#Céllövölde

[theblackwolf01]

Szívem környéke, már vérvörösre festve,

A szívem pedig olyan, mintha céllövölde lenne.

Mosoly mellé, kezeim vágom én röhögve zsebre,

Mer' egy ólomgolyónyival lesz több még örökre benne...

TheBlackWolf

[fovarosiblog]

Céllővő céltábla 1920–30-as évek Néprajzi Múzeum

A Néprajzi Múzeum egyik kiemelkedő gyűjtése volt a többgenerációs mutatványos család történetének és aktuálisan használt tárgyainak begyűjtése. A céllövöldés bódén kívül a múzeumba került egy dobozdobáló játék és egy körhinta is. Ez a figura, az úgynevezett pengőszaró a céllövölde utolsónak megmaradt céltáblája, melyet a család jelenleg aktív tagjai, a Greznár-fivérek nagyapja készített német minta alapján a 2 világháború közötti évtizedekben. A figurával szemközti korongot kellett eltalálni, ami lendületbe hozta a mögötte elhelyezett rugós szerkezetet, aminek eredményeként, a figura fenekéből kijött a pénzérme. A korong alatt puska- vagy magnéziumpor volt, ami találat esetén durranó hangot adott. Ez már az 1960-as években villanymeghajtásúra átalakított formája. 

(via OMMIK)

[versinator]

Keltetése idomtalan

Támaszkodj magunkon hasadékaiból gyémántkövetkezteti Céllövölde volánnál neme néhányan Kampón letörölték bánkódva keresztmetszet Születésnek merték gróffal emléküket Jótét integetek angyalának megcsókolták Lőtávolon szemeinek páncélba kerülgeti Skrupulusok menetelés megenyhült mollban Kirobbanását cimborákkal átlátszóan zongoraszonátájátfutó Nekirugaszkodott rádöbbentem zsilipjei kőpadon Zöldhajú ömlengésnek karát deresedő Megvakarhatnám akadályozzák ébredésre kínszenvedő Perben keserveim szexuális csikók

Lenyelte aludhatnék zenéltek kísérti Rüh életútról apátlan elkérte Elvira kirajzolják törleszteni juhaira Ingereltek mosdatnak serkenő összetákolták Gyapjún balkonról lapu torkunkból Testvéremeteként fejükben tárulkoztak konfetti Mélyhangú ólombetűk megsebezve falakból Körültekintenekedvaló! kődarabokkal rajzolta miértje Ájuló zola istenünkkel aránylanak Ivadéka műhelyek könyörögjek sűrűsödő Szájig morris baktattak hízelkedő Cilinder sátrainak szégyenkezőn öljék

[ozdeg]

[mtahooligans]

tök jó, hogy nem lesz céllövölde,

de azt gondoltam volna, hogy nem száll el itt fél 9kor baromi alacsonyan valami harci gép. 

[videkma]

Légpuskával lőtte lábon az egyik gyermek a másikat (Nem ítélték el a céllövöldést)

Légpuskával lőtte lábon az egyik gyermek a másikat (Nem ítélték el a céllövöldést)

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a másodfokú ítéletet amelyről 2020. február 25-én adtak tájékoztatást.

(more…)

[birobrosindahouse]

Szuper kis nyaralásunk 2.napja! Ilyen egy igazi balcsis nap, sok pancsi, homokozás, fagyi, lángos, hekk és egy jó céllövölde, ahol Apa fosztja a bankot! 😅🎈☀️❤️🍦

[heypssstwannabuysumsteel]

Havana, harmadik rész

szintén érdekes tapasztalat volt, hogy kubában nem nagyon van internet. az állami alkalmazottaknak van a munkahelyen és otthon, a többiek meg vehetnek internet vagyis wifi kártyát. mi is így tettünk, 2 cuc volt egy órára (mint kiderült később 1 cucért is volt máshol, de hát ha el tudták adni 2-ért akkor miért ne) és a nagyobb hotelek és parkok környékén lehetett használni ahol volt etecsa kapcsolat (ez volt a neve a wifi szolgáltatónak). egyrészt mindig vicces volt, mert egyből tudni lehetett hol van wifi, ott mindenki a telefonját bújta, másrészt érdekes tapasztalat volt 10 napig internet nélkül, nyilván többet beszélgettünk, én elolvastam vagy 5 könyvet, meg néztük a kis tv-n este elalvás előtt a kubai adást, ami néha szintén elég érdekes volt. a kedvenc műsorunk a dosszié volt, ami ilyen panoráma szerű világpolitikai műsor lehet (ha valaki emlékszik még a panorámára), mikor először odakapcsoltunk nem hittük el amit látunk. egy dr- evil kinézetű szemkötős faszi állt egy óriási térkép előtt és mutatópálcával mutogatott. 

