgező személy?

Miért vagyok mindennap többször

fáradt, szomorú, jó kedvű, dühös és ismét újra és újra egy halálos táncot járok önmagammal, ez miért van?

Napi többszöri hullámvasút.

A barátaim nem keresem igazán?

Vagy ha keresem őket, miért nem érzem azt, hogy időt szeretnének tölteni velem?

Milyen legyen a körmöm?

Elég szép vagyok?

Baj van velem?

Másokkal van a baj?

A környezetem rossz, vagy én teszem azzá?

Egyek? Ne egyek?

Ha eszem, miért érzem rosszul magam?

Ha nem eszem, éhes, dühös vagyok.

Miért rontok el mindig mindent?

Nem értek a számítógépekhez.

Ember legyen a talpán aki megért, vagy én nem értem magam, mások pedig értenek engem?

Sajnálnak? Szánalom?

Ha a problémáimról beszélek, az önsajnáltatás?

Szeded rendesen a gyógyszereidet?

Örökké kell szednem őket?

Jól vagy? Jól vagyok.

Te, hogy tudsz mindig mosolyogni? Olyan kedves vagy.

Hogy tudok mindig mosolyogni?

Látnak engem?

Ez egy állca?

Szeretnek?

Miért szeretném, hogy szeressenek?

@wandering-thoughts-blog

[just-a-sad-bish]

Talán neked is ismerős az az érzés, amikor tele vagy érzelemmel, de nem tudod szavakban kifejezni. Egyszerűen képtelen vagy rá, mert annyira fáj.

Én jelenleg ezt érzem.

Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Végleg hátrahagyni mindent, vagy szenvedni tovább és várni, hogy hátha majd egyszer jobb lesz..?

[geoparduc]

Háziorvost kereső sivítás

Segítsetek tumbli népe, kéne nekem egy normális háziorvos, ajánljatok pls. VII., VI., XIII. kerület érdekelne, hogy ne kelljen messzire vonszolnom magam betegen.

Volt nekem egy remek háziorvosom, aki nyugdíjba ment, aki átvette a praxisát az viszont vagy csípőből utál engem, vagy teljesen alkalmatlan. Sajnos épp terhes vagyok (azt is nagyon szarul menedzseli), és 5 hete van egy kegyetlen felsőléguti nyavalyám, amivel nem hajlandó foglalkozni. Nem ír ki táppénzre, nem küld el vérvételre, könyörögni kellett, hogy legalább a tüdőmet meghallgassa stb. Eközben reggelente olyan köhögőrohamaim vannak, hogy hányok miatta, szúr az oldalam minden levegővételre, mozdulatra stb. Szóval bajok vannak :D

Gondoltam elég lesz majd a költözés, meg a tücsökkacsa megszületése után kisakkozni, hova jelentkezem át én, meg hova jelentem be a gyereket, de ezt most már nem tudom kivárni úgy érzem.

[sztivan]

A tizedik ironman!

Finoman szólva is nehezített felkészülésem volt: ugye onnan kezdődött a történet, hogy tavaly szeptemberben egy szép reggelen ottmaradtam a kanapémon, a gerincem egyik porckorongja bemondta az unalmast. Gyógytornák, rehabilitáció, november végén tudtam először kimenni kocogni, és még utána is jó sok vizes masszázskúra és gyógyfürdőzés jött, szegény családom csodálatos volt, hogy ezt az egészet bele tudtuk logisztikázni a mindennapi életünkbe, a cikkeim olvasói pedig nem tudták, hogy egy csomó szép írás a magyar gazdaság helyzetéről úgy készült el, hogy közben a szerző épp térdelt a kanapéja előtt, mert máshogy nem bírta a dereka. Csak rendeztem magam, a tavasszal már teljesen úgy tudtam edzeni, mint ha nem lett volna semmi baj, majd amikor már minden rendben volt, a Nagyatád előtti utolsó nagy bringás edzésemen, két és fél héttel a verseny előtt egy akkorát estem, hogy nem voltam képes visszaülni sem a biciklire. Azzal nyugtattak, hogy biztos nem törés, talán csak zúzódás és akkor a verseny hetében talán már terheletlen állapotban nem fog fájni. Három nappal Nagyatád előtt megkaptam az engedélyt, hogy ha úgy meg tudom csinálni, hogy nem teszek sok terhet a jobb karomra, amire estem, akkor nem ártok magamnak, és meg is lehet. De nyilván minden időeredményről szóló célomat el kellett engednem, az egyetlen célom annyi lehetett, hogy szintidőn belül hozzam be magam.

