#csak egy lány

[dramatic-dolphin]

So we don't spam the tags but.

Ebneveldén volt fanfic??????

Én csak anime fanfiction style on és merengőn olvastam magyarul the fuck

OKAY rosszul emlékeztem. a cicaneveldén volt fanfic. meg nem fanfic is. mindenféle jobbnál jobb történet:

nagyon jó kis kordokumentum.

de amúgy ja a merengő meg az anime fanfiction style voltak a legnagyobbak nyilván. én még nagyon szerettem egy másik oldalt is, ami névleg fanfic oldal volt, de leginkább original ficeket töltöttek fel, de már az is nyomtalanul eltűnt. rip imagine fanfiction :( meg ugye ott vannak a különböző írók blogspotjai, ami örökzöld és szerintem még most is használják.

engem néha a lehető legfurább helyekre küldött a google amikor untam ezeket az oldalakat és beírtam hogy "[fandom] fanfiction magyar". cicanevelde, szerepjátékos oldal, régi gportalok... egyszer valahogyan megtaláltam az egyik kedvenc fanficíróm 2008as alex rider fanficét egy gportalon.

[itends-withus]

Most belépünk a sötétség kapuján.

Colleen Hoover - Verity

[abaddown]

❓Régen sokat gondoltam arra, hogy vajon mi lett azokkal akik törölték magukat innen? Vajon boldogok lettek? Vagy öngyilkosok…..?

[meridaabator]

Családállítás-szerintem kuruzslás

Sziasztok!

Voltam családállításon és elviekben hétig "csendesednie kell" az "energiáknak", ahhoz hogy hasson, ezért nem lehet beszélni róla.

Nomármost, SZERINTEM, ha én lázas vagyok, és beveszem a Kalmopirint, akkor menjen le a lázam akkor is, ha nem beszélek róla meg akkor is, ha beszélek róla. :-)

Úgyhogy beszélni fogok róla.

Angster Máriánál voltam, nála 10.000 Ft, ha csak résztvevőnek mész, és 40.000 Ft akkor, ha állít is neked.

Eredetileg úgy voltam vele, hogy csak résztvevő leszek, aztán a második állítás után - 11-en voltunk és lement az első kettő - én úgy gondoltam, hogy soha többet ide nem fogok visszajönni, tehát ha tudni akarom, hogy milyen hatása van rám a családállításnak, akkor az csak úgy fog kiderülni, hogy kiülök és állítunk nekem családot.

Így is történt. Az volt a kérdésem, hogy "nincs párkapcsolatom és mit tehetnék azért, hogy legyen".

Kiderült, hogy 25 éve nincs kapcsolatom, az utolsó nővel volt. Akkor mivel balkezes vagyok, és biszexuális, a feltett Anya, apa és én mellé a színpadon, kiválasztatott velem egy "ikret", és megmagyarázta, hogy anyám valószínűleg méhen belül ikerterhes volt, csak az egyiket elvesztettük.

Aztán mondatokat kellett mondanom, ilyeneket, hogy "szívesen átadtam volna a helyem, de engem senki nem kérdezett", meg ehhez hasonlókat.

A végén pedig behívott még egy ikret, egy "fiúikret", mert bieszexuális vagyok, lehet, hogy hárman voltunk.

Kaptam házi feladatokat:

meg kellett vennem az Ikertörténetek című könyvet, hogy magamra ismerhessek

kellett vennem egy fiú és egy lány plüssmackót, és kitenni a polcra, hogy emlékeztessenek az ikervalómra,és hogy nekem a saját életemet kell élnem, nem az ikreimét

kellett írnom egy listát az univerzumnak, hogy milyen párt küldjön részemre.

KÉT TELJES NAPON át dühöngtem ezen az ezoterikus faszságon, meg azon, hogy hogy lehettem annyira hülye, hogy ottmaradtam és végigcsináltam. De hogy biztosra menjek: vettem két macit darabját 800 Ft-ért meg írtam listát: rajtam nem múlik.

Nincs valami fórum, amely szabályozza a pszichoterápiákat? Mert ez szerintem egészen biztosan nem terápia, hanem valami parasztvakítás.

[foreszt]

Olvasom ezt az aktuális testpozitív/kövér threadet, és eszembe jutott Zidane.

