#Ölre

[progarden]

"Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli," írta Jane Austen, a Büszkeség és balítélet írónője.

Mert mi emberek annyira más dolgokban találunk örömet - és ami az egyik embernek örömforrás, az a másik embernek vagy kínszenvedés, vagy egyszerűen csak balgaság.

Gondoljunk csak a focirajongókra: nem egyszer voltam szemtanúja, hogy ismerőseim eufórikus és eksztatikus állapotba kerülnek egy meccs eseményeitől. Sőt, akár ölre is mennének egymással csak azért, mert másként értelmezik azt. És én minden alkalommal szenvtelen döbbentséggel figyeltem ezt. Számomra egy focimeccs nem tartogat különösebb izgalmakat.

El tudom képzelni, hogy ezeknek a focirajongó ismerőseimnek egy jelentős része unottan az óráját nézné, ha beülne egy olyan színdarabra vagy filmre, amit én lenyűgözőnek találok. Esetleg ha el kellene olvasnia egy olyan cikket, könyvet, ami engem egészen felvillanyoz.

Vagy ott a szexualitás: vannak, akik oda vannak a vékony, fiatal szépségekért, mások megőrülnek az érettebb vagy testesebb emberekért. Vannak, akiket izgat az alá-fölé rendeltség a szexben, és vannak, akik ettől undorodnak.

Ezeket a különbségeket a társadalom úgy-ahogy elfogadja. Személy szerint persze vannak preferenciáink. De nem akarjuk kollektíven előírni, hogy ki miben találjon szexuális örömet - esetleg azt, hogy meccs-nézéssel vagy színházba-járással töltse el a szabadidejét.

Többnyire elfogadjuk, hogy ezek a különbségek természetesek: hogy különböző dolgokban találunk örömet. Legalábbis azokat nem akarjuk tiltani. Amíg felnőtt emberek tájékozott beleegyezésével történnek, másik/harmadik félnek okozott ártalom nélkül. A különbözőségek nélkül nem léteznének identitások sem. De vannak kivételek.

Ha például kémiai tudatmódosító szerekre terelődik a szó, akkor ez a tolerancia azonnal eltűnik. Emberek hirtelen mintha egy egészen más morális univerzumba helyeznék el saját magukat pusztán azért, mert az egyik szer fogyasztását preferálják a másikkal szemben. A borivó erkölcsi magas lóról, szigorúan elítélő tekintettel néz le a fűszívóra. "Drogos" - gügyögi megvetően, és rátartian felszegi az orrát.

Tudományra hivatkozik és jellemre. Közben persze el sem gondolkodik azon, hogy ezen (elő)ítéletét valójában egyik sem támasztja alá. Nem gondolkodik el azon, hogy véleményének valójában semmi köze ahhoz, hogy az egyik szer hatásaiban a másik szer hatásaihoz képest milyen tudományosan igazolható különbségek vannak. Vagy hogy az egyik szer használójának a jellemében milyen valós különbségek vannak a másikéhoz képest.

Ellenben a véleménye gyakorlatilag egy kényelmes és eklektikus konstruktum. Egy tákolmány, amit a média szenzációhajhász cikkeiből, hollywood-i filmekből, különféle fél- és félre-informált véleményvezérek unalomig szajkózott közhelyeiből szerzett felszínes benyomások táplálnak. És a gond az, hogy gyakran a médiában nyilatkozó szakemberek is ugyanazon közhelyeket szajkózzák - mert tudják, hogy ezt várják el tőlük. És ezzel lehetnek népszerűek.

És gond az is, hogy ez az erkölcsi magasabbrendűség, ez a megbélyegző attitűd olyan elnyomó politikáknak és gyakorlatoknak ágyaz meg, amelyek a társadalom margójára taszítják azokat az embereket, akiket beleraknak a "deviáns" skatulyába.

Sokan mondják, hogy a drogpolitika egy marginális ügy. Vannak jóval fontosabb ügyek. Lehet, hogy így van, bár nehéz a társadalmi ügyeket - emberi tragédiákat - rangsorolni és kvantifikálni.

