#egy új élet vár

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária (Facebook)

Az @Ádám Zoltán kontra Corvinus ügy nemcsak azt mutatja meg feketén-fehéren, hogy milyen szakmai és erkölcsi zülléshez vezet a felsőoktatási intézmények fideszes megszállása, hogy hogyan nullázák le az egyetemek integritását és az oktatás színvonalát, hogy mindezek eredményeként, hogyan kontraszelektálódik az alapítványi formába kényszerített intézmények vezetése, hanem járulékos tanulságként azt is, hogy milyen világ vár erre az országra, ha a nerencek leszármazottaiból, a kis piócákból verbuválódik az új hazai gazdasági "elit".

Micsoda pitiáner, szánalmas, ostoba, hólyag lehet az a huszonéves fiatal, aki az anyját küldi be az egyetemre, hogy intézze el a nem teljesített félév igazolását és a külön letett vizsgát?! Aki először egy féléven keresztül nem tesz eleget a vizsgához szükséges minimális követelményeknek, majd szülei gazdasági és politikai befolyását próbálja felhasználni, arra, hogy mentesüljön a következményektől. Egy szar, pitiáner vizsga miatt árulja el és alázza meg önmagát, a társait, az oktatóit és magát az egyetem lényegét. Mert neki jár! Jár a különleges elbánás, a szabályok alóli mentesítés, a külön vizsgáztatás, a tanárok csicskáztatása és a teljesítmény nélkül megszerzett diploma. Hogy miért jár? Kizárólag azért, mert a szüleik nagyon gazdagok és nagyon befolyásosak.

Ugyanazért, amiért a 32 éves Matolcsy Ádámnak a Porsche-gyűjtemény és a luxus apartman a 5th. Avenue-n, három medencével, vagy a Mészáros leszármazottaknak Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek az, hogy 33 évesen az ország leggazdagabbjai legyenek. Szuper nulla teljesítménnyel! Szépen lassan kitermelődik itt az új burzsoázia ezekből a fidesz kádergyerekekből, akik megöröklik a hatalmas vagyonokat és az ezekkel járó befolyást. Ők lesznek az új uralkodó osztály, hiszen lassan az ország teljes vagyona a kezükbe kerül. Olyan emberekébe, akik soha életükben semmit nem tettek le az asztalra, fogalmuk sincs, hogy mi az a Munka, mi az a szaktudás, együttműködés, lép��sről-lépésre küszködés és előrehaladás.

Hogy hogyan válik valaki érett felnőtté a munka világában, hogyan jut egyről a kettőre a saját teljesítménye alapján. Nem tudják mennyi nehézségen, küzdelmen, kudarcon, alkalmazkodáson és apró sikeren keresztül vezet el az út addig, hogy egy normális ember megteremtse a biztonságos életfeltételeit. Ha egyáltalán... Ezek a növendék piócák úgy nőttek fel, hogy nekik minden jár. Mint az "Aladároknak"(bővebben ld. Márai) a Horthy rendszerben. Jár a vagyon, az érdemek nélkül szerzett társadalmi kiváltságok, a luxus nyaralások, a százmilliós órák és milliárdos yachtok. Én nem irigylem tőlük, de azt tudnunk kell, hogy "ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a »jobboldaliság« címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint »keresztény magyar ember«, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert »keresztény magyar úriember«, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem »keresztény magyar« vagy »úriember«, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában.

Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva... (és a) szíve mélyén örökké visszasírja a »jobboldali, keresztény, nemzeti« világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. […]

Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.”

[l-norbii2001]

Kisírt szemmel nézem, ahogy elhagyod a lelkem,

szét tört üveg pengéin táncoltunk mi ketten.

Érted dobog kihűlt szívem, érted ölni lehet

ha szerelmes az ember mást nem is nagyon tehet.

Sötét égbolt tetején, látom most az arcod

harcolok az égiekkel, hogy megdöntsem a faarcod.

A világot is bejártam a szerelmet kerestem,

de a csalódás utolért és betemette a testem.

Szorids meg a kezem, és ne engedd el kérlek

megígérem szeretni foglak örökre én téged.

Még mindig sírok reggelente amikor arra ébredek,

hogy az álom nem valóság és megint újra tévedek.

Az álomból visszatérve az élet kemény földjére,

ketten irtuk be magunkat a szerelemnek könyvébe.

Minden éjjel látlak, a szívem porba hullik

én harcolok még érted ha az életemen is múlik.

Ha az életemmel kell fizetnem én megtenném ezt érted,

és ezt nem szavakkal mondtad, ezt a szemeiddel kérted.

Az álmomban már jártál és megfogtad a kezem,

az élet szerelem fáján most a mi virágunk terem.

Mint a cserben hagyott gyerekek, könnyes szemmel állok,

sok olyan dolgot tettem már, amit a mai napig bánok.

Az élet fájdalmas könyvében most egy új fejezet kezdődik,

miben az én kedvesem, törött szívvel gyötrődik.

A gyötrődésed fáj, a kínok között vergődök,

egy újabb lépés vár, amit majd még eldöntök.

De tudom egyszer vissza sírsz, tudom egyszer hiányzok,

a halálom után rád, a mennyországban várok.

A szívem mélyén égő sebet hagyott minden szavad,

a bánat nagyvilága lassacskán rám szakad.

Remélem érted, azt amit most írok,

mert amikor ezt hallgatod én még mindig sírok..

-mc soon

[csacskamacskamocska]

Gyengédség, gyengédség, gyengédség

Sokszor foglalkoztat, hogy az ember ugyan a saját igényin keresztül rá tud ébredni érdekes működésekre, de nagy veszélye is van, hogy a saját működését vagy igényeit ráhúzza másokra. Ha én erre vágyom, így érzek, ok-okozat így reagálok, akkor más is biztos meg valószínű, hogy ugyanígy érez/tesz. Persze tényleg, többnyire tényleg, csak pont az extrémitások a hibás működések válank elfogadhatóvá így, ami nagyon nem jó. Vannak témák amiről annyira nehéz beszélgetni, annyira ritkán és a férfiakkal még ritkábban, hogy gyakorlatilag nem kaphatunk képet szinte csak a pszichológiai esetekről.

