#annyira bánatos vagyok

[banatostenger]

“Felgyújtom a világot, hogy lángoljon…érezze fájdalmam.„

[n4n3x]

Új vékony kliensek jöttek

- Beviszel valameddig? - Benn van a biciklim a melóban..

- Persze, még tovább is, de először a cégnél kezdek, mert ott van összerámolni való. Összeszedtem a cuccunkat, lementünk a kocsihoz, belerámoltuk, szokásos hétfő reggeli nap..

Ami nem volt szokványos az az a fajta sűrű köd, ami agyvelőig mar. - Beraktam a cuccokat a Toyotába, beindítottam, a motor egykedvűen beröffent, majd 2100-as fordulaton megállapodik. - Ránéztem a hőmérséklet jelzőre: -2 fok.

Elindultam a meló fele. - Menet közbe felhívtam hogy hány vékony klienset kaptak.. - 10-et, egyet elkavartyoltak, az majd később jön. - Bementem az eligazításra, beszéltem pár szót, majd sietve távoztunk.

Szia szívem, szeretlek, délben beszélünk. - Csókot nyomtunk egymás arcára, majd ment mindenki a dolgára.

Nem vittem fel a kocsiból semmit, csak a táskám, meg a dobozt amit a cégtől hoztam. - Szerelés után a rendszerindítás közben csináltam a papír munkát.. - Kb a felénél jártam amikor azt számolgattam fejben hogy 1-et kb 15 perc alatt rakok össze, amikor megcsörrent a telefon: Apu..

Ekkor már éreztem azt amit a sűrű ködnél csak sejteni véltem: baj van. Édesapa reggel 9-kor általában valami autó motorterében sündörög rendszerint felkarig olajosan.

Hát felvettem:

- Szia, monnd

- Hol vagy?

- Kinn terepen, baj van?

- Meghalt a mama.

Lázasan kutatok az emlékeimben. - Múlt hét kedden voltam nála a telefonjára rákukkerolni, mert nem tudott kimenő hívást indítani. - Rárakta a gyerekzárat. - Nap közben voltam ott kb 10 és 11 között. - Akart rakni nekem a hétfőre sütött kalácsból de rohantam vissza a melóba, amit ebben a pillanatban bántam meg, ahogy azt is hogy ezt hétfőn akartam nála elrendezni, csak annyira elfáradtam hogy nem volt motivációm.. - Pedig várt, munka után még mamázhattam volna.. - Mennyivel többet ért volna mint bármi más..

Pénteken defektet kapok, szétesik az irodai székem, vasárnap párom macskája hal meg mérgezésbe, most meg ez.

- Nemár.

- Anyádék még itt vannak, meg maradnak is. Ésszel, óvatosan vezessél.

- Jó, szia.

- Szia.

Görnyedek a papírom fölött, képtelen vagyok másra gondolni csak arra hogy mi a bánatos lófaszért kellett nekem mindig mindenhova rohanni, és kutyafuttában mamázni csak. - Faszom.

SMS: Csomagértesítő - Megjött a mama karácsonyra rendelt fotóalbuma. - Mindig panaszkodott hogy a telefonos fotóinkból ritkán lát bármit és akkor se sokat.

Mécses törik.

Kirohantam az épületből, senki nem kérdezett semmit, a mágneskártyát is otthagytam valahol.

Lekucorodtam a falhoz. - Telefonálni akartam.. - De kinek?

Legfőképp a mamának. - Bocsánatot kérni az állandó rohanásomért, és legfőképp rákérdezni hogy milyen kalácsot sütött; de erre már nemigen lesz lehetőségem.

Felhívtam kollégát, jeleztem neki hogy engem mára elvesztettek. - Szerintem holnapra is, bár testben részben ott leszek, talán fejben is részint, bár már megszokták hogy kissé szétszórt vagyok.

Elmentem páromhoz a melójába. Vagy 30 percet sírtam a nyakába.

Elindultam visszafele; elmentem a fotó albumért; itthon gyújtottam egy gyertyát, odaraktam mellé a fotóalbumot, aminek a kemény fedlapján a mama mosolygott, alatta pedig ez a szöveg állt: "2021 legjobb pillanatai"

[banatoshaziasszony]

a húzásról

Elém került ma a Beszélőnek az a száma, amelyben Petri György kérdezte Esterházyt csupa - hogy ilyen pongyolán fogalmazzak - kemény témáról. [Itt kitöröltem egy pontosvesszőt, az ember legyen következetes, vagy legalább törekedjen annak lenni. ] Nem is e bizonyos kemény témák taglalása a célom, csupán egyetlen részlet kiemelése. Az, amikor arról osztják meg a tapasztalataikat egymással, hogy mely szófordulataikat mely indokkal vették ki a szövegeikből. Könnyeden társalognak erről, derűs megbékéltséggel, abból a távlatból, amikor ezen már lehet derülni is akár. [Beh, micsoda szórend. Mindegy, így hagyom.] Azért figyeltem fel erre a mozzanatra, mert lassan egy hete érik bennem egy poszt a húzásról, mint a szerkesztő egyik legradikálisabb beavatkozási lehetőségéről és kötelességéről.

Annak idején, már eléggé közel a felmondásomhoz, de annyira még nem közel, hogy már megérett volna bennem az elhatározás, szóval az utolsó időkben promotált minket egy tévéműsor, ahol a riporter kerek perec megkérdezte tőlem, hogy tényleg van-e cenzúra nálunk, mint ahogy azt a rossz nyelvek beszélik. Sajnos nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy belemosolyogjak a kamerába, és azt mondjam: én vagyok a cenzor, kérdezzen meg bátran mindent, amit tudni akar. (Boldog pofátlanság, sose hagyj el.) Ehelyett hablatyoltam valamit az öncenzúráról, meg arról, miért is elfogult újságírás, amit mi csinálunk, ennyivel elintéztük a dolgot.

Amúgy tényleg nem volt nálunk cenzor, főleg nem én. Tény viszont, hogy sokat húztam már életemben szövegekből, de ez a nyomatott [sic! Bözs szerint ez freudi elgépelés!] sajtó sajátossága*. Ha x hely van, akkor oda x szöveg fér, nem x a négyzeten. Az anyagszerűség kegyetlen dolog.

Most, hogy a közelmúltban hirtelen kevés időm maradt bánatos háziasszonykodni, ellenben sokat írtam, lett saját élményem arról, milyen az, amikor egy jó szerkesztő meghúzza az ember szövegét. Itt most nem arra az - egyébként fájdalmas és tanulságos - szerkesztői munkára gondolok, amely kattintékonnyá teszi a leadott írásaimat, hanem arra, hogyan lehet egy túlméretezett szöveget méretarányosan csökkenteni, azaz úgy húzni ki belőle, hogy kerek egész maradjon. Ezt tartom amúgy a szerkesztői szakma csúcsának - amikor úgy tudsz kivenni más szövegéből, hogy nem sérül annak a mondanivalója, sőt, a sűrítés csak még értékesebbé, relevánsabbá teszi a megjelenő tartalmat. Mint egy jó consommé. (Haha, a consommé! Ennek a szónak, valamint a jus-nek és a szuvidálásnak köszönhetem, hogy nem lettem gasztronómiai újságíró, de ez egy másik történet.)

Saját, megjelenésre szánt, egyeztetett írásaimat meghúzni olyan érzés, mintha magamon akarnék sebészeti beavatkozást végrehajtani: nincs bennem magam iránt kellő kegyetlenség, szóval csak örülök, ha ezt a véres munkát más végzi el helyettem. Úgy kevésbé fáj. (Kivéve persze, ha olyasmi kerül ki a szövegemből, amit fontos üzenetnek tartok, és a helyhiányra való hivatkozás mögött valamiféle sunyiságot sejtek, de mit van mit tenni: a leadott anyag felett már a szerkesztő az úr, és ha ott és akkor nem sikerült is valamint*** elmondanom, hát majd elmondom máskor, máshol, máshogy.)

Amikor nekem kellett mások munkáit beféreszteni a cikknek szánt helyre, törekedtem arra, hogy először azokat az elemeket vegyem ki, amelyek - mint egy jenga-toronynál - kicsit/nagyon/valamelyest lötyögnek, így vélhetően nélkülük sem dől össze a szöveg. Ha minden olyan részt kivettem, ami kicsit csacsogósabb, szellősebb volt, de még az sem volt elég, akkor logikát kellett váltani, és megkeresni azokat a pontokat, amelyeket semmiképpen sem szabad kihagyni. Egy tudósítás esetében ez ennyi: ki, mikor, hol, mit és miért csinált. Bonyolultabb a helyzet egy-egy riportnál, ahol a hangulati elemek is fontosak, vagy egy interjúnál, ahol mérlegelni kell, mi az, amit az alanyunknak mindenképpen el kell mondania, illetve azt, hogyan tud megmaradni a beszélgetés íve, lenyomata, illúziója.

Borzasztóan utáltam azokat az anyagokat, amelyekből tilos volt húzni - az volt a netovább netovábbja, a cenzúra cenzúrája, csuhajja! De voltak ilyenek, persze húztunk belőle, ha muszáj volt. Elfantáziálgattunk anno a kollégákkal, mi lenne, ha tényleg nem tömörítenénk be ezeket az érinthetetlen cikkeket, arra hivatkozva, hogy "de hát az volt az utasítás, hogy nem szabad belőle húzni..." De sosem vetemedtünk ilyesmire. (Ó, bukott forradalmaink, legyen vir��g emléketeken!)

A szerkesztő is hatalom alá vetett ember, de erről majd máskor. Most csak annyit akarok hozzátenni, hogy a szerző legyen mindig alázatos, ha húzzák. Ugyanis annak oka van. Az okot meg lehet és meg is kell kérdezni, szabad tanulni belőle, levonni következtetéseket. Egy dolgot nem szabad soha: haragudni a szerkesztőre, mint személyre. (Részrehajló lennék a szerkesztőkkel? Közömbös szerzővé koptam volna? Nem hinném. Mindössze nem felejtettem el, hogy írni is nehéz, de szerkeszteni - s főleg: jól szerkeszteni - még sokkal, sokkal nehezebb.) [Nekem.]

