#szegregáció

[dramatic-dolphin]

"my plan for less segregation is to do more segregated education. i am very smart."

[prokee]

Épp csak nyertek a nácik Ausztriában, de Feldkirchben már szegregációs buszozás van.

[hicapacity]

Donald Winnicott volt az egyik első orvos és pszichológus, aki részletesen bemutatta, milyen nagy szerepet játszik az ember fejlődésében a szülő és az újszülött közötti testi kapcsolat. Hogy ezek a fizikai interakciók az egész életünkre kihatnak és meghatározzák az identitásunkat.

Magyarul az, ahogy a baba érzi a szülő testét, ahogy reagál rá, és ahogy a szülő reagál a baba testére - az kihat arra, hogy miként alakítjuk ki azt a képet, amit saját magunkról alkotunk. Mi több, azt is, hogy mit képzelünk valóságnak és mit nem.

Az a mód, ahogyan az anya a gyerekét tartja, meghatározza a gyermek "képességét arra, hogy érezze a saját testét, mint a léleknek otthont biztosító helyet," írta.

Amikor ez a folyamat félremegy, mert az anya képtelen kapcsolódni és ráhangolódni a gyermek testének rezdüléseire - akkor a baba azt tanulja meg, hogy a szülő elvárásaihoz hasonuljon. A szülő képzetét teszi magáévá arról, hogy ki és mi is ő.

A kisgyermek persze nem képes még szofisztikált és racionális magyarázatot fűzni ahhoz, ami történik. Egy jóval ősibb, zsigeri és kinesztetikus (mozgás-reflex) szinten annyit fog fel, hogy "valami nincs rendben" vele. Hogy elutasítják. Azt tanulja meg, hogy a saját testéből érkező jelzésekre nem kap megfelelő választ - ezért azokat el kell fojtania.

A gyermek bezárul. A valódi szükségletei nem tűnnek valóságosnak maga számára. Megszakad a kapcsolata a valós énjével. Egy hamis ént kezd el építeni, hogy elfogadásra találjon. Hogy alkalmazkodjon és túléljen.

A jó hír Winnicott szerint az, hogy a szülők túlnyomó többsége képes arra, hogy megadja a gyermekének azt, amire szüksége van. És a gyermekek túlnyomó többsége egészséges kötődést alakít ki a szüleivel. És ehhez a szülőnek egyáltalán nem kell "tökéletesnek" lennie - csupán "elég jó szülőnek."

A rossz hír az, hogy a szülők egy kisebbsége képtelen megadni azt, amire a gyermekének szüksége van. Nem feltétlenül azért, mert nem akarja. Hanem például azért, mert ő sem kapta meg soha a saját szüleitől. Vagy mert egyéb okból (halál, betegség, nyomor stb.) képtelen rá a legjobb szándékai ellenére sem.

Ha ellátogatsz egy nevelőintézetbe, elmegyógyintézetbe, hajléktalan szállóra, rehabilitációs otthonba, börtönbe vagy hasonló helyre, akkor viszont azt fogod látni, hogy azok az emberek képezik a többséget, akik súlyosan traumatizálódtak gyermekként.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a különféle "deviáns" és antiszociális viselkedések mögött nem az áll, hogy ezek az emberek erkölcstelenebbek, jellemtelenebbek, rosszabb emberek lennének, mint az átlag. Hogy más anyagból lennének gyúrva. Hanem sokkal inkább az, hogy az ő történetük már a kezdetektől nagyon félrement. Akkor, amikor még nem is értették, hogy mi történik körülöttük.

Tudjuk azt is, hogy a generációról generációra átadott traumák ördögi köre megszakítható - hogy a múlt börtönéből van szabadulás. Hogy számos jó gyakorlat van arra, miként lehet a szülők és gyermekek támogatásával valóságos csodát elérni.

Évtizedek óta tudjuk ezt. És mégis, nem azt tesszük, ami logikus lenne. Hogy masszívan befektetünk abba, hogy minél több szülő kapjon támogatást ahhoz, hogy megadja a gyermekének, amire szüksége van. Hanem továbbra is abba fektetünk bele egyre növekvő forrásokat, amiről tudjuk, hogy rövid távon legfeljebb tüneti kezelés, kozmetikázás - hosszú távon pedig tovább súlyosbítja a problémát.

Kirekesztő, kriminalizáló politikák. Diszkriminatív egészségügy. Oktatási és lakóhelyi szegregáció. Tömeges bebörtönzés. Paternalizmus. Elitizmus. Megbélyegzés.

Amikor a legközelebb arról lesz szó a közéletben, hogy valamelyik népszerűtlen, "deviáns" társadalmi csoportot hogyan lehet még jobban kirekeszteni, büntetni, fegyelmezni - akkor jusson eszedbe ez a poszt! Jusson eszedbe, hogy a valódi megoldás nem bilincsekből meg rácsokból áll. Hanem a gyermekét váró szülőkkel kezdődik.

[angelofghetto]

Szegregáció vagy iskolaőr?

Megint itt egy jó kis érzékeny téma. Ahogy az olaj meg a víz nehezen keveredik, úgy a kétféle kultúra is merőben különbözik egymástól, és a dolgok elrendezési módszerei is. Nem az a baj, hogy valaki cigány, hanem hogy más szokásrendből jön, más élethelyzetben él, másféle tanulási problémákkal küzd, és mások a jövőbeni kilátásai.

Tanítottam roma fiatalokat. Némelyik eszméletlenül ügyes volt. Az az osztály, ahol csak egy-kettő volt belőlük, általában jól tudott működni, be tudtak illeszkedni a közösségbe, nem volt baj. A három volt a határérték, mert akkor már jött a klikkesedés, a ti és mi viták. Persze egyetlen magatartás-zavaros, agresszív gyerek is el tudja lehetetleníteni az órai munkