#unokatestvérek

[lovasoklonelkul]

#960_24.06.21_Solymár

[meg-megbanom-ezt]

Twin Please: családtag-casting

Én el tudom képzelni, milyen nehéz olyan lehet olyan embereket összevadászni, akiknek vérrokonokat kell játszaniuk és pont hihetően hasonlítanak egymásra. De azért na, a Twin Peaks ezen szereplőválasztásain kissé kuncogtam magamban, főleg egymás mellé állítva:

Ben és Jerry Horne édestestvérek - ha jól emlékszem -, de nem csak az, hogy az arcuk és a hajszínük sem hasonlít, hanem konkrétan egy fej különbség(!) van köztük,

ellenben Laura Palmer és Maddy unokatestvérek, de annyira hasonlítanak egymásra - a hajszínt és a szemüveget leszámítva -, hogy [SPOILER] Maddy hitelesen el is tudja játszani Laurát!!!

Mondjuk, Twin Peaksben a genetika még így is messze nem a legfurcsább dolog, szóval... :D

(ez jóindulatú csipkelődés amúgy, nemrég kezdtem újra és továbbra is élvezem (csak nem írok róla hosszabb posztot (habár mostanában semmiről sem :/)))

(KIEG.: mert édestestvérek között 50% a genetikai rokonsági fok, első unokatestvérek között meg 12,5%, ld. itt és itt. Magyar forrást nem találtam, vagy csak béna vagyok... Ugyanitt: a régi BSc-s jegyzeteimből pont a genetika diasor hiányzik, teljesen érthetetlen módon :()

[furjedikalman]

Délutáni szunyókálásból ébreszt a feleségem.

ő: Segíts már, nem bírok egyedül az öt gyerekkel!

én: Öt? De sokat aludtam.

[nonquebecoisayul]

“Elszédülni átkozottul, úgy félek, nem nehéz”

Nagyon szeretem a falinaptárokat. Idén három is van belőlük falainkon, de ami külön érdekessége a dolognak, hogy egyiket sem én választottam. Van egy budapesti sorozat, amit Noémi küldött ki postán (még vámáru-nyilatkozatot is tett!) - ez a dolgozószobában van most. A másodikat Rafa egy meleg brazíliavárosi fotóművésztől rendelte: kétheti bontásban férfi aktfotók váltják egymást a kontemplációs erkélykén. A folyosón lévő, formátumát tekintve legnagyobb, a karácsonyi ajándékom volt szintén Rafától: a History csatorna napokra bontott évfordulós naptárja - természetesen amerikai túlsúllyal and in English.

Így aztán minden napra jut valami érdekesség. Mára például az, hogy 42 évvel ezelőtt február 4-én tartotta a hírhedt-híres NYC-i Studio 54 a záróbuliját. Mit nem adnék most bármilyen buliért - esküszöm, még táncolnék is! Olyan lesz majd visszamenni egy tömött, levegőtlen, izzadtság- és parfümszagú szórakozóhelyre egyszer, ha véget ér ez a nyavalyás pandémia ever, mint amikor a tizenhatodik születésnapomon elengedtek a szüleim az első diszkómba LIllafüredre, Apám egykori katonai szolgálati helyére, a Sziklába, amit akkor éppen Revolution-nek hívtak.

Forradalmi lesz, az tuti. Nem is olyan régen mondtam Rafának, hogy úgy elmennék egy jó kis drag show-ra, vagy bárhová, ahol csak iszol, nézel ki a fejedből, nagyokat kiabálsz a hangos zene mellett, nagyokat nevetsz, és nem érdekel semmi, csak a carpe diem. Még az igazi, régi, nemzeti máztól mentes Vincze Lilla énekelte a Nincs vége még című ópuszában: ‘Mondd, mi marad majd utánam? Túl könnyen sodor a szél. Én kedvesem, védj meg engem, hisz’ nincsen vége még. Könnyű leszek majd, mint a hajnal, ha egyszer már elég. Elszédülni átkozottul, úgy félek, nem nehéz.”

