#Nők vagyunk

[anyadisszeretne]

Pittyen a telefon és a te neved jelenik meg a kijelzőn. "Gyere át" pontosan tudom, hogy megint unatkozol, de már pattanok is a fürdőszobába készülni. Közvetlen vagy, de közben kedves és mézesmázos dolgokat suttogsz a fülembe "annyira gyönyörű vagy, te vagy az egyetlen lány akit beengedek az otthonomba" én pedig mint egy drogos iszom a szavaidat és kattogok érted. De a legrosszabb, hogy úgy hiszem el őket mintha kötelező lenne. Olyan dolgokat kérsz tőlem amikkel feladom az elveimet de mégis megteszem mert a fejemet átjárja a sok hazugság amiket suttogsz. "Ah baba nincs senkinek ilyen jó szája, mit szólnál ha térdre dobnád magad?" mint egy kutya úgy fogadok szót neked hiszen uralsz mert ha valakit soha nem szerettek az elhiszi a magadfajta férgeknek, hogy ez a SZERELEM.

Aztán évek telnek el és akkor jön rá az ember, hogy csak a teste kellett meg az azzal nyújtott szolgáltatás. A kurvád voltam és ebben az egészben az a legrosszabb, hogy te egész végig tudtad, hogy mi a célod velem : A BASZÁS. Kihasználtad azt, hogy szerettelek,hogy hittem neked, hogy naiv voltam, hogy szeretetre vágytam.

De ezt is meg kell és túl kell élni mert erről szól az egész. Ha te nem lettél volna most nem lenne egy csodálatos férfi az oldalamon és nem az enyém lenne a világ szebb lánya.

Tehát köszönöm.

[egy-lany-blogja]

Nők vagyunk. Tudunk álmodni, várni és vágyni, akár ezer életen át is egyért. Tudunk hallgatni, nyelni, tűrni, és ismét várni, mert nők vagyunk. Tudunk könnyes szemmel reggel kávét kavarni, bele hashajtót álmodni, majd megadóan belekortyolni, hogy neked jó legyen, hiszen nők vagyunk. Nők. Ezer teherrel a vállunkon, szeretve, de néha csupán tűrve, mert nők vagyunk. Szívünk tüskékkel tele, szemünkben a büszkeség tüze, mert nők vagyunk. Nők. A tűzhely felett állva, a családnak vacsorát kavarva, hajnalban a gyárban, majd az iskolában, otthon gyermekét csendben ölelő, téged éjjel szerető nők vagyunk. Erősek vagyunk. Gyengédek, ha engeded, de forgószél, ha bajt érez. Forgószél, ami eltarol mindent, mi az útjába áll, hogy a romok helyére ismét csodát álmodjon. Mert nők vagyunk. Angyalok vagy sárkányok, áldás vagy átok, hidd el, egyre megy. Erősek vagyunk. Mert nők vagyunk. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[pajjorimre]

A Gabika

rendes, dolgos kis cigánygyerek volt, a SzűcsTibi autómosójában bérelt egy külön helyiséget, kárpittisztítás, polírozás. Mindenki bírta, a nők meg nagyon. Volt egy dáma, tényleg, nem messze lakott a mosótól, állandóan csing, gecijó test, perverz fej, mindenki meg akarta kúrni. Gabikának sikerült befűznie, nem is értettük, addig minimum egy komoly autót, céget, lakást kellett villantani mire dőlt, a Gabika, a csurdé cigánygyerek meg berántotta valahogy, na mindegy, szóval Gabika jön vissza ebédről, ott vagyunk a mosóban vagy 15-en, csinos brigád, nem részletezném, szóval jön ez a kis köcsög, vigyorog nagyon, kérdezzük mi van.

-Hát kikötöttem, nagyon megbasztam, azt' otthagytam.

-Kikötve?

-Ja. Szereti.

2 óra múlva már elkezdtük basztatni hogy ne legyél már fasz, menj fel, engedd el. Hogy ezt a kocsit még megcsinálja, majd csak ha végzett. Te, ne legyél paraszt, az még másfél óra. Na aztán talán a Joe elvette tőle a kulcsot, felment a nő lakására. A csaj előbb ért oda mint a Joe, kis híján megölte a Gabikát egy csavarhúzóval, aztán én vittem vissza haza, onnan meg valahova máshova. A Gabika meg csak röhögött a parasztja, *visszajön, szeret*, aztán azon a hétvégén valami sportgáláról hazafele rottyra tele kokainnal a Köfémen 170-nel fejreállt a Mercijével, bekötve nem volt, kiesett a napfénytetőn, egyből a Merci alá, nem sok maradt belőle, a kocsi meg mementónak ott volt hagyva a Móri úton egy szervizben a kerítés mellett hónapokig. Ennek úgy 25 éve, a csajjal is akkor találkoztam utoljára. Meg aztán most a Coopban, kiló krumpli meg egy üveg tonik, gondolom a ginhez, a full smink alól is kilátszik az ital. Szépnek mondjuk most is szép.

[kavekkozt]

Londonban vagyunk, és én nem érzem jól magam.

Az időjárás persze tetszik, erre vártam egész nyáron. 20 fok és felhők.

A nyelv is hiányzott, bár úgy húzom fel magamra, mint egy régen elfeledett ruhát. Több helyen eláll, igazítani kellene. Törődni vele. De én csak sebtében magamra kaptam. Nem találom a szavakat, megbicsaklok, nem tudom rendesen kifejezni magam. Az akcentusom elárul: not. from. here. Not from anywhere at this point, really.

De a város?

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha itt éltünk. A romlást, az elmúlást, az összeomlást látom a fogyasztás fővárosának művirágos, színesre festett kirakatai mögött. Ha nem figyelsz eléggé, mindenki szép, fiatal, egészséges, divatos az utcán. Bármit meg lehet venni, és ha nem nézed meg alaposan, nem látod, hogy kopott és megfakult, véres.

Így képzelem Las Vegast is, mint amilyennek most Londont látom: mindenhonnan élvezetek ömlenek, a testnek (mindenféle étel-ital, szem-szájnak ingere), a léleknek I guess (színház és kiállítások, "élmények").

