#elhiszi

[csillagok-leszunk]

Fekszem az ágyban ordít a zene a fülesembe, bámulom a plafont és a könnyeimmel küzdök. A mellkasomban érzek egy fura érzést, szúr. Tudom valamit tennem kell, tudom csak azt nem, hogy mitől lenne jobb. Reggel felkelek és végig szenvedem a napot mosolyogva, mindenki elhiszi, hogy minden rendben. Senki nem látja azt, hogy belül szenvedek, senkit nem érdekel, hogy szenvedek.

[furkesz]

Farkas Attila Márton: Az önkény hétféle söpredéke

A csizmaszár mellől csaholó

Az az ember, aki azzal demonstrál, hogy benne semmiféle autonómia nincs. A mindenfajta autonómia teljes hiányára büszke figura. Ami baromi érdekes, hogy valakinek a személyisége úgy épül fel, hogy nekem semmilyen autonómiám nincs. Ő az, akinek nincs véleménye, nemcsak a politikában, hanem más szférában se. A vezércikk az ő véleménye. Ha beszélsz vele, akkor a vezércikket és az adott uralkodó rendszert hallod - ő mindig a fennálló rendszernek az embere. Mindig azt, ami fennáll, ami regnál, ami erős, azt böfögi vissza. Nincs meggyőződése, mégis azt hiszi, hogy van. Csak dogmája van: az, hogy mindig az uralommal kell tartani. Nem köpönyegforgató, mert annak van cinizmusa és intelligenciája. Ez az a tömegembertípus, aki tényleg elhiszi, akár ötpercenként, amit mondanak vagy amit olvas vagy lát a tévében - ha öt perccel később az ellenkezőjét mondják, az az igaz, és mindig is az volt az igaz. És csahol, általában ez a fröcsögő típus. Régebben ő mondogatta, hogy “osztályellenség”, ma már inkább azt, hogy “magyargyűlölő” vagy, ha nem értesz egyet 101%-ban a jelenleg uralkodó akármivel. Ez az önérzet arra, ami nincs, és a felhorgadása valaminek, amit ellesett. Maga az indulat és az ahhoz tartozó attitűd is lopva van, az éppen aktuális uralkodó osztálytól. Ez az ember nem anyagias és nem karrierista. Ő a szolgaságért önmagáért szolga. Ő tényleg meg van róla győződve, hogy ez az ő véleménye, de ha átnézel rajta, akkor látod, hogy ez az ember egy nemlétező valaki. Az effajta ember hatalom általi gyártásának a funkciója egy közegnek a létrehozása, egy olyan közegnek, amely a hatalom gravitációs tömege. És ezeket lehet használni különböző támadások elhárítására, de ki lehet szervezni ezzel a típussal az erőszakot. Szolgálnak, és egy élesebb helyzetben akár pofán is basznak. Létezik olyan belőle, amelyik ezzé trenírozza saját magát. Addig mondja saját magának ezeket a szövegeket, amíg a hatalomnak a szövegeit, közhelyeit, frázisait olyan szinten teszi magáévá, hogy saját maga gyárt egy ilyen figurát saját magából.

2. A fölényesen kioktató szakértősködő

A bennfenntes. Aki mondja neked az adatokat, statisztikákat, a megdönthetetlen érveket. Ez a “tudsz jobbat?”. Ez úgy működik lélektanilag, hogy maga a fennálló rendszer sikeres, hiszen fennáll. És a sikernél nincs semmi sikeresebb - ez a logikája. A siker önmaga bizonyítéka, ő ezen a talajon áll. Aztán amikor dől az egész, például 1989-ben, minden hülyeségnek, baromságnak és faszságnak bizonyul, az ilyen ember átáll a következő rezsimre és ott is szakértősködik. Nem tudod meglepni abban az időpillanatban, amikor kifordul a köpönyeg, már csak azzal szembesülsz, hogy a köpönyeg kifordult, és már valami mást magyaráz ugyanezzel az attitűddel és ugyanezzel a fölénnyel és magabiztossággal. Aki átkarolja a válladat és azt mondja: “öreg, te tényleg elhiszed ezt? Na várjál, beavatlak ebbe a dologba.” Úgy veszi át a szót, hogy “ez bonyolultabb”, ahelyett, hogy elkezdené mondani a bonyolultabbat, ő utal erre, hogy ez bonyolultabb, és rögtön egy olyan beszédhelyzetet teremt, amiben ő elmagyarázza neked a világot. Ő megtanít téged arra, hogy milyen az értelmiségnek a voluntarizmusa - az erővel tartani mindig, és mindig legyártani az ideológiát, és folyamatosan demonstrálni, hogy én vagyok ennek a beavatottja. “Én belülről ismerem a dolgot”. Ezeket az embereket soha semmi más nem érdekli, csak a hatalom gyűrűjének a sorsa, a környezete. Míg az első típusnak az a funkciója, hogy létrehozza a “drukkerközeget”, ez a szakértősdi pedig a hiányzó értelmiséget pótolja. Az értelmiségi fensőbbségnek, a tekintélynek az illúzióját. Mert a valódi értelmiségi létforma kritikus és önkritikus. Van persze olyan értelmiségi, amelyik eladja magát egy hatalomnak, de értelmiségiként négyszemközt vagy bizonyos körökben megmarad őszintének.

