#Aszód

[scavengedluxury]

Hand poked tattoos, Boys’ Institute, Aszód, 1975. From the Budapest Municipal Photography Company archive.

[pauszkopkodo]

A kalauz pár szabad pillanata, 1-2.

Aszód, 21:48, vasárnap

[videkma]

7 autó ütközött: Káosz az M3-as autópályán a főváros felé

Az autópálya főváros felé vezető oldalán, Aszód magasságában ütközött össze hét jármű 2023. október 9-én kora reggel. A balesetben személyi sérülés nem történt, a körülményeket a rendőrség vizsgálja. Az érintett útszakaszon minden sáv járható, azonban a torlódás több kilométeres. Ha lehetőségük van kerüljenek, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!  

[hicapacity]

a Szivárvány oviban a vezetőségben egy Kaleta-Szájer dugó-duo nagyot alakíthatna, hiszen Szájer kismadár fasszal illetné Kaleta papagájt, aki fasszal illetné a seregély raj méretű gyerek-sereget, így valósulna meg a 🌈 szivárvány-ív-elv, mert mi sem jellemzőbb Aszódra, hogy itt mindenki legyen megbaszódva, de hirtelen!  😂 🤣☮️ Vécsey László, a körzet FIDESZ-es országgyűlési képviselőjét facebook oldala tanúsága szerint komolyan foglalkoztatja a kiskorúak nemátalakítási kérdése. Az aszódi polgárok is szeretnék tudni, vajon hány kisgyermek váltott nemet - szülei tudta nélkül - az elmúlt 10 évben a gyanús nevet viselő aszódi intézményben.

[meztelenreklam]

Betegeknek, üdülőknek, anyáknak

Aszódi hírlap 1914.25.

via EPA

[vonatozoo]

Ezt az eszetlen szopást:

Adott Aszód állomás (az egyszerűség kedvéért hívjuk Baszód állomásnak), ami egy elágazó állomás a 80a vonalon ahova a hétre visszatértem üzembehelyezésre.

Vagyis inkább üzembe kínlódás lesz ez azt hiszem...

A fővonallal nincsen semmi gond, nem járnak rajta a vonatok Gödöllő felé, a turai irányban meg csak egy vagany járható, semmi gond így van ez jól! Se Galgamácsa fele a térközi ellenmenet kizáró berendezés egy régi klasszikus vonalblokkos Siemens-Halske berendezés, mutatom: (akinek a gyomrát meghaladta a Keleti “lepukkant, ódivatú, nem lehet volna ennél korszerűbb berendezést telepíteni, minek ez oda” az itt hagyja abba a nézést!)

Ha valaki csúnyát akarna mondani, gondoljon arra, hogy a hölgy milyen idős és neki már nem illene ilyet mondani...

Nos a szívás tárgya az, hogy ehhez a kütymütyhöz semmilyen, de semmilyen rajz nem áll rendelkezésre, aki a telepítéskor itt volt és értene hozzá vagy rég nem dolgozik vagy meghalt és a pláne rész: több mint 50 éve olyan jól működik, hogy nem is kell hozzányúlni olyan lényeges módon, hogy feltűnt volna a dokumentáció hiánya.

Na az elmúlt két napban nekünk feltűnt...

FAszód állomáson ugyanis - nem tervezett, ellenben szervezett módon - eltűnt egy jó adag kábel egy nyitott munkagödörből, hogy mértékegységet -> praktikusan folyó méterből kilogrammra <- váltson. Ennek következtében a kezelő pult és a jelfogó épület közti valamennyi kábelkapcsolat megszűnt egy időre, térdelt is az állomás majdnem egy hétig. A helyreállítási munkák megtörténtek újra működött minden. Vagyis majdnem minden, mert a vágányzár miatt és a kezdoponti oldal átépítése miatt a galgamácsai vonal nem volt használva, így az ellenmenet kizáró herkentye sem kellett, hogy működjön; senki nem vette észre hogy szat az egész. Vagy valami inkontinencia forog fenn.

Ebbe az alaphelyzetbe érkeztem meg tegnap és kezdtük el a máig le nem zárult nyomozást: Hol lehet a Bélás?

