k-pingvin

[k-pingvin]

Hé, mind az a 3-5 ember, akit érdekel, mit csinálok!

Ez egy nem-viszem-tovább-ezt-a-blogot poszt. De nincs vége semminek!

Jó indokom van rá, és nem fogom megbánni. A helyzet a következő: állandó probléma, hogy nincs visszajelzés, de erre én annyira nem szeretek panaszkodni, mert egyrészt lassan, de biztosan megtalálják emberek a munkámat, és olvassák, lájkolják, még barátokat is tudtam szerezni! Szóval a kicsivel is be kell érni. Kitartónak kell lenni, mert a magyarok kevesen vannak, nem lehet összehasonlítani az angollal, ami több országban anyanyelv és szerte a világon beszélik - nyilván többen olvasnak angolt.

Az én indokom összefügg ezzel, de nem teljesen ez a lényege. Azért írtam minificiket, hogy gyakoroljak a hosszúakra, rövid jelenetben elképzeljem, az a bizonyos személy hogy viselkedik - ennek köszönhetően kialakult egy stílus, ami nem igazán tudom, milyen, de csak az enyém.

Úgy érzem, lassan az összes ilyen klisé jelenetet leírtam már valamilyen formában, és az ötleteim is hosszú, rendes ficekhez valók - meg aztán nem árt rendes sztorikat írni, ha akarok valahová jutni az életben.

Szóval ezt a blogot két felé osztom, aki a továbbiakban szeretne követni: 

1) a Wattpad fiókom, amit gyűlölök, mert a Wattpad egy szörnyű hely, ami terrorizálja a lelkem, de ott van a célközönségem nagy része: writerpingvin (ide kerülnek a sorozatok)

2) angol nyelvű blogok, mert szeretem a figyelmet és muszáj megtanulnom angolul rendesen írni személyes okok miatt (ezeknek a linkjét nem osztom meg nyilvánosan, csak ha privátban írtok egy üzenetet)

3) ha valaki nagyon szeretné tudni, mit csinálok egyébként, ez a személyes tumblr oldalam: @chansninjakoala

Szóval semmi nem vész el, csak átalakul!

[k-pingvin]

Meglepetés

Leo VIXX Olyan egy héttel később, de a szándék a lényeg... Még egyszer boldog szülinapot, @freshpainterpuppy-blog!!!! ❤️

Elfoglalt napok vették át az irányítást az életetek felett. A munka és a tanulás megakadályozta, hogy az utóbbi időben Leoval minőségi időt tölthessetek együtt, emiatt pedig amellett, hogy kezdett szörnyen hiányozni a társasága, a bűntudat is gyötört.

Az elmúlt hét során éppen annyit tudtatok találkozni, hogy jó reggelt vagy jó estét kívánjatok egymásnak annak ellenére, hogy egy fedél alatt éltetek. Tudtad, hogy ez ellen nem lehet mit tenni, hiszen Leo teljes erejével készült a VIXX comebackre, és neked is megvolt a magad feladata.

Az esték nagyjából mindig ugyanúgy teltek: mikor egyikőtök hazaért, a másik már ágyban volt. Mindig óvatosan, halkan feküdtetek le egymás mellé, ám bármelyikőtök volt is az, aki előbb ágyban volt, sosem tudtatok teljesen álomba merülni, míg nem voltatok ketten.

Nem voltál egyedül azokkal a bonyolult érzésekkel, melyek hatására legszívesebben mindent otthagytál volna csak egyetlen szabadnapért. Leo is látta, hogy elfoglalt és kimerült vagy; szerette volna, ha segítesz neki feltöltődni, ám miután egy pillantást vetett rád, ő maga akart feltölteni, felvidítani téged.

Erősen gondolkodóba esett, mit tehetne a rendelkezésére álló csekély időben, szem előtt tartva, hogy nem erőssége az érzelmeinek kifejezése. Mivel inkább kárhozta volna magát örök szenvedésre, minthogy tanácsot kérjen a barátaitól, így végső elkeseredésében az internethez fordult. Túlságosan hasznos dologra nem akadt, azonban kilépve a böngészőből, megakadt a szeme a dátumon. A comeback miatt eszébe se jutott, de hamarosan itt a születésnapod! Pontosabban egy nappal a comeback után - amikor elkezdik promotálni az új számot...

Leo reményvesztetten hátra hajtotta a fejét a próbaterem kanapéján. Még ha valamilyen csoda folytán sikerülne is hozzád méltó ajándékot szereznie, lehetősége sem lesz átadni neked. Miért ilyen túlzsúfoltak ezek a napok? Miért nincs idő ünnepelni?

-Vége a szünetnek. Folytassuk a próbát! - mondta N, és Leo nem tehetett mást, mint eltemette a gondolatait, és arra koncentrált, amire kell. Az új táncok, amiket el kellett sajátítaniuk, most sem voltak könnyűek; mind technikailag, mind látványban hozták azt a kiemelkedő színvonalat, ami a VIXX-re jellemző. Egy ilyen próbákkal töltött nap után valóban lehetetlen küldetés, hogy hazaérve bármi másra képes legyen azon kívül, hogy beájul az ágyba.

Bár Leo olyankor pihent, a tudatalattija megállás nélkül arra próbált megoldást találni, hogyan és mivel ünnepelje meg a közelgő születésnapod. Hála ennek, az inspiráció egy nappal a nagy nap előtt szállta meg, miután a comeback showcase után hazafelé utaztak, és elbóbiskolt a kocsiban. Hirtelen felkapta a fejét, és őrülten írni kezdett valamit a telefonjába.

-Hyung, mit csinálsz? - kérdezte Ravi, de Leo meg sem hallotta.

Az úton sebtében összeállított jegyzetek némi magabiztossággal és elégedettséggel töltötték el: végre megvan a megoldás a problémáira! Innentől kezdve már csak annyi a dolga, hogy feláldozzon egy kicsit az alvásidejéből, és előtted keljen fel reggel.

A születésnapod reggelén ugyanúgy ébredtél, mint bármelyik másik hétköznap reggel. Még túl korán volt, hogy felfogd, ez egy ünnepnap. Az első különbség akkor került a kezed ügyébe, amikor a telefonodért nyúltál, hogy kikapcsold az ébresztőt. Megdörzsölted a szemed, hogy kivedd, miféle papírfecnit ragasztottak a mobilod képernyőjére.

Az, hogy kinek a keze munkája volt, az egy percig sem volt kérdés, és kellett némi idő, hogy rájöjj, a "Boldog szülinapot!" felirat alatti rajz egy születésnapi tortát hivatott ábrázolni. Sóhajtva elmosolyodtál az aranyos kis üzeneten, amely máris feldobta a napodat. Mindig tudtad, hogy Leoban egy Picasso veszett el, csak sajnos olyan mélyen, hogy nem tud előtörni.

Ezután jókedvvel folytattad a reggeli teendőidet, és mint ahogy azt észrevetted, a meglepetések sora még nem ért véget. Amerre csak jártál, mindenhol találtál egy kis cetlit egy-egy apró üzenettel. A ház tele volt velük, és mintha végig vezettek volna a szokásos körutadon.

Találtál egyet a ruhásszekrény ajtaján: "Bárcsak látnám, mennyire aranyosan nézel ki ma reggel, pizsamában és kócosan!"

Még egyet a fürdőszoba-tükrön: "Ez a tükör nem képes visszaadni a szépségedet." Majd kicsit lejjebb egy másik: "Ne vitatkozz az üzenetemmel!" És vélhetően egy duzzogó arcú figura.

Újabb üzenet várt, amikor reggelit kerestél a hűtőben: "Tudom, hogy sok dolgod van, de ne felejts el rendesen enni!"

És volt egy a táskádra ragasztva is: "Kitartást a mai napra!"

Elképesztően jól estek ezek a figyelmesség parányi jelei, mert egyértelműen kifejezték, Leo mennyire törődik veled, mennyit gondol rád, mennyire jól ismer. Az, hogy ezt a rengeteg kis üzenetet elkészítette, és nagy gonddal mindenhová elhelyezte annak ellenére, hogy többet dolgozik és fáradtabb, mint te, a legszebb születésnapi ajándék volt. Ezután már nem számított, hogy nem tudjátok együtt ünnepelni a mai napot, hiszen akárhol is vagy, ezekkel a kis cetlikkel érezheted, hogy gondolatban mindig veled van.

Mikor ezután a nap után hazaértél, már csak arra vágytál, hogy halálra ölelgesd, amint átlépi a küszöböt. Persze, ehhez egy próbatételt kellett kiállnod, mert a fáradtság kezdett erőt venni rajtad, de mindenképpen szeretted volna megvárni, míg hazaér, hogy elmondhasd, mennyire örültél a meglepetésének.

Szerencsére Leo olyan hamar otthagyta a többieket, amennyire csak fizikailag lehetséges volt, és egy kis szatyorral igyekezett hazafelé. Majdnem elvesztette az egyensúlyát, amikor kinyitva az ajtót a nyakába ugrottál. Te sem tudtad, honnan szereztél annyi energiát, hogy olyan gyorsan megöleld, és ő sem tudta, honnan volt annyi energiája, hogy megtartson, de boldogan szorított magához, és adott egy puszit a fejedre.

-Megtaláltad az üzenetemet? - kérdezte, mikor kis idő múltán elengedett.

-Persze, hogy megtaláltam! Annyira aranyos vagy.

-Ne essünk túlzásokba... - mondta kerülve a tekinteted, és hogy elterelje a figyelmed, a vörösödni kezdő arcát a szatyorral eltakarva elővett egy doboz muffint. - Nem egy torta, de remélem, ez is megfelel. Annyit vettem, ahány éves vagy.

Az asztalhoz mentetek, ahol kivett a dobozból egyet, és gyorsan beleszúrt egy gyertyát, majd meggyújtotta. Csodálkozva nézted, ahogy teljes komolysággal dolgozik, és igazán szeretted volna megkérdezni tőle, hogy sikerült ennyi mindent összehoznia neked, miközben az új számukat promotálta, de volt egy olyan érzésed, hogy úgysem mondaná el. Ezért csak becsuktad a szemed, és amikor elfújtad a gyertyát, azt kívántad, hogy minden születésnapodat, ami ezután jön, azt vele együtt tölthesd.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Shownu

Ez egy csoda, hogy megíródott. Tanulság: nem publikálunk sorozatot, mielőtt teljesen megírtuk volna, mert az megerőlteti az agyat és a csuklót is és rontja a kész termék minőségét ^^

[Prológus]

A villában töltött két év alatt különös módon még egy szót sem váltottál Shownuval. Nem csoda, hiszen a te birodalmad, ahol a napjaid nagy részét töltötted a kert volt, és nem mintha egy kertésznek olyan sok utasításra lenne szüksége. A kertész csapat közül te voltál az, aki a virágokra specializálódott, így még inkább elképzelhetetlenné vált, hogy bármelyik fiúval is beszélgetni fogsz. Egyikük sem mutatott érdeklődést a virágok iránt, azon kívül, hogy amikor útba esett, elmentek mellettük, és esetleg megállapították, hogy szépek.

Alapvetően keveset beszélgettél másokkal, belemerültél a munkádba, amit nagyon élveztél. Igyekeztél évszaktól függően színes virágokkal díszíteni a villa bejáratát és a hátsó kertet is, gondoztad őket, ültettél, átültettél, mindezt az időjárásnak és a rendelkezésedre álló hely adottságainak megfelelően.

Így teltek a napjaid a Monsta X Villában, mígnem egy éjjel különös jelenségre lettél figyelmes. Néha, amikor túl későn végeztél a raktár takarításával, a kert közepén álló pavilonban egy alakot vettél észre. Először megijedtél, ám ahogy tovább nézted, az alak, ami az árnyakból kirajzolódott összekeverhetetlen volt. Shownu testalkatát bárki képes felismerni a távolság és a sötétség ellenére is. Zavarodott kíváncsisággal figyelted, mit fog csinálni, mit keres a kertben ebben az órában.

Hamarosan zenét hallottál, amit olyan mozdulatok kísértek, amelyhez foghatót még soha életedben nem láttál. Nem értettél hozzá különösebben, mi kell ahhoz, hogy valaki jó táncos legyen, de még te is képes voltál megmondani, hogy amit Shownu csinál, az valami egészen elképesztő. Hirtelen eszedbe jutott, hogy mivel soha nem beszéltél vele, azt sem tudod, mivel foglalkozik, így nem igazán van értelme meglepődnöd olyasmin, ami mások számára teljesen természetes.

Nem közelítetted és nem is szólítottad meg, csak csendben és távolról figyelted még egy darabig, majd elmentél. Azóta az este óta rendszeresen láttad Shownut a kertben táncolni, de továbbra sem szólítottad meg, és ő sem vett észre téged. Távolról csodáltad, és egy idő után arra lettél figyelmes, hogy minden este várod, hogy vajon láthatod-e Shownut vagy nem.

A bál közeledtével viszont megtört a jég. Amikor Shownu eléd állt, és megkért, annyira meglepődtél, hogy nem jött ki hang a szádon. Kellett néhány másodperc, mire az agyad képes volt regisztrálni, mi történt.

- Elnézést, minden rendben? - kérdezte meglengetve előtted a kezét.

- Oh, igen, én csak… megismételnéd a kérdést?

- Tudnál néhány virágot ajánlani a bálterem díszítéshez? - ismételte, és sietve kaptad össze minden koncentrációdat, és vezetted körbe a kertben.

