#Nem adom fel

[banatostenger]

“Nem tudom merre halad az életem, de miattad megtanultam nem feladni semmit.„

[the-bagira]

Társfüggőség

Szörnyen nem tudok megküzdeni a társfüggőségemmel, egyik nap jól vagyok, a másik nap meg totálisan összeomlok. Mindig elragadnak az érzések, az emlékek, a fájdalom, a remény, vagy éppen a reménytelenség, a szeretetéhség, a vágy a boldogságra és még sorolhatnám. Túl könnyű mondani, hogy tanuljunk meg először egyedül boldognak lenni. Ezt már egyszer kitűztem célul magam elé, de úgy érzem egyetlen egy lépéssel sem jutottam közelebb a célhoz. Most úgy érzem, ugyanott tartok, mint 4 évvel ezelőtt: próbáltam "jól meglenni egyedül", majd 1-2 hónap után feladtam, mégis próbáltam a szerelmet türelmetlenül hajkurászni, amit most is oly' reménytelennek érzek megtalálni. Miért ennyire nehéz kilépni ezekből az ördögi körökből és változtatni saját magunkon és az életünkön? Annyira nehéznek érzem most megtalálni a boldogságom. De nem adom fel.

[ajtostolahazba]

Anyuval tegnap este beszéltem, tök boldogan mondta, hogy sokkal jobban vannak, na mondom fasza, végre, akkor holnap tali, megyek haza, lefosom a covidot, ennyi erővel az Árkadban is elkaphattam volna, haza akarok menni. Egyszerre értünk haza a tesómmal. Anyu kint, kerdezzük: apu? Alszik. Ok. Bemegyünk, és ott mindketten padlót fogtunk. Apu holtsápadtan, erőtlenül fekszik, halkan beszél..olyan volt, mintha ott hasba rúgtak volna. Hogy ez a "jobban vagyunk"??? Hát apu konkrétan úgy nézett ki, mint akit kiterítettek. 2 percig sokkolva álltunk, aztán nálam bekapcsolt a robotpilóta. Két napja nem evett, mert nem éhes (wtf?) Anyuval veszekedett, hogy hagyja már nyugton pihenni (nagyon nehéz természet tényleg),de eközben észrevétlenül gyengült le. Igazából nem is az állapota aggasztott, hanem a depresszió, hogy ő feladja. Vittem húslevest, igazit, mondtam kimegyek tésztát főzni bele. Öcsém is kijött, ő sírt, én meg, bár belül bömböltem, csak arra tudtam koncentrálni, hogy ebből az állapotból ki kell hozni aput! Kijött anyu, mondtam ok, akkor megmondom mi lesz. Apu enni fog. Leszarom, hogy nem éhes, ennie kell. Anyu nyisson vizet a kádba, indul a karácsonyi wellness, mosson hajat, be is csavarom. A tesómmal megbeszéltük, hogy aput kiviszi fürödni, hajat mosnak, én lerángatom az ágyneműt, szellőztetek, kitakarítok. Gyönyörű idő volt. Amikor apu kijött, ezerszer jobban nézett ki, megette a húslevest is, jóízűen, vigyorgott, viccelődött is...rendesen érezhető volt, hogy itt nem a húsleves, vagy a tiszta ágy a lényeg, hanem hogy ő érezte, hogy mennyire fontos nekünk. Nem sírtam. Felvidítottam, evődtünk, ahogy mindig, ott csillogott a szemében mindig egy könnycsepp, de tartotta magát. Csak akkor pityergett, mikor azt mondta, ő ezt meg sem érdemli..mondtam neki, hogy szeretem, hogy ebbe a covidba ő nem fog belehalni és ha szeret, miattam akarjon jobban lenni! Mert szükségem van rá! És megöleltem, és olyan jó volt! És úgy jöttem el, hogy 30-án megyek ellenőrizni, hogy betartja-e, amit megbeszéltünk(leszarom milyen messze van, én megyek!) és azzal a régi, huncut mosollyal az arcán mondta, hogy neki ez volt a legszebb ajándék és becsszó mindent betart, amit megígért... És tudom, hogy így lesz!