Ezek a színesek a blokkelemek, amelyek a jelfogós technika, meg egyáltalán a villamos áram széleskörű elterjedése előtt (1800-as évek legvégén fele), még nem álltak annyira és mindenhol rendelkezésre. A vasúti biztositoberendezesek éppen ezért mechanikus eszközökkel operáltak, a különböző elzárások/függőségek mechanikus úton valósultak meg. Két állomás között például ezek a vonali és irány blokkok voltak (vannak) amelyek mutatják: melyik állomás indíthat vonatot? Szabad-e a térköz/állomásköz a követő vonatnak?

Plusz bAszód állomás mivel már az ötvenes évek csúcstechnikáját képező jelfogos rendszertechnikával épült, itt már villamos úton, relék is segítik ezen függőségek megvalósítását, úgyhogy egyfajta interface (ekkoriban mem ismertek még ezt a szót, de Magyarországon egész biztos, hogy nem) is kell hogy a két berendezés egymással jól kommunikáljon. A viszonyok valami ilyesfélék:

Ebbe találd meg mi hova megy rajz, dokumentáció és a funkciók ismeretének teljes hiánya (mi mit működtet, mivel mit kezelek... stb.) ismerete nélkül.

Szóval hosszú lesz a péntek is, mert hogy az elejétől nem állunk neki multizni az egészet az teljesen biztos.

Hogy fog működni?

Valahogy

A végén úgyis mindig minden elkezd működni...

VALAHOGY

[fovarosiblog]

Érintettektől kérdezném, hogy ki hogy tervezi ezt az időszakot megoldani? 

[tiberius096]

[scavengedluxury]

Horticulture, Boys’ Institute, Aszód, 1975. From the Budapest Municipal Photography Company archive.

[hctirdle]

1974-75 Aszód Juvenile Detention Center, Hungary Photography by Tamás Urbán. The facility today as photographed by his son Ádám.

[eugeniovonsavoy]

Olvasom Erdei Ferenc Futóhomokját

és egyszer csak azt veszem észre, mintha magamat hallanám, ahogy rentelek a kelet-pesti és azon túl állapotokon.*

Előtte rajzocska, mit is ért Erdei Pestvidék név alatt:

“Pestvidék nagykiterjedésű (760.000 kat. hold) és népes (448.000 lélek) területe nem egyöntetű vidék. A monor-ceglédi vonaltól északra a Cserhát-Mátra és Bükk lankái húzódnak s rajtuk aprófalvas, nagyrészben törökelőtti eredetű település helyezkedik el: egészben a magyar felvidék pitvara ez a rész; délfelé pedig a jellegzetes duna-tiszaközi alföldi táj terül el, homokbuckákkal, szikes tavakkal és törökutáni nagyfalvas, tanyás településsel. Mégis a két táj azonos sorsra jutott: Budapest árnyékolja be egyformán az életüket. 

A félkörhöz hasonlítható terület legyezőszerűen övezi Budapestet. Kilenc vasútvonal fut sugarasan a főváros felé s ebből a kilencből hat kettősvágányú; s még több az országút: összesen tizenkettő, melyekből hat elsőrendűen kiépített fővonal. De a kisebb utak is s a falvak utcái úgy fordulnak Budapest irányába, mint a vaspálcikák a mágnes felé. S amit a külső keretek mutatnak, annak megfelelő a társadalom egész élete: Budapest határozza meg elsősorban. 

A főváros az ország távolabbi környékét csak egy-egy szálon köti magához, csak a fővonalak futnak be hozzá, Pestvidékről minden út Budapestre vezet. A közigazgatás és törvénykezés minden ágában már másodfokon is a fővárosba visznek az ügyek. Csak járási székhelyek, járásbíróság s néhány adóhivatal van helyben, megyeszékhely és minden egyéb igazgatási központ Budapesten. A gazdasági összekapcsolódás pedig 100%-os. Ez a vidék Budapest piacára termel: termelésének legkisebb szervezeti egységeit is ez a viszony szabja meg s ugyanez írja elő a termelés ágait is. Pestvidék beszerzési piaca természetesen ugyancsak Budapest. Teljes a kultúrközlekedés is: iskolába, előadásokra, színházba Budapestre járnak Pestvidékről, a budapesti napilapok abban az órában olvashatók, amelyben Budapest határát elhagyták; éppen ezért nem is alakulnak ki komoly helyi orgánumok. 