Mármint nem a focista, hanem egy főiskolai haverom, akit mindenki így hívott, mert állítólag hasonlított Zidane-ra. Szerintem amúgy inkább valamelyik humanoid majomra hasonlított a Majmok bolygójából, és úgy általában a kiállása is olyan volt. Az a tipikus balhés csávó volt, aki gépezett, egyik adósságból vergődött a másikba, bárkit asztal alá ivott, meg tudta fordítani a még égő csikket a szájában, ha kellett, ütött, és állítólag mindig volt nála pillangó is, bár én ezt sosem láttam - szóval egyben volt nagyon a sztíló, na. Mindezek ellenére - vagy mellett - Zidane egy tök kedves ember volt azokkal, akiket bírt, és engem valamiért bírt, úgyhogy haverok lettünk, tök sokat dumáltunk.

Nekem az akkori barátnőm egy husibb lány volt, én semmilyen mércével nem mondanám rá, hogy kövér, de a méretkülönbség szemmel látható volt köztünk.

No, és egyszer valami buliban voltunk, ott volt Zidane is, meg ilyen kis kötekedő köcsögök, akik lekövérezték a csajomat, meg azt mondták ránk, hogy Stan és Pan. Én visszaszóltam valamit, aztán odébbálltunk, de neki nyilván szarul esett, elsírta magát. Ekkor találkoztunk Zidane-nal, aki miután meghallgatta, hogy mi történt, csak annyit kérdezett, hogy "Melyik volt az?". Kimentünk az utcára, ahol a kis köcsögök cigiztek, én rámutattam, Zidane odament, és lekent neki egy kurvanagy pofont. De olyat, amilyennel nem elsősorban fájdalmat akarsz okozni, hanem amilyennel meg akarod alázni a másikat. A srác megszédült, valószínűleg azt sem tudta, hogy miért kapta, de Zidane gyorsan tisztázta a helyzetet: ilyen sztoikus nyugalommal közölte vele, hogy "Mindenki úgy szép, ahogy van, baszdmeg.", majd hozzátette, hogy "Na húzzatok innen a faszba!". Aztán rágyújtott, a kis köcsögök elhúztak, én meg csak Guy Ritchie filmekben láttam azóta ilyet.

[tuuszferi]

Egészségtelen viszonyom a nőkhöz

Tegnap kaptam a munkahelyemen két koncertjegyet jövőhétre. A nővéremmel fogok menni, de szép gondolatfolyamot ébresztett bennem a dolog.

Először is beugrott anyám és családom többi tagjának erős kritizáló hangja, "Dehát nincs olyan lány akit elhívj? A munkahelyeden senki OLYAN nincsen? Komolyan a nővéreddel fogsz menni?" (ezeket így hogy elmúltam 30 természetesen már nem mondják ki hangosan, de a huszas éveim alatt hallottam őket eleget...)

Úgyhogy belső kritikus hangom hatására elindítottam egy gondolatkísérletet, hogy egy random félig ismerős kolléganőmet elhívnám a koncertre. És egyetlen szó ugrott be: az adott nő biztosan HÁLÁTLAN lenne... mint anyám, aki MINDENT is elvárt apámtól de SEMMIT nem adott neki cserébe, csak kritizálást meg basztatást. Pontosan ez a kép ugrott be, elviszem a lányt a koncertre, tegyük fel tetszik neki jól érzi magát, aztán majd azt sem fogja megengedni hogy megcsókoljam. Hálátlan lesz majd. Ami persze nem igaz. Én nem fogom merni megcsókolni, mert mi van ha maga a koncert és a velem eltöltött idő túl kevés, túl gyenge? Mi van ha egy ilyen menő koncertre elvinni egy lányt túl sok első randinak, és azt fogja érezni hogy valamit adnia KELL cserébe, amit én semmi esetre sem erőltetnék rá? A biztonsági játék az, hogy meg sem próbálom megcsókolni, és őt okolom azért mert hálátlan lesz hogy koncertre vittem.

Ettől függetlenül biztosan jól fogom érezni magam egy random csaj helyett a tesómmal. Azthiszem ezt a dolgot egy kicsit túlgondoltam... és egy kicsit pozitívabban kellene tekintenem a jövőre, nem pedig a "Hogyan nem fog sikerülni?" szenáriókat végtelenítve a fejemben...

[zeroz2ro]

Szegény lány, elindítanak egy bölcsődei gondozót, csak mert a neve PÓTÁPI, a sok birka meg a neve miatt behúzza az X-et? Ez már tényleg a Hülyék Országa ...