Ha van elég pénzed, megvan itt minden élvezet. Nem kell látni a szegénységet, a nyomort: szinte semmi sem közterület, és kutyás biztonsági őrök gondoskodnak arról, hogy semmi/senki se zavarja meg a fogyasztást.

(és hol vannak az anyák, a babakocsis nők, az idősek stb? nyilván egy másik városrészben.)

it doesn't help that our "base camp" is at Canary Wharf this time, a city in the city in itself. identical bars sprang out of nothing, offering you instagrammable experiences. i'd go out and eat, but everything tastes like cardboard. and all the people the people the people in the street. if this is real, my "other life" in Europe can't be. oh the surface is so shiny. be careful not to scratch it, you'll see it's rotten to its core.

(nyilván tudom, hogy nem ilyen egész London, csak rossz helyen, rossz helyeken vagyok. minden félelmem és aggodalmam egy helyen, megfojt.)

[csacskamacskamocska]

A szex ami régen

Szóval olvastam egy amúgy közepesen jó cikket a szexről, ami viszont érdekes emlékeket meg gondolatokat hozott fel. Előrebocsátom, hogy igen, piszok régen volt, hogy volt valakim, akivel ágybabújtam, de amikor volt, szerettem szerelmeskedni. Ehhez képest, jóideje csak beszélgetek róla. Annyira összekapcsolódik bennem az érzelmi-intellektuális vonzalommal, hogy úgy önmagában nem érzem a mardosó kínt amiért nincs. Nadehát, nem is vagyunk állatok, ugye. :D

A cikk egyik pontja az volt, hogy szexelj akkor is, ha nincs hozzá kedved! Ez volt ami megfogott. Mert eddig mindenki azt mondta, ne szexelj, ha nincs hozzá kedved! Akkor ezt most hogy? Talán úgy lehetne megfogni a dolgot, hogy szerelmeskedj akkor is, ha jelen pillanatban még nem gondolod, hogy akarnál dugni. Mert ahogy öregszünk, és minél régebb óta vagyunk együtt valakivel, annál kevésbé jelenik meg a spontán vágy illetve annál könnyebben tudjuk elnyomni a jelentkező vágyat. Most nincs erre időm, most ezért vagy azért nem komfortos, nem alkalmas. Ölelkezz, csókolózz, légy gyengéd a másikkal, élvezd a tét nélküli simogatást vagy akár az izgatást, legyen könnyed és játékos a dolog, mert bizonyos szükségleteket az is kielégít és nem muszáj, hogy orgazmus legyen a vége. Azt hiszem, a férfiak azért is nem szexelnek, mert előre gondolkodnak és előre frusztrálódnak. A nő szexet akar, én most nem, fáradt vagyok, úgy se áll fel, menjen innen inkább mert a frusztrációra, a megbántottságra, hogy visszautasítottam a közeledését, arra nincs szükségem, inkább elalszom a tévé előtt, akkor senki sem basztat azzal, hogy szexeljünk vagyis nem jön ki annyira hülyén, hogy nem szexelük, hiszen demonstrálva van, hogy fáradt vagyok. A nők könnyebben szerzik be ezt a szex nélküli intim együttlét élményét, tőlük elfogadják jobban, hogy csak ölelést, csókot akarnak, de nem azonnal dugni. De sok férfi ezt is elutasítja, nehogy elvárás legyen belőle. Hoppá, lehet, hogy ez egy erős kommunikációs hiba? A nő csak intimitást szeretne, de azon is megsértődik, ha nem dugják meg, mert tudja, hogy ez a férfinak fontos, vagyis, ha nincs megdugva akkor nem csak fizikailag nincs kielégítve, de érzelmileg is azt éli meg, hogy ő nem fontos. A férfi, gondolom, szintén szeretne intimitást, csak gőze sincs hogyan, mert attól tart, hogy ha nem szex a dolog vége, akkor abból baj lesz, mert tőle azt várják (nemtom ki) vagy magától azt várja, hogy férfiasan viselkedjen. Elég nevetséges így leírva, ezért nem is biztos, hogy igaz. De a lényeg, hogy elgondolkodtatott ez, hogy van egy ilyen fontos dolog, ami a párkapcsolat egyik sarokköve, hogy van-e szex vagy nincs. És csak a kúrásra koncentrálunk, arra nem, hogy ennek valami klassz, jó értelemben játékos, szeretetteljes, felszabadult, örömteli dolognak kéne lennie. Szereted a másikat, jó hozzáérni, szereted amikor simogat, becézgeti a tested, jó ebben az időtöltésben részt venni. És persze szexelni is jó és az orgazmus is jó. Bevallom, senki, de tényleg senki nem volt az életemben, aki ezt tudta volna csinálni. Nem kizárt, hogy ehhez meg kell öregedni és az adja, hogy már nem akarod felhabzsolni az ételt és rohanni tovább, mint kamaszként, hanem ráérősen eszik az ember, jobban odafigyel rá mit és mennyit, kíváncsibb vagy éppen ragaszkodik a megszokott ízekhez. Mindenesetre más.

Hogy élik meg ezt a férfiak? Hogy elképesztően frusztráltak ebben is, az nyilvánvaló. Ahogy az is, hogy nem beszélnek róla senkinek. Aztán elbaszódik minden, az élet meg elmegy, csak a homályos sóvárgás marad a vén faszoknak, hogy se nem basztak, se nem szerettek, csak volt ez meg az, némi önigazolás. A nők? Hát, még nem vagyok olyan öreg, de ahogy látom, fényévekkel rosszabb helyzetben vannak az idősödő nők. Akármilyen jól nézünk ki (:))))) akkor sem vagyunk már fiatalok, szóval a fiatalság varázsáról le lehet mondani. És amit leginkább tudunk nyújtani, az pont ez a nem sietős gyengédség, amiről írtam. De a férfiak nem ezt szeretnék, hanem a saját, acélos faszú fiatalságukat és annak a díszleteit. Nem is lehet kárhoztatni őket ezért, mert mi is vágyunk arra, hogy vonzónak érezzük magunkat és nehéz leszámolni vele, hogy úgy, mint húszévesen, már nem leszünk vonzók soha. Aki fiatalon nem beszélgetett a szexről, az már öregen se fog.

