#Nem az első nyilván

[remelemmostmaraholdonlaksz]

ELFELEJTETTE!!!!! mondani a főnöknek, hogy ne prezentálja a management meetingen, hogy 13 mert abból 7 nem igazi, csak vmi automatizációs hiba miatt szerepel a riportban

ELFELEJTETTE

Nyilván én csinálok mindent ezzel kapcsolatban is, neki csak szólni kellett volna

[ruddentropptabornok]

Április 8.

Az Alföldről hazafelé jövet a kocsiban végig 27-28 fokot mutatott a hőmérő, délután háromkor. Ez kb. a május közepi-végi hőmérsékletnek felel meg. Négy hete nincs érdemleges csapadék, magyarán tavaszi aszály van. Az orgona nagyjából elnyílt, ami ugye az "öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára" sorokból tudhatóan kb. öt hétnyi eltolódás jelent, mert május első vasárnapja lenne az ünnep. Riasztásra mentem, egy nap alatt végzett a monília kompletten a kajszival. Külső fertőzés nem lehetett, rendben ment minden növényvédelmi kezelés. Nem mennék bele a szakmai részletekbe, hogy hogyan függ össze a téli (komoly) fagyok hiánya, és ennek az öt-tíz éve még röhögve kezelt betegségnek a mérhetetlen pusztítása, de a lényeg annyi, hogy a (kajszi) barackosnak vége. Septében összeült a kupaktanács, megszületett a döntés: ősszel jön a láncos, kibasszuk az egészet a picsába. Honap kellett volna a következő esedékes kezelést elvégezni rajta, de nem csináljuk, értelmetlen. Minek, ha kivágjuk pár hónap múlva? Tíz éve tudom, hogy ez lesz, és tíz éve pofázom, hogy bajban vagyunk, de most, hogy az egész klímakatasztrófa hétfő reggel kilenckor egyben rám szakadt, megrogytam. A sírógörcs kerülgetett délelőtt a gyümölcsösben. Öntjük rá a pénzt, a munkát és ez a harmadik év, hogy nincs egy szem termés sem. Nyilván, ha egy vállalkozás három éven keresztül nem termel egyetlen peták bevételt sem, azt be kell szántani. Nálunk ez szó szerint ezt jelenti: láncos lesz és szántás. Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, de most kurvára mellbe vágott. És ez csak az intrója a ránk váró apokalipszisnek. A hazai szántóföldi gazdálkodás még nagyobb bajban van. A kukorica, ami gazdasági értelemben a gerincét képezi az egésznek, négy éve szart sem terem az Alföldön. Gazdálkodó haverokat kérdezve, mindenki veszteséges az elmúlt három évben. Nem sírni akartam, csak ventilálni és elmondani, hogy KURVA NAGY SZARBAN vagyunk mindannyian. TE IS! A kibaszott MAD-MAX-korszak sokkal közelebb van mint hinnétek.

[nitta86]

Amikor kicsik voltunk a húgommal, a szüleinknek volt egy olyan elképzelése, hogy értelmiségévé fognak minket nevelni ezért tilos volt TV-t néznünk, mert olyat csak a buta emberek néznek szerintük. Egyik mellékhatás nyilván az volt hogy ez megnehezítette a kortársainkhoz kapcsolódást, mert ők néztek TV-t. Igazából egész mázlink volt, mert nekem elmesélték a barátnőim, hogy mi volt az aktuális menő sorozatban és akkor már én is tudtam, húgom meg annak az ürügyén hogy átmegy játszani szintén a barátnőivel közösen próbált felzárkózni mások TV-je előtt.

Szóval nem igazán jött be a TV mentesség, de ott volt még az a probléma, hogy akkor mégis mit csináljunk egész nap. Persze a szülői válasz az volt hogy első a tanulás utána a házimunka és a sport és ha marad időnk akkor olvashatunk regényeket.

Utóbbival nem is lett volna gond, kicsiként is könyvmoly voltam, de az értelmiségivé nevelésünkből kifelejtették azt a részt, hogy mégis milyen tartalmakat fogyasszunk ha nem a TV-t. Kiolvastuk a gyerekkönyveket amik voltak otthon, aztán beiratkoztunk a gyerekkönyvtárba. Ezzel kezdődtek a gondok, mert kb. bármit akartunk kikölcsönözni Anyu hisztériás rohamot kapott hogy olyat ne olvassanak a lányai, az erőszakos, abban a cowboyok és indiánok ölik egymást, esetleg abban a pöttyös könyvben halvány utalás van a szexre, menten elkobozza tőlünk. Szóval nagyon sok visszajelzést kaptunk arra mit nem olvashatunk és nullát arra mit igen. Ráadásul mivel sokat voltunk otthon egyedül már alsósként is, akkor mindent kiolvastunk kb. amit otthon találtunk a könyvespolcon és azoknak egy része tényleg túl korai volt.

Egyébként én ezzel az egész értelmiségivé neveléssel nem feltétlenül értek egyet felnőttként se, szerintem borzasztó elitizmus, de ha valaki mégis megpróbálja akkor nem árt ha tud útmutatást nyújtani a gyerekeinek, hogy mégis milyen könyveket filmeket, zenéket tart értékesnek. Na most anyám csak és kizárólag kétbites mondanivalójú ifjúsági könyveket és romantikus regényeket olvas, filmben meg nem néz mást mint kosztümös romantikus filmeket. Szóval ő nem igazán tudott nekünk ebben segíteni. Apám jóval műveltebb, de ő ilyen részletekbe menően nem törődött a nevelésünkkel, ő inkább azt tartotta a feladatának, hogy terrorizálja az egész családot és ezt apai tekintélynek nevezte. Ő egyébként olvasott szépirodalmat, de nem beszélt velünk róla sokat. Volt, hogy miután valamit kiolvasott én is elkezdtem és jobban tetszettek, mint anyám romantikus izéi, de ilyenkor is az volt köztünk a max kommunikáció, hogy annyit mondott, hogy talán kicsit korai nekem de olvassam nyugodtan, mert jó könyv.

A TV tilalom egyébként fel lett oldva kamaszkorunkban, vicces módon orvosi javaslatra, mert a pszichiáterem mondta anyunak, mikor 13 voltam, hogy jobb lenne ha nézhetnénk kamaszoknak való műsorokat, mert segítene beilleszkednem és valószínűleg a húgomra is jó hatással lenne. Szóval ebből az időből már vannak televíziós emlékeim mert hirtelen lett Buffy, Sabrina a tini boszorkány meg Xena és Star Trek. Filmekből még ekkoriban is kb. csak gyerekfilmet nézhettünk. Az a fura, hogy pár évvel később viszont már nagy művészfilm rajongó voltam, ami előtt az egész családom értetlenül állt, anyám különösen kétségbeesett, hogy végül még bölcsész lesz belőlem, nem rendes reálértelmiségi. Senki se ajánlott filmeket nekem, egyszerűen mikor nem voltak itthon tudtam művészfilmeket is nézni a királyi TV-n, amin akkoriban nem csak propaganda ment. Szóval fura módon mégis sikerült a céljuk, csak nem tudtak mit kezdeni az eredménnyel.

