#tanulság

[onmarcangolo]

🤔🥹😥

ELZA NAN :

Ezt soha sem szabad elfelejteni!!!😢😢😢

A második világháború befejezése után egy náci koncentrációs táborban találták ezt a levelet, amely a tanároknak címzett alábbi üzenetet tartalmazza:

′′ Kedves tanár úr, egy koncentrációs tábor túlélője vagyok. Szemeim látták azt, amit senkinek sem szabad látnia.

Szakképzett mérnökök által épített gázszobák

Szakképzett orvosok által mérgezett gyerekek.

Szakképzett nővérek által megölt babákat

Nőket és gyerekeket öltek meg és égettek meg a diplomások.

Szóval, vannak gyanúim az oktatással kapcsolatban.

A kérésem az lenne, hogy segíts a diákoknak emberekké válni. Az erőfeszítéseid soha ne termeljenek képzett szörnyeket vagy tapasztalt pszichopatákat. Az olvasás, írás és a számtan ismerete csak akkor lesz fontos, ha emberibbé teszik a gyermekeinket ".

Tapasztalatom alapján minél intelligensebb egy ember', annál gonoszabb tud lenni...😏

[vesztesegmentes]

Amikor minden jól megy, könnyű az árral haladni.

De amint valami zátonyra fut, mindent megkérdőjelezel.

Ez már nem csak zátonyra futás. Ez hajótörés.

De most már tudom miért vagyok itt.

Hogy ne kövessem el újra ugyanazt a hibát.

És, hogy ne fussanak újra zátonyra a dolgok.

Soha többé.

Az ablakomon át: A tengeren túl

[tukrok-eneke]

Szerelmi kalkulációk

Gyerekkorom óta szeretem a matematikát. A számok mindig is könnyen érthetőek voltak számomra. A matek egy olyan nyelv, amelyet könnyen megértek, és amelyben mindig is kitűnő voltam. De amikor a szív számokra vált, és a valószínűségek kerültek terítékre, egy olyan rejtvénnyé vált minden, amit a matematika sosem tanított meg nekem.

Egy csendes délutánon, amikor a városi kávézó ablakából szemléltem az embereket, egy különös ötlet született bennem. Mi lenne, ha megpróbálnám kiszámolni, hogy milyen valószínűséggel illeszkednénk össze? Az egyik oldalon az én számaim, a racionális és hideg matematika, a másik oldalon pedig a te számaid, a váratlan és szeszélyes emberi szív.

Úgy kezdtem el számolni, mint ahogy mindig tettem, de most valami furcsa történt. A valószínűségi egyenletek között elvesztem a saját érzéseimben. Nem számolhattam meg a pillanatokat, a nevetéseinket vagy azt a különös kémiai reakciót, amit akkor éreztem, amikor először találkoztunk.

A számok nem akartak egyetérteni a szívemmel. A valószínűségi térkép egyszerűen nem volt elég tág ahhoz, hogy elférjen az érzéseim mellett. Mégis próbálkoztam, számokba zártam az összes kis részletet, és megpróbáltam a kiszámíthatóság birodalmába terelni az érzelmeimet.

De akkor jött a nagy hiba. Még a matek világában is, ahol minden precízen kiszámolható, az érzések hűvös foltokban szivárogtak be. És amikor rájöttem, hogy a valószínűségi számításaim mindössze nullához közeledtek, megértettem, hogy a szív nem enged számokkal játszani.

A matek mindent megmagyaráz, kivéve a szív szeszélyeit. És bár a valószínűségi számításaim elárultak, én mégis tanultam valamit abból az egyetlen hibás egyenletből: a szív szabályai néha számokon kívül rejlenek, és a szerelmet nem lehet kalkulálni, csak érezni.

És most, ahogy a számaim szüntelenül kavarognak a szívemet átszövő monoton ritmusban, hirtelen rádöbbenek: Talán ezek a kalkulációk mindössze hűek voltak a valósághoz, és azok a számok, amiket próbáltam érezni, valójában sosem léteztek a másik oldalon.

Az őszinte szerelem sosem érkezett meg, mert a másik felet a számok és érzelmek távoli birodalmában én sem találtam meg. A valószínűségek hiánya, ahol én még láttam esélyt, ott ő talán sosem érzett semmit. Az én szerelmi egyenletem kiszámíthatatlan változóiból hiányzott a legfontosabb: a kölcsönös érzés, a válasz, amit én hiába vártam.