3. A beszari túlbuzgó

Az a típus, amikor az önkénynek még csak fenyegető árnya van, nincs még igazi diktatúra, de ez már megcsinálja előre. Ez az a kisfőnök, szerkesztő, munkahelyen a főnököd, önkormányzati akármi, akik helyben nem kapnak fentről telefont, nem mondja a vezér, nincs az, hogy a felsőbb elvtársak letelefonálnak, de ő már helyben már elébe megy. Rendszerhűbb a rendszerhűnél. Ez az, aki “te figyelj, nézd, meg van kötve a kezem, nem akarok bajt, légyszi ne menj el oda szerepelni, különben kénytelen vagyok téged kirúgni, azért az intézményt is képviseled, azért gondolj ebbe bele. Tudod, én azért itt több emberért vagyok felelős. Ne lájkold légyszíves, mert akkor én kénytelen vagyok ezt retorzióval sújtani. De nem miattad, én kedvellek, nem magam miatt, az intézmény miatt, mindannyiunk miatt”. Az a “nem hívjuk meg ezt és ezt a művházba, gázos, mit szólnak majd, nem kap a falu pénzt”. A funkciója az, hogy ő maga csinálja meg a diktatúrát, amikor még nincs is. Ez már nagyon durva, még nincs diktatúra, de ezek transzmitterek. Rajtuk keresztül gerjed valamiféle hangulat - a beszariság. Hullámzik, terjed. És a faluban már mindenki beszari. Vagy a munkahelyen. Vagy a szerkesztőségben. Az iskolaigazgató, a tanfelügyelő, a helyi kis diktátor, aki dönt, de csak azért, hogy jaj, nehogy itt baj legyen. Ehhez a polgári középosztálynak a hiánya kell, amelyik nem szorul haveri vagy baráti vagy elvtársi feudalizmusra. Ezért lehet trenírozni a társadalmat ezzel a hömpölygő félelemmel. Már nincs Andrássy út 60, csak megidézzük a régi diktatúrának a szellemét azzal, hogy “hát lehet, hogy akkor majd munkát kell keresned”. A funkciója az, hogy a félelmen keresztül hozza létre az öncenzúrát.

4. A revanst vevő lúzer

A középszerű és tehetségtelen, aki a rezsim hűségéért hirtelen nagy embernek érzi magát, tehetségnek. “Most eljött az én időm, ez itt az én napom, most majd én megmutatom!”. Ő az a típus, aki a híres művészt meg a professzort legyalázhatja kritikákkal meg mocskolódó cikkekkel. Mert most már ő nagy ember, jó elvtárs, belerúghat a klasszikus értelmiségibe, az öreg professzorba, a művészbe. Nem a megalkuvóról van szó - ő egy harmadrangú valaki, aki hirtelen lesz nagy és lehetőséget kap. De a bizonyítása nem az, hogy elkezd meg nem értett zseniként értéket termelni, hanem az ő alkotása az, hogy rugdossa azokat, akikre féltékeny volt korábban. Ha a kultúrember mondjuk 1,85 magas, ez a típus 1,75, és hoz magával egy kis sámlit, amit a hatalom ácsolt neki, amire rááll, és rögtön 20 centivel magasabb lesz a kultúrembernél, és leköp rá. Fentről, a gravitáció erejével. És önérzetes és büszke, és azt a diskurzust nem tűri, hogy létezik testmagasság, mert ez a helyzet a világhelyzet - hiszen a sámli is jogosan része a világnak, így teljes a kép, és ő ezzel a sámlival nagyobb, magasabb. Ez a fajta ember egész életében a tehetséget irigyli. Azt, hogy ő nem kapott meg valamit, amiről nem tehetett, ellenben ott van az a tehetségesebb ember, aki többre viszi és mások is látják a tehetségét, aminek a fényében az ő tehetsége az szart se ér, ő megszégyenül. Ha nem tudja elfogadni a helyzetét, az ehhez tartozó ént felnöveszteni magában, akkor az ilyen emberben marad egy iszonyatos keserűség és egy revansvágy. Olyanok, akik csalással nyernek és mindenki tudja, hogy csaltak, de övék a bank. A funkciója az, hogy senki, a leghíresebb művész vagy tudós se lehessen biztonságban, és hogy senki ne állhasson a kurzusok között vagy fölött. Ne lehessenek a magyarságnak nagyjai, akik érinthetetlenek.

