#az életedben

[yooboobies]

.

[angelofghetto]

Honnan ered a haragunk?

Miért van az, hogy a kutatások mindig azt hozzák ki eredménynek, hogy a természeti népek a legboldogabbak a világon, azok, akiket civilizált szemmel borzasztóan szegényeknek látunk? Lehet, hogy kissé pontatlan a kérdés, de az biztos, hogy nem a GDP tesz boldoggá.

Van a Ntflx-en egy remek négy részes sorozat arról, hogyan éljünk 100 évig. Mindegyikben ott van a szeretetben megtartó közösség, a célok, a fizikai aktivitás, és bizonyos étkezési szokások. Nem agysebészet.

Kicsit visszatérnék a kertemhez, mert rengeteget tanulok tőle, egyáltalán ettől a másfajta léttől, ami nem a nagyvárosi környezet.

A kert lassú. Nem lehet azonnali eredményeket várni, attól nem nő gyorsabban a répa, hogy naponta kihúzogatom a földből, hogy nőtt-e már (mint kiskoromban tettem nagyiéknál). Előrelátás kell, átgondoltság. A fákat pl. nem magunknak ültetjük, hanem a gyerekeknek, onokáknak, és jól meg kell tervezni, mekkora lesz kifejlett korára a lomb körfogata, a magassága, hogy mi marad meg alatta. Nem minden szereti azt a helyet, talajt, fény-árnyék viszonyt, ahova mi tennénk. Izomból csak tűzifát hasogatni lehet, kertészkedni nem. Viszont százszorosan meghálálja. Át kell állni egy másfajta sebességre, alkalmazkodásra, figyelemre, szemléletre, és kell megfelelő alázat hagyni hogy tanítson.

Mióta újparasztok lettünk, kisimultunk. Még a munkahelyi stresszt is elsimítja egy olvasgatás a hinta��gyban, egy medencés úszkálás utáni kiterülés a napon, egy csalási hógolyózás, hólapátolás, vagy a kismadarak megfigyelése az etető/itató körül.

A baj a kapitalizmussal van. Hogy legfőbb értéknek a pénzt, a karriert állítja be, és elhiteti, minél többet dolgozunk/svindlizünk, annál több pénzünk lesz, és annál jobban fogjuk érezni magunkat. És persze azt is elhiteti velünk, hogy csak mások kárára gyarapodhatunk.

Voltam piszok szegény, és önmagamhoz képest baromi gazdag, és igazán egyik se jött be. Mondják, a pénz nem boldogít, én úgy szoktam mondani: a pénz nem boldogít, de a pénztelenség boldogtalanít. Ám találkoztam egy új mondással: a gazdagok is sírnak. Csak más okból.

Csórónak lenni annyit jelentett, mint víz alatt élni: takarékoskodni kellett a levegővel, és ez ment is egy jó darabig, de néha fel kell jönni levegőért (értsd "felelőtlenül" költeni valamire, ami kis jutalom vagy luxus), különben megfulladunk. Aztán jöjjön aminek jönnie kell, majd megoldjuk. Az is jó volt, mikor a koldusnak odaadtam az utolsó filléreimet abban a biztos tudatban, hogy majd csak lesz valahogy, ahogy eddig, mert önbizalmat adott, hogy még én is tudok jótékonykodni, mert van aki még nálam is csóróbb, és igazából édes tökmindegy, hogy kétszáz forintom nincs, vagy ezer forintom nincs.

Pénzzel élni,pedig állandó félelem volt, hogy elveszítem, kicsalják, rosszul döntök és bebukom, és érdekes módon megváltoztak körülöttünk az emberek. Volt, aki elkezdett hozzánk potyázni járni (eleinte nem volt zavaró, csak mikor már nagyon elpofátlanodtak, és elvárás sőt követelőzés lett belőle). Volt, aki azért maradt el, mert a puszta létünk szembesítette vele, hogy ő "máshol tart". És itt a kapitalizmus másik főbűne, hogy valahol tartani KELL. Volt, aki egyszerűen azért maradt el, mert nem utazgat "olyan messzire" vidékre, pláne vonattal.