Nem tudom, bennem van valami derű ezzel kapcsolatban, magam sem értem miért. Bőgnöm kéne inkább, de olyan szép novellákat szoktam írni a vágyakozásaimból.

[angelofghetto]

Jó húsz éve láttam egy dokumentumfilmet, ami alapjaiban megváltoztatta a bútoráruházzal kapcsolatos véleményemet. Mivel nem ismerek olyan embert, aki szintén látta, mesélek kicsit róla. (Ez itt nem az, hanem a Tízes Lista műve, de ezt is ajánlom.)

Attól még ugyanúgy szeretek csámborogni odabent a nyilak mentén, és konkrétan függője vagyok a lazacos tekercsnek, és olyan még nem volt, hogy üres kézzel menjek haza. És imádom összerakni, átvariálni a bútoraikat. Felnőtt legó :)

Annak a régi dokumentumfilmnek elég nagy része rejtett kamerás felvétel volt a rögvalóságról, szembeállítva a svédországi vezetőség mosolygós hivatalos nyilatkozataival a letisztult dizájnról, a környezetbarát szemléletről, a barátságos munkahelyről, és a jó vásárlói élményről.

Aztán mutattak 4-5 éves forma kisgyerekeket valahol Indiában, Pakisztánban vagy Bangladesben, akik földbe ásott gödrök szélén ülnek, letámasztott lábbal, szemben velük egy szövőkeret ráfeszített fonalakkal. Kézzel bújtatják át a vetüléket, és így szövik a színes rongyszőnyegeket olyan gyorsan, hogy alig lehet látni a kezüket, tehát nem ma kezdték. Más felvételeken ezek a gyerekek hatalmas kaspókat készítenek puha agyagból, a kis kezükkel illesztve, simítva a széleket. Némelyik olyan nagy, hogy csak ketten bírják el. Jól látszik, hogy amikor idegent vesznek észre a területen, abbahagyják a munkát, és úgy tesznek, mintha játszanának. "Meg lett mondva" nekik.

Más helyen egy szövöde hatalmas terme látható, szövőgépekkel, amíg a szem ellát. Itt az ágytakarók és más szövetek készülnek. Csak nők dolgoznak (naná hogy fillérekért), legtöbbnek kisbabája, pici gyereke alszik a gép alatt bemákteáztatva, fél méter magas elemiszál pöhöly rétegen, ami mindenhol száll a levegőben, majd megül a szövőszékek aljában. A narrátor meséli, ha itt véletlenül tűz ütne ki, ezen a szöszhalmazon olyan gyorsan futna át, hogy onnan a gyereket kikapni sem maradna idő. Látástól vakulásig dolgoznak ezek az anyukák, utána a falak mentén alszanak a földön, mert legtöbbjük egyébként vagy az utcán él, vagy olyan távoli faluból jött, hogy nem tudnak hazajárni.

A következő filmrészlet a Fülöp-szigetek. Rattannal beszőtt fémkeretes karosszékek készülnek. A műhely egy viszonylag sima beton alap, négy sarkán 1-1 méretesebb bambusz cölöp, rajta tető pálmalevelekből, fal nincs. Monszun van éppen, a betonalap mellett folyik lefelé a víz az enyhén lejtő úton. Két tízéves forma fiúcska szabja a fém kerethez a vaskos "drótokat" egy csípővágó alkalmatossággal. Az egyik oszlopra hevenyészve felerősített dugaljba tömködnek be két szigetelt vezetékvéget (villásdugó nincs hozzá), ami nagyokat szikrázik, de nem félnek, megszokták. Bizonyos pontokon összeforrasztják a darabokat. Mezítláb dolgoznak, puszta kézzel, nézni is rossz. Két hatalmas kád is van még a tető alatt, az egyikben sav, ami lemarja a felületi szennyeződéseket, rozsdát, oxidált réteget, stb., a másikban víz van a sav leöblítéséhez. Ezeknél már felnőttek dolgoznak, a szerencsésebbeken gumikesztyű is van. A székvázat az egyik láb végénél megfogva beletunkolják a savba, átfognak egy másik lábvégre, kihúzzák, kicsit lerázzák, és végigfolyatva a betonon átemelik a vizes kádba, abban is meglóbálják, majd sorban egymásba teszik a vázakat. Majd egyben átviszik azokhoz, akik a rattant fogják rácsomózgatni.

Egy román cégnél vagyunk. Hatalmas lakkozott bútorlapok gurulnak ki a hengersorok közül, azbesztkesztyűs dolgozók emelik át azokat a szállítóállványra, miközben a forró oldószer gőze száll mindenhol. Arrébb fóliafalú fülkék sorakoznak, ahol szórópisztollyal viszik fel a színes festéket a fa székvázakra. A szerencsésebbek maszkkal védik a tüdejüket, és talán még kesztyű is van rajtuk, de ezzel nemigen foglalkozik a vezetőség, aki lebetegszik, azt kirúgják - mondja a narrátor. És még arról beszél, hogy egy másik üzemben, ahol a Billy polcokat gyártották, ma már csak vállfák készülnek. Profilváltás. Módosították a szerződéseket, mert megváltoztak a feltételek.

És persze a rejtett kamerás felvételek közé be vannak szerkesztve a szép irodás, mosolygós, vezetőségi nyilatkozatok. - Szó sincs gyerekmunkáról, vagy mostoha munkakörülményekről, olyan cégekkel, akik erre nem figyelnek oda, soha nem szerződnének. Az elmaradott országokban kimondottan olyan régiókat keresünk, ahol nincs munkalehetőség. Hálásak is a kormányok ezért, és persze az emberek. Környezetszennyezés? Ugyan! Ez nem fér össze az alapvető szemléletünkkel.

