#sátánista
Explore tagged Tumblr posts
Link
Nem állítom, kérdezem!
@karikasostor2 @b-eton-loofie @rpszt
8 notes
·
View notes
Text
A barnás középkorba süllyedő Magyarországon a Halloween már egyfajta kiállás a Nyugat mellett, szóval 4 kiló csokival és cukorral, valamint az LA és a Flying Tiger rémségeivel készülünk a helyi plébános és a horogkeresztény orkok bosszantására. Idén először. Csatlakozásunk meghozta a kedvet szomszédainknak is, hogy csatlakozzanak a Hanyatló Nyugat sátánista mókájához; az utolsó napon tele lett jelentkezőkkel az utcánkban és környékünkön a térkép. Ps: Mivel sok szülő elkíséri csemetéjét a lejmoló-ijedezős körútra, sokan nem tudják személyesen fogadni a gyermekeket, ezért a térképen úgy jelennek meg, hogy az édesség a kapu elé van kihelyezve. Tavaly viszont fiatalkori bűnözők az ősmagyar hagyományokat követve már koradélután fürkészni és portyázni indultak, és ellopták a teljes készletet a később induló gyerekek elől. Magyarok vagyunk, vagy mi a zisten.
4 notes
·
View notes
Text
Volt évfolyamtársam, aki egy kelet-magyarorszagi fideszes falu polgármesterének felesége, a tegnapi napot választotta, hogy beleszálljon a sátánista melegpropaganda Eurovízióba. Én még itt küzdök a valamilyen sajgó sebemmel, felmerült bennem a...de mindegy is, helyette inkább az Ask a Jew podcastot hallgattam, a betért Nellie Bowles-szal. Azt mondják neki a csajok, jó, hogy jöttél, most úgyis van nálunk üresedés.
3 notes
·
View notes
Text
Novák lemondásáról megkérdeztem a Google Geminit is, mik a legfontosabb ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek
A lemondás mögött Soros György áll. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy Soros György, a magyar származású amerikai filantróp befolyásolja a magyar politikát. Az elmélet hívei szerint Soros György utasítást adott Novák Katalinnak, hogy mondjon le, hogy destabilizálja a magyarországi helyzetet.
Novák Katalint megzsarolták. Ez az összeesküvés-elmélet azt feltételezi, hogy Novák Katalint zsarolták, hogy lemondjon. A zsarolás oka lehet egy titkos botrány, vagy az, hogy Novák Katalin nem engedelmeskedett a Fidesz vezetésének.
Novák Katalin valójában nem mondott le, hanem elrabolták. Ez az összeesküvés-elmélet a legabszurdabb, de talán a legnépszerűbb is a Fidesz szavazói körében. Az elmélet hívei szerint Novák Katalint elrabolták a "globalista elit" tagjai, és egy titkos helyen tartják fogva.
Novák Katalin valójában nem pedofilbotrány miatt mondott le, hanem azért, mert belépett a "mélyállam" elleni harcba. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy Magyarországon létezik egy "mélyállam", amely titokban irányítja az országot. Az elmélet hívei szerint Novák Katalin csatlakozott a "mélyállam" elleni harcot vívó csoporthoz, és ezért kellett lemondania.
Novák Katalin lemondása mögött Putyin áll. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy Oroszország befolyásolja a magyar politikát. Az elmélet hívei szerint Putyin utasította Novák Katalint, hogy mondjon le, hogy gyengítse Magyarországot.
Novák Katalin lemondása a magyarországi sátánista összeesküvés része. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy Magyarországon létezik egy sátánista összeesküvés, amelynek célja a magyar nemzet elpusztítása. Az elmélet hívei szerint Novák Katalin sátánista volt, és lemondása a sátánisták tervének része volt.
A lemondás mögött a titkosszolgálatok állnak. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy a magyar titkosszolgálatok kényszerítették Novák Katalint a lemondásra. Az elmélet hívei szerint a titkosszolgálatoknak kompromittáló információik voltak Novák Katalinról, amelyeket felhasználtak a zsarolására.
Novák Katalin puccsot tervezett. Ez az összeesküvés-elmélet azt feltételezi, hogy Novák Katalin puccsot tervezett a Fidesz vezetése ellen. A puccs célja az volt, hogy Novák Katalin átvegye a hatalmat Magyarországon.
Novák Katalin valójában nem is létezett. Ez az összeesküvés-elmélet a legabszurdabb, de talán a leginkább zavaró is. Az elmélet hívei szerint Novák Katalin egy kitalált személy volt, akit a Fidesz propaganda céljaira hozott létre.
Novák Katalin nem akarta elárulni a magyarokat, ezért mondott le. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy Novák Katalin tudott a Fidesz sötét titkairól, és nem akarta őket leleplezni. A lemondásával azt akarta jelezni, hogy nem ért egyet a Fidesszel.
Novák Katalin valójában egy orosz kém, és a lemondása a Kreml utasítására történt. Ez az összeesküvés-elmélet a magyar-orosz kapcsolatok elmúlt évekbeli javulására alapszik. Az elmélet hívei szerint Novák Katalint azért küldték Magyarországra, hogy Putyin érdekeit képviselje, de lebukott, és lemondásra kényszerült.
Novák Katalin lemondása a magyarországi mélyállam puccsa. Ez az összeesküvés-elmélet azon a feltételezésen alapul, hogy Magyarországon létezik egy titkos hatalmi csoport, amely ellenőrzi a politikát. Az elmélet hívei szerint a mélyállam nem akarta, hogy Novák Katalin elnök legyen, ezért elmozdították a posztjáról.
4 notes
·
View notes
Text
Zoo Station
Tegnap Anettka* bejelentette, úgyhogy én is leírhatom: keddtől árat emel az Állatkert. A mértéke még nem publikus, de eléggé fájni fog (sztem). Szóval a hosszú hétvégén még a régi lóvéért lehet bejönni, használjátok ki.
Ma eléggé rohangálós napom volt (nem részletezem, de pl. részt kellett vennem egy döbbenetesen unalmas munkavédelmi előadáson, ahol egy őszhajú bácsika elmesélte, hogy 35 évvel ezelőtt hogy gyújtotta fel az adventi koszorúját - amikor látta hogy mennyire gercire unom, akkor észbe kapott és mondta hogy “ja magának mennie kell nyitni” - yes sir, szóval ott hagytam hogy untassa tovább a szuvenírboltos meg büfés kolléganőket), de menet közben megálltam köszöngetni meg kicsit nézelődni, így találkoztam makikkal (tudom, nem azok), akik mára dupla adag leszarom-tablettát szedtek be:
“mit nézel, köcsög?”
napozó tigrissel:
elégedetten unatkozó tevéinkkel:
és kibaszott sátánista vudu-kakasokkal:
Holnap egyébként szabadnapos leszek, de reggel be kell mennem orvosi vizsgálatra (persze h pont a szabadnapomon tartják, b+), utána viszont a terveim szerint pont ezt fogom csinálni péntek reggelig:
mennyire elégedett már ez a fickó.
17 notes
·
View notes
Text
Egy kedves hölgy az metrón megnyugtatott, hogy hiába a gótos sátánista cickány megjelenésem, látszik rajtam, hogy amúgy kedves vagyok, szóval még nem biztos, hogy pokolra jutok :3
25K notes
·
View notes
Text
Kicsoda valójában Magyar Péter?!
Hónapokkal ezelőtt ezt a kérdést tettem fel magamban a felbukkanásakor. Sokáig csendben figyeltem,kerestem, kutattam.
Mondanám, hogy Magyar a Fidesz bujtatott emberre kinek azt a sorsot szánták, hogy ő legyen a NER rendszer örököse. Kezdetekben ezt is lehetett hinni, de mára egyre biztosabb, hogy nem így van!
És hogy miért nem így van, könnyen betudható annak is, hogy Magyar nem rendelkezik akkora zsenialitással, amivel a rendszert tovább tudná vinni.
Sokkal de sokkal mélyebbre kell menni akkor, mikor megpróbáljuk megérteni a Magyar Péter féle felbukkanást. Egy olyan erő áll mögötte, aminek a létezése elemi szinteket vet fel! És hogy miért hozták létre? Az egyszerű halandó ember nehezen gondolkodik összefüggésekben, pedig az egész életünk ezen összefüggések halmaza! A jelek kezdenek bizonyosságot nyerni, bizonyíték formát felvenni. Minden összefügg mindennel! A Lakatos botrány, Azariah visszavonulás, a Tisza így Magyar személye is. Ide kapcsolódik az EPP és az a globális erő melynek erejét és csápjait nehezen lehet felgöngyölíteni.