Az úszáson az első nagyjából 50 méter volt elég rossz, ott még velem volt a majré, elég lesz-e a karom arra, hogy végigcsináljam egyáltalán. Aztán úgy voltam vele, csak nyugalom, próbáltam már korábban, menni fog az. Ballal rendes kartempó, jobbal kicsi, ballal rendes, jobbal kicsi, és ennyit kell csak 3800 méteren át. És onnantól, hogy fejben ezt rendeztem, rendben is volt a dolog. Nyilván nagyon lassú lettem, 1:58 alatt csináltam meg az úszást, de mindvégig tudtam az első ötven métere után, hogy rendben leszek. Az első bójáig fejben segített az, hogy ott maradtam még más emberek között, úgyhogy tudtam, hogy nem vagyok reménytelenül lassú, onnan pedig már bójáról bójára számoltam, hogy időarányosan a szintidőn belül tartom magam úgy is, hogy nem kell majd pánikolva rohannom a depóban. Ha már a jobb kezem nem volt az igazi, most cserébe az egyik legjobb nyílt vízi navigációmat hoztam le, úgy érzem, tényleg sikerült egyenesen mennem. Nem lett fényes, de ebben a helyzetben tényleg semmi mást nem akartam az úszástól, csak a szintidőt.

A 180 km bringán először az volt a feladatom, hogy a karjaimat kicsit lerázzam, miközben azért haladok is. Ez nagyjából a bevezető 60 km végére sikerült is, bár azért volt vele dolgom rendesen, de az után már egész kényelmesen tudtam a kezeimet használni (a bal is fáradt ugye, mert arra ment több terhelés). Ezen a részen a terveimhez képest elég jól tudtam haladni, Gyékényestől Nagyatádig 2:23 alatt értem el (mínusz 80 másodperc jóváírás egy sorompónál, azt később leszedték az összidőmből, de nyilván sokat nem számít). Utána a négy 30 km-s kiskör úgy nézett ki, hogy 1:14 - 1:14 - 1:21 - 1:26, amin látszik, hogy csúnyán belassultam.

A hőség kegyetlenül megdolgozott, az utolsó nagyjából negyven kilométerre totálisan elfogytam. Kétszer történt meg az utolsó kiskörön, hogy pár percre leültem az árokpartra pihegni, egyiknél sem úgy éreztem magam rosszul, hogy ájulás fenyegetett volna, de tudtam, hogy össze kell kapnom magam ahhoz, hogy valami értékelhetőt hozzak. Emberkínzás jellegű volt nagyjából 140 km után, volt pár olyan része a pályának, ahol durván beszorult a hőség, nagyjából olyan lett az érzés, mint ha forró levegőt szívnék be. Főleg úgy, hogy bármilyen jó is volt az új kiskör (az elkerülő úttal ellentétben itt még árnyékos részek is voltak például), az, hogy Taranyban a fordítónál a régi segesdivel ellentétben nem volt locsolás vagy kulacscsere, nagyon fájdalmassá tette, a 30 km-k utolsó harmadára szinte mindig elfogyott vagy felforrt az összes kulacsom. Azt tudtam, hogy szintidőn belül neki tudok kezdeni a futásnak, abban nem voltam biztos, hogy azt fogom-e tudni rendesen csinálni.

(ó, igen, ki volt az okos ember, aki a tizedik ironmanjén a bringás szemüvegét bent felejtette a depóban?)