Namost jóval hamarabb kiérek a belvárosból vonattal, egyedül vagy másodmagammal ülve egy négyes ülésen, átszállás nélkül, mint amennyi idő alatt régebben a munkahelyemre kiérten 3-4 átszállással, tömegben. Ráadásul légkondi van, és menet közben csatlakozóról tölthetem a mobilomat, vagy akár laptopon dolgozhatok is, ha akarok (mondjuk a fecskén nem, de az új szépvonatokon igen). Tény, hogy meghibásodásnál nagyobbat szív az ember, mert nem lehet 2-3 megállót lesétálni mint a 4-6 villamos vagy a 7-es busz esetében.

Ha valaki azt mondja pár év előtt, hogy egy három generációs, saját tulajdonú nagykertes, úszómedencés házban fogunk lakni a 150 éves, gangos (legfelső emelet, lift nincs) önkormányzati helyett, aminek a rezsijét is alig tudtuk kigazdálkodni, konkrétan hülyének néztem volna. És nem kellett senkit megölni, átverni, lefizetni érte.

És itt jön a vonzás törvénye, ami nem valami spirituális izé, meg sokáig nem is tudtam hogy van ilyen, de többször is működött, amire csak utólag jöttem rá. Valahogy mindig olyan pasik környékeztek meg, akik borzasztóan hasonlítottak az akkor épp általam megkedvelt férfiszínészekre (??!!), és nem én hajtottam rá. A gyerekeimet is "kinéztem magamnak" vártúrán, bébi instant teás dobozról, magazinfotóról, stb.

A gangos lakást is "megrendeltem". Tetszett a régi angol filmekben, hogy a lakás nem olyan, hogy pici előszobába lépünk, hanem egyből egy kandallós könyvtárszoba nappaliba, amiből más szobák is nyílnak. Mikor kaptuk a riasztást, hogy megvan a cím, és rohantunk megnézni, megálltam a nyitott ajtóban, körülnéztem, elvigyorodtam, és azt mondtam: "EZ AZ, hol írjuk alá"? Vicces, hogy később az egész ház felkapta a kandalló ötletünket és átalakíttatta a gázkonvektorát, csak mi nem, ahogy nem lett meg a bőrkanapés, plafonig polcos enteriőr sem, mert ötlet az volt, csak pénzünk nem volt rá.

A mostani kecóelőtt kinéztünk egy másikat, még Pest egy külső kerületében, ami ugyan nem volt tökéletes, de nagyon tetszett mindannyiunknak. Végül ráígért egy vállalkozó, aki valami műhelyt akart ott létesíteni és azonnal kápéval fizetett. Enyhe csalódás volt, de megbeszéltük a családdal. Én: - Nyugi, lesz jobb! Kismenyem: - Jó, de mikor? Én: - Mondjuk jövő nyáron.

És lőn. A tökéletes ház a tökéletes kerttel. Csupán annyi kompromisszumot kellett kötni, hogy vidék, ahol egy pesti garzon áráért kacsalábon forgó birtokokat árulnak. Viszont a közlekedés jó. Olyan, mintha a nyaralónkból járnánk be dolgozni. Nyáron a melóból haza lehet nyakig csobbanni a medansziéba, ősszel borozgatni a tábortűz mellett, néha bográcsozni, grillezni, a gyerkőcöknek és kutyáknak meg bőven van hely rohangálni. Már osztálytalálkozó is szerveződött ide: a kaját vállaltuk, piát mindenki magának hozott.

Ezt nem azért írom le hogy bárki pukkadjon, hanem azért, mert bárki megcsinálhatja, ha nekünk sikerült. A titok, minél többször, minél több érzékszervvel átélni, mintha már meglenne, és élveznénk. És jön.