Tudom, hogy évekre félrevitte az életemet az a rettenetesen primitív vágy, hogy jó volt bekuckózni egy nálam nagyobb férfi mellé, fizikailag kicsinek és védettnek érezni magam. És mindez így is volt, amíg a szellemi fölényem meg nem nyilvánult. Onnantól már nem voltam kicsi, dédelgetnivaló. Pedig a vágyam rá, hogy kicsi legyek és megpihenjek valaki karjában/árnyékában, az annál nagyobb volt, minél inkább megkövetelte az élet a szellemi erődemonstrációt. Könyörgöm, ne kelljen döntést hoznom, ne kelljen résen lennem, ne kelljen erősnek lennem, kicsit hadd adjam át ezeket a feladatokat. Nekem jó ahogy megoldod. Tudod, hogy úgy is megteszek mindent amit tudok, de néha segíts pihenni! És a szex. Piszokjó érzés, ha az ember tetszik, ha valaki vonzónak találja, ha kívánja. De, hogy is fogalmazzam, inkább legyen ritkábban, de várjon meg vele.

Nem tudom, hogy mi a nehéz vagy a legnehezebb a velem való életben. Talán a szertelenség, a nehezen követhetőség, a csapongó gondolatok, az akaratosság meg a konokság. Meg persze, hogy képes vagyok az íróasztalomon egy szeméthegyet létrehozni a sok egyszerre fontos dologból.

De mit is akartam... szóval, hogy nemrégiben újra szembetalálkoztam azzal, hogy tényleg az okozza a legtöbb fájdalmat, hogy az emberben van egy kép arról, hogy valaminek milyennek kell lennie vagy hogyan kéne működnie. És az ettől való eltérés miatt veszekszünk egymással, meg szenvedünk. Ez karácsony körül kiemelkedő jelentőségű. Nekünk nem alakultak ki karácsonyi szokásaink. Mert fiatal házasként, úgy hogy a férjemnek nem voltak szülei, mentünk az én szüleimhez. Aztán a harmadik évben apám meghalt, anyámat nyilván nem hagyjuk egyedül, meg volt a pici baba, innentől továbbra is közös volt a karácsony. És eltelt vagy 20 év úgy, hogy mentünk, összevesztünk a miatt ami vár ránk, odaértünk, x időn belül volt valami vita/összeveszés anyámmal, vacsora ajándékozás, vita összeveszés a gyerekekkel/velem, társasjátékozás (esetleg összeveszés) aztán haza. És két nap nyugi. Közben elváltam és másik pasival is ezt a forgatókönyvet követtem, édes istenem mekkora fasz voltam! Aztán most anyám nincs és szokásaink sincsenek, és kalapálgatjuk az új szokásainkat, amiben átadtam az irányítást a gyerekeimnek és rugalmasnak kell lennem és nem a "hogyan is kéne ennek lenni" dolgon rugózni, hanem élvezi azt, hogy ők szeretnének mindannyiunknak kényelmes szokásokat kialakítani.

De ezek mellett, az alkalmazkodás miatt azért van egy pici szomorúság. Mert valahol még mindig motoz bennem, hogy ennek nem így kéne lennie. Hogy azért nekem úgy lenne jó, ha lenne valaki, aki koccint velem egy pohár forraltborral, magához ölel és a fülembe súgja, hogy boldog karácsonyt, szívem.

És két napig bejglit eszünk az ágyban. :)

Hogy ez nincs, azért felerészt az én hibám. Hogy szívszerelmem alkalmas lenne rá, az meg csak egy fantázia.

[paralea]

**10. Fejezet: Minden Cuccom Megérkezett**

A nap első fényei már átszűrődtek a budapesti penthouse ablakain, amikor Xavier felkelt, és elindult az előszobába. Az új nap kezdete új reményeket és feladatokat jelentett. Az utolsó hónapok eseményeivel a háta mögött most végre egy új fejezet kezdődött az életében – egy új élet elkezdésének előkészítése.

Az előszobában nagy dobozok és csomagok sorakoztak, amelyek az Odu Storeból érkeztek. Xavier izgatottan bontogatta őket. A penthouse most nemcsak a saját és Lili közötti kapcsolat színhelye volt, hanem az új jövevény érkezésének előszobája is. Minden egyes doboz, minden egyes apróság, amit kicsomagolt, a jövőbeli kis család életének egy darabkája volt.

Az első dobozban egy gyönyörű, puha kiságy volt, amely elegáns, modern dizájnjával azonnal elnyerte Xavier tetszését. Az ágy fehér színével és finom anyagával azonnal beragyogta a szobát. Xavier megemelte az ágy matracát, és elégedetten bólintott, hogy minden pontosan úgy van, ahogy elképzelte.

A következő dobozban babaruhák, pelenkák, és egyéb kiegészítők voltak. Minden egyes darab aprólékosan meg volt választva, és Xavier szorgalmasan pakolta ki őket. A ruhák finom anyaguk és szép színeik miatt különösen kedvesek voltak neki. Minden egyes darabot alaposan megvizsgált, és elképzelte, hogy ezek az apró holmik hogyan fognak illeszkedni az új életükbe.

Az utolsó dobozokban a baba szobájának dekorációs elemei rejtőztek: puha szőnyeg, falmatricák és egy gyönyörű lámpa, amely a szoba hangulatát emelte volna. Xavier elhelyezte a szőnyeget a padlón, és a falmatricákat a helyükre ragasztotta. A szoba fokozatosan kezdett egy otthonos, barátságos helyé válni, ahol a baba biztonságban és szeretetben nőhet fel.

Miközben Xavier a dobozokat bontogatta, eszébe jutott, hogy Lili milyen izgatott volt, amikor együtt válogatták a baba dolgait. Az egész folyamat nemcsak a gyakorlati előkészületekről szólt, hanem a közös álmaikról és reményeikről is. Xavier arra gondolt, hogy bár az élet tele van kihívásokkal, ez a pillanat a legfontosabb. Az, hogy az új életüknek alapot adjanak, hogy felkészüljenek arra, amit a jövő tartogat számukra, valóban örömteli feladat volt.

Az utolsó csomagolási feladatok után Xavier elégedetten hátradőlt, és körülnézett a berendezett szobában. A babaszoba már nem csak egy üres hely volt, hanem a szeretet, az izgalom és az új kezdetek szimbóluma. Tudta, hogy még sok teendő vár rá, de az első lépéseket már megtette.

Miközben nézte a kész szobát, Xavier elmosolyodott. Minden cuccom megérkezett, és a penthouse most már valóban a családjuk otthona volt. Az új élet kezdetét várva, Xavier biztos volt benne, hogy a következő hónapok tele lesznek boldogsággal és új kihívásokkal, de az mindannyian együtt fogják végigcsinálni.