És most jön az üzleti modell, ha ez még nem lenne elég. Vannak azok a hirdetések, hogy "IDÉN OLCSÓBB !!!" Hogy lehet ez? Máris mondom. Ez még Európa keleti felén is működik.

Kipécéznek egy közepes céget, és elkezdik bombázni viszonylag jól fizető megrendelésekkel. (Azért közepeset, mert a túl nagynak jobb a tárgyalási pozíciója, a túl kicsi pedig tönkremenne ettől a módszertől.) Rendelnek, rendelnek, szépen bejáratódik a rendszer, a közepes cég kapacitásának egyre nagyobb hányadát teszik ki az ikeás munkák, megváltoztatja a munkamódszerét, lecseréli a gépei egy részét, befektet, átalakít, átszervez, hogy jobban meg tudjon felelni az új igényeknek. Viszont így a korábbi megrendelő partnerek előbb-utóbb szépen lemorzsolódnak, elpártolnak, faképnél hagyják. Amikor már szinte csak az ikeának dolgoznak, jön a táskás ember, hogy jaj fiúk, van egy kis gond, a piac, meg a járulékos izék, töttörö, már nem tudunk annyit fizetni mint tavaly. Namost akkor jó lesz így, vagy vigyük máshova a munkát? És mivel a közepes cég már függésben van a megrendeléseiktől, pánikol kicsit, aztán belemegy, és kispórol anyagot vagy szerényebb minőséget szerez be olcsóbban, fizetést csökkent a dolgozóinak, munkaidőt növel, kötelező önkéntes túlórákat rendel el, elbocsájt és kisebb létszámmal végezteti el ugyanazt a munkát, spórol a védőfelszerelésen, vagyis "szorít a nadrágszíjon", mert még így is jobban jár, mint ha csődbe menne. És így marad. Az elégedett megbízó pedig mossa kezeit, arról neki nem kell tudni, hogy a közepes cég hogyan oldja meg a gondjait. Viszont pontosan el kell találni, hol a határ, mit bír el hogy még függésben lehessen tartani, de túlélje.

Valami 40-45 perces ez a dokumentumfilm, talán mintha az HBO vagy Spektrum, vagy már nem emlékszem, ki adta le. Érthető okokból sehol nem található ez a cucc, bár nekem meg kell hogy legyen valamelyik költöztetős doboz alján VHS-en.

Egyébként Donát szokás szerint jól összehozta a fenti videóját, igaz, egy másik sötét oldaláról a kék-sárga áruháznak.

[viking84chef]

Csörög a telefonom. Magánszám. Utálom a magánszámokat. De, mert illedelmes ember vagyok, felveszem. Géphang tájékoztat, hogy a bank akar beszélni velem és mindjárt kapcsolnak egy hangot, ami nem gép. A mindjárt legalább egy perc, addig a fülemben dübörög valami klasszikus.

Végre beleszólnak.

- Jó napot, Mikovecz Krisztina vagyok, XY banktól telefonálok, alkalmas most Önnek az időpont?

Tudom, nagy hibám, de szeretek igazat szólni, és mert épp nincs jobb dolgom, azt válaszolom, hogy alkalmas.

- Rendben. Tájékoztatom, hogy a beszélgetésünkről hangfelvétel készül.

- Az meg miért kell?

- Hát, hogy később ne legyen köztünk félreértés.

- Sajnos már most az van, ugyanis nem szeretném, ha felvennék a beszélgetést. A csevejben benne vagyok, de ne tessenek engem archiválni.

- Tehát akkor nem egyezik bele a hangfelvételbe?

- Nem egyezem bele.

- Értem. Várna picit? Intézem a kollégámmal.

Eltűnik a vonalból. Aztán pár pillanat múlva visszatér, de nem hozzám beszél, hanem valaki máshoz.

- Bécikém! A vonalban vagyok egy banyával, aki már az elején kiidegel. Azt akarja, hogy a csodaszép operaénekes hangja ne kerüljön nálunk szalagra. Ki tudnád kapcsolni?

- Nálad is ott a kapcsoló.

- Jaj, Bécike, tudod, mennyire hülye vagyok ezekhez a kütyükhöz...

Szívem szerint beleszólnék, hogy tán nem csak ezekhez, de visszafogom magam.

- Jó, kikapcsolom - válaszolja Béla.

Intézőm visszatér.

- Kedves ügyfelünk, a felvétel kikapcsolásra került.

- Biztos? Béla megoldotta?

- Ööö... Hogy tetszik mondani?!

Szinte látom magam előtt, ahogy vörösödik a csaj füle. Meg úgy az egész feje.

- Jaj, vonalban tetszett maradni? Izé, bocsánat...

- Nem tetszettem, de így alakult. Mi, banyák már csak ilyenek vagyunk.

- Nem akartam megbántani.

- Hát, ez nem jött össze. Na, lapozzunk. Mi a nagy hír?

- Igazából csak pár termékünket szerettem volna Önnek ajánlani.

- Mint például?

- Előtte egyeztetnünk kell pár személyes adatot.

Leegyeztetjük.

- Szóval?

Kivár picit.

- Hallott már a Babaváró hitelünkről?

- Miért hallottam volna?

- Hát, mert ez most a legnépszerűbb termékünk.

- Édes szívem, az előbb egyeztettük le az adataimat.

- És?

- Mit és? Emlékszik, hogy mit diktáltam be születési évnek?

- Bocsánat, de átsiklottam felette.

- Az elég baj. 1942-őt, drága gyerekem, 1942-őt! Nekem maximum Nyanyaváró hitelt tud ajánlani, de már lassan azt sem, annyira vén vagyok!

- Ugyan, manapság már egyre később vállalnak gyereket a nők.

- Az lehet, de én már 78 éves vagyok. Vállaltam én eleget.

- Pedig milyen fiatalos a hangja. Lehet, hogy az zavart meg. Akkor viszont... Ajánlhatok egy jó kis életbiztosítást?

- Na, látja, az már kézenfekvőbb lenne, de olyanom már van.

- Folyószámla hitel?

- Fizettem már elég hitelt az életemben, köszönöm, többet nem szeretnék.

- Fiatal házasok kölcsöne?

