#ezt érzem

[wandering-thoughts-blog]

Csendet szeretnék.

A fejemben.

📄@wandering-thoughts-blog

[kutyaharapas]

"majd nézz fel a felvire az új pontok és feltételek fel lettek rakva szerintem az állatorvosi elég szar :(" ok.should i kill myself? what am i supposed to do w that

[eaion]

Még mindig nem kommentel senki sem a ficjeimre. xD Már gondoltam arra, hogy beírom a ficjeim summery-jébe, hogy: "Látom, teljesen érdektelen és unalmas mindenki számára ez és az összes többi történetem is. Megmondanátok akkor azt légyszi', hogy miért nem érdekel titeket ez a történet? Miért nem jó annyira, hogy legalább végig bírjátok olvasni vagy nem tudom. Milyennek kéne lennie, hogy érdeklődést mutassatok irántuk?"

Vagy nem tudom, mit kéne tennem, de borzalmas érzés és egyre borzalmasabb...

[oldmacykerenew]

Amikor anno MÁRCIUSBAN megkeresett a csajszi, hogy “Szia, tudsz mentőautót horgolni?” Akkor eléggé leizzadtam, hisz az elején voltam nagyon a horgolásnak… mondta, hogy augusztusra kell, nagyon ráér, ezt szeretné ajándékba a 6 éves unokatesójának… Mondom, oké, persze, tudooook.

Magamban meg: “Megoldom! Addigra meglesz, ha belehalok is összehozom!!”

Na felnőttem a dologhoz úgy érzem. Szerintetek milyen lett? 🙈🚑🧶 (ő imádta! 🥹♥️)

[algebraicvarietyshow]

egy kis perszonálkontent

az előválasztásokat és a midtermeket nem számítva ez volt a hatodik átvirrasztott választás-éjjelem (a vicc az, hogy még 2016-ban is, amikor legalább időzónában helyben voltam, rám reggeledett), ebből négyet már itt a tumblren is követtem (bár idén pont erre sajnos túl sok időm nem volt) - és ennek egy jelentős része közben megfogadtam, hogy valami mással akarok inkább foglalkozni (még azoknál is, ahol amúgy jó lett a vége).

de: amikor ma max 1 óra alvás (de inkább csak éber-pihenés) után felkeltem, az eredmények jelentette minden szar ellenére volt bennem mégis egy kis jó érzés - nyilván ez elég fura volt, mert mért lenne az embernek jó érzése ennél az végkimenetelnél, de közben meg úgy éreztem, hogy az elmúlt két nap alatt megjelent három cikkben elmondtam, amit akartam ezekről a választásokról, és az külön jó, ha esetleg ez bárkit érdekel. aztán hullámzott persze a nap, de lett egy kis jó érzésem megint attól, hogy 18-23 éves diákokkal beszélhettem az eredményről, meg aztán az esti beszélgetéstől. nem magamról akarok itt beszélni, hanem inkább arról, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt ebben a 24 órában közvetve vagy közvetlenül, akiket részben itt a tumblren "ismertem meg" és akiknek a munkásságában megbízom: mivoltmaaneten, @everywherewithhelicopter-blog, @slejmshow - illetve ha nem is "dolgoztunk együtt" ezúttal, de rengeteget beszéltünk ezekről a dolgokról @vampirpillango -val, @markoferko -val és még sokan másokkal.

(és igen, előfordult, hogy korábban kritizáltam itt a partizánt, de elképesztő volt látni néhány pillanatra belülről azt a professzionális működést és azt a ritmust, amit a választás éjjeli műsor megkövetelt, és ez most tényleg maximálisan közszolgálatiság volt.)