5. A született geci, a létrontó

Élete célja mások örömének megrontása, aki azért geci, mert gecinek lenni jó. Akinek a jelmondata az “Itt most aztán vége a jó világnak! Mától kezdve itten kemény dolgok jönnek!”. Az igazi pribék, a verőember. Ha az első típust nézzük, és az magasabb szintre lép, lehet belőle ez. Tényleg nem érdekli, hogy mi az eszme, nem hisz semmiben, csak a geciségben. Hogy mától itten aztán ilyen-olyanság lesz vagy izmus lesz. A lényeg, hogy vége van a jó világnak, kemény lesz. Más világ jön most már aztán! Ahhoz, hogy valaki ilyen legyen, kell egy lelki alkat, rettenetes megszomorítottság. Hogy neked már sose legyen jó világ, de most másnak se lesz többé. Neki már elbaszták a földi létezést egyszer és mindenkorra, és most megmutatja mindenkinek, hogy milyen rossz. Leventeoktató, ÁVH-s, vagy “Az ötödik pecsét” című filmből Macák, piti figurák. A funkciója a félelem és a társadalmi szorongás - hogy itt vár téged, aki leveri a vesédet és nem kegyelmez, mert vége már a jó világnak. Erre, hogy nincs jó világ, egy személyiséget növesztett, ő ebben a világban otthon van, hisz mindig is ebben élt. Ha ez a világ egy víz, ő ebből a vízből ki nem jöhet, de most már te sem. És végül vagy olyanná válsz, mint ő, vagy megfulladsz. Hamvas Béla az “Értekezés a közigazgatásról” című művében ír arról a hivatalnokról, akinek az a lényege, hogy mások örömét elrontsa - miközben az emberek ott várnak a hivatalban szorongva, és közben játszik a gyerek és felnevet, akkor ő kijön az irodából és rászól, hogy itt csendben kell lenni. És azért mondja ezt, mert ő örömöt érez, hogy most aztán. Gyerekkorában nem volt egy szabályrendszer, amihez alkalmazkodhatott. Ha van olyan, akkor az ellen még fellázadhat, kiléphet belőle, és akkor megverik, mint a lovat - ez esetben alkalmazkodhat, de a sorsa feletti kontrollt megőrizheti. De amikor rendszeresen verik, függetlenül attól, hogy mit tett vagy mi van vele, vagy olyan teljesítményt várnak el tőle, amit nem tud teljesíteni - tehát akit úgy vernek, hogy azt nem tudja elkerülni sehogy sem. Ez nemcsak fizikai bántalmazás lehet, hanem verbális is - ha mondjuk elhitetik vele, hogy nem értékes és nem szerethető.

6. A névtelen kötelességtudó

A feljelentő, a névtelen levél szerzője, a bejelentő. Míg az előző kategória nyíltan mantrázza, hogy vége a jó világnak, és ha bukik a rezsim, egy lámpavason végezheti vagy agyonverik, ennél a kategóriánál nincs kockázat. Ő “állampolgári kötelességnek” tartja, amit tesz, túlbuzog benne a kötelesség, hogy téged feljelent és elvisznek. A kötelesség a kulcsszó - kötelességemnek érzem. Piciben kezdi, mondjuk Facebookon letiltat, mert kötelességének érzi, hogy ez a gyűlöletbeszéd ne jelenhessen ott meg. Ahol lehetőségük van, ott megjelennek. A funkciójuk érdekes, mert az ember azt hinné, hogy az információ begyűjtése - csakhogy a hatalomnak sokszor nincs is szüksége ezekre az információkra, mert már tisztábban begyűjtötte, és már többet tud, mint te saját magadról. Az igazi funkciója az általános társadalmi bizalmatlanság erősítése. Hogy bárki besúghat téged és bárki megfigyelhet, még a legjobb barátod is. Ehhez hatalmat vesz kölcsönt, a hatalomért önmagáért csinálja - azért az érzésért, hogy ő most megteheti, hogy feljelent, de megteheti azt is, hogy nem jelenti fel. Ez mámoros érzés. A láthatatlanság ad neki egyfajta hatalomillúziót - hogy őt nem jelentheti fel senki, mert senki nem tudja, hogy ő az.

7. Az áldozatokon gúnyolódó valóságtagadó

Ez az a típus, aki amikor már mossák a vért a folyosón, még mindig azt mondja, hogy “ezek csak síránkoznak, hát jobban élnek, mint valaha!” Egyrészt tagadják, hogy a szenvedés szenvedés, másrészt a legszarabb dolgot is úgy állítják be, hogy jobban élnek, mint valaha. Piciben ez a típus ma a “hát ezek csak ajvékolnak, sivalkodnak a bérrettegők”. Lehet, hogy kirúgták a csávót vagy már emigrált nyugatra, de “hát ez jobban él, mint valaha!”. Az a típus, aki feláll a hullahegyre és lehugyozza a hullákat. Ez a kategória a legalja. A rendszer tollnoka, egy propagandistatípus. Az, hogy ő miért lett olyan egyénként, az más kérdés, de az ő funkciója egyrészt az, hogy eltitkolja a dolgokat, másrészt kiirtani mindennemű együttérzést. A propagandista az áldozatokon gúnyolódik cinizmussal, noha tudja, mi a valóság

(Apu azért iszik, mert te sírsz, 2024.02.07.)

[arassea]

Boldog karácsonyt mindenkinek, aki

a tumbliposztjaim alapján elhiszi, hogy csak fél arcom van,

meg annak is, aki tudja, hogy egész ❤️

[csacskamacskamocska]

Naiv férfiak

Jó ember volt. A mai napig az. A szakmájában okos és tehetséges. Fantasztikus logikával, kimagasló újításokkal a szoftverfejlesztésben. "Érezte" ezt a dolgot, a vérében volt. Kamasz korától teljesen önállóan képezte magát és végül szakirányú diploma meg bármilyen diploma nélkül kiemelkedő fejlesztő lett. De van benne valami kiborító naivitás, ami a felszínesség érzetét is kelti és a gyerekségét is.

