#Szülő leszek

[anyadisszeretne]

Féltem, hogy milyen anya leszek, hogy nem fogom jól csinálni, hogy nem lesz elegendő időnk egymásra többé a párommal de aztán megláttam azt a pici apró kislányt a szomszédos ágyban és könnybe lábadt a szemem.

Most már tudom, hogy igenis lesz időnk egymásra apával, egymásra is és a babára is,hogy iszonyatosan sokat kell még tanulnom de minden igyekezetemmel azon leszek, hogy neki a legjobb legyen.

Mert Anyának lenni a legnehezebb de egyben a legnemesebb feladat is.

[levendulakertsarka]

Majomszeretet

Eddig sem gondoltam nagyon másképp, de miután egyhuzamban töltöttünk egy kicsivel több időt mint szoktunk gyerekek-szülők társaságában, rá kellett ismét csak jönnöm, hogy párommal borzasztóan másképp definiáljuk a majomszeretetet illetve az "elkapatott gyerek" fogalmát :D

Volt a társaságban egy kislány, aki nekem eléggé sok pontban kiverte a biztosítékot. Nem volt rossz gyerek, nem is volt már olyan kicsi 13 évesen (tween or teen, de nekem már inkább tween) és abszolút egy kedves gyerek, okos is, de jézus isten mennyire burokban tartják a szülők.

És persze, a gyerek viselkedése emiatt sokkal inkább a szülő hibája mintsem szerencsétlen gyereké, és én meg ne pofázzak úgy hogy nincsne gyerekem más neveléséről - és nem is akarok, de a szekunder szégyenérzet azért belém állt néhány alkalommal:

Eme gyermeket a szülők nem merik otthagyni, a mentálisan és fizikailag is fasza nagyival egy hétvégére, egy zárható, fűthető házban - fasz tudja miért.

Eme gyermek fennhangon nyávogott, és fejezte ki eléggé csúnyán a nemtetszését amikor a vendéglátó akiknél voltunk, két egymást követő estét is ugyan azt a vacsorát készítették nekünk, teszem hozzá úgy, hogy a vendéglátó éppen akkor sétált el mellettünk amikor a kölyök az anyja vállára dőlve panaszkodott - mire a szülő ezt "gyermeki őszinteségként" elkönyvelte.

Eme gyermeknek fogalma sincs a pénz súlyáról, és azt is megmerem kockáztatni, hogy sokszor nem is igazán érdekli hogy mennyibe kerül az adott dolog ami kell neki - és nem arra gondolok, hogy kér egy új pakk zoknit, vagy egy jobb tolltartót suliba, hanem point blank kijelenti hogy ő el szeretne menni Párizsba megünnepelni ha meglett neki a nyolc osztály.

A szülőknek nem ő volt az első menet, és más családtagok elmondása alapján az előző gyerekekkel sem voltak szigorúbbak - ami egy-kettő kölykön, őszintén meg is látszik - de őszintén kíváncsi leszek hogy most, úgy hogy egy eléggé nagy hitelt van nyakukban, mi lesz.

Tudod hogy mindenkinek máshol vannak a határok, de őszintén nekem nagyon furcsa volt látni, hogy a család ennyire "normálisnak" kezelte, hogy egy közel középiskolás, már szinte kamasz gyerek ennyire nincsne tisztában a világgal, és szó nélkül, vagy bólogatnak vagy rögtön a segge alá teszik ami kell neki. Nem azt mondom, hogy ki kell baszni a gyereket az utcára, étlen-szomjan, de nem hiszem hogy ez hosszú távon hasznára lesz a gyereknek, mert már most, látványosan nincsen tisztában sok dologgal.

És elhiszem hogy a szülő a legjobbat szeretné, de ezt a kislányt nagyom hamar szét fogják szedni a kortársai a suliban, illetve sok olyan dolgot nagyon nehezen fog csak megérteni/megszokni ami szerintem egy kamaszkorban/fiatal felnőttként egyszerűen csak át kell esni és tűrni.

Szerintem egy gyereket meg kell tanítani tűrni és nyelni is, és értékelni a pénzt amit sokszor főleg szopatós munkával szerzel meg, mert ki tudja meddig kell majd ilyenekbe utaznod.