És hogy hogyan is függnek ezek össze? Lássuk.
Köztudott, hogy Magyar Péter az év eleji kegyelmi botrány után bukkant fel! Azon kegyelmi botrány után, amit a nyíltan globalista momentum tárt fel a nyilvánosságnak! Vajon véletlen lenne, hogy pont ők tárják fel ezt, és ezt követően lép a színpadra Magyar? Nem gondolnám. Az elmondott morális indok is nemes egyszerűséggel hazugság! Színre lépését követően már akkora bemutatkozó tüntetés tartott, amire parlamenti pártok anyagi forrása se nagyon lenne elég. A háttérben már régóta épül az a szál, amely Magyart építi és mai napig támogatja vélhetően Amerikából és Nyugat-Európából. Egy olyan erő, amit nemes egyszerűséggel sátánistáknak kell nevezni! Ők voltak és ők a mai napig a támogatók. De hogyan is kapcsolódik össze a pedofil homokos, az énekes és Magyar. Ahogy előbb említettem elég szoros kapcsolat van ezen erőben résztvevők között. Elég csak Magyar egyik legnagyobb támogatójára Nagy Ervinre gondolni, aki a kezdetektől jelen van. Ugyan ez a Nagy Ervin a most pedofíliával gyanúsított influenszer-stylist egyik legjobb barátja elmondása szerint 30 éve jóban-rosszban!
Ő volt az, aki reklámozta Azariah Tisza kollekcióját, szerepelt reklámfilmjében.
Azariahról tudni érdemes, hogy nem egy alkalommal a sátánizmus szimbólumait hirdette, viselte magán, ahogyan ez megjelenik a ruha kollekciójában is, és dalszövegeiben. Csak hogy két sort idézzek!
"Ez az a gang, aki sose fedi fel, hogy a királyuk az maga Lucifer" - Azahriah
Szintén érdemes még tudni, hogy az énekes a pedofil botrány kitörésekor jelentette be, hogy visszavonul a közélettől és szavaival élve így búcsúzott!
“Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb, de biztosan érzem, hogy az a jelenés nagyobb lesz, mint bármi eddig”
Nemes egyszerűséggel ezt is tekinthetjük egy intő mondatnak, mely alátámasztja a sátánista mivoltot.
A két “sztáron” felül még más egyéb jelek is mutatnak egyébként a Tisza és Magyar sátánista kapcsolatára! Például a Magyar által megosztott fotókon jól láthatóan kirajzolódik az illuminátusok régi kézjele, a sátánisták kézjele is előtérbe került már nem egy-két alkalommal. Egy a napikban közzé tett fotón a sátán száma a 666 is feje felett van! Több, mint valószínűnek tartom ugyan, hogy az a kép a véletlen műve, de jól semmiképpen sem mutat az egyszer biztos. Ezen felül olyan ikonikus jelenetek is kapcsolhatóak még Magyarhoz, mint az LMBTQP+ egynemű párok is adoptálhassanak gyermeket kijelentés, vagy a “valóban csak egy kicsi szuverenitásról kellene lemondani” mondata. Nem tesz jót a renoméjának az sem, hogy pártja míg nyíltan hirdeti a gyermekvédelemmel kapcsolatos aggályait, addig az érintett pedofil botrányokkal kapcsolatban nem hajlandó megszólalni, ezzel is megpróbálva elnyomni annak súlyosságát! És hogy miért is probléma ez? Az LMBTQP+ közösség nyíltan vállalja pedofil elemeiket, melyben gyermekeket rontanak meg fizikálisan és mentálisan egyaránt! Az LMBTQP+ aberráció legnagyobb támogatói pedig a WEF melynek tagja Ursula von Der Leyen EPP-s csúcsvezető és Magyar Péter egyik főnöke! De hogy ne csak Magyar Péter legyen távcsövében a normalitásnak meg kell említsem, hogy ugyan olyan bűnös ebben a magyar kormány is, hiszen 14 éves tejhatalom egykori EPP tagok továbbra is a sátánista elveket támogatva tűrik mind a Pride, úgy egyéb aberrációk megjelenését színpadon!
A normális moralitású ember, aki ezt elolvassa joggal teheti fel a kérdést, vajon tényleg Magyar lenne az, aki a magyar nemzetet kiszeretné vezetni ebből a jelenlegi helyzetből, ahol ma vagyunk?!