*Hazudok, mert az online sajtóé is. Bár az egyszeri olvasó azt gondolná, hogy a webes felület mindent elbír, mégis számolni kell az olvasó terhelhetőségével, és olyan terjedelemben kell írni, amin esetleg át is küzdik magukat az emberek. (Három gépelt oldalnál akkor sem több, ha... Nem tudok jó példát mondani. Mindent el kell tudni mondani 9-10 ezer leütésben. (Ha publicisztika, akkor ennek a harmadában**.)

** Ez 6 ezer leütés, kábé. A leütésszám számlálásakor a szóközöket is számolni kell. Fordítók szokták mondani a klienseiknek, akik csak karakterre, nem leütésre akarnak fizetni, hogy semmi gond, kiveszik a szövegből a szóközöket. Na, akkor lenne aztán nemulass.

*** Az elgépelést most azért így javítom, mert ezt is Bözs vette észre, és azonnal elnézést kért azért, hogy korrektúrázza a szöveget. Drága olvasók, soha ne kérjetek elnézést korrektúrázásért. Ne legyen már bűn a megjobbítás.

[xerxesz]

Motoreladás

Gondoltam, hogy meghirdetem a motorom, mert habár jópofa, és szeretem, de az élet rövid, ha valaki ad érte annyit, amennyiért én is odaadom, akkor megválok tőle, és veszek valami mást.

A hirdetést felraktam a mobile.de-re, és 5 percen belül jött egy SMS, hogy megvan-e még a motor, írjak emailt erre a címre. Jujjhát roppant izgatott lettem menten, írtam is neki egy részletes választ, hogy: Ja.

Innentől egy google translate-el ferdített német levelezést folytattunk (az ő részéről):

Jajhát mennyibe is kerül a motor? Elhagytam a linket!

Elküldtem a linket.

Óhát szuper, ez nekem kell is, én Michael vagyok az USÁból, és még 100 EUR-val többet is adok a motorért. Milyen állapotban van?

Ott van a hirdetésben, olvasd el.

Óhát ez csodás, tényleg, üstöllést meg is veszem, adjál paypalt.

Adtam.

No, hát akkor én átutaltam a PayPalt, és itt jött valami ködös duma bitcoinnal, meg moneytransferrel.

Nem jött pénz!

Persze, mert még el kell utalnod 275 EUR-t a bitcoinnak, vagy a szállító cégnek, már nem is tudom, és akkor utána fogják majd a pénzt a paypalra ráutalni, de ne izgulj, minden OK.

Nice try, my friend.

Szóval csak azon gondolkodom - mindamellett, hogy rettenetesen csalódott vagyok, hogy nem sikerült 12 perc alatt eladni a majd 20 éves BMW R1150RT-t - hogy: Ki a bánatos lófasz ugrik be egy ilyenre?? Ez egy tucatmotor. Miért venne valaki Amerikából ilyet? Az egész annyira gagyi, és elkeserítő, hogy emberek ilyennel “foglalkoznak”. Tényleg elszomorodtam. Én szeretnék hinni benne, hogy az emberek jók (Kivéve a Fideszesek. Meg az AfD-sek. Meg a nácik.)

Azért ha valaki mégis akar magának venni egy szuperegyedi BMW-t, az szóljon mindenképp.

[hanselbeck]

Csak egy kis pánikroham - Vigyázzunk egymásra mentálisan is!

A napokban többektől is hallottam a szűkebb-tágabb környezetemben, hogy pánikroham jött rájuk és ennek időzítése talán nem is annyira véletlen, éppen a járvány második hullámát éljük, megint lezártuk az országot és rekordokat döntenek a számok. Mivel a mentális egészség a koronavírus járványtól függetlenül egyébként is fontos, beszélni róla pedig nem képezheti tabu tárgyát, gondoltam elmesélem a saját sztorimat és nekem mi segített kikeveredni ebből a fullasztó, szívrohamot szimuláló élményből. 

Ha nem érdekel a hosszú felvezetés, tekerj az írás aljára a konklúzióért.

Bár Twitteren gyakran elég élesen és karcosan tudok fogalmazni embertársaim szellemi teljesítményét illetően, mikor közéleti témákról van szó, de ez részemről a teátrális hatás elérését szolgálja. Aki ismer személyesen, tudja jól rólam, hogy mennyire szívemen viselem az emberek sorsát és fontosnak érzem, hogy valamit adjak legalább az online térben a közösségnek, ami ha csak kicsit is, de segít nem csak a vírus, de a mentális megpróbáltatások kivédésében is. 

Már az elején egy apró kitérővel fontos megjegyeznem, hogy nem vagyok sem pszichológus, sem pedig pszichiáter, de van némi tapasztalatom a témában és igazából mindig is érdeklődtem amolyan lelkes amatőr szemlélőként a szakirodalma iránt és jártam is egy időben pszichológushoz, mert nincs az a könyv ami tükröt tud tartani magam elé. Nem azért jártam oda, mert megoldandó mentális problémáim voltak, hanem mert az életem egy meghatározó szakaszában kellett valaki, akivel úgy is beszélgethettem, ahogyan irányomba elfogult barátokkal vagy családtagokkal nem lehet, kellett a tükör amibe belenézhettem. Na meg mert mindig bennem volt a kíváncsiság milyen egy pszichológussal beszélgetni és igazából marha jó élmény volt. Zsebbe nyúlós, de jó élmény. Viszont azt többször visszahallottam a környezetemből, hogy ne verjem nagy dobra, utalva ezzel arra, hogy ez még mindig tabu téma. Nem kéne annak lennie, ahogy általában véve a mentális, lelki egészségről való diskurzusnak sem.

A pánikroham, szorongás és a pánikbetegség nem egymással azonos fogalmak és amiről most írni fogok pár sort az kifejezetten a pánikrohamra fókuszál a saját esetemen keresztül. Ehhez nem árt tavaszig visszamenni az időben: Ekkor már tudtuk, hogy itt van Európában a koronavírus járvány, láttuk a képsorokat Kínából és a hozzájuk tartozó magyarázatok sokszor erősen cenzúrázottak voltak, így nem lehetett igazán felmérni, hogy mekkora a baj. A sajtó valahol ott kapcsolt világvége hangulatra, amikor Olaszországot lezárták. Fékevesztett, önkontrolljuktól megszabadult újságírók üvöltötték tele az étert a saját pánikjukkal, mintha egy zombi apokalipszis küszöbén állnánk.

Én egy elég racionális, analitikus, tudományorientált embernek tartom magam és az adatok, nyers statisztikák böngészése nem állt összhangban azzal az apokaliptikus hangulattal, ami a sajtóból áradt. Persze, baj van, nyakunkon egy járvány ami több embert fog elvinni, mint az influenza, vannak veszélyeztetett szeretteim, de attól még magától a vírustól nem féltem. Attól már sokkal inkább, hogy ha mi is lezárunk mindent, akkor egy számomra különösen nagyon fontos személlyel két különböző városban rekedünk és nem tudni meddig fog ez az állapot tartani. 

Aztán eljött a nap: Magyarország is bezárkózott én pedig az első home office napomhoz keltem fel reggel. Nyilván a munka nehezen ment, mert a rá következő hétvégén terveink voltak, amik ki tudja mennyi időre elhalasztódtak, mérges voltam, ideges voltam és gyűlöltem ezt az “új világot”, amiről senki sem tudta akkor megmondani meddig fog tartani. Tavaszias délelőtt volt és kint kávéztam a teraszon, olvasgattam a híreket és szembejött egy olyan, hogy az előrejelzések szerint a lezárás eltarthat akár 2 évig is. Nyilván egy clickbait címadás volt (köszi 444, basszátok meg), de megfagyott az ereimben a vér, hogy én egy hetet sem bírok ki bezárva, nemhogy 2 évet. A cikkből persze kiderült, hogy nem 2 évig leszünk bezárva, de több kisebb-nagyobb lockdown és szabad időszak fogja váltani egymást, ahogy a járvány egyes hullámai azt megkövetelik vagy engedik. Attól még a címet megpillantó hidegrázós érzést nehéz volt kitörölni.

Nagyon rámült ez a hangulat, még mindig csak kora délután volt, megint kint kávéztam és úgy éreztem csak vánszorog az idő és még mindig nem voltak válaszok arra, hogy meddig kell még így élni az életet. Valami kúszott fel a gyomrom felől a torkom irányába. Lassan, nagyon lassan. De betudtam ezt csak simán idegességnek, miért is ne lennék az, mindenki más is az a világon. Inkább csak dolgoztam és közben zenét hallgattam, de egyre erősödött ez a “valami nincs rendben” érzés, de még mindig elkönyveltem annak, hogy miért is lenne rendben bármi, most állt feje tetejére az élete nagyjából mindenkinek. 

Este volt, letettem a munkát és nem bírtam rendesen lekötni magam, próbáltam macskás videókat nézni, telefonon és üzenetben beszélgetni, videojátékozni, Netflixezni, de azt éreztem, nem bírok a seggemen maradni. Egyre erősödött egy “sötét” érzés, mintha egy hideg barlangba lennék bezárva ami elkezd összenyomni. Egyre erősebben görcsben volt a gyomrom és csak fel-alá mászkáltam, egyre hiperaktívabb módon. Kezdtem azt érezni, hogy egyre nehezebb levegőt venni, sőt mintha nyomná is valami a tüdőmet. Kimentem a friss levegőre, de ott sem bírtam meglenni, bejöttem, de ott sem volt jó, mint egy ketrecbe zárt kutya úgy éreztem magam. Ez ment 2-3 órán át és minden apró kis lépésekkel lett egyre rosszabb, a tüdőm már kifejezetten fájt és elkezdtem egyre erősebben szívdobogást érezni. Hideg víz az arcomba, két percig kicsit jobb, majd kezdődik újra. 

