#Magyarok Olaszországban 01

[mirabellomonferrato]

Magyarok Olaszországban

Ez az egyik csodálatos csoport, ahonnan sok mindent felszedtem az elmúlt években. Néha persze lehet röhögni, ott is megvannak az ügyeletes hülyék és okoskodók, de összességében rengeteg infóhoz lehet jutni. Ma például azt tudtam meg, hogy Olaszországba elég nehéz kitenni az önkényes lakásfoglalókat. Spanyolországban – állítólag – törvény is védi őket. Abban reménykedem, hogy egy kisebb település főterén levő házra jobba figyel a helyi rendőrség, mint Milánó valamelyik sikátorára. Mindenesetre az első az lesz, hogy riasztórendszert és kamerákat rakok fel. Ne az legyen, hogy pár hónap múlva megyek és egy rakás tündéri olasz kiskrampó szaladgál, az anyjuk meg az ÉN rózsabokromat metszegeti és olaszul kiabál, hogy menjek a picsába itt ők laknak. :D Sokan számolgatják, hogy érdemes-e eladni itthon az ingatlant és ott venni, kiadni. A matekozás szerint megéri, de én azt látom, hogy ennél azért árnyaltabb a dolog. Délen, tengernél, pláne ha van egyéb látványosság, híresség a közelben, akkor kb egész évre ki lehet adni a kecót. És vannak cégek, akik gondozzák, oda se kell menni takarítani meg ágyneműt cserélni. Egyetemváros közelében egyetemistáknak. Egy kis faluban, ahova én is készülök, szerintem nem nagyon lehet kiadni, azért is olcsók a kecók, mert nincs a közelben se munka, se "semmi". Bár az én korosztályomnak van egy "Olaszország az a nyugat" berögzülése, de a sok imádnivaló dolog mellett, kurvára nem ez a nyugat érzés van plusz kényelmekkel meg ultramodern dolgokkal. Nem feltétlenül jobb mint itthon, egyszerűen MÁS. Én ezért a MÁS-ért szeretnék ott lenni. Hogy mozgassa az agyamat, hogy felfedezhessek, rácsodálkozhassak dolgokra, hogy legyen örömöm abban, hogy már megértek egy-egy mondatot vagy abban, hogy átvonatozhatok várost nézni olyan helyre ami itthonról messze van és drága vagy csak lubickolni az olaszokra jellemző oldottság varázsában, és ha már lubickolás, hogy bármikor mehetek a tengerpartra sírni. Nyilván lesz/lenne rengeteg gyerekes örömöm és rengeteg bosszúságom, hogy a világ nem úgy működik, ahogy megszoktam. Nem tudom mikor voltatok úgy utoljára, hogy az egótokat gúzsbakötve be kellett tenni egy ládába és elásni. Egy ilyen kaland nekem ezt jelenti. Semmit nem tud az ember, semmihez nem ért, rettenetesen kiszolgáltatott, sokat téved, sokszor butaságot csinál, és gyakran válik nevetségessé. Segítségre szorul. Nekem, aki minden bolondériám mellett gyakorlatias embernek tartom magam, ez maga a halál. Már az is, hogy az intellektusomat a hátizsákba kell raknom, mert a bájos és szellemes szövegelésem innentől szart sem ér. Nem érti senki. Képzeld el, hogy azt, amire a legbüszkébb vagy (akármi is az) holnaptól elveszted. :((( Hát, nem őrült izgalmas, hogy akkor mi is történik? :) :) :)

Tudom, mások nem csinálnak ekkora ügyet az egész külföldözésből. Jönnek-mennek, dolgoznak, belakják Európát, a világot. De én író vagyok, ilyen kis dolgokból is tudok habot verni. :D

Este fél hatkor indulunk a barátaimmal, a határon innen vettünk ki szállást, aztán a következő állomás Acqui Terme, és onnan járogatunk el megnézegetni a házakat. Hogy nekik mi a szerepük ebben a dologban azt majd holnap megírom. Egy 1000 km-es út alatt lesz rá időm.