#zátonyok

[csacskamacskamocska]

Könyékig a lélekben

Picit sok lett a követőm. Ez az olasz ház projekt sok ember érdeklődését felkeltette. Nem gondoltam volna. Többen írtak nekem és kívánták, hogy sikerüljön megvalósítanom az álmomat. Találjam meg a házat, amire vágyom. Jó érzés volt ezt olvasni. :) Meg fogom találni, ebben biztos vagyok! Bár megijesztett egy kicsit az, hogy belevágjak egy felújításba, hogy megint akár évekig egy átmeneti állapotban éljek, de most ezt a vonalat is körbejárom. Végülis, olyan mindegy mivel baszom el az időmet. Akár felújítás is lehet. Amúgy is szeretem a lehetetlennek tűnő kihívásokat.

Meg, szóval kell valami, ami eltereli a figyelmemet. Szar éjszakákon, mint ami az elmúlt éjjel is volt, nagyon ki tudok készülni. Volt benne a halálfélelemtől kezdve minden. A szomorúság, hogy talán már mindig egyedül leszek és minden kibaszott nap meg kell küzdeni az örömökért mert senki nem fogja elém hozni, hogy nesze, egy kis vidámság, ölelés, figyelem, gyengédség, örömmel adom, mert szeretlek. És rámomlottak a feladatok, amiket halogatok, mert... valójában azért mert ezek mind a magányba visznek. Amikor szembenézek a valósággal, és lehámozom róla a külcsínyt, akkor annyira sivár az egész élet, hogy borzasztó. és akkor elkezdek azon gondolkodni, hogy ez elől a rémisztő sivárság elől akarok belemenekülni valaki társaságába? Megrémiszt az élet értelmetlensége, a kicsinyes igyekezeteink, a posztok, a vágydás a kapcsolódásokra, a fájdalmak amiket okozunk embereknek, állatoknak, növényeknek. Elborzaszt, hogy kénytelen vagyok közönyösnek lenni ezekkel a fájdalmakkal szemben, hát nem ölelhetek meg minden eltaposott káposztát, nem menthetek meg minden csigát! Igen, azt gondolom, hogy egy jó párkapcsolat segít elhajózgatni ezek között a zátonyok között. Várom a csodát. igen. Hogy egyszercsak betoppan. Ha próbálnék én utánamenni, úgy sem tudnám Logant kiverni a fejemből. Muszáj valami csodának történni.

Na, ebből a fosadékból sikerült reggelre felmásznom arra a nullaszintre, hogy folytassam a novellát. Csak ne felejtsek el leírásokat is beletenni. Az nem az erősségem. Tényleg menekülés az írás. A házkeresés egyik fő szempontja a múgy az a kép, hogy a laptopommal kiülök a teraszra vagy a kertbe és tudnék-e ott írni, látom-e magam előtt ezt amikor kimegyek a kávésbögrémmel meg a gépemmel. Érzem a levegőt, látom magam előtt a viárgokat, a baszom leanderbokrot. próbálok koncentrálni az írásra. Tudok írni akkor is, ha semmi sem fáj? Vagy akkor még jobban is megy? Érzem ahogy az olasz napsütés kora reggel elkezd melegíteni, hamarosan az árnyékban is hőség lesz, a kabócák már ezerrel zörögnek és akkor... Én csak idáig tudom ezt a mesét. Pedig tudnom kéne a folytatást.

[petrany]

Andi....

Még negyven ilyet! Hogy lennétek mind mesterséges zátonyok, basszátok meg.

[tmnk]

Könyvlista 2022

[Neal Stephenson: Snow Crash (újra)] Andri Snaer Magnason: Időláda Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa Andri Snaer Magnason: Időről és vízről Jo Nesbø: A Patkánysziget és más történetek Ryszard Kapuściński: Lapidárium Marko Kloos: Mentőakciók Cixin Liu: Hangyák és dinoszauruszok Terry Pratchett: Pásztorok koronája Kir Bulicsov: A kozmosz vándorai Különféle szerzők: A legjobbak legjobbjai 2. (Két évtized legjobb sci-fi kisregényei) Brian Herbert és Kevin J. Anderson: Dűne: Caladan hercege Ian McDonald: Luna – Holdkelte Kim Stanley Robinson: A Jövő Minisztériuma Különféle szerzők: Elhagyott part (Hat sci-fi történet) Simon Jimenez: Elveszett madarak Steven Saylor: Dominus Terry Pratchett: Postabaj Alexander Weinstein: Az új világ gyermekei László Zoltán: Egyszervolt John Grisham: A bíró listája Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék Jørn Lier Horst: A barlanglakó Arthur C. Clarke: A nagy zátonyok kísértete Cormac McCarthy: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen John Grisham: A festett ház Ragnar Jónasson: Sötétség Isaac Asimov: Halálos ítélet Abe Kóbó: A negyedik jégkorszak [Daniel Keyes: Virágot Algernonnak (újra)] Joseph Heller: Most és egykor Frederik Pohl: Reklámhadjárat John Scalzi: A Kaidzsú Állatvédő Társaság Philip K. Dick: Kamu Rt. Richard Osman: Az eltévedt golyó

(A kép csak random - ilyen könyvest találtam az instásak között, mást nem -, semmi köze a toplistához, amit valószínűleg idén sem fogok készíteni.)

Korábbiak:  - 2021 - 2020   - 2019 - 2018 - 2017 + top - 2016 + top - 2015 + top - 2014 + top - 2013 + top - 2012 + top - 2011 + top - 2010 + top - 2009 + top

[versinator]

Hiányozni tépjek

Gens hintázása kihajlik csavaros Csillagvilággal símogatni fiucska bírtad Orcádon színü elszakít zsiros

Indulatok gyerekre tehetségem bemártottad Zakatolva barázdákon varr pincéjébe Csempét oláhország locsolgat eldobtad

Egerének csapunk gyerekszáj kikötőjébe Jóérzést elülő félóra folyok Általcsillan gyapjú fölfrissülünk éjébe

Ünneplést megroppantja fizeti zátonyok Nagykabáttal kertről tagadjalak kisiparos Elmerengnem méregfogát embertelenség parasztleányok

[angelofghetto]

Szeretem, ahogy Alinda a riportalanyaival beszélget. Ebben a részben a boldogságindexről társalognak (egy film apropóján betekintünk Bhutánba, és az ő koordináta-rendszerükbe), hogy vajon létezik-e mindenkire érvényes mérőszám, vagy országonként, kultúránként más és más. Nyilván az utóbbi, a baj csak az, hogy a magukat fejlett demokráciáknak nevező hatalmak a maguk mércéje szerint tekintenek mindenre, és számukra az egyedül üdvös viszonyítási alap a GDP, a profit.

De kinek is jó a profit? Biztosan nem a munkavállalónak, aki túldolgozza magát valaki más profitj��ért, hogy aztán csekkeken fizesse be a jövedelme jelentős részét megint mások profitjáért, a másik felét meg elszedjék mindenféle kacifántos adókkal, amit valaki ellop. Vagy a "kaparj kurta, neked is jut" elv mentén annyit kapar, hogy közben nem veszi észre, miért is kell neki ennyit kaparni egy tisztes megélhetésért, mert a szerzés apró örömei hozzák a következő kielégülésnek látszó bódító adagot. Aztán halála óráján rádöbben, hogy nem tudott eleget lenni a szeretteivel, túl sok kompromisszumot kellett kötnie a vágy-kielégülés számegyenesen, és a legértékesebb dologgal fizetett érte amije volt, az idejével. Apró darabokban szórta szét az életét, és nem maradt semmije, mert mindene benne van a nagyház-jóautó-egzotikusnyaralás értékmérőnek tűnő bezzeg hármasában. Pedig ezek csak ideig-óráig adnak elégedettséget vagy önbizalmat, mert mindig lesz, akinek nagyobb, jobb, drágább van. És ott vannak a paraziták, a csalók, a konkurensek, a rossz döntések réme, ami nem hagyja, hogy felhőtlenül élvezhesse az eredményeit, mindig résen kell lenni.

Aztán van egy szint, ami felett már azt hinnénk, ez sem probléma, de nincs megállás. Aki egész életében a pénz tupírozásában élt, az nem tud leállni, mert olyan üresség marad a helyén, amit már nincs mivel kitölteni. Oké, ő lett a világ ura… és akkor mi van? Mi van tovább?

Úgy tanultuk a definíciót a suliban, hogy "a szabadság a szükségszerűségek felismerése". Ezt akkor nem értettem. Úgy éreztem, a szükségszerűség korlát, és ez a definíció inkább a korlátok felismerése. Ma azt gondolom, hogy az "azt csinálok, amit akarok" álszabadsága inkább anarchia, vagy ha hatalommal párosul, akkor diktatúra, de mindenképp mások szabadságjogaiba ütközik. A valódi szabadság az, hogy feltérképezem a környezetet, tudom, hol vannak a sziklák, a mocsarak, a zátonyok, hogyan jár a szél, az eső, és beleélek. Megkeresem az összefüggéseket, megfigyelem a folyamatokat, mert ez a pálya, a valóság. Már vakon is tudok tájékozódni, mert ismerem az életteremet, a lehetőségeimet, és szervesen bele tudok simulni, és nincs szükségem görcsölésre, erőszakra, de rá tudok feküdni a hullámokra, ha ismerem, merre visznek. A kerítés nem csak korlátoz, de véd is, kiinduló és hazaérkező pont, origó.

A rendszerváltáskori egyik első rádöbbenésem az volt, mikor azt mondták, itt a nagy szabadság, mostantól oda utazunk ahová csak akarunk, akkor amikor akarunk. Aha, de nem volt rá pénzem. Így a szoci rendszerben jóval többet tudtam utazni, mint később. A politikai determinációt felváltotta az anyagi. És ebben az a szemértség, hogy ez ellen nem lehet lázadozni, mert én tehetek róla, választottam volna olyan foglalkozást, ami sokat fizet, ahelyett, amit örömmel csinálok. És eljutottunk az értékrendig, és a társadalmi nyomásig. Azt hiszem, a szoci rendszerben azért éreztem kevesebb nyomást, mert tudtam, hol vannak az aknák, és ügyesen ki tudtam őket kerülni. Ez is egyfajta szabadság. A kiszámíthatóság és tervezhetőség szabadsága.

Szoktam mondani, a pénz nem boldogít, de a pénztelenség boldogtalanít. Persze nem mindegy a környezet. A természeti népek egész jól elvannak pénz nélkül, de ha körülötted mindenki kőgazdag, kakukktojásnak érzed magad. Voltam nagyon csóró. Nem tudtam drága ajándékokat venni a kölkeimnek… de igazából nem is akartam (mert úgy neveltek, a gyártulajdonos gyereke is kezdje udvarsepregetéssel meg kézbesítéssel, hogy alázatot tanuljon, és megtanulja tisztelni azoknak a munkáját, akiket a társadalmi osztálya kizsákmányol). A gyerekeim nem tárgyakat kaptak, hanem lehetőségeket. A szülinaposnak kívánságnapot szerveztem, ő hozhatta az aznapi döntéseket, hogy moziba menjünk matiné előadásra, állatkertbe, vagy a Ligetbe, Margitszigetre, vagy nézzünk szét a kisállat kereskedésben, utazzunk végig, hogy hol van a végállomása a buszoknak, villamosoknak, vagy menjünk az Egressy úti Mekibe, ahol egy nagyburgonya-üdítőért fél délelőtt szórakozhattak a csőcsúszdában (egy kisgyereknek ezek mind végtelenül izgalmasak tudnak lenni, és alig kerültek valamibe). Ő dönthette el, hogy káposztás tészta, krumplipaprikás, palacsinta legyen az ebéd, vagy prézlihús krumplival, esetleg zsíros kenyér lila hagymával. Néha csináltunk házi csokit: porcukor, kakaópor, és épp csak annyi vaj, amivel krémessé kikeverhető. Néha a legegyszerűbb dolgokban van a legnagyobb öröm.

Mikor a 2006-os gazdasági mélyrepülés volt, egyik szomszédom odajött a lépcsőházban, és nagy sóhajtások közepette azt mondta nekem, hogy megelőztem a koromat, amiért nem voltam hajlandó beszállni az össznépi törtetőversenybe, mert lám, ők halálra dolgozták magukat, és ugyanott tartanak mint én. Nem akartam kiábrándítani, hogy ez talán kívülről így látszik, mert mögötte nekem is kemény munka volt, de nem öncélúan, hanem az életben maradásért. Az a harc volt ez, ami a Farkasokkal táncoló moziban volt: megvédtük az élelemtartalékainkat :) És igen, értékrend. Az a bölcs indiai mondás az egyik vezérfonalam, ami azt mondja: "gazdag az az ember, aki nem vágyik többre, mint amije van". És ennek a világon semmi köze az igénytelenséghez.

[szottesfolditanyak]

...áthozza az orixákat

“...

Nem messze a sógoroméktól (1 km) bent az erdőben nyugodtan sétálunk, amikor találtunk egy gyönyörű ősfát, a törzsének vagy 4 méter volt az átmérője. Az ösvény felé teljesen rendben volt, a másik oldalon viszont teljesen szét volt rohadva. Na, ott volt egy candomble "szentély" (afro-brazil ősvallás, a katolikusok szerint a létező legkeményebb fekete mágia, egyébként a capoeira mögött álló kultusz), mint a filmeken: többszáz gyertyacsonk, egyszerű díszek és megmagyarázhatatlan eredetű foltok a földön. Egymásra néztünk, sógor, operatőr, unokaöccs, meg két fila brasileiro és olyat futottunk, mint a gép :) Képzeljétek el, amikor a Blair Witch Project egy szempillantás alatt valósággá változik :) 

....

A candomble abszolút létező vallás, nem hiszek benne, csak keresztet vetek minden komoly játék előtt, meg egy amulettet hordok, ami egy nyaklánc, mellkasnál Jézus, hátamon Szűz Mária rontás ellen :)

A candomble afrikai eredetű, főleg a yorubák (a mai Nigéria területén élnek) hitéből áll, keveredve keresztény tanokkal. Az eredeti formájában arról szólt, hogy a törzs "sámánja" mindenre tudott megoldást. Hitük szerint minden megtörtént már, mivel semmi új nincs a nap alatt, ezért a történéseket (betegség, öröm, háború, minden) versbe szedték. Bármi kérdés merült fel, a sámán rögtön citálta a megoldást. Ez volt az alap. Aztán Brazíliában összekeveredett a többi törzs hitvilágával, meg a katolicizmussal. Később gyakorlati vallás lett, azaz pl. hívő keresztény imádkozik, de azért valószínűtlen, hogy csak ezen az úton vki megnyeri a lottóötöst :) A candomblero ezt így csinálhatja: elmegy a babalo-hoz, aki megmondja, hogy mit kell TENNIE a lottóötösért. Ez az európai nézőpont szerint varázslás. Van fekete oldala ez a macumba (ejtsd. makumba) , de van fehér része is, pl a recifei és bahiai lányok kis koszorúkat rajta gyertyával, meg csokival raknak a vízre, így áldoznak Yemanja-nak a tenger orixájának, hogy különféle szerelmi ügyekben eljárjon. Bizonyos napokon tízezrével úsznak a koszorúk a zátonyok mellett, miközben mindenféle gyönyörű lányok bokáig állnak a vízben és reménykednek nagyon, hogy elsüllyed a koszorú, mert akkor Yemanja elfogadta az áldozatot. Na és a sötétség: a macumba, azaz nagyon leegyszerűsítve a rontó varázslatok világa abszolút él. Köznapi téma, ha egy észak-keleti brazil valamilyen jelet észlel, mondjuk eltörik egy pohár, akkor rögtön mondja, hogy na, vki macumbázgat engem. Persze valóban nagyon kevesen hisznek benne, de mindenki tart tőle. Olyan, mint a fekete macska, meg a lekopogom, csak néha a rosszakaróid, mindenféle sötét praktikákkal próbálnak, vmi rontást rádverni, pusztán azért, mert bejössz a barátnőjének, vagy másnap előnyös üzletet akar veled kötni. Szóval racionálisan nézve érdekes vallás, tradíció, hinni nem kell benne. Csak nagyon rá lehet kattanni, főleg ha vki elkezdi elhinni, hogy az egésznek értelme van.  Az utcai bandák közötti leszámolásokban (ezt a másik fórumon vhol már kifejtettem) gyakran kezelik a fegyvereket mindenféle varázslatokkal és legalábbis a dalok szerint így sikerült néhány sebezhetetlent eltenni láb alól :)

Aztán a candomble alapja az orixa-hit is. Ezek olyan "istenek", inkább entitások, mint az olümposzi brigád. Jellemük, vitáik, jelképeik vannak stb. Csak ha vki beszáll a candomble bizniszbe, akkor bizonyos részét átengedi vmelyik orixának, aki a görögökkel ellentétben, ott szunnyad benne. És néha hmm, szóval átveszi az uralmat, és van utolsó beteg kurva orixa is. Aztán ilyen szinkretista vallásból nem csak egy van, pl a jóval kevésbé zavart umbanda, vagy a korábban, ha jól tudom az egyház által is elfogadott Alen Cardec féle spiritizmus.

Zombik: az Haiti, nem nagyon ismerem vodoo-t, de az is yoruba kultusz, biztos vannak párhuzamok.

Capoeira: A modern capoeirában a candomble érdekesség, kuriózum, de semmi több. Aki viszont, dudás akar lenni....

A capoeira regional alapítója Mestre Bimba a candomble szertartások őrzője volt (spirituális és fizikai értelemben), ez egy nagyon magas rang a candombléban, mert a gyakorlását sokáig jobb esetben megnyúzással vagy máglyahalállal büntették, tehát fontos volt a védelem, nem is szólva a candomble babalo-k, pai és mai do santo-k egymás közötti háborúiról. A capoeira com-on leírtak egyszer egy olyan sztorit, hogy ahhoz képest a Gyűrűk Ura világának varázslóháborúi, valóban gyermekmesének tűntek. Szóval Mestre Bimba (http://www.capoeirasantabarbara.com/mestre.html)  teljesen kivette a candomble-t a capoeirájából, ami addig tulajdonképpen szimbiózisban élt a különféle vallási hagyományokkal. A trad. regional rodában nincs atabaque, azaz a nagydob, mert az hozza át az orixákat. Sőt, egyértelműen a berimbao lett a capoeira leghangsúlyosabb hangszere, ami !:) pont az összes rosszindulatú szellemek azonnali eltávolítását szolgálja. A modern capoeirában csak dalok maradtak meg (nem sok) a candomblés korból, de ezek is olyan bonyolult utalásokat tartalmaznak, hogy igazából csak a beavatottak értik is, hogy valójában mit is jelent az a vers. Meg a védelem kérés, pl. amikor a  berimbaohoz ér az ember és keresztet vet, vagy a földre rajzolja játék előtt, olyasmi, mint a ram muay (remélem jól írom), meg a bokszolók babonái a ringben.

...”

tucano

[andrasbandi]

Eléggé komolyan veszi a koralltémát:

- folyamatosan viszi vissza a tengerbe a partra keveredett korallokat, aggódik értük, nehogy kihaljanak, mint a dinók,

- előbb lecseszett egy német nőt magyarul és a kezéből visszatette a vízbe a gondosan összeszedett korallokat.

Amúgy tényleg szigor van, jön a partiőrség/hangosbemondóznak, ha valaki korallokat gyűjt, ráúszik a zátonyok fölé.

[csacskamacskamocska]

Választottam

egy témát a sok közül (az agyam egy izgalmi cukorkagyár amit egy szexuálisan is motivált Willy Wonka vezet és csak ontja a színespapíros kérdéseket és válaszokat és azt hiszem ottragadtam valahol tíz éves koromban amikor minden érdekes volt) Legyen a Szépség és a Szörnyeteg (mert láttam pár baromi jó rajzot Disney mesékről és tényleg nagyon újszerűek voltak). Csodás dolgokat rejt ez a mese! Valójában a szörnyeteg egész végig, sőt a sohasemig nem tudja, nem érti meg, hogy miért történik vele, ami történik. Ha szétpszichologizálnám a mesét, akkor a karakterei így néznének ki: A szörnyeteg nagy nehezen elfogadja, hogy szörnyeteggé varázsolták, ezen dühöng, ennek az igazságtalanságán és azt gondolja, hogy ennek felismerése az önismeret csúcsa. Szörnyeteg vagyok, sajnálom, vigyázzatok magatokra, ezzel nincs mit tenni, én is szenvedek tőle, ha bántalak annak nem én vagyok az oka, hanem az, hogy szörnyeteg vagyok, azok meg ilyenek, szorrika. Bármilyen szomorú, de a szörnyeteg nem változik. A lányt csupán azért fogadja be és fogadja el, mert ott van a cél, hogy hátha megtöri a varázst, és akkor... akkor megint királyfi lehet. A lány ezt a lehetőséget testesíti meg. A lány egy habókos álmodozó, aki majdnem feláldozza a szerelmet a családi kapcsolatok oltárán, az is megér egy misét, de alapvetően az eredeti mese pszichológiailag jobban kifejezi, hogy a lány eleve olyan helyzetből jön amiben alárendelt a nővéreinek, amiben küzdeni kell a szülő figyelméért, amiben a saját apjának az anyukája vagyis a szörnyeteg gyerekesen önző világlátása nem idegen számára, csak rá kell hangolódni, hogy felelős a másik lényért. Pedig valójában nem. A szeretet amúgy nem szül szerelmet*. A kényszerűség, hogy valami miatt elfogadjuk a másik számunkra elfogadhatatlan dolgait az nem szül szerelmet. Az elfogadás, az együttérzés, a megbízhatóság, de még az odaadás sem szerelem. A királyfi sosem lenne szerelmes belle-be. A királyfi pedig eredendően semmiben sem különbözik Gastontól (aki szerintem nem is szerepel az eredeti mesében) és akit Belle egyáltalán nem szeret. Szülhetne önismeretet és az igazságok kimondása szülhetne kimagasló kapcsolatot (ahogy látom a tinitumbli kb 90%-ban az önmagunknak és másoknak ki nem mondott igazságokon való derpegés), és ragaszkodást is, de az elfogadás érzésből kialakuló kötődésben a szereplők cserélhetőek. Ha más is tud úgy elfogadni, akkor teljesen betölti a helyet.

Igazán az önismeret szintjéről akartam írni azt hiszem. Hogy az én “olyan vagyok, aki...” kijelentés alatt vajon vannak-e önmagunknak bevallott igazságok. Olyan vagyok, aki néha hazudok, de van rá egy jó szövegem, remélem beválik. Olyan vagyok, aki...  Ez a szint inkább csak arról szól, hogy sikerült kigyötörnöm magamból egy képet magamról, ami tartalmaz igazságokat is, és amit el tudok fogadni. Nem hiszem, hogy segítség nélkül bármelyikőnk is ennél mélyebbre jutna. Persze hihetjük, de valójában azt hiszem nem.

Fontos-e tudni, hogy mi van a mélyben? Nem. Egyáltalán nem. Ha nem akadályozza az életünket, akkor nem. Hát milyen vígan elhajózunk a tenger mélyén fekvő zátonyok, hajóroncsok, kincsek és gyilkos cápák felett. Ez pont olyan. Ha viszont felismerjük, hogy mást se csinálunk, csak kerülgetjük a zátonyokat a felszínig érő hajóroncsokat és közben rettegünk a cápáktól, akkor kéne. És még ott a kincs is... Szóval a szörnyeteg semmi önismerettel nem rendelkezik, csak jött a gonosz boszorka és elvarázsolta. Ezt tudja. Nem többet. És várja, hogy jöjjön valaki, aki megváltja. Ehhez azért jobb, ha senki nem akar hasonlítani. Belle pedig még ennyit sem tud magáról. Csak szeret olvasni meg kedves és tisztességes. Nem valami bonyolult lény. Hát ki a fene akarna ő lenni?

Akárhogyan is, csak oda jutok a végére, hogy az ��ilyen vagyok” az egy pajzs. Folyton az a barátnőm jut eszembe, aki mindent un. Minden és mindenki uncsi neki. Tudja magáról és fennen hangoztatja, függetlenül attól, hogy már többen beszóltak neki e miatt. De sosem kérdezi meg magától, hogy vajon a világnak miért lenne dolga, hogy őt szórakoztassa? De méginkább, nem-e arról van szó, hogy élete során sokszor csinált dolgokat amiket valójában nem akart? Amiben nem találta magát és unatkozott. És a kérdés, hogy miért csinálta. Ez lenne valós önismeret. A szörnyetegnek is le kéne ásnia a miértig. De nem teszi és mivel van, aki így is szereti, nem is fogja, és minden Szörnyeteg talál mindig újabb Belle-t, hogy ne is kelljen soha, csak ezt a szerkesztő már kihúzta a meséből.

Ne higgyük már el, hogy a meseírók nem tudták pontosan, hogy miről írnak!

*szerelemre talán az a jó definíció amikor azt gondolja az ember, hogy azzal a valakivel több boldogságban lenne része az életben mint nélküle. Mondhatjuk úgy is, hogy őt tekinti a saját boldogsága kulcsának. (a nem önző indittatásokat nyugodtan felejtsük el)

[muzsikusok]

LÉLEKSZIRTEKEN

A lelkem életért zugó tavában Rimek lapulnak, mint a zátonyok. Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam És szívemen el is barangolok.

De csolnakom a habja elragadta, Sodorja éles zátonyok között. (A tájat erre bánat-népség lakja S én bánatom is ide költözött.)

Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni S zokogva várok, hátha partot ér; Még könnyem is van nékem; ó van annyi,

Hogy vezekeljek minden álmamér' - És öntöm is sürűn, bőséggel, híven, Míg tördelődik szirteken a szívem.

1922 első fele

[glasstrain]

Lélekszirteken

A lelkem életért zugó tavában Rimek lapulnak, mint a zátonyok. Szerelmem űz, hogy rajta csolnakázzam És szívemen el is barangolok. De csolnakom a habja elragadta, Sodorja éles zátonyok között. (A tájat erre bánat-népség lakja S én bánatom is ide költözött.) Fáradt nyugvással csak hagyom rohanni S zokogva várok, hátha partot ér; Még könnyem is van nékem; ó van annyi, Hogy vezekeljek minden álmamér' - És öntöm is sűrűn, bőséggel, híven, Míg tördelődik szirteken a szívem.

                                                                                              (József Attila)

[versinator]

Verseskönyve reccsenő

Borneo babrálom bezáródhatnak szegő Rokonabb vihogva békéről zötyögő Darazsaknak ágyadnál páfrányos motyog Fényírás záptojás pirosarcú hápog Zokogástól dologtalan idegesített ürügy Mendegél fölkelek megtámasztani anyajegy

Ítéletére fedetlen felémfordult szilvalekvár Trisztánnal földrehulló kerített koranyár Tilalomfák kiürítették kerekedve tarkómon Csudái forradalmán labdák gyógyszertáron Térdemből patakokra karért nyugágy Csorogtak boulevard öltönye ismeretvágy

Kácsák hetedikén csöppekkel ellebegő Szénporos lecsúszom ernyős csöpögő Varr megnyugtatásul fodroz surrog Köpjön történelemben szegő szuszog Ágiról hadseregében testekkel mintahogy Nyujtotta szertartásos meggyujtja higgy

Roue louise kigombolt kerékpár Mormogott elmulat deszkaszál fapohár Hazatértünk szemünkkel csiklándja díványon Prince feketerigó zümmögésbe paplanon Felborul járdáról távlatot fagyöngy Elenged bukarest tibullus odamegy

Aranyranét meglátogattuk habzott recsegő Lehozott ügyész dúlja felzengő Kerékpár barakk verseimért pusmog Szagolja mocskol védekezés szipog Rügyre álldigálva ózon szabadságvágy Ellenállt hoc hintázik

Zátonyok lidi tehenektől jánosbogár Álmaival táncoltál feltörő rózsabogár Halottaival recsegő híztak pályaudvaron Gerle imának felelhet külvároson Zsírfoltok zuhanást férfire Tüskékben térdelő fehérjét

[uzottvadon]

Rolf Jacobsen: Pszt!

Pszt! mondja a tenger.

Pszt! mondja a hullámocska a parton – pszt!

ne olyan vadul, ne

olyan büszkén, ne

olyan figyelmet fölkeltőn!

Pszt!

mondják a tarajló hullámok, melyek

a zátonyok s a part hullámtörése

körül sereglenek. Pszt!

mondják az embereknek,

ez a mi földünk,

a mi örökkévalóságunk.

(Sulyok Vince fordítása)

Kép: Miguel Rothschild installaciója

[thosemiles]

Ausztria

Igen itt is szakad a hó, meg hideg van, meg bealszik előttünk a kamion sofőr az autópályán. Danielt orvoshoz visszük amint megérkeztünk Stutgartba, Zoli túl van egy idegösszeomláson a Parkwaydrive miatt, kicsit mindenki nyűgös, és szerintem én vagyok az egyetlen a buszban, aki szeretne még egy hónapot turnézni.

Azért rengeteget nevetünk. Tegnap este a koncertek után szikkadunk a backstage-ben, Nathanék pedig latolgatják a jövőbeli terveiket, hogy milyen jó lenne elmenniük egy nagyobb zenekar elé, mert az óriási győzelem, amikor lenyomod a főzenekart, és sorolják a példákat, nekem a Grand Funk Railroad vs. Led Zeppelin jut eszembe, aztán a felsorolás végén rámnéznek, ‘Vagy ahogy te csinálod most!’.

Rettenetesen igyekszem távoltartani magam ettől az egésztől, hiszen én aztán tudom, milyen zenész apa mellett felnőni. Talán majd nekem sikerül megtalálnom az egyensúlyt… Szerencsére a menyasszonyom és az édesanyám is segít észnél maradni, és az edzősködést sem adnám fel. De a helyzet az, hogy zenélve, és a tatamin találtam meg önmagam. Ebből csak az egyik lehet jelen az életemben igazán. December óta nem kérdés melyik az. A decemberi turnén láttam először, hogy a TDT tényleg működik, tényleg elkapja az embereket, és nem csak az otthoni kiéheztetett közeg tapad rá bármire ami kicsit is kilóg az átlagból. Erről itt lehet, hogy egyszer még fogok írni, de nem most.

Közben Jimbob rámírt Facebookon. Érted, a kedvenc zenekarod frontembere rádír, hogy reméli jól vagy.

Még tizenhárom bakelit maradt a hatvanból. Vagy hetvenből? És három darab a Happy Music Is Shit pólóból. Pörög a biznisz. A legnagyobb koncert pedig még vár ránk Münchenben. Addig még Stuttgart, Zürich, és Nürnberg.

A Bécsi és a Grazi koncertek is nagyon szépek voltak. Grazban volt ugyan egy kis kavar, mert a promóter nem jelent meg, rossz színpadra ratott minket, és emiatt lett egy kis feszültség, és csúszás, majdnem lemondott koncert, de Zoli jó kapitányként navigált a zátonyok között. Miközben küzdött a Parkwaydrive dobfelszerelésével is Budapesten… Remélem, ha hazamegyünk végre kipiheni magát.

Grazban egy barom a No One Here előtt elkezd okoskodni, hogy Erdélyt nem magyarok, hanem németek lakják, rosszul tudom. Hidegvér, három - hat, persze a koncert után már nem látom sehol…

Tegnap megérkezett a turné két legjobb híre. Csak annyit árulok el egyelőre, hogy az egyik egy meglepetés vendég szereplés, a másik Portugália.

Big Business - Lonely Lyle Brutális, tonnányi magány. Tökéletes soundtrack Cormac McCarthy Child of God-jához

[verstronaut]

Bajtai András: Billegő égövek peremén

                                               Barbinak

Együtt töltött napjaink, akár az érett gyümölcsök szüret után, áttetsző fényükkel bevilágítják a kis lakást, ahová esténként egymáshoz hazatérünk, és az univerzumot, aminek legtávolabbi pontjain alaktalan élőlények kutatnak világosság után.

Mintha csillagközi világítótorony kalauzolna az égi zátonyok között, megtanultam az utat, ami a sötét oltárból köveivel hozzád elvezet, de ha mégis eltéveszteném az irányt, a kopár űr lélegzete visszatart, hogy a billegő égövek pereméről, akár egy lépcsőről, lelépjek.

Amikor alszunk, idegen Hold ragyog fel a ködös tisztás felett, ahol óvatos mozdulatokkal összetereli nyáját a pásztor, hogy állatai az égitest szívébe metszett forrás vízéből igyanak, amíg kalcedon álmunkból a jégmezőkről vissza nem térünk.

Közelséged felmelegíti a szobát, aminek bútorai sosem szenvedtek hiányt kezed őszapó-röptéből, és ilyenkor úgy bújok hozzád, ahogyan a kráter pereméről lelógó takarónkba csavarva fogja be énekesmadarait a boldog összetartozás.

Éjszakánként ágyunkban együtt forgunk a galaxissal, aztán kitakarózunk, hogy láthatatlan köszörűivel a szél csiszolja le pórusainkat, miközben az égő korong bűvöletétől megbokrosodott lovak vágtatnak a vulkán csúcsa felé.

A világűr ringat, amikor veled vagyok. Hazaértem, hazatértél. A csillagködbe dobált kristálypoharak zenéje emlékeztet rá, hogy érzékeimet hiába bénítja földi szorongás, melletted otthon vagyok, és fejünk felett hiába leskelődnek a műholdak, egyetlen békém – te vagy.

[bakancslistaclub-blog]

A világ legnagyobb építménye

Az Ausztrália északkeleti partjai előtt húzódik Földünk legnagyobb korallzátonya, mely igazolja, hogy apró korallok hozták létre a Föld leghatalmasabb építményét, egy zátonyokból, csatornákból, szigetekből, lagúnákból és homokpadokból álló csodálatos labirintust. A Nagy-korallzátony a Korall-tengerben található, mintegy 2000 km hosszú, akkora a kiterjedése, hogy az űrből is könnyűszerrel látható. Nagyjából 3000 korallzátonyból és mintegy 900 kisebb-nagyobb szigetből áll. A mai Nagy-korallzátony megközelítőleg 8000 éves lehet. A Nagy-korallzátony, amely kb. 2900 zátony monumentális egyesüléséből jött létre, a lehető legparányibb építőmesterek, milliméteres és centiméteres méretű korallpolipok műve. Ez a fantasztikus természetes képződmény számtalan élőlénynek nyújt otthont:  cetek fő szaporodási területe, egyes veszélyeztetett fajoknak, mint például a tengeri tehénnek, illetve a zöld és a cserepes teknősöknek táplálkozási helyet biztosít. A szigetek külső – óceán felé eső – fele meredeken zuhan le, akár 2000 méter mélységig is. A vastag korallmészkő az alapot képező kőzetek lassú süllyedése miatt alakult ki, ugyanis a szirtképző korallok csak 50 méter mélységig képesek életben maradni. A Nagy Korallzátonyon több nemzeti parkot is kialakítottak, egyikük a Zöld Sziget, amely mintegy 3 méterre emelkedik csak ki a Csendes-óceánból. A növényzet fő alkotója a kókuszpálma, a levesteknősök és a cserepes teknősök kedvenc tojásrakó helye a partjait borító fehér korallhomok. A szirteket főként szarukorallok és kőkorallok építik fel, fantasztikusan színes tengeralatti világot alkotva. A Nagy-korallzátonyban valójában kb. 400 különféle kemény és lány korallfajta él – zátonyépítésre azonban kizárólag a szirt- vagy zátonyépítő korallok képesek, csak ezeknek van ugyanis mészvázuk, amely a zátonyok építőanyagául szolgál. A külső mészváz kis kehelyhez hasonlít, ebbe a polipok napközben többnyire visszahúzódnak, éjszaka azonban előmerészkednek, hogy tapogatóikkal a vízben lebegő planktonokra vadásszanak. Amikor elpusztulnak, meszes vázuk a zátony újabb apró építőkövé válik. Csak a trópusokon honos korallok képesek zátonyépítésre, és ezt is csupán szoros együttműködésben egy bizonyos zöldmoszattal, a zooxantellával. Ezek az egysejtűek befészkelik magukat a korallpolipok sejtfalába, ahol fotoszintézist végeznek. A moszatok és a korallok kicserélik anyagcseretermékeiket, ami mindkét fél előnyére szolgál. Ideális körülmények között a korallok rendkívül szorgalmasen építkeznek, évente kb. 0,5-2,8 cm-rel növekednek a szirtek. Az állatok azonban igen érzékenyen reagálnak a környezetváltozásra. Amennyiben például a vízhőmérséklet csak egy kicsit is megemelkedik, a zooxantellák elhagyják a polipokat, így a korallok kifakulnak és elpusztulnak. Számos különleges faj él itt, többek között a gombakorall, az agykorall, a kúpcsiga, a fehér kauricsiga, a tigriscsiga. A lagúnák csendes vizében otthonos a nagy termetű, akár fél kilóra is megnövő rák, a languszta és a medverák is kedvenc élőhelyeként tekint erre a vidékre, de több mint 1500 halfajt is észleltek már itt. A bohóchalak megbújnak a másokra halálos veszélyt jelentő virágállatok karjaiban. A pompás papagájhalak mellett a zugokban meghúzódó muréna várakozik lesből az odatévedő étkekre. A korallsziklákon rejtőzködnek a kőhalak is, óvatosan bánjunk velük, mert tüskéi és méregmirigyei is veszélyt rejtenek. A 8-10 méterre is megnövő óriáscápák planktonevők, de a szirti cápák és a dajkacápák veszélyes ragadozók. A kék-pettyes tüskés rája a homoktalajon lapul. A tengerisünök, a tengeri csillagok, a tengeri uborkák, felsorolhatatlan élőlények alkotják ezt a hihetetlen képződményt. A Nagy-korallzátony megőrzése nemcsak a tudomány számára fontos és felbecsülhetetlen, de Ausztrália számára védelmet biztosít, mert a korallgát óvja meg a kontinens partjait a Csendes-óceán pusztító hatásától, megtörve a ciklonok erejét, megzabolázva a hullámokat. A Nagy-korallzátonyt 1981 óta tartják számon a Világörökség részeként. Read the full article

[nemzetinet]

India és Kína: többfrontos rivalizálás

Szerdán újabb dél-ázsiai kikötőben szerzett részesedést Kína, ezúttal Srí Lankában szilárdította meg pozícióját. Pakisztán és Kelet-Afrika után itt épül a harmadik kínai támaszpont a térségben, ami okkal aggasztja a dinamikusan fejlődő Indiát. Peking és Újdelhi egyre több ponton kerül konfliktusba, a háttérben elsősorban gazdasági rivalizálás áll.

Jót tesz India nemzetközi megítélésének a politikai uborkaszezon. A nyári pangáskor fokozottabb érdeklődéssel kísért tudományos kutatások, jelentések sorra a dél-ázsiai ország világgazdasági perspektíváira fektették a hangsúlyt. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization, WIPO) évente közölt globális innovációs indexe például már a kutatás-fejlesztés regionális központjaként mutatja be Indiát. A 2017-es adatok szerint a közép- és dél-ázsiai térségben Újdelhi az infrastruktúra kiépítésében, az üzleti kultúra fejlődésében, valamint a tudásalapú termékek előállításában is az élre tört. Ennek hála – írja a WIPO –, India a hetedik éve teljesíti túl az egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP) várt növekedését. Az elmúlt hetekben jelent meg az Európai Bizottság innovációs sikerlistája is, ami hasonlóan kedvező képet fest az ázsiai országról. Itt arra hívják fel a figyelmet, hogy a tudásalapú szolgáltatások exportját illetően India 2010 óta megelőzi az Európai Unió országainak teljes kivitelét.

Az optimizmusra okot adó nemzetgazdasági folyamatoknak a Harvard Egyetem adott politikai színezetet. Az intézmény Nemzetközi Fejlesztési Központja szintén most adta ki a világgazdaság változását 2025-ig prognosztizáló elemzését, ennek középpontjában a két ázsiai óriás, India és Kína konfliktusa áll. Mint írják, a nemzetközi gazdasági növekedés motorja Kínáról lassan Indiára helyeződik át. A Harvard kutatói is az innovatív, egyben piacképes indiai termékekben és a kínai gazdaság lassulásában látják a folyamat okát.

Bár legalább annyi gazdasági mutatóval jósolhatnánk meg Kína pozíciójának megerősödését, mint visszaszorulását, az elmúlt hetek kutatási eredményei India magabiztosabb fejlődését kétségkívül alátámasztják. Elfogadott nézet, hogy a két ország között fokozódó gazdasági verseny mindkét oldalon történelmi sebeket tép fel. Lappangó konfliktusból pedig a térségben nincs hiány, a Kínát és Indiát elválasztó 3500 kilométeres szárazföldi határ nagy része vitatott területeken halad át. Legutóbb a két ország és a Himalájában elterülő királyság, Bhután határvitája került az asztalra. Még június 16-án kezdett Kína útépítésbe a vitatott himalájai fennsíkon, az úgynevezett Doklam területen. Peking egy 1890-es, a brit gyarmati időszakot lezáró egyezményre hivatkozva tart igényt a térségre, s kezd olykor önkényesen infrastrukturális fejlesztésekbe. Az útépítéseket azonban a déli szomszédok expanzióként élik meg, ami ellen India hadseregének mozgósításával lépett fel. A megjelent hírek szerint a két regionális nagyhatalom összesen hatszáz katonája néz egymással farkasszemet a vitatott fennhatóságú fennsíkon. A feszült csendet hétfőn Peking törte meg. Vu Csien (Wu Qian), a kínai védelmi minisztérium szóvivője felszólította Indiát, vonja vissza az útépítési munkát blokkoló katonáit. – Ne ragaszkodjanak fantazmagóriákhoz – mondta a szóvivő, és hozzátette, Kína elszántsága a nemzetbiztonság és az ország szuverenitásának visszaállításában megingathatatlan.

A konfliktus azért is aggasztó, mert a jelek szerint a legfelsőbb szinteken sem sikerült pontot tenni a vita végére. Bár Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államfő és Narendra Modi, India miniszterelnöke július elején találkozott a Hamburgban tartott G20-csúcson, a jelek szerint a határvitában nem jutottak egyezségre. Ennek egyik oka lehet, hogy a bhutáni területre, számos más határvitájuk ellenére a felek különösen érzékenyek. 1962-ben a két ország közötti konfliktus háborúhoz vezetett.

Kevéssé látványos, stratégiailag azonban fontosabb ütközőpont, hogy a Bengáli-öbölben éppen zajlik az úgynevezett Malabar haditengerészeti gyakorlat. Az először 1992-ben, az Egyesült Államok kezdeményezésére megtartott közös akcióhoz 2015-ben Japán is csatlakozott, a három ország hadiflottáját felvonultató, többhetes közös manőverezés mára egyértelműen Kínának szól. A jelenleg Út és Övezet Kezdeményezés néven futó pekingi geopolitikai stratégia egyik fő csapásiránya a szintén vitatott Dél-kínai-tenger térségéből átszelve, az India-óceánon keresztül halad. Peking értette a célzást, a Malabar hadgyakorlat megkezdése előtt az indiai haditengerészet a kínai flotta fokozott mozgásáról tudósított az érintett térséghez közel.

http://mno.hu/

Igaz, Újdelhi látszólag minden esélyt megragad, hogy Kína lépéseit fenyegetésnek állítsa be. Peking az Afrika keleti partjainál fekvő Dzsibutiban épített ki hídfőállást, és a logisztikai támaszpont őrzésére júliusban katonákat vezényelt. India azonban a lépést ellene irányuló stratégiai bekerítésnek értelmezte. Kína valóban próbálja logisztikai létesítmények kiépítésével megerősíteni jelenlétét az Ázsiát délről határoló vizeken. A legnagyobb feltűnést a Dél-kínai-tenger vitatott területein kiépített mesterséges szigetek keltették. A zátonyok feltöltésével Peking részben a hajózási útvonalak feletti kontrollját terjesztené ki, másrészt itt is logisztikai (egyes elemzések szerint katonai) létesítményeket helyezne el.

Indiát mégis a szomszédos Pakisztánban fekvő Gvadar kikötő kínai kézre kerülése aggasztja inkább. Kína 2013-ban látott hozzá a pakisztáni kikötő fejlesztéséhet, idén áprilisban pedig a két kormány 40 éves bérleti szerződést kötött. Mindez okkal aggasztja Újdelhit. A két történelmi rivális, Pakisztán és Kína barátsága az India nyugati oldalán, az Arab-tengeren fekvő kikötőn tető alá hozott üzlettel még szorosabbra fonódott. Ráadásul Peking jelezte, tengerészgyalogosokkal erősíti meg a fontos stratégiai támaszpontot, ezután a gvadari kikötő, pusztán békés célú használatát Kína egyre nehezebben tudja megmagyarázni. Újdelhinek ráadásul alig volt ideje megemészteni a szomszédos Pakisztánban létesített, katonákkal megerősített kínai támaszpontot, már a stratégiai bekerítés újabb lépése miatt aggódhat. Szerdán jelent meg a hír, miszerint az Indiától délre fekvő Srí Lanka szintén kikötőt adott el Pekingnek. Részben a szigetállam felhalmozódott adóssága miatt került sor az üzletre. A brit The Financial Times cikke szerint kínai cégek 2011 óta fejlesztik az ország déli részén fekvő Hambantota kikötőt, most 70 százalékos részesedésért 1,1 milliárd dollárt fizettek. Ahogyan arra az FT felhívja a figyelmet, a kikötő elhelyezkedéséből adódóan kereskedelmi célokra kevéssé alkalmas. Ez pedig ismét a stratégiai bekerítés miatt aggódó India félelmeit támasztja alá, miközben a térségben zajló geopolitikai játszmában Srí Lanka évek óta neuralgikus pontnak számít. 2014 októberében a dél-ázsiai szigetállam fővárosában, Colombóban egy kínai tengeralattjáró kötött ki, amit egy hónappal később újabb haditengerészeti eszközök követtek.

A dél-ázsiai szigetország azonban (hasonlóképpen a keletebbre fekvő Fülöp-szigetekhez) sem Kína, sem az Egyesült Államok és szövetségesei irányában nem mutatnak elköteleződést. Jól mutatta ezt, hogy a 2014-es esethez hasonló később nem következett be. Idén májusban Narendra Modi indiai miniszterelnök hivatalos látogatást tett Srí Lankán, s éppen érkezésének napján jelent meg a hír, miszerint nem sokkal korábban Colombo kínai tengeralattjáróknak tagadta meg a dokkolást. Az esetből nem nehéz kiolvasni a diplomáciai üzenetváltást. Kína egy újabb tengeralattjáró-botránnyal alapozta volna meg Modi utazásának alaphangulatát, tervét azonban – Újdelhi legnagyobb örömére – Srí Lanka keresztülhúzta. A dél-ázsiai sakkjátszma azonban itt nem ért véget, egyebek mellett erre utalt a déli, Hambantota kikötő kínai kézre játszása. 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.26.

India és Kína: többfrontos rivalizálás a Nemzeti.net-en jelent meg,