#Ciceró Könyvstúdió

[labjegyzet]

Olvass bele Lulu világába!

Bár nem egyszerű a helyzet, ha az embernek van egy hiperelfoglalt anyukája, egy tudományokért rajongó nevelőapja, aki elcsórja a matekházit, egy videójáték-függő öccse, ráadásul az apukája egy fellegekben járó művész, a nagymamája pedig… hmm… enyhén szólva lökött. 

Még szerencse, hogy a fura családja mellett ott vannak a legjobb barátnői!

A fogalmazás 

Alsóban, az utolsó évben mi voltunk a legnagyobbak az udvaron.* De ma reggel az új iskolába érve meg kellett állapítanom, hogy már  megint mi vagyunk a legkisebbek! 

A franciatanárunk azonnal bedobott minket a mély vízbe: 

– Hogy jobban megismerjük egymást, mindenki írjon egy fogalmazást, amelyben mesél  önmagáról, a családjáról és még amiről akar. 

* Franciaországban a gyerekek öt évig járnak alsó tagozatba (école primaire), és ezután következik a felső  tagozat (college), ami négy évig tart, és egy különálló  iskola.

Persze ő egészen más, mint a tanító néni!  Magas, szakállas, kockás inget és koptatott far mert visel. Az jutott eszembe, hogy amikor nem a tárgyas ragozással foglalkozik, akkor biztos  lelkesen fát vág. 

Fura alak ez a franciatanár! De szerencséje  van, mert imádok írni. Úgyhogy bele is kezdtem. 

„Ha a keresztnevemet kérdezik, azt felelem, hogy  Lulu, de az igazi nevem Lukrécia. Kiskoromba nagyon haragudtam a szüleimre e miatt a nevetséges név miatt, de most, hogy már felsőbe  járok – igaz, hogy csak a mai nap óta –, sokkal  érettebb vagyok. 

Magas vagyok, és barna hajú. Az arcomon lévő gödröcskék becsapósak, mert ha duzzogok,  akkor is úgy tűnik, mintha mosolyognék. 

Anyukámmal és a második apukámmal,  Georges-zsal élek, na meg a féltestvéremmel, Victorral. Victor sokkal kisebb nálam. Még iskolatáskával jár, és tanító néni tanítja.

Az én szobám legfelül van, az öcsémé mellett. A szüleinké eggyel lejjebb. Az első emeleti  nagy dolgozószobát közösen használják, de ha  vendég jön, ott alhat. A földszinten található  a konyha és a nappali. Még egy kis kertünk is van, ahol sétáltathatnám a kisállatomat, ha  lenne. 

Még egészen kicsi voltam, amikor Georges a második apukám hozzánk költözött. Ő légi  irányító. Régebben úgy gondoltam, hogy ő irányítja a felhők mozgását, hogy merre menjenek. Georges gyakran mondogatja, hogy öregkorában elektromos széket szerel a lépcsőkorlátra, ahogy egy reklámban látta. Victor ilyenkor mindig azt mondja: 

– No para, apa! Nem lesz rá szükséged, majd  a kertben ácsolunk neked egy kuckót! Anyukám ügyvéd: védi az embereket a bíróságon, aztán meglátogatja őket a börtönben. Nem nagyon szokott főzni. Az öcsém min dig a szemére hányja, hogy nem olyan, mint  a többi anyuka. Victor imádja a szabályokat.  Nem szereti, ha valaki nem tartja be őket, már pedig anyával épp elég a baja. 

Úgyhogy amikor Georges előbb ér haza,  mint anya, ő áll neki főzni, és el kell ismernem,  egész szépen halad.

Ami az apukámat illeti, az már bonyolultabb ügy. Ő nem nősült meg újra, viszont legalább tizenöt menyasszonya volt öt év alatt.  Még jó, hogy nem vette el mindegyiket, mert nem bírnám megemészteni azt a sok esküvői  tortát. 

A barátnői mind jóval fiatalabbak nála. El jön majd a nap, amikor egyidősek lesznek velem. Nem is rossz, mert ha elmegyek hozzá,  legalább lesz kéznél egy barátnőm.

Ő művész, szobrász és festő, és nagyon  büszke vagyok rá. Néha kiállítja a műveit, de nem  adja el őket, mert állítása szerint a művészete nem  közönséges piaci termék. Anya ilyenkor kiborul, és közli vele: 

– Még jó, hogy léteznek drogdílerek és más bűnözők, hogy a lányodnak legyen miből öltözködnie, ennie és szórakoznia! 

Minden második vagy harmadik hétvégén apukámhoz kell mennem. De általában inkább  ő jön hozzánk. Georges-zsal nagyon jól megér tik egymást. Anyának az a véleménye az exéről, hogy agyilag tizenöt éves, de én inkább nyolc éveset mondanék. 

Apa minden hónapban elvisz az anyukájához. A nagyim nagyon öreg és nagyon elegáns.  Hanna a neve. Elég messze lakik, egy egész  napba telik az út oda-vissza. 

Sajnos néha elfelejt dolgokat, például nem mindig ismer meg minket. 

Amikor megérkezünk, apa megöleli, de ő  a kezét nyújtja neki, és így szól: »Engedje meg, hogy bemutatkozzak.« vagy:  »Ó, apa, írd alá az ellenőrzőmet!«  vagy pedig: »Á, ön az az egyszarvú, akivel a ló versenypályán találkoztam, amikor Coty elnökkel ebédeltem?« Mindent elfelejt, kivéve a bridzs szabályait és a halas káposzta receptjét. 

Nagyon szeretem a nagyit. Ha vele vagyok,  évente tizenkétszer változtathatok keresztnevet  és személyiséget, mert csak öt percre nyúlik  vissza a memóriája. 

Tegnap Scarlett vacsorázott nálunk. Ő az  anyukám anyukája, és mellettünk lakik. Azt  akarja, hogy Scarlettnek hívjuk, pedig a valódi neve Arlette. 

– Tudod, drágám, már az is épp elég nehéz,  hogy az ember negyvenéves, hát még ha ilyen  öreges keresztneve van – szokta mondani.

Ilyenkor nem mondom meg neki, hogy milyen szuper volt a hatvanadik szülinapja, pedig  akkor még kicsi voltam, és már jó régen volt.  Nem venné jó néven. 

Most épp kék és szőke a haja. A nyári szünet előtt vagy tizenöt kínai betűt tetováltatott  a karjára. Amikor Victor megkérdezte tőle, hogy  mit jelentenek, lehunyta a szemét, és csak enynyit mondott: 

– Gérard. Azt jelentik, hogy Gérard. – Majd hozzátette: 

– »Ha benne ő nem él, halott világ a táj.«* 

Nos, a nagymamám egyik különlegessége, hogy rengeteg idézetet és közmondást ismer. Néha azon gondolkodom, hogy vajon szándékosan kapcsol-e össze mindig valami idézetet az életével,  

* Georges Lamartine: Magány– ford. Rónay György

Tegnap este vacsoránál Viktor föltette az  asztalra Lábost, a házinyulát. Mama üvöltött Georges azonban megőrizve a nyugalmát közölte, hogy elvárna némi tiszteletet a dolgozó  iránt, akinek hála, mindig van mit ennünk. Én  pedig egész egyszerűen idióta törpének neveztem az öcsémet.

Scarlett viszont csak ennyit mondott – Egy nyúl nagyon jól mutat az asztalon.  Legközelebb, ha vacsoravendégeim lesznek, add kölcsön, Victor. 

Mindenkinek adtam egy puszit, leszámítva természetesen Victort, és fölmentem a szobámba.  Nagyon szeretem őket, de meg kell érteniük,  hogy már nem vagyok kisgyerek, aki vihog, ha  megcsiklandozzák. Ka-masz lány vagyok. Ez  a két szótag mostantól legalább öt évig rajtam  ragad. Anya azt mondja, ez egy hálátlan kor.  Victor szerint pedig pocsék kor.

Vacsi előtt lehalkítottam a telómat, és láttam,  hogy a Csajok egyenként háromszor hívtak.  A Csajok, vagyis Aline, Coline és Pauline, a legjobb barátnőim. Most nem mondok többet róluk, mert annyira szeretem őket, hogy még oldalakon át tudnék mesélni. 

Georges és anya gyakran emlegetik, hogy amikor annyi idősek voltak, mint én, az egész  családnak csak egyetlen telefonja volt, méghozzá  az előszobában. 

Mit kezdjek én ezekkel a dinoszauruszokkal?

Holnap Georges szülei eljönnek hozzánk, és egy hétig maradnak. Az Atlanti-óceán mellett laknak, a tengerparton. Jobban mondva, az  nem is igazi tenger, mert jéghideg. Irtó aranyosak, és mindig azt mondogatják, hogy semmi  különbséget nem tesznek az öcsém és köztem,  pedig én nem is vagyok az igazi unokájuk. Szerintem nem kéne annyit mondogatniuk, mert nyugodtan tehetnének különbséget. 

Gyakran töltjük náluk a vakációt. Scarlet lenézi őket, Victor pedig úgy tesz, mintha játszana az ajándékokkal, amiket kap tőlük. Micsoda  stréber! Én bírom őket, mert ha nálunk vannak, minden nyugisabb. Georges és anya korábban mennek el és később jönnek haza, Scarlett otthon marad, Victor videójátékok helyett tornyokat és hidakat épít legóból, én pedig nyugodtan olvashatok a kertben. 

Anya gyakran mondja Georges-nak – Az a baj a szüleiddel, hogy túlzottan normálisak. 

Nem mindig osztom a véleményét, de ebben  igaza van…” 

Az óra végét jelző csengő riasztott fel. Máris? A tanár úr körbe ment a padok között,  és beszedte a fogalmazásokat. A mellettem ülő lány alig írt valamit.

Én még sokáig tudtam volna folytatni, de  épphogy csak le tudtam írni a befejezést: „Nos, ezt tudom elmondani a fura családomról és az életemről általában. 

Jaj, a lényeget majdnem elfelejtettem: író szeretnék lenni. 

A nevem Lulu, és imádom az életet.

A könyvet itt találod!

[prologusblog]

Könyvheti megjelenések: GABO Kiadócsoport

Érkezz felkészülten a 95. Ünnepi Könyvhétre! Mutatjuk a GABO Kiadócsoport – azaz a GABO, Trubadúr Könyvek és a Ciceró Könyvstúdió újdonságait! GABO Kiadó Patrick Rothfuss: A vágyak közti keskeny út “Patrick Rothfuss „A ménkűfa” című novellája új változatával visszatér A királygyilkos krónikája világába. A kétszeresére bővített történetet Nate Taylor pazar grafikái illusztrálják. Ez a…

[captain-levi-universe]

11 april 2022

P A P E R G I R L S V O L 2

Kiadó: CICERÓ KÖNYVSTÚDIÓ

Szerző: Brian K. Vaughn

Fordító: Szép Eszter

Oldalak száma: 128

Megjelenés: 2022. március 17.

[labjegyzet]

Olvass bele Dianna Wynne Jones fantasyregényébe!

Ingary földjén, ahol tényleg léteznek hétmérföldes csizmák és láthatatlanná tévő köpenyek, Sophie Hatter magára vonja a Puszták Boszorkányának baljós figyelmét, aki aztán átkot is mond a lányra.

I. fejezet 

Amelyben Sophie kalapokkal beszélget

Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek valóban léteznek, igazi balszerencse három közül a legidősebbnek születni. Mindenki tudja, hogy te leszel az első közületek, aki elbukik, és te jársz a legrosszabbul, amikor elindultok szerencsét próbálni.

Sophie Hatter három nővér közül volt a legidősebb. Még csak nem is egy szegény favágó lánya volt, ami esélyt jelenthetett volna a boldogulására, legalábbis a mesékben. Szülei jómódúak voltak, és egy nőikalap-boltot üzemeltettek Market Chipping virágzó városában. Igaz, hogy édesanyja még akkor elhunyt, amikor Sophie két-, húga, Lettie pedig csak egyéves volt, apjuk azonban feleségül vette a legfiatalabb bolti eladóját, egy Fanny nevű csinos, szőke lányt, aki hamarosan életet adott a harmadik testvérnek, Marthának. Ettől Sophie-nak és Lettie-nek gonosz mostohanővérekké kellett volna válniuk, ahogy az szokás, ám a három lány mégis szépen felcseperedett együtt – bár Lettie volt az, akit mindenki a legszebbnek mondott közülük. Fanny mindhárom lánnyal ugyanolyan kedvesen bánt, és a legkevésbé sem kedvezett Marthának.

Mr. Hatter büszke volt lányaira, és a város legjobb iskolájába járatta őket. Sophie volt a legszorgalmasabb közülük. Rengeteget olvasott, és elég hamar ráébredt, hogy elsőszülöttként vajmi kevés esélye van egy érdekesebb jövőre. Bár ez csalódással töltötte el, az valamelyest mégis boldoggá tette, hogy a húgairól gondoskodhatott, és hogy majd segíthet meglelni Martha szerencséjét, ha eljön az ideje. Mivel Fanny mindig a boltban serénykedett, Sophie volt az, aki vigyázott a két kisebbre, akik között mindennapos volt a hajhúzogatás és sikoltozás. Lettie semmiképpen sem akart beletörődni, hogy Sophie után ő kell legyen a második legszerencsétlenebb.

– Ez nem igazságos! – méltatlankodott gyakran Lettie. – Csak azért jár Marthának mindenből a legjobb, mert ő született a legfiatalabbnak? Én egy herceghez fogok feleségül menni, úgy bizony!

Amire Martha mindig úgy vágott vissza, hogy ő anélkül is nagyon gazdag lesz, hogy bárkihez hozzá kelljen mennie. Sophie-nak ilyenkor mindig szét kellett választania őket, majd megvarrni az elszakadt ruháikat. Nagyon ügyesen bánt a tűvel, idővel már új holmikat is készített a húgainak. Például ott volt az a sötét rózsaszín ruhácska, amit Lettie-nek varrt Májusnapra (még a történetünk kezdete előtt), s amelyre ­Fanny azt mondta: úgy néz ki, mintha a legdrágább kingsburyi boltból származna.

Ekkoriban kezdtek el újra a Puszták Boszorkányáról beszélni az emberek. Azt suttogták, a Boszorkány a király lányának életére tört, ezért a király utasította személyes varázslóját, Suliman mágust, hogy menjen a Pusztákra, és számoljon le a Boszorkánnyal. Úgy tűnt, Suliman mágusnak a Boszorkánnyal nem, a saját életével viszont sikerült leszámolnia.

Ezért amikor pár hónappal később egy hatalmas, fekete palota jelent meg hirtelen a Market Chipping feletti dombokon, kormos füstfelhőket okádva négy magas, karcsú tornyából, mindenki egészen biztos volt abban, hogy a Boszorkány ismét kimozdult a Pusztákról, és arra készül, hogy rettegésben tartsa az országot, épp, mint ötven évvel korábban. Az emberek félni kezdtek. Senki sem járt kint egyedül, főként nem este. Hogy még ijesztőbb legyen a dolog, a kastély nem is maradt egy helyben. Néha csak egy nagy, fekete foltnak látszott az északnyugati ingoványon, vagy a keleti sziklák környékén magasodott, máskor pedig egyenesen lejött a dombokról, hogy letelepedjen az északra fekvő utolsó farm mögött, a hangafűben. Vándorlás közben is látták néha, olyankor piszkosszürke füst gomolygott a tornyaiból. Egy ideig mindenki biztosra vette, hogy hamarosan betér a völgybe is, és a polgármester már azt emlegette: a királyhoz küldet segítségért.

De a palota továbbra is csak a dombok környékén kóborolt, és az is kiderült, hogy nem a Boszorkányé, hanem Howl varázslóé. Ám ez utóbbinak sem örültek az emberek. Bár úgy tűnt, egyelőre nem akarja elhagyni a dombokat, a varázslóról az a hír járta, hogy saját szórakoztatására fiatal lányokat rabol, majd kiszívja a lelküket. Mások szerint a szívüket ette meg. Végtelenül hidegvérű és szívtelen varázslónak tartották, akitől egy lány sem lehetett biztonságban, ha Howl egyedül találta. Sophie-t, Lettie-t és Marthát a többi Market Chipping-beli lányhoz hasonlóan figyelmeztették, hogy sose járjanak egyedül, ami miatt ők elég sokat bosszankodtak. Azon töprengtek, vajon mire használhatja Howl varázsló az összegyűjtött lelkeket.

Hamarosan azonban egész más dolgok töltötték ki a gondolataikat: Hatter úr hirtelen meghalt, pont, amikor Sophie elég idős lett ahhoz, hogy abbahagyhassa az iskolát. Ekkor derült ki, hogy Hatter úr tényleg büszke volt a lányaira. Túlságosan is. A magas tandíjak miatt ugyanis igen komoly adósság maradt a kalapboltra. A temetés után Fanny az üzlet mellett álló házuk nappalijában leült a lányokkal, és elmagyarázta a helyzetet:

– Attól tartok, mindegyikőtöknek ott kell hagynia az iskolát – mondta. – Osztottam, szoroztam, és úgy tűnik, az egyetlen lehetséges módja annak, hogy továbbra is fenntartsuk az üzletet, és gondoskodhassam rólatok, az az, hogy tanoncnak álljatok valami ígéretes műhelyben. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy mind a boltban maradjatok, nem lenne túl észszerű. Ezért így határoztam. Először is Lettie…

Lettie felnézett, ragyogott a szépségtől és az egészségtől, amit még a gyász és a fekete ruhák sem rejthettek el.

– Szeretnék még tanulni – mondta a lány.

– És úgy is lesz, szívem – felelte Fanny. – Elintéztem, hogy Cesarinál, a cukrásznál tanonckodhass. Úgy hírlik, hogy a tanítványai királyokként és királynőkként élnek, így biztosan nagyon boldog leszel ott, ráadásul hasznos szakmát is tanulsz. Mrs. Cesari jó vevő és remek barát, beleegyezett, hogy a pártfogásába vegyen.

Lettie felnevetett, de a hangján érződött, hogy egyáltalán nem örül.

– Rendben, köszönöm – mondta. – Micsoda szerencse, hogy szeretek főzni!

Fanny megkönnyebbültnek látszott; Lettie néha kellemetlenül makacs tudott lenni.

– Martha, te jössz – folytatta. – Tudom, hogy még kissé fiatal vagy ahhoz, hogy dolgozni kezdj, ezért olyasmire gondoltam, ami hosszú, nyugodt tanulóéveket biztosít számodra, és hasznodra válik, bármihez is szeretnél kezdeni később. Emlékszel régi iskolai barátomra, Annabel Fairfaxre?

A vékony, szőke Martha hatalmas, szürke szemével Fannyra meredt, majdnem olyan makacsul, mint Lettie szokta.

– Arra gondolsz, aki olyan sokat beszél? – kérdezte. – Ő nem boszorkány?

– De bizony az. Van egy takaros kis házacskája, és a Folding-völgy minden szegletéből járnak hozzá ügyfelek – bólogatott buzgón Fanny. – Remek asszony, Martha. Megtanít mindenre, amit tud, és bemutat majd téged minden előkelőségnek, akit csak Kingsburyben ismer. Sínen lesz az életed, mire kikerülsz a szárnyai alól.

– Végül is kedves hölgy, rendben – egyezett bele Martha.

A beszélgetést hallgatva Sophie úgy érezte, Fanny mindent a lehető legjobban rendezett el. Lettie második lányként nem vihette túl sokra, ezért Fanny olyan helyet választott neki, ahol talán találkozik majd egy jóképű, fiatal tanoncfiúval, és boldogan élhet mellette. Martha, akinek az volt a sorsa, hogy kitörjön, és meglelje a szerencséjét, elsajátíthatja a boszorkánymesterség fortélyait, és gazdag barátokra tehet szert, akik egyengethetik az útját a jövőben. Ami pedig őt magát illeti, Sophie már biztosra vette, mi következik. Nem is lepte meg Fanny mondanivalója.

– Sophie kedves, úgy tartom helyesnek és igazságosnak, hogy te örököld a kalapboltot, mikor majd visszavonulok, mivel te vagy a legidősebb. Tehát úgy döntöttem, hogy magam mellé veszlek tanoncnak, és megadom számodra a lehetőséget, hogy kitanuld a szakmát. Mit szólsz hozzá?

Sophie mégsem mondhatta erre: már beletörődött, hogy neki a kalapkészítés maradt. Hálásan mondott köszönetet érte.

– Akkor ezt megbeszéltük! – állt fel Fanny.

Másnap Sophie segített Marthának becsomagolni a ruháit, és az azt követő reggelen mind kikísérték a fuvaros szekeréhez, amelyen útnak indult. Ahogy ott ült rajta, aprónak, merevnek és idegesnek tűnt. Martha riadtsága érthető volt, hiszen Felső-Foldingba éppen a dombokon át vezetett az út, amerre Howl varázsló palotája kószált.

– Minden rendben lesz Marthával – mondta Lettie. Ő maga azonban nem tartott igényt semmilyen segítségre a pakolásnál.

Amikor a Marthát és a csomagjait szállító kocsi eltűnt a láthatáron, Lettie egy párnahuzatba tömte a holmiját, majd adott a szomszéd fiúnak hat pennyt, hogy talicskázza el Cesariékhoz a Piactérre. Lettie a talicska mög��tt masírozott, és sokkal vidámabbnak tűnt, mint Sophie várta. Bár… ő legalább már maga mögött hagyhatta a kalapboltot.

A fiú nemsokára egy sietve papírra vetett üzenetet hozott vissza Lettie-től, amely szerint a lány már lepakolta a csomagjait a szálláson, és a Cesarinál eltöltendő idő remek szórakozásnak ígérkezik. Egy hétre rá a fuvaros is hozott levelet Marthától, hogy épségben megérkezett, és Mrs. Fairfax „nagyon kedves, és mindent mézzel eszik, mivel méheket tart”. Ezután Sophie jó ideig nem hallott a húgairól, mivel ő is megkezdte tanonckodását, már aznap, amikor Martha és Lettie elmentek.

Persze Sophie akkor már sok mindent tudott a kalapokról. Kiskora óta szabad bejárása volt a nagy műhelybe, ahol a fejfedők elnyerték formájukat, nem messze tőlük pedig virágok, gyümölcsök és egyéb díszek készültek viaszból és selyemből. Jól ismerte a bolt alkalmazottait is, a legtöbbjük már akkor ott dolgozott, amikor még az édesapja is csak gyerek volt. Ismerte Bessie-t, az egyetlen megmaradt eladót, minden vevőt, és azt a férfit is, aki a félkész, megformálásra váró szalmakalapokat hozta. Ismerte a többi szállítót is, és tudta, hogyan kell a téli kalapokhoz nemezt készíteni. Fanny már nem taníthatott neki túl sokat – talán csak azt, hogyan kell a legügyesebben eladni egy kalapot.

– Okosan vezesd rá a vevőket a nekik való kalapra – magyarázta kedvesen Fanny. – Eleinte mutass nekik olyanokat, amik nem túl jók, így azon nyomban észreveszik majd a különbséget, ha fölveszik az igazit.

Valójában Sophie nem nagyon adott el kalapokat. Néhány napig a műhelyben szemlélődött, utána Fanny körbevezette őt a posztó- és a selyemkereskedőnél, majd megtanította neki a kalapdíszítést. Ettől kezdve Sophie egy kis fülkében üldögélt a bolt hátuljában, rózsákat varrt a főkötőkre és fátylat a kalapokra, selyemmel bélelte őket, majd viaszgyümölcsökkel és szalagokkal díszítette őket. Nagyon ügyes volt, és szerette ezt csinálni. De magányosnak érezte magát, és kissé unatkozott is. A műhelyben dolgozó többi ember túl idős volt ahhoz, hogy szórakoztathassák, és úgy tekintettek rá, mint aki majd egyszer megörökli az üzletet. Még Bessie is így bánt vele. Ha nagy ritkán beszélgettek, az eladólány egyetlen témája az a földműves volt, akihez a Májusnap utáni héten készült feleségül menni. Sophie leginkább Fannyt irigyelte, aki akkor mehetett alkudozni a selyemkereskedővel, amikor csak akart.

A legérdekesebb dolog a vevők beszélgetésének kihallgatása volt. Senki sem tud úgy kalapot venni, hogy ne pletykálkodna közben. Sophie a fülkéjében varrogatva hallgatta, hogy a polgármester soha nem eszik zöld színű zöldséget, hogy Howl varázsló kastélya ismét megkerülte a szirteket, és hogy az az ember… A beszélgetés mindig elhalkult, ha Howl varázsló került szóba, de Sophie így is ki tudta venni, hogy a múlt hónapban elkapott egy lányt a völgyben. „Kékszakáll!” – rebegték a suttogók, majd újra felcsapott a hangjuk, hogy megvitassák Jane Farrier szégyenteljes, új frizuráját. Jane aztán biztos nem bájolná el még Howl varázslót sem, nemhogy egy tiszteletre méltó férfit. Utána megint egy suttogva elejtett, félelmetes pletyka következett a Puszták Boszorkányáról. Sophie kezdte úgy érezni, hogy Howl varázsló és a Puszták Boszorkánya összeillő pár lennének.

– Mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Szép kis párocska lenne – jegyezte meg Sophie az épp díszített kalapnak.

Ám a hónap vége felé hirtelen az összes bolti pletyka tárgyává Lettie vált. Úgy tűnt, Cesariék boltja nap mint nap megtelt úriemberekkel, akik nagy mennyiségű süteményt vásároltak, s ragaszkodtak ahhoz, hogy Lettie szolgálja ki őket. A lány már tíz házassági ajánlatot kapott, a polgármester fiától kezdve az egyszerű utcaseprőig, de mindet visszautasította, arra hivatkozva, hogy még túl fiatal egy ilyen nagy horderejű döntéshez.

– Szerintem ez elég észszerű tőle – közölte Sophie az éppen készülő, selyemmel díszített főkötővel.

Fanny viszont elégedett volt a hírek hallatán.

– Tudtam, hogy minden rendben lesz! – lelkendezett. Sophie-nak úgy tűnt, Fanny örül, hogy Lettie már nincs a közelében.

– Lettie rosszat tesz az üzletnek – magyarázta ismét a főkötőnek, miközben a gombaszínű selymet igazgatta. – Rajta még te is elbájoló lennél, te lompos, öreges holmi. A többi hölgy csak ránéz Lettie-re, és máris kétségbeesik!

Ahogy teltek a hetek, Sophie egyre többet beszélgetett a kalapokkal. Más nem nagyon akadt, akihez szólhatott volna. Fanny a nap nagy részében alkalmi vételek vagy új vásárlók után járt, Bessie-t pedig lefoglalta a kiszolgálás, és hogy mindenkinek elújságolja az esküvői terveit. Sophie-nak szokásává vált, hogy a befejezett kalapokat felrakja az állványra, ahol majdnem úgy festettek, mintha valódi fejek lennének, csak test nélkül. Majd némi tűnődés után elmesélte a fejnek, milyennek is kellene lennie az alatta lévő testnek. Pontosan úgy hízelgett a kalapoknak, ahogy egy vásárlónak szokás:

– Rejtélyes vonzerőd van – dicsérte az egyik halványan csillogó fátyolost. Egy szélesebb krémszínűnek pedig, ami felhajtott karimáján rózsákat viselt, ezt mondta:

– Neked pénzes úrhoz kell feleségül menned! – Ezután egy hernyózöld szalmakalaphoz fordult, melyen kacskaringós zöld toll ékeskedett: – Üde vagy, mint egy tavaszi levélke. – A rózsaszín főkötőket bájosnak tartotta, a csinos, bársonnyal díszített kalapokat pedig szellemesnek. A végére a gombaszínű selyemmel borított főkötőt hagyta: – Arany szíved van. Ezt észreveszi majd egy magas rangú személy, és beléd szeret. – Azért éppen ezt mondta, mert tulajdonképpen sajnálta azt a főkötőt. Olyan kis egyszerűnek tűnt.

Másnap Jane Farrier bement a boltba, és megvette. A frizurája valóban kicsit furcsának tűnt, és Sophie a fülkéjéből kilesve azt gondolta, hogy úgy néz ki, mintha Jane egy rakás piszkavas köré tekerte volna a haját. Kár, hogy azt a főkötőt választotta. Bár akkortájt mindenki kalapokat és főkötőket vásárolt: mindenképp elvitte volna valaki. Talán Fanny rábeszélése tette, talán csak a tavasz közeledte, de a kalapüzlet határozottan felkapottá vált. Fanny egyre gyakrabban mondogatta némi bűntudattal a hangjában:

– Azt hiszem, nem kellett volna ilyen sietve elküldeni Marthát és Lettie-t. Ilyen körülmények között talán mégis megéltünk volna.

Olyan sok vásárló jött, ahogy közeledett a Májusnap, hogy komor, szürke ruhát öltve Sophie-nak is ki kellett segítenie a boltban. De a nagy forgalom miatt egyre nehezebb volt két vevő kiszolgálása között időt szakítani a díszítésre, ezért esténként hazavitte magával a készülő kalapokat, és lámpafény mellett késő éjszakába nyúlóan dolgozott, hogy elkészüljön a másnapra szánt adaggal. A hernyózöld kalap, amilyet a polgármester felesége is hordott, nagyon keresett lett, csakúgy, mint a rózsaszín főkötők. Április utolsó hetében aztán valaki a gombaszínű iránt kezdett érdeklődni, amilyet Jane Farrier is viselt, amikor megszökött Catterack grófjával.

Aznap éjjel, varrás közben, Sophie kénytelen volt belátni, hogy az élete elég unalmas. Ezután, ahelyett, hogy beszélt volna a kalapokhoz, mindet felpróbálta, amint elkészültek, és megszemlélte magát a tükörben. Ez hiba volt. A komor, szürke ruha nem állt jól Sophie-nak, különösen most, hogy a szeme karikás lett az állandó varrástól, ráadásul vöröses árnyalatú hajához sem a hernyózöld, sem a rózsaszín nem passzolt. A gombaszín-berakásos pedig egyszerűen fásultnak mutatta.

– Mint egy vénlány… – állapította meg Sophie.

Nem mintha ő is grófok után sóvárgott volna, mint Jane Farrier, és arra sem vágyott, hogy a fél város házassági ajánlatokkal halmozza el, mint Lettie-t. Mégis szeretett volna valami olyat tenni – bár elképzelni sem tudta, hogy mit –, ami egy kicsit érdekesebb, mint folyton kalapokat díszíteni. Arra gondolt, másnap szakít majd némi időt arra, hogy meglátogassa Lettie-t, és beszélgessen vele.

De nem ment el. Vagy nem talált alkalmas időpontot, vagy nem maradt rá energiája, vagy a Piactér tűnt túl távolinak, esetleg eszébe jutott, hogy ha egyedül indul útnak, Howl varázsló leselkedhet rá. Akárhogy is, napról napra egyre megvalósíthatatlanabbnak tűnt a gondolat, hogy meglátogassa a húgát. Nagyon furcsa volt… Sophie mindig is úgy gondolta, majdnem olyan határozott, mint Lettie. Most viszont rá kellett jönnie, hogy néhány dolgot csak akkor tud megtenni, ha már nem maradt több kifogása.

– Ez abszurdum! – jelentette ki egyszer. – A Piactér csak két utcára van ide. Ha futok… – Majd megfogadta magának, hogy Májusnapon, amikor zárva lesz az üzlet, elmegy Cesariékhoz.

Ekkoriban már új pletyka keringett a boltban. Azt mondták, hogy a király összeveszett az öccsével, Justin herceggel, aki száműzetésbe vonult. Senki sem tudta a vita okát, de néhány hónappal korábban az álruhás herceg valóban áthaladt Market Chippingen úgy, hogy senki nem tudott róla. A király Catterack grófját küldte, hogy keresse meg a herceget: így találkozott a gróf Jane Farrierrel. Sophie szomorúan hallgatott és figyelt. Úgy látszott, mégis történnek érdekes dolgok, csak éppen mindig valaki mással. Sophie úgy gondolta, jó lenne már beszélgetni Lettie-vel…

Eljött a Májusnap. Már hajnaltól vidámság töltötte meg az utcákat. Fanny korán elment, de Sophie-nak még be kellett fejeznie néhány elkezdett kalapot; énekelgetve dolgozott rajtuk. Elvégre Lettie is dolgozik ma, hisz Cesariék ünnepnapokon éjfélig nyitva szoktak lenni.

Veszek majd náluk egy tejszínes süteményt, döntötte el magában Sophie. Már nem is tudom, mikor ettem olyat utoljára. Közben izgatottan figyelte az ablak előtt elhaladó forgatagot: az élénk ruhákat, az ajándékárusokat, a gólya­lá­basokat.

De amikor végre szürke kendőt terített szürke ruhája fölé, és az utcára lépett, valahogy elszállt az izgalma. Kissé levertnek érezte magát. Túl sokan siettek el mellette nevetgélve és kiabálva, túl nagy volt a lárma és a lökdösődés. Sophie úgy érezte, hogy az utóbbi néhány hónapban, amelyet varrogatással és ücsörgéssel töltött, öregasszonnyá, vagy legalábbis öregesen bizonytalanná vált. Szorosabbra húzta magán a kendőjét, és házak falához lapulva óvakodott tovább, így próbálva elkerülni a tömeget. Amikor hirtelen durranások sorozata hallatszott valahonnan föntről, azt hitte, menten elájul. Felpillantott: Howl varázsló palotája állt a domboldalon, közvetlenül a falu fölött, és innen nézve olyan közelinek látszott, mintha a házak kéményein ülne. Kék lángok törtek elő mind a négy tornyából, a nyomukban pedig kék tűzgolyók szálltak a magasba, majd ijesztően robbantak széjjel. Mintha Howl varázslót igencsak bosszantotta volna a Májusnap. Vagy talán csak megpróbált csatlakozni az ünnepléshez a maga sajátos módján. Sophie túlságosan rémült volt ahhoz, hogy tovább gondolkodjon ezen. Ha nem járt volna már félúton, nagy valószínűséggel visszafordul. Így inkább szaporábban kezdte kapkodni a lábát.

– Mégis miből gondoltam azt, hogy érdekesebb életre vágyom? – kérdezte magától futás közben. – Folyamatosan rettegnék! Ezzel jár legidősebbnek lenni a három közül.

A Piactérre kiérve, ha ez lehetséges, még rosszabbul érezte magát. A téren elég sok fogadó állt, amelyek előtt fiatal férfiak parádéztak kissé már ittas állapotban, földet söprő, hosszú ujjú köpenyekben, csatos csizmáikkal dobbantgatva, amelyeket munkanapokon eszükbe sem jutott volna felvenni. Hangos megjegyzéseiktől harsogott a környék, és a lányokat sem féltek leszólítani. A lányok pedig párosával sétálgatva éppen arra vártak, hogy leszólítsák őket. Májusnapon ez teljesen megszokott volt, Sophie mégis megrémült tőle. És amikor egy rendkívüli, kék-ezüst öltözetet viselő fiatal férfi felfigyelt rá, és úgy döntött, megszólítja, Sophie egy kapualjba húzódva igyekezett elrejtőzni.

A fiatal férfi meglepetten nézett rá.

– Semmi baj, te kis szürke egérke – nevetett kissé szánakozva. – Csak egy italra akarlak meghívni, ne nézz már olyan riadtan!

A sajnálkozó tekintet láttán Sophie elszégyellte magát. A férfi nagyon jóképű volt kicsit csontos, intelligens arcával – már jócskán benne járhatott húszas éveiben – és gondosan ápolt, szőke hajával. Kék köpönyegének ujjai hosszabbak voltak, mint bárki másé a téren, csupa csipkézett szegély és ezüstös berakás.

– Ó, nem, köszönöm, ha nem bánja, uram – hebegte Sophie. – Éppen a húgomhoz tartok.

– Akkor hát menj – nevetett a fiatalember. – Milyen jogon tarthatnék távol egy csinos hölgyet a húgától? Szeretnéd, hogy elkísérjelek? Tényleg nagyon ijedtnek látszol.

Kedvesnek tűnt, ezért Sophie csak még jobban szégyellte magát.

– Nem. Nem, uram, köszönöm! – nyögte ki a lány, majd szinte elmenekült az idegen elől. A férfi parfümjének jácint­illata még futás közben is kísérte egy darabig. Milyen előkelő volt! – gondolt vissza rá Sophie, miközben sikeresen átküzdötte magát a Cesariék üzlete előtt álló asztalkákon. 

A cukrászda kerthelyisége zsúfolásig megtelt, és odabent is olyan tömeg és hangzavar fogadta Sophie-t, mintha még mindig a téren lenne. Hamar észrevette Lettie-t a pultnál kiszolgáló többi eladó között: ebben nagy segítségére volt néhány fiatal földműves fiú, akik könyöküket a pultra támasztva bókok özönét zúdították a húgára. Lettie, gyönyörűbben és talán kissé vékonyabban, mint valaha, villámgyorsan rakosgatta a süteményeket a zacskókba, amelyeket aztán ügyes kis csavarással zárt le a levegőben. Két csavarás között oda-oda­lesett, és mosolyogva válaszolgatott nekik. Az üzletben igen vidám volt a hangulat, Sophie-nak pedig szinte úgy kellett utat törnie a pultig.

Végre Lettie is meglátta őt. Egy pillanatra mintha összerezzent volna, majd szeme elkerekedett, szája pedig széles mosolyra húzódott.

– Sophie! – kiáltotta.

– Beszélhetnék veled? – kiabált vissza Sophie. – Valahol.

Kissé tehetetlennek érezte magát, mivel egy szép ruhába bújtatott, vaskos könyök hátrább taszította a pulttól.

– Csak egy perc! – szólt vissza Lettie. A mellette álló lányhoz fordult, és valamit súgott a fülébe. A lány bólintott, majd vigyorogva foglalta el Lettie helyét.

– Most velem kell beérnetek – mondta a tömegnek. – Ki a következő?

– De nekem veled kell beszélnem, Lettie! – tiltakozott az egyik fiú.

– Csevegj Carrie-vel! – válaszolta Lettie. – Én most a nővéremmel akarok beszélni.

Igazából úgy tűnt, senki nem bánja a dolgot. A vendégek odalökdösték Sophie-t a pult végéhez, ahol Lettie várta integetve. Sophie még hallotta, amint megkérik, hogy azért ne tartsa fel egész nap a húgát. Lettie felhajtotta a pult egy deszkáját, s beengedte a nővérét. Majd megragadta Sophie csuklóját, és a bolt hátsó részébe, egy szobácskába húzta, amely teli volt faállványokkal és rekeszekkel, azokon pedig sütemények egész garmadája sorakozott. Lettie két sámlit vett elő.

– Ülj le! – szólt Sophie-hoz, majd szórakozottan belekukkantott a legközelebbi rekeszbe, kivett onnan egy tejszínes sütit, és a nővére felé nyújtotta. – Erre szükséged lehet.

Sophie, miközben belélegezte a sütemény ínycsiklandó illatát, a sámlira roskadt, és úgy érezte, a sírás kerülgeti.

– Ó, Lettie! – sóhajtott fel. – Annyira örülök, hogy látlak!

– Igen, én pedig örülök, hogy ülsz – felelte Lettie. – Mert nem Lettie vagyok… hanem Martha.

A regényt itt találod!

[labjegyzet]

A GABO Kiadócsoport a 29. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!

Idén sem telhet el ősz a Könyvfesztivál nélkül, mi pedig számos újdonsággal és sikerszerzővel készülünk neked a program keretein belül. Találkozzunk a Millenárison 2024.09.26-29. között a három pavilonunk egyikében!

Az Akkord Kiadó, a GABO Kiadó és a Trubadúr Kiadó könyveit a B épületben a B30. pavilonban találjátok, míg a Ciceró Könyvstúdió a D épület D15. pavilonban lesz megtalálható. A B27. pavilonban a saját képregényeink mellett több képregénykiadó köteteit is megtaláljátok!

Programok:

Könyvbemutató és beszélgetés a magyar krimiről

Résztvevők: Baráth Katalin és N. Nagy Zoltán, moderátor: Cserháti Éva

Időpont: szeptember 28. szombat 10.00 https://www.facebook.com/events/1025736455691762

A beszélgetést dedikálás követi 11 órától a B épületben: N. Nagy Zoltán: https://www.facebook.com/events/494623719998416

Baráth Katalin: https://www.facebook.com/events/514696738176121

Francia sikerszerzők Budapesten

Zanzim: https://www.facebook.com/events/1713006805904716 Pierre Assouline: https://www.facebook.com/events/871812087793396/

Papp Dóra dedikálás

Időpont: Szeptember 28. 14:00, D épület dedikálópontján: https://www.facebook.com/events/1472763174118025/

További részletek a fő eseményben: https://fb.me/e/hjEfdDZh

Újdonágainkat a Könyvfesztiválra itt találod: https://gabo.hu/1000239-koenyvfesztival-2024

[labjegyzet]

A Ne érints-sorozat szerzője, Tahereh Mafi egy spinoff-sorozatot jelentett be, melynek első kötete a Watch Me címet viseli

2011-es megjelenése óta a Ne érints-sorozatot állandóan ajánlják a YA disztópikus zsánerben, a Booktoknak köszönhetően második életét éli. Tahereh Mafi pedig úgy döntött, hogy visszatér a Ne érints világához!

Különleges bejelentéséből megtudhattuk, hogy Watch Me címmel egy új spinoff-sorozat első kötete jelenik meg 2025. április 15-én (ez az angol megjelenés dátuma), története tíz évvel a Ne felejts eseményei után játszódik majd, amely az eredeti sorozat hatodik és egyben záró kötete. A történet két új szereplő szemszögéből lesz olvasható, bár egyikük ismerős lehet azoknak, akik már olvasták a Ne érints-könyveket.

"Szeretem ezeket a könyveket. Imádom ezt a világot. És szerintem hihetetlen, hogy a könyvek még mindig a könyvesboltok polcaink vannak és az emberek még mindig olvassák őket” – nyilatkozta az írónő a TODAY.com-nak. „Az ötlet, hogy visszatérhetek ebbe a világba és alkothatok benne, már önmagában is rendkívüli.”

A Ne érints először 2011-ben jelent meg, és a sorozat azóta a TikTok kedvencévé vált, a #shatterme címkén eddig több mint 250 000 bejegyzés található. A Ne érints-könyvekből több mint 10 millió példányt adtak el 33 különböző országban.

A Watch Me lesz Tahereh Mafi tizenkettedik fiatal felnőtteknek szóló könyve, beleértve a Felfeslő királyság című fantasysorozatát is.

„Azt szeretem a legjobban a YA könyvekben, hogy írhatunk a sötétségről – fogalmaz. „Valójában a sötétségről írunk, de mindig abban a reményben, hogy elérjük a fényt, elérjük a reményt."

A Ne érints öt kötete és a kiegészítő novellák elsősorban Juliette Ferrars történetét mesélik el, a halálos érintésű lányét, amint megdönti az elnyomó totalitárius hatalom kormányzását, az úgynevezett Regenerációt. Miközben megtanulja használni saját erejét, családra talál és egy szerelmi háromszögbe keveredik Adam Kent katonával és Aaron Warner Anderson főparancsnokkal.

A Watch Me két új nézőpontot követ: James Andersonét, aki Warner és Adam öccse, valamint Rosabelle Wolffét, aki egy teljesen új szereplő lesz.

Az olvasók úgy emlékezhetnek Jamesre a Ne érints-sorozatból, mint egy életvidám, a körülötte történő borzalmaktól megkímélt 11 évesre. Azóta azonban felcseperedett egy forradalom utáni világban, miután Juliette és Warner megdöntötte a Regeneráció hatalmát. (Megjegyzés: Bár a Regeneráció „elesett, soha nem szűnt meg teljesen létezni” – mondja Mafi.)

Mint Juliette esetében a sorozat elején, a Watch Me is egy börtönben kezdődik, a most 21 éves James-szel.

„A személyisége nem pontosan olyan, mint Warneré, és nem egészen olyan, mint Adamé. Sokkal vidámabb. Kicsit hasonlít az álnagybátyjára, Kenjire” – árulja el Mafi. „Harcol önmagával és a családjával is, amiért továbbra is úgy kezelik, mint egy gyereket.”

Eközben Rosabelle-t a Regeneráció tagjai kiskorától kezdve arra képezték ki, hogy a hatalom eszméinek hirdetőjévé és orgyilkossá váljon.

„Mégis nagyon-nagyon bonyolult a viszonya a Regenerációval és az abban betöltött pozíciójával” – fedi fel az írónő.

A Watch Me egy szigeten játszódik, a Regeneráció végső fellegvárában, amelyet megfigyelő államként határoz meg. Rosabelle intenzíven „ellenőrzött módon” él – mondja Mafi.

„Lényegében a saját elméjébe zárva él, és annyira merev és hideg, vagy legalábbis annak tűnik, amennyire James kedves és melegszívű” – mondja. – „Szóval nagyon különbözőek, ami a személyiségüket illeti.”

A Watch Me című kötettel új sorozat indul The Shatter Me Series: The New Republic címmel. Az írónő célja, hogy elérje az eredeti regények rajongóit és új olvasókat szerezzen.

„Teljesen önálló kötet lesz” – mondja Mafi. "Csak arról van szó, hogy ha elolvastad az eredeti sorozatot, akkor találsz ismerős utalásokat és különlegességeket."

De a Ne érints-rajongóknak sem kell aggódniuk: „Viszontlátjátok majd kedvenc szereplőiteket” – teszi hozzá az írónő.

„Mindannyian feltűnnek majd az új sorozatban, láthatjátok őket és megtudhatjátok, hogyan boldogulnak” – nyilatkozta.

A Watch Me 2025 áprilisában kerül az angolszász boltok polcaira keménytáblás és egyedi deluxe kiadásban is (holografikus élekkel!). A rajongók beleolvashatnak a Watch Me-be a Ne érints deluxe kiadásában, amely november 5-én jelenik meg.

A Watch Me hivatalos fülszövege alább olvasható:

James Andersonnak volt egy terve. Vagy legalább is egy terv fele. Csak az számít, hogy sikerült megtennie azt, amit bátyjának, a híres Aaron Warner Andersonnak soha: beszivárgott a Bárka-szigetre, a Regeneráció utolsó menedékébe. Az elmúlt évtizedben egyetlen kívülálló sem tört be az autoriter rezsim fellegvárába, de James odabent van. Egy börtöncellában természetesen, de ami Jamest illeti, a győzelem az győzelem.

Tíz év telt el a Regeneráció bukása óta. Tíz éve, hogy a hírhedt páros – Juliette Ferrars és Aaron Warner Anderson – világméretű felkelést szított és megalapította a Nyugat Új Köztársaságát. Ám egy évtizednyi nyugtalanító csend után a Regeneráció készen áll egy pusztító lépésre, és megvan a tökéletes emberük a feladatra.

Rosabelle Wolffnak volt egy terve. Mindig van terve. A Bárka-szigeten, ahol az állandó megfigyelés szolgáltat biztonságot, még az érzelmeket is óvatosan kell átélni, ugyanis egy képzett bérgyilkos minden mozdulatát szintetikus intelligencia figyeli – és amikor parancsot kap a gyilkolásra, soha nem habozik.

A lüktető akcióval és kínzó romantikával teli Watch Me kirobbanó utazás egy disztópikus tájra, ahol még soha nem volt ilyen nehéz ellenségből szövetségessé, vagy talán még annál is többé válni… Lépj be egy szeretett és lélegzetelállító világba, amely választ követel egy kétségbeesett kérdésre: Kik vagyunk, amikor senki sem figyel?

Forrás: ‘Shatter Me’ Author Tahereh Mafi Announces Spinoff Series and First Book ‘Watch Me’: EXCLUSIVE (today.com)

A szerző magyarul megjelent regényeit itt találjátok!

[labjegyzet]

„Számomra mindig hatalmas élmény részt venni a Könyvhéten, úgyhogy minden percét kiélveztem annak, hogy újra benne lehettem ebben a remek forgatagban.”

Bökös Borbála szerző egy rövid interjúban mesél a Könyvheti élményeiről, új regénye fogadtatásáról és arról, hogy milyen érzésekkel gazdagodott a nemrég megrendezésre került esemény kapcsán.

Mesélj arról, hogy érezted magad a 95. Ünnepi Könyvhéten?

Számomra mindig hatalmas élmény részt venni a Könyvhéten, úgyhogy minden percét kiélveztem annak, hogy újra benne lehettem ebben a remek forgatagban. Ismét találkozhattam a régi barátokkal, de nagyon boldoggá tett, hogy új embereket, új olvasókat és szerzőtárasakat is megismerhettem. A könyves sátrak között járkálva az jutott az eszembe, hogy milyen szerencsések vagyunk mi, olvasó (és író!) emberek, hogy ilyen remek lehetőségeket kapunk az élettől, micsoda gazdag kínálatból válogathatunk, és milyen fantasztikus érzés, hogy ilyen sok ember volt kíváncsi a könyve(in)kre. Nekem még az is sokat jelentett, hogy találkozhattam és végre élőben beszélgethettem azokkal az emberekkel, akiknek rengeteg munkájuk volt a regényem életre keltésében: a kiadói munkatársakkal, a csodálatos szerkesztővel, akivel imádtam együtt dolgozni a szövegen, és nem utolsó sorban a grafikus művésszel, aki a borítóképet megálmodta. Büszke vagyok, és kicsit meghatott is, hogy ilyen profi és minden tekintetben pozitív csapat tagja lehetek.

Volt valamilyen érdekes eset a dedikáláson? Emlékezetes vagy éppen vicces pillanat?

Az egész dedikálás nagyon jó hangulatban telt, és különösen annak örültem, hogy végre „élőben” is találkozhattam az olvasóimmal, olyan emberekkel, akikkel eddig csak az online térben kommunikáltam. Szívmelengető érzés volt az, amikor olyanok jöttek oda hozzám, akik már olvasták a korábbi könyveimet, és bizalmat szavaztak nekem az új regényhez. Elmondták, mi tetszett nekik a régi történetekben, kérdezgettek az új fantasy regényről, a jövőbeli terveimről, engem pedig annyira boldoggá tettek ezek a beszélgetések, mert inspiráltak és motiváltak, hogy hazatérve belevessem magam egy új történet megírásába.

Sok érdekes pillanat ragadt meg bennem: az egyik olvasó a dedikálás mellé még külön kis autogramos könyvecskébe is felkért, hogy írjak pár sort, amit igazán kedves és különlegesen kifinomult gesztusként éltem meg, de említhetném azt a gyermekkori jóbarátot, aki már Budapesten él, de minden könyvbemutatómra eljön és hűségesen rajong az írásaimért. A vele való találkozás, bármennyire is rövidre sikerült, jelentette számomra a legnagyobb feltöltődést.   

Milyen volt a könyv fogadtatása?

A Garabonciások című ifjúsági fantasy tulajdonképpen magára a Könyvhétre jelent meg, de az előzetes olvasói vélemények, a beleolvasók alapján rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Ez egy olyan történet, amelyik bár a kamaszok, fiatal felnőttek korosztályát célozza, mégis megszólítja akár a „felnőttebb” korosztályt is, hiszen minden olyasmi is van benne, amit más generációk, más zsánerek rajongói is kedvelhetnek. Akadt, akinek az alternatív történelmi vonal tetszett, másoknak a mágikus világ felépítése (lúdvércek, sárkaparók, viharmágia stb.), de volt olyan olvasó is, aki a steampunk elemekért rajongott. Az újonnan elindított Facebook írói oldalamon is rengeteg az érdeklődés, kedves visszajelzés, ezúton is bátorítok mindenkit, hogy vegye kézbe a regényt, olvassa, és aztán ossza meg róla a véleményét. Minden építő jellegű kritikának örülök, ezek visznek tovább az írói úton, és igyekszem a tanácsokat, véleményeket, igényeket figyelembe venni és beépíteni a következő regényprojektembe.

A Könyvhét a szélsőséges időjárásról híres. Melyiket választanád, a hőséget vagy az esőt?

Napfényt és meleget kedvelő ember vagyok, a nyár a kedvenc időszakom, bármennyire is perzselő szokott lenni a hőség, úgyhogy erre csakis egy válaszom lehet: a meleg, napos időt választanám. Egyébként pedig meg is beszéltem a garabonciásokkal, hogy az egész Könyvhét idejére kergessék szét a viharfelhőket, és biztosítsák a kellemes, nyári időt. :) A gyakorlatias okokat tekintve meg szerintem inkább olvadozzunk mi, szerzők és olvasók, mint a könyvek ázzanak-fázzanak. :)

Mi az a gondolat vagy érzés, amit az esemény után magaddal vittél?

Ahogy ott nyüzsgött körülöttem az a sok csodás ember, és ahogy akármerre pillantottam, fantasztikusabbnál fantasztikusabb könyveket láttam, csak egy gondolat jutott az eszembe: élni jó, és élvezni kell minden percet! Ki kell élvezni az olvasás adta örömöket, mert az az ember, aki olvas, aki a könyveket tiszteli és szereti, az értéket teremt és azt adja tovább másoknak. Nos, én ilyen értékteremtők, k��nyvszeretők és kultúra-misszionáriusok között mozoghattam, velük beszélgethettem, azt hiszem, nekem a boldogsághoz nem is kellett ennél több. Jó volt közöttük/közöttetek lenni, „odatartozni.” Köszönet érte!

Beleolvasnál a Garabonciásokba? Itt megteheted!

[labjegyzet]

Olvass bele Bökös Borbála új fantasy regényébe!

A szerző ifjúsági regénye páratlan kalandra hív egy olyan mágikus világba, ahol a varázslat mindent átsző.

MÁSODIK FEJEZET

Viharral játszók

Szilke és az öreg Grünwald kiléptek a kórházból, és a parkoló felé vették az irányt. Az öregember olyan ruganyosan lépkedett, hogy a lány alig bírta tartani vele az iramot. Megálltak egy nagy, fekete BMW előtt. Szilke eltátotta a száját, mert még soha nem látott közelről ilyen drága autót. A kocsiból most kiszállt két öltönyös férfi, és kinyitották nekik az ajtót. Keménykötésű, durva alakok voltak.

A lány és a nagyapja beültek hátulra, míg az öltönyösök előre. Szilke magában azt gondolta, hogy a nagyapja valószínűleg elképesztően gazdag lehet, ha ilyen autóra és ilyen testőrökre telik neki. A férfi, aki vezetett, egy szót sem szólt, viszont ahogy megmozdult az ülésen, villanásnyi időre a zakója alól egy tőr vagy inkább kard díszes markolata bukkant elő. A lányt hirtelen kiverte a jeges verejték.

Ezek valamiféle gengszterek, gondolta. Talán mégiscsak a Bagós Nicu keze van a dologban. Istenem, ezek ki fognak engem csinálni!

A testőr, aki az anyósülésen ült, most hátrafordult, és alaposan végigmérte Szilkét. Középkorú férfi volt; szögletes álla, hegyes orra, és félig nyílt ajkai közül előbukkanó éles fogai egy ragadozó benyomását keltették. A halántékánál hosszú vágásnyom éktelenkedett.

– Hisz ez csak egy utcakölyök – jelentette ki hitetlenkedve.

– Biztos, hogy ő az?

– Igen, egészen biztos – válaszolta az öreg Grünwald, majd odafordult Szilkéhez: – Nem kell félned tőlük. Megbízható, rendes fiúk. Ami pedig engem illet: szólíthatsz nagyapának, vagy Grünwald úrnak, vagy Móricz úrnak. Ahogy csak szeretnéd. Viszont nem tegezhetsz, megértetted?

– Meg – felelte Szilke, és kicsit megborzongott.

– Fázol?

– Nem.

– Éhes vagy? Szomjas vagy?

– Köszönöm, nem. Igazán nem.

Egy rövid ideig hallgattak. A testőr most előrefordult, és közönyösen az utat bámulta. Viszont az a férfi, amelyik vezetett, lopva meg-megnézte magának a lányt a visszapillantó tükörben.

Egyszer elvigyorodott, és hátraszólt neki:

– Hé, kicsi, aztán mi a neved?

– Szilkének hívnak.

– Hát, az egy jó név. Engem szólíthatsz Péternek, ez meg itt mellettem Rudi. Aztán tudod-e, hová megyünk?

A lány megrázta a fejét, de élénken figyelni kezdett. Az öreg Grünwald viszont rádörrent Péterre, a sofőrre:

– Még nem volt alkalmam elmagyarázni neki. Hallgass, és figyeld az utat! – Aztán valamivel enyhültebb hangon beszélni kezdett a lányhoz: – Nézd, Szilke, tudom, hogy ez most nem

könnyű neked, de meg kell szoknod, hogy teljesen meg fog változni az életed. Hallottam rólad egyet s mást, tudom, miféle vásott bajkeverő vagy, de ennek mostantól vége. Az én házamban úri nevelést fogsz kapni, és olyasmikre is megtanítalak, amikről eddig még csak nem is álmodhattál. Majd szépen lassan mindent el fogok neked magyarázni.

Szórakozottan megforgatta kezében a botot, és a lányra nézett, mint aki választ vár tőle. Szilke a fejét ingatta:

– Nem hiszem, hogy maga a nagyapám. Mondja meg, mit akar tőlem!

Az öreg felnevetett, majd így felelt:

Hidd csak el, kicsi lány. Mert én olyan ember vagyok, aki bizonyisten nem tesz meg ekkora utat a semmiért, nem fárasztom magamat, csak akkor, ha megéri. A család dolgaiban pedig nem ismerek tréfát. El sem hiszed, mennyire örülök, hogy rád találtam.

– Elkomorodott, és csöndesen folytatta: – Sajnálom, hogy apád és köztem nem alakultak jól a dolgok. Az apád nagyon fiatalon elkerült otthonról. Tudnod kell, hogy neki nem volt olyan jó érzéke azokhoz a dolgokhoz, amiket meg akartam neki tanítani.

– Átható, kék tekintetét a lányra emelte. – Veled, Szilke, azonban más a helyzet. Veled nagyon komoly terveim vannak.

A Rudinak nevezett sebhelyes arcú testőr ekkor hátrafordult, és beleszimatolt a levegőbe. Ijesztően kitágultak az orrcimpái, ahogy Szilke felé szaglászott.

– Á, a Grünwald-vérvonal! Micsoda erő! – motyogta.

Szilke meg mert volna esküdni rá, hogy a sebhely környékén a férfi bőre egy villanásnyi időre pikkelyesre váltott.

A lány most már igazán halálra rémült.

Ezek mind őrültek, gondolta. Teljesen be vannak kattanva.

A kocsi ekkor lassított, majd teljesen megállt, mert pirosat kapott. Szilke kinézett az ablakon. A Rogériusz negyedben jártak. Jól ismerte Váradnak ezt a részét, tudta, hogy éppen a sarkon túl kezdődnek az AN blokkok, két utcával odébb pedig a régi textilgyár elhagyatott épülete terpeszkedik.

A lány olyan gyorsan döntött, hogy maga is meglepődött rajta. Hirtelen feltépte az ajtót, és kiugrott a kocsiból. Az öreg utánakapott, de csak a dzsekijét markolta, amiből Szilke gyorsan ki is bújt, és az a nagyapja kezében maradt.

A lány úgy futott, mint az őrült. Fel a járdára, be a blokkok közé, végig az első sétányon. Hallotta, ahogy az öreg Grünwald utánakiabált:

– Azonnal gyere vissza, ne csinálj ilyen butaságot! Kölyök, nem tudod, mibe kevered magad, ha most elszöksz tőlem!

A lány azonban rá sem hederített. Minden erejét beleadta a futásba, és csakhamar már két utcán is végigszáguldott. Éppen befordult a sarkon az egyik sikátorba, amikor egyszer csak megérezte, hogy üldözik. Hátrafordult, és látta, hogy az öreg a nyomában jár, sőt, mindjárt utol is éri.

Nem hitt a szemének.

Ez egyszerűen nem lehet igaz, álmélkodott. Képtelenség, hogy egy ilyen idős ember ennyire gyors legyen!

Grünwald kabátja kigombolódott, és csak úgy lobogott a szélben. Szilke ekkor berohant a sikátorba, amelynek a végében ott állt egy szemeteskonténer meg egy kupac téglatörmelék. Könnyedén átszökkent felettük. Legnagyobb meglepetésére a nagyapja tartotta vele a lépést. Ő is átugrott az akadályokon, és már olyan közel járt hozzá, hogy a lány szinte hallotta a légzését. Szilke hátra-hátrapillantott. A két testőrt nem látta sehol, de az is éppen elég idegességgel töltötte el, hogy a nagyapját nem sikerült leráznia.

Az utcák és a sikátorok ide-oda kanyarogtak, egyre szűkültek, és a lány azzal biztatta magát, hogy jól ismeri a terepet, itt nincs, aki megverje futásban. Most mintha elveszítette volna az üldözőjét, már nem látta sehol. De még nem lassított, minden érzékével veszélyt szimatolt. A kishaverok olyan sebesen kotródtak el az útjából, hogy alig vette észre őket, amint az árnyékok mélyére iramodtak.

Szilkét különös érzések rohanták meg. Megint elfogta a szédülés, és megérezte azt a furcsa szagot. Szél támadt. Az égen hirtelen összegyűltek a fellegek. Éppen, amikor a lány letért volna jobbra, az egyik sikátorba, az öreg Grünwald szinte a semmiből elébe toppant. Lekoppantott a botjával. Szilkét abban a pillanatban felkapta egy erős szél, és nekiszorította a szemközti tűzfalnak. A lány a földre zuhant.

Levegő után kapkodott, és közben a nagyapjára sandított.

Ez maga az ördög, gondolta keserűen. Egy démon. Hát sehogy sem tudok megszabadulni tőle?

Grünwald elindult felé.

– Állj fel! – förmedt rá.

Szilke feltápászkodott. Ijedten meredt a botra. Megfordult a fejében, hogy az öreg most mindjárt agyonüti azzal a varázslatos bottal.

Ejha, a bot!, A felismerés elemi erővel nyilallt belé. Minden a miatt az átkozott bot miatt van! Ha én azt megszerezhetném!

Az öreg egészen közel ért már. Szilke lehajtotta a fejét, és egy helyben toporgott.

– Ne tessék rám haragudni – szipogta. – Ígérem, hogy nem teszek ilyet többet.

Úgy tett, mintha nagyon megbánta volna a dolgot. Félelemtől reszketve várta, hogy a nagyapja megüsse. De az semmi ilyesmit nem tett. Csak nyakon csípte, és előrelódította a lányt.

– Indulás, Szilke! – szólt rá keményen. – Majd adok én neked, ha még egyszer így felbosszantasz!

A szél elcsitult, és ők elindultak visszafelé az autóhoz. Elhaladtak a romos textilgyár mellett. Szilke látta a bejáratot, a rozsdás, sarkig kitárt kapukat, és eszébe jutott, hogy ha azokon átjutna, odabent a gyárban rengeteg folyosó és búvóhely akad, sok átkötő út, és egy alagsori csatornajárat is, amely egészen a Zinka gyártelepig visz, ki a város szélére.

A megfelelő pillanatra várt. Az öreg Grünwald most nem figyelt rá, az utcanévtáblát nézte, kereste, melyik úton futottak idáig, hogy jutnának vissza leghamarabb. Ekkor Szilke egyszerűen fogta magát, kikapta a kezéből a botot, és rohanni kezdett a gyár felé. Olyan gyorsan csinálta, hogy a nagyapjának felocsúdni sem volt ideje.

A lány már átjutott a kapun, amikor végre visszanézett. Az öreg ott állt, ahol hagyta. Teli torokból nevetett. Azt kiáltotta:

– Nicsak, nicsak, mire áll az eszed, te vakarcs!

Rémisztőnek tűnt a nevetése. Aztán mégiscsak megindult a lány után. Most is eléggé gyorsan szedte a lábát, csakhogy ezúttal Szilke fürgébb volt. Berohant a gyárba, és egészen nesztelenül futott tovább. Úgy ismerte ezeket a termeket és folyosókat, mint a tenyerét. Egyikből a másikba rohant, éles kanyarokat vett, lement az alagsorba, átbújt a félig kifeszített ajtón, lemászott a falakba vert rozsdás létrafokokon, és máris a legmélyebb járatban találta magát. Úgy rohant előre, mint aki az életéért fut. Néha meg-megállt, fülelt. Semmit sem hallott.

Haverok bújtak elő az árnyékos zugokból, kíváncsian megbámulták a lányt. De ő most nem foglalkozott velük, sietett, hogy minél előbb kiérjen a csatornából. Jó fél órán át futott, a feje búbjától a lába hegyéig leizzadt. A nagyapja botját erősen magához szorította.

Amikor megállt pihenni, zaklatottan pillantott maga mögé. Alig bírta elhinni, hogy sikerült leráznia az üldözőjét.

Végre kiért a Zinka gyártelep szélére. Ez volt itt a város vége, egy lélekkel sem lehetett erre találkozni. Régen a banda ide járt sörözni. A falak tövében még most is szanaszét hevert a sok törött üveg. Kátrányszag terjengett a levegőben. A lány megint megállt, erősen lihegett.

Most először megnézte a botot egészen közelről. Csakugyan egy sárkány fejét formálta a markolata. A két szem vörösen izzott benne. Úgy gondolta, talán sokat is ér, hiszen egészen biztosan színezüstből készült. A boton végig rovások látszottak. A lány nem tudta eldönteni, hogy valami írás-e, vagy csak díszítés. Megvonta a vállát.

Nem számít, mondta magában. Fontosabb dolgom is akad. Elindult, hogy megkeresse Bagós Nicut. Arra gondolt, talán mégis meggyőzheti arról, hogy vigye magával külföldre.

* * *

Alkonyatkor az utcák mindig ijesztőbbnek tűntek, főleg az elhagyatottabb városrészekben. Miután Szilke kifutott a Zinka gyárból, a vasútállomás mellett találta magát, a lezárt sínek és a leselejtezett tehervonatok között. A távolból egy vonat füttyét hozta felé a szél. Innen csak egy kőhajításnyira volt a kettes villamos végállomása, így kicsit megnyújtotta a lépteit, hogy elkapja a fél hatost. Jobbra-balra forgatta a fejét, érezte, hogy nem túl okos dolog ebben a zónában ilyenkor egyedül csatangolni. Tudta, hogy a banda innen öt megállónyira, a régi Decebal park melletti lepukkant bérházakban szokott lógni.

Lehűlt a levegő, és a lány fázni kezdett. A fél hatos nagyot döccenve elindult. Szilke futásnak eredt, és még éppen utolérte. A régi Tátra csigalassúsággal és fülsiketítő zörgéssel haladt a síneken. A blokkok előtt a járdán még kergetőztek a gyerekek, és ő irigykedve figyelte őket. Tudta, mindjárt rájuk szól az anyjuk, hogy menjenek be; kézmosás, vacsora, lefekvés, meg ilyesfélék következtek. Százszor elképzelte, milyen lenne, ha ő is egy ilyen családban élhetne, ha élne az anyja és az apja, és rendes otthonuk lenne.

Odébb egy csapat fiú álldogált a porolórudak előtt. Cigiztek, és Szilke hallotta, ahogy bömbölt a táskarádiójukból a manele*.

*Rom. népzenei populáris zenei műfaj a balkáni országokban, így Romániában is.

Idős férfiak ücsörögtek a villamos végében, és ők is a kis zsebrádióikat hallgatták. Mindenhonnan a Nemzeti Párt közvetítése hallatszott, miszerint egyre valószínűbb, hogy Románia nem fogja tudni elkerülni a háborút. Valaki átkapcsolt egy másik frekvenciára, ahonnan magyar adás hallatszott. Szilke élénken figyelt. Azt eddig is tudta, hogy tizenkét évvel ezelőtt, ezerkilencszáznyolcvankilencben forradalom tört ki Romániában, amelyet a kommunista diktátor, Nicolae Ceausescu és a hadserege sikeresen levert, és azóta megerősítette a hatalmát.

Azt is tudta, hogy két évvel később Európa szinte kettészakadt: a nyugati részt az Angol–Amerikai Unió hajtotta az uralma alá, míg a keleti részt az oroszok által létrehozott Kelet-Európai Szövetség. Ez utóbbiba tartozott Románia és Magyarország is. Viszont Magyarország évek óta egyre szabadabban kereskedett a Nyugattal, és úgy tűnt, most már nyíltan a nyugati Angol–Amerikai Unióhoz csatlakozna. A magyar riporter hangja vészjóslóan csengett:

– Értesüléseink szerint az orosz–román egység akkor is megmarad, ha Magyarország úgy dönt, kilép a Kelet-Európai Szövetségből, és belép az Angol–Amerikai Unióba. Ez azonban háborúhoz vezethet. Az orosz–román erők már meg is kezdték a mozgósítást.

Egy másik riporter most egy politikai szakértőt kérdezett:

– Ön szerint mekkora a háború esélye?

– Elég nagy, ugyanakkor a romániai helyzetet nagyban befolyásolja, hogy milyen döntést hoz az Autonóm Erdélyi Tartomány.

– Kérem, magyarázza el Erdély szerepét ebben az egészben!

– Nos, mint az köztudott, a romániai forradalom leverése után

Erdély kivívta magának az autonóm tartomány címet. Ez azt jelenti, hogy bár Romániához tartozik, sok kérdésben ő maga szavazhat a saját sorsáról. És az is köztudott, hogy az ott élő magyar és szász közösségek nem örülnek az oroszok befolyásának. Az elmúlt hetekben Kolozsváron és Temesváron is zavargások törtek ki. Sokan most is a háború ellen tüntetnek. A helyzet jelenleg pattanásig feszült.

Egy rendőrautó haladt el a villamos mellett, mire az öregek óvatosságból gyorsan kikapcsolták a rádiót. Közben az úton egyre több katonai teherautó húzott el mellettük, és Szilke a villamosablakból látta, hogy a helyi rádióállomás előtt fegyveres őrök állnak.

Vajon tényleg háború lesz?, gondolta magában.

Mindent beborított az utcai lámpák sápadt, sárgás fénye, meg a tévék szobákból kiszüremlő villogása. Az öregasszonyok, akik ez idáig a blokkok előtti padokon vagy faládákon üldögéltek és pletykálkodtak, most összébb húzták magukon a kínai dzsekiken átvetett hárászkendőket, és szedelőzködtek, hogy felmenjenek a lakásaikba.

Szilke elmosolyodott, amikor észrevette a kishaverokat az utcán. Szerette őket akkor figyelni, amikor leszállt az este. Ilyenkor nagy bátran előmásztak, és mindenfelé császkáltak a városban. Az emberek nem érzékelték őket, azt sem tudták, ha éppen a fejükön bucskáznak át az árnylények, vagy belopóznak az otthonaikba, és meglapulnak a sarkokban, repedésekben. Szilke tudta, hogy nem ártanak ők senkinek, csak szeretnek összevissza kóborolni.

A villamos befordult a Decebal park felé vezető utcába, olyan lassan vette a kanyart, hogy a lány le is tudott ugrani róla, és gyalog folytatta tovább. A dzsekijére gondolt, amely az öreg kezében maradt.

– Milyen kár érte – sóhajtotta. – Most már irtóra fázom.

Felpillantott a távolban az ég felé meredező Hőközpont kéményére: vastag füstfelhőket pöfögött, ezek szerint már mindenütt beindították a városban a távfűtést. Szilke végigloholt egy szűk sikátoron, amelyre a földszinti konyhák ablakai nyíltak. Összefutott a szájában a nyál, ahogy megérezte a jó szagokat. Úgy rátört az éhség, hogy alig bírt magával. Az egyik konyhából frissen sült lángos szaga áradt. Megtorpant, arra gondolt, be kéne szólnia, hátha adnának egy darabot.

Aztán elszégyellte magát. Még sosem koldult, és dacosan eldöntötte, hogy nem pont most fogja elkezdeni. A guberálás viszont más eset volt. Abban már elég nagy tapasztalatra tett szert. Odament a kukákhoz, és gyorsan beletúrt a szemétbe. Egy egész kifli akadt a kezébe. Mohón enni kezdett, és iszkolt tovább a bérházak felé.

Nem a főbejáraton ment be, mert nem akarta, hogy a fiúk meglássák.

Megkerülte az épületet, és beosont a bal oldali kiskapun. Felment egy emeletnyit. Ezekben a házakban már nem lakott senki, az ajtók és az ablakok helyén csak hatalmas lyukak tátongtak. A falak bepenészedtek és már mindenütt leomlott a vakolat, a szobák tele voltak szeméttel meg ürülékkel. Már hallotta is Bagós Nicu hangját, amint a többiekkel beszélgetett.

Szilke kilesett az egyik ablaküreg mögül. A fiúk a belső udvaron álltak, a szokott helyen. Egy régi fémkukában tüzet raktak, annál melegedtek. Cigiztek, és arról beszéltek, minél hamarabb indulni akarnak külföldre. Nicunál ott volt egy tornazsák, azt rálökte az udvaron álló, kiszuperált Dacia motorházára, és azt mondta:

– Na, srácok, gyertek, mert most osztozkodni fogunk!

Szilke csodálkozott, hogy ilyen hamar meg is szabadultak a lopott holmiktól, aztán eszébe jutott, hogy persze, hiszen Nicu még a meló előtt azt hangoztatta, talált vevőt. A lány most hegyezte a fülét, mert valaki az ő nevét mondta.

– Tudjátok, a kiscsaj nem döglött bele a villámcsapásba. Lehet, hogy visszajön a részéért.

Szilke lélegzet-visszafojtva figyelte, mit felel erre a Bagós. A bandavezér felröhögött.

– Tök mindegy – mondta, és kipöckölte a csikket. – Még ha vissza is vergődne ide, mi már nem leszünk itt. Holnap éjjel olajra lépünk. És különben is – folytatta gúnyos hangon –, egy ilyen nyikhaj hülyét nem vihetünk magukkal, nem kockáztathatjuk, hogy megállítsanak minket a román-magyar határon.

Ez itt egy román banda, a mocskos kis magyar meg mehet vissza oda, ahonnan idejött. Ázsiába, vagy hova.

Szilkének könnyek szöktek a szemébe. Úgy szorította a botot, hogy majdnem eltörte.

Nicu közben kipakolta a pénzt a kocsira, a többiek odagyűltek, meghúzták a sörösüvegeket, és várták, hogy megtörténjen az elosztás.

Szilke felnézett az égre. Elöntötte a keserűség. Erősen kívánta, hogy jöjjön a vihar. Rögtön érezte is magában azt a bizsergető érzést, megmozdult körülötte a levegő. Először csak egy enyhe fuvallat jött, majd rendes szél. Felkapta, és elsodorta az udvaron heverő sörösdobozokat, cigicsikkeket, nejlonzacskókat. Csakhogy ez még mindig nem volt az igazi. Szilke nagyobbat akart, igazi, dörgedelmes vihart. És rengeteg villámot.

Hogy is csinálta nagyapa?, töprengett.

Lekoppantotta a botot, ahogyan az öreg, és a következő pillanatban egy irgalmatlan erő egyszerűen hátralökte. A lány a falhoz ütődött. A botot nem engedte el, de olyan nehéz volt megtartania, mintha egy láthatatlan erő ki akarta volna csavarni a kezéből. Szörnyű dördülés hallatszott, éppen az orra előtt csapott be egy villám a bérház udvarára. Senkit sem sújtott agyon, de szélförgeteg keletkezett, és Szilke már csak azt látta, hogy a száz- és kétszázlejes bankók kavarogva szállnak ki a bérházból, el a városközpont felé.

Nicu üvöltött. Mindenki ordított. A kuka felborult, a szél felemelte és az oldalára döntötte a Daciát. A fiúk próbáltak belekapaszkodni valamibe, de olyan erős volt a légmozgás, hogy jó félméternyit megemelkedtek, és rongybábukként csapódtak a tűzfalnak vagy egymásnak. Szilke csont roppanását hallotta, valaki azt kiáltotta, eltört az orra. A hirtelen jött szél összezúzta a még épen maradt ablakokat, a földszinti lakások bedeszkázott ajtónyílásaiból pedig kitépte a deszkákat. Ember, üveg, falomladék megállíthatatlanul kavargott a levegőben, majd hirtelen a földre zuhant.

Aztán az egész kezdődött elölről.

Szilke nem állta meg nevetés nélkül. Rettentően mulatságosnak találta a szélvihar közepén kapálózó fiúkat. Aztán gyorsan, hogy észre ne vegyék, kislisszolt az épületből. A vihar továbbra is dühöngött, de a lány már nem törődött vele, rohant tovább a víztorony irányába. Folyton Nicu arcát idézte fel, és ki-kibuggyant belőle a kacagás.

– Micsoda bamba képet vágott, ahogy a pénz huss, elszállt előle a levegőbe!

Végül eljutott a víztoronyig, és megállt, hogy kilihegje magát. Egyszer csak rátört a jól ismert szorongás, és megdördült felette az ég, az arcába vágott egy hirtelen jött jeges szél. Valami nem volt rendben. Megfordult, és szembetalálta magát a nagyapjával.

Látta, hogy az öreg borzasztóan dühös. Hirtelen azt sem tudta, mit csináljon, merre meneküljön. Felemelte a botot, erősen lekoppantott vele, de csak annyit ért el, hogy erősen felsüvített a szél, majd gyorsan el is hallgatott. A villám, amelyet a lány le akart hívni a felhőkből, nem akart jönni, akármilyen erősen is gondolt rá. Az öreg Grünwald ekkor odalépett hozzá, kirántotta a kezéből a botot, és csettintett a két ujjával, mire elhallgatott a szél.

Még egyszer csettintett, és elhallgatott a dörgés.

A harmadik csettintésre eleredt az eső. Furcsa, kékesen ragyogó eső szitált, és Szilke nézte, ahogy különös, csillogó táncot jár a háztetőkön, és tisztára mossa az utcákat. A kishaverok előbújtak, és vidáman lubickolni kezdtek a tócsákban. Szilke nem mert megszólalni, de magában azt gondolta:

Tyűha, ez azért nem semmi!

Grünwald megpörgette a botot, majd szelíden Szilke fejére koppintott a sárkányos markolattal.

– Nem megmondtam, hogy maradj nyugton? – korholta. – Ostoba kölyök! Tőlem úgysem lehet egykönnyen meglógni.

Szilke eleinte dacosan állta a tekintetét, de aztán lehorgasztotta a fejét, és reszketni kezdett. Az öreg nyugodt, de határozott hangon beszélt hozzá:

– Szép kis kalamajkát csináltál! – dorgálta. – Tán azt hiszed, hogy csak úgy büntetlenül lehet játszadozni a széllel meg a felhőkkel? Azt képzeled, hogy az erő, amivel az imént szórakoztál, ebben a régi botban van? Tudd meg, hogy a bot csak egy eszköz. Az erő belőled, belőlünk fakad, és ha nem tanulod meg rendesen használni, fel fog emészteni, és bele is halhatsz. Megértetted, Szilke?

A lány bólintott. Nehezen állta meg, hogy ne eredjenek el a könnyei. A nagyapja megcsóválta a fejét, és így szólt hozzá:

– Nézd, kölyök, ez még csak a kezdet. Mert sok minden van, amit nem tudsz, és én vagyok az egyetlen, aki megtaníthatja neked. – Hümmögött egy kicsit, majd némi elismeréssel a hangjában folytatta: – Már az is csodálatos, hogy a magad eszétől ennyi mindenre rájöttél, de hidd el, a neheze csak ezután következik. Mindezeknek a dolgoknak érteni kell a csínját-bínját, és ahhoz sok gyakorlás kell, meg komoly szakmai felügyelet. Látom, hogy kezdő létedre ez idáig egészen jól elboldogultál. Egyből tudtam, ahogy megláttalak, hogy megvan benned a spiritusz, de sokat kell még tanulnod.

Szilke most végre fel merte emelni a fejét, és megint a szemébe mert nézni.

– Tessék mondani – kérdezte halkan –, kicsoda maga valójában? Tényleg a nagyapám?

– Az vagyok – felelte az öreg nagyon komolyan, majd hozzátette:

– És én kavarom a vihart mindenütt, ha úgy tetszik. Nemcsak a rendes vihart, a felhőket, a villámokat, a szelet, hanem azt a fajtát is, ami az emberekben legbelül vagy a nemzetek között dúl. – Szusszanásnyi időre elhallgatott, majd folytatta: – Ha én úgy akarom, háború lesz ebben az országban. Ha úgy akarom, béke. És én döntöm el, kik ugorjanak össze kivel, és mikor. Eddig érted-e? – kérdezte a lánytól.

Szilke némán bólintott.

– Minden árnyéknak én parancsolok – folytatta az öreg Grünwald –, és ebben, vagy a másik világban azt teszek, amit csak akarok. Ha úgy hozza az érdekem, útjára eresztem a káoszt, hogy aztán megteremtsem belőle a békét. – Sokat tudóan végigsimított a különös boton, majd folytatta: – Én vagyok a fortélyos, a csalafinta, a sötétben lopózó, a veszedelmes ötletek sugalmazója. Emberek és árnyak bábosa. A szerencse kerekének forgatója. – Most a lány szemébe nézett: – Te pedig az ivadékom vagy, kölyök. Az én vérem, az én unokám. No, ne félj, látom én rajtad, hogy jóravaló gyerek vagy. Tudom, nem akartál te rosszat, és nem is büntetlek meg a korábbi kis mutatványodért. Majd szépen lassan megtanulod, hol a helyed. Megtanulod, mit hogyan csinálj. És ha engedelmes leszel, ha hallgatni fogsz rám, sokra viheted.

Szilke zavartan állt egyik lábáról a másikra. Aztán tépelődni kezdett magában.

– Most mi lesz velem?

– Az lesz, hogy szépen hazamegyünk – hallotta a nagyapja válaszát.

Elhűlve az öregre meredt. A férfi szája nem mozgott, a hangját a fejében hallotta. Ebben a pillanatban kezdte elhinni, hogy ez a férfi tényleg a nagyapja. Az öreg most odalépett hozzá, és megsimogatta az arcát.

– Látod – mondta neki továbbra is a fejében –, nincs mitől félned. Én majd vigyázok rád.

– Nagyapa – kérdezte tőle gondolatban Szilke –, egészen biztosan nem kell többé visszamennem az intézetbe?

– Egészen biztosan – nyugtatta meg az öreg. – Most, hogy megtaláltalak, soha többé nem engedlek el magam mellől.

A lány szívét jóleső bizsergés járta át. Az öreg Grünwald volt az első ember az életében, aki azt mondta, kell neki. Egyre inkább úgy érezte, mégis vele akar menni. Az eső elállt. Szilke alaposan átázott, és most didergett. A nagyapja elhozta a lány dzsekijét, és a vállára terítette. Átkarolta a lányt, és elindultak vissza az autóhoz. Szilke megkérdezte:

– Nagyapa, akkor mi most valamiféle varázslók, vagy démonok, vagy micsodák vagyunk?

Az öreg rákacsintott, és beleborzolt a lány csatakos hajába.

– Garabonciások vagyunk, Szilke. Egyszerű garabonciások.

Amikor visszaértek a kocsihoz, és beültek, Rudi az anyósülésen felhördült:

– Na, ez aztán jól indul. Ráncba kell szedned ezt az ördögfiókát, különben sok bajunk lesz vele!

Grünwald egyetlen intéssel elhallgattatta.

Szilke úgy elfáradt, hogy úgy érezte, mindjárt elalszik. De csak egyre dobolt benne a szó: garabonciások. Ismerte a kifejezést, de nem tudta eldönteni, hogy az ő esetükben jót vagy rosszat jelent. Mindaz, amit a nagyapja elmondott neki, szétforgácsolódott mondatok és szavak formájában kavargott az agyában. Teljesen összezavarodott.

Eközben kiértek a városból, és az országúton haladtak a közeli erdő irányába. A lány annyira elálmosodott, hogy úgy döntött, szundít egyet. Összekuporodott az ülésen, és a fejét az öreg Grünwald vállára hajtotta. Mire felébredt, és kinézett az ablakon, látta, hogy a táj teljesen megváltozott.

Mintha egy átlagos országúton haladtak volna, ám mégis valamiképpen teljesen másnak tűnt. Minden megváltozott: az esti fények, a levegő íze, a szél suttogása. Szilke eddig még sosem figyelt fel rá, de most határozottan érezte, hogy a szél rezgéseket és hangokat ad ki.

Az út két oldalán sűrű, erdős részek váltották egymást, és Szilke látta, hogy a kishaverok csak úgy nyüzsögnek mindenfelé az ágakon és a törzseken. Ezen elámult, mert még sohasem látta őket ekkora tömegekben mozogni. A falevelek furcsán, ezüstösen fénylettek, és a lánynak úgy tűnt, mintha életre kelnének: az ágak és a levelek hol összefonódtak, hol szétváltak, hol pedig az ég felé nyújtózkodtak. Amikor az erdős részek elmaradoztak mögöttük, széles mezők tárultak a szeme elé. Néhol házak látszottak, amelyeknek az ablakából fény szüremlett, ám a tetők fölött úgy vibrált a levegő, mintha minden pillanatban vihar készülne kitörni. Az égen felhők kavarogtak és gyúródtak egymásnak, és villámok cikáztak rajtuk keresztül. Szilke legnagyobb megdöbbenésére a felhők fátyolán túl hatalmas, lebegő sziklák alakja sejlett fel, amelyek vastag gyökerekkel kapcsolódtak a földhöz. Ilyen gyökérszerű nyúlványok látszottak mindenütt a mezőkön, sőt, az erdők közepén is, és irtózatosan magasra, a felhők fölé tornyosultak. Szilke egy pillanatra úgy látta, mintha repülő emberi alakok mozognának az ég alján lebegő sziklák között. Hátrahőkölt és megdörzsölte a szemét. Mire ismét kinyitotta, az alakok már eltűntek.

Péter, a sofőr hátrapillantott, és megkérdezte:

– Hogy érzed magad? Nem vagy rosszul? Már régóta átjöttünk, és mindjárt hazaérünk.

Szilke értetlenül pislogott.

– Átjöttünk? De hová?

– Ez a mi világunk – mondta neki a nagyapja. – Párhuzamos az emberekével. Amikor első alkalommal jön át valaki, kicsit rosszul szokott lenni.

– Nos – ráncolta a homlokát Szilke –, én egészen jól vagyok.

A távolban vörös volt az ég alja, és borzalmas dörgéseket hozott a szél. Messze, nagyon messze, a felhőkön át a lány különös sziluetteket pillantott meg. Mintha hatalmas lények vagy repülő szerkezetek akaszkodtak volna össze egymással.

– Mi történik ott? – mutatott arra.

– Háborúban állunk – felelte a nagyapja. – De neked nem kell félned. Ez a hely itt biztonságos.

Rudi morgolódott.

– Éhes vagyok. Muszáj ennem valamit – közölte.

Elővett a kesztyűtartóból három nyers tojást. Egyenként bedobálta őket a szájába, és éles fogaival pillanatok alatt szétmorzsolta őket. Szilke elborzadt. Félelmetesnek tűnt a nyers tojások hajának a recsegése. Rudi olyan mohón evett és csámcsogott, mint valami vadállat.

Szilke ekkor észrevette, hogy a mellettük elsuhanó fák koronája fölött három fekete árny tűnt fel. Először csak egy, aztán még egy, majd egy harmadik. Egy darabig együtt haladtak a kocsival, aztán eltűntek.

Grünwald Móricz rászólt a sofőrre:

– Állj csak meg!

Majd odafordult Rudihoz:

– Te is láttad a keresőket, igaz?

– Igen.

– Akkor bajba kerültek. Segítenünk kell nekik!

– Úgy bizony – sóhajtotta a testőr. – Mikor akarsz indulni?

– Most azonnal – közölte Grünwald, és kiszállt az időközben megállt autóból.

Megragadta a lányt, maga felé fordította az arcát, és szigorúan így szólt hozzá:

– Ide hallgass, Szilke. Nekem most el kell mennem. Már nincs messze a ház, Péter majd odavisz. Maradj nyugton, rendben? Holnap érted jövök, de addig ne csinálj semmi galibát. És bármit is látsz, ne ijedj meg. Itt biztonságban vagy, és senki sem bánthat téged.

A lány bólintott, hogy megértette.

Ekkor olyasmi történt, amit Szilke, ha nem a saját szemével látja, soha senkinek nem hitt volna el.

Az öreg Grünwald odalépett Rudihoz, aki a pillanat töredéke alatt egyszerűen átváltozott egy hatalmas, irtózatos kígyóvá. Szilke meg sem tudta rendesen figyelni, annyira gyorsan történt az átváltozás. Egy kékes villanást látott, majd tekergő kígyótestet, ijesztő sárkánypofát, fényes, ezüstszínű pikkelyeket, aztán pedig a nagyapját, ahogy a teremtmény hátára ugrik, rásimul a vonagló testre, és huss, felemelkednek a levegőbe. Nesztelenül, elképesztő sebességgel távoztak, a lány nem is bírta követni őket a tekintetével, csak a kékes farok végét látta még egyszer felvillanni a felhők között.

A lány szíve olyan hevesen kezdett el verni, hogy majdnem kiugrott a helyéből.

Péter beindította a motort, majd aggódva hátrafordult:

– Meg fogod szokni – mondta neki biztató hangon.

– Azt hiszem – motyogta Szilke –, most egy kicsit rosszul érzem magamat.

Már nem hallotta, mit válaszolt neki a másik, mert elveszítette az eszméletét.

Ha kíváncsi vagy, hogy folytatódik a kaland szerezd be a regényt itt!

[labjegyzet]

A GABO KIADÓCSOPORT A 28. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁLON

4 nap 3 dedikálás 2 pavilon - sok könyv!

2023. szeptember 28. és október 1. között ismét lesz Könyvfesztivál a Millenáris csarnokaiban. A GABO Kiadócsoport tagjai is kiveszik a részüket a forgatagból.

Az Akkord Kiadó, GABO Kiadó és Talentum Kft. könyveit az Üvegcsarnok (B épület) B37. számú pavilonjában találják meg a látogatók. Az ismert kínálat mellett olyan újdonságok érkeznek, mint Ken Follett legújabb történelmi regénye, amely a Kingsbridge-sorozat ötödik kötete, melynek címe A világosság fegyverei; vagy James O'Barr kultikus képregénye A holló, Joe Hill novelláskötete, Teljes gázzal melyben a világhírű horroríró két novellát írt közösen a legendás Stephen Kinggel.

Ha már a horror királyát említjük, úgy életrajzi kötete is a Könyvfesztiválra fog megjelenni, csak úgy mint a Medici-tetralógia szerzőjének, Matteo Strukulnak új történelmi regénye, A velencei temető.

Most először lehet nagy könyves rendezvényen a Guinness World Records legújabb kötetét, így már most be lehet szerzni az idei karácsonyi ajándékot!

A magyar szerzőkről se feledkezzünk meg, akik új könyveiket dedikálni is fogják a Könyvfesztiválon

Baráth Katalin nyolcadik regénye az Aki gróf úr akar lenni címet viseli, és a XVIII-XIX. századi Magyarországra kalauzol minket, ahol egy elszegényedett, de makrancos grófkisasszony és egy becsvágyó úr kell, hogy megakadályozzanak egy merényletet, amely végveszélybe sodorná az országot. Nincs visszaút: együtt kell menekülniük kémek, titkos társaságok és egyéb ármányok – no meg az esküvő fenyegetése elől.

A dedikálás időpontja: szeptember 30., szombat 15 óra D épület dedikáló pontján.

Puska Veronika neve már ismerős lehet a GABO Kiadó Az év magyar science fiction és fantasynovellái antológiákból, a Könyvfesztiválra jelenik meg első regénye, egy folklórelemekkel játszó urban fantasy, amelyben a vágyott új életért gyökeres átalakuláson kell keresztülmenni, és semmi garancia arra, hogy minden az elvárásoknak megfelelően alakul. A 90-es években, Budapesten játszódik a történet, amelyben varázsrendekkel, garabonciásokkal, átkokkal és mágiával teli kalandokat élhet át az olvasó.

A dedikálás időpontja: szeptember 30., szombat 13 óra Akkord-GABO-Talentum pavilon

A Ciceró Könyvstúdió pavilonja a Nagycsarnokban (B épület) lesz megtalálható a többi gyermek- és ifjúsági könyvkiadó között. Az eddigi könyvek és képregények mellett olyan újdonságok is megtalálhatóak lesznek, mint a Hans Christian Andersen-díjas Kadono Eiko mesekönyve a Kiki, a boszorkányfutár, vagy éppen a fiatal felnőtteknek szóló többszörös díjnyertes képregény A herceg és a varrólány.

Papp Dóra fogja dedikálni regényeit, szeptember 30., szombat 14 órától a D épület dedikálópontján.

Újdonságaink többsége szeptember 26-áig 30% kedvezménnyel előrendelhető a www.gabo.hu webshopon!

[labjegyzet]

„Átváltozások” képregénypályázat eredményhirdetés

A Ciceró Könyvstúdió első alkalommal meghirdetett, Átváltozások témakörben kiírt képregénypályázata lezárult, és a kiadói zsűri értékelte a beérkezett pályamunkákat.

Összesen 40 pályamű érkezett a kiírt két kategóriában (6-12 éves korosztály és 12 feletti), amit szép eredménynek tekintünk, hiszen első alkalommal hirdettük meg a pályázatot. Kifejezetten változatos munkák érkeztek, különböző korosztályoktól és színes stílusban.

A pályázat kiírásában azt ígértük, hogy kategóriánként 3 mű kerül az antológiába, viszont a 6-12 éves korosztály számára készült munkák között olyan nehéz volt a döntés, hogy végül 5 alkotás kap megjelenési lehetőséget, míg a 12 évnél idősebb célcsoportnak készült képregények közül 3 nyertest hirdetünk.

A 6-12 éves korosztálynak szánt kategória nyertesei:

Cselőtei Zsófia Olga és Radics Márton: Az utolsó járat

Farkas Balázs és Korbuly Ági: Apró és nagy dolgok

Koska Zoltán: A szeretet formái

Kovács Milán és Ambrus Izsák: Trashformers

Sándor Ákos: A Furcsa hal meséje

 A 12 éves feletti korosztálynak szánt kategória nyertesek:

Becskei Gábor és Ambrus Izsák: Tiszazugi Nimród - Füstbe ment terv

Érsek Laura: A tigris gyomrában

Lamm Lenke: Itthagytad nekem a zajt

 A pályamunkák olvasása közben sok olyan munkával találkoztunk, amelyek egyikünket vagy másikunkat megragadtak hangulatukkal, erős stílusukkal, egyedi ötleteikkel, mondandójukkal vagy érzékenységükkel. Bár a kötetbe végül nem válogattuk be őket, szeretnénk gratulálni a következő pályaművek alkotóinak, és reméljük, hogy a jövőben még láthatjuk az alkotásaikat!

 A 6-12 éves korosztály:

Predák Anna: A Hasember

Jécsai Zoltán: Szárnyak

Pilinyiné Majzik Viktória és Pilinyi Bálint: A tél gyermekei

Murányi Krisztina: Otto és Leonárd

Nagy Zoé: Virágzás

 A 12 éves feletti korosztály:

Borsos Bettina: Átváltozás

Kühn Gergő: Helyőrség Varville-ben

Orosz Richárd: A barbár

 Gratulálunk a nyerteseknek, és köszönjük minden pályázónak a képregényeket!

Terveink szerint az antológia idén késő ősszel jelenik meg, pontosabb dátummal később jelentkezünk.

[labjegyzet]

3 író, 3 új regény - a 94. Ünnepi Könyvhét a GABO Kiadócsoporttal

A négy napig tartó 94. Ünnepi Könyvhéten három magyar szerző új regényével, három pavilonnal, öt dedikálással és sok újdonsággal várjuk az érdeklődőket.

Kleinheincz Csilla, az Ólomerdő-trilógia szerzőjének régóta várt új regénye nagyszabású fantasy, amelyben az ember csak egy a természet élőlényei között, a merev gondolkodásmód visszafordíthatatlan károkat okoz, az együttélésért pedig korábban elképzelhetetlen árat kell fizetni. 

Kleinheincz Csilla: Alvilági szövedék  https://bit.ly/alvilagi_szovedek

Az Állatkert kapuján belépve a fiatalok szembesülnek valódi énjükkel, és az emberi és az állati között húzódó határvonalak elhalványulnak. Frank Márton, a Páratlanok-trilógia szerzője a Vadhatárban merész, formabontó történetet mesél el.

Frank Márton: Vadhatár  https://bit.ly/vadhatar

A Kígyók országa több generáción át, bűbájos nőkön keresztül mesél arról, milyen ára van a történelmi és lelki traumáknak, amelyeket a világ mögötti világra zárnak az emberek.

Rusvai Mónika: Kígyók országa  https://bit.ly/kigyok_orszaga

Ha szeretnél beleolvasni a regényekbe, itt megteheted:

Alvilági szövedék: https://issuu.com/gabokiado/docs/alvilagi_szovedek_beleolvaso

Vadhatár: https://issuu.com/gabokiado/docs/vadhatar_lapozo

Kígyók országa: https://issuu.com/gabokiado/docs/kigyok_orszaga_beolvaso

A dedikálások időpontjai:

Június 10., szombat 14:00 Rusvai Mónika dedikál a 94. Ünnepi Könyvhéten  Vörösmarty tér (Akkord-GABO Kiadó/2. pavilon)

Június 10., szombat 14:00 Papp Dóra dedikál a 94. Ünnepi Könyvhéten Duna-korzó (Ciceró Könyvstúdió/58. pavilon)

Június 10., szombat 14:30 Kleinheincz Csilla dedikál a 94. Ünnepi Könyvhéten  Vörösmarty tér (Talentum Kft./36. pavilon)

Június 10., szombat  16:00 Moskát Anita dedikál a 94. Ünnepi Könyvhéten Vörösmarty tér (Talentum Kft./36. pavilon)

Június 10., szombat 16:00 Frank Márton dedikál a 94. Ünnepi könyvhéten  Vörösmarty tér (Akkord-GABO Kiadó/2. pavilon)

[labjegyzet]

Akik egy könyv mögött állnak…

Új sorozatot indítunk, melyben kiadónk munkatársait mutatjuk be Nektek. Ahhoz, hogy egy könyvet a kezünkbe vehessünk, sok ember kezén fut át és sokak munkája árán jut oda, de eredetileg egy ember döntésén múlik a megjelenés. A Ciceró Könyvstúdió korábbi főszerkesztőjét, Till Katalint kérdeztük munkájáról, tapasztalatairól, sikerkönyvekről és szerzőkről.

Kérlek, mesélj magadról, hogyan kerültél a kiadói világba?

Eredeti foglalkozásom magyar-francia szakos gimnáziumi tanár, 2003-ig dolgoztam a szakmában. A 90-es évek végétől műfordítással is foglalkoztam, így kerültem a Ciceróhoz, először fordítóként. Nagy örömömre Szamosi Marianna, a kiadó akkori igazgatója hívott szerkesztőnek, és én azonnal igent mondtam. Marianna 2009-es nyugdíjba vonulása után lettem a kiadó főszerkesztője.

Pontosan mi a szerkesztő, illetve a főszerkesztő dolga?

 Külön kell választani a korábban már megjelent, illetve külföldi műveket a kiadó által "felfedezett" szerzőkétől. Más a szerkesztő feladata, ha egy fordítást vagy korábban már megjelent magyar szöveget szerkeszt, és más, ha "vadiúj" műről van szó. Ez utóbbi esetben - és persze ez a legizgalmasabb feladat - egyfajta külső, objektív szemlélőként kell részt vennünk az alkotás folyamatában. Javasolhatjuk a történet módosítását vagy kiegészítését, kisebb-nagyobb húzásokat, stílus- és szókincsbeli javításokat, változtatásokat. De - és ez nagyon fontos - mindezek csak javaslatok, a végső döntést mindig a szerzőnek kell meghoznia. Elmondhatom, hogy az esetek többségében jó kompromisszumokat tudunk kötni. :)  

Hogyan találsz rá egy íróra?

Amióta világ a világ, a kiadók sok kéziratot kapnak önjelölt íróktól. Az e-mail korában ez a mennyiség a többszörösére nő. Szerencsére a rutinos szerkesztő általában már a szinopszis vagy az első néhány mondat alapján el tudja dönteni, érdekli-e a szöveg, vagy sem. Ha jól átgondolom, az összes jelenlegi magyar szerzőnk minden "protekció" nélkül, egyszerűen csak jelentkezett a kézirattal.  

Mik a szempontok egy külföldi műnél, mi alapján döntötök a megjelentetés mellett? 

A külföldi műveket általában külföldi ügynökségek ajánlják. Nagyon sok ajánlatot kapunk, és bizony nehéz választani. Ha külföldön már sikeres könyvről van szó, az nyilván vonzóbb számunkra is, bár volt már rá nem is egy példa, hogy ami pl. Amerikában sikeres volt, nálunk megbukott. Mostanában egyre inkább az a fő szempont, hogy ha lehet, olyan könyveket adjunk ki, amelyek betöltenek valamiféle piaci rést, hiszen tudjuk, milyen túlkínálat van. Pl. nem olyan rég kezdtünk el képregényeket kiadni. És persze igyekszünk arra is ügyelni, hogy az ízlésünktől, értékrendünktől ne álljon távol az adott mű.

Mi történik egy kézirattal a nyomdába adásig? 

A szerző vagy fordító által leadott kézirat a szerkesztőhöz kerül, aki megszerkeszti a szöveget, majd visszaküldi a szerzőnek/fordítónak véleményezésre. Miután ők ketten megegyeztek a változtatásokat illetően, következik az első korrektúra, még word formátumban. Ezután jön a tördelés - a szöveg formába öntése -, majd a második korrektúra. A már "majdnem" kész ún. korrektúra visszavándorol a szerzőhöz/fordítóhoz, s amennyiben ő áldását adta, mehet a nyomdába. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a könyvszakma teljesen egyenrangú szereplője a borítótervező, aki eközben szorgosan dolgozik.

Lehet előre megjósolni egy könyv sikerét?  

Hű, nagyon nehéz kérdés. Hányszor gondoltuk, hogy valami bombasiker lesz, és csalódnunk kellett... De azért volt olyan is, hogy eltaláltuk. Rengeteg tényező befolyásolja a sikert: a téma aktualitása, a trendek, a piaci helyzet, a helyi (magyarországi) sajátosságok, hogy éppen készült-e film vagy filmsorozat a könyvből... Jó példa erre Philip Pullman Az arany iránytű-sorozata, amire az olvasók főleg azután figyeltek fel, hogy bemutatták a filmsorozatot.

Volt valamilyen különleges vagy kedvenc megjelenésed? 

2010-ben a Könyvfesztiválon ott ült a pavilonunk előtt egy megszeppent fiatal lány, és együtt vártuk a vevőket... a Szent Johanna gimi 1. kötete jelent meg akkor. Azóta Leiner Laura az ország legkedveltebb ifjúsági írónője, és bár már régen nem velünk dolgozik, erre az eseményre a mai napig büszke vagyok.

De meg kell mondanom, hogy Hajdú-Antal Zsuzsanna, Papp Dóra, Szabó Tünde, Frank Márton, Huszti Gergely, Szigeti Kovács Viktor könyveinek megjelenései valóságos ünnepek számomra. 

[labjegyzet]

Megújult a GABO Kiadócsoport webshopja!

Ideje volt a megújulásnak, így mostantól fiatalos külsővel érhető el a GABO Kiadó, Ciceró Könyvstúdió és az Akkord Kiadó honlapja!

A hétköznapi felhasználó számára a letisztult új felület jelent változást, komolyabb módosítások a háttérfeladatokhoz készültek.

Mostantól a mobiltelefonon is sokkal könnyebb lesz a vásárlás!

Az új felületen maradt a megszokott menürendszer és a kategóriák, az előrendelhető könyveink központi helyre kerültek, hiszen 30% kedvezménnyel lehet megrendelni a megjelenés előtt álló újdonságainkat. A Kedvezményes csomagok és Slágertermékek (Dűne, Alapítvány, Vaják, Cormoran Strike, Bridgerton) új menüpontot kaptak.

A bankkártyaszolgáltató is változott, mostantól a Paylike Aps könnyíti meg az online fizetést.

Reméljük elnyeri a felhasználók tetszését, könnyebb használatot és gyorsabb vásárlást fog jelenteni. Várunk minden könyvszeretőt a www.gabo.hu webshopon!

Köszönjük a türemet az átállás okozta kellemetlenségek miatt!

...

Gyakorlati információ:

Akik már regisztráltak webshopunkra, korábbi azonosítóval és jelszóval tudnak belépni.

Egyetlen változás, hogy a korábbról ismert készleten nem lévő könyvnél az érdeklődőknek csak e-mailcímüket kellett megadniuk, hogy később értesítést kapjanak a megjelensről. Most a regisztrálást követően tudják Kívánságlistára tenni az adott könyvet, ami iránt érdeklődnek. Újranyomás vagy új kiadásban történő megjelenés esetén értesítést fogunk küldeni számukra.

[labjegyzet]

Segítünk eldönteni, hogy mit olvass nyaralás alatt

 Vannak, akik izgatottak a látnivalók miatt, amelyeket nyaralásuk során fognak látni. De ha olyan vagy, mint mi, akkor minden a bőröndben lévő könyvekről szól. 

Mi vagyunk azok, akik elvisznek öt könyvet egy háromnapos kirándulásra, és megállunk a könyvesboltokban a tengerparti kirándulások között. De hogyan válasszuk ki a bőröndbe bekerülő könyveket? Íme egy kis segítség.

Ha vannak még olvasatlan könyvek a polcodon – ami valljuk be, egy könyvmolynál előfordul – csukott szemmel válassz ki ezek körül párat.

Ha az a fajta vagy, aki felkeresi a helyi múzeumokat, elmerül a regionális konyhában és tanul egy kicsit a nyelvből? Egy könyv olvasása abban az országban vagy területen, ahol nyaralsz, egy teljesen új dimenziót kínál.

 Párizs: Dan Brown: A Da Vinci–kód 

 Barcelona: Dan Brown: Eredet 

 Washington: Dan Brown: Az elveszett jelkép 

 Firenze: Dan Brown: Inferno 

 London: Cormoran Strike sorozat 

 Madrid és Jeruzsálem: María Dueñas: Sira 

 Szeged: Lőrinczy Judit: Az utolsó tanú 

 Párizs: Maurice Leblanc: Arsène Lupin – A 813–as szám rejtélye 

Németország: Steve Berry: A borostyánszoba 

 Téged is fáraszt a napon olvasás, de azért nem szeretnéd nélkülözni a nyaralás során a betűk világát? Olvass képregényt!

 Brian K. Vaughn: Paper Girls 

 Anna Todd: Miután 

 N. Stevenson – G. Ellis – S. Watters – B. Allen: Cserkeszterek 1. 

 Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 

 Frank Herbert – Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne 

  Ha a nap melege nem elég, hogy tűzbe hozzon, olvasd el a Bridgerton-sorozat romantikus könyveit, melyek biztosan felpezsdítik véredet.

  Hozd ki legtöbbet a nyaralásodból, és olvass el egy kötelező olvasmányt, amit annak idején elsumákoltál.

 William Shakespeare: Romeo és Júlia 

 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde 

 Katona József: Bánk bán 

 Dante Alighieri: Isteni színjáték 

 Kosztolányi Dezső: Édes Anna 

  Talán nemrég fedeztél fel egy új világot, és minden tudni akarsz róla? Itt az ideje, hogy elmerülj a Dűne varázslatos homokbuckái közé.

  forrás:

https://www.penguin.co.uk/articles/2022/07/holiday-reading-list

[labjegyzet]

Július 29-én érkezik a Paper Girls képregényből készült sorozat

 A Paper Girls egy sci-fi sorozat, amely Brian K. Vaughan azonos nevű képregénysorozatán alapul, melyet Cliff Chiang illusztrált. Külvárosi dráma és természetfeletti rejtélyek találkoznak ebben a nosztalgiáról, diákmunkáról és a gyerekkor utolsó napjairól szóló sikersorozatban.

Az Image Comics által kiadott Paper Girls már jóval a hozzá hasonló Stranger Things című sorozat előtt ráérzett az egyre népszerűbbé váló nosztalgiahullámra: a 80-as évek végén járunk, BMX-szel közlekedő újságkihordó tinik a főszereplők, akiknél alapfelszereltség a CB-rádió és emellé természetesen adott a sci-fi-vel kevert misztikus hangulat is. Brian K. Vaughan író, Cliff Chiang rajzoló, Jared K. Fletcher tervező, tördelő és Matt Wilson színező közös munkáját több Eisner-díjjal is jutalmazták, és az összesen 30 részt (6 kötetet) megélt képregény magyarul a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelenik meg 2021-től.

 A leginkább Wonder Woman-sztorik nyomán ismert Cliff Chiang fémjelezte látványvilág is minden elemében azon van, hogy maradásra bírja az olvasót: Chiang egyszerű vonásokkal megalkotott figurái hihetetlenül lazák, ugyanakkor a mélyebb érzelmeket is nagyszerűen képesek átadni. A színező  – Matt Wilson – pedig remekül dolgozik alá a rajzoknak, hol a megidézett korhoz híven színes-szagos, hol pedig sötét, baljós képsorokat tár elénk – remélhetőleg az Amazon által gyártott adaptáció a vizuális stílusból is átvesz majd ezt-azt.

 Mindezek alapján a Paper Girls egy újabb kiváló kísérlet arra, hogy a fiatalabb generáció is újra többet olvasson képregényt. Vaughn úgy beszél a kamaszkorról, hogy nem hallgatja el annak sötét oldalát, de közben az összetartozás erejével reményt is nyújt a kilátástalan helyzetekben.

 A Paper Girls streamelése július 29-én kezdődik, így még van időd előtte elolvasni a képregények eddig megjelent első két kötetét is! 

Az előzetes itt látható! 

 Forrás:

https://filmsor.hu/paper-girls-sorozat-prime-video/

https://en.wikipedia.org/wiki/Paper_Girls_(TV_series)

https://www.theverge.com/2022/6/29/23063811/paper-girls-amazon-prime-video-trailer-release-date

https://geeklife.hu/2021/01/05/paper-girls-kepregeny-brian-k-vaughan-cicero-konyvstudio/

https://www.roboraptor.hu/2021/09/17/paper-girls-ujsagoslanyok-kepregeny-kritika/

[labjegyzet]

Találkozzunk a 93. Ünnepi Könyvhéten!

A GABO Kiadó és a Ciceró Könyvstúdió írói várják a rajongókat és érdeklődőket a dedikálásokon. Íme a naptár:

Június 10., péntek, 17:00 Zakály Viktória (Ciceró Könyvstúdió pavilon - Duna korzó K66.) Az írónő új regénye az Esküvő elvitelre a nyár kedvenc magyar romantikus könyve lesz

Június 11., szombat, 13:00 Szigeti Kovács Viktor  (Ciceró Könyvstúdió pavilon - Duna korzó K66.) A Merítés-díj nyertes A táltos folytatása, Karakondzul éjszakája a magyar hiedelemvilág elemeiből mítoszt teremt.

Június 11., szombat 14:00 Papp Dóra  (Ciceró Könyvstúdió pavilon - Duna korzó K66.) Az ősszel megjelent Interferencia című regény, a Helena-trilógia zárókötete, még nem mutatkozott be nagy könyves rendezvényen!

Június 11., szombat 14:00 Lőrinczy Judit (Akkord-GABO Kiadó pavilon -  Vörösmarty tér 2.) Az utolsó tanú című új regényben a fantasy, a krimi és az eastern keveredik össze egy utánozhatatlanul egyedi és nagyszabású vízióvá.

Június 11., szombat 15:00 Kleinheincz Csilla (Akkord-GABO Kiadó pavilon -  Vörösmarty tér 2.) Az Ólomerdő harmadik kiadása a Könyvhétre érkezik, így az írónővel és műfordítóval személyesen is találkozhattok, valamint eddig megjelent könyveit is dedikáltathatjátok.

Június 11., szombat 16:00 Moskát Anita  (Vörösmarty tér és Váci utca találkozása - Talentum pavilonhoz közel -  Vörösmarty tér 35.) A Zsoldos Péter-díj nyertes írónő új könyve ezúttal egy novelláskötet lesz, amelynek címe A hazugság tézisei.

A Könyvhétre megjelenő új magyar és külföldi könyvek 30% kedvezménnyel előrendelhetők a GABO Kiadócsoport webshopján!