[csacskamacskamocska]

Picike pride – hetero szívvel

Beszélgetünk..., a pasasról, akit 27 év házasság után a felesége rajtakapta egy másik pasival és váltak, a pasas szerette volna maga elmondani a felnőtt lányának a válás okát. A lány reakciója: nagyon örül, mert már egy ideje szerette volna bevallani, hogy leszbikus. Szélsőjobbos, mihazánkos család, a családfő megátalkodott homofób. És meleg a négyből két gyerek, és végül csak kiderül, hogy az apa is. A gyerekek és az anya felszabadulnak, az apa meghasonlik. A fiú, aki évekig járt terápiára a szorongásaival és fóbiáival, aztán miután leérettségizett, a 18. születésnapját követően kiállt, hogy apa, anya, meleg vagyok! A szülők pedig: oké, de mi eddig is tudtuk. Kérsz még egy szelet sütit? Az anya, akinek a gyereke még nem coming outolt a család felé, ezért a nő eljár rendezvényekre, pridera, hogy a tevékenykedéséről lehessen beszélgetni, így puhítsa a környezetét, előkészítse a terepet. 50+ os férfi, aki magányosan élve megvárta amíg meghalnak a szülei, hogy a kis faluban ahol éltek, a szülőknek ne kelljen megküzdenie az ő másságával és csak utána kezdte keresni a kapcsolódásokat. Szülők, aki kiállnak a gyerekükért akár a családdal szemben is. Őket csak együtt lehet megtagadni. És a család végül elfogadja, hogy a fiú unokájuk mostantól lány unoka. És az a csodás nő, aki annyira nem tudott mit kezdeni a rászakadt hírrel és magánnyal, hogy inkább egy egész csoportot szervezett a hozzá hasonló szülőknek, hogy minden gyerek kaphasson egy szülői ölelést, aki a sajátjától nem kaphatott. És sztorik, sztorik, drámaiak, gyönyörűek, szívszorítóak sokszor, én a végén már szétkönnyeztem a sminkemet.

Mennyi fájdalom körbe-körbe a titkolózások, hazugságok, önismeret és elvárások körül. Mennyi elpazarolt élet, ami boldog lehetett volna vagy sokkal több boldogság lehetett volna benne, és mennyi sok rémisztő figyelmetlenség, felszínesség. Nem az az érdekes, hogy nekem mit jelent vagy jelent-e bármit is az, hogy a környezetemben valaki homoszexuális. Nem hangoztatom, hogy nekem ám vannak meleg barátaim mert nem érdekel senki szexuális élete, kivéve a férfié, aki a szerelmem. Ha valaki azt mondja, hogy mától hívjam Lorettának, akkor úgy hívom, nézze el nekem, ha néha belezavarodok, nekem is meg kell szoknom, ne vegye tiszteletlenségnek. És nem érdekel, hogy szatyorban hordja-e ki a gyerekét. Ha nagyon közeli barát lenne, még az is lehet, hogy kihordanám én. De a fájdalom, amit a titkolózás okoz az embereknek, az zavar. A mögötte megbújó kommunikációs és önismereti problémák zavarnak, a beletörődés a felszínes vágyba vagy a vágy hiányába egy kapcsolatban, az zavar. A szorongás okozta frusztráció vagy agresszió az zavar. És nyilván nem leszek népszerű az önzőn heteronormatív gondolataimmal, de ha elfogadóbbak lennénk az összes mindenféle betűvel ellátott identitásukat kereső vagy másságukra rátaláló emberrel, akkor mindenkinek sokkal kurvább jobb lenne, szóval egyszerűen praktikus lenne és pl a heteróknak is jobb lenne, ha sok meleg nem érezné azt a nyomást, hogy a környezet elvárásainak kell megfelelniük a kapcsolataikban. Mert szembetalálkozni azzal, hogy rossz szándék nélkül, de átbasztak vagy az egész életedet kell újraírnod, amire nem voltál felkészülve, minden álmod, terved a „normális” életről az megy a kukába – szóval ez nekünk se könnyű. És azt gondolom, nagyon kell szereti azokat az embereket, érintett családtagokat, barátokat, ismerősöket, akik ezt képesek szívből való szeretettel végigcsinálni, de azokat is, akik szép lassan de feldolgozzák a saját normáik átalakulását és kinyilvánítják az elfogadásukat és szeretetüket a másik ember felé. Persze, ez nem ennyire egyszerű, ezt én is tudom, ez mindkét oldalon egy spektrum, stb, annyira sokszínű az egész, hogy szinte nem is lehet mindenkire igaz véleményt formálni, stb, az idő, a vágyak, az emberek, a körülmények gyurmáznak mindenkit, ma ez fontos, holnap az, akár hetero vagy akár nem, de vannak dolgok amik mindenkit meghatároznak, hogy telik ez a kurva élet.