És aztán ahogy nekiindultam a megmaradt 42 km futásnak, szinte egyik pillanatról a másikra rendeztem magam. Tényleg mint ha új verseny kezdődött volna. Lassú voltam, de stabil - 7:20-7:40 közti kilométerek voltak úgy 25 km-ig, onnan lassultam valamennyit még a végére. Szinte azonnal beállt egy alacsonyan tartható, az edzéseimnek tökéletesen megfelelő pulzus, ami nem is akart elszaladni, és nagyjából 15 km-től majdnem a célig olyan stabilan állt, bármit is csináltam, hogy néha azt néztem, nem az órám romlott-e el. Érzésre teljesen rendben voltam mindvégig a futáson, amin nagyon csodálkoztam a bringázás után, és persze végig locsoltam magam jeges vízzel, de jött az eredmény, pár órával korábban el sem tudtam képzelni, hogy nem szenvedve, hanem fáradtan, de jó érzésekkel fogom lenyomni az ironman utolsó öt és fél óráját.

15:40 lett a vége, aminek bármikor máskor nem örültem volna, de ilyen előzmények után most nagyon boldoggá tett. Kiadtam magamból mindent, amit ki lehetett, ez most ennyire volt elég. Őszintén mondom, hogy elégedett vagyok ezzel. Kicsit szimbolikus, hogy a két leggyengébb időeredményem az első és most a tizedik, de hát vannak pillanatok az életben, amikor nem feladni kell a célokat, hanem újratervezni őket, és akkor egész csodálatos dolgok kijöhetnek belőlük.

és persze: jól írták a nevem!

[mirabellomonferrato]

3000 euró hiánynál tartok :(

Ennyivel kerül többe az eljárás, mint amit eddig összeszámoltam. Ezt már kölcsön kell kérnem.

Ez abból jött, hogy az adót (a 6 vagy 9%-ot), nem a ház vételárból számolják, hanem a kataszteri értékből. Ez általában alacsonyabb, mint a vételár. Most nem, mert a földhivatal által (kor, elhelyezkedés, közmű, energiahatékonyság) 52 000 euróra értékelt házat veszek meg 22 000-ért. Amit lehet persze úgy nézni, hogy mekkora kurvajó vétel, csak már így is úgy tudtam összekaparni rá a pénzt, hogy kikotortam az utolsó eurót is az utazós pénztárcámból is. 3000-el többet kell fizetnem, mint amit összeszámoltam minden költségre. Megoldom, segítenek, megoldom. De ez kapásból adósság és nem valami boldog meglepi. A kataszteri érték általában kevesebb szokott lenni, mint a vételár. ennek a háznak 4700 euró az adója. Adó, meg adminisztrációs díj, meg még 50 euró lófaszka együtt. Ezt a hivatalnak kell utalni. Holnap átbeszéljük Klaudiával az adásvételit (mert ez, amit most kaptam, ez már az valójában, ebből írják meg a közjegyzőit) aztán utalom a pénz első részét. Viszont szeptembernél előbb nem lesz szerződés aláírás, ennyi idő az eladónak beszerezni a szükséges tanúsítványokat. És közműszerződést valószínűleg csak az adásvételivel tudok kötni. Lehet, hogy semmit sem tudok idén felújítani, ami szar lenne, legalább az ázós tetőrész meg kéne csinálni, bár ha már 10 éve ázik, egy telet már kibír. Meglátom, hogy alakul.

Tulajdonképpen, megoldódik minden, és ha most egy kicsit kipofozom, aztán pár év múlva fullosan felújítom, akkor pazar lesz! :) Amúgy, szoktam nézegetni a fotókat a házról. Elég szerelmes vagyok belé. És úgy érzem, ő is szeret. :)

[drakvuf]

Házasság első látásra II/16: Hont András alkoholizmusa

A Bizalom hetén Orsinak programötlete támadt.

Elviszi a fasziját egy olyan helyre, ahol tárgyakat verhetnek szét.