- Honnan tudja, hogy épp férjhez menés előtt vagyok?

- Na, akkor ez pont jól jönne maguknak.

- Igen, mi a két fiatal. Én 78, a párom 85 éves.

- Hm, azt hiszem erre a korra már nem adják meg a hitelt...

- Miért? Most mondta, hogy ez milyen jó lenne nekünk.

- Bocsánat, megint figyelmetlen voltam.

- Csöppet. Mi van még?

- Lakáshitel? Van hol lakniuk?

- Hát, az még akad, még nem kell mennünk a híd alá.

- És nem vágynak nagyobb lakásra? Érdekli Önöket a CSOK?

- A csók? Hogyne érdekelne! Sőt, más egyéb izgalmasabb dolgok is...

- Mint például?

- Ebbe most nem mennék bele...

- Értem. Akkor egyik termékünk sem érdekli behatóbban?

- Ezek közül egyik sem.

- Sajnos most ezek vannak palettán. Máskor is hívhatom, ha új ajánlataink lennének?

- Persze, ha el akarja ütni az időt, unaloműzőnek felhívhat. Csak szóljon előtte Bécinek, hogy kapásból lője ki a felvétel gombot.

- Ó, addigra szerintem megtanulom a használatát!

- Úgy gondolja? De kis optimista... Nekem azért vannak kételyeim. Na, viszlát! Vagyis: Csók!

- Mi?! Hogy mit tetszik mondani? Mégis érdekelné a CSOK? Mondanám a részleteket. Halló, halló, itt van még?

Már nem voltam ott. Idejekorán kinyomtam a telefont, mielőtt még jött volna az újabb agymenéseivel.

Mondtam már hogy utálom, ha magánszámról hívnak?😂😂😂😂🙈

Szerző: Őszi Róbert

[hedonistabika]

Szombat esti mulatság

Eljött a szombat is. Múlt szombat. Kicsit sok volt már az a hét, hiszen elég sok időt töltöttem swingerben abban a néhány napban, így egy kicsit el is teltem a sok látványtól. Persze, ettől még óriási reményekkel mentem az aznap esti buliba, hiszen azt most is nagyon akartam, hogy valaki leszopjon, vagy hogy valakinek megkóstolhassan a punciját.

Le is mentem este kilenc órára, becsengettem, majd a szokásos rutint követően leültem a pulthoz. A pultos hölgy kérés nélkül adta nekem a jégágyra töltött deci rumomat, amivel mindig indítani szoktam az estét. Hiába, ha az ember törzsvendég, akkor nem tud menekülni az ismert szokásai elől. A pultnál kortyolgattam az italomat, közben dumáltunk a srácokkal és néztük, hogy kik érkeznek. Hárompercenként csengett a csengő hangja, minekután érkezett is vagy egy újabb pár, vagy egy szóló pasi, vagy egy csajszi. Ígéretes estének tűnt akkor még az aznapi, és akkor még nem is sejtettem, hogy sajnos nem lesz az. Legalábbis nekem nem lesz az.

Hogy miért?

Azért nem lett számomra jó az este, mert az aznap összegyűlt csapat egy konkrét Forbidden Fruit-os csapat volt, akik innen-onnan - de leginkább a website-ról - ismerték egymást, így aztán kicsit elkezdtek klikkesedni, azaz szinte csak egymással társalogtak és persze végül csak egymással is dugtak. Ilyenkor szóló pasiként kurva nehéz érvényesülni, hiszen túl kell udvarolni 10 férjet és 5 szóló pasit is, akik ugyanúgy ott legyeskednek a nők körül, akik meg persze nyilvánvalóan azokat részesítik előnyben (értsd: azaz azokat szopják le elsősorban), akiket jobban ismernek.

Így aznap elég sokat dumáltam mindenféle arcokkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel is, meglehetősen sokat voltam a jakuzziban és egyfolytában kerestem a lehetőséget, hogy kivel lehetne egy nagyot kefélni, de semmi nem volt. Aztán egyszercsak láttam, hogy felbukkan egy ismerős. Az a csajszi, akit múlt héten dugtunk és szopattunk a gangbangen. Na, mondom: "most talán meg vagyunk mentve..."

És az este tulajdonképpen tényleg általa lett megmentve, ugyanis valamikor hajnali kettő környékén kaptam tőle egy kurva jó szopást és dugtunk is egyet, kiegészülve egy 50 körüli pasival, aki amúgy egész jól tartotta magát és A-nak nagyon tetszett. A hölgy mindent beleadott, ahogy szokta: jeget vett a szájába és bő nyállal szopott, majd mikor hátulról dugtam, akkor előtte belenyaltam a fenekébe, mert miközben néztem, nagyon megkívántam azt. Végül minden egyes csepp spermát a szájába küldtem, amit ő a szokáshoz hűen le is nyelt. Utána rengeteg csók következett, melyet libabörősre izgulva élveztem.

Eszeveszettül jó volt.

Aztán olyan hajnali 3 óra körül felöltöztem és hazaindultam. Útközben még megittam a maradék rumomat (Havana Club 7YO), amit magammal hoztam a táskámban és közben hívtam egy taxit.

Hazaérésemet követően még kivertem egyszer magamnak, és csak aztán feküdtem le aludni.

[gloriousapricottacohoagie]

Az igazi férfiak sosem bántják a nőket!

Aki bánt egy nőt nem ferfi!

Sok nő él a világon aki ennek az egésznek az áldozata...hogy tettlegességig fajul minden.

Minden reggel felvesznek egy álarcot hogy minden oké ...

Eltávolodnak a barátoktol mindenkitől szinte...

Végül mikor kitudnak mászni az egészből... bennük marad egy pecsét ami örök életre vele marad...

Egy trauma...egy pecsét mindehol..

Mire azt hinnéd hogy jól vagy jön valami...ami kicsit megijeszt... jön valaki aki segiteni akar rajtad ...de te ezt nem hagyod mert félsz félsz hogy mivan ha ő is ezt teszi....

Ez egy örök trauma ... örök pecsét ami benne marad....