Hát pontosan ez az. Csupa költői kérdés. Mint ez a nyomorult január, amit magam mögött hagytam. A történelembe, a múltba menekülök - az irány nem jó, de legalább nem őrülök meg. A múlt héten az utcán beolvastam a felettünk lakó, ignoráns szomszédnak is - két év után. Persze még neki állt feljebb, és egyfolytában a “türelem” szót hajtogatta. Na abból nem nagyon van már. Sem Montréalból, sem Budapestről nem vágytam el úgy és annyira, mint innen - és ez elkeserít. Valahol csak ez lett/lesz a második hazám...

Szóval a történelembe menekülök. Mozarttal éppen most viszem nemsokára kenyértörésre a dolgot az apjával, éppen Bécsben vagyunk, ahol kidobatta magát a salzburgi herceg szolgálatából. Mária Terézia már meghalt, a kalapos II. József “felvilágoskodik.” 1781 nyarán járunk. Miközben olvasom angolul a leveleket, a történelmi tényeket, utazásleírásokat, a szerző részletesen taglalja a sorban születő zeneművek technikai oldalát is, amihez nemhogy angolul, még magyarul sincs sok közöm. Kár, hogy ez végül kimaradt az életemből. De fogom a youtube-ot, és miközben olvasom a technikai elemzést egy-egy műről, hallgatom hozzá magát a szerzeményt is. Első osztályú szórakozás, igazi Gesamtkunstwerk:)

Esténként egy másik könyvbe és másik korszakba menekülök portugálul. A hazalátogató unokatestvérek anyjától, Renatától kaptam a múlt héten az 1808 című kötetet, ami a kétszáz éves évfordulóra jelent meg bő évtizede. Kevesen tudjuk otthon, de Napóleon elől a portugál királyi udvar egészen Rio de Janeiró-ig menekült, ahol aztán az angolok hathatós segítségével kitartottak az apró-nagy francia császár bukásáig. Roppant éredekes, ahogy egy brazil újságíró hosszas kutatómunka után rekonstruálja olvasmányosan, mégis hogyan történt ez a nem mindennapi vállalkozás. 1808 előtt egyetlen európai uralkodó sem tette be a lábát a gyarmatok egyikére sem, nemhogy áttette volna a székhelyét oda!

Nappal így a felvilágosodás kori Európában kocsikázom, esténként pedig Európa és Dél-Amerika között hajózom. De minél többet olvasok, annál kevésbé értem, hogy mi a fészkes fene történik körülöttünk ma. Próbálom értelmezni, miért olyan Brazília, mint amilyen. Felejthetetlen az a történészi mondat, amit szintén portugálul olvastam még régebben: “Brazília története valójában egy körkörös utazás - [a XX. százai brazil polihisztor] Raymundo Faoro-tól kölcsönözve a kifejezést -, amely mindig ugyanarra a helyre tér vissza.” A minisztériumok kockaépületein már fent vannak a híres dátumok a “felfedezéstől” kezdve az 1822-es függetlenségig, amelynek idén szeptember 7-én lesz a bicentenáriuma.

És ahogyan otthon, itt is választások lesznek idén. Nem véletlen, hogy a mocskosszájú elnök mindennel próbálkozik - többek között meglátogatja a hidegháborús szintű csapatösszevonásokkal zsaroló orosz kollégáját, és ennek örömére miért ne tenne egy kis kitérőt Budapestre is, hogy megvitassa a rekorder magyar kormányfővel, mit mondott nekik külön-külön az egykori KGB-s tiszt és hogyan lehetne tovább aláásni a demokráciákat még hatékonyabban Óperencián innen és túl. Mert sok gazdasági együttműködés aligha akad a behemót Brazília és a körömhegynyi Magyarország között...

A héten viszont beindult nemcsak a kínai (víz) tigris, de a bahiai candomblé szerint Iemanjá, a tengeristennő éve is, bármit is jelentsenek ezek. Hátha jobb lesz kicsit. Ámen.

