vesztetteden

[vesztetteden]

Eltévedt post

Már nem is emlékszem, mikor írtam ide utoljára, de to my surprise az egyetemen tanulni kell és mellette dolgozom is, úgyhogy a blogolás és úgy általában a szabadidős tevékenységek egyelőre téli álmot alszanak. :) De most kaptam egy díjat Kaentől, és bár kötve hiszem, hogy akadnak olvasóim pláne bloggerek, azért let’s do this.

Egyébként az a neve, hogy Liebster blog award, bár én mindig Lobsternek olvasom. :D 

A kezdeményezés Németországból indult, amelyet bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja. A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, és éppen ezért is ajánlja. Fontos megemlíteni azt is, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem ugyanúgy oda lehet ítélni egy kismama blognak, vagy akár egy gasztroblognak. A jelölésekkel is elárulja egy blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Award-ot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus. 

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta:

- Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját! - Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott! - Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre! - Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik! - Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

A díjat Kaentől kaptam, itt találjátok a blogját. Ritkán ír, de személyes és könyves postokat szokott közzétenni, és mivel ért is az irodalomhoz, minőségi könyveket olvas és jól is ír róluk, ha valakinek ilyen preferenciái vannak, bátran ajánlom. :) 

Na, 10 dolog:

1. A kedvenc állataim az elefánt, a malac és a sün. 2. Imádom Liz Climo rajzait, mindig felvidítanak. 3. Nem eszem húst. 4. Utálok bulizni, szerintem soha nem is voltam szórakozóhelyen (mármint ilyen diszkósban), egyszerűen túl sok ott az ember és rossz a zene. 5. Alig van olyan zenei stílus, amit ne szeretnék néhanapján. Ez nem azt jelenti, hogy mindent imádok, de a hangulatom függvényében az összes zenei stílus jól tud esni. (KIVÉVE persze a fent említett techno/dubstep/bármi is legyen az.)  6. Őszintén megmondom, amit gondolok, mert rémesen negatív szokásnak tartom, ha valaki hazudik, hogy másnak a kedvére tegyen. At the end of the day, magadat kell elfogadnod és nem mások kedve szerint élni. 7. A lelkem mélyén Anglia az otthonom.  8. Szeretek télen fagyit enni. 9. A kézügyességem és a koordinációs képességeim egy zsiráféval vetekszenek. 10. Rémálmom, hogy egy nap felkelek és olyan besavanyodott felnőtté válok, mint néhány ismerősöm. De remélem, hogy ez elkerülhető és örökké gyerek maradok legbelül, aki imád játszani, a színeket, rajongani dolgokért és örülni minden apró dolognak.

Na, ezek teljesen random dolgok voltak. És most válaszolok Kaen kérdéseire :)

1. Milyen terveid vannak a blogoddal a kozeljovoben, mondjuk, iden? Csak úgy mint tavaly, ha kiakaszt az iskola, ide fogom címezni a francia tanszéknek az összes “nobody can drag me down” üzenetemet. 2. Milyen tipusu blogokat szeretsz/szoktal olvasni?  Ugye semmilyeneket, néha elolvasom a könyves blogokon ha valaki ír egy könyvről, amit olvastam, de olyat sosem, amit még nem! :) Akiket belinkeltem, még őket a leggyakrabban.  3. Kiknek irnal konyvet legszivesebben, ki lenne a celkorosztaly? Es mirol irnal?  Szívesen leírnám az iskolával kapcsolatos élményeimet, olyasmi lenne, mint az Intőkönyv. Remélem belőlem is érettségi tétel válik majd. :) Viccen kívül, nem túl meglepő módon az oktatás foglalkoztat a legjobban, szóval tényleg valami ilyesmiről szólna és MINDENKINEK címezném, mert erről a témáról hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minket nem érint.  4. Hol elnel legszivesebben? ANGLIÁBAN.  5. Mi az, amit meg mindenkeppen ki szeretnel probalni eleted folyaman? Találkozni a hírességekkel, akikért igazán nagyon-nagyon rajongok (például Malalával vagy Emma Watsonnal) és beszélgetni velük órákon keresztül. Meg kíváncsi vagyok, milyen lehet, ha tetoválása van az embernek.  6. Mik a kedvenc konyhaid? :D Hát, imádok enni, de így pont egy nemzet konyháját nem kedvelem jobban, mint egy másikét, viszont a magyart és a franciát nagyon nem szeretem. :D  7. Mikor erzed a leginkabb jol magad? (konkret tevekenyseg, helyszin, tarsasag, stb.) Ha tanítok. Meg ha önfeledten ugrálok a kedvenc dalaimra :D 8. Milyen koncertre mennel el leginkabb? 1D!!! 9. Milyen idegen nyelvet beszelnel legszivesebben jol, es miert? FRANCIÁT *sírós emoji*, mert ez a nyelv mindig visszaüt, akárhányszor azt hiszem, hogy végre értem. Vagy oroszul, hogy olvashassak Bulgakovot és Dosztojevszkijt eredetiben.  10. Korea, Kina vagy Japan? :D Japán.

És végül a kérdéseim, amikre bárki válaszolhat, aki véletlenül kedvet érez hozzá:

1. Ki volt az első zenész/együttes, akire emlékszel, hogy nagyon imádtad?  2. Mi a kedvenc mozgásformád? 3. Ha bárkivel találkozhatnál a világon és bármit csinálhatnátok együtt, ki lenne az és mit csinálnátok? 4. Mi a legnagyobb félelmed? 5. Mennyire tolerálod mások idegesítő szokásait? 6. Szereted a mostani lakóhelyed? Ha nem, hova költöznél és miért nem ott élsz? 7. Melyik a kedvenc angol (mármint nem brit, hanem úgy az angol nyelven belül) akcentusod? 8. Mi számodra a legjobb érzés a világon? 9. Mi a legnagyobb teljesítmény idáig az életedben? 10. Mi az a kérdés, amire utálsz válaszolni?

(Oké, hogy mégse legyen ennyire kihalt ez a rész és azt az illúziót keltsem, hogy vannak online “ismerőseim”, belinkelek két blogot, akiknek továbbadom.)

Liza (http://lizagazdija.blogspot.hu/)

Tea (http://headlessmadness.tumblr.com/)

Have a nice day & smile a lot!

[vesztetteden]

Legyél bármennyire is szerelmes, ne add fel a saját véleményedet, az érzéseidet, a gondolataidat... Nem éri meg.

Ez nem Coelho, de gondoltam, fontos, hogy megjegyezzem itt. Mert nagyon idegesítő látni azt a sok lányt, akik régebben boldogak voltak és volt saját véleményük, meg “voltak valakik”, és aztán jött egy fiú és azóta rabszolgak��nt élnek elhagyták magukat,, hagyják, hogy tízezerszer is beléjük taposson ugyanaz a mocsok és nem hallgatnak a barátaikra, akik szeretik őt és jót akarnak neki. (Nyilván nem egyébként. Melyik szerelmes lány hallgat valaha is a barátnőire...?)

[vesztetteden]

You can break my heels and you can step on my toes you can cause me pain and you can blurt in my nose you can make me cry you can make me crawl but you can't take away my soul

üzenetem egy bizonyos tanszéknek

[vesztetteden]

Jonathan Safran Foer: Rém hangosan és irtó közel

“Olvastam valamit a National Geographicban arról, hogy amikor egy állat azt hiszi, hogy meg fog halni, rettenetesen bepánikol, és úgy viselkedik, mint aki megőrült. De amikor tudja, hogy meghal, akkor nagyon, nagyon nyugodt lesz.”

Nem tudom már, hogy került a könyvespolcomra ez a könyv, de valahogy legbelül mindig is el akartam olvasni. Vagyis... Nem mindig, mert utálom, ha valami felkapott bestseller és szeretek várni 1-2 évet, és csak utána elolvasni. Nem tudom, miért így csinálom, attól olyan érzésem van, mintha tényleg a könyvért olvasnék és nem azért, mert most mindenki ezzel van elfoglalva... Plusz ugye időm sem volt korábban, hogy szabadon választott könyveket olvassak. (Megjegyzem, ezt például simán olvashatnánk 7.-ben...)

Mivel én úgy vettem a kezembe ezt a könyvet, hogy semmit, de tényleg semmit nem tudtam a cselekményről, a beszámolóm elején megpróbálom általánosan megfogalmazni, milyen, de azt javaslom, hogy aki kíváncsi rá, inkább most menjen és X-elje ki ezt a bejegyzést, mert sokkal jobb, ha magad fedezed fel a főszereplővel együtt a történetet, mintha most itt mindent elolvasnál. Hidd el :) 

Szóval, van egy főszereplőnk, aki 9 évesen elvesztette az apukáját a szeptember 11-i terrortámadásban. Bizonyos idővel később (kicsit kusza az idővezetés, ha jól emlékszem, körülbelül másfél év telt el) talál egy kulcsot az apukája szobájában és elhatározza, hogy felkutatja, mit nyit. Azt reméli, ezáltal közelebb kerülhet az apukája emlékéhez és esetleg valamiféle lezárást kaphat. A történet “valódi időben” zajló szála tehát a kisfiú expedíciója, amelyben megpróbálja megtalálni a kulcs gazdáját. 

Van azonban egy másik szál is, a nagyszüleinek a története, ami kölcsönöz egyfajta családtörténet-vonalat is a regénynek. Ebben leveleken keresztül ismerhetjük meg a kisfiú apukájának a szüleinek az életét. A nagypapa néma, papírokra írva tud kommunikálni. Ő a fiának írt leveleket, míg a nagymama az unokájának (de ugyanarról az időszakról). Számomra ez a szál ugyanannyira érdekes volt (ha nem jobban), mint a kisfiúé, de nem tudom racionálisan megmagyarázni, miért. Valahogy magamra ismertem a nagymamában, az elfojtott problémáik a kapcsolatukban levetíthetőek a szerintem majdnem minden kapcsolatban jelenlevőkre. 

Ami a kisfiú (Oscar) történetét illeti, a gyönyörű szóval tudnám leginkább jellemezni. Egy kivételesen intelligens, kreatív kisfiú a félelmeivel megküzdve és azokat legyőzve igyekszik megbirkózni azzal a tragédiával, ami érte őt. Olyan fantasztikusan szinte öngyógyítással fedezi fel újra a (számára megváltozott) világot, amilyenre szerintem nem sokan lennének képesek - én biztos nem.  A kitartása, amit szerintem mindannyian megirigyelünk, bámulatos: terrortámadástól félve nem ül fel semmilyen tömegközlekedési járműre, ezért órákat sétál egyik helyről a másikra New York öt kerületében, hogy felkeresse a kulcs lehetséges gazdáját. Nyolc hónapon keresztül azzal tölti a hétvégéit, hogy felkutassa az utolsó evilági nyomot, ami az apukájához kapcsolná.  Minden pillanatát Oscarral együtt átéltem a kalandnak és nagyon hálás vagyok az írónak, hogy megírta ezt a történetet, mert mindenki, aki egy félelemmel vagy éppen egy gyászeset feldogozásával próbál megküzdeni, tanulhat a kisfiútól. 

A másik szál, a nagyszülőké sokkal összetettebb és bonyolultabb. Mivel az ő történeteket csak levelekből ismerjük meg, sokkal kuszább és nehezebben összerakható, hogy ki mikor mit csinált. A nagyapa (Thomas) régen nem volt néma, fokozatosan “vesztette el” a szavakat, ahogy ő fogalmaz. Már gyerekkorukban is ismerték egymást, de Thomasnak Anna - a nagymama testvére - volt a nagy szerelme. Annáról sok szó nem esik, inkább utalások, pedig az ő karakterére nagyon kíváncsi lettem volna. Meghalt, de hogy mikor, azt nem tudom pontosan. (Lehet, hogy benne volt, csak extremely béna vagyok.) 

A regény két szálon fut végig, ami az elején kicsit nehezen követhetővé teszi a történeteket, de amikor a szálak összeérnek, az a) NAGYON meglepő (remélem nem olvastátok el idáig a bejegyzést, ha érdekel a könyv, mert így már kevésbé lesz meglepő...) és b) utólag összerakhatóvá teszi az egészet. Én szeretem a több szálon futó regényeket, mert így legalább gondolkodnom is kell a könyvön és jobban figyelek rá. :) 

A magyar fordítás nekem tetszett, biztos jobb angolul, de nem éreztem azt, hogy rontana az élményen (pedig ezt a könyvek 80%-ánál zavarónak tartom). A “rém” és az “irtó” szavak (angolban “extremely” és “incredibly”) pedig kifejezetten jobban illik egy 9 éves kisfiú szókincséhez, mint eredeti megfelelőik. 

Mindenkit buzdítok tehát rá, hogy olvassa el, ha még nem tette volna, ha pedig már igen, írja meg nyugodtan a véleményét, kíváncsi vagyok rá :) A végén álljon itt pár kedvenc idézetem: 

“ – Szomorú vagyok. – A papa miatt? – Minden miatt. – Leült mellém az ágyra, pedig tudtam, hogy siet. – Mi az a minden? Számolni kezdtem az ujjaimon. – A hús- és tejtermékek a hűtőben, verekedések, autóbalesetek, Larry… – Ki az a Larry? – Egy hajléktalan a Természettudományi Múzeum előtt, aki mindig leteszi a nagyesküt „Esküszöm, hogy ételre kell”, amikor pénzt kér. – A mama megfordult, és felhúztam a cipzárját, és közben mondtam tovább. – Hogy azt sem tudod, ki az a Larry, pedig nyilván naponta látod, hogy Buckminster csak alszik meg eszik meg a dolgát végi, de nincs raison d'être-je, az alacsony, rút ürge, akinek nyaka sincs, az, aki elveszi a jegyeket az IMAX moziban, hogy a Nap egy szép napon fel fog robbanni, hogy minden születésnapomra legalább egy olyan ajándékot kapok, ami már megvan, hogy a szegények azért híznak el, mert gyorskaján élnek, ami olcsóbb… – és itt elfogytak az ujjaim, pedig a listához még alig láttam hozzá, és azt akartam, hogy hosszú legyen, mert tudtam, hogy amíg mondom, úgyse megy el – háziállatok, még nekem is van háziállatom, rémálmok, Microsoft Windows, öregek, akik magukban ücsörögnek álló nap, mert senkinek eszébe sem jut, hogy néhány percet szánjon rájuk, ők meg röstellnek bárkit megkérni rá, hogy üljön le velük pár percre, titkok, tárcsás telefonok, hogy a kínai pincérnők akkor is mosolyognak, ha nincs is minek örülni és semmi sem mulatságos, meg hogy a kínaiak mexikói éttermeket üzemeltetnek, a mexikóiak pedig kínai vendéglőket, tükrök, magnódeckek, hogy mennyire nem szeretnek az iskolában, a nagyi kuponjai, tárolóberendezések, emberek, akiknek fogalmuk sincs, mi az internet, ronda kézírás, szép dalok, meg hogy ötven év, és nem lesznek emberek…”

“ Nincs semmi, amivel meg lehet győzni valakit, aki nem akarja, hogy meggyőzzék. De aki hinni akar, annak számára irdatlan mennyiségű nyom áll rendelkezésére. “

“ Az élet félelmetesebb, mint a halál.”

“ Aznap este az ágyban feltaláltam egy spéci vízelvezetőt, amelyik végigmegy minden New York-i párna alatt, és a víztározóba vezet. Amikor az emberek álomba sírják magukat, a sok könny mind ugyanoda folyik, és reggel az időjárás-jelentésben bemondhatják, hogy a Könnyek Vízgyűjtőjében csökkent vagy nőtt a vízszint, és akkor mindenki tudná, hogy New Yorkban az emberek milyen szomorúak. “

Itt pedig a könyvből készült film trailere látható: 

[vesztetteden]

Tóth Krisztina: Vonalkód

Ez volt az első könyv, amit az írásbeli érettségik után a kezembe vettem és amit “önként” elolvastam. (Az úgy volt, hogy amikor októberben elkészítettem a könyvmolypárbajra a listámat, nem tudtam, hogy következő áprilisban Tóth Krisztinát fogom modern tételnek választani...:D) Azt hiszem, a matekot mindenki el tudja végezni, röpke 3 és fél hónapja olvastam tehát ezt a novelláskötetet, úgyhogy bocsi, nem túl frissek az emlékeim, de megpróbálom rekonstruálni. :) (Amúgy meglepődve tapasztalom, hogy csak B listásként szerepelt, mert tuti, hogy A listára akartam tenni anno...)

Tóth Krisztina szép fokozatosan járja végig az írás fokozatait: eleinte verseskötetei jelentek meg, majd 2006-ban a Vonalkód c. novelláskötettel mutatkozott be prózaíróként, 2013-ban pedig napvilágot látott az első regénye is. Egy-két versét olvastam (a Porhó kötetből), nem lettek a kedvenceim, de annyira nem is találtam őket olvashatatlannak, mint néhány osztálytársam. Tény azonban, hogy a novelláit sokkal jobban élveztem. Ebben a 15 novellában, amit a Vonalkód tartalmaz, szinte mindben volt valami, amiben magamra ismertem, ami megfogott, és kivétel nélkül azt éreztem a novellák végén, hogy francba, folytatódhatna még. Nem vagyok hozzászokva a novellákhoz, magamtól szerintem nagyon-nagyon keveset olvasok, inkább az órai emlékeim alapján mondom, hogy ezt nem gyakran szoktam érezni, mármint hogy sajnálom, hogy véget ért a novella. Annyira a regények világában élek, hogy mindig azt hiszem, az üres lap csak egy új fejezetet jelent és nehéz elhinnem, hogy tök más világba csöppenek. Ezért is nehéz nekem a novelláskötet olvasása, nem tudom egyszerre elejétől a végéig beleélni magamat. Mások pont ezért imádják a novellákat, hát jó nekik. :) Ennek ellenére a Vonalkódot viszonylag hamar elolvastam, a stílusa miatt, vagy mert mindegyik érdekes volt a maga módján, vagy főleg az E/1 miatt, ami végigkísérte a kötetet és azt az érzetet keltette, hogy ugyanaz az elbeszélő. Vagy a(z első történetet leszámítva) kronologikus sorrend (én így képzeltem mindenesetre). Lényeg, hogy számomra a felsorolt dolgok közül valamelyik összekötötte a történeteket és ezáltal könnyen olvashatóvá vált a kötet.

“ A Nyugatról érkezett dolgok ismérve a vonalkód volt: a kis fekete csíkok mágikus vonzerővel ruházták fel az egyébként érdektelen holmikat is, a kód ugyanis egy másik, létezésében megközelíthetetlen világ hírnökeivé avatta őket.” 

A Vonalkód cím akkor válik érthetővé, amikor elkezdjük olvasni a novellákat, ugyanis mindegyiknek a címe alatt zárójelben található egy szó, ami valahogy a vonal szóhoz kapcsolódik (pl. határvonal, útvonal, vonalháló, vonaljegyek, záróvonal). (Egyébként a Vonalkód alcímű a 7., tehát a kötet felénél elhelyezkedő novella, ennyit sikerült megjegyeznem négy évnyi humán tagozatból, hogy fontos megfigyelni az ilyesmit. Mhm.) Ezek a vonalkódok értelmezhetőek egyéni azonosítóként is, ahogy minden történet, minden emberi sors ami megjelenik a novellában, egyedi. 

“ Rádöbbenek, hogy a szenvedélynek ez a foka tulajdonképpen elszemélytelenít, hogy akitől mindent akarnak, az végül semmit nem képes adni, mert nem tudhatja többé, tényleg ő tükröződik-e egy másik lélek örvénylő felszínén. “

A kedvenc novellám a Hideg padló címet viseli és röviden arról van benne szó, hogy a főszereplő elutazik Japánba egy konferenciára és azalatt a 3 nap alatt, amit ott tölt, megszabadul a volt szerelmének az emlékétől (és azok fizikai valójától). A szabaddá válás módja pedig az, hogy a régen egymáshoz intézett vágyaikat tartalmazó papírcetliket elhelyezi különböző helyeken amik valamilyen módon asszociálhatóak a cetlik tartalmával. Így kvázi eltemeti a volt szerelmét. 

“ Az indigókék iskolaköpenyek és indigókékbe csomagolt füzetek és könyvek korában voltam gyerek. “

A Kádár-kor gyermekéről szóló novellákat is élvezettel olvastam, Lackfi Halottnézője óta imádom a jól megírt Kádár-gyerekkorokat. Ugye én ezt nem élhettem már át, de mindig érdekelt, hogy a szüleim milyenek voltak gyerekként, mit ettek és mit csináltak és úgy érzem ezek a történetek segítenek megérteni az ő korszakukat. Aztán, egyszer majd megírom a saját gyerekkorom korszakát is... :))

“ Már nagylány vagy, vegyél egyedül. Indulok, kezemben a pénz. Nézem a napozókat. Kártyázó férfiak, az egyiknek szőrös a háta. Lepedő alatt alvó gyerekek, hűtőtáskák, kövér nők, vörösre sült vállukon fehéren rajzolódik ki a fürdőruha nyoma. A felnőtteknek sárga a talpuk. Olyan mindnek a sarka, mint a sajt széle. Nem akarok a sárgatalpúakhoz tartozni. Két gombócot kérek, csoki-vaníliát. Égeti a talpam a felforrósodott beton. “

Nos, összegezve úgy gondolom, első novelláskötetnek cseppet sem rossz a Vonalkód, kedvet kaptam a későbbiekben további Tóth Krisztina kötetek olvasására is. De! Nem volt akkora élmény sem, nem lett a kedvencem. 

[vesztetteden]

Meg Cabot: Royal wedding

“I had a dream earlier that I was asked by Kate, Duchess of Cambridge, to have lunch, so she could give me tips on how to handle the stress of being a modern-day princess (…) But when Kate greeted me at the door, she told me she had no time to talk to me about princess stuff, because she had a date with Bruce Willis. So she left me alone in Buckingham Palace with Prince George! So I baked a cake for him, then helped him eat it.”

Már nem is emlékszem pontosan, hogyan, de néhány hete böngésztem (szerintem Book Depositoryn, de nem esküdnék meg rá) és megláttam, hogy Meg Cabotnak új könyve jelent meg. Rég volt már, hogy időm jutott volna lányregényeket olvasni, de még a humán-korszakom előtt szinte minden magyarul megjelent regényét olvastam az írónőnek. Ami pedig ennél is meghatározóbb, hogy a Neveletlen hercegnő sorozat az, ami számomra A - nagybetűs - tinikor. Ha egyszer elköltöznék és csak néhány könyvet vihetnék magammal, biztos, hogy a sorozat kötetei lennének azok, mert a jövőbeli lányaimnak szüksége lehet rá. Ezért (is) adott volt számomra, hogy amikor szembejött velem ez a cím és megláttam, hogy ez bizony a Neveletlen hercegnő 11. kötete, nem sokat haboztam, megrendeltem. Mivel idén tavasszal jelent meg Amerikában, még nincs fordítása, de már egyébként is angolul akartam újrakezdeni az egészet (:D), úgyhogy kifejezetten örültem a lehetőségnek. Plusz, még sosem rendeltem angol nyelvű könyvet online és amikor megérkezett, olyan boldog voltam, mint ritkán... Ez valami iszonyú jó érzés. Igaz, hogy az életemben már abszolút átvette az uralmat az ebook, de érzem a függőség lehetőségét... :D Na, igazából azért volt ilyen hosszú a bevezetés, mert nem tudom befogni a számat a beszámolóm tele lesz spoilerekkel és aki még esetleg hozzám hasonlóan IMÁDTA ezt a sorozatot kislányként, talán szeretné magának felfedezni, mi történt Miával azóta, hogy a legutóbbi kötetben elbúcsúzott tőlünk. Szóval SPOILER ALERT innentől fogva :) 

8 évet ugrottunk, Mia 26. születésnapja környékén kezd újra naplót írni. Miután elvégezte az egyetemet, főállású hercegnő lett: jótékonysági bálokra jár, van egy saját intézménye ahol gyerekeknek segít tanulni (a mostohaapja emlékére, aki meghalt,  indította a programot), elköltözött (a genoviai konzulátusra), folyamatosan követik a lesifotósok és cikkek jelennek meg róla különböző pletykalapokban, hogy miért nincs még férjnél, stb. Plusz az apukája bajban van, letartóztatták gyors hajtásért, az élete kicsit szét van esve és még mindig szerelmes Mia anyukájába.  Direkt a végére hagytam a legizgalmasabbakat! :D Szóval, a legjobb barátnői még mindig Tina és Lilly, Tina orvosnak tanul, Lilly jogásznak. A többiekről is megtudjuk, hogy mi van velük, például Boris lecserélte a komolyzenét popra és befutott popsztár lett.  Grandmére még mindig él (how surprising) és virul, annak ellenére, hogy körülbelül “900 éves”. A kutyája Rommel megöregedett ugyan, de még éldegél, csakúgy mint Kövér Louie. Sajnos Michael kutyája, Pavlov meghalt. :(  És Michael. Igen, még mindig Mia barátja. Igen, még mindig nagyon helyes. És igen, imádom. :D 

Michael Miát a 26. szülinapján kérte feleségül (végre) egy karibi szigeten. Az egész nagyon romantikus volt, azonban valaki megosztotta a sajtóval mielőtt elmondhatták volna a legközelebbi rokonaiknak... De a dolgok csak rosszabbak lettek, amikor kiderült, azért került nyilvánosságra a lánykérés, hogy elterelődjön a figyelem Mia (néger) húgáról. Igen, van egy 12 éves húga, az apja egy másik “nagy szerelméből”. Mia nyilvánvalóan megpróbálja maga rendezni a jogi és egyéb esetben is kényes kérdést, amivel természetesen csak még nagyobb galibát okoz. Egymást érik a rosszabbnál rosszabb hírek, és amikor azt hittük, hogy már mindent láttunk ebben a részben (őrült követők, felbukkanó idegesítő exek, jogi botrány, letartóztatás, bevándorlók) akkor kiderül, hogy Mia IKREKET VÁR. ÚÚÚRISTEN. Itt volt az a pont, amikor sikítva kezdtem el rohangálni, hogy úristen, áááá. Igen, egy kicsit lehet túlreagáltam. De kisbabák <3 

Oké, visszakanyarodva a beszámolóhoz. Az egész könyv szerintem remekül lett felépítve, csak úgy, mint az előzőek, talán kicsit túl sok minden történt benne. Ami a túlzás túlzása nekem, az a húg élete, mármint, értjük, hogy a lányt mostoha körülmények között tartották, nem adtak neki telefont, internetet, semmit nem használhatott és mindenki utálta a családban, az iskolában megverték - és az írónő egyszer említi, hogy néger volt, de azért fura az egész, mert arról, hogy a kislány anyukája az lett volna, nem ír, az anyuka családja pedig tipikus felfuvalkodott gazdag amerikai család... Szóval nem értem, de biztos csak kihagytam valami lényeges infót. Ami még erősíti bennem, hogy a kislány karaktere lehetett volna jobban kidolgozott, az az, hogy miután megismertük a körülményeket, amiben felnőtt, teljesen úgy viselkedik, mintha mindig is hercegnő lett volna. Imádja a makeovert, amit kap, a limót, a reflektorfényt, még képet is csinál az őt fotózó millió emberről. Ahhoz képest, hogy fél órája próbálták megverni őt, gyorsan alkalmazkodik a körülményekhez... 

A legjobban Lilly karaktere tetszett nekem ebben a kötetben, ő volt a legtökösebb. És a Lars-Lilly pár nekem nagyon bejönne :D Tina a tipikus lánybarátnő karakterét jelenítette meg, nem rossz, de Lillyvel mindig jobban tudtam azonosulni :D 

“ The worst decision we ever made was allowing my grandmother to have access to the Internet (although she adores commenting anonymously. She is the worst troll ever. No one on Jezebel.com or Reddit knows that the Dowager Princess of Genovia is the person making all the mean comments about how the fat children just need to use more self-control and they'll lose weight.) “

Azért vált a kedvencemmé pont ez a sorozat, mert minden kötet amellett, hogy különböző tiniproblémákra ad választ, egyben egy társadalmi probléma köré is épül. Ilyen volt például a feminizmus, az éhezés, volt, hogy Afrikába ment önkénteskedni Mia, ilyenek. Ez a kötet a bevándorlókérdés köré épül, a tiniproblémák helyett pedig a midtwenties problémák jelennek meg.

“I always thought when I became an adult everything would become less confusing, but unfortunately, everything's only become more confusing.”

“I ask young girls (and boys) at the center what they hope to be when they grow up (…) only adults ask young people this question. Why do we do it? Because we're looking for ideas! I'm twenty-six and I still don't know what I want to be when I grow up…)”

Összességében örülök, hogy Meg Cabot írt még egy kötetet, és ha esetleg még tervezne egyet-kettőt (amit nem hiszek), biztosan elolvasnám azokat is, mert ez a könyvsorozat, mint már említettem, az életem meghatározó része lett 12 éves koromban. Szívesen le is fordítanám, de gondolom ezt nálam profibb emberek végzik :) 

Ui: A könyv olvasása során gyakran eszembe jutott a 2. film, ami annyira botrányosan hülyeség, hogy szavak sincsenek rá. Ez az igazi royal wedding, az a film pedig mehet a kukába. :D 

Ui2: Tetszett az utalás Chris Pine-ra. Amúgy is imádtam benne minden utalást filmekre, sorozatokra, stb., de CP vicces, mert ugye ő játszotta a 2. filmben Mia “hercegét” akihez végül hozzáment. 

Ui3: Haha, álmotokban. Michael <3

[vesztetteden]

EGYSZER CSAK Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal, beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül. Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott           dobogás is elül. Némán emelődik a test, csak a fal kiabál. S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,           a halál. Mint fegyházban a villany ha kacsint, tudják bent a rabok s tudja az őr odakint, hogy az áram mind egy testbe fut össze, hallgat a körte, a cellán árnyék szalad át, s érzik ilyenkor az őrök, a foglyok, a férgek a perzselt           emberi hús szagát. 1942. április 20

Radnóti. Jelen pillanatban teljesen el vagyok telve csodálatos versekkel. Jó lesz ez a magyar szóbeli, ha csak el kell mondanom, mennyire imádom a költőinket :D (khm... Petőfi... Khm... Vörösmarty.)

[vesztetteden]

Hódolni kergettem elébed A vágyak éhes csapatát, Nomád, vad, büszke csapatát A vérnek. Irigyellek, szánlak, utállak, Szerencsés koldusasszonya, Királyi koldusasszonya A Vágynak. Csak tudnék én mást úgy kivánni, Mint téged. Óh, csak jönne más. Egy más asszony. Valaki. Más. Akárki.

Can’t get enough. Lehet, fel kéne venni néhány irodalmas órát is jövőre. 

[vesztetteden]

“Karollak, vonlak s mégsem érlek el, Itt a fehér csönd, a fehér lepel. Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán, Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk, Állunk és várunk, csüggedt a kezünk A csókok és könnyek alkonyatán. Sikoltva, marva bukjék rám fejed S én tépem durván bársony-testedet. Nagyon is síma, illatos hajad, Zilálva, tépve verje arcomat. Fehér nyakad most nagyon is fehér, Vas-ujjaim közt fesse kékre vér. Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed: Megállt az élet, nincsen több sora, Nincs kínja, csókja, könnye, mámora, Jaj, mindjárt minden, minden elveszett. Fehér ördög-lepel hullott miránk, Fehér és csöndes lesz már a világ, Átkozlak, téplek, marlak szilajon, Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom. Megöl a csend, ez a fehér lepel: Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.”

Ady Endre

[vesztetteden]

Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda nem érünk. Hányszor megállunk. Összeborulunk. Égünk és fázunk. Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér, Ajkad csupa vér. Ma sem lesz nászunk. Bevégzett csókkal lennénk szívesen Megbékült holtak, De kell az a csók, de hí az a tűz S mondjuk szomorún: Holnap. Majd holnap.

Ady Endre

[vesztetteden]

The Royals

Mostanában valahogy nehezen találtam jó sorozatot, meg semmihez nem volt kedvem, amit régebben elkezdtem, kivéve a heti egy Grace klinika, de már az sem a régi. Az űrt és a felszabadult órákat megpróbáltam matekfeladatokkal tölteni, de valahogy túlságosan untatott, úgyhogy senki sem boldogabb, mint én, hiszen megtaláltam az új esélyest. Oké, kedvenc sorozatra egyelőre még nem, de igencsak ígéretes, ez pedig nem más, mint a The Royals.

Az új Gossip Girlnek titulált történet a (fiktív) brit királyi család életét mutatja be (based on a true story, vagy nem). A király karaktere egy nagyon cuki, szerethető de meglehetősen erőtlen figura, közönséges apaszerepben. Az anya, akit mondhatnánk a fő karakternek, tipikus hataloméhes nő, szeretővel és izgalmas háttérsztorival, aki beleszól a gyermekei életébe, irányítja azokat, és mindenkinek azt kell csinálnia, amit ő mond. Ezen kívül adott még egy lázadó hercegnő és a Narniából Edmund bátyja, akinek sajnos nem emlékszem a nevére. Viccen kívül, mikor elkezdtem nézni a sorozatot, aaaaannyira ismerős volt a srác, és egy pár rész után néztem meg imdbn, hogy JÉ BASSZUS milyen helyes lett :D Na nem mintha kisfiúnak ne lett volna a szerelmem. :)) 

Természetesen adottak az elképesztően jó sminkek (előbújik a sminkes énem és aaaaannyira jó lehet ott make-up artistnak lenni de komolyan. Ezek tényleg mesterművek!) - ezerszer jobbak, mint a GG-ben -, no meg a ruhák, amiktől úgy fogod érezni magad, hogy minimum egy gróf feleségéig szeretnél eljutni a ranglétrán :D Ne feledkezzünk meg a töménytelen felnőtt tartalomról, a helyes brit fiúkról (komolyan, hogy lehetnek ilyen cukik???) és a politikai csatározásokról sem. Meg a szerelmi szálról, hiszen minden rendes drámába kell minimum egy, de a legjobb a kettő vagy a három. :) 

Ő a kedvenc karakterem: 

A történet komoly szála az, hogy a király ő maga javasolta a parlamentnek, hogy szüntessék meg a monarchiát, aminek persze a királyi család vajmi kevéssé örül. Tetejébe a trónörökös, a legnagyobb fiú meghalt, ami szintén megviseli a családot. Van még egy hataloméhes nagybácsi aki meg szándékozik gyilkolni a királyt, és rengeteg paparazzi. 

Még azt is a pozitív tulajdonságai között kell említeni a sorozatnak, hogy ELKÉPESZTŐEN JÓ zenéje van, de tényleg. Idáig nem tudom megmondani, hogy legyőzi-e a Gossip Girlt a kategóriában, mert még csak 5 rész jelent meg, de az biztos, hogy az eddigiek alapján izgalmasabb, elrugaszkodott ugyan a valóságtól, de mégis tudsz vele azonosulni. Legalábbis nekem ez egy nagy bajom a Gossip Girllel, hogy imádom, de ha még a színészek sem tudják beleélni magukat, és Blake Lively például úgy nyilatkozott, hogy nem is élvezte a forgatást és soha többet nem akar GG-zni, én hogy éljem bele magam? A sminkek, mint már mondtam, teljesen lélegzetelállítóan TÖKÉLETESEK, tudom, hogy igazából már mindenhol, ahol kicsit is igényesek, gyönyörű sminkeket csinálnak, de ez tényleg egy nagy pozitívum. A színészek is tetszenek nekem, azt még nem említettem, hogy az anyuka egyébként a Gossip Girlben is benne volt, mint Nate szeretője, ugye. :) A végére beteszem az abszolút kedvenc férfiúimat, mert már csak miattuk is megéri  (fun fact: mindkettőjuk Tom): 

Remélem, nem volt teljesen haszontalan nyáltenger ez a post :)

[vesztetteden]

L'auberge espagnole

Mit csinálhat az ember az érettségire tanulás helyett? Erre a kérdésre mostanában rengeteg választ adtam, pl. Francia Filmfesztivál, angol felsőfok, Gossip Girl újranézés... De erről a filmről úgy gondoltam érdemes lenne szólni néhány szót.

A történet főszereplője Xavier, egy francia egyetemista, aki egy évet Erasmusszal Barcelonában tölt. A lakótársai mind különböző nemzetiségűek, ami számos kalandot és félreértést eredményez, amik rettentő szórakoztatóak a néző számára. :) Ugyan még sosem voltam Erasmusos, valahogy így képzelem el ezt az időszakot... Főleg egy déli országban. Rengeteg szerelmi kaland, új barátok, tengerpart, végtelen szórakozás... És néha-néha egy-egy este amit tanulással töltesz, csak mert mégiscsak elvileg tanulni vagy ott. 

Látványnak egyáltalán nem utolsó a film, imádom a déli országokat, úgyhogy számomra a zene, a város hangulata és az emberek is mind-mind fokozták a szerelmemet a film iránt. Ugye az eredeti filmben főleg franciául beszélnek, néha angolul és spanyolul, úgyhogy én angol felirattal néztem, de amúgy ez valami hatalmas élmény... 3 nyelven filmet nézni. Mindenkinek bátran ajánlom, hogy így nézze, mert a magyar szinkronról nem tudom, hogy milyen. :) És ha megnézitek, áruljátok el nekem, hogy ugye mennyire király??? :) 

Ps.: a könyvmolypárbajt az érettségi idejére fel kell függesztenem sajnos. :( De aztán végre-végre rá fogok érni olvasni!

Ps2.: imádom a Gossip girlt!! :D Szerintem 3-5évente újra kellene néznem, csak hogy éppen ki a kedvencem és kikről mit gondolok, mert szerintem tökre megváltozott a legutóbbi óta. De mondjuk... Tudván, hogy ki GG, már nyilván másra fókuszálok :D 

[vesztetteden]

Laggies

A tegnapi filmtörténeti tragédia után ma gondoltam, megnézek valami kellemes, szórakoztató dolgot, ha már egyedül töltöm a Valentin napot. Egy ideje letöltve várakozott már a gépemen ez a film, és most pont valami ilyesmire vágytam.

A történet főhőse egy 28 éves nő, aki leérettségizett, diplomát szerzett, frissen eljegyzett, mégis fogalma sincs, hogy mit kezdjen az életével, hogy mivel foglalkozzon, egyszóval nem valósította még meg önmagát. Erre barátnője esküvőjén döbben rá, úgyhogy gyorsan le is lép, megismerkedik (italt vesz nekik) néhány 18 évessel és az egyikőjükhöz befészkeli magát egy hétre, amíg kitalálja, hogy mi legyen. (Persze a pasijának azt hazudja, hogy életvezetési szemináriumon van, hogy kitalálja, ki legyen...) Nos, itt a 18 éves lány apjával egyből egymásba habarodnak, de aztán kiderül a turpisság, és jaj vajon mi lesz a vége. Röviden összefoglalva ennyi a történet, nem egy hosszú film, de végülis több nem is kell. 

Így kb. 24 órával a felvételi jelentkezés vége előtt teljesen véletlenül kezdtem el pont ezt a filmet, de furcsamód megnyugtatott. Nem kell ma eldöntenem, hogy mi akarok lenni, sőt, tisztelet annak a kevés kivételnek, akik életre szóló hivatást választanak 18 évesen, szerintem butaság is erőltetni. Majd lesz, aminek lennie kell... Legrosszabb esetben összejövök egy helyes apukával, :D Oké, talán nem...:) 

A film abból a szempontból a legjobbkor játszódik, hogy a prom előtti héten és végül a promon vagyunk, ami azért nagyon izgalmas, mert ugye ez nekem múlt héten volt. :D Tudom, hogy tök lényegtelen, de vicces, hogy a prom előtti nap mennek el megvenni a ruhájukat :DDDD (Jó tudom, nálunk is mindenki pénteken ment...) 

Nekem nagyon szimpatikus volt Keira alakítása, korban is pont megfelelt a karakterének és alkatra is (hogy tud ilyen csontvékony lenni??!). Nagyon megnyugtató, hogy léteznek olyan felnőttek, akik szeretnének fiatalok maradni és nem hajlandóak elfogadni a felnőttek szigorú világát. Persze, tudom, kellenek a felnőttek, akik ezt csinálják, de én olyan boldog vagyok, hogy még nem nőttem fel :D Valahogy...Nem vonz a dolog. :) 

Szóval ezt a filmet főleg azoknak ajánlom, akikben felnőttségük ellenére van valami gyerekes, akik szeretnek jóban lenni fiatalabbakkal, vagy esetleg akik újra akarják élni a végzős napjaikat :) 

Ui: sosem lesznek igazi film review-im, ezek csak ilyen mondja el mit gondolt típusú postok. :D 

[vesztetteden]

Nicolas Barreau: A nő mosolya

J'adore le francais! - Ez az első számú indok, amiért ez a könyv annyira hihetetlenül belopta magát a szívembe, hogy már a kézbevétel percében éreztem, ennek kell a Joker könyvnek lennie. Mindenki, akiben kicsit is motoszkál a Párizs a világ legromantikusabb városa-életérzés és nem idegenkedik a francia hangulattól, egy varázslatos könyvet vehet a kezébe. Ha épp szerelmi bánatod van, vagy ellenkezőleg, csodálatos szerelmes állapotban vagy, nem számít, ez a könyv tökéletes. Annyira magasra tette a mércét a romantikus stílusban, hogy egyelőre felülmúlhatatlan számomra. És hihetetlen, hogy egy férfi írta... :D Látjátok, nem haltak még ki a gentlemanek! :D Csak nagyon jól elbújtak. Ha valakit nem győzött meg a romantikus szál, elárulom, hogy eszméletlen finom receptek is vannak benne, meg olyan ínycsiklandó ételek, hogy éhesen nem érdemes nekikezdeni a könyvnek... :D Nos, most már nem tudok nem spoilerezni, szóval INNENTŐL SPOILER VESZÉLY!

Csakhogy...Az író csupán a képzelet szüleménye. Konkrétabban André Chabanais képzeletének alkotása, aki maga írta a könyvet, de úgy gondolta, főszerkesztő lévén, a kiadója jobban ráharap és a jogdíjakkal is egyszerűbb a helyzet, ha álnéven (Robert Miller) adja ki, mintha a saját nevén tenné, így hát... Angol barátjának bátyja fényképével, egy kitalált fedősztorival megspékelve el is készül Robert Miller figurája. 

Egészen addig nincs is probléma, amíg Aurèlie el nem kezd faggatózni, feltesz bizonyos kérdéseket, amelyekre úgy tűnik, nem gondolt a főszerkesztő úr, amikor kitalálta ezt az egészet. Ezért aztán hazugságból hazugságba kényszerül, ami önmagában sem egy fényes helyzet, viszont közben beleszeret Aurèliebe, hiszen megkapta a kvázi szerelmes levelet, amit ő Robert Millernek szánt. Az elején nagyon nem jön ki jól a nő és André, viszont alteregójával flörtölő levélcsere történik. Végül néhány furfangos ötlettel, amit nem mesélek el, hogy mégiscsak legyen kedvetek elolvasni a könyvet, és meg is lepődjetek :D, André megoldja a helyzetet... Na, de nem sokáig. :D A többiről igazán nem szeretnék elfecsegni semmit... :D

Na, az én véleményem. Azon túl, hogy csodálatos, iszonyú aranyos, mint a könyv hátulján is van, tényleg egy könnyű szuflé ez a regény, néhány dolog felmerült bennem. Ezek főleg olyasmik, amiken a hazugságok kapcsán gondolkoztam, amiket kitalált André. Például, hogy Robert Miller végig szingli maradt, pedig szerintem az lett volna a legegyszerűbb, ha leállítja az elején a nőt, hogy hé, Robertnek felesége lett időközben. De tudom, akkor nem lett volna ilyen jó regény :D 

Több negatívum nincs, úgyhogy térjünk is át arra, mit szerettem meg benne ennyire, azon túl, amiket már említettem. Főleg azt, hogy letehetetlen. 2 szálon fut, ez nálam alapból jó pont, sokkal izgalmasabb, valamint végig előreutalások viszik tovább a fonalat, amiktől szintén azt érzed, hogy jaj, csak még egy fejezetet... És persze a bonyodalmak, végig felépítve és hitelesen. 

Nos, zenének hozzá egyértelműen a következőt ajánlanám:

És a végén néhány idézet, amellyel remélem mindenkinek felkeltem az érdeklődését :))

"Az istenek az önteltségtől számítják a bukást."

"Jacquie elsőrangú szakács, és én őszintén kedvelem, még akkor is, ha a zsémbelődését úgy szállítja asztalról asztalra, mint egy fazék bouillabaisse-t."

"Éjjelente azonban, amikor Párizsra ráborult a magány, amikor az utolsó bárok és bezártak, és csak néhány éjjeli bagoly didergett az utckon, én Claude karjai között feküdtem, és biztonságban éreztem magam."

"Ha valaki túl sokáig ácsorog a hídon, biztosra vehetjük, hogy vagy őrülten szerelmes, vagy arra készül, hogy a vízbe ugorjon. (...)Soha nem értettem, miért vonzódnak a szerelmesek és az öngyilkosok éppen a hidakhoz."

"Lányos zavaromban hirtelen azokhoz az ódivatú emberekhez sorol��dtam, akik kötelességüknek érzik, hogy mindig mindent megmagyarázzanak."

"Az a probléma, hogy a francia tudása éppoly kezdetleges, mint a franciákról szerzett tapasztalatai, és a francia nemzeti lelkületet teljesen félreismerve abban reménykedik, hogy Párizsban (de legalábbis a párizsi üzleti életben) mindenki beszéli a brit birodalom nyelvét, és kész vele együttműködni."

"Nem tudom, miért, de az embereknek már csak ez a sorsuk. Újra meg újra terveket kovácsolnak, és aztán nagyot néznek, amikor a terveik kudarcot vallanak."

[vesztetteden]

Mark Logue – Peter Conradi: A király beszéde

Valószínűleg sokan ismeritek a történetet, mivel annak idején nagy népszerűségnek örvendett a mozivásznon a dadogó VI. György király története, melyet Colin Firth alakított. A filmet én is megnéztem (még régen, szóval már homályosak az emlékeim) és nagyon tetszett, ezért amikor egyszer a könyvesboltban lődörögtünk és megláttuk a könyvet, ami ugyanezt a címet viselte és a jóképű főszereplő nézett vissza a borítóról, egyből megvettük. A családban többen olvasták, de nekem valamiért mindig más olvasnivalóm akadt, mígnem teljesen elfeledkeztem a létezéséről is. Idén viszont, valami különös és megmagyarázhatatlan indíttatástól vezérelve (oké, meg tudom magyarázni… Unalmas a töri és ezekkel a regényekkel próbálom felfoghatóbbá és érdekesebbé tenni a készülést az érettségire) felírtam a párbajos könyvek listájára. Nos, ez után a hosszú és tartalmatlan bevezető után vágjunk is bele! 

„Ahogy beléptem a királyhoz, az első szavai ezek voltak: >> Helló Logue, mit gondol, akkor most háborúzunk? << Nem tudom, feleltem, mire ő azt mondta: >>Maga nem tudja, a miniszterelnök nem tudja és én sem tudom.<< "

El kell ismernem, már rögtön a legelején, hogy nem erre számítottam. Ugyan a filmből csak részletekre emlékszem, de az érzés megmaradt, hogy izgalmas volt és vicces némelyik része, és úgy bele lehetett élni magad. Nos, hát ezt a könyvnél nem tapasztaltam. A könyv írója Mark Logue nem más, mint VI. György logopédusának (Lionel Logue) az unokája, aki archív dokumentumok és nagyapja jegyzetei alapján próbál hiteles képet adni a dadogó király és egy ausztrál közember különös kapcsolatáról.

Mindenképpen kiemelendő, hogy amennyiben hihetünk mindennek, tényleg egy nagyon hiteles képet kapunk. Megismerjük a király családját, látjuk, hogy ők is „csak” emberek, ugyanúgy betegek, önbizalomhiányosak, stb. mint mi. Akárhányszor felbukkan a két kislány (csak úgy mint a filmben is), érezhető az a gyermeki… Csalfaság? Szóval tudjátok, hogy kicsit szétszórtak, szaladgálnak szabadon, nem igazán törődve vele, hogy a királyi család sarjai. Tehát, ami nagyon tetszett a könyvben, hogy emberi oldalukat mutatja be az összes szereplőnek. Ezt nekünk lehet, hogy nehéz elképzelni, mármint, hogy ez miért különleges, de a könyvben is le van írva, hogy Lionelnek (és gondolom minden britnek) a királyi család iránti tisztelete annyira nagy, hogy emiatt nem igazán nézik őket „közembernek”. Emiatt például hiába voltak barátok, a könyvben végig érződik az alá-fölé rendeltség és tényleg MINDIG lehet érzékelni, hogy hát igen, mégsem akárkihez jár karácsonyi ebédekre… De pont ezért valószínűleg elképzelhetetlen nagy megtiszteltetés a Logue családnak, főleg Lionelnek, hogy ott lehetett a királyi család karácsonyi ebédjén és hasonlók. Az egyik legaranyosabb rész, amikor leírja a naplójában, hogy miket kaptak a kislányok és hogy örültek neki. Ez mennyire őszinte már? 

Nos… Viszont pont e miatt a hiteles kép miatt a történet sokszor annyira unalmas, hogy őszintén bevallom, alig tudtam néha folytatni és majdnem otthagytam. Az ausztrál férfi családjának a teljes története annyira nem érdekelt, persze tudom, hogy az írója ennek a családnak a tagja és ez megmagyarázza a dolgot, de nekem ez akkor sem tetszett. Végig a háborút vártam (ahol emlékeim szerint a film véget ér, azzal a beszéddel), és amikor oda elérkeztem, na akkor végre izgalmas lett a könyv (ez kb. a legvége…). Minden karácsonyi beszéd, minden leírt történet a háborús évekből, a naplóbejegyzések, amikből kiderül, hogy mit éreztek a közemberek és a király (!) a bombázások idején… Megrázó és igen, ezért kezdtem el ezt a könyvet. Ezért szenvedtem át a tipográfiai hibákat, az idegesítő & jeleket minden idézésnél (komolyan ezt mondja meg nekem valaki… MIÉRT van az összes „és” helyett „&” ?????) és a rémes fordításokat. Mármint… Az egyik résznél azt írja le, hogy milyen nyelvtörőket gyakorolt VI. György. És ugye nyilván nem az angol mondókák tükörfordítása szerepel, de nem is a magyar (legalábbis nem az, amit én tanultam az oviban), hanem valami… Hasonló, de nem ugyanaz. Ez szerintem roppant zavaró és igénytelen a fordító részéről. (Vagy az ovónénim rosszat tanított nekem. Ez esetben elnézést.) És még egy utolsó hiba, amit nem is értem, hogy engedhettek meg… Konkrétan a Molotov-Ribbentrop paktum dátuma EL VAN ÍRVA. Lehet, hogy másoknak ez nem krízis, de nekem azért eléggé fájt, hogy nem a jó dátum van ott. L

Nos, összefoglalva… Aki szereti a törit, tényleg, igazán, nagyon szereti, annak talán érdemes elolvasnia. Aki a logopédia miatt tenné, ne fáradjon, mert nagyon kevés részlet szól igazán arról, hogy mit dolgoztak. Végig azt ismételgeti, hogy „néhány szót átjavítottam, mert nem tudta volna kimondani” meg „a király nagyon szorgalmas, ezért sikerült legyőznie a beszédhibáját”. Persze elismerem, hogy eszméletlen teljesítmény, amit véghezvittek ők ketten. És az, hogy közben a kapcsolatuk is ilyen jó lett, valami egészen rendkívüli. A karakterek és a sokat említett hitelesség az, ami miatt megéri az uncsi részeknél sem feladni. 

„Különös, hogyan működnek a dolgok – semmi pánik, sem félelem, csak harag, amiért megzavartak.”

Logue levele VI. György halála után az özvegy anyakirálynénak, február 26-án: „ Őfelsége 1926 óta megtisztelt azzal, hogy engedélyezte beszédének javítását, & soha ember nem dolgozott keményebben nála, & nem is ért el ekkora eredményt. Ezekben az években felséged jelentette számára az erő forrását, & gyakran mondta nekem, milyen sokkal tartozik önnek, ezt a kiváló eredményt sosem érte volna el a segítsége nélkül. Sosem felejtem el felséged kegyes segítéségét azután, hogy szeretett feleségem elhunyt.”

A királyné válasza, febr. 28: „Azt hiszem, mindenkinél jobban tudom, milyen nagy segítséget jelentett ön a királynak, nem csupán a beszédben, de az egész életében és életfelfogásában. Örökké hálás leszek önnek azért, amit érte tett. Kiváló egyéniség volt, nem hiszem, hogy valaha is gondolt volna magára.”

Itt a trailer, ha valakinek a sztori tetszene, de a könyv annyira nem :D

[vesztetteden]

Boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)  Egyetek és olvassatok sokat, szeressétek egymást és nézzétek meg a Love Actuallyt. (Vagy csináljatok bármi mást, ami boldoggá tesz titeket, én itt csak arról tudok nyilatkozni, ami engem tesz boldoggá :D) 

[vesztetteden]

Bridget Jones's diary

'It was Mum but might as well have been Goebbels trying to rush me into invading Poland.'

Teljesen meg vagyok róla győződve, hogy szükségünk van ilyen könyvekre. Az ilyen alatt semmilyen negatív hangsúlyt ne fedezzetek fel, mert nincs... Szerintem meg kell találnunk az egyensúlyt a szépirodalom és a ponyva között. Persze ez az egyensúly erősen eltolódott az utóbbi irányába (az én korosztályomban, mivel erről tudok nyilatkozni :D), már ha egyáltalán olvasnak az emberek... Na mindegy, amit ebből ki akarok hozni, az az, hogy erre a könyvre több szempontból is szükségem volt most. 

A történet, ha valaki nem ismerné, Bridget Jonesról szól. (Hoppá.) Bridget 30 éves és tipikus szingli. Három legjobb barátjával együtt mindent csinálnak, amit nem kéne: cigiznek, piálnak, stb. - és aztán csodálkozik, hogy nem éppen vékony, mint a modellek. Na, de a lényeg, hogy hihetetlenül vicces és valahol azért szomorú, ahogyan elmeséli egy évét. Ez az első kötet, még kettő van, bevallom, a legújabbról, ami idén jött ki, nem sokat tudok, csak azt, hogy nagyon szomorú és még nincs kedvem belekezdeni. De ebben Bridget már 52 éves és Mark Darcy halott, szóval ne csodáljátok, ha nincs hozzá kedvem. 

A kedvenc jelenetem az, amikor Bridget megpróbál vacsorát csinálni... Emlékeztetett rá, hogy minél hamarabb elkezdjek rendesen főzni tanulni (túljutni a kölesen :D), hogy mire oda jutok, hogy vacsoravendégeim legyenek, csomó fantasztikus dolgot tudjak nekik nyújtani. :) 

Angolul olvastam és nagyon meglepett, hogy napló formájához képest tele volt fancy nyelvtannal.. Ebből arra következtetek, hogy tényleg használják az angolok azokat a dolgokat, amiket az amerikaiak nem is ismernek. :D Mindig élvezet angolul olvasni, szóval emiatt szavam se lehet. Pár mire rájöttem, hogy mit jelent az 'instants', már kb. a könyv felénél jártam, de a lényeg, hogy végül megfejtettem. :D 

Kinek ajánlom? Mindenkinek, főleg aki 30 közelében van :D De tényleg, a könyv felén sikítva nevettem, a másik fele pedig elgondolkodtatott, hogy vajon belőlem milyen nő lesz, hol leszek 12 év múlva, satöbbi... :) 

A filmről azt tudom elmondani, hogy nem rossz, a zenéje nagyon jó, de sokszor át van írva a könyv. Például, a filmben 32 éves Bridget... Amit nem is tudtam hova tenni, mert a könyvben azért benne van, hogy váltás a húszas évekhez képest, de hát ez van. A filmek sosem olyan jók, mint a könyvek. (Ja, és tök máshogy jönnek össze Markkal... De gondolom ezt bele kellett tenni, hogy Hugh Grant is verekedhessen kicsit.) 

Értékelés: 10/8 

Néhány idézet és a film trailere, ha valakit esetleg érdekelne :) Persze mindenkit bíztatok a könyv (angol nyelvű) elolvasására... Nem tart tovább 2 napnál! :)

“It is a truth universally acknowledged that when one part of your life starts going okay, another falls spectacularly to pieces.” 

“Can officially confirm that the way to a man's heart these days is not through beauty, food, sex, or alluringness of character, but merely the ability to seem not very interested in him.” 

“Tom has a theory that homosexuals and single women in their thirties have natural bonding: both being accustomed to disappointing their parents and being treated as freaks by society.”

“Come on, let's get you a drink. How's your love life, anyway? Oh God. Why can't married people understand that this is no longer a polite question to ask? We wouldn't rush up to them and roar, "How's your marriage going? Still have sex?”