#biznisz

[foreszt]

nem hiszem el gecc :DD igazából a LinkedIn manapság semmiben nem különbözik a Facebookon megosztott Szép napot, csodálatos reggelt, jó kávézást csillámos gifektől meg a smmitmondó idézetes posztoktól.

[orpheusilver]

oh god all my gay little indie bands dropped music on the same day as mitski this is so much

[telavivdelhi2]

Világ: Extrém veszélyt hirdettek: Irán egy hétre van attól, hogy atombombát gyártson | hvg.hu

Jelenti az ISIS. Nem az a ISIS. Ez egy régebbi think tank. És meglehetősen hiteles.

...talán nem véletlenül olyan nagy az érdeklődés a román meg a magyar állampolgárság iránt Izraelben, egy NY-i cimbi engem is be akart szervezni az állampolgársági bizniszbe, de nemet mondtam, mert a pénznek igenis van szaga.

[ajtostolahazba]

Múlt pénteken égre-földre esküdözött a főnököm, hogy - mivel nem tudtam elmenni a legutóbbi ebédre a country managerrel meg vele, mert ugye biznisz és én nem tudok csak úgy elmenni, ha vevő jön- szóval hogy akkor hétfőn (vagyis ma) úgy készüljek, hogy ne hozzak kaját, jön értem 3/4 12-re és azt rendelek, amit csak akarok, legyen az steak vagy libamáj, mert (megint) megmentettem a céget és ki szeretné fejezni a háláját. 12 körül már tudtam, hogy nem jön, fél1-kor rendeltem magamnak ebédet céges számlára.(kurvaanyádat, nem fogok éhen dögleni). Most 3 óra van, még csak fel se hívott, hogy te marha, bocs. Amikor azt mondtam neki pénteken, hogy félő, hogy kezdek kiégni, akkor legyintett, meg mosolyogva mondta, hogy áááá, dehogy! Hát de. Nem a szaros ebéd miatt, hanem mert képtelen átutalni időben a fizetésemet, mert mindent én tartok észben és én is csinálok, meg mert 1 szem alkalmazottja vagyok, akit nem becsül meg... Ma este találkozom egy cégtulajdonossal, aki mindenáron engem akar. Előbb részmunkaidőben, aztán ki tudja. Asszem nincs min gondolkodni.

[enk1du]

a szuper unokatesóm, és a szuper férje, aki pék, és az elmúlt években pékeskedett pl. Londonban és Stockholmban is, mindig azt tervezték, hogy hazajönnek, és nyitnak egy pékséget Budapesten. ez tegnap megtörtént, megnyílt a Läget Pékség a Bajcsyn (Bajcsy 49.), és most az egész család iszonyúan drukkol nekik. az egyik képen életem kábé legfinomabb péksüteménye, egy kardamomos bulle látható, amire eléggé rá lehet függeni. a másik képet meg az instájukról loptam, mert annyira beszélgettünk, amikor ott voltam, hogy a boltot nem jutott eszembe lefotózni. a gifflar is elég durva, de arról nincs kép. nézzetek be hozzájuk, ha arra jártok, egy péksütire, szendvicsre vagy kávéra, mert tényleg nagyon kedves emberek, és rengeteget dolgoztak, hogy ez így összejöjjön, és megérdemlik, hogy pörögjön a biznisz. hajrá, Läget, éljen a kardamom!

[ruddentropptabornok]

Upsz...

[angelofghetto]

csúszda a pokolba

Vannak híresen alulértékelt szakmák. Ilyen az enyém is. Erre akkor jöttem rá, mikor egyszer közmunkásként amolyan recepciós-adminisztrátori munkát kellett végeznem (felvettem a telefonokat és időpontokat egyeztettem) lényegesen többért, mint a korábbi fizetésem. Aztán egy darabig tanítottam, mert a szakmám mérnökei valójában az oktatásba menekültek, ahol cirka másfélszer annyit lehet keresni, mint a szakmában, de a bosszútörvénynek hála mára ez is befulladt.