[lovasoklonelkul]

#852_22.05.28_Gourmet Fesztivál / Gourmet Festival, Budapest

[sronti]

Ezt így hogy értik? Csak a szertartás, vagy a nyilvántartásba vétel illegális, vagy nem ismerik el a házasságot? Mi a megoldás arra, ha valamilyen New Yorkban kötött házasság alapján Texasban élnek házasságban unokatestvérek? Tudom, hogy gyakorlatilag semmi, mert nem olyan gyakori és csak úgy figyelmen kívül hagyják a problémát, inkább a technikai részletek érdekelnek.

Legality of marrying your first cousin in the United States

[scorpiohoeex]

"Az irigység meg a rák azok unokatestvérek, mert ugyanaz, gyógyíthatatlan, kezelhetetlen"

Lakatos Brendon

[algebraicvarietyshow]

a mccallisterek valószínűleg bidenre szavaztak, hiába találkozott kevin személyesen is az elnök úrral, amikor a new york-i hoteljében lakott. mondjuk az unokatestvérek közül biztos volt, aki felnőttkorára pirossapkás idióta lett.

[eltiron2]

Son nr1 és son nr1a (persze, majd rangsorolok) a tegnapi Attila-napon. 

(Annak a kb 3 követőmnek, akik nem ismernek személyesen: valójában csak unokatestvérek, a jobb oldali szemüveges srác a “vér szerinti” fiam, de ez egy bonyolult családi sztori, szóval én mindkettőt édesgyerekemnek tartom.)

Ja, a pofavágás: az öcsi Staffordshire-je telifingotta a szobát.

[petropetra]

Távoli unokatestvérek először találkoznak, de annyira nem örülnek / Distant cousins meet for the first time, but they are not so happy

2018, acryl, canvas, montage, 20 x 20 cm

[halloooldenburg]

Aktuális közlemény:

holnap, vagyis vasárnap délután indulunk vissza Magyarországra 3 hétre! Ez a hét pedig elég sűrűn telt, mert a "felnőtt-időnket" esténként kitöltötte a munka: végre leadtam a szentendrei reformátusok h��svéti újságját, és közben annál is nagyobb erőkkel készül a Bence-unokatestvérek új bibliai társasjátéka, az Exodus. Áron rajzol és rajzol, én meg akvarellezek kicsit, és annál többet fotosopolok (s közben Doma sem tétlenkedik otthon, fejleszt és tervez). Izgalmas és kimerítő egyszerre, de tök jó látni, ahogy születik az új társas! Majd adunk még hírt róla! :)

Közben szombaton voltunk egy gyönyörűt kirándulni, a lábam már egész jól bírta! Ragyogó idő volt, piknikezve ebédeltünk (Lukács életében először), voltunk egy várban és kedves (egyelőre kopár) erdőkben. Sok tökjó kép is készült, de a tumblr-nek az utóbbi hetekben a képfeltöltéssel mostanában gondjai vannak; az előző egy-egy képes posztot is néha több napi próbálkozás után sikerült kiraknom. De azért majd próbálom a kirándulást közzétenni!

Szombat után rögtön újra másnap megjött a gyalázatosan csúnya idő; nyomott felhős ég, 6-10 fok maximum, néha eső. Látszik, hogy a húsvét még nincs itt, ez még mindig a böjt... de azért a fák igyekeznek derekasan virágozni, az egyetemen is van egy híres cseresznyefa-sor, amit pont eső után láttunk, de azért így is szép volt!

Volt egy kis mérgezőnövény-fogyasztás is a héten Lukács részéről, de végül a Heim Pál toxikológiai ügyeletese telefonon megnyugtatott és biztosított az elfogyasztott mennyiség ártalmatlansága felől, és ezért végtelen hálás vagyok nekik (másnak ugyanezzel a növénnyel nagyobb dózis gyomormosást hozott...).

Szóval zajlik a Minden, most megyek is, kezdjük a bepakolást, indul haza a Bence-család mozgócirkusza! :D

[oh-huh-honey]

Búcsúlevél

vázlat

Szeretném, ha ezt hangosan mindenkinek aki jelen van felolvasná egy olyan kívül álló ember aki nem ismert engem.

