#Szent Kereszt

[progarden]

Az ember életében eljön a pont, amikor komolyan szembesül a saját múlandóságával. Kinek hamarabb, kinek később - kinek egyszer, kinek többször is. Ahhoz viszont kellő bölcsességre és kegyelmi állapotra van szükség, hogy a kezdeti pánikon és tagadáson túl szétnézzünk merengve és okos fejünkkel biccentsünk. Minden fellengzősség és tudálékosság nélkül, szelíden. Hát így.

A lélek sötét éjszakája, ahogy Keresztes Szent János, a sokat szenvedett misztikus megírta. A sötétség, ami lemezteleníti a lelket és képessé teszi az igazság befogadására.

Nekem kórházban fekve, műtétre várva jött el ez az éjszaka. Ne kérdezzétek, pontosan miért mentem be. Nem azért írom, hogy okoskodó vagy sajnálkozó kommenteket váltsak ki. Hanem mert az írás nálam a feldolgozás egyik módja - és talán sokakban rezonál, amiről írok.

Hajnalban arra ébredtem a kórteremben, hogy odakint egy nyolcvan körüli, meztelen idős néni bolyong a folyosón. Láthatólag nem tudta, hol van, a mosdót kereste. Az összefüggő beszéd és navigáció képességét elveszítette, de gyanítom, hogy önérzetének annyi szikrája még megmaradt, hogy tudatában legyen szánalomraméltó helyzetének. Elszorult a szívem, ahogy néztem, amint a nővér karon fogja és próbálja a helyes irányba terelni. Úgy beszélt hozzá, mint a gyerekekhez szokás.

És valóban: a kör bezárul. Az ember életében, ha kellően sokáig tart, eljön egy pont, ahol visszatér a csecsemőkor magatehetetlenségéhez. Próbáltam elképzelni a nénit, mint csecsemőt, mint kislányt, mint felnőtt nőt: tele ambíciókkal, vágyakkal, célokkal. Valamikor volt Valaki. Az a valaki még most is ott lehetett benne, megalázva, kétségbeesve.

Vajon így végzem én is? Lemeztelenedve, megfosztva minden méltóságtól? Kétségbeesetten bolyongva? Mi a büdös franc értelme van így az egész életnek, a sok tülekedésnek és szorgoskodásnak?

A kórházban fekve, műtét előtt az ember óhatatlanul elgondolkodik az ilyen dolgokon. Az egész kórházi létben van valami kínos: mintha szégyelned kellene, hogy foglalod itt az ágyat, szívod a levegőt és munkaidőt kell rád pazarolni. Ne tessék haragudni, hogy alkalmatlankodom itt ezzel a kis betegséggel, amibe nem szeretnék még belehalni, ha lehet.

Tested egy feldolgozandó termék a gyárban, karszalagot kapsz és azonosítót. "Ketteske a 311-esben". Idetolnak, odatolnak. Szurkálnak, mérnek, gyógyszereznek. Néha már nem is tudod, hol kezdődik a te tested és hol végződik a külvilág. Minden olyan bizonytalan, a rendszer alkatrészei hol olajozottan, hol rozsdásan csikorogva működnek, bedarálással fenyegetve. Nem egyes emberek gonoszsága miatt - hanem mert ilyen a rendszer. Bedarál nővért, orvost, beteget.

Aztán a műtét után magadhoz térve nézed, ahogy csöpög le az infúzió a karodba, hallgatod a kórházi neszeket. Valahol a nővérek gondtalan csevelye - mintha fényévnyi távolságból hallatszana. Fekszel, kiszolgáltatottan, védtelenül. Milyen törékeny lény is az ember! Egy halom csillagpor és víz. Ami végül semmivé enyészik, bárhogyan is igyekezünk egyben tartani. És mégis: mennyire tudunk ragaszkodni ahhoz, hogy még egy ideig egyben tartsák.

Miután annyit szurkáltak, vágtak és méricskéltek, mint valami objektumot, a kórházban néha rácsodálkozol magadra: jé, ez a rozoga test még az enyém?