tudom, hogy sokan csalódottak az eredmények miatt, nyilván én is az vagyok - és nem érzem azt, hogy bárki számára nekem kellene tanácsokat adni, hogy mit csináljon. de közben valahol nem akarom az ebben a 24 órában jelenlévő "jó érzéseket" se veszni hagyni. nem jönnek egyszerűbb idők, és nem akarom kisebbíteni azokat a dolgokat, amik tényleg rosszak lesznek. de csak úgy lehet ezt átvészelni, ha az ember valami tényleg produktívat csinál, lehetőleg másokkal együtt. nem muszáj, hogy ennek politikai tartalma legyen (though the personal is the political), egyszerűen csak közösségben lenni, "kis szinten" valamivel érdemben foglalkozni, megtalálni a saját kicsi forradalmainkat segít. támogassátok a független sajtót (a 444-t, a partizánt, a telexet, a 24.hu-t, a narancsot stb. amit éppen akarsz), amíg lehet. szeress��tek a szabad egyetemeket, amíg lehet. nem most lesznek nagy változások a világban, de addig is érdemes építeni, amit tudunk. (és aki a dühét inkább kikiabálná, jöjjön pénteken a dürerbe.)

[szeretemaszavakat]

Nem tudom, van-e még valaki, aki olvassa ezt a blogot, de úgy érzem, hogy azután a sok törött szívvel bepötyögött bejegyzés után csak helyénvaló lenne megosztanom, hogy végül végre megkaptam a csillámporos, tündérmesés, boldogan-éltek-amíg történetemet. Egy olyan személlyel, aki olyan varázslatos, hogy kitalálni vagy elképzelni se tudtam volna mielőtt az életembe lépett volna.

Megtanította, hogy a szerelem nem mindig tűzvész és vihar és szívrobogás meg gyomorgörcs, hanem sokkal inkább valami kedves és szelíd és gyengéd. Ami lassan, békésen ver gyökeret a szívben, aztán meg hirtelen minden teret kitölt az emberben. Valami szép. És szolid. És mindig, mindig boldoggá tesz.

- finálé

[sztivan]

A tizedik ironman!

Finoman szólva is nehezített felkészülésem volt: ugye onnan kezdődött a történet, hogy tavaly szeptemberben egy szép reggelen ottmaradtam a kanapémon, a gerincem egyik porckorongja bemondta az unalmast. Gyógytornák, rehabilitáció, november végén tudtam először kimenni kocogni, és még utána is jó sok vizes masszázskúra és gyógyfürdőzés jött, szegény családom csodálatos volt, hogy ezt az egészet bele tudtuk logisztikázni a mindennapi életünkbe, a cikkeim olvasói pedig nem tudták, hogy egy csomó szép írás a magyar gazdaság helyzetéről úgy készült el, hogy közben a szerző épp térdelt a kanapéja előtt, mert máshogy nem bírta a dereka. Csak rendeztem magam, a tavasszal már teljesen úgy tudtam edzeni, mint ha nem lett volna semmi baj, majd amikor már minden rendben volt, a Nagyatád előtti utolsó nagy bringás edzésemen, két és fél héttel a verseny előtt egy akkorát estem, hogy nem voltam képes visszaülni sem a biciklire. Azzal nyugtattak, hogy biztos nem törés, talán csak zúzódás és akkor a verseny hetében talán már terheletlen állapotban nem fog fájni. Három nappal Nagyatád előtt megkaptam az engedélyt, hogy ha úgy meg tudom csinálni, hogy nem teszek sok terhet a jobb karomra, amire estem, akkor nem ártok magamnak, és meg is lehet. De nyilván minden időeredményről szóló célomat el kellett engednem, az egyetlen célom annyi lehetett, hogy szintidőn belül hozzam be magam.

Az úszáson az első nagyjából 50 méter volt elég rossz, ott még velem volt a majré, elég lesz-e a karom arra, hogy végigcsináljam egyáltalán. Aztán úgy voltam vele, csak nyugalom, próbáltam már korábban, menni fog az. Ballal rendes kartempó, jobbal kicsi, ballal rendes, jobbal kicsi, és ennyit kell csak 3800 méteren át. És onnantól, hogy fejben ezt rendeztem, rendben is volt a dolog. Nyilván nagyon lassú lettem, 1:58 alatt csináltam meg az úszást, de mindvégig tudtam az első ötven métere után, hogy rendben leszek. Az első bójáig fejben segített az, hogy ott maradtam még más emberek között, úgyhogy tudtam, hogy nem vagyok reménytelenül lassú, onnan pedig már bójáról bójára számoltam, hogy időarányosan a szintidőn belül tartom magam úgy is, hogy nem kell majd pánikolva rohannom a depóban. Ha már a jobb kezem nem volt az igazi, most cserébe az egyik legjobb nyílt vízi navigációmat hoztam le, úgy érzem, tényleg sikerült egyenesen mennem. Nem lett fényes, de ebben a helyzetben tényleg semmi mást nem akartam az úszástól, csak a szintidőt.