Tudom, hogy ez most nehéz. Nekem is az, nagyon.

Elsőnek is a családomhoz szólnék.

Anya.. Te voltál az akivel én mindent átvészeltem, ameddig tudtam. Néha te voltál a legnagyobb ellenségem, néha meg te voltál az egyetlen aki ott volt nekem. Mindig is boldog akartam lenni veled együtt. Mindig is azt akartam, hogy egy boldog átlagos család lehessünk. Mindig erre vágytam. Az utolsó lehelletemig ez járt a fejemben hiszen téged és Edinát is nagyon szeretem. Örökre. Mindig ott leszek mellettetek, vigyázok rátok.

Nagyszülők.. Tudom, hullámzó kapcsolatunk volt. De sok mindent tanítottatok nekem. Én nem hibáztatlak titeket. Megbocsátok nektek. Remélem ti is nekem, és köszönök minden törődést és elviselést nektek..

Unokatestvérek.. Mindőtök nagyon aranyos. Szerettem nézni ahogy ti mind haladtok az életetekkel, felnőttök de közben belül ugyanazok a gyerekek maradtok akikkel az udvaron a garázsban babáztunk, bunkereket építettünk, szalonnát sütöttünk, együtt sírtunk és nevettünk. Szeretlek titeket. Legyen mindőtök sikeres és szerencsés felnőtt ember.

Barátok.. Ti nagyon sokszor csaltatok mosolyt az arcomra. Mindent elkövettetek, hogy nekem könnyebb legyen átvészelni minden problémámat. Segítettetek ha más nem volt ott. Nagyon szeretlek titeket. Azt kívánom, hogy mindőtöknek csodás és boldog élete legyen.

Régi szerelmek.. Köszönöm a szép perceket. Tudom nem voltam a tökéletes partner és mind továbbléptetek. Remélem boldogak lesztek.

Mostani szerelmem, Lackó.. Nagyon szeretlek. Örökre. Úgy éreztem te vagy nekem az igazi. Tudom nehéz volt velem de köszönöm, hogy megadtál nekem mindent amit csak egy partnertől lehet kapni. Szeretni foglak örökké. Mindig melletted leszek és vigyázok rád, de arra kérlek lépj tovább. Én túl gyenge voltam ehhez a világhoz. Találj valaki erősebbet, és légy boldog. Legyen családod és érezd jól magad kérlek. Szeretlek.

Én mindőtöket szeretem aki most itt áll. Kérlek ne sírjatok. Nekem jobb már így. Nem voltam elég erős, én nem bírtam az élet nehézségevel és rejtelmeivel megbírkózni. De most megkönnyebbültem. Nem veszünk örök búcsút kedveseim.. találkozunk még. Ezt mindőtöknek megígérem. Köszönöm.

[rosszulorzott]

akkor érezném követhetőnek ezt a megközelítést, ha nagyjából mindegy lenne, hogy az ember mit hisz, csak működtesse a hittel kapcsolatos készségeit, jó lesz

de a vallások a hit, spirituális érzések stb. társadalmiasításának, intézményesítésének a folyamatában jellemzően nem a finomításra és az erről szóló felvilágosításra (pun intended és én hangosan röhögök is, ha-ha, ha-ha!) helyezték a hangsúlyt

szemben a tudománnyal, aminek a folyamat minden pontján az egyénitől a társadalmi hatásokig a munkaköri leírásába tartozik ugyanez

úgyhogy a tudományt ilyen alapon nem lehet "fülön csípni". a kritika, a watchdog figyelmeztetés mindig üdvözlendő, de nem működik a rendszer (módszer) kritikájaként

pl van olyan jelenség, amit én is eléggé utálok, pedig már mikor szóltak érte; ezt szoktam példának tekinteni:

“A körülöttünk lévő pszichológiai fogalmak arra késztetnek bennünket, hogy használjuk őket, és így veszélyt jelentenek.” - Saul Bellow: Unokatestvérek, 1984

megengedve, hogy ha a pszichológia nem is tekinthető minden szempontból tudománynak, azért a tudományos módszerre igyekszik támaszkodni, a korábban történekből bátran következtethetünk arra, hogy ez a helyzet javulni fog, pusztán ettől az asszociációtól