Éjjel már egyre inkább úgy éreztem, hogy a szívem mindjárt kikalapálja magát a helyéről, itt fog nekem szétrobbanni. Már egyre jobban kapkodtam a levegő után és azt éreztem elájulok lassan, mert minél mélyebben vettem levegőt, annál fullasztóbb volt. Megbeszéltem magammal, hogy szívrohamom lesz ha így folytatódik, sőt talán már éppen az van. Elővettem egy vérnyomásmérőt és megmértem: 

Vérnyomás: Mint egy egészséges 30 éves férfié Pulzus:  Mint egy egészséges 30 éves férfié  Megmértem újra. Aztán újra. Aztán megint. Az értékek mindig ugyanazok voltak, tökéletesen rendben volt minden, nyugalmi és enyhén emelkedett szint között mozgott, DE NEM FOGTAM FEL! Csak azt tudtam hajtogatni, hogy el fogok ájulni, kapkodok a levegő után, fáj az egész mellkasom és mindjárt szívrohamom lesz. Aztán eszembe jutott, hogy ha tüdőgyulladás miatt fáj az egész mellkasom és hátam, akkor az lázzal együtt jön, megmértem magam: 36,4 °C és még egy tucat másik méréssel is nagyjából ennyi jött ki, kicsit sem voltam lázas, még hőemelkedésem sem volt, DE NEM FOGTAM FEL a kapott értékeket.

Ezt ment még sokáig, szerintem egy bő 2 órát simán eltöltöttem így (vagy legalábbis tűnt annyinak), közben megmértem legkevesebb 30 alkalommal a vérnyomásom és a lázam felváltva és 30 alkalommal volt tökéletesen normális, de nem jutott el az agyamig. Csak menekülni akartam ebből a kibaszott félelmetes állapotból. Mentőt kell hívnom, de ha felhívom őket és azt mondom fáj a tüdőm meg légszomjam van, szkafanderesek visznek be a Covid osztályra. Na ettől csak rosszabb lett.

De már annyira halálfélelmem volt, hogy betárcsáztam a mentőket és már majdnem megnyomtam a hívás gombot, de gondoltam jobb még egyszer ellenőrizni a vérnyomásom: Megint tök normális. Feltettem végre valahára magamnak a kérdést: Mi a bánatos tökömért lenne szívrohamom, ha eddig megmértem több tucatszor és semmi baja a vérnyomásomnak?  Abban a másodpercben minden elszállt. Kaptam levegőt, nem fájt semmim és a szívrohamot utánzó érzés sem volt már. Egyetlen csettintéssel távozott minden. Leesett végre. Feltettem végre magamnak a kérdést, ami a pánikroham önmegsemmisítő gombja volt. 

Egy pár napig még eléggé kába voltam az élmény miatt, nagyon kifárasztott fizikai és mentális értelemben is. Az a “sötét” érzés többször visszatért kicsiben, de már inkább csak az generálta, hogy nem akartam megint rohamot. De tudtam mi okozza ezt és így csírájában tudtam elfojtani. Tudatosan legyintettem rá, hogy “haver, tudom mit akarsz megint” és az elmém felfogta, hogy tudatában vagyok a trollkodásnak és minden újabb próbálkozásnál már az elején visszavonulót fújt. Nem tudok rá jobbat mondani, mint trollkodás, mert ez tényleg az a saját elméd által és ha ennek már kellően tudatában vagy, tudsz rá kicsinyítő jelzőket aggatni, hogy még inkább kicsorbítsd az élét.

Rádöbbenés az irracionalitásra 

A pánikroham nem a valóság, de elhiszed róla. Annyira valódinak tűnik, hogy valódiként éled meg és egyszerűen bármit, de tényleg bármit megtennél, hogy a pániknak engedelmeskedve elszaladj. Ha tudsz. Ez egyfelől egy evolúciós képesség, hiszen ha jött az oroszlán, akkor a falu népe pánikba esve mentette a bőrét ahogy éppen tudta, ez egy hasznos reakció, kivéve ha nem létezik az oroszlán. 

Nem csak a gyenge ember eshet bele egy pánikrohamba, ennek ehhez semmi köze. Lehetsz te bármilyen racionális és talpraesett ember a tudatos szinteden, ha a tudattalanban megbújó félelmeidnek a kellős közepébe talál bele valami. A roham pedig pont addig tart, amíg rá nem döbbensz arra, hogy nem létezik az oroszlán, nincs igazából szívrohamod és nem fulladsz meg (ez a két leggyakoribb kamu tünet pánikroham alatt, de bármi más is felütheti a fejét: hidegrázás, izzadás, szédülés, remegés, émelygés, egészen szép arzenálja van). 

Fontos az irracionalitásra való rádöbbenés és ehhez sokaknak külső segítség kell, amikor egy orvos vagy mentős mondja a szemébe, hogy nincs semmi fizikai probléma. Ezzel sincs semmi gond, segítséggel megtalálni a leállító gombot nem szégyen vagy gyengeség, főleg ha először élsz át ilyet az sokkal inkább csak szerencse kérdése sikerülhet-e egyedül. De pont azért írtam le ennyire részletesen a saját esetemet, hogy ha éppen te leszel az, akin ezek a sorok egyszer majd segítenek, már megérte.

A pánikrohamot bármi kiválthatja és az én legerősebb félelmeim között ott van a szeretett személy elvesztése, nagyon nem viselem jól a bezártságot és a tehetetlenség érzését, mikor a kezem hátra van kötve és nem tehetek semmit a fejem felett átcsapó hullámokkal szemben, még csak meg sem próbálhatom. A kijárási tilalom és a világ felborulása ezeknek pont a kellős közepébe talált be jó nagy dózisban. De nem vagyunk egyformák, mindenkinél más és más dolog vált ki egy ilyen szélsőséges reakciót és nem árt ha akad némi önismereted, hogy mi az ami nálad erre képes lehet, akkor tanulsz meg uralkodni felette, nem pedig a pánik rajtad. 

Ha pedig gyakran élsz át ilyen reakciókat (akár sokkal kisebb intenzitással), akkor érdemes felkeresned egy szakembert, mert valószínűleg nem találod a saját lelkedben azt az apró kirakós darabot, ami segít visszavenni az irányítást. 

A járvány alatt pedig néha kérdezzünk rá barátainknál, szeretteinknél, hogyan érzik magukat. Nem lehet beülni kávézókba, este 8-ra haza kell érni, ahogy a dolgok kinéznek ennél is szigorúbb szabályok is a pakliban vannak és ez az időszak mindenki számára megterhelő. Némi figyelem és törődés mindenkinek jól esik és a panaszkodást most ne valami magyaros néplélekben megbújó pesszimizmusnak fogjuk fel. Kimondani, hogy szarul vagyunk nem bűn. Beszélni a mentális megpróbáltatásokról pedig nem gyengeség vagy tabu, mégis így kezeljük, amit az a társadalmi elvárás vált ki, hogy a fültől-fülig mosoly csak választás kérdése. Szarul lenni nem okvetlenül jelent mentális problémát, én is egy egészséges embernek tartom magam, viszont az elfojtásokkal könnyen odáig fajulhat bármi.

[csillagszemumnek-itelve]

Méreg

Tudom min mész keresztül! Tudom, hogy eleged van. Sejtem mennyire ki lehetsz készülve. Tudom, hogy az idegeid kivannak. Nekem most írt az orvos gyógyszert mert annyira feszült vagyok, hogy nem tudok pihenni. Nem tudok aludni, ha mégis kiüt a fáradtság, akkor meg rémálmaim vannak. Napközben meg rosszul vagyok... Tudom.....😔😢😖 Nagyon szeretnék segíteni. De nem tudok. Attól félek, úgy tudnék csak segíteni ha eltűnnék az életedből, erre viszont nem vagyok képes. Azt mondtad önzőnek kell lenned magadért. Azt mondtad nekem is annak kéne lennem. A saját érdekeim kéne néznem. A helyzet az, hogy nekem te vagy az érdekem. Igen a vágyam is te vagy, de az érdekem is. Szerettél, miattad lett jó az életem! Miattad múlt el a fájdalom, a szorongás a görcs az a pusztító erzés a mellkasomban. Szépnek láttam magam miattad. Elfogadtam magam! Boldog voltam!.. És én is felemeltelek téged, kihúztalak a gödörből, megmutattam, hogy lehet téged szeretni saját magadért, úgy ahogy vagy! Veled akartam lenni, mert jó ember vagy! Mert jó veled! Az első perctől kezdve vonzódtam hozzád! Nem csak mint férfi vonzottál, hanem mint ember is. Úgy szerettelek, hogy embert még nem szerettek így. És még most is így szeretlek! Nem tudlak elveszíteni! ... 😖 Jó volt együtt! Ezt te sem tagadhatod! Most mégis úgy néz ki te engem mérgezel, én meg téged! Te engem betegítesz meg, én téged. Ez nem így volt! Ennek nem így kéne lennie! Remélem csak rémképeket látok! Építettük egymást, jobban lettünk egymástól mind a ketten! Mi történt? 😖 Nem értem! 😳😔😢😖 Mi a jó büdös kurva szájbakurt kibaszott szarfaszú bánatos faszom történt? ...Van egy tippem.. 😤

[idunlilithohlin]

VII. rész I am a mortal but am I human? (Halandó vagyok, de ember-e?)

A csókja meleg és érzékien nedves volt. Mialatt csókolt, megsimogattam a haját, majd kezem a nyaka felé vette az irányt.

Kis idő múlva megkérdezte:

-Jonnal mi van?

Nem értettem, hogy jön ide Jon, miért érdeklődik iránta? Azt hiszi, hogy Ő és én mégisegyütt járunk, csak titkolom előle? Nem, ez kizárt.

-Nem tudom - válaszoltam.

-Euronymous és ő eléggé jó barátok. Sokat járnak együtt, meg Emil is velük tart. Régebben gyújtogattak is valahol, ezt Euronymous mesélte. Meg még egy Varg Vikernes nevű egyénnel is gyújtogatott Euro.

-Ezeket mind ő mondta el?

-Tudja, hogy nekem mindent elmondhat, de tényleg csak neked adom tovább. Annak ellenére, hogy nem igazán  kedvel, megbízik bennem.

-Én tudom, miért nem kedvel.

-Miért?

-Benne nincs meg az a kifinomultság, mint benned. Nagyon bírom őt, bár néha kissé idegesítő tud lenni, de ez nagyon hiányzik belőle.

-Ezt nagyon nagy bóknak vettem. Kifinomultság...

Újra közel kerültem Hozzá és újra megcsókolt.

-Tudod, ez még csak a kezdete valaminek.

Dead hajlamos volt néha rejtélyekben kifejezni magát.

-Kettőnk között?

-Pontosan. Tudom, hogy Euronymous akar téged, rólad álmodik, néha látok dolgokat, amiket most szégyellek elmondani. Nem izgatnak fel, inkább taszítanak. Nem szívesen beszélnék erről, de ugyanakkor magamban sem tudom tartani.