Ő sosem vette észre amikor a környezetünkben valakik "úgy néztek egymásra", nem feltételezte, hogy a kollégái fúrják mer túl nagy kihívást jelent számukra, nem gondolta, hogy akit a bizalmába fogad az őt, engem, a családunkat meg is ítéli, el is árulja. Bosszankodás helyett nevetett, a bosszúságát elfojtotta, folyton fejfájással küszködött, dobozszámra szedte a Quarelint. Kedves volt velem. Őszinte. Nem titkolózott, nem sumákolt, nem ködösített és nem volt képmutató. Olyan tiszta volt, mint egy pohár víz. Szeretni nagyon lehetett, de nehéz felnézni valakire, aki folyton rácsodálkozik arra amit mondasz. Az egész lénye egy hatalmas kérdőjel a világ bonyolultabb összeszövődései felé. A következtetései rosszak, használhatatlanok. Szerinte az nem lehet, hogy A megcsalja B-t mert A olyan rendes embernek TŰNIK. Ha kiderül, hogy A-nak évek óta viszonya van C-vel, akkor néz, hogy ez hogy?? Hiszen A B-nek a felesége. És te nem hiszed el, hogy létezik ez a naivitás.

Ő az, aki elhiszi, hogy az élettársa hétvégeken a barátainál alszik, aki elhiszi, hogy az élettársa amikor együtt alszik az exével, akkor semmi sem történik. Büszke rá, hogy ő megbízik a másikban. Egyszerűbb is így. De valójában csak arról van szó, hogy amit ő nem tenne meg, azt nem feltételezi másról sem.

Ő az, aki nem veszi észre azt sem, ha érdeklődnek utána. Lepereg róla minden csábítás. „Csak barátok vagyunk”. És tényleg úgy hiszi!

Ő az, aki nem néz utána adományozáskor, hogy kinek ad. Ő az, aki nem látja meg, ha kihasználják.

Ő az, aki elmegy külföldre dolgozni, pontosan kiszámolt költségvetéssel, hogy majd lakást vesz, ha visszajön. De nem marad pénze, csak egy autóra, amit aztán nem is ő használ, hanem egy ismerőse. Nem marad pénze, mer eltartja az itthon maradt, nem dolgozó élettársát, fizeti az albérletet, adja az apanázst, mert neki ez alap, hiszen egymáshoz tartoznak, a nő minden szenvedésével azonosul és segít. Nem veszi észre, hogy az ő lemondása mellé a másik ember nem teszi oda a maga lemondását a közös cél érdekében. De oknak azt gondolja, hogy külföldön drágább az élet. Sosem vádolná a nőt azzal, hogy kihasználta. A kocsi meg rendben van, hogy használják mert így nem kell fizetnie a tárolásért.

Arany szívem!

A háta fáj, a gyomra fáj, a feje fáj, a haja kihullott, állandóan megbetegszik, de nem azért, mert nyitott kapcsolatban él amiben csak a nő pasizik, neki sem ideje, sem affinitása nincs csajozni, nem azért, hanem mert mérgező a víz és a levegő. Úgyhogy vesz víz és levegőtisztítót. De semmi sem változik.

Szereti, de nem ismeri a gyerekeit, nem tudta, hogy ismernie kellene őket, nem gondolta, hogy munkát kell beletenni, és hagyta is, hogy eltérítsék a gyerekeitől. Elfogadott minden magyarázatot arra, hogy miért ne legyen a gyerekeivel, miért ne engedje magához őket, mert otthon békét szeretett volna, és azt, hogy ne maradjon egyedül.

Nem bír egyedül élni. Mindent megcsinál, ellátja magát, teljesen önálló, de lelkileg nem bírja az egyedüllétet.

Jó ember. Jó szándékú, kedves és előzékeny. Talán a leírás alapján nem tűnik okosnak, pedig az. Okos nagyon, tanult, művelt. Csak naiv az emberekkel. Mert a saját jóságát vetíti ki rájuk. És mert nem érdekli, hogy azon kombináljon, ki mit miért csinál. Nem is érti a rejtett mozgatórugókat.

Érzelmileg befogadó.

Alkalmazkodó. Elél bármilyen körülmények között. Ha kell keresztény gyülekezetbe jár, ha kell vegetáriánus lesz és buddhista, a jósága megtalálja a jót bármiben. Csak ne legyen egyedül.

Ő volt a férjem.

Sokáig dühös voltam rá, őt okoltam a helyzetért amibe kerültem, hogy nem szexeltünk és végül megcsaltam, aztán a megcsalás miatt szenvedtem. Szar volt az egész. Aztán idővel rájöttem, hogy kevés voltam hozzá, hogy megoldjam a helyzetet, nem volt elég önismeretem és magabiztosságom, nem harcoltam, csak tűrtem és vártam, mintha attól megváltozna bármi, amíg el nem pattant bennem a dolog. Még akkor sem akartam elhagyni, mert jó ember volt. Értékes. És mert máskülönben jól megvoltunk, bár a naivitása bosszantott sokszor. Végül nem vádoltam semmivel. A saját gyávaságom volt az oka mindennek.

Szabotőr volt. Nem tudott kiállni magáért, inkább szabotált a dolgokat. Ha elaludt, nem lehetett felkelteni. Mint valami betegség. Mint aki élőhalott. Ha valamit nem tudott megoldani, kizárta az életéből. Nem dühösen, hanem egyszerűen "elfelejtette". Aztán nagyon sajnálta. Őszintén. Valószínűleg a saját motivációira sem volt rálátása, nem csak a másokéra nem. Aztán már minden érzés elmúlt, bár jóban vagyunk, de barátkozni sem tudok vele, mert ha beszélünk, mint a minap, 10 perc után már tudom, ezért váltam el, e miatt az érzés miatt, hogy a naivitása kedves, de gyerekes, nem tudok felnézni rá, nincs benne a férfias húzóerő, se az érzés, hogy támaszkodhatok rá, próbálja kitalálni a gondolataimat, befejezni a mondataimat, de képtelen eltalálni, mert a világa lineáris.