[x-allu00]

 2024.05.26.  vasárnap

Érdekvédelmi terület – Élet a halál mellett

Tegnap fogtam magam, és mielőtt elcsábított volna a kényelmes ágyam gondolata, elhatároztam, hogy programot szervezek. Magamnak. A napjaim általában abból állnak, hogy az ágyban fekszem és gépezem, távol a város zajától – amennyire ez a Blahán lehetséges.

De tegnap valahogy máshoz volt kedvem; ahogy haladtam hazafelé megint magam elé képzeltem, hogy mi vár rám otthon: délutáni alvás, majd sorozatnézés éjjel egyig. Elfancsalódtam. Még egy nap ágyban fekvés, gondolatok és emberek elkerülése érdekben? Inkább nem, ma használni akarom az agyam.

Szóval ott tartottam, hogy programot szerveztem magamnak: elmentem moziba. Ez az ötlet könnyen jött, mivel egy filmnek sosem tudnék nemet mondani. Miközben a műsorújságot böngésztem egy filmcím felkeltette az érdelődésem. Ezt azzal érte el, hogy a cím alapján semmi olyanra nem tudtam asszociálni, amivel lebeszélhettem volna magam filmről, mint ahogy a Hajdú Szabolcs Kálmán nap című filmje esetében történt, amiről azonnal eszembe jutott egy gyerekkori szerelmem, Kálmi. 

Sajnos a hat éves énem és a tinédszer Kálmi sosem jöttünk össze, "de mi lett volna ha " gondolatspirál könnyen magával ragadott volna,  ezért inkább az Érdekvédelmi terület című film mellett döntötem. Tippem sem volt miről szól.

A film a második világháború idején játszódik, és bemutatja hogyan tölti a hétköznapjait egy hét tagú család az új otthonában az auschwitzi koncentrációs tábor mellett. 

��rdekes belegondolni, hogyha a filmet befogott füllel nézzük végig, lenémítva, és csak azokra jelenetekre gondolunk, amik a mindennapi szokásokat közvetítik, azt gondolhatnánk, hogy ez egy kellemes hangulatú élet-képeslap; a gyerekek kirándulnak, fürdenek a közeli folyóban, szedret szednek, piknikeznek. 

Esténként a család összeül vacsorázni, nyáron a kertben kertészkednek és a medencében pancsolnak.  Az anya otthon felügyeli a gyerekek életét, míg az apát csak este látjuk, amikor hazaér a munkából. Az apa fáradtságot nem kímélve, még elalvás előtt mesét olvas a gyerekeinek, ebből is az érződik, mennyire szereti őket. A házban van áram, víz, fűtés, gyönyörűre festett falak, hatalmas tisztaság.

A csendben, egy pillanatra úgy tűnhet, hogy hasonlítanak ránk, hisz ők is ugyanúgy kapnak rokonokról levedlett régi ruhadarabokat, mint ahogy ez manapság is szokás nagytagú család esetében. Ők is ugyanúgy egymás közt szét osszák azokat, hogy még egy generáció végigjárhasson a ruhákban, amíg azok el nem foszlanak. 

Azonban a filmet hanggal vetítik a moziban és ezt a bájos hangulatú atmoszférát új köntösbe bújtatja a háttérzenezaj. A háttérben rendszeresen hallatszódik, ahogy a szomszédos táborban az emberek dolgoznak, a fájdalomtól jajveszékelnek,  életük utolsó percében segítségért könyörögnek vagy azt halljuk, ahogy puskák dördülnek. Éjjelente a gyár hangja búg, nappal pedig a munkások nesze hallatszódik át a mesebeli otthon falain.

A film teljesen máshogy közelíti meg a munkatáborok szörnyűségeit: nem akarja szádba adni a töri leckét. A film tartalmát ne úgy képzeld el, mint amit a történelem órákon feleléskor el kellett mondanod a tanárodnak. 

Alapul veszi, hogy tudod mit jelent a tábor keménysége. A film arra épít, hogy bemutassa milyen a "másik oldalon állóknak" az élete, akik gondolkodás nélkül támogatják a táborok működését. Ebből a szemszögből vizsgálva teljesen természetesnek tűnik, hogy a szomszédban gyerekek, férfiak és nők pusztulnak el, miközben a hátrahagyott hagyatékaik felett pedig a nem-táborlakók szabadon kezeskedhetnek. (Itt most arra gondolok, hogy ők nem a rokonoktól kapott ruhákat örökölték meg, hanem idegen emberekét, akik nem önszántukból mondtak le azokról.)

Számukra nincs semmi szokatlan abban, hogy este lefekvés előtt azt kérik az SS-tiszt párjuktól, hogyha találnak a halálraítélt rabok holmijai között csokoládét, akkor azt hozzák haza a gyerekeknek. Ugyanígy a ruhákkal, kabátokkal, parfümökkel. Magától értetődő a szereplőknek, hogy ezek az értékes holmik őket illetik és ez teszi őket rémisztővé. Hogy közönyösek és figyelmen kívül hagyják a falon túl élő áldozatokat.

Halál és asszonya

A film főszereplője Rudolf Höss, aki a családfő és egyben a tábornak a vezetője is. Höss úrnak az a feladata, hogy a tábor minél zökkenőmentesebben működjön és gond nélkül használhatóak legyenek a gázkamrák. Általában akkor halljuk beszélni, amikor telefonon beszél, például jelentést tesz a tábor minőségéről, terveiről.  

Egy hívás alkalmával azt javasolja a felettesének, hogy a tábornak körben kéne megszerveződnie. Ezt azért tanácsolta, mivel Höss úgy véli, úgy nagyobb lenne a hatékonysága a gyáraknak, így folyamatossá tehetnék a rabok likvidálását.

Egy másik részletben szintén a telefonon beszél, de ezúttal a feleségével, aki férjének programjáról érdeklődik, ugyanis az bálban van. A férfi azonban nem tudja elmondani pontosan kikkel találkozott és miről beszélgetett, mert mindvégig azon gondolkodott, miként tudná a báltermet a lehető legjobb módon elgázosítani. 

Ezeket az jelentéseket vagy beszélgetéseket rendszerint teljes higgadtsággal és hétköznapi hangnemben fojtata le a vonal túloldalán lévővel. Rémisztő, miközben az ember nézi a filmet, folyamatosan arra vár, hogy Rudolf Höss ébredjen már fel, jöjjön már rá, hogy elmebetegség, amit csinál és bánja meg az emberéleteket, amiket elvett. 