[pitkinofficial]

Ma volt életem első fegyelmi tárgyalása

ahová ráadásul - bármennyire szégyenlem- nem alanyi jogon jutottam (a mi időnkben egy kokival elintézték, ha lekurvaanyáztam a matektanárt), hanem a fiacskám segített. elküldte a faszba az angol tanárnőjét, amit én tiszta szívből helyeslek amúgy, mert kevés ilyen kiégett, nyomorult pedagógus csümbelléket láttam életemben, mint ez a szipirtyó, de nyilván ezt nem mondhatom a fiamnak. ötven pluszos vagyok, és még mindig iskolába járok, tehát életem nagy részében tanultam. Úgy gondolom, releváns a véleményem az oktatókkal kapcsolatban. Szóval sikerült elérni, hogy áthelyezzék egy másik csoportba, és hogy az igazgatói rovó miatt ne vegyék el az ösztöndíját (60 K havonta, amit a kitűnő bizonyítványával küzdött ki magának egy alapítványi középiskolában, nem kis pízecske)

tehát győztünk! (?)

de intő jel: kurvára nem stimmel valami az oktatási rendszerrel. hol vagytok TANÁROK? Hol vagytok PEDAGÓGUSOK? Hol vagytok JÓ EMBEREK, AKIK TANÁROK ÉS PEDAGÓGUSOK? Nem kell, hogy sokan legyetek, mert akkor kevesen lennétek. de minden gyerek életében legyetek PÁRAN. Erzsi nénik, Gábor bácsik, Laci bácsik, Karcsi bácsik. Akikre példaképként lehet nézni, nem pedig pszichés problémákkal küszködő zsarkokokként.

Most rezeg a léc, mert elég egy szakoktatói, amit egy felszerelés hiány miatt is kaphat, hogy újabb fegyelmi tárgyalás legyen, és akkor automatikusan elveszik a juttatásait.

és még csak október van...

[sztivan]

A tizedik ironman!

Finoman szólva is nehezített felkészülésem volt: ugye onnan kezdődött a történet, hogy tavaly szeptemberben egy szép reggelen ottmaradtam a kanapémon, a gerincem egyik porckorongja bemondta az unalmast. Gyógytornák, rehabilitáció, november végén tudtam először kimenni kocogni, és még utána is jó sok vizes masszázskúra és gyógyfürdőzés jött, szegény családom csodálatos volt, hogy ezt az egészet bele tudtuk logisztikázni a mindennapi életünkbe, a cikkeim olvasói pedig nem tudták, hogy egy csomó szép írás a magyar gazdaság helyzetéről úgy készült el, hogy közben a szerző épp térdelt a kanapéja előtt, mert máshogy nem bírta a dereka. Csak rendeztem magam, a tavasszal már teljesen úgy tudtam edzeni, mint ha nem lett volna semmi baj, majd amikor már minden rendben volt, a Nagyatád előtti utolsó nagy bringás edzésemen, két és fél héttel a verseny előtt egy akkorát estem, hogy nem voltam képes visszaülni sem a biciklire. Azzal nyugtattak, hogy biztos nem törés, talán csak zúzódás és akkor a verseny hetében talán már terheletlen állapotban nem fog fájni. Három nappal Nagyatád előtt megkaptam az engedélyt, hogy ha úgy meg tudom csinálni, hogy nem teszek sok terhet a jobb karomra, amire estem, akkor nem ártok magamnak, és meg is lehet. De nyilván minden időeredményről szóló célomat el kellett engednem, az egyetlen célom annyi lehetett, hogy szintidőn belül hozzam be magam.

Az úszáson az első nagyjából 50 méter volt elég rossz, ott még velem volt a majré, elég lesz-e a karom arra, hogy végigcsináljam egyáltalán. Aztán úgy voltam vele, csak nyugalom, próbáltam már korábban, menni fog az. Ballal rendes kartempó, jobbal kicsi, ballal rendes, jobbal kicsi, és ennyit kell csak 3800 méteren át. És onnantól, hogy fejben ezt rendeztem, rendben is volt a dolog. Nyilván nagyon lassú lettem, 1:58 alatt csináltam meg az úszást, de mindvégig tudtam az első ötven métere után, hogy rendben leszek. Az első bójáig fejben segített az, hogy ott maradtam még más emberek között, úgyhogy tudtam, hogy nem vagyok reménytelenül lassú, onnan pedig már bójáról bójára számoltam, hogy időarányosan a szintidőn belül tartom magam úgy is, hogy nem kell majd pánikolva rohannom a depóban. Ha már a jobb kezem nem volt az igazi, most cserébe az egyik legjobb nyílt vízi navigációmat hoztam le, úgy érzem, tényleg sikerült egyenesen mennem. Nem lett fényes, de ebben a helyzetben tényleg semmi mást nem akartam az úszástól, csak a szintidőt.

A 180 km bringán először az volt a feladatom, hogy a karjaimat kicsit lerázzam, miközben azért haladok is. Ez nagyjából a bevezető 60 km végére sikerült is, bár azért volt vele dolgom rendesen, de az után már egész kényelmesen tudtam a kezeimet használni (a bal is fáradt ugye, mert arra ment több terhelés). Ezen a részen a terveimhez képest elég jól tudtam haladni, Gyékényestől Nagyatádig 2:23 alatt értem el (mínusz 80 másodperc jóváírás egy sorompónál, azt később leszedték az összidőmből, de nyilván sokat nem számít). Utána a négy 30 km-s kiskör úgy nézett ki, hogy 1:14 - 1:14 - 1:21 - 1:26, amin látszik, hogy csúnyán belassultam.