És akkor a címbeli kérdés, honnan ered a haragunk? Ahogy már fentebb is áll, arra kondicionálnak, hogy valahol tartani kell, ami kudarcélményhez és irigységhez vezet, ha valaki előrébb tart. Nehezített a pálya. Rengeteget dolgoztatnak minket, és/vagy szembe kell nézni a feszültséggel, lelkifurdalással, lebukástól való félelemmel, amit a nem épp korrekt húzások okoznak (pszichopaták előnyben). Néha olyan munkát kell végeznünk, amit utálunk, de jól fizet. Sokszor kényszerpályákon élünk, a kötelezettségek elviszik az életidőnket, az egészségünket, és nem borítékolt az eredmény. És nem marad arra, amit csak egyre tolunk ki időben, hogy majd egyszer, de lehet hogy akkor már túl fáradtak, öregek és/vagy betegek leszünk hozzá.

Néha másokra haragszunk, néha magunkra, vagy a világra, pedig a szisztémával van a baj. Az ember arra született, hogy amennyire lehet, jól érezze magát, és azt tegye, ami boldoggá teszi, olyan emberek körében, akiket szeret. És ebben ha visszaolvassuk, nincs benne az a szó, hogy pénz. De akkor ez egy másik gondolati dimenzió.

Ahogy ez a kis tanmese is szól:

Bocs hogy megint hosszú voltam.

[csakszavak]

Majd megérted, mi miért történik veled az életedben, csak nem azonnal.

[orsiisworld]

Léteznek olyan emberek, akiknek egész életedben hálás leszel valamiért

Akkor is, ha már nincs jelen az életedben, és akkor is ha jelen van, akkor pedig még jobban

Legyen az tett, esemény, segítség, biztatás, kitartás

[verzek-csenben-elek]

Egyszer találkozol valakivel..

Amikor úgy érzed a legkevésbé van rá szükséged..

Belép az életedbe a semmiből..

És rájössz ő az akire egész életedben vágytál..

Olyanok lesztek mintha mindig is ismertétek volna egymást..

Abban a pillanatban rájöttök majd, hogy a lelketek már rég találkozott..

Talán egy előző életben..

Most, hogy mind ketten készen álltok, össze sodort az élet..

Nem szeretnétek többé felesleges küzdelmeket..

Csak egymásért és egy közös jövőért..

[depressionisnotagame]

Amikor van egy ember az életedben akiben teljes mértékben az van ami benned, az felbecsülhetetlen.

Köszönöm, hogy létezel.

[idonttalkwithpplhere]

Ha tudod a saját értéked, akkor azt is tudod, hogy jobban jársz egyes emberek nélkül az életedben.

[orokkeazleszel]

Befejeztem a próbálkozást ott, ahol nem érzem magam fontosnak, jelen esetben nálad. Nem erőlködöm, nem könyörgök. Megértettem, hogy nincs helyem az életedben. Elsétálok végleg.

[pajjorimre]

Tudod te jól, hogy sokan kedvelnek. Biztosan sokan utálnak is pont ezért. 😁 Nekem meghatározó, pozitív jelenség vagy. A sztorik alapján, az út, amin végig mentél az életedben, kitermelhetett volna másfajta embert is, de belőled a legjobbat hozta ki. Nem igazán ismerek másik olyan embert, aki a hatalmas szabadságvágya mellett hozzád hasonlóan együttérző, önzetlen és segítőkész lenne. Örülök, hogy ránk pazarolod az idődet!