A rendszerváltás előtt kezdődött, mikor boldog-boldogtalan GMK-zott, fusizott, boltot és vállalkozást nyitott a tisztességtelen szabadrablás és prompt meggazdagodás szellemében. Emlékszem, ahogy még dicsekedtek is azzal, hogyan lopták el egymástól az ötleteket a festődében. Akkoriban az volt a trendi, hogy mindent fehérben varrtak meg, és utólag olyan pasztell fagyiszínekre festették. Ezt onnan is látni lehetett, ha valahol megpattant a varrás, vagy ki kellett bontani, és a cérna alatt fehér maradt az anyag. Gyakran kismamákkal varrattak, akik hamar rájöttek, hogy minél nagyobb öltésre állítják a varrógépet, annál haladósabb a munka, és a több darabszám több darabbért hoz. Ez volt az egyszer használatos önmegsemmisítő ruhák időszaka. Eközben a hivatásos cégeknél olyan minőségi követelményeknek kellett megfelelni, hogy egyre ráfizetésesebbek lettek. Hogy miért virult a butik-biznisz? Mert divatérzékenyebb volt. Hoztak Bécsből vagy Tarvizióból valami kikukázott rongyot, szétszedték, körberajzolták, és puff, ott a szabásminta, lehet tömeggyártani. Kevesen értették meg, hogy ez ugyanaz a konfekció (csak értelmezhetetlen minőségben), ami a szoci áruházak méretkínálata, csak rosszabb. A baj az volt, hogy a kereskedők, akik megrendelték az áruházak kínálatát, 50-pluszos fejjel döntötték el, hogy mi kell a 30-mínuszos vásárlóközönségnek.

Fair-trade szégyenért nem kell Afrikába vagy Távol-Keletre menni, elég mondjuk Ceglédig, Mátészalkáig, vagy a nyóckerig. De a belvárosban is bőven akadnak rabszolgatartók. Ha büdös nagy nyomort akarnak ábrázolni az amcsi filmekben, mindig varrodákat mutatnak. Mexikói meg puereto-rikói nők görnyednek a varrógépek fölött, és orrvérzésig nyomják a pedált, patkányok szaladgálnak a fal mellett (esetleg maffiózók lövöldöznek). A szabásmintákat gyakran egy kövér, kopasz, szemüveges bácsika szerkeszti ceruzával a füle mögött és vonalzóval a szájában, és jön valami szöszi misszpicsa, aki a "dizájner". Hát ez az általános kép az én imádott és lerombolt szakmámról. Ma már nincs Magyarországon felsőoktatása, igazából nem tudom, mikor szűnt meg. Ez volt az egyik első szakma, amibe hagyták betörni a dilettantizmust és a kártékony kínai nyomulást. Igazából a jelenlegi szakoktatók legalább felét megbuktatnám, nem hogy diákokat engednék a keze közé. A követelményrendszer is pusztul. Mikor én tanultam, az összes ruhaipari gép kinematikai ábráját fejből, táblánál kellett tudni rajzolni, ma fel kell ismerni a tankönyvből úgy, hogy alá van írva. A középsuliban elsőben, ahogy tudtunk egyenesen meg görbén varrni, bedobtak a mélyvízbe, és pl. a nyári iskolai egyenruhánkat már magunk varrtuk... de a mai végzősők 4 év után nem tudják megvarrni a saját ballagó ruhájukat. Sajnos a jó szakik magukkal viszik a szakmát a sírba, és nincs utánpótlás, mert kevés ember olyan fanatikus, hogy szerelemért dolgozik, ha a csekkeket pénzzel kell kifizetni.

Aztán jött a fast-fashion, az előkészítés nélküli tömexar termelés a kereskedői extraprofitért. Mert a hasznot nem a szellemi terméket létrehozó vagy az előállító kapja ám. Érdemes belegondolni, mennyit kap ez a két terület, ha a ruhaboltokban a -70% után is nyereséges (vagy legalábbis nem veszteséges) a kereskedés. Akkor most hol van itt a fair-trade, ahol megalázóan alacsonyak a fizetések, ha egyáltalán be van jelentve a dolgozó?