0 notes
Text
Szigetszentmiklósi óvoda: „A halloween a sátánisták ünnepe, szent kötelességünk kizárni az ördög minden munkáját településünkről”
Ne engedj a gonosz erőknek, hisz lesz következmény, mert felelősségre lesz vonva mindenki végső soron az élő Isten előtt számot kell adni mindenért!”
„Hallooween nagyon veszélyes mindenkire nézve. Nem kell átvegyünk semmilyen idegen néptől pogány ünnepeket, szokásokat”
1 note
·
View note
Text
"Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Isten izzó haraggal gyűlöli a bűnt. Hazugság, hogy mindenki azt teheti amit csak akar. Isten végülis mindenkit elfogad, szeret szokták mondani. Hazugság. Aki bűnben él elkárhozik. Sátánista Olimprájd" Kicsit megborult a Mihmogyoló :D Camden környékén volt egy őrült "street preacher" hasonlított Puzsérra csak őszebb volt. Az nyomott ilyen dumákat csak angolul. És ha elmentél mellette elkezdte rád ordibálni ezeket a szövegeket, mint a sakál. Aztán egyszer jöttek érte és elvitték.
0 notes
Text
mi? a makovecz sátánista? mondjuk attól függetlenül se tetszik a munkássága, viszont ezekben a házikókban meg el-ellaknék egy kis ideig *-*
photos of dachas by Fyodor Savintev, published in Dacha: The Soviet Country Cottage (2023)
15K notes
·
View notes
Text
Alice Cooper: Road (2023)
Alice Cooper: Road (2023) - https://metalindex.hu/2023/08/31/alice-cooper-road-2023/ -
A nem létező csikidám zenei stílus hazai helytartója által „sátánista amerikai lény”-ként jellemzett Alice Cooper budapesti koncertje elmaradt ugyan, de a baj ezzel még nem oldódott meg, hiszen pár napja nem átallott kiadni egy friss lemezt. Úgy bizony, veszélyben az emberiség, főleg az ártatlan lelkű fiatalok, de talán még nem késő cselekedni, és bezúzni az összes fizikai példányt, aztán töröltetni ezt a szennyet az összes online felületről! Gyorsan kell cselekedni, még mielőtt arra eszmélnénk, hogy megfordult a templom tornyán a kereszt, és bizony maga az Ördög ül az orgonánál. És természetesen a Road című friss Cooper-lemez dalaiból szemezget, miközben épp lángba borítja a világot.
Bármennyire is megmosolyogtató, a jelek szerint még mindig vannak olyanok, akik ilyesmit képesek vizionálni egy mezei rockbanda ténykedése kapcsán. Az pedig külön vicces, hogy aki a legnagyobb erőkkel kongatja a vészharangot, az jó harminc évvel ezelőtt még semmi kivetnivalót nem látott abban, hogy az Alice Cooper előtt hajbókoló Garth az ő hangján szólaljon meg a Wayne Világa című klasszikus rock and roll filmben. Na persze, akkoriban ezzel lehetett tovább fokozni az ismertséget, manapság meg azzal, hogy misét tartunk egy szaros rockbuli megrendezése ellen. Ki tudja, mi okból, de végül elmaradt a Hollywood Vampires magyarországi koncertje. Lehet, hogy a szeretet jegyében elmormolt gyűlölködő imáknak semmi közük a dologhoz, mindenesetre köszi szépen, haver, de tényleg. Örülhetnek azok, akiknek jelenése lett volna ezen a förtelmes fekete misén, mert így a lelkük helyett csak a koncertjegyük fog elrohadni.
Az a legnagyobb gond az effajta álláspontot képviselő emberekkel, hogy mérhetetlenül el vannak tájolva, de legalábbis jó negyven, de még inkább ötven évvel le vannak maradva a jelen korhoz képest. Azt képzelni ugyanis, hogy a rockzenének még manapság is bármilyen jellegű megrontó, lázító, netán felforgató ereje van, hatalmas tévedés. Ebből a szempontból kedvenc műfajunk sajnos annyira életképes csupán, mint szegény Bernie a Hóbortos hétvégéből. És hiába is rángatják azt a szerencsétlen korpuszt Larry és Richard módjára a fiatal zenekarok, az élet látszata sajnos attól még nem lesz egyenlő az élettel.