A válás után egy ideig járt terápiára. Egyszer beszéltünk, és azt mondta, a terapeuta ráébresztette, hogy milyen önző volt velem. És nem érti, hogy én ezt hogy bírtam olyan sok évig. Nem mondta, hogy sajnálja. Csak elmesélte. Én meg forgattam magamban a szót. "Önző". Önzésként fogalmazta meg a terapeuta azt, amikor úgy gondolod, hogy a másik embernek nem probléma az, amiről nem beszél. Ami mindenki másnak probléma a világban, az a te kapcsolatodban nem probléma a másik embernek. Ha MÁR nem beszél róla, akkor nem probléma. Fő, hogy neked békéd legyen.

[egy-lany-blogja]

Egy mosoly és mindenki elhiszi,hogy jól vagy ....

[henixo18]

Szerinted az ember akit soha nem szerettek igazán, majd elhiszi, hogy valaki tényleg szereti?

[diogenesz2020portugal]

Bruck András

Két történet

Magyarországon két egyaránt végzetes történet fut párhuzamosan egymás mellett. Az egyik leginkább egy komplex bűnügyi történethez hasonlítható. Legújabb fejezete, hogy a káprázatos Turai Kastély, a Tokaj-hegyaljai Andrássy Rezidencia Wine & Spa és számtalan más értékes ingatlan után néhány hete az ikonikus Gellért Szálló is Tiborcz István cége tulajdonába került. Orbán Ráhel és a férje lassan több közpénzből felújított kastélyt, ötcsillagosra átépített szállodát birtokol, mint a brit királyi család… Minden társadalomnak vannak vesztesei és nyertesei, az igazságosság mint kormányzó elv egyikben sem valósul meg maradéktalanul. Földi paradicsom nincs, de az olyan Frankenstein szülemény sem túl gyakori, mint amivé egy évtized alatt Magyarország vált.

Aki egy koncentrációs tábor vezetője lesz, az azt vállalja, hogy embereket fog gyilkolni. Aki meg egy liberális demokráciáé, az azt, hogy a közjó érdekében fog kormányozni. Antall Józseftől Bajnai Gordonig valóban valamennyi miniszterelnökünk tisztában volt vele, hogy az ország bevételei és vagyontárgyai nem az ő saját tulajdonuk és nem rendelkezhetnek velük szabadon. Orbán Viktor viszont ezt másképp gondolta, így a közjó hűséges, elkötelezett szolgálata helyett az államháztartásból privát használatú feketekasszát csinált, elsősorban közvetlenül maga és a családtagjai hasznára, közvetve pedig mindazoknak, akiket ő „új nemzeti tőkésosztálynak” nevez. A közpénzekből királyi módon élők pedig mint valami mitológiai szörny elnyelnek mindent: az ország legértékesebb ingó és ingatlan vagyontárgyai már az övék, köztük a Balaton és vidéke, plázák, töménytelen budai és Városliget környéki villa, Andrássy úti paloták, történelmi épületek a budai Várban. A Párizst elfoglaló nácik vették így birtokba a francia főváros legpompásabb épületeit. Mivel a rezsimnek sok elégedett és lojális szolgára van szüksége, az új tulajdonosoknak általában még az ajándékba kapott épületek átépítése, felújítása sem kerül egy fillérükbe sem, minden az adófizetők zsebéből megy. Se szavakkal, se számokkal nem kifejezhető az a veszteség, amit egy ilyen bűnszervezet-szerűen irányított ország szenved el. A magyar társadalom ma védtelenebb, mint egy erdőben sorsára hagyott csecsemő.

Vajon létezik olyan naiv, együgyű lélek, aki elhiszi, hogy mondjuk Matolcsy György fia a nemzet számára értékteremtő munkával maga kereste meg azt a 14 milliárd forintot, amennyiért egy 350 m2-es apartmant vásárolt New Yorkban, a fotón látható épületben, az 5. sugárút és az 57. utca sarkán? Oknyomozó írásokból tudni, hogy ő és a baráti köre nagyjából úgy él, fogyaszt, utazik, vásárol, mint egy amerikai popsztár, Messi vagy Ronaldo, éppen csak a mi oligarcháink közpénzből fedezik saját luxusigényeiket. Hogy ez miképp lehetséges? Kifogyhatatlan az a találékonyság, amivel Orbán korrupciós gépezete eltünteti a költségvetési és az EU-pénzeket. A rögtön szállóigévé vált „elvesztette közpénz jellegét” beismerés, netán elszólás? is ezermilliárdnyi, NER-közeli vállalkozó luxuséletére fordítható közvagyont takar. E vállalkozókban egyvalami biztosan közös: az, hogy ők nem a saját bőrüket és pénzüket viszik vásárra, hanem a mienket. Az ő meggazdagodásukat nem vizsgálja a NAV, a rendőrség, az ügyészség, nekik nincsenek versenytársaik, ők nem piaci viszonyok között gyarapodnak. Orbán Viktor nem csak gazdaggá tette őket, hanem a bűntársaivá is, így a boldogulásuk vagy bukásuk is egyedül rajta múlik. Ki ne emlékezne Simicska Lajos sorsára?