Pedig milyen gyönyörű ez a szakma! Konstruktív, kreatív, egész napos flow élményt ad... már ha hagyják az embert dolgozni, mert gyakran "nincs rá idő". Csak gyorsan nyomjunk valami akármit, haladjunk, jó lesz az, úgysem fizetik meg a vásárlók. Pedig ez nekem FÁJ. Néha ingyen, munkaidőn túl csempészek be minőséget, mert pofám leszakadna, ha azt kellene kiadnom a kezemből, amit a főnök megkövetel. Az embereknek, de még a cégvezetők többségének sincs fogalma arról, hogy egy tisztességes szakembernek milyen hatalmas tudást kell megszereznie, és hogy adott esetben a teljes tudása kell egy konkrét megrendeléshez. Csak felsorolásképpen, hányféle tárgyat, témát kellett tanultunk: textilruházati anyagismeret, szővés, fonás, kikészítés, szerves és szervetlen kémia, műszaki rajz, általános gépészet, statika, mechanika, elekrtrotechnika, gépelemek, irányítási rendszerek, informatika, ruhaipari gépészet, technológia, munkavédelem, emelt szintű matematika, szabás-szakrajz (szerkesztés, modellezés, szériázás), műhelygyakorlat, gyártásszervezés, üzemgazdaságtan, művészettörténet, viselettörténet, művészeti anatómia, színtan... és párat szerintem ki is felejtettem. És a rendszerváltás utáni főnökeim közül jobb esetben a fele legalább már látott közelről varrógépet. Fogalma sincs, hogy egy korrekt szabásminta mögött mennyi szellemi munka van, nem hajlandó elismerni (sem erkölcsileg, sem anyagilag), hogy ez az alfa és omega, mert ha nem jó egy szabásminta, onnantól a cég csak selejtet tud termelni, viszont a jó szabásminta olyan, hogy a szabász és a varrónő, aki kemény darabbérben dolgozik, nem kell gondolkozzon, variáljon, alakítgasson, csak nyomja a gépet, mert ő azzal keres. A jó előkészítés az alázatról és a csapatmunkáról szól: nem csak odakenek valamit, hanem kiszolgálom a munkámra épülő tevékenységet, a keze alá dolgozok a munkatársamnak, mert abból jön a minőség és a termelékenység. És nem azért hogy a vállukra emeljenek és körbehordozzanak, hanem azért, mert ez a dolgom, a hozzátett részem az egészből.

Bojár Gábor szerint az igényes vevő tartja szinten az igényes munkát a cégeknél. Milyen igaza van. Magyar viszonyok között az a baj, hogy az egész láncolat nem ért hozzá. A szakkifejezéseket felváltotta a konyhanyelv, még valamikor a 80-as évek végén, a gyártót "készítőnek" kezdték nevezni, ez önmagában fényesen jelzi is a minőségi zuhanást (ha csak meghallom ezt a szót, görcsbe rándulok). Szoktam mondani, a hatvanas években a sugardaddy a barátnőjének nercbundát és brilleket vett, későbbi időkben autót, lakást, ma meg saját divatmárkát, amiben cukika "megvalósíthatja önmagát".

Hol tartunk? A készítő nem ért hozzá, mert a vállalkozása indításához csak pénz kell, szakértelmi léc nincs, amit át kellene ugrania, nem hajlandó megfizetni a jó szakembert, mert jóazúgy, és betanított meg önjelöltzseni munkatársakkal rentábilisabb. A kereskedő nem ért hozzá, ő üzletember, azt árulja, ami nagy hasznot hoz, és lehetőleg azt a három méretet forgalmazza, amit akkor is el tud adni, ha piros hó esik. A vevő sem ért hozzá, ráadásul több generáció alatt hozzászokott a tréhez, a tucatáruhoz, a rossz minőséghez, a kaotikus méretezéshez, azt veszi, amit kap, legfeljebb halkan morog. De ami a legnagyobb tragédia, hogy itthon nincs fizetőképes kereslet. Ez annak is rossz, akinek minőségi igényei vannak, és annak is, aki minőségi munkára képes. Méretes vonalon is büdös nagy káosz van. Itt is tobzódnak a dilettánsok, és némelyik indokolatlanul sokat kér, kihasználva, hogy nincs más. Szomorú, de aki össze tud varrni két anyagot egymással, az még nem varrónő, legfeljebb kezelni tudja a gépet. Leginkább a gitározáshoz hasonlíthatnám: Jimi Hendrix vagy Al Di Meola asszem nevezhető jó gitárosnak, a többi önjelölt zseni viszont pontosan tudja, hogy a zeneirodalom 70%-a lekísérhető 3 akkorddal, de attól még nem lesz valaki zenész. És kell még valami a jó munkához a profizmuson kívül: szív.

