#város-rehabilitáció

[davidekker]

Freiburg is elég bringaközpontú város ezért:

-Három hasonló helyről tudok a városban ahol szereldmagad kuckó is van. Dobokra van feltekerve nemtom hány méter biciklilánc, dobozokban púposan áll a bontott alkatrész, pl.: agyak, váltók, Klickfix gyerekülés adapterek, húzott acél DT küllő. Plusz van a helyi strandon egy csücsök, ahol szerdán és szombaton délután egy önkéntes segít neked bringát szerelni. (Erre régebben egy kocsma is vállalkozott a központi vasúti pályaudvartól két percre. Nagyon jó szerszámaik és tudásuk volt, úgyhogy RockShox teleszkópok komplett szimmeringcseréjét meg lehetett náluk csinálni.)

-Laktan a Vauban városrészben, ahol kb minden harmadik társasháznak van egy szervíz része. A környékünkön pedig a Nebenan appon keresztül lehet szerszámot vagy segútséget kérni a környéken élőktöl.

-A város és a Deutsche Bahn állomásai évente kétszer-háromszor szerveznek a használhatónak kinéző bringákra árverést. (Amikor megjelenik a narancssárga figyelmeztető matrica a sokáig állva hagyott bringákon, a kerekeket lopják el a leghamarabb. Én ekkor még mindig találok egy csomó dolgot rajtuk, amit fillérekért el lehet passzolni)

-A nagyjából lecsupaszított és a helyrehozott bringákból egy kukás konténrerre valót elvisznek kb háromhavonta a menekült szállókra. Volt már, hogy összekötötték a nőknek tartott bicikli oktatással.

-A szeméttelepről bármi bármikor kihozható amikor azt leadják, de nem raktároznak el semmit. Néha látok olyanokat, akik bringákra utaznak, és várnak ott egy napot. A roncstelepről is remek bringavázakat lehet összeszedni. Van annyi bennük, hogy a legtöbbször nincs egymásra hajigalva minden váz, hanem sorban állnak egymásnak támasztva. Egyszer néztem át egy ilyen kupacot, de nekem marhára nem érte meg.

-Van kontaktom két társasházakat kezelő cégnél, hogy hívjanak, ha le kell vágniuk egy jól kinéző, de elhanyagolt bringát.

Párom most mondta nemrég, hogy nőibb bringát szeretne, sárvédőkkel. Valszeg mostmár jó szívvel hozhatom majd el azt az aluvázast, amit láttam az onkológiai intézet rehabilitációs szárnya előtt lassan ráfolyt rozsdával és kosszal belepődni.

Aki keres az talál.

A lokál szeméttelepen, ahol épp ajtókat javítgatunk, van egy ilyen műhely, ahol a szemétre hajigált bicikliket javítgatja 4 csávó és adják el kicsi pénzért (<200€) a régi, de használhatóra reszelt bringákat

Elég menő dolog ez

[kerteszallas]

városrehabilitációs ügyintéző

A Főpolgármesteri Hivatal Városrehabilitációs ügyintézői munkakörben keres kollégát.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A Várostervezési Főosztály, Építészeti Osztály, Városmegújító Csoport szakmai feladatkörébe tartozó feladatok ellátása; ezen belül közreműködés: a főváros komplex közterületmegújítási projektekben,a városrehabilitációs programokban,a főépítészi állásfoglalások előkészítésében,a fővárosi fejlesztések véleményezési szakaszában,a fővárost érintő…

[bajnokokreggelije-blog]

Augusztus 31, a Nulladik nap

Egy évre tervezek.

Az iskolai évhez fogok igazodni és ezt a naplót szeptember 1-én kezdem el vezetni.

A történet maga az élet, de a neveket azért kicserélem.

2020-at írunk. Mikor éjfélkor elpukkant a pezsgő még gyanútlanul tekintettünk erre az évre. Én akkor a hónap végét vártam, hogy elutazzak Londonba Eviehez. A hírekben már akkor is lehetett olvasni egy járványról, ami - bár ezt akkor még hittük is, nem is - átterjedhet Európára. Becsomagoltam a szép új bőröndömbe, picit átgondoltam az útitervemet és január 31-én felszálltam egy Londonba tartó járatra. A reptéren minden sornak a végére álltam és a rep��lőgépre is utolsónak szálltam fel. Eldöntöttem, hogy most lemondok az Itsuról - pedig annak Evievel már hagyományt teremtettünk - máshol sem eszem nyers halat, sushit és mindenhol igyekszem majd kerülni a tömeget. Eviet picit letaglóztam amikor a St. Pancrasről hazafelé ő a bőröndömet vonszolta én pedig előadtam neki az elképzelésemet a szükséges óvintézkedésekről és arról, hogy mi várhat ránk a következő hónapokban. Szegény még ki sem heverte hogy előző nyáron kitörtem a lábam, három hónapig mankóztam, aztán októberben megműtötték a térdem, hogy több hónap intenzív és fájdalmas rehabilitáció után többé-kevésbé visszatérjek a normális életemhez, mielőtt májusban ismét a kés alá fekszem. Január végén alig vártuk, hogy viszontlássuk egymást, összeölelkezzünk és a Londonban töltött napok minden percét kihasználtuk, hogy testben és lélekben közel legyünk egymáshoz. Kipihenten, vidáman érkeztem haza. Néhány nap múlva azonban rádöbbentem mennyire vágyom vissza. Mindig nehéz elszakadni Evietől, de idén ez más volt. A terápiában eltöltött tavalyi év nyilván átkattintott ezt-azt az agyamban. Február közepén bejelentettem itthon, hogy szeretnék kétlaki életet élni. Másképp ugyanis nem tudom garantálni magamnak a szükséges énidőt. Beletelt néhány napba mire komolyan vettek. De az az igazság, hogy én nagyon komolyan elkezdtem tervezgetni a jövőmet, a változásokat. Egy hónapba sem telt mire rájöttem, hogy a szabad élet elúszott. Még mielőtt a város legtöbb lakója felfogta volna, én meghallottam a kalitka ajtajának nyikorgását, aztán tehetetlenül néztem végig ahogy ránk csukódik.

Március 12-én megálltam az iskolával szemben, vártam, hogy Pan felbukkanjon, közben végiggondoltam hogyan fogalmazzam meg a mondandómat, hogy ne ijesszem meg a szükségesnél jobban. Mikor beült a kocsiba megkértem, hogy gondolja végig milyen holmijai vannak a suliban, amikre a következő hetekben szüksége lehet, vagy csak sajnálná otthagyni ha hosszabb ideig nem jöhet érte. Értetlenül nézett rám, kicsit talán bosszankodott is, de végül visszament és összeszedte a cuccait. Csütörtökön és pénteken orvosi igazolással itthon maradt, pénteken délután elmentem Daveért a munkahelyére. Egy nagy szatyorral a kezében hagyta el az épületet. Akkor mi már tudtuk, hogy hétfőn reggel senki nem megy sehova. Megterveztem a bevásárlást, beszereztük amire a következő hetekben szükségünk lehet, talán még többet is.

Vasárnap pedig hivatalosan is bejelentették a vészhelyzetet, kezdetét vette a bezártság.

A hétköznapi bosszúságoktól eltekintve mi hárman jól vagyunk egymással. Egy kellemes méretű társasházi lakásban élünk, az agglomerációban, egy akkora városban, ami még elég kicsit ahhoz, hogy nyugis legyen, de már elég nagy, hogy biztosítson mindent, ami a kényelmes élethez szükséges. Jól felszerelt háztartást viszek, szinte mindenhez van egy-egy gépem. Dave tudja, hogy egy férfinak is be kell segítenie a háztartásban ha nem keres annyi pénzt amivel meggyőzheti a nőjét, hogy ne dolgozzon. Kedve viszont nincs hozzá. Dave jó ember és szeret engem, ezért tennie kell valamit ezzel az ellentmondásos helyzettel. Ő a háztartási gép vásárlásban látja a megoldást. Én pedig szeretem a jó gépeket és a gépek is szeretnek engem. Az önkéntes karantén első heteiben nagy élvezettel sütöttem-főztem, rendezgetettem az éléskamránkat és mindenfélét a lakásban, próbálgattam a kovászolást, palántákat, fűszernövényeket vettem és ültettem és közben azon járt a fejem mit kezdjek egy olyan helyzettel, ami nemcsak az én képességeimet haladja meg, de nincs élő ember a Földön, aki már átélt volna hasonlót.