A matek világában való kiválóságom sosem segített abban, hogy a szívünk közötti távolságot áthidaljuk. Talán ő sosem ismerte fel azokat a számokat, melyek a szívembe vésetve, hiába vártak a megfejtésre. És így, a szerelmi egyenlet valószínűségének számait végigkövetve, fájdalmasan tanultam meg, hogy ahol én szerelemre gondoltam, ott talán csak egy hűvös kalkuláció zajlott.

De a számok és az érzelmek sosem fejezik be a leckéjüket. És bár Veled a számink sosem találkoztak, a szív még mindig nyitva áll a következő kihívás előtt, ahol a valószínűségek és az érzelmek újra megpróbálják egymást megtalálni egy kiszámíthatatlan matematikai egyenletben. Talán a következő szerelmi kísérletben megtalálom azt a különleges valakit, akivel a szív és a számok egyaránt egyesülnek a boldogság zenéjében.

[flowerstargirl]

saját magam példaképévé szeretnék válni

[csacskamacskamocska]

Mindenért fizetni kell

Anyám mindig ezzel riogatott, hogy az életben mindennek meg van az ára és lehet számítani rá, hogy ha valami jó dolog történik, akkor azért majd jól megfizet az ember valami szarral. Arról sosem volt szó, hogy a jó dolgokért már előre fizetünk az erőfeszítéseinkkel meg az időnkkel. Neeem. A jó dolgok maguktól történnek, a rossz dolgok tőlünk független büntetések. Jellemző narcisztikus neménvoltam. Pedig az, hogy mindennek ára van, az egy sokszínű dolog. Sokszor fel se fogjuk miféle árat fizettünk valamiért. Mert esetleg számunkra nem is érezhető. Ezen gondolkodtam hajnalban, hogy nemrég egy barátommal folytatott régi levelezésbe olvastam bele és nagyon tanulságos volt. Azt kellett látnom, hogy annyira bele voltam ragadva a saját problémáimba, hogy nem is láttam milyen ő valójában. Nem érzékeltem a "most"-ot, csak kergettem valami álmot magamról, és valami képzeteket róla. És most, amikor ezek a kényszerítő érzelmek lehullottak, most úgy tudtam olvasni, mint egy regény szövegét. Úgy sajnáltam azt a fiút! És egy kicsit dühös voltam arra a nőre. És hiába tudom, hogy ebben a regényben minden úgy történik ahogy történnie kell, a cselekedetek logikusan egymásra épülő kockái szerint, valahogy az volt az érzésem, hogy elbasztam. Azt a pillanatot biztosan elbasztam. És nyilván sok másikat is. Ritkán adatik meg amikor az ember tanulhat a múltból, mert csak túl akarunk lenni dolgokon. És azt hiszem, nagyon rendben kell lenni ahhoz, hogy az ember ne vádaskodjon (végre). Lehet a másik ember bármilyen. Tök mindegy valójában, mert saját magunktól, a rengeteg feldolgozhatatlan érzelemtől nem látjuk úgyse. Nem lett ő hirtelen angyal ettől a rácsodálkozástól. De amit elbaszott, azt neki kell meglátnia, a saját életében kell épülnie belőle. Sokáig nem akartam kirakni róla képet A FALra. Az volt bennem, hogy meglátja valaki (ugyan, ki?) és akkor pusztán a képtől kibomlik előtte az egész történet a nélkül, hogy értené, hogy a reménytelenségen túl mennyi mindenféle volt benne. És akkor majd megszégyenülve állok ott, a szánnivaló kis rajongásommal és attól is féltem, hogy magam előtt állok majd megszégyenülten, és nap mint nap fájni fog. Pedig van rengeteg közös fotónk és sok amit imádok, mert vicces és azt hiszem, bárki látja majd, irigykedve azt gondolja, ez milyen jó, ez jó lehetett! A többi meg, deaktiválásig itt lesz.

[valakiavilagellen]

Bármit is teszel az èleted során , nagyon figyelj arra kinek mit mondasz .

Ne adj senkinek sem tanácsot ,mert a vègèn te leszel a hibás.

Bármi történjék,ne tèrj le az utadról.