A hőség kegyetlenül megdolgozott, az utolsó nagyjából negyven kilométerre totálisan elfogytam. Kétszer történt meg az utolsó kiskörön, hogy pár percre leültem az árokpartra pihegni, egyiknél sem úgy éreztem magam rosszul, hogy ájulás fenyegetett volna, de tudtam, hogy össze kell kapnom magam ahhoz, hogy valami értékelhetőt hozzak. Emberkínzás jellegű volt nagyjából 140 km után, volt pár olyan része a pályának, ahol durván beszorult a hőség, nagyjából olyan lett az érzés, mint ha forró levegőt szívnék be. Főleg úgy, hogy bármilyen jó is volt az új kiskör (az elkerülő úttal ellentétben itt még árnyékos részek is voltak például), az, hogy Taranyban a fordítónál a régi segesdivel ellentétben nem volt locsolás vagy kulacscsere, nagyon fájdalmassá tette, a 30 km-k utolsó harmadára szinte mindig elfogyott vagy felforrt az összes kulacsom. Azt tudtam, hogy szintidőn belül neki tudok kezdeni a futásnak, abban nem voltam biztos, hogy azt fogom-e tudni rendesen csinálni.

(ó, igen, ki volt az okos ember, aki a tizedik ironmanjén a bringás szemüvegét bent felejtette a depóban?)

És aztán ahogy nekiindultam a megmaradt 42 km futásnak, szinte egyik pillanatról a másikra rendeztem magam. Tényleg mint ha új verseny kezdődött volna. Lassú voltam, de stabil - 7:20-7:40 közti kilométerek voltak úgy 25 km-ig, onnan lassultam valamennyit még a végére. Szinte azonnal beállt egy alacsonyan tartható, az edzéseimnek tökéletesen megfelelő pulzus, ami nem is akart elszaladni, és nagyjából 15 km-től majdnem a célig olyan stabilan állt, bármit is csináltam, hogy néha azt néztem, nem az órám romlott-e el. Érzésre teljesen rendben voltam mindvégig a futáson, amin nagyon csodálkoztam a bringázás után, és persze végig locsoltam magam jeges vízzel, de jött az eredmény, pár órával korábban el sem tudtam képzelni, hogy nem szenvedve, hanem fáradtan, de jó érzésekkel fogom lenyomni az ironman utolsó öt és fél óráját.

15:40 lett a vége, aminek bármikor máskor nem örültem volna, de ilyen előzmények után most nagyon boldoggá tett. Kiadtam magamból mindent, amit ki lehetett, ez most ennyire volt elég. Őszintén mondom, hogy elégedett vagyok ezzel. Kicsit szimbolikus, hogy a két leggyengébb időeredményem az első és most a tizedik, de hát vannak pillanatok az életben, amikor nem feladni kell a célokat, hanem újratervezni őket, és akkor egész csodálatos dolgok kijöhetnek belőlük.

és persze: jól írták a nevem!

[ultramegatroutman]

TLDR

Még a múlt héten lőttem a piacon.

Szeciben nálunk inkább a francia, osztrák vonal ment, a magyaros szecesszió népi motívumokat felhasználó stílusjegyei a korabeli épületeken aránylag gyakran (Lechner és követői, ugye), bútorokon nem annyira gyakran (Thoroczkay-Wiegand, Komor Marcell, a gödöllőiek) tárgyakon viszont egészen ritkán bukkannak fel. Szóval sem stílusában, sem minőségében nem mindennapos darab, érdemes utánamenni. Jelzés nyilván nulla, úgyhogy először is íróasztali készleteket, meg levélbontókat nézeget az ember, semmi. (Illetve az egyik ilyen adokveszek oldalon megtaláltam a párját, azt gyorsan meg is vettem, meg felbukkant egy magyar gyártó neve). Akkor nézegessünk népiszeci épületeket. Aránylag sok van. Akkor nézegessünk tervezőket fejből (bútor nyilván, mert az gyakoribb). Thoroczkay-Wiegandnak mindjárt meg is örültem, hát biztos ő volt!

Hát nyilván nem ő volt, mivel ez nem úgy működött, hogy aki ilyesmit akart tervezni, az lement az alföldre és nekiállt szűrmintákat másolni, hanem előszedte Huszka József (aki ezt a melót már megcsinálta) Magyar díszítő styl c. munkáját, és abból inspirálódott. De így kb. az összes építész, meg Zsolnayék, meg mindenki, úgyhogy jelentős stílusbeli átfedések vannak. Szopó. Amúgy pár tervező után feladja az ember, és jön a szorgos aprómunka: Magyar Iparművészet, az első számtól, egyesével, laponként. Mondjuk ez aránylag kurva unalmas, úgyhogy közben az ember rákeres dolgokra, próbál más irányba is tapógatózni, és a végén nyitva van már ötven oldal. Mindegy. Magyaros szecesszió, akkor az ember előbb utóbb eljut az Országházig. Igaz hogy neogót, de belül van szeci bőven (szerintem addig basztatták Steindlt, hogy nem elég magyaros meg modernes, hogy belement, mert ha végül mégsem lesz menő ez az új stíl, a díszítőfestést át lehet meszelni, stukkókat leverni, bútorokat kivinni). Van ez az országházi séták (vagy mi) könyvsorozat, aminek az utolsó része pont ezt a témát vesézi, pár oldal fent is van belőle, és pont szerepelteti a miniszterelnöki dolgozószoba néhány bútorát.

Már előzőleg is felbukkant Steindl egyik asszisztense, Foerk Ernő építész neve (a fenti Zsolnay csempéket is ő tervezte), akire aránylag sok belsőépítészeti munkát rábíztak, de kb. huszonhat helyről összefésülve az adatokat kiderült, hogy elvileg ő tervezte a és miniszterelnöki és miniszteri szobák berendezését, bútorokkal, csillárokkal, és a bronz íróasztali készletekkel együtt. (Illetve egy készletet emlegetnek mindenhol, a miniszterelnök számára készült szettet, de nem egy készült). Itt még hozzájön az a bizonyos cég, amelynek a neve már az elején megvolt, és számos fémmunkát készített az Országház számára.

Milyen kurvajó lenne, ha lenne egy korabeli fotó egy ilyen készletről!

Következő lépés: Csányi - Birchbauer: Az új Országház, 1902.

Tádáám. A probléma csak annyi, hogy a könyvben bármiről is legyen szó, a gyártót megemlítik, meg még azt is, aki felkalapálta az ónlemezt a tetőre, de tervezőt, azt nem. Meg hogy a készletből összesen ez a két darab van reprodukálva. :S

Szerencsére találtam egy 1905-ös, szar minőségű, szénné retusált fotót a miniszterelnöki iróasztalról az inkriminált írószettel, és a fenti két fotó megerősíti, hogy ez az eredetileg ide tervezett készlet. Most már megvan a tervezőnk, megvan a készletünk, csak éppen lófasz sem látszik belőle, meg a megérzésen kívül semmi bizonyíték rá, hogy az általam birtokolt basznak bármi köze lenne hozzá.