[bridzsit]

A szülő és gyermek közötti kapcsolat nagyon fontos kéne legyen! Biztosan tudom, hogy minden tőlem telhetőt megfogok tenni, hogy én és gyermekem között minden harmonikus és békés legyen. Ember minket szét ne válasszon. Mindig mellette leszek, támogatom és segítem őt! Az engem ért családi traumákból pedig semmit meg ne érezzen! Az én keresztem nem lesz az ő keresztje!

[ertednyilt-viragok]

Megsérültem, alig bírok írni. Annyira fáj a kezem hogy időnként sírok miatta. Apa este figyelte a homlokom, lázas vagyok-e. Kérdezgette 10 percenként hogy vagyok. Azt mondta menjünk fel az orvosi rendelőbe, mert ez nem normális. Láttam az aggódást a szemében. Anya ránézett és annyit mondott nem tudja mit lehetne vele kezdeni, pár nap múlva elmúlik. És ennyi volt. Az apám szét aggódta a fejét mert annak ellenére hogy külsőleg kicsit látszik a seb, pontosabban csak annyira hogy 2szeresen fel van dagadva az ujjam és lila észrevette mennyire megvisel és mennyire fájdalmas nekem. Míg anyám épp hogy rápillantott, még fel se hajolt az ágyból és 2 perc után nézte tovább a tévét. El nem tudom mondani, mennyire rosszul esett ez. Azt hittem elbőgöm magam. De igen, mire is számítottam..

[a-n-d-a-f-t-e-r-a-l-l]

Na most lett elegem az egészből.

[csacskamacskamocska]

Csak csodálkozom,

másokat olvasva, hogy mekkora mák, amin amúgy szoktam mélázni, hogy nekem nincs naaagy szerető családom, csak ez a két gyerek van, meg a keresztanyám, aki boldogan otthon maradt és magasról tesz a karácsonyra. Meg a nagynéném, aki a saját dinka családjával karácsonyozott, akik képesek voltak este 7-kor felhívni minket, hogy boldog karácsonyt kívánjanak. Mi mondjuk épp vacsoráztunk. Azt hiszem az évi egy telefonbeszélgetésre a legrosszabb pillanatot választották. :D És egy se volt köztük, aki azt mondja, hogy majd holnap telefonáljunk! :D Kezd a karácsony valami élhető dologgá válni, de most visszagondolva, mitől nem volt élhető korábban? Mert kellett volna valaki mellém, aki nem sodródik, se nem ellenáll, hanem akivel össze lehet nevetni minden tukmálás, minden kritika, minden faszság felett, hogy értjük egymást, bírd ki szívem. Akivel közös buborékunk van és ezzel hárítjuk és bosszantjuk a többieket. Aki megérti, hogy anyám nem egy átlagos bosszantó szülő, hanem egy narcisztikus trigger, egy drámakirálynő. De amúgy, nálunk anyámmal volt nehéz, a volt pasim családja pl tök normális volt, teljesen kellemes ebédeket lehetett náluk eltölteni. Vicces, hogy nem a családdal volt baj. Szerettek is engem. Persze a mostani dologban talán az is benne van, hogy nekem a bundáskenyér is megfelelne karácsonykor, és minden mást is a saját kedvemre teszek vagy nem teszek. Van nálunk pl mindenkinek egy feliratozott mécsestartója. Még régen csináltam egy karácsonyra. Anyukám nem igazán tartotta becsben, mint nagyjából semmit, amit adtam neki. Idén gondoltam, hogy kibővítem a készletet az összes szerettemmel. Azoknak a nevével, akik anyám miatt nem kaptak mécsest, mint a vérszerinti apám, és a nagyszüleim, sőt a nevelőapám szülei, és a barátok, akik fontosak nekem. És ez majd szép lesz, tele lesz mécsesekkel minden. És csak bővül és bővül majd a sok kis gravírozott mécsestartó. És persze egyszer majd én is csak ott leszek jelen. Úgy gondoltam, hogy ez szép szokássá válhat. ÁM nem kaptam olyan, amúgy teljesen átlagos üveg mécsestartót, mint amilyen a mostani hat. Úgyhogy teljes lelki nyugalommal elengedtem ezt az amúgy szívemnek kedves képet, azzal, hogy majd figyelek év közben, és ha látok valahol megveszem és majd jövő karácsonyra elkészül. Kiraktuk amik megvannak és minden felesleges érzelgősség meg önsajnálatban tocsogás nélkül meggyújtottam az összes mécsest amit csak találtam, mert szeretjük. Nagyon jó volt a lányommal karácsonyozni, aki hasonlóképpen szeret dolgokat, de nem ragaszkodik mániákusan semmihez. Én felvettem a szépruhámat, ő meg melóból jött zsebesnadrágban meg pólóban. Hát, akármiben jöhetett volna, én akkor is szeretem. :) A lényeg, hogy azt hiszem nagyon szerencsés vagyok, a boldog és békés karácsonyért hálás lehetek.

