#van remény

[imafraidmyself]

Nehéz reménykedni, ha már nincs miben

[eleterzesek]

Napfény

Hol a virág Nap felé fordul,

Lágyan melengetik sugarai,

Finoman élettel, túlcsordul,

De nem látja sötét madarait.

Kik, árnyékba bújva várták,

Addig míg a szirmai, boldogok

Hogy megszerezzék, nektárját.

Szárnyak dúltak, levél pofonok.

Mégsem pusztult el teljesen.

Csepegő virágporral ugyan,

Továbbra is a Nap felé elevenen,

Dülöngél, örömében éri a fényzuhany.

[elangane]

"Minden vég egy új kezdet"

[darkmisery]

Labirintusba veszve...

Időnként mindnyájunkban elkövetkezik az a időszak mikor úgyérzed lehúz az élet. Egyik nap még boldog és mosolygós vagy. Másnap már pedig ez az érzés egyről a kettőre megváltozik, hirtelen magadba fordulsz, lassan elmegy a kedved.. Mást sem érzel csak a fáradtságot, a megszokottan ismétlődő napokat, minden egyes napod ugyan olyan. Semmi változás. Monoton. Fárasztó. Szabadulni szeretnél. Feladnád az egészet.

Aztán eszedbe jut Ő.

A menedéked, a támaszod, aki erőt ad, aki miatt kitartasz...

Azt mondják.. Minden labirintusból ki lehet jutni. Az én labirintusom kiútja egyedül Te vagy. Szükségem van rád, tudom, csak az kellene, hogy feltöltsd elfáradt lelkem.

És mint, ahogy az elveszett ember is keresi az útvesztőből a kiutat. Úgy én is azt teszem, szakadatlanul. Mert erősnek kell maradnunk akármennyire nehéz is néha. S kitartóan várom azt a pillanatot, mikor újra karjaid között érezhetem magam, erős szorításában pedig érezni fogom mennyire is szükségünk van egymásra.

Így végül majd lassan, de biztosan... elérem labirintusom kijáratát én is.

[kockasajtoska]

Még vàrok, reménykedek mikor írsz…

De már nagyon kedvem nincs ahoz, hogy írjak is neked, mert egyszerűen úgy érzem, csak szórakozol velem, a végén az lesz, elfogy a türelmem, és végleg letiltalak…

Nem fogok várni rád hónapokat, hogy hátha lesz mégis valami….

[borealopelta]

KÓS HUBI TE KIBASZOTT VILÁGCSODÁJA 🥳🥳🥳🥳🥳

i'm gonna do it for real this time

[senki-hercegnoje]

Nem számít az ígéret, mert semmit nem jelent. Nem számít az eskü, a templom harangja, ��s a gyűrű sem ér semmit. Tudod, mi az ami fontos? A reggel neki elkészített kávé, holott napok óta nem beszéltek. Az este, amikor nem alszol, amíg nem tudod, hogy biztonságban haza nem ért. A kéz számít, amit megfogsz, amikor ellene fordul az élet. A napközbeni sms és telefon, amikor érzed, távol, mégis közel van. A csend fontos, amikor mind a ketten hallgattok, mégis benne van minden, a remény, hit, szerelem. A perc fontos, amikor mennél, mégis megfordulsz, mert tudod, bármilyen nehéz is, vele szép az élet. Mert hiába minden szó, és ezer dolog, amit nem tudtok megbeszélni. Ostoba szavak, ami semmit nem ér. A tettek, a reggeli kávé, a mosoly, az ölelés, a kitartás, a szerelem az, ami számít. 🌸

[szeresdmagadlegyonmagad]

~A férfi akit sosem szerettek igazán, egy szép napon találkozik majd azzal a nővel, akivel sosem bántak jól azelőtt. Végül a két sebzett szív gyógyítja meg egymást! Mindig van remény!~

[pokmajom]

Magyarországon is vannak dolgok, amik működnek.

Nem sok, de vannak. Használod őket és úgy érzed, van még remény. Lehetne ez egy normális ország, csak több kéne ezekből a dolgokból, mondod magadnak és szinte már látod, ahogy leomlanak a folyamatos hazudozás paravánjai és mögülük előtűnik egy másik ország, ahol kitalálnak és bevezetnek dolgokat, amik működnek.

Aztán jönnek az álomgyilkosok és kiveszik az agglomerációs Volánbusz jegyvásárlás lehetőségét a BudapestGO appból. Semmi figyelmeztetés, vagy ilyesmi, de még át sem teszik az amúgy is teljesen szar MÁV appba. Gondolom, hogy még jobban fájjon a valóság, hogy nem bazmeg, nem lesz itt soha semmi, csak lopás, hazudozás és rombolás.

Na mindegy, tudtam, hogy ez lesz és minek jöttem ide.

[ajtostolahazba]

Na Rákthread apáról újabb fejezet.

Most vagyunk itt, neki még folyik az infúzió, én várok. Másfél óra kőkemény meló volt összevakarni magam, miután a dokival beszéltem. A majfunkció szar. Nem tudni, hogy azért, mert hat a kezelés és pusztul a rák, vagy azért, mert terjed. Megkapja a kezelést, de (és itt veszjóslóanrám nézett) közeledünk a lehetőségek végéhez. Amikor feljöttünk a kezelőhelyiségbe, ahol kb.30-an kapnak egyszerre kemót folyamatosan, a nővérke mondja, hogy a kezeléskérő lemaradt, szaladjak már le érte. Szerintem nem véletlenül maradt le... az orvosunk egy fiatal, de nagyon lelkiismeretes doki, szerettem volna beszélni vele. Mondtam, hogy esetleg nem lehetne-e, hogy ha be kell fejezni, akkor azt úgy mondjuk meg, hogy az ne úgy hangozzon, mint egy halálos ítélet... azt mondta, tök korrektül, hogy ezt se így(és a szívére tette a kezét), sem etikailag nem teheti meg. Kíméletes lesz, de hazudni nem fog. (Mondjuk ezt én se kértem volna.) Tudja, hogy ez mennyire fájdalmas, de amíg hite van a betegnek, addig remény is van. Ha a beteg feladja, akkor egy kemó se segítene." A maga apukája élni akar, és higgye el, ha eljön az idő, ő készen fog állni. Maga nem lesz késze erre soha, de ő igen."

Szóval mostmár kicsit nyugodtabb vagyok, de szegény pszichológusom kurvára meg fog dolgozni a pénzéért...

Ez asszem az alkudozás fázisa. A tagadás és a düh megvolt. Nem vagyok jól. Egész hazaúton ezen agyaltam. És fura, mert mindamellett, hogy ez egy kurvanagy gyomros volt, valahogy mégis segített. Mert most először nem az onkológus ült velem szemben, hanem az ember. Aki nap mint nap ezt látja, emberek és családjuk heroikus küzdelmét, ami túl sokszor nem lesz happy end, de valahogy az első sokkon túl mégis...az a mondat, hogy " ő készen fog állni", az megnyugtatott. Hogy velem mi lesz? Ami mindenkivel, aki gyászol. De ez nem is számít. Ha ő készen lesz, tényleg, és megbékélve fog elmenni, ha eljön az idő, az nekem elég. 9. hónapja toljuk ezt. Hol elveszetten, hol reménnyel telve... alkudozom... még kérek időt!

[imafraidmyself]

Annyira hozzászoktam a boldogtalansághoz, hogy kiiktattam az életemből a reményt, mert attól féltem, hogy az csak újabb szenvedéshez vezet

Melanie Milburne

[egy-lany-blogja]

Mindannyian vágyunk valamire, vagy valakire. Erről szól az élet, a vágyról. Van, aki otthonról álmodik, ami az övé, és nem veszi el senki. Van, aki társra vágyik, aki majd a sírig elkíséri.

Lesz, aki gyermeket akar, minden áron, bármi áron, akit óvhat egy, és ezer életen át. Sokan vannak, akik munkára vágynak, ahol önmaguk lehetnek. Van, aki mindent odaadna, szépséget, pénzt és karriert, mert egészségről álmodik. És lesz olyan, számtalan, aki ma is kenyérbe csomagolt szeretetért koldul majd az utcán.

Vágyunk, mert vagyunk. Ezer féle álommal, de a lényeg mégis ugyanaz. Reggel felébredni, és érezni, értelme van az ébredésnek. Legyen borús vagy napfényes a reggel, mind ugyanazt akarjuk. Érezni, hogy dolgunk van benne, hogy a sors ránk is vár, hogy van még út, egyetlen apró remény, arra, hogy megélhetjük, átéljük a csodát. A csodát, amit úgy hívunk, boldogság. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[pajjorimre]

Asszem semmi nincs

ami egy képben jobban összefoglalja Mo 30 évét, mint a 98-as, vadul rozsdásodó Suzuki swift hátulján a Forever Living és a NagyMagyarország matrica a Foodora alatt. Minden elveszett remény benne van ebben a 4 dologban.

[azsofiaa]

“miattad tartottam ki, mert láttam van még remény

és most újra tönkre megyek, mert ismét nem vagy az enyém”

[loyalcreature]

A fájdalomban van egy különös szimmetria. Egyrészt a kínok kínját éled át általa, viszont ott van benne a remény, hisz ha egykor nem lettél volna jól, most nem fájna

[mrstoldi]

Hiányzol.

Hiányzik, hogy olyan dolgokról beszéljek veled, amik zavarnak, dolgok, amik megnevettetnek, és amik egyszerűen nevetségesek.

Hiányoznak a tervek veled.

Hiányzol éjjel és nappal is.

Semmi jóra nem emlékszem nélküled.

Hiányzol munka közben és amikor főzök.

Azt hittem nem fogsz hiányozni ha elfoglalt vagyok.

De minél több dolgom van, annál jobban hiányzol.

Hiányzol egész nap. Hiányzik a remény, hogy valami nagyszerűek lehetnénk, és hiányzol, hogy az életem része lehetnél.

Hiányzol, Babe