A 180 km bringán először az volt a feladatom, hogy a karjaimat kicsit lerázzam, miközben azért haladok is. Ez nagyjából a bevezető 60 km végére sikerült is, bár azért volt vele dolgom rendesen, de az után már egész kényelmesen tudtam a kezeimet használni (a bal is fáradt ugye, mert arra ment több terhelés). Ezen a részen a terveimhez képest elég jól tudtam haladni, Gyékényestől Nagyatádig 2:23 alatt értem el (mínusz 80 másodperc jóváírás egy sorompónál, azt később leszedték az összidőmből, de nyilván sokat nem számít). Utána a négy 30 km-s kiskör úgy nézett ki, hogy 1:14 - 1:14 - 1:21 - 1:26, amin látszik, hogy csúnyán belassultam.

A hőség kegyetlenül megdolgozott, az utolsó nagyjából negyven kilométerre totálisan elfogytam. Kétszer történt meg az utolsó kiskörön, hogy pár percre leültem az árokpartra pihegni, egyiknél sem úgy éreztem magam rosszul, hogy ájulás fenyegetett volna, de tudtam, hogy össze kell kapnom magam ahhoz, hogy valami értékelhetőt hozzak. Emberkínzás jellegű volt nagyjából 140 km után, volt pár olyan része a pályának, ahol durván beszorult a hőség, nagyjából olyan lett az érzés, mint ha forró levegőt szívnék be. Főleg úgy, hogy bármilyen jó is volt az új kiskör (az elkerülő úttal ellentétben itt még árnyékos részek is voltak például), az, hogy Taranyban a fordítónál a régi segesdivel ellentétben nem volt locsolás vagy kulacscsere, nagyon fájdalmassá tette, a 30 km-k utolsó harmadára szinte mindig elfogyott vagy felforrt az összes kulacsom. Azt tudtam, hogy szintidőn belül neki tudok kezdeni a futásnak, abban nem voltam biztos, hogy azt fogom-e tudni rendesen csinálni.

(ó, igen, ki volt az okos ember, aki a tizedik ironmanjén a bringás szemüvegét bent felejtette a depóban?)

És aztán ahogy nekiindultam a megmaradt 42 km futásnak, szinte egyik pillanatról a másikra rendeztem magam. Tényleg mint ha új verseny kezdődött volna. Lassú voltam, de stabil - 7:20-7:40 közti kilométerek voltak úgy 25 km-ig, onnan lassultam valamennyit még a végére. Szinte azonnal beállt egy alacsonyan tartható, az edzéseimnek tökéletesen megfelelő pulzus, ami nem is akart elszaladni, és nagyjából 15 km-től majdnem a célig olyan stabilan állt, bármit is csináltam, hogy néha azt néztem, nem az órám romlott-e el. Érzésre teljesen rendben voltam mindvégig a futáson, amin nagyon csodálkoztam a bringázás után, és persze végig locsoltam magam jeges vízzel, de jött az eredmény, pár órával korábban el sem tudtam képzelni, hogy nem szenvedve, hanem fáradtan, de jó érzésekkel fogom lenyomni az ironman utolsó öt és fél óráját.

15:40 lett a vége, aminek bármikor máskor nem örültem volna, de ilyen előzmények után most nagyon boldoggá tett. Kiadtam magamból mindent, amit ki lehetett, ez most ennyire volt elég. Őszintén mondom, hogy elégedett vagyok ezzel. Kicsit szimbolikus, hogy a két leggyengébb időeredményem az első és most a tizedik, de hát vannak pillanatok az életben, amikor nem feladni kell a célokat, hanem újratervezni őket, és akkor egész csodálatos dolgok kijöhetnek belőlük.