A fájdalom persze emlékeztet, hogy igen. Próbálsz ellazulni a fájdalomban, nem kirekeszteni, hanem engedni, hogy megtörténjen. "A fájdalom nem én vagyok." De van az a fájdalom, amikor már cserben hagy minden, amit mindfulnessről meg meditációról tanultál: csak könyörögsz, hogy véget érjen. Pedig a kórházban látod, hogy vannak, akik még nagyobb fájdalmat élnek át: hogyan képes az ember ennyi fájdalmat befogadni? A fenébe a méltósággal: nyüszítesz és remegsz valami narkó után, és áldod a modern orvostudományt, amiért a fájdalomcsillapítók jótékony mámorába szenderít.

De van valami más is a fájdalom mögött, amire a kózházban rádöbbenhet az ember. És ez nem valami new ages bullshit.

"Az imát és a szeretetet abban az órában tanulod meg, amikor az ima lehetetlenné vált és a szíved kővé dermedt," írja Thomas Merton.

Ha figyelsz, akkor rátalálhatsz a csodára. No nem arra gondolok, hogy angyalok jelennek meg látomásaidban. A csoda egészen köznapi jelenségekben mutatkozik meg. Egy emberi szó. Egy együttérző tekintet. Más emberek figyelme. Sorsszövetség fonódik betegek között, akik korábban soha nem látták egymást - őszintébb és hitelesebb emberi kapcsolatok, mint a legtöbb felszínes kapcsolat, amit a mindennapokban oly nagyra becsülünk. Kapcsolódások, amelyek az együtt elviselt egyetemes szenvedés kohójában fogannak.

Megmérettetik a sok cél, ambíció és vágy, aminek bűvkörében éljük az életet. A legtöbb könnyűnek találtatik - de milyen hatalmas súllyal esik latba az őszinte emberi figyelem! Milyen könnyen figyelmen kívül hagyjuk, milyen kevésre becsüljük ebben a mi fogyasztói társadalmunkban - pedig milyen nagy erő ez.

"A képesség hogy teljes figyelmünket adjuk a szenvedőnek, nagyon ritka és nehéz dolog; szinte már csoda," írta Simone Weil, akinél kevesebben tudtak többet figyelemről és szenvedésről. "Szinte mindenki téved, aki azt hiszi, hogy birtokában van e képességnek. A szív melegsége, az impulzivitás és sajnálat nem elég."

A másik ember figyelmén és együttérzésén keresztül tapasztaljuk igazán meg, hogy van valami más - hogy nem elszigetelt, elkülönült egók vagyunk koponyák cellájában raboskodva. Részei vagyunk valami nagyobbnak. A kórterem klausztrofóbiáján túl mindig ott egy tágas, végtelen kék ég.

"Miközben minden áll és hallgat, egyedül az öröklét működik," írja Pilinszky.

(jegyzetek a kórházból)

[europasegglikamagyarorszag]

Telex: Elromlott a Szent Korona vitrinje

Úristen, elromlik a kozmikus rádió adó-vevőnk

A koronán lévő kereszt antennaként működik, a csüngők vezetik le az energiahullámokat, a zománcképek pedig állatövi jegyeknek és egy asztrológiai naptár elemeinek feleltethetők meg. Ezek szerinte közvetlenül hatnak a képek alatti agyi kéregterületek működésére is, fizikailag átadva a szentek által megjelenített asztrológiai programot. Hogy nem éppen klasszikus tudományos vizsgálati modelleket követett, azt az is mutatja, hogy Pap „látókat” kért fel a korona eredeti kinézetének rekonstrukciójára, illetve radiesztétákkal ingáztatta ki a korona „energiamezőit”.

A könyvbemutató közönsége áhítatos csendben hallgatja Pap elbeszélését, mely szerint a nemzet ellenségei hiába próbálták meg feketemágiával hatástalanítani a korona működését, az még ma is lesugározza a magyarok Égi Királynőjétől, vagyis Szűz Máriától származó védőenergiákat.