Ha valaki aki eddig nem állt közel hozzád ,valamilyen modon kiakar használni a közeledèsèvel.

Adj esèlyt másoknak és magadnak de legyèl figyelmes.

A szerelem mindig nem várt oldalon kopogtatt lègy nyitott.

Ne bizz abban sem akiben aztmondtad megbizzol az emberek kibeszèlnek.

Ne fèlj az ismeretlentől, rettegj az időtől.

Nem az a legfontosabb hány hibája van valakinek ,hanem hogy be ismeri-e azt.

Ne utasitsd el azt aki ismeretlen számodra ,ès közeledik felèd mèg nem ismered.

Nem biztos hogy akit ismersz az a legbiztosabb ember a szerelemben ,ès a jövődben.

Hisz aki elhagy idegen lesz számodra és aki most idegen lehet ő lesz a szerelmed.

Légy tudatoss ne bánts meg senkit ,tiszteld magad.

Lègy erős küzdj a fájdalommal.

Lègy Kitartó,ès eljön az időd.

Ne buslakodj ha nincs senkid járj nyitott szemmel ,ès lèlekkel.

Ne aggódj a jövőd miatt élj a jelenednek.

Ne utasitsd el az ajánlatokat èlj velük.

Ne legyèl nehezen megszerezhető,legyèl egyedi.

Unalmasak a sablon emberek.

Ne legyèl könnyen kapható ,legyèl visszafogott.

Kurvákbol van elèg .

Te egy egyènisèg vagy egy imádnivaló szemèly .

Ne felejtsd el önmagad

Szeressd önönmagad.

Attól hogy magányos vagy nem biztos ,hogy boldogtalan vagy.

Ha egyedül vèszeled át a legnehezebb időszakod akkor leszel a legerősebb.

Mert nem lesz szükséged soha senkire hogy támogasson.

Ha megszokod hogy támogatnak egyedül összeesel.

A magány megtanított nekem pár dolgot nektek megosztottam.

[i-believed-in-them]

"Már nem állok le vitatkozni olyannal aki azt mutatja ugyis jobban tudja, mert csak magam fárasztanám a semmiért."

[geoparduc]

A mai abszurd az a férfi kolléga volt, aki levágott egy monológot arról, hogy a szülés nem is rossz, mert úgyis elfelejtek minden fájdalmat a hormonoktól. Majd délben lelépett mert annyira szarul érezte magát a délelőtt kapott influenza oltástól

[csakcsiga]

Szerintem kiváló kilt idő van. Ahogy az arcokból érzékelem a vonaton utazó idősebb közönség szerint nem.

[grionfolf]

Voltam külföldiában. Párizsban. Itt még nem jártam ez előtt. Nem rég jöttem haza.

Aztán most meg beteg vagyok mint az állat és nem tudok aludni a fájdalomtól pedig kellene. Tanulság nincs de ezzel is telt az idő és másra figyeltem. :D

[eugeniovonsavoy]

Magyar állami fenntartású szállás Bécsben = egyrétegű WC papír

Magyar egyházi fenntartású szállás Bécsben = háromrétegű WC papír

A szobaárak között elhanyagolható a különbség.

[eugeniovonsavoy]

erről eszembe jut, hogy egyetemista koromban sokat játszottam a Civ III-mal és az ilyen Pangea-szerű konfigurációkat szerettem a legjobban. egyszer kiadott egy ilyen Mediterráneum-szerű térképet, ahol a két nagy földrész-szerű kontinenst egy szoros választotta el egymástól, a szorostól északra pedig egy nagy sziget volt. valahogy úgy, mint ahogy Boszporusz választja el Anatóliát és a Balkánt. a legszebb az egészben, hogy Bizánccal játszottam, és pont a szoros partján kezdtem a játékot.

sose felejtem el, mekkora indusztriális Bizánci Birodalmat építettem a végére a város- és vasúthálózatommal.

Pangaea was wasted on the dinosaurs. Imagine the railway network.