és persze: jól írták a nevem!

[otthonzulles]

ez nagyon szép volt, Pikó András rögtönzött győzelmi beszéde:

Megvan a többségünk, most egy gonosz mondatot szeretnék mondani, utána viszont nagyon szeretnék egy személyes beszédet, amit nagyon régóta tervezek elmondani nektek. A gonosz mondat az arról szól, hogy Józsefváros minket beszavazott, a Fideszt leszavazta, a szocikat meg kiszavazta; **üdvrivalgás miatt érthetetlen**.

Olyan képviselőkkel ismerkedtem meg most, akik most annyi idősek, mint amilyen idős én voltam a rendszerváltás idején. Néztem őket és… ugyanazt láttam bennük… ezen sokat gondolkodtam, amit én is átéltem 1990-ben.

Azt Hittem, hogy lesz otthonom; olyan amilyet szeretne mindenki, barátságos; olyan amelyben figyelünk egymásra, amelyben a gyengét segítjük, amely szolidáris, amely tisztelettudó, amely szolgál, amely böcsületes; és lesz hozzá egy hazám is.

Ezt a hazát én elvesztettem, nagyon régóta érzem ezt, hogy hazátlanná váltam és valószínűleg nagyon sokan érzitek ugyanezt itt. Az az elmúlt öt év, ami itt történt, az amikor arról beszélünk hogy Józsefváros 'mit jelent', mi az otthon; Józsefváros az elveszett haza nekünk. Nemcsak az otthonunk, hanem addig amíg nincsen ebben az országban rendes hazánk, olyan amely tisztességes, olyan amely becsületes, olyan amely tisztakezű, olyan amely figyel a szegényekre, olyan, amely értékeli a teljesítményt, olyan, amely hisz a munkában… addig Ez a hazánk. Úgy is fogunk rá vigyázni.

Köszönöm szépen.

videón 10:46-tól

[just-a-sad-bish]

Talán neked is ismerős az az érzés, amikor tele vagy érzelemmel, de nem tudod szavakban kifejezni. Egyszerűen képtelen vagy rá, mert annyira fáj.

Én jelenleg ezt érzem.

Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Végleg hátrahagyni mindent, vagy szenvedni tovább és várni, hogy hátha majd egyszer jobb lesz..?

[wandering-thoughts-blog]

Szeptember 27.

A kérdések napja.

Vajon én rontom a levegőt a munkahelyemen?

Én lehetek a kapcsolatunkban a mérgező személy?

Miért vagyok mindennap többször

fáradt, szomorú, jó kedvű, dühös és ismét újra és újra egy halálos táncot járok önmagammal, ez miért van?

Napi többszöri hullámvasút.

A barátaim nem keresem igazán?

Vagy ha keresem őket, miért nem érzem azt, hogy időt szeretnének tölteni velem?

Milyen legyen a körmöm?

Elég szép vagyok?

Baj van velem?

Másokkal van a baj?

A környezetem rossz, vagy én teszem azzá?

Egyek? Ne egyek?

Ha eszem, miért érzem rosszul magam?

Ha nem eszem, éhes, dühös vagyok.

Miért rontok el mindig mindent?

Nem értek a számítógépekhez.

Ember legyen a talpán aki megért, vagy én nem értem magam, mások pedig értenek engem?

Sajnálnak? Szánalom?

Ha a problémáimról beszélek, az önsajnáltatás?

Szeded rendesen a gyógyszereidet?

Örökké kell szednem őket?

Jól vagy? Jól vagyok.

Te, hogy tudsz mindig mosolyogni? Olyan kedves vagy.

Hogy tudok mindig mosolyogni?

Látnak engem?

Ez egy állca?

Szeretnek?

Miért szeretném, hogy szeressenek?