De ez a feloldozás nem történik meg, amitől görcsbe rándult gyomorral jön ki az ember a moziteremből. Hogy lehettek "ilyen" emberek, hogy hihettek a pusztító gondolkodásmódban? Érthetetlen.

A legszörnyűbb talán az, hogy a főszereplőn ennek ellenére érződött, hogy képes sajnálatot vagy szeretet érezni, különösen akkor, ha a családjáról van szó. Például sajnálja, hogy a feleségét megbántja a költözködés gondolatával. 

Vagy pedig szeretetteljesen gondoskodik az alvajáró kislányáról, akit ágybafektet és esti mesét olvas neki. A fiaival lovagolni vagy fürdeni jár,  madarakról vagy a természetről beszélgetnek, ami éppen érdekli a fiukat. Minden családjával töltött pillanatban egy példaértékű apa, de amint felveszi a bakacsont és az egyenruhát eltorzul ez a kép. 

A főszereplő feleségének, Hedwig Hössnek azonban nem kell ahhoz egyenruhába bújnia, hogy előjöjjön belőle a szörnyeteg. A halkszavú férje mellett ő az, akinek beszédéből érződik az SS-tisztekre jellemző kegyetlenség. 

Például az egyik jelenetben látogatóban érkezik Hedwig anyja, aki éjszaka nem bír elaludni Auschwitz zajaira, majd köszönés nélkül, reggeli előtt távozik. A házban az egyik cselédlány megterít Hedwig anyjának a reggelihez, mert nem tudta, hogy az anyuka reggeli előtt elment. 

Amikor ez kiderül, Hedwig megkérdezi a cselédet, hogy szándékosan nem vette le a terítéket. A cseléd tagadja ezt, mire Hedvig így válaszol: "Megkérhetném a férjemet, hogy szórja szét a hamvaidat Babice mezőin."

Jó éjszakát, de nem mindörökre

De nem csak Hedwig anyukája, hanem a családból többen nem tudnak aludni éjszaka. A fiuk éjjelente fent vannak és a zseblámpáikkal játszanak. Egyszer azt láthatjuk, a fiatalabbik testvér náci tisztek üvöltözéseit játsza el magában, másszor azt, hogy az idősebbik az elhunyt rabok arany fogait vizsgálja elalvás előtt. 

A lányok közül az egyikük alvajár és rendszerint segítséggel, esti mesével tud elaludni az apja oldalán, míg a legkisebb pár hónapos kislány folyamatosan üvölt éjjelente alvás helyett. Miközben az apuka is sokáig húzza a lefekvést és késő estig dolgozik, olykor "látogatót" fogad. 

Mégis, amikor lenne mód arra, hogy az alvatlanság elől megmeneküljenek, és elköltözhessenek egy nyugodtabb helyre, mivel az apukát előléptetik, az anyuka tiltakozik a kölltözés ellen. Hedwig úgy véli, hogy megteremtették álmaik otthonát, amiről 16 éves korukban is álmodtak és nem hajlandó a szép házat hátrahagyni. 

Egy pillanatra megint azt hihetjük, hogy a Rudolf Höss majd erősködik és el akarja távolítani a családját a tábor mellől, hogy ne a brutalitás mellett kelljen felnőniük, de végül annyiban egyezik meg feleségével, hogy egyedül ő költözik el. A család többi tagja nem megy sehova. 

Inkább ragaszkodnak Auschwitz-i villájához, mivel a gyerekek álmát testesítik meg. Azt a házat szeretik, aminek ablakai a gyárak kéményeire néz, azt a kertet gondozzák, amit a rabok hamvai poroznak be és abban a folyóban játszanak, amibe a halottak maradványai kerülnek. 

[onsieluenkeli]

Ritkán nézek rád Diana, mert azt szeretném hogy az álmaid teljesüljenek, és inkább a saját életedre fókuszálj. De azért imádok néha, lopótökézve vissza-vissza nézni még mindig. És szeretek meglepődni is, pozitívan csalódni. Fogalmam sincsen hogyan csinálod, de hibátlan vagy. Egyszerűen túl tökéletes. Tudom, hogy a net becsapós, és ha ez is az, akkor életem legjobb átverése kell hogy legyen.

Oh, és Örülök, hogy még mindig Brüsszelben a szíved, és hogy Meeentor lettél. Ez annyira, de annyira, de annyira passzol hozzád! Mindig is volt olyan képességed! Ha arra gondolok milyen lennél itthon, megszakad a szívem. Itt az önmegvalósítás esélye, áldozatok nélkül, szinte nulla. A politika miatt olyan lennél mint egy lefújt szerencsétlen kis bogár, örökké feketében. Mentorként 🇪🇺 kihoztad magadból a legjobbat! Ezt is ügyesen megcsináltad, és én tényleg örülök.

Tudod, a legtöbb ember aki el megy, idővel változnak. Logikus hogy minden újdonság hat rájuk. De nem fokozatosan lesznek másmilyenek, hanem inkább úgy kezdik el váltogatni a különböző énjeiket mint az évszakok alatt a ruháikat. Ilyenkor jövök rá mennyire instabilak, éretlenek lehettek mindig is, ��s döbbenetes hogy mennyire nem találják önmagukat. Nem tudják jól kezelni az új élet adta adrenalin löketeket, a stresszt, a honvágyat és a lelkiismereti furdalást, a bizonyítási kényszereket. És egyszerűen nem lehet rájuk ismerni. Ellenben te, elképesztően stabil vagy, erős, tudatos, és örökké hű önmagadhoz! Ritka és nagyon jó tulajdonság. Például ezer éve hogy elárultad melyik a 🌷kedvenc virágod, és én a mai napig tudom, és neked a mai napig az. nice.