[amit-sose-mondtam-el]

az a fajta lány volt, akinek gyönyörű a mosolya, aranyos, barátságos és hatalmas szíve van, csak éppen ez volt a baj, ez a hatalmas szív, mert néha ez a szív csordultig telt fájdalommal és mint egy fekte lyuk, kiszívta belőle az életet és olyankor nem maradt belőle más, csak az arcán lefolyó könnyek

[drakvuf]

“Mindezek mellett én éltem a gyanúperrel, hogy itt azért lehet bibi, így elmondtam neki (természetesen szex után, mert hülye azért nem vagyok, csak óvatos), hogy sajna-bajna nagy baj történt, milyen jó is lenne most együtt boldogságban, jólétben, de tönkrement az amerikai tözsde.

Persze a szerelem mindent legyőz, és majd havi százötven-százhatvanezer forintból valahogy azért eléldegélünk, amig újra talpra nem állunk. A lány ekkor sírva fakadt, összepakolt, még bögött egy kicsit - nem hiszem hogy engem sajnált, inkább saját magát -, én lekísértem az autójához, ő pityeregve beszállt, és közölte, hogy nekünk igy nincs jövőnk.

Ekkor bekopogtam az ablakon, leengedte, én meg közöltem vele, hogy vicceltem, nem mentem tönkre, a tözsde sose volt még iyen jó, és heves integetéssel távoztam.”

Schmuck Andor: Tinder tündérek

[riariahistoria]

The facemaker*

az első világháború nem a semmiből jött és keveseket lepett meg. a következményei viszont mindenkit és pár hónap után egész Európa nézett hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam.

a fronton a katonák első körben gyalogoltak bele a brutalitásba, aztán hátrahordták őket darabokban és a következő körben az orvosok pillogtak az olyan sérüléseket látva amikre előtte nem volt precedens. és amíg csonkolni kellett végtagokat okés, majd otthon kapsz egy trafikot (nem röhög, a háború után a trafikengedélyek kiosztásánál figyelembe vették a háborús rokkantságot vagy hadiözvegységet), de mi legyen azokkal akiknek az arca tünt el?!?

Harold Gillies egy új-zélandi parlamenti képviselő, Cambridgeben orvosnak tanult fia volt (eredetileg fül-orr-gégész), aki a felsőbb osztálybeliek jóltartott életét élte a Nagy Háború kitöréséig. akkor viszont bevonult orvosnak és hamar feltünt neki hogy emberek százainak torzult el úgy az arca, hogy otthon soha többé nem léphetnek utcára szánakozás vagy undor kiváltása nélkül. a Royal Army Medical Corps tagjaként Wimereuxban dolgozott és egy Valadier nevű orvossal állkapcsokat próbáltak toldozni és foldozni, majd megismerte Hippolyte Morestint, aki konkrétan feltalálta a bőrátültetést. ezzel a technikával felvértezve fogott neki a munkájának, ami új arcot és új lehetőséget adott rengeteg olyan embernek akiket a háború szedett darabokra és a jelét magukon kellett viselniük. az ő ötlete volt a hadsereg arcsérültek részére felállított osztálya is, amelynek hamar kórházzá kellett válnia a tömeges esetszám miatt.

ekkor viszonylag rövid idő alatt rengeteg újítás történt a sebészetben és a kialakul�� plasztikai sebészetben. "alapanyag" volt bőven, Gillies csapatánál több mint 5ezer páciens, 11ezret meghaladó műtéti szám, újabb és újabb technikák bukkantak fel és orvosi részről egyre többen vágtak bele (hehe) az új műfajba. ami mára lehetővé tette, hogy a szépségkirálynő választásokon a 25 darab nem rokon lány egymás egypetéjű ikreinek néznek ki, élvezetessé téve a nemes versenyt és felmagasztalva a mind egyéniségek vagyunk örökbecsűt.