Ha van magja ennek az eklektikus elméletfolyamnak, az valószínűleg errefelé keresendő: abban a keresztény utalásokat használó, de alapvetően ezoterikus vízióban, hogy a magyarság Isten választott népe. Eszerint a magyar egyedi szakrális minőségű, isteni küldetéssel, üdvtörténeti feladattal felruházott nemzet, a magyar királyok pedig „istenfiúi” természetűek. A korona ennek az ezoterikus nemzeti mitológiának a központi szimbóluma. „Az történik az országgal, ami a Szent Koronával; aki a Korona ügyében tisztán lát, az a Kárpát-medence összes ügyében tisztán lát”.

Az ember nem lehet elég óvatos

Márpedig Pap úgy véli, ő tisztán lát, és nem fél beavatni hallgatóit a jelenleg is zajló szélesebb folyamatokba. Szavai szerint a korona működésének gonosz átprogramozása ellenségeink legfőbb szándéka. Hogy pontosabban kik ezek a démonikus hatalmak, sajnos az ő előadásából sem lesz mindig világos, de az egyértelmű, hogy az ember nem lehet elég óvatos.

[mukodik]

Magyar Péter hazudott.

"Kalocsa, Szent Kereszt Kórház, D épület!

Na ugye, hogy van szappan!"

[photomita]

[madarashirek]

VEOL - Gólya a kereszten Berhidán – a jelen a múlt emlékén

[robokacsa]

Látom a keresztény szabadság és Európa védelmezőinek most sem szabnak határt a gátlásaik, amikor az arab emírekkel kell boltolni és kiárúsítani az országot. Pontos j-vel nem vagyok hajlandó leírni az egyébként is az újgazdag veretés szimbólumaként elhírösült város nevét (Swédországot is minden értelmes nyelven duplawével írják), viszont adódik a kérdés, hogy

[csillagkepszakadas]

Csak most ismerkedtek, először találkoztok. Azt kérdi nem egyértelmű-e, de te azt mondod nem szeretsz feltételezni. Ő ennek látszólag örül, biztosan régóta nem volt már ciszként kezelve. Rákérdezel a tetkóira, ő pedig mesél néhányról, néhány jelentését pedig megtartja magának. Elmondja a nevét, te pedig viszonzod a szívességet, és kiegészíted azzal, hogy valóban létezik ilyen név, mert nagyon ritka férfi névről van szó, de ő félbeszakít. Azt mondja tudja. Azt mondja, hogy többször is végigolvasta mindkét listát. Mindketten tudjátok miért, és inkább ki se mondjátok. Ültök csendben, meredve. Mintha hirtelen sokkal kevesebb dologról lenne beszélnetek. Itt egy helyben ragadva, hirtelen egymás gondolataiban találjátok magatokat, és legszívesebben világgá mennétek, valahova, ahova már nem üldöz titeket a nemetekről való öntudat. Legszívesebben sírnátok magatoknak egy tengert ebbe az istenverte Kárpát-medencébe, csak hogy szebb földekre evezzetek. A némaság csak úgy fekélyesedik a gondolataitok súlya alatt, és ebben a szent pillanatban mintha az az ember, akit a cisz ismerőseitek “gyászolnak”, most felelevenedne, és rátoknehezedne teljes egészében, mint egy személyre szabott kereszt, amire felfeszíthetnek a cisz testvéreitek olyan bűnökért, amilyeneket el sem követtetek. Egy holttest súlyát vélitek felfedezni a mellkasaitokban, és egy holtnevét a hangjaitokban, ti pedig térdre rogytok alatta. Meghajoltok őfelsége előtt, kinek neve Diszfória.

230913

[bdpst24]

Koldo Chamorro: Az ibériai Szent Krisztus

Koldo Chamorro: Az ibériai Szent Krisztus

Fotókiállítás a Cervantes Intézetben A spanyol fotográfia egyik kiemelkedő alkotója, Koldo Chamorro műveiből nyílik kiállítás április 27-én a Cervantes Intézetben. Az ibériai Szent Krisztus sorozat középpontjában a katolikus kereszt áll, mint Spanyolország ellentmondásainak – modernitásra vágyó mégis a hagyományokhoz kötődő – szimbóluma. A tárlat június 30-ig ingyenesen látogatható. Koldo…

[romaban]

Maria Maggiore Szent Kereszt templom Tivoliban.