Korabeli fotó, ahol felbukkan a cucc, nincstöbb. Még csak ilyen 10-12 órát toltam a dologba, de még egyáltalán nem untam szinte nagyon (vicc, nem unalmas), hogy megyorsítsam a dolgot tudományos metódust dolgoztam ki: hol van a készlet? A Zországházban. Akkor nézegessünk a hírarchívumban régi parlamenti MTI-fotókat. Piff, 10 perc alatt meg is volt:

Hát ott a készlet, meg ott a kés!!! És itt jött a következő probléma. Kés. Fekszik, hülye szögben nyilván, ha kinagyítod szétesik. Mondjuk formára-méretre olyan, de csak százszázalékos azonosság elfogadható, kevesebb nem. A készlet többi része aránylag kivehető, a mintázat alapján elvileg a kés is azonosítható lenne, viszont itt a másik baj: a készlet stílusban van tartva, de minden egyes darab más mintával készült (az egyetlen egyezés a kalamáris a fenti gyertyatartó talapzata közt van). Nézegessünk tovább képeket.

Ezeken kívül körülbelül csillió fotón ott van, normálisan persze sehol sem látszik, de egyszercsak:

Hát végre látszik szinte! Isten áldja a Lubomír Strougalt és a Csehszlovák küldöttséget! Meg a fotóst. Darab azonosítva, hátra lehet dőlni. Nyilván csak másnapig, mert még csak magamat győztem meg, de nem 100% match. Mindegy, még fél óra keresés után:

Problem solved. Hősöm: Rozmann Antal teremőr.

Bronz lapozó, az Országház számára készült íróasztali készlet része. Terv: Foerk Ernő (1868-1934), 1898. Kivitelező: Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt., 1900k.

(Amennyire visszakövethető, valószínűleg minden miniszteri szobába készült belőle, a miniszterelnöki valamivel májerebb volt a gyertyatartóval, lámpával, valamint a több fotón is felbukkanó tálkával. Eredeti helyükről hamar kikerültek (a nem is tudom melyik miniszter pl. már 1908-ban lecserélte a teljes dolgozószoba-berendezést, a kiegészítőkkel együtt, mik vannak), de egész 1989-ig felbukkannak protokolláris eseményeken. Hasonló, meghatározott helyre készült darabok kereskedelmi forgalomba nem nagyon kerülhettek, meg azokat általában a gyártó jelezte is. Bár valószínűtlen, de lehetséges, hogy a készítőnél maradt pótlás, vagy mintadarab, de valószínűbb, hogy leköszönő honatya lopta kapta ajándékba, vagy ilyesmi.)

[mirabellomonferrato]

Magyarok Olaszországban

Ez az egyik csodálatos csoport, ahonnan sok mindent felszedtem az elmúlt években. Néha persze lehet röhögni, ott is megvannak az ügyeletes hülyék és okoskodók, de összességében rengeteg infóhoz lehet jutni. Ma például azt tudtam meg, hogy Olaszországba elég nehéz kitenni az önkényes lakásfoglalókat. Spanyolországban – állítólag – törvény is védi őket. Abban reménykedem, hogy egy kisebb település főterén levő házra jobba figyel a helyi rendőrség, mint Milánó valamelyik sikátorára. Mindenesetre az első az lesz, hogy riasztórendszert és kamerákat rakok fel. Ne az legyen, hogy pár hónap múlva megyek és egy rakás tündéri olasz kiskrampó szaladgál, az anyjuk meg az ÉN rózsabokromat metszegeti és olaszul kiabál, hogy menjek a picsába itt ők laknak. :D Sokan számolgatják, hogy érdemes-e eladni itthon az ingatlant és ott venni, kiadni. A matekozás szerint megéri, de én azt látom, hogy ennél azért árnyaltabb a dolog. Délen, tengernél, pláne ha van egyéb látványosság, híresség a közelben, akkor kb egész évre ki lehet adni a kecót. És vannak cégek, akik gondozzák, oda se kell menni takarítani meg ágyneműt cserélni. Egyetemváros közelében egyetemistáknak. Egy kis faluban, ahova én is készülök, szerintem nem nagyon lehet kiadni, azért is olcsók a kecók, mert nincs a közelben se munka, se "semmi". Bár az én korosztályomnak van egy "Olaszország az a nyugat" berögzülése, de a sok imádnivaló dolog mellett, kurvára nem ez a nyugat érzés van plusz kényelmekkel meg ultramodern dolgokkal. Nem feltétlenül jobb mint itthon, egyszerűen MÁS. Én ezért a MÁS-ért szeretnék ott lenni. Hogy mozgassa az agyamat, hogy felfedezhessek, rácsodálkozhassak dolgokra, hogy legyen örömöm abban, hogy már megértek egy-egy mondatot vagy abban, hogy átvonatozhatok várost nézni olyan helyre ami itthonról messze van és drága vagy csak lubickolni az olaszokra jellemző oldottság varázsában, és ha már lubickolás, hogy bármikor mehetek a tengerpartra sírni. Nyilván lesz/lenne rengeteg gyerekes örömöm és rengeteg bosszúságom, hogy a világ nem úgy működik, ahogy megszoktam. Nem tudom mikor voltatok úgy utoljára, hogy az egótokat gúzsbakötve be kellett tenni egy ládába és elásni. Egy ilyen kaland nekem ezt jelenti. Semmit nem tud az ember, semmihez nem ért, rettenetesen kiszolgáltatott, sokat téved, sokszor butaságot csinál, és gyakran válik nevetségessé. Segítségre szorul. Nekem, aki minden bolondériám mellett gyakorlatias embernek tartom magam, ez maga a halál. Már az is, hogy az intellektusomat a hátizsákba kell raknom, mert a bájos és szellemes szövegelésem innentől szart sem ér. Nem érti senki. Képzeld el, hogy azt, amire a legbüszkébb vagy (akármi is az) holnaptól elveszted. :((( Hát, nem őrült izgalmas, hogy akkor mi is történik? :) :) :)

Tudom, mások nem csinálnak ekkora ügyet az egész külföldözésből. Jönnek-mennek, dolgoznak, belakják Európát, a világot. De én író vagyok, ilyen kis dolgokból is tudok habot verni. :D

Este fél hatkor indulunk a barátaimmal, a határon innen vettünk ki szállást, aztán a következő állomás Acqui Terme, és onnan járogatunk el megnézegetni a házakat. Hogy nekik mi a szerepük ebben a dologban azt majd holnap megírom. Egy 1000 km-es út alatt lesz rá időm.

[chimie]

Van még olyan , hogy romkocsma?

Valaha Pesten élő külföldi ismerős most itt nosztalgiázik, és meglátogatta őt egy Pesten még soha nem járt haverja, aki romkocsmába menne. Rá kellett döbbennem, hogy kábé fogalmam sincs, mit kéne 2024-ben érteni ezen. Nyilván, a Szimpla még megvan, de gyakorlatilag egy turistacsapda.