Gillies a háború után sem fordult el a plasztikai sebészettől, magánpraxisa lett, amit és aminek a technikáit világszerte népszerűsítette. rengeteg híres páciense is volt természetesen, a javítani magadon először hobbija, majd életcélja lett az emberiségnek. a menetrendszerűen érkező újabb világháborúban Gillies plasztikai sebészeti egységeket szervezett és sebészeket képzett ki arra, hogy plasztikai műtéteket tudjanak végrehajtani harcban sérült embereken. és mielőtt azt hinnéd jöttek a háború után a nyugodt, golfozós, visszavonult évek, tévedsz, mert nem igazán volt megtakarítása (itt rágondolsz a mai plasztikai sebészekre akik 6 hónaponta cserélik a Porschet amit a celeblányok kitérdeltek) folytatta hát a munkáját.

ami nem csak a veteránok életminőségének javítása volt és a hiúk farigcsálása, hanem 1946ban részt vett Michael Dillon nemi átalakító műtétjében, ami tudomásunk szerint az első sikeres nőből férfi műtét volt (felnőtt angolon végezték el, nem magyar ovison), majd 1951ben Roberta Cowell nemi megerősítő műtétjében, ami az első férfiból nő brit esetet jelentette (Rowling hisztérikus twitterbejegyzése vagyok...). semmiféle kérdés vagy kétely nélkül, ez az ember értette milyen ottragadni abban a húsban amiben nem érzed magad komfortosan.

Gillies büszke volt mindenre amit elért, mi pedig büszkék lehetünk Gilliesre. mert a Love Island ostobáit ekézhetjük naphosszat, de igazából a plasztikai műtét rengeteg ember életét mentette már meg azzal, hogy eltörölt vagy kijavított egy hibát amivel születtünk vagy amit szereztünk.

1960. szeptember 10én hunyt el Londonban, 78 évesen.

(*a The facemaker egy könyv címe ami az eseteivel foglalkozik, a Penguin kínálatában találod)

[abaddown]

⚠️Ismerős érzés ugye? Elítélnek, kirekesztenek és bántanak…mert más vagy….

‼️Megértelek és szeretlek téged kedves idegen! Lehetsz bárki. Akárki is vagy, engem nem érdekel. Tökéletes és egyedi vagy!

🚷Igen, én is ezt érzem. Egy korcs vagyok. Félig ez - félig az. Sehol se lehetek teljesen önmagam. Sehol se vagyok teljes értékű. Nem szeretnek. Bekategorizálnak. Magyarországon: “Te rohadt orosz” Oroszországban: “Венгерская сука” (magyar kurva)….

⛔️Elég volt! Nem számít, hogy magyar, orosz, ukrán, román, arab, szlovák, szerb.. stb���. Sőt az sem ha meleg/leszbikus/transzvesztita vagy! Lehetsz bármilyen, bárki! Kit érdekel mások véleménye?! Elég volt a sértésekből! Te így vagy különleges és egyedi! Vállald fel magad! Szép vagy, jóképű és tehetséges! Igenis értékes ember vagy❣️❤️

[haelhetekevvelakifejezessel]

Szóval az volt, mikor is? Három vagy négy éve? Inkább négy. Az volt, hogy nyár, krumplisalátát készítettünk este, és akkor vágta le a bal mutatóujjának egy részét. Jobbkezes ugyanis.

Szombat volt, azt hiszem, negyedike, haza akartuk vinni a salátát meg a bepácolt húsokat (azokkal mi is lett?), grillezés céljából; meg mutternek cigi, addig se pofázik, padrénak sör, addig se rákos, szomszédoknak sercegés, csak. Tudniillik a krumplisalátát érdemes elkészíteni előző este, így áll össze majd a zamat, legalábbis tartja a népi hit. Terveztük azért előtte megkóstolni is.

Rajtam kívül még egy segédmunkás érkezett, szelídebb néven kukta, de az öcsém rabszolgának szeretett ilyenkor hívni mindenkit. Az a végzetes körülmény (nem körülmény, de így hangzik Zsaru magazinnak) azóta sem tisztázott, hogy a hagymát akkor, azon az úgyszint végzetes napon miért ő szeletelte. Én mondjuk úszószemüvegben szeletelek hagymát, és akkor pont nem volt nálam, talán ezért. Apu azért aprít, mert te nem úszol! Vagy csak parádézni akart a késével. Ez már sajnos soha nem derülhet ki. (Juszt László, Kriminális.)

Szóval ülünk Gáborral a konyhai asztalnál, daraboljuk a megfőtt krumplit, öcsém kedélyesen hagymát szeletel a pulton, a Hattori Hanzóval, tudniillik a séfkéssel, amit nem sokkal korábban kapott a bátyánktól. Néhány napig kedvenc elfoglaltságunk volt paradicsomokat és egyéb dolgokat (macskát nem) ejteni az élére, és ámulni, ahogyan két részben hullanak a vágódeszkára. Meg a bátyánk gondos, videós használati utasításait tanulmányozni: hogyan érdemes és hogyan nem szabad mindenféle dolgokat aprítani és vagdosni vele. "..És a bal kezeddel: hátrafelé, mint egy pók!" (A pókot itt nem úgy értette, hanem hogy úgy rakosgatja az ember az ujjait.) Én le is voltam tiltva a késről. Biztos, mert lány vagyok és főzni sem tudok. Ő meg fiú volt és tudott főzni és neki szabad volt. Végül is az övé. És a végén ő is vágta le az ujját, nem én.