-Közelített feléd?

-Neeem, szó se róla, csak... amikor veled van álmában, hát...

Pelle rákvörös lett.

-Tudom – mentettem meg a helyzetet. - Ez normális dolog.

-Egyszer rajtakapott. - Ezt már súgta, annak ellenére, hogy nem volt bent senki. - Egyik reggel történt... Tudod, amikor olyan álmom volt... veled. Csak rámvigyorgott. Mondta, hogy most akkor biztos benne, hogy nem vagyok impotens meg ne zavarjon ha ő ott van, csak folytassam. Hozzávágtam a párnámat és kizavartam. Néha iszonyú perverz tud lenni.

-Több álmod is volt?

-Sok volt. Mind olyan szép, olyan... izgató.

-Több nővel is álmodsz?

-Van olyan, hogy más is megjelenik. A test miatt van ez, de benned a szellemed is megfog. Nem mindegy, hogy valakivel csak lefekszel vagy szerelmes is vagy belé, szereted őt és nem csak a látható részét akarod magadénak tudni. Én többet akarok a szexnél. Viszont az elsődleges nálam a Halál és a Sötétség, szóval nem éppen emberi, legalábbis nem normális embereknek való dolgok.

Pelle szeme olyan lett, mint egy kiéhezett ragadozóé, de az Ő esetében ez nem volt negatívum.

-Vágysz rám? -kérdezte és már vetette is le a pólóját.

-Csak rád, Pelle.

Megsimítottam hófehér bőrét. Olyan világos volt, olyan sebzett mindene. Egy az egyben csodálatos volt a maga nemében.

-Engedni akarok a vágyamnak – zihálta. Magamhoz öleltem.

-Te egy végtelenül csodálatos lény vagy. Olyan különlegess�� tett ez a halálközeli élmény.

Hagytam, hogy levesse az én pólómat is. Nem sokkal ezután a nadrágja cipzárját kezdte megoldani.

-Ez útban van – mosolygott.

Elfeküdt az ágyon és lehúztam róla a nadrágját.

-Látod, milyen vékony vagyok? - jegyezte meg.

-De erős is egyben.

-Most nem. Azt akarom, hogy elsodorjon a vágyam és veled legyek. Nem akarok ellenállni.

-Én sem.

-Szeretlek.

-Én is, nagyon-nagyon.

Újra és újra összeforrt az ajkunk, öleltük és csókoltuk egymást, és nemsokára azt vettem észre, hogy teljesen összeforrtam Vele... Pelle és én egyek lettünk, örökre. Érezni Őt magamban egyenlő volt a végtelenség érzésével és ízelítőt kaphattam abból, milyen is, amikor a végtelen örök Káoszt befogadja az ember... Minden csókja, ölelése és simogatása olyan volt, mintha maga a Káosz tenné: örökké tartott.

Nemsokára hangot hallottunk. Tudtuk, hogy Euronymous jött haza, de nem sokat zavart minket. Hadd lássa, nem érdekelte egyikőnket sem. Úgy tettem, mint aki nem hallott semmit és tovább simogattam, csókoltam Pelle immár vágytól reszkető testét. Mindent megsimogattam rajta, az arcát, a nyakát, a mellkasát, a karjait, a combját, a fenekét, mindent, amit csak tudtam.

Arra számítottunk, hogy Euronymous bejön, de nem tette. Távolodó lépéseit hallva tovább beszéltem Deadhez.

-Most megtörtént a Deathcrush.

-Meg ám – kacsintott. - Csak nehogy Øystein is akarjon egy Deathcrusht veled. Elég gyengéd érzelmeket táplál irántad, ahogy észrevettem.

-Féltékeny vagy?

-Nem. Tudom, hogy ÉN kellek neked, nem ő. ÉN vagyok a No.1 az életedben. A FÉRFI.

-Igen, te vagy a Blonde No.1.

Ez valóban így volt. Ő lett és maradt A FÉRFI örökre.

Valószínű, Euronymous is tudatában volt ennek.

-Mi lenne, ha elköltöznénk tőle? - kérdezte Pelle.

-Nem akarsz itt lakni?

-Én már nem. Túl feszült a légkör kettőnk között. Nem kér sokat az ittlakásért, de már nehéz. Én csak veled akarok élni. Őt ki akarom zárni az életünkből, amennyire csak lehet. Meg különben is, van barátnője.

Euronymoussal csak másnap találkoztunk. Ennyire letörtnek még sosem láttuk őt. Ült az asztalnál és egy croissantot majszolgatott, de úgy ette, mintha a háta közepébe menne.

-Hvordan har du det? - kérdezte tőle Pelle norvégul. Amíg Norvégiában voltunk, Pelle sokat megtanult Fausttól és  Øysteintől. Annyit jelentett ez a kérdés: Hogy vagy?

-Skitliv – válaszolta vissza svédül Euronymous. Annyit jelentett: szaros élet

-Hva vildet si? - (Mit jelent ez?)

-Jeg er kvalm. - (Rosszul vagyok)

-Varför? - (Miért?)

Ezután magyarul beszélgettek tovább.

-Elhagyott a barátnőm...

Meghűlt bennem a vér.

-Vikernesért – folytatta kis szünet után Euronymous. Láttam rajta, hogy teljesen össze van törve. - Én nem fogok neki könyörögni. Bassza meg! Ha neki jobb Vikernes fasza, akkor... - - Euro nem folytatta.

-Találsz jobbat – mondta Pelle. - Mindig van jobb, ha ilyen helyzet adódik. Hidd el, lesz, aki értékeli a személyedet és a sikereidet. Nem egy lúzer vagy,  Øystein. Norvégia vezető bandája vagyunk, sorra adjuk a koncerteket, rajonganak érted, mert te vagy a legjobb black metal gitáros az egész világon.

-Az a vicc ebben, hogy pont múltkor adtam ki az Aske albumot.

Az Aske a Burzum nevű egyszemélyes formáció új albuma volt. Euronymous rajongott érte, de pont az az ember zenélt benne, aki elvette Euronymous barátnőjét: Vikernes.

-Hatalmas siker lett, folyton újra és újra ki kell adni, mert volt 10000 album, pillanatok alatt elfogyott az üzletekből. Tehát még sikere is volt és a nőm is az övé lett.

Nem gondoltam volna, hogy ez a csapás Euronymoust annyira megváltoztatja, hogy előbb utóbb ennek súlyosabb következményei is lehetnek rám nézve. Dead – ahogy írtam – korábban úgy döntött, hogy mégis el kellene költözni és Euronymous majd elboldogul egyedül is, lesz másik nő az életében és majd minden rendbejön. Lassan ennek is itt volt az ideje. Önálló életünk lett, visszaköltöztünk hozzám.

A következő napokban sorban jöttek a próbák és Pelle nem volt sokat velem. Tudtam, hogy kicsit fáradt és ezért hagytam neki egy kis mozgásteret, nem zaklattam folyton. Ő is megbízott bennem és én is benne.

Egyik nap el kellett mennie valahová Anderssel, az öccsével és mondta, hogy valószínű, csak este jön haza. Mikor elbúcsúzott, megcsókolt, én szintén. Már egy pár voltunk és úgy tűnt, hogy azok is maradunk örökre.

Euronymousnak természetesen még mindig nem sikerült barátnőt találnia és az egyik próbán azt vettük észre, hogy nem éppen józan. Még Hellhammer is megjegyezte, hogy Euronymous nem szokott így viselkedni. Necro, mivel nem tudott beszélni, csak leírta egy papírra, hogy: „Euronymous is drunk” - Euronymous részeg. Viszont annak ellenére, hogy ittas volt, még mindig rettentő jól irányította a gitárját, mindössze egyetlen egyszer tévedett csak, de azt senki nem akarta észrevenni. A vita elkerülése végett gyorsan elsüllyesztettem a papírdarabot.

Visszatérve a jelenbe, ott hagytam abba, hogy Pellének el kellett mennie valahová Anderssel és így magamra maradtam. Volt elég megrendelésem, így dolgozni kezdtem a projekteken. Már eléggé bele voltam merülve a munkába, mikor csengetést hallotam. Gondoltam, hogy Euronymous lehet, de mivel – naivan – megbíztam benne, így kinyitottam. Most sokkal józanabb volt, a szemei egyáltalán nem zavarosak. Sokkal inkább végtelen szomorúságot tükröztek és mintha sötétebbek lettek volna a megszokottnál.

-Nem zavarok? - kérdezte bánatos hangon.

-Te sosem. Gyere be, Euro.

Beinvitáltam és megkérdeztem tőle:

-Kaffe och te?

-Te med socker – válaszolta.

-Ett socker?

-Ett.

Sem a norvég, sem a svéd nyelvtudásom nem volt tökéletes, de néhanapján, hogy meglepjem őket, megszólaltam a nyelvükön. Ha valamit hibáztam, kijavítottak. Tudtam, hogy anno Pelle annyira érdeklődött a Közép-Kelet Európai régió iránt, hogy megtanult magyarul és Euronymous követte a példáját. Annyira imádtam az akcentusukat!

-Azt hittem, Dead is itthon van.

-Nincs. El kellett mennie Anderssel.

-Akkor egyedül vagy.

Szeme ravaszul megcsillant, de akkor nem igazán vettem észre, csak az elveszettséget és a reménytelenséget.

-Igen, egyedül.

-Te mindig olyan jól öltözöl, Lilith. Jól áll neked ez a kis fekete ruha. Ha festenék, modellt ülhetnél.

-Köszönöm.

-Tudod, azért jöttem, mert kellene valaki, aki beszélgetne velem. Igazán sajnálom, hogy elmentetek.

-Dead akarta. Nem volt jó viszonyotok és eléggé feszült volt köztetek a légkör.

-Ő is eléggé uralkodó személyiség.

-Én nem vettem észre ezt.

-Pedig az. Dead olyan követelőző tud lenni néha és ha nem kapja meg, amit akar...

-Ő nem olyan.

-Majd meglátod. Akarsz velem beszélgetni?

-Akarok.

Øystein elmosolyodott.

-Nem Deadről, hanem másról.

-Necro, Hellhammer?