A Gólyát mondtam nekik, de érdekelne egy jó kis lakossági thread h kinek mi az isten manapság a romkocsma?

A Google első képtalálata a témában mindent elmond szerintem:

[havaria]

Köszi-köszi a jókívánságokat, felajánlásokat! Dóri mindenben segít, jó kezekben vagyok. Nem hiszek a csíben, reikiben, karmában, mindenhatóban, de az így vagy bárhogy kapott támogatás nagyon-nagyon jólesik és érzem, tudom hogy segít is. Köszi nagyon.

Pacsi mindenkinek aki épp benne van, és salute azoknak, aki mar túl vannak rajta. Túl leszünk rajta mi is.

Az elmúlt hetekben sok embernek kellett elmondanom, hogy mi van. A legnehezebb az anyám volt, aki az apját, a férjét, tesóit és a masik fiát is így vesztette el. Nyilván ő vette a legjobban a kanyart. A legtöbb közlésnél azt a taktikát követtem, hogy az első mondatban tisztázom, hogy rák, a másodikban, hogy hpv, tehát csak az ilyen promiszkusz morális sérültekkel esik meg, de velük nem, a harmadikban, hogy nem tudnak segíteni a gyógyulasban, max azzal, ha végzik a dolgukat, ahogy eddig. Itt hagyok időt kérdezni, válaszolok, majd azonnal témát váltok, ezzel felodva a zavartságukat. amiért a legtöbben nagyon hálásak.

Sajnos a magyar mikroblogger társadalom nem lesz ilyen szerencsés. Itt mostantól rákospornó lesz. Switch over or stay tuned!

Tegnap lement a sugár premierje. Amikor feltették a maszkot, kiderült, hogy a készítése óta eltelt két hétben még kissebb lett. Mintát nyom az arcbőrömbe a rácsozat, ahogy felrakja az asszisztens és lecsavarozza az asztalra. Ez nyilván nem tett jót a paniknak. Xanax ide vagy oda, szólnom kellett, hogy vegyék le mielőtt elkezdhették volna a kezelést. Erre bejött a doktormő és kedvesen de nagyon hatarozottan rábeszélt, hogy ezt most muszaj lesz végigcsinálni, mert a sugár kéz a kézben megy a kemóval. Meggyőzött. Annyi kedvezményt kaptam, hogy a két alsó csavart nem tették be az asztalba, így a nyakamon nem volt akkora nyomás. De ami igazán megmentett, hogy a korábban olvasottakkal ellentétben nem tíz-tizenöt, hanem mindössze öt perc volt az egész. Szólt közben valami popzene. Egy szám véget ért, de masodik már nem. :)

Ma már ket xanaxot fogok bevenni.

[drakvuf]

A Kísértés 17: Légy velem és érezd

Tüzesen süt le a nyári nap sugára. Az ég tetejéről Noel farkára.

A férfi Natalival töltötte az éjszakát, de a lány beszámolója alapján nem történt semmi.

Dusán újra Edával aludt. A lány szerint alkohol nélkül a fiú sokkal érzelgősebb és merészebb volt. A fiú a többieknek azt mondja, hogy még egyszer nem fog ott aludni a lány.

Barbi megjegyzi, hogy a barátnője, már ezt sem fogja értékelni. Dusán vetítőgép üzemmódba kapcsol és arról kezd magyarázni, hogy Brigi sokkal durvább dolgokat csinált már. Nyilván nem. Cynthia aztán elkezdi a jegygyűrűvel hergelni. Korábban mondták nekünk a csajok, hogy ez egy belsős poén már köztük. Most is csak nevetgélnek miközben Dusán full komolyan magyarázza a faszságait.

Ezután a srác megkérdezi mi a mai program? Cynthia még mindig vicces kedvében van és rávágja, hogy ülnek és esznek. Ez volt az a mondat, amivel agyvérzést okozott annak idején Gergőnek.

A vidám perceknek Anna és Lóri vitája vet véget. A lány azt mondta, hogy csak olyanok mennek ma randira, akiket szeret és erre az öreg egyből harapott, mert szerinte mindenkit szeretnie kellene. Essen ki az autód kereke - zárja a vitát a szépségkirálynő.

Noel és Natali gyónni mennek. A fiú azt mondja nem a bűneit, hanem azt gyónta meg, hogy az első napokon visszafogta magát. A lány szerint büdös van. Natali a villa utáni terveiről kérdezi a faszit. Megpróbálja rendezni a kapcsolatát Dorinával.

A nő kineveti, aztán megeteti magát Noellel.

Hirtelen: CICA

Ati és Niki randija testfestésre szól. A fiú rácsodálkozik a lány kockás hasára aztán kipingálják egymást.

Niki ráfesti a srác lábára, hogy bárcsak, de nem árulja el a fiúnak, mire gondol. Nekünk igen: bárcsak más körülmények között találkoztak volna.

Angi megjegyzi Dusánnak, mennyivel nyugodtabbnak tűnik miután Edával aludt.

A srác azt hazudja, hogy nem voltak bűnös gondolatai a nő mellett, de a nő kineveti.

Eda eközben azt meséli, hogy tegnap a srác csak simogatta a takaró alatt, de érezte, hogy be volt gerjedve.

Végül egymással is beszélnek. Dusán közli a lánnyal, hogy ma egyedül alszik. Eda a kamerának elmagyarázza, hogy a srác csökkent szellemi képességekkel rendelkezik, ezért beszél mindig hülyeségeket.

Visszatér Ati és Niki a randiról. A többiek is a bárcsak feliratról érdeklődnek, de a lány nekik se árulja el. Lóri megkéri őket, hogy maradjanak így a nap végéig, mert javítják a morált.

Kézenfogva érkezik Noel és Natali. A fiú elmondja nekünk, hogy a nő szereti a kihívásokat, de ő nem az sajnos, mert könnyűvérű, ezért nem lesz köztük semmi.

Este levelet kapnak a villalakók, amit Lóri olvas fel. A szokásos kellemetlen öreg faszi stílusában bekamuzza, hogy minden lánynak le kell vetkőznie. Kínos nevetés. Gyűlölöm ezt az ember.

Egy játékot rejt a lev��l. Kérdéseket kapnak, amikre mindig egy villalakó nevét kell válaszként írniuk.

Ki a legrámenősebb? Anna

Ki a legkétszínűbb? Anna A lány nagyon rosszul viseli, hogy a legtöbben őt választják és mindenkivel vitába száll, aki rá szavaz.

Ki a legmegbízhatatlanabb? Anna Cynthia szerint a játék átment egy Anna-bálba.