[gyogyitsmegmarika]

Én már meg sem merek nyilvánulni a témában, mert nem vagyok, nem voltam - valószínűleg nem is leszek - szülő, de döbbenettel adózom annak a jelenségnek, amikor a szülőknek láthatóan semmilyen eszközük nincs arra, hogy az egy-kétévesforma gyereket megnyugtassák, és praktikusan hisztérikusan végigordít egy háromórás repülőutat, de már onnantól, hogy még csak nem is gurulunk, csak helyet foglalunk.

Azt sem értem, hogy hogy nem fogy ki a scream energy ennyi idő alatt, és nem esik össze.

Azt is lehetne, hogy a repülőn

kerservesen jajongó kisgyerekeket hangszigetelt zacskóba csomagolják leszállásig. A legtöbb járat csak egy-két óra, azt minden egészséges gyerek kibírja egy ilyen zsákban vagy praktikus kis dobozban.

[a-multad-ami-furcsasagbol-all]

Ha egyszer szülő leszek..

Nem akarom,hogy a gyermekemnek lelki fájdalmai legyenek..

[labilisstabilitas]

Ha játék lehetnék

Ha játék lehetnék a polcon

én lennék a gonosz

mitől félnek a gyerekek

pedig nem akarok egyebet

csak hogy szeressenek

foglalkozzanak velem eleget

Ha játék lehetnék én lennék a baba

mosoly ülne az arcomon éjjel-nappal

láthatatlan könnyeim potyognának

elhitetném, hogy itt csak boldogság van

hinne nekem mindenki

hiszen olyan jól tudok színlelni

Ha játék lehetnék én lennék a kedvenc plüss

kit falhoz vágnak mikor megjelenik a düh

velem aludna a kisgyermek évekig

majd ha megunnak felraknak a padlásra egy ideig

anyuka úgy köszönt el sajnálja, azt hitte tovább leszek gyermeke kedvence

de meguntak és eltettek

Ha játék lehetnék én lennék a kisautó

a szőnyeg alatt csendben lapuló

haszontalannak könyvelt tárgy

senki sem nyúl hozzám már

csak rám taposnak az emberek

és a hibás én leszek

Ha játék lehetnék én lennék a porcelán kedvenc

óva inti tőlem a szülő a gyermeket

hiszen törékeny a testem

pedig ha tudnák milyen a lelkem

titokban játszanak velem a szobában

nagy szemekkel csodálnak

nem bízok az emberben,ki fog a kezében

úgy érzem félek

következő pillanatban már darabokban fekszem

szülők azt mondják minden rendben

vigasztalja a gyermeket

ki összetört engem.

-Sz. Bettina

[idezetektiniknek1]

Ha szülő leszek nem akarom, hogy a gyerekem féljen hazajönni, felhívni ha valami nem úgy sült el. Nem akarom, hogy sírjon miattam. Eltört egy poharat? Pótoljuk, és együtt feltakarítunk. Elfelejtett valamit? Emlékeztetem rá, normális hangnemben. Nem jutott ideje valamire? Leveszem a terhet a válláról.Rossz jegyet kap? Megnyugtatom, nem hagyom, hogy szomorkodjon, vagy féljen hazajönni, hogy amiatt legyen szomorú mert eltiltom valamitól. Szeretném ha nem beosztottam lenne a gyerekem, hanem egyenrangú fél. Hogy legyen beleszólása a dolgokba, hogy elmondhassa amit gondol. Szeretném ha szeretne itthon lenni, ha nem akarna elmenekülni. Ha mellettem merne telefonozni. Ha szülő lennék nem parancsolgatnék neki, példát mutatnék, és megkérném kövessen. Mert ha kiabálással nevelsz egy gyereket, az egyszer vissza fog kiabálni. Ha tiltással nevelsz, megtanul hazudni. Ha hazugsággal nevelsz, nem fog hinni neked. Ha lehordod mindennek, utálni fogja magát.