-Nem. Jonról. Baj van. Azt hiszem, megint börtönbe fog kerülni. Jon verekedett valami ellenlábas bandával, azt hiszem, a basszusgitárosukat verte meg. Volt valami összetűzés egy-két napja és én szemtanú vagyok, de nem akarok Jon ellen tanúskodni. Tudod, most mivel itt Norvégiában tartózkodik és ő ugye svéd állampolgár, így rá sajnos még jobban ráhúznák a vizes lepedőt. Mit csináljak, Lilith? Nem mondhatom, hogy nem láttam semmit, ha beidéznek, mert ott voltam.

Annyira sajnáltam Euronymoust, olyan kétségbeesett volt.

-Képzeld el, hogy Jont támadták meg. Add be a rendőrségnek ezt a sztorit. Itt eléggé buták és el fogják hinni. Jon meg nem drogozik, így az ő kezében lesz a nyerő kártya. Kit vert meg?

-A Svart Helheim basszusgitárosa volt.

Nem mondott nekem semmit ennek a bandának a neve.

-Ha jól tudom, őt is Kristiannak hívták. Kristian Espedal.

-Megverte Gaahlt???

Most már rögtön beugrott, hogy kit takar a név.

-Gaahl volt, nem más. Kicsit kapatosabb volt a kelleténél és ajánlatot tett Jonnak, az a hír járja. Jon erre felindult, mert tudod, hosszú évekkel ezelőtt volt az a gyilkossági ügye és ez nem éppen jó pont az ügyben, nem előnyös neki.

-Jont még ki is utasíthatják végleg – hűlt meg bennem a vér.

-Beszélj Gahllal, kérlek, beszélj vele, hogy felejtse el, ne tegyen feljelentést, vagy ha megtörtént, akkor vonja vissza.

-Tudod Gahhl email címét?

-Tudom.

Euronymous megadta a címet én meg írtam neki.

-Vagy válaszol vagy nem.

Øystein tűkön ült, ahogy én is.

-Mi lesz, ha kiutasítják Jont örökre?

Szerettem Jont, a legjobb barátom volt, nem akartam, hogy ilyen hülyeség miatt elbukjon az egész jövője.

Ott ültem a gépnél Euronymoussal és vártam, csak vártam, hogy érkezzen valami, de nem jött.

Øystein közelebb jött. Úgy látszott, hogy bármelyik pillanatban elsírja magát. Láttam rajta, hogy valóban ideges, nem csak megjátssza, még a kezei is remegtek.

-Mi lesz, ha nem válaszol? Mi lesz, ha Jon már börtönben van, esetleg kitoloncolták?

-Az hosszadalmasabb ügy.

Euro egyre közelebb jött, már-már zavaró közelségbe. Úgy tűnt, valahol nagyon előnyére is vált ez a helyzet.

-Hadd öleljelek át.

Nem volt szívem visszautasítani. Átkarolta a vállamat.

-A gép majd úgyis jelez, ha jött valami, szerintem felesleges annyit aggódnunk. Attól még nem jutunk előbbre.

Magamon éreztem a kezét, ahogy végigsimít a hátamon és célba veszi a combjaimat. Újra belenéztem bánatos szemeibe, de most már nem csak azt láttam bennük.

-Euronymous, ne, kérlek.

-Nem akarlak bántani.

Hangja olyan szelíd volt, annyira olvadozó, de akkor rettentő márcosnak éreztem.

-Tudom, de nem...

-Én meg tudom, hogy titokban akarod ezt.

-Pellével élek, csak vele szexelek, kérlek,  Øystein. - Én se fogtam vissza magam, tudtam, hogy Euronymous tud  erről is. (De miről nem?)

-Majd széttép a vágy, érzem rajtad. Nedves vagy, ilyenkor egy nő mindig nedves alul...

-A félelemtől is az lehetek.

-Félelem? Inkább a vágy. Miért öltöztél így ki?

-Pellének.

-De ő elment Anderssel. Feljöhetnél hozzám, megnézhetnénk egy jó pornófilmet.

-Deaddel néztem egy-kettőt.

-Mindig van mit tanulni, ugye?

Øystein kék szeme hirtelen kiéhezett lett.

-Kérlek, Euro, barátok vagyunk...

-Tudom, hogy vágysz rám - suttogta és belecsókolt a nyakamba. Magamon éreztem nedves, forró nyelvét.

-Kérlek, Øystein...

Szinte már könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Iszonyúan megijesztett a bizalmas közelsége.

-Nem ezt akarod, Lilith, nem ezt, amit most mondasz, hanem azt akarod, hogy én is megtegyem veled.

Ezután már kicsit keményebb lett.

-Azt akarod, hogy benned legyek én is. Ismerem a vágyaidat. Sőt Jonra sem úgy gondolsz, mint egy barátra... érzem rajtad, őt is akarod. Holott tudod, hogy van valakije, de mégis vágysz rá. Titokban róla is álmodsz.

-Øystein... Légy szíves, ne tedd.

-Lilith, folyton becsapod magad. Soha nem volt férfi az életedben Pellén kívül, ugye?

Ez már túl bizalmas volt ahhoz, hogy válaszoljak.

-Hadd ne mondjam el.

-Ahogy akarod. Ha odaadtad magad neki, a te dolgod.

Kezét alámcsúsztatta és hirtelen ott termett a keze, ahol nagyon nem kellett volna.

-Minek rajtad ez a bugyi? Á, érzek valamit – vigyorodott el. - Megmondtam!

-Nekem kell és légy szíves hagyd rajtam.

-Nekem útban van. Érzem a forróságodat.

Reszkettem és sírtam. Tudtam, hogy Euronymous meg fog erőszakolni. Hiba volt beengedni őt, nagyon nagy hiba.

-Mi lesz a levéllel? - Ez volt az utolsó adu ász a kezemben.

-Nehogy azt hidd, hogy eltereled a figyelmemet magadról. Nem hagyom.

-Legalább van óvszered??? - sikítottam fel. Egyáltalán nem akartam, hogy teherbe ejtsen.

-Van. Nálam mindig van – vigyorodott el. - Különben sem akarnék egy kis Øysteint vagy Lilithet. Nekem lett volna egy gyerekem, de ezt soha senkinek nem mondtam el. Addig zsaroltam a volt ribimet, amíg el nem vettette. Egy igazi kis kurva volt, azt hitte, hogy majd magához láncol egy kurva gyerekkel. Hát nem! Soha nem akartam apa lenni, nem volt szükségem az éjjeli ordítását hallgatni, meg a többi szörnyűség, ami egy gyerekkel jár. Tudom, te sem akarsz, így gondoskodtam róla, hogy ne történjen meg. Tudod, utálom a gyerekkori fotóimat is. De már rég nem voltam nővel, Lilith, meg kell értened. Pelle is meg fogja.

-Jóképű vagy, miért nem találtál még nőt?

-Látod, elismered, hogy nem vagyok csúnya. Tudod, mind a pénzemre meg a hírnevemre utazik.

-De mi nem illünk össze...

-Az nem olyan biztos. Lehetne egy édeshármas köztünk néhanapján.

-Te és...

-Egyszerre ketten kényeztetnénk. Nem lenne dugás, csak megujjaznánk, te meg üvöltenél a gyönyörtől. Persze az édes kis kacsóid minket is kielégítenének. Vagy egy keményebb verzió. Tudod, a mimózalelked miatt nem mondom ki, mire gondoltam, de te tudod, hiszen okos is vagy, édesem. Vaaagy... kimondjam?

Øystein már egészen rámtelepedett. Vad volt és lüktetett a vágytól, férfiassága egyre keményebb lett.

-Látod, már nem bírom.

Szemeim megteltek könnyel.

-Mi lenne, ha azt mondanám, Pelle beleegyezne? - kérdezte ravaszul. - Meg az édeshármasba?

-Nem tenné.

-De igen. Megtenné, mert szeret téged és ismeri a vágyaidat. Még ezt is megtenné érted, annyira imád. Tudod, az nem felszarvazás lenne, hiszen tudna róla, ott lenne ő is.

-Nem szabadna ezt éreznem, Euro...

-Ne félj. Tudom, hogy kiéheztél rám, de ez természetes.

-Pelle gyere haza... - sírtam.

-Tudja, hogy itt vagyok nálad.

-Felhívtad?

-Fel. Mondtam neki, hogy átjövök hozzád.

-Pelle megbízik bennünk, nem szabadna átverni...

-Ez nem átverés.

-Csak nem azt akarod mondani, hogy Pelle tud erről?

-Gondolhatja, hogy nem sakkozni fogunk.

-Lehet csak próbára teszi a hűségemet... Ennyire nem bízik meg bennem, mégsem???

-Vagy csak nem érdekli, hogy mit teszek veled.

-Az nem lehet, Øystein!

-Mindketten iszonyú naivak vagytok. Itt a biztonság hibája. Rés van a pajzsotokon, egy óriási nagy rés!

-Pelle nem emberi lény, tudom róla.

-Ő már máshogy gondolkozik. Azt veszi el, amit akar, azt a nőt erőszakolja meg, akit akar. Tudod, a halála nem csak a halál, hanem a szex iránti mániákusságát is kihozta belőle. Tudtad, hogy azóta veri ki magának? Egyszer sikerült rajtakapnom, amint egy jót rejszol. Mondtam neki, nyugodtan folytassa, engem nem zavar, de hozzámvágta a párnáját és kizavart. Tudod, egy őrült szerelmi háromszögbe kerültél, édes Lilith.

Øystein levetette rólam a ruhát.

-Gyönyörű vagy, nekem igazán gyönyörű.

-Szégyellem magam Pelle miatt.

-Meg fogja érteni, hidd el. Ő már nem ember. A szex számára nem olyan prűd dolog, mint az átlagembernek. Egyszer azt mondfta, hogy ha meghal, akkor jókat fog kefélni a túlvilágon, mert az annyira cool. De ha itt lesz módja, akkor itt is megteszi.

-Pelle nem akar mást rajtam kívül én meg rajta kívül.

-Ez nem igaz. Te Jont is akarod, meg engem is. Mi vagyunk a három legnagyszerűbb élmény az életedben. Ha akarod, Jont is idehívhatom és akkor már hárman kényeztetnénk, nem lenne jó??

-Szeretem őt, imádom Pellét.

-Akkor miért nem védekezel, miért nem kergetsz el?