[progarden]

Az ember életében eljön a pont, amikor komolyan szembesül a saját múlandóságával. Kinek hamarabb, kinek később - kinek egyszer, kinek többször is. Ahhoz viszont kellő bölcsességre és kegyelmi állapotra van szükség, hogy a kezdeti pánikon és tagadáson túl szétnézzünk merengve és okos fejünkkel biccentsünk. Minden fellengzősség és tudálékosság nélkül, szelíden. Hát így.

A lélek sötét éjszakája, ahogy Keresztes Szent János, a sokat szenvedett misztikus megírta. A sötétség, ami lemezteleníti a lelket és képessé teszi az igazság befogadására.

Nekem kórházban fekve, műtétre várva jött el ez az éjszaka. Ne kérdezzétek, pontosan miért mentem be. Nem azért írom, hogy okoskodó vagy sajnálkozó kommenteket váltsak ki. Hanem mert az írás nálam a feldolgozás egyik módja - és talán sokakban rezonál, amiről írok.

Hajnalban arra ébredtem a kórteremben, hogy odakint egy nyolcvan körüli, meztelen idős néni bolyong a folyosón. Láthatólag nem tudta, hol van, a mosdót kereste. Az összefüggő beszéd és navigáció képességét elveszítette, de gyanítom, hogy önérzetének annyi szikrája még megmaradt, hogy tudatában legyen szánalomraméltó helyzetének. Elszorult a szívem, ahogy néztem, amint a nővér karon fogja és próbálja a helyes irányba terelni. Úgy beszélt hozzá, mint a gyerekekhez szokás.

És valóban: a kör bezárul. Az ember életében, ha kellően sokáig tart, eljön egy pont, ahol visszatér a csecsemőkor magatehetetlenségéhez. Próbáltam elképzelni a nénit, mint csecsemőt, mint kislányt, mint felnőtt nőt: tele ambíciókkal, vágyakkal, célokkal. Valamikor volt Valaki. Az a valaki még most is ott lehetett benne, megalázva, kétségbeesve.

Vajon így végzem én is? Lemeztelenedve, megfosztva minden méltóságtól? Kétségbeesetten bolyongva? Mi a büdös franc értelme van így az egész életnek, a sok tülekedésnek és szorgoskodásnak?

A kórházban fekve, műtét előtt az ember óhatatlanul elgondolkodik az ilyen dolgokon. Az egész kórházi létben van valami kínos: mintha szégyelned kellene, hogy foglalod itt az ágyat, szívod a levegőt és munkaidőt kell rád pazarolni. Ne tessék haragudni, hogy alkalmatlankodom itt ezzel a kis betegséggel, amibe nem szeretnék még belehalni, ha lehet.

Tested egy feldolgozandó termék a gyárban, karszalagot kapsz és azonosítót. "Ketteske a 311-esben". Idetolnak, odatolnak. Szurkálnak, mérnek, gyógyszereznek. Néha már nem is tudod, hol kezdődik a te tested és hol végződik a külvilág. Minden olyan bizonytalan, a rendszer alkatrészei hol olajozottan, hol rozsdásan csikorogva működnek, bedarálással fenyegetve. Nem egyes emberek gonoszsága miatt - hanem mert ilyen a rendszer. Bedarál nővért, orvost, beteget.

Aztán a műtét után magadhoz térve nézed, ahogy csöpög le az infúzió a karodba, hallgatod a kórházi neszeket. Valahol a nővérek gondtalan csevelye - mintha fényévnyi távolságból hallatszana. Fekszel, kiszolgáltatottan, védtelenül. Milyen törékeny lény is az ember! Egy halom csillagpor és víz. Ami végül semmivé enyészik, bárhogyan is igyekezünk egyben tartani. És mégis: mennyire tudunk ragaszkodni ahhoz, hogy még egy ideig egyben tartsák.

Miután annyit szurkáltak, vágtak és méricskéltek, mint valami objektumot, a kórházban néha rácsodálkozol magadra: jé, ez a rozoga test még az enyém?