@wandering-thoughts-blog

[geoparduc]

Háziorvost kereső sivítás

Segítsetek tumbli népe, kéne nekem egy normális háziorvos, ajánljatok pls. VII., VI., XIII. kerület érdekelne, hogy ne kelljen messzire vonszolnom magam betegen.

Volt nekem egy remek háziorvosom, aki nyugdíjba ment, aki átvette a praxisát az viszont vagy csípőből utál engem, vagy teljesen alkalmatlan. Sajnos épp terhes vagyok (azt is nagyon szarul menedzseli), és 5 hete van egy kegyetlen felsőléguti nyavalyám, amivel nem hajlandó foglalkozni. Nem ír ki táppénzre, nem küld el vérvételre, könyörögni kellett, hogy legalább a tüdőmet meghallgassa stb. Eközben reggelente olyan köhögőrohamaim vannak, hogy hányok miatta, szúr az oldalam minden levegővételre, mozdulatra stb. Szóval bajok vannak :D

Gondoltam elég lesz majd a költözés, meg a tücsökkacsa megszületése után kisakkozni, hova jelentkezem át én, meg hova jelentem be a gyereket, de ezt most már nem tudom kivárni úgy érzem.

[mirabellomonferrato]

3000 euró hiánynál tartok :(

Ennyivel kerül többe az eljárás, mint amit eddig összeszámoltam. Ezt már kölcsön kell kérnem.

Ez abból jött, hogy az adót (a 6 vagy 9%-ot), nem a ház vételárból számolják, hanem a kataszteri értékből. Ez általában alacsonyabb, mint a vételár. Most nem, mert a földhivatal által (kor, elhelyezkedés, közmű, energiahatékonyság) 52 000 euróra értékelt házat veszek meg 22 000-ért. Amit lehet persze úgy nézni, hogy mekkora kurvajó vétel, csak már így is úgy tudtam összekaparni rá a pénzt, hogy kikotortam az utolsó eurót is az utazós pénztárcámból is. 3000-el többet kell fizetnem, mint amit összeszámoltam minden költségre. Megoldom, segítenek, megoldom. De ez kapásból adósság és nem valami boldog meglepi. A kataszteri érték általában kevesebb szokott lenni, mint a vételár. ennek a háznak 4700 euró az adója. Adó, meg adminisztrációs díj, meg még 50 euró lófaszka együtt. Ezt a hivatalnak kell utalni. Holnap átbeszéljük Klaudiával az adásvételit (mert ez, amit most kaptam, ez már az valójában, ebből írják meg a közjegyzőit) aztán utalom a pénz első részét. Viszont szeptembernél előbb nem lesz szerződés aláírás, ennyi idő az eladónak beszerezni a szükséges tanúsítványokat. És közműszerződést valószínűleg csak az adásvételivel tudok kötni. Lehet, hogy semmit sem tudok idén felújítani, ami szar lenne, legalább az ázós tetőrész meg kéne csinálni, bár ha már 10 éve ázik, egy telet már kibír. Meglátom, hogy alakul.

Tulajdonképpen, megoldódik minden, és ha most egy kicsit kipofozom, aztán pár év múlva fullosan felújítom, akkor pazar lesz! :) Amúgy, szoktam nézegetni a fotókat a házról. Elég szerelmes vagyok belé. És úgy érzem, ő is szeret. :)

[brgzmpff]

CCB - Belemi Kulturalis Kozpont

ha már Belem, valamelyik szavazáson a világ legjobb cukrászdájának szavazták meg a híres lisszaboni cukit, ahol esőben is 30-50 méteres sor állt, férfival viszont érkezéstől számítva 10 percen belül az orrunk előtt voltak a sütik, kávék az asztalon.

A cukiban félkarú pincérrel is találkoztunk, a durva tömeg és a 250+ fős pálya kiszolgálása mellett a pultosok önfeledten mosolyogtak és kedvesek voltak. Nem tudom, hogy mikor láttam derűs vendéglátóst itthon, pláne olyat, aki full teli pályánál is vidám lett volna. Ez azt hiszem egy erős különbség.