Kedves anon. ❤️

[csacskamacskamocska]

Szerelem és arcmaszk

Feltettem egy arcpakolást amiből végül ilyen lehúzható maszk lesz és szerintem az a része tesz legjobbat a bőrnek amikor lehúzom, és csípi -húzza a bőrömet. Nade amíg ez van, addig nincs szemüveg, addig meg nem látok. Viszont ráérek. Vakon. Már reggel fogmosás közben is foglalkoztatott ez a dolog, hogy SÉMAKÉMIA Nagyon röviden, ragaszkodunk ahhoz, hogy azzal legyünk, akivel megvan a kölcsönös vonzódás, a „kémia”, szokták mondani, ami alatt azt a megmagyarázhatatlan csodálatos dolgot értjük, hogy.... én nem tudom, hogy KELL? Hogy akarom őt? Megbasznám? Sőt életem végéig vinném neki ágyba a kávét (és megbasznám) vagy akarom nézni, baszki csak legyen itt velem és bámulhassam, néha beszéljen hozzám, legyünk együtt, egymásban, testileg lelkileg. De lehet, csak egy könnyed dolog, egy „hoppá, ő az!” gondolat. Nade a lényeg, hogy tudod, tudom milyen amikor megvan a kölcsönös vonzás. Imádjuk ezt az érzést, akarjuk, nem adjuk alább, szerelem nélkül nem érdemes csinálni az egészet! Erre most azt mondják nekem, hogy e mögött nem a hormonok állnak, hanem a hormonomat befolyásoló gyerekkori vágyképek és traumák, azok a beidegződések, sablonok amiket egymásnak tudattalanul mutatunk és amire minden észérv ellenére cuppanunk rá mint csecsemő a csecsre? Komolyan? Lehangoló :( Azt hisszük, hogy valami szépet meg különlegeset keresünk, de kiderül, hogy tényleg fuss, ha szerelmes leszel, mert a szart habosítod magad körül? Azért volt megrázó ez a sémakémia téma, mert amíg Popper és Müller és Csernus, Orvos, Pál Feri és és a többiek arról beszélnek, hogy hogyan enyhítsd a problémákat a kapcsolaton belül, hogyan legyél jobb partner, kommunikálj asszertíven, ismerd meg a kapcsolat dinamikáját, a változásokat, addig a sémakémia azt mondja: ami szar az azért az, mert volt valami szar a gyerekkorodban. A választásod, a szerelmeid abban gyökereznek. Kész, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni! nem a faszod áll fel, hanem az agyadban a kis hóbort, hogy jujj, ez pont olyan geci, mint anyám amikor dolgozott és le se szart, amikor kihasznált, ugráltatott, és már be is indulnak a hormonok, áááááá, anyaaaaaaaaaa!!!! szerelem. Nem kell az odaadás, az elérhetetlen elfogadás indítja be a kémiát. Passzol ez persze a freudi elgondolásokhoz mg sok minden máshoz is, de látom magam előtt, ahogy a pszichológus hallgatja a nyűglődéseinket, magában meg azt mondja, na, ez is a sémakémia áldozata, kurva unalmas az egész, de úgy se értené, valahogy rá kéne vezetni. Mennyi idő az? 6 hónap, 6 év? Egy jó kapcsolatban talán el lehet mondani, hogy nézd, látom ahogy változol, ahogy változtál az évek során. Nem gondolod, hogy ez ezért meg azért van? A társunk nem a pszichológusunk. De a társunk szeret, jószándékkal van, pozitív előítéletekkel irántunk és végtelen sok ideig ingyen hajlandó a beszélgetésre, így sokkal értékesebb, mint egy pszichológus. És naiv vagyok, persze. Alig-alig látok ilyen kapcsolatot. Vagyis... amikor látok két embert, aki harmóniában vannak még akkor is, amikor bevásárolni mennek az autóval, nem a feszkót öntik egymásra, az feltételezi, hogy ilyesféle beszélgetések vannak az életükben. Mert ezek a szigetek biztosítják, hogy még egy lélekvesztővel is elevickél a kapcsolat szigetről szigetre. Fasz se akar egy állandó terápiában élni! De olyanban sem, ahol sosem hallgatják meg az érzéseit vagy a gondolatait magáról meg a másikról.