[falfirka]

Ha szülő leszek

Nem akarom, hogy a gyerekem féljen hazajönni, felhívni ha valami nem úgy sült el. Nem akarom, hogy sírjon miattam.

Eltört egy poharat? Pótoljuk, és együtt feltakarítunk.

Elfelejtett valamit? Emlékeztetem rá, normális hangnemben.

Nem jutott ideje valamire? Leveszem a terhet a válláról.

Rossz jegyet kap? Megnyugtatom, nem hagyom, hogy szomorkodjon, vagy féljen hazajönni, hogy amiatt legyen szomorú mert eltiltom valamitől.

Szeretném ha nem beosztottam lenne a gyerekem, hanem egyenrangú fél. Hogy legyen beleszólása a dolgokba, hogy elmondhassa amit gondol. Szeretném ha szeretne itthon lenni, ha nem akarna elmenekülni. Ha mellettem merne telefonozni. Ha szülő lennék nem parancsolgatnék neki, példát mutatnék, és megkérném kövessen.

Mert ha kiabálással nevelsz egy gyereket, az egyszer vissza fog kiabálni. Ha tiltással nevelsz, megtanul hazudni. Ha hazugsággal nevelsz, nem fog hinni neked. Ha lehordod mindennek, utálni fogja magát.

[takemetochurch13]

Nem vagyok már 5 éves, tudod? Nem ülök már fent éjszakánként a plafont bámulva, hogy mikor jön haza apa. Kinek van rá szüksége? Nem volt ott, hogy megtanítson focizni, de megtanultam. Sőt nagyon is jó vagyok benne. Átestem az első randin nélküle, igaz? Megtanultam vezetni, szerelni és verekedni nélküle. 7 születésnapom volt eddig nélküle, és általában letudta őket egy SMS-sel. A Pokolba vele...! Akkor sem volt, és most sincs rá szükségem. Tudod mit, anyu? Befejezem a sulit nélküle. Szereztem egy szuper munkát nélküle. Összeházasodok egy csodás emberrel, lesz két gyerekünk, és jobb szülő leszek, mint ő valaha is volt. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ehhez nincs rá szükségem. Mert nincs egy átkozott dolog sem, amit taníthatna nekem arról, hogy hogyan szeressem a gyermekeimet

[lonleysworld]

Majd ha szülő leszek nem fogom ugyan azokat a hibákat elkövetni mint amiket nálam elkövettek...

[progarden]

Képzeljétek el, ha egy nagy teherrel a hátatokon kellene járkálnotok - de a teher láthatatlan lenne mindenki más számára. Az emberek csak annyit látnának, hogy lassan és furán mozogtok, ügyetlenül botladoztok ott, ahol más magabiztosan lépked. Megrökönyödve és megvetően néznék, hogy mit bénáztok itt. Ilyen az is, amikor valaki drogfüggőséggel vagy más mentális problémával küzd.

Akinek amputálták a lábát, annak nem mondják, hogy nézd a pozitív oldalát, ne légy anyámasszonykatonája, tessék csak szépen járni, mint bárki más. De a depressziónál vagy függőségnél az emberek gyakran csak azt látják, hogy valaki hülyén, furcsán viselkedik. Nem látják az utat, ami idáig vezette. Azt kérdezik: "mi a franc baj van veled?" És nem azt: "mi történt veled?"

Senki sem kelt fel azzal a vággyal, hogy "na, akkor mától én függő leszek." Mind emberek vagyunk, akik cipelik a csomagjaikat, születéstől fogva. Bizonyos szempontból még régebben, hiszen az anyaméhben is érnek minket hatások, amelyek befolyásolják a későbbi testi-lelki fejlődésünket.