[zeroz2ro]

Sajnos Lázár alól teljesen kiszaladt a talaj .. "A magyar kormány Debrecenre mint társfővárosra tekint, és továbbra is részt vesz a fejlesztésében. Debrecen néhány év múlva utolérheti, vagy meg is előzheti Budapestet, és olyan jelentőségű várossá válhat, mint például Hamburg." Aha! 1.8 millió lakos (agglomerációval együtt 3 millió) vs. 200 ezer lakos. "A kormány magánbefektetők bevonásával újítana fel tíz forgalmas pályaudvart. Budapesten a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvart, de Kelenföld is bekerülhet a projektek közé.  MÁV és a kormány által kiválasztott magánbefektető egy közös projekttársaságot hozna létre, amelyhez a magyar vasúttársaság a beruházáshoz szükséges fejlesztési területet adná. A projektben szétválasztanák a vasúti és kereskedelmi funkciókat, emiatt vonzó lehet a beruházás a magánbefektetőknek is. " Minden bizonnyal rohanni fognak a magánbefektők a többszáz milliárdos pályaudvar-felújításnak! A Nyugati lesz a magyar "Wien Westbahnhof"! Akkora biznisz, dőlni fog a profit!

[drakvuf]

Kőgazdag fiatalok 4: Az inasok dolga

Filiphez a reggeli rutinja közben csatlakozunk. Elárulja nekünk, hogy havi egymilliót költ arcápolásra és csak a reggeli rutinja hat lépésből áll.

Beugrik hozzá Kata, aki szintén skincare expert és elmeséli, hogy ő Bécsbe jár masszíroztatni az arcát, belülről. Tescos Ungár Péter viszont nem azért rángatta ide a nőt, hogy az arcápolásról beszélgessenek, hanem azért mert másik lakásba akar költözni. A mostaniban nem férnek el a ruhái.

Kata felméri a lakást, szerinte 200 misiért el tudná adni a kecót.

Megnézik az új helyet is. A nő meglepődik, hogy csak 5 négyzetméterrel nagyobb, mint a régi.

Szerinte ez rossz biznisz lesz, mert 80 millióval drágább, mint a mostani. Mindenesetre ráhagyja a fiúra, mert ő mindenképp jól jár.

PSG Ogli szeretne jó viszonyt ápolni Auréllal valamiért, ezért leviszi Lupára csajozni.

Elkezdik keresni a nőstényeket és hogy sikeres legyen a hódítás, Papaszítát kicsit hátrahagyják.

Aurél annyira nem lelkes, mert már szerelmes egy lányba, de Olivért ez hidegen hagyja. Akcióba lendül.

Ogli anyakönyvezett nevén, PSG Ogli 7 néven mutatkozik be a lányoknak. Aurél eszkalálja a szitut és erős faszméregetésbe csap át az akció kettőjük között. A lányok ezért lepattintják őket.

Mindeközben Papaszíta megfigyeli az eseményeket. Elmeséli a fiúknak, hogy az ő idejében csak megfogták és vitték a lányokat.

Olivér nem adja fel, prémium minőségű italt küld a hölgyeknek, akik erre megenyhülnek és odamennek a fiúkákhoz.

Ogli bedobja, hogy menjenek vízisportolni, de a három hölgyből csak egy akar csatlakozni. Viktória.

Aurél szerint ezek a lányok csak a pénzre mennek, ezért őt nem érdeklik (meg egyik se mutatott érdeklődést felé).

Olivér közben a vízben szerencsétlenkedik.

A sportolás után a lányok megvitatják, hogy etikus-e lehúzni egy értelmi fogyatékost.

Végül arra jutnak ennyi pénzért megéri.

Ogli elhívja magához a Vikit, de az kicsit kéreti magát. Azt mondja, hogy ha kap egy kiskutyát, akkor átmegy. Deal.

Összejön a romantikus este. Papaszíta diszkréten figyeli a fiatalokat.

Másnap Szandi végigtelefonálja a baráti körét, hogy mizuka van.

Megtudjuk, hogy ha az egyik barija valami rossz sztoriba kezd egyből rábassza a telefont. Az ő kedvét ne bassza el senki.

Kiderül a lányról, hogy nagy history nerd és Kleopátra mintájára ő is tejben szokott fürdeni, hogy fiatalon tartsa a bőrét.