[dioskailacs]

tegnapi szinkronicitások✨

tegnapra azt álmodtam hogy egy tokiói vivienne westwood múzeumban voltam, aztán amikor egy kedves barátnőmmel találkoztam, láttam hogy az ikonikus vivienne westwood gyöngy choker van rajta, amire a nana olvasása óta vágyott és most félretett és megvette

újabban állandóan kifogyok a kiskanalakból, valahogy állandóan az összes a mosogatóban van és hápogtam A-nak hogy kéne venni még, és tegnap ugyanez a kedves barátnőm egy kisvirág alakú kiskanalat adott nekem ajándékba

[felenya]

Tanév vége, gyere már

A múlt héten egyik délután barátnőmmel egy teraszon üldögéltünk borozgatva, és eszembe jutott, hogy milyen gáz már, hogy mivel most ott vagyok, nem tudom a gyerektől kikérdezni az anyagot a másnapi TZ-re. A TZre, ami aztán 5ös lett. Az első 5ös TZ ebből a tárgyból idén. Az első, amire egyedül készült. Tanulság: többet kell innom és kitűnő lesz a gyerek.

[turistakrem]

Japán nulladik nap

Első nap akart lenni, de másként alakult

A dolog ott kapott gellert, hogy nem ellenőriztem le a második beszállókártyát Budapesten, amikor megkaptam, ami Sanghajból vitt volna Tokióba hajnalban. Ugyanis nem a hajnali gépre szólt (2 órán belüli kényelmes átszállással), hanem egy délutáni járatra (most mindent kelet-kínai időzónában írok). Szóval lett Sanghajban 9 szabad órám. De ne vágjunk a dolgok közepébe, mutatom, merre mentünk: nemcsak az ukrán, de a lengyel légteret is elkerülték az óvatos kínaiak, nehogy miután felszálltak, háború törjön ki. Gondolom ők, is követik a magyar belpolitikát.

Szóval Budapest -> Berlin -> Balti tenger kanyarral, Szentpétervárnál léptünk be az orosz légtérbe. Egy ideig megfordult a fejemben, hogy az északi sark fölött közelítjük meg Kínát, de ez most kimaradt az életemből.

A China Eastern társaság egy fokkal jobb, mint a fapados, de ami a lényeg, hogy pont a feléért visz el Tokióba, mint a sorban utána következő versenyző. A catering nem volt túlzottan átgondolva: kétszer ugyanazt a szettet hozták ki annyi különbséggel, hogy a népszerűbb kaják az első körben elfogytak. Szóval ha felszállás után nem fűlött a fogad a csőtésztához marhahússal, akkor a második alkalommal már csak azt választhattad :) Ami fájdalmasabb volt, hogy éjjel 2 és 3 között hozták az ételt (5.40-es leszálláshoz), szóval esélyed se lett volna kicsit javítanod a jetlagen.

Aztán jött a fekete leves, amikor Sanghajban át akartam szállni a szerintem gépemre. A földi kiszolgálók rámutattak a tévedésemre és tényleg csak bámultam másodpercekig a beszállókártyát. Tanulság: azt a pár másodperc bámulást Budapesten kellett volna belefektetnem az időmbe. Ja, a China Eastern nem hisz a digitális huncutságokban. Csak IRL lehet becsekkolni, és papíron adják oda a beszállókártyát, mint a középkorban.

Azért legyünk igazságosak, 9 plusz óra Sanghajban nem a török börtön. A kevés pozitívum a magyar-kínai barátságban, hogy egy ideje nem kell vízum Kínába lépni, szóval kaptam magam és uzsgyi be a városba. Amikor először olvastam a Maglevről, azóta vágytam rá, hogy felüljek rá. A CE most gondoskodott egy álmom beteljesüléséről, végülis köszi.

10 perc alatt bent voltam a belvárosban (45 km) és onnan még néhány sima metrómegálló a Bund. Pont a hajnali belvárosba érkeztem meg, az utcán ilyenkor csak az utcaseprők és a csoportos mozgáskultúra szerelmesei vannak kint. Kicsapnak egy JBL-t egy padra és mehet az aerobik, a tajcsi és a társastánc. Közös jellemző, hogy 60 év felettiek csinálják, a társadalom többi része vlsz tud aludni.

Megreggeliztem egy Costában (sajnálom reggel még nem vagyok nyitott a világ konyháinak felfedezésére) és bejártam a belvárost és még a nagyobb turitahömpöly előtt kijutottam a Bundra. Közben belógtam (na jó, beengedtek) a gyarmati Jugendstyl legpompásabb épületébe a Békéről elnevezett szállóba (ez kivételesen nem Hugyecz-épület).

