#voltak

[a-megfejthetetlen]

Hány életet éltél már le a saját fejedben?

[drakvuf]

hogyvolt hogynemvolt

na drágáim kurva sűrű napom lesz, szóval gecire meg fogok csúszni a hogyvoltokkal

bocsika bocsika

[dyzzythedemon]

A colored doodle of Gracie and a possible new character, Voltak Drashmore.

[kertikavics]

Szóval az egy, hogy teljesen véletlenül a volt gimnáziumom mellé foglaltam magamnak szállást Pesten, de az azért igen kemény, hogy beültem enni a szállás alatti vegán étterembe és már kihozták az ételt mire leesett hogy azért annyira ismerős a hely, mert az volt a törzs kocsmánk (mikor még kocsma volt és nem étterem), még az első barátnőmet is oda vittem az első randinkon!

Hihetetlen hogy mennyire furcsán mozgok ezen a környéken ahol 4evig kb éltem...

[vikkivixx]

félévente szinte óramű pontossággal van valaki, aki fogja magát, és autóval behajt a kárász utcára. és én félévente mindig olyan jót röhögök rajta

[halfturn]

beszélsz németül?

csak nagyon minimálisan, anno általánosban tanultam de azt nagyrészt el is felejtettem

[kekbond]

elfelejtettem kérvényezni az olasz állampolgárságot

[drakvuf]

szingli házasként

írta le magát az egyik szereplő. A nő éppen szingli, a férjének meg van egy barátnője, aki nem ő. Az RTL bedobta az első poliamor párt a magyar tv történelembe.

[szeretemacheddart]

izgultam a végére

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária:

Részlet az Élet és Irodalomból

A Magyar-jelenség

és a kognitív disszonancia

„Soha nem leszek a másik oldalon, ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm” (Magyar Péter, Partizán, 2024. április 11.)

A kognitív disszonancia redukciója közismert, gyakran emlegetett szociálpszichológiai jelenség. Azt írja le, amikor egyes konkrét döntéseink, tetteink ellentétbe kerülnek meggyőződésünkkel, világnézetünkkel, és ez az ellentmondás különös, belső feszültséget kelt bennünk. Némileg leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy gondolataink és érzelmeink kerülnek ellentmondásba egymással, és ilyenkor – gyakran nem is tudatosan – mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a belső feszültséget csökkentsük, visszanyerjük a gondolatok és az érzések egyensúlyát. Ennek a belső késztetésnek a hatására azután hajlamosak vagyunk tetteink, döntéseink megideologizálására, az egyébként hiteles információk egy részének negligálására, önámításra, súlyosabb esetekben önfeladásra is.

*

Meggyőződésem szerint ez a belső mechanizmus lép működésbe, amikor egyébként önmagukat liberálisnak és demokratának definiáló, az igazság kimondása iránt elkötelezett polgártársaink – félretéve az általuk is észlelt, kétségbevonhatatlan tényeket – a Fideszből az év elején sértetten távozott, jobboldali-konzervatív, a liberális és demokratikus értékrend alapjait megkérdőjelező, önmagával is rendre ellentmondásba keveredő Magyar Péter gyakran elvakult, ellentmondást nem tűrő támogatói táborába állnak. Mert – érthető elkeseredettségükben – benne vélik felfedezni azt, akire tizennégy éve reménytelenül várnak, aki képes leváltani az önkényuralmi, korrupt Orbán-rendszert, és alkalmas a demokratikus jogállam visszaépítésére. Ezek a polgártársaink a nyilvánvaló tényeket gyakran lesöprik az asztalról, nem hajlandók tudomásul venni vagy bagatellizálják ezeket. Amikor a közösségi médiát és a független fórumokat elöntik azok az ellenzéki honfitársaink által írott hozzászólások, amelyek szóra sem érdemesnek minősítik, és Hadházy Ákost hibáztatják, amiért nyilvánosságra hozta a Magyar Péter által az állami Diákhitel Központ vezetőjeként megkötött 13-15 millió forintos, nyilvánvalóan korrupt szerződéseket, akkor az embernek az az érzése támad, hogy a Fidesz elérte célját, ez már valóban a Fidesz-Magyarország. Hiszen tisztességes demokrata körökben mindeddig arról volt szó, hogy a korrupciónak nincs alsó határa, a közvagyon akármilyen alacsony összegű megkárosítása bűn.

Meghaladná jelen írás terjedelmi korlátait, ha az összes tényt felsorolnám, amely alátámasztja véleményemet Magyar Péter antiliberális, antidemokratikus, önreflexiót nélkülöző kijelentéseiről és viselkedéséről, ezért csak esetlegesen sorolok fel ezek közül néhányat, amelyek számomra a legsúlyosabbak és leginkább kiábrándítók voltak.

Mind a mai napig semmiféle választ nem kaptunk arra a nagyon is kézenfekvő kérdésre, hogy Magyar Péter milyen szándékkal, milyen körülmények között, hogyan vette fel a feleségével folytatott beszélgetést magnóra. Amíg nem ad magyarázatot a Tisza párt elnöke – a jól érzékelhetően előre megrendezett beszélgetés rögzítésére –, addig nem bízhatunk meg benne, akkor sem, ha nekünk, ellenzékieknek látszólag kapóra jött a beszélgetés nyilvánosságra hozása. Egy családi magánbeszélgetés nyilvánosságra hozása ugyanis a magánéletre vonatkozó legalapvetőbb erkölcsi normák felrúgása, kiváltképp, mivel kevés kétségünk lehet afelől, hogy a beszélgetést zsarolási céllal vették fel. Hogy miért került erre sor, ki, kit (a legvalószínűbb, hogy pártjukat, a Fideszt), mikor és hogyan kívánt ezzel zsarolni, arról semmit nem tudunk. Azt azonban demokrataként úgy tartjuk, hogy elfogadhatatlan egy házastársi beszélgetés rögzítése, majd ennek a volt házastárs beleegyezése nélküli nyilvánosságra hozása, kiváltképp, ha a történet első számú áldozata a házaspár három közös, kiskorú gyermeke.

Magyar Péter a Partizánban folytatott első beszélgetés során egyértelműen leszögezte, hogy a „demokrácia és a jogállam nem fontos kérdések”, és ezt az állítását azóta sem korrigálta. Az elmúlt nyolc hónap során egyetlen alkalommal sem állt ki a demokrácia, az alkotmányos jogállam, a tisztességes választási rendszer alapértékei, a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása mellett, ahogyan a különböző – szexuális, nemzeti, vallási – kisebbségek jogai mellett sem. A magyar jogállamiság hiányos működését feltáró Sargentini-jelentést bullshitnek titulálta, az uniós forrásmegvonást elfogadhatatlannak tartotta.

Egy demokrata számára szégyenteljes és botrányos az a vélemény és viselkedés, amit Magyar és pártja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban formál és tanúsít. Ennek, az Oroszország által indított háborúnak, amelynek nem titkolt célja Ukrajna megsemmisítése vagy területi megcsonkolása, idestova egymillió halálos áldozata van, a negyvenmilliós Ukrajnából már legalább tízmillióan elmenekültek, az ország infrastruktúrája és lakóépületei romokban hevernek, emberek tízezrei vesztették el hajlékukat és egy élet munkájával megszerzett javaikat. Nem lehet kérdéses, hogy egy demokrata kinek az oldalára áll ebben az imperialista, területszerző, pusztító háborúban, ahogyan az sem, hogy elemi kötelessége, hogy minden tőle telhető támogatást megadjon ahhoz, hogy Ukrajna védekezni tudjon a megszállókkal szemben. Amikor Magyar és pártja az EU-ban, immár többedik alkalommal tartózkodik attól, hogy megszavazza az Ukrajnának nyújtandó segítséget, akkor lényegében a megszálló hatalom pártjára áll, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ha az USA és az EU nem segítené Ukrajnát, akkor az már régen orosz fennhatóság alá került volna. Aki erre azt válaszolja, hogy „igen, de a közvélemény többsége nem támogatja az Ukrajna melletti kiállást”, az szégyellje magát Nagy Imre, Bajcsy-Zsilinszky Endre és az összes magyar mártír emléke előtt, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak a gyilkos megszálló hatalmakkal, és akikre így, ennyi év távlatából már könnyű büszkének lenni. Most nem kéne az életünkkel fizetni, csupán a magunk szerény módján támogatni az ukrán nép emberfeletti küzdelmét szabadságáért és szuverenitásáért, ám a közhangulatra kacsingatva ezt megtagadni árulás és szégyen.

Ha semmi mást, azt bizonyosan megtanulhattuk az elmúlt tizennégy évben, hogy egy, a miénkhez hasonló, kezdetleges demokrácia számára életveszélyes, ha egyetlen párt jut kétharmados, vagyis kizárólagos hatalomhoz. A demokratikus hatalom elképzelhetetlen külső és belső kontrollok működése nélkül. Márpedig Magyar Péter nem is tagadja, sőt fennhangon hirdeti, hogy a Fideszhez hasonlóan, pártjával egyedül szeretne teljhatalomhoz jutni, ezt a törekvését támogatni egyenértékű egy új autokrata rendszer támogatásával.

A Tisza Párt elnöke több nyilatkozatában hitet tett amellett, hogy létezik globális Soros-hálózat, amely világuralomra tör, és azt is leszögezte, hogy a Soros Egyetemnek (CEU-nak) azért kellett elköltöznie Magyarországról, mert nem tartotta be a hatályos törvényeket. MP szerint, ha a CEU betartja a magyar jogszabályokat, akkor még ma is Budapesten működhetne. Ez az állítás azonban nem egyszerűen az aljas Fidesz-propaganda sulykolása, hanem szemenszedett hazugság. Pontosan tudjuk, hogy az Orbán-kormány feltett szándéka volt a CEU és Soros György alapítványainak elüldözése Magyarországról, ennek érdekében nemcsak több évtizedes hazug propagandakampányt folytatott, hanem törvényeket módosított, majd az önmaga által módosított jogszabályokat sem tartotta be. Annak a diplomás, nyelveket beszélő, felnőtt fiatalembernek, aki ezt nem látja, komoly problémái lehetnek a demokrácia és az egyetemi oktatás szabadságának értelmezésével.

Ha valaki, aki hosszú éveken keresztül élt Nyugaton, annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az EU más országaiban sem működik jobban a demokrácia, mint nálunk, és ezekben az országokban sem szabadabb a média, mint Magyarországon, akkor komoly kétségeink támadhatnak, hogy vajon mit gondol ő demokráciáról és szabadságról. Úgy tapasztalom, hogy Magyar Péternek csak akkor fáj a sajtószabadság hiánya és a propaganda aljassága, ha az személy szerint őt érinti.

Nehéz a jogállamiság iránti elkötelezettség keretein belül értelmezni Magyar Péter azon kijelentéseit is, amelyek szerint a lopott vagyonból gazdagodókat nem elszámoltatással, az ebül szerzett jószág visszaszerzésével fogják büntetni, hanem magas adókkal. Az adóztatás ugyanis egyet jelentene a lopás legitimálásával.

Akinek fontosak a demokratikus értékek, az nem érthet egyet azzal, hogy Magyar Péter a kezdetektől megpróbálja az ellenzéki pártokat, elsősorban a DK-t lehúzni a Fidesz szintjére, azt bizonygatva, hogy az „óellenzék” és a Fidesz között valójában nincs különbség. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs, hogy mi a különbség egy – akár ha rosszul, de – demokratikusan működő párt és egy önkényuralmat építő maffia között. Nem kétséges, hogy a korábbi ellenzéki pártok sok hibát követtek el, számos kritikát lehet megfogalmazni a működésükkel kapcsolatban, egy sorban említeni azonban ezeket a hibákat, tévedéseket, esetleges bűnöket egy egyeduralomra törő, az országot lezüllesztő és szétrabló párttal, több mint aránytévesztés. Egy demokrata ilyet akkor sem állít, ha ez sok ezer szavazatot hozhat számára.

A demokrácia egyik fontos alkotóeleme a sokszínűség, a sokféle v��lemény nyilvános pertraktálása és ütköztetése, a másik ember véleményének meghallgatása. Nem tekintem demokratának azt, aki mindenféle véleményt agresszivitással, ellentmondást nem tűrő erőszakossággal, háborús retorikával próbál ellehetetleníteni, ahogyan ezt MP tette számos újságíróval vagy legutóbb Hadházy Ákossal. Hadházy nem tett egyebet, mint megpróbálta szembesíteni Magyart az általa aláírt, az állam nevében kötött szerződésekkel, amire Magyar nem érdemi válasszal reagált, hanem lehazugozta, rogánista propagandistának minősítette Hadházyt, ahogyan korábban például a HVG vagy az ATV újságíróit is. Nem Magyar érdeme, hanem a sajtó szégyene, hogy az állandó sértegetés, vádaskodás felett könnyűszerrel napirendre tértek a szerkesztőségek, mintha meg sem történt volna.

Magyar Péter szerint a Momentum nevű párt nemzetietlen és „bűnben fogant”, mivel egy népszavazási kezdeményezéssel ellehetetlenítette, hogy Magyarország nevezést adjon be a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére. A „bűnben fogant” nagyon súlyos vád, egy demokrata ezerszer meggondolja, hogy ezzel illessen bárkit. Kiváltképp, ha néhány nappal a rivális párt megbélyegzése után kijelenti, hogy csak egy sikeres népszavazás után tudja támogatni a budapesti olimpia ötletét.

És végül, de nem utolsósorban, Magyar Péter viselkedéséből fájdalmasan hiányzik számomra mindenféle szolidaritás, emberi együttérzés. Bár általánosságban néha szóvá teszi a terjedő szegénységet, nem emlékszem egyetlen konkrét esetre sem, amikor a rászorulók, elesettek, kirekesztettek, üldözöttek és gyámolítóik érdekében szólalt volna meg. Erre a legeklatánsabb példa az, hogy nemcsak Iványi Gábor és munkatársai, hanem a most utcára tett ötszáz sérült gyermek vagy a korábban menedékhelyükről kitett ukrán menekült családok érdekében sem szólalt meg. Jól láthatóan kerül minden megosztó témát, számára sokkal fontosabb a népszerűség, mint a szolidaritás.

Nyilvánvaló, hogy ezeket az antiliberális, antidemokratikus megnyilvánulásokat ugyanúgy hallják az önmagukat liberális demokratának tételező ellenzéki szavazók, ahogyan én hallom. Csak ők rendre találnak mentséget, indokot arra, hogy miért nem fontosak ezek a kijelentések, miért kell szemet hunyni az ilyen magatartás felett. Valami magasabb rendű érdek, jelen esetben az Orbán-rendszer eltakarítása érdekében. De mivel érzékelik az ellentmondást saját belső értékrendjük és viselkedésük között, elutasítóvá, agresszívvá válnak azokkal szemben, akik szerint nem lehet eltekinteni ezektől a tényektől.

Az elmúlt nyolc hónapban megszámlálhatatlanul sok támadás, vád ért csak azért, mert nem értek velük egyet MP megítélésében; zaklatott, agresszív reakciókat kapok kritikus megjegyzéseimre, van olyan ismerősöm, aki letiltott a közösségi oldaláról, van, aki nem veszi fel a telefont vagy kerüli a találkozást velem. Ilyet korábban akkor tapasztaltam, amikor nyilvánosan megkérdőjeleztem Márky-Zay Péter alkalmasságát a miniszterelnöki pozícióra. Ezt nagyon sajnálom, hiszen az érintettek között számos olyan ember van, akit sokra tartok, és örültem, hogy az ismeretségi körömbe tartoznak. Ők úgy gondolják, hogy kritikus véleményem hangoztatásával elveszem tőlük a reményt, hogy egyszer kivergődhetünk ebből a már-már elviselhetetlennek tűnő rendszerből. Nem akarják meghallani a Magyar Péter támogatása ellen szóló érveket, mert az ismét kibillentené őket keservesen fenntartott bel­ső egyensúlyukból. Így aztán elnyomják körülöttük és magukban a kri­tikus hangokat, és haragjuk a kritikát megfogalmazókra hull. Így próbálják redukálni a kognitív disszonanciát, amely újra és újra feltámad bennük.

Azt gondolom, hogy demokratikus értékrendünket, a szabadság és tisztesség melletti elkötelezettségünket ideig-óráig sem lehet felfüggeszteni, nem fordíthatjuk el fejünket csak azért, mert ha odanéznénk, akkor olyat látnánk, ami felborítja belső egyensúlyunkat. És legfőképpen úgy vélem, hogy az ilyen önbecsapás, önfeladás árán kivívott „rendszerváltás” ugyanolyan hazug rendszerhez fog vezetni, mint amilyen ellen most lázadunk.

[senki-hercegnoje]

Régebben azt hittem,hogy a szüleink nagyon szigorúak voltak,de ahogy ma elnézem ezeket a gyerekeket azt hiszem, a szüleink megmentették az életünket. 💯

[fovarosiblog]

Néha szóba kell ezt szerintem hozni. Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben bezárt. A felújítása áll, semmilyen dátum nem ismert a majdani újranyitásáról. A Néprajzit szintén 2017-ben dobták ki a Kúria csodálatos egykori épületéből. Az így a parasztok előtt örökre bezárult, egyszer majd talán fideszes főbírók fognak az erre teljesen alkalmatlan, hatméteres belmagasságú, freskós plafonú termeiben laptopozni. Talán. Mert ugyan mondták, hogy ez lesz, de eddig semmit nem csináltak, hogy ez legyen. Épült helyette egy látványos betonizé a felvonulási téren, végképp elpusztítva a reményt, hogy egyszer a Városliget megint akkora legyen, mint a Rákosi-banda előtt volt. Van akinek tetszik, van akinek nem, mindenesetre nem volt olcsó, tehát lehetett lopni, de egy kis probléma biztosan van vele: nincs benne múzeum. A szuper kiállítások helyett, amelyekben egykor a gyerekeimmel félnapokat el tudtunk nézgelődni, valami köcsögök vannak kirakva üveg alá, azzal, hogy ez itten koncepcijó. A Természettudományit, ami szintén nagy kedvencünk volt, a Válasz Online mai cikke szerint talán mégse zavarják Debrecenbe, hanem 277 (!!!) milliárdból - ami lenne, amennyi lenne a végére, de nem is számít, hiszen nincs egy vas se - elköltöztetik majd… valahová. Mert az tuti, hogy az egykori lovardában, amit Mányi zseniális tervei alapján teleépítettek egy nagyszerű múzeummal, nem maradhat. Kell a hely FEDETT LŐTÉRnek. A múzeumot majd szétverik, aztán hajrá, célra tarts. Addig beporosodva, lelassítva vegetál. Ha így marad, az unokáimat biztos nem fogom oda vinni. Mit nézzünk rajta, a port? Ugyanez áll a Mezőgazdaságira. Időnként szóba kerül, hogy kidobják, aztán hogy talán mégse, addig is porosan, megrepedezve, leállva, szerencsétlenül, látogatók és új kiállítások nélkül szomorkodik a helyén. A Hadtörténetit a kaszinótulajdonos barom egyszerűen kidobatta a kaszárnyából, ahol 1918 óta állt, hogy beköltözzön a legszebb panorámájú termébe. Szólt, hogy dobják ki, és kidobták neki, azonnal. Mintha kidobnák a Deutsches Museumot a helyéről, mert az aktuális bajor ipari miniszter bele akar kőtözni. Észveszejtő. Mindenesetre a Hadtörténeti további sorsa végképp homály. A Közlekedésit egyszerűen eldózerolták. Először azzal a dumával jöttek, hogy a tetejit le kell bontani, mert vissza akarják csinálni a millenniumi cirkusz papundekli kupolláját a tetejére. A vonatokat, buszokat meg majd leviszik lifttel a pincébe. A hozzáértők és hozzá nem értők magától értetődő pampogására, hogy az, izé, nem olyan egyszerű, ner-kompatibilis volt a válasz: kuss. Eldózerolták, majd gondolkodni kezdtek, hogy most aztán mi a f.szt csináljanak. Mit, mit, hát a közlekedésügyi főmókusuk, Vitézy ötletére rendeltek egy nyilvánvalóan soha meg nem valósuló grandiózus tervet egy impi építésztől. Aki fejből tudja a menetrendet, csak tudja, kitől kell múzeumtervet rendelni. Terv van, múzeum nincs, van viszont a hűlt helyén osb-lapokkal kerített kavics, azt őrzi a Valton Szekuriti a mi pénzünkön. A én kedvenceim, aztán a gyerekeimmel a kedvenceink a Közlekedési, a Hadtörténeti, a Mezőgazdasági, a Néprajzi és a Természettudományi voltak. Azt hiszem nem nagyon múlt el olyan iskola- vagy óvodaév közbeni hétvége, hogy valamelyikbe be ne néztünk volna. A Közlekedésibe bérletünk is volt mindig. Az olyan príma volt, hogy a nagyfiammal kiskorában minden áldott hétvégén el kellett oda sétálni, attól fogva, hogy járni tudott. Marcika, merre menjünk sétálni? Kögylekedétyibe!!! És csillogott a szeme. Sose felejtem el. Ez mára mind nincs. Ezek a barmok, állatok, sötét, kultúragyűlölő balfaszok mindet elpusztították. És a ner többi borzalmas örökségéhez hasonlóan ki tudja mikor lesz képes egy esetleg egyszer elkövetkező jobb kor helyreállítani őket. Tippem, hogy abba az állapotukba, amiben mondjuk 2005-ben voltak, kb. soha. Sötét, sötét társaság. A legsötétebb bunkók uralma. (Kecskés Márton, Facebook)

[drakvuf]

szóval

voltam edzeni

aztán sétáltam két órát

aztán bevásároltam

aztán főztem

aztán takarítottam

és még vacsorát kell majd csinálnom, de milyen jó már amikor nem kell dolgozni és mindenre jut időm egy nap

[szappan]

told my mum about my tunable harmonica dream. she said it was awfully complicated

dreamt about tunable harmonicas. what a world that would be.

[ajtostolahazba]

Ezt most kiírom magamból, mert szarul vagyok és mivel senkit nem akarok terhelni a szarjaimmal, leírom ide, elvégre ez az én blogom vagy mi.

Az elmúlt egy év életem legrosszabb, legnehezebb, de egyben legszebb éve is volt. Kezdődött tavaly augusztusban a lányom válásával, ami engem jobban megviselt, mint őt, mert kurva nehéz volt kussban, a pálya széléről végig asszisztálni. Mert ez az ő élete, az ő döntésük, ők voltak benne, nekem az a dolgom, hogy elfogadjam, támogassam. Erre egy hétre szakadt meg az a 20+ éves barátság, amit azóta sem tudok hova tenni, de elfogadtam. Kurvára meggyászoltam, rengeteg munkám van benne. És októberben jött apu... Egy életmentő műtét, majd egy diagnózis, amit senki nem akar hallani soha. A karácsonyi covid majdnem elvitte, de összekapartuk, elkezdtük a kemót. Jól ment. Jól volt. Májusban voltak nálam utoljára. Az a nap olyan szép volt! Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, olyan önfeledt volt, olyan boldogok voltak itt! Akkurátusan fotózok mindent, minden alkalommal megörökítem a pillanatot. Annak a napnak a képe itt van kint. Úgy van bennem, meg ha most árnyeka is önmagának. Eleinte magamnak se mertem bevallani, de dokumentálni akartam mindent... Nem tudom mikor leszek abban az állapotban lelkileg, hogy egyszer sorba szedjem, időrendben..nem merem még, nem akarom. Egy hullámvasút ez az év, 3 hetes etapokban számolunk, mert 3 hetente kap új kezelést. Én viszem. Ritkán a tesóm is, de ő valahogy távol akarta tudni ettől magát, amiért haragudtam előbb, ma már megértem. És valahol hálás vagyok, mert 3 hetente olyan mély és intenzív volt a kapcsolatom apával, mint előtte soha. Mindent megbeszéltünk. Tényleg mindent. Nem volt semmi tabu. A legjobb barátom lett, a cinkostársam. Mindent kimondtam. Hogy mennyire szeretem, hogy milyen nehéz lesz, ha majd nem lesz, és azt is, hogy ha úgy érzi belefáradt, és nem bírja tovább, akármilyen nehéz is, az ő döntése és tiszteletben tartom. Miattam ne csinálja, ha ő maga már elfáradt.

Tegnap hazamentünk. Apa napok óta csak alszik, csont és bőr, iszonyat gyenge. Az étvágya hullámzó, de az elméje penge. Tegnap egész nap ébren volt. Kibotorkált segítséggel a konyhába, amikor ettünk, délután a lábtartós fotelben ült végig. Amikor anyuval meg a tesómmal kimentünk a temetőbe, ő Gwendivel maradt. Beszélgettek, nevettek.. Aztán este sikerült belediktálni meg egy szelet vajas kenyeret, szőlővel, dinnyével. Mielőtt elindultunk a temetőbe, bementem hozzá, hogy apa, indulunk, Gwendi itt lesz, sietünk. Jó legyél, rosszat ne halljak!😊 és megöleltem azt a törékeny testet és azt kérdezte: miért vagy hozzám ilyen jó?-mert szeretlek apa. Nagyon szeretlek! És este beszélgettünk és boldog volt. Fáradt, de nagyon boldog.

Ma sokkal gyengébb volt. Nyugtatom magam azzal, hogy elfáradt tegnap , hogy sok volt neki ( mert tényleg sok volt), de amikor anya azt mondta ma, hogy mondott valamit, teljesen elvesztettem a nyugodt kontrollt. "Olyan szép ősz van. Sétálok egyet".. Nem tud járni már...

Halálra vagyok remülve. Rettegek, hogy mikor csörren meg a telefon, mikor ér véget végérvényesen a gyerekkorom. De hátha csak túlreagálom. Mert minden pillanata tiszta, olyan okos és művelt, és a teste ugyan lassú, de az agya most is vág.

Szóval itt tartunk most. Mindeközben nyilván beletenyerelt az életembe egy betegség is, de valaki azt mondta, a sok keserűség miatt nem véletlenül lettem epebajos...nem tudom. Itt ez a látszólag erős és rendíthetetlen nő, aki vagyok, és kurvára félek. Minden nap ajándék, de még annyira szeretnék egy kis időt!

Az apukámmal...:(