Akik átt estek már ilyenen azok tudják milyen is ez igazán...

Azok az igazi nők akik ezt túlélték.. és viszonylag jól vannak.. Büszke vagyok rátok/ ránk hogy ilyen erősek vagyunk

🙏🏻

[egy-lany-blogja]

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet.

Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?

Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?

Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.

Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.

Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.

Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.

Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.

Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át. És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.

Akkor már jobb a magány."

(Müller Péter: Isten bohócai)❤️

[nitta86]

Házimunka, párkapcsolat

Arra jöttem rá, hogy hiába van az, hogy a házimunka mérsékelten érdekel, ehhez képest meglepően sok posztot írtam róla régebben is. Valószeg egyrészt azért mert azért az élet meglehetősen időigényes része, másrészt meg a hozzá kapcsolódó elvárások miatt.

Azt vettem észre, hogy nekem ma már nem az identitásom része, hogy pl. hogy takarítok, más nőknek viszont az. Ez nyilván nem az ő hibájuk, hanem a női szocializációé. Csak szoktak abból félreértések adódni, hogy ha ez nekem nem lényeges, akkor nálunk biztos kosz van, pedig nem, legalábbis nem túl nagy kosz.

Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, hogy pl. nagyon sokat foglalkozom a fogaimmal, van többféle puhaságú fogkefém, elég profi fogselymem. Számon tartom hogy mikor fogselymezek, mikor használok parodontaxot stb. mégse része az identitásomnak a szájhigiénia, nem az határoz meg engem mint embert. Na így vagyok a házimunkával is.

Egyébként nagyon hagyományos családban nevelkedtem, ahol a nők dolga volt a háztartás és a férfiak kezelték a pénzt, annak ellenére, hogy a felnőtt nők is dolgoztak. Ma már tudom, hogy ez nem hagyomány, hanem egyenlőtlenség és gazdasági és verbális bántalmazás.

Neveltetésem ellenére mindig tudtam, hogy én majd egyenlő munkamegosztást szeretnék. Mégis amikor friss házasokként összeköltöztünk ez nem ment jól. A férjem megcsinálta a házimunka felét, de nekem kellett neki kiosztanom , aztán emlékeztetnem a feladataira, amit nyaggatásnak vett, megsértődött stb. Gyakran voltam ideges és boldogtalan emiatt. Ráadásul úgy éreztem, hogy ha szalad a lakás akkor csak engem ítélnek el emiatt mások, őt nem, ezért se érdekli annyira. Aztán a doktori képzés alatt elmentem egy félév Erasmusra, ami alatt egy lepukkant koliban laktam 19-20 éves lány lakótársakkal. Amikor hazatértem meg voltam hatva, hogy a lakásunk mennyivel szebb, mint a koli. :D Sokkal lazább lettem. Nem éreztem már úgy hogy megszólnak, ha valami nem tökéletes, illetve ennek elkerülésére az lett a közös stratégiánk, hogy csak jófej embereket hívtunk meg hozzánk. A koliban megtanultam egyszerűbb dolgokat főzni, mint amiket korábban főztem. A háztartással kapcsolatos teendők felét meg teljesen kidelegáltam a férjemnek, nem úgy, hogy mikromenedzselni akartam, hogy hogyan csinálja, hanem hogy teljesen az ő feladata, az is hogy gondoljon rá, hogy mikor kéne elvégezni, meg hogy beszerezze a saját feladataihoz a tisztítószereket stb. Így lekerült rólam a mental loadnak egy jelentős része, ő meg nem érzi úgy hogy baszogatom. Mindketten nyugodtabbak és elégedettebbek vagyunk. A lakás egy kicsit koszosabb, az otthon főzött ételek jóval egyszerűbbek, mint a kezdeti időkben, de minden működik, mint egy olajozott gépezet, viszonylag kevés munkával és odafigyeléssel.

[csacskamacskamocska]

Kettős mérce

Nem Logan az első, aki azt mondja, hogy kettős mércét használok, ezért muszáj körüljárnom ezt a kérdést. Mert igaz, teljesen egyértelműen igaz. Nem ugyanúgy ítélem meg a saját és mások, például az ő hasonló tetteit. De vajon tudunk-e máshogy mérni? Érv-e az, hogy a saját motivációimat ismerem, a övét, a más emberét nem? Másokét csak feltételezem. És a feltételezéseim a nagy átlag ismert motivációiból vannak leszűrve. Vegyük a flörtöt. Ha velem flörtölnek és ezt nem utasítom el egyértelműen, akkor az én motivációm némi felületes udvarias helyezkedés, ne látszódjam fapinának. És néha a kontent kedvéért hagyom, hiszen amíg nem tudnak hozzám érni, kit érdekel mit locsogunk? Elvárom, hogy a pasim (mondjuk), tisztában legyen vele, hogy hűségem megingathatatlan, hát ki akarna feladni egy keserű álmodozással egy pasiról aki nem viszonozza az érzelmeit??? Ja, bocs, nemide. Nade viccen kívül, szóval az ember, ha szeret valakit, akkor az is mindegy, ha szar a kapcsolat meg kínlódik benne, akkor se akar meg tud mással kezdeni, mert szereti. Ha el van átkozva, akkor el van átkozva. Nade a férfiak! Akikről köztudott, hogy csak a pina érdekli őket, és nem is tartozunk egymáshoz, és miért ne tehetné, hiszen szabad ember, miért ne szövögethetné a szerelmi hálóját és tervezgethetné a jövőjét vagy éppen csak a péntek estéjét egy másik nővel? És hogy ezt látom is, az ugyan miért érdekelné? Szabad ember, az csinál amihez kedve van. Ki az akinek ettől ne lenne gyomorgörcse és ne gondolná azt, hogy egyszercsak, ahogy ő belepottyant a férfi életébe, majd valaki más fog belepottyanni?Egy alkalmasabb pillanatban. Nem barátként. Hogy én is szabad ember vagyok? Elméletileg, ugye. Hogy ez így leírva rém gyerekes? Ha tudományoskodva fogalmaztam volna, akkor nem lenne az. Akkor komoly problémának tűnne.