Azt viszont határozottan gondolom, hogy egy társadalom - egy állam - fejlettségének egyik legfontosabb tesztje, hogy miként bánik azokkal a polgáraival, akiket a lakosság többsége deviánsnak bélyegez.

Civilizáltságunk egyik lakmusz-tesztje ez. Mert könnyű szabadságról szónokolni akkor, amikor egy kulturálisan, világnézetileg, értékrendszer és életmód tekintetében homogén, konformista tömeggel állunk szemben. De a szabadság igazi próbája mindig az, hogyan viszonyulunk azokhoz, akik másként élnek - akik másban találják meg az örömet.

https://drogriporter.hu/tamogass/

kép: Lesley Oldaker

[zartosztaly]

Arany János: A filemile

Hajdanában, amikor még Így beszélt a magyar ember: Ha per, úgymond, hadd legyen per! (Ami nem volt épen oly rég) - Valahol a Tiszaháton Élt egy gazda: Pál barátom, S Péter, annak tőszomszédja; Rólok szól e rövid példa. Péter és Pál (tudjuk) nyárban Összeférnek a naptárban, Könnyü nekik ott szerényen Megárulni egy gyékényen; Hanem a mi Péter-Pálunk Háza körűl mást találunk: Zenebonát, örök patvart, Majd felfordítják az udvart; Rossz szomszédság: török átok, S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl, Péter attól mindjár’ tüszköl; Ellenben a Péter tyukja Ha kapargál A szegény Pál Háza falát majd kirugja; Ebből aztán lesz hadd-el-hadd, Mely a kert alá is elhat! Ez sem enged, az se hagyja, S a két ház kicsínye, nagyja Összehorgolnak keményen, Mint kutyájok a sövényen Innen és túl összeugat S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek, Emberemlékezet óta Állott egy magas diófa, Díszeűl a Pál kertjének. A szomszédba nyult egy ága, Melyet Péter, minthogy róla A dió is odahulla, Bölcsen eltűrt, le nem vága. Történt pedig egy vasárnap, Hogy a fentírt fülemile Ép’ a közös galyra üle, Azt szemelvén ki oltárnak, Honnan Istent jókor reggel Magasztalja szép énekkel: Megköszönve a napot, Melyre, im, felvirradott. A sugárt és harmatot, A szellőt és illatot; A fát, melynek lombja zöld, A fészket, hol párja költ, Az örömet, mely teli Szivecskéjét elteli; Szóval, ami benne él S mit körében lát, szemlél, Azt a pompát, fényt és szint, Mely dicsőség - Semmi kétség - Ő érte Jött létre Csupán ő érette, mind! Elannyira, hogy Pál gazda, Ki gyönyörrel ott hallgatta, Így kiáltott örömében: „Istenem uram, Beh szépen Fütyöl ez az én madaram!”

„Kendé bizony az árnyéka! Mert olyat mondok, hogy még a...” Hangzik átal a sövényen Egy goromba szó keményen. „Hát kié - pattogja Pál - Mikor az én fámra száll?” „De az én portámon zengett: Hogy illetné a fütty kendet!” Pál nem hagyja: őtet uccse! Péter ordit: ő meg úgyse! Többrül többre, szórul szóra, Majd szitokra, majd karóra, Majd mogorván Átugorván Ölre mennek, hajba kapnak; Örömére a szent napnak Egymást ugyan vérbe-fagyba, - Hanem a just mégsem hagyva.

Pál azonban bosszut forral, És ahogy van, véres orral Megy panaszra, bírót búsit, S melyet a vérszenny tanúsit A bántalmat előadja. Jogát, úgymond, ő nem hagyja, Inkább fölmegy a királyig Térden csúszva: de a füttyöt, Mely az ős diófárul jött, Nem engedi, nem! halálig. Nyomatékul egy tallért dob Az igazság mérlegébe, Mit a biró csúsztat a jobb Oldalon levő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni A nagy ártatlan igazság: Nem rest a biróhoz menni Hogy panaszát meghallgassák. Így s úgy történt, - elbeszéli, Övé a fütty, ő azt véli: Nincs vármegye, Ki elvegye, Nincsen törvény, nem lehet per, Hisz azt látja Isten, ember! - De, hogy a beszédet össze Annál jobb rendben illessze, Az ütlegből sokat elvesz És a joghoz egy tallért tesz, Mely is a birói zsebben Bal felől, a szív iránt, Meghuzódik a legszebben.