Ott ültünk tehát, Gábor és én, kedvtelve a krumplivagdosással, diskurálva arról, kinek áll vagy nem áll jogában tizenhat éve nem enni húst, és miért hívják hamburgernek azt, ami egyáltalán nem az, én a megengedő álláspont mellett érveltem, jelesül, hogy ki nem szarja le, amikor az öcsém dühében hátrafordult a hagymából, és akkor a jólismert hang: egy macska szétroppant a szájában egy csirkecsontot. De hol a cica?

"Baszd meg, levágtam az ujjamat!"

Na tessék, a vegánok miatt -- látod, kell neked ilyen vaskalaposnak lenni!, vetettem oda lenézőn, és mentem ki pisilni unottan.

Szóval "baszd meg, de béna vagy!", röhögtem egy pillanatra, de már elindultál a fürdőszoba felé, mire eldobtam a kezemből a krumplit. Végigcsöpögtetted az egész kövezetet, na, gondoltam, milyen bosszús leszel emiatt is később, minden tiszta, nett kell, hogy legyen, Gábor csontig sápad, mondtam, igyon egy unicumot, ezt majd intézem én. Csak bele ne lépjek, mert akkor széthordom a zoknimon, és majd kapok érte. A mosdókagyló merő vér volt, géz, betadin, leukoplaszt, olló?, jó, akkor egy másodikat is még rá, meg egy törölköző jó szorosan.

"Hülye bazmeg, miért a fehéret hozod, sosem jön ki belőle!"

Dehát egy hotelből loptad, nem mindegy?! Mit hozzak, a sárgát?! Gábor az ájulás szélén téblábol az előszobában, láthatóan nem tudott a konyhában maradni, nem találta a helyét egy ilyen ujjlevágásban. Neki is ez volt az első. Útban vagy, szólok rá mentemben, ülj le, menj arrébb.

Aztán valamit matattál a hálószobában, a komóddal szemben az ágyon ülve, amíg hívtam a mentőt. Azt hiszem, zoknit próbáltál húzni.

Tehát: Gábor zavartan ücsörög a kanapén, a fél lakás tiszta vér, én majdnem beleröhögök a mentősnek a telefonba, te zoknit húzogatsz fél kézzel, a fél ujjperced pedig a konyhai vágódeszkán a lilahagyma mellett.

Mondtad, hogy iszol egy unicumot, mielőtt kiérnek, hamar jöttek különben. Még azt is megengedték, hogy elkísérjelek. Én is ittam egyet elmenőben, ha már, és az utolsó mozdulatommal, mielőtt becsuktam az ajtót, fölszedtem az ujjvéget egy szalvétára, és beraktam a zsebembe. Végül is jól jöhet.

Mire hazaértünk, Gábor tanácstalanságában befejezte a salátát, és talált egy üveg vodkát a sarki boltban. Örvendeztünk vala neki. Az öcsém ujja még mindig nálam volt, mert nem használták. Dehát csak nem dobja ki az ember?! Az idiótája még két hónappal később is előszedte a mélyhűtőből, és fényképeket küldött arról, hogy a helyére illeszti. Végül egyszer túlságosan kiolvadt, és lehúzta a vécén. Az ujját.

Hát ez történt négy éve nyáron, szombat éjjel, a tizenegyedik kerületben.

[pajjorimre]

Viktor&Rolf Flowerbomb

Az egyetlen parfüm amit álmomból felébresztve akkor is felismerek, hogy ha csak látom az illatát, Magyarországon nem forgalmazza senki, legalábbis soha nem láttam még. Lepattant lépcsőház, szakadó eső, a fiatal lány a hatodikról a két hikomat kutyájával, félrebotoxolt szájával meg a műszempillájával egy csapatban támasztják a falat, hátha lesz pár másodpercük, többet amúgy se szokott belefeccölni. Ő volt befújva vele sétáltatáshoz. Baktatok, szimatolok, -Jóreggelt

-Jóreggelt

-Flowerbomb? Kedvelem.

Nulláról 100-ra egy másodperc alatt kerekedő szemek

-Ismereeed??? Honnan????