Kommunikáció és bizalom. Rettenetesen sokat gondolkodtam ezen a bizalom dolgon. És a nőn, aki befizette a pasiját egy kurvához. Mennyire fontos az embernek, hogy amíg szeret valakit, az ne rakja a faszát más nőbe. Másnak meg nem fontos, mert a kapcsolat értéke és megbízhatósága számára máshol van. Ergo, semmit sem mondhatunk ki szabályként, hogy igaznak kell lennie egy kapcsolatra.

Ha én elmondok dolgokat a barátnőmnek, hát az érthető. Hát ki bírna ennyi szenvedést elcipelni, mi nők amúgy is így gyógyítjuk magunkat, beszélünk, beszélünk, beszélünk, amíg el nem fogy a fájdalom a dologból. És nem érezzük magunkat egyedül, amíg van kihez beszélni. Nade, ha egy férfi teszi ezt! Kibeszél minket? A kapcsolatot? Köztudott, hogy a férfiak nem beszélnek a problémáikról. Ha megteszi, meg vagyunk csalva. Mármint az elképzelésünk arról, hogy biztonságban vannak a titkaink. És mi van, ha az a másik valaki, esetleg éppen egy NŐ, nem áll mellénk, hanem a pasinak ad igazat? Mert mi tudjuk, hogy nekünk mondhatnak bármit, a szeretetünk töretlen, nade a férfié, akinek telebeszélik a fejét? Nemnem, ezt nem kéne hagyni! Tényleg én is röhögök magamon. És mondhatnám tovább. Igen, kettős mérce mindenben, ha rólam és a másikról van szó. Mert bizonytalan és bizalmatlan vagyok. Mert kiszolgáltatottnak érzem magam és kompenzálok. Valami megoldásnak kell lennie, mert mindenre van. Nyilván, egy ideális kapcsolatban az ember tucatnyi arcát ismeri a másiknak és szórakoztatja amikor a szerepeit nézi. Hogyan beszél a villanyszerelővel, a kollégáival, az anyjával, a szomszéddal, a jó csajokkal. Mert azt gondolja, hogy az igazit ő kapja, azt ő ismeri egyedül. Mert az igazit mi is csak neki adjuk, reménykedve, hogy elegek leszünk. Picit azért itt összemosódtak a dolgok, aminek az az oka, hogy az exem és Logan is azt mondta, hogy kettős mércét használok. Vagyis párkapcsolatban és barátságban is... nem veszem észre magam, nem látom a helyemet, rosszul ítélem meg a helyzetet és mások motivációit. Csak azt látom és követelem, hogy a saját hűségemet és szerelmemet, rendíthetetlen odaadásomat és minden szuperséget fogadjanak el. Azon az alapon, hogy... hát nem nyilvánvaló? Na jó, most megint röhögnöm kell, mennyire hülye vagyok.

A magabiztosság nem azt jelenti, hogy az ember nem fél sosem, csak azt, hogy bízik benne, hogy talpra tud állni.

Egyelőre fogalmam sincs, hogy hogyan lehet nem kettős mércével mérni. Hogyan bízhatnék egy másik emberben úgy, ahogy magamban? De talán ennél is fontosabb ebben a kapcsolatban, hogy hogyan tudnék úgy bízni, hogy ne féljek a fájdalomtól és szabadságot tudjak adni? Nem csak szavakban, hanem valóságban. Hogy ne felemelt orral fújjam oda, hogy pfff szabad ember vagy azt csinálsz amit akarsz, hanem valóban úgy gondoljam, és ebből adódóan ne fájjon az se, ha rátalál az "igazi"-ra. Mindez a fejemben van. Kizárólag a fejemben. És van egy kulcs, valami tárcsa vagy lyukkártya vagy a faszom tudja mi, amit ha megfelelően állítok be, minden helyreáll. Vagy csak egy gyakorlat, kirepülni a világűrbe és visszanézni, mit számít kivel nevetgél péntek este, mikor csoda, hogy egyáltalán élünk. De addig, amíg élünk, nevetgélhetne velem! :)

[hunblarity]

Fogadóiroda

[hicapacity]

Arra kértem a mesterséges intelligenciát (Midjourney), hogy képzelje el, milyen lenne a béke a Közel-Keleten. Nem adtam meg semmi más információt vagy utasítást, a "képzeletére" bíztam. Mióta megrajzolta, nem tudok nem erre a képre gondolni.

Az első, ami az eszembe jut, hogy milyen ritkán képzeljük el ezt a világot színesnek. Mindig a fekete és a fehér dominál, meg persze a sárga, a homok és az ősi épületek sárgája. Pedig ezerszínű világ ez - a kövek és fátylak és barikádok mögött. Nagy kultúrák bölcsője és temetője.

A második, ami eszembe jut, hogy a közel-keleti békéhez nők fognak kelleni. Tanult, erős, önálló, bölcs, teremtő és szabad nők. Ha valahol van, lenne értelme a feminizmusnak, akkor az pont a világ ezen része. Ne értsd félre, nem arról beszélek, hogy ha ma nő lenne a vezetője bármelyik országnak, bármi más lenne... nem a felszín... hanem az, ha a női energia, a helyes és magas női minőség előtt is megnyílna a tér... na akkor látnánk csodát!

A harmadik, ami eszembe jut róla, hogy a Béke a háta mögött hagyta a málladozó középkori épületeket és a régen túlnőtt ókori eszméket. Mióta ömlik már a vér, mert A Láthatatlan Ember egyik szerint egyiknek, másik szerint a másiknak adta azt a földet....

Hát elmondom: egyiknek sem adta. Nekem is adta és neked is pont annyira, mint nekik, az emberiség nevű nagy-nagy törzsnek. És amíg határok tologatásával játszódunk, addig elveszítjük mindannyiunk örökségét.

Nincs ilyen, hogy valami "a béke vallása". Sem az iszlám, sem a zsidó vallás, sem a kereszténység, sem a buddhizmus. Mindegyik termelt ki már éppen elég gyilkost és harcos álprófétát. Nem a vallás számít, hanem az ember. Az olyan, amilyen. És olyanná válik, amilyenné hagyják.

