#zsindelyes

[eleteskonyvtar]

Kipróbáltuk a Zsindelyes éttermet Dobogókőn hogy nektek ne kelljen. Nem jó

[munchausenparokaja]

Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Nagy István agrárminiszter, beszédet mond a SZENT MIKLÓS KÁPOLNA HARANGJÁNAK ELHELYEZÉSI ÜNNEPSÉGÉN ÉS A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖSSZETARTOZÁS PÁLINKÁJÁNAK ÖSSZEÖNTÉSÉN

Ez az a hely, ahol ott kell lenni.

Időpont: 2019. 12.06. (péntek) 14:00 óra

Helyszín: Zsindelyes Cottage

4245 Érpatak, Zsindelyestanya 3.

[taktaharkany]

[travelhungary-blog]

Csodás téli táj Dobogókőn! Dobogókő a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja, a maga 700 méteres magasságával. Déli oldalán lankásan emelkedik, észak felé viszont meredek sziklafalak és ezekbe vágódott völgyek találhatóak, ilyen például a Rám-szakadék. A turistáskodás és síelés komoly múltra tekint vissza Dobogókőn. Itt épült az ország egyik első menedékháza, a báró Eötvös Loránd menedékház, melyet Pfinn József tervei alapján 1898-ban adtak át. A menedékház faépületében ma turistamúzeum működik, míg a mellette 1906-ban felépült kőépület ma is turistaházként üzemel. Sokan nem tudják, hogy a trianoni békeszerződést követően, 1923-ban Dobogókőn hozták létre a mai Magyarország első sípályáját. Az itt elhelyezkedő Zsindelyes Vendégház, Makovecz Imre első, nemzetközi ismertséget hozó épülete. Dobogókőn áthalad az Országos Kéktúra útvonala, mely egyik pihenőhelyénél, a kilátónál tekinthető meg Christián Sándor műve, mely emléket állít Téry Ödönnek, a magyar turistamozgalom egyik kezdeményezőjének.

[gettinghungary]

The Heart Chakra of the Earth? Or Just the Heart of Hungarian Spirituality?

I arrived at Dobogókő where i spent the night (sort of) in a yurt and dined on traditional Hungarian soup and not so traditional Hungarian Vegetarian bread with vegetable pate (see photo above) and sprouts as opposed to duck liver pate and onions--but the veggie fat was sprinkled heavily with salt. The vendéglő, or restaurant, connected to this yurt hotel and lodge (the Zsindelyes vendéghaz -- guesthouse) is supposed to be one of the only restaurants offering vegetarian food because, i assume, of this healthy energy location.

The yurts are clean enough as far as mattresses, bedding and floors, but there was mildew in mine--the fabric walls are streaked with it--and it was, to me, a strong presence.  I tried airing it out a bit by leaving the door open. The top of the yurt stayed open to the sky and the little hobbit door gives a nice cross ventilation, but it was closed when i arrived and it feels bad when closed up. There were supposed to be thuderstorms  so i had to close the top with the vinyl, so it was not open to fresh air.  The door had to stay closed all night because I was told there is a fox in the area that sometimes sniffs around for food.

The yurt has five mattresses and mine was the only one laid out. I had a key that opened my door and opened the bathroom doors for showering and using the toilet. There was a separate building nearby with a WC, or toilet in a closet, and outside of that a sink and mirror, and two showers.  Later that became my sanctuary, as I tried sleeping sitting up in there--which didn’t last. A light is over the bed and one is by the door.  At night there are automatic lights that go on if you are walking to the bathrooms along the gravel path, which was helpful to me in my dilemma.

Why come here? From what I understand this is the heart chakra of the earth, Dobogókõ. The energy is supposed to be healing and spiritual. Shamans come here, but so do other seekers of spiritual inspiration and connection. In fact, by the bus stop, there is a statue of Sri Chinmoy, “Dreamer of World Peace,” the plaque says. I suppose this place is a vortex. Krisztina, the English-speaking woman who works there, told me that for 1500 years, only Kings and Priests were permitted to go to that area.  Even a queen who saw visions was not permitted to go.  It was open to the public only 100 years ago. 

Dobogó means to beat as in a rhythm, I was told. This is where the heart beat is said to be heard or felt. Krisztina said if you meditate you can feel it. Some other guests, one who speaks a bit of English--Anna Marie--and her friend, Elén, took me on a short trail--the St. Marie trail, that has a dedication to Mary, the Mother of Jesus, and a wall in which people write their requests, prayers, a letter, and leave it in a hole in the wall. Plaques hang in memory of the dead. Also on that trail is the most stunning panoramic view from this high point above the Danube.  Several hilltops are visible, and Laci said that three are pyramids covered with trees and grass so they blend in with the hills.The pyramids are from the time when this was a restricted area.

Right now, while spirituality seekers frequent the area, including priests of the Pálos order (guards of the mountain), many who come are hikers, bikers, and people seeking isolation or renewal.  The owner of the Vendéglő, Laci, wants to rebrand his place as a spiritual center. He does two-hour tours talking about the large stones that represent the seven chakras, and the history of the kings and priests.  He sells herbal tinctures and cures, and offers treatments to adjust chakra alignment. A special container, that seemed to hold rocks or stones in a small central cylinder, held cleaned (tiszta) water, and was about 25 cents per deciliter.  A flyer advertised other spiritual practitioners and an astrologer that were available to guests.  

As much as I was stressed out about the mildew in the yurt--which they told me was not the problem, rather it was my chakra energy in my throat and chest and head and sacral areas--and the fact that the energy in the area can be too strong for some people--in the morning, the quiet of the grass and trees and the beauty of the sunrise were soothing, and I felt better once I got some fresh air.  However, I did spend a good deal of time in the bathroom at night, to avoid sleeping in the yurt.  Without a car, there are no taxis or buses to take you out of the area if you decide you don’t want to stay in the yurt, though there is a place, like a lodge, down the road by the bus stop, which I did not know about.It might be worth checking out if making the connection to nature and the spiritual experiences are a draw.  

As I was waiting for the bus to return to Budapest, a van pulled up to a parking lot nearby, with an English speaking driver/tour guide, who was bringing a group to the area for a tour.  That is another option for communing with nature there.

Whether or not it was my chakras (which, I don’t discount totally that I have throat and lung sensitivities, but mold I think is a stretch in my opinion), or if the energy of the location was too much for me--well I did not personally feel the energy the other guests said they felt-- that was enhancing their health.  I did feel uncomfortable even before going, and I’m not sure why.  Whether it was being in such an isolated place, or not really being sure of what it would be like and not having a way to change course, there definitely was a disconnect for me, even though I am into the New Age and chakra/meditation mindset.  I even had my crystals and stones with me. All I know is, I will never stay in a yurt again.  

Photos above:  The Zsindelyes Vendeglo, my yurt outside, my yurt inside, the general area with several yurts, a place for bonfires, the panoramic view from the St. Marie trail, the statue of Sri Chinmoy near the bus stop, the wall dedicated to Mary, Vegetarian fat on bread, and hand carved seats in the Vendeglo restaurant area. 

[aretsorozat]

A Rét XVIII. epizód: NA, HA NEKEK A HÚS HIÁNYZIK…/1. buborék

Boglárka és Benjamin Cser Botondnál. Az űrhalekoknak is a hús hiányzik. Sámán értekezlet Alma üzlethelyiségében. Kelen úr ismét Réten és női ruhában. Naná, hogy „belebotlik” a virslit evő bajnok szépasszonyba. Hirig úr a Dokit Dzsihád kiszemelt gazdája felé sétáltatja.

 A VÁMPÍR FIÚ MESÉLTE, MI?

 Boglárka a csalitos görnyed enyhén zihálva, de máris ábrándos tekintettel kérdezi:  - Az idén vajon hol késik?

Benjamin egy kissé pikírten kérdez vissza. - Ki hol késik?

- Nem ki, hanem mi. A tavaszra gondoltam.

- Biztos ő is arra vár, hogy elveszítsd a szüzességed.

- Ugyan már, Csipszar. Különben se téged kérdeztelek, hanem Botondot.

Ezzel Boglárka a cserfa enthez lép, megcirógatja az arcát és az orrára rácuppant egy puszit. Benjamin mindezt gúnyosnak szánt mosollyal nézi. Bár elfogulatlan szemlélőnek ez inkább vicsorgásnak tűnne. Boglárka kacéran a fiúra nevet, ami őt még jobban bőszíti.

- Arra válaszolj, akkor minek ígérted meg!

- Mit?

- Ne add a hülyét, jó?!

- De ha hülye vagyok?

- Nem vagy hülye.

- Te viszont az vagy, hogy így viselkedsz.

- Hogy így?

- Mért? Szerinted így kell egy érzékeny lelkű szüzet elcsábítani?

- Milyen lelkű vagy te?!

- Na látod, erről beszélek.

- Én meg arról, hogy milyen karácsonyi ajándék az, mit nem adnak oda.

- Nem tudom. Meg nem kapott?

- Na jó. Szia, Botond, én mentem- int búcsút Benjamin a cserfának és csakugyan nekiindul vissza az ösvényen, ami majd a Vérfarkas/Sámán szurdok mellett vezet el, torkollik be a kék turistajelzésbe, és ami onnan már levisz a sasadi terepre.

- Hová mész?- szól utána Boglárka.

Benjamin visszafordul. - Dolgom van.

- Mi dolgod?

- Sietek.

- Hová sietsz?

- Nem mindegy?

- Akkor mért hívsz futni, ha sietsz?

- Az ember azért fut, mert siet, nem?

- Eddig pont azt vetítetted, hogy az ember pont azért fut, mert nem siet.

- Lehet.

- Biztos.

- Viszont ezt nincs kedvem megvitatni.

- Figyelj inkább! Nézd! Szerinted nem ment odébb?

- Eddig amellett az ecetfa mellett állt két-három méterre, nem?

És ez most megvan vagy öt.

- Mért ment volna odébb?

- Lehet, hogy így jobban süt rá délután a Nap?

Benjamin felnéz az égre, betájolja a nyugatot, bólint. –Ja, az lehet.

Boglárka megint Botond kérgét cirógatja.

-Hallod, öreg? Itt szambázol, lépegetsz? Aztán el ne indulj világgá, hogy megtaláld az ent lányokat! Mi lenne velem nélküled?

Benjamin meg mért érzi úgy, hogy a lány ezzel is csak őt provokálja?

Ezért aztán ráförmed.

- Valld be!

- Mit?

- Hogy csak szívattál!

- Jaj, de erőszakos vagy!

- Mi vagyok?!

- Bunkó.

- Oké, tényleg mentem! Csá’, Botond!

És Benjamin most nem tréfál, csakugyan bőszen nekiiramodik, hiába szól Boglárka megint utána.

Aztán persze visszafogja az iramot, hogyha a lány akarja, utolérhesse.

Ez a Vérfarkas- Sámán szurdoknál meg is történik.

Ott Benjamin gondol egyet, befordul a szurdokba. Elkocognak a Kelet-Nyugati Sámán Központig. Tök jól néz ki. A turistaház a büfével és a konferencia vagy tanteremmel. A szent tűzrakó hely, ahol a Vérfarkas a pörköltjét főzte és ahol a sátra állt. És a Pántlikás Lada szentéje magányosan, üresen, hidegen. Pedig ez az egész így együtt, de külön-külön is nagyon elegáns, egyszerűen piszok jól néz ki. A gerendafalak, a portálüvegek, és a zsindelyes tetők.

Boglárka különösen érintett, elvégre ez az egész itt leginkább az apja bukott álma. Vágási Druida Ferencé.

Boglárka Benjamin kezét kéri. A fiú odaadja. Így, kézen fogva állnak meg a szentély előtt. Boglárkából most hiányzik az évődő kacérság, amikor megszólal.

- Kár ezért, mi?

- Azért még nem biztos, hogy vége.

- Szerinted ez itt valaha működni fog?

- Ez túl jól néz ki ahhoz, hogy üresen álljon.

- Valami biztos lesz itt.

- Majd a Lada.

Boglárka nem hiszi. Az apja nagyon berágott a főmérnök Bélára.

Szó nélkül fordul el a szentéjtől, elengedi a fiú kezét, most ő diktálja az iramot, hogy a szurdokból mihamarabb kijusson.

Vagy tíz percig kocognak egymás mellett szótlanul, amit most Benjamin tör meg.

- Szóval azt szeretnéd, hogy hagyjuk?

- Mit, csipszar?

- Szóval azt.

- Nem tudom!

- Ja…!

Boglárka egy kilométer után szólal meg.

- Még nem is csókolóztunk.

- Mi?

- Mi.

- Azt minek?

- Ez milyen hülye kérdés ez?!

- Ne már!

- Mi bajod van a csókolózással?!

- Nyálas! Smárolni! Fúj!

- Na… elmész ám a…

- Fúj!

- Csipszar, te még tényleg gyerek vagy.

- Én nem.

- Azért mert a pornó filmekben nem csókolóznak, azért jó az.

- És ezt te honnan tudod?

- Hogy a pornóban nem csókolóznak?

- Azt is honnan?

- Közöd?

- A vámpír fiú mesélte, mi?

    CSAK A HÚS HIÁNYZIK

 Ónagy Jenő ön-azonos űrhalek lelke egy nap arra gondolt, hogy az egy és kétágú, a hosszú, és a soklyukú furulyák megszólaltatása mellett, amelyben Péntek kisasszony társaságában a saját, kies mezővé képzelt bodor felhőjében oly sokáig, oly nagy kedvét lelte, nem elégíti ki. Ezért úgy döntött, megtanul pánsípon is játszani. Hiszen Péntek kisasszony is szívesen volt vadkecske még mindig, ha éppen nem tündér alakjában tetszelgett lopótökfejű kedvese előtt. A pán és a síp tehát adta magát. Csak az volt a fura, hogy ez előbb nem jutott az eszébe.

Nosza, Ónagy Jenő ön-azonos űrhalek lelke ábrándozott magának egy tizenhét csontsípból álló, csodálatos hangszert, amit az ismeretlen nevű hangszerkészítő mester aranyfonatokkal díszítve alkotott egybe. És mert egy ennyire gyönyörű pánsípra tett szert, mindjárt azt is előábrándozta, hogy immár e hangszernek is virtuóz megszólaltatója, akárcsak a mindennemű furulyáknak.

És úgy is lett abban a pillanatban.

Nohát.

Ettől fogva Péntek kisasszony és Ónagy Jenő még édesebben múlatták az időt. Ez a Mennyország maga az Elysium volt a számukra. Ónagy Jenő időnként maga is kecskelábat, szarvakat és helyre kis kecske szakállt képzelt magára, és lőn, hogy igazi szatírként üldözze játékosan kedvesét.

Egy nap aztán,  (már ha az idő múlását van itt értelme a nap, az óra, a perc szavakkal jelölni, no de hát jobb híján…) Ónagy Jenő úgy döntött, illő lenne ismét áthívni vendégségbe ön-azonos űrhalek lélek társait. Matyit a pornográf kéj-szerájából és Gábor urat a svájci multimilliomos miliőjéből.

Egy amolyan régimódi, visszafogott, archaikus, történelem előtti partira.

Ahol a házigazdák és a vendégek az éden gyümölcseit csipegetik, nektárt kortyolgatnak hozzá, dikóikon féloldalt elheveredve csevegnek mindenről és semmiről fesztelen, és ha úgy tetszik, meztelen, mint az Olümposzon az istenek.

Úgy is lett.

Ónagy Jenő pedig a barátai tiszteletére még annál is virtuózabb pánsípossá képzelte magát, és így lenyűgözte őket a játékával. Na és utána nem tett mást, mint azt képzelte, hogy emlékezik Ovidiusra, annak is egy ideillő versére, hogy azt mondja:

 „Pan, amikor Syrinxet vélte ölelni, teste helyett a folyó nádját szorította kezével; és hogy amint sóhajt, nádak közt szállva a szellő mint váltotta szavát szellő- susogású panasszá; és hogy ez édes hang, hogy ez új lelemény megigézte Pant, s "Ez az egyesülés kettőnk közt megmarad!" így szólt; és hogy egyenlőtlen nádszálakat összekötözve lágy viaszával, a lányka nevét vele őrzi örökre.”

 (Ovidius: Átváltozások, részlet- A szerkesztő)

 Hát így mulattak ők, a sokat szenvedett ön-azonos űrhalekok lelkei meg a maguk mellé ábrándozott hölgyek, úgy mint két darab Hanga Marilyn Edina, és egy darab Töreki Sütemény Ágnes.

Gábor úr Hanga Edinája maga a visszafogott elegancia, ahogy manapság egy igen gazdag úr igen szép felesége megjelenhet. Bezzeg Matyi Edináján csak némi sejtelmesen átlátszó selyem lebeg. Viselkedése és mozgása, akár egy profi hastáncosé Isztambul legdrágább zártkörű kuplerájából.

No, Töreki tanárnő külcsíne se üt ám el ettől.

Hát igen.

Lehet, hogy ebből az egészből csak Péntek kisasszony az igazi?

Ami a két Edinát meg egy Ágnest illeti, az biztos.

No de mi a különbség?

Semmi.

Ki ne vágyna oda, ahol minden kívánsága, vágya nyomban teljesül?

Ki ne mondaná, amikor már ott van, hogy íme hát, megleltem hazámat?

És előbb-utóbb ki ne unná meg?

Valami ilyesmi fogalmazódik meg Matyiban is. Persze, hogy legelőször benne, hiszen ő a legifjabb férfi hármójuk közül. Gábor úr néha idősebbnek látszott, amíg élt, mint némely szivarkája. Ónagy Jenő meg talán személyesen ismerte az imént idézett Ovidiust is, noha persze erre se emlékszik. Csak ama vers ugrott be valahogy.

- Mert tudják, mi itt a gondom, uraim? – kérdezi tehát Vágási Mátyás ön-azonos űrhalek lélek.  És a másik kettő kíváncsian, udvarias mosollyal várja, hogy a költői kérdésre önmaga adja meg a választ.

- Hogy a hús hiányzik.

A hús?

Ónagy és Gábor űthalek lélek urakon megfagy a mosoly, mert az első pillanatban nem is fogják fel, mit jelentsen ez.

De Péntek kisasszony se érti ám.

-A hús?- kérdez hát vissza.

-A hús.

- Ezt hogy érted, ó, Mátyás, aki a kéj-szerájodban maga vagy a hús? A lüktető hús, már megbocsáss.

- Na ja…

- És ha húst enni vágysz, ugyan mi tart vissza? Képzelj magadnak bármit!

Vagy képzeljek én neked, mint vendéglátó háziasszonyod? Milyen húsra vágysz, ó, mondd! Vörösre, fehérre? Szárnyasra, halra? Rákra, csigára, kagylóra? Földi állat vagy más planéta pecsenye húsára? Kérsz-e csíz combot kapros mártásban?

- Mért, az milyen? – támad fel az érdeklődés Mátyásban.

- A bélszín jobb.

- Hogy kéred? Véresen, félig sütve?

- Nem arról van szó, Péntek!

- Csak nem kecskehúst ennél?

- Dehogy! Csak húst! Nem elképzeltet: igazit!

Péntek kisasszony most már tanácstalanul néz Gábor úrra, aztán a szerelmére, hátha ők értik az ifjú férfit. Ez valami talány lesz, furfangos találós kérdés, amely amúgy illik emez archaikus olümpuszi hangulathoz? És igen, mintha a másik két ürhalek lélek arcának tükrén átsuhanna valami, ami megértés, de örömöt nem okoz.

- Ti értitek, mi hiányzik neki? – kérdezi hát őket, pedig nem is akarja. Gábor és Ónagy csak habognak, mert már értik.

- Nem…

- Nem nagyon, szívemnek Péntekje…

- Az a hús, ami én vagyok, Péntek!

- Te, Mátyás?

- Én! A testem! Az a tehetetlen, büdös dög, az!

- Az hiányzik?

- Az.

- De hát örülj, hogy megszabadultál tőle! Azt hittem, örülsz.

- Örülök is.

- Hogy boldog vagy te is.

- Péntek, te ezt nem érted.

- Ó, jaj. Jenő, szerelmem, neked is hiányzik?

- Ugyan már! – hárítja el magától Ónagy ön-azonos lelke még a feltételezést is, de közben nem mer ám Péntek tündér szemébe nézni.

                                                O

  TISZTÁBAN A PISZOK

 Alma üzlethelyisége igen szomorú látványt nyújt üresen. A polcok, az állványok magányosan ácsorognak a falak mellett. Csak a munkaasztal és vagy tucatnyi száz literes, zacskósba csomagolt virágföld árulkodik arról, hogy itt nem régen még egy vidám kis virágos bolt kínálta magát illatozva. A bérleti jog április végéig Almáé, ezért a helyiség átmenetileg a központ nélküli Kelet-Nyugati Sámán Központ irodája. No és mire másra lenne való egy iroda, mint irodázni? Értekezletet tartani, fontos megbeszéléseket, telefonálni, netezni, iktatni és legfőképpen kávézni.

Most is kotyog ám a négy személyes kotyogó, és nem lesz ám ideje kihűlni, mert mihelyt kifő az adag, Alma már teheti is fel a villanyrezsóra a következőt.

Ha az így megy tovább, be kéne szerezni egy presszó gépet, gondolja, de rögtön rá is legyint: nem engedhetik meg maguknak. Noha Jánosnak még mindig rengeteg pénze van a bankban kanadai dollárban. De az nyilván kell majd a következő projektre, az új, a független sámán központ megépítésére.

No de mikor? És hol? És pontosan milyet?

Nos, éppen ezt kéne az „irodában” megtárgyalniuk az összegyűlteknek.

A csapathoz ismét csatlakozott Kovács docens, aki tavaly tavasszal valahogy elsodródott a sámánkodás mellől. Az idő tájt, amikor elrabolták volna az ufók abból a célból, hogy az egyik fülén át kiszívják az agyát, és amikor kint van, átmossák, és a másikon öntsék a doci koponyájába vissza, hogy aztán a Gazdag Kábel talicskájába téve hazatolják őt egészen a lépcsőház bejáratáig.

A doci szerint így történt. De már ritkán beszél róla, mert megunta, hogy vagy hülyének, vagy bolondnak nézzék, vagy mind a kettő.

Kovács urat tárt karokkal fogadják vissza. Most is milyen jó, hogy itt ül köztük. Addig is szóval tartja a társaságot, amíg valami hasznos az eszükbe jut.

- Nos, hadd foglaljam a problémát össze, kedves sámánok, vérfarkasok és boszorkányok! A Vérfarkas Szurdokban épült sámán központ, mint intézmény, és épület együttes kifújt a számunka. Nemde, fődruida úr?

- Ki…- morrant Vágási Feri.

- Remek.

- Ez miért remek neked, de pöcs?

- Azért, mert ez egy tiszta helyzet.

- Jó. Legyen neked remek.

- Köszönöm. A nagyobb baj az, hogy ezzel a Vérfarkas Szurdok, mint helyszín is kiesik a lehetőségekből. Pedig igazán remek terv volt a Pántlikás Lada működési helyét oda megálmodni. Gratulálok.

- Kér valaki a kávába tejszínt? – érdeklődik Alma. Mindenki kér, viszont csak négy kis dobozka maradt. Alma belátja, így jár az, aki butaságot kérdez: neki nem marad. Aztán a régi szép idők deja vu-jával kiszolgálja az értekezleten ülőket. Haj, elmúlt ifjúság! Amikor még az Alkotás presszóban volt pincérnő.

Így utólag, jó pár év messziségéből nézve azok voltak a gondtalan, ifjú évek. Pedig egy frászt. Egy panelban szorongtak négyesben a nagyszülőkkel. Például. Nem csoda, hogy János Kanadáig menekült onnan, jegesmedvét számolni.

Alma azon kapja magát, hogy egyre sötétebb emlékek tolulnak elő, jobban jár tehát, ha inkább Kovács úr szómenésére figyel.

- A kérdés tehát, Lenin elvtárssal szólva: sto gyéláty?

- Mért pont Lenin?

- Akkor Hamlettel: vot éta vaprosz.

- Doci, te még mindig nagyon hülye vagy- csóválja meg a fejét a Vérfarkas.

- Mért ne lennék még mindig az?

- Nem mosták ki az agyadat az ufók?

- A hülyeségem kimoshatatlan, barátom. Mint a vörösbor, az olajfesték, vagy netán Lucifer szemölcs alakú stigmája.

- Mije?

- Manapság már a Sátán is a Réten kóricál, nem tudtátok?

- Nahát, ezt még nem hallottam- ámul el Jutja. – Csak azt, hogy a kis Krisztián lenne az új Jézus.

- Csak nem Julcsi mondta neked?- ezen pedig Alma ámul el.

- Dehogy. Az iskolában hallottam.

- Na! És az összefüggés, lányok?- veszi vissza a szót Kovács doci. – Ahol van Krisztus, ott van a sátán is.

- Ha csak az nem…- morrant fel újra Vágási Feri, akinek csalódott keserűségében kiújult a lumbágója, ami több,  mint két éve nem vette elő.

Amióta lett új életcélja. Ami most dugába dőlni látszik. Vérfarkas János emeli fel jobb keze mutatóujját.

- Emberek, eltértünk a tárgytól.

- Jánosom, hidd el, egy tárgytól eltérni nem lehet.

Az értekezők elég bután néznek a docira, hogy elégedetten új magyarázatba fogjon.

-Lévén minden egy, és mint tárgy is egy, csakis egyfelé mutathat, még akkor is, ha szándékosan elkerülnéd, mi több, hátat fordítasz neki, és futva menekülnél, vagy egészen más témát keresnél ahhoz, a tárgyról magáról szó sehogy se essék. És mégis. A tárgyról lesz szó. Mint most, amikor látszólag eltértünk a tárgyról.

A sátán sompolyog a kertek alatt. Mért? Mert a közelben van valami szent.

És amiként a tisztaság vonzza a koszt, a kosz is a tisztaságot. Nos akkor és kérem szépen…

-Mi itt azért jöttünk össze, hogy a közeljövő teendőit megbeszéljük…- szakítja Jutka félbe a docit a legszigorúbbra vett általános iskolai igazgató női tekintélyével. Úgy is, mint aki ebben a minőségében tanítási hetenként tízszer- húszszor biztosan tart értekezletet, tehát bárkit, bármikor, bármilyen témában képes félbeszakítani, még abban az esetben is, ha a tárgy csak egy lehet, ami az, ami…és így tovább.

- Például össze kéne esketnem valahol Veronikát és Ákost…- morog egy hosszabbat Vágási Druida Ferenc.

- Na, például…

- De az nem lesz hivatalos.

- Tudják, Alma. Arra ott lesz nekik a polgármesteri hivatal.

- Házassági anyakönyvvezető…- akadékoskodik Doci, Feri megint csak rálegyint.

- Te hívjad úgy.

- Én mondtam a Ferinek, hogy az lehet nálunk is a telken…ha már olyan szépen hazarepült hozzánk a Lada…

- Na, az is egy csoda, Jutka drága! Látja? Tiszta csoda! Na mármost, keressük meg a hozzáillő koszt!

- Kovács úr, ezt magára bízzuk!

- Rendben.

 Kovács doci mélyen elgondolkodik, mivel méltó feladatot kapott.

Rövid csend után megint Jutka szólal meg.

- Eleve is úgy terveztük, nem, Feri?

- Mit?

- Hogy a telken adod a srácokat össze.

- Nem, Jutka, azt már a szurdokba terveztük.

- Hát nem ott lesz.

- De…a telken? Nem ciki?

- Mért lenne? Megkérdezem Verát, meg majd a nagyszünetben Ákost.

Szerintetek ciki?- fordul Jutka Almához és Jánoshoz.

- Örök hűséget ígérni bárhol lehet. Alma?

- De ha valami méltó helyen teszi az ember, egy kicsit mégis könnyebb…

- Ez is igaz- látja be a Vérfarkas. – Viszont a legfontosabb napirendi kérdés még mindig: hol legyen az új Sámán központ? Keressünk egy másik szurdokot?

- És ha újra beszélnénk Bendő atyával? – veti fel Jutka. – Feri!

Vágási belegondol, a fejét csóválja.

- Pedig lehet, hogy mégis az a csalitos lenne a Lada legjobb helye.

Ebbe is belegondolnak.

 - És ha megvárjuk, mit hoz a NAV- vizsgálat? – veti fel ezt a lehetőséget Alma. – Hátha Béla barátod tisztázza magát.

- Az kizárt, hogy vele bármit együtt! Igaz, Feri?

- Ez az egy, Janikám, ami totál kizárt.

- Megvan! – üvölt fel Kovács doci.

- Mi van meg?

- A Lada csodájában a piszok. A szakrálisban a profán. Csak üzletet akartok

csinálni ebből ti is.

- Mi van?!- horgad fel szinte egyszerre mindenki.

- Ne értsétek félre! Ilyen az ember. Ennek így kell lennie.

                             O

 ÓLÁBA ZÖLD PAMUT

 Egy annyira ronda öregasszony csoszog a Csiki utcában fel és alá, mint amilyet a Rét utoljára a Rettenetes Némber megjelenésével látott. Róla persze kiderült, hogy amaz csúfság álorca volt, az akkoriban igen aktív Ónagy Jenő rejtőzködött huncutkodva mögötte. Azóta Jenő bátyánk, az ígéretéhez igencsak lehiggadt. Semmi botrány nem szaglik körülötte jó egy év óta. Bár azt, hogy a szeánszaival és az Odaát Ajtajával ő szabadította a mágiát a Rétre, persze nem tudja helyrehozni. Arról nem is beszélve, hogy ez a lopótökfejű teázó tulajdonos nem is az a lopótökfejű teázó tulajdonos, aki a galibákat okozta, hanem az égi mása, és így csak önmagával azonos. Az eredeti, mint azt mi egyedül tudjuk, momentán a mennyei bodorfelhőben élvezi Péntek kisasszony társaságát, amíg élvezheti…

Elvégre nem azért halek a Jenő, hogy a boldogsága sokáig tartson.

Na most ezt a rettenetesen csúf öregasszonyt se leány gyermeknek szülte meg az ő jó édes anyukája. Hanem akkor, csaknem teljesen kizárásos alapon fiúnak.

Hogy ki lehet ő?

Talán ráismerünk, ha hosszasabban figyeljük.

Magassága úgy százhatvan centi. Szélessége, ha a derékbőségét vesszük, körülbelül szintén annyi. Göcsörtös Ella-krumpli orra két oldalán,

ott felül egy-egy barnás, csipás, gonoszul csillogó szem lakik.

Az orr alján penge vékony száj, most még vékonyabbra szorítva az elszántságtól. A haja helyén bizonytalan színű, leginkább és valaha fehérkés nemezkalap, piros szalaggal. A kilencszázhatvanas években volt ez magányos csepeli úrasszonyoknál divat, akiknek a férje éppen Sopronkőhidán tölti nehéz, felelős kiküldetését, és emiatt az asszonynak muszáj három műszakban dolgoznia a Pannonia Motorgyárban.

Haj, hol vannak azok az évek?

És hol van az a remek kis motor?

Hol van már a Vörös Csepel, amely oly bőszen vívta a harcot, és csak Angyalföld segített neki!?

No de elég a gyanús nosztalgiából.

A megfigyelt hölgy külleméről még inkább ennyit: serkenő. erős fekete borostája nem teszi megnyerőbbé az összhatást. Noha a fekete, szteppelt jersey télikabát és fehér retikül még stimmelhetne is akár a kalapjához.

Ólába bordázott zöld pamut harisnyanadrágban. Lábfején kék trottör cipő.

Nahát!

A Kelen úr?

Igen, kérem, ráismertek önök is.

Már megint női ruhában? Amit, a jelek szerint a mamától kért kölcsön.

Vagy kölcsön se kérte őket, csak egyszerűen felöltözött? De talán csak nem a mama szeme láttára? Aligha. Kelen nénit ismerve ezt egyrészt szóvá teszi, másrészt biztos leveteti, vagy letépi a fiáról. Mert az egy dolog, hogy az ő kisfia bigámista, de hogy a tetejébe még nőimitátornak is felcsapjon…! Ennyire csak nem csúszhat félre egy nagyreményű, ám nagyot bukott zsoké élete.

Ám Kelen Béla azon most nem molyol, ki hová bukott és merre csúszott.

Muszáj lenne villámgyorsan felvennie a kontaktot azzal a kisklambóval meg a puccos anyjával, végrehajtani rajtuk a megbízatást, hogy végre szabad legyen.

Mármint szabad legyen odajárulni az első ATM-hez, és egyetlen gondolati lökettel utasítani a buta kis masinát, hogy köpködje ki az összes bankót a hasából, de villám gyorsan ám, mert Kelen bácsi nem ér rá, várja őt még legalább egy tucat hozzá hasonló. És akkor aztán lelécelhet innen.

Meg Csepelről is, az anyjától. Mert az is tuti, hogy a zsaruk már rég azonosították őt az ujjlenyomatai alapján. Hogy ő osztotta meg a társbérletet a trafóházban a Háromajtós Szekrény hullájával.

Nem, azt nem hinné, hogy azt rá bírnák verni, hogy ő nyírta ki a fazont.

Agyonbaszta a több ezer volt váltóáram. Ez tiszta sor. Mit nyúlkál az, aki nem bírja? De kinek van kedve ezeknek magyarázkodni? Hogy mit keresett ott, és mért.

Csak ennyit vallhatna: bazmeg! Mert azt nem mondhatná nekik, azért voltam ott és akkor, mert a sátán ügynöke vagyok, és ott szoktam a tízezer voltban zuhanyozni. És igen, bazmeg, zsaru, ebben a minőségemben ott, a trafóházban és is loptam az áramot. Meg a Kertai is, aki közben bubót kapott.

Nem, zsarukám, nem dr. Bubót, a csodadoktort. Hanem doktor pestist, Halált. Az is egy nagy fasz volt, aki kitalálta az antibiotikumot. Ki se találta. Csak kint felejtett a napon valami szart. Valami szart valami szarban, amit aztán kivert a penész, vagy hogy. Na, azt a fazont kellett volna a főnöknek elvinni magával a Pokolba, de rögtön. Mindjárt nem lenne a Földön annyi töménytelen túlnépesedés.

 (Fleming 1928-ban tette nagy felfedezését. A laboratóriumában található egyik Staphylococcus baktériumkultúrát levegő érte. Csak a tudálékosság kedvéért említem ezt itt meg, és nem azzal a reménnyel, hogy ezzel e dolgozat színvonalát egy tizedmilliméternyit is emelném. A szerkesztő)

 És noha Kelen úr momentán nem molyol azon, ki hová bukott és ettől merre csúszott, attól még nem volt jó kedve.

Naná, nem. Hideg volt. Nem érezte komfortosan magát az anyja ruháiban. Űzöttnek érezte magát, és szörnyen sikertelennek. Kora reggel óta császkál fel és alá, mint aki csak úgy sétál, vagy címet keres, vagy csak csendes őrült, vagy már annyira elhülyült, hogy sehogy se talál haza, viszont annyira iszonyatosan randa, hogy senki nem merészel érdeklődni tőle, mégis mi végre bolyong hosszú órák óta a környéken a néni.

Na és akkor hirtelen rámosolyog a szerencse.

És rögtön meg is tréfálja őt Fortuna őnagysága, mert döntési helyzet elé állítja.

Az egyik pillanatban nyílik a Csiki utca 1. kapuja, és Julcsi tolja ki a gyereket a babakocsiban.  A következő pillanatban pedig özv. Huszárné, az Első Virslit Evő Bajnokság győztese kemping biciklizik be a képbe, a kerékpár csomagtartóiban a rengeteg szóróanyaggal, és lefékez éppen a Gazdag Kábel főszerkesztője, azaz a magyar anya, avagy Julcsi asszony mellett.

Hoppá.

Miattuk van Kelen úr a Réten.

És csakis miattuk.

                                       O

 MILYEN FAJTÁT SZERETNE, GÁL BÁCSI?

 A Doki is sétál, ám ő kifejezetten a neméhez illően férfinak öltözve.

Bár az, hogy sétál, az így nem egészen pontos kifejezés. Őt ugyanis sétáltatják.

Ki más, mint Hirig úr? A nem csak a szépségéért imádott eb ugyanis ellentmondást nem tűrően húzza a gazdáját pórázon. Mégpedig célirányosan. Attól egy lóugrásnyit, egy utcasaroknyit, egy macska farkányit se enged eltérni.

Ha a Doki fordulna, Hirig megáll. Ha a Doki kérdezi, na jó, de mért arra,

Hirig a tekintetével válaszol: csak, majd meglátod.

Így jutnak el az Oltvány ároktól a Cseresznye utcáig, aminek az egyik szerény kertes házában Gál úr éldegél magányosan.

Na mármost Hirignek sietnie kell, így a Dokinak is. A kutya ugyanis a legtitkosabb csavargásai közepette kifigyelte, hogy Gál bácsi majdnem minden nap délelőtt tíz és tizenegy között könnyű sétát tesz a környéken. De csak ha szép derült idő van és süt a Nap.

No mármost annak az együttállása, hogy sétáláshoz való idő legyen, és a Doki is ráérjen bármely nap délelőttjén, és ne a kórházában rohadjon, vagy bevásároljon a felesége terrorjának engedve, ritkább talán, mint amikor a Jupiter rákacsint a Neptunuszra, miszerint csá, csocsi, öreg csákó, mizu oly távol a Naptól.

Hát ezért a sietség. Muszáj Dzsihádnak új gazdát találni. Mert ha az önkéntes kóborlásba fogott főnökét befogja egy gyepmester, akkor Dzsihád számára nincs menekvés. Még ha egy kutyamenhelyre kerül, akkor se. Kinek a szíve melegedne meg Dzsihád láttán? Aki, köztünk szólva, még Hirig úrnál is érdekesebb külsőt öltött magára: ő egy rottweiler és egy kaukázusi juhász megkapóan izgalmas, de semmiképp nem bizalmat ébresztő keveredését.

Na ja, mondhatnánk, ezzel a névvel…

Gál bácsinak és a Dokinak tehát találkoznia kell ma, mégpedig, mit ad isten, véletlenül. És Hirig se azért kutyatestbe zárt űrpolip, hogy a szomszédba menjen egy kis telepatikus befolyásolásra. Noha csínján bánik vele, mert a Nagy Csillagközi Egyezmény szerint ez primitív civilizációk primitív lényeivel szemben eléggé szigorúan tilos.

No de, mit ad isten, Gál bácsi éppen lép ki a kis kertjének kapuján, az elmaradhatatlan sötétbarna orkánkabát anyagból varrt szatyorkájával a karján, zárja kulcsra a kapu. És ki ér mellé? Hát a doktor úr, meg a póráztól lelkesen fuldokló kutyája. És noha Gál bácsi a dokinak nem rendszeres betege, ahhoz túl rég óta élnek egy környéken, hogy ne ismernék egymást.

Így Hirignek ennyi elég is.

- Jó napot, Gál bácsi!

- Tiszteletem, doktor úr!!

És ez ennyi is lenne, mert ugyan mért állnának le ők ketten beszélgetni, ha a kutya meg nem torpan egy alapos, igen alapos szaglászásra, noha az úttest és a járda közti sávon ugyan mi lehet a szagolni való… De őt onnan tovább rángatni nem lehet, amiként eddig megállni vele.

- Nahát, nem is vettem még észre, hogy errefelé is tetszenek sétálgatni- bámulja meg Gál úr Hiriget, aztán kissé rövidlátón a dokit.

- Nem is szoktunk valahogy. Biztos van egy tüzelő szuka a környéken.

- Lehet…

- Na, viszlát…gyere, Hirig!

Hirig nem mozdul, a Doki a pórázt hiába rángatja.

Gál bácsi viszont már menne, de úgy érzi, ez udvariatlanság. Noha mért lenne az?

- Makacskodik, igaz-e? – kérdezi inkább.

- Akarata, az van neki.

- De…szép kutya…

- Ugye?

- Szép korcs. Azok a jó kutyák. Nincsenek túltenyésztve. Meg okosak is.

- Hallod, Hirig? Gál bácsi azt mondja, okos vagy. Meg szép.

Hirig felnéz rájuk.

Sínen vagyunk, gondolja, már nem sokáig kell szaglászni a semmit. Pontosabban, ami itt van, az rohadt büdös. Mintha fáradt motorolajba macska húgyot elegyítettek volna, azt úgy öntötték volna ide ki.

- Nekem is jól jönne egy.

- Kutya?

- Mert aki velem élt itt, a Bubu, az sajnos eltávozott az örök kolbászmezőkre.

- Az tud az embernek fájni, Gál bácsi.

- Az is tud. Túl korán halnak, az a baj velük. Élnének annyit, mint mi, igaz?

Vagy mint az elefánt. A teknősbéka?

- Vagy a mamutfenyő?

- Á, az sok lesz, doki. Vagy nem lesz az sok?

- Lehet, az tényleg. Szeretnél ötszáz évig élni, Hirig?

Tizenháromezer hatszázötvenkét éves, négy hónapos és tizenhárom napos vagyok, de jobb, ha te ezt nem tudod, gondolja Hirig úr, a kutya testbe száműzött űrpolip. Viszont a cél eléréséhez már csak egyetlen megszólalás hiányzik, amit most Doki már mond is:

- Ha tudok egy jófajta dögöt, szóljak megának?

- Kutyát?

Nem, macskát, vén hülye, eddig miről volt szó, morog egyet Hirig úr.

- Milyen fajtát szeretne, Gál bácsi?

- Mindegy az, doktor úr, csak négy lába, egy orra, meg két füle legyen.

Ez az! Dzsihád, direkt téged írtak most le!

- Majd figyelek, jó?

- Nagyon rendes magától, doktor úr.

- Ugyan már! És különben hogy van?

- Ó, hát…csak öregesen…tetszik tudni, hol ez fáj, hol az nyúz.

- Nálam régen járt.

- Hát…ezért már ne tessék már haragudni!

- Dehogy haragszom! Addig jó, amíg az ember nem lát orvost.

- Az…bizony igaz, doktor úr.

- Na és most azt képzelje el, nálunk otthon hány tükör van!

                                        O

 AHOL A MÁGIA, OTT VAN AMERIKA

 - Az FBI-tól vagyok, Ditke drága!

- Nem mondja!

- Fedett ügynök.

- Azért öltözött öregasszonynak?

- De ez titok.

- Ne aggódjon, Béla, nálam az is marad.

- Tudom én azt, csókolom. Nálunk ott az akadémián tantárgy az emberismeret.

- Nem mondja.

- Abból én színjeles voltam.

- A rendőrakadémián?

- Ott.

- Abból öt részt is láttam. Vagy hatot?

- De ez nem mozi, maga drága, hanem véres valóság.

- Mert vér is van?

- Vödörszám.

- Jézus!

- De ne ijedjen meg! Most, hogy összeismerkedtünk, én majd megvédem magát.

- Veszélyben vagyok?

- Itt a Réten? Mindenki!

- Ó, jaj!

- Na hallja! Lüktet a mágia! Árad a mana!

- Erről hallottam én is.

- A kisugárzás olyan erős, hogy idegen civilizáció fejvadászai jelentek meg a környéken.

- Mért?

- Mért? Hogy kiderítsék, mi van. Mitől. Tetszik érteni.

- És a Kelen úr is ezért van itt?

- De titok.

- Ezek után, ha kérdeznék, akkor se mernék megmukkanni.

- Kér még egy kávét? Vagy valami töményet?

- Nem, nem. Köszönöm.

- Na, egy kis bonbonmeggy még lecsúszik erre a nyirkos hidegre.

- Azt majd támolygok a biciklivel.

- Majd tolom.

- Jaj, Kelen úr, maga milyen aranyos kis ember!

- Magával könnyű, Ditke. Pincér!

Ónagy Jenő úgy néz az iszonyatos randa öregasszonyra, mintha magát látná, de aztán mégse. Hiszen a Rettenetes Némber nem is az ő emléke, hanem a vele azonos másiké. Még szerencse, hogy jó halek szokás szerint annak az esetnek nagy részét régen elfelejtette – volna, ha időnként nem emlékeztetik.

Ezért Ónagy úr, üzleti etikettjének némileg ellentmondva barátságtalanul szól vissza. – Mi van?

- Mi az, hogy mi van?!- hepciáskodik a némber. De kire hasonlít annyira, ha nem önmagára, mármint arra az Ónagy Jenőre, aki nem ő. Ma valahogy zűrzavaros ez az egész, és ez ingerültté teszi.

- Mi az, hogy mi az, hogy mi van?!

Ónagy Jenő már mély levegőt vesz, hogy folytassa a megkezdett sort, ám sikerül meglátni a dolog humorát is, és ettől rögtön lehiggad, elmosolyodik.

- A szíves elnézését kérem, hölgyem! Parancsol valamit?

- Na!

- Igen?

- Három cent és egy feles bonbonmeggy lesz.

- Elnézést, de azt nem tartok.

- Nem?

- Sajnos.

- Milyen ócska csehó ez?

- Ez egy ilyen. Teázó, csókolom. Százféle tea. Bonbonmeggy nincs. De van meggy teám.

- Az kell a kutyának.

- Konty alá valónak egyszerű Bailleyst, vagy esetleg Irish Creamnak tudnám ajánlani. Vagy talán Hubertust, vagy Unikumot?

- De jó nekem a meggy tea!- jelentkezik szégyenkősen özv Huszárné.

- Jó?

- Persze.

- Akkor egy meggy tea. Konyakja van?

- Hogyne. Ötféle.

- Egy felest a legjobból.

- Máris.

Ónagy Jenő nekilát, Kelen Béla fedett FBI ügynök pedig visszafordul

Ditkéhez, és ismét bűbájos.

- Láttam ám kegyedet a tévében.

- A riportot?

- A bajnokságot!

- Ó, jaj.

- De csak nem szégyelli?

- Picit röstellem.

- Sose, Ditke! Nagyszerű volt. Fenomenális! Esküszöm, magába szerettem!

- Jaj, Kelen úr, ne mondjon már ilyeneket!

- Mit ne? Mért ne? Ami a szívemen, a számon!

- De szabad olyat egy fedett FBI ügynöknek?

- Munka közben soha. De most civilben vagyok.

- Egy ügynöknél nem az van, hogy örökös szolgálatban?

- De. Néha nem.

- És aki FBI-os, az nem csak Amerikában dolgozik?

- Ahol a mágia, Ditke, ott van Amerika. De psszt!

- Psszt!

Amíg Jenő leteszi eléjük az italokat, csöndesség vegyül a pisszegésbe.

Kelen úr pedig magával elégülten mosolyog. Sínen van, mert jól döntött.

Átmenetileg hagyta futni a célszemélyt és az anyját. A Virslit Evő Bajnokra csapott le, mint egerészölyv a mezei pocokra. És ez végre bejött.

Legszebb bigámista éveire emlékeztető formát mutatva szédítette el máris özvegy Huszárnét. Ez az ott van Amerika, ahol a mágia pedig szólásértékű nagy duma. Ezt még másutt is fel fogja használni, ha el nem felejti közben.

[hotpsychobitch]

#hungary #dobogókő #zsindelyes #jurta #❤️

[shihyingtang]

ZSINDELYES SPIRITS, sour cherry from Újfehértó #Hungary #Budapest #ZSINDELYES (at Café Vian)

[taktaharkany]

[taktaharkany]

Tudod mit mondott ez a Paulo Coelho? Hazudni szar dolog. A barátodnak hazudni, az borzasztóan szar dolog, de saját magadnak hazudni, az a mindent elsöprő szarvihar, a szarmageddon bazdmeg!

Megdönteni Hajnal Tímeát

[taktaharkany]

[taktaharkany]