S. Balázs megélhetési celebnek is jár a Tiszteletbeli Máltai Akadémikus kitüntetés, gratulálunk!

(A Telexnek pedig faszkorbács, amiért kritika nélkül terjeszt ilyen agymenéseket)

[darazscsipes-saskarmolas]

a jackpot és a miskakancsó távoli unokatestvérek

[idestova-blog]

Graal.- episode.04

'I wanna see you’

Egy pillanatra megtorpan. Sóhajra emelkedik a mellkasa. Legbelső lényegéig átjárja a nyirkos, nehéz, ázott avar illatába öltözött levegő. Fegyelmezetten engedi, hogy orrán keresztül, visszafogott lassúsággal keveredjen el újra az erdő leheletével a saját lélegzete. Nincs megkönnyebbülés. Ekkor, mintha szólni akarna, egy pillanatra megremeg az álla, de a szikár bükkfákon kívül nincs társasága. Mint akinek kételkednie kellene, hogy a mohával szegélyezett, ólmosan szürke ösvény beszakadhat-e a következő lépés súlya alatt, hitetlenül pislog és lassan ingatni kezdi a fejét. Végül erőt vesz magán és újra elindul. A föld makacsul és megingathatatlanul tart.

A távolban az ismerős tengeröböl felett fátyolosan úszó köd terpeszkedik. A túlsó part fái kontúrt rajzolnak a derengés fölé – mintha csak törzsüket vesztve lebegnének a semmi peremén. A víz felől gyönge áramlat simítja végig, de hiába rendezi át a szél a homlokába lógó hajfürtöket, mintha egyáltalán nem érintené meg. Tekintetével minél messzebb próbál elérni, hátha a valóság külső határainak letapogatásával a belső valóság is alakot ölt majd.

Ajtócsapódás. Christian önkéntelenül összerezzen, pillanatnyi zavarában szarvasbőr bakancsa megakad egy kisebb terméskőben. Visszanyeri az egyensúlyát, a lódenkabát gallérja felett pedig a hang felé irányítja a tekintetét. Az erdő komor sziluettje előtt apró menedékház húzódik meg, az ajtajával játszik a szél. Jobban szemügyre veszi, és arra gondol, hogy ha végtére is már gyerekkora óta járja a Darß ritkás erdőit és egykedvű dűnéit, ez a jelentéktelen faház, bármennyire is semmitmondó, valamikor fel kellett volna, hogy tűnjön neki – mégis teljesen idegen, mintha most látná életében először. Feltámad egy fuvallat, a légnyomástól enyhe fejfájást érez, úgyhogy inkább elhessegeti ezt a nyugtalanító gondolatot. Keze még elidőzik egy keveset a parti sás száraz szálai között, de lassan mégis a tenger felé veszi az irányt.

– Vajon mikor kezdett el alkonyodni? – kísérti egy érzés, ahogy a lát��határ szélén borostyánba vegyülő égboltot és a parti fák ágainak kékbe vágó, fekete erezetét kémleli. Az általában barátságosan barna homok ma valahogy kérlelhetetlenül sötét, olajos és iszapszerű. Lassan halad a kavicságy gyér szikláit kerülgetve. A szél – lökések helyett – mintha állandó folyamként próbálna átfújni a testén, de hiába erősödik és érződik egyre súlyosabbnak, egyáltalán nem gyorsult fel az áramlása.