Felderűle a kivánt Nap, mely a vitát eldöntse, Hogy a fülemile-pörben Kinek szolgál a szerencse. Ámde a birót most cserben Hagyja minden tudománya, És ámbátor Két prokátor Minden könyvét összehányja, S minden írást széjjeltúr is: Ilyen ügyről, Madárfüttyről, Mit sem tud a corpus juris; Mignem a biró, haraggal Ráütvén a két zsebére S rámutatván a két félre, Törvényt monda e szavakkal A szegény fülemilére: Hallja kendtek! Se ide nem, se oda nem Fütyöl a madárka, hanem (Jobb felől üt) nekem fütyöl, (Bal felől üt) s nekem fütyöl: Elmehetnek.

*

Milyen szép dolog, hogy már ma Nem történik ilyes lárma, Össze a szomszéd se zördül, A rokonság Csupa jóság, Magyar ember fél a pörtül... Nincsen osztály, nincs egyesség Hogy szépszóval meg ne essék, A testvérek Összeférnek, Felebarát Mind jó barát: Semmiségért megpörölni, Vagy megenni, vagy megölni Egymást korántsem akarja. De hol is akadna ügyvéd Ki a fülemile füttyét Mai napság felvállalja!?

(1854.)

[foulchildtiger]

DALSZÖVEG 43 vagyok és sok mindent láttam, Nekem meg volt a gettó és télen sokat fáztam, Már nem nyomja a lelkem a nincstelenség súlya, De, hogy mit hoz majd az élet, azt csak az Isten tudja . Egy olyan országba születtem, ahol a dolgok máshogy mennek, A balkáni romantika átírja a trendet, Mert hát nincsen munka, nincsen pénz, de a wellnessek meg fullon, És törvény írja elő, hogy az elit tovább nyúljon. Ha a nagyvárosból kilépsz, megváltozik a világ, A vidék kényszert szül, bűnt és aztán imát, Ott fiatal kölykök a pénzért mind ölre mennek, Fel sem fogva gyerekként, hogy mi az, amit tesznek. Háború az élettel, naponta elvesztett csaták, Mocskos végrehajtók, hitelbe bukott lakás , Paraziták, élősködők, akiket támogat a rendszer, Nulla teljesítmény, a mottójuk, hogy vedd el. AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, EGYSZER MINDEN MEGVÁLTOZIK, AKI MA ESTE OTT ÜL A PÁHOLYBAN, HOLNAP MAJD SIETVE TÁVOZIK, AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY NEM TŰRI TOVÁBB AZ ÚR, ÉS IGAZ LESZ, NEM CSAK ÁLMODTAD, REGGELRE SOK FEJ A PORBA LEHULL. Büszkén pózolunk az Instán, Oroszország meg Dagesztán, Csak a vodka helyett pálinka megy, meg tablettás bor tisztán, Nem lovagolunk medvén, hanem ki lőjük a faszba, És a vadászkiállításon majd beöntjük viaszba. Proli picsák férjei milliárdokkal zsebben, 8 millió hetente csak a Farfetch rengetegben, A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek, Szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek. Vajon melyik az az oldal, amelyik neked jót akarna, Melyik segít igazán, melyik nem lép a nyakadra, A kiöregedett komcsi, akinek nem jutott a húsból, Vagy a kamu keresztény, akivel az ereszen lecsúszol. Csak pofázik mindegyik, mert abból van lé, És csak potyázik a pénzünkön a sok csőcselék, Mindegy, hogy jobbra vagy balra húzod be az X-et, Mert semmik nem vagyunk, csak a színházukban díszlet. AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, EGYSZER MINDEN MEGVÁLTOZIK, AKI MA ESTE OTT ÜL A PÁHOLYBAN, HOLNAP MAJD SIETVE TÁVOZIK, AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY NEM TŰRI TOVÁBB AZ ÚR, ÉS IGAZ LESZ, NEM CSAK ÁLMODTAD, REGGELRE SOK FEJ A PORBA LEHULL. AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY A FAL MEGINT FELÉNK DŐL, PEDIG AZ ÖLÜNKBE HULLANAK A CSONTVÁZAK A SZEKRÉNYBŐL, AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY A SÖTÉTSÉG BETEMET, ÉS A KIÉHEZETT D��GKESELYŰK MÁR ELLEPTÉK AZ EGET. Mindenki jobban, mindenki tudja, Rá van írva a homlokunkra, Minket a félelem dróton rángat, Csontot dobnak, betömik a szánkat. Mindenki sír, de mindenki szórja, Sok az eszkimó, kevés a fóka, Mindenki látszat, mindenki boldog, Záporoznak az öngólok / Hölgyeim és uraim, itt jól mennek a dolgok! AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY EZ A VIHAR ELŐTTI CSEND, AMI TEGNAP MÉG ABSZURDNAK TŰNT, MÁRA MÁR NAPIREND, AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY ÜNNEPLIK A BARMOKAT, AKIK A MEGHAMISÍTOTT TÉNYEK HÁTÁN ÉLEZIK A KARMOKAT. AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY A FAL MEGINT FELÉNK DŐL, PEDIG AZ ÖLÜNKBE HULLANAK A CSONTVÁZAK A SZEKRÉNYBŐL, AZT BESZÉLIK A VÁROSBAN, HOGY A SÖTÉTSÉG BETEMET, ÉS A KIÉHEZETT DÖGKESELYŰK MÁR ELLEPTÉK AZ EGET. Majka, Molnár Tamás - Azt beszélik a városban (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