A mentorkodásról jutott az eszembe

Éppen néhány hete láttam egy kiváló bejegyzést egy amerikai aktivistánál. Talán Trump unokahúga volt, vagy valaki arrafelé...  Most az Egyesült Államokban a legfontosabb téma az Izrael és a Hamas miatti konfliktus mellett, a demokrácia megőrzése és a mentális egészség. És az utóbbi miatt valaki elkezdte magyarázni, hogy  az emberek lent vannak náluk is lelkileg, és bizony imádnak motivációs erőt nyerni a politikusaikból. Trump pedig ehhez nagyon jól ért, hiszen ő is ebben nőtt fel. Szóval nagyon nem mindegy hogy egy példakép, mentor, edző, tanár, Coach ha fel is ráz, és segìt abban hogy sikeresebb, erősebb, ügyesebb legyél valamiben, de az is nagyon ☝🏻fontos, hogy milyen szívű emberré formáz! Képes a., humánummal jobbá tenni, vagy csinál belőled egy b., rideg, önző, és arrogáns törtető seggfejet. Mind a két opció megvalósítható, talán az utóbbi még könnyebben is.

És akkor elgondolkoztam mennyire igaza van. Tényleg vannak olyan Coachok, mentorok, tanárok, edzők... hogy észrevétlenül több kárt is tudnak okozni, mint amennyit nyernek a tanítványaik. Kinyírják a családi, a baráti kapcsolatokat, az érzékenységet, az empátiát, a toleranciát, stb... Néha isten bizony elgondolkozom egy-egy amatőrebb énközpontú insta motivációs posztoknál, hogy hol van a „mi”, a „ti”, az „ők”, a „te”. Mert ez is kell. Fontos hogy akinek segítesz, annak a halmazait is lásd, és értsd. Azért, hogy megmaradjon az életében a szeretet, és a támogató háttér is.

Amúgy biztos vagyok benne, hogy te nem Trumpokat formáznál.  Ezt most csak azért meséltem, hogy lásd meg mennyire különleges, és értékes vagy, és milyen a Mardekár Mentorálás, amiből elég sokat lehet látni sajnos.

Büszke vagyok rád. És hazanegyere 😄

Tudod mit kívánok? 2024-re újabb bakancslistákat. - Ne ragadj be, kérlek, úgy kérlek. - Például NewYork rád is vár Diana. Esküszöm már csak te hiányzol onnan. Tudom, hogy zseniális Trip-et tudnál te is összeállítani.

Szóval Boldogat 🎂, és Karácsonyt is.

.

[hegekkelnevetni-blog]

dobom a faszba a szép emléket

[brokenqueenx]

LÉGY BOLDOG HA magadra hagyott a szerelmed. Egy új vár Rád. Az élet új dolgok elé fog állítani,hogy később BOLDOG légy.

LÉGY BOLDOG HA a szüleid a rossz jegyed,a buta magatartásod miatt kiabálnak Veled. Segíteni szeretnének,szeretetből,hogy később ne kelljen éhes gyomorral a hideg szobádban álomra hajtani fejed.

LÉGY BOLDOG HA csak az egyik szülőd támogat és él Veled. Lehet,hogy nincsenek ők ott Neked mindketten mint a normális családokban,viszont az egyik szeretetét megkapod. Ne sajogd olyan ember törődését aki lemondott Rólad!

LÉGY BOLDOG HA csak egyetlen barátod van. Hiszen ha már számíthatsz valakire akkor megéri ezt a fojtogató levegőt lélegezned. Soha nem leszel egyedül.

Az élet nehéz,viszont én megfogadtam,hogy kibírok mindent. Én kibírok,de a szívem csendben hullik darabjaira.

[libirk]

Ady Endre: Harc a Nagyúrral  

Megöl a disznófejű Nagyúr, Éreztem, megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom.  

Sertés testét, az undokot, én Simogattam. Ő remegett. »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam neki) S meglékeltem a fejemet, Agyamba nézett s nevetett.  

(Vad vágyak vad kalandorának Tart talán?) S térdre hulltam ott. A zúgó Élet partján voltunk, Ketten voltunk, alkonyodott: »Add az aranyod, aranyod.«  

»Engem egy pillanat megölhet, Nekem már várni nem szabad, Engem szólítnak útra, kéjre Titokzatos hívó szavak, Nekem már várni nem szabad.«  

»A te szivedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. Az én szivem mégis az áldott: Az Élet marta fel, a Vágy. Arany kell. Mennem kell tovább.«  

»Az én jachtomra vár a tenger, Ezer sátor vár énreám, Idegen nap, idegen balzsam, Idegen mámor, új leány, Mind énreám vár, énreám.«  

»Az egész élet bennem zihál, Minden, mi új, felém üget, Szent zűrzavar az én sok álmom, Neked minden álmod süket, Hasítsd ki hát aranyszügyed.«  

Már ránk szakadt a bús, vak este. Én nyöszörögtem. A habok Az üzenetet egyre hozták: Várunk. Van-e már aranyod? Zúgtak a habok, a habok.  

És összecsaptunk. Rengett a part, Husába vájtam kezemet, Téptem, cibáltam. Mindhiába. Aranya csörgött. Nevetett. Nem mehetek, nem mehetek.  

Ezer este múlt ezer estre, A vérem hull, hull, egyre hull, Messziről hívnak, szólongatnak És mi csak csatázunk vadul: Én s a disznófejű Nagyúr.

(egyik kedvenc versem volt középiskolás koromban)

tudom, nem illik egy boldog, összeillő párt kifigurázni

[kishudee]

‘Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré.’✨

/Csitáry-Hock Tamás/

[csacskamacskamocska]