A víz mozdulatlan állóhullámokba rendeződött, mintha többé nem engedelmeskedne a természet törvényeinek. Christian, hogy megnyugtassa magát, tekintetét inkább a távoli homokbuckák irányába szegezi. A tenger és az iszap találkozása azonban opálos tükörként kettőzi meg az égboltot, ő pedig képtelen ellenállni a látvány hívó szavának. Néhány félszeg lépést tesz a víz irányába. Ahogy a bakancs talpa lassan merülni kezd a vízben, megáll, és zöldesbarna szemét még egyszer megfürdeti az álmos nap narancssárgájában. A tenger ekkor átszivárog a bakancs talpán, majd hűvösen és metszőn bőrt ér. Christian az érzet nyomán ösztönösen a lábfeje irányába tekint. A kisimult, feszülő víztükrön egy éles, északi vonásokkal tagolt arcú, fakó bőrű nő riadt vonásai tekintenek vissza rá. Mintha csak unokatestvérek lennének. Christian bőrén émelyítő tanácstalanság és furcsa félelem elegye fut végig, megszűnnek körülötte a zajok, és azonnal elfogy körülötte a levegő. Nem tudja eldönteni, hogy a föld nyílt meg alatta és zuhanni kezdett, vagy épp süllyed. Végül mégis erőt vesz rajta az ájulás. Az olajos iszap enged, és bársonyosan magába fogadja.

*

Sós, földes ízjegyek tűntek fel a nyelve tövén, erre eszmélt, miközben vonásait vizsgálta az alaktalan, fekete tócsában. Ekkor szavak foszlányai, kandallómeleg és a talpába metsző porcelándarabok lépték át az észlelése korlátait. Érces, aggodalomtól feszült férfihang kezdte szólítani.

– Christine..? Velünk vagy? Christine… Hallasz? – Christine felszisszent a talpába nyilalló fájdalomtól, és egy esetlen lépést tett hátra. Félig öntudatlanul végigtapogatta a mellkasát. Puha bőre lágyan ölelte körül a kecses szegycsont két oldalán ülő, feszes melleket.

Lassacskán elkezdett kiélesedni a szoba és Christine is visszanyerte testtudatát. – Az alkony… A part… Leni… Leni hová tűnt?

Denjiel Christine füle mögé simított pár elkószált tincset, kellemes melegséget árasztó tenyerével pedig tekintetéhez emelte a nő arcát. Gyengéden megvizsgálta, hogy Christine tényleg teljesen magánál van-e, majd egy apró biccentéssel intett neki, hogy nézzen hátra. Még mindig az egyensúlyát keresve, Christine megkapaszkodott a mellette álló, mahagóni, art decót utánzó komódban, és óvatosan megfordult. Leni törékeny, de határozott alakja rajzolódott ki a nappali gyomrának fénytelen félhomályában, ahogy a zongora billentyűi előtt, kislányos zavarában egy norvég mintás pokróccal takargatta magát – érdeklődően csillogó macskaszemei azonban így is átviláglottak a sötétségen.

Christine hasonló tekintettel mérte végig a lányt, mint amikor először jelent meg előtte az ajtóban. Fogalma sem volt, hogy miért, de egyszerre végtelen nyugalmat talált a váratlanul felbukkant, angyali lény éteri megjelenésében és kockázatmentes kiszolgáltatottságában. Christine Lenihez fordult:

– Ugye, nem ijesztettelek meg, kedves? – Leni szótlanul, lassan, egyenértékű nyugalommal rázta meg a fejét – megesik, hogy az izgalomtól néha elvesztem a fonalat. – ismerte be Christine. Leni ajkaira egy megkönnyebbült mosoly első jelei ültek.

Denjiel ekkor szóra emelte a kezét. Christine a szeme sarkából észlelte a mozdulatot, és gyengéden a férfi csuklójára helyezte az ujjait, hogy még azelőtt elcsitítsa, hogy bármit is mondhatna. Christine hirtelen úgy érezte, mintha egy isteni kegyelem sugarai világítanák be az elméjét. Mintha a saját középpontjával együtt a hozzá tartozó, minden részletében igaz valóságot is meglelte volna – mintha a két, megszólalásig párhuzamos személyiség együttes jelenléte egy régóta ismeretlen, dinamikus egyensúlyba lökte volna, ahol nyugalom még mindig nem létezik, de nyugvópont legalább végre akad.

Perzselő érzés járta át az ágyékát, amely a dereka felől, a gerincén keresztül egészen a tarkójáig terjedt.