-Mert nincs erőm megütni téged... - sírtam. Tudtam, hogy Øystein nem puszta aljasságból teszi, amit tesz, akart engem, de a vágyai olyan vadak voltak, hogy felülkerekedtek rajta. Képtelen volt uralni őket.

-Tegyük meg, Lilith.

-Nem akarom – nyögtem elfúlva, de Euronymous már meg is ragadott és ledobott az ágyra.

-Nem foglak megütni, bántani, csak add meg nekem, kérlek és békén hagylak. Esküszöm.

-Nem fogsz békén hagyni, ismerlek.

-Látom a szemedben az éhséget. Nimfomán vagy, egy vadász. Egy imádnivaló vadász. Holnap Jon – ha minden jól alakul – eljön hozzád és ő is megteszi ezt.

-Ő sose tenne ilyet.

-Sose tudhatod.

-A magad perverzióit vetíted ki másra.

-Mi mindannyian vágyunk rád. Még Emilt is be kéne venni a bandába, az lenne az izgalmas. Egy négyesfogat. Nekem nem csak egy kaland vagy, Lilith, hanem egy részem. Most itt fekszel előttem bugyiban, melltartóban és semmi más. De rajtam túl sok a ruha.

Levette a pólóját.

-Fogytál, Øystein?

-Kicsit. Miért, zavar?

-Nem eszel rendesen?

-Sok a stressz.

-Tudod, én Pellét imádom. Ő a legfontosabb az életemben. Más nem igazán ilyen téren.

Euronymous figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet.

-Rendszeresen szexeltek?

-Valamikor többször is egy nap, amikor sok időnk van.

-Ma megtette?

-Nem, de este meg fogja.

-Ha fáradt lesz, akkor is?

-Akkor is hozzám bújik és magától jön, aminek jönnie kell.

-Szerelem? - vigyorgott Euro.

-Szerelem. Szerelmes vagyok Deadbe és Ő is belém.

-A vágy is hasonló, de közel sem olyan erős. Amíg a szerelem a lelket is kielégíti, a vágy beteljesítése csak a testet, de az is több a semminél.

-Érdekes hallani ezt tőled. Azt hittem, erről teljesen máshogy vélekedsz.

-Nem, Lilith. A te szerelmed valami egészen különleges. Ahogy érzel iránta...

Egy pillanatra megbabonázott, ahogy újra belém fúrta átható tekintetét.

-Muszáj megtennünk?  Øystein kérlek!!!

Euronymous megragadta a csuklómat. A nadrágja és az alsónadrágja is lekerült róla, majd felhúzta az óvszert.

-Ha már idáig eljutottunk, egyszerűen meg fogsz zavarodni, ha nem kapod meg ezután, amit akarsz. Tudod, zenészeknél így megy. Nem szégyellősködünk. Dead is csak ártatlan szűznek mutatta magát, de belül majd szétvetette irántad a vágy. Miután elbúcsúztunk, nemsokára kiverte magának, pedig akkor látott először. Elképzelem, miket álmodhatott rólad. De szerintem mind a négyünk.

Euronymous kezei már türelmetlenül markolták minden porcikámat.

-Vágyom rád és kívánlak, Lilith! Hidd el, csak te számítasz és nem érdekel, hogy volt barátnőm. Tudod, ő csak a múlt. Már nincs, elmúlt. És te most itt vagy... te meg a jelen vagy, tagadhatatlanul.

-De én csak...

-Csend, ki ne mondd!! Ezt az egyetlen szót nem akarom meghallani, mert tőrdöfés a szívembe, érted?

-Értem, de légy szíves... beszéljük ezt meg Deaddel! Ha tényleg nem lesz ellenére...

Próbáltam húzni az időt, de hiába. Euronymous már annyira szorított, hogy azt hittem, megfojt.

-Az édes jelen, édesebb mindennél. Soha többé nem eszek édességet, ha megízleltem veled a gyönyört, mert nem fog kelleni már. Rajtad kívül semmi sem kell majd. Csak a te finomságod, az édes véred és húsod. Fel foglak falni, IdunLilith! Felfallak és megiszom a véredet! - beszéde már-már hörgéssé torzult. Hatalmasat villant a szeme is. - Szegény kis Lilith...

Ezután, akár egy vadállat, rámvetette magát és irdatlan gyorsasággal a magáévá tett. Hihetetlenül vad volt, majdnem goromba és rettentően lángolt. Még a keze nyoma is rajtam maradt. Mást nem tudtam tenni, csak a tehetetlenségtől elfúló hangon nyöszörögni, majd később újra jöttek a könnyek...

Folytatása következik.

Címe: Out from the Dark

[vacuolum]

nagyon mélyen vagyok, talán legutoljára akkor voltam ilyen bánatos és szorongó mikor pályát kellett választanom... jövő héten kezdem az új melóm. remélem türelmesek lesznek velem, s nem rúgnak ki mert egy imposztor vagyok...

annyira jó lenne ha ösztönösebben tudnék élni... és nem szoronganék mindenen... ha találnék egy olyan munkaközeget, ahol támogatnak és segítenek, ahelyett hogy folyton csak a hibáimra hívják fel a figyelmem...

most úgy érzem, hogy ehelyett bármi elviselhetőbb volt, pl mikor szorongtam emberek között vagy mikor nem szeretett viszont valaki...

most már a megélhetésem a tét. és bár azt mondom, meg akarok halni, ez nem így van... mert történtek már jó dolgok velem s szeretem a művészetet és a családom, a barátaim, az idegenek kedvességét... csak azt nem tudom elviselni, ami a fejemben van, hogy ennyire elvesztettem a hitem abban, hogy jó munkát is tudok végezni, amiből meg tudok élni...

[ahogyelkepzeltem]

Kis pénteki loneliness

Nem hiszem, vagy legalábbis amennyire a blog történetére vissza tudok emlékezni, mert visszaolvasni nem fogok most, hogy túl sok alkalom lett volna, ha volt egyáltalán, hogy ezt a felületet egyszerű, funkciótlan picsogásra használtam volna. Nem rémlik, hogy ezt a felületet valaha is önsajnálati medencévé változtattam volna, amibe csak úgy zsupsz beleugrok, és ücsörgök benne, mint egy százféle extrával felszerelt jacuzziban. 

Na,de majd most! 

Mert attól, hogy alapvetően a fegyelem, a mértéktartás (jujujujjjj), és a józan szemlélet (khm) élő szobra vagyok, azért alkalom adtán nekem is jár öt perc, esetleg tíz, ha sok az elütés és nem tudom időben letenni ezt az egészet, amikor mást sem teszek, csak sajnálom magam. 

Ez egyébként azért van, mert rendszerint, mire számot vetek magamban azzal,hogy miért is rossz nekem, rájövök, hogy nem rossz, vagy nem annyira, hogy arról hosszan érdemes legyen értekezni.

De most másképp vagyok, úgyhogy akinek nincs kedve velem jönni, az hagyja is abba az olvasást.

Gyakorlatilag attól kezdve, hogy Cs-vel szétmentünk, nem sok kedvem volt bárhova is kimozdulni. Ennek az egyik oka az volt, hogy nem akartam összefutni vele, a másik, hogy nem volt kedvem úgy csinálni, mintha semmi bajom nem lenne, miközben volt, annak meg értelmét nem láttam, hogy a bánatos Szűz Mária ábrázatomat hurcoljam körbe a városon. 

Aztán azóta sok víz lefolyt a Dunán, meg rajtam is, és az összefutás para már nem játszik, aztán tessék, mégis itthon lapulok, a kutyával a heverőn, miközben odakint vadul tombol a Friday Night Fever. Vagy nem, ezt ugye nem tudom, mert én bent vagyok, nem kint. 

Ez eddig egyébként nem érdekelt, tökéletesen megtette nekem a négy fal, de ma történetesen úgy adódott, hogy nagyon mennék. Hogy úgy álldogálnék valahol, kezemben műanyag pohárral, cigizgetve, beszélgetve, vagy támasztanám a pultot a barátaimmal, vagy kikötnék valami teljesen váratlanul jött buliban, ahol hajnalig pöröghetek a táncparketten. 

Nem volt jó hetem. 

Kedden megtudtam, hogy a munkahelyemen nem hosszabbítanak velem szerződést. 

Ezzel egyébként nincs baj, mármint, már nem éreztem jól magam, sok alkut kellett kötnöm, amikhez egyre kevésbé volt kedvem, és nem volt előrelépési lehetőség. Másfelől meg pontosan tudom, hogy meg fogom oldani, ahogy megoldottam eddig is. De ettől még lelkileg volt kimerítő úgy bejárni egész héten, meg lesz is még a következőkben, hogy tudom, hogy ez már csak egy hattyúdal. Hogy hiába kérik ki a véleményem, az új projektekhez már nem lesz közöm, és bármennyire is bízom a hálómban, a képességeimben a rátermettségemben, azért csak ott kalimpál valahol az érzés, hogy mi van, ha mégsem... 

És ma olyan jó lett volna. Olyan jó lett volna arccal előre beledőlni a péntek éjszakába, és felszívódni ebben a fura, tétnélküli masszában, laza fröccsök, és könnyű small talkok között, és egy kicsit elfelejteni, hogy következik bármi is a péntek éjszaka után. 

Nagyon ritka, hogy nem foglalkozom a holnappal, annál jobban szoktam kontrollálni a dolgokat, de néha, nagyon jól szokott esni. Néha jó nem felelős, önálló, rátermett, felnőtt nőnek lenni, és úgy állni az egészhez, hogy a holnappal, majd holnap foglalkozom, ameddig rám nem virrad addig nincs is. És ma nagyon jól esett volna. Nem berúgni, nem bedobni a gyeplőt a lovak közé, csak lenni. És nem agyalni munkán, magánéleten, lehetőségeken, döntéseken. 

Nem, mintha ezt most nem tehetném meg egyébként. De mikor egyedül vagyok a kutyámmal, akkor nehéz nem hallani a saját gondolataimat, amiket a körülöttem nyüzsgő 20-30 felületes ismerős zseszegése egészen el tud nyomn. 

De hát nincs kivel. 

A gyerekkori barátnőm Ausztriában van, a gimnáziumi Hamburgban, a másik gimis barátnőm Prágában. 

A fülig ül a munkában, és inkább nem is megyek vele sehová, mert vagy az exét kerülgetjük, vagy engem próbál nevelni, az meg most egészen őszintén nem hiányzik. 