- Persze. Mivel tavasz van, szerintem a legjobb választás az orgona. Idén nagyon szépek, és az illatuk is mesés - mesélted izgatottan, hogy végre beszélhetsz a virágokról, ám aztán észrevetted, ahogy Shownu tekintete feszülten járkál ide-oda, nem tudva mit csináljon.

- Sajnálom, nem igazán értek a virágokhoz… - mondta, mikor észrevette magán a zavarodott tekinteted.

- Áh, sajnálom, csak elragadtattam magam.

- Nem, nagyon szép a kert. Szeretek itt lenni, hogy is mondjam… olyan békés légköre van.

Kínos mosolyt váltottatok, és folytattátok a sétát. Megmutattad neki az egyes virágokat, és részletesen elmesélted, mik az előnyei és hátrányai, és mik lennének a legjobb jelöltek a bálterem díszítéséhez. Shownu minden szavad őszinte érdeklődéssel hallgatta, és lenyűgözőnek tartotta, hogy ennyi mindent tudsz a virágokról, amiknek többségének ő még a nevét sem ismerte.

Mikor a végére értetek, megállapodtak abban, hogy az általad korábban is javasolt orgonákat használjátok díszítésnek, és Shownu megígérte, hogy hamarosan jönni fog valaki segíteni neked. Így ért véget az első beszélgetésetek, és kellemes csalódásként gondoltál rá. Azt hitted, nehéz lesz vele bármiről is beszélni, de végig nagyon kedves és figyelmes volt, kérdéseket tett fel, amikor kellett. Miután elment, és a távolodó alakját nézted, úgy gondoltad, egész aranyos.

Másnap délelőtt, néhány órával a bál kezdete előtt Shownu a bálterembe ment. A virágok valóban feldobták a díszítést, és már most megtöltötték élettel a helyiséget. Az ujjaival végigsimított egy orgona apró virágain. Az igazság az volt, hogy amikor esténként kiment a kertbe táncolni, látott téged. Nem mindig, és nem vett észre az első néhány alkalommal, de egy idő után feltűnt neki. Azóta azt remélte, hogy egy nap megszólítod, ám ez eddig még sosem történt meg. Ő viszont nem akart megszólítani, mert félt, hogy megijednél és minden kínossá válna. Sosem értett annyira a kommunikációhoz; voltak testvérei, akik elintézték helyette az ilyen dolgokat.

- Megint azon a lányon gondolkodsz? - Jooheon hangját hallotta a háta mögül, és gyorsan levette a kezét a virágról.

- Talán.

- Beszélj vele! - mondta a fiatalabb testvér elkeseredetten. Már többször próbálta ösztönözni a bátyját, hogy tegye meg az első lépést, de mindig kudarcot vallott.

- Beszéltem vele - vitatkozott Shownu. - Megkértem, hogy készítsen elő virágokat a díszítéshez.

- Haladás, de mi lenne, ha valami másról is beszélgetnél vele?

- Például?

- Nem tudom, nem én szemezek vele a sötétben, kínos csendben!

- Én nem is…!

- Tök mindegy. Mit szeret?

- Virágokat…? - Shownu válaszára Jooheon a homlokára csapott.

- Valami mást? Ahogy táncolsz, gondolom… De kezdetnek ez se rossz, kérdezd arról, mit szeret! Bármit, csak csinálj valamit az ábrándos sóhajaiddal. Rosszabb, mint Wonho nyafogása, amiért a szakács szerelme beteg.

- Én nem vagyok…!

- Nem az a lényeg!

Még némi vitatkozás után Jooheon megegyezett Shownuval, hogy az idősebb fiú szerez egy csokor vörös tulipánt, amit odaajándékoz neked, és a bálon mindenképpen felkér táncolni.

- Jooheon!

- Hm?

- Te is megfogadhatnád a saját tanácsaidat, és elmondhatnád annak a lánynak, mit érzel iránta.

- Talán hamarosan…

A bál Shownu véleménye szerint túlságosan korán érkezett el, de mind a hat testvére ilyen-olyan támogatása után nem fordulhatott vissza. Te az erkélyen voltál az idő nagy részében. Élvezted a zenét és a többi vendég élettel teli, vidám csevegését, viszont nem ismertél senkit, így kevés emberrel tudtál beszélgetni. Az esti, hűvös levegő megnyugtatott, és váltogattad a tekinteted a csillagos ég és a virágos kert között. Kicsit büszkeséget éreztél, amiért tudtad, hogy ez a látvány a te érdemed, és még büszkébb voltál, amikor meghallottad, hogy néhányan, akik kiléptek egy pillanatra az erkélyre, megdicsérték a munkádat.

Egyszer csak valaki jelenlétét érezted a hátad mögött, és megfordulva döbbenten láttad, hogy Shownu az, kezében egy csokor tulipánnal, és arcán egy ideges mosollyal.

- Öm… ezt neked hoztam...  - nyújtotta át a csokrot, majd újra levegőt véve folytatta: - Felkérhetlek egy táncra?

Hátra kellett nézned, hogy megbizonyosodj róla, nem máshoz beszél-e, bár mögötted az erkély korlátja szorosan a hátadhoz nyomódott, így ez lehetetlen volt. A tulipánokhoz hasonlóan vöröslő arccal bólintottál, és elfogadtad a feléd nyújtott kezét.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Wonho

Wonho x ramen az egyetlen igaz ship a Monsta x-ben!

[Prológus]

Szörnyű állapotban voltál, és a bál közeledte egyáltalán nem segített abban, hogy jobban érezd magad. A hét elején belázasodtál, és így arra kényszerültél, hogy a szobádban pihenj. Viszont hogy tudnál nyugodtan pihenni, amikor napokon belül itt a bál, és a konyhában kéne lenned, hogy segíts a szakácsoknak megtervezni, tesztelni és elkészíteni a menüt az estélyre. Ezzel szemben az is igaz, hogy jelen állapotodban teljesen használhatatlan vagy; senkinek sem hiányzik, hogy összeköhögd az ételt, elájulj a tűzhely fölött és csak mindenkit hátráltass a munkában. Hiába minden szorgalmad és bűntudatod, el kellett ismerned, hogy azzal segítesz a legtöbbet, ha rendesen pihensz, és minél hamarabb meggyógyulsz. Őszintén remélted, hogy még a hétvége előtt sikerül ezt elérned, és még lehetőséged lesz egy kicsit segíteni az előkészületekben.

A hirtelen jött betegséged ezen kívül egy másik, tudatodon kívül álló problémát is eredményezett. Amióta a villában dolgozol, egy embernek teljesen megváltozott az élete. A testvérei értetlenül álltak a dolog előtt, de amióta te feleltél az ételek elkészítéséért Wonho hajlandó volt leülni velük, és mást is enni instant ramenen kívül. Ez egy nagy dolog volt, mert Wonho és a ramenje szorosabb köteléket alkottak, mint akármelyik szerelmespár a világon, te pedig képes voltál ezt a köteléket megszakítani. Mindenki lenyűgözve és tisztelettel nézett rád emiatt, senki nem kérdőjelezte meg a főzőtudományodat.

Amint viszont Wonho megneszelte, hogy megbetegedtél, és egy ideig nem te fogsz rájuk főzni, az első útja a sarki kisboltba vezetett, és bőségesen bevásárolt magának a szeretett ramenjéből.

A pletykák gyorsan terjednek a villában, és nem telt sok időbe, míg hozzád is eljutott a hír, hogy Wonho visszatért a ramenevő életmódra, és bárki bármit főz, nem hajlandó megenni, csakis a tiédet vagy rament. Ezt többször ki is jelentette, mielőtt sértetten magára csukta volna a szobája ajtaját.

Ezután aggódni kezdtél érte, mert napokig kizárólag ramenen élni nem a legegészségesebb dolog a világon, és a bűntudat, amiért egész nap csak semmit téve fekszel az ágyadban fokozódott benned. Persze nem a te hibád volt; beteg vagy, de a bál és Wonho együtt olyan nyomást helyezett rád, ami miatt két nap múlva már felkötötted a kötényed, és elindultál a konyha felé. A lázad már lement, így úgy gondoltad, nem lehet probléma.

Természetesen ez nem teljesen így működik. Miután leküzdötted a lázat, a tested még mindig gyenge, és időnként meg-megremegett a lábad az utadon. Érezted, hogy csak a puszta akaraterő tart még mindig álló pozícióban, de fogalmad sem volt, ez meddig lesz elég. Mint kiderült, csupán még néhány lépésig, amíg a térdeid meg nem adták magukat, és össze nem estél. Szerencsédre nem ütötted meg magad, erős karok tartottak meg, és mikor kinyitottad az ijedtségtől becsukott szemeid, Wonho aggódó tekintetével találtad szembe magad.

Wonho épp a szobádba tartott, miután hosszas, napokig tartó nyafogás után a testvéreinek elege lett belőle, és megmondták neki, hogy ha annyira aggódik érted, akkor egyszerűen menjen, és látogasson meg. Nem mintha őrületes távolságot kellene megtennie… Wonho sokáig gondolkodott, hogy mihez kezdjen, elvégre nem igazán vagytok barátok; a kommunikációtok kimerül abban, hogy te főzöl, ő pedig jóízűen megeszi az ételt, halmozva a dicséreteket közben. Végül arra jutott, hogy ezúttal ő fog enni adni neked viszonzásképpen az eddigi munkádért. Sok időbe telt, mire összeszedte a gondolatait, kitalálta, pontosan mit fog mondani, mikor belép a szobádba, elpróbálta tükör előtt, éppen ezért volt annyira meglepődve, amikor meglátott a folyosón botladozni, és egy karnyújtásnyira előtte összeesni.

- Jól vagy? - kérdezte rendesen felsegítve.

- Köszi…

- Ha beteg vagy ágyban kéne lenned - mondta komolyan.

- Már jobban vagyok, és szükség lehet a segítségemre a konyhában - ellenkeztél az ajkadba harapva. Láttad, hogy ez közel sem elég meggyőző érv, és azon gondolkodtál, elmondd-e neki az igazi okod, vagy inkább ne. Mivel fáradt voltál, az agyad nem forgott olyan gyorsan, mint a nyelved, és mire észbe kaptál, már ki is fecsegted. - És nem hagyhatom, hogy egész héten ramenen élj.

Wonho szemei nagyra nyíltak a csodálkozástól, majd elmosolyodva óvatosan megfordított, és átkarolva a vállad, hogy támogasson, visszakísért a szobádba.

- Ne aggódj miatta, a ramen nem árt meg nekem. Szeretjük egymást. - Ezt olyan határozottan mondta, hogy eszedbe jutott, amit előző nap a munkatársad mondott: hogy van egy szóbeszéd, miszerint Wonho ereiben ramen folyik, és egy pillanatra megfordult a fejedben, hogy talán igaz lehet.

- Attól még nem egészséges - ráztad a fejed, de hamar abba kellett hagynod, mert a fejrázástól elszédültél, és megint megtántorodtál.

- Te sem vagy egészséges - kuncogott Wonho.

Mikor visszaértetek a szobádba, Wonho átnyújtott egy szatyrot, amit eddig észre sem vettél, de végig nála volt.

- Mi ez? - kérdezted kíváncsian kicsomagolva.

- Ajándék, mert mindig mesterien finomakat csinálsz nekünk. Ha ezt megeszed kétszer olyan gyorsan fogsz meggyógyulni, és sokkal jobb kedved lesz - magyarázta, és nem hittél a szemednek, amikor egy instant rament vettél ki a zacskóból. Az is köztudott tény volt a villában, hogy Wonho senkivel nem osztja meg a ramenjét.

- Köszönöm - mondtad lenyűgözve a nagylelkűségétől.

- Nem olyan finom, mint a te főztöd, de szerintem szoros második.

- Tényleg nagyon szereted a rament, igaz? - nevettél nekilátva az evéshez.

- Persze!

- Akkor mit szólnál, ha megtanítanálak rendes rament főzni?

- Komolyan?! - Wonho izgatottan felugrott az ágyról, amin mindketten ültetek, és meg voltál győződve, hogy még nem láttál ilyen boldog embert. - Ígérd meg!

- Jó. Ez lesz az első dolgom, miután meggyógyultam.

Az ígéretet kisujjesküvel meg is pecsételtétek, és Wonho már tényleg alig várta, hogy meggyógyulj. Attól a naptól fogva mindig, amikor ideje engedte, benézett hozzád, megajándékozott instant rament, kérdezgetett a receptről, és sok minden másról is beszélgettetek.

A jelenléte segített elterelni a figyelmed a rosszullétről, és az ígéretetek erőt adott, hogy minél előbb jobban légy. A bál napjára már százszázalékos voltál, és könnyed léptekkel indultál a konyhába. Megkérdezted, hogy szükségük van-e segítségre valamiben, de ilyen közel a kitűzött időponthoz már mindenkinek megvolt a maga szerepe, nem maradt üres feladat számodra. Csalódott voltál, de nem tehettél semmit; egyszer talán te is élvezheted a mások által elkészített ételeket a bálon anélkül, hogy dolgoznod kéne. Leültél a folyosón elhelyezett párnázott padra, és elmerültél a gondolataidban.

- Szóval ezért nem találtalak a szobádban! - Wonho hangja szakította meg a merengésedet. - Meggyógyultál?

- Igen, teljesen egészséges vagyok - mondtad egy mosollyal.

- Akkor eljött az idő, hogy megtaníts rament főzni, ugye? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Persze, de a konyha foglalt a bál miatt, szóval szerintem várnunk kell holnapig.

- Neee, addig nem tudok várni! De ha elkezdődik a bál, már nem lesz ott senki, igaz?

- Nem hiszem.

- Tökéletes! Amíg a bál tart, átvesszük a konyhát! - jelentette ki.