A nő szerint jót fog tenni nekik, hogy levezetik a sok feszkót amivel a házasságuk jár. Zoli örül, hogy a nő kezdeményezett, bár szerinte otthon is széttörhetik a berendezést. A kocsiban a férfi azon viccelődik, hogy a felesége őt fogja odaképzelni a tárgyak helyére az ütlegelés közben. Aztán bedobja a nőnek, hogy amúgy nem tudja, hogy tudta elveszíteni a bizalmát, amikor még alig ismerik egymást. Orsi azt mondja, hogy nem arról van szó, hogy elveszítette, hanem el se nyerte.

A helyszínen beöltöznek aztán megy a törés-zúzás. A nő azt mondja, hogy a férje bekattant és ütött mindent, amit ért, de érezte, hogy figyel rá, szóval nem para. Zoli jól érzi magát és szerinte a felesége is, már azon stresszel, hogy mikor lesz újra ideges a nő. Ezután ő viszi programra a feleségét: szabadulószobába mennek. Orsi bevallja, hogy fél egy kicsit attól, hogy a csávó átveszi majd az irányítást és nem lesz beleszólása.

Kár volt félnie, mert végig ő mondja meg mit csináljanak, ami a férjét zavarja. Azt mondja, a nő nem figyel rá és már megint elnyomja. Orsi egy idő után észreveszi, hogy a férje nem érzi jól magát, de amikor a férfi elmondja mi a baja kineveti. A móka után Zoli egy ilyen Harry Potter tematikájú helyre viszi a nőt. Külön zugot szervezett le maguknak, mert tudja, hogy a felesége nem szeret mások előtt inni vagy enni. Orsi értékeli, hogy figyelmes a férje, aki ezután kikér neki egy Hisztéria főzetet.

Viszont nem sértődik meg rajta a nő, sőt, azt mondja találó. Ezután Zoli közli a feleségével, hogy úgy érzi tök feleslegesen van itt, mert a nő nem engedi, hogy segítsen neki vagy hogy bármiben döntsön. Semminek érzem magam - mondja a férfi. Orsi bocsánatot kér, de nem ígéri, hogy jobb lesz a helyzet. A férje kérdésére azt mondja, jól érzi magát.

Mivel jól érzi magát a nő, Zoli úgy érzi ideje elbaszni a randit. Neki kezd szexuális utalásokat tenni, aztán megkérdezi, hogy lóg-e fika az orrából. Ezután meg akarja kóstolni a felesége koktélját, de az nem szeretné, ha beleinna a poharába. A férfi erre beleiszik a kis kancsóba, amiben hozták az italt. Jó, öreg Zoli. Egy lépés előre, aztán négy-öt hátra.

A férfi elmondja a kamerának, hogy Orsi hozzáállásán nem tud változtatni, a nő meg nem akar, így nem fog működni a kapcsolatuk. Másnap Zoli és Orsi veszekszik. Egy bőrvágó ollón kaptak össze, de ez csak a tünet volt, mert egy idő után az eddigi sérelmeiket vágják egymáshoz. Zoli továbbra is azt hajtogatja, hogy a nő elnyomja és felesleges figyelnie rá, mert csak kiabál vele.

Orsi szerint nem érdemes beszélnie a férjével, mert nem érti meg és tiszteletlen. A férfi nem gondolja, hogy tiszteletlen lenne amiatt mert a nő által állított határokat rendszeresen átlépi. Felhozza a feleségének, hogy nem tudja kezelni a hangulatingadozásait, mert egyik este még smárolnak, másnap meg teljesen el van fordulva tőle. A nő szerint az a gond, hogy a faszi azt hiszi, hogy attól, hogy összeházasodtak már dugni fognak. Reni hatalmas döntésre szánta el magát. Bemutatja Bruminak a legfontosabb személyt az életében: Masnit, a kutyáját. Peti értékeli a gesztust, mert tudja mennyire fontos az eb a nő életében.

Brumi egyből meg tudja simogatni Masnit, ami Reni szerint még sosem történt meg idegennel. Spanok leszünk - mondja a férfi. Ezután ebédelni mennek és a nő elmondja a férjének, hogy rá van tetoválva az előző faszijának a neve. Szeretné viszont ezt eltávolíttatni és megkéri Brumit, hogy tartson vele.