Amikor Orbán 2014-ben Tusnádfürdőn bejelentette, hogy a magyarok jövője ettől kezdve az illiberalizmus lesz, ezzel azt hozta ország-világ tudomására, hogy a továbbiakban nem ismer el semmilyen fölötte álló erőt és akaratot, és a jog uralma helyébe az ő kontroll nélküli, egyszemélyi uralma lép. Nem történt meglepetés, ez felelt meg jellemének, személyiségének. Addigra az őt is kontrolláló demokratikus intézmények egy részét már kiiktatta, a maradékkal pedig gyorsan végzett: a hatalma totálissá vált. Ez egy lezárult sztori, amivel már semmi dolga Orbánnak, elég alkalmanként némi finomhangolás. Azonban a nemzeti vagyon szisztematikus felélésének és elherdálásának ebben a pillanatban is zajló bűnügyi története hátteréből mind inkább kibontakozik egy másik történet is, és az sem kevésbé rémálomszerű: egy bosszútörténetnek is a tanúi és elszenvedői vagyunk.

Végtelen hosszúságú az irodalmi és a szimpla, hétköznapi emberi bosszúk sora és oka: bosszút állhatsz meggyilkolt apádért a Hamletben, elveszített szerelmedért az Üvöltő szelekben, egy bálna fogai közt hagyott lábadért a Moby Dickben, a Tarantino-filmek alapeleme a bosszú, a Biblia istene így szól: … „bosszút állok ellenfeleimen és megfizetek gyűlölőimnek”… ezzel szemben a politikusi bosszú motivációi többnyire homályban maradnak, különösen, ha az nem egyvalaki, hanem egy egész nemzet ellen irányul. Ez a bosszú pedig oda csap le, ahol a legjobban fáj, magára az emberre. Az egészségére, a jóllétére, a gyerekei jövőbeli boldogulására.

Nagyon sok éve és nagyon sok pénze volt Orbánnak arra, hogy a kormánya érzékelhetően javítson az egészségügy katasztrofális helyzetén és a magyarok hasonlóképp katasztrofális egészségi állapotán. Hogy ne mi álljunk szinte valamennyi betegséggel összefüggő halálozási lista élén: szív, keringés, cukor, stroke, rák… ő azonban pont az ellenkezőjét teszi: a magyar állam teljesen kivonult a szociális ellátásból, az idősgondozásból, a lassan elvérző hazai egészségügy meggyógyítása helyett pedig Orbánnak épp most építenek atlétika stadiont 200 milliárdért és egy újabb focipályát Felcsúton. Lehet-e nem szándékos a prioritások ilyen égbekiáltó fejtetőre állítása? Én ellopok mindent, te viszont élj, ahogy tudsz, és ha belehalsz, hát úgy jártál. Míg az autokráciáját racionális intézkedésekkel szilárdította meg, pontosan követte a diktátorok kézikönyvét, addig hagyni az embereket szükségtelenül meghalni még egy autokráciában is irracionálisnak számít. Ez bosszú, s bár nem börtönnel, golyóval, ez is az ember megsemmisítésének szándéka, éppen csak büntetőjogi felelősségre vonhatóság nélkül.

Nem tudom, mi bosszúvágya mozgatója, és talán ő maga sem tudja. A bosszúnak nincsenek szabályai és az többnyire önmagáért való, előzetes költség-hasznosság elemzés nélkül. De bosszú a nemzetek késhegyre menő oktatási versenyében, azaz a jövőért folytatott globális versenyben a magyar oktatáspolitika szemhatárát nem minél magasabbra, hanem egyre alacsonyabbra helyezni, a pedagógustársadalmat pedig nem partnerré, hanem ellenséggé tenni. Mindezeken felül az ember egészségét és szellemét egy rendőrminiszter kezébe adni mi más lenne, mint szintén bosszú.

„A bosszú nem mindig édes, mert ha beteljesül, a bosszúálló gyakran alacsonyabb rendűnek érzi magát az áldozatánál”, mondja Emil Cioran, román filozófus. Akkor pedig muszáj újra és újra bosszút állnia. Nem búvárkodnék a bosszú pszichológiájában, de Orbán irracionálisabbnál irracionálisabb cselekedetei nekem nem igen adnak más magyarázatot. Magyarország számára mitől előnyös az Euro-atlanti egység és tágabb hazánk, az Európai Unió állandó bomlasztása? Mitől nemzeti érdek az EU-val való abnormális viszony és helyette szoros barátság a brutális agresszor Oroszországgal? Kínával. Nekünk, népnek, mi hasznunk van abból, hogy Orbán szinte csak diktatúrákkal és sötét zsákutca-országokkal tart szívélyes kapcsolatot? Miért mérgezi meg viszonyunkat a szomszédainkkal? Egyszóval, miért tapossa lábbal jövőbeli esélyeinket, lehetőségeinket? Na és miért van jobb dolga Debrecennek, mint Budapestnek, a fideszes önkormányzatoknak, mint az ellenzékieknek? Ott nem magyarok élnek?