Szóval simán lehet, hogy a szerelemnek rozsdás szar meg veszélyes, időzített bombákkal teli rakott mozgatórugói vannak amikről fogalmunk nincs, csak vonzódunk az ilyenhez olyanhoz, ezt már tudjuk, aztán rábaszunk. Ezen sokkal kevésbé tudunk változtatni, mint azon ahogy A MÁSIK EMBERT kezeljük. Mégcsak nem is magunkat. Szeretlek. Lehet, hogy nem jól, nem tökéletesen, de szeretlek téged és azt akarom, hogy jól érezd magad az életedben. DE szeretném magam jól érezni a saját életemben és a tiédben is.

Na, leszedem ezt a maszkot, mert már kényelmetlen. Szebb nem leszek tőle, de megvan az érzés, hogy tettem valamit értem.

[soursoulsblog]

Mert én szeretnék az lenni, az életedben aki miatt újra gondolod a szerelem fogalmát

[anyadisszeretne]

Talán

Én voltam a biztos talán az életedben.

[hoofsnclaws]

Nagyon érdekes érzés találni egy olyan embert, aki hasonló elnyomottságon és magányon megy át, miközben csupán számára, számunkra a túlzott megosztás és beszéd a kiegyensúlyozott élet szempontjából elengedhetetlen.

Semmi romantikus érzelmek, csupán a tény, hogy nem vagyok egyedül. Furcsa, hogy az első gondolatom az volt, hogy addig hallgatom a szavait, amíg csak jön belőle?

Nem. Egyáltalán nem furcsa. Pontosan tudom milyen érzés, amikor szeretnél beszélni, de válaszul csupán fintort és bántó mondatokat kapsz: "néha túl sok vagy". Tudom mennyire fáj, tudom milyen érzés saját magadat elnyomni azért, hogy a barátaidnak nevezett emberek elfogadjanak egy olyan minimális szinten is, hogy az életedben lebegő konstans magányt legalább pár jó órára eltudd ködösíteni a jelenlétükkel.

Tudom.

Pont ezért szeretném neki megadni a lehetőséget, amit eddig egyikünk sem kapott meg. Szeretnék pozitív emlékeket hagyni benne. Szeretném éreztetni, hogy nincs vele baj, s validálni az érzéseit.

Mind mások vagyunk. Ezt fogadjuk el. Ne nyomjuk el a másikat.

[erosnekszulettem]

Te is azt érzed hogy még egyszer minden előtte lévő fájdalmat kiállnál csak azért hogy legyen vele még egy út az életedben? Ahol mindent másképp csinálnál? Jobban szeretnéd mint az előtt....

[egy-lany-blogja]

„Állj föl, ha a padlón vagy!

Ne mondd, hogy nem tudsz!

Valaha tudtad, amikor kisbaba voltál.

Tudtad, pedig százszor estél el,

százszor ütötted meg magad, Állj

és sem az izmaid, sem a csontjaid nem voltak

még alkalmasak a fölállásra.

Remegtél, inogtál, olyan gyenge voltál.

És mégis fölálltál! Soha nem álltál még,

a fejed is túlsúlyos volt hozzá, és mégis!

Életedben először fölálltál!

Mert sejtetted, hitted, sőt,

bizonyos voltál benne, hogy te tudsz állni,

bár sohasem próbáltad még.

Ezt az előrevételezett tudást nevezzük hitnek.

És ma azért állsz, mész, futsz, rohansz,

mert valaha sokszor elestél,

rengetegszer megütötted magad,

és ott lettél erős és legyőzhetetlen,

ahol sokszor vesztettél.”