*insert Vietnam Flashback meme here*

2005, Londonnal, Harrods', a Brompton road felőli bejárattól jobbra óriási stand, akkor volt talán a bemutatója, gúlába rakva az áru, ahol végignéz rajtam a métyhen és közli hogy 80 Font ám, jóvan bazmeg négyet adjál. Egyet Bp-re, Tinának. Luxusescort, a repülőn ismerkedtünk meg, ő borbemutatókat mondott, én meg elhittem hogy havonta 2-5 van belőle, 3-4 napos, mindig közel ugyanahhoz a Kensington High Street-i Mercury hotelhoz. 8-9 hónap, ki számolja, aztán egyszercsak eltűnt, hónapokkal később email, ne haragudjak, nem így akarta, de nem volt ereje másképp. Dehogy haragszom tinaline@, kösz mindent.

A csámpás műszempilláknak inkább csak annyit mondtam hogy ez nagyon különleges illat, nem lehet elfelejteni.

[szigetingy]

Ő nem ilyen

Eljött az este. Lementem az esti kocsmába. A törzsközönség hébe-hóba lézengett inkább idegenek mindenhol. A hely exkluzivitása a nők mind bomba nők, a pasik többnyire lepukkantak. Nem is értem. Bárhova megyek, szinte mindig ezt látom. A pulthoz mentem. Egy közepes sörbe burkolództam. Igazán körbe sem néztem, nem akartam senkit. Pár perc múlva a pulttól odébb álltam, engedtem másokat. Ahogy helyezkedtem megláttam a lányt. Óvatosan feléje tendáltam. Úgy tettem mintha a véletlen sodort volna mellé, de nem. A lány a boltból, akinek macskaeledelt segítettem a bevásárlókocsijába. Huszonnégy konzervet talán tíz kilót, ennyit. Megjátszott unottsággal álltam mellette mintha észre sem vettem volna. Puff, ezt is elpancserkedem – gondoltam. Korábban, amikor boltban először megláttam, elsőre nem szép nem csúnya. Mégse, ilyen nincs. Segítettem neki. Olyan lánynak látszott, akinek nem biztos, hogy segítenek. Csak az azonnali hatású szépségeknek segítenek mindig. Ő nem ilyen volt. Valamiért elrejtette a szépségét. Persze a segítségemet ráfoghatom arra, hogy én is macska etető vagyok. Furcsa módon inkább magam miatt, mint a macskákért. Na, jó a macskák miatt is. Kutyákat is etetnék. De azok nem jönnek a házhoz. A környékbéliek féltik a kutyájukat. Még a kerítésen keresztüli kutyasimogatásra is morognak. Nem a kutyák, a gazdák. A környékbeli macskák felfedeztek. Várják, hogy etessem őket. Cserébe néha dörgölőznek, az utcai kapuig vagy még tovább kísérnek. Amikor hazaérek a kapunál várnak. Ez az egész idegen macska etetés valahogy jót tesz nekem. A boltban a macskaeleség polcoknál néha előfordulok. Éppen ott volt a lány is. Nem biztos, hogy segítségre szorult. De mindegy. Először segítettem valakinek macskaeledel ügyben. Az állateledel szagokat utálom. Most más volt. A lány és a parfümje valahogy kirántott az állateledelek közül. Ez megzavart. Legalább annyira, mint a piruló mosoly a segítségemért. Innentől figyeltem. Melyik pénztárhoz áll be. Kicsit vártam. Beálltam egy mellette lévőhöz és néztem. Milyen érdekes kezdtem nagyon vonzónak találni. Volt benne valami macskaszerű is. Előbb fizetett, mint én és eltűnt. Valamiért mélyen az emlékezetembe vésődött. Hetekig nem láttam. És most itt van a kocsmában… ~ Németh György – RP története

[csacskamacskamocska]