Aztán este beszálltam a kocsiba, vagy 50km-en át bömböltem, beszéltem a lányaimmal, akik támaszaim most, mert tudják, hogy bár kősziklaként állom a sarat, ez milyen iszonyat nehéz. Hálás vagyok érte!

Most a 2. pálinkát iszom. Rendbe teszem a gondolataimat, kieresztem a gőzt. Én nem adom fel küzdelem nélkül! Nagyon szeretem őket. Megöregedni szar, de mind megöregszünk. Szeretni nem szabad elfelejteni...!

[zoeeozzoeeoz]

Én: Ha nem lesz más, akkor ez így 320 Ft lett.

Vevő: Oda ad egy 500Ft-ost.

Én: Vissza adok 120 Ft-ot.

Vevő: Nem jól adott vissza!

Én: Ellenőrzőm, kezemben van még az 500-as amit adott, és látom a tálcára kitett 120 Ft-ot. Pislogok rá értetlenül.

Vevő: Én egy 20 000-est adtam! És emeli hangját, mérgesen néz rám, és a testbeszéde is agresszív benyomást kelt.

Én: Nem valószínű, mert itt van a kezemben az 500-as, amit adott. Még el sem raktam.

Vevő: Ne akarjon engem átvágni! Én 20 000-est adtam, nem 500 Ft-ot! És egyre fenyegetőbben lép fel.

Én: Meg nézem a kasszát, Nézze Uram! A kasszában sincs 20 000-es, uh ezt nagyon benézte! (Biztonsági okokból nem hagyunk sok pénzt a kasszában, és a nagy címleteket pedig azonnal kivesszük/elrakjuk. Ha kp-el fizetnek, addig a kezünkben tartjuk vagy jól látható helyre, de külön tesszük le, nem rakjuk be a helyére még a kapott összeget, amíg vissza nem adtuk a vissza járót, hogy ha gond van azonnal ellenőrizni tudjuk magunkat. És a Vevő is jól látja végig hogy mennyit adott. És a gép is kiírja a vissza járó összegét. )

Vevő: Ordítva: Tanuljon meg számolni! Hogy ülhet egy ilyen ember a kasszába, amikor nem tud rendesen vissza adni!!!!

Én: Megkérem, hogy ne ordítson, ketten vagyunk, nekem meg jó a hallásom. Szóval nézze meg legyen szives a pénztárcáját,zsebét, valszeg ott van benne a keresett 20 000-se, mert nálam nincs, és a kasszában sincs.

Vevő: Elkezdi nézegetni a pénztárcáját, ami tök üres, és tovább ordít.

Én: Nézze uram! Ha ön 20 000-rest adott volna, akkor az itt lenne valahol a kasszában, de nincs. És mellette sincs, és én sem raktam el. De ha megnyugtatja, csinálok egy zárást, és ha több van a kasszában, ráadásul 20 000-rel több, akkor önnek lesz igaza.

Vevő: Ordítva: Nem várom én azt meg, azonnal adja ide azt a 20 000-rest, amit vettem meg tessék vissza adom!

Én: Ez esetben a vásárolt termékek árát vissza adom, de Ön akkor sem 20 000-st adott nekem.

Vevő: Tovább ordibál.

Közben a szomszéd irodából a srác, megáll az üveg ajtó túl oldalán.

Én: Továbbra is kérem, hogy ne ordibáljon, nem adott nekem 20 000-st, de ha szeretné, kihívom a rendőröket, és akkor személyesen tehet panaszt, esetleg feljelentést.

Vevő: A rendőr szó hallatára kicsit változik az arckifejezése, közben észre veszi az üveg ajtó másik felén a szomszéd srácot, aki morcosan nézeget befele. Zavart lesz, és mindent a pulton hagyva sietve távozik.

Bejön a szomszéd srác: Mi volt ez?

Én: Hülyének nézett, és ki akart rabolni. Elmeséltem neki a szitut, megnéztük a kasszát, a környékét, a pult mindkét oldalát, sehol egy árva 20 000Ft-os.........

[calleyspage]

Napjaim

Szerintem az is lehet, hogy hónapok óta nem írtam már személyesebb tartalmat, de nagyon köszi annak aki még követ, kíváncsi Rám!

Sok minden történt az utóbbi hónapokban, keresztszalag-szakadással műteni kellett a kiskutyánkat, rengeteg szervezési feladatunk is van, ugyanis időközben férjhez mentem. A lakodalom majd nyáron lesz, a Polgári volt nem rég, aznap a tanúmmal és a vőlegényével Slash koncertre mentünk szóval emlékezetes nap volt, és marad is 🩶 ott 2 órán keresztül az utóbbi 2 éven legboldogabb óráit éltem meg.

Az elmúlt főként másfél évem rettenetesen fájdalmas volt lelkileg. Próbáltam minél többet fektetni magamba, hogy tartsam magam, ami úgy az idő nagy részében sikerült is, legalábbis a tágabb környezetem felé, a közeli emberek ott voltak mellettem és megélték velem együtt a nehéz időket. Sok mindent kell még rendeznem magam felé is, de nagyon nehéz. Most még pánikszerű szorongások jönnek, mikor naponta, mikor napi többször, a szívem most már nem a vérszegénység miatt teker, hanem az idegtől. Elképesztően jó lenne csak úgy megpihenni kicsit, tàvol minden ingertől, amikre jelenleg most nem tudok olyan választ adni, mint egy egészséges ember, nagyon érzem, hogy lecsökkent a rezilienciám.

És igen, tudom hogy másoknak sokkal rosszabb, milliószor nagyobb gondokkal küzdenek meg mint én, meg néznek szembe tragédiákkal. De én egy kicsit csak most legalább pár napig nem szeretnék semmin betegesen aggódni.

Az utóbbi időben rengeteget olvastam, csoportos terápiára jártam, de úgy érzem, szükségem lesz egyénire is (ez nem áll tőlem távol - anno már egy másik nehézség kapcsán is jártam pszichilógushoz).

A munkámmal kapcsolatban is nagyon sok minden kavarog a fejemben, legfőképpen, hogy az egészségügyben képzelem-e el az életemet. Mostanában erre már az idő 98%-ban egyértelműen azt tudom mondani, hogy nem, de nehéz belevágni bármi másba, ha már 11 éve ezt tanulod/ csinálod és közel 30 éves vagy.

Szóval ezek a napjaim. Mostanában.

Remélem, hogy erre a felületre is vissza tudok majd jönni ahogy jobban leszek. Nem adom fel 🩶

[konyvekkozt]

telefonálásokba'

ma egész nap telefonáltam. nem az a rossz, hogy nem szeretek telefonálni, hanem hogy nem jártam sikerrel

tegnap az egyik ügyfelemet kórházba szállította az intézményből a mentő. tudtam, hova vitték, de ott nem találkoztak vele. felhívtam a mentőszolgálatot, hova vitte a mentő. sikerült a nyomára bukkanni. hívtam hát a kórházat. a központi számon egy mogorva nő nem értette, mit akarok, a magyarázatom közben random kapcsolta a belgyógyászatot. itt is elmondtam, ki vagyok, kit keresek. nyilván nincs ott, ezt előre tudtam, combnyaktörés gyanújával szállították. de megadta a férfi a harmadik emelet mellékét (hogy milyen osztály, nem mondta). telefonáltam oda is, többször csak felvették és letették a telefont, de egyszer végre bele is szóltak. ott nincs, hívjam a második emeletet, melléket nem tudnak. hívtam a kórházi központi számát. hiába próbálkoztam tucatszor, nem vették fel

a lakó, aki miatt telefonáltam, túlélt egy autóbalesetet, a lábait és a gerincét is fémek és csavarok tartják egyben, emiatt gondolom, hogy nem lesz egyszerű a felépülése. de ugye nem tudom. azt sem tudom, hol van, mert nem vette fel senki a telefont. a lakónak nincs telefonja (mint ahogy a hajléktalan emberek nagy részének)

hogy változatos legyen a napom, megpróbáltam a kerületi sztk-ba időpontot foglalni ultrahangra egy másik lakómnak, aki daganatos beteg. itt sem vették fel a telefont, de legalább két várakoztató zenével szórakoztattak, miközben időnként bemondták, hogy "hívása fontos számunkra". minden alkalommal bontották a vonalat

a lakó, akinek ügyében telefonáltam, februárban kapott szívinfarktust, akkor került kórházba és ott vették észre, hogy bőrelváltozása van, kétszer műtötték. persze semmi pánik, az onkológiai ellátása áll, mert nincs kellő kapacitás

nehéz ez így. van egy lakóm, aki valahol van, nem tudom milyen állapotban. meghatalmazásom van tőle, hogy érdeklődjek az állapotáról. persze nem adom fel, holnap újra telefonálok, ha nem járok sikerrel, beállítok a kórházba és addig megyek, míg meg nem találom. nyilván falig megyek majd ultrahangos időpontért is

egyszerűen elképzelni nem tudom, milyen lehet ezt családtagként megélni. elképesztő állapotok vannak

és nehéz ezt szakmailag megélni. segíteni szeretnék, de nem tudok. és van még huszonegy lakóm rajtuk kívül, akik igénylik a figyelmet, akiket nem hat meg, hogy éppen telefonálok, beszélgetni szeretnének, segítségért keresnek

az pedig egy külön szál, milyen állapotban adnak ki lakókat a kórházak. értem, hogy kell az ágy, hogy szerintük önellátó a lakó. de szinte mindig olyan állapotú lakókat hoznak vissza, akik a mosdóig sem tudnak elmenni

mindezt sikerült tetézni azzal, hogy egy harmadik lakómat pénteken látták összeesni egy szállóhoz közeli helyen, vélhetően kórházban van

szociális munkásnak lenni nem egyszerű. én csak azt szeretném, ha a lakóim jól lennének - már amenyire hajléktalanként jól lehet az ember

azt gondolom, az egészségügy gondjaival mind találkozunk. de számomra mégis szokatlan élmény ennyire kiszolgáltatottnak lenni és több óra telefonálás után nem jutni semmi, de semmi információhoz

[oldmacykerenew]

Hahoooo!

Iden ismet adakoznek a csaladnak, akiknek szoktam 🫣🫣🫣 es iden meg nagyobb szukseg lenne a segitsegetekre, mert sajnos rajtam kivul meg 1 ember ajanlott fel barmit is…

IDEZEM:

“…Az alabbi szuksegletek lennenek, barmit adtok, mindenert halas a csalad! Egyetlen keresunk van, kerlek ne legyenek az adomanyok agyonhasznalt, szakadt darabok, mert sajnos tavaly az egyik adomanyozo kb. a szemetet is oda adta… (nem ismerosom, nem is innen volt az illeto… de na :() Tudom, hogy Ti ennel jobbak vagytok, de szeretnem ezt jelezni!

“ Édes kis védenceink bizony cseperednek, és már nem babák, meg barbie-k kellenek, neeeeem csajos cuccok is felkerültek a kívánság listára 🥰🥰🥰🥰

Íme, amire idén nagy szükségünk van:

- körömlakk (10 év körüli kislány részére)

- fürdőbomba!! bármilyen alakban és mennyiségben (Eszti, mielőtt megkérdezed, ezt Ő❤ kérte)

- ékszerek, ékszer készlet (7-10 éves kislányok részére)

- hajazos cuccok

- szaloncukor

- és persze puzzle, társasjáték (7-10 éves kislányok részére)

Megkérek mindenkit, hogy a tiszteljük meg ezeket a kisgyermekeket lehetőség szerint vadiúj ajándékokkal karácsony alkalmából.

És az örök slágerek, amikből sosem elég:

- mosó-, mosogatószer

- tisztálkodási termékek teljes skálája

- kislány ruha 140-146-os méretben

- kisfiú ruha 98-104-110-es méretben

A családjaikért végletekig küzdő apukák örömére:

- borotválkozáshoz szükséges minden motyó

- férfi tisztálkodási szerek

- illetve bármi, aminek egy férfi örülhet (mert halvány fogalmam sincs, hogy az mi lehet 😶)

És persze négylábúakkal is tele vagyunk, így mindenféle finomságot elfogadunk a nevükben.

Ami fontos, ÉLELMISZERRE (humán) nincs szükség!! Most az ajándékozásé és a tiszta rendezett körülményeké a főszerep 😇😇

Határidő: December második hetében tervezem célba juttatni az adományokat ❤

Hálásan köszönöm a segítségedet és azt is, ha megosztasz 🥰🥰😍😍😍

Forró ölelés, Brigi “

Na meg akkor a vegere magamat is oda adom, en is olelek mindenkit, aki segit!

Szoval…

Forro oleles es puszik: Melinda ❤️❤️❤️❤️❤️

@kozszolg

[emlekeimkonyvtara]

Megakarok halni, nem akarom ezt érezni a testemben, hogy megint elbuktam egy emberi kapcsolatban. Nem való nekem az élet,nem állom meg a helyem. Hát fel adom, nem bírom már el ezt a sok sebet magamon.

[unconditionallylovepeoplesblog]

Fél(ek)

Hé, rák! Tudom, hogy most is itt bujkálsz a sarokban és árgus tekintettel figyelsz engem.

Hé, rák! Rengeteg dolgot elvettél tőlem, de rengeteg dolgot is adtál.

Hé, rák! Miattad tanultam meg értékelni, amim van és örülni a napsütésnek, a levegőnek, egy érintésnek. Miattad tudok minden egyes másodpercnek örülni.

Hé, rák! Tudtam, hogy nem adod majd könnyen magad de tudd meg, én sosem adom fel és velem nem fogsz kicseszni.

Hé, rák! Fiatal vagyok, előttem van még az élet, családot akarok, élni akarok és nem engedem, hogy legyőzz, hogy letöröld a mosolyt az arcomról.

Hé, rák! Én Márk vagyok, ha akarom naponta milliószor fogom elmondani neked, hogy nem félek tőled, nem ijesztesz meg.

Hé, rák! Mióta itt fekszem tudom mit is jelent élni igazán.

Szeretnék újra, sokat aludni, enni, inni hányinger és émelygés nélkül igazán. Szeretném a bennem lévő élni és tenni akarást átadni másoknak is.

Hogy hiányzik-e a régi életem? Már nem. Mikor belevágtam ebbe az óriási kalandba, az elején voltam és nem tudtam milyen lesz az új életem, később rájöttem: az új életem már régen elkezdődött, attól a perctől fogva amikor elfoglaltam a 206-os számú kórtermet.

Csak azt tudom, hogy minden beszariságom ellenére ki fogok jutni gyógyultan, mert rengeteg tervem van és egy pillanatig nem élem bele magam mélyen, hogy igy kell most élnem hónapokon, éveken át. Akarom és fogom újra érezni a fák illatát, üres sörösdobozokat fogok rugdosni az utcán, belefogok kötni vadidegenekbe és arcon röhögöm majd őket, ha látom könnyen zavarba jönnek. Többé nem állok majd le hülyékkel vitatkozni, siránkozásokat hallgatni, amikor nem tetszik valami fel fogok majd állni és inkább gyalog hazamegyek.

És ami a legfontosabb: valami jót szeretnék cselekedni, akár egy alapítványon keresztül, akár önmagam civil emberként és persze ha van rá igény, mert az sem mindegy, szeretnék másoknak segíteni. Átformálni a rákról alkotott negatív és félelmetes képet egy jobbá, egy izgalmasabbá, hogy mindenki észre vegye: ez egy észveszejtő kaland, amiben csak kapkodod a fejed ( főleg ha már kopasz ) , hogy mi is a te feladatod az egészben. Bízni az orvosodban, az orvosokban és átadni magad a gondolatnak, hogy én megcsinálom, én kinevetem a rákot.

Hé, rák! Engedd, hogy győzzek! Kérlek, Engedj engem győzni!!

[tulelekmindennap-blr]

Ha vigyázol rám…

akkor talán sosem tapasztaljuk meg az életet egymás nélkül…

Ha én nem adom fel…

talán már a Te feleséged lennék…

[soursoulsblog]

Önző vagyok, de érted nem adom fel a terveimet.

-túl sok vagy

[zoeeozzoeeoz]

Milyen volt 2023?

Nekem az elengedés, és a küzdés éve volt.

Inkább érzelmileg volt nehéz, mint fizikálisan. Bezárult egy ajtó előttem, és idővel halványodik is majd. Innentől kezdve, csak előre tudok menni. Nem én akartam, ezt hívják természetes történésnek.

Ami a magáneletemet illeti, itt szinte csak a szüleim halálát írtam le, meg a sziszámról írok. A többi itt, nem publikus. De, lényegében,stagnál. Megrekedtem. Ki kéne mozdúlnom valamerre. Itt még nem engedtem el teljesen azokat, akik vissza húznak, de alakul.

Munka,szakma,karier. Erről is csak nagyvonalakban írok itt, többnyire a vevőim szösszeneteit. Amit ezen a téren tudtok itt rólam, az kb 10% a valóságnak. Szóval, anélkül, hogy többet elárúlnék, ezen a téren , 2023- ban, jó lett volna többet elérni. Már anyagilag. Máshonnan nézve okes a dolog. Még mindig nem adom fel! Talpon akarok maradni, és talpon is fogok!Itt küzdés van! Ebből a szempontból, nehéz év volt.

Mit várok 2024- től? Nyugalmat, sikereket,érzéseket,megérzéseket, elegendő pénzt a megélhetéshez, álmaim,vágyaim megvalósulását, minden jót, és csak jót! Az életem minden területén. Nem csak nekem, hanem családomnak is, és a hozzám közelállóknak is.

Új év, új könyv üres lapokkal. Én irok bele tartalmat, és még a tinta szinét is meválaszthatom. Sőt! Rajzolhatok is bele!

[son1cthehedgeh0g]

Nah BUÉK mindenkinek itt! Nagyon szeretem ezt a fura társaságot,teljesen olyan,mint egy menedék! Eldöntöttem,hogy ugyanolyan pöcs leszek,mint tavaly,nem adom fel,ha szeretek valakit akkor sem,ha le sem szarja a fejem.

[starmythelonesurvivor]

Az apám meg a mostohaanyám vállalkozást húzott fel P. halálából. Egyszerűen azért nem adom fel ma, mert nem lehet ilyen igazságtalan a világ. A leggonoszabb emberek, még vállakozás szerűen is létezhetnek, miközben az érdemesek elpusztulnak.

[uveggyapot]

egy része a kis csapatomnak🥹🥰

tegnap kiültetésre került végre a monstera deliciosa albo variegata, amit még a lakásavatóra kaptam. nagyon régi vágyam volt ez a növény, nagyobb formájában a levelei fehérek és zöldek, tényleg egészen földöntúli látványa szokott lenni, mindig mindenki szívét rabul ejti. nekem egyelőre csak az egyik levelén vannak fehér csíkok, pöttyök, azok is halványak, a másik kettőn még nincs, de az ültetés után várható, hogy hoz majd új leveleket is, ha minden rendben. nagyon féltem a gyökereztetésétől, mikor hozzám került, mert tényleg, még azok közül a barátaim közül is, akik értenek hozzá, és próbálkoztak vele, egyiküknek sem maradt meg… nagyon sok emberrel beszéltem és olvastam utána, de mivel jó genetikából kaptam, és tényleg mindenre odafigyeltem már akkor is, míg a gyökereztető vázában volt, így nagyon bizakodó vagyok. a virágcserép aljába agyaggolyókat tettem, azon van a műanyagcserép, amiben a föld is van, és majd azokat fogom párásítani, így maga a növény nem ér majd vízbe. a földje aroid mix. nem egyszerű eset, itt úgy tűnik a szépségéért nekem kell (majd) megszenvedni, de megéri, mert ha még nő, tényleg nagyon szép lesz, és tök jó érzés, hogy én nevelgethetem már egészen a kezdetektől.

a pöttyös begóniám magáért beszél. ő is piciként került hozzám, én ültettem el, és szerintem most van ilyen tinédzser korában: továbbra sem pirosodnak be a levél aljai, de lassan már kellene. ellenben az egyik levél már a begóniára jellemzően "behajtva" nőtt, nem felfelé vagy kifelé ágaskodik, úgyhogy szép lassan, de haladunk vele is. a földjét picit neki is feltöltöttem a hétvégén, mert kezdett elfogyni.

a vitorlavirágom virágzik. szerintem végtelenül gyönyörű, de elfogult vagyok vele (is). meg ő mondjuk nem túl extra gondozás tekintetében. nem igényel sok törődést, cserébe mindig elkápráztat a virágaival.

a madagaszkári pálmám látott már szebb napokat. valamiért nem akar “haja” nőni, ahogy kellene, se az előző lakásban, sem itt. mindent elkövetek, ami a nagykönyvben meg van írva, egyelőre még nem jöttem rá a fortélyára. de nem adom fel. az egyetlen gyenge pontom, amikor közönséges kaktusznak hívja valaki. ha lenne “haja”, akkor talán nem mernék ezt mondani, de így kopaszon, tényleg csak egy másfél méteres kaktusznak tűnik első blikkre.

az agglegénypálmám nem is fér a képbe, két oldalra ágaskodik. de gyönyörű. nyilván, ő nem túl hisztis, mint a legtöbben, és úgy érzem, hogy az új lakásban sikerült a legmegfelelőbb helyet találnom neki. még azt sem bánja, hogy picit árnyékosabb.

a calathea triostar meg... hát, ő (is) a szemem fénye. ezek a rózsaszín csíkok mindent visznek. olykor ő is tud hisztis lenni, és a levelek olyankor lentebb konyulnak, de kis víz és/vagy fény, 10 perc, és megint boldog.

[egy-lany-blogja]

Hozzám értél. Ahogy eddig senki sem.

Úgy Látsz. Ahogy eddig senki sem.

Nevemen szólítasz. Ahogy eddig senki sem.

S Itt vagy. Velem. Érezlek.

Lassan nyújtom feléd kezem...

Kutatom, hogy tényleg igazi vagy-e.

Nézlek. S lelkem előbb mozdul.

Lassan érintelek, kezem épp érinti tested melegét, szíved dobbanását...

Lassú óvatos táncként érzem minden mozdulatod..

Lassan olvadok fel benne..

Lassan adom át magam szíved ritmusának... de kezem a Tiéd fogja...

Kezem már a Tiéd fogja.

S már fájna ha elengednél...

Tudod... Törött szívvel nem szeretni, hanem újra hinni, bízni nehéz.

Érj hát hozzám. Ahogy eddig senki.

Nézz rám, láss engem, ahogy eddig senki.

Szólíts újra és újra a nevemen úgy, ahogy eddig senki sem....

S én beengedlek, ahogy eddig senkit sem...

Katalin Natália

Egyszer Szerelem