#ő emelt fel engem

[fagcrisis]

lmao figyeld a ruminit a pók közben

[zoeeozzoeeoz]

Én tényleg nem tudom, mit tehetnék már annak érdekében, hogy a tesómmal javuljon a kapcsolatunk. Jelenleg ott tartok, hogy egy ideje elengedtem ezt a témát. Ha ő akar valamit, akkor hív, szól, mondja. Én meghalgatom, vissza hárítom rá azt, amit rám akar hárítani, és ennyi. Tegnap is felhívott valamiért, de kb a 2. mondata után, amikor én még meg sem szólaltam, már emelte a hangjat, és szájkaratéba kezdett. Mivel minden alkalommal ez van, így megtanultam kezelni, irányítani a "beszélgetéseinket", és átugrani az ő kirohanásait. Aztán most, volt jópár olyan megjegyzése, amit nem tudtam figyelmen kivűl hagyni, bár akkor átugrottam öket. Már gyerekkorunkban is féltékeny volt rám, csinálta a rivalizálást, és én már akkor sem tudtam ezzel mit kezdeni. Fiatalabb felnőtt korunkban is észre vettem ennek jeleit, és most is. Nem, NEM én találom ezt ki, hanem ő ki is mondja ezt. Az egyik ilyen, nagyon mélyre ment. " Irasd a Hugi nevére, úgy is ő fogja intézni, mert ő talpraesettebb" . Mondta ezt úgy, h világ életében nem vett komolyan engem semmilyen téren, mert én vagyok a legkisebb, a legfiatalabb, a Hugi. Nem tudom mikor nőttem fel a szemében. Aztán tegnap is" hívd fel akkor, intézd te, mert te erőszakosabb vagy, meg megoldasz mindent, nem hagyod magad lerázni".....mindezt a tőle megszokott, szemrehányó, felháborodott, utasító hangnemben. Nem vagyok erőszakosabb!! Csak határozottabb. Kommunikálok az ügyintézővel, kinyomozok dolgokat, csinálom azt amit az ügyintéző mond. Emberként állok hozzá, nem pedig utasítom, vagy hisztizek, vagy csicskásitom. Ja! És valóban nem hagyom magam lerázni! De ez a kijelentése megint mi? Most akkor megint csak háritott valamit, vagy burkoltan elismert valamit, vagy megint a féltékenység, hogy szerinte én megint jobb vagyok valamiben nála? Nekem is " rossz" a kommunikációm időnként, de hogy a tesómnak pocsék, az tuti! Azt tudom, hogy elkezdett szakemberhez járni, észre lehet venni éppen milyen kérdések merültek fel ott, most gondolom, a velem való kapcsolatát elemezték. Minden esetre , én változatlanul elengedtem a témát. Ha közeledni akar, normalizálni a testvéri kapcsolatát velem, legyen, én nem gátolom benne, tárt karokkal várom, de segítséget ehez ne várjon tőlem. Sajnos az évek során olyan messzíre távolodtunk egymástól, hogy én már energiát ebbe nem nagyon teszek. Amikor tettem, azt sem vette jó néven. Bocsi. Ez van.

[aranysziv]

felsegített. nyújtotta a kezét, én elfogadtam, és aztán már ott is álltunk egymással szemben. utána egy pillanatra tekintett el máshova, tényleg csak egy tizedmásodperc erejéig fordult el tőlem, mikor egy csattanást hallott. mire újra felém nézett, már a földön hevertem. nem történt semmi, igazából magam sem értem, egyszerűen csak összeestem. filmbeillő jelenet lehetett. az esés miatt megütöttem magam, de azért lehetett volna rosszabb is. azt mondta, hogy apró vagyok, és túl sokat ittunk. nem tudom, végül is van benne valami, tényleg ittam pár pohár bort, de nem éreztem magamat olyan mámorosan. főleg nem annyira, hogy elveszítsem az eszméletemet. mert furcsa, igazából nem is emlékszem, hogy pontosan mi történt, ezt is csak ő mesélte a többieknek meg persze nekem. tudom, hogy csak ott álltunk, aztán a következő emlékpillanat már csak az, hogy lehajol hozzám, hogy jól vagyok-e és fel tudok-e állni. olyan könnyedén emelt fel, hogy szinte egy tollpihének éreztem magam, semmi erőm nem volt. kérte, hogy ne csináljak ilyet többször, mondjuk nem mintha ez is szándékos lett volna.

pedig ezek összességében jó napok. kifejezetten nagyon jók. az óév jól végződött, az új meg még szinte el sem kezdődött, de mégis valahogy nem is tudom. azt hiszem, hogy bizakodó vagyok. bár hiú reményekbe nem dédelgetem magam, hiszen jól tudom, hogy valahogy mindig előkerül az a kés is. vagy éppen rám kerül. hegeimre tetováltatok újabb hegeket, ugye. de hát ezt már rég megígértem magamnak, szóval ideje volt. mondjuk ez amúgy is inkább tőr, mint kés. de hát éles. tulajdonképpen megveszekedett bolond is lehetnék, de a bennem élő versek ilyen formában való megjelenése olyan nekem, mint egy utolsó csók, amiről nem tudod, hogy az lesz az utolsó.

körmödre égett a gyertya, hát, ez történt. én meg csak nézem csendben. a hiányodat, ami utánad maradt, neked adom, nem az enyém, néha így gondolom. de aztán mégis egy-két mosolyra futja, és soha nem adnám senkinek, a legdrágább kincsem. érdekes ez, nem igaz? az év első napján hajnalban betévedtünk egy helyre, ahol régen együtt is voltunk. most voltam először ott azóta, de hát azt mondják, hogy jó visszamenni olyan helyekre nevetni, ahol régen sírtál. itt mondjuk nem történt ilyen, de amikor visszaemlékszem vagy visszaemlékeztem azokra az órákra, amiket ott töltöttünk, akkor mindig sokat. és milyen különös, hogy az ember szomorú lesz, amikor emlékezik. mármint vicces. mert még a jó emlékek is könnyeket csalnak a szemedbe. két asztallal arrébb ültünk le, és a végzet kockáival játszottunk, vagy olyasmi. néha elnéztem a szekrény irányába, ahol emlékszem, hogy mikor megfordultam, te engem néztél. néztem az asztalt, ahol megsimogattad a kezemet. most üresen állt, senki nem ült ott. még az is eszembe jutott, amikor kimentem a mosdóba, hogy mit beszéltünk arról is. néztem magamat a tükörben, milyen hosszú már a hajam. szereti, ha be van fonva. akkor még nem tudtam volna így hordani, ez járt a fejemben. pár nappal korábban étteremben is voltunk, és ott meg a falon voltál, tudtál róla? az a hely annyira színes és bohém, hogy teljesen én vagyok, ezért akarta megmutatni. de neked is tetszene. tele van versekkel a fal, sőt az étlap is, és költőknek a festményeivel, például Ady egy régi kiskocsit vezet, és vannak italok, amiket meg klasszikus költőkr��l neveztek el - meg ilyesmi szellemes és kedves dolgok. imádtam a hangulatot. körbenéztem, és még szóvá is tettem, hogy itt még valahogy az emberek is olyan szépek, akik ide járnak. mind művészlélek, nem volt két egyforma. mondta, hogy tudta, hogy tetszeni fog, én ide illek. aztán amikor ezt kimondta, elnéztem mögé, és kiszúrtam egy Fodor Ákos idézetet az egyik falon, és a szívem kihagyott egy ütemet, ebben szinte biztos vagyok. az egyik kedvenc haikum tőle, ami mindig te voltál nekem. kísértesz mindig, ott vagy mindenhol, ahol én is. hordozlak magammal. kíváncsi vagyok, hogy amikor öntudatlanul zuhantam össze, akkor vajon hol voltál, az esés pillanatában. szeretném azt gondolni, hogy te tompítottad az érkezésemet annyira, hogy nagyobb bajom ne essen, hogy elkaptál, amennyire csak lehetett. és hogy megtettél mindent, ami tőled telt. kedves gondolat, nem? ha így volt, hát, köszönöm.

[lsdchannel]

Péter elmenekült a lidérctől, és a zoknival a zsebében futott. Nem tudta, hová megy, csak azt, hogy minél messzebb akart kerülni a lidérctől. Azt gondolta, hogy talán vissza kell mennie a zokni világba, és megpróbálnia megtalálni a portált, ami a lak��sába vezet. Talán ott biztonságban lesz.

De nem volt könnyű visszatalálni a zokni világba. Péter nem emlékezett, melyik mosókonyhában jött át, és nem tudta, hogyan lehet felismerni a portálokat. Próbált keresni valami jelét, de nem látott semmit. A mosókonyhák mind egyformának tűntek.

Péter kétségbeesett. Úgy érezte, hogy elveszett, és nincs remény. Azt gondolta, hogy talán soha nem jut vissza a saját világába. Talán soha nem szabadul meg a lidérctől. Talán soha nem lesz boldog.

De ekkor valami meglepő történt. A zokni, amit Péter a zsebében hordott, megszólalt.

Ne aggódj, Péter - mondta a zokni. - Én segítek neked.

Péter meglepődött, és ránézett a zoknira. A zokni egy piros-fehér csíkos zokni volt, amit Péter a zokni világból hozott magával. A zokni egy aranyos arcot formált a mintájából, és mosolygott rá.

Te… te beszélsz? - kérdezte Péter.

Igen, beszélek - mondta a zokni. - Én egy varázslatos zokni vagyok. A zokni világ királyának a zoknija.

A zokni világ királyának a zoknija? - ismételte Péter. - És hogy kerültél hozzám?

Hát, ez egy hosszú történet - mondta a zokni. - De ha akarod, elmesélhetem.

Szívesen hallgatnám - mondta Péter. - De előbb menjünk el innen. Nem akarom, hogy a lidérc megtaláljon.

Jó ötlet - mondta a zokni. - Gyere, kövess engem. Én tudom, hol van a legközelebbi portál.

Péter beleegyezett, és elment a zoknival egy közeli buszmegállóba. A zokni elvezette őt egy mosókonyhába, ami a buszmegálló mellett volt. A zokni megmutatta neki, melyik ajtót kell kinyitnia, hogy átjusson a zokni világba.

Péter kinyitotta az ajtót, és átlépett rajta. Egy másik mosókonyhában találta magát, ami tele volt zoknikkal. A zoknik lógtak a mennyezetről, hevertek a padlón, és halmozódtak a sarkokban. Péter rájött, hogy visszajutott a zokni világba.

Megvagyunk - mondta a zokni. - Most már biztonságban vagyunk.

Köszönöm - mondta Péter. - De most mit csináljunk?

Most elmesélem neked a történetem - mondta a zokni. - Aztán elvezetlek a zokni világ királyához. Ő majd segít neked hazajutni.

Rendben - mondta Péter. - De ki az a zokni világ királya? És miért akar segíteni nekem?

A zokni világ királya a legnagyobb, a legbölcsebb, és a legjobb zokni, aki valaha élt - mondta a zokni. - Ő az, aki megteremtette a zokni világot, és aki megvédte a lidérctől. Ő az, aki segített nekem megszökni a lidérc fogságából, és aki adott nekem varázserőt. Ő az, aki akar segíteni neked, mert ő a legkedvesebb zokni, akit ismerek.

És mi a neve? - kérdezte Péter.

A neve… - mondta a zokni, és büszkén emelte fel a fejét. - A neve Zokni Zoltán.

[szottesfolditanyak]

Van egy kicsi kert itt a ház mögött. Pár bokor paradicsom nő, némi fűszer, bambuszok, és van két almafa is. Nőnek, ahogy jól esik nekik, nem sokat háborgatom őket. Egy bögre teával az ölemben remekül el tudok bambulni közöttük. De persze, amíg elbóklászok az almafáig, nyilván észreveszek egynéhány elintéznivalót. Fel kéne kötni a paradicsomot. Ott azt a tarackoló füvet nem kéne beengedni a tárkony közé, mert aztán macerás lesz kigyepálni. Ésatöbbi. Ezeknek a kert-igazító tevékenységeknek persze rendesebben neki kéne állni - de én most bóklászok, nincs kedvem gazolni, hagyjatok engem békén. Aztán nemegyszer, ilyenkor mégiscsak lehajolok valamiért, mert azt a valamit egy mozdulattal odébb tudom tenni. Meg akkor már azt is. És amazt is. Végül azon kapom magam, hogy megyek vissza a metszőollóért, mert elkapott a rendbetehetnék. De ilyenkor már röhögök a helyzeten is, magamon is, mert ilyenkor mindig eszembe jut az az Elgon-hegyi történet.

"... Ezt a különbséget leginkább talán egy konkrét példán szemléltethetném Önnek: Ha én itthon egy alkalmazottat megbízok valamivel, például hogy vigyen el egy levelet egy megadott címre, akkor egyszerűen ezt mondom neki: „Kérem, vigye el ezt a levelet X. úrnak." Afrikában egy ideig az Elgon-vidék lakóinak egy igen primitív törzsénél tartózkodtam, akik a kelet-afrikai Elgon-hegy őserdeiben élnek, és részben még barlanglakók. Egy nap leveleket szerettem volna postára adni. A legközelebbi fehér emberek azok a mérnökök voltak, akik akkortájt az ugandai vasút egyik mellékvonalának legvégén dolgoztak, tőlünk mintegy két és fél napi járóföldre. Ahhoz, hogy elérjem őket, futárra volt szükségem, akit kérésemre a törzsfőnök rendelkezésemre is bocsátott. Át is adtam egy mintegy öt levélből álló köteget a férfinak, aki némi szuahélit is beszélt, azzal, hogy vigye el azokat a fehér bwanákhoz — az urakhoz —, akikről kétszáz kilométeres körzetben természetesen minden teremtett lélek tudta, hol lehet őket megtalálni, mivel a friss hírek Afrikában elképesztő iramban röpülnek. Ez a férfi azonban, miután közöltem vele megbízatását, továbbra is csak bambán állt előttem, és egy tapodtat sem mozdult helyéből. Azt gondoltam, talán némi basist akar, és adtam neki egy cigarettát, de ez sem tett rá semmilyen hatást. Egyre csak dermedten bámult rám. Megismételtem az utasítást, de ő továbbra is némán és megkövülten állt ott. Mármost végképp nem tudtam, mit is jelentsen ez; zavaromban körülnéztem, s ekkor pillantásom Ibrahimra, a karaván vezetőjére, egy magas, szikár szomáliaira esett, aki addig a földön kuporogva, fintorogva figyelte a dolgot, majd borzasztó angolságával így szólt hozzám: „Nem így kell ezt csinálni, bwana, hanem így..." — azzal fölugrott, felkapta rinocéroszbőr ostorát, párszor megzúgatta a futár előtt a levegőben, aztán megragadta őt a vállánál fogva, és ordítva és gesztikulálva a következő biztató szózatot intézte hozzá: „Tessék, a nagy M'zee bwana, a bölcs fehér ember leveleket adott neked. Nézd, itt vannak a kezedben. De be kell szorítanod őket egy hasított botba. Hé, fiúk — kiáltott a szolgáimra —, hozzatok egy hasított botot, és adjátok oda ennek a bennszülöttnek. Így kell a kezedben tartani — dugd be a leveleket ide a hasítékba — kötözd össze fűvel — így, no és most magasra tartod, hogy mindenki lássa, hogy a nagy bwana futára vagy. És elmész a vízesésnél lakó bwanákhoz, és addig keresel, amíg találsz egyet, és akkor odamész hozzá és azt mondod: A nagy M'zee bwana leveleket adott nekem, itt vannak a botomban, tessék, vedd el. És akkor az a fehér bwana azt mondja: Jól van. Akkor pedig hazajöhetsz. És most fuss, de így — és Ibrahim magasra emelt korbácsával ugrálni kezdett —, így kell futnod és futnod addig, amíg oda nem érsz, ahol a kis házak kerekeken gurulnak. Fuss, fuss, te isten barma, tűnj már a pokolba." A futár képe lassanként felderült, mintha valamilyen nagy megkönnyebbülés érte volna. Vígan vigyorogva felemelte a botot, és úgy elporzott, mintha puskából lőtték volna ki, mögötte a korbácsát suhogtató és szitkokat szóró Ibrahimmal. Végül harminchat óra alatt egyhuzamban több mint százhúsz kilométernyi távolságot tett meg. Ibrahimnak roppant élénk mimikájával és szavaival sikerült elérnie, hogy „futárhangulat"-ba hozza, sőt mintegy belehipnotizálja abba ezt a bennszülöttet. Ez szükséges is volt, mivel az az én puszta utasításomra megmozdulni sem volt hajlandó.

Ebből is láthatják, miben áll a primitív és a civilizált ember közti pszichológia fő különbsége, nevezetesen, hogy míg nálunk akár egyetlen szó is elegendő ahhoz, hogy akár valamilyen komoly csörtét provokáljon, a primitív embernek az egész cselekményt előre el kell játszani, annak minden sallangjával együtt, amelyek azt szolgálják, hogy az illetőt mindenekelőtt ráhangolják az adott cselekvésre. Mármost ha bennünk is vannak még — márpedig vannak — efféle primitív maradványok, akkor elképzelhetik, mennyi mindent szalasztunk el a mindennapi szörnyű rohanásban mi, civilizált emberek. Ez a kultúra emberében fokozatosan meghasonlottsághoz és olyan ellenálláshoz vezet, amely adott esetben akár a kultúra lerombolásra irányuló törekvésig is fokozódhat — ez pedig az utóbbi évtizedek eseményeiben alighanem egyértelműen meg is mutatkozott."

C G Jung, egy 1930-as rádióbeszélgetésben;  Scolar 18/II, 1289

Jungnak egyik erőssége, hogy kitűnően össze tud egy mondatba foglalni komplex helyzeteket (lásd a hagyatkozzon a szelekre történetet). Erről a fenti esetről egy másik írásában csak annyit jegyzett meg, hogy a karavánvezető úgy késztette többnapos rohanásra a ledermedt és mozdulatlan futárt, hogy először beállította a futás testhelyzetébe, majd valami rigmusokkal és a futás utánzásával a futás hangulatába hozta - addig, amíg az emberünk az erősödő egyhelyben topogásból valóban nekiiramodott és meg sem állt a címzettig.

[min-junk]

….hát eljött a legvége. Hirtelen és gyorsan, szinte pár perc leforgása alatt tettünk pontot ennek az egész kusza kapcsolatnak a végére.

Hetek óta készült ez, tele voltunk nem megértéssel és türelmetlenséggel egymás fel��.

De a kis buborék amit alkottunk magunknak az soxor bekapcsolt és tökéletesen működött. Ahogy találkoztunk már kapcsolodtunk egymásra és orákra elvesztünk ebben az érzésben. Csak mi ketten. Senki más. Nem volt más vélemény, vagy a fura gondolatok a fejemben hogy meneküljek. Nem akartam menekülni…csak többet időzni vele-benne.

De a mindennapi problémák elhatalmasodtak. És ezek nem szimpla dolgok, érzelmek, amiket sose határoztunk meg.

Szerdán azt mondta h engem akar, exén túl akar esni mindenképpen és engem akar. De ez csütörtökre halványult és exéhez vágyakozott. Vagyis én aki hallgattam az életé és támogattam, semmissé lett…második, vagy inkább utolsó lettem. Mégis boldogan készültem a szülinapjára. Mindent félre akartam tenni hogy ezt az ünnepet megadhassam neki…de nem ment. Jött a gond, az idegen csaj írása, a reakció tőle, amire én idegből elhánytam magam. Most is csomóban a gyomrom ahogy újra erre gondolok….annyira fájt hogy így játszott velem, egy pillanatig se vett komolyan. Azt mondta nem tett talonba, de sajnos ott voltam. Szeretett de máshogy…ami azt hittem nekem elég…de nem az. …és a fájdalom amit kaptam tőle szinte húsbamarkolóan nyitotta fel a szemem.

“A szeretet nem árt”

De ez ártott…sőt felzabált teljesen…

A sok bántás és megalázás egyszerűen nem hagyta hogy vele legyek…többet nem.

Már másfele járunk. Csak remélni tudom, hogy épp ő is rámgondol és legalább annyira fáj ez neki mint nekem.

Ennek vége kellett, hogy legyen. Muszáj volt.

Tovább kell lépni, emelt fővel. Magabiztosan.

[e-lujza]

Most ide panaszkodok

Mert kurvára senki nem kérdezi meg hogy vagyok. De tényleg. Hogy a faszba van az, hogy vannak olyan ismerőseim, akik rám írnak és kontextus nélkül leírják napjukat. Mielőtt megkérdezném. De vissza nem kérdeznek baszki, szóval nem vagyok benne biztos, hogy nekem nincs meg ez a Must Needed Skill vagy egyszerűen csak mások ilyenek, hogy engem valami szemetesnek használnak (mint én most a tumblr-t, mert nincs időm ezt szépen megfogalmazni egy blogbejegyzésben, más meg nem kérdezi meg hogy vagyok)??? Én vagyok az egyetlen, akinek ha nem tesznek fel egy kérdést, arra nem válaszol????? És ismerem fél éve, előtte kétszer láttam életemben, egyszer mikor bemutatták és egyszer, mikor belehányt valaki hűtőjébe. Nem is beszélünk. Nem is hiszem, hogy szerelmes. Egyszerűen kiszagolta, hogy hülye vagyok és jobb kedvemben kérdezek az indokolatlan faszságairól. De ma nem.

Kibaszott fáradt vagyok. Kibaszottul elfáradtam már abban, hogy egyik pillanatról a másikra nem vagyok jól. Sziasztok, Eliza vagyok, 13 éve Mániás Depresszióval élek, személyiségzavarral fűszerezve, tavaly óta pedig veszélyeztetett fajnak számítok, jelentsen ez akármit is, valószínüleg a suicid tentamen utáni állapottal kapcsolatban áll. Ebből végül nem tudom mennyi igaz, hiszen a két hét pszichiátriai bohóckodásból annyi maradt meg, hogy kegyetlenül ki akarok jutni, szóval ha őszintén játszom, akár el is kezdhetem a 6 lábas gödröt ásni hátul. Szóval annyit vallottam be, amennyit muszáj, a zéró szemrebbenős hazugságaimból az öndiagnózis azt mondja, hogy lehetek akár egy okos pszichopata is. Vagy egy okos pszichopata énem. Megfogadtam; csak orvosnak hazudok. Abból is csak a pszicho- kezdetüeknek.

Tehát így élek én. Fejest ugorva a mánia magasságaiból a depresszió vaksötét hullámaiba. Az elöző két hét a felhők közt telt, ma és tegnap viszont megküzdök azért, hogy egyáltalán a hullámmedence létrájába megkapaszkodhassak. Amúgy megvagyok. Mivel 22 éve néha egy akkora picsával kell élnem, mint én vagyok, megvannak a magam B és C tervei az őrületből kifelé. Amíg keresztül nem húzzák a terveim.

Ma elbasztam valamit melóban. Nem nagy dolgot, hogy érthető legyen, inkább csak valamit, amitől két perccel tovább tart a másik meló. Egy munkatársnőm van, aki az én korom kétszerese, de van egy stílusa. És ha rossz napja van, meg nekem is rossz napom van, akkor nekem kell engednem. Én vagyok, aki félreteszi a rossz napját, mert neki sokkaldesokkal rosszabb baszdmeg. Rendben. Ő mindent kikér magának, aztán ha valami nem úgy történik, ahogy kéne, vágja a pofákat. A nap 10. órájában már fájtak azok a pofák. Főleg, hogy nem éreztem megérdemeltnek. Mert négy napnyi anyagból ne haragudj, hogy nem emlékszem melyikről ugatsz a dokkoló végéből, amikor LÁTOD IS, HOGY NEM AZZAL FOGLALKOZOM, 10 PERC MÚLVA MEG A KURVAANYÁMAT HOGY NEM EMLÉKSZEM RÁ. Szóval megmondtam neki, hogy én is kibaszottul szeretnék megannyi dologra így reagálni, de kurvára elegem van abból, hogy ha Neked szar napod van, akkor senki másnak nem lehet.

Szóváltás. Én emelt hanggal. Érzem, hogy megint olyan vagyok, mint egy fazék forró víz, aminek a fedőjét fennhagyták. Tudom mit kell tenni. "Oké, én most elmegyek inkább előre cigizni és megnyugodni" Mondom valami békét erőltetve a hangomba és elindulok. Mint egy kibaszott, idióta kölyök, nevetve trillázik utánam "hisztiiiiis". Ha van valami, amire harapok, az ez a szó. Legszivesebben pofánöntöttem volna. Nem vagyok hisztis, kurvára szeretnék az lenni, de én addig nyelek, amíg egyszer ilyen nem leszek. És én próbálkozom, ha van Isten az a tanum rá, de elég volt.

Fogtam a cuccom és bejelentettem, holnap nem jövök. Remélem holnap is ennyire fogsz mosolyogni és röhögni, amikor itt fogsz látástól-mikulásig szopni a bezárós boltokkal. Mert kibaszott mód értelmes magastalpú papucssaru lófaszban jönni pakolni, szóval az élő lapokat neked két és félszer annyi idő lesz szétrakni, mint nekem sportcipőben, arról nem beszélve, hogy én rendszereztem a polcokat, szóval az a 2,5 valójában 3x annyi idő, mert keresgetheted mit-hova tegyél. Meg a napi anyaggal. Meg a 10 kilós kötegekkel. Ja, meg amúgy megtanulhattok Fáma futárlistát feltölteni, mert én saját magammal baszok ki három hete, hogy homeofficet játszok ingyen és H-K-Sz-Cs-P arra várok a laptop előtt, hogy elküldjétek a szájbatekert papírokat délután három és este nyolc között, csak azért, mert ti lusták vagytok megtanulni valamit, amit egy vak, síket, néma, félkezű marék szárított lepke is megtudna tanulni, de egyszerűbb a két irodistának egymásra mutogatni hogy EZÉRT KAPJA A FIZETÉST. Én meg itt vagyok harmadiknak, de aki facebookra képes feltölteni egy képet, az igazán feltudna a Fáma oldalára is. Szóval jó szerdát, én itthon maradok festeni, meg takarítani, meg pihenni és olvasni, lesz egy kibaszott szabad délutánom, amikor nem a laptop és a programom közt ugrálok otthon, ti meg azt csináltok amit akartok.:)

Amúgy ja, köszi, megvagyok, és te?

[ashes-0f-phoenix]

@hungarianator Here you go. Story bit. Not 1938. Not Munich asylum. 1863 and London instead. Probably equally as bad though, so whatever... First draft also. I haven’t touched it in a couple of months. So yeeaaah... :))

Nehéz eldönteni, Kezia Smith erényei vagy hibái közé sorolható-e, hogy túl udvarias volt félbeszakítani a rázúdított szóáradatot. Habár a szituáció szokatlanságát figyelembe véve, lehet hogy az ilyen elővigyázatosság inkább erénynek számított.

-Amikor pedig belépek a bálterembe, képzelheti, hogy mindannyian térdet hajtanak előttem!

Az apró de vehemens ősz hölgy Arabella Alderman, akit saját bevallása szerint London szerte mindenki ismer. London szerint viszont egy halaskofa felesége volt, akit alig ha ismer valaki. Már itt, a Bethlem Királyi Tébolyda osztályán is több felsőosztálybeli ismeretségre tett szert két hét alatt, mint életében valaha szerencséje volt.

Kezia Smith azonban csak pár hihetetlenül hosszú órával ezelőtt érkezett, és Mrs. Alderman volt az első kórházi beteg, akivel szerencséje volt beszédbe elegyedni. Beszélgetőtársa pár mondat erejéig tanúsított érdeklődést kiléte iránt, cvikkere mögül röviden szemügyre vette a fiatal nőt, majd továbblépett Arlington Street-i házának és mind a százhetvenkét csodálójának ecsetelgetésének. Kezia pedig egyetértően bólogatott, itt-ott elismerően eltátotta a száját (persze az illem határain belül) amikor aranyozott hintókról és Lord Akárkikről esett szó, magában pedig megállapította, hogy őrültekkel csevegni elviselhetően szórakoztatónak bizonyult. 

Bár jobb az ilyet nem félbeszakítani. Inkább vajjal kell kenegetni a lelkét, hadd legyen boldog. Nem tudta eldönteni, hogy a nő mennyire veszi komolyan magát. Lehet, ha megkérdőjelezi tekintélyét, csúnyán megsértődik... Csupán csak fényezni akarja magát az újonc előtt, vagy teljes meggyőződéssel hiszi saját szavait, Kezia nem tudott rájönni.

A nap tett egy utolsó Szeptemberi erőfeszítést, hogy boldoggá tegye London lakóit és besütött a folyosó nagy ablakain. A bentlakók nagy része a karosszékekben sütkérezett. A Kezia és Mrs. Alderman felé fordított helyeket hamarosan két Kezia korabeli hölgy foglalta el. Egyikőjük, a tarkán szőtt ruhájúszőke azonnali felelősségének érezte, hogy minden kételyt eloszlasson Mrs. Alderman épelméjűségével kapcsolatban.

- Csak nem magát is azzal a badarsággal zaklatja Lord Hammond fürdőjéről a parlamenti óriás halastartájokban? Sose fogja megunni?! Nem is értem, honnan szedi ezeket. Három napja másról se hallunk. Ugye, Ada? - azzal megragadta társa kezét. -Egyébként Miss Hall vagyok. Van szerencsém bemutatni továbbá Miss Griffiths-t.

Az idősebb nőhöz képest első ránézésre nem tűntek se bolondnak, se őrültnek, Miss Hall illetlenül közvetlen természetét leszámítva. Kezia-t azonnal érdekelni kezdte, hogy miért került két húsz évesnél nem többnek tűnő, divatnak megfelelően szabott galléros ruhába öltözött lány egy tébolydába. Azelőtt is titkon érdekelte őt, hogy milyenek lehetnek az őrültek, most pedig, hogy első kézből volt esélye megtapasztalni, kész volt belevetni magát a kutatásba. 

Először azonban Miss Hall társának kutató pillantásának találta magát alávetve. A sötét szemű lány nagyon közel hajolt, mikor beszélt, tekintete nyílt volt és felettébb nyugtalanító, mint aki lát valamit, amit mások nem. 

- Maga házas, Mrs. Smith? - kérdezte, miután megtudakolta a nevét.

- Az vagyok. Sajnos. - a szokatlan közvetlenség még mindig sokkolta.

- Sajnos! Nahát, még ilyet! Azt mondta, sajnos! - visongott Miss Hall. 

- Mikor jött? - folytatta a faggatózást Miss Griffiths. - Honnan? Hol lakik? Kik hozták be? Nem csapott zajt. Általában hangosak. Amikor Fanny érkezett, óriási lármát csinált.

- Engem a csendőrök hoztak, azért. - magyarázkodott sietve Miss Hall.

Kezia számára különös volt, hogy egymás keresztelt neveit használják. Úgy látszik, itt minden etikett a feledésbe merült. Erőt vett magán és próbált alkalmazkodik a beszélgetés hangvételéhez. 

- Mi történt, hogy csendőrök kísérték? 

- Egyik este rátámadtam anyámra. Összetörtem az étkészletet, képzelheti a perpatvart! Apám meg nem bírt lefogni, a két csendőr pedig behozott ide. - válaszolt a napsütésben szikrázón mosolyogva Miss Hall. A törékeny, pisze orrú, szalma hajú Fanny Hall, akiben ránézésre az égegyadta világon semmi agressziót nem lehetett látni. Egyik kezével barátnőjébe kapaszkodott, másikkal energikusan a karfán klimpírozott. - De magát is a csendőrök hozták, Ada, igazán nem nézhet le érte. 

- Engem csak azért, mert ők találtak meg az erdőben. Nyugodtan sértésnek veheti, de legalább én képes vagyok annyira, hogy ne üvöltve kelljen az utcán végigcibálni egész London előtt. A családja áshatja is a sírját, mert ilyen hírnévvel vénylány is marad!

Miss Hall továbbra is mosolyogva öklöt emelt "barátnőjére", Mrs Alderman, aki pedig eddig ruhája gombjainak csendes szemrevételezésével foglalta el magát, héja módon vihogni kezdett rajtuk. Kezia az első ütés láttán hátrahőkölt. Azonban Miss Hall és Miss Griffiths inkább hasonlítottak pimasz kisgyermekekre, mint veszedelmes szándékú tébolyodottakra, és végül ő is megengedett magának egy mosolyt, mikor Miss Hall a földre huppant a másik súlya alatt. Utoljára a gyermekszobában látott lányokat ilyen szabadon játszani. Akár kismacskák.

-Ez még mindig egy kórház! - harsant fel a legközelebbi ápoló rosszalló hangja, aki azonnal határozottan felrántotta Miss Hall-t a padlószőnyegről. -Nem pedig kupleráj.

Az önfeledtség pillanatnyi illúziója összetört. Úgy dörzsölték a szégyenletes valóságot az orruk alá, mint holmi rossz tubákot. Igen, ez valóban egy kórház. Ezzel mindannyian tisztában voltak. De a fenébe is, nem azért mennek az emberek kórházba, hogy jobban legyenek? 

-Biztos örülnének, ha inkább a sarokban sírnánk mindannyian. - jegyezte meg Kezia halkan az ápoló háta mögött. Volt elég nagy a Bethlem, hogy minden beteg lélekre jusson egy sarok.

A két Miss fojtott kuncogással jelezte tetszését. 

Talán mégse olyan rossz dolog, ha az embert tébolydába zárják. Már most jobban érezte magát, mint otthon. 

Mrs Alderman a háttérben haragosan bíztatta a fiatalokat a verekedés folytatására, különben, fenyegetőzött, a haltartályba hajíttatja őket.

[zoeeozzoeeoz]

Azért........... én is az a fajta vagyok, aki nem tud le állni, nem ér rá betegnek lenni, ezer fordulaton pörög, de találtam valakit, aki még rajtam is túl tesz !

Van egy cég, akinek szoktam elég sűrűn dolgozni. Egy egyzsemélyes Kft, a csaj csinál mindent. Veszi fel a megrendeléseket, ő is rendel, hozza-visszi az árút/félkész árút elkészítésre pl hozzám, megcsinálja a filmnyomást/logózást, össze rakja a megrendeléseket, kiszállítja, kelékeket vesz, közben csinálja a háttérmunkát is, papíroz, utal, stb. Szóval mindent ő csinál. Na ez a csaj, kicsit nehezen, meg viszonylag későn, de sikerült neki , össze jött neki a gyerekvállalás. Mindenki aggódott érte, mert emelt, jött-ment, szóval mintha nem is lenne terhes. Aztán rábeszéltük a molnár kocsira, hogy ne rohangáljon már terhesen több kilós dobozokkal a kézben. A terhessége vége felé, esténként a férje már betudott segíteni neki a szállításban, persze a saját munkája után mikor haza ért. Az utolsó hónapban felvett egy emberkét szintén a szállítás területre, hogy ne ő rohangáljon meg cipekedjen, már nem bírta annyira, de mikor a kisegítője nem ért rá, vagy össze jöttek a dolgok, azért csak beült ő is szállítani. Kb másfél héttel hordta túl a babát, pár napja szült. Konkrétan másnap, mikor még kába volt, meg mindenhol fájt meg egyebek, szóval már másnap felhívott, a kórteremből, hogy akkor munka van. De nem csak engem! Persze mindenki leszidta h ne már, adjon már magának egy kis időt, de nem! Ma jön ki a Kórházból a babával. Már konkrét logisztikai útvonalat tervezett, a munkák ki és összeszedésére, úgy, hogy közben a babát is viszi haza. Na itt, ennél a pontnál hívtuk fel a férjét h csináljon már vele valamit! Ő meg felhívta, és leszervezte a kisegítő emberkét, uh ő fog nem sokára érkezni hozzám. Hát....... kíváncsi leszek.........oké, hogy mikor alszik a baba, akkor tud majd neten/telefonon intézkedni, de naggggyon remélem hogy sűrűbben látom majd a kisegítőjét, mint őt. Hát na! Azért......ha ő nem tud leállni még ilyenkor sem, akkor majd a munka kapcsolatai segítenek ebben. Regenerálódjon, legyen a babával, férjével, álljon össze a rutin a babával, apával, aztán majd vissza gyorsul. Az eszem megáll komolyan!

[aranysziv]

D: please don't go M: I still have 10 more minutes, I can love you until then D: oh M: yes, I am limited D: you're not. just your time. but you and your heart is infinite M: really? infinite? D: only for the terribly lucky ones. like me

úgy növünk egymásra, mint a borostyán, magam sem értem. a tavasz a szívemben, a hosszú tél után. és érzem, ahogy mozog a Föld, ahogy él, és élek. fellélegzek. könnyű vagyok. mert ha visszagondolok, olyan, mintha a víz alatt lettem volna. mélykék volt, mint a szemem, és azt hittem, az otthon. pedig nem volt levegő, csak nyomás, süllyedtem, a felszínt pedig alig láttam. minden homályos volt és tompa. pont mint egy rossz álom, ami az ébredés után is nyomot hagy benned. most meg lehetek virág, vagy egyenesen tűz. bármi, ami csak akarok. és én vagyok, igazából én vagyok. nem a szerelem. a szabadság. hogy nincs, ami korlátoz. kiteljesedhetek. adott nekem teret. nem érzem a falakat, csak hogy azt csinálhatom, amire tényleg vágyom, és akkor, amikor csak kívánom. és itt van ő, aki nem letör, hanem hisz bennem, és lát. azt adja, amit én adok magamból. tükör ő, ahogy megbecsül és én magamat. pedig folyton kerestelek. aztán egyszer csak nem. vagy nem ��gy. mert igen, néha még ott a víz. a hullámok. mint most itt. érzed, ahogy kóstolgat? hogy azt gondolom, ott leszel. mert egy részem ezt kívánja. az az énem, aki először látott, a részem egészen. most is. ő nem felejt. és nem enged engem sem. minden, ami nem te voltál, csak átfolyt rajtam. ő egyszerre kötött meg bennem, és egyszerre emelt fel. szeretnék benne bízni. de néha nehéz, amikor épp gyűlöllek, mert olyankor azt gondolom, hogy már sosem fogok tudni senkiben igazán, hogy ezt elrontottad bennem. összetörted a szívemet. és közben tudod milyen makacs vagyok. kitartó. hogy ezt sosem hagynám. még neked sem. és vitatkozok magammal, de a mosolya megnyugtat. itt van bennem a megoldás, itt van bennem a gyógyulás is. és az elengedés. félni már nem félek. jöhet bármi. nem nagy szavak és dobálózás, hanem csak tudom. mosolygok, mert süt a nap, és a szívem dobog, és sokkal több van bennem, mint gondoltam. őt nem rémiszti meg. engem sem. nem gyötör vele. és én sem magamat. én abba a dobozba nem illek, amibe beleraktál. szerettem volna, kitölteni, illeszkedni, felvenni az alakját, csak azért, hogy neked jó legyen. de nekem nem volt jó. sosem volt jó. nem azért ragaszkodtam hozzád, mert jó volt. most te vagy minden szereplő a filmben, amit nézek. minden dal, amit csak hallok. kísértesz, amikor a Holdra pillantok. de egyedül vagyok. nélküled. vagy mással. nemsoká itt a születésnapod. én akkor máshol leszek. most is máshol vagyok. el sem hinnéd, ha látnád. bárcsak. azt hiszem, már nem vagy olyan fontos nekem, csak szeretném. és tudja, hogy érjen hozzám, és amikor elveszi az eszemet, amikor már nincsenek hangok vagy fények, én csak égek. magamon kívül lobbanok egyet, aztán lobogok, és nem is a kezeim, hanem a lángok ölelik. azt mondta, hogy így még senkit. ilyet még senkivel. ilyen még senki. igazat mondott. hatalmasak voltak a pupillái.

[idunlilithohlin]

VI. rész Deathcrush (Karambol)

Végre elérkezett a várva várt nap. Dead jólöltözött volt, mint mindig, csak most egy fehér Nargaroth pólót viselt. Mit ad a sors, én is Nargarothos pólóban voltam, ugyanolyanban, mint Ő.

-Micsoda egybeesés! - mondta csillogó szemmel.

-Black Metal ist krieg! - süvítettük egyszerre és nem törődtünk a körülöttünk lévő emberekkel. Olyanok voltunk, mint a tinédzserek.

-Hadd nézzem, begyógyult már a sebed? - érdeklődött.

-Már varasodott akkor, amikor elváltunk. A tied?

-Még mindig kötés alatt – nevetett.

-Kicsit jobban kéne vigyáznod magadra. Nehogy egyszer túl mélyre vágj.

-Vigyázni fogok.

-Képzeld, mit olvastam este a neten. Van az a Silencer zenekar, tudod, Nattramn-al.

-Ismerem őket.

-Van egy legenda, miszerint Nattramn levágta mindkét kezét, hogy disznólábat varrjon a helyére. Hihetetlen, hogy az emberek ennyire agyatlanok és elhiszik.

-Nattramn jól van, múlt héten beszéltem vele telefonon. Nem igazán érdeklik a legendák róla. Megvan mindkét karja.

-Igaz, hogy volt diliházban?

-Igaz. Meg akarta ölni magát a bátyja halála után, mert nem tudta feldolgozni. Felvágta az ereit. Valahol sajnálom őt, mert azért mégiscsak egy beteg emberről van szó, aki valljuk be, önhibáján kívül az. Mikor utoljára láttam, nem hittem el, hogy ő az: rettenetesen elhízott.

Egy ideig ilyen szokásos témákról beszélgettünk, majd Per arca komolyabbá változott.

-Szeretnék kérdezni valamit.

-Nyugodtan.

-Ugye nincs barátod, úgy értem... udvarlód.

-Nincs.

Egészen váratlanul ért ez a kérdés. Dead érdeklődik? Úgy tűnt, mintha kissé zavarba jött volna és el is pirult.

-Ugye nam baj, ha megkérdeztem?

-Nem, egyáltalán nem.

-Legközelebb ha elhívunk, jössz koncertre?

-Veled bárhová.

Dead elmosolyodott.

Az elkövetkezendő időkben minél jobban megismertem Deadet és már úgy tűnt, hogy járunk. Egyre többet találkoztunk, nekem is sokkal több időm volt, mint korábban és ezt nagyon tudtam értékelni. Az egész Mayhem banda meg a kiállítás átcuccolt Oslóba, mi Deaddel meg Euronymoushoz költöztünk, mert Dead azt remélte, hogy a jelenlétem majd kicsit oldja a feszültséget, azonban ez nem így történt...

Øysteinnél megvoltak a szabályok. Például akárki jött hozzá, akár a bandájából, akár máshonnét, nem engedte meg neki, hogy a lakásában dohányozzon. Így volt ez az autójában is. A másik szabály, hogy ha bementünk a szobába vagy a nappaliba, le kellett venni a cipőnket. A harmadik a takarítás volt: egy teljes hétig kellett takarítani valakinek, majd egy másik váltotta. Az edényeket egyáltalán nem hagyhattuk benn a mosogatójában, hanem rögtön el kellett mosni és fürdés helyett zuhanyozni volt muszáj. Ami viszont a legrosszabb volt, hogy Deaddel nem költözhettem egy szobába. Nekem, mivel egymagam voltam, a kisebb szoba jutott, ők ketten meg a nagyobbat foglalták el. Ez eléggé elszomorított. Olyan jó lett volna Deaddel egy szobába költözni és együtt aludni vele.

-De azért csak találkozhatunk? - kérdeztem Eurótól.

-A nappaliban lehet, de máshol, hát... nem igazán. Nem is tudom, miért akarsz együtt aludni vele? Hallgathatnád a horkolását egész éjjel.

-Hallottam, Euro! - kiabált ki Dead a konyhából. Éppen valami reggelit készített. Euronymous csak cinikusan mosolygott.

-Látom, nem igazán jó a viszony kettőtök között – mondtam.

-Bírjuk egymást, de sokat veszekszünk – felelt Euronymous. - Amolyan se veled, se nélküled. A legrosszabb.

-Én tudnék segíteni.

-Hogyan?

-Szerintem ti nem ismeritek egymást eléggé, az a baj.

-Gondolod?

-Ez így van, Øystein, hidd el.

-Deadet már régebb óta ismerem, mint téged.

-Kedvellek téged is, Euronymous.

Erre felhúzta a szemöldökét és csak ennyit suttogott, nehogy Dead meghallja:

-Az a baj, hogy csak kedvelsz, belé meg szerelmes vagy.

Per hamarosan elkészült a reggelivel. Euronymousnak csinált egy ananászos-citromos-joghurtos salátát müzlivel, nekünk meg sült húst tojással.

-A végén el fogtok hízni, aztán nem fértek be az ajtón, annyi húst meg tojást esztek. - jegyezte meg a gitáros.

-Nem az olaj vagy a zsír hízlal inkább, hanem a cukor – kacsintott Pelle. - Ráadásul te akartál könnyebbet enni, nem?

-A tojás viszont akkor is hizlal.

-Nem.

A reggelik általában így teltek. Dead és Euronymous mindig összekaptak valamin, de végül egyikük sem jutott dűlőre.

-Reggeli után próba délután kettőig. A boltot majd Faust elvezeti helyettem ma.

-Ki az a Faust? - csúszott ki a számon.

-Egy régi barát. De te elégedj meg Deaddel.

-Néha nagyon utálatos tudsz lenni, Øystein – jegyezte meg Dead, de Euronymous nem válaszolt.

Reggeli után Dead megcsókolta az arcomat és elment Euronymoussal próbálni. Délután három is elmúlt, mikor hazajöttek és Dead rögtön egy halál utáni életről szóló könyvről kezdett beszélni nekem, amit az egyik kirakatban látott.

-Meg kellene venned – ajánlottam neki.

-Van már neki így is elég ezekből a hülyeségekből. Hidd el, egyszer annyira elveszi majd az eszét, hogy kinyírja magát.

Euronymous nem nagyon szerette ezeket a könyveket.

-Inkább ezek, mint a hülye komcsi szarok – vágta rá Dead.

-Marx nem komcsi szar! - üvöltötte vissza Euro. - Attól, hogy csak olvastam, még nem szar.

-Azt hittem, már nem igazán érdekel. Mintha múltkor azt mondtad volna a kiállításon.

-Most újra elkezdtem olvasni.

Dead vállat vont, látszott rajta, hogy nem igazán érdekli a dolog. Euronymous témát váltott.

-Holnap megyek apámékhoz. Eljöhetnétek ti is, bemutatnálak titeket a szüleimnek.

Dead örült az ötletnek. Gondolta, végre valami értelmes dolog is eszébe jutott Øysteinnek a kicsinyes veszekedésen kívül.

Másnap elmentünk Euronymous családjához. Nekem a szülei rendkívül rokonszenvesek voltak. Szemmel láthatóan Deadet is nagyon megkedvelték, annak ellenére, hogy nem nagyon szólalt meg. Øystein apukája nagyon kedves férfi volt, világosbarna hajú, kék szemű és kábé egymagasak a fiával. Helginek hívták. Euronymous azonban nem nagyon hasonlított rá, csak egy nagyon picit. Inkább az anyja típusa volt ő. Az öccse - ha jól tudom, akkor Erik Euro öccse, bár ezt sosem kérdeztem meg tőle, hogy ki az idősebb kettejük közül -, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Úgy láttam, én se vagyok túl szimpatikus neki. Mikor beszélgettünk pár szót, érezhetően növekedett a távolság köztem és Erik között. Dehát nem lehet mindenki mindenkinek szimpatikus.

Euronymouséknál mindenről volt szó amíg ott voltunk, és láthatóan ez egy kicsit untathatta Deadet. Nem igazán érdekelte, hogyan is él a zenésztársa a barátnőjével meg hasonló dolgok, de udvariasságból nem vágott pofákat és nem forgatta a szemét.

Øystein és Erik között Euro volt a domináns, ahogy mindenhol. Szeretett középpontban lenni és igazi társasági ember hírében állt. Bár korábban Pelle is ott volt minden metálbulin, de mióta összejött a Mayhemmel, azóta inkább zárkózott és magának való lett. Kicsit köszönhető volt ez az oslói hűvös légkörnek is. Én azonban reménykedtem, hogy hátha enyhülni fog a kettejük közti feszültség.

Mikor vége volt a látogatásnak, hazamentünk Oslóba.

A zenészek napjai a szokásosan teltek: reggel felkelés, zuhanyzás, reggeli, mosogatás, öltözés, próba. Szinte mindennap így ment el. Azonban az egyik nekem kissé máshogy alakult.

Deadnek el kellett mennie valahová és egyedül maradtam Euronymoussal, aki kihasználva az alkalmat, majdnem rögtön a lényegre tért.

-Tudod, nem akarok szemtelen lenni, de látom, mi van köztetek Deaddel. Te totál belezúgtál és szerintem ő is beléd, de... - emelte fel az ujját és ravaszul elvigyorodott – de ő túl elvont. Igazán nem akarom bántani, főleg a háta mögött, de szerintem nem lenne igazán jó választás számodra. Szeret ábrándozni, rajzolja azokat a hülye transylvániai tájakat meg állandóan arról ábrándozik, hogy kimegy majd oda, szóval... nem igazán neked való. Neked olyan férfi kellene, aki két lábbal áll a földön, nem fölötte lebeg. Márpedig ő fölötte lebeg, akárhogy nézzük.

-Nekem Dead túl sokat jelent.

-Tudom. Csak éppen rossz úton jársz, de majd meglátod.

-Neked meg amúgy is van már barátnőd, akivel együtt élsz elméletileg.

-Csak elméletileg, de nem gyakorlatilag. Nekem több nő kell, IdunLilith, nem elégszem megy eggyel.

-Nem lenne jó véleménnyel a barátnőd, ha tudna erről.

-Engem nem igazán érdekel a véleménye.

Øystein összeszűkítette a szemét.

-Nem lenne jobb neked, ha mellettem döntenél? - kérdezte.

-Úgy érzem, Pelléhez illek inkább.

-Tudod, az a korcsolyás baleset hazugság volt, mindenkinek ezt terjeszti. Pellét megverték az iskolában. Rátámadt egy gang és jól helyben hagyták. Mire hazament, már félig elvérzett szegény pára, belülről. Nem bírták a búráját, meg hogy metált hallgat és egyszer csak nekimentek. Ezt még Nattramn mesélte. Arról tudsz, hogy az idősebb haverja rámászott Pellére? Buzi volt és nagyon bejött neki. Le akarta szopatni magát vele.

-Nem tudok erről – hazudtam.

-Akkor már tudsz, de én nem meséltem semmit. Csak elmondtam, miért is lenne jobb engem választani és nem hazudtam, mint ő. Tudod, aki egyszer hazudik, az többször is. Mi van akkor, ha csak egy-két alkalomra kellenél neki?

-Nem hinném, hogy olyan lenne.

-Esetleg impotens, csak titkolja.

-Pelle még nagyon fiatal ehhez.

-Már 18 évesek is impotensek lehetnek a mai világban. Esetleg mégsem a lányokat szereti, csak gyötrődik magában. Lehet, benned csak egy barátot lát, semmi mást. Lehet, Faustba szerelmes. Vagy Frostba. Ki tudja. De az is lehet, hogy belém, és azért veszekszik ennyit, hogy kompenzálja a homoszexualitását. Egyszer annyira megharagudtam rá, hogy leköcsögöztem. Erre pofon vágott, majd elrohant. Tudtam, hogy sírt, amiért megütött engem.

-Túl sokat veszekedtek.

-Tudom, mert Dead eléggé, khm... kanos néha és mivel nincs kivel, így eléggé mérges. Szerinted az normális, hogy ennyi idősen még sosem volt nővel? Nem volt nő az életében sosem és ez is alapos gyanút gerjesztett bennem, hogy Dead nem éppen hetero.

-Lehet csak nagyon félénk.

-Pontosan a félénkségről van itt szó. Soha, érted soha nem volt nővel. Ezt ő mondta el nekem, mikor egy kicsit többet ivott a kelleténél.

-Miért mondod ezeket el nekem, Euronymous?

-Mert vigyázni akarok rád. Azt akarom, hogy megismerd őt.

-Nem vagy igazán jó barát, ha ennyire kibeszéled őt a háta mögött.

-A szemébe is megmondtam ezeket.

-Én kedvelem akkor is, és nem hinném, hogy Dead a fiúkat szeretné.

-Látom, veled nem tudok dűlőre jutni, makacs vagy. Te tudod, mit akarsz, de én szóltam előre.

Felállt a székről és otthagyott. Valami az súgta, hogy ne igazán higgyem el, amit mondott. Tudtam, hogy Dead a lányokat szereti és nem adta semmi jelét sem annak, hogy férfitársaságra vágyna. Euronymous egyszerűen csak féltékeny és mérges volt rá, de belegondolva meg lehetett Őt érteni. Ő egyáltalán nem az a típus volt, aki eltűrte, ha ellentmondanak neki.

Az elkövetkezendő hetekben Deaddel egyre inkább összemelegedtünk és egyre több mindent mondott el nekem. Gyerekkorában elváltak a szülei, az iskolában zaklatta az a gyerek, valamint lassan az egész osztály rámászott, ami miatt el kellett hagynia az iskolát.

-Tudod, nem mindent mondok el az interjúkban, illetve nem mindig úgy, ahogy az valójában volt. Nem akarom, hogy az emberek gyengének és sebezhetőnek higgyenek. - mondta el nekem egy nap.

Mialatt beszélgettünk, egy ålandi banda, a Contamination of Expressions albuma szólt. Igazán kellemes volt vele beszélgetéseket folytatni.

-Miért nem akarja Euronymous, hogy közelebb kerülj hozzám?

-Euronymous egy baszógép. Így egyszerűen.

Dead néha nagyon el tudta ereszteni magát, de sose haragudtam meg érte. Már voltunk olyan ismeretségben, hogy familiárisan beszélhettünk egymás között. Ennek ellenére egy kicsit elpirult.

-Nem igazán így akartam... - mondta zavartan kissé. - Minden jó nőt magának követelne, ha lehetne.

-Te olyan más vagy – feleltem neki és láthatatlanul közelebb húzódtam. Megint éreztem azt az utánozhatatlan Per Yngve illatot.

-Tudom. Megtehetném, hogy minden órában más nőt szedek fel és viszek ágyba, de ez nem az életstílusom. Egyszerűen nem érdekel ez az életvitel.

-Téged más érdekel. Például Transylvania.

-Szeretnék eljutni oda egyszer. Érezni a kárpáti fenyők illatát egy ódon kastély vagy vár körül, sétálni az erdőkben lehetőleg éjszaka és...

-Átváltozni vámpírrá, ifjú lánykák vérét szívni...

-Valami olyasmi - nevetett.

Nem sokkal ezután közelebb éreztem magamhoz Deadet. Éreztem az illatát, a bőrét, a finomságát. Euronymous – habár nagyon, de nagyon kedveltem még a hibái meg annak ellenére is, hogy nem mindig jöttek ki Deaddel – soha sem érte el ezt a magas szintű kifinomultságot és érzékiséget, mint Pelle. Dead mindenhogyan gyönyörű volt, kívülről és belülről is, Euronymous egyszerűen csak szép és jóképű.

Hirtelen a vállam körül éreztem a karjait. Most már tudtam, hogy tőlem nem akar távolságot tartani.

-IdunLilith... - kezdte.

-Mondd csak, Pelle

-A múltkorira szeretnék visszatérni, most, hogy nincs itt Euronymous és nem hall minket.

-Milyen múltkorira? - hirtelen nem tudtam, miről van szó.

-A randik. Szóval meséltem még anno, hogy nekem nem igazán jött össze. És tudod miért? Mert egy olyan nőre vágytam, aki fel tudja venni velem a fonalat, aki rám tud hangolódni. Aki meg tud érinteni. - Erre a szóra mélyen a szemembe nézett.

-Szóval azért mentél el minden lánytól, mert nem tudtak megérinteni?

-Pontosan. Én nem csak úgy igénylem az érintést. A lelkem is akarja és a testem is. Tudod, ha nem olyannal kerülök össze, akkor kész, vége, szó se lehet az egészről. Nagyon nehéz hozzám közel kerülni.

-Tudom – suttogtam neki.

-Nem baj, ha most egy kicsit még közelebb ülök hozzád?

-Nyugodtan.

Semmi feszengést nem éreztem, amikor közelebb jött, tudtam, hogy Ő az ideális társ.

-És... megcsókolhatlak?

Egyértelmű jelét adtam az IGEN-nek. Aznap volt az első alkalom, amikor Dead megcsókolt.

folytatása következik:

címe: I am a mortal, but am I human?

[erotikaweb]

A születésnap

Szia ! Lám, lám Kiscsillag! Sikerült felkeltenem a kíváncsiságodat? Bizony, a Te Suguru barátod már elkezdte a negyvenedik évét, és ezzel sem kérkedni, sem pironkodni nem tud. Tény, amit háborogva bár, de próbálok elfogadni. A kerek évforduló ünneplésének a módja az, amivel méltán dicsekedhetem... És most félre ne érts! Ismersz jól: soha nem becsültem sokra a Faszvitézeket, akik a szexuális teljesítményükkel hivalkodnak lépten-nyomon. Ez az írás sem arról szól! Inkább azt a boldog állapotot osztom meg Veled, hogy egyszerre élvezem két nő bizalmát és szeretetét! Sőt, így van ez, annak ellenére, hogy már régóta tudnak egymásról. Bár eleinte előfordultak apróbb viták emiatt, de mára sikerült elérnem, hogy elfogadják ezt - más számára talán visszatetsző - helyzetet. Erzsi, aki a harmincnegyedik évében jár, már érett, tapasztalt asszony. A szexben aktív, mindig elkápráztat találékonyságával és temperamentumával! Kriszti más, huszonéves, doromboló, nyúlánk testű fekete cica, aki gyengédségével mindent elér. A Tűz és a Víz. Nem hinném, hogy e két szeretőt egy nőben valaha is megtalálnám! Erzsivel találkozom ritkábban. Ő az, aki péntekenként vonatra ül kedvemért, hogy találkozhasson velem. Két hete, amikor itt járt, szeretkezés után épp a harisnyáját bogozta ki az ágyvégéhez kötött csuklóm körül, amikor megpedzettem a dolgot... - Szóval hármas szexet szeretnél? - nevetett rám. És a kisbarátnőd mit szól majd hozzá? Emlékezz csak vissza, a múltkor nagyon elrohant! Emlékeztem... Kínos helyzet volt! Erzsivel ültünk épp egy presszóban, kézen fogva, amikor belépett Kriszti. Döbbenten állt meg a helyiség közepén, szemét elfutotta könny, és az elképedt pincérnek hátat fordítva rohant el. Úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy majd kiszállt belőle az üveg. Három hétig nem is találkoztunk. Már azt hittem, hogy vége, amikor egyszer csak felhívott: - Nem érdekelt, hogy a feleségedet keféled! Nem érdekel most már az sem, hogy másik szeretőd van, és azt is keféled. - De azt akarom, hogy itt legyél és kefélj meg engem is! Persze rohantam hozzá. Garzonjának előszobájában kapott el, és rángatta le rólam a farmert. Pedig ott volt néhány lépésre az ágy... Mohón szívta, szopta a farkam. Markomban a szál sárga rózsával élveztem el, arra sem volt időm, hogy átadjam neki. Ebben az édes kettősségben telt el az ősz, és a tél. Az vesse rám az első követ, akinek nem fordult volna meg a fejében az, ami már oly régen izgatott! A kettővel egyszerre... Igen, talán sikerül, de mi van, ha ezzel az egyiket elveszítem? Vagy mindkettőt? Csak az alkalomra vártam, hogy előhozakodjak a kívánságommal. - Születésnapodra majd azt is megkapod! Most épp nem lehet, de jövő hét végére már rendben leszek. Ugye akkor lesz a szülinapod? - Igen kedves - simítottam félre egy huncut tincset Kriszti homlokából:

- De kérnék tőled még valamit... Egyenesen jöttem elő a farbával, bár tartottam attól, hogy most végképp mindent elrontok. - Hát már amúgy is kíváncsi lennék a segged mozgására más szögből is! Milyen lehet, amikor azt a ribancot pumpálod? Mi az, amit ő tud és én nem? Mert van valami! Az ajkai közé szorította alélt farkamat. - Valld be, ha a mered! - sziszegte a foga közt - Ne tagadj semmit, mert leharapom! Bizony, jó másfél órámba telt, mire meggyőztem őt arról, hogy semmi oka sincs féltékenynek lennie! Hiszen, mindketten egyformán fontosak nekem, egyikük sem pótolhatná soha a másik szeretetét. Hagyott beszélni. Nem szólt, csak ült félre hajtott fejjel az ágy szélén és figyelt. - Azt hiszem értelek... Rendben, de - dobta le magáról a pólót - akkor most had szorítsam a farkad a mellem közé, aztán kend szét! Olyan istenien csinálod... Rég várt nap a múlt hét péntekre esett. Gondolhatod, mennyire vártam már! A randit délre egyeztettük, mert Erzsi akkorra ért ide a busszal, és aznap még nekem is dolgoznom kellett. Dolgoznom? Hát más sem járt a fejemben! Már tízkor ott sürgölődtem a lakásban, az ablakokból nehéz függönyökkel takartam ki a késő délutáni bágyadt napsütést. Gyertyákat kerestem, és azokat gyújtottam meg az elsötétített szobában. Már csak a zene hiányzott a hangulathoz! Merre vannak a kazetták? És a poharak? A pezsgőt is ki kell vennem a hűtőből, túl ne hűljön... Igazán jöhetnének már! Mindjárt dél... Még talán van időm egy gyors zuhanyra! Kapkodva vetkőztem, jólesett csupasz testemnek a forró víz. Úgy sietettem volna az időt, mint egy szerelmes kamasz. - Azt hittem, hogy itt sem vagy! - kukucskált be Erzsi a nyitott fürdőszoba ajtón - a kulcsommal jöttem be. Nem hallottad a csengetést? - Neeem... Ne haragudj! Azonnal kész vagyok... - Várj. mindjárt jön Erzsi néni is - csípte meg a fenekem - nekem sem árt egy kis pancsi, reggel óta nem volt rá időm. Már a hajamat szárítottam, amikor egy kéz gyengéden hátrahúzta éledő farkam végéről a bőrt. - Jó volt a kisfiú? - kaptam a csupaszára egy puszit - mert ha nem, akkor ajándék sem lesz ám! Mezítelenül simult hozzám. Telt mellének sötét bimbói keményen feszültek. - Egy kis előétel? - nyúlt a lábam közé. Nézd - szorította nedves kagylói közé a dorongomat - mennyire éhes már! Gyere basszál meg itt, amíg ketten vagyunk! - Ne húzz fel kérlek! Siess, kint vár a pezsgő... - Mi van? Takarékoskodsz? - nevetett utánam - Én is hoztam egy üveggel! Öltöztem, poharakat vettem elő. Csengettek. Kriszti jött. - Bocs a késésért! Már itt van? - nézett körül - Remélem, nem maradtam le semmiről? - Attól ne félj - lépett közénk egy szál törülközőben Erzsi - ma nagyon szűzies!

-  Minek ölöztél fel? - fordult felém.. - Én akár el is mehetek, ha ti már intéztétek! - Ne csináld már - fogta karon - semmi nem történt! Még szűz, pedig én próbálkoztam. Na gyere! Annyira várt Téged is... Ott ültem a szélesre nyitott ágy szélén a két lány között. A kezem kicsit remegett, újra meg újra töltöttem a poharakat. Kriszti még kabátban, Erzsi már a második cigarettáját nyomta el. Kissé kínossá nyúlt a hallgatás. - Akkor boldog szülinapot - emelte fel a poharat Kriszti - és még csak meg sem csókoltál! - Bizony engem sem! - csattant fel Erzsi - Melyikkőtöket vetkőztessem le előbb? Nekem még ez a törölköző is sok, te meg sógorasszony itt, kabátban...! - Csak azért, hogy ne legyen kisebbségi érzésed - állt fel az ágyra Kriszti - vagy előnyöd... Ide nézzetek! Szeme már csillogott a pezsgőtől. A fejünk felett lóbálva, dobta le a kabátját, míg a farmerét húzta a vállamba kapaszkodott. - Az ünnepelt kedvéért! - fordult, s emelte meg a pólóját - vettem magamnak ezt a tangát! - Szép tested van - állapította meg Erzsi - ennek a mocsoknak - legyintett nyakon - van ízlése... Na most - lépett fel mellé, röppent le a törölköző - na most, kedves ünnepelt, melyikünkkel kezdi? Mérgesen tette csípőre a kezét: - Nézd! Ez itt ül nyakig öltönyben, és röhög a két csupasz, spicces tyúkon! Letérdeltek mellém, hanyatt löktek az ágyon. - Pedig jól áll neki - gombolták fürge ujjak a mellényemet. - Ez is elég fess már - pattantak egyenként a sliccgombjaim. - Ugye mi most jó barátnők vagyunk? - ölelte át Erzsi Krisztit. A két nő melle, egy pár-almányi, és egy pár-telt, a fejem fölött összeért. - Igen... Mindig is szerettem volna ezt kipróbálni - hajolt Kriszti a boxer alsóm dudorodó szára fölé - igen, barátnők vagyunk, s hogy tudd - fordult vissza - kapsz a melled hegyére egy puszit. - Kedves vagy! Megértem ezt a Spermahajdert... És a tested is szép! Még a muffod is - csúszott Erzsi keze a sötétlő prém közé - de az én pinám is legalább annyira forró, mint a tiéd... - Lányok, levegyem a fűtést? Mert mintha nagyon meleg itt! - kezdtem a kajánkodást. - Te, ez itt szemtelen! - néztek rám dühösen. - Megbaszunk mind a ketten! - húzta össze a szemöldökét Erzsi - nem fogod megúszni! - Ne is... De nem tudtam befejezni a mondatot. Combok tárultak az arcom előtt. A mélyén kéjtől duzzadó, nedves szirmokkal. Aprót rezdült, amint Krisztina a számhoz ért. - A szebbik végét rád hagyom - sóhajtotta - most nekem nyalva jobb. - A fürdés után kicsit nehezen nedvesedik a pinám, de ez - hajolt a meredezőm fölé - ez mindig kéznél van... Előbb csak a nyelve végével érintette meg. Aztán bő nyállal nyalta körül. - Azt akartad mondani, hogy nyelvnél... - rázkódott a kuncogástól a punci az arcom felett. Átölelve a csípőjét, csak egy pillanatra toltam el. Épp akkor, amikor Kriszti karja Erzsi dereka felé nyúlt.

- Nem lesünk! Nyalunk! - fordult vissza - de nyalunk ám, mégpedig milyen...jól... Nagyon jól...Nyalsz. Kriszti, te vagy az? A farkam tövén a golyók majd szétpattantak bennük feszülő nyomástól. Bunkós vége Erzsi szájában ki-be járt. Nyelvcsapásaimtól megáradt, kinyílt, remeget Krisztina vulvája. Megőrjített az illatával. - Nőnek...még...segget... nem nyaltam. Így... Gyere belém jobban! - markolt a hajamba - Ez az! Így akarom... - sóhajtott - a másik kedvesednél majd én helyettesítelek - markolta meg és tárta széjjelebb Erzsébet csábító gömbjeit. - Nyaljál, nyaljál! Mindjárt OTT vagyok - cuppantott vissza a lőcsömről - Kriszti, te ezt a technikát ettől a Farok Feritől tanultad? Úgy csinálod... Akár csak ő! A szája újra megtalált. Testem hídba feszült, átfordult rajtam. Mellemen Kriszti körmei vontak édes-fájdalmas barázdát. Szorosan font körül, köröttünk izzott, zihált a levegő. A lábamból kiszaladt a vér, ágyékomban dobolt, feszült a kéj. És akkor elért! Messze, magas záporban hullt vissza, sűrű, nehéz cseppekben. - Nézd! Igazi gecieső... - Egy lóban sem lehet kevesebb! - Most legalább előjött az igazi természeted Kedves - csókolt szájon Kriszti. - Igen nagyon látványos volt, és neked - ölelte vissza Krisztina Erzsi derekát - és neked, gondolom, kicsit korai. - Igen, jól érzed... Közös barátunk kissé hamar volt nekem. És most a fasz-szopás után nekem is jól jön a változatosság! Elképedve néztem őket. A két kedvesemet, akiket úgy kellet rávennem, hogy itt legyenek! Különösen Krisztit, aki macskatestével most Erzsire fonódott, arca eltűnt a lágyívű combok között. Csillogó szemmel fedezték fel egymást: hajuk kócolódott a selymes szeméremdombokon. Kezükkel tárták fel, csókokkal találták meg testük titkos zugait. Mély sóhajok, apró sikolyok vitték őket tőlem egyre messzebb és tovább! A gyertyák halvány fényében szelíd hullámzásuk olyan volt, mint egy elfeledett buja istenségé, aki azért jött, hogy táncával elcsábítson, s magával ragadjon a vágy sötét és kárhozott útjaira, ahonnan már nincs visszatérés. Igen, valóban nem volt visszaút: éledő tagom vérrel telt meg és megfeszült. Az ágy, a látvány úgy húzott, akár a mágnes. Odaléptem az ágyhoz, vonagló testek közé. Már nem tudom melyik volt... A két kézzel szorítottam, fogtam marokra az első gömbölyű popót - azt, amelyik a legközelebb volt - és belemélyesztettem fullánkomat. A forrón izzó pina szorosán zárt körül, zacskóimon csordult a nedve... Lökéseimtől tovább áradt, éreztem a makkom záródó, reszkető, remegő méhszájat. Aztán a másik... Az arcomhoz tolult. Nem volt fönt, nem volt lent, csak a buján nyíló szirmok az arcom előtt. A nyelvem dugtam bele! Be a vöröslő klitorisz alá. Megrészegített az illatával! A fenék két gömbje föl- lecsapódott medencém ívén. A hímvesszőm, ki- bejárt az izzó lyukban. A sperma úgy tört föl belőlem, mint egy messze szökő gejzír... De hiába fröcsköltem el! Nem volt még vége! Már szinte fájt... De farkam tovább meredt. És akkor jött a másik... Azután megint! Mennyi idő telhetett el így? Nem tudom. Alulra kerültem. Ami a számon volt, most agyon gyötört farkamon táncolt tovább! Arcom úszott a punci levében, a nyelvem majd kiszakadt a helyéből. Elfúló sóhajok feszültek sikolyokká... Közöttük az én rekedt nyögéseim. A kéj gyűrűket írt ágaskodó botomon. Egyre gyorsuló, egyre szaporább gyűrűket... A bőröm verítékben úszott. A tudatom kikapcsolt. Nem voltam más, csak egy vad és buja idegcsomó, aminek minden receptora az ágas hímvesszőben koncentrálódik! Fehér villanások kúsztak gerincem mentén, az agyamig. Jöttek a hullámokban feltörő orgazmusok. Újabb és újabb görcsökbe rántva ágyékom izmait. Heréim már rég kiszikkadtak. Mégis feszült és rángott, megint és megint! Éreztél már ilyet? Amikor már nincs emelkedés, vagy süllyedés, amikor már csak a vakító egyenes van? Egy hosszan kitartott, magas, vibráló hang... Túl az élvezet minden hullámhosszán. Túl, ahol csak lebegsz és sodródsz, és oldódsz, és megszűnsz... Mintha nem is léteztél volna soha! A teremtés első pillanata lehetett ilyen, amikor még nem létezett más, csak a végtelen, és az űrben majdani csillagok gigatonnái koncentrálódtak, egyetlen feszülő Akarattá! A gyertyák leégtek. Kesernyés illatuk betöltötte a szobát. A kazetta már régen lejárt, az óra hangosan ketyegett. A csend hozott vissza. A lányok átvetett combokkal hevertek kétfelől. Erzsi hónaljam árkába fúrta az arcát, úgy szuszogott, mint egy alvó kisgyerek. Kriszti felkönyökölt: - Hadd mosakodjak én előbb! Már négy óra lenne? Nem is gondolnám - nyomott egy puszit a vállamra - mennem kell az óvodába a gyerekért... A lábam sem érzem! Micsoda menet volt... Aranyosak vagytok, mind! - Én fel sem kelek innen többé - sóhajtott Erzsi - itt alszom el, a farkad tövén... Ráérek ám - duruzsolt a fülembe - a vasutasok sztrájkolnak, nem én... A buszom csak hat után indul! - Jó ám a fülem! - nyílt meg a csap a fürdőszobában - hallom, hogy telhetetlen vagy! - És reményvesztett - vigyorodtam el - azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e, vagy lány..? A pöcsöm olyan volt, mint egy élettelen, nyúzott húsdarab. - Fiú vagy! És ha megengeded, hogy megmossam a hátad, el is magyarázom neked, hogy miért... - Na akkor... Merre van a bugyim? ... Akkor további jó magyarázást! Nekem mennem kell... Úristen! Hogy néz ki a hajam! Barátném, van egy fésűd? - Ott...a táskámban, csak ne kelljen odamennem érte! Minden túl messze van most... - Ez meg mi? - kattant a neszeszer zárja - Mi a csoda ez? Kriszti széles mosollyal mutatta fel a táskában talált hatalmas vibrátort. - Mintha nem tudnád! Ez egy magányos nő, mindig kéznél levő, hűséges barátja... Hallod? - bökte meg az oldalam - Hűséges! - És még elem is van benne! - zümmögött fel az otromba szerkezet - ezt biztosítékként hoztad? - Látod, én készültem, minden eshetőségre! A fésűt a másik rekeszben találod... Kriszti! Figyelsz? - Igen! Mondjad, csak... Beleszáradt a hajamba és alig tudom... - A ketyererét hat vagy hét éve vettem. Akkor még nem is voltam magányos, ha úgy vesszük! Az, az állat férjem, baromira megvert, amikor megtalálta... - Téged is vert? - Nem, csak akkor. Meg néha egyet-egyet lekevert. Tudod, azok napszemüvegben töltött borús napok... Szóval, pipa lett. De hogyan mondtam volna el, hogy nekem ő túl gyors? Te is a második menetnél vagy az "igazán igazi"! - fordult felém. Csapzott kis egerem... - Kösz, az egeret - fanyalogtam el - a ló jobban esett volna! Ha csak ez volt a gondod, miért nem mondtad meg neki? - Miért, miért... - visszhangzott Kriszti - Mintha az, csak úgy menne! Azért mert ő férj és nem szerető... Atya világ! Ezt is kár volt vasalnom... Különben ezt ismerem! Rádfordulnak, aztán le. Közben spriccennek egy nekik-jót, aztán hallgathatod a horkolást. Második menet? Olyan aztán nincs! Az én férjem még ott sem csókolt meg soha! De a nyakam azt kiszívta, had lássák az utcán: rajtam a védjegye. Bunkó volt, de farka az, hatalmas... - Melyiktől nagyobb? - könyökölt fel Erzsi - figyelünk mind a ketten ám! - A vibritől azért valamivel kisebb. De... Te ünnepelt! Most Te ezt nem hallod! Szóval rettentő volt neki! De soha nem állt fel rendesen... Mire bepiszmogta löttyedten, addigra el is folyatta... Nem csókolt picsán, de az övét sem hagyta megfogni soha! Látni is csak véletlenül láttam... Baszás? Szigorúan sötétben, szigorúan a takaró alatt! - Az úgy tényleg csak baszás... Nekem meg a férjem szaga volt az előjáték! Hazajött, fáradtan a sörözéstől, ha szerencsém volt megpacskolta a hóna alját. De télen, abban zokniban is aludt, ami egész nap rajta volt. - Te ezt tűrted? - Az anyjánál laktunk... - Akkor már értek mindent! A mama kisfia... Sziasztok! Puszi... Engedj ki légyszíves! Kicsit szédült velem a szoba, amikor felálltam. Az ajtóban még kaptam egy búcsúpuszit: "Majd hívj föl!" - súgta a fülembe, és léptei sietve kopogtak le a lépcsőn. A fürdőszobába mentem, felváltva eresztettem magamra a forró és a hideg vizet. - Van itt hajszárító? - lépett be Erzsi - meg kell mosnom a hajam! - Tessék... Megyek, töltök neked is, maradt még egy fél üveg pezsgő... - Fuss, csak, fuss! Jövök én is mindjárt, és bekaplak! - nevetett utánam. Az ágyon vártam rá. - Eszméletlen egy orgia volt, de most ez a zuhany legalább annyira jól esett! - dőlt le mellém. Csapzott haja hűvösen ért a mellemhez. - Voltál már így?- kérdeztem - Nem, még soha. De mindig is izgatott. Én is ezt fogom majd kérni a negyvenedik születésnapomra, ha kibírom addig... De úgysem bírom ki - kuncogott - és persze fordított lesz a felállás! Na... Ez a lepedő is kapott rendesen! - Igen... A falnak lehetne támasztani! - Akkor most már - nyúlt a keze az üvegért - akkor már úgy is mindegy neki... Gyere, igyál a néniből! Hanyatt fordult, derekát, nyakát hátra feszítve, lassú sugárban öntötte az aranyszín folyadékot hatalmas mellei közé. A pezsgő apró erekben folyt csupasz testén, kis tóvá gyűlt köldökében, majd megáradt és tovább csordult. - Na mi lesz már? - ült fel - Minden csöppért kár! Az egyik kezében az üveget folyatva, a másik kezével fejemet fogva támasztotta hátát az ágy karfájának. Hosszú combjai közé szorította a fejem. - Nyaljál szépen! A rövid csiklandós szőrszálak nedves pezsgőillatot árasztottak. Egyre jobban megdöntötte az üveget, a prémje egyre jobban átázott. Az édes patak körbeölelte a rózsaszín szirmokat, s ha nyelvemmel nem nyitom szét, bizony egy csöppje sem jut beljebb. Csípőjét emeltem tenyeremmel, Éle a feneke réséhez ért. Felszisszent, ahogy mohó ujjamtól egyre tágabb lett a szoros gyűrű. Az öle ringott, lélegzete sóhajba fúlt. Az édes pezsgő ízét lassan felváltotta a puncié... - Mozgasd ott... - markolta meg a hajam - ott, told beljebb az ujjadat! Ez az! Gyorsabban... MÉG! Az üres üveg koppanva gurult le az ágyról. Péniszem duzzadni kezdett; súlyomtól köldököm alá szorult. Hanyatt kellet fordulnom. - Óóóó! Újra él a kisfiú? - bújt a lábam közé - Nem is tudom, a szám kíván jobban, vagy lyukam? Maradj így - pattant fel - azonnal jövök! Egy pillant múlva ott volt megint. Hanyatt feküdtem, ő a combomra ült. - Rendes házigazda vagy - mutatta a vajas dobozt a kezében - ezt a hűtőben találtam. Na most jön az én játékom! Felállt, terpeszben magasodott felém. Előrehajolva nyitotta fel a dobozt, két ujjaival egy diónyi vajat kent farának két gömbje közé. - Kicsit hideg - markolta meg a rudam összevajazott tenyerével - de szám meg meleg...Érzed? Éreztem... Tövig bólintotta dorongom, és az ettől még jobban megfeszült. Az ágyékom megrándult a gyönyörtől. - Csináld még - súgtam rekedten - olyan finoman szopsz! - Nem... Jobbat tudok! - nyomta kezembe a vibrátort... Hasra fordult, combját szétfeszítve tárta fel legszemérmesebb részét. A pici rózsás gyűrű szélén langyosan olvadt a vaj. - Mit akarsz ezzel a vacakkal? - kapcsoltam be a szerkezetet - Mit találtál ki? - Tedd a pinámba! - parancsolt vissza válla fölött - Úgy... Nagyon jó... Nagyon... Mutasd a lompost! - nyúlt háta a meredező botomért - No mutasd már! Ott fogta meg, ahol a bársony bőr hátrafeszül a bíborrá lett makkról. A vajtól kellemesen csúsztak az ujjai. Végtelenül gyengéden szorította végét a dacos kis lyukhoz... - Most lassan... Ó istenkém! Jaj de jó! Most lassan nyomd - fulladt el a hangja - lassan tovább! A farkam a seggéhez feszült. A gyűrű engedett, és a faszom bőre fosztott vége szinte magától siklott beljebb. De ott megállt. Mintha csapdába estem volna! Az ánusz megint zárt: szorosan fogta körül makkom peremét. Őrjítő, csodálatos érzés volt! - Most pedig, mozgasd kedves! Mozgasd... Ez az! Úgy... Istenkém! Minden lyukam tele! Istenkém! Ha mindig így lehetne! MOZGASD! Basszál tövig! Ne sajnáld! Tömd meg a LYUKAAAAAM!! Fojtott hangja egyre hangosabb lett. Tompora az ágyékomnak feszült, kezében remegett, pinájában rángott, zümmögött a vibrátor. A golyóm megint farkam tövére feszült, minden erejét összeszedve, préselt a végső nagy kitörésre. Hangosan cuppogott a lőcsöm a rá- rázúduló lökések alatt. Erzsi vinnyogott, nyögött a kéjtől... Én sem fogtam vissza magam! Két kézzel feszítettem szét tomporát, és teljes erőmmel nyomtam, reszeltem a szoros lyukat. Mint amikor egy acélhúr a végsőkig feszül... Egyszerre üvöltöttünk, egyszerre élveztünk el! A görcsös rándulásától a lőcsöm hirtelen kiszabadult: akár egy vonagló kígyó, köpködte messze, sűrű, fehér váladékát. - Most biztos undorodsz tőlem - nézett rám Erzsi - most már többé nem akarsz majd... - Kis buta vagy! - vontam magamhoz - kis buta... Már régen szerettelek volna megkapni. Ott is... - Máskor szóljál! Minden lyukam a rendelkezésedre áll... Hosszan csókoltuk meg egymást. Mindkettőnket eltöltött az édes nyugalom. - Jó így, veled - bújt hozzám - jó, de kár hogy ritka! És már is mennem kell... Segítsek összepakolni? - Nem kedves, egy puszi még arra a kedves kis puncidra, aztán menj, mert elmegy a buszod! Mélyen szívtam magamba kesernyés bodzaillatát. Gyorsan mosdott, kapkodva öltözött. Sietve ment el. A vibrátorát később az ágy mögött találtam meg. Villanyt kapcsoltam. A szoba elárvult és üres volt nélkülük. Mégis valami más, szelíd, boldog érzés fogott el... Nem a vágyé de nem is a szomorúságé. Igen... Talán megvetsz ezért! De mégis...és ne csodálkozz ezen! Gazdagabb, több lettem. Mert mindenen túl, olyan ajándékot kaptam, amit ritkán: A tiszta szeretetét.

[metalindex-hu]

Gevurah – Gehinnom (2022)

Gevurah – Gehinnom (2022) - https://metalindex.hu/2022/10/29/gevurah-gehinnom-2022/ -

A 2011 óta tevékenykedő Gevurah a black metal modern ágát képviseli. Rajzfilmes túlzásokba eső hullafestékes fazonokat itt ne keressünk. A sátánimádat, a spiritualizmus témáit egy sokkal filozófiaibb megközelítésben tálalják a hallgatónak. 2016-os debütálásukat, a Hallelujah! névre hallgató korongot az egyik legkiválóbbnak tartottam, pedig elég erős év volt. Logójukból ítélve egy egzotikus országból származó banda képe lebegett a szemeim előtt, azonban nem is lehettem volna távolabb az igazságtól. A messzi északról származnak, Kanada Quebec tartományából, mégsem voltam csalódott, sőt talán még jobban örültem ennek a ténynek. Ugyanis ez a tartomány Kanada black metal motorja, számos egészen kiváló banda otthona. Forteresse, Gris, Sombre Foréts, Sorcier des Glaces…napestig sorolhatnám a neveket, de nem fogom, mert ez az írás nem róluk szól. A tűz mint olyan szerves részét képezte annak a bemutatkozó albumnak. Nem csak a borítóját lepte el a tisztító tűz, de magát a zenét is átjárta egy olyan forró, fülledt, fojtogató érzet, ami engem rögtön megvett kilóra. Az okkult tanok beleszövése mindebbe pedig csak tovább emelte a tétet. A nemrég megjelent Gehinnom tehát nincs irigylésre méltó helyzetben, nagyon magasan van a léc.

A Gevurah egy kétfejű szörnyeteg, aki lépésről lépésre őrli fel kiszemelt zsákmányát. Mindezt teszi addig, amíg az utolsó csepp élet is elhagyja jelentéktelen testét. Az egyik fej a Xavier Berthiaume névre hallgat, de csak X. T. néven találkozhatunk vele a kiadványon. Ő felel a vokálért, dobért és a lead gitárért. A másik fej pedig az A. L. monogramra hallgat, akinek a ritmusgitár és a basszus bégetése jutott. Ez a felállás a kezdetek óta változatlan. Megtalálták egymással a közös hangot, egy a vízió és a küldetésük is ugyanaz. A black metal egy olyan ágát reprezentálni a hallgatóságnak, amiből nagyon nehéz gúnyt űzni. A külsőségekre ők nem sokat adnak, csak a pusztító zene érdekli őket és ez nagyon imponáló. Mondom ezt úgy, hogy én kifejezetten csípem a hagyományos mosómedve stílust is.

A Hallelujah! egy 64 perces album volt, amit simán 40 percesnek éreztem. Különféle részekre bontható, hullámvasútszerű felépítéssel rendelkező album, ami egy rituálé karakterisztikáját hordozta. A Gehinnom 46 perce sokkal töményebb és mellbevágóbb hatást ér el avval, hogy mellőzni a különböző atmoszférateremtő lélegzetvételeket, ami által levegőhöz jut az album és a hallgató is. Ez kétélű fegyver: egy koncentráltabb esszenciát kaphatunk a Gevurah zenéjéből, viszont a már említett erős hangulat és tudatos felépítésű album képe hiányzik. Maga az album is rá akar cáfolni erre az okfejtésemre, a címadó Gehinnom akusztikus gitárral indít, baljóslatú hangulatot teremtve. Komoran pengenek a húrok, akár egy nyomasztó művészfilmnek is lehetne az aláfestőzenéje. Az At the Orient of Eden már nem teketóriázik, hatalmas sebességgel támad a tremolo. Maga a gitár tónusa tipikusan a black metalra jellemző, éles, vékony és a statikus sistergéssel ejt hipnózisba. A vokál már közel sem tipikus, ide nem érkeztek meg a varjak. Erőteljesen rekedtes ordítás, kiáltás jellemzi X. T. torkát, és baromira illik ahhoz a zenéhez, amit a Gevurah játszik. Tempóváltás következik és egy gregorián kórusokkal tarkított lassú rész következik. Mondom én, hogy rám akar cáfolni a Gevurah, van itt hangulat, de még mennyi. A dob pont a megfelelő helyen van, se nem túl előre keverve, és nem is túl hátra tolva, ahol csak cincogna a cin. A dal végére pedig vissza is hozzák nekünk a kezdeti tremolo témát, mert tényleg nagyon állat. Maga a hangzás pedig pont jó, se nem túl lo-fi, de azért a Sanytolnak nyoma sincsen. Bivalyerős kezdés ez.

A Blood-Soaked Katabasis egy még letaglózóbb dal benyomását kelti, és az is. Disszonancia keveredik a hagyományos tremolo mellett, ezáltal egy kifejezetten mai, friss arculatot ad a tételnek. Mindez egyébként jellemző magára a Gevurahra is. Jó vegyészek módjára kísérletezték ki azt, hogy hogyan lehetne csavarni egyet a hagyományokon. A katarzisérzet állandó vendég a számaikban, amik a hosszabb, nagyobb lélegzetvételű dalfelépítéséket részesítik előnyben. A zavarosan kavargó témák pont annyi ideig veszik át a hatalmat az elménk felett, amennyire kell, nincs semmi se túljátszva. Gyakrabban váltanak témákat, mint egy hagyományos fekete fém banda, és a melodikus szólók elejtése se éppenséggel erre a zsánerre jellemző. A Towards the Shifting Sands 8 és fél perce egyáltalán nem tűnik annyinak. Gyors témák, dühvel és daccal teli kiáltások tarkítják, a dob pedig nagyon ízléses és érdekes megoldásokkal, fillekkel küldi meg az egészet. Blast beat csak akkor van, ha azt maga a dal megköveteli. És itt van a kutya elásva. Mindig úgy gondoltam, hogy a dalírásnál dől el minden. Ha a fasza témák összeállnak egy változatos és jól felépített dallá, akkor már félig nyert ügye van a bandának. A kivitelezés a másik fele. A néha bedobott hang alámondások viszont feleslegesek, van itt annyi hangulat, váltás és finom részlet amibe elmerülhetünk, így nincs arra nincs szükség.

Egy újabb hangulati átkötés következik az LV 16:22 által. Az akusztikus gitár remekül vegyül a torzított elektromossal. Mindez megágyaz két dalmonstrumnak, a rövidebb a Memento, Homo… Az emberiség minden megvetendő tulajdonságát gyömöszölték ebbe a dalba. Kifejezetten sötét, mizantróp hangulatot árasztanak a témák, nem maradt semmi remény egy olyan fajnak, ami önmagát pusztítja különböző módokon. Legyen az a mindennapok gáncsoskodása, háborús bűnök vagy a bolygónkkal ápolt mostoha viszony. Minden düh és méreg manifesztálódik a ritka feszes blast beatben és a dal közepén érkező különösen vérszomjas kiáltásokban. Ez az előző albumra is jellemző volt, hogy a lemez közepe-vége környékén érkeztek az igazán gyűlölettel teli tételek. A Gloria in Excelsis Deo, Et Ira ad Homines in Terra a leghosszabb 13 perces szimfónia, itt is a végére maradt a leghosszabb kompozíció, ugyanúgy mint az előző albumban. Annyiszor hozom fel ezt a szerencsétlen előző albumot, hogy már kezdem azt hinni, hogy szexuális érzelmeket táplálok irányába, csak ne volna olyan kurva szűk a CD közepén az a lyuk…Na szóval, ez is egy Gevurah lemezhez méltó befejező tétel. A vokál m��g mélyebb, dermesztő érzetet kelt minden szívben, ami nyitott rá. A dal felépítése pedig fenomenális, mértani pontossággal vannak kimérve a különböző témák hossza, professzionális dalszerzők ezek a juharosok. Újat én már itt nem fogok mondani, minden amit az előzőekben hallottunk, az itt egyetlen egy dalba bele van komponálva.

Egy kiemelkedő black metal albumot sikerült összehoznia a Gevurah kétszemélyes hadseregének. Megmondom őszintén, hogy sokszor le kellett pörögnie ahhoz, hogy tényleg átjöjjön a Gehinnom hangulata, megértsem mibenlétét. Ugyanis hiába egy sokkal rövidebb album, mégis sűrűbbnek és taszítóbbnak hatott, mint a már végtelenül sokszor emlegetett elődje. Érdekes utat választott magának a Gevurah, és így utólag belegondolva örülök neki, hogy nem egy Hallelujah! 2 lett a végeredménye fáradozásiknak. Akik nyitottak a black metal modernebb változatához, szeretik ha a disszonancia keveredik a sötéten tapadós témákkal és nem utolsó sorban hangulatot árasztanak magukból, azokra simán rátukmálnám a Gehinnomot. Október 15-től már elérhető a lemez a Profound Lord Records jóvoltából.

[holdkrom]

Szenderek 28.

- Csak egy perc. Rögtön jövök. - csapta be a taxi ajtaját Leon. A sofőr intett, hogy rendben van. A St. Paul állomás pálmaház alakú várótermének fekete üvegtáblái hidegen visszhangozták az ajtó fémes csattanását. Leon a bejárathoz loholt. Lehelete már kirajzolódott az éjszaka hűvös levegőjében. Bár az üvegen keresztül is látszott, de csak ajtónyitásakor tudatosult benne, hogy a váróban nem működnek a fények. Belépés után megállt és karjaival hadonászott a levegőben abban reménykedve, hogy a világítás mozgásérzékelős. Nem volt az.

Leengedte a kezét és körülkémlelt. A sötétség nem vakította meg, mert az út felől és főként a peronok mellől is beszűrődtek a közvilágítás fényei. Hideg sem volt annyira, mint kint az utcán. Azonosította, hogy hányadik sorban és melyik padon várakozott délután. Ott kell lennie a zakónak! Határozott léptekkel elindult a váró kiszemelt pontjára. Léptei egyedüli hangként uralták a csarnokot. Majd egy hangos reccsenés és a galambok szárnyainak verdesése. Egy üdítős dobozra lépett a sötétben. Ettől riadtak fel az acélgerendák lakói. A sínek melletti kandeláber fénye éppen azokra a padokra vetődött. A zakó nem volt ott! A túlsó oldali, árnyékos helyeket is végigtapogatta, de ott sem találta. Nem lehet! Nem lehet! Itt kell lennie! Benne van a telefon. A szomszédos sorok teljes sötétségbe burkolóztak, oda nem jutott a fényből. Végighúzta a kezét az ülőfelületeken és a háttámlák felső élén is. Többször is. Semmi. 

Elkeseredett. Biztos volt benne, hogy itt találja. Hiszen ezt a várót szinte egyáltalán nem használja már senki! Leült és kezeit az arcába temette. Érezte ahogy eluralkodik rajta az Esemény után megszokott borzalmas depresszió és letargia. A tehetetlenség puha, de állhatatos óriás párnája ereszkedett rá. A gyermekei hiánya, mint levágott végtagok sohasem gyógyuló sebei. És most pedig, amikor három másik sebesült lélek számított volna a segítségére, ő majd egy év hitegetés után végleg cserben hagyta őket. Telefon nélkül pedig már nincs is elég idő, hogy jóvá tegye. Persze nem az elveszett ruha és nem is a telefon az oka. Tudta, érezte, hogy ő maga az akadálya annak, hogy helyrehozza, amit elrontott. Az ő lelke nem működik már jól, az elvárható következetességgel. Hiszen az előbb még a Régi tónál flörtölt és eszébe se jutottak az áldozatai. Basszameg!

Akkor vette észre.

Valaki állt a peronon. Háttal a várónak. Az ő barna zakójában. Miért áll ott? Hiszen az utolsó vonat már mindkét irányban rég elment! Óvatosan kilépett a csarnokból és az idegen felé sétált.

- Elnézést!

Semmi reakció.

- Elnézést! Ön az én zakómat hordja!

Az alak nem mozdult. Sötétszürke, hátrafésült haja csillogott a lámpák fényében.

- Adja vissza a zakómat kérem! Egyébként is, miért várakozik itt? Nem jön már szerelvény, csak holnap reggel.

- Valóban? - fordult felé az idegen, sápadt, borostás, csontos arcú öregember. Apró és rendellenes intenzitással csillogó szemeivel szinte átszúrta Leont. - Valóban nem jön már segítség?

- Miféle segítség? Miről... - Jól tudod, hogy miről beszélek Leon. Engem nem csapsz be fiam. - emelte egy árnyalattal magasabbra az állát az idegen. Leon kővé dermedt. Megrémült, amiért a férfi a nevén szólította. Az Esemény óta meglehetősen sok megháborodott ember kószált mindenfelé. A nevét pedig végső soron ismerheti, hiszen ő nem is olyan régen még közszereplő volt az OHUT tagjaként.

- Most arra gondolsz, hogy biztosan a tévéből ismerlek. Ó, hát miért ne? Onnan is, fiam. Onnan is tudhatnám a nevedet! Vagy akár innen is! - húzta elő egy színpadias mozdulattal a mobilt a zakó belső zsebéből, hogy azután teátrálisan felmutassa, mialatt le sem vette a szemét Leonról. - Belépett a mobilomra és lenyomozott - suhant át a felismerés az utóbbi agyán. - Kérem adja vissza a telefonomat! - Tessék fiam, itt van. Gyere ide érte! - vigyorgott, vagy inkább vicsorgott az öreg. Leon képtelen volt megmozdulni. Úgy érezte, hogy lábai a földbe gyökereztek. Csak állt egy helyben és a mobilját nézte. - Ha nem, hát nem. - mondta az öreg egy kis várakozás után, majd a mobilt visszacsúsztatta a zakó belső zsebébe. - Úgy látom, beszorultál az ég gödrébe. Szomorú ez fiam, nagyon szomorú. Leon fejének mozgásával utánozta az elrakott tárgy pályáját, miközben kínlódás ült ki az arcára. - Most biztosan azt hiszed fiam, hogy valamiféle hipnotizőr vagyok, vagy ehhez hasonló. A keserű igazság azonban az, hogy az egyetlen akadálya annak, hogy a telefonodhoz hozzájuss, te magad vagy. Nem lehet, hogy szándékosan hagytad itt a zakót és indultál el másik irányba, mint ahogyan azt tenned illett volna? Mint ahogyan azt minden jóérzésű ember tette volna? Nem lehet, hogy mindez nem feledékenység, nem szórakozottság, hanem menekülés? Na persze a körülmények! Azok a fránya körülmények nem mindig kedveznek annak, hogy úgy cselekedjünk, mint ahogyan azt igazából elterveztük. Mert elszenderedünk, vagy rossz irányba indul a vonat, és merő véletlenségből találkozunk egy Andrea nevű nővel és lekéssük az utolsó “szerelvényt” is. Mindennek tetejébe pedig: Az állomáson felejtjük a mobilunkat!

Leon szédülni kezdett. Az öreg arckifejezése megváltozott. Most már szigorú arccal folytatta, mint egy zord tanár. - A gyermekeid anyja veled álmodott tegnap éjjel! Veled és a fiúkkal! - Hazugság! Szilvia meghalt! - fakadt ki Leon, miközben egyre jobban egyensúlyát veszítette és úgy érezte, hogy a peron kövei megnyílnak a lábai alatt. - Nem Kavinsky. Hiszen tudod, hogy ő túlélte. Hiszen tudnod kell! Később szakítottatok egymással. Fél évvel “azt” követően. Az ég gödrében rekedtél fiam, és senki sem segíthet rajtad!

Leon elveszítette egyensúlyát és a látása is elhomályosult. Lábai kicsúsztak a törzse alól, de nem esett a kövezetre. Zuhanni kezdett, de mindeközben a sínek fölött maradt olyan fél méter magasságban. Kényszeredett vigyorral oldalra nézett. Nem volt már ura a mimikájának, mint ahogyan teste fizikai valójának sem. Bent rekedt ismét. Az ég gödrében.

következő »

[jiminieismyonlysenpai-blog]

One Shot? One Shot!

Cím: Hókristály

Típus: BoyxGirl

Eredetileg: Sztori lett volna

Félve pillantottam a fiúra aki eddig méregetett engem. Fekete íríszei mélyen tekintetembe vésődtek, de érzéseket nem láttam benne. Mélyet sóhajtottam majd el fordítottam fejem, hogy újra a tanárra figyelhessek. Ez a fiú csak ma reggel óta van itt de nem veszi le rólam szemét. Nem tudtam miért nézett ennyire engem, talán ma rosszabbul néztem ki mint eddig, vagy odáig elérezné a szagom? Az lehetetlen hiszen, ő az ablak mellett ül, majdnem teljesen hátul, én pedig az ajtó mellett középen. Ahh nem értem. Újra hátra néztem, még mindig engem bámult, ajkain egy apró kis mosolyal. Idegesen vissza fordítottam fejem majd jegyzetelni kezdtem. Már csak pár perc és csöngetnek, én pedig majd szépen oda megyek hozzá és meg kérdezem mi baja van velem! Igen, ez lesz a jó megoldás. A percek csiga lassusággal teltek, mintha hosszú évek lettek volna de végre megszólalt a csengő rikító hangja. Megkönnyebülten felsóhajtottam majd minden cuccom a táskámba dobáltam majd, meg vártam míg a fiú az én padom mellé ér. Megragadtam karját és magam felé fordítottam mire felvont szemöldökkel nézett rám.

- Miért? - kérdeztem mire lágyan elmosolyodott és tovább ment, majd megállt az ajtóban.

- Ha kíváncsi vagy rá... Gyere velem. - válaszolt vidám hangon majd kilépett a teremből. Mi az hogy menjek utána? Hogy képzeli hogy majd utána megyek? Hogy lehet ekkora barom?

Mélyet sóhajtottam majd én is ki mentem a teremből. Az ajtó mellett pedig a falnak támaszkodva állt ő.

- Szóval, miért néztél annyira? - álltam meg előtte és tettem csipőre a kezem. Fejem kicsit meg kellett emelnem hiszen ha nem tettem volna akkor a mellkasához kellett volna beszélnem. Így hogy közelebb kerültem hozzá, feltűnt hogy csokoládé barna hajában, néhány tincs halvány pink színű. Egészen jól állt neki. Lejjebb haladva, újra szemeibe nézhettem. Ahhoz képest hogy koreai igazán kerek szemei vannak. Orra pisze, pont mint egy cicának vagy épp nyuszinak. Ajkai másabbak mint a többieké. A felső ajka keskenyebb mint alsó de csodálatos cseresznye színűek. Arca napbarnított pont mint karjai vagy épp izmos nyaka. Arcának oldalán egy apró hegecske helyezkedett el, talán egy gyermekkori baleset vagy valami hasonló miatt lehet ott.

- Nyomós okom volt rá. - válaszolt komoran figyelmen kívűl hagyva azt ahogy látványosan végig mértem. Ez jó dolog is lehet. Vagy nem, nem tudom jaj. Kétségbeesetten néztem rá mire fel vonta egyik szemöldökét.

- Ha azon gondolkozol hogy feltűnt-e az ahogy végig mértél. Nos igen. Feltűnt. - mondta majd határozottan ellökte magát a faltól és elindult a suli kijárata felé, én pedig utána mentem.

- Kérlek mond el, miért néztél annyira? Tetszek neked? - kérdeztem remegő hangon mire megtorpant és nevetni kezdett. Különleges nevetése volt, illett hozzá. Amíg ő nevetett néhányan elsétáltak mellettünk és meglepetten néztenk ránk. Na igen, én nem vagyok valami vicces lány és ezt mindenki tudja, így biztos fel merült bennük a kérdés hogy miért is nevet ennyire. Idegesen dobbantottam lábammal mire abba hagyta a nevetést és rám nézett.

- Nem tetszel ne aggódj. Van más aki tetszik. - válaszolt majd tovább indult. Hát legalább tudom hogy nem ezért, de akkor miért?

- Jó, jó értem. De akkor mi okod volt rá? - mentem utána.

- Ne kíváncsiskodj Sun Bi. - mondta én pedig rá néztem.

- Honnan tudod a nevem...? - néztem rá azt várva hogy elmondja nevét.

- Jeongguk. Vagy Jungkook esetleg Guk.. - válaszolt pajkosan megbökve karomat.

- Jó de a nevem?

- A barátnőd Seo Hye mondta. - rántotta meg vállát.

- Seo Hye nem a barátnőm. - motyogtam halkan, mire meg lepetten nézett rám.

- De hiszen... Azt mondta hogy a legjobb barátnők vagytok évek óta. - válaszolt megállva az iskola kapu előtt, mire engem is megállásra késztetett.

- Seo Hye a legutálatosabb kígyó akit valaha ismertem! - háborodtam fel mire megértően bólintott és zsebre vágta jobb kezét.

- Haza kísérjelek? - terelte el a témát.

- Fényes nappal van, egy napja ismersz sőt nem is ismersz... - kezdtem de fel emelte bal kezét.

- Örömmel haza kísérlek. Nekem úgy sincs semmi dolgom, és nincs kedvem haza menni. - mondta de megráztam fejem.

- Kedves tőled, de biztos vannak haverjaid akikkel elmehetsz inni, vagy bulizni vagy nem is tudom... - válaszoltam de most ő rázta fejét.

- Drága Sun Bi! Fel ajánlottam hogy haza kísérlek, és ha egy fiú fel ajánlja egy lánynak akkor illik elfogadni. - oktatott ki mire felsóhajtottam.

- Akkor kísérj haza drága Jeongguk. - válaszoltam majd ketten együtt elindultunk.

[the-feelings-do-not-go-away]

Hát rengeteg minden történt velem az elmúlt 3 hónapban. Hol is kezdjem el, talán ott amikor észre vettem hogy hiába van velem, akkor már a baj meg volt. Akkor már tudtam hogy ez nem ő, valami nincs rendben. Hiába a rengeteg erőlködés, próbálkozás, problémák megoldása. Akkor már az igazságtól megfosztva engem, a saját maga kifogásaiból kovácsolt indokokkal hagyott el engem. Elfogadtam hiszen mást nem is tehetn��k. Utána jött szeretett rokonom halála, a kegyetlen gyász, mely ismét megfosztott önerőm építésében. Hirtelen úgy éreztem ellenem dolgozik a sors. Majd most tulestem a műtéten. Eddig csak a lelkem tört hamu nagyságú darabokra, s most már fizikailag is fáj. Egyszerre dolgozik a 2 fájdalom bennem. S arra kellett rá jönnöm hogy nem dolgozik ellenem semmi sem. Ebből a mérhetetlen fájdalomból kovácsolok erőt magamnak, s olyan erős leszek mint még soha. Egy igazi harcos nem néz vissza, s nem hátra lép emelt fejjel csak is előre. Fel a fejjel mindenkinek, higgyetek magatokban és csak is előre menjetek! S a hegeim bizonyítják mekkora harcos és túlélő vagyok és ezért büszke vagyok magamra!