Elmúlik-e végleg

Vannak ilyen semmi közöm hozzá „problémák” amik mégiscsak foglalkoztatnak meg inspirálnak. Egy társaságba járok egy lánnyal, nőnek kéne mondanom mert már nem huszonéves, aki együtt járt a társaságból egy pasival. A lány szerelmes volt, a pasi nem, van ilyen. Szakítottak, kicsit érzelegtek rajta, de tulajdonképpen, érdekes módon, az együttjárásról mi már csak akkor értesültünk miután szakítottak. A fiú mondta, hogy bocs, ha kicsit furán reagálnak dolgokra, de helyzet van. Pislogtam is sűrűn, hogy most mi is történik, beszéltem a faszival privátban, hogy mondja már el mi ez az egész. Innentől kezdve némileg ki volt hegyezve a figyelmem a lányra, akit jobban szántam mint a faszit. Különlegesebbnek, érdekesebbnek, műveltebbnek láttam, mint a pasast, akinek ez a fantasztikus lány nem volt elég jó. Mindkettőjüknek van már párja, a pasasnak már gyereke is. A pasi felesége kedves, jópofa, tényleg szuper, kedvelem, de nem tudom azt mondani, hogy jobb mint a másik lány. Más. Mindketten eljönnek, sőt mindhárman, a viszonyok tiszták, beszélnek egymással, soha meg nem mondanád, hogy bármi közük volt egymáshoz. Nem is érdekel senkit, csak engem. Gőzöm nincs miért van bennem az, hogy én nem hiszem el, hogy egy szerelem elmúlik attól, hogy azt mondják, hogy vége a kapcsolatnak. Onnantól majd nem látja annak aminek előtte? Ha ott van, nem találja vonzónak? Amikért rajongott az nyomtalanul eltűnt? A fájdalom, hogy ő nem kellett, túlléptek rajta az lényegtelen dologgá válik? A másik teljesen idegenné? Ez a kapcsolat nem kiürült, elsikkad, elhidegült, hanem az egyik elutasította a másikat. Sebet ütött. Folyamatosan látni egy alternatív képet, egy másik utat, másik választást, szerintem idegborzoló. Voltam persze én is úgy, hogy évekkel később találkoztam azzal a pasival, aki iskoláskorom meghatározó szerelme volt, és nem hittem el, hogy ezt az embert valaha is vonzónak láttam. Nem is találkoztunk többször. Minek találkoztunk volna?

Van a társaságban más pár is, akik együtt éltek. Nekem irritáló, ahogy a közeli kapcsolat maradványai át meg átszövik a kommunikációjukat és terhet rak a mostani élettársra. Mert ne áltassa magát senki, terhet rak. Ezt nem akarni tudni, erre nem figyelni szerintem maradványa a birtoklásnak. Persze, mindenki csináljon amit akar, mindenkinek a saját felnőtt döntése, hogy marad vagy szakít vagy szakít és marad, és akinek valami nem tetszik az mondja, aztán majd lesz valahogy. Én csak arról mesélek amik bennem lecsapódnak, a zacc, a mocsok... Van persze rengeteg ellentmondás: A szabadságunkat nem kéne valaki más kárára, direktmód megélni. A korlátozás nem elvárható azon az alapon, hogy nekünk valami nem esik jól vagy kellemetlen. Az emberek hazudnak arról is, hogy fáj-e nekik valami. Az emberek önzők és kegyetlenek egymással.

És akkor mindenféle elejtett mondatok innen-onnan: Már nem fáj, de amikor összetalálkozom vele, igyekszem feltűnés nélkül kikerülni, mert nem akarok találkozni vele meg a nőjével. (aham, akkor most túl vagy rajta vagy nem?) Már csak barátok vagyunk. (aham, a legjobb barátok és csak te mondod neki, hogy milyen okos meg vicces, senki más.) Már elmúlt. (de minden ismeretlen üzenetről, telefonról, sosem látott tumblisról ő jut eszedbe, azt gondolod Ő volt) Jobb, ha nem találkozunk többet. (mert bármikor lefeküdnél vele és az is zavarna, ha nem) Hogy édesemnek, drágámnak, szívemnek szólítom, ez semmi, ez csak a megszokás. (baszki, 15 éve elváltatok, milyen megszokás ez?) Nem zavar, hogy megnősült és gyereke van. (csak leiszod magad, ha látod. Értem, hogy nem zavar) Felidegesít mindig, amikor találkozunk. (akkor mi a fasznak találkoztok?) Barátok tudtunk maradni. (nem akarjátok megdolgozni az érzelmi munkát a szakítással) A kapcsolataim elfogadják, hogy barátságban vagyok az exeimmel. (a kapcsolataid hazudnak) Nem akarom, hogy újra bántson vagy bármi ilyesmi. (Tudna bántani? Akkor nem utálod eléggé.) Stb, stb.

Amúgy az egész dolog érzelmi részét csak én feltételezem, teljesen elképzelhető, hogy a lány teljesen túl van a pasin, beleképzelek mindenfélét amit semmivel sem tudok igazolni, csak azt gondolom, hogy hacsak nem csalódik az ember orbitálisat a másikban, akkor a vonzalom nem múlik el, csupán háttérbe szorul, valahova a tudat eltompított mélyére kerül és ha nem piszkálják, akkor örökre ott is marad, és nem a vonzalom múlik el, csak elfelejtjük, hogy hova tettük.