Minden összefüggés összefut abban a meghatározásban, hogy Pestvidéknek Budapest a városa. Az ország többi részei csak másod- vagy harmadfokon kapcsolódnak a fővároshoz, Pestvidék közvetlenül és elsőfokon. Ezért nem is keletkezhetett más város e 60 km-es körzeten belül.* A járási székhelyek mind kisded városkák vagy éppen falvak. Ráckeve, Alsódabas, Gyömrő, Monor, Nagykáta tisztára falvak, még csak mezővárosoknak sem mondhatók. Gödöllő ahogy királyi nyaralóhely volt ezelőtt, úgy nyaralóhelye most is Budapestnek, de nem önálló város. Egyedül Aszód és Vác városi központjai úgy félig-meddig egy-egy vidéknek, részint a Budapesttől való távolság, részint központi fekvésük révén. Aszód nem volt igazi város soha, Vác pedig csak volt, abban az időben, amikor még Pesttel konkurrált. 

Minden összetartozandóság ellenére azonban nem ennek a vidéknek a városa Budapest. Nem Pestvidék szülte Budapestet, de még Pestet sem, hanem egy ország nevelte a fővárosát naggyá s úgy került a megnőtt városnak az árnyékába Pestvidék. Az európai városok mintaképei, a délnémet és svájci városok mind egy-egy szűkebb vidék erői által jöttek létre s legföljebb később járultak növekedésükhöz országos erők. Kezdetben piachelyek, iskolavárosok vagy erődítmények voltak, melyeket a környék népe gondozott a saját termékeinek értékesítésére, saját kultúrája emelése és saját védelme végett. München pl. már régóta ilyen város volt, amikor a bajor fejedelmek egy ország energiáit vezették bele. Budapest nem így keletkezett. A vízparti német falu-városka nagyon szűk körnek volt a centruma s a pestvidéki városépítő erők nem úgy indultak, hogy nagyvárost hozzanak létre. 

Budapestet szűkebb vidékének a megkerülésével alapította a reformkorszak országos lendülete és építette ki a kiegyezés utáni kapitalizálódó korszak. A várossá fejlődés idején Pestvidék még embert és anyagot sem tudott az elvárható arányban szállítani; csak tűrte, hogy nagyváros épüljön a feje fölé és azon vette észre magát, hogy árnyékba került. Budapest pedig - mely nem szűkebb vidékéből nőtt ki, nem helyi ízek sűrűsödéséből, nem hosszabb-rövidebb történelem lerakódása során - maga sem kereste a kapcsolódást a vidékével. Egy elképzelt birodalom arányaihoz és szükségleteihez kívánt igazodni s erőit is erről, a birodalomnak hitt területről merítette. Lenézte és leigázta a környékét. A környék, ha már kiesett a várost szülő és nevelő szerepből, legalább kiszolgáló vidék akart lenni s úgy ahogy fölzárkózott Budapest mögé. Idomult hozzá s karjai közé futott, ha szükségletei támadtak. A távoli erőkből hirtelen nőtt város s a mostoha sors után nehezen fölemelkedő vidék: minden technikus összekapcsolódás és minden igyekezet ellenére két külön világ. Ahhoz, hogy összeforrjanak, mindkettőnek igen-igen komolyan át kellene formálódnia. 

Nagy-Budapest határain belül, ha szörnyűködnie kell is szüntelen, még civilizációnak a szagát érzi az ember, de mikor kívül ér rajtuk, hamarosan pusztai szél csapja meg. Ha délfelé indul, Soroksárnál még ragyogó európai agrikultúrát és gondosan tiszta falut talál, de Kiskunlacházánál már nádtető és leigázatlan mezők veszik át az uralmat, Kunszentmiklósnál mocsár, szik, vízállás és kopasz mezőség fogadja a meglepett utast: ez már Ázsia s a raffinált budapesti zsivajt vízimadarak szava váltja föl, a duzzadó városi jólét és a komplikált városi szegénység helyén pedig rideg gazdamód és még ridegebb zsellérnyomorúság ásít. Keleti vonalakon még annyira sem kell menni. Ócsán és Alsódabason már olyan parasztokat szemlélhet az ember, akiknek termelése nem sokkal elébbvaló, mint egy századdal ezelőtt. S ha Gödöllő felé igyekszünk kifelé Budapest köréből, Aszód után már alig érintett parasztfalvakat lelünk. Turán, Boldogon színes paraszti viseletben járnak az emberek és paraszti világképük minden zavaró hatás ellenére sem rendült meg. 