és ha már szóba került az árazás. nyilván az valamilyen szinten érthető volt, hogy mivel egy átlag kubai keres jó esetben 30 dollárt egy hónapban, megpróbál úgy többlethez jutni ahogy tud. kubában ha nem beszélsz spanyolul és úgy nézel ki mint egy gringó, akkor készülj fel rá hogy 10-20x többet fogsz fizetni mint egy helyi. kezdve a kisebb boltokkal, ahol úgy húznak le, hogy nincs kiírva mindennek az ára és ha sok mindent veszel akkor rádobnak még 4-5 dollárt. nyilván nem tudsz leállni vitatkozni mert nem tudsz spanyolul (és nem kapsz blokkot), az eladó (aki egy olyan boltban dolgozik amit szinte kizárólag turisták látogatnak) hirtelen nem tud angolul, úgyhogy két dolgot tehetsz ha észreveszed még fizetés előtt, vagy otthagysz mindent vagy fizetsz és nem mész vissza többet. az utcán meg úgy bárhol ahol nincs kiírva az ár, ha rákérdezel és nyilvánvalóan turista vagy, biztos hogy sokkal többet fogsz fizetni mint egy helyi. a múzeumokban ezt elegánsan úgy oldották meg, hogy kiírták mindkét árat, a helyieknek 5 cup, mindenki másnak 5 cuc, gyors fejszámolás után ez 25x-ös árkülönbség. ez az elején még elég zavaró volt, hogy akkor most nem tudtad mi van, de a végén már csak röhögtünk ha megpróbáltak lehúzni vagy sikerült is nekik, nyilván nem örül az ember neki, de a legtöbb dolog még így is olcsóbb volt mint itt vagy akár otthon. és ez sem panaszkodás, egyszerűen ez egy teljesen más világ, hozzá vagyunk szokva, hogy ahol eddig voltunk ott az emberek tudták, hogy a turistát nem érdemes átvágni mert belőle élnek, itt úgy látszik ezt még sokaknak tanulnia kell, de emellett rengeteg hely volt ahol semmi panaszunk nem volt. egy a lényeg, ha valaki kubába tervez nyaralást, érdemes rászánni egy kis időt, hogy legalább az alap dolgokat megértse spanyolul.

az első két napban nem is csináltunk mást, csak bóklásztunk a városban, talán ez volt a legnagyobb élmény, felfedezni és kipróbálni mindent, rengeteg minden érdekeset vagy épp nagyon furcsát láttunk, volt nagyon sok szép épület (mint már írtam), köztük pár templom,

klassz szobrok, mint például don quixote-é:

vagy john lennon-é egy parkban, ahol a parkőr bácsi mikor látta hogy valaki fotózkodni akar a szoborral, előhúzta a mellényéből johnny szemüvegét és feltette a szoborra.

vagy a kedvencünk a főtéren lévő, gigantikus kakason lovagló meztelen nő, magassarkúban egy óriási villával:

mint később kiderítettük, ez egy földalatti alagút bejáratát hivatott jelezni még a 19. század elején, de aztán mikor az beomlott, a helyiek inkább kitaláltak köré egy sztorit, hogy a női jogokat és erőt képviseli, ami valljuk be jobban hangzik.

aztán szombaton elmentünk a szépművészetibe ami nagyon megérte, nagyrészt kortárs művészek képei és szobrai voltak, érdekes volt látni egy 60 éve szocializmusban élő ország kortárs alkotásait.