Ez van, a rockzene világából sajnos már rég eltűnt a veszély. Az egykori kábszer- és alkoholmámorban tobzódó fesztiválok szép lassan családi rendezvényekké szelídültek, a zenészek baromira megtanultak zenélni, és jó részük messziről kerüli azt az önpusztító életmódot, amit a műfaj első generációja képviselt. A csajozás gondolatától pedig a jó Isten óvja meg őket, nehogy aztán évekig kelljen a bíróságra járniuk egy görbe éjszaka miatt. Hát igen, megette a fene az egészet. A klasszikus értelemben vett rock and roll életmód ma már olyan távoli eszménykép, hogy lassan már abban is kételkedni kezdünk, hogy létezett-e valaha egyáltalán.
Szerencsére itt vannak nekünk az olyan, máig aktív matuzsálemek, mint Alice Cooper. Az egyik utolsó hírnöke annak a letűnt korszaknak, amikor még mindent megtehettél, ha egy menő rockbandában játszottál, sőt, még annál is többet. Persze-persze, tudom én, hogy már ő is évtizedek óta tiszta életet él, és hívő keresztényként tengeti öreg napjait, de akkor is. Az én szememben mindig is az egyik leghitelesebb figurája lesz ennek az egész rockcirkusznak. Elég csak végignézni az életművén: mindent egybevetve a huszonkilencedik lemezét adta most ki, ami már önmagában is szédítő. Ez az ember nem csupán része a rocktörténelemnek, hanem maga a rocktörténelem. Az pedig külön dicséretes, hogy még mindig örömét leli a dalszerzésben, annak ellenére is, hogy a közönség nagy része a régi slágerek miatt jár a koncertjeire.
Pedig érdemes venni a fáradságot, és némi időt áldozni a mester legfrissebb alkotására, főleg ha azon puristák közé tartozik a kedves hallgató, akik szerint a hetvenes évek eleji lemezek jelentik a Cooper-életmű savát-borsát. Már a műsort nyitó I’m Alice is rögtön az aranykorba repít vissza bennünket, és a dal hallatán lelki szemeink előtt a kifakult régi videókról ismert fiatal Vincent Furnier elevenedik meg. De a hatalmas ősrock riffel indító All Over the World szintén ezt a világot idézi, főleg amikor a fúvóshangszerek is felcsendülnek. Pont mint a régi szép időkben. Ám amikor épp kezdenénk beleképzelni magunkat a dicső hetvenes évekbe, jön az egyébként kellemes sodrású Welcome to the Show jópofán tatás tombolása, és egy csapásra visszaránt bennünket a jelenbe. Mielőtt még tiszteletlenséggel vádolnának, gyorsan hozzáteszem: szeretnék én majd feleennyire menő tata lenni, amikor megöregszem.
youtube
Két vendég gitáros is tiszteletét tette a stúdióban, elsőként Kane Roberts nevét illik megemlíteni, aki ugyebár régi bűntársa Cooper bácsinak. Na, ő aztán nem volt kapható a nosztalgiázásra, és ennek megfelelően egy embertelenül masszív, megfontoltan döngölő zúzdával járult hozzá a lemezhez. De hát mi mást is várhatnánk egy ilyen erőembertől, mint egy vérbeli, nehézsúlyú metal pusztulatot, nem igaz? És bármilyen hihetetlen, a Dead Don’t Dance a maga durvaságával együtt is baromi jól áll a veterán énekesnek.
A másik neves vendég pedig nem más, mint Tom Morello, aki nagyjából az utolsó ember, akiről el tudtam volna képzelni, hogy valaha is köze lesz egy Alice Cooper lemezhez. Ám a jó Tom jött, látott, és hozott egy olyan nagy büdös groove-ba mártott rock and roll riffet, hogy a fülem kettéállt tőle. Azt nem tudom, hogy a felettébb kellemes gitárszólót is ő követte-e el, mert ha igen, akkor nem tudom, mi a francért nyekeregtette a hangszerét évtizedeken keresztül, ha ilyet is tud. Mindegy is, a lényeg az, hogy a White Line Frankenstein a korong egyik legerősebb nótája, Tamás barátunk büszke lehet magára.