Ki a legéretlenebb? Anna

A szépségkirálynő annyira ideges lesz, hogy ordibálni kezd a többiekkel. Nati nyugodtan mosolyog a háttérben. Pár napja még ő lett volna mindenki célkeresztjében.

Angi is kóstolgatni kezdi Annát. A lány mindent megtenne a fiúk figyelméért és a szépségkirálynő most könnyű célpont.

Lóri a végén még hergeli Annát azzal, hogy reméli ebből a sok visszajelzésből tanul valamit. A lány azt mondja csak attól fogadja meg a feedbacket, aki normális vele. Aztán tovább veszekszik a többiekkel. Ledagadtozza Angit, aki cserébe aberráltnak nevezi. Aztán azt mondja a pick me a szépségkirálynőnek, hogy 14 emberből 10 utálja.

Erre Anna meglöki Angit. Erőszak Amikor végre abbahagyják, Natali próbálja nyugtatni kicsit a lányt. A kamerának azt mondja, hogy megsajnálta, mert túlzás volt, ahogy mindenki nekiesett a lánynak.

Szerinte egy idő után már csak azért is mást kellett volna a táblájukra írkálni a játékosoknak, hogy ne bántsák meg ennyire.

Barbinak közben sikerül végre megnyugtatnia Annát, aki már csak sír. Azt mondja a kamerának, hogy szerinte a lány nagyon sok problémával érkezett a villába, de reméli ez az este egy kis önreflexióra készteti.

Lóri is végül megöleli a lányt, de azért odasúgja neki, hogy gondolkodjon el azon amit csinált. A kamerának még azt is mondja, hogy szerinte szeretethiánya van.

Másnap reggeli mellett beszélgetnek a tegnapi játékról. Az egybegyűltek szerint jó volt. Lóri szerint kijöttek legalább azok a sérelmek, amiknek ki kellett.

Megpróbál kedvesebb lenni Annával, de hogy ne vonzódjon hozzá a lány, baszhatatlanná próbál válni az új arcszőrzetével. Noel eközben az új szobatársa, Natali engedélyét kéri, hogy Tina nála aludhasson. A nő fogad vele, hogy ha két nap alatt meglesz neki a lány, akkor a kamera előtt szerelmet vall neki, de ha nem, akkor a férfi fog neki... Úgy érzem az egyikőjük nagyobb kockázatot vállal.

Dorina szerint még mindig fal van közte és Zotya között. Azért természetesen volt pákpákpák az előző részben, de hiába, mert még mindig nincs túl Noelen.

Azt mondja a cuki kis karkötőjén, amit a nyomozótól kapott a Z-t mindig N-nek látja.

Inge és Jérémy kisétálnak a partra a randijukon. A lány nagyon jól érzi magát a sráccal. A francia fiú azt mondja nem akar nagyon nyomulni, de azért szeretné, ha a nő úgy érezné többet kap tőle, mint Lóritól.

Ők voltak már randin korábban és Jérémy meg is jegyzi, hogy mennyivel másabb a mostani alkalom, mert nem beszél a csávójáról. Inge azt mondja ez azért van, mert már megismerte a villalakókat és könnyebben meg tud nyílni nekik. Jérémy reménykedik, hogy az is benne van, hogy Lóri egy faszparaszt a másik villában.

Toncsi és Márk is testfestésre mennek. A lánynak rossz kedve van a tegnapi sírdogálása miatt, de reméli, hogy ez a program elfelejteti minden baját.

Ha prostituált lennék és fizetnének azért, hogy felszedjem ezt a nőt, még akkor is geci ideges lennék, ha összebaszná a hajamat festékkel.

Máté egy kellemes seggmasszázzsal kedveskedik Briginek. A lány megjegyzi neki milyen borzalmas a fiú, mert mindig bűnös gondolatai lesznek mellette.

Aztán odabújik a személyi edzőh��z, de hozzáteszi, hogy Dusánnak ez nem fog tetszeni és fél, hogy meg fogja torolni.

Visszatér Toncsi és Márk a festészetről. Mindenki a csodájára jár a műalkotásoknak.

Inge és Jérémy is hazaérkezik. A nő boldogan mesél a randijáról a francia sráccal. Hoztak képeket is a találkáról.

Norbi kicsit nyafog a kamerának, mert azt hitte halad valamerre a lánnyal, de most mintha Jérémy utolérte volna.

A lány villa is megkapja a kérdezgetős játékot.

Ki a legnagyobb fekete bárány (fiú)?

A legtöbben Rolandot írják, mert nem halad senkivel, sőt mintha elengedte volna a játékot. Ő lett a villa új baszhatatlanja, Alex után. Ki a legunalmasabb lány? Toncsi A lány nem lepődik meg ezen, mert a többiek sokkal kaphatóbbak a mókára, mint ő. Ki a legkétszínűbb lány? Mindenki szabadkozik, de a többség Dorinát választja. Ez nem esik jól a lánynak, mert szerinte ő kurva őszinte mindenkivel.

Ki a legbutább lány? Szinte mindenki Brigit írja, de próbálják úgy tompítani a dolgot, hogy csak a naívsága miatt választották őt. Mivel mint egy jó asszony, mindent megbocsát Dusánnak.

Ezzel vége is a játéknak. Brigi szomorúan a szobájába vonul.

Természetesen Mátéra most is számíthat. A fiú önt egy kis lelket belé, cserébe a lány megengedi neki, hogy a kanapéján aludjon. A személyi edző másnap nagyon boldogan újságolja nekünk mennyivel jobb volt Briginél aludni, mint a fiúkák között. Hamar híre is megy a dolognak. Lombardot viszont nem tántorítja el a fejlemény, azt mondja továbbra is hajtani fog a lányra.

Brigi aggódni kezd, hogy mit fog szólni Dusán a fejleményekhez. Beszélget kicsit Ingével, aki sasszemeivel észrevette, hogy nagyon közelednek Mátéval egymáshoz.

Brigi bevallja neki, hogy sokáig úgy gondolta, hogy a személyi edző csak a játék kedvéért nyomult rá, de most már biztos benne, hogy őszinte az érdeklődése. Inge egyetért vele.

Megszólal a gong. Kasza Tibi bejelenti, hogy a kísértők királyt és királynőt kell válasszanak, akiknek egy napig teljesíteniük kell minden kívánságát. Elvonulnak szavazni a csábítók, de az eredményt csak jövő héten tudjuk meg.

A múltkori és a mostani rész után annyit szeretnék még hozzátenni, hogy nagyon megkedveltem Natali karakterét. Akármennyire is játssza magát, ha kell nagyon empatikus tud lenni a többi lánnyal. Mindezt úgy, hogy csak pár napja van itt.