Felhívja Olivér, hogy közölje a nagy hírt: becsajozott. Megbeszélnek egy közös ebédet, hogy Szandi is megismerhesse az új lányt.

A fürdő után érkezik a fodrásza.

Neki is elmeséli, hogy csináltatta fel a lovát.

Ezek után a közös ebéden folytatjuk. Szandi megismeri Vikit.

Elmesélik az új csajnak, hogy Szandi megrángatta az egyik régi barátnőjét, szóval vigyázzon magára.

Viki azt mondja, hogy eddig Olivér a legkomolyabb faszija. Ogli szerint eddig csak idősebb golddájgerek találták meg, de a mostani lány más.

Metta cicája, Ahmanet 5 éves lett és a nő szülinapi bulit szervez neki, amire meghívta a Kőgazdag fiatalokat is.

Magához rendel egy dekorost és egy rendezvényszervezőt, hogy kidolgozzák a részleteket.

Liza, a bejárónő diszkréten hallgatózik.

A bulira hivatalos Bogi is, akit szintén a Nagy Őből ismerhet az olvasóközönség.

Liza megzavarja a fiatalokat és megjegyzi, hogy kicsit túlzás a macskának szülinapot tartani. Metta elzavarja, hogy inkább öltözzön fel normálisan az eseményre és örüljön, hogy meg van hívva.

Bogi kicsit rendbe szedi a nőt is, aztán irány a helyszín.

Metta el van ájulva a díszlettől. Szerinte ez a minimum, ami a macskájának jár.

Elviteti egy kis sétára a macskát Lizával, hogy szépen elkészüljön. Filip érkezik elsőként és ajándékot is hozott a Ahmanetnek.

Wishes Ungár Peti fanyalog egy kicsit, amiért a földön kell ülnie. Nem várt fordulat: Kata lemondja a bulikát, mert nyirokmasszázson van Bécsben. Metta csalódott.

A többiek sem bukkannak fel időben, szóval a nő el kezdi hívogatni őket.

Ogli nem veszi fel a telefont. Nem is érti minek hívja, hiszen nincsenek jóban.

Metta lecsekkolja a srác instáját és látja, hogy egy étteremben van. Újabb csalódás. Ezután felhívja Szandit, aki szintén nem veszi fel.

Csabiék is hivatalosak a partikára, de késnek, mert a srác sokáig készülődik. Leti sietteti, de Herceg megjegyzi, hogy még olajat is kéne cserélni az autóban.

Hogy segítsen, Leti étolajjal végzi el a műveletet. Sikeresen szabotálta az eseményt: nem mennek a buliba.

Metta teljesen bezuhan, amikor ezt meghallja. Beköszönt a valóság: senki se szereti.

Filip oldja a feszkót egy kis sztorizgatással, de aztán Liza megint felbassza a nőt.

A macska ideges lett a környezettől, ezért a bejárónő bevitte a helyére. Metta viszont nem érti miért nem egyeztette ezt vele előbb. Filip megjegyzi, hogy Mettából szingli macskás nő lesz.

Ez volt Ahmanet szülinapjának története, ahol még a szülinapos sem volt ott.

[kgyst]

Azt azért elfelejtették megemlíteni, hogy a programozásban a különféle rendezések alapvetően fontosak, így ez nem hülye matematikusok időtöltése, hanem kőkemény biznisz is.

[pokmajom]

Bocs srácok, elbasztuk.

