Sokféle, a szinkron kifejezéssel kapcsolatos dologról lehetne írni. Most arról lesz szó, amelyik gyakorlatilag tökéletesen eltorzítja az eredetit – a filmek és sorozatok szinkronizálásáról, ami egy nagyon érdekes téma.
A 98asnak van magyar szinkronja (rettenetes, de most nem ez a fókusz) és hogy a magyar szinkronokhoz álralában az angolt használják fel, nem az eredeti nyelvet (tudomásom szerint, correct me if im wrong)
(btw i went on a journey in december last year where i was trying to find all the times ww calls vash blondie and to compare the original dub, the english sub, the english dub and the hungarian fansub. and i was sorely disappointed that since none of the times the sub calls vash blondie, only the dub, and so the hungarian fansub never does either)
Es hogyha a stampede valaha kapna magyar szinkront akkor mivel wolfwood vash-t az angol szinkronban "blondie"-nak hívja... akkor vajon azt szöszinek fordítanák?👀 es akkor azt ordibálná hogy SZÖSZI
Ray helppppp anyum sulernaturalt néz magyarul és azt mondja az egyik karakter hogy "nem tudtam hogy vírusvideó lesz".... aztán leesik hogy azt akarná mondani hogy "i didn't know it would go viral"
neeeee úristen 😭😭😭 a magyar szinkron olyan rossz hogy azt már tanítani kéne
I love it when I remember something racist from the Hungarian dub of a movie and I go to check the original and it's not racist. that's what we like to call világhírű magyar szinkron
elkezdtem nézni a Fehér Rózsa c. filmet a hasonnevű ellenálló diákcsoportról a nácik idején (Sophie Scholl és társai), és eddig csak annyi, hogy az 1982-es produkció* mafilmes közreműködéssel készült - rémlik valakinek, vajon nálunk vetítették-e anno, ill. készült-e rá magyar szinkron?
Szinkron Csörgő por Szabó Bence
Por Flickr:
Révfülöp közelében halad a Kishármas és mögötte a távvezérelt 2178-as Csörgő egy rövid tapolcai személyvonattal.
Gyerekkoromban még a vasfüggöny mögé is eljutottak a kosztümös kalandfilmek. Francia, angol és amerikai filmesek versengtek az olaszokkal. Hatásukra a fiúk a suliban vonalzóval kardoztak a szünetekben, és olyan gyaloggalopposan trappoltak körbe a folyosón.
Azt hiszem, Hollywood nagy évtizedei voltak az 50-es, 60-as évek, mikor rengeteg ilyen alkotás született. Látványos produkciók voltak pazar díszletek között, tökéletesen méretre szabott jelmezekkel, a nők hibátlan frizurával és sminkben, némi mesterien elhelyezett műkosszal az arcukon a viszontagságos jelenetekben.
Ma talán már nem annyira a poénokon nevetünk, inkább azon, hogy milyen leegyszerűsített sztorikkal dolgoztak, időről időre idegesítő éneklésbe fogtak a szereplők, de azt nem lehet elvitatni, hogy a színészi játékot kiegészítette a vívás, lovaglás, akrobatika, egy színésznek mindezen tudásokat birtokolnia kellett, és épp úgy követelmény volt az ének és tánc tudás, mint akár a pergő beszéd.
A gumiarcú, csetlő-botló balfácán, akiből végül a körülmények hatására hős lesz, nem új karakter.
Egyik kedvencem a kategóriában ez a Danny Kaye film, amiben Angela Lansbury egészen fiatalon szerepel.
Ez már egy felújított szinkron (Kern, Tahi-Tóth, Sinkó), új fordítás, néhány missing in translation fordulattal, de még így is szórakoztató annak, aki kedveli a műfajt.