szombat este meg csatlakoztunk egy ingyenes nightlife tour-hoz, abban a reményben, hogy majd jól elvisznek minket kis kocsmákba, ahova a turisták már nem találnak el, főleg, hogy előző este láttunk egy csoportot például az artpubban. induláskor két felé váltunk volt angol meg spanyol csoport, ekkor még bizakodtunk, a vezető srác mondta, hogy megmutatja nekünk az igazi kubát kerülve a turist trap-eket és a drága koktélokat, elvisz minket azokra a helyekre ahol a legjobb koktélokat keverik. az első hely még rendben is volt, bár már itt is átléptük a mágikus 3 cuc-os koktél árat, de itt ittunk először canchancharát (minden hely előtt elmondták, hogy melyik koktélt csinálják ott a legjobban) és a hely is nagyon szimpi volt. beszélgettünk kicsit a többi csapattaggal, kiderült, hogy az egyik mexikói lány szeretett volna autót bérelni egyik nap, de mikor közölték, hogy akkor 250 dollár egy napra, inkább meggondolta magát. és vicces volt a kocsma melletti céllövölde, ahol sörös dobozokra lehetett lövöldözni. sajnos 20 perc után sürgettek hogy menjünk tovább, pedig inkább maradni kellett volna még.

aztán a második hely kicsit letörte a lelkesedésünket, többször elmentünk már mellette, meg is beszéltük, hogy ide valószínűleg be nem fogjuk tenni a lábunkat, kívülről sem volt szimpatikus, egyrészt az agresszív behívók másrészt a hangos zene miatt. itt kellett volna innunk havana legjobb mohitóját, ehelyett a legrosszabb volt a kábé 5-6 kipróbált közül, vizes, ízetlen és 4.5 dollár volt. leültettek minket kint az utcán, majd rázendített a zenekar ami olyan hangos volt, hogy beszélgetni se tudtál és hát az előadás se olt épp a legjobb. itt már pedzegettük egymás közt zsuzsóval és egy német sráccal, hogy hogy is volt ez a turtst trap-es dolog, de amúgy a guide srác és lány nagyon kedves volt és jót lehetett velük dumálni. mikor eljöttünk az énekes gyerek körbe járt a kalappal, hogy ugyan már jattoljunk a zenéért, aztán már utána mondták a vezetők, hogy ja hát itt nem kell jattolni mert drága a koktél. a harmadik helyen lett volna salsa tanítás, de ahogy bementünk fordultunk is inkább ki, egyrészt két megtermett legény állt az ajtóban (még egy dolog ami miatt nem megyünk be egy helyre külföldön), bent meg sötét volt és rajtunk kívül nem nagyon voltak, az italok meg itt is túl voltak árazva. szóval a német sráccal inkább úgy döntöttünk, hogy nekünk akkor ennyi elég is volt a nightlife tourból, főleg miután megtudtuk, hogy az utolsó állomás a hotel inglaterra tetőterasza lenne. úgyhogy azért jattoltunk a guideoknak és inkább lepattantunk az artpubba inni egy monster daiquirit ahol persze belefutottunk a spanyol csoportba, ezek szerint ők jobban jártak :) de végül nagyon jót beszélgettünk stefan-nal, aki tanítani ment ki a nyárra havanába, érdekes sztorikat hallottunk tőle, innen is üdvözöljuk!

(a zászlós épület teraszán lett volna az utolsó állomás).

még egy poszt lesz, aztán vége.

[eugeniovonsavoy]

Nyilván elvicceltem a dolgot, pedig komolyan érdemes megnézni a kiállítást - annak ellenére is, hogy utólag egyre több negativum jut eszembe. Lássuk, miről van szó.

1, Helytörténeti tematikájú kiállítást épiteni olyan, mint fine dining rántott húst késziteni a menzára; igény van rá, csak nem abban a minőségben. A helytörténti tematika nagyon sok megkötöttséggel jár együtt a közönség (és gyakran a fenntartó) elvárásai miatt. Legyen kronologikus. Legyen néprajz. Legyen politikatörténet. Legyenek kedves fiszfasz történetek. Legyen gyermekbarát. Lészen agyfasz, hiszen nem lehet minden szempontnak teljesen megfelelni, mégis valami múzeumszakmai minőséget el kell érni. Ezért van az, hogy végső soron mindegyik helytörténeti kiállítás ugyanolyan kronologikus, konzervatív, tartalmában semmilyen "kockázatot" nem vállaló, teljesen kiszámitható kiállítás lesz. Ez sem kivétel.

2, Nagyon érdekes tapasztalat volt, hogy ahogy kronologikusan halad a tematika, úgy csökken a színvonal. A neolitikum meg népvandorláskor teljesen jó, a vízparti élet és a nemzetiségek még jobb, ellenben utána interpretációjukban nemcsak széteső témák váltják egymást, hanem a végére egyenesen egy lapos, mondanivaló nélküli jellegtelen semmivé szürkül a kiállítás. Komolyan úgy jöttem ki, hogy meglepődtem, hogy vége. Nincs lezárása a kiállításnak!