A negyedik, ami eszembe jut, hogy ez a Béke szomorú. Mert csakis úgy születhetett meg, hogy az emberek elismerték a saját felelősségüket. Ez a háború is úgy kezdődött, hogy valaki visszaütött. És most emberek milliói üvöltik egymásra, ki a mocskosabb.

Mind azok vagyunk. Mindannyiunknak van joga a gyűlöletre - és a legeslegnagyobb tévedés azt hinni, hogy számít, kinek van több és nagyobb. A béke csak bocsánatkéréssel kezdődhet, nem a bocsánatkérés elvárásával pláne nem a sérelmek megtorlásával. Ezért szomorú ez a béke, mert Krisztusként hordja magán az összes elkövetett borzalmas bűnt minden oldalon.

Végül pedig azt látom, hogy ez a Béke védtelen. Nincs fegyvere, se páncélja. Ha az emberek nem akarják, ő maga nem tudja magát erőszakkal megvédeni. Nincsen háború a békéért.

Oktatás van, érzékenyítés van, megismerés van, támogatás van, segítség van a békéért. A fegyverek békéje csak tűzszünet.

Azt mondod, idealisztikus, amit írok... hát az. Nem is vagyok benne biztos, hogy a "természetes" intelligencia képes lenne erre. De most nagyot fog változni a világ a következő évtizedekben - ha egyáltalán megmarad.

Ha nem leszünk képesek megújulni, nem is érdemeljük meg a további létezést. Éppen eleget voltunk a Föld betegsége. Ha viszont meg tudnánk lépni ezt a hatalmas ugrást... ha a filozófiánk, a gondolkodásunk is fejlődne csak fele annyit, mint a technológia, amit létrehoztunk...

Akkor átvehetnénk az örökségünket, egy mennyországot a Földön. Csak remélni tudom, hogy a pokol, amit ma megteremtünk pont ide vezet.

[plumsworld]

• Gondolatok a legforróbb nyár kapcsán (összegző írás a klímaváltozásról)

• Legalizáld, legalizáld…(A herbál a legszebb tünete annak, hogy nincs normális drogstratégia Magyarországon)

• Mikor van a legsötétebb? (Miért nem ugyanakkor van sötét karácsony előtt és után?)

• Pénz számolva... (November 25. volt a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.)

• Képviselet és korhatár (A polgár feladata vagy privilégiuma a választójog?)

• Gondolatok a lengyel ellenzék győzelme kapcsán (A török és szerb választáson az ellenzék nagy erőfeszítések ellenére sem tudott nyerni, Lengyelországban viszont sikerült!)

***

2023-ban elkezdtük a Furikot írni, ketten vagyunk szerzők, és ezt a három-három hosszabb cikket emelnénk ki az év utolsó napján.

Mindegyiket elolvashatjátok a furikhivatalos pont substack pont com oldalon.

Ezeken kívül írtunk arról: hol vagyunk inkább buborékban, az interneten vagy azon kívül, azaz hogy látják egymást a kutyások és a gyerekesek? Mi az alternatívája a kínai akkugyáraknak? Miért kellene több Ódor Lajos a politikába? Mit csinál valójában a DK? Mit kellene helyette? Milyen közös csapdákban van az ellenzéki szavazó, aktivista és politikus? Milyen két momentumos siker történt Egerben tavasszal és ősszel? Hogyan vásárolt volna lélegeztetőgépeket egy kompetens kormány? Miért fontos a jogállamiság és a kompetens kormányzás? Melyik ország polgárai a leggazdagabbak, ha figyelembe vesszük, mindehhez mennyit kell ehhez dolgozni? Jó ötlet-e az ingyenes tömegközlekedés? Mi a városok és élőlények közös elmélete? Miért fontos a talaj világnapját ünnepelni? Miért fontos kiállni az eutanázia mellett? Miért az észt és lengyel oktatás sikereire figyeljünk?

Minden kommentnek, megosztásnak örülünk. Jövőre találkozunk ugyanitt!

(Plumsworld & Selina Kyle)

[angelofghetto]

Sárország vagyunk? Nem tudunk kimászni a feudális felfogásból? Megelégszünk a foci-sör-nők hármasával? Fontosabb a sógorság-komaság, mint az észszerűség? A percérdekek felfalják a jövőt? Mi köze mindehhez a Balatonnak, a méheknek, a londoni metrónak? Lent látható egy videó, egy ökológus-hálózatkutató tudós izgalmas gondolatait, történeteit halljuk, harcát a begyepesedettséggel.

A fiatalok már nem tudják, miért nevezték el a Balcsit magyar tengernek. Én akkor voltam gyerek, mikor még homokos partja volt, kavicsokkal, kagylóhéjakkal lehetett játszani a sekélyesben, partra sodort nádszálakból kreatívkodni, csöpögtetős várat építeni a szinte végtelen szabadstrandokon, mini, fényes hátú halivadékok raja spriccelt szét, mikor a vízbe léptünk.

Ma nem csak a növény- és állatvilág szenved az invazív fajok betelepülésétől, itt van a NER is, az emberi invazívok, akiknek fontosabb, hogy tengerre való jachtokon sütkérezzenek, mint hogy megmaradjon a tó.

A tudósnak megoldási javaslata is van. Nem kell azonnal megváltani a világot, kezdjük kicsiben, és ha sokan kezdik így, az lassan összeáll valami élhetőbbé. Ám túl sok időnk nincs, a természet visszaszámol, nem kéne a végsőkig várni, mert nem fog megállni 1-nél, mint az akciófilmekben. A gondolkodásunknak, az értékrendünknek kell helyreállni a beteg versenyből az igazi életbe.

A bónusz riportban egy városi lány mosolyát láthatjuk, aki életet váltott, és egymaga dolgoz fel havi 500 kg használt ruhaanyagot szőnyeggé, miközben a maga ritmusában, a maga gyönyörűségére él az állataival. �� is kicsiben kezdte, megtehetnénk a magunk környezetében, a magunk lehetőségei szerint mindannyian.