[ugysenemez]

Tegnap volt az első szülői és az alábbi dolgokat kellene a szülőknek összedobni:

egy terem pakettázása (iskola szinten 7-8 M, gyerekenként 10 000 az alapítványba)

egy légkondi, mert június 21-ig lesz tanítás (ezt osztályszinten, nyilván jópár százezer, szintén többtízeres költség fejenként)

székpárnák és a nem NAT-os tankönyvek nyilván jópár osztályban alap, az meg hogy mi visszük a A4-es lapokat, zsepit, szalvétát az az ovi óta alap, hogy mi visszük.

Ezzel két baj is van. Egyrészt ha megoldódnak a problémák a hivatalos úton kívül, mert a szülők megcsinálják, összedobják, akkor a tanker miért törné magát?

Másrészt szerintem sokszor az iskola és a tankerület közötti kommunikációt a szülők csak közvetve, az igazgatón, tanárokon SZMK anyukán keresztül, háromszoros relén keresztül informálódnak. Így szerintem sokszor az igazgató nem mer vagy csak nem akar konfrontálódni a tankerületettel és egyszerűen széttárja a kezét, hogy Sajnos a tankerület nem segít, nekünk kell megoldani." Holott lehet nem próbált meg elmenni a falig, egyszerűbb volt okosba háztájiba megoldani, családonként 5000 forintot csak kiköhögnek a szülők. És nem is gondolom, hogy a tankerülettel konfrontálódni olyan egyszerű és szintén egy emberi reakció, hoyg egy igazgatónak a tanárok, gyerekek és a saját érdekeit is figyelmbe kell venni, így ilyenkor kell a szülőknek átvenni szerintem a kezdeményezést és a két nagypofájú anuyka/apuka menjen a tankerülettel szembe és neki nem lesznek gátlásai.

[prokee]

Beszélgetünk a leánygyermekkel, ki hány országban járt már, és azzal kell szembesülnöm, hogy csak kettővel vezetek (Dánia és Hollandia amúgy, mert mindkettőnknek megvolt Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Ausztria, Svájc, Lichtenstein, Olaszország, Monaco, Franciaország, Spanyolország és Andorra, ja, meg nyilván Németország).

Közben eszembe jut, hogy nekem máig megszokhatatlan, hogy úgy kelünk át határokon, hogy néha fel sem tűnik, úgy kell keresgélni a táblákat, hogy kiderüljön, egy új országba értünk.

Nyilván ebbe belejátszik az is, hogy első külföldi utazásaimon még konrét géppisztolyos határőrök álltak sorfalat Bad Schandau pályaudvarán a vonat mellett, előtte meg agresszív, állig felfegyverzett szlovák határőrök ugrattánk ránk a szájkosaras kutyát a fülkén belül.

Na meg persze az is, hogy az útlevél elkészültekor édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy olyan fotó kerüljön bele, amin igazi jól fésült, rendezett Stasi-ügynökhallgatónak nézek ki, miközben a való életben meg nagyon nem ez volt a helyzet. Okozott is gondot mindem egyes útlevél-ellenőrzésnél, hogy másvalaki papírjaival próbálok utazni, de aztán végül minden alkalommal ártalmatlannak ítéltek, és továbbengedtek.

Csatolva az útlevél-fotóm, illetve a diákigazolványomhoz készített kép, aminél nagyon határozottan kikötöttem, hogy mindenképp én magam szerepeljek rajta.

[diogenesz2020portugal]

Karikó

Ágoston László

Pontosan emlékszem hol voltam és mit csináltam, amikor meghallottam, hogy Kertész Imre Nobel-díjat kapott. Sóletet ettem Debrecenben, egy szavalóverseny szünetében.

Karikó Katalin Nobel-díjának hírére is mindig emlékezni fogok: éppen videót vettem fel, és egy mikrofonállványt vittem az emeletre.

Nyilván nem a sólet és nem is a mikrofonállvány a fontos ebben - de a nagy, nagyon nagy dolgokra való ráeszmélés pillanata mindig nyomot hagy az emberben.

Arra is emlékszem, mit mondtak körülöttem, amikor Kertész nyert.

"Zsidó... Ha nem zsidó lenne, lószart nem kapott volna. Egyébként is miért nem Kosztolányi vagy Ady? Hülyeség ez a Nobel-díj is..."

Hiába, az utca embere 8 általánossal mindig jobban tudta és mindig jobban is fogja tudni, mint a Svéd Királyi Akadémia.

Most az első komment, amit láttam (nem viccelek, tényleg az első):

"Gyilkos"

Nem sokkal később:

"Sintér"

És itt be is zártam a kommenteket.

Azon gondolkodom, mikor tudtunk valaki sikerének legutóbb köpködés nélkül örülni. Mert ugye a Saul fia Oscar-díja is "zsidó", a fociválogatottnak ellenszurkol az ország fele, a külföldre száműzött művészek meg ha sikeresek, akkor is gyalázni kell őket, ha meg nem... na akkor pláne.

Karikó Katalin egy nemzeti kincs - lehetne, ha nem lett volna egyből "asszonyság".

Karikó Katalin így viszont az amerikai álom (és a magyar rémálom) megtestesítője: az ember, aki egy darab semmivel kellett, hogy elhagyja a hazáját, és hosszú szívós munkával, tudással és tehetséggel felért a világ csúcsára.

Aki senkit nem érdekelt, amíg haszna nem lehetett belőle. Választott új hazájában lett igazán példakép.

Magyarországon ha valaki példát akar venni róla, az a példa, hogy menni kell, ha valamit nemzetközi szinten akarsz elérni.

Emlékszem, amikor Dárdait kinevezték a magyar válogatott élére és Bognár György a "magyar futballszakma meggyalázásáról beszélt ", hogy egy tapasztalatlan "senkit" választottak a magyar "nagyságok" helyett.

Karikó Katalin nem lenne Nobel-díjas, ha 1985-ben nem gyűjti össze a bátorságát és nem hagy mindent hátra. Nem azért jutott fel a csúcsra, mert magyar, hanem annak ellenére.

A világ rengeteget vesztett volna, ha Magyarországon marad. Ez valahol talán az ő személyes tragédiája is, de egy népé minden bizonnyal.

Magyarország pedig tovább dobálja a szemétbe a gyémántjait, hogy a salakot emelje a magasba. És fúrja, nyúzza, zsidózza, köpködi, ha valaki a középszernél jobb akarna lenni.

Maradj puha. Maradj langyos. Maradj szürke. Hagyd meg a nagyszerűt a többinek.