Nem csak a cukiban volt félkarú pincér, a CCB, ami kábé a helyi Ludvigra emlékeztet, több siket host, hostess volt, ami iszonyúan meghatott. Itthon ha alkalmaznak is sérült embereket, többnyire el vannak dugva a közönségtől.

Míg tavaly pl Berlinben azt láttuk, hogy a pultok mögött többnyire migránsok voltak, Lisszabonban inkább a helyi erők, és nem láttam olyan melókat, ahol jellemző lett volna a migránsoknak jó lesz hozzáállás.

Szóval a CCB első termében a szembefalon egy Picasso a nyitás, amikor kipislogod magad, akkor jobbra egy Modigliani szobor.

Hajtás után sok képes múzeumos beszámoló :)

Külön öröm volt a Mondrian mellett egy Huszár Vilmos és egy jó Kassák Lajos.

A két váratlan figuratív Rothko nekem óriási élmény volt.

Franz Kline nevével sem találkoztam, de az egyik kedvenc képem a kiállításról.

Pierre Soulages képet sem láttam még élőben és elemi hatása van, egy kicsit szeretnék egy Soulages képet. Őt hívják amúgy a fekete nagy mesterének, és hát jogos is és teljes szívemből megértem, hogy miért csak a fekete. Mindig dünnyögök kicsit magamban, hogy én hiába tartom a fekete képeimet sokkal erősebbeknek a többinél, egyszerűen a piac, a kereslet azt mondja hogy lófaszt. Festem, festem őket, és utána kerülgetem. Talán 3 fekete kép talált valaha gazdára, és itt olyan jó volt látni a feketéket mindenkitől, ebben a múzeumban látva ezt az anyagot sokkal kevésbé érzem magányosnak magam a feketéim miatt.

A Vasarelly-jük nem rossz, de pont pár hete ámultunk és bámultunk az óbudai Vasarelly múzeumban, és portugálom nagyon kíváncsi volt, hogy vajon lesz-e, volt:

Eléggé all stars érzésem volt, amikor a Warhol szoba után egy hatalmas Roy Lichtenstein mellett egy szerény Cy Twombly bújt meg.

Peter Stampfli nekem tök új, gondolom jó nagy hatása van a munkáinak Pulpbrotherre:

Egy Henry Moore az udvaron...

Na és a Joseph Kosuth.

Joseph Kosuth (born January 31, 1945, Toledo, Ohio, U.S.) is an American artist and theoretician, a founder and leading figure of the conceptual art movement. He is known for his interest in the relationship between words and objects, between language and meaning in art.

Magyar apa, amcsi mama. Rokona Kossuthnak. A koncept art úttörője. Sokkal többet szeretnék tudni róla és nagyon szeretnék megismerkedni vele. És hát nyilván nagyon szeretném, ha csinálna egy neon tárgyat a galéria kirakatába.

A két szürkén hangosan felröhögtem, annyira jól esett, mert mire ideértünk már nagyon-nagyon telítődtem a mindenekkel.

Annyira elfáradtam mire ideértünk, hogy nem volt erőm folytatni a további termekben bóklászást.

Amit még ide kell fűznöm, az az, hogy nagy öröm volt látni, hogy az egyes korszakoknál, nem csak a klasszikus nyugati híres művészek voltak, még ha ide nagyjából csak azokból válogattam, hanem rengeteg eurázsiai alkotót is egyenrangúként állítottak ki. Fontos az is, hogy állítólag ez a gyűjtemény egy adócsalásnak köszönhetően került a város tulajdonába. A tartozásait a gyűjtemény átengedésével törlesztett magánember az egyik legnagyobb Portugál borászat tulajdonosa továbbra is, bár talán az ítéletét várja, erről talán @diogenesz2020portugal többet hall a hírekben :)

Szóval ide egy napot érdemes tervezni és össze lehet kötni egy sütizéssel, és akkor is jó program, ha szakad a kurva eső és gondolom akkor is, ha dögvész meleg van :)

[otthonzulles]

40 lettem.