A fájdalom persze emlékeztet, hogy igen. Próbálsz ellazulni a fájdalomban, nem kirekeszteni, hanem engedni, hogy megtörténjen. "A fájdalom nem én vagyok." De van az a fájdalom, amikor már cserben hagy minden, amit mindfulnessről meg meditációról tanultál: csak könyörögsz, hogy véget érjen. Pedig a kórházban látod, hogy vannak, akik még nagyobb fájdalmat élnek át: hogyan képes az ember ennyi fájdalmat befogadni? A fenébe a méltósággal: nyüszítesz és remegsz valami narkó után, és áldod a modern orvostudományt, amiért a fájdalomcsillapítók jótékony mámorába szenderít.

De van valami más is a fájdalom mögött, amire a kózházban rádöbbenhet az ember. És ez nem valami new ages bullshit.

"Az imát és a szeretetet abban az órában tanulod meg, amikor az ima lehetetlenné vált és a szíved kővé dermedt," írja Thomas Merton.

Ha figyelsz, akkor rátalálhatsz a csodára. No nem arra gondolok, hogy angyalok jelennek meg látomásaidban. A csoda egészen köznapi jelenségekben mutatkozik meg. Egy emberi szó. Egy együttérző tekintet. Más emberek figyelme. Sorsszövetség fonódik betegek között, akik korábban soha nem látták egymást - őszintébb és hitelesebb emberi kapcsolatok, mint a legtöbb felszínes kapcsolat, amit a mindennapokban oly nagyra becsülünk. Kapcsolódások, amelyek az együtt elviselt egyetemes szenvedés kohójában fogannak.

Megmérettetik a sok cél, ambíció és vágy, aminek bűvkörében éljük az életet. A legtöbb könnyűnek találtatik - de milyen hatalmas súllyal esik latba az őszinte emberi figyelem! Milyen könnyen figyelmen kívül hagyjuk, milyen kevésre becsüljük ebben a mi fogyasztói társadalmunkban - pedig milyen nagy erő ez.

"A képesség hogy teljes figyelmünket adjuk a szenvedőnek, nagyon ritka és nehéz dolog; szinte már csoda," írta Simone Weil, akinél kevesebben tudtak többet figyelemről és szenvedésről. "Szinte mindenki téved, aki azt hiszi, hogy birtokában van e képességnek. A szív melegsége, az impulzivitás és sajnálat nem elég."

A másik ember figyelmén és együttérzésén keresztül tapasztaljuk igazán meg, hogy van valami más - hogy nem elszigetelt, elkülönült egók vagyunk koponyák cellájában raboskodva. Részei vagyunk valami nagyobbnak. A kórterem klausztrofóbiáján túl mindig ott egy tágas, végtelen kék ég.

"Miközben minden áll és hallgat, egyedül az öröklét működik," írja Pilinszky.

(jegyzetek a kórházból)

[onsieluenkeli]

Ez tényleg hihetetlen. 

Létezik egy másik Kereszt is, aki csupán csak 1 évvel fiatalabb nálam. Ma már kutató, ♻️🌳🌱. És fontos része volt a gyerekkoromnak. Nem telt el téli, nyári, őszi, vagy tavaszi szünet hogy ne találkoztunk volna. Mindig izgatottan vártam hogy újra láthassam, hogy ott aludjunk Keresztanyánál, hogy 🎲 játszhassunk. Egyke vagyok, nekem ő tényleg fontos volt. Kamaszként pedig egyikünkből sem lett Szent, és örökké csak kivédtem.

Nekem mindig is furcsa volt, olyan „dilis” vagy „zizi”, mert például 19 évesen kezdett el úgy lázadni mint a 12 évesek. Érdekes hogy sosem kíváncsiskodtam miért szökött el otthonról, vagy miért olyan kiszámíthatatlan, és furcsa. Egyszerűen mindig csak védtem stabilan ezerrel. És csak később, sokkalta később, felnőtt fejjel esett le hogy mi lehetett az 🚩ok, és nagyon sajnálom.

Fiatalként pedig hát elég rendesen összeakaszkodtunk online. Tudjátok egy analitikusnak sosem szabad számára fontos személyeket követnie, mert nagyon durva felismerések, titkok, csalódások, esetleg félreértések történhetnek. Erre ő is rájött, de csak megkésve.