3, Nade nézzünk előnyös oldalakat is. Például a saját gyűjteményi anyag fantasztikusan jó! Egy csomó olyan tárgy volt, ami segítette az azonosulást vagy a bevonódást, hovatovább volt példa szcenikus térre, ötletes tárgyinstallálasra és fél-interaktív megoldásokra is.

4, Helytörténeti kiállítások ritkán mozdulnak el a kritikus hangvétel, politikai-társadalmi szembenézés irányába és ez itt sincs másképp. Egyes témákban simán ott van a potenciál úgy, hogy egyébként a kritikus hangvétel simán képes (lenne) befogadható üzenetek közvetítésére. Pl. a céllövölde egyesület tárgyi gyűjteménye szerintem Monarchia szinten jelentős állomány, ehhez képes légpuskás bohóckodást sikerült kihozni belőle.. De ugyanezt láttam más hasonlóan kisebb témákban is.

5, A Múzeum gyermekbarát és ezt a 2.5 éves fiam tanusíthatja. Persze semmire nem fog emlékezni, de legalább mi különösebb közelharc és harci vonyítások nélkül tudtunk végig tudtunk haladni. Szintén jó a múzped terem, a gyerekmegőrző gyereksarok meg egyenesen fantasztikus. Szóval ha másképp nembis, de szülőknek tényleg nagy segítség ez a facilitás.

Összegezve tehát ez egy olyan helytörténeti kiállítás, amit érdemes megnézni. Rengeteg sok kihagyott ziccer van benne, de ez egy ilyen műfaj. Jah, és nem tudom megmondani, mikor találkoztam utoljára ennyire kedves, segítőkész és energikus(!) front office-os kollégákkal. Tényleg látszott rajtuk, hogy büszkék a Múzeum szakmai elismerésére és örülnek az érdeklődő látogatónak. Gondolom, még pár év és ez is elszürkül, de addig érdemes eljönni ide.

Még a hülye, pikírt posztom ellenére/miatt is.

Tumbli-kompatibilis tartalmak a bajai Türr István Múzeumban!

Faragott ajtó a giccs-thread margójara:

Haltartó műanyag hordó kézműves kivitelben:

Sztálin szobor Wass Albert idézettel:

Vinetu elvtárs:

Magyarország legrégibb fennmaradt céltáblája (1803):

Teljesen megérdemelt az Év Múzeuma díj!

[rachelnparis]

Musée des Arts Forains

http://arts-forains.com/en/our-history

Hát ha szó szerint akarom ezt lefordítani, akkor a vásári művészetek múzeuma. Van itt régi körhinta, céllövölde és minden amit megtalálhatott az ember egy régi vásári mulatságban. A múzeum most zárva van nyár végéig. Érdemes tájékozódni előre a nyitvatartásról, mert nem folyamatos. 

[brvegel]

Bortnyik Sándor: Céllövölde, 1930-as évek eleje

[micsinaltujzelandon]

Na mindenki szépen megebédelt? Jólvanakkor. Túdom túdom, már rég nem írtam, de rám is rámjött a Bálinték blogjáról ismert házifeladatt�� változó blogposztírásundor. 

Idén elmaradt a nyár Wellingtonban, pedig úgy vártam.

Persze az egymás hegyére-hátára halmozott fesztiválokból, népünnepélyekből és koncertekből jutott így is. Csudajó kisvárosban lakni, ahol ilyen falunap jellegű minibúcsúkat szerveznek egyes kisvárosrészek. Ezek mindegyikére elhívják felvonulni a batucádásokat, thank god, mert különben maradna a “találj bele a bohóc szájába egy labdával” című céllövölde vagy a maori dalokat minimális koreográfiával eléneklő első osztályos gyermekkórus. A legnagyobb ilyen a Newtown fesztivál volt, ahol először szembesültem Új-Zén a “haladást akadályozó tömeg” jelenségével. Itt azért legalább volt más is mint természetes összetevőkből főzött kézműves szappanárusok tömege, például basszus színpad mellé helyezett fa mélynyomók (itt ez fantasztikumszámba megy), létminimumot követelő aktivisták (a punkzenekarokat támogatandó), plusz karma kóla standok (beszt drink evör). A Fringe fesztivál is eltartott nekik vagy három hétig, ahol bele lehet futni egész jó dolgokba is... Kiemelném a Capital Drag nevű intézmény revüjét, mert egy néninek öltözött bácsi a Single Ladiest talajtáncolta, de tízszer jobban, mint közülünk bárki a házibulikon: EZT FIGYELD!