Aztán irány a Bund, amihez egy magasított gátra kell felmászni, ami végig van futtatva igazi növényekkel. Nem hittem el, meg kellett tapogatnom.

Volt Mao-szobor a gát előtt és a szocialista forradalom múzeuma a gátba építve, de alapvetően mindenki a folyó nagy kanyarulatában elhelyezkedő üzleti negyedet fotózza. Ködös volt az idő, milliószor láttam már ezt a látványt sokkal jobb gépekkel fényképezve, de a hatás tényleg lehengerlő így is. Egy órát sétálgattam fel-alá a sétányon, nagyon meleg volt (a sapkám persze feladott csomagokban volt), de egy pillanatra sem sajnáltam ezt az extra időt.

(Lefotóztam a sörnyitót is, mielőtt még valaki, de ahogy mondtam, ennél sokkal jobb képek vannak fent az interneteken.)

Aztán kerestem valami hagyományos éttermet (délben már pardont nem ismerő kulináris kísérletező vagyok) és beestem nyitásra a “Nagyi étterme” vagy valami ilyesmi nevű helyre. Elsőként rendeltem és csalhatatlan érzékkel rendeltem ki az étterem specialitását a sertés-hasaalját száznapos tojással és titkos szósszal, mivel az általam belátható asztalok mindegyikén ezt rendelték. Amúgy 10 felszolgáló állt és nézte, amint 9-en eszünk jó étvággyal. Ezt a munkát Londonban ketten, Budapesten egyedül vagy senki se végzi el. Közben a szakácsok valami vicces dolgot énekeltek, mert a felszolgálólányok rosszalló arccal cseszték le őket, de persze tetszett nekik.

A katolikus katedrálisba sajnos nem jutottam be, mert nagyon korlátozott időpontokban van nyitva, de elég nagy komplexumnak néz ki, iskolával, kiszolgáló épületekkel a legbelvárosban.

Amúgy Sanghajban a legvonzóbb dolog az volt, hogy a London-szintű plázák és 30 emeletes irodaépületek között meghagyták a dél-olasz utcákat inasba rakó sikátorokat: nézed a high-tech utcát magad előtt, fordulsz 90 fokot és ott száradnak a ruhák a légkábelek erdeje pedig a legautentikusabb délkelet-ázsiai feelinget hozza.

Metró-Maglev vissza a reptérre és egy órás késéssel irány Tokió. Folyt köv.

[ultramegatroutman]

Nem mondanám, hogy olyan jólöltözött vagyok, mint a velszi herceg, nadeazért.

Így áldogálok a spár bejáratánál egy oszlopnak dőlve, kezemben pár banán, meg egy suliszendvics, amit a Hajléktalanimrének vettünk, csak mint kiderült, már annyi cuccot kapott, hogy nem tudta hova rakni (még konzervkukoricája is volt, amit mindenáron rám akart tukmálni, merthogy micsináljon ő azzal???), úgyhogy a feleségem visszament egy szatyorért, de kicsit elhúzódott a dolog, mert nagy volt a sor, szóval így álldogálok ott, beszélgetek az Imrével (holnapután megy ki Ausztriába dolgozni, csak még holnap kimegy Monostorra orvoshoz. Perszepersze.), aki éppen nem látszott mert az oszlop szélvédett oldalán próbált meggyújtani egy királydekket. Így jönnek az emberek kifelé, köztük három nazarénus ifjúhölgy is, és az egyik a kezembe nyom egy zsemlét, hogy fogadjam el. Elfogadtam nyilván, de már majdnem mondtam, hogy nem erőltetted agyon magad ezzel az ötvenforintos akciós császárzsemlével (nem is a magos ráadásul), dehát épp a teljes hajléktalan-kommunitit képviseltem véletlenségből, úgyhogy inkább csak megköszöntem szépen.

Különösebb tanulság nincs, hacsak az nem, hogy a kapucnis mackófelső szakadttérgyű* farmerral elmegy a kormánygépen, vagy adott esetben protokolláris eseményen is, de bevásárlóközpontparkolókban csak bizonyos következményekkel.

¯\_(ツ)_/¯

*nem vásárolok ilyesmit nyilván, csak úgy keletkeznek, mert hajlamos vagyok túlhordani a dolgaimat