És egy eléggé rossz korszakunk kezdődött el, én mindig nekimentem, és úgy viselkedtem vele, ahogy soha senkivel sem szabadna, ő pedig állandóan visszaszeretett. 15 évet éltem úgy hogy az érzelmeimet teljesen elnyomtam, de a lányok és az online világ, kihozott belőlem mindent, és teljesen bevadultam. Azt pedig hogy ő hogy bírta ezt elviselni, miért tetszett 🚩neki, azt is csak néhány éve értettem meg. És megint nagyon sajnálom. Tudjátok azok bírják elviselni a rossz természetű embereket, akik már hozzá vannak edződve az olyanokhoz.

A veszekedések után volt egy átvittértelemben vett jó nagy ajtócsapkodásunk, és mind a ketten más irányba fordultunk. Hogy őszinte legyek, ezt is akartam, és nem bánom. Én lelkiismeret-furdalással kapaszkodókat kerestem, olyanokat akik jól hatnak, és tanítanak, stb... A világ legjobbjait választottam. Ő pedig (szerencsére) megismerkedett (végre) vakivel, és teli tervekkel, magán terápiával, szintén a gyógyulás útjára lépett. És rohadt büszke vagyok rá!

Neki a kapcsolata révbe ért, de sajnos az élet tovább terhelte, Alzheimeres és súlyosan problémás családtaggal, és gondokkal. És pont úgy járt mint Radojka. Ugyanaz történt meg vele is.

Végtelenül erős, az élet megedzette, és máig edzi. Mindig olyan. És képes változtani, nem fél.

Egy évre rá sikeresen világra hozta Gergely🍼nevű fiát, ma pedig Január 9.-én Mátét. 🍼Tudtam, hogy - M - betűs lesz. 🎂 👏 szép. 😂 hát rendesen meglepett 🙂

Egészség és boldogság 💙 legyen. És maradjanak Pesten. Így Szegedet örökké szeretni fogja, és Pest sokkalta tartalmasabb lehet majd. Egy új, tágas, és zöld lakás, tökéletes.

.

[santaclausdeadindian]

lol, meg csak kozel sincs

a hajcsarok csak indiaban, es ez az alacsony becsles, minimum 60 millio embert basztak haza

az vilaghaborus szam, papa

az 10 darab 30 eves haboru, ami az utolso es legveresebb kimondottan kereszteny vallashaboru volt

aztan ott van ugye a rabszolgak herelese, elhoztak minimum 2x annyi feketet afrikabol mint a feherek, ami elerte a piacokat, ha feles nemi elosztassal szamolunk, az kozel 10 millio gyerek, aki belehalt

aztan ott van jo ezer ev folyamatosnak nevezheto haboruskodas minden nem-muszlim szomszeddal, ja, az is tobbnyire az o saruk, tudod nem a keresztes hadjaratokkal kezdodott a dolog, meg nem is fejezodott be vele

ez a vallas nyiltan vilaguralomra tor, benne van a "szent" konyveikben, az hogy verfertozes, pedofilia, nemi eroszak, rabszolgsag es persze tomeggyilkossag, kifejezetten nepirtasi celokkal mind teljesen OK

de ja, a keresztenyeknek kene kussolni, mert ugye, hm... biztos ok a rosszabbak

amugy pont most vesz egy muszlim urge, aki egy olyan szervezetet alapitott, ami nagykovetsegeket tamadott meg, egy komplett skot szigetet, hogy sharia torvenyek szerint elhessenek, akar oktato es persze katonai kikepzo kozpontot is

[csakhagyjmeghalni]

Emberek a fordított kereszt nem sátánista jelkép! A filmek hazudnak , Szent Pétert feszítették fordított keresztre fel , mert úgy gondolta, hogy nem méltó arra , hogy úgy haljon meg mint Jézus. Az aki igazi sátánista vagy kicsit is tudatában van a kereszténység történetének az tudja!!! Eléggé szomorú, hogy a legnagyobb templomba járó hívők sem tudják hogy a fordított kereszt az Szent Pétert jelképezi . Semmi köze nincs sátánhoz !!

Miért egy sátánistának kell elmagyaráznia ezt a keresztényeknek? Miséken ilyenekről nincs szó? Vagy kötelező a keresztényeknek a tudatlanság?