mindig akartam egy nagy negyvenes eszmefuttatást írni,

tulajdonképpen ez jobban foglalkoztatott, mint hogy mit teszek ha negyven leszek.

semmit.

ugyanolyan nap volt mint a többi, már nem is emlékszem, ja de épp melóban töltöttem be (0:47-kor születtem a szóbeszéd szerint)(majdnem két hete volt).

most kicsit kibillentett az előbbi táncos videó és úgyis írni akartam, most kellőképp fáradt vagyok ahhoz hogy írjak valamit megemlékezvén. (tudom öregszik ez az átokverte portál és nem is én vagyok itt a legidősebb nagyon nem, mindegy. attól még szar. még ha úgy is érzem most hogy egy marék sár a nyakam körül ide vagy oda már nem számít)

évtizedek óta nincs mit ünnepelni.

az egyetlen dolog ami változott, hogy 25+ év önmarcangolás után idén elkezdtem terápiára járni. hogy járni, vagy gyógyulni; ezt persze naponta megvitatom magamban.

basszus olyan jót akartam írni de tényleg fáradt vagyok.

szóval a terápiáról annyit, nagyon nehéz elhinni hogy én valaha leszek boldog, bátor, kiegyensúlyozott ember. minél többet tudok, annál kevesebbet és nyomaszt. nyomaszt hogy

ja hát igen évek óta terveztem a "40" posztot meg is volt a bomba ötlet, hogy milyen lapokat terítek ki de sajnos a nyomor, az sosem szexi. megtartom. talán majd transzparensebb leszek a következő negyvenben, ha kérdezné valaki hogy mi a fasz van velem. nincsenek sokan. [de hozzátartozik, hogy aki igen annak "hálás vagyok", azaz nekem most kell megtanulni a hálát átérezni és kifejezni, de ebben talán jó vagyok még ha ez most az ideszart betűkből nem jön le]

nehéz dolog a terápia. legalább kiderültek dolgok mitől vagyok ennyire elbaszott. de kurva nehéz lesz, ha egyáltalán, változtatni. kapcsolódni?!? másokkal? érzelmeket szabadon engedni??? ebben a korban? félelmetes, idegen, dermesztő.

nekem sajnos most kellene megtanulnom élni

na legalább ez a poszt is megvolt, majd visszatérünk erre az ötvennél, ha megérem.

szabad replyolás, no reblogolás mára!

[iszappakolas]

Pár hónapja befejeztem a terápiát. Az lett a konklúzió, hogy egészséges megküzdési stratégiákat kell felépítenem. Rendszeresen edzek és olvasok, alaposabban odafigyelek a táplálkozásra és az alvásra is. Jól vagyok. Mások is látják, több pozitív visszajelzést kaptam olyanoktól, akik nem is sejtik, min mentem keresztül. Már több mint fél éve nem kerülök az öngyilkossági gondolatok spiráljába. A legjobban az motivált, hogy ne tegyem tönkre a páromat. Néhány napja lelépett, hét év után elhagyott. Pont akkor, amikor azt kezdtem érezni végre, hogy minden rendben. Üresnek és céltalannak érzem magam, mint egy papírdarab, amit ide-oda fúj a szél, de élni akarok. Nem tudok rá haragudni, megértem, tisztelem és elfogadom a döntéseit. Hálát érzek, amiért eddig kitartott mellettem. Bárcsak most ismerne meg. Talán nagyobb eséllyel válhatnék azzá, akire szüksége van.  Borbély Szilárdot olvasok napok óta. Az agyamban egymás után ismétlődnek az Ámor & Psziché-szekvenciák:

1. Amikor egy álom nem teljesül, ébredéskor az agyban elpusztul egy sejt. Emlékei ekkor eltűnnek. Aki felébred, erre többé nem

emlékszik. A komputeres felvételeken ilyenkor apró, ultramarinkék pontokat látni, amelyek, mint egy távoli, már halott galaxis

csillagai, időnként felvillannak. Kezdetben ezeket képernyőhibának vélték. A felvillanások idővel egyre

sötétebben sugároznak. Még megfejtetlen, kódolt üzenetet közvetítenek. A kutatók a legsötétebbeket Pszichének nevezték el.