Pestvidékre árnyékként borul Budapest közelsége, de egymáshoz való viszonyuk végelemzésben sokkal komplikáltabb, semhogy ilyesféle hasonlítás kifejezhetné. Egy primitív civilizáltságú paraszti vidék indult itt el 1700 körül a fejlődés útján. Magára hagyva bizonyára eljutott volna ezidőre odáig, ahol ma a Három Város van: kifejlesztett volna néhány centrumot és a maga módján polgárosodott volna. E helyett az történt, hogy rajtakívül álló erőkre támaszkodva egy nagy város épült a centrumába, s a magasfokú civilizáció s a pezsgő kultúrélet, melyet a nagyváros teremtett, befejezett tények elé állította vidékét. Az nem tehetett mást, mint behódolt. Hozzáidomult a város szükségleteihez, bekapcsolódott a város által kínált civilizációba és kultúrába. Ahol valami ok miatt kiesett egy-egy rész e fejlődésből, az végkép kiesett és Ázsiának marad, ha maga nem segít magán. 

Nem újság az ilyen jelenség Magyarhonban. Van néhány tornyunk jól-rosszul megépítve s körülötte egy-egy kis udvar, de azontúl pusztaság, amelyre nem sok ügyet vet a torony és udvara. 

Ez Budapest és ez Pestvidék.”

*IRL tevékenységem, tumblira ritkán szűrődik át.

[katallure]

Aszód, Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézete 1975

[nonquebecoisayul]

Pozsony-Budapest-Bécs

Sűrű hetek vannak mögöttünk, és ennek nagyon örülök. Az ismerkedés a várossal nem csak kettesben zajlott ám: alig érkeztünk meg, Boglárka kis-nagy unokahúgom már ki is vonatozott hozzánk, és amikor együtt kettesben indultunk Magyarországra, Lilla váltotta ideiglenes szállásunk egyszemélyes kanapéján. Így legalább Rafa nem maradt egyedül, amíg én megvillámlátogattam a szűkebb családot Miskolcon, osztálytalálkoztam Tokajban és visszafelé még az Aszód melletti Galgahévízre is beugrottam meglátogatni a 3 év után végre Ausztráliából “kiszabadult” Ildikó barátnémet családjával egyetemben. Éppen volt egy pár napos időablak, amikor kereszteztük egymás útját.

Hamarosan jöttök (vagyis inkább borsodiasan: jösztök) ti is: a távolság egyelőre nem akadály, a vírusos és háborús közellenségek most nem támadnak errefelé. Reméljük, így is marad, és mindannyiótokat vendégül láthatunk itt vagy ti bennünket ott.

Az első benyomásaim Pozsonyról nagyon jók. Különösen, hogy a Nyugati és a Keleti pályaudvarok között a felszínen ingáztam oda-vissza Pozsony és Miskolc között, azt kell mondjam, a kontraszt Budapest és a szlovákok fővárosa között égbekiáltó. Persze egy félmilliós várost könnyebb ráncba szedni, mint egy másfél millióst, mégis Pozsonyban az az érzésem, hogy bővül, szépül, fejlődik. Pesten viszont úgy éreztem, nem előre, hanem visszafelé mentek a dolgok, amióta egy éve az utcáin bóklásztam.

Jó, jó, persze, Pozsonyban tíz esztendeje jártam utoljára, így nagyobb a változás: konkrétan ahol az Airbnb-nk van, egy olyan új városrész emelkedett ki a semmiből, ami 2012-ben nem létezett: a Duna partján, a régi kikötő helyén gyakorlatilag felhúztak egy új várost felhőkarcolókkal, parti sétánnyal, bevásárlóközponttal, nemzeti színházzal. Mi egy két toronyból álló komplexumban vagyunk épp: a hatodikon a 34-ből. Alattunk négy emelet garázs, kávézók, kis üzletek és még egy gourmet áruházlánc boltja is (az osie hniezdo cokoladovét azaz kakaós csigát és a lupacka tvarohovát azaz túróstáskát ott veszem - igaz, 2 euróért, de nagyon finom:)

S ha már az áraknál járunk, bizony érezhető nemcsak Ausztria közelsége, hanem a magyar forint békasegge-alattisága: átszámítva hazai árakra 20-25%-kal drágább a mindennapi élet itt, mint a Duna másik oldalán. Múlt csütörtökön az 1992-es szlovák alkotmány ünnepe volt, így átruccantunk Bécsbe, ahol aztán még durvább árakkal találkoztunk. Csodás napunk volt amúgy, és egészen hihetetlen, hogy óránként két vonatpár jár a két főváros között, a menetidő belvárostól belvárosig alig egy óra. Na és Bécs már tényleg Nyugat: mindig elámulok azon, hogy lehet egy város ennyire spotless, steril és ragyogó. A kellemes, de szikrázó napsütésben egyenesen szemfényvesztésnek hatott a császárváros!

Egyelőre még mindig lakás után nézünk: a piac telített, a kínálat szűkös, a kereslet nagy - érthető módon a szomszédban fél éve zajló neoimperialista öldöklés nyomán... És itt egy újabb nagy különbség: lépten-nyomon az ukrán zászlóba vagy annak színeibe botlok itt vagy Bécsben a lakások ablakaitól, a vállalatok székházaitól az aszfalton át az idegenvezetők megkülönböztető jelzéséig, addig Magyarországon síri csend és álságos semlegesség. Lehet, hogy fázni fogunk a télen, de akkor sem szabad feladni a szabadságot. Én is Ukrajnával vagyok.

Az orosz elit lassú önkéntes száműzetése kapcsán olvastam a minap egy körképet Tbilisziből, ahová vízum nélkül mehetnek az orosz állampolgárok. Lika Kremer, egy orosz podcaster vissza mert menni egy-két dolgot elintézni, hiszen a háború első napjaiban csapot-papot otthagyva menekült. Így nyilatkozott az Economistnek: “It is the strangest feeling. You go back and everything looks exactly the same - the same dentist, the same shops, the same restaurants - but everything has changed.” Ahogyan a történész Ilja Venyavkin megfogalmazta ugyanebben a riprtban: “We have our identity, and our social connections, but no country of our own.“ Az irány ez, de erősen kívánom, hogy soha ne történhessen meg ez velünk, magyarokkal újból...

Ami a legrosszabbul esett az Európába visszaköltözésünk óta első hazalátogatásom során, az az apátia egykoron imádott városom, Budapest iránt. Már tavaly is hanyatlottak érzéseim valamelyest, pedig két napon át barangoltam és jártam be kedvenc helyeim nagy részét. Idén viszont egyáltalán nem dobogott a szívem. És ami ott várt, az még jobban elszomorított: alig szálltam le a Nyugatiban a vonatról, a soha véget nem érő szovjetmetró-felúítás miatt még gusztustalanabb aluljáróban odajött hozzám minden teketória nélkül egy idős asszony, miközben BKV-jegyet vettem az automatából és kerekperec felszólított, hogy vegyek neki is egyet. Fél órán belül a már megint építési terület Keletiben a nyomorult Fornettihez nem tudtam beállni egy földön ülő, száz tagú család tagjaitól, akik egyszerűen nem hagytak venni valami pékárut Miskolcig a “bácsi, vegyél nekem is” felkiáltásoktól. Pozsonyban eddig nem kért senki semmit tőlem.

Első perctől kezdve úgy érzem, hogy Pozsonyba hazaértem Rafával. Természetesen a nyelv szörnyen ronda és nehéz, de már tanulom a mindennapi kifejezéseket és igenis, törekedni fogok arra, amiben a köldöknézegető kelet-európai oktatás- és kultúrpolitika megakadályozott gyermek- és fiatalkoromban: megtanulni legalább konyhanyelvi szinten a szomszédok idiómáját. A név kötelez, nem igaz:)? Mennyire izgalmas világ lehetett a Felvidék a maga 3-4 nyelvével, amit a lakosok nagy része beszélt is. A nacionalizmus, a nemzetállamok kora, Napóleon, Petőfi meg Ludovít Stúr jól betettek nekünk. Élhettünk volna békésebben is az elmúlt kétszáz évben, és most nem lennék idegen Pozsonyban sem. Hála az EU-nak, valójában nem is vagyok az. Még a szlovákok sem akarnak nekem diplomata státuszt adni pont ezért. Szóval még ki kell találni, mégis hogyan maradhatok itt hosszú távon mondjuk egy újabb határlezárós pandémia vagy háború esetén. Persze Isten irgalmazzon nekünk! És ismét egy ámen.

[meztelenreklam]

Bármily alkalomra. 

Aszódi hírlap 1914.15.

via EPA