Az tetszett, hogy mindannyian otthon vagyunk, meg az is, hogy több figyelem jut egymásra, de voltak napok amikor feszült voltam a bizonytalanságtól és a kontrolvesztettségtől. Mert nem volt tervem egy ilyen helyzetre. Pedig nekem mindig van tervem, A, B és néha még C is.

Davet lekötötte, hogy berendezkedjen az itthoni munkára. Örültem, hogy két éve megvettem neki álmai monitorját, meg hogy hazahozta a majdnem hibátlan irodai székét, amit a cég leselejtezett. Pan rendet csinált a szobájában és rájött, hogy neki is mindene megvan az itthoni tanuláshoz. Nekem pedig végre megcsináltuk az irodasarkot a hálószobában, amit évekkel ezelőtt kitaláltam és minden rendelkezésre is állt a kivitelezéséhez.

Reggel együtt keltünk, hétkor reggeliztünk, egykor ebédeltünk, a kettő között mindenki a saját asztalánál tanult vagy dolgozott. Ezt az idillt kezdetben délelőtt tizenegykor megtörtük, hogy meghallgassuk az Operatív Törzs aznapi előadását, aztán néhány hét alatt a nyunyókák varázsa megkopott, a kezdeti nehézségek már nem adtak felmentést a munka és a tanulás alól, maradtak ugyan zavaró tényezők, de mindenki tette a dolgát ahogy tudta. A húsvét jól telt, talán nem szép dolog, hogy ezt mondom, de nem hiányozott a családi összejövetelek semmitmondó egyhangúsága. Lecsúsztam a lépcsőn, megsérült a műtött lábam, nagyjából hat hét alatt jött helyre, ezért elmaradtak a délutáni sétáink. Pan meglepetés szülinapot szervezett Davenek, a barátai videóüzenetben köszöntötték fel és házi pasticciotiból csináltunk neki szülinapi tortát.

Pan szeret itthon lenni, de az nem jött be neki, hogy az iskolábájárás azt jelenti, hogy az ágyától két métert sétál, majd leül egy monitor elé. Mikor június közepén véget ért az iskolaév mindannyian megkönnyebbültünk kicsit. Nyáron sikerült kialakítanunk végre a medence helyet a teraszon, majd július közepén megérkezett a medence is. Erre szinte napra pontosan egy évet vártunk és ezen a nyáron ez a medence volt hivatott pótolni számunkra a nyaralást. Kialakítottunk egy kellemes sarkot a teraszon ahol tudunk vendégeket fogadni, mert abból amiket összeolvastam úgy gondoltam a szabadban minimális a fertőzésveszély. Evie lánya néhány hónapig itt lakott a közelünkben, így ha jó volt az idő és nem fáradt el nagyon a munkahelyen átjött. Néha más barátaink is. Ezek klassz napok voltak. Augusztus elején Evie is hazajött, de akkor már nem ölelkezhettünk. Az autoimmun betegségem miatt nekem fokozottan vigyáznom kell magamra, meg másoknak is rám. Ezt Evie nagyon komolyan vette.

Márciusban kialakítottuk a mi kis saját eljárásrendünket, a távolságtartás, vásárlás, fertőtlenítés és egyéb óvintézkedések tekintetében. Azóta is csiszolgatjuk. Amikor kitört a nagybetűs nyár, kinyitottak az éttermek, szállodák, mozik, strandok, fagyizók és megindultak a népek, hogy kifüstöljék magukból a karantén alatt felgyűlt feszkót, elküldjék a gyerekeket nagyihoz, táborba, vagy bárhova csak ne legyen már otthon, megkönnyebbülten értesüljenek a hírekből az Operatív Törzs utolsó részének megindító pillanatairól - mert addigra már senki sem nézte -, a morzsákkal együtt kiszórják a táskájukból a kézfertőtlenítőt, hogy aztán elfelejtetsék visszatenni, mint Pistike az ellenőrzőt a Mikulás előtti héten és szétszélednek minden irányba, amit csak a költségvetésük megengedett mi még mindig tartottuk magunkat a Szent Eljárasrendhez.

Egyébként már unjuk, egyébként észrevesszük amikor megmosolyognak, egyébként én különösen nehezen bírok magammal, mert Pan szerint ha engem valaki elhív egy holnapi buliba én már ma este megyek, ő meg a nyáron majdnem átalakult vámpírrá. Délután kettőig ki sem nyílt a szobája ajtaja, aztán éjfél körül azt se tudtuk hogy sunnyogjunk el Daveel lefeküdni, mert Pan addigra érte el az üzemi hőfokot és a vérünket szívta, hogy milyen mi nyámnyilák vagyunk, hogy nem sorizunk, dumcsizunk, társasozunk vagy nem segítünk valami ötezer darabos puzzle kirakásában. Elmaradtak a családi reggelik, a családi ebédek, a közös főzés, a teraszon grillezés, a séta, a nagy lakásszépítő tervek, az éléskamrába meg beköltözött az egér és összeszart mindent.

Én néha azért elszöktem itthonról egy másik barátnőmhöz, aki szerencsére nagyjából annyira józanul tudta olvasni a rémisztő híreket, mint én, és nagyjából ugyanannyira csapta ki nála a biztosítékot a maszktalan víruspartizánok korzózása, vigéckedése mint nálam. A kimenős esték után hazaérve kattant a zár és fejemben a felismerés, hogy másnap reggel ismét indul a műszak, felveszem a kényelmes papucsot meg az óvó nénis mosolyomat és etetem, öltöztetem, megbékítem, vigasztalom, szórakoztatom az én két lusta, unatkozó, nyafogó lakli tinédzseremet.

Augusztus elején ránéztem mit tudunk az iskolakezdésről. Aztán a biztonság kedvéért meg is kérdeztem olyanokat, akik ilyen helyen dolgoznak, hogy ők mit tudnak és megbizonyosadtam róla, hogy senki semmit. Akkor már józanul gondolkodva kirajzolódott előttem a szeptember elsején induló élőalanyos emberkísérlet képe, ezért kérelmeztem Pan számára az egyéni tanrendet.

Bár a hivatalos papír még nem érkezett meg, de Pan megkapta az engedélyt. Ma eldőlt, hogy Davenek heti két napot kell majd bejárnia az irodába, maszkban. Én továbbra is itthonról dolgozom, bár lesznek alkalmak amikor maszkban és távolságtartás mellett felkeresek majd ügyfelet, bankot, ilyen-olyan hivatali helységeket, hogy az üvegszálon átüthetetlen ügyekre is találjak valami megoldást.

Tekerjük a mókuskereket, nekimegyünk a második gimis évnek, visszahozunk az edzésből-kultúrából-barátságokból amit tudunk, etejük a kovászt és megpróbálunk annyit megőrizni a józan eszünkből, amennyit lehetséges.

Holnap elstartolunk!

[aranysziv]

"És téged büntet végül önmagáért. Ma már tudom, hogy ez nem szerelem. Ez az a téboly, amit a másiktól átveszel... Egyre apad a belső tartalmad, és egyre tágul benned az űr, ami a másik tükröződése. A józan kötődés nem ilyen. Ez delírium, függőség. A délibáb űzése. És végig azt mondogattam: ő az én kis csodám. Ami csak egyszer történhet meg. És ezért neki lehet. Neki mindent lehet velem. A világon mindent, mert ő egy csoda. Lófaszt! Csoda nincsen. Azt fogod érezni, hogy átment rajtad egy úthenger..."

"... és amikor aláereszkedtem, és hagytam, hogy érintsen, éreztem, hogy minden egyes mozdulattal megy ki belőlem Dávid hatalma, nyoma, ereje fölöttem. Még ha fájdalmas is, a fájdalom viszi ki, és amikor megtapasztaltam, hogy még élvezni is tudom az együttlétet úgy, hogy ő nincsen ott és nincs jelen, végképp összeomlottam, hogy Istenem, hát tényleg nincs örökkévalóság, még bennem sem. De meg is könnyebbültem: nő vagyok még, maradtam és lehetek, mással is és máshol is. Hogy ez nem ő volt bennem, kizárólagosan, ahogyan hittem, hanem én voltam, saját magam, s a képességem a kapcsolódásra, ami itt maradt velem, az enyém, nem vitte el, mégsem. Hiába fejezte le a szeretet fogalmát, én megmaradtam. És a gyász is, hogy nincsen többé, és hogy nem lehet folytonosság a szeretetben, ezért szükségszerűen tovább kell lépnem."

"Az első fázis..., [hogy] bevetted a drogot, a szert. Számára ez nem más, mint kéjes hatalomgyakorlás, ő ebből nyer eszement energiát, neki nem te vagy fontos, hanem ez az erő, amit ily módon aktivál. A második etap aztán a lebecsülés lesz..., pont azt öli ki belőled elsőként, ami tetszett neki benned, mert az vagy te, és a függetlenséged veszélyes rá nézve. A kezdet sosem fog visszatérni, de ezt te még sokáig nem fogod elhinni. A harmadik fázis az eltaszítás..., te kapcsolatot hittél, a másik csak élvezetet és hatalmat akart felelősségvállalás nélkül, mindaddig, amíg ezen igénye ki nem elégült. Egy ilyen kapcsolat után nemcsak a kapcsolatot, hanem a teljes identitásodat veszíted el.... Miután nagyjából összeraktam a működési mechanizmust magamban, az ezt követő időszak a józanodásé volt már számomra..., hogy ez bizony nettó átbaszás volt. Ez fájdalmas és kínkeserves felismerés, de mégis megerősítő és felszabadító is. Azért szenvedtél végig, mert az egész nem volt igaz. Valós szeretetre nem képes a karakter. Nem azért, mert te nem érdemelhetnéd meg. Hanem mert egyszerűen nem képes... Ezután jött a teljes elhatárolódás és önmagamban eltöltött belső idő, majd a határaim védelme és építő kapcsolatok és tevékenységek óvatos beengedése egy ajtón. Végül pedig a rehabilitáció..., majd az életfogytig szinten tartás, amely során folyamatosan erősítened kell önmagad, és felismerned és távol tartanod a bántalmazást."

"Egy hideg csapolt és meggyes sört kívántam meg, elindultam, és amíg korábban azt éreztem, hogy bárhová megyek, elvette tőlem a várost, mert mindenhol ott az emléke és a lába nyoma, nekem pedig gyakorlatilag újra kell tanulni a várost, hogy úgy lépjek a kövekre, hogy az ne fájjon, most azt éreztem, hogy a várost visszavettem, a város az enyém, és benne emelt fővel lépkedek. Az első időkben nagyon erősen poszttraumás reakciókat váltott ki minden, bármerre is mentem: gyomorgörcs, reszketés, hányinger. De szét kell esni, össze kell törni és le kell nullázódni ahhoz teljesen, hogy egy radikálisan más működésben építkezhessen újra egy ember. Aztán egy nap észrevettem mégiscsak, hogy a levegő tele van nyárral és élettel. Hogy az emlékek leszelídűltek bennem. Megmentettem magamat, mást már nem kell megmentenem. Ezt a bőröndöt letettem. Dolgozom. Szeretek. Élek."

Tisza Kata: Kékre szeretni

egy könyv, ami nagyon sokat segít feldolgozni nekem a történteket, és a következményeket, amik bennem mennek végbe. furcsa átadni magam valami újnak, valami sokkal könnyebbnek, de jó érzés. "valamiért őszintébb vagyok veled, mint magammal". ezt nem te mondtad, nyilván, hanem valaki más nemrég. azóta folyton visszhangzik a fejemben ez a mondat. lehet ez ilyen is. mármint jó. régebben tényleg azt hittem, hogy ez rajtad kívül elképzelhetetlen és lehetetlen. de most megtapasztalhattam, hogy iszonyú nagy különbség van az egészséges - vagyis egyenrangú és konszenzusos -, és a patológiás - azaz erőszakos és konszenzus nélküli - együttlétek között. ma már tudom, hogy hol vannak a határaim, hogy mikor érzem és mikor kell kimondanom, hogy NEM, és hogy mi a jó nekem a szervilitás keretein kívül, amikor már nem akarsz mindenáron a másik igényeinek vagy elvárásainak alárendelődni. de a legjobb, hogy nem is kényszerítenek rá, mert neki ugyanúgy fontosak a tieid is, nemcsak az övé. nem önző, és nem fél attól, ha szeretetről vagy felelősségről van szó. sokáig felfoghatatlan volt, hogy az az ember, amilyennek megismertelek régen, és amilyen valójában vagy, az nem ugyanaz. a kontraszt miatt hamarabb kérdőjeleztem meg saját magamat, mint téged, pedig semmi okom nem volt rá, ez volt a lehető legabuzívabb hozzáállás magamhoz, és már bánom. de hasznos lecke volt, tudok belőle építkezni. közted és köztem az érvényes valuta az érzelem volt, legalábbis a részemről, és ezt te nem bírtad elviselni. és azt hittem ez az én hibám, de ez nem igaz. ennek a súlyát kellett cipelnem végig, miközben ez nem az én terhem volt. végkimerítettek az ellentmondásaid. egyszerre sóvárogsz és rettegsz a szeretettől, de ez szélmalomharc. csak akkor voltál igazán jól, ha nem voltál teljesen benne a szituációban, hanem ha kicsit mindig kívül voltál belőle, nem adtad át magad teljesen, ha van egy kis titkod, csak úgy érezted magad biztonságban és kellő távolságban tőlem. de ennek nem engem kellene, hogy felőröljön, hanem téged, vagyis nem rám hárítani a problémát, vagy másra, hanem segítséget kellene kérned. igazi segítséget. velem ezt megtehetted, velem végig táncolhattad azt az ördögi táncot, de senki nem érdemli meg azt az ürességet. azt a fojtogató, égető, kínzó érzést, amit nem engedtem magamnak érezni, amit elnyomtam, mert rólad volt szó, és közben belül teljesen szétfeszített. te sem érdemled meg, de ezt neked kell feldolgoznod, és nem baj, ha nem megy egyedül. de valamit tegyél ezért, lépj. nem miattam, velem már vége, hanem magad miatt.

Lesétálok a partra Könnyeimet Dunának eresztem Itt szerettelek először és itt siratlak el utószor Szerelem

Lefekszem egy kőre S belesírlak a város fényeibe Nem vagy itt, sosem voltál Most értem csak igazán Szerelem

[korkep-blog]

Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt - VII. rész.

A cseh-szlovák hatalomátvétel nem állt meg Losoncon, az az Ipoly teljes vonalára kiterjedt. Piccione tábornok azon önhatalmú döntése, hogy a területfoglalást az Ipoly déli partjára is kiterjeszti, kiváltotta a magyar kormány ellenállását.

A sorozat eddigi részei itt,  itt, itt , itt, itt és itt olvashatók.

  Az előző részben leírt, drámainak is mondható események nem véletlenszerűen alakultak ki. A cseh-szlovák hatalomátvétel nem állt meg Losoncon, az az Ipoly teljes vonalára kiterjedt. Piccione tábornok azon önhatalmú döntése, hogy a területfoglalást az Ipoly déli partjára is kiterjeszti, kiváltotta a magyar kormány ellenállását.

    A területfoglaló-bizottság Losoncról rendszeres „kiruccanásokat” tett a környékbeli vasúti állomásokra. Nem volt mind sikeres, 1919. január 25-én egy végzetes utat tett Balassagyarmatra. A bizottságot ott hajnalban magyar irreguláris katonai egység támadta meg és ejtette fogságba. Jozef Bušek ellenőr súlyos sérüléseket szenvedett.

    A Losoncról kiküldött segélyvonat este érkezett vissza a légiósokkal. Meg kellett hátrálnia  a magyar páncélvonat elől. Hazahozták magukkal egy megölt tisztet is. A területfoglaló bizottság vonatának személyzete másnap, gyalog érkezett vissza. A területfoglaló bizottság tagjai a Csehszlovák kormány beavatkozásának  nyomán csak három héttel később jöhettek vissza, a súlyosan sebesült tagjuk (Bušek) kivételével, aki Budapesten, kórházban feküdt.

  Utóbbi sorsáról nem voltak információk. Pavel Kompiš, losonci vasúti hivatalnok a veszélyek ellenére elutazott Budapestre, hogy megkeresse Bušeket. Sikerrel járt, de a hazautazása útján valaki elárulta őt, letartóztatták és börtönbe zárták. Csak a  csehszlovák kormány beavatkozása után sikerült őt kiszabadítani.

    „A Losonc  elfoglalása utáni szolgálatok nem voltak nehezek, de veszélyesek” – jegyzi meg a vasúti emlékkönyv. A demarkációs vonal az Ipoly vonalában haladt valamint a Losonc – Fülek vasút vonalon, a Losonctól 6 km-re lévő galsi megállóval. Losonc elfoglalása után a Losonc-Rimakokava és a Losonc-Gács helyi vonalakon a magyar menetrend szerint folyt a közlekedés. A Losonc-Balassagyarmat vonalon leállították a forgalmat.

    A magyar kormány eközben értesítette az Ipoly menti egységeit, hogy Piccione tábornoknak nem állt jogában az Ipoly déli partjára áthelyezni a demarkációs vonalat. Kijelentette, hogy nem ismeri el a döntését és január 29-én 24 órás ultimátumot adott a csehszlovák katonaságnak arra, hogy visszatérjenek az északi partra.

    A magyar „bolsevik egységek” még az ultimátum kihirdetése előtt, január 29. éjszakáján megtámadták a balassagyarmati helyőrséget és a dejtári és drégelypalánki gyenge őrjáratokat. A balassagyarmati csehszlovák helyőrség (erős golyószórós egység és utászszakasz) védekezett a túlerő ellen és csak a muníció elfogyása után adta fel a harcot. A katonák egy része megpróbálta átúszni az Ipolyt, hogy ne essenek fogságba. Négy katona vízbe fulladt.

    Délután a 34. ezred egy páncélozott vonatszerelvény támogatásával Ipolyságról indulva megpróbálta visszaszerezni Drégelypalánk vasúti állomását. A támadás főleg a magyar golyószórós túlerő miatt sikertelen volt, és az ezrednek vissza kellett vonulnia Ipolyságra.

    Másnap 10.00 órakor lejárt a magyar ultimátum. A magyar hadsereg a válaszra való várakozás nélkül a teljes losonci csoport szakszán támadásba lendült. Chlupáč őrnagy saját felelősségére parancsot adott a szétszóródott szakaszoknak, hogy vonuljanak vissza az Ipoly északi partjára. Nagyon jól tudatosította, hogy a déli parton nem tudják  megtartani az állásaikat.

    Mivel az Ipoly-völgye télen mocsaras és átjárhatatlan volt, visszavonulni csak a szilárd átjárókon lehetett. A Litkén, Nógrádszakál és (Ipoly) Tarnóc községekben lévő helyőrségek nem tudtak visszavonulni, fogságba estek.

    Losoncon a magyarok azt várták, hogy a magyar katonaság bejön a városba. A lázadást és vérfürdőt csak gyors és rendkívüli intézkedésekkel és túszejtéssel lehetett megakadályozni.

    A harcok január 30-án fejeződtek be, a csehszlovák katonaság visszavonulásával az Ipoly túlsó oldalára. A 34. csehszlovák ezred 45 katonát vesztett (közülük egy tiszt), 19 sebesültje volt és 219-en estek fogságba (7 tiszt).

    Február 2-án a Losonc alatt elhúzódó demarkációs vonal mentén folytak harcok. Ekkor terjedt el, hogy Losonc magyar lakossága fegyveres felkelést készít elő, amelynek egyik következménye volt az előző részben leírt eseménysor.

    A város lakói február 5-én tudták meg, hogy az entente hatalmak megállapították az ideiglenes határvonalat. Ennek következtében a határokat le kellett zárni és a két terület között megszűnt minden határforgalom. Aki utazni akart ,annak útlevelet kellett szereznie. Rövidesen megtiltották a külföldi, azaz magyar nyomtatványok terjesztését is.

    Az ezt követő napokban a magyar katonák tűz alatt tartották a folyó partján járőröző csehszlovák katonákat. Nagyobb összetűzésre 1919. február 6-án a Losonctól délkeleti irányban lévő Galsa község mellett került sor. Itt két magyar szakasz megtámadta az ottani csehszlovák őrséget, a tűzharcban két cseh katonát lelőttek, egyet megsebesítettek. A 80 fős magyar csapat támadására a délutáni órákban került sor.

  A cseh-szlovák 7. hadosztály parancsnoksága másnap parlamenteket küldött a magyar oldalra, hogy tiltakozzanak az Ipolyon túli területek megtámadásáért. Egyúttal értesítették V. Šrobár minisztert és Vixa ezredest a támadásról, mert attól féltek, hogy ez egy nagyobb méretű magyar támadás előfutára volt. Piccone ezredes elrendelte a Losonc melletti csehszlovák egységek megerősítését a zólyomi 35. ezreddel, ha arra Zólyomban nem lesz szükség.

    A demarkációs vonalon gyakorta került sor fegyveres összetűzésekre, melyek során többen megsebesültek, mások elestek. A harcokban elesett csehszlovák katonákat ünnepélyes szertartás keretében Losoncon temették el. A szertartásokon a Cseh-Szlovák Köztársaság támogatói közül sokan vettek részt.

    1919. február 11-én a szlovák vasutak magyar nemzetiségű alkalmazottjai általános vasutas sztrájkot hirdettek. Leállt a Losonc-Rimakokava vasúti közlekedése is. Egyedül az ipolyberzencei (Breznička) vasúti állomáson nem sztrájkoltak.

  A sztrájknak elsősorban gazdasági okai voltak. Az államfordulat után meredeken emelkedett a drágaság, ezért a magyar kormány 300-400 korona ún. fegyverletételi drágasági pótlékot fizetett a magyar vasutasoknak. Ezt a pótlékot a csehszlovák kormány nem ismerte el, s nem fizette ki, azzal a kitétellel, hogy a fizetések majd utólagosan és egységesen lesznek rendezve. Ennek eredményeként a vasutasok csak havi 100-200 korona fizetést kaptak, melyből a családok nem tudtak megélni. A vasutasok így jó eszközei lettek az agitátoroknak. A sztrájk gyorsan terjedt, ahhoz több mint 10 városban csatlakoztak további alkalmazottak.

    A sztrájknak, mint említettük, eleinte gazdasági okai voltak, de fokozatosan államellenes akcióvá alakult át. A Csehszlovák vasutak igazgatósága a helyzetet úgy oldotta meg, hogy Csehországból, Morvaországból és Sziléziából küldött vasutasokat. Február 10-én felszólították a sztrájkolókat, hogy azonnali hatállyal vegyék fel munkát. A sztrájk ideje alatt csak a szlovák és cseh vasutasok dolgoztak. Kevesen voltak, és folyamatosan ki voltak téve a sztrájkolók támadásainak. Ezek az alkalmazottak rendkívüli jutalékokat kaptak a fizetésükhöz.

    Az állam ezen, átgondolt intézkedése ellentéteket váltott ki a sztrájkolók között, aminek eredményeként sokan közülük február 11-15-e között visszatértek a szolgálataikba. Azok, akik ezt megtették, újra felvételt nyertek a szolgálatba.

  Losoncon az olvasztóműhely személyzete csatlakozott először a sztrájkhoz, a többiek követték őket.  Két hivatalnok (Jozef Vagyor, Pavel Kompiš) kivételével az állomás teljes személyzete sztrájkba lépett. A szabadságukat töltő hivatalnokokat a sztrájk kitörése után arra kérték fel, hogy jöjjenek vissza munkába. Aki ezt nem tette meg, sztrájkolónak minősítették és elbocsátották.

    A mozdonyok felfűtése közben megállapítást nyert az is, hogy a gépekből különböző fontos alkatrészeket vettek ki, melyek nélkül a mozdony nem indult volna el. A sztrájkolókat katonai őrkíséret előtt arra kényszerítették, hogy tegyék rendbe a mozdonyokat.

  A sztrájk befejezése után az alacsonyabb beosztású személyzetet visszavették a szolgálatba. A hivatalnokok és alhivatalnokoknak írásban kellett az ismételt visszavételüket kérni és azt a rehabilitációs bizottság egyedileg bírálta el.

    Az elbocsátott magyar vasutasok helyébe Morvaországból és Csehországból érkezett alkalmazottakat vettek fel. Ezzel konszolidálódtak az állapotok. A teljes konszolidációt a magyarországi események  akadályozták meg.

  Puntigán József

További ajánlott írások:

  További ajánlott írások:

  Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – I. rész

  Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – II. rész.

  Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – III. rész.

  Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt – IV. rész.

  http://www.korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2019/01/13/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-v-resz

  http://www.korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/01/19/mi-tortent-losoncon-100-evvel-ezelott-vi-resz

[nemzetinet]

Egy éjszaka a bécsi migránshotelben

Nem lehet azért olyan borzasztó az osztrák fővárosban lakni. A három legismertebb olyan listán, amely a világ nagyvárosainak élhetőségét vizsgálja évente (The Economist Intelligence Unit, Monocle és Mercer), tavaly kettőnél a második helyen végzett Bécs, a harmadiknál pedig az élen. A Mercer épp a héten hozta nyilvánosságra a friss eredményt: 231 nagyváros közül ismét – immár zsinórban nyolcadszor – Bécs lett a világ legélhetőbb városa.

Ha a biztonságot nézzük a The Global Peace Index 2017-es összesítésében, amely az országokat rangsorolja, Ausztria a negyedik lett, Magyarország pedig a tizenötödik. Baj persze bárhol érhet, de a statisztika azt mutatja: Budapesten nagyobb eséllyel rúg le minket a villamosról egy BKV-ellenőr, mint hogy Bécsben késeljen meg egy migráns.

Mégis, amikor kiderült a baráti körömben, hova készülök, egészen szélsőséges indulatokat váltott ki a riportötlet. Magyarországon elillanni látszik az igény a józan, érvekkel alátámasztott vitára �� ebben a kérdésben kizárólag migránssimogató vagy mélymagyar lehetsz, nincs köztes állapot. Ennek ellenére megpróbálom megfogalmazni – és csak azt –, amit láttam.

A világ legrégebbi vidámparkja, a Wurstelprater mellett működik immár több mint három éve a Magdas Hotel – az egyetlen olyan szálloda a földön, ahol (a vezetőség kivételével) kizárólag menedékkérők dolgoznak. Az elnevezés a bécsi Caritas szociális vállalkozásainak gyűjtőnevéből jön: Magdas logó alatt van használt elektronikai eszközöket újrahasznosító részlegük, és egyebek mellett készítenek dizájntárgyakat, valamint főznek nyugdíjasotthonok lakóira is. Munkavállalóik mind hátrányos helyzetűek: a menedékkérők mellett van rehabilitációs programjuk börtönből kikerültek számára, és dolgoznak náluk fogyatékkal élők vagy olyanok is, akik évek óta kiszorultak a munkaerőpiacról.

A kétcsillagos szálloda bécsi viszonyok között olcsónak mondható – a nagy foglalási oldalakon 19 ezer forint körüli összegért kaphatjuk meg a kétágyas szobát reggelivel egy éjszakára. Az épület magyar szemmel nézve kollégiumnak vagy munkásszállónak tűnik, és nem tévedünk nagyot – korábban nyugdíjasotthonként, még korábban pedig hajléktalanszállóként üzemelt. A recepción már tapasztaljuk a különbséget – a Szíriából érkezett hölgy a fejet, nyakat és a váll egy részét is eltakaró kendőt visel. A bár pultjában afgán nemzetiségű fiatal férfi. Vallása miatt ő nem fogyaszthat alkoholt, de a muszlim szabályok azt megengedik, hogy megérintse, árulja, sőt akár meg is kóstolhatná, ha végül nem nyeli le a szeszes italt.

http://mno.hu/

A szálloda belső tereit osztrák dizájnerek rengeteg önkéntes és a bécsiek segítségének köszönhetően alakították ki: a 88 szoba székei például konkrétan a polgárok adományaiból vannak, a lámpák burkolatát pedig közösségi munka keretében horgolták. Egy igazi vintage-hotelben járunk, így aki luxusra vágyik, netán kortárs építészeti megoldásokat szeretne látni, ne ide foglaljon. A szálloda kétcsillagos minősítésű, a szobákban nincs televízió sem, viszont másnap reggel kiderül, hogy a reggeli választéka a luxusszállodáékkal vetekszik, rengeteg olyan fogással, amely a személyzet sokszínűségére apellál. Van afgán tojás, humusz, padlizsános saláta és számtalan egyéb, a nemzetközi láncoknál merőben szokatlan választékkal.

http://mno.hu/

Az is jól látszik, hogy az épületet tűzoltás jelleggel, kevés pénzből újították fel – ipari lift viszi a vendégeket az emeletekre, és úgy tudom, a migránshotel nyitásának hírére a környék lakossága sem volt túl boldog. Talán ennek is köszönhető a szlogen, amely minden közös és privát helyiségben, így még a fürdőszobákban is ott lóg: stay open minded, vagyis légy nyitott!

A személyzet egyébként ugyanannyit keres itt, mint az osztrák állampolgárok, cserébe viszont nem jár nekik szállás, azt maguknak kell megoldaniuk valahol (igaz, a Caritas szociális gondozója segít nekik ebben). Tizennégy országból jöttek: Szíria és Afganisztán mellett Iránból, Csecsenföldről és több fekete-afrikai országból. Fontos szabály, hogy a papírjaiknak rendben kell lenniük, tehát már megkapták a menedékjogot, és legálisan dolgozhatnak Ausztriában.

Ülünk a lobbiban Gabriela Sonnleitnerrel, a Magdas-csoport vezetőjével, és a szálloda pénzügyi eredményeiről beszélgetünk. A koncepció működik, mondja, idénre várjuk, hogy átforduljunk nyereségesbe. Főszezonban hetven százalék fölött van a foglalási mutatónk, ami megfelel a bécsi átlagnak. Célunk elérni a hetvenöt százalékot, az már stabil nyereséget hoz.

A szállodában harminckét munkavállalót foglalkoztatnak, de nem egyszerű megszerezni őket – a legritkább esetben találnak olyan menedékkérőt, akinek van megfelelő végzettsége. Betanítják őket, az egyetlen követelmény, hogy az állásának megfelelő szinten beszéljen németül (egy konyhalánynak értelemszerűen nem kell felsőfokú nyelvvizsgával rendelkeznie, de egy recepciósnál már nem árt, ha a jó némettudás mellett angolul is beszél). Az igazgatónő azt sem rejti véka alá, hogy az indulás után voltak azért problémák.

– Kezdetben nagy volt a munkavállalók fluktuációja. Ennek több oka van, mi is kezdők voltunk a területen, és túlságosan is szociálisak. Pontosan tudni kell, mit vársz el az emberektől és mennyi időt adsz nekik erre – bármennyi esélyt is biztosítasz egy befelé forduló, csendes embernek, az soha nem lesz alkalmas például bárosnak, akinek csevegnie kell a kliensekkel. Most már tudjuk, hogy mit keresünk, helyreálltak a dolgok, és nem nagyobb a fluktuáció, mint más szállodáknál. Ennek ellenére nagyon kevés olyan ember van, aki a kezdetektől itt dolgozik – hirtelen egyetlen fő jut eszembe a szobaszervizcsapatból. Ennek ellenére meg akarjuk mutatni az iparágnak, hogy a menedékkérőkben van potenciál – Ausztriában is jelentős munkaerőhiány van a turizmusban, és megoldást kell találni a gondokra.

A bécsi modellt sokan akarják másolni – Hollandiából, Svájcból, Svédországból és máshonnan is jönnek alapítványok, szociális szervezetek képviselői, hogy megnézzék, hogyan működik a hely. Talán nem meglepő, hogy Magyarországról még nem érdeklődtek.

Este újabb felelőtlenségre vállalkozunk: sötétedés után elmetrózunk a Lázár János-féle videóból elhíresült városnegyedbe, a Favoritenbe. Az osztrák főváros tizedik kerületében a legutóbbi népszámlálás szerint 170 ezer ember lakik, de a kancelláriaminiszter állításaival ellentétben még nincsenek többségben a külföldön születettek: 2016-ban az arányuk 32,8 százalék volt. Ez persze nem kevés, és a Favoritenstrassén sétálva valóban több fejkendős asszonyt és külföldinek kinéző férfit látni, mint tipikus bécsi polgárt. Szemét viszont nincs t��bb, mint a Váci utcában Budapesten, és emelkedett hangú vitát is csak egyet hallunk a pár kilométeres séta során, amikor egy, a nyomorék lábát lemeztelenítve mutogató román nő kiabál a napi bevételt követelő, szintén román futtatójával.

http://mno.hu/

Azt szeretném kipróbálni, ehetek-e itt egy tipikus osztrák vacsorát, és nincs egyszerű dolgom a sok kebabos, kínai kifőzde és nemzetközi gyorsétterem között. Az egyik bisztróban Gulasch a napi leves, beülnénk, de fejbe csap a dohányfüst – mivel a kisebbik koalíciós partner, az Osztrák Szabadságpárt vezetője láncdohányos, itt újra elnapolták a dohányzási tilalom bevezetését a vendéglátó és szórakozóhelyeken.

Már-már feladnám a tervet, amikor rábukkanunk a Kaisers’s étteremre a Favoritenstrasse elején. Beülünk, táfelspitzet rendelve császármorzsa desszerttel. A kisvendéglő tulajdonosa, hallva a magyar beszédet, kiküldi hozzánk a séfet – Sulyok Józsefet Bükről. A férfi négy éve dolgozik itt, keze alatt szerb konyhalányok, így árnyalva a migránshelyzetet. A séf rendszerint éjfél körül végez, és sokat sétál gyalogosan a kerületben éjszaka, de soha nem támadták meg.

Gabriela Sonnleitnertől megkérdeztem, hallott-e a Lázár-féle videóról. Rázza a fejét, mire röviden összefoglaltam neki a tartalmát.

Semmilyen értelemben nem igaz, amit állít, válaszolta. Kétmilliós város vagyunk, pár tízezer menekülttel. Évszázadok óta jönnek ide az emberek (Magyarországról is évtizedeken keresztül), van tapasztalatunk az integrációban. Színes közösségeink vannak, és ha nagyon keressük, találhatunk feszültségeket és veszélyeket, de ezek kezelhetőek. Mi azt akarjuk bebizonyítani ezzel a szállodával, hogy a menedékkérőknek is vannak értékeik – rengeteg nyelvet beszélnek, vendégszeretők, tehetségesek a munkájukban. Tudunk békében együtt élni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.17.

Egy éjszaka a bécsi migránshotelben a Nemzeti.net-en jelent meg,

[zarojel-hu-online-hirmagazi-blog]

Emberi szervnyomtatás felsőfokon

New Post has been published on https://zarojel.hu/emberi-szervnyomtatas-felsofokon/

Emberi szervnyomtatás felsőfokon

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Néhány napja a Zárójel is foglalkozott, az emberi szervek 3D-s nyomtatásának jelenével és jövőjével, a technológia hazai fellegvára Pécs. Nem véletlen tehát, hogy a Mecsek alji város egyetemén rendezik azt a konferenciát, amely a háromdimenziós nyomtatással előállított emberi szervek, a személyre szabott medicina, a szövetnyomtatás és a rehabilitációs robotika témaköreit is felöleli. Szervnyomtatás a jövő? [/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtZWxzJUM1JTkxLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMTQwMzUyMjM4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_single_image image=”147401″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image” css=”.vc_custom_1507179275353background-image: url(https://www.zarojel.hu/wp-content/uploads/2017/04/small_header_bg-1.png?id=4336) !important;background-position: 0 0 !important;background-repeat: repeat !important;”][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtbSVDMyVBMXNvZGlrLXolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMjg4MDI1NTU4OCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_column_text]

Stanisław Lem elégedetten mosolyogna

Megvalósult a kibernetikus mesék világhírű szerzőjének legvadabb álma is.

A Pécsi Tudomány Egyetem MTI-nek eljuttatott tájékoztatója szerint a kétnapos tanácskozáson a 3D-nyomtatás orvosbiológiai felhasználását járják körül a 15 országból érkező előadók.

A konferencián mások mellett részt vesz a 3D-nyomtatás területén számos díjjal kitüntetett Amy Karle, valamint Philipp Brantner, a Bázelben működő nemzetközi hírű 3D Labor radiológusa.

Három szekcióban összesen 39 előadást tartanak 15 témáról, amelyek három workshoppal is kiegészülnek – tájékoztatott az egyetem.

A III. Nemzetközi Interdiszciplináris 3D Konferencia rendezvényein több, a technológiát az alapoktól bemutató előadás is tartanak    A tanácskozás két bioprinting-szekciója is foglalkozik a 3D-nyomtatásnak az orvosi biológiában betöltött szerepével. Szó lesz továbbá a 3D-technológiával előállított protézisekről, a rehabilitációs robotikáról, a személyre szabott medicina lehetőségeiről és a szövetnyomtatásról is. A technológia már ma is képes bőr- és csontszövet előállítására, amely segítségével új lehetőségek nyílnak meg a súlyos égési sérülésekkel küzdők és balesetet szenvedők kezelése terén. A remények szerint a belátható jövőben teljes emberi szervek – köztük szív és máj – előállítására is mód nyílik-

Start-upok itt a lehetőség

A közlemény a Pécsi Tudomány Egyetem a PTE 3D-programjáról felidézte, hogy a 2015-ben megalakult, négy kar oktatóit és hallgatóit tömörítő kutatócsoport 1,8 milliárd forint pályázati támogatást nyert el céljai megvalósítására.

A PTE arra is felhívta a figyelmet, hogy egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upokat, kutatási projekteket, megvalósítás előtt álló ötleteket is vár az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health-program a pécsi konferencia ideje alatt a helyszínen.

A helyszíni szervnyomtatás azért persze még a távoli jövő.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMFBvc3QtaGFybWFkaWsteiVDMyVBMXIlQzMlQjNqZWwlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjI0MzU2OTg4NzgyJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Múlt, jelen, jövő

A konferencia témája , és különösen a szervnyomtatás még  három évtizede is, sokkal inkább a tudományos fantasztikus irodalom, és nem a napi valóság része volt.

Figyelemre méltó, hogy a kutatásnak és a konferenciának is az a város ad otthont, – köszönhetően a nemzetközi pályázatoknak-, amelyről az utóbbi időben folyamatosan azt hallani, hogy csődben van. Az esemény ékes bizonyítéka, hogy nem csak a jövő, de a jelen kulcsa is az együttműködés, és nem az bezárkózás.

Kapcsolódó cikk

Nyomtass nekem agyat!

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWZvcm1hdCUzRCUyMmF1dG9yZWxheGVkJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1jbGllbnQlM0QlMjJjYS1wdWItMjYyOTc0ODI4MzY3MjUxMCUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtc2xvdCUzRCUyMjc4NjkzOTM4ODQlMjIlM0UlM0MlMkZpbnMlM0UlMEElM0NzY3JpcHQlM0UlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjAlMjhhZHNieWdvb2dsZSUyMCUzRCUyMHdpbmRvdy5hZHNieWdvb2dsZSUyMCU3QyU3QyUyMCU1QiU1RCUyOS5wdXNoJTI4JTdCJTdEJTI5JTNCJTBBJTNDJTJGc2NyaXB0JTNF[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

[nemzetinet]

„A legkeményebb bűnözőből is kezesbárány lehet”

A Fülöp-szigeteken az egyik legmagasabb a népességszaporulat, ami egyszerre jelent kihívást és lehetőséget az ország számára. Bár az optimista jóslatok szerint a fiatal társadalom előtt fényes jövő áll, az egyre zsúfoltabb fővárosban inkább a bűnözés terjed. Merre tartanak Délkelet-Ázsia fiataljai? Egy Fülöp-szigeteken szolgáló magyar szerzetesnővel és a manilai börtönök poklát gyerekként megjáró fiatalemberrel beszélgettünk.

A Fülöp-szigetek fővárosa fizikailag és mentálisan egyaránt megterhelő hely. Manilában közel tizenötmillió ember él, a harmincöt fokos hőséghez 80 százalékos páratartalom társul. A város ráadásul a legsűrűbben lakott metropolisz a világon, egyetlen négyzetkilométeren 43 ezer emberrel kell osztozkodnunk. Megfelelő tömegközlekedés híján pedig az utakon szinte mindig dugó van. Opció lehet még a gyaloglás, csakhogy a zsúfolt sugárutak minden átmenet nélkül sötét labirintusokba vezethetnek minket. A városközpontokat összekötő útvesztőkben a filippínók teljesen birtokukba veszik az utcákat: villanyrezsón ételt melegítenek, csoportokban furcsa, tört spanyol nyelven beszélgetnek egymással. Ez persze idilli állapot. Manila sikátoraiban ott lappang az erőszak, a városban töltött egyetlen hétvége alatt több gyilkosságra is fény derült. Az El Pais helyszíni riportja szerint egy 27 éves fiatalembert a turisztikai övezetben lőttek agyon a nyílt utcán. Másnap egy kínai drogdíler holttestét találták meg, majd egy parkolóban másik két hullát dobtak ki egy furgonból. A manilai erőszak egy éve keltette fel a világsajtó érdeklődését, miután 2016 júliusában az ország elnöke, Rodrigo Duterte hadjáratot indított a drogkereskedők ellen. Azóta hajmersztő számok láttak napvilágot, a hivatalos statisztikák szerint 3000 gyanúsítottal végeztek a rendőri erők.

http://mno.hu/

Manila összképe igazolja a kriminológiai tételt, miszerint a növekvő népesség a bűnözés terjedését hozza magával. A Fülöp-szigetek demográfiai mutatói még ázsiai viszonylatokban is kimagaslóak, a népességnövekedési ráta az országban 1,7 százalék. Ennek következtében a 103 milliós populáció 34 százaléka 15 év alatti, több mint 61 százalékát pedig a harminc év alatti fiatalok teszik ki. A fiatalodó társadalomból is következik, hogy a gyerekbűnözés régóta megoldatlan probléma. A fülöp-szigeteki rendőrség statisztikái szerint tavaly, csak kábítószerrel való visszaélés miatt több mint 24 ezer kiskorú ellen indult eljárás, 12 százalékuk volt 15 évnél fiatalabb. A drogellenes háborút meghirdető Duterte egyebek között erre a statisztikára hivatkozva szigorítana a vonatkozó törvényeken. Egy jogszabálytervezet szerint a régi gyakorlathoz térnének vissza, 15-ről 9 évre csökkentve a büntethetőségi korhatárt.

Bár a tervezet nagy felháborodást váltott ki, Manilának van konstruktív elképzelése is a drákói szigor mellett. A Fülöp-szigeteken ezen a héten ért véget a térség tíz országát tömörítő szervezet, az ASEAN csúcstalálkozója, ahol a tagállamok egy közös ifjúsági stratégiát fogadtak el. A programot Manila kezdeményezte, célja, hogy átfogó oktatási, népjóléti sztenderdek elfogadásával a térség fiataljai jobb pozíciókat töltsenek be a munkaerőpiacon. Miközben ugyanis a népességrobbanás meglátszik a bűnözési statisztikákon, optimista jóslatok szerint éppen a páratlan népszaporulat és a gyorsuló gazdasági növekedés teszi hosszú távon értékessé az ASEAN országokat. A csúcstalálkozó alatt, Mianmartól Indonéziáig jelentek meg erről szóló cikkek a helyi sajtóban megismételve az optimista jóslatot, miszerint a térség lehet a negyedik ipari forradalom legnagyobb győztese. Ehhez azonban az érintett országoknak – hívják fel a figyelmet cikkükben az Ázsiai Fejlesztési Bank szakértői – a humántőkével jól kell tudniuk gazdálkodni. Ez ugyanis a régió legfontosabb erőforrása.

Persze egyelőre nehéz elképzelni, hogy Délkelet-Ázsia fejlődő országai az innováció és a mesterséges intelligencia fejlesztésének éllovasaivá váljanak.

A fülöp-szigeteki fiatalok helyzetéről egy magyar katolikus nővér, Fábián Edit Mirjam tud sokat mondani. A Mária misszionáriusai szerzetesközösség tagjaként Edit nővér 1997-ben érkezett Manilába. Akkor kezdte meg működését a francia hátterű ACAY misszió, amely azóta is a délkeleti-ázsiai ország 15 év 23 év közötti, hátrányos helyzetű fiataljain segít. – Mikor idejöttem, még a 9 éves gyerekek is büntethetőek voltak, miközben alig voltak fiatalkorúaknak fenntartott büntetésvégrehajtási intézetek – mondja lapunknak Edit nővér. Sok gyereket ezért a felnőtt börtönökbe zártak be. A misszió ádáz küzdelmet indított ez ellen, lobbitevékenységük során elérték, hogy egyre több bíró függessze fel a fiatal bűnelkövetők bebörtönzését, és nyújtson ehelyett intézeti segítséget. Később a manilai törvényhozással is sikerült elfogadtatni a büntethetőség 15 évre emeléséről szóló jogszabályt. – Ezt alakítaná most vissza Duterte – folytatja Edit nővér –, miközben a mai napig nincs elegendő fiatalkorúaknak fenntartott börtön. A katolikus szerzetesnő ugyanakkor azt is hozzáteszi, korábban a javítóintézetekben sem volt jobb a helyzet. A kormány 2006-ban egy régi katonai komplexumba helyezte át a fiatalokat, ezt követően pedig a felnőtt börtönökben történteknél is kegyetlenebb atrocitásokkal szembesültek. – Nem voltak ott a felnőtt rabok, akik az őröktől megvédték volna őket. A fiúkat megverték, a lányokat pedig megerőszakolták – mondja a nővér. Az intézet tíz évig működött így, közben a misszió igyekezett minél több fiatalt a szárnyai alá venni. Edit nővér szerint azonban ez szélmalomharc. A túljelentkezés állandó, az elítélt fiataloknak csak kis részével tudnak foglalkozni. – Mindannyian önként vállalják a programot, majd az állami szociális munkások irányítják hozzánk őket. Csak motivált fiatalokkal foglalkozunk – mondja.

http://mno.hu/

http://mno.hu/

A legkeményebb esetek kerülnek a misszióhoz. Többségében erőszaktevők és gyilkosok, a drogokhoz pedig – fogyasztóként vagy terjesztőként – kivétel nélkül mindannyiuknak köze van. Öt fős csoportokba osztják be őket, lelki vezetőik felügyelete alatt különböző képzéseken vesznek részt, megtanulják például kezelni indulataikat. – Először persze szembesülniük kell saját bűneikkel, ami időigényes folyamat. Különösen a nemi erőszaktevők tagadnak sokáig, érdekes, hogy a gyilkosságot kevéssé szégyellik – folytatja a nővér. A lelki vezetők az általában hat hónapos képzés után sem engedik el a fiatalok kezét. A büntetésük letöltésük alatt és után is figyelnek rájuk, ehhez pedig fontos a családok bevonása. Edit nővér elmondja, gyakori azonban az olyan eset, hogy éppen a családon belül történt erőszak. Különösen sok lány kerül a misszióhoz, akik a saját apjuktól szenvedtek el nemi erőszakot, ilyenkor a kapcsolat felvétele lassabb folyamat. – A lányoknak először írniuk kell egy hosszú levelet az apjuknak, amit a misszió munkatársai felolvasnak neki. Figyeljük a reakciókat, és ha ezek után a gondozott is szeretné, sor kerülhet az első találkozásra – folytatja a nővér. A misszió Manilában tart fenn védett házat, itt helyezik el a lányokat. De vidéken is van egy birtok, a rehabilitációs otthonba eddig összesen 200 fiatal kapott intenzív tréninget. Edit nővér elmondta, a misszióhoz került fiataloknak csak 5-10 százaléka esik vissza.

– A stratégiánk lényege, hogy az ember lelkét kell megfogni. Ha ez sikerül, a legkeményebb bűnözőből is lehet kezesbárány

– teszi hozzá Edit nővér.

A huszonhat éves Edward Mallari egyike a sikertörténeteknek. A fiatalember jelenleg repülésműszaki technikusként dolgozik, nem rég vette el feleségét, akitől egy gyereke is született. Ehhez azonban hosszú utat kellett megtennie.

http://mno.hu/

– Tizenegy éves voltam, amikor édesanyám öngyilkos lett – kezdi történetét Edward. Apja nem tudta feldolgozni a traumát, lassan a család minden vagyonát pénzzé tette. Gyerekeivel szemben is egyre erőszakosabbá vált, Edward ezért hamarosan Manila legnagyobb nyomornegyedében, Todo utcáin találta magát. – Volt egy triciklim, azzal kezdtem árukat, embereket fuvarozni – meséli tovább. Az ebből származó bevételt hamarosan más módokon egészítette ki, a kezdeti gyerekcsínyek azonban gyorsan felnőtt balhékba csaptak át. Megjelentek életében a drogok is. Edward tinédzser éveire a manilai gettó központi alakjává vált. – A füvet úgy szívtuk akkor, mint most a cigarettát – emlékezik vissza, hozzátéve, hogy a bajt nem a marihuána, hanem a „sabu” néven ismert metamfetamin-származék jelentette. – Nagyon addiktív szer, ezért is terjedt el gyorsan a nyomornegyedekben. Bármennyit is szereztünk belőle, mindig az volt a kérdés, hogyan szerezzünk még többet – folytatja. A sabu mellékhatásai téveszmék, skizofrén hallucinációk formájában kísértenek. Edward is egyre erőszakosabbá vált, a rendőrséggel vívott utcai összetűzésekben is részt vett. Aztán tizenhét évesen, egy verekedés közben valami elszakadt nála. – Valaki szólt, hogy megtámadták a bátyámat. Odamentem segíteni neki és kis híján megöltem az illetőt – mondja. Edward a rendőrség őrszobájára került. Kihallgatták, majd mikor nem volt hajlandó elismerni, hogy elmúlt 18 éves, kínozni kezdték. – Nagyon haragudtak rám a papírmunka miatt. Sokkolóval kínoztak, puskatussal vertek – folytatja. Pár nap múlva átszállították egy fiatalkorúaknak fenntartott rehablitiációs intézetbe, Edward szerint az a hely maga volt a pokol. – Tizenhatan voltunk bezárva egy cellába, ami lényegében egy disznóól volt – emlékezik vissza. Az őrök rendszeresen bántották őket, ezért a fiatal rabok egymással is ellenségesek voltak. – Egyetlen célom volt, hogy kikerüljek onnan. Hallottam a francia misszióról, hogy ott milyen körülmények vannak, én pedig csak aludni akartam végre egy jót – meséli tovább Edward. Bár bevették az AYCA programjába, a vele foglalkozó nővéreket nem vette komolyan. – Akkoriban nem bíztam senkiben, nem akartam beszélni velük – folytatja. Edward ezért visszakerült a fiatalok börtönébe. Aztán egy nap jöttek az őrök és mondták, hogy látogatója érkezett. – El sem tudtam képzelni, hogy ki lehet az – idézi fel a férfi. A francia misszió, az AYCA munkatársai voltak azok, akik biztosították arról, hogy hozzájuk bármikor bizalommal fordulhat. – Aznap kezdtem el imádkozni – teszi hozzá. A bíróság azonban éppen akkor hozott ítéletet az ügyében, elsőként 17 év fegyházra ítélték. – Teljesen elfogott a depresszió – emlékezik vissza. A felnőttek börtönébe szállították, ahol ugyanott folytatta, ahol az utcán abbahagyta. A Fülöp-szigeteken a fegyházak államok az államban: bűnszövetkezetek üzletelnek és háborúznak egymással, virágzik a drogbiznisz és a prostitúció. – Aki nem tartozik egyetlen bandához sem, az a tápláléklánc aljára kerül – válaszolja kérdésemre Edward, aki egyébként gyorsan kapaszkodott fel a ranglétrán. Az egyik vezető testőreként sokat látott, elmondja, a börtönben droglabor is működött. Akinek ugyanis pénze van, a börtönben mindent megkaphat, míg akinek nincs, még tisztességes ennivalóhoz sem juthat. – Előfordult, hogy döglött patkány találtunk a kondérban – emlékezik vissza. Közben azonban a francia missziónak sikerült enyhébb ítéletet kiharcolnia a bíróságnál, a fiatalembert nem sokára a felügyeletük alatt a börtönből is kihozták.

Csakhogy ennek feltétele volt, hogy Edward ismét felveszi a kapcsolatot családjával, a békülés azonban teljes kudarcba fulladt. – Pár nap múlva megint kint voltam az utcán és drogot árultam – mondja. A francia misszió ezért az Edit nővér által említett, vidéki birtokra vitte el. A civilizációtól elzárt telket a kemény fiúknak tartják fenn, és nem volt kérdés, hogy Edwardnak is itt van a helye. – Kemény egy év volt. Emlékszem mikor a tehéntrágyát kellett szakadó esőben összeszednünk, és a fejemen egyensúlyozott kosárból végigfolyt az arcomon az ürülék. Akkor döntöttem el, hogy végigcsinálom – mondja. A vidéki egy év után visszakerült Manilába, ahol a misszió segítségével befejezte a középiskolát. Egy francia, keresztény diplomatacsalád is szárnyai alá vette, ők próbáltak neki segíteni, hogy a francia idegenlégióhoz csatlakozzon. A kitartó felkészülés ellenére azonban, rossz hallása miatt nem ment át az egészségügyi rostán. Edward tehát Manilában maradt. Az AYCA missziónál segítette a nővérek munkáját, sportfoglalkozásokat tartott az odakerült fiataloknak, és ekkor ismerkedett meg a programban dolgozó mostani feleségével is. Továbbtanult, elkezdett dolgozni. Hátra volt azonban még egy nagy kihívás: meg kellett bocsátania édesapjának. – Tudom, hogy azért bántott engem, mert gyerekkorában az apja őt is bántotta. Meg akartam szakítani az erőszak szálát – mondja Edward.

Édesapját pár hónappal ezelőtt kereste föl, hogy odaadja neki esküvői meghívóját. – Annyit mondtam neki, hogy őszintén szeretném, ha eljönne az esküvőmre – mondja Edward. Apja könnyek között fogadta el a meghívást. – Az volt az a pillanat, amikor megbocsátottam neki – teszi hozzá.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.16.

„A legkeményebb bűnözőből is kezesbárány lehet” a Nemzeti.net-en jelent meg,