Sőt, ha már elkíséri, csináltathatnának egy közös tetoválást is, de kiköti, hogy a csávó faszát nem fogja a hátára varratni, ahogy az előző részben álmodozott róla. Peti nemcsak belemegy, de nagyon jó ötletnek tartja. Reni boldog és megosztja velünk, hogy hamarosan ki tudja mondani, hogy szerelmes.

Másnap reggel arról beszélgetnek a fiatalok, hogy kurvára nem várják a következő vacsorát, mert kiestek a kedvenceik: Miki és Rami. Magányosan ébred Mr Szabi. Azt mondja tegnap a semmiből jött a veszekedés. Megosztja velünk, hogy egy kétszázezres szemcsit baszott a földre a nő és ezért volt morcos.

Judit is bejelentkezik a saját lakásáról. Megbántotta a férje és bár elismeri, hogy ő sem reagált jól, húznia kellett egy határt. A tegnapi ellenére azt mondja, hogy szerelmesebb, mint valaha. Amit ő se ért. Jeremy videóüzenetet küld a feleségének. Elmondja, hogy szeretné folytatni a nővel, de hozzáteszi, hogy nem látja a közös jövőjüket. Szeretné, ha kiköltözne a felesége, szóval jöhet a holmijáért és hozza vissza a kulcsát. Sok sikert és jó egészséget kíván Juditnak.

Erre a nő küld egy válaszvidit, amiben azt mondja, hogy nem megy el a cuccaiért és csalódott, amiért ez lett a vége. Szerinte személyesen kellett volna ezt intéznie a férfinek. Fantasztikus embernek tartja a kiskorúakkal pénzért szexelő férjét és sajnálja, hogy így alakult.

Az üzengetés után Szabi felhívja a feleségét. Azt mondja, hogy a teremben bedurrantak a csöcsei és erről Judit jutott eszébe. A nő bocsánatot kér a viselkedéséért, de a férje képtelen ezt viszonozni. Sőt, azt mondja nem fogadja el a felesége bocsánatkérését. Aztán elnevetik a dolgot, ahogy szokták és lebeszélnek egy randit.

Bár nevetgéltek a konfliktuson, Juditot bántja, hogy a férje nem kért bocsánatot és ezt elmondja a bestiejének, Péternek. A faszi szerint nem neki kéne panaszkodnia, hanem a férjének. Köszi Peti, hogy itt voltál. Judit megfogadja a tanácsot és nemcsak, hogy felhívja a férjét, de már megint bocsánatot kér.

Jeremy azért érzi, hogy elbaszta a dolgokat, mert egy hatalmas csokor virágot vesz és a nő kedvenc éttermébe szervezte a randit. Amikor Judit megérkezik beköti a szemét, hogy ne lássa az éttermet, ami elé parkolt.

Miután bevezeti, helyet foglalnak és átadja a meglepetését, a nagy csokor rózsát. Judit nagyon örül a virágnak, de bevallja nekünk, hogy még mindig a bocsánatkérésre vár. A férjének csak annyit mond, hogy nem tud haragudni rá. Szabi nem érti mi a probléma, mert ő virágot hozott és a kedvenc helyére hozta a nőt.

Aztán azt mondja a feleségének, hogy erőszakból nem lehet megoldani semmit. Nekünk hozzáteszi, hogy nagyon hasonlít a személyiségük, ami eddig előny volt, de most kifejezetten hátrány.

Judit nem engedi el a dolgot és idegesen számonkéri a férfin, amiért a volt feleségéhez hasonlította tegnap a kocsiban. A férfi erre elkezdi azt magyarázni, hogy vissza kéne lépniük pár lépést és csak randikázni menni a jövőben. Továbbá azt kéri, hogy ne beszéljen csúnyán a nő. Judit azt mondja, hogy akkor kössenek kompromisszumot: ő nem káromkodik, cserébe a férfi bocsánatot kér. Végre a férje összeszedi magát és elnézést kér, amiért megbántotta a feleségét.