Kis lángon, gyöngyözve

Még korai az év végi elszámolás, de sok év óta ez az első igazán boldog évzár��s (hacsak addig meg nem basz az élet, de már reménykedjünk, hogy csak nem). Vannak persze benne furcsaságok, mert itt ülök, az íróasztalom fele lebontva, a ruháim halmokban tornyosulnak a kanapé egész felületén, könyveim derékig érő tornyokba rakva, kacataim dobozokban a konyhai cuccokkal együtt, a konyha közepén építési hulladékok – amikről még nem is tudom hova teszem, az új könyvszekrényeim lehet, csak karácsony után érkeznek meg, függő hivatalos ügyeket kellene intéznem, és akiről azt hittem, hogy jóbarátom, az jóideje úgy viselkedik, mint egy címeres fasz. Mondjuk ez utóbbi nem újdonság, ahogy a ruhahalmok sem, csak az ruhakupacokat a pokrócságnál könnyebb kezelni. ÁM valójában tök jól érzem magam. A lakás már csak arra vár, hogy pakoljak, pakoljak, pakoljak, takarítsak. Ez igazán nem függ senki mástól, csak tőlem. És amikor csinálok bármit, akkor virágok nyílnak a lábam nyomán minden annyira kurvára jó érzés, és olyan látványosan halad, hogy gyönyörűség nézni. Még sosem tetszett ennyire ami kibomlott egy ilyen átalakításnál. Lehet, hogy azért mert nekem fontos emberekkel nem kell közben csatákat vívni. De talán nem is ez, ami örömmel tölt el, hanem az a két projekt aminek a tervezése kitölti a maradék szabadidőmet. A napokban meséltem egy ismerősömnek, és meglepett, hogy mennyire belelkesedett rajta. Sosem láttam még ennyire pozitívan nyilatkozni valamiről. A lényeg, hogy megvan egy-másfél évre a fő irány, viszont sikeresen magam mögött hagytam azokat a dolgokat, amiket eddig mázsás koloncként cipeltem. Aztán ott vannak a ledepózott vázlataim is, amiket meg kell írni. Azon a vonalon is felszabadult valami görcs. Nem kell se legyőznöm másokat, se megfelelnem egy konkrét valakinek, csak élveznem kell az írással járó munkát. Ideje a mások fikázását és az összeméregetést is magam mögött hagynom. Nem én vagyok. Ez a harmadik projekt. És van negyedik is. Van ötödik is, azon kicsit azért rágódom. Valójában egy se új, csak mostanra kiforrta magát és a homályos "ezt is lehetne" dologból valami erőteljesebb lett. És Olaszország sincs elfelejtve, de nem ám! Azt a kalandot még végigcsinálom, mint egy felújítást. Mi bajom lehet? Valahogy csak meglesz! Olyan sok évig volt annyira szar, és borzalmas volt az a bénultság és a késztetés, hogy megfeleljek másoknak. Fogalmam sincs, hogy mindez hogyan vált semmivé csak azt tudom, hogy nekem most jó. "Ahogy öregszem, egyre inkább válok azzá az emberré, akinek mindig is lennem kellett volna."

[nonquebecoisayul]

Hálaadás

Drága Barátaim, már december van. Nekem ismét egy trópusi december. Az imént megint Armageddon-szerű felhők sodródtak a brazil főváros fölé és délután 5-kor pillanatok alatt este lett. De napközben kisütött néha a Nap, sőt még egy biciklis körre is kimerészkedtem a parkba: minden olyan zöld, olyan dús, tele élettel!

November 22-én írtam utoljára szöveges bejegyzést a blogba, azóta itt a közellenség újabb verziója, megint bezárkóztak az országok, már megint rettegünk. Sőt most jött a hír, hogy már a kanadai szarvasok között is felütötte fejét a kór imádott Cantons de l’Est-emben (ahol amúgy Adele már másodszor forgatott videóklippet, szóval neki is bejön:). Az egész hisztériának köszönhetően sorban törlik a beígért szilvesztereket a brazil nagyvárosok, Salvador megint nem rendezi meg a karnevált, de vélhetően más városok is csatlakoznak hozzá. Újabb év törlődik a naptárból. Kérdés, hogy a társadalmi szelep lassan két éve tartó hiánya, amelyre a kiváló orosz filozófus, MIhail Bahtyin hívta fel anno a figyelmet, mikor fogja szétrepeszteni az együttélés kereteit...

De azért sem leszek negítav ma. A novemberünk a Brazíliában töltött lassan két évünk egyik legjobb hónapja volt, egy szavam sem lehet. A hétvégén szinte csak néztünk ki a fejünkből (kivétel a szombati piacozás Anyukával és a vasárnapi reggeli a francia bisztróban), úgy lefáradtunk a sok hétköznapi programtól. Végre, végre, végre! Eszembe jutottak azok a pesti esték, amikor Rafának könyörögtem, hogy tartsunk kis szünetet, ne fogadjunk el minden meghívást, mert nem tudom a lépést tartani. Ma, tíz esztendővel később és öregebben, mit nem adnék azért az érzésért...

A Montréalban Rafát a posztján váltó barátunk küldött egy fotót tegnap, amelyen annak a kis mindenes üzletnek a hűlt helye látható, amelyik a delegációt is magában foglaló toronyépület aljában volt. A La Petite Cloche, ahová jártunk ebédelni, a pandémia betörésével végleg lehúzta a rolót, a mellette lévő klinika tavaly ősszel zárt be. Ha most visszamennék a belvárosba, valószínűleg olyan hatással lenne rám, mint amikor a romok közé megy valaki. Hasonlóan éreztem magam nyár végén azon a két nap, amikor Budapest utcáit és tereit jártam...

Bezzeg Brazíliaváros! Itt, úgy tűnik, nem állt meg az élet, sőt az otthon ragadt tisztviselők hada külföldi utazás hiányában itthon kénytelen elkölteni - nemzetközileg amúgy egyre értéktelenebb - fizetését, így nem hogy bezárnának, sorban nyitnak az újabbnál újabb és izgalmasabb helyek. A minap tudtam meg, hogy a vébére anno felhúzott stadion mellé amolyan TimeOut Marketet hoznak létre, és lakótelepi kedvenc sajtbárunk is új standdal jelentkezik ott. Plusz még egy csomó izgalmas dolog vár bennünket!

Novemberben jött ki egy lista arról, hogy a világörökségi helyszínek közül melyek voltak a legtöbbet instázottak. Az első helyen lévő római történelmi városmagot rögtön Rio de Janeiro követi, aztán Velence jön, majd a negyedik helyen nagy meglepetésre Kijev. Utána Firenze, Prága és Budapest következik, majd szorosan mögöttük a nyolcadik helyen ez a beton-üveg kolosszus, maga Brazíliaváros. A kilencedik és tizedik helyen Szentpétervár és az ecuadori Quito található.

A múlt héten megismerkedtünk Daniellel, a zsolnai fiúval, aki ideiglenesen hazarendelt párját látogatta meg. Ők akkor hagyták el Brazíliavárost 2 év után Pozsony felé, amikor mi megérkeztünk Montréalból. Igen érdekes volt, hogy mennyire hasonlóan gondolkodunk Brazíliavárost illetően, hogy mennyire ugyanazok zavarnak bennünket. Nekem van kedvenc helyem amúgy itt (kétségkívül a botanikus kert), de amikor rákérdeztem, neki van-e, volt-e ilyenje, a párja rögtön rávágta, hogy igen, a repülőtér. És ezzel nem a konstrukció építészeti különlegességeire gondolt ugyebár...