Bár gyakori ez is, de nem biztos, hogy ezek a hatások azt jelentik, hogy valami nagyon rossz dolog történt velünk (például abúzus). Hanem azt is jelentheti, hogy valami NEM történt velünk, aminek meg kellett volna történnie. Valamit nem tudott megadni a szülő, amit ő sem kapott meg, amire ő sem volt képes. A gyermek tükrözi a szülő lelkét.

Igazából generációkon keresztül adjuk egymásnak ezeket a csomagokat. Görnyedezünk a csomagok súlya alatt. Eltorzul az a mód, ahogyan a valóságot érzékeljük és ahogyan reagálunk rá. Szégyelljük, hogy szenvedünk, és kétségbesetten keressük az utakat, hogy a szenvedést csillapítsuk.

A függőség nem más, mint egy (nem az egyedüli) válasz erre a szenvedésre. Sikertelen és torz válasz - de válasz. Egy abnormális válasz egy abnormális környezetben normális válasz (Viktor Frankl). Hogy valamit kezdjünk ezzel a csomaggal, az első lépés: fel kell ismernünk, hogy van.

Ez nem a sebek nyalogatását és önsajnálatot jelent. De nem is önostorzást és önhibáztatást. Hanem azt, hogy megtanulunk együttérző kíváncsisággal odafordulni saját magunkhoz, ahogy Máté Gábor tanítja. Felismerjük, hogy gyakran a tetteinkkel a múltra reagálunk, nem a jelenre. Megtanuljuk újrateremteni a megszakadt kapcsolatot saját magunkkal. Megtanuljuk megosztani a terhet.

[barbsvurts]

Nekem ez a gyerekvállalás kérdés nem egy egyszerű téma. A legtöbben betudják annak hogy éretlen, önző karrierista picsa vagyok. Pedig minden vagyok csak karrierista nem. Nem csak a tény miatt, hogy én még életemben nem voltam olyan emberrel együtt, akivel maximálisan el tudtam, nem is hogy képzelni, de maga a hit meg lett volna, hogy ez működhet meg én ezt akarom. Amiatt, hogy amikor én visszaemlékszem a gyerekkoromra szomorú leszek meg elkezdek stresszelni. Félreértés ne essék, kb. 13-14 éves koromig mi nem nagyon nélkülöztünk. Nem vettek meg nekünk azonnal mindent szart amit csak a szemünk megkívánt, de bőven el voltunk, voltak hülye hóbortjaim, rendszerint valami kézműveskedés, ami miatt kiforgattam a szüleim zsebeit legnagyobb örömükre, meg apukám rohangált a hülyeségeimért, amivel megbíztam, meg finanszírozták a zeneiskolát egészen addig míg nem tudtam én magam kifizetni. Az iskola történelmében a legjobb osztályba jártam, de sose voltam kitűnő tanuló. Sőt, én nem nagyon szerettem megerőltetni magam, pedig tök jó érzés volt mikor ötöst kaptam egy jól megírt dolgozatra vagy egy feleletre. Bűntudatom van mert a testvéremről folyamatosan eltereltem a figyelmet. Ő se volt kitűnő tanuló, de ő értett mindent, szorgalmas volt és nem kellett vele foglalkozni, állni felette, hogy megírta-e a leckét vagy felkészült-e a következő órára. Amikor elvittek általánosba felvételizni én emlékszem, azt se tudtam mi a fasz történik. Leültettek rajzolni, nem is tudtam mi a tét. Voltak ilyen interaktív szarok, de sose mertem kimenni felrajzolni a táblára semmit, csak magamban mondtam az ötleteket meg a megoldást. Aztán elkezdődött a suli és én mindennap bőgtem. Mindig visszajött az anyukám miután otthagyott hogy mi a fasz bajom van, de sose tudtam én magam sem. Nem őt hiányoltam, én nagyon jól el voltam a szüleim nélkül, honvágyam se volt soha. (azután sem hogy az első táborban ahol voltam az ovival 5 évesen majdnem egy hétig fosva hánytam és kórházba is kerültem :D, azután minden nyáron táboroztam) Senki nem bántott, igazából nem voltak ellenségesek az osztálytársaim és nem voltam kiközösítve se. Csak szimplán utáltam a sulit, nem éreztem fairnek, nem éreztem hogy ez nekem való meg mindig azt éreztették velem hogy én nem lehetek elég jó ehhez. A szüleim meg látástól vakulásig dolgoztak. A tesóm jó gyerek volt én meg a lusta kis elkényeztetett görcs. Láttam, hogy apukám heti kétszer minimum eljátsza, hogy hazajön, lezuhanyzik meg kipattintja magát és elhúz otthonról, és amikor bárki megkérdezi hova megy csak annyi mond hogy "dolgom van". Láttam anyukám mennyire boldogtalan meg gondterhelt és mennyivel nyugodtabb lett volna ha pl. én jobban igyekszem meg nem kell állandóan a körmömre néznie, esetleg nem lett volna nekem feléjük annyi elvárás. Az is frusztrálta meg elkeserítette, hogy egy félkész házba laktunk. Megálmodtak egy otthont de elfogyott rá a pénz. Utált ott lakni. Apukámmal nagyon sokat veszekedtek. A tesómmal könyörögtünk hogy váljanak el, mert mi már nem bírjuk. Apu meg csak ült a tv előtt a földön, a Dreherekkel és nem foglalkozott az otthon lévőkkel. Mindkettejüknek elég szar gyerekkoruk volt, elvált szülők, alkohol, balhék. Anyu nem olyan antiszoc mint Apu, de nagyon durván elnyomja az érzéseit, egyik se tudja igazán kifejezni magát. Ha visszagondolok a boldog pillanataikra, amikor örültek nekünk, megszeretgettek minket, nevetgéltünk anyukámmal meg a tesómmal vagy épp büszkék voltak ránk valamiért nem mosolyodok el. Inkább szomorú leszek. És ez az érzés bennem van mikor arra gondolok hogy egyszer mondjuk én is szülő lennék. De igazából idáig el se jutok gondolat szintjén mert leragadok a saját szüleimnél. Nem tudom azt mondani, hogy rossz gyerekkorom volt. Táboroztam, rosszalkodtunk a gyerekkori barátainkkal, voltak a suliból nagyon jó barátnőim, nyaraltunk vidéken, az ünnepekre szép ajándékokat kaptunk és a szüleink minden erejükkel azon voltak hogy nekünk megadjanak mindent. De akkor mégis mi a faszom csúszott el bennem? Lelkiismeretfurdalásom van, de nem tudom megfogalmazni se. Visszagondolok azokra az időkre és bánt.