- De nem kéne neked is megjelenned a bálon?

Wonho megvonta a vállát.

- Ez fontosabb. Légysziiii!

Így történt, hogy a bál napján tánc és egyéb nemesekkel való csevegés helyett Wonho és te a konyhában főztetek rament, zöldségeket vágtatok fel, próbáltatok nem megsérülni, nem felgyújtani semmit, összetakarítottátok a káoszt, amit okoztatok, és nem utolsó sorban nagyon, nagyon jól éreztétek magatokat.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Minhyuk

Esküszöm, ezek nem szándékosan egyre rövidebbek, már vasárnap óta megvannak a kidolgozott vázlatok!

[Prológus]

Jooheon szociális képességeit a hét testvér közül csak egyetlen ember volt képes felülmúlni, ez pedig Minhyuk volt. A kapcsolatszerzések irányába való közeledés alapvetően más volt, mint az öccsénél, ám tagadhatatlan, hogy rengeteg különböző emberrel kötött barátságot vagy tett szert olyan ismeretségekre, amelyek később hasznára válhatnak.

Az ezernyi ismerőse közt nagy számban jelentkeztek külföldi személyek is, csakhogy amennyire sokat tudott beszélni Minhyuk az anyanyelvén, legalább annyira nem tudott más nyelveken. A nyelvérzék varázslatos ajándéka ironikusan nem adatott meg számára, így volt szüksége rád, aki közvetíti a szavait a nem koreaiul beszélő ismerősei számára.

Minhyuk közvetlen alkalmazottjának lenni kiszámíthatatlan és fárasztó volt. Lehet, hogy délután, amikor unatkozol, megkér, hogy fordíts le neki egy üzenetet, viszont az is lehet, hogy éjjel kettőkor beront a szobádba, mert eszébe jutott, hogy még nem írt vissza annak a venezuelai lánynak. Ha a fizetésed tükrözné annak a számát, ahányszor flörtölnöd kellett a világ legkülönbözőbb helyein élő lányokkal, annyira gazdag lennél, hogy megvehetnéd az egész villát, és kényszeríthetnéd Minhyukot, hogy tartsa féken magát.

A mai napod is hasonló szenvedésekkel volt teli: nagyon izgatott voltál, amikor bejelentették a bált, és nem is gondoltál bele, ez mennyi energiádba fog kerülni. Amint a mini gyűlés véget ért, Minhyuk azonnal lecsapott rád, és magával vonszolt a dolgozószobájába (ahol te szoktál dolgozni), és letett eléd egy nagy köteg levélpapírt és egy hosszú listát.

- Légyszi, írj egy meghívót a bálra ezeknek az embereknek! - adta ki az utasítást egy mosollyal, olyan könnyedén, mintha ez egy maximum tízperces feladat lenne; semmi megerőltető.

Végignéztél a listán, és két dolog tűnt fel azonnal:

- Minhyuk, ez legalább száz ember, órákig fog tartani! És miért mindegyikük lány?

- Úgysincs más dolgod, és ez a munkád! - vitatkozott, és próbálta érzékeltetni veled, hogy ő a főnököd, és nem kérdőjelezheted meg a döntéseit, de a szeme csillogása szinte kiáltott, hogy kérdezd még, hogy végre elmondhassa a nagy tervét.

- Manapság az emberek nem e-mailt küldenek? Miért kell levelet írnom?

- Azért! Mert így hivatalosabb, professzionálisabb, nagyszabásúbb!

- És miért kell, hogy ilyen menőnek tűnj?

- Örülök, hogy megkérdezted! - Ebben biztos voltál. - Mert ezek közül a hölgyek közül fogom kiválasztani életem szerelmét!

A döbbenettől először vettél egy mély levegőt, hogy ne mondj semmit olyat, amit később megbánnál, majd a fejed fogva támaszkodtál az asztalra. Érezted a fejfájás közeledtét, és ismét elgondolkodtál, miért is nem kerestél még másik munkát. Aztán felnéztél Minhyukra, aki elégedetten mosolygott, és nem is figyelt rád, gondolatban már a bálon járt, és vadul kereste “élete szerelmét”. A kissé naiv lelkesedését és a már irritálóan ragadós mosolyát látva rájöttél, mi akadályozott meg abban, hogy magára hagyd.

- Esküszöm, ha nem szeretnélek ennyire… - motyogtad dühösen, miközben magad elé vetted az első levélpapírt, hogy munkához láss.

- Micsoda?

- Azt mondtam, hogy ezért nem fizetsz eleget! - válaszoltál ezúttal hangosan, és tisztán érthetően, de Minhyuk ugyanolyan vidáman vigyorgott, mint eddig.

- Számítok rád! - mondta egy kacsintással kiegészítve, és magadra hagyott.

Még egy fejrázás után megropogtattad a vállaid és nekiláttál a munkához. Ha előbb kezded, előbb végzel vele. Ez a mentalitás két óra múlva tört meg, és egész büszke voltál magadra, amiért ilyen sokáig kibírtad. Eddig tartott, míg a csuklód annyira begörcsölt, hogy kiesett a toll a kezedből és a véletlenül kifolyó tinta tönkretett egy félig megírt levelet. Hátradőltél a székedben, és tartottál egy szünetet.

- Hogy haladsz? - kérdezte Minhyuk bedugva a fejét az ajtón, majd belépve a szobába letett egy csésze teát az asztalra.

- Félúton járhatok, de már érzem a halálomat - sóhajtottad, és hálásan belekortyoltál a teába. - Köszi.

- Mindent bele!

- Addig aláírhatod ezeket! - mutattál a kupacra, ahová a megírt leveleket tornyoztad.

- Igenis! - Minhyuk fogott egy tollat, és lelkesen munkához látott. A huszadik levél után az ő keze is kezdett görcsölni, és hirtelen már nem érezte olyan fantasztikus ötletnek a leveleket.

- Most legalább átérzed a fájdalmamat! - kiáltottad kárörvendve, és a maradék meghívók megírása és aláírása közös panaszkodásban, nyafogásban, egymás gúnyolásában és sok nevetésben telt.

A kemény munkátok kifizetődni látszott, amikor a bál napján hatalmas vendégsereg özönlött be a villa kapuján. Még a többiek is döbbenten figyelték, mennyi különböző nemzetiségű ember gyűlt össze egy helyen, de Minhyuk továbbra is büszkén mosolygott, és amint az esemény hivatalosan is elkezdődött, veled az oldalán csevegni kezdett az általa meghívott hölgyek között, hogy megtalálja élete szerelmét.

Azért, amit aznap este végig kellett nézned, hallgatnod és csinálnod úgy általában, valóban nem fizetnek eleget. Nem hiszed, hogy bármennyi pénz elég lenne, hogy közvetítsd, ahogy Minhyuk élőben flörtöl megközelítőleg hetven lánnyal. Ha még egy emberhez oda kell menned, magad vetsz véget ennek az idióta bálnak, nem számít, milyen módszerrel.

Szerencsédre úgy tűnt, Minhyuk is kezd fáradni. Mivel annyi lánnyal beszélgettetek, és még nem találta meg mesébe illő módon élete szerelmét, kezdte elveszteni a reményt. Kedvetlenül ült a terem sarkában, és meredten bámulta a táncoló bálozókat, a jellegzetes mosoly hiányzott az arcáról.

- Mi a baj? Feladod életed szerelmének megtalálását? - kérdezted letelepedve mellé, és megráztad a vállát, hogy egy kis életet vigyél bele. A kérdésed próbáltad vidám hangsúllyal feltenni, energikusan, hátha az energia, amit Minhyuk mindig rád ragasztott, most visszatalál hozzá.

- Mindegy. Hülye ötlet volt - sóhajtotta lehangoltan.

- Nem volt hülye ötlet - mondtad azonnal, és Minhyuk kérdőn nézett rád. - Jó, hülye ötlet volt, de a te ötleted. Akár még be is válhatott volna. Amióta melletted vagyok, sok lehetetlen dolog történt már, amire álmaimban sem gondoltam volna. És ne aggódj, előbb-utóbb úgyis megtalálod életed szerelmét. Ha nem ezen a bálon, akkor egy másikon. Lesz még rá lehetőséged bőven.

- Gondolod…?

- Persze! Szeretnél egy vigasztaló ölelést? - ajánlottad kitárva a karod.

- Megemelem a fizetésed - motyogta Minhyuk közvetlenül a nyakadnak, és tudtad, hogy most már mindketten mosolyogtok.

Az ölelés hosszabbra nyúlt, mint amire először számítottatok, és Minhyukban különös érzés támadt. Mintha amit keresne, egész végig mellette lett volna.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Kihyun

Kicsit későn, de fáj a csuklóm, és alig tudok írni + Kihyun a biasom és muszáj volt, hogy tökéletes legyen! (Ez a bál kezd egyre inkább elveszni a sztorikból :D) Minhyuk része pár óra múlva érkezik!

[Prológus]

- Itt mintha sáros lenne a padló - panaszkodott Minhyuk, mikor este hazaért.

- Igen, mert valaki nem volt képes megtörölni a lábát a lábtörlőben, mielőtt bejött volna… - morogtad az orrod alatt. Nem bölcs ötlet visszabeszélni a munkáltatóid egyikének, de néha a gyerekes csínyei elviselhetetlenné váltak. Egész nap dolgoztál, hogy tiszta legyen ez a nem éppen kicsi villa, és erre ezt kapod? Nem vártál különösebb dicséretet, csak annyit, hogy tiszteletben tartsák a munkádat, és ne nehezítsék meg a dolgodat.

- Vajon ki lehetett az? - gondolkodott felfelé nézve és az állát simogatva.

Csak a szemed forgattad. Ezen a ponton már csak ennyi tellett az energiádból.

- Már megint a személyzetet idegesíted? - kérdezte egy hátulról érkező hang. Amikor megfordultál Kihyunt vetted észre a lépcsőről méltóságteljesen lefelé lépkedve. Kihyun a számotokra olyan volt, mint egy őrangyal. Minhyuk teljes ellentéte volt; ő mindig udvariasan beszélt veletek, és igyekezett kordában tartani energikus testvérét.

- Csak elbeszélgettünk egy kicsit, igaz? - vigyorgott a bűnös ártatlanul, mire Kihyun csakúgy mint te korábban, a szemét forgatta.

- Ne tarts fel mindenkit! - mondta, majd hozzád fordult. - Megtennéd, hogy holnap kitakarítod a padlást? Már elég sok kacat összegyűlt ott, és ki kéne selejtezni őket.

- Persze! - válaszoltad azonnal.

- Remek. Holnap reggel ott találkozunk - tette hozzá, majd elment.

Minhyuk sejtelmesen hümmögni és vigyorogni kezdett, és e két különös jelenség együtt összezavarta a szívedet. Miért akar Kihyun ott lenni, amikor takarítasz? Az egyetlen, ami azon a padláson lesz, az fullasztó por és törött, rozoga bútorok. Szúrós szemekkel néztél Minhyukra, mintha ezzel szóra bírhatnád, mert a reakciójából ítélve nyilvánvalóan tudott valamit, amit te nem, ám ő csak tovább vigyorgott, és ment a dolgára.

- Ne felejtsd el a sarat! - kiáltott vissza.

- Hogyne…

Másnap reggel, ahogy Kihyun megmondta, találkoztatok a padláson. Segített felcipelni a takarításhoz szükséges eszközöket, és közösen elkezdtétek átnézni a dobozokat. Többségében kinőtt ruhákat, régi fotókat, régi játékokat találtatok, amelyek valaha a fiúké voltak. A padlás nem különbözött az átlagos emberek padlásától, és a lelki szemeid előtt láttad, ahogy hét kisfiú szaladgál a kertben labdázva, vidáman és hangosan kiabálva. Ahogy Kihyun egy rég elromlott játékot tartva a kezében merengett az emlékei között, semmiben sem különbözött azoktól a fiúktól, akikkel annak idején te is játszottál.

Kihyun megérezte magán a tekinteted, és kíváncsian fordult feléd. Gyorsan elfordítottad a fejed, és folytattad a régi holmik bedobozolását, így nem vehetted észre az elbűvölő mosolyt, ami abban a pillanatban az arcát díszítette.

Így dolgoztatok egész nap, és mikor már elértétek azt az állapotot, hogy láttátok a padlót, felfedeztétek, hogy az egyik asztal, amit igyekeztetek leüríteni valójában nem is egy asztal volt, hanem egy zongora. A kora erősen tükröződött rajta, a fekete lakk nagy foltokban kopott le róla, helyenként repedések csúfították el, és nagyon-nagyon poros volt. Kételkedtél benne, hogy egyáltalán megszólal még, de amikor Kihyun lenyomott egy billentyűt, a hangszer csodák csodájára még működött.

- Emlékszem erre a zongorára - mondta tovább nyomkodva a porlepte billentyűit, felidézve egy régi dallamot.

- Tudsz zongorázni? - kérdezted lenyűgözve a tehetségétől, ami sugárzott belőle a nem éppen elsőosztályú hangszer ellenére is. Ahogy egyre hosszabb ideig játszott, a testtartása megváltozott, elmerült a dallamban, és csend ült meg a padláson.

- Igen… - válaszolta befejezve az előadását, és megrázta a fejét kizökkentve önmagát az emlékeiből. Kíváncsi voltál, mire gondolhatott, de úgy érezted, nem lenne illő, ha rákérdeznél. - Még egész jó állapotban van. Szerinted jól mutatna, ha bevinnénk a bálterembe?

- Persze. Egy kicsit megszépítjük, és olyan lesz, mint újkorában.