A múlt héten voltunk a nagykövetségen is, ahol a Corvinuson tanító ismerősünk tartott könyvbemutatót. Az általa szerkesztett kötet a visegrádi négyek és Brazília kapcsolatát taglalja amúgy. A rendezvényen volt minden: brazil kajaköltemények mellett mádi fehér és kadarka, unikum és kecskeméti hírös. Aztán egy jót koktéloztunk doktor Naggyal a lakótelepi bárban. És végig magyarul beszéltünk, hogy Rafa is szenvedjen kicsit:)

Péntek este pedig életem első hálaadási vacsoráján vettem részt Marília és Frank lakásán. Az atlantai illetőségű Frank volt az igazi házigazda: kis ültetőkkel ellátott asztal, gyönyörűen megterítve és autentikus ételek, a bort és a sajtokat mi vittük (kadarka még otthonról). Mielőtt leültünk volna, mindenki elmondta, miért hálás: én a meghívásért és a hollandok idei átszállási segítségnyújtásáért, amiben benne volt az is, hogy idén láthattalak benneteket, a családot és a Bükköt.

Tényleg egy szavam nem lehet. Az év első felének bezárt rettegési periódusát leszámítva csodálatos esztendőm volt sok-sok szépséggel, örömmel és öleléssel. Kívánom, hogy jövőre még jobb legyen, és hogy ne kelljen megismernünk a görög ábécé valamennyi betűjét...

[diogenesz2020portugal]

Ma van Mama halálának évfordulója. 

Nagyon hiányzik most is, de már tudok úgy beszélni róla, hogy több bennem a mosoly, mint a bánat. A temetésén ezt mondtam el:

Az Édesanyánkról kellene beszélnem Nektek. Múlt időben. Hát, ez még nem nagyon megy.

Amikor egy hajó eltűnik a kikötő horizontján, akkor sem válik semmivé. Egy napon mi is az égi világba hajózunk át, mert eljön a pillanat, hogy elvékonyodik a lábunk alatt a föld, ahonnan az élet partjait már a titkok óceánjának hullámai simogatják. A parton – így képzelem – hajó vár, vitorláiba időtlen szelek kapaszkodnak, és az élet súlyát vesztett horgony sebesen siklik fel, hogy kezdetét vegye az utolsó, nagy, mennyei utazás.   Az utazót csak a partig kísérhetjük. Mert ez a föld az otthonunk, itt fogantunk, itt cseperedtünk, itt adunk életet és reményt a mának és a holnapnak. A földön tudunk csak értelmet adni a mozdulatnak, a gondolat csak itt öltözhet a szelíd jóság áttetsző fátyolába, s csak itt mesélhetünk emberi nyelven mindarról, ami történt velünk. De vannak más meséink is. Rólad. Az életedről. Sokat tudunk rólad, és mégsem eleget. Akik most itt vagyunk, családod, barátaid, ismertük ezernyi arcod valamelyikét, és továbbvisszük magukban az idők végezetéig. Unokáid, majdani dédunokáid talán már nem is fogják tudni, honnan is ered egy-két kifejezés vagy gesztus, de bennük élsz majd tovább, és ők végtelen láncként adják majd át mindazt a jót, ami voltál. Ami vagy. 

Te mindig állandó voltál az életünkben, és az is maradsz. Maradsz az Élő Szeretet, aki példát ad nekünk arról, hogyan kell, hogyan érdemes élni. Olyan varázslatot ismertél, amit szeretnénk Tőled megtanulni. Szomorúan jöttünk ide. Pedig örülnünk kellene, hogy ismertünk és szerethettünk Téged. Ha Rád visszagondolunk, még mindenki a jelenlétedet érzi.  Hihetetlen, hogy elmentél. El sem köszönhettél: nem volt rá időd. De mit is mondhattál volna? Ölelnivaló asszony voltál. Elég volt Veled néhány szót beszélgetni, és máris bárki szívébe beloptad magad. Nem csak figyeltél, hanem odafigyeltél mindenkire. Ha az aggodalomnak kellene szobrot állítani, csak rólad tudnák megmintázni az igazit. Ismerted a férjed, a gyermekeid. Nagyon. Szerintem mindig felriadtál álmodból vagy megtorpantál munka közben, ha valami történt velünk. Az életedet Apával élted le.Két igazán csodálatos ember... Ha van Isten, hát jókedvében teremtett mindkettőtöket. Biztosan ezért is találtatok egymásra. Szerelmetek fél évszázad alatt sem múlt el – és nem múlik el soha. Mi, a gyermekeitek, soha nem lehetünk eléggé hálásak a sorsnak, hogy voltatok, vagytok nekünk .Nincs nálatok jobb ember.

Nem lehet elég egyetlen emberöltő, hogy megköszönje ezt a tűnő csodát, amire századok óta készült a természet, amire eónok óta készült a világ:

hogy éltél... hogy itt lehettünk Veled. Minden, mi él, az Hozzád tartozik. S ha el kell múlnia, nem tehet mást: Rólad egy új világot álmodik.

Velünk maradsz örökre. 

[homregeszet]

Márciusban a házunk táján

Az év harmadik hónapja sem telt eseménytelenül a HOM régészeti Tár életében. Bár most ismét télies az idő, azért a tavasz is megmutatta magát, ha még csak néhány napra is. Ezzel egyre sűrűsödik a beruházások megindulása és az ehhez kapcsolódó régészeti munkák is egyre gyakoribbá válnak. Lassan beindul az aktív terepi élet, máris számos helyen folytattunk régészeti megfigyelést, végeztünk talajmágneses méréseket, próbafeltárásokat. Lássuk összefoglalva, ezeken túl mi minden történt az elmúlt h��napban.

- Bükkábrány aranykincse bejárta az internet minden szegletét, számos TV, rádió és sajtóriport jelent meg a témában. Íme néhány link, ha lemaradtál volna róla:

         Páratlan rézkori aranylelet-együttest fedeztek fel Borsodban - videóval

         Hatezer éves aranyleletekre bukkantak Bükkábrány közelében

          Aranyra bukkantak a régészek

         6000 ÉVES ARANYLELETEKRE LELTEK RÉGÉSZEINK

        Rádió beszélgetés Németh Attilával a Karc FM-en (A beszélgetés 21:00 perctől hallható)

- Egész hónapban ünnepeltük a beporzókat, amelyhez kapcsolódóan 3 régészeti témájú cikkünk mellett a központi honlapunkon múzeumunk más területén dolgozó kutatói is érdekes beszámolókkal készültek.