[sztivan]

egyébként a játszóteres threadről még az jutott eszembe

hároméves kislányom mostanában ismerkedik a biciklivel meg a rollerrel, nyilván az elején ennek van egy kicsi esés-kelés, de mivel sebesség is van, nem tudunk mindig mi ott lenni mellette elsőnek

és baszki, a gyerekek annyira jófejek, hogy gyakorlatilag kivétel nélkül mindig az történik, hogy amint esik a kresz-parkban vagy játszótéren, másodperceken belül ott van mellette egy vadidegen másik gyerek, és próbálja segíteni, de az a random másik gyerek természetesen mindig csak másodiknak ér oda, mert az első a bátyja, a komoly ötéves nagytestvér, aki olyan aggódó arccal száguld oda, hogy a betont szétütné, ha az bántja a húgát

tényleg izgalmas lesz látni, hogy vajon az alfa generáció is meg fogja-e tanulni az élete valamelyik pontján, mint az összes korábbi, hogy ebben az országban nem divat egymásnak segíteni, ha baj van, én azért valahol reménykedem abban, hogy jobbak lesznek egymással, mint sok felnőtt

[mirabellomonferrato]

A kezdet

Ez az első bejegyzés, a többi ilyen regényes nem lesz publikus, innentől csak a házak jönnek (meg az emberek) :)

A ház távol tartotta a kabócák hangos zizegését és döglesztő nyári napsütést. A falai még álltak, a tető is, de a födémnek csak a fa gerendái voltak meg. Ezeken ugráltam, gerendáról, gerendára. Hogy hol voltak a szüleim miközben ezt a hülyeségt csináltam? Ők a lakókocsiban aludtak, ahogy aludt az egész kis falu, ahol megálltunk a nagy olaszországi körút közben. 14 éves voltam, valakibe nyilván szerelmes, mert azt hiszem egész életemben szerelmes voltam, és a gerendán ugrálás közben azon gondolkodtam, hogy szabad-e arról álmodozni, hogy ez az én házam, vagy ez éppen olyan képtelenség, mint az, hogy Gulyás Csaba egy nap a szemembe néz, megcsókol és kimondja, hogy szeret. Lent, a szoba padlóján törmelék, újságpapír, lomok töredékei, festett fal és csempedarabok. Valami nagyon régi dolog nyomai, és én képzeletben régész voltam, felfedező, kalandor egy izgalmas életben. Nem lehet tudni, hogy az a ház, azok a gerendák vagy az utazás vagy a nyár vagy a kabócák rabolták el a szívem egy részét Gulyás Csabától, de örökre belém költözött a vágy, hogy egyszer nem csak utazó leszek Olaszországban.

Eltelt harminc év és csak utazó voltam, a felnőttség megtanított, hogy azt kell akarni, ami adódik, még azért is rengeteget kell melózni, a gyerekkori álmokból csak sóhajok lettek. Gulyás Csabát más férfiak sora váltotta, szerelmek, szexek, házasság, válás, más szerelmek, és én Portugáliában sétáltam az aktuális szerelmemmel és azon sóhajtoztunk, hogy milyen csodás a tenger, milyen jó is ez a mediterrán hangulat, milyen kár, hogy az ember nem itt él. Ha az „ember” már túl van azon, hogy egy férjnek és egy élettársnak is kimondja, hogy vége, akkor már tud súlyos döntéseket hozni. És a tengert bámulva rájöttem, hogy ez is csak egy döntés. Hogy akarsz venni egy lakást vagy házat egy másik országban. Ha akarod, megteheted, az álmokat nem kell letenni a határon. 2019 volt akkor, és nem volt egy fillérem sem. A gyerekeimet már hat vagy hét éve egyedül neveltem, megtakarításom annyi volt, ami vészhelyzet esetén pár hónap túlélést biztosít. De megszületett az akarás, a bizonyítási vágy, hogy meg lehet csinálni. Nekivágok az útnak, és meg tudom csinálni, mert bármire képes vagyok, hiszen lám, mennyi mindenen vagyok túl – egyedül. A Férfi kétkedően mosolygott, hogy na persze.

Az a férfi sincs már, csak a szerelem maradt és az elhatározás, hogy nem csak utazó leszek Olaszországban.

[estimesekcsakneked]

Estimese #002

"Első barátnőm kinda crazy volt, ezért is szakítottunk végül, de uh, az a lány tudta mit csinál. Tudta hogyan izgasson fel publikus helyeken, ahol nem csinálhatok vele semmit. Gimi alatt snapeket kaptam tőle a melleiről órák közben, végigmarkolta a farkamat a kibaszott színház közepén, csak azért mert tudta, hogy minél jobban felhúzza az agyamat annál agresszíven fogom megdugni este.

Egy ilyen alkalom után volt, hogy tényleg nagyon haragudtam rá, és miénk volt az egész ház este... Legyen annyi elég, soha életemben nem izzadtam le így. Egyébként is imádok játszani a másikkal, megujjazni, kinyalni, tipikusan az a csávó vagyok aki azért csinálja mert élvezi. Szóval szépen lassan elkezdtem játszani vele, elfenekeltem őt és számoltattam vele, olyan jó feneke volt hogy így, aaaa. És aztán szerintem a következő bő két órában folyamatosan csak majdnem jutattam el őt a csúcsra, az utolsó pillanatban hirtelen abbahagytam mindent. És aztán egy idő után nyilván nem értette mit csinálok, mondtam neki hogy ameddig nem kér bocsánatot addig nem mehet el, és ahogyan azonnal bocsánatot kért, egyből tudtam hogy nyert ügyem van. Szóval betettem, és elkezdtem dugni őt, csókolóztunk, markoltam a nyakát, a melleivel játszottam, és ahogyan éreztem hogy el fog menni hirtelen kihúztam. És az a kétségbe esés, mint a drogfüggő akitől elveszik a drogot, de mondtam neki hogy nem hiszem el amit mond, és addig fogom ezt csinálni amíg meg nem győz. Három négy alkalom után úgy könyörgött, hogy olyat te még nem láttál, mindent megígért, kimondattam vele mindent amit csak hallani akartam, "kérlek hadd élvezzek el, kérlek kérlek" stb baszottul élveztem a hatalmat és az az érzés hogy mennyire kívánta és akarta a farkamat. Szóval miután már tényleg így kb mindent megígért amit valaha csak akartam, elkzedtem mozgatni benne szépen ritmusosan a farkamat, és ahogyan elélvezett te. Remegett meg nyogott percekig a farkamon, miközben chokeingoltam és kiszívtam a melleit... Életem legjobb napja xd"

Hasonlókért katt ide, vagy küld be a saját sztoridat 👉🏽 @estimesekcsakneked