Nem teljesen így akartuk, de ez lett. Sajnos. Pedig olyan jól indult minden, mikor elkezdtük. Kelet-Európa lelkesen vágott bele a piacgazdaságba, lett egy teljesen új globális iparág, az informatika és bár a harmadik világ ugyan csendben nyomorgott akkor is, de a tolerancia még nem szitokszó volt és a béke sem politikai termék. El lehetett hinni, hogy tényleg, mindenki békét akart, mert abban volt az igazán nagy üzlet, meg a pénz. Mindegy, bonyolult, de a lényeg, hogy az volt a jófej, aki azt mondta, legyen már béke, basszátok meg. Aki meg azzal jött, hogy ellenség, támadás, meg állandóan kurvaanyázott mindenkivel, az szarfej volt és lebombáztuk. Dőlt is a pénz rendesen, ahova kellett. Senki nem gondolt arra, hogy láttunk már ilyet, aztán annak is milyen vége lett. Kétszer is már. Nem akartunk semmit máshogy csinálni, mert minek, ha így is jól működik. Természeti erőforrást kiveszed okosba, terméket állítasz elő belőle úgy ahogy a legolcsóbb, azt meg eladod ott, ahol a legtöbbet adják érte. Nincs itt semmi látnivaló. Csak aztán, a nagy semmit nem változtatásból az lett, hogy a politika jobb üzlet lett, mint a biznisz és abban lett az igazi pénz. Persze csak akkor, ha nem szarakodunk a demokráciával, hanem csak úgy jön a hatalom a néptől, mert fél az istenadta és megmentő kell neki. Nem is kellett nagyon rájátszani már nekik a gyűlöletre, jött az a félelemből. Jó, kicsit azért, lehet túltoltuk mégis, mert mostanra már, szinte bármelyik ország, valamilyen, az adótokból fenntartott, állami propaganda csatornáján, valaki be akarja verni a pofáját valakinek, aki máshogy gondolkodik, máshogy néz ki, másik országban él. Úgyhogy, most itt lesz nektek megint, néhány évtized gyűlölet, meg borzalom és a szabdjára engedett ösztönökre játszó politikusok. Ennyit tudtunk összehozni, egy egész jó pozícióból. Vagy talán pont amiatt.

[dioskailacs]

az öncserbenhagyás margójára

mikor kicsi gyerek voltam, imádtam énekelni, és mindig arról álmodtam, hogy majd énekes leszek. nem volt egy kifejezetten csodás hangom, meg anyám inkább intellektuális utakra szánt engem, ezért zenesuli vagy ilyesmik helyett nyelvórákra jártam. szerettem amúgy nyelveket is tanulni, de ha visszatekintek a gyerekkoromra, hogy miket csináltam igazán szívesen, mik kötöttek le leginkább, az a festés, rajzolás, zene, éneklés, tánc, a történetek, akár hallgatása, akár kitalálása - szóval művészetek. és nyilván, ez tök normális, hatvanezer másik kisgyerek is ezeket élvezi a legjobban, nem arra fut ki ez most, hogy én milyen kibaszott különleges lennék, hanem, hogy anyám ezekre úgy tekintett, mint kedves kis hobbikra, amik tök jók, de a gyerek annyira okos, hogy vétek lenne nem a következő Einsteint kinevelni belőle, meg hát anyám tanár, szóval akadémiai útra tett. apám sokkal művészlelkebb, de ő meg nem igazán foglalkozott a jövőmmel, vagy en bloc a nevelésemmel, szóval anyám magára maradt abban, hogy kitalálja, mi kell a gyereknek, engem meg kicsiként hiába kérdezett volna meg. anyám egyébként is úgy kérdezett dolgokat, hogy addig presszionált, amíg az általa preferált álláspontot választottam, tehát megadta a választás illúzióját, de addig nem nyugodott, amíg az nem lett, amit ő akart.

párszor bedobtam az éneklés témát, de anyám mindig lerendezett azzal, hogy hamis hangom van, szóval ennyiben maradtunk. sokkal később, húszas éveim közepe felé, derült ki számomra, hogy az éneklést, ugyanúgy mint bármi mást, tanulni lehet. lehet fejlődni és még ha nem is született az ember Adele-nek vagy Florence Welchnek, egy féldecent szintre bárkit fel lehet húzni, ha az a valaki megdolgozik érte. főleg azután jöttem rá, miután rengeteget énekeltem magamnak, meg kísérleteztem a hangszínekkel, magasságokkal, és egyszer legyűrve minden prekoncepciómat, évtizedes szégyenemet és cringe-elésemet, felvettem magam, ahogy éneklek. visszahallgatva tűnt fel, hogy hát hé, ez nem is olyan szar, mintha kétszer olyan szar lenne. azóta énekeltem karaokéban is, és másoktól is kaptam visszajelzést, hogy hé de hát neked jó hangod van - ez abban segített, hogy ellenőrizzem: nem csak behaluzom magamnak, hogy tudok énekelni, mert már hozzászoktam a saját hangomhoz, hanem egyéb független fülek szerint sem vagyok hallgathatatlan.