Nem vesztegetve az időt, Kihyun azonnal lement, hogy megkérjen valakit, hogy vigyék át az öreg hangszert a bálterembe, majd befejeztétek a padlás takarítását. Meglepődtél, hogy sikerült végeznetek egy nap alatt, Kihyun jelenléte tényleg nagy segítség volt, és amellett, hogy gyorsabban végeztetek, jó hangulatban is telt a takarítás. Az odafenn talált tárgyak sok emléket ébresztettek benne, és sok vicces sztorit mesélt a gyerekkorukból. Érezted, ahogy lélekben közelebb kerülsz mind a hetükhöz, és egyre több mindent megtudsz róluk, még Shownuról és Wonhoról is, akikkel szinte soha nincs lehetőséged beszélgetni. Kiderült, hogy Minhyuk mindig eleven kisgyerek volt, és Kihyun volt az, akinek a feladata volt felügyelni rá. Néha Hyungwon olyan csendben volt, hogy azt hitték elhagyták valahol, de kiderült, hogy csak elaludt; Jooheon olyan gyorsan szerzett barátokat, hogy az óvoda első napján az ujja köré csavarta az összes óvónénit, és Changkyun mindig is színes egyéniség hírében állt.

A bál előtti napon nekifogtál, hogy újjá varázsold a padláson talált zongorát. A portörléssel egykettőre megvoltál, és nagy segítségedre volt, hogy a személyzet mindent előkészített, amire csak szükséged lehetett. Csupán néhány órára volt szükség, mire a zongora olyan állapotba került, mint bármelyik antik hangszer, amiket üzletekben lehet kapni.

- Wow, szebb lett, mint gondoltam! - Kihyun váratlanul megjelent a bejáratnál, és elképedve nézett a zongorára. - Egy varázsló vagy.

A dicséretre felderült az arcod, és valóban elégedett voltál a munkáddal. Még néhány virág a tetejére dekorációként, és mesés addíciója lesz a bálteremnek, mikor holnap megtöltik a gyönyörű ruhába öltözött vendégek.

Kihyun helyet foglalt a zongoránál, és színpadiasan nyújtózkodva egyet játszani kezdett rajta. Ugyanazt a dallamot játszotta, mint tegnap a padláson, de most sokkal szebben csengett; érezted, ahogy valami távoli szomorúság lengi be a hatalmas báltermet, és szorongatja a szívedet.

- Mi ez a dallam? - kérdezted, miután Kihyun befejezte a zongorázást.

- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Csak arra emlékszem, hogy kiskoromban mindig ezt játszottam, mert ez volt az első, amit megtanultam.

- A gyerekek általában nem a “Boci, boci tarkával” kezdik? - A kérdésed félig gúnyos volt, félig tele döbbenettel, mert ez egy elég komplikált dalnak tűnt ahhoz, hogy egy kezdő elsőként tanulja meg.

- Gondolom, már kiskoromban is zseniális voltam. Meg akarod próbálni? - ajánlotta arrébb húzódva a széken, helyet kínálva maga mellett.

- Oh, nem! Még soha nem zongoráztam! - tiltakoztál, de Kihyun nem elégedett meg ezzel a válasszal.

- Akkor itt az ideje! Megtanítalak.

Mivel nem tehettél mást, leültél mellé, és habozva végigsimítottad a billentyűket. Kihyun lassan magyarázni kezdte, mit hol találsz, és a legfontosabb dolgokat, amiket tudnod kell, majd azt mondta, próbáld utánozni. Az első lépések mindig botladozva indulnak, Kihyun pedig remekül szórakozott a botladozásaidon, ennek ellenére remek tanárnak bizonyult. A problémát inkább az okozta, hogy még soha nem voltál ilyen közel hozzá, és minden apróság elterelte a figyelmed, nehéz volt a szavaira koncentrálnod.

Egy alkalommal, amikor elmerültél a tekintetében, és csak a kellemesen csengő hangja jutott el hozzád, Kihyun is észrevette ezt. Persze, gyorsan zavarba jött, és elkapta a fejét, lesütve a szemeit a billentyűkre.

- Ü-ügyes voltál - mondta gyorsabban felállva, mint tervezte. - Még gyakorolgass egy kicsit!

Annyira hirtelen zárta le a zeneoktató óráját, hogy mikor észbe kaptál, már az ajtóban állt; a hangod megállította:

- Köszönöm! - kiáltottad utána, és feléd fordulva bólintott, majd végleg elment. Kihyunban ekkor tudatosult, hogy talán, csak talán érzései vannak irántad.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Hyungwon

[Prológus]

Ez a nap is úgy kezdődött, mint bármelyik másik: kemény munkával, hogy felkeltsd Hyungwont. Eleinte úgy gondoltad, hogy idővel a helyzet jobb lesz, majd megszokja, mikor kell felkelnie, és magától is képes lesz rá, vagy legalábbis kis noszogatás után felkel. Ennek ellenére itt vagy két évvel később, és még mindig minimum félórába telik, mire hajlandó egyáltalán a takarót lehúzni a fejéről és kinyitni a szemét.

Az elképzeléseiddel ellentétben te voltál az, aki megszokta, hogy ez nem fog változni, és a bál előtti napon is rutinosan nyitottál be a szobájába, húztad szét a függönyöket, és ráztad meg az alvó herceg vállát. Válasz az első öt-tíz perc után érkezik nyöszörgések formájában, majd Hyungwon általában átfordul a másik oldalára, és teljesen a fejére húzza a takarót. Megpróbálhatod elvenni tőle, de olyan erős a fogása rajta, hogy még nem láttál embert olyan erősen ragaszkodni valamihez. A tízperces hadakozás után, mivel az izmait is muszáj volt használnia, Hyungwon elméje már ébren van, de a szemét még nem tudja kinyitni. Ekkor finomabb módszerekre kell váltanod. A legfontosabb az, hogy ne hagyd visszaaludni. Ennek érdekében általában felsorolod neki, mit kell csinálnia a nap folyamán, mi a reggeli, milyen az idő, bármiről beszélsz, ami csak az eszedbe jut. Lassan válaszol a kérdéseidre, és végül kinyílik a szeme. A maradék tíz perc már csak puszta makacsság. Nem akar felkelni, ezért nem kell fel. Ez a pillanat, amikor vissza kell térned az agresszív megközelítéshez, és erőszakkal kirángatnod az ágyból. Lehet, hogy a végén mindketten a padlón hevertek nevetve, de biztos lehetsz benne, hogy Hyungwon teljesen ébren van, és készen áll a napra.

- Miért vagy ilyen energikus korán reggel? - kérdezte felkelve most már a padlóról. Bárki észrevette volna a ragyogó kedvedet, ha csak egy pillantást is vet rád, mégis meglepetten néztél vissza.

- Hogy érted?

- Úgy értem, hogy jobban sugárzol, mint az az idegesítő izé az égen - mutatott az ablak felé.

- Oh, ennyire látszik? - Hyungwon bólintott. - Tudod, hogy én terveztem a ruhátokat a holnapi bálra, ugye? Elkészültek, és délután mehetek értük. Alig várom, hogy lássam, hogy néznek ki a valóságban!

- Értem. A többi alkotásodat nézve, biztos, hogy a báli ruháink is tökéletesek lesznek - válaszolta kinyitva a szekrényét, és rövid gondolkodás után kiválasztotta a mai viseletét; amit történetesen szintén te terveztél neki.

A villa lakóinak gardróbját alkotó ruhák többségét te tervezted, különösen, ha fontos eseményre kellett valami nem hétköznapi ruha. Véleményük szerint így gazdaságosabb volt, de te csak örültél, hogy gazdag és viszonylag híres emberek elég jónak tartják a műveidet, hogy fontos alkalmakkor büszkén viseljék. A hét fiú testalkata pedig nagyban megkönnyítette a munkádat, amikor először vetted le a méreteiket, szörnyen zavarban voltál, és döbbenten álltál a tény előtt, hogy ezek az emberek valódiak, és lehetőséged van nekik ruhákat készíteni.

- És mikor mész? - kérdezte Hyungwon.

- Háromkor.

- Én akkor végzek, nem? Hazahozlak, ha megvársz.

- Tényleg? Az jó lenne.

- Akkor ezt megbeszéltük.

Váltottatok egy mosolyt, majd magára hagytad Hyungwont, hogy felöltözzön és nyugodtan elkészülhessen.

Az ajánlata csak még jobbá tette az amúgy is virágzó kedved, mert taxiba ülni hét súlyos ruhával nem hangzott olyan kecsegtetően, viszont Hyungwon ugyanabban az épületben lesz, így ez egy praktikus megoldás. A szerencsédet annak köszönheted, hogy Hyungwon modellügynökségének központja ugyanott van, mint a varroda, csak néhány emelet fog elválasztani benneteket. Nyugodtan megvárhatod a hallban, míg a legújabb remekműveidben gyönyörködsz.

A délutánod nagyjából eszerint is zajlott, apróságoktól eltekintve, ám amint átvetted a varrodából a ruhákat, és megálltál az előtérben, hogy megvárd, míg Hyungwon megérkezik, megakadt a szemed egy csoport lányon. Nyilvánvalóan Hyungwon rajongói voltak, és hozzád hasonlóan a megjelenésére vártak. Remélted, hogy még nem lógtál annyit a srácokkal, hogy felismerjék az arcodat, és hogy a rajongók a kulturált fajtából vannak, de a reményeid hamar szertefoszlottak.

- Hé, az a lány ott nem Hyungwonékkal lakik? Mintha láttam volna képeken… - kérdezte egyikük.

Lehajtottad a fejed, és igyekeztél kerülni a szemkontaktust, de érezted, ahogy a kis csapat tekintete egyenesen a lelkedbe fúródik. Másodperceken belül lépéseket hallottál közeledni, és egy sóhajt eleresztve nem is reménykedtél abban, hogy Hyungwon az, aki megérkezett, hogy kiszabadítson ebből a kínos szituációban.

- Biztos vagy benne, hogy ő az? - kérdezte a csapat feltételezhető vezetője a korábban felszólaló lánytól.

- Igen. - Amint a válaszát megkapta, a “vezér” közvetlenül hozzád fordult.

- Mi közöd van Hyungwonhoz?

A tiszteletlen hangnemére azonnal felkaptad a fejed, és szúrós szemek meredtek rád. Legszívesebben azt szeretted volna mondani, hogy semmi közötök egymáshoz, és összetévesztenek valakivel, de ha néhány percen belül Hyungwon megjelenik, a hazugság azonnal kiderül. Erről szólva, hol késlekedik?

- Nem hallottad, kérdeztem valamit! - folytatta a lány.

- Csak a házukban dolgozom - válaszoltál a lehető leghiggadtabb hangodon. Ha mást nem, legalább időt nyersz.

- Hát persze! Ne legyünk buták, lányok, kizárt, hogy a mi Hyungwonunk bármit is akarna egy lánytól, aki képes ilyen ruhákban emberek közé menni - mondta, majd a haját hátradobva megfordult.

Annyi sértés közül, amit hozzád vághatott volna, és gond nélkül lenyeltél volna, neki pont a divatérzékedet kellett megcéloznia. Ez volt az egyetlen, amit nem tűrtél, ha kritizálnak. Dühösen felálltál, készen a harcra, ám a lány lába földbe gyökerezett, mikor megfordult, és te is megállítottad magad.

Hyungwon megérkezett, és nem örült a látványnak, ami fogadta.

- H-hyungwon… - dadogott a lány, most figyelemre méltóan halkabb hangon.

- Én nem beszélnék kinézetről, ha egy 2012-es kabát lenne rajtam - mondta Hyungwon, miközben elsétált mellettetek, és felvette a bálra készült ruhákat, majd a szeme sarkából rád nézett. - Induljunk haza!

- Oké - válaszoltad, és követted a kocsihoz, de egész úton füstölögtél. Tudtad, hogy a lány véleménye semmit sem jelent, és Hyungwon is igyekezett nyomatékosítani ezt, de azt is tudtad, hogy nemcsak ő az, aki így gondolkodik. Hirtelen eleged volt abból, hogy az emberek előítéletesek veled kapcsolatban, csak mert irigylésre méltó pozícióban vagy fiatal lány létedre. Ha azt akartad, hogy ne találjanak rajtad fogást, mindig tökéletesnek kell lenned, és ha erre nem is vagy képes, divattervezőként legalább annyit szerettél volna, hogy a kinézetedet senki ne tudja megtámadni.

Az ügynökségtől a dolgozószobádig vezető nem éppen rövid úton megállás nélkül panaszkodtál, dühöngtél, tervezgettél, próbáltál hallgatni Hyungwonra, de mikor lenyomtad a kilincset, még akkor is frusztrált sóhajok hagyták el a szádat.

- Ennyire zavar, amit mondtak? - kérdezte Hyungwon elképedve.

- Divattervező vagyok! Senki sem kritizálja a divatérzékemet! Ez olyan, mintha valaki azt mondaná neked, hogy csúnya vagy! Pedig modellkedsz!

- Értem. És mit akarsz tenni?

- Passz. Talán csinálok egy ruhát… Mást úgyse nagyon tehetek - válaszoltad felakasztva a holnap estére készen álló öltönyöket.

- Hm. - Hyungwon elgondolkodva körbenézett a kis műhelyedben, majd mintha megszállta volna az ihlet, felkiáltott: - Miért nem csinálsz magadnak egy ruhát holnapra rongyokból?

- Mi?! Mégis hogy csinálnék...?!

- Várj, hallgass végig! Ez a hely tele van anyagokkal, amiket még használhatsz valamire, és amilyen tehetséges vagy, biztos, hogy tudnál csinálni valamit, amitől mindenkinek leesne az álla.

- Hyungwon, nincs egy napom se a bálig, és holnap rátok kell igazítanom ezeket. Még ha támadna is valami fantasztikus ötletem, nincs időm megcsinálni.

- Segítek - jelentette ki, és most már teljesen döbbenten néztél rá. Az arcodat látva Hyungwon elmosolyodott és folytatta a mondanivalóját kutakodva az asztalod körül szétdobált rongyok között. - Senki sem kritizálja büntetlenül a legszebb lány divatérzékét, akit ismerek.

Felvett egy fekete darabot, ami első ránézésre elég nagynak tűnt, hogy kis alakítással egy ruha alapját adja. A szemei izgatottan csillogtak valami olyan fénnyel, ami alig várta, hogy mindenki térdre boruljon előtte, vagy inkább, ahogy az imént mondta, előtted - az ő támogatásával. Egy kicsit elpirultál a szavaitól, de a Hyungwonban égő dicsőségre szomjazó tűz benned is meggyulladt, és készen álltál az egész éjszakát varrással tölteni.

Egyikőtök sem aludt egy szemhunyásnyit sem, de az adrenalin ébren tartott, egy jó smink pedig csodákra képes. Amint elérkezett a bál kezdetének perce, a szíved a torkodban dobogott, és erősen kapaszkodtál Hyungwon karjába. A ruhával sikeresen elkészültél valamikor, amikor a nap felkelt, és igen büszke voltál az eredményre. Egy fekete-fehér egyszerű, de elragadó estélyit hoztál össze, és még egy óra gondolkodás után a terv, hogy a legnagyobb benyomást tegyétek mindenkire, készen állt.

Amint az összes vendég megérkezett, Hyungwon jobbján te is bevonultál a bálterembe. Határozott léptekkel vágtatok át a tömegen, nem álltatok meg, míg a terem közepére nem értetek. Ott Hyungwon látványosan megforgatott, majd feléd mutatott, mint egy műsorvezető, aki bemutatja a nézőknek a sztárt. Ezután kinyújtotta a kezét, és mikor megfogtad, egy erőteljes mozdulattal magához húzott. Elegáns tánclépéseket tettetek, az egyes fordulatok pedig meglobogtatták a ruhádat, és valóban úgy néztetek ki, mint a királyi páros - az est fénypontjai. Tudtad, hogy mindenki titeket néz, és azt is nagyon jól tudtátok, hogy sikerrel jártatok. A tekinteteikben tisztelettel keveredett fenyegetettség érzete tükröződött, és Hyungwon még soha nem örült jobban, hogy átvirrasztott egy éjszakát.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Jooheon

[Prológus]

A villában a fő feladatod a takarítás volt, és bár a takarítók népes társaságával jól kijöttél, nőkkel és férfiakkal egyaránt, hamar kiderült, hogy az ember, akivel a legszorosabb barátságot kötötted mindannyiuk köz��l Jooheon volt. Ő nem olyan volt, mint a testvérei; ahelyett, hogy egyszerű munkásoknak tekintett volna, akiknek kötelességük dolgozni, mert nem rendelkeztek annyi pénzzel, mint ők, Jooheon egyenrangú emberekként bánt veletek. Pontosan ezért rendkívül népszerű volt a személyzet körében, és az első néhány hónap után jó barátokká váltatok.

Mivel hasonló korúak voltatok, megértették egymást, megbeszélhettétek a problémáitokat és ha kellett, tanácsokkal láttátok el egymást. Olykor előfordult az is, hogy segítettél neki tanulni vagy ő segített neked takarítani. Persze a takarítás része mindig a legnagyobb titokban zajlott, elvégre méltatlan lenne számára, hogy a “szolgák” munkáját végezze.

Ő maga sohasem törődött a társadalmi különbségekkel, ám az ismerősei és rokonai nem hagytak ki egy alkalmat sem, hogy a szemére vessék, mennyire nem megfelelő a viselkedése, mennyire nincs ízlése a barátok választásában. Valójában Jooheon sosem tűnt egy tipikus gazdag kölyöknek; a ruhái is egyszerűbbek voltak, és valahogy az egész személyisége jobban illett az átlagos, hétköznapi, bármelyik szomszédságban megtalálható srácokéhoz. Ezért is volt annyira könnyű beszélgetni vele.

Mindezek ellenére Jooheon érzékeny ember volt, akinek számított azok véleménye, akik közel állnak hozzá, így amikor a rokonaitól szidást kapott, képtelen volt az álláspontja védelmére kelni. Megjátszotta előttük a mintafiút, és mikor eltűntek a képből, visszament veletek, a “pórnéppel játszani”.

A bál napjára virradó reggelen a bálterem padlóját mostad fel, hogy csillogjon estére, mire a vendégek megérkeznek. Jooheon akkor talált meg, amikor félúton jártál a takarításban. Egy félmosollyal megállt az ajtóban, majd kis gondolkodás után felkapott egy másik felmosót a takarítós kocsiból, és csatlakozott hozzád.

- Úgy nézel ki, mint aki segítségre szorul - magyarázta, mikor kérdően néztél rá.

- Nem akarsz pihenni? Nagy estétek lesz.

- Kétlem, hogy túl sokan akarnának beszélgetni a fura sráccal, aki a cselédekkel barátkozik - nevetett határozott mozdulattal végighúzva a felmosót a padlón. Egyértelműen látszott a tapasztalata a házimunkában, és nem is óvakodott tőle, mint a többiek.

- Ugyan, téged mindenki kedvel - próbáltad vigasztalni, de az igazság az volt, hogy bár Jooheon tényleg képes volt elvarázsolni bárkit akár öt perc beszélgetés után, semmi hangulata nem volt részt venni a ma esti bálon.

- Te is jössz? - váltott témát reményteli szemmel a tiédbe nézve.

- A személyzet nincs meghívva - válaszoltad egy savanyú mosollyal. - Arra ítéltek minket, hogy az emeletről hallgassuk a zenét.

- Akkor tényleg unalmas egy este lesz - sóhajtotta. - Versenyezzünk? Aki előbb felmossa a teret - mutatott az előttetek álló, még érintetlen részre -, nyer.

- Benne vagyok!

A felmosók gyorsan csúsztak végig a bálterem padlóján, és el kell ismerned, hogy sokkal hamarabb végeztél segítséggel, mint egyedül tetted volna. Valahol félúton elfelejtettétek figyelni, ki áll nyerésre, és a munka végeztével fogalmatok sem volt róla, ki a győztes. Mindketten fáradtan kapkodva a levegő után cs��sztatok le a folyosón a hátatokat a falnak döntve.

- Ez vicces volt - mondtad, miután a légzésed újra normális lett. - Kösz a segítséget.

- Lassan mennem kell átöltözni…

- Akkor igyekezz! Nehogy megérezzék rajtad a felmosóvíz frissítő illatát.

- Az rossz lenne, igaz? - kérdezte feltápászkodva a padlóról, majd téged is felhúzva.

- Azért próbáld meg jól érezni magad ma este, oké? - mosolyogtál rá, reményeid szerint biztatóan.

- Igyekszem. - Jooheon még egyet sóhajtott, és még pár másodpercig a szemedbe nézve tanakodott, elmondja-e, ami a fejében jár, de aztán inkább megrázta a fejét, és elindult a szobája felé.

Miután végeztél a teendőiddel, visszaindultál a szobádba, és úgy döntöttél, jobb híján egy könyv társaságában töltöd az estét. Egy órán belül meghallottad a falakon átszűrődő, halk zeneszót, ami a bál kezdetét jelezte. Örültél, hogy nem annyira hangos, hogy elvonja a figyelmed a könyvről. Talán még aludni is fogsz tudni.

Olyan egy óra telhetett el, mikor arra lettél figyelmes, hogy valaki kopogtat az ajtódon. Zavarodottan néztél fel a könyvedből, mert ötleted sem volt, ki lehet az, és mit akar tőled ilyenkor. Mindenesetre felálltál, és óvatosan kinyitottad az ajtót, ami mögött legnagyobb meglepetésedre Jooheon állt, kezében egy üveg pezsgővel és egy tálca süteménnyel.

- Mit keresel itt? - kérdezted döbbenten, de a büszke, gödröcskével díszített mosoly az arcán többet árult el, mint amit szavakkal ki lehetne fejezni.

- Béna volt a parti, szóval leléptem. Bejöhetek?

- Persze… - kitártad az ajtót, Jooheon pedig azonnal kényelembe helyezte magát az ágyadon.

- Ezeket a bálról csempészted ki? - mutattál a süteményekre, amiket gondosan elhelyezett maga mellett.

- Nem mintha bárkinek is feltűnne. Esküszöm, ezek soha nem esznek semmit, mintha félnének, hogy megmérgezzük őket. Az is csoda, hogy inni isznak valamit! - panaszkodott. Ez is egy olyan téma volt, amiben jól megértettétek egymást. A gazdagokban volt egyfajta büszkeség, ami megakadályozta őket abban, hogy elfogadjanak bármit is a másik családtól, még ha csak egy kis édességről is van szó. Számotokra ez teljesen érthetetlen dolog volt, és órákat tudtatok tölteni azzal, hogy kifigurázzátok a béna szokásaikat.

Témákból most is akadt bőven, és miután túlléptél azon, hogy Jooheonnak a partin kéne lennie, nem pedig a szobádban bujkálnia, helyet foglaltál mellette az ágyadon, és vettél a sütiből, amik sebesen tűntek el a tálcáról. A pezsgőn testvériesen megosztoztatok, és Jooheon csak akkor vette észre, hogy ez egy indirekt csók volt, amikor már az üveg teljesen kiürült.

A későn jött felfedezés azonban nem akadályozta meg abban, hogy az arca teljesen elvörösödjön, és kerülje a tekinteted egy jó ideig. Hiába kérdezgetted, mi történt vele, nem volt hajlandó válaszolni semmi pénzért.

- Egyébként mit csináltál? - kérdezte, hogy elterelje a figyelmed, és ezegyszer engedtél neki.

- Csak olvastam - vontad meg a vállad.

- Mit? Mit?

Vonakodva mutattad meg neki a könyvet, amit félretettél az éjjeli szekrényre. Valamilyen rejtélyes indíttatásból Jooheonnak is megjött a kedve az olvasáshoz, és azt ajánlotta, hogy olvassatok együtt. Furán néztél rá, mert még sosem láttad olvasni, és sosem hallottad könyvekről beszélni, de gondoltad, miért is ne. Érdekelt, hogy végződik a történet, amelyet Jooheon érkezése miatt félbe kellett szakítanod, és amelyből már csak néhány oldal maradt hátra.

A társasága annyira természetes volt, hogy mire észbe kaptál, már hajnali két óra volt. Fel sem tűnt, de valamikor a zene is elhallgatott, a vendégek pedig már biztosan hazamentek. Végre kiolvastad a könyvedet, és ahogy becsuktad, visszatértél a valóságba, amit eddig teljesen kizártál. Jooheon valamikor elaludt, a fejét a válladra döntve, a könyv, amit olvasott, az ölében hevert, nyitva a tizedik oldalon - nem jutott messzire. A mellkasának ritmikus emelkedéséből és ereszkedéséből ítélve már mélyen aludt.

Mosolyogva a látványon megsimogattad a fejét, mire váratlanul jobban hozzádbújt. A közelsége valamit megmozdított a szívedben, és nem akartad felébreszteni annak ellenére, hogy tudtad, nem kellene a szobádban töltenie az éjszakát. Vettél egy mély levegőt, hogy lecsillapítsd a hevesen verdeső szívedet, és kényelmet találj ebben a helyzetben. Mintha megérezte volna, hogy teljesen megnyugodtál, Jooheon álmában motyogott valamit. A szavai alig voltak kivehetők, és erősen kételkedtél a hallásodban, mégis azon kaptad magad, hogy te is így gondolsz rá, és ki tudja, ha túléled ezt az álmatlannak ígérkező éjszakát, talán fáradtságodban el is mondod neki.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Changkyun

[Prológus]

Papíron a munkaköri leírásodon az szerepel, hogy Changkyun személyi asszisztense, viszont feltenném azt a rendkívül logikus kérdést, hogy miért van szüksége egy egyetemistának személyi asszisztensre. Hamar kiderült, hogy ez a feladat akár bébiszitterként is szerepelhetett volna hirdetésben, és pontosan fedné a valóságot. Tulajdonképpen Changkyun csupán egyetlen dologban szorult felügyeletre, ez pedig a pénz kezelése volt. A család legfiatalabb tagjaként valahogy mindenki megfeledkezett arról, hogy megtanítsák neki a pénz értékét, és irgalmatlanul pazarolt bármire, ami megtetszett neki. Nos, eddig ez még nem okozott különösebb problémát, elvégre egy kőgazdag családról van szó, ám félő volt, hogy túlzottan elfajulhat a dolog, ezért úgy gondolták, a legjobb az lesz, ha valaki kordában tartja a fék nélküli költekezést.

Ennek következtében természetesen sok időt töltöttél együtt Changkyunnal. Érdekes személyiség volt sokkal több gondolattal a fejében, mint amennyit megosztott a világgal. Mindig izgatott feszültséggel vártad, mi lesz a következő lépése, és szükséges-e megállítanod, vagy engedélyezheted neki. A nem annyira jó ötletnek tűnő terveinek kivitelezése attól függött, mennyire tud meggyőzni, bár ő is ugyanolyan jól megismert téged, mint te őt, így kételkedtél benne, hogy ez különösebb problémát jelentett volna számára.

Ha őszinte akarsz lenni, erősen kétled, hogy bármi is változott volna azzal, hogy kijelöltek mellé, de azért szeretted azt gondolni, hogy talán egy kicsit hatással vagy rá. Ha a legnegatívabb nézőpontból tekintesz rá, akkor is szereztél egy jó barátot, és még fizetnek is azért, hogy jól érezd magad vele.

A bál előtti napon Changkyunnak az volt a meglátása, hogy az egyetem helyett ma inkább a plázába lenne érdemes menni. Az érvelése az volt, hogy szüksége van megfelelő öltözékre az eseményre, és ez akár egy nyomós indok is lett volna, ha nem tudnád, hogy a gardróbja annyira tele van ruhákkal, hogy már nem tudja hova tenni őket. Mindenesetre egy fejrázás után beszálltál mellé a kocsiba, és hagytad, hogy a sofőr az ellenkező irányba induljon el veletek. Nem gondoltál semmire, csak hagytad, hogy Changkyun hangulata és mentalitása magával ragadjon. Amikor viszont megérkeztetek a bevásárlóközpontba, rossz érzés fogott el. Már a kirakatokból láttad, hogy ez a hely számodra teljesen idegen és te is idegen vagy itt.

Elsőként egy öltönyöket áruló üzletbe tértetek be. Changkyun kritikus szemmel nézegette a különböző színű, anyagú és fazonú öltönyöket, amiknek az árától már a hideg is kirázott. Itt még egy nyakkendő is legalább egyhavi fizetésedbe kerülne… Természetes, hogy egyre kellemetlenebbül érezted magad a bőrödben. Megpróbáltál nem a ruhadarabokra nézni, ám így csak még rosszabb lett. A szabott anyagok helyett ekkor kritikus tekintetekkel találtad szembe magad. A jól öltözött, vastagon sminkelt, nehéz pénztárcájú vásárlók mintha mind téged bámultak volna, és egymás közt mind rólad suttogtak volna. Mit keres itt egy lány ilyen szakadt ruhákban? Kizárt, hogy itt bármit is venni tudjon. Talán eltévedt…

Tényleg úgy érezted magad, mint egy eltévedt kisgyerek, és semmit sem szerettél volna jobban, mint eltűnni erről a helyről. Kezdtél egyre jobban szédülni, míg Changkyun mély hangja hirtelen ki nem rántott a kétségeid közül.

- Szerinted melyik legyen? - kérdezte két vállfát tartva a kezében. Az egyiken egy lila és narancssárga, jobb kifejezés híján nevetséges ruha lógott, amit az ember legjobb esetben is csak humoristák előadásain lát, a másik pedig egy sötétkék darab, amelyben Changkyun pontosan úgy festene, mint egy herceg. A kontraszt a két ruha között megmosolyogtatott, az a tény, hogy Changkyun láthatóan gondban volt e kettő közötti választással egyenesen megnevettetett. Már nem feszengtél annyira.

- Ha a helyedben lennék, és jól akarnék kinézni, a kéket választanám - válaszoltad, mire elfintorodott.

- Ezt? Nincs humorérzéked - sóhajtotta, és gyors voltál a válaszoddal.

- Neked meg divatérzéked.

Erre mindketten hangosan nevetni kezdtetek, magatokra vonva a többi vásárló figyelmét, de ellentétben a korábbi megilletődöttségeddel, most egyáltalán nem zavart. Changkyunnal az oldaladon biztonságban éreztem magad.

- Menjünk - mondta, miután lecsillapodtatok -, még sok mindent kell elintéznünk.

Nem tudtad, mit ért további elintéznivalók alatt, de kérdés nélkül követted a pénztárhoz, ahol szemtanúja voltál, ahogy laza mozdulatokkal tűnik el a temérdek pénz a bankkártyájáról. Belül megsirattad, hogy újabb kudarcot vallottál mértékletességre okítani Changkyunt, de ahogy megállt a következő célpontja előtt, hirtelen az összes gondolat eltűnt a fejedből.

Changkyun átkarolta a válladat, és olyan büszke mosollyal nézett rád, mintha az évezred legzseniálisabb tervét készülne megosztani.

- Changkyun, mit keresünk itt? - kérdezted bizonytalanul, aggódva, hogy a válasza ugyanaz lesz, mint sejted.

- Hát nem nyilvánvaló? Neked is jól kell kinézned a bálon!

- Tudod, hogy az én pénztárcám nem ilyen boltokhoz van szabva, ugye?

- Persze. Azért vagyok én is itt.

- Értékelem a szándékot, de kizárt, hogy elfogadja-

- Csak menj! - utasított finoman meglökve, és már benn is voltatok. Ha az öltönyös üzletben nem tudtál hová nézni a luxustól, itt azonnal megvakultál. Újra megbizonyosodhattál róla, hogy a nők tudnak öltözködni. Külön üzletet kellett fenntartani csak a báli ruháknak, és mind a forgalom, mind a választék lenyűgöző volt. Annyi színes és csillogó ruha sorakozott előtted, hogy káprázott a szemed. Elveszetten néztél vissza Changkyunra, aki máris a ruhák közt kutakodott, hogy válasszon neked valamit. Mielőtt feleszmélhettél volna az ámulatomból, annyi ruhát tartott a kezében, hogy nem látszott ki mögüle.

- Oké, próbáld fel ezeket! - mondta a kezedbe nyomva a ruhahegyet, és a próbafülkék felé irányított.

- Ezt mind?

- Ha nem próbálod fel, honnan tudjam, hogy melyik a tökéletes? Nem pocsékolhatom a pénzt olyan ruhákra, amik bénán állnak rajtad - válaszolta vigyorogva.

Ettől a kijelentésétől leesett az állad. Pont most akar takarékoskodni? Vagy mint ahogy az arcát elnézve valószínűbbnek tűnt, szeretné látni, ahogy szenvedsz, míg az összes ruhát felpróbálod. Az biztos, hogy el fog tartani egy ideig… Szóval így értette, hogy még sok dolgotok van!

Nagyot sóhajtva elindultál a próbafülkébe. Changkyun megkért egy dolgozót, hogy segítsen neked, és hamarosan egy rögtönzött divatbemutató vette kezdetét. Changkyun komoly tekintettel, nagy gonddal értékelte az egyes ruhákat, ám csaknem az összesre a fejét rázta. Állítása szerint nem emelték ki megfelelően a szépségedet - akármit is jelentsen ez. Hamarosan újabb adaggal a karjában tért vissza, és folytattad a próbát, de az eredmény nem változott.

- Uram, ha esetleg van valami elképzelése, az segíthetne megtalálni a megfelelő darabot - tanácsolta a segítő, aki úgy látszott, kezdte megelégelni a végeláthatatlan válogatást.

- Hmm… Neked mi tetszik? - kérdezett téged váratlanul, mire tanakodva körbenéztél az üzletben. Lassan végigsétáltál a sorok között, és néha végigsimítottál egy-egy darabot, hogy érezd, milyen az anyaga. Végül megálltál egy fehér ruha előtt, amit kék rózsák és szalagok díszítettek. Érezted, hogy ez lesz a tökéletes.

- Ezt szeretném - mosolyogtál Changkyunra, ő pedig mintha meglepődött volna a választásodon. A kék árnyalata megegyezett azzal a színnel, ami az ő öltönyét borította, és ez valahogy furcsán jó érzéssel töltötte el.

- Biztos vagy benne? - kérdezte kerek szemekkel, mire bólintottál. - Jól van. Akkor ezt kérjük.

- Ne próbáljam fel?

- Nem fontos - rázta meg a fejét egy halvány, alig észrevehető mosollyal. Ha nagyon merész találgatásokba akarnál belemenni, azt mondanád, hogy Changkyun zavarba jött.

A választás után már gyorsan mentek a dolgok. Az eladó becsomagolta a ruhát, Changkyun fizetett, és indulhattatok hazafelé. A kocsiban megpróbáltál még egyszer módot találni arra, hogy viszonozd valamivel a drága ajándékot, de Changkyun minden próbálkozást elhessegetett.

A ruha ott várt a szobádban, míg másnap este el nem jött az idő, hogy magadra öltsd. Az egyik villában dolgozó lány, akivel nagyon jóban lettél segített felvenni. Amint rajtad volt a nehéz, de gyönyörű ruha, automatikusan kiegyenesedtél, azt érezted, méltóságteljesen kell viselned, ha már Changkyun megajándékozott vele. Ezután a barátnőd segített feltűzni a hajad, és kisminkelni. Amikor a tükörbe néztél, csak árnyékát láttad annak a lánynak, aki fáradtan szaladgál a gazdag fiú nyomában.

A barátnőddel együtt mentetek le a bálterembe, és amint beléptetek, azt érezted, hogy minden tekintet rátok szegeződik, megáll rajtatok, és csodálkozva súgnak egymásnak kérdéseket. Ki ez a lány? Te ismered? Kinek a lánya? Ki hívta meg? Egy fiatal férfi, akit még sohasem láttál, nem vesztegette az idejét, és a kérdéseit egyenesen neked tette fel.

- Hogy lehet, hogy még sosem találkoztam ilyen gyönyörűséggel? - mondta, és a barátnőd magában kuncogva kettesben hagyott vele. A fejedben sikítottál, hogy ne hagyjon egyedül, de hangosan kimondani hatalmas udvariatlanság lett volna, így nem tehettél mást, mint mosolyt erőltettél az arcodra.

- Nem szoktam ilyen helyekre járni - válaszoltál illedelmesen, de úgy tűnt, ezzel csak azt érted el, hogy felbátorodjon. A karja máris a derekad körül volt, és bármiféle szégyenérzet nélkül mászott bele a személyes teredbe. Egyértelműek voltak a szándékai, és akárhogy mocorogtál, nem akart elengedni. Kezdtél tényleg megijedni.

- Felveszel egy szép ruhát, és máris mindenki rajtad csüng… - Hirtelen meghallottad a hátad mögül azt a hangot, amelyet abban a pillanatban a megváltással tudtál legjobban azonosítani. Changkyun karba tett kézzel a fejét rázta, és a szavaival ellentétben a tekintete fenyegetően villant az idegenre, aki azonnal levette rólad a kezeit.

- Nagyon sajnálom, nem tudtam, hogy- - dadogott, de Changkyun a szavába vágott.

- Persze, persze, csak tartsd magad távol tőle - mondta ridegen, és megfogta a kezed, hogy minél messzebb kerüljetek a fickótól. Changkyun nagy lépéseket tett, belül füstölgött a dühtől, amiért valaki rád tette a kezét, mielőtt még akár egy pillantást is vethetett volna rád a ruhában, amit ő vett neked, ami passzolt az övéhez. Ha ez nem azt jelenti, hogy hozzá tartozol, Changkyunnak ötlete sem volt, mi!

- Köszi, már kezdtem nagyon rosszul érezni magam - mondtad, mikor végre megállt, a bálterem túloldalán.

- Nem hiszem el, hogy máris ez történt. Esküszöm, csak öt percet késtem - mondta sóhajtva, majd teljesen váratlanul megölelt. Maga sem tudta pontosan, mit csinál, de úgy érezte, ha nem teszi meg, valaki azonnal mellettetek terem, hogy elraboljon tőle. - Nem mintha hibáztatnám. Tudtam, hogy gyönyörű leszel - suttogta meglepően gyengéd hangon.

- Changkyun…? - szólítottad kissé zavarodottan, és a hangod visszahozta a valóságba.

- Oh, bocsi! - Gyorsan elengedett, mintha csak most vette volna észre, mit csinál, majd lehajtott fejjel megvakarta a tarkóját. - De tényleg nagyon szép vagy ma este.

- Köszönöm - mondtad, és hasonlóan zavarba jöttél a dicsérettől. - A te érdemed - tetted hozzá.

- Igen…

Hirtelen kínos lett a hangulat, mindkettőtök arca vörös volt, és kerültétek egymás tekintetét. Végül Changkyun összeszedte magát, és felemelte a fejét.

- Még mindig viszonozni akarod a ruhát? - kérdezte olyan bizonytalanul, ami teljes ellentétben állt a tőle megszokott magabiztosságtól, amit általában mindenkinek mutat.

- Persze! - válaszoltad gondolkodás nélkül.

- Akkor… lennél a barátnőm…?

Döbbenten kaptad fel a fejed, és néztél rá, de a tekintete teljesen komoly volt. Minden szó őszintén a szívéből szólt. Annyira meglepődtél, hogy nem jutottál szóhoz, de ahogy a szemei belefúródtak a tiédbe, mintha onnan kiolvashatná a választ, érezted, hogy most neked is őszintének kell lenned vele.

Hagytad, hogy lassan egy mosoly terüljön szét az arcodon, majd nevetéssé nője ki magát, és ezúttal te ölelted meg őt.

- Megegyeztünk.

[k-pingvin]

Gyönyörű éjszaka - Prológus

Már két éve dolgozom ebben a villában, amit a benne élő hét testvér csak Monsta X Villának nevez. Amikor idekerültem, nem igazán tudtam, mire számítsak a gazdag arisztokraták fiaitól, ám kellemesen csalódtam mind magukban az ott lakó emberekben, mind a munkám körülményeiben. A fizetésem legalábbis mindenképpen kárpótolt bármiféle nehézségért, amellyel esetleg szembetaláltam magam.

A villa, ahol az utóbbi időben a mindennapjaimat töltöttem, véleményem szerint túlnőtt a villa fogalmán, és inkább hasonlított egy kastélyra. Maga az épület két emeletből állt egy padlással kiegészítve. A második emeleten csak háló- és fürdőszobák voltak, amelyeket az itt dolgozó személyzet számára tartottak fenn; az én szobám is itt volt, és külön örömömre szolgált, hogy a fürdőszobám hozzá volt csatolva, és nem kellett megosztanom senki mással. A földszinten a hét fiú szobája volt megtalálható, egy hatalmas bálterem, egy szalon, konyha és természetesen egy tágas előtér. A villába egy nehéz, gondosan megmunkált vaskapun át lehetett bejutni, és sűrű sövény szolgálta a kerítés szerepét. Az épület mögött kert terült el, ahol mindenféle virág, fa, zöldség és fűszernövény megtermett. A főzéshez is innen szedtük az alapanyagok egy részét.

A fő munkámon kívül az én tisztem volt az is, hogy reggelente felébresszem Hyungwont, mert a dolgozók többségének már nem volt hozzá türelme, én viszont még képes voltam fél órán belül elérni, hogy talpon legyen. Gondoskodnom kellett arról is, hogy Changkyun és Jooheon időben elinduljanak az egyetemre, valamint hogy mindenkinek elő legyen készítve a reggeli kávéja, és zökkenőmentesen el tudják kezdeni a napot.

A munkatársaimmal remekül kijövök, rövid időn belül barátokat is szereztem, akikkel megbeszélhetjük az ügyes-bajos dolgainkat és pletykálhatunk. Az itt töltött két évem alatt remekül megszoktam az itteni életet, azonban vannak dolgok, amik még mindig zavarnak egy kicsit. Ezek közül az egyik Minhyuk. A szabadidejében szeret körbejárni a villában, és viccekkel, csínyekkel idegesíteni a dolgozókat. Ezek sokszor sértőek vagy megnehezítik a munkánkat, és senki nem nézi jó szemmel, de nem merünk túlságosan szembeszegülni vele, nehogy elveszítsük a munkánkat. Ilyen helyzetekben a legnagyobb segítség Kihyun, aki mindig jól bánik velünk, mindig udvarias, és leállítja Minhyukot, ha túl messzire menne. Persze tudjuk, hogy amit Minhyuk tesz, amögött nincsen ártó szándék, pusztán egy ártatlan gyerek piszkálódásaihoz hasonlítanám.

Shownu és Wonho amolyan idolnak számítanak a körünkben, mert elérhetetlennek és megközelíthetetlennek tűnnek, akár a valódi nemesek a középkorban. Senki sem mer beszélgetést kezdeményezni velük, és ők sem szoktak közeledni hozzánk, bár Wonho alkalmanként küld felénk egy-egy dicséretet vagy apró mosolyt.

A megszokott hétköznapokat azok az események törik meg, mint amilyet a hét fiú ma is bejelentett. Összehívtak mindenkit, aki a villában dolgozik, és miután mindenki összegyűlt a bálteremben bejelentették, hogy a következő hétvégén egy bált rendezünk, hogy megünnepeljük a tavaszi napéjegyenlőséget. Valójában ilyen összejövetelt gyakran tartottak, a mérete mindig attól függött, ki állt elő az ötlettel, ez azonban egy nagyobb kaliberű estélynek ígérkezett. Az elmondásuk szerint mindannyian hívnak meg ismerősöket, és a teljes személyzet segítségére szükség lesz, hogy tökéletes legyen minden. Ha mind a heten hívnak meg vendégeket, akkor nem kételkedem ebben.

Izgatott lettem a hír hallatán, és a gondolataimban már tervezgettem, mi az, amit én tehetek azért, hogy sikeres legyen a bál. Biztos voltam benne, hogy varázslatos este lesz, és már alig vártam nemcsak azt, hogy részt vehessek rajta, hanem azt is, hogy elkezdjem hozzáadni az én tudásomat a létrejöttéhez.

Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy mennyire közel fog hozni ez az esemény az egyik Monsta X Villa “hercegéhez”, de ahogy munkára készen, elszántan felemeltem a fejem, a tekintetem egyből rátévedt egyikükre…

[többi fejezet]

[k-pingvin]

Egy Jinyoung problémái

Park Jinyoung GOT7 Paródia 

- Jinyoung, indulhatunk? - kérdezted idegesen, már féllábbal az ajtó túloldalán.

- Csak egy perc! - válaszolta Jinyoung, még mindig a szobájában, és mikor visszanéztél rá, az íróasztal mellett találtad, amint sebesen írogat valamit apró cetlikre.

Egy háromnapos randira készültetek, csak ti ketten, és már alig vártad, hogy elkezdődjön, de Jinyoungnak több előkészületet kellett tennie, mint amire először számítottatok, így kezdtél egyre türelmetlenebb lenni.

- Mit csinálsz? - kérdezted a küszöbön topogva. Fogalmad sem volt, mit ír olyan nagy szorgalommal, és megkérdőjelezted, hogy tényleg olyan fontos-e, hogy visszatartsa az indulástól.

- Mivel egy ideig nem leszek itt, hagyok egy doboznyi tanácsot, hogy helyettesítsenek, például - mondta felmutatva azt a cetlit, amit éppen írt -, “Bambam, fejezd be!” Látod? Bármikor felhasználható.

Nem tudtad eldönteni hirtelen, hogy ez az ötlet egyszerűen csak nevetséges, vagy inkább imádnivaló, ahogy a GOT7 félhivatalos anyukájaként már nem meri kitenni otthonról a lábát anélkül, hogy ne tenne valamiféle óvintézkedést. Mindenesetre hagytad, hogy egy mosoly húzódjon a szádon, és odamentél hozza, hogy kivedd a tollat a kezéből.

- Ez egy nagyon… kreatív ötlet, de szerintem már van elég. Csak nem fogják leégetni a házat, amíg nem vagy itthon.

- Ezt nem tudhatod.

- De azt tudom, hogy késésben vagyunk, úgyhogy mi lenne, ha kivinnéd a bőröndöket, amíg én leteszem ezt a kis dobozt a rengeteg cetlivel az ebédlőasztalra, hogy mindenki biztosan lássa? - ajánlottad, és a mosolyod mögött rejlő irritációt érzékelve Jinyoung nem mert tovább ellenkezni, és elindult a csomagokért.

Kíváncsiságból elolvastál még néhány cetlit, amin a következő feliratok szerepeltek:

“Jaebum hyung, ne aludj, csinálj valamit!”

“Mark hyung egy ideje túl csendben van. Nézzétek meg, mit csinál!”

“Youngjae, ne verd a billentyűzetet! Nem veszünk újat, ha összetöröd.”

“Jackson, ez nem volt vicces.”

“Yugyeom, fogd be!”

[k-pingvin]

Bambam GOT7 “You’ve got a long day, I know. Let’s have a longer night at home. I know you’re stressed out so we should get down and get dressed up in no clothes.”

Mindenkinek vannak olyan napjai, amikor a régóta visszatartott fáradtság egyszerűen ledönti a lábáról. Amikor tegnap éjjel hazaértél, annyira kimerült voltál, hogy nem vesztegettél több nem létező energiát fürdésre vagy hogy átöltözz pizsamába. Egyszerűen bevánszorogtál a szobádba, eldőltél az ágyon, és előbb aludtál el, minthogy a szemed teljesen becsuktad volna.  

Ez persze következményekkel járt, mivel az életed a jelek szerint nem arra hivatott, hogy időd legyen egyszer rendesen kipihenni magad. Azt, hogy még időben észbe kaptál, szintén a pörgős és jólszervezett életvitelednek köszönhetted. Délben megszólalt az emlékeztetőd, és próbálva magadhoz térni kitapogattad a telefonod az éjjeliszekrényen, és amint megláttad az emlékeztető tárgyát, a szemeid azonnal felpattantak.  

[Randi Bambammel❤️]  

A legnagyobb idiótának érezted magad, amiért elfelejtetted, viszont pontosan ezért van emlékeztetőd. A múlt éned felkészült rá, hogy a mostani éned egy idióta lesz, és ha most elkezdesz készülődni, még időben végezhetsz mindennel. Itt kezdődött egy újabb sorozat probléma.  

Mintha nem is a saját testedben lennél, annyira nehéznek érezted a tagjaid, és jó idődbe telt, mire sikerült lábra állnod. Lassan elcsoszogtál a fürdőszobába, és imádkoztál, hogy egy zuhany újra felélesszen.  

Nem így történt.  

Kis híján elaludtál a folyó víz alatt, és sikerként könyvelted el, hogy sikerült magadra venned egy cicanadrágot és egy kopott, bő felsőt. Még mennyire távoli volt a külsődtől az a lány, akit Bambam ismer. Hol vannak a divatos ruhák, amiket remek ízléssel válogattál össze, és hol van a smink, ami mögé elrejted a hatalmas lila karikákat a szemed alatt? Ha így látna meg, vajon mit szólna hozzád? Ötleted sem volt; talán csalódik benned, talán egyáltalán semmi nem fog történni. Viszont nem szeretted volna kipróbálni, még nem érezted úgy, hogy itt az ideje.  

Nem is volt sok esélyed ezen elmélkedni, mert megszólalt a csengő, és amikor meghallottad a hangját, meghűlt benned a vér. Néhány másodpercig mozdulatlanul álltál, abba az utolsó reménysugárba kapaszkodva, hogy hátha hallucináltál, de hamarosan újra hallottad a hangját. Nem volt nagy rejtély, ki várakozik az ajtó mögött, főleg ha ránéztél az órára. Úgy közelítettél a kilincshez, mintha felrobbanna, ha megérinted.  

- Mehetünk? – fogadott Bambam vidám arca, és erős késztetést éreztél, hogy visszacsukd az ajtót, de az már tényleg bunkóság lenne, nem igaz?  

Valami morgással vegyített nyöszörgés hagyta el a torkodat, miközben végignéztél magadon. Bambam követte a tekinteted, és megértette, hogy nem állsz készen az indulásra. Aztán a szemei kicsit tovább időztek rajtad, befogadva az új, eddig számára ismeretlen látványt. És wow, tetszett neki a látvány! Imádta, amikor csinosan felöltöztél, mert figyelemreméltó divatérzékkel rendelkeztél, és mindig elképesztően jól néztél ki, ez viszont egészen másként volt lenyűgöző.

Biztosra vette, hogy nem így akartál megjelenni előtte, de megköszönte a szerencséjét, hogy sikerült így is látnia. Egyszerű, otthoni ruhákat viseltél, amelyek egyszerűsége csak kiemelte a természetes szépségedet, az alakodat, és a smink hiánya is csak azt erősítette meg, hogy nem azért teszed fel nap, mint nap, hogy eltakarj valamit, hanem hogy még szebbé válj (ami ezen a ponton Bambam szerint már nem biztos, hogy lehetséges).  

Nem tudni, mennyi idő telt el úgy, hogy Bambam csak bámult rád, kissé tátott szájjal, de hamar kezdett nagyon zavarbaejtővé válni, és megtörtél a tekintete súlya alatt.  

- Bocsi, hogy még nem vagyok kész. Kicsit elaludtam, de ha adsz tíz percet, kész leszek.

- Nem, nem, nem! - kiáltotta gyorsan, talán egy kicsit túl gyorsan, miután a hangod visszarepítette a valóságba. - Úgy értem, ha gondolod, maradhatunk itthon. Nézhetünk filmet, vagy valami. Még fáradtnak tűnsz.

- Biztos vagy benne? Nem vagyok a legjobb formámban. Talán inkább...

- Kevés lányt láttam még, aki a legjobb formájában jobban néz ki, mint te most – nevetett Bambam, és ez a nevetés volt az, amire nem is tudtad, mennyire vágytál. Ami éreztette veled, hogy nem kell minden pillanatban tökéletesnek lenned, és még így is vannak emberek, számodra nagyon fontos emberek, akik készségesen vörösre festik az arcod a szavaikkal. Nagyon hálás voltál Bambamnek, és érezted, ahogy a szereteted megsokszorozódik iránta.

Említenem sem kell, hogy aznap a legjobb otthoni randiban volt részed, és még soha nem érezted ennyire kényelmesen magad senki mellett.

[k-pingvin]

我愛你 , 唔該 *

Jackson Wang GOT7 #4. “Most tartasz egy szünetet akkor is, ha el kell törnöm hozzá valamidet.”

*A hasznos kantoni kifejezések oldal szerint az első azt jelenti, “szeretlek”, a második pedig, hogy “köszönöm”. Mivel Jackson hongkongi és HK-ban kantoni nyelven beszélnek, lesz egy sor, ahol Jackson ezt mondja: “Szeretlek, köszönöm.” innen jött a cím. Megjegyzés: a kantoni nyelv szörnyű, rosszabb mint a mandarin! Megjegyzés 2: amikor írni akarsz egy Mark vagy Jaebum fanfictiont, de Jackson lesz belőle. Hozzátenném, hogy nagyon büszke vagyok erre a darabra ^^

- Szia, mit csinálsz most? – kérdezted a telefonodat a füledhez nyomva. Épp most végeztél a műszakoddal, és mivel még kivételesen korán volt, gondoltad, akár tölthetnél is egy kis időt a barátoddal. Mostanában erre úgysem igen volt példa.  

- Otthon dolgozom – hangzott a válasz a másik oldalról, és a füled azonnal felismerte a fáradtságot Jackson hangjában.  

- Húsz perc, és ott vagyok, oké? – mondtad inkább, mint kérdezted volna. Nem igazán hagytál helyet vitának.  

- Mi? De... – A többit már nem hallottad, mert megszakítottad a hívást. Ha Jackson elkezd ellenkezni, a telefonszámlád az egekbe fog szökni, arról nem is beszélve, hogy az egész teljesen értelmetlen.  

A megjósolt időkereten belül meg is érkeztél, és egyszerűen bementél az ajtón. Megráztad a fejed, hogy még mindig nem zárja rendesen a lakását. A szobájában találtad meg, ahogy a sötétben dolgozott valószínűleg új zenén. Az egyetlen fényforrást a számítógép képernyőjének fénye nyújtotta, amire meredt tekintettel bámult. A csekély fény ellenére észrevetted a karikákat a szeme alatt, amiket látva megkérdőjelezted, hogy egyáltalán látja-e, mi történik a képernyőn, vagy már egy ideje nyitott szemmel alszik.  

Sóhajtva egyet kíméletlenül felkapcsoltad a villanyt, mire Jackson fájdalmas ordítást hallatott.

- Meg akarsz ölni?!  

- Én is örülök, hogy látlak.  

- Egyáltalán hogy jutottál be?  

- Nehezebb lett volna, ha bezártad volna az ajtót.  

Jackson a fejét hátra hajtva dörzsölgette a szemét, hogy rendesen fókuszálni tudjon az alakodra, viszont a látvány annyira nem volt kedves. Karba tett kézzel álltál fölötte, és már tudta, mit akarsz mondani, mint egy kisfiú, aki rossz fát tett a tűzre.  

- Ments el mindent! – mondtad határozottan, mire Jackson szemei tányérméretűvé váltak.  

- Miért?  

- Szükséged van egy kis szünetre.  

- De ha ezt nem fejezem be ma...  

- Akkor befejezed holnap – vágtál közbe. – Nem hajt senki, Jackson. És most tartasz egy szünetet akkor is, ha el kell törnöm valamidet – jelentetted ki határozottan. A tekintetedben nem látszott viccelődés nyoma. Halálosan komolyan gondoltad, és ez a komolyság meglepte Jacksont.  

- Ne már! – A könyörgést választotta a nyílt vita helyett, egyrészt mert nem volt energiája máshoz, másrészt egy kicsit tényleg tartott tőle, hogy megütöd.  

- Én lennék az utolsó ember, aki a karriered útjába áll, és mindenben támogatlak, de te tudod a legjobban, hogy van határa a testednek. Tudod, mi fog történni, ha túlhajtod magad. Meg akarod ismételni?!  

Jackson egy pillanatig döbbenten nézett rád, majd összeráncolta a homlokát. Utána gyorsan leütött pár billentyűt, rákattintott néhány ikonra, és mintha a fáradtság csak egy illúzió lett volna felugrott a székéből, felkapott és megforgatott.  

- Hogy szereztem magamnak ilyen elképesztő barátnőt? – kérdezte nevetve, amitől elfelejtetted az eddigi aggodalommal keveredett hangulatodat, és magad is vele nevettél.  

- Csak aggódom érted, ez a normális – válaszoltad, mikor végre letett, de nem engedett el.  

- Aww, túl aranyos vagy erre a világra~  

Mielőtt észrevehetted volna, Jackson elegáns módon, még mindig szorosan magához ölelve elhúzott az ágyig, és megcsókolt.  

- Igyekszem nem hagyni, hogy halálra aggódd magad miattam. Ehhez mit szólsz? – nevetett.  

- Ne igyekezz, csináld! – válaszoltad, és úgy érezted a hangulat túlságosan komoly, és oldásra van szüksége. Ennek eléréséhez a legjobb megoldás természetesen az volt, hogy megcsikizd.  

Alig értek hozzá az ujjaid, Jackson máris az ágyra vetette magát védekezve, de annyira még volt esze, hogy lehúzzon magával téged is. Egy ártatlan párbaj alakult ki másodperceken belül, és Jackson annyira nevetett, hogy kezdtél azon gondolkodni, lélegzik-e még.  

Végül nevetve, lihegve hevertetek az ágyon, Jackson a hátán feküdt, te pedig a mellkasán. Ekkor Jackson valami olyasmit mondott, amit még soha nem hallottál tőle:

- Ngóh oi néih, m̀hgòi.

Azonnal felismerted, hogy az anyanyelvén szólt. Amikor kantoniul beszélt, az mindig máshogy hangzott, mint általában. Amikor ezt a nyelvet használta, abban mindig volt valami nyugalom, kényelmesség, szeretet és bizalom. Ez a mondat is kellemes érzetet keltett benned, és biztosra vetted, hogy valami fontosat, jelentőségteljeset mondott. Ilyenkor mindig bántad, hogy még nem kezdted el teljes erődből tanulni a kantonit.  

- Ez mit jelent? – kérdezted kíváncsian a szemébe nézve. Jackson egy lusta mosollyal felelt:

- Találd ki!  

Erre csak a szemed tudtad forgatni, de azért nyomtál egy csókot is a szájára.  

- Egyszer úgyis megtanulom a nyelvedet.  

- Hmm, már alig várom.  

Talán hitte is, meg nem is, hogy tényleg megteszed, de abban a pillanatban komolyan gondoltad, mert tudtad, mennyire boldoggá tennéd vele.  

Így az ágyban feküdve, túl a viszontlátás örömén Jacksonon kezdett teljes erejével kijönni a fáradtság. Kevesebbet beszélt, és laposakat pislogott. Magad mellett tapogatva sikeresen megtaláltad a gyűrött, majdnem a földre lecsúszott takarót, és magatokra terítetted. Jackson mostanra már természetesnek érződő mozdulatokkal köréd fonta a karjait, és a fejét úgy igazította, hogy kényelmesen feküdjön a nyakadnál, érezve a megnyugtató illatodat. Már ő is tudta, hogy azonnal elnyomja az álom, de még egy utolsó szívességre kért, mielőtt elaludt volna.  

- Reggel hatkor ébressz fel!  

[k-pingvin]

Milyen lenne [Youngjae]-vel járni?

Napsugár~~ (oké, de rosszul éreztem volna magam, ha nem ezzel kezdek)  

Hangos. Nagyon hangos.  

Nézzük, mi történik, ha szerelmes lesz: a közös téma olyan fontos dolognak tűnik

Viszonylag könnyen lesz szerelmes, és ilyenkor képtelen a szemedbe nézni,  dadog és folyamatosan zavarban van

Másfelől viszont kb ő az egyetlen, aki úgy kér tanácsot Jacksontól, hogy komolyan érdekli is a véleménye (oké, fogalmam sincs, miért tartom Jacksont az ügyeletes párkapcsolati tanácsadónak)  

Szóval Youngjae megkapja a tanácsát, és elgondolkozik rajta, hogy úgy csinálja, ahogy javasolta, de ideges lesz és az utolsó pillanatban megfutamodik. Aztán valahogy véletlenül kikiabálja az érzéseit a világnak, amit nyilván pont hallottál, és nagyon aranyosnak tartottál

Save this kid fogalma sincs, hogy kellene egy kapcsolatnak működnie

Eleinte bár jártok, nem tűntök többnek legjobb barátoknál, és tulajdonképpen ez nem egy rossz dolog, az ebből a barátságból kialakuló bizalom és egyre erősödő kötelék egy olyan alap, amire egy egész jövőt fel lehet építeni  

Egyszerűen szólva, a srác lassú

De előbb-utóbb úgyis feltámadnak benne az érzések, és hiszed, vagy nem, ő lesz az, aki megteszi az első lépést, méghozzá egy olyan pillanatban, amikor nem is számítasz rá

Prioritások! „Youngjae, jössz aludni?” „Mindjárt, csak még befejezem ezt a kört.” *egy óra múlva* *lekapcsoltad az áramot, mert holnap korán kell kelnie, már hajnali 2 óra, és az a kör nem akar véget érni*

Coco a kisbabátok

Mondanám, hogy tök romantikusan énekel neked, de teljesen indokolatlanul is énekel, szóval nem vagy különleges 😂

De itt a másik kedvencem: ír neked/rólad dalokat

Istenem, könyörgöm, valaki tanítsa meg rendesen angolul

Nem nagyon fordul elő, hogy féltékeny, mert az esetek többségében észre sem veszi, hogy féltékenynek kellene lennie, utána meg már mindegy

Vele lehet veszekedni, ha fáradt vagy, ő meg túl energikus, vagy ha nem kapsz elég figyelmet, de egy idő után megtanulja a jeleket, és egyre rutinosabb lesz abban, hogy jó barátod legyen

Mert ha egyszer szerelmes lesz beléd, többet fogsz neki érni, mint a világ minden kincse ❤️

[k-pingvin]

Milyen lenne [Bambam]-mel járni?

Ez egy jó történet, mert először nem kedveltem, de aztán megismertem, és kiderült, hogy sokkal jobb ember, mint amilyennek tűnik???  

Az egyik leginkább félreértett kpop idol (van néhány ilyen)  

Ő sem koreai és ő is minimum három nyelven beszél, szóval bármilyen nemzetiségű lánnyal összejöhet

Ügyeletes Gucci-boyként mindig azt mondják, hogy sokat számít neki a barátnője külsője, és többet költene magára, mint a barátnőjére ruha ügyileg

De ő váltig állítja, hogy ez nem így van, és teljesen elkényeztetné a barátnőjét

Az igazság, mint általában, itt is a kettő között van valahol

Valószínűleg nem kell hozzá sok, hogy szerelmes legyen, és még kevesebb idő, hogy ezt mások is észrevegyék

Különösen azért, mert ha akarja, sem tudja magában tartani, és valakivel meg akarja beszélni  

Újabb áldozata Jackson remek párkapcsolati tanácsadásának – mindenki tudja, hogy csak rosszabb lesz tőle a helyzet, de Jackson tényekkel tudja bizonyítani, hogy miután valakinek tanácsot adott, összejött a kiszemeltjével

Csak ennek az az oka, hogy a vallomást ugyan kegyetlenül elrontották, mint Bambam is, a lány volt olyan elmés és jófej, hogy vette a célzást

Jó harmadik kerekezést YugBam mellett

Az angyali türelmedet teszi próbára minden egyes nap, amit az Extra 7 társaságában kell eltöltened

Dab7 és a dab mester megismerése közvetlen közelről; ha valami ilyesmit tanulsz, csinálhatsz erről megfigyelést vagy cikket

Oké, de Bambam tényleg egy csomó (felesleges) dolgot megvenne neked

Bármi, ami a klisé fogalmába beleillik, abból neked garantáltan lesz, és nemcsak egy darab

A soknyelvűséget kihasználni mindig vicces, Bambam arra is használja, hogy a lehető legnyálasabb módon szavakba öntse az érzéseit egy olyan nyelven, amit te nem értesz – másként túlságosan zavarban lenne

Arra még nem jöttem rá, hogy lehet vele veszekedni. Úgy érten, nem tudom, hogy egy kapcsolatban (ha már eljutottatok odáig, tehát ismeritek egymás legidegesítőbb szokásait is) mi válthat ki tényleg komoly veszekedést

Bambam alapból olyan alkatnak tűnik, aki nem szereti a konfliktust, főleg nem veszekedni a szerelmével

Te meg ne veszekedj vele, legyél cuki. Persze, jobb ha megtanítod neki, hol a helye és mit szabad, mit nem szabad csinálnia – elvégre egy kapcsolat tanulásból áll

A lényeg, hogy nem dabelésből és shoppingolásból áll az élet, és jó, ha ezt mindenki észben tartja

[k-pingvin]

DPR LIVE - Action! (feat. GRAY) Official Audio

Esküszöm, csak azokat posztolom, akik fontosak (nekem)!!! :D

[k-pingvin]

Milyen lenne [Jinyoung]-gal járni?

Actor Park hülye filmje terrorizálta a lelkem vagy egy hónapig, és ezt sosem felejtem el!!!  

Az a típus, akinek első látásra, egyetlen dolog miatt megtetszik valaki, és tudja, hogy ő lesz az, de ettől függetlenül hónapokig nem tesz semmit, csak várja a „megfelelő pillanatot” és megbizonyosodik róla, hogy tényleg mindenben megfelelsz-e, hogy a barátnője legyél  

Persze ezen a ponton már mindenki legalább sejti, hogy itt valami készül, és bandatagok örömmel használják saját előnyükre az információt, hogy Jinyoung szerelmes  

Az, hogy hogy hív randira, olyan régi terv, hogy nem lehet benne hiba (ennek ellenére lesz)  

Azt is el tudom képzelni róla, hogy a többiek még mindig csak sejtik, hogy van valami a levegőben, de már két hónapja jártok

Élet-halál harcot kell vívnod Jacksonnal Jinyoung figyelméért, de Jinyoung csak nyugodtan szeretne olvasni

A barátnőjeként abban a kiváltságos helyzetben vagy, hogy amikor úgy tartja kedved, állhatsz Jinyoung oldalán, máskor pedig állhatsz Yugyeom oldalán és megszívathatjátok a másikat

Csendes otthoni randik finom vacsorával, amit hangulat szerint közösen főztetek vagy rendeltetek

Elolvastatja veled a kedvenc könyveit, hogy beszélgethessen veled róluk. Ez fordítva is érvényes

Énekel neked ❤️

Ti vagytok a tökéletes pár megtestesítői, akit mindenki csodál

És egyébként ez tényleg jól működik köztetek, mert a vitákat gyorsan megbeszélitek, hogy ne maradjanak félreértések és csak nagyon végső esetben történnek ajtócsapkodó veszekedések

Oh, kötelességed gyakorolni vele a szövegét, amikor játszik valamiben

Jinyoung felsőbbrendű aurája és tekintete, ami azt sugallja, hogy egy rossz mozdulat, és másnap hirtelen eltűnik a Föld színéről, eléggé megijeszti az embereket, hogy még véletlenül se akarjanak flörtölni veled