Juditot ezután kenyérre lehetne kenni. Szeretné, ha a férfi a randi után átmenne dugszizni, de Jeremy komolyan vette, hogy lassítsanak és most nemet mond. Másnap már az esti közös vacsorára készülnek. Látszólag jó hangulatban beszélnek arról, hogy milyen ruhában menjenek.

Patkány Zoli virággal és csokival érkezik a tatai panelba.

A nő megköszöni, de nekünk elmondja, hogy kurvára nem vette le a lábáról ennyivel a férfi. Zoli azt mondja a kamerába, hogy úgy érzi a felesége mérges, de nem tudja miért. Bedobja, hogy menjenek ki az esküvőjük helyszínére. A placcon Marica elmondja, hogy az első napokban még nagyon bizakodó volt és remélte, hogy minden fasza lesz. De nem.

Zoli elmondja neki, hogy ha szétnyitja az ujjait, akkor átlát a kezén. Aztán megjegyzi, hogy bárkit állítottak volna elé az oltárnál, örült volna, mert nem a nőbe, hanem a helyzetbe volt szerelmes. Megkéri a nőt, hogy ne őt hibáztassa azért, mert egy undorító féreg. Marica felkérdezi, amiért nem volt vele őszinte, erre a férfi azt feleli, hogy rózsaszín köd volt körülötte és azért.

A nő erre berág és azt mondja neki, hogy 42 éves férfiként ne takarózzon már ilyen hülye szövegekkel. Az undorító féreg szeretné, ha tiszta lappal újra kezdenék az egészet. Marica sajnos belemegy és átsétálnak a szimbolikus Bizalom kapuján. Miután átvonultak a kiállított budiajtón a nő azt mondja érzelmileg lejött róla egy súly.

Ezután jógázni mennek. Az oktató szerint olyan gyakorlatokat fognak végrehajtani, amikhez nagyon fontos a bizalom.

Marica már a bizalom szótól rosszul van és azt mondja sok idő lesz mire újra bízni tud a férfiben. Mindenesetre nagy nehezen ráveszi magát a feladatra és azt mondja ez közelebb hozta őket a férjével. Másnap a vacsira készülve Marica betoppan a féreghez. Azt mondja egyszerűbb a fogorvostól menni, mint a tatai betondzsungelből.

A nő boldog, amiért jó irányban haladnak a dolgok. Geri és Reni bowlingozni mennek. A férfi elárulja nekünk, hogy ő már nagyon szeretne válni, aztán azt hazudja, hogy még ad egy esélyt a dolognak. A nő elmondja neki, hogy örül, hogy végre nem a strandra vitte, mert már kétszer elmondta neki, hogy nem tud úszni és fél a víztől.

A férj nagyon szeretett volna ma is valami indokot találni a válásra, de sajnos a felesége tényleg jól érzi magát. Mindenesetre a faszi ráír Ramira, hogy pörögjenek az események. Megsúgja nekünk, hogy nem mondja el Reninek, mert kurvára nem tartozik rá.

Vincent becsekkol és kielemzi a jelenetet. Szerinte a férfi megijedt attól, hogy a felesége nyit felé. Nem mer elköteleződni. Másnap Geri találkozik Ramival. Elmondja neki, hogy el fog válni Renitől és szívesen ismerkedne inkább vele.

A nő rákérdez, hogy a felesége tud-e arról, hogy mibe van éppen? Természetesen nem, de azt hazudja Geri, hogy tervezi elmondani neki. Hozzáteszi, hogy szerinte Reni megpróbálna keresztbetenni ennek, ha tudná. Ezután bedobja, azt a sztorit, amikor megkérte egy barátját, hogy dugjon a feleségével és a nő nem szólt neki, hogy lenne egy kis akció. A férfi szerint ezután ez simán belefér.

Raminak viszont kicsit off ez a téma, ameddig nem vált el hivatalosan faszikám. Megegyeznek abban, hogy majd utána hívja.

Az előző meg ez a rész is kicsit uncsi volt. Holnap vacsora lesz, szóval remélem megint felpörögnek az események. Bár amikor meg felpörögtek, akkor sikerült gecire felbasznom magam...