„Az utolsókig birkózom veled; a pokol szívéből is feléd döfök; gyűlöletből utolsó leheletemet is rád köpöm, te átkozott bálna” - így kiált a Moby Dickben az esztelen bosszúvágytól hajtott Ahab kapitány, aztán elnyeli őt is és hajóját is a tenger.

[otthonzulles]

szavazópolgár.bmp

via

A falvakban élők túlnyomó többsége elhiszi, hogy az inflációt a szankciók okozzák - Népszava

Szerintük a miniszterelnök nem hazudik. A kormánykörökhöz kötődő lopásokról hallottak a Fidesz-hívők, de nem gond, mert mindenütt lopnak.

[emptyfeelings-world]

Fekszem az ágyban ordít a zene a fülesembe, bámulom a plafont és a könnyeimmel küzdök. A mellkasomban érzek egy fura érzést, szúr. Tudom valamit tennem kell, tudom csak azt nem, hogy mitől lenne jobb. Reggel felkelek és végig szenvedem a napot mosolyogva, mindenki elhiszi, hogy minden rendben. Senki nem látja azt, hogy belül szenvedek, senkit nem érdekel, hogy szenvedek.

[gyogyulofelben]

Pletykáljatok nyugodtan, szeretek új dolgokat megtudni saját magamról, maximum jókat nevetek. Azért tudjátok, hogy is van ez...az irigy pletykál, az ostoba terjeszti, a hülye pedig elhiszi. Minden hazug szavatokkal magatokat minősítitek, nem a pletyka alanyait.

[anyadisszeretne]

Pittyen a telefon és a te neved jelenik meg a kijelzőn. "Gyere át" pontosan tudom, hogy megint unatkozol, de már pattanok is a fürdőszobába készülni. Közvetlen vagy, de közben kedves és mézesmázos dolgokat suttogsz a fülembe "annyira gyöny��rű vagy, te vagy az egyetlen lány akit beengedek az otthonomba" én pedig mint egy drogos iszom a szavaidat és kattogok érted. De a legrosszabb, hogy úgy hiszem el őket mintha kötelező lenne. Olyan dolgokat kérsz tőlem amikkel feladom az elveimet de mégis megteszem mert a fejemet átjárja a sok hazugság amiket suttogsz. "Ah baba nincs senkinek ilyen jó szája, mit szólnál ha térdre dobnád magad?" mint egy kutya úgy fogadok szót neked hiszen uralsz mert ha valakit soha nem szerettek az elhiszi a magadfajta férgeknek, hogy ez a SZERELEM.

Aztán évek telnek el és akkor jön rá az ember, hogy csak a teste kellett meg az azzal nyújtott szolgáltatás. A kurvád voltam és ebben az egészben az a legrosszabb, hogy te egész végig tudtad, hogy mi a célod velem : A BASZÁS. Kihasználtad azt, hogy szerettelek,hogy hittem neked, hogy naiv voltam, hogy szeretetre vágytam.

De ezt is meg kell és túl kell élni mert erről szól az egész. Ha te nem lettél volna most nem lenne egy csodálatos férfi az oldalamon és nem az enyém lenne a világ szebb lánya.

Tehát köszönöm.

[petrany]

Jó ez a családi erőszak mese Rogánéktól, meg az is, ahogy azt az ostobák be is nyalják egyből, mint az ingyen cukrot.

Tehát aki szerint Varga Judit igazat mond, az arra épít, hogy Magyar Péter kommunikációja valóban agresszív és elnyomó stílusú a felvételen, tehát életszerű az a történet, mely szerint egy konfliktusban a polcról leemelt könyveket vágott a felesége hátához. Nem hozzá, vagy szemből, és nem más tárgyat, vagy ami a kezébe került, hanem a polcról sorban leemelt könyveket, és a hátához. Aki ezt elhiszi, az nagyjából annyira hülye, amennyire Rogán Antal belövi a magyarok értelmi szintjét.

[donb]

Tíz Kossuth tér

(Index, 2002.04.13.)

A nemzet kétmillió tagja gyűlt össze a budapesti Kossuth téren – jelentette a magyar közszolgálati rádió rendőrségi becslésekre hivatkozva. Kérdés mármost, kivel lehet ezt a marhaságot megetetni.

Drága barátaim, honfiak, emberek, polgárok! Helyezzük magunkat kényelembe, készítsünk ki egy pohár italt, dohányosok rágyújthatnak, aztán vegyünk elő egy Budapest-térképet meg egy léptékvonalzót! (Online tartozkodó barátainknak ajánlhatjuk a bpterkep.index.hu-t, azon remekül lehet mérni.) Keressük ki a Kossuth teret, és méricskéljünk egy kicsit!

Helyettesítsük a parlament előtti részt egy téglalappal. A tér keleti oldala 330 m hosszú (egészen az épületek tövénél mérve). A déli oldal 170 m. A téglalap tehát 56 100 négyzetméter. A parlament középső kiszögellése valamivel nagyobb mint 50x60 m, azaz 3000 négyzetméter. Vegyünk a téren levő fák, szobrok, köztéri bútorok, egyebek számára – az egyszerűség kedvéért – ennél kicsit többet, 3100 négyzetmétert. Vagyis a Kossuth tér parlament előtti területe jóindulatú, konzervatív becsléssel 50 ezer négyzetméter.