N a pasijával, B baromira terhes és lakásfelújít, Á a gyerekét pesztrálja, D a Balatonnál, és itt azt hiszem körbe is értünk. 

Cs meg... Hát ott meg nem tudom, hogy áll az igyunk meg valamit péntek este kreditem.

A lényeg, a lényeg, hogy néha, tényleg nem sűrűn jut eszembe, de még, ha eszembe jut, akkor is ritkán bánt, most mégis kurvára összehúzza a torkomat, és szúrja a szemem sarkát, ha kimondom, hogy...egyedül vagyok. 

Ez nem magányosság, ez nem kiszolgáltatottság, ez nem valami végletes és rossz dolog. Sőt, ez tök sokszor tud egy inspiráló felismerés is lenni. Mármint, hogy szupport ide, barátok oda, a nap végén úgyis az van, hogy ott maradsz magaddal, aztán ezzel a helyzettel kell érdemben kezdeni valamit. 

Nekem ez a legtöbbször jól megy, nem zavar a társaságom, ma este viszont egy kicsit igen. Mára elértem oda, hogy annyit voltunk együtt, hogy jó lett volna, ha ma megoszthatom valakivel a társaságomat. Már a kutyán kívül, aki egyébként meglehetősen ki van békülve azzal, hogy együtt töltjük az estémet, ami akárhonnan nézem is, tök hízelgő. 

Aztán majd lefekszem, és kialszom magam, és reggel már semmi baj nem lesz ezzel az egésszel, csak egy tökéletlen éjszaka marad, amit úgyis elfelejtek, vagy amire úgy fogok visszanézni, ahogy ezt a bejegyzést is vissza fogom olvasni, hogy úristen, tényleg, mit nyafogtam itt a nagy semmin. Mert legközelebb lesz annyi erőm, elszántságom, hogy minden terv nélkül elinduljak, aztán majd hoz valamit az este. Na,de addig is,ameddig legközelebb lesz, ma még maradt egy önsajnálatban tobzódó péntek estém. 

Ezzel sincs baj, néha kell ez is. 

Szevasztok,

Marla

[k-pingvin]

A legerősebb idolok

B.A.P Youngjae, BTS Jin, BTOB Eunkwang, VIXX Ken Gamerek egy internet caféban, ahol dolgozol Konkrétan írtam egy fanfictiont csak annyiból, hogy végre ismerek mindenkit ebből a csapatból és Kennek szép a keze... Valami különlegeset akartam a 100.posztnak

Négy fiú lépett be az internet caféba, és az érkezésükkel a levegőt is megváltoztatták maguk körül. Magasak voltak, jóképűek és hírességekre jellemző magabiztosságot sugároztak. Mikor felismerted őket, hatalmas, boldog mosoly jelent meg az arcodon. Már vártad őket. Boldogan odaszaladtál hozzájuk, és átölelted egyiküket.

- Youngjae! Tényleg eljöttetek! - kiáltottad.

- Persze. Soha nem játszhattam volna többé nyugodtan, ha nem hozom el a srácokat.

- Tényleg ennyit könyörögtem volna? - kérdezted ártatlanul. Pár hete tudtad meg egy cikkből, hogy Yoo Youngjae, az egyik legjobb barátod gamer bandát alapított néhány másik idollal, és mint az ezt a kávézót birtokló tulajdonosok büszke lánya, mindenképpen találkozni akartál velük. Youngjae-vel is itt ismerkedtél meg; néha bejött játszani, mert a hely közel van az új lakásukhoz, és nem olyan zsúfolt. Ha enni és játszani akart egyszerre, mikor otthon nincs kaja, szívesen benézett, és valahogy időközben összebarátkoztatok.

- Igen! Többet mint gondolnád - rázta a fejét Youngjae egy mosollyal, majd a többiek felé fordult. - Ő a barátom, ____. A szüleié ez a hely. Mondanám, hogy mutatkozzatok be, de felesleges…

És valóban az volt, mivel már jól ismerted mindegyiküket, és elképedve bámultál rájuk, amit az zavart meg, hogy Eunkwang integetni kezdett az arcod előtt, mert egy ideje már nem pislogtál.

- Wow… BTOB… BTS… VIXX…

- Khm!

- ...B.A.P… mind a kávézónkban… wow!

- Esetleg adjunk egy autogramot…? - kérdezte Jin, hogy valamelyest oldja a hangulatot, mert kezdett kényelmetlenné válni, ahogy csak úgy szó nélkül bámulod őket.

- Már megvan az autogramotok, de mielőtt mentek, aláírhatnátok a dicsőségfalunkat? - ajánlottad.

- Szóval… ismersz minket?

- Hyung, ne hagyd, hogy elkezdje! Soha nem fogja abbahagyni! - vágott közbe Youngjae, félbeszakítva Eunkwang kérdését. - Amikor megtudta, hogy ismerek más idolokat, félévig könyörgött! Például, te tudod, hogy most mit csinál Ilhoon?

- Gondolom, dolgozik.

- Látod, nem tudod. Na, ő tudja!

- Majdnem négy óra, szóval lassan kezdődik a Music Core fellépése - válaszoltad az órára pillantva.

- Menő!

- Egy ideig. Aztán csak idegesítő… Hé! Figyelsz te rám?

Figyeltél, először, de aztán már nem volt kedved hallgatni, ahogy Youngjae ecseteli, mekkora rajongó vagy. Viszont volt valami ebben a négyfős csapatban, ami nem fért a fejedbe.

- ...Mi az? - kérdezte Ken, kényelmetlenül érezve magát a tekinteted súlya alatt.

- Hol van Hongbin? - csúszott ki a szádon hirtelen, és már akkor érezted, hogy illetlenség volt, de nem tudtad visszatartani a kíváncsiságodat.

- Mi? - Ken zavarodottan nézett Youngjae-re segítségért.

- Jaj, ne…

- A nevetek “A legerősebb idolok”. A VIXX-ben Hongbin a legjobb gamer, akkor miért nem ő van a csapatban?

- MI?! - Ken annyira ledöbbent a kérdésedtől, hogy először csak ennyi jutott eszébe.

- Hongbin nem játszik csapatban - magyarázta Youngjae, és ezzel a téma lezárulhatott volna, de belegázoltál Ken lelkébe.

- Elnézést, hogy nem én vagyok az aranyíjas Hanzo mestere, de én is jó játékos vagyok! - kiáltotta sértődötten.

- Tudom, hogy jó vagy, csak nem olyan jó, mint Hongbin… - válaszoltad.

- Nem hiszel nekem?! Oké, megmutatom, mire vagyok képes! - jelentette ki, és megragadta a csuklódat, hogy egy gép elé vezessen. A többiek követtek titeket, jól szórakoztak Ken frusztrációján, bár Youngjae kissé aggódva nézett a kezeitekre.

- Megmutathatod, de ha nem végzem a munkámat, az baj lesz - mondtad. - Szóval mi lenne, ha tennék egy kört a többi vendégnél, addig ti bekapcsoljátok a gépeket, és bemelegítetek, oké?

- De…!

- Jaehwan hyung, szerintem jobb lenne, ha elengednéd a kezét - tanácsolta Youngjae, és az arcán tükröződő aggodalom miatt Ken olyan gyorsan elengedett, mintha megégetted volna.

- M-Miért...?

Erre elnevetted magad, és büszkén válaszoltál a kérdésre.

- Mert elég jó vagyok taekwondoban, és Youngjae már egyszer átélte, milyen érzés, ha egy lány a padlóhoz vágja, igaz?

- Azt hittem, erről nem beszélünk… - morogta az orra alatt.

Tovább kuncogva magadban hátrahagytad a fiúkat, és szökdelő léptekkel, mentél körbe a kávézóban. Összeszedted a szemetet és a mosogatni valót, néhány vendég fizetett, és néhányan leadták a rendelésüket. Végül visszamentél, és kértél a munkatársadtól egy kis szünetet. Igazán nem volt nehéz meggyőzni, mert egy ideje ő is kidülledt szemmel figyelte a négy idolt, akik alig tíz perce érkeztek, de máris az ő hangjuktól zengett az egész hely.

Épp egy intenzív meccs közepén jártak, amikor visszaértél hozzájuk, és a tapasztalataid alapján még el fog tartani egy jó ideig. Amennyire Ken szerette volna fitogtatni neked az erejét az előbb, most annyira bele volt merülve valami teljesen másba. Viszont a célját elérte, mert végig rajta tartottad a szemed. Figyelted a karakterét, aki elég jól teljesített, és Jinnel együtt úgy tűnt, kezdik a földbe tiporni Youngjae-t és Eunkwangot, aminek jó barátként felettébb örültél. Ezenkívül az arcát is jól megfigyelted; internet caféban felnőve mindig szeretted nézni, amikor egy játékos teljesen a képernyőre összpontosított, és megszűnt létezni ebben a világban. Érdekesnek találtad, ahogy a tekintetük ilyenkor megváltozik, és mintha egy teljesen más ember válna belőlük. Végül nem tudtad nem észrevenni a kezeit. Ahogy az ujjai folyamatosan mozogtak a billentyűzeten és az egeren feltűnt, mennyire szép a keze. Nincs mögötte különösen mély érvelés, egyszerűen csak vannak emberek, akik szép kézzel vannak megáldva, és Lee Jaehwan mindenképpen ezek közé az emberek közé tartozott.

A kis csoport egyre jobban kibontakozó csatája tovább folyt még jó negyedóráig. A területüket apró káromkodások (mivel nyilvános helyen voltak), és hangos, hangos kiáltások töltötték meg. Hamarosan viszont a játék véget ért, és megszületett a győztes csapat. A képernyőjén megjelenő “Vesztettél” felirat felbosszantotta Kent és Jint, és míg Jin ezt úgy vezette le, hogy fennhangon szidta az ellenfelei “piszkos” taktikáit, Ken ököllel rácsapott egyet az asztalra. Ez nem mutatkozott bölcs döntésnek, mert a mellette lévő ártatlan pohár, amiben az üdítője volt, leborult az asztalról sok apró szilánkra törve. Ken rémülten nézett körül, miközben sóhajtottál egyet.