– Látni… – szólt lágy hangon, szinte elhalóan. – látni akarlak benneteket. – bátorodott fel. Denjiel értetlenül állt a felszólítás előtt, tekintetével mintha a felmosófát kereste volna. – Hogy mondod, Christine? – kérdezett vissza. Christine szemében mohó láng gyulladt, amely futótűzként cikázott végig Leni és Denjiel között, végül a férfihez fordult, de közben fél szemmel Lenit követte. – Ti következtek.

Denjiel most már tisztán látta a parancs természetét és a saját helyzetét. Szája szinte azonnal kiszáradt, nagyot nyelt. Leni lábai egyszerre gyökereztek földbe és öntötte el fülét az égető forróság. Ebben a tétova pillanatban Christine megtalálta a karosszék kényelmét, és a saját kastélya biztonságát élvező királynő elégedettségével terült el rajta – szoborszerű ujjait belső combja mentén futtatva végig. – Gyerünk. – szólt – Nézni akarom.

Leni tanácstalanul, de izgatottan állt, kezében még mindig a takarót szorongatva. Denjiel érezte, hogy felesleges vitába szállnia a szállásadójával, ugyanakkor őt is megragadta a váratlan vendég ellenállhatatlan kisugárzása. Pár határozott lépést tett Leni irányába. Leni eközben Christine tekintetét kereste, de hiába. Végül megérezte a férfi közelségét, és ártatlanul felemelte rá a tekintetét. Denjiel szomorú, sárbarna szemei mintha önmagukat meghazudtolva, valóban élettel teltek volna meg, ahogy a két szempár esetleges együttállásában egy villanás erejéig belátta Leni lelkének teljes keresztmetszetét.

Denjiel ujjai olyan finoman fogták közre Leni arcát, akárcsak egy ősi relikvia széttöredezett darabjait emelnék át a feledésből a jelen fényébe. A férfi egy utolsó lépéssel centiméterekre zárta a kettejük között feszülő távolságot, Leni pedig lehunyt szemmel hagyta, hogy Denjiel ajkai átöleljék az övéit. Christine elkerekedett szemmel és elmélyülten figyelte a jelenet kibontakozását, ahogy Leni telhetetlenül keresni kezdte Denjiel nyelvét a sajátjával. A férfi karjaiba kapta Lenit, és a csókok kereszttüzétől egy pillanatra sem szabadulva, vele együtt dőlt le a heverőre, a férfi hátára. Christine a helyzet nyers esztétikájától és saját féktelen vágyaitól fűtve hátravetette a fejét, mélyet sóhajtott. – Leni, ülj az arcára. – nézett fel zihálva.

Leni ekkor engedelmesen elhúzódott a túlfűtötten piruló Denjieltől, és feljebb csúszott a férfin. A takaró lehullott Leni kezéből, és látni engedte testének tökéletesen kidolgozott, ugyanakkor légiesen fesztelen domborulatait. Denjiel megbűvölten engedte, hogy Leni öle az arcával egy magasságba ússzon, és megtalálja felette a helyét. Egy pillanatra mintha a nevét is elfelejtette volna a még soha meg nem élt mélységű, de kegyetlenül kifinomult és könyörtelenül valóságos illatok és érzékletek szinesztéziájában.  Leni csípőjének egyetlen finom mozdulatával irányba állította magát, hogy Denjiel méretes, izmos nyelve utat találhasson magának a lüktető kisajkak között, mélyen az ismeretlenbe. Leni teste akaratlanul megfeszült és előrebukott. Az élmény hatására mindkét kezével tehetetlenül a férfi dús hajába kapaszkodott, miközben egyre határozottabb helyezkedéssel már azon dolgozott, hogy az ágyéka minél teljesebben magába fogadhassa a férfi arcát…

[furjedikalman]

Öcsém lánya meg az enyém veszekszik.

öcsém lánya: Ha nem adod ide, akkor nem leszek az unokatestvéred!

lányom: (vigyorogva) Sajnos már örökre unokatestvérek leszünk.