[gerywhite]

Innen is köszi a blokklista bővítéséért.

Amúgy az egykulcsos adó arra jó, hogy a gazdagok kevesebbet adózzanak, a szegények meg arányaiban többet.

A családi adózást én családosként nem tudom értékelni, mert minimum három gyerek kell hozzá, de addig el is kéne jutni, és olyan ingatlant szerezni, amibem el is férne az a három gyerek, meg plusz a két szülő hálószobástúl, a büdös életben nem leszek képes. És erről a CSOK tehet.

Teljes foglalkoztatás meg a faszom. Az nem teljes foglalkoztatás, hogy megszüntetjük a munkanélküli ellátást, és eltüntetjük a rendszerből a munkapiacról kiesőket. A közmunkának nevezett legális rabszolgaságnál meg még az MSZMP KMK-ja is humánusabb volt. De legalább kinyírták az OKJ-t, ha valaki elveszíti a munkáját, elfelejtheti az átképzést, és az új munkahelyet. Mehet rabszolgának.

A minimálbér reális vásárlóereje meg magasabb volt akkor, amikor nem terhelte adó.

Az államadósság forintosítása is jó dolog, el lehet inflálni, ezért nem 240-et fizetünk egy euróért, mint Gyurcsánynál, hanem 400-at. Csakhogy közben GDP arányosan az államadósság még nőtt is.

Azon meg tényleg percekig tudok röhögni, hogy a korábbi posztjai alapján is kőfideszes @korivagyok ennyire fél bevallani az igazat. És ha nem menő fideszesnek lenni, akkor faszér' tolja a propagandájukat, de ez már nem az én dolgom. ¯⁠\⁠_⁠(⁠ツ⁠)⁠_⁠/⁠¯

Azt szeretném kérdezni, hogy valaki tud-e olyan dolgokat mondani, ami Orbán uralkodása alatt az ország számára kimutathatóan jobb lett? Komolyan érdekel. Lehet, hogy csak én nem látok ilyeneket.