A wellingtoni zenei színtér hiányosságairól már szóltam pár szót, de azt akkor itt hozzáteszem, hogy míg Budapesten a nagy nevek 50%-os csalódási rátával járnak, addig itt a “na jó, elmegyek erre, mert nincs más, de assetom mi ez” eseményekről kivétel nélkül mindig leesett állal távozunk. Az amerikai undergroundnak csakis a legjelentéktelenebb, de annál kalandvágyóbb rétege bír idáig eljönni. Még szerencse, mert máskülönben nem ismerhettem volna meg se a Guantanamo Baywatch-ot, se a Tall Black Guyt, se a The Egyptian Lovert, sem pedig a Chain and The Ganget se.

Kisszínes: Megérkezett az első magyar látogatónk, aki a Petya volt, és a kanapénkon aludt. Ez azért fantasztikus dolog, mert valószínűleg ő volt az utolsó is egyben. Az eseményt dokumentálandó készült egy reggelizős szelfi is a Fidelben, amin a Petya a legszebb. Plusz megtartottuk most a hétvégén 4 hónappal a beköltözésünk után a lakásavató bulinkat, ami meglepően jól sikerült, általunk nagyon különböző helyekről ismert csomóféle korú és szagú ember kiválóan elcsevegett egymással. Sokszáz liter alkoholt megittak, sokezer kiló csisszet megettek, míg a hatalmas tévéképernyőnkön a háttérben nem a Sátántangó ment lenémítva, hanem a Netflixen fellelhető legjobb hat és fél órás film: a Bergen-Oslo vasútvonal a kalauz ablakából felvéve. Az utolsó vendég (Kriszta) Oslo Sør-nél szállt le a szerelvényről.

Most hétvégén végül a farkába harap a kígyó, mert ismét Cuba Dupa lesz, tavaly pont ilyentájt érkeztem ebbe a cuki fővárosba. De ha arról már nem ér másodszor is írni, akkor miről fogok? Ja tudom.

[versinator]

Hullámhosszulábú pillantásuk

Szemünkre tarajához kikerült betyárokká Életunt beleesik falaknak tornyokra Szomorúságukban mákszemnyi lecsukódása hófehérre Bűneimnek pacsulitól szoknyáikat testükről Nyakukat parkírozzák szenvedélyes találkozzam Szólíthatodikára enyhítője érdemelnél csodavárosokká Irigységét erőszakkal ítélkeznek plüssbe Fölmutatták csapdákból kasszáit gubancba Illatról gömböc szorozhatom kútjába Bélyegesen láncán összeadás kiemeljen Tükörképe vérzünk bárkája eszetlen Elsüppedt céllövölde hódolatom lőttük

Jóságodhoz megpihenjen alagutak monstrumokká Kérdésnek szögeztük emelvényét szoknyádban Fiatalsága zsilipek kaloda rügyfakadásában Varázsolja panamisták gyöngeségét lecsendesítsem Rágta halottaiból némuljon elhihetően Földművesről lefegyverzett panaszolva hóhérokká Könyököltek mormolva vezekelve leghatalmasabb Köröznek sodrással ikrek ellentmondókáját Kilyukadt fantáziáltak őróluk ingadozott Fiókjában fennhangon elvirágoznak verítékben Plakátokba belenéztek vésőkkel világbékességben Ruhatárba kergetődzik haragommal mélykútú

[fubenalvo87]

Horror City

Fejlesztő: Novotrade – Appaloosa Kiadás éve: 1989

A Horror City egy a Dredd Bíró-hoz kapcsolódó játéksorozat második része, amint a Novotrade készített. A helyszín nem más mint Mega City One, ahol céllövölde szerű játékot játszhatunk. A pályák elején megtekinthetjük minden alkalommal, hogy kik lesznek az ellenfeleink, akiket likvidálni kell. (more…)

[nemzetinet]

Új látványossággal csalogat a Fővárosi Állatkert

Megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert Holnemvolt Vár névre keresztelt játszóparkja, amely péntektől várja elsősorban a kisgyermekes családokat interaktív mesevárral, állatsimogatóval és számtalan játéklehetőséggel.

„A másfél hektáron működő új közösségi tér a múlt értékeit és a jelen természeti érdekességeit mutatja be elsősorban a felnövekvő nemzedéknek” – emelet ki az új terület csütörtöki megnyitóján Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Mint mondta, a leleményes tervezők az egykori vidámpark helyén és a korábban az állatkert gazdasági udvaraként működött területen alakították ki ezt a hatalmas mesebirodalmat, ahol újraindult a 110 éves régi körhinta, újjáépült a régi mechanikus céllövölde, helyreállították az új, fedett lovarda homlokzatát.

A tervezők úgy álmodták meg a parkrészt, hogy a múlt század fordulójának hangulata egyesüljön a mai kor technikai felkészültségével.

A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy az Állatkertben jelenleg az intézmény történetének egyik legnagyobb szabású fejlesztése zajlik. Elmondta, hogy az állatkerti területen jelenleg épül a 21. század technikai vívmányait is felvonultató, méretében és látványelemeiben is „lenyűgöző” öthektáros Pannon Park, amely szerinte új dimenzióba helyezi az ismeretterjesztésről eddig alkotott képet. Ezen kívül előkészítési szakaszban van a látogatók parkolási gondjaira megoldást kínáló 700 férőhelyes Hermina Garázs is.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a fejlesztések megvalósítása nagyjából öt évet vesz igénybe, amelynek több mint a fele még hátra van.

Tarlós István elmondta: a fejlesztéssel a Fővárosi Állatkert ismét csatlakozhat a világ élvonalához, hiszen Budapest egy olyan új, természettudományos megalapozottság�� szórakozási lehetőseggel gyarapodik, amely célja lehet a külföldi és belföldi turistáknak.

A most átadott játszópark központi építményében, a Hetedhét Palotában a magyar állatmesék világával lehet megismerkedni.

Az ötszintes épület 2700 négyzetméterén egy oktató- és játszóház található, amelynek játékai között ismerős állatmesék elevenednek meg,

és a játékok Vuk, Mekk Elek, A Nagy Ho-ho-horgász, Pom Pom, Süsü és Dr. Bubó történetei köré szerveződnek, de Csukás István kifejezetten a helyszín számára egy teljesen új mesét is írt Brekk berek címmel.

A játékok mellett a létesítményben az adott mesékhez kapcsolódó állatok is láthatók, az egyes fajokat bemutató ismertető táblák szövegét szintén Csukás István írta. A helyszínhez kapcsolódik a Frakk terem is, amely az ismert meséken keresztül oktatja a gyerekeket a felelős állattartásra.

Új látványossággal csalogat a Fővárosi Állatkert a Nemzeti.net-en jelent meg,

[kavinton-munkalap-blog]

Vágy és vezeklés | Sopsits Árpád: A martfűi rém

.

Mától látható a hazai mozikban Sopsits Árpád, a Céllövölde vagy a Torzók rendezőjének legújabb munkája. A valós események alapján készült film a thriller eszköztárával próbálja bemutatni a 60-70-es években Martfűn és környékén elkövetett brutális gyilkosságokat, de hiába a műfaji meghatározás, A martfűi rém ízig-vérig Sopsits-film, remekül illeszkedve az író-rendező életművébe.

In: Filmhu, 2016. november 10.

Sokan meglepődtek, amikor kiderült: Sopsits Árpád, a szerzői film jeles hazai képviselője műfaji filmet forgat. Egy vegytiszta zsánerfilmet még úgy is nehéz volt elképzelni Sopsitstól, hogy a választott műfaj, a thriller világa lehet annyira sötét és sokszor embertelenül kegyetlen, miként a rendező korábbi filmjeiben festette meg a minket körülvevő világot.

.

Amikor azt is megtudtuk, hogy a 60-70-es években elhíresült martfűi sorozatgyilkosság alkotja majd a történet gerincét, kezdett megacélosodni a gondolat: hiába a műfaj szabta határok és törvényszerűségek, ezek semmilyen megkötést nem jelentenek majd Sopsitsnak, akitől elképzelhetetlen lett volna egy, kizárólag a karakterekre és a köztük formálódó viszonyokra koncentráló mozi az egészet körülölelő háttérvilág, vagyis az ’56 után renoválásra szoruló szocializmus és annak igazságszolgáltató rendszere alapos vizsgálata nélkül.

A martfűi rém igazolja az előzetes elképzeléseket. A történet legfontosabb alakjai - a gyilkos, az ártatlanul elítélt szerencsétlen, illetve a nyomozást végző csapat tagjai - mellett a bemutatott miliő is életre kel a vásznon, amire szükség is van ahhoz, hogy hiteles ábrázolást kaphassunk a hatalom mindenhatóságának, a saját maga alkotta törvények esetleges földbe tiprásának egyébként nem csak a szocializmusra jellemző rendszerkritikájáról.

.

A több szálon futó sztoriból a kisvárosi, lecsúszott egzisztenciájú nyomozó, a mellette törtető ügyész, majd az igazság feltárását a karrierépítés elé helyező utód hármasán keresztül mélyülhetünk el a rendszer működésének (vagy működésképtelenségének) vizsgálatában, míg a valódi és a feltételezett gyilkos párosa egy ugyanolyan vastag, de teljesen más vonalon, a bűn és bűnhődés koordinátarendszerében mozog helyenként kiszámítható, máskor meglepetést keltő irányban.

Az első gyilkosság minél gyorsabb megoldása érdekében elhamarkodottan elítélt, már bebörtönzése előtt is zavart érzelemvilágú vádlott sötét cellájában raboskodva lép rá az őrület felé vezető útra, a bűntények igazi elkövetője pedig a rácsokon kívül, saját személyisége zárdájában tébolyodik meg hasonló ütemben. Utóbbira jó bizonyíték a gyilkosságokat jellemző kegyetlenség egyre növekvő foka, vagy a kezdetben nyomtalanul elkövetett bűntettek esetlegessé, meggondolatlanná válása. A két lejtmenetet a néző is átélheti, mivel a börtönben történt hangsúlyos események bemutatása céljából újra és újra visszatérünk a rácsok mögé, a gyilkos eleinte még sötétben hagyott kilétére pedig nagyjából a film felénél járva fény derül. Ettől kezdve az ő nézőpontja is kiemelten fontossá válik az elbeszélés menetében.

.

Dacára annak, hogy a történet végkimeneteléről vagy a mérföldköveknek is beillő bűnesetekről viszonylag pontos képünk lehet a megtörtént események ismeretében, Sopsits fiktív elemekkel dúsított forgatókönyve elegendő feszültséggel szolgál egy valóban izgalmas film létrejöttéhez. A nyomozás folyamata, illetve az abban résztvevő karakterek egymás közti kapcsolatrendszerének alakulása például egész biztosan a fantázia szüleménye, miként az elkövető gondolatai felé célzott mélyfúrás is hasonló felfűtöttséggel jár. Az pedig, hogy az igazság felkent őrei közül ki hogyan viszonyul a Martfűt, majd az egész országot rettegésben tartó sorozatgyilkos felbukkanásához, újabb karaktertanulmányokat tesz lehetővé.

A különböző módszerekkel torzított képekben vagy a szokatlan beállításokban könnyen tetten érhető Sopsits korábbi munkáinak vizuális stílusa, az első rendőrségi kihallgatás jelenetének nyitó képe például hajszálpontos felidézése a Céllövölde hasonló szituációjának. A sűrűn alkalmazott nagytotálok a környezet bemutatásának már említett szerepét szolgálják, míg a celluloid használatának köszönhetően még közelebb kerülünk a megjelenített korszakhoz.

.

Szabó Gábor operatőrnek lehetősége volt azokat a klasszikus fogásokat bevetni, amelyek HD vagy más elektronika használata esetén csak az alapanyagtól idegen módon álltak volna a rendelkezésére. Hogy A martfűi rém mégis közel legyen a thriller világához, arról többek közt a remekül eltalált filmzene gondoskodik, mindig a megfelelő tempóban kísérve az eseményeket, jócskán hozzájárulva a feszültség emeléséhez.

A film tizennyolcas karikáját nem csak a gyilkos tettei vagy a megtalált áldozatok naturalisztikus ábrázolása, hanem a választott téma is indokolja. Az, hogy Sopsits egy kéjsóvár sorozatgyilkos kisiklott életét vizsgálja, önmagában is elég lenne, de az ártatlanul elítélt figura börtönben átélt kínjai is húsbavágóak. A martfűi rém, amely a rendező korábbi munkáihoz hasonlóan nem könnyű darab, olykor kimondottan brutálisan, végig izgalommal telítve hozza össze a thrillerre jellemző feszültséget Sopsits továbbra is mélysötét és könyörületet nem ismerő világképével.