Szakértők szerint normális tömegelésnél egy ember 0,25 négyzetmétert foglal el. Gondoljunk bele: 50x50 centi per kopf. Ennél sűrűbb tömeg már tényleg gruppenszex vagy árleszállítás. Vagyis a parlament előtt, törik-szakad, 200 ezer honfi fér el. Minusz rendezők, rendőrők, újságírók, transzparensek, kutyák, bokrok, szemeteskukák...

De legyünk nagyvonalúak. Az országház északi és déli végén van egy-egy, kb. 130x110 méteres tér, vegyük a kettőt lazán 30 ezer négyzetméternek. Akkor az még 120 ezer lelkes résztvevő. Sőt. Vegyük a betorkolló nyolc utcát átlag 10 méter szélességben, 500 méter hosszan (ennyi az Alkotmány utca hossza a Bajcsyig). Az még 40 ezer négyzetméter, még 160 ezer résztvevő. 200 meg 120 meg 160 az 480 ezer hazafi. Legyünk nagyvonalúak: félmillió.

Vagyis mondjuk már magyarul: közszolgálati jelentések szerint a budapesti Kossuth téren négy uszkve tíz Kossuth tér gyűlt össze. Őszinte szívvel javaslom mindenkinek, aki ezt elhiszi, szavazzon... (akire akar)

[szupertibi]

@tobbpenztazembereknek Áron te is magadra tetováltatod ezt:

Ezt a beszédet nehéz lenne megmagyarázni.

Csak az tűnik jó magyarázatnak, hogy ez az ember meghülyült.

A király meztelen.

Elvileg a gazdaságot művelő embereknek olyan szintű agyatlan bölcsességeket puffogtat, mint a “ha beérett a termés, le kell aratni”, vagy mint “a disznót meg kell etetni, különben megdöglik”.

És nincs ott egy ember sem, aki megkérdezze, hogy “te mi a fenéről beszélsz, Cartman”?

Ezen a szinten már azt sem érdemli meg, hogy Orbán takarodj, már csak a “na, húzz az anyádba, Viktor” a megfelelő formula vele szemben.

Mindent elbaszott, amit csak lehetett. A tök elmaradott, utolsó és utolsó előtti helyért harcolunk Bulgáriával. A V4-es összefogásnak nagyjából vége, minden EU-s tagország lenéz minket, nem jött be neki a nagy populista áttörés, a külpolitikánk arra korlátozódik, hogy diktatúrákkal haverkodunk, egyedül nekünk nem sikerült lehívnunk az EU támogatást, az iskolában tornatanár tanítja a fizikát, az egészségügyben várólista van ahhoz is, hogy felkerülhess a várólistára, az ország sorra veszi fel a hiteleket, és miközben éppen elindult a forint árfolyama a béka seggéhez, akkor ez a fasz jön azzal, hogy itt a fellendülés, és ezt is minden egyes évben elmondja, miközben csurgunk lefelé.

De már nem is erőlteti a dolgot, csak eldarálja a kötelező hazugságokat, és egyetlen szalmaszálba kapaszkodik, hogy Putyinnal jó lóra tett, ezt higgyék már el neki. Ezt a témát nem meri elengedni, mert akkor már tényleg nem marad semmi.

Eddig az volt a mantra, hogy Oroszország mindenképpen megnyeri a háborút, hiszen többen vannak, most már lejjebb csavarta a gőzt, és ma már csak azt mondja, hogy Oroszország nem győzheti le a nyugatot, döntetlen az állás, de azért még kihozza, hogy a döntetlen Oroszországnak kedvez. Már csak ez az egy maradt neki, hogy Oroszország győz.

Szánalmas hülye.

És az is szánalmas hülye, aki még mindig elhiszi ezt a hablatyolást.

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Random rage

*mond valaki egy unalmas semmitmondó dolgot ami szerinte huu de nagy poén és rá is röhög a hülyeségére*

*én, nagy levegővétel: ne legyél bunkó vele ne legyél bunkó vele ne legyél bunkó vele*

én: hahaxddd hát szakadok jujujj, vicci vagy nagyon hogy inkább gondolkodtál volna el azon hogy az este mi legyen a vacsora minthogy kiszüld ezt a faszságot a szádon te geek picsa😊🤦‍♀️

szóval igen, szeretem azokat az embereket akik elhiszik magukról hogy ők akkora humorérzékkel rendelkeznek hogy azt még egy standup-os is megirigyelné... Közbe meg tök unalmas és ütni való az egész énje az illetőnek beleértve a poénját is.. és az a leggázabb hogy akkora pofája van hogy elhiszi hogy van humorérzéke, hogy ez neki egy kÜlÖNleGeS tulajdonsága és ezt mások tudtára is adja miközben senki nem díjazza a poénját💀💀💀

Az ilyen típusú félresikerült npc-k miért vannak köztünk ahelyett hogy nem maradtak volna inkább a szüleik meg nem valósított tervei között😭

[pajjorimre]

Schobert Norbi a gyógyszerlobbi áldozata

Ezekről az emberekről egyáltalán nem lenne szabad egy cikket se megjelentetni semmilyen fórumon, mert csak az jön le minden megnyilvánulásukból, hogy mindegy hogy mit csinálsz, ha eleget hazudozol, megúszod legalább a morális csődöt, mert mindig lesz egy 30+%-nyi fóliasapkás hülye, aki elhiszi. Ezzel meg máris megvan a következő bizniszed stabil közönsége.