Egyáltalán nem lepett meg, hogy valami összetört. Naponta átlagosan öt-hat pohár eltörik a gamerek temperamentuma miatt. Rosszabb dolgokra is fel vagytok készülve, amit egy dühtől elvakult, vesztes játékos tehet. Ezért is alkalmazod előszeretettel a taekwondo tudásodat.

- Semmi baj - mondtad egy kis mosollyal próbálva nyugtatni az ijedt tekintetét. - Előfordul.

- Annyira sajnálom! - vágta rá Ken, mikor visszatért a valóságba, és máris talpon volt, hogy segítsen.

- Nem kell, jobb ha én… - újabb sóhaj hagyta el a szád, amikor Ken megpróbált segíteni, de persze csak rontott a helyzeten az ideges kapkodásával, ami azt eredményezte, hogy vér kezdett folyni a természetesen szép kezén. - Ezért mondtam, hogy maradj nyugton!

- Sajnálom… - mondta lehajtott fejjel, bánatos kiskutya szemekkel, és hirtelen meglepett a belőle áradó aranyosság. Tényleg kezdted rosszul érezni magad, amiért kiabáltál vele, pedig csak segíteni akart. Kezdett fizikai nehézséget okozni, hogy visszafogd magad, és ne ölelgesd meg azonnal és tedd az egész világot az ölébe. Hogy jutottak idáig a gondolataid?

- Te, gyere velem! Youngjae, szólj a kollégámnak, hogy takarítson fel! Ti ketten, ne csináljatok nagyobb felfordulást, különben… - utasítottad jelentőségteljesen megropogtatva az öklödet.

- Igenis!

A pozitív válasz után megfogtad Ken sérült kezét, és a kávézó személyzeti mosdójába vezetted. Útközben kivettél egy ragtapaszt a fiókból, amiben ilyesmiket tartottatok. Már volt bőséges tapasztalatod sérülések ellátásában. Az eddigi legjobbak horzsolt öklök, törött orr és vérző lábujj volt. Törött pohárral még senkinek sem sikerült megsebesítenie magát, főleg nem azért, mert segíteni akart takarítani. Érdekes új tapasztalat…

- Mit gondolsz, túléled? - kérdezted, miközben feltetted a ragtapaszt Ken ujjára, aki ámultan nézegette azt, és próbálta hajlítgatni a beragasztott ujját.

- Köszi! - villantotta rád a létező legfényesebb mosolyát. - Az jobban zavar, hogy vesztettem, és nem tudtam megmutatni, milyen menő vagyok.

- Oh, nos, lesz még rá alkalmad, ne aggódj! Én itt leszek - viszonoztad a mosolyt, és egy fejbiccentéssel jelezted, hogy visszamehetnétek a többiekhez.

Az incidens után a fiúk rövidre fogták a látogatást, mert mindenki őket bámulta, és kényelmetlenné vált az idol bőrük miatt is, de mind a négyen aláírták a dicsőségfalat, és mikor elmentek, Ken drámaian visszafordult, és elkiáltotta magát:

- MÉG VISSZATÉREK!!!

Folytatás?

[sumanachen]

A bokaficam utám 5 héttel először voltam újra a Pilisben. Bevallom féltem is, mi lesz, ha megint teszek egy rossz lépést? Erre a hétvégére ezen a szombaton több túra volt, ami szép. Az Őrséget csak ajánlani tudom, viszont most nem akartam sokat utazni. Ugyanezért maradt el és már évek óta szemezgetek vele a Magnezit túra is.

Kalandos egy túraútvonal, uyanakkor nagyon jó!

  Viszont találtam egy nagyon érdekes nevű túrát: Invesztitúra a Pilisben. Visegrádról indul, Esztergomban a cél. A köztes pontok és a szintemelkedés azt bizonyította, hogy nem is egy egyszerű az útvonala az 52 kilóméterre pedig az 50-re igaz 12 órás szintidőt adtak.

A Rajt egyértelmű volt, kicsit talán a nevezés ment egyedül lassan, de azt a 20 percet ki lehet várni. Az út mindjárt úgy indul, hogy a Salamon-torony felöl a Kék kereszt – kék rom jelzésem küdtüj fel magunka fellegvárba. Ez a kellemes kis kaptató mindenkit felébreszt. Engem biztos.

A legjobb az volt, hogy felérve majd rögtön mész is le. Szóval scak tiszteletedet teszed.

Az első benyomások fontosak a túrán olyan szép itinert és minőségi térépet kaptam, hogy próbáltam rá nagyon vigyázni. Votl egy kis papíron részletes leírás. Bevallom csak itton olvastam bele, de ez úton is gratulálok, ezekért. Nagyon igényes és szép. Tetszett a teljes körítés, amire a túra apropóját megvalósították a szervezők.

Míg a fellegvárba felértem elolvastam a túra történetét és hogy miért is invesztitúra a neve, és mi is az. (Itt olvashatsz róla)

Ez után A Spartacus-ösvényre vezető majd azon keresztül haladó Zöld sávon haladtam. Kicsit párás volt a levegő még, talán itt volt a leghidegebb. Főleg a Jenői kunyhónál.

A régi orvvadász útvonal ismét elvarázsol, mindig csodás. A pénteki eső miatt néhol csúszós, de semmi komoly. Egy nem régiben kidőlhetett fa állja egy helyen az utat. Nem sikerült még arrébrakni. Mindennaposak az ilyenek, de szintén kerülhető.

Spartacus Tanösvény

enői Ház

Az ösvényen immár

Kissé ködös

A lépcső, visszatekintve

A fakidőlés

Zöld erdőben kis ösvény..

Ahogy haladok, már azon veszem észre magam, hogy a Prédikálószékre vezető piros kerestzt, majd háromszög úvonalát követem. Itt már azért több a nem teljesítménytúrázó, még ismerőssel is találkozom Pásztor Lajos személyében, aki a Pomáz körül-Belül túrát szervezi. Kicsit beszélgetünk, de kedvesen utamra enged, tudja gyorslábú vagyok. Most kivételesen igaza van, visz az út az élmények örülök, hogy a bokámon semmi fájdalom. Szárnyalok. Bő 5 feletti átlaggal megyek, amit szinte végig tudtam tartani.

Míg felfelé meneteltem, eszembe jutott, hogy az új kilátót még nem láttam. Szerencsére nem rontották el a hagyományos kilátópontot, szépen elhelyezték, érdekes történeteket is ragasztottak a kilátóban elhelyezett táblákra. A kilátó sokkal másabb kilátást nem biztosít, kicsit magasabban látjuk azt, amit már eddig is. Tény azonban, hogy még mindig lélegzetelállító ez a most kissé párás, de pazar látkép.

A Teve

1. Arc a Morcos

2. arc a Bánatos

3. Arc a merengő

és ugye Attila

A Vadállóköveken óvatosan, de mindig csodálkozva haladok, szeretem ezt a helyet. Annyira egyedi. Számomra a kövekben leglaább 3-4 arc is felfedezhető. Itt is küzdötték fel magukat túrázók. Nem csoda, nagyon szép időnk lett.

A Rám-szakadék a következő megmérettetés. Nem kell bemutatni, már többször voltam itt. Mint a túrázóktól megtudtam, pár napja nyitották meg megint, volt egy fakitermelés, ami most eléggé elrondította az útvonalat. Forgás, fadarab. Járható és ki fog tisztulni, de a kristálytiszta víz most nagyon koszos volt. Mondjuk erre még a sár és a sok túrázó is hozzájárult.

Hosszú úton Pilismarótra értem, ahol a 30-as cél volt. Itt mindenkinek, zsíroskenyér, banán, alma innivaló volt a szolgáltatás. Ha már a szolgáltatásról beszélek meg kell jegyeznem, hogy nagoyn pozitív volt ez is. Minden emberes EP-nél kaptunk valamit. Csoki-Banán-Nápolyi-Nagy frissítés-Csoki szerintem nem is kell több. Víizet pedig a forrásokból, kék kutakból lehetett vételezni.

Pilismaróton hozzámcsatlakozott egy 30-ról felnevező, így kicsit visszavettem a tempót, ne hagyjuk ott a túratársat. Végül is nem siettem. A lábam jó volt a közérzetem meg annál jobb. Jött még két kedves emelkedő, az egyik a Hirsh-orom. Rövid, de meredek kaptatója után a jól megérdemelt kilátás mindenért kárpótol. Az Alsó- és Felső-ecset-hegyról mindig festői a kilátás.

Kivételesen az Enyedi halála környéki részt sem találtam olyannyira unalmasnak, mint általában szoktam. a Fári-kútból még vettem vizet és az utolsó emelkedőre a Vaskapuhoz felsétáltam. Gete Laci fogadott. kinéztem Esztergom irányába, a pára megmaradt,de a kilátás így is pazar.

A Szervezőkben volt azért turpisság, a városba érve azért itt is volt egy kis városi séta. a Lila Mária utat követve a főbb nevezetességek közül elég sokat érintettünk és szuperbónuszként a cél előtt a Macskaköves úton mentünk fel a bazilika parkolójába. Mikor ráléptem aMária útra, már sejtettem, hogy itt visz fel (persze el is olvashattam volna, vagy megnézhettem volna) Nagyon tetszett.

A célban aztán egy csodaszép Szent Lászlót ábrázóló jelvényt kaptam. Fél óra alatt lesétáltunk a buszállomásra és élményekkel telve hazaértem.

Első rendezés ellenére látszott a szervezők profizmusa. Szép útvonal, volt pár szalag, de lényegében magadra, a térképre, és az itinerre kellett bíznod magad. Az ellátás nekem megfelelő volt. Igaz saját pecsétje a túrnak nem volt, minenhol szúróbélyegző volt, de számomra ez nem prior.

This slideshow requires JavaScript.

Kérdezték a túrán, hogy milyen ötletet adjak nekik jövőre? Ezen sokat gondolkoztam, mert Bennem végig megmaradt egy kissé a középkori hangulat, ugyanakkor a szép útvonal, szóval ha nagyon akarjátok lehet egy fedett kocsmában a cél ahol esetleg kényelmesebb mosdóba menni az utazónak, vagy átöltözni. Más nem jutott eszembe. Remélem jövőre is megrendezik, ha igen ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

2017.05.06 – Invesztitúra A bokaficam utám 5 héttel először voltam újra a Pilisben. Bevallom féltem is, mi lesz, ha megint teszek egy rossz lépést?