3. Amikor mély fájdalom éri az embert, a kutatók megfigyelése szerint az agyban tömeges öngyilkosságot követnek el bizonyos sejtek. Egy

idegsejt halála nem okoz tragédiát. Ilyenkor azonban több száz, vagy akár több ezer sejt pusztítja el magát. Komputerrel modellezték

ezeket a felvillanásokat, gyakoriságukat, térbeli elhelyezkedésüket. Észrevették, hogy bizonyos részletek szabályosan

ismétlődnek. Az így kapott mintázatot hangokká transzformálva kiderült, oly módon szervezett, akár egy zenemű.

4. A mélytengeri halak, a barlangban lakó állatok bőre nem termel színanyagot. Csupasz, áttetsző hártya borítja őket. Elcsökevényesedett a látásuk is. Akkor sem érzékelik a fényt, ha

kibukkannak a felszínre. Aki sötétségben él, nem ismeri a félelmet. Az emlősök hólyagszeme különleges szerv. A misztikusok szerint fény lakik benne. Középkori magyarázatok feltételezték,

hogy láthatatlan csápok nyúlnak ki belőle, amelyek letapogatják a tárgyakat. Az alig kétszázezer éves Malawi tóban él egy halfaj, amelynek egyetlen

tápláléka a többi hal szeme. A megtámadt állatnak csak a szemét tépik ki. Majd könnyedén kiszakítják a másikat is. A megvakított hal még úszik egy ideig.

9. Amikor egy szerelem véget ér, bizonyos szokások értelmetlenné válnak. A napirend újraszervezése sok apró feladatot ad. Ez segít

átlendülni a kezdeti nehézségeken. Ezt követően a kötetlenség érzése véletlenszerű döntésekkel társulva felszabadítóan hat. Ezek idővel

állandósulhatnak. Ami újabb szokások kialakulásához vezet. Vagy egyszerűen csak régi szokásokhoz

térünk vissza. Egy ideig forgolódunk ebben az ismerős, új helyzetben. Aztán az éjszakát kizárólag alvásra fordítjuk.

10. A pillanatnyi tétovázás este, az alvás és az ébrenlét között, míg másik program töltődik a testbe, egy kis gyanú a szívbe költözött.

Már sötét volt az ég nagy képernyője, aludtak benne minden csillagok, felvillanó, apró fények és hőre- érzékeny másolt, lopott programok.

Takarékos üzemmódra kapcsolt, aludt a test. És álma algoritmus. Az élet az. Ám van benne egy vakfolt:

az önmagát tesztelő rendszer számol minden lehetséges veszéllyel. De vírus támadja meg. A neve: Killer Amor.

[sonnenscheinmano]

Ma január hat van, vízkereszt. Nem mellesleg apám születésnapja. (78 lenne). De igazából arról nevezetes e nap, hogy két éve ilyenkor annyira sz@rul voltam, hogy behívták anyámat hozzám a kórházba, pedig akkor látogatási tilalom volt. Kvázi búcsúzzon el tőlem, de ezt akkor nem sejtettem, csak utólag kérdeztem rá. Valószínűleg azért maradtam életben, mert fel sem merült bennem, hogy feldobhatom a talpam. Úgy voltam vele, hogy itt ez a sok orvos, majd meggyógyítanak. Félórát kaptunk. Mondtam neki, hogy a szülinapján (január 23) már otthon leszek, s ananászos pizzát fogunk enni. Ettünk is, június közepén. Iszonyú két hét volt mögöttem, rémálmokkal, fulladásokkal, fájdalommal, lázzal, halott szobatársakkal. Készített rólam egy képet, amit szoktam nézni, ha kicsit nehéznek érzem az életemet. Két nappal később kezdődött a Dreaming Mistery Tour, ott is találkoztunk, megnyugtatott. Ilyenkor - ez már Pesten volt - ott ült az ágyam mellett, s beszélt hozzám.