#voltak

[a-megfejthetetlen]

Hány életet éltél már le a saját fejedben?

[drakvuf]

hogyvolt hogynemvolt

na drágáim kurva sűrű napom lesz, szóval gecire meg fogok csúszni a hogyvoltokkal

bocsika bocsika

[dyzzythedemon]

A colored doodle of Gracie and a possible new character, Voltak Drashmore.

[vikkivixx]

félévente szinte óramű pontossággal van valaki, aki fogja magát, és autóval behajt a kárász utcára. és én félévente mindig olyan jót röhögök rajta

[halfturn]

beszélsz németül?

csak nagyon minimálisan, anno általánosban tanultam de azt nagyrészt el is felejtettem

[kekbond]

elfelejtettem kérvényezni az olasz állampolgárságot

[drakvuf]

szingli házasként

írta le magát az egyik szereplő. A nő éppen szingli, a férjének meg van egy barátnője, aki nem ő. Az RTL bedobta az első poliamor párt a magyar tv történelembe.

[szeretemacheddart]

izgultam a végére

[zoeeozzoeeoz]

A szomszédomban lakik két idős nő. A fiatalabbik 65 éves, az idősebbik az Ő Anyukája, aki 85 éves. Az idősebbik néni már nagyon rég óta nem járkál ki a házból sem, a lánya szokta a teraszra kiültetni néha, mikor jó idő van. A fiatalabbik, a múlt héten rosszul lett, pont akkor értem haza, mikor elvitte a mentő. Két napig semmi mozgást nem tapasztaltam tőlük, de aztán megláttam az idősebbik nénit leselkedni a függöny mögül. Átcsengettem hozzá. Nagyon lassan nyitott ajtót, nem is engedtem hogy lejöjjön a lépcsőn nekem kaput nyitni, inkább vissza mentem, és kerítésen keresztül kérdezgettem. Kiderült, hogy a lánya enyhe szélütést kapott, saját maga hívta ki a mentőket, nem tudja mi van vele, mikor jön haza stb. Nem tudom a telefonszámát, a néni azt sem tudta melyik kórházba vitték. Kiderült azóta nem evett, nem ivott Ő sem. Megkértem, dobja át a kulcsokat, hogy át tudjak menni hozzá. Átmentem. Találtam a hűtőben neki zöldséglevest, megmelegítettem neki, megette. Megnéztem a hűtőjét, szendvicsnek valók voltak neki, kidobáltam amik lejártak, és vittem át neki friss kenyeret is. Van egy kutyájuk is, kértem, hogy engedje ki őt a kertbe, el lesz majd ott, ne legyen láb alatt, és majd etetem kerítésen keresztül, amíg haza jön a lánya. Eltelt 2 nap, ismét semmi mozgás. Csengetek, semmi. A kulcsokkal bemegyek, néni ül az ágya szélén, valamit motyog. Feleszmél hogy bent vagyok, megörül nekem, kiderült azóta nem evett, hogy én 2 napja átvoltam. Csináltam neki szendvicset, majd segítettem neki fürdeni, rendbe tenni magát, meg közben kérdezgettem, hogy hol van a telefonja. Gondoltam azon csak megtalálom a lánya telefonszámát, és valahogy előkerítem. Meg is mutatta hol van, szerencsére nem volt lezárva,sem lemerülve, viszont volt kismillió nem fogadott hívása. Tudtam hogy hívják a lányát, és tőle is volt sok nem fogadott, uh felhívtam. Szegény lánya annyira megörült a hívásnak, hogy sírva fakadt, aztán aggódni kezdett hogy én szóltam bele, elmondtam neki mi a helyzet anyukájával, mondta hogy pont ezért aggódott, mert tudja hogy csak akkor eszik ha adnak neki, meg tjdkpn semmit nem tud egyedül megcsinálni. Ekkor mondta nekem hogy Ő meg enyhe szélütést kapott, de hogy elvileg pár nap múlva haza jöhet. Megadtam neki az én számomat, azon elér, én is őt most már. Szóval onnantól , mostanáig minden reggel munka előtt átmentem a nénihez, megreggelizttettem, rendbe tettem, bekapcsoltam neki a tévét, tettem be neki a hűtőbe ebédet, amit sajna soha nem evett meg, hanem este vacsira én melegítettem meg neki, megfürdettem, lefektettem. A gyógyszereit és adagolását megtaláltam az egyik szoba asztalon, arra rákérdeztem a lányánál, hogy valóban az, és hogy adhatom neki. Ma reggel jött haza a lánya, pont mikor jöttem el a nénitől. Nagy volt az öröm köztük, sírva köszönte meg, hogy segítettem anyukájának. Mondtam neki hogy kajára ne legyen gondja még, főztem friss húslevest, meg a néni tökfőzeléket kért, uh az is van a hűtőben, jut mindkettejüknek. Potyogtak a könnyei. Mondtam vásárolni se menjen, írja össze mi kell, és meghozom este neki, csak küldje majd át a listát telón. Mikor mondtam h ne zokogjon, mert felmegy a vérnyomása, azt mehet vissza a kórházba, akkor abba hagyta, megölelgettük egymást, elköszöntem, este jövök. Egész jó állapotban volt a fiatalabbik néni, uh szerintem ezután már csak majd a bevásárlásban kell nekik segíteni, de ez csak tipp részemről. Szokott netezni/rendelni/stb, uh lehet abban sem kell. Majd kiderül. Szól segítek. Ha nem szól, rákérdezek. Majd este beszélgetek vele, hogy rendezzünk valami szociális ide járó segítő ápolót nekik. Bár régebben mondta nekem a fiatalabbik néni, hogy ha úgy hozza, beköltözik a közeli idősek otthonába, de amíg él az anyukája nem fog. Majd ha egyedül marad. Na majd este szóba hozom ezt a témát is neki.

[szirike]

A következő bejegyzés mélységesen személyes, kérlek ha gyulolkodni, vagy itelkezni akarsz, ne olvasd. Ha építő kritikát es/vagy velemenyt nyilvanitasz/adsz, megkoszonom. Igazán ez egy patthelyzet, es szeretnem, ha kapnek valamifele objektív visszajelzést valakitol, aki nem ebben él, esetleg élt hasonló élethelyzetben es tudja mi a megoldas, kiút. Kerlek segits a velemyeddel, tapasztalatoddal, ha van turelmed elolvasni.

Ez egy nagyon regre visszanyulo tortenet, sok traumaval fuszerezve. Fiatalon koltoztem el otthonról, szerelmes voltam a kesobbi ferjembe. Vett egy lakast, 12 evvel idosebb volt nalam, osszekoltoztunk. Ez volt a legelso halalos bunom a csaladommal szemben. Pontosabban a masodik, hisz elsokent beleszerettem a volt ferjembe. Anyukam kontrolmanias, velemennyilvanitasi kenyszerben szenved es nagyon jo emberismero. Melegszivu, kegyetlen, onfelaldozo, martir, kemenyen dolgozo, becsuletes. Nagyon nehéz vele kijonni. Miután en elkoltoztem, rettenetesen nehez volt egyensulyt tartani a ket elet kozott, tekintve, hogy nem akartak a volt ferjemet latni sem, konkretan ki volt tiltva a hazbol. Balansziroztam borotvaelen nap, mint nap, orokos gyomorgorcsben. Egyszer kulonvaltunk, (anyosom is rendesen tette a dolgat, hogy szetmenjunk), aztán végül ujrakezdtuk, hamar teherbe estem es beke lett. Anyosom meghalt, anya viszonylag elfogadta a helyzetet. Apa (az en varam es sziklam) nem sokat tudott beleszolni, neki is nehez volt, nyilvan. Kikoltoztunk Angliaba es mas lett minden. Sokszor jottek, de mindig helyzet volt. Állandó pocskondiazas es veszekedes. Batyam a martir, aki otthonmaradt Anyaval es Apaval, mert én eldöntöttem, hogy "kilepek" ebbol a családból. Batyam azota is Anyukammal el, nincs csaladja. Apa azota meghalt es azota nincs aki megalljt mondjon, elszabadult a pokol.

Kozel husz ev hazassag utan vegul kulonvaltunk a volt ferjemmel, es a kezdeti nehezsegek után végül mostanra nagyon jol megoldunk mindent a gyerekekkel kapcsolatban. O azota bevallotta a gyerekeknek, hogy meleg. A gyerekek elfogadtak minden különösebb trauma nélkül, elfogadonak es empatikusnak neveltem oket. Anyukamtol folyamatosan kapom az en megmondtam jo hulye voltal, mert miert nem hittel nekem iget, hiaba, hogy elismertem, igen, szinte mindenben igaza volt. Het eve elunk kulon a volt ferjemmel (tullephetnenk mar az enmegmondtamon) lassan husz eve kulfoldon. A ket fiam 16 es 17 evesek, szinte felnottek. Jo tanulok, jo szivuek, kedvesek, udvariasak, figyelmesek, okosak, tehetsegesek a maguk valasztotta teren. Soha problemat nekem nem okoztak. Anya, batyam, Apa mind imadtak oket mindig is. Elkenyeztettek oket, amikor csak lehetett, naluk voltak a gyerekek,.pl nyari szunetben, hisz maskepp nem tudtam volna dolgozni.

Aztán jott Apa betegsege es halala, ott minden megváltozott, vagyis inkabb elhatalmasodott rajtuk a depresszió és/vagy franctudjami. Batyam vitte Apat mindenhova, Anya gondoskodott rola, de rettenetes, hogy min mehetett keresztül, hisz Anya folyamatosan vadolta, hogy ezt erted el, te csináltad magadnak, en meg szivok, stbstbstb. Apa utolso nyaron megvart bennunket, elkoszont tolem es csendben elaludt, mosolyogva. Draga Apukam elvitte magaval az egyetlen kontrollt Anyukam es batyam felett. Az o hangja ha megalljt parancsolt, azert megalltak. Azota batyam atesett a kapuzarasi panikon, elköltözött kulfoldre Anyaval, majd par ev mulva visszaköltözött, mert Covid is betett meghat ott sem kolbaszbol van, na. Amikor felenken azt mertem mondani, hogy szerintem baromsag allas nélkül, nyelvtudás nélkül, szakma, diploma nélkül kulfodre koltozni, voltam en minden, csak finom urino nem. Mert en negatív vagyok, es nem akarom, hogy a batyam ervenyesuljon, es kulonben is, irigy vagyok. Es en valóban nagyon szégyelltem magam, hogy miért is vagyok örökké ilyen pesszimista, hat miért ne sikerulne neki.

Akkor kezdtek a kisebbik fiamat basztatni, korpaja volt a fejen, nem talaltunk megfelelő sampont, akkor meg kiserleteztunk. Gusztustalan vagy, koszos vagy, igy velem te nem mesz ki az utcara. Igénytelen vagy, fuj. 12 eves volt ekkor. Itt mar az en turelmem is kezdett veges lenni, es az en hulye gyenge modjan próbáltam kiallni a gyerekem mellett es megmagyaraztam a gyereknek hogy Mama es Nagybacsi betegek, nem igazan tudjak mit beszélnek. Aztán megismertem @flegmapocok ot. Egymasba szerettunk, boldogok lettunk. Anya eleinte orult neki. Batyam annyira megharagudott ram, hogy torolte a repulojegyet, es kozolte, hogy soha többé nem akar engem latni. Anya egy fél evig kiallt mellettem, majd jott a hazaut. A gyerekek mind elfogadtak bennünket, a fiaim szeretik ot, es annyit mondtak, olyan jo boldognak látni teged Anya. Hazamentunk, kaptam az iget. Asszem akkor volt a negyedik, vagy otodik koltozesuk. @flegmapocok valt a gyulolet kozpontjava, en kikialtodtam ingyenkurvanak es hulyenek, meg felelotlennek, meg mindenféle szornyetegnek, aki elhanyagolja a gyerekeit es megint ugyanaz van, mint faszkalappal (volt ferjem beveneve a csaladban) annak idejen, dehat hiaba pofaztam akkor is. Nem tetszik, ahogy eled az eleted, stbstbstb. Anyat minden nap hivom. Ha nem idoben, marhogy amikor o gondolja, hogy kene, nem veszi fel, vagy megkerdi, na, elsz meg??!! Teljes munkaidős munkam van, a gyerekekért általában menni kell az iskolahoz, 12-14 km tolunk. Gitarora is van, ketszer is, meg haverok is, vásárolni is kell neha, na, meghat főzök is, takaritas, vasalás, mosas, esatobbi. Szóval raeros vagyok. Itthon is kell sokszor dolgozni. A hazat szetbombaztak egy eve, a biztositoval azota harcolok, mostanra kezd normalizálódni a haz. Anyagilag is megviselt, hisz a biztosito majd fizet, ha... Közben a gyerekek voltak otthon. En nem mert a Batyam kitiltott. Vagyis bocsi, nem tiltott ki, csak aszonta, nem akar latni es nem kivancsi ram. A kisebbik fiam elvitte a baratnojet, akivel lassan ket eve egyutt vannak. Aranyos, kedves, csendes kislany, konzervatív szulok egyke kislanya, igazi angol rozsa. Anyaeknal aludtak, kulon szobaban, ez volt a feltetel. Anyaek elszamitottak magukat, es utalkozni kezdtek a kislanyra a fiamnal. Alig tudtam meggyozni, hogy ne jojjon haza azonnal. A fiam kijelentette, hogy o szegyelli, hogy ezek a rokonai es o soha tobbe nem megy. A nagyobbik fiammal mindig normalisabbak voltak, o valahogy erettebb, megbocsatobb es simulekonyabb. Mostanra annyira elmergesedett a helyzet, hogy ugyan en nap mint nap bejelentkezem Anyanal, o nem mondta el nekem, hogy ujra elkoltoztek. Egy honapja. A sajat anyam nem tudom hogy hol lakik, mondvan azert, mert meg akart kimelni, hisz van eleg a nyakamban. (Meghalt a kutyájuk, akit mindegyikonk imadott, tul fiatal volt. A kutya volt a batyam gyereke, aki korul forgott a világ. A halala utan keptelenek voltak abban a hazban maradni.) Igen, mentem volna segíteni. De hogy nem mondta el, betette a kaput. Majd vegul tegnap megkaptam az iget, hogy nem birja elviselni, ahogy elek, elhanyagolom a gyerekeket, @flegmapocok ot elejuk helyezem es ugyanaz van, mint 25 eve, es majd meglatom, csak o mar nem éri meg, de igaza lesz. Nem igazán értem mi ugyanaz, mint 25 eve, pl. Sose szeretett senki ugy, mint o. Sosem voltam ilyen boldog senkivel. Visszatért az eletunkbe a nevetes. A gyerekek szeretik ot.

Nem elunk egyutt. A gyerekek minden nap frissen fott etelt kapnak es boseges uzsonnat az iskolaba. Kényelmes, jo ruhaban jarnak. Ha szeretnének menni valahova, megoldjuk. Ha csak engem akarnak, ott vagyok. Mindig. Beszegetni szeretne, eldobok mindent es hallgatok, ha ker, adok tanacsot. Nem tudom, mi velem a baj. Ma életemben először nem hivtam fel Anyat es faj, es buntudatom van, es nem tudom, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet. Eleg volt az orokos lekicsinylesbol. De leginkább az tette be a kaput, hogy nem mondta el, hogy koltoztek. Plane, hogy ezerszer kerdeztem is.

Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni??? Ugy hiányzik Apa. De o nem jon vissza es nem tudom mit tenne, igy hat nelkule kell megoldan, cssk nem tudom hogyan. Köszönöm, ha tanacsot adsz.

[sztivan]

tegnap került a kezembe ez a könyv, és én erre emlékeztem gyerekkoromból, hogy ott volt a könyvtárban, úgyhogy most átlapoztam, és áááááááááááááááá

ez egy 1989-es könyv, szóval nagyjából az X generáció mesél benne arról 6-12 évesen, hogy milyen nekik az apjukkal, és nem túlzok, végig olyanokkal van tele, mint hogy "én nagyon szeretem apát, mert amikor megver, csak kicsiket üt", meg hogy "apa nagyon kedves, csak sosincs otthon és amikor részeg, akkor sajnos ordítozik", és hogy ez így nem két kiragadott példa, hanem így végig

és ez a szerkesztett verzió volt, a kiadóban direkt gondolták úgy, hogy ez cuki lesz és jól megmutatja, mit gondolnak gyerekek az apjukról

komolyan, én tudtam, hogy az a generáció sok szempontból rettenetesen félrenevelt és súlyos terheket hordoz magával ma is, de ezt végigolvasva azt csodálom, hogy csak ennyire és hogy mennyire sokan képesek voltak kijönni ebből, megtörni a rossz beidegződéseket, komolyan, egészen elképesztő. meg az is, hogy a gyerekekben mennyi szeretet van, mennyire kevés is elég nekik, és akkor mi minden lehet belőlük, ha még tényleg jól is bánnak velük. és akkor azok az apák, akikről ebben a könyvben szó volt, azok ma az öregek, már aki még él közülük, és nekik valószínűleg meggyőződésük, hogy ők ezt a dolgot jól csinálták

jó, egy cuki mondat azért volt benne, az legyen meg: "az apák, azok ugyanúgy emberek, mint a nők"

[kepeslajoska]

Vásárhelyi Mária:

Részlet az Élet és Irodalomból

A Magyar-jelenség

és a kognitív disszonancia

„Soha nem leszek a másik oldalon, ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm” (Magyar Péter, Partizán, 2024. április 11.)

A kognitív disszonancia redukciója közismert, gyakran emlegetett szociálpszichológiai jelenség. Azt írja le, amikor egyes konkrét döntéseink, tetteink ellentétbe kerülnek meggyőződésünkkel, világnézetünkkel, és ez az ellentmondás különös, belső feszültséget kelt bennünk. Némileg leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy gondolataink és érzelmeink kerülnek ellentmondásba egymással, és ilyenkor – gyakran nem is tudatosan – mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a belső feszültséget csökkentsük, visszanyerjük a gondolatok és az érzések egyensúlyát. Ennek a belső késztetésnek a hatására azután hajlamosak vagyunk tetteink, döntéseink megideologizálására, az egyébként hiteles információk egy részének negligálására, önámításra, súlyosabb esetekben önfeladásra is.

*

Meggyőződésem szerint ez a belső mechanizmus lép működésbe, amikor egyébként önmagukat liberálisnak és demokratának definiáló, az igazság kimondása iránt elkötelezett polgártársaink – félretéve az általuk is észlelt, kétségbevonhatatlan tényeket – a Fideszből az év elején sértetten távozott, jobboldali-konzervatív, a liberális és demokratikus értékrend alapjait megkérdőjelező, önmagával is rendre ellentmondásba keveredő Magyar Péter gyakran elvakult, ellentmondást nem tűrő támogatói táborába állnak. Mert – érthető elkeseredettségükben – benne vélik felfedezni azt, akire tizennégy éve reménytelenül várnak, aki képes leváltani az önkényuralmi, korrupt Orbán-rendszert, és alkalmas a demokratikus jogállam visszaépítésére. Ezek a polgártársaink a nyilvánvaló tényeket gyakran lesöprik az asztalról, nem hajlandók tudomásul venni vagy bagatellizálják ezeket. Amikor a közösségi médiát és a független fórumokat elöntik azok az ellenzéki honfitársaink által írott hozzászólások, amelyek szóra sem érdemesnek minősítik, és Hadházy Ákost hibáztatják, amiért nyilvánosságra hozta a Magyar Péter által az állami Diákhitel Központ vezetőjeként megkötött 13-15 millió forintos, nyilvánvalóan korrupt szerződéseket, akkor az embernek az az érzése támad, hogy a Fidesz elérte célját, ez már valóban a Fidesz-Magyarország. Hiszen tisztességes demokrata körökben mindeddig arról volt szó, hogy a korrupciónak nincs alsó határa, a közvagyon akármilyen alacsony összegű megkárosítása bűn.

Meghaladná jelen írás terjedelmi korlátait, ha az összes tényt felsorolnám, amely alátámasztja véleményemet Magyar Péter antiliberális, antidemokratikus, önreflexiót nélkülöző kijelentéseiről és viselkedéséről, ezért csak esetlegesen sorolok fel ezek közül néhányat, amelyek számomra a legsúlyosabbak és leginkább kiábrándítók voltak.

Mind a mai napig semmiféle választ nem kaptunk arra a nagyon is kézenfekvő kérdésre, hogy Magyar Péter milyen szándékkal, milyen körülmények között, hogyan vette fel a feleségével folytatott beszélgetést magnóra. Amíg nem ad magyarázatot a Tisza párt elnöke – a jól érzékelhetően előre megrendezett beszélgetés rögzítésére –, addig nem bízhatunk meg benne, akkor sem, ha nekünk, ellenzékieknek látszólag kapóra jött a beszélgetés nyilvánosságra hozása. Egy családi magánbeszélgetés nyilvánosságra hozása ugyanis a magánéletre vonatkozó legalapvetőbb erkölcsi normák felrúgása, kiváltképp, mivel kevés kétségünk lehet afelől, hogy a beszélgetést zsarolási céllal vették fel. Hogy miért került erre sor, ki, kit (a legvalószínűbb, hogy pártjukat, a Fideszt), mikor és hogyan kívánt ezzel zsarolni, arról semmit nem tudunk. Azt azonban demokrataként úgy tartjuk, hogy elfogadhatatlan egy házastársi beszélgetés rögzítése, majd ennek a volt házastárs beleegyezése nélküli nyilvánosságra hozása, kiváltképp, ha a történet első számú áldozata a házaspár három közös, kiskorú gyermeke.

Magyar Péter a Partizánban folytatott első beszélgetés során egyértelműen leszögezte, hogy a „demokrácia és a jogállam nem fontos kérdések”, és ezt az állítását azóta sem korrigálta. Az elmúlt nyolc hónap során egyetlen alkalommal sem állt ki a demokrácia, az alkotmányos jogállam, a tisztességes választási rendszer alapértékei, a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása mellett, ahogyan a különböző – szexuális, nemzeti, vallási – kisebbségek jogai mellett sem. A magyar jogállamiság hiányos működését feltáró Sargentini-jelentést bullshitnek titulálta, az uniós forrásmegvonást elfogadhatatlannak tartotta.

Egy demokrata számára szégyenteljes és botrányos az a vélemény és viselkedés, amit Magyar és pártja az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban formál és tanúsít. Ennek, az Oroszország által indított háborúnak, amelynek nem titkolt célja Ukrajna megsemmisítése vagy területi megcsonkolása, idestova egymillió halálos áldozata van, a negyvenmilliós Ukrajnából már legalább tízmillióan elmenekültek, az ország infrastruktúrája és lakóépületei romokban hevernek, emberek tízezrei vesztették el hajlékukat és egy élet munkájával megszerzett javaikat. Nem lehet kérdéses, hogy egy demokrata kinek az oldalára áll ebben az imperialista, területszerző, pusztító háborúban, ahogyan az sem, hogy elemi kötelessége, hogy minden tőle telhető támogatást megadjon ahhoz, hogy Ukrajna védekezni tudjon a megszállókkal szemben. Amikor Magyar és pártja az EU-ban, immár többedik alkalommal tartózkodik attól, hogy megszavazza az Ukrajnának nyújtandó segítséget, akkor lényegében a megszálló hatalom pártjára áll, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ha az USA és az EU nem segítené Ukrajnát, akkor az már régen orosz fennhatóság alá került volna. Aki erre azt válaszolja, hogy „igen, de a közvélemény többsége nem támogatja az Ukrajna melletti kiállást”, az szégyellje magát Nagy Imre, Bajcsy-Zsilinszky Endre és az összes magyar mártír emléke előtt, akik életükkel fizettek azért, mert szembeszálltak a gyilkos megszálló hatalmakkal, és akikre így, ennyi év távlatából már könnyű büszkének lenni. Most nem kéne az életünkkel fizetni, csupán a magunk szerény módján támogatni az ukrán nép emberfeletti küzdelmét szabadságáért és szuverenitásáért, ám a közhangulatra kacsingatva ezt megtagadni árulás és szégyen.

Ha semmi mást, azt bizonyosan megtanulhattuk az elmúlt tizennégy évben, hogy egy, a miénkhez hasonló, kezdetleges demokrácia számára életveszélyes, ha egyetlen párt jut kétharmados, vagyis kizárólagos hatalomhoz. A demokratikus hatalom elképzelhetetlen külső és belső kontrollok működése nélkül. Márpedig Magyar Péter nem is tagadja, sőt fennhangon hirdeti, hogy a Fideszhez hasonlóan, pártjával egyedül szeretne teljhatalomhoz jutni, ezt a törekvését támogatni egyenértékű egy új autokrata rendszer támogatásával.

A Tisza Párt elnöke több nyilatkozatában hitet tett amellett, hogy létezik globális Soros-hálózat, amely világuralomra tör, és azt is leszögezte, hogy a Soros Egyetemnek (CEU-nak) azért kellett elköltöznie Magyarországról, mert nem tartotta be a hatályos törvényeket. MP szerint, ha a CEU betartja a magyar jogszabályokat, akkor még ma is Budapesten működhetne. Ez az állítás azonban nem egyszerűen az aljas Fidesz-propaganda sulykolása, hanem szemenszedett hazugság. Pontosan tudjuk, hogy az Orbán-kormány feltett szándéka volt a CEU és Soros György alapítványainak elüldözése Magyarországról, ennek érdekében nemcsak több évtizedes hazug propagandakampányt folytatott, hanem törvényeket módosított, majd az önmaga által módosított jogszabályokat sem tartotta be. Annak a diplomás, nyelveket beszélő, felnőtt fiatalembernek, aki ezt nem látja, komoly problémái lehetnek a demokrácia és az egyetemi oktatás szabadságának értelmezésével.

Ha valaki, aki hosszú éveken keresztül élt Nyugaton, annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az EU más országaiban sem működik jobban a demokrácia, mint nálunk, és ezekben az országokban sem szabadabb a média, mint Magyarországon, akkor komoly kétségeink támadhatnak, hogy vajon mit gondol ő demokráciáról és szabadságról. Úgy tapasztalom, hogy Magyar Péternek csak akkor fáj a sajtószabadság hiánya és a propaganda aljassága, ha az személy szerint őt érinti.

Nehéz a jogállamiság iránti elkötelezettség keretein belül értelmezni Magyar Péter azon kijelentéseit is, amelyek szerint a lopott vagyonból gazdagodókat nem elszámoltatással, az ebül szerzett jószág visszaszerzésével fogják büntetni, hanem magas adókkal. Az adóztatás ugyanis egyet jelentene a lopás legitimálásával.

Akinek fontosak a demokratikus értékek, az nem érthet egyet azzal, hogy Magyar Péter a kezdetektől megpróbálja az ellenzéki pártokat, elsősorban a DK-t lehúzni a Fidesz szintjére, azt bizonygatva, hogy az „óellenzék” és a Fidesz között valójában nincs különbség. Aki ilyet állít, annak fogalma sincs, hogy mi a különbség egy – akár ha rosszul, de – demokratikusan működő párt és egy önkényuralmat építő maffia között. Nem kétséges, hogy a korábbi ellenzéki pártok sok hibát követtek el, számos kritikát lehet megfogalmazni a működésükkel kapcsolatban, egy sorban említeni azonban ezeket a hibákat, tévedéseket, esetleges bűnöket egy egyeduralomra törő, az országot lezüllesztő és szétrabló párttal, több mint aránytévesztés. Egy demokrata ilyet akkor sem állít, ha ez sok ezer szavazatot hozhat számára.

A demokrácia egyik fontos alkotóeleme a sokszínűség, a sokféle vélemény nyilvános pertraktálása és ütköztetése, a másik ember véleményének meghallgatása. Nem tekintem demokratának azt, aki mindenféle véleményt agresszivitással, ellentmondást nem tűrő erőszakossággal, háborús retorikával próbál ellehetetleníteni, ahogyan ezt MP tette számos újságíróval vagy legutóbb Hadházy Ákossal. Hadházy nem tett egyebet, mint megpróbálta szembesíteni Magyart az általa aláírt, az állam nevében kötött szerződésekkel, amire Magyar nem érdemi válasszal reagált, hanem lehazugozta, rogánista propagandistának minősítette Hadházyt, ahogyan korábban például a HVG vagy az ATV újságíróit is. Nem Magyar érdeme, hanem a sajtó szégyene, hogy az állandó sértegetés, vádaskodás felett könnyűszerrel napirendre tértek a szerkesztőségek, mintha meg sem történt volna.

Magyar Péter szerint a Momentum nevű párt nemzetietlen és „bűnben fogant”, mivel egy népszavazási kezdeményezéssel ellehetetlenítette, hogy Magyarország nevezést adjon be a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére. A „bűnben fogant” nagyon súlyos vád, egy demokrata ezerszer meggondolja, hogy ezzel illessen bárkit. Kiváltképp, ha néhány nappal a rivális párt megbélyegzése után kijelenti, hogy csak egy sikeres népszavazás után tudja támogatni a budapesti olimpia ötletét.

És végül, de nem utolsósorban, Magyar Péter viselkedéséből fájdalmasan hiányzik számomra mindenféle szolidaritás, emberi együttérzés. Bár általánosságban néha szóvá teszi a terjedő szegénységet, nem emlékszem egyetlen konkrét esetre sem, amikor a rászorulók, elesettek, kirekesztettek, üldözöttek és gyámolítóik érdekében szólalt volna meg. Erre a legeklatánsabb példa az, hogy nemcsak Iványi Gábor és munkatársai, hanem a most utcára tett ötszáz sérült gyermek vagy a korábban menedékhelyükről kitett ukrán menekült családok érdekében sem szólalt meg. Jól láthatóan kerül minden megosztó témát, számára sokkal fontosabb a népszerűség, mint a szolidaritás.

Nyilvánvaló, hogy ezeket az antiliberális, antidemokratikus megnyilvánulásokat ugyanúgy hallják az önmagukat liberális demokratának tételező ellenzéki szavazók, ahogyan én hallom. Csak ők rendre találnak mentséget, indokot arra, hogy miért nem fontosak ezek a kijelentések, miért kell szemet hunyni az ilyen magatartás felett. Valami magasabb rendű érdek, jelen esetben az Orbán-rendszer eltakarítása érdekében. De mivel érzékelik az ellentmondást saját belső értékrendjük és viselkedésük között, elutasítóvá, agresszívvá válnak azokkal szemben, akik szerint nem lehet eltekinteni ezektől a tényektől.

Az elmúlt nyolc hónapban megszámlálhatatlanul sok támadás, vád ért csak azért, mert nem értek velük egyet MP megítélésében; zaklatott, agresszív reakciókat kapok kritikus megjegyzéseimre, van olyan ismerősöm, aki letiltott a közösségi oldaláról, van, aki nem veszi fel a telefont vagy kerüli a találkozást velem. Ilyet korábban akkor tapasztaltam, amikor nyilvánosan megkérdőjeleztem Márky-Zay Péter alkalmasságát a miniszterelnöki pozícióra. Ezt nagyon sajnálom, hiszen az érintettek között számos olyan ember van, akit sokra tartok, és örültem, hogy az ismeretségi körömbe tartoznak. Ők úgy gondolják, hogy kritikus véleményem hangoztatásával elveszem tőlük a reményt, hogy egyszer kivergődhetünk ebből a már-már elviselhetetlennek tűnő rendszerből. Nem akarják meghallani a Magyar Péter támogatása ellen szóló érveket, mert az ismét kibillentené őket keservesen fenntartott bel­ső egyensúlyukból. Így aztán elnyomják körülöttük és magukban a kri­tikus hangokat, és haragjuk a kritikát megfogalmazókra hull. Így próbálják redukálni a kognitív disszonanciát, amely újra és újra feltámad bennük.

Azt gondolom, hogy demokratikus értékrendünket, a szabadság és tisztesség melletti elkötelezettségünket ideig-óráig sem lehet felfüggeszteni, nem fordíthatjuk el fejünket csak azért, mert ha odanéznénk, akkor olyat látnánk, ami felborítja belső egyensúlyunkat. És legfőképpen úgy vélem, hogy az ilyen önbecsapás, önfeladás árán kivívott „rendszerváltás” ugyanolyan hazug rendszerhez fog vezetni, mint amilyen ellen most lázadunk.

[senki-hercegnoje]

Régebben azt hittem,hogy a szüleink nagyon szigorúak voltak,de ahogy ma elnézem ezeket a gyerekeket azt hiszem, a szüleink megmentették az életünket. 💯

[szappan]

told my mum about my tunable harmonica dream. she said it was awfully complicated

dreamt about tunable harmonicas. what a world that would be.

[fovarosiblog]

Néha szóba kell ezt szerintem hozni. Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben bezárt. A felújítása áll, semmilyen dátum nem ismert a majdani újranyitásáról. A Néprajzit szintén 2017-ben dobták ki a Kúria csodálatos egykori épületéből. Az így a parasztok előtt örökre bezárult, egyszer majd talán fideszes főbírók fognak az erre teljesen alkalmatlan, hatméteres belmagasságú, freskós plafonú termeiben laptopozni. Talán. Mert ugyan mondták, hogy ez lesz, de eddig semmit nem csináltak, hogy ez legyen. Épült helyette egy látványos betonizé a felvonulási téren, végképp elpusztítva a reményt, hogy egyszer a Városliget megint akkora legyen, mint a Rákosi-banda előtt volt. Van akinek tetszik, van akinek nem, mindenesetre nem volt olcsó, tehát lehetett lopni, de egy kis probléma biztosan van vele: nincs benne múzeum. A szuper kiállítások helyett, amelyekben egykor a gyerekeimmel félnapokat el tudtunk nézgelődni, valami köcsögök vannak kirakva üveg alá, azzal, hogy ez itten koncepcijó. A Természettudományit, ami szintén nagy kedvencünk volt, a Válasz Online mai cikke szerint talán mégse zavarják Debrecenbe, hanem 277 (!!!) milliárdból - ami lenne, amennyi lenne a végére, de nem is számít, hiszen nincs egy vas se - elköltöztetik majd… valahová. Mert az tuti, hogy az egykori lovardában, amit Mányi zseniális tervei alapján teleépítettek egy nagyszerű múzeummal, nem maradhat. Kell a hely FEDETT LŐTÉRnek. A múzeumot majd szétverik, aztán hajrá, célra tarts. Addig beporosodva, lelassítva vegetál. Ha így marad, az unokáimat biztos nem fogom oda vinni. Mit nézzünk rajta, a port? Ugyanez áll a Mezőgazdaságira. Időnként szóba kerül, hogy kidobják, aztán hogy talán mégse, addig is porosan, megrepedezve, leállva, szerencsétlenül, látogatók és új kiállítások nélkül szomorkodik a helyén. A Hadtörténetit a kaszinótulajdonos barom egyszerűen kidobatta a kaszárnyából, ahol 1918 óta állt, hogy beköltözzön a legszebb panorámájú termébe. Szólt, hogy dobják ki, és kidobták neki, azonnal. Mintha kidobnák a Deutsches Museumot a helyéről, mert az aktuális bajor ipari miniszter bele akar kőtözni. Észveszejtő. Mindenesetre a Hadtörténeti további sorsa végképp homály. A Közlekedésit egyszerűen eldózerolták. Először azzal a dumával jöttek, hogy a tetejit le kell bontani, mert vissza akarják csinálni a millenniumi cirkusz papundekli kupolláját a tetejére. A vonatokat, buszokat meg majd leviszik lifttel a pincébe. A hozzáértők és hozzá nem értők magától értetődő pampogására, hogy az, izé, nem olyan egyszerű, ner-kompatibilis volt a válasz: kuss. Eldózerolták, majd gondolkodni kezdtek, hogy most aztán mi a f.szt csináljanak. Mit, mit, hát a közlekedésügyi főmókusuk, Vitézy ötletére rendeltek egy nyilvánvalóan soha meg nem valósuló grandiózus tervet egy impi építésztől. Aki fejből tudja a menetrendet, csak tudja, kitől kell múzeumtervet rendelni. Terv van, múzeum nincs, van viszont a hűlt helyén osb-lapokkal kerített kavics, azt őrzi a Valton Szekuriti a mi pénzünkön. A én kedvenceim, aztán a gyerekeimmel a kedvenceink a Közlekedési, a Hadtörténeti, a Mezőgazdasági, a Néprajzi és a Természettudományi voltak. Azt hiszem nem nagyon múlt el olyan iskola- vagy óvodaév közbeni hétvége, hogy valamelyikbe be ne néztünk volna. A Közlekedésibe bérletünk is volt mindig. Az olyan príma volt, hogy a nagyfiammal kiskorában minden áldott hétvégén el kellett oda sétálni, attól fogva, hogy járni tudott. Marcika, merre menjünk sétálni? Kögylekedétyibe!!! És csillogott a szeme. Sose felejtem el. Ez mára mind nincs. Ezek a barmok, állatok, sötét, kultúragyűlölő balfaszok mindet elpusztították. És a ner többi borzalmas örökségéhez hasonlóan ki tudja mikor lesz képes egy esetleg egyszer elkövetkező jobb kor helyreállítani őket. Tippem, hogy abba az állapotukba, amiben mondjuk 2005-ben voltak, kb. soha. Sötét, sötét társaság. A legsötétebb bunkók uralma. (Kecskés Márton, Facebook)

[drakvuf]

szóval

voltam edzeni

aztán sétáltam két órát

aztán bevásároltam

aztán főztem

aztán takarítottam

és még vacsorát kell majd csinálnom, de milyen jó már amikor nem kell dolgozni és mindenre jut időm egy nap