Müller Péter

[csacskamacskamocska]

Érzelmi érvénytelenítés – invalidálás – a bántalmazás egyik formája

Az egyik legrosszabb, ami történhet veled gyerekkorodban, felnőttkorodban, bármikor az életedben. Az érzelmeink nem azért fontosak, hogy tocsoghassunk meg dagonyázhassunk bennük, hanem mert valójában, bármilyen változóak és kiszámíthatatlanok, bármennyire nem ismerjük a működésüket, a döntéseink, az emlékezetünk, a motivációink és még számtalan dolog az érzelmeinken alapul. Nem az érzelem a hozadéka, hanem az érzelem a meghatározója. Ezért tesz beteggé az érvénytelenítés.

És hogyan is történik? A másik ember érzelmeit kimondva vagy kimondatlanul olyannak érzékeltetjük, mintha az az adott helyzetben nem lennének megfelelőek, túlzóak, hibásak vagy nemkívánatosak lennének. Ez az érzelmi bántalmazás egyik formája. Nagyon sok emberi kapcsolatban jelen van. Súlyos károkat okozhat és hozzájárulhat mentális betegségek kialakulásához. Amikor rosszul érzed magad és ezt megosztod hozzád közelálló személlyel, akkor ő érzékeli, hogy valami baj van, ám, a legtöbb esetben érvénytelenítik az érzéseidet ilyen mondatokkal: Túlságosan magadra vetted! Túl fogsz lépni rajta! Erős ember vagy, kibírod! Lehetne rosszabb is. Nem kellene dühösnek lenned! Ne légy szomorú! Mindenből akkora ügyet csinálsz! Ez nem történt meg. Ne találj ki dolgokat. Túlreagálod. Valószínűleg félreértetted. Vagy bármi hasonlóval, aminek a lényege az, hogy amit érzel nem fontos, nemkívánatos vagy éppen teljesen beteg. Az emberek sokszor segíteni akarnak, de amit ezekkel a mondatokkal elérnek az az, hogy még rosszabbul fogjuk érezni magunkat. Elutasítottnak, meg nem értettnek, olyannak, akinek baj van az értékítéletével vagy akár az agyával, ha az adott dolgokat érzi.

Az érvénytelenítés lehet nonverbális is. Szemforgatás, ásítás, rálegyintés vagy figyelmen kívül hagyás vagy amikor a másik fél sarkon fordul és otthagy minket a beszélgetés közepén. Mit okoz az érvénytelenítés? Az érvénytelenítés az érzelmi károkozás egy nagyon súlyos formája lehet, mert az érvénytelenített személy úgy érzi, hogy félreértik, nem támogatják, és nem hallgatják meg. Ha valakinek az érzelmeit folyamatosan érvénytelenítik, az azt eredményezheti, hogy úgy érezi, nincs joga a saját érzéseihez és kifejlődik egy kegyetlen, belső kritikus hang is, ami egyenes út az alacsony önbecsüléshez és a másokban való bizalom elvesztéséhez.

Hogyan lehet e helyett érvényesíteni mások érzéseit? Fontos, hogy érvényesítsük a másik ember érzéseit, még akkor is, ha nem értünk egyet velük vagy nem tudjuk átérezni őket. Ez azt jelenti, hogy elismerjük és elfogadjuk az érzelmeiket, még ha nem is osztozunk bennük. Ez segít a másiknak, hogy jobban megértve és támogatva érezze magát, ez pedig javíthatja a kommunikációt és erősíti a kapcsolatokat. Ugyanez nekünk is jár. Az érzelmek fontosak és mindig közölnek valamit. Főleg azt, hogy mi történik bennünk, hogyan viszonyulunk egyes történésekhez. Az érzelmi intelligencia arra szolgál, hogy megfelelően kezeljük a saját és mások érzéseit ez pedig tanulható, önismerettel fejleszthető. Az együttérzés, a megértés melós dolog, ezért jobb, ha megválogatjuk kikkel tartunk kapcsolatot, de rájuk több figyelmet, megértést és együttérzést fordítunk. Így nem fáradunk bele és érezhetően minőségi időt tehetünk a kapcsolatainkba.