[versinator]

Sírkő kalandozás

Szükségük oldalvást nerval szófogadó Üvegvárból befalaz követeli bizakodó Küszködik kiüldözné vereségben megoldást Százesztendős eresztenem ölre említést Végignézné félhomályt furakodom jóvátehetetlent Összetartozást megbántotta házasok latrokként

Megpihenhetünk zavartál szégyelted tükörsima Lélekzetvétel mozdítja fölsírt summa Köpenyét közeledne kosárka megfeszül Vállra bűvszavak nyílhegyet megrémül Elitélt hátáról leld elfogadhatatlant Embernyi modellje tészta áront

Készülődésére sajátos növényi megtagadó Hazafele illés zátonyai leroskadó Átcsuszott rakodó lepkekönnyű történést Varsóban megteltek trombitahang olajlámpást Kirajzolódom kanyargós egyensúlyomat föltűnt Boltívek súlyosabb naphosszat megoldhatatlant

Áramát föllépkedett parasztlányban ablakráma Keresztfáról bujdosnak látszólagos kismama Agancsos rabruhát feketeségből félmeztelenül Említenék kuporodva hullámhegyek végzetül Bordal múlottak ordítoztam vízként Luk háttered lobogását mélypont

Búsoljon játszótársaim pórus foszladó Legelsőnek levettem hozatja rakodó Keringőzünk fokozhatatlan mindannyiuknak hívást Ragadná inkarnációja flamingó nyögést Székláb törekszik elkövettek vadhúsként Beérve letakartál magnéziumlángban párjaként

Kráterére atyánkra föveny civilforma Vasgolyó távolodol aggasztanak stigma Üvegében fodrokat szabadsággal térül Lemérik képit trónterembe közvetlenül Célzok ékesebb rémüldözött beront Fölveti aranyházba egységnek füzérként

[kontentblokk]

Apolló kishúga

Fura érzés megélni a történelmet. Nem is olyan régen felszállt az emberiség valaha épitett legmasszívabb holdrakétája az Artemis I és ezzel kezdetét vette az új holdprogram, ami távlatokban a Mars meghódításának főpróbája is.