Na persze, azért a többi nótával sincs gond, elég csak a Big Boots kellemes ősrockjára gondolni, aminek a szövegét a feministák garantáltan imádni fogják. De a Road Rats Forever enyhén ZZ Top-os hangulata is nagyon rendben van, akárcsak a The Big Goodbye már-már metalos agressziója. Teljesen egyértelmű, hogy az aranykor megidézése volt a zenekar célja ezzel a lemezzel, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy nem engedtek teret a műfaji kikacsintgatásoknak.
Alice Cooper kérges kezű öreg mesterember módjára továbbra is rendszeresen szállítja a megbízható minőségű munkadarabokat. Elhivatottságát jelzi, hogy a friss lemezein sem hajlandó egy bizonyos színvonal alá menni, még annak tudatában sem, hogy úgysem hallgatja meg azokat senki. Pedig a Road-ot igazán nagy kár lenne kihagyni, és még azok számára is érdemes belehallgatni, akik kizárólag a nagy slágerekkel azonosítják a vén sokk-rockert. Ha másért nem is, legalább tiszteletből hallgassa meg mindenki az új albumot, aztán lehet menni a koncertre énekelni a Pojzent. Na persze csak olyan helyeken, ahol a helyi keresztények nem indítanak keresztes hadjáratot egy öreg keresztény ellen. Hogy is mondta Alice? I Am Made of You…
0 notes
Text
Pár napra haza kellett jönnöm Magyarországra, és ma reggel belefutottam a geci beszédébe, mert anyám csak propagandát hallgat. Amikor finoman jeleztem, hogy ugye tudja, hogy minden szava hazugság, akkor olyan kiabálásban volt részem, mint régen. Már szinte hiányzott (nem). Azt kellett megtudnom, hogy Orbán szava mind arany, ő a megmentő, neki van igaza egyedül, Mo a legszebb és legjobb ország ezen a földi világon, az oroszok dehogy akarják ezt a kis országot, rémhír, mindenki az ország ellen tör. Azon kívül, hogy sátánista vagyok (ezt már ugye múltkor is megmondta, hiszen nem utálom a melegeket,a feketéket, a migránsokat, stb... így biztosan azt akarom, hogy mindenki meleg legyen és migránssimogató és a gyerekek!!! ők a jövő, hát rosszat akarok nekik biztosan), de majd ha még élek 30 év múlva, akkor bizony látni fogom, hogy kinek volt igaza. Szóval ezeken kívül kiderült hazaáruló is vagyok. Szinte büszke vagyok magamra, hogy ezt így kicsi kis nő létemre sikerült összehoznom. Arra kevésbé vagyok büszke, hogy közben láttam, minden más családtagom az anyámmal ért egyet. Nagyon szar érzés egyedül lenni.
0 notes
Text
Jó, de ha időben tudták volna a Sajtószabadság És Demokrácia Illetékesei, hogy JKR H-tagadó, akkor meg se jelentek volna ezek a SÁTÁNISTA könyvek!
Ugyanitt:
De amúgy mit mondott ez a sátánista NŐ? Ha Sajtószabadság volna, akkor már régen elolvashattuk volna. :(((
JK Rowling being a Holocaust denier wasn’t on my 2024 bingo card but in hindsight it probably should have been.
At this point I don’t care how much Harry Potter means to you, I don’t care if it saved your life, if you think having some dumb fucking House scarf from a made up fantasy series is more important than calling out a white supremacist, transphobic, ableist hag then YOU are part of the problem and you are just as bad as she is.
3K notes
·
View notes
Text
Tarackóssy meg a mihasznák megfejtették már a nagy összeesküvést? Ők már leplezték azt is, hogy létezik asset management is :DD Az egy sátánista, soros, szabadközműves izé...vaaaaagy csak egy kibaszott logikus kapitalista találmány. https://hu.wikipedia.org/wiki/Eszk%C3%B6zmenedzsment
0 notes
Text
[:hu]Todd and the Book of Pure Evil: The End of the End (2017)[:]
[:hu]Todd and the Book of Pure Evil: The End of the End (2017)[:]
[:hu]A Todd and the Book of Pure Evil nevű furcsa képződmény első ízben 2003-ban bukkant fel egy szórakoztató rövidfilm formájában, majd 2010 és 2012 között egy főként fiatalokról (és inkább a fiatalabb generációnak) szóló horror-vígjáték széria keretei között láthattuk viszont a nem mindennapi kalandokat megélő középiskolások vérre menő harcát a gonosszal. Mivel a sorozat harmadik évada nem…
View On WordPress
3 notes
·
View notes