        Beporzók hava: A méhek hagyatéka – történeti és régészeti adatok a világból

         A Kaptárkövek

         Méhészet, beporzás és szimbolikus ábrázolásaik az ókori Közel-Keleten

- Természetesen a nőket is megünnepeltük. Blogbejegyzésben mutattuk be, régészeti adatok és természettudományos vizsgálatok alapján, hogyan éltek a nők az újkőkorban.

- Egy feltárásunk már le is zárult Nagyrozvágyon, amelynek közelében egy késő-bronzkori bronz depozitumot is találtunk. Jövőhéten érkeznek a részletes beszámolók!

- Folytatódott a Diósgyőri vár kiürítése és Szádvár felújítása. Utóbbiról egyre több friss hír érkezik, a jövőben sem mulasztjuk el ezek megosztását (természetesen Diósgyőrről is esetében is így teszünk).

- A Határtalan Régészet című magazin legújabb számában egy vár izgalmas történetét mutatja be Dr. Szörényi Gábor András

- A Bakos Gábor vezette fémkereső műszeres önkéntes csapat ismét segítette munkájával az ELTE kutatásait a Bükk erődített településein

- Folytatódtak rovataink: új szócikkekkel bővült a Miskolci Régész Enciklopédia, jelentkeztünk Keretes Történetekkel, Ásatási Naplókkal, Unboxing videóval

         Keretes történetek - Egy ágyúgolyó, és ami mögötte van…

         Keretes történetek: Ha a harcosnak is szüksége van szerencsére…

         Kedves Ásatási Naplóm: Ásatás rablók árnyékában

- A Görgey úti főépületnél megkezdődött az új épületszárny kialakítása, hogy hamarosan egy európai színvonalú, modern kiállítási épületben fogadhassuk a látogatókat.

- „Megnyílt” a Régésztörténetek című virtuális kiállítás, mely az „M30-as feltárások” Hernád-völgyi szakaszaiban az MNM RÖG és Herman Ottó Múzeum együttműködésében végzett munkálatok eredményeit tárja a látogatók elé.

- A sok pozitívum mellett sajnos súlyoz nehézségek is zúdultak a hazai régészetre, a kulturális örökség védelméről szóló kormányrendelet átírásával.

Összegyűjtötte: Kertész Gabriella Nikoletta

[ketsarkuzokni]

karantén

Az, hogy tizenötödike helyett most csütörtökön utaztunk kedves Trudeau, meg az új törvénye miatt, mindent felborított. Olyan gyorsan találkoztam annyi emberrel ahánnyal csak nem szégyelltem, reménykedve, hogy nem lesz adok-kapok kicsikovid. Tulajdonképpen annyira nem érdekelt, meg úgy igazán őket sem, csak el akartam búcsúzni a barátaimtól, az emberektől, akik megmutatták a budapesti életem során, hogy szerethető vagyok és kihúztak a szutyokból, amiben dagonyáztam.

Olyan, mintha egy STOP gombot benyomnának a reptéren, megállna az idő, kiszállsz, hopp egy új dimenzió vár 14 ezer kilóméterre az otthonodtól, a szociális közegedtől. Kicsit álomszerű, kicsit valóságos, minden felfoghatatlan és más, boldogsággal tölt el,de végtelen szomorúsággal is egyaránt. Szerencsére sikeresen átengedtek a határaikon, még úgy is, hogy véletlenül egy olyan gombot nyomtam meg a regisztrációnál, amivel automatikusan egy X-et váltottam ki a nevem mellé.

Azóta csak eszem az avókádós bageleket, a miniborsókat, a juharszirup izű baconöket, meg még a jobbnál jobb finomságokat, közben nézem a kisállatcsatornát, bámulok a semmibe és várom, hogy 14 nap múlva elkezdődjön a munka, meg a hivatalos nagybetűs élet.

[szereteted]

Számíthattál rám a legsötétebb pillanataidban is, sőt akkor is, amikor kisebb problémám is nagyobb volt a tiednél. Előbbre helyeztem a boldogságodat, azt, hogy neked jó legyen. És tudod miért? Mert fontos voltál nekem és azt akartam hogy Neked jó legyen.

És erre mi a hála? Két hete nem hallok felőled. Megnézed az üzeneteimet de válaszolni már nem válaszolsz rájuk. Aggódom érted, pedig tudom hogy nem kéne.

Lecseréltél. De nem csak engem. Az összes barátodat lecserélted akik a legnehezebb pillanatodban voltak ott melletted, amikor senki másra nem számíthattál. Lecséréltél minket három olyan emberre akik semmit nem tettek még érted az ég egy adta világon. Félre ne értsd, nem azzal van a baj hogy barátkozol új emberekkel - hanem inkább azzal, hogy leszarod a régieket.

Magányosnak érzem magam miattad. Hiába vagyok körülvéve emberekkel, hiába megyek el fél órára a barátaimmal, magányosnak érzem magam. Magányosnak és hülyének, amiért elhittem hogy ez egy életre szóló barátság lesz, ahol mindenki számíthat a másikra ha bármi baja van... Üres vagyok, mert minden segítőkészséget és együttérzést kiöltél belőlem.

Tudom, hogy ezt nem fogod látni soha, de engem megnyugtatott hogy ezt most leírhattam. Ha meg látod is, őszintén szólva nem érdekel. Legalább tudni fogod miért vagyok veled olyan, amilyen.

Remélem hogy az új barátaid majd segíteni fognak ha beüt a baj, mert én feladtam. Elengedtelek. És hiába jössz majd hozzám, hogy nyavajogj... El foglak küldeni.

Hidd el egyszer a hiányom majd úgy beüt hogy hirtelen visszasírsz mindent, és azt kívánod bárcsak vissza tudnád forgatni az idő kerekét.

De akkor már késő lesz.

Addigra talpraállok. Megpróbálom megtanulni kezelni a hiányodat. Nem leszek üres, mert megtanulom kiszűrni kik azok akik nem csak akkor szeretnek ha segítség kell nekik. Te nem vagy ezek között, amit sajnálok, de tudom, hogy egyszer jobb lesz nekem nélküled.

Lehet hogy nem holnap, nem egy hét múlva. Lehet hogy csak egy hónap múlva jutok el eddig a pontig. De az elengedés lassú és hosszú folyamat ezt megtanultam már. És egy boldogabb, jobb élet vár az út végén. Nélküled.

Még ha most nem is így látom.