azzal már nem áltatom magam, hogy énekes leszek, nem is biztos, hogy lennék, de hobbiból magamnak eldalolászok, meg rettenetesen jó feszültséglevezetésre, lélekkiengedésre, megtisztulásra meg ilyenekre. meg fun, na. szeretem. elájulni senki nem fog a hangomtól, de talán menekülni sem.

na és aztán anyám elküldött nekem egy podcastot Palya Beával, és ebben a podcastban beszélt Palya Bea arról, hogy van neki egy éneklős kurzusa, amire egyből rá is kerestem, mert ez azért elég fun lenne, de már a beszélgetés alatt gyanús volt a dolog, mert coaching kereteken belül emlegette, és hát a coaching az gecinagy lehúzás szokott lenni általában, és felkeresve a honlapját, meglátva az árakat, valóban megbizonyosodhattam arról, hogy igen, még ha tök szuper is a kurzus, ez sokkal inkább biznisz, mint szívjóság, úgyhogy el is engedtem. aztán írt anyám, kérdezte, hogy meghallgattam-e a podcastot, mondtam, hogy meg. aztán kérdezte, hogy nem akarok-e menni erre a kurzusra, mert, hogy rögtön én jutottam az eszébe. mondtam, hogy sajnos nincs fölösleges másfél millió forintom, főleg az elmúlt évek súlyos anyagi megbaszódása után. erre bedobta, hogy ha nagyon szeretném, akkor ők apámmal besegítenek. azt hiszem, itt tört fel belőlem a zokogás, olyan igazi rázkódós, kontrollálhatatlan módon. harminckét éves koromban anyám felajánlja, hogy kifizet közel egymillió forintot egy félkamu éneklős kurzusra, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy elkéstél anyám, késtél ezzel jó huszonöt évet.

nincs bennem se harag, se méreg, vagy vádaskodás, mert százszor átbeszéltük már a gyerekkoromat, meg azt, hogy ő a legjobb szándékkal együtt is milyen sebeket hagyott bennem meg az öcsémben, meg hogy ez volt a legtöbb, amit akkor ki tudott hozni magából és tudom, és értem, de ez most annyira mélyen vágott belém, hogy napokig nem is tértem magamhoz. és újra szembesültem a ténnyel, hogy azért hanyagolom el én magam a saját igényeimet, mert gyerekként ezt tanultam anyámtól, aztán ezt a mintát követve és keresve sok olyan emberrel barátkoztam, akik ezt tovább erősítették és éltették bennem, és nagyon sokáig éltem úgy az életemet, hogy miközben tepertem, hogy a "kötelezők" meglegyenek (amik mindig mások igényeinek teljesítése volt), magamra nem maradt energiám és azt hittem, az a self-care, hogy leszarom a szobám takarítását, meg teletömöm magam édességgel, meg addig iszom, amíg már jól érzem magam a valóságtól való elszakadtságban, de nemrég ébredtem rá arra, hogy ezek nem a törődés jelei voltak, hanem a "tessék, itt egy szelet csoki, most már kussolj és haladjunk". rettenetesen bántam magammal, nem csoda hát, hogy utáltam magam. a másoktól kapott elutasítás megerősítette bennem a meggyőződést, hogy valóban el vagyok romolva, és ahelyett, hogy ennek hatására legalább én magam a saját oldalamon lettem volna és kiálltam volna magamért, egyetértettem ezekkel a véleményekkel és nyomattam ezt tovább magamnak. nem csoda, hogy menekültem - másoktól is és magamtól is - mert sehol nem éreztem védelmezve vagy értékelve magamat.

geci nehéz ezekből a gyakorlatilag egész életes mintákból kimászni és máshogy cselekedni, pláne határokat meghúzni és tartani is azokat, mert eddig semmilyen határt nem húztam és ez a változás nagyon furcsa volt a környezetemnek, de ma már nem rettegek annyira a visszautasítástól és a szeretetmegvonástól. mert nyilván ez van a mélyén az egésznek.

[pajjorimre]

Családi biznisz volt a holland focista drogügylete ahogy látom - szerette az izgalmakat az biztos.

2.2 tonna kóla az elég izgi, ja.

[kekbond]

a "Vinted rage"-em után szabadon viszont rájöttem h túl jó biznisz ez nekem. geci még magamat is eladnám ezen.

[ruddentropptabornok]

Mondtam én, hogy tuti biznisz lesz.