Sokszor hallom azt az érvet családban, barátoktól, miszerint ez az egész hercehurca egy baromi ostobaság, drága, és inkább a itt a földön kéne azt a pénzt elkölteni, hogy a dolgok jobbak legyenek. Igen, a holdraszállás baromira drága, viszont tudjátok mi kerül még annál is többe?

A fegyvergyártás és az olimpia. Az USA évente nagyjából 700 milliárd dollárt költ a fegyveriparra, míg a NASA 20-30 milliárd dollárból gazdálkodik. Sőt, igazából még az olimpia megrendezésére is több jut, mint az univerzum titkainak megismerésére.

Itt van pár grafikon.

Szerintem rosszak az arányok. Ha már mindenképpen jobbá akarjuk tenni az életet a földön, akkor inkább a fegyverkezési költségeket nyirbáljuk meg. A háborúk árából bőven meg lehetne menteni ezt a világot.

Hiszem, hogy az emberiségnek itt a teljes pusztulás küszöbén rohadtul kell az a perspektívaváltás, mint amit a 60-as évek legrizikósabb pillanataiban az Apollo program képviselt. Hidegháború, rakétaválság Kubában. Ellentétes ideológiák ölre menő harcából majdnem nukleáris világvége lett. Akkor jött Kennedy elnök és másik irányba vitte a történelmet.

Kell, hogy lássuk a bolygót kívülről. Kell, hogy tudatosuljon globális szinten az, hogy az egész világ és rajta a 8 milliárd ember minden megoldhatatlannak tűnő baja olyan pici az univerzum mérlegén, hátha akkor megváltozik az, hogy mi a fontos.

[otthonzulles]

híreink:

orbán előadta a cpac-en hogy ő egy nagy konzervatív street fighter, aki ölre menő küzdelemben kiűzte az országból a komenistákat.

putyin faszáról nem volt szó.

[tele-s-irtnaplo]

Fegyverszünet

Mint a hegedűtokban rekedt hang,

Amit gépfegyver tompa robbanása rejt,

Mint a járdaszélen guruló penny,

Amiért három nincstelen ölre megy,

Mint a sikátor csendjébe veszett sikoly,

Mely nem talál segítő fülekre,

Úgy vágyunk mi is egy cseppnyi békére,

Miért gyilokra is kelnénk mindannyian,

Hát nem ironikus ez?

Húr nékül nem dalol a hegedű,

A lyukas zsebből kihullik a penny,

S veszélyes minden sikátor egyedül.

Így fegyver sem hoz békét,

S magával sem élhet békében az ember,

Egy cseppnyi szeretet nélkül.

[k0vasz]

az első gondolom arról szól, hogy a magyar uralkodók hogy "mennek ölre" a koronáért

Minden becsomagolt könyvről azt fogom elképzelni hogy elejétől a végéig forró melegpornóval van átitatva

[anonymalcoholistpunkgirl]

A Múlttól már félsz,

A Jövőben remélsz, pár öröm könnycseppért már ölre mész. Az is egyszer ködbe vész, ami velünk összenőtt, együtt néztük, ahogy a Világ összedőlt...

~via anonymalcoholistpunkgirl~

[retegek]

A gének emlékezete

Van, hogy néha arra ébredsz, már megint cseng a füled. Éjjel bombáztak, a város ma is darabjaiban, porrá őrölve kereng a hajnali szellővel. Kinyitod a szemed (egyszerre mindig csak egyet), elhúzod a függönyt a kisablakon, és persze ma is csak benned lett vége a világnak. Hisz odakint minden rendben, a nap pattogva aranylik a házfalakon, emberek, kutyák, villamosok szaladnak a dolgukra. Ideje megnyugodni, a meszeletlen plafon mégis szinte rádzuhan, és te próbálsz úrrá lenni ezen az önkéntelen, vad igyekezeten, ami tagjaidat hajtaná ki az ágyból - be a szekrénybe. Vagy a padlásra. Vagy a pincébe.

Nem érted.

Mindegy, valahogy csak kitesz magából a ház ma is. Az utcán lomtalanítás utáni szükségállapot, a kapualjakból szemét pereg, és te egyszeriben végtelenül otthonosan gázolsz a levedlett kabátok, fejfedők, iratok, játékbabák útvesztőjében. Amott egy fél pár lyukas csizma. Ki tudja, miért, azt méregeted, jó lesz-e rád. És érzed, kész lennél ölre menni érte a cigányasszonnyal, aki dohos boroshordóként magasodik zsákmánya fölé. Persze, jogosan dörrenne rád: magának, minek az?

Később tömött metrókocsin utazol. De nem te mész - téged visznek. És ekkor valami megmozdul odabenned. Mert túl kevés az ablak, és túl sok itt a test. Meg a fogak szaga. Egy örökkévaló út után aztán végre a körútra keveredsz. Feletted repülők rajzolnak fehér ikszet, s te nyakadat behúzva oldalogsz az ereszek alá. A fűtőcsövek (mint nyílt sípcsonttörések) meredeznek ki a házak oldalából, köhögik, nyögik a forró gőzt, és te sietnél a dolgodra, de van, hogy egyszerűen nem lehet továbbmenni. Mert itt meleg van. Te meg csak állsz ott, vársz, kiszáradt erekkel, és nem érted, miért nem tudsz soha teljesen átmegmelegedni.

És persze éhes vagy. Mindig. Éhes. És hiába rogyásig a hűtő (csak a biztonság kedvéért), te néha mégis arra eszmélsz, hogy már megint a penészedő kiflicsücsköt rágod. Nem kéne, valahogy mégis muszáj.

Közben beértél az irodába. A súlyos liftajtó ma is rád zárul, és te magadra maradsz a tükörképeddel. Van, hogy néha ilyenkor levegő után kell kapkodni, mert fogalmad sincs, mikor lettél képes éjjelente évszázadokat öregedni. Vagy hogy honnan ez a soha nem múló szívizomláz? A kezed ösztönösen arcodhoz nyúl, öregapád kirázhatatlan mozdulatával kezdenéd bontani bőröd rétegeit, egyszer csak kiderül, mi van alatta. De a liftajtó ekkor feltárul, emberek tusakodnak, nyomnak be a sarokba és végigömlik ágyékodon a kihordhatatlan felismerés, hogy az ilyen zsúfolt helyekről csak egyféleképpen lehet távozni.

Tudod, néha van, hogy én is csak állok a mindig kulcsra zárt vitrinünk előtt és nézem azt a hülye szamovárt a hozzá tartozó aranyozott pohárkákkal. És eltűnődök - én itt sosem törölgetek.

A szamováron ujjnyi réteg por, alatta dédanyám tenyerének izzadt igyekezete, amely annak idején a házukba berontó katonákat kínálta teával, kávéval, testtel. Inkább őt, mind az öten. Csak a kislányokat ne.

Néha van, hogy nem akarod kinyitni azt a vitrint, még kevésbé törölgetni a polcokon - nehogy csak még jobban leporold azt, amit a gének amúgy sem felejtenek.

[versinator]

Zizzent itthágy

Teríték álmodjon köhécselni bizalomkeltő Bűbájú várhatna megoldási békekötő Falucskák csevegnem sörényét kifli Nehezülő mája próbálgatna elmeséli Zászlajuk elcsöndesülve vitorlád növeljék Húrral teleírjuk csillagász küldenék

Komlóssy cipőkrémet irigyelheti rabszolgám Ajkaihoz rabról vöröskereszt memóriám Halottul fedélzetére leckéje mélyzöld Pirosbetűs zsendül bóbitás halványzöld Szelíddé menhelyet fáraója verebecskék Rügyes gyászlobogó nemzedékről kivánnék

Ölre holdszelet lángrózsát nemtő Aszongya angolos izes elröpítő Vizezem pénzpiacon csunyán köszörüli Vigalmat meghámozni mézre hegyoldali Elnyúlok szürkülő gyertyaként schwarzék Bizserget érintkezett naptári dícsértessék

Pépek bárkában kisvendéglőben lehajtanám Vizekből dercefű orion tudám Csókján feltörték koccan berchtold Szennyben bőrében útaid formáld Kötém rubinja facéran szólanék Kövérke hajóraj elragadom felelnék

Konzerválva örömömnek lesütik tepertő Elszégyeli megritkult aranypénz vető Batyumban parfőm tárcámba dali Mélyiből rubinttal regéli bibliabéli Rágalom ezekbe venyigék változzék Orrt kezdjek kevélység dúdolnék

Nevetést fecskéje rákezdte gúnyolódnám Márk ujjheggyel máriusz pénztárcám Fölfakad csevegni főzetek visszaküld Cséza fogcsikorgatásaim visszaszívok oszvald Pelyhe beomló nett lépnék Koccint rámtapasztja gyöngyvilág tolószék

[a-zene-betemet]

Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni Majd az unokáknak, mikor körbeállnak Mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak Hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni! / Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni, Hogy milyen bolond voltam, hogy neked udvaroltam Neked udvaroltam, az öledbe borultam Többé el sem tudtam menni, kezdjetek szeretni! / Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma Senki bele nem halt még komédiába Ripacsok, színészek, az élet a tiétek Minek ölre menni, kezdjetek nevetni! / Jó néha sötétben "holdat nézni" Hosszan egy távoli csillagot igézni Jó néha fázni, semmin elmélázni Tavaszi esőben olykor bőrig ázni Tele szájjal enni, hangosan szeretni Jó néha magamat csak úgy elnevetni. Sírni, ha fáj. Remegni, ha félek. Olyan jó néha érezni, hogy élek! / Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni Az utolsó órában, mikor már megbántam Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam Hogy elmúlt az élet... ...kezdjetek el élni!

Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi - Márti dala

[szantograf]

Vendégem a megyei békéltető testület elnöke - dr. Tulipán Péter ügyvéd összehozza a vitapartnereket - jogorvoslatot kérünk a hibás cipők, az online csalások és a boltokban ért sérelmeink okán

Vendégem a megyei békéltető testület elnöke – dr. Tulipán Péter ügyvéd összehozza a vitapartnereket – jogorvoslatot kérünk a hibás cipők, az online csalások és a boltokban ért sérelmeink okán

Vendégem volt dr. Tulipán Péter ügyvéd a borsod megyei békéltető testület elnöke. Mivel mindannyiinknak adódhatnak kisebb nagyobb vitái a vállalkozókkal, a kereskedőkkel  szembe – fordítva is megeshet – nem árt tudatosítani mit is tehetünk a jogaink érdekeink védelmében. Nem kell mindjárt ölre mennünk, és ha már kimerítettük az elsőfokú jogorvoslati lehetőségeinket még mindig van az esély a…

[kivagyokbent]

Egy teszt két lélek. Végül is jó, hogy nem félek az egyedülléttől. Nem mintha azt gondolnám, hogy az egyedül lét öl, mégsem mennék ezért ölre senkivel. Ugyan jó lenne magasabbnak lenni néhány centivel, de ezzel lehagynám magamat. Már így is osztottam az agyamat, nem kell még kisebbségi komplexus is a mixbe. Elfogadom: borsó meg a héja, s rögtön kevés híja már a lelki békének. Ha meg mégis összevesznék a másik énnel - aki közém és közém feszkót ékel - hát máris rendelkezésre állna egy kurvajófilmes analógia. Így, ha  némi pia után felszínre bukkan a lelki defektus, csak annyit mondok: kuss, veszélyes: a Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról. A  küzdelem kétszemélyes.

[otthonzulles]

jutka olyan ártatlan mint a ma született bárány. éppen brüsszellel meg a soros-katonákkal vívott ölre menő harcot, amikor völner megfigyelési engedélyeket írt alá és bizniszelt schadl jóllakott ovis gyurival