#100poszt

[k-pingvin]

我愛你 , 唔該 *

Jackson Wang GOT7 #4. “Most tartasz egy szünetet akkor is, ha el kell törnöm hozzá valamidet.”

*A hasznos kantoni kifejezések oldal szerint az első azt jelenti, “szeretlek”, a második pedig, hogy “köszönöm”. Mivel Jackson hongkongi és HK-ban kantoni nyelven beszélnek, lesz egy sor, ahol Jackson ezt mondja: “Szeretlek, köszönöm.” innen jött a cím. Megjegyzés: a kantoni nyelv szörnyű, rosszabb mint a mandarin! Megjegyzés 2: amikor írni akarsz egy Mark vagy Jaebum fanfictiont, de Jackson lesz belőle. Hozzátenném, hogy nagyon büszke vagyok erre a darabra ^^

- Szia, mit csinálsz most? – kérdezted a telefonodat a füledhez nyomva. Épp most végeztél a műszakoddal, és mivel még kivételesen korán volt, gondoltad, akár tölthetnél is egy kis időt a barátoddal. Mostanában erre úgysem igen volt példa.  

- Otthon dolgozom – hangzott a válasz a másik oldalról, és a füled azonnal felismerte a fáradtságot Jackson hangjában.  

- Húsz perc, és ott vagyok, oké? – mondtad inkább, mint kérdezted volna. Nem igazán hagytál helyet vitának.  

- Mi? De... – A többit már nem hallottad, mert megszakítottad a hívást. Ha Jackson elkezd ellenkezni, a telefonszámlád az egekbe fog szökni, arról nem is beszélve, hogy az egész teljesen értelmetlen.  

A megjósolt időkereten belül meg is érkeztél, és egyszerűen bementél az ajtón. Megráztad a fejed, hogy még mindig nem zárja rendesen a lakását. A szobájában találtad meg, ahogy a sötétben dolgozott valószínűleg új zenén. Az egyetlen fényforrást a számítógép képernyőjének fénye nyújtotta, amire meredt tekintettel bámult. A csekély fény ellenére észrevetted a karikákat a szeme alatt, amiket látva megkérdőjelezted, hogy egyáltalán látja-e, mi történik a képernyőn, vagy már egy ideje nyitott szemmel alszik.  

Sóhajtva egyet kíméletlenül felkapcsoltad a villanyt, mire Jackson fájdalmas ordítást hallatott.

- Meg akarsz ölni?!  

- Én is örülök, hogy látlak.  

- Egyáltalán hogy jutottál be?  

- Nehezebb lett volna, ha bezártad volna az ajtót.  

Jackson a fejét hátra hajtva dörzsölgette a szemét, hogy rendesen fókuszálni tudjon az alakodra, viszont a látvány annyira nem volt kedves. Karba tett kézzel álltál fölötte, és már tudta, mit akarsz mondani, mint egy kisfiú, aki rossz fát tett a tűzre.  

- Ments el mindent! – mondtad határozottan, mire Jackson szemei tányérméretűvé váltak.  

- Miért?  

- Szükséged van egy kis szünetre.  

- De ha ezt nem fejezem be ma...  

- Akkor befejezed holnap – vágtál közbe. – Nem hajt senki, Jackson. És most tartasz egy szünetet akkor is, ha el kell törnöm valamidet – jelentetted ki határozottan. A tekintetedben nem látszott viccelődés nyoma. Halálosan komolyan gondoltad, és ez a komolyság meglepte Jacksont.  

- Ne már! – A könyörgést választotta a nyílt vita helyett, egyrészt mert nem volt energiája máshoz, másrészt egy kicsit tényleg tartott tőle, hogy megütöd.  

- Én lennék az utolsó ember, aki a karriered útjába áll, és mindenben támogatlak, de te tudod a legjobban, hogy van határa a testednek. Tudod, mi fog történni, ha túlhajtod magad. Meg akarod ismételni?!  

Jackson egy pillanatig döbbenten nézett rád, majd összeráncolta a homlokát. Utána gyorsan leütött pár billentyűt, rákattintott néhány ikonra, és mintha a fáradtság csak egy illúzió lett volna felugrott a székéből, felkapott és megforgatott.  

- Hogy szereztem magamnak ilyen elképesztő barátnőt? – kérdezte nevetve, amitől elfelejtetted az eddigi aggodalommal keveredett hangulatodat, és magad is vele nevettél.  

- Csak aggódom érted, ez a normális – válaszoltad, mikor végre letett, de nem engedett el.  

- Aww, túl aranyos vagy erre a világra~  

Mielőtt észrevehetted volna, Jackson elegáns módon, még mindig szorosan magához ölelve elhúzott az ágyig, és megcsókolt.  

- Igyekszem nem hagyni, hogy halálra aggódd magad miattam. Ehhez mit szólsz? – nevetett.  

- Ne igyekezz, csináld! – válaszoltad, és úgy érezted a hangulat túlságosan komoly, és oldásra van szüksége. Ennek eléréséhez a legjobb megoldás természetesen az volt, hogy megcsikizd.  

Alig értek hozzá az ujjaid, Jackson máris az ágyra vetette magát védekezve, de annyira még volt esze, hogy lehúzzon magával téged is. Egy ártatlan párbaj alakult ki másodperceken belül, és Jackson annyira nevetett, hogy kezdtél azon gondolkodni, lélegzik-e még.  

Végül nevetve, lihegve hevertetek az ágyon, Jackson a hátán feküdt, te pedig a mellkasán. Ekkor Jackson valami olyasmit mondott, amit még soha nem hallottál tőle:

- Ngóh oi néih, m̀hgòi.

Azonnal felismerted, hogy az anyanyelvén szólt. Amikor kantoniul beszélt, az mindig máshogy hangzott, mint általában. Amikor ezt a nyelvet használta, abban mindig volt valami nyugalom, kényelmesség, szeretet és bizalom. Ez a mondat is kellemes érzetet keltett benned, és biztosra vetted, hogy valami fontosat, jelentőségteljeset mondott. Ilyenkor mindig bántad, hogy még nem kezdted el teljes erődből tanulni a kantonit.  

- Ez mit jelent? – kérdezted kíváncsian a szemébe nézve. Jackson egy lusta mosollyal felelt:

- Találd ki!  

Erre csak a szemed tudtad forgatni, de azért nyomtál egy csókot is a szájára.  

- Egyszer úgyis megtanulom a nyelvedet.  

- Hmm, már alig várom.  

Talán hitte is, meg nem is, hogy tényleg megteszed, de abban a pillanatban komolyan gondoltad, mert tudtad, mennyire boldoggá tennéd vele.  

Így az ágyban feküdve, túl a viszontlátás örömén Jacksonon kezdett teljes erejével kijönni a fáradtság. Kevesebbet beszélt, és laposakat pislogott. Magad mellett tapogatva sikeresen megtaláltad a gyűrött, majdnem a földre lecsúszott takarót, és magatokra terítetted. Jackson mostanra már természetesnek érződő mozdulatokkal köréd fonta a karjait, és a fejét úgy igazította, hogy kényelmesen feküdjön a nyakadnál, érezve a megnyugtató illatodat. Már ő is tudta, hogy azonnal elnyomja az álom, de még egy utolsó szívességre kért, mielőtt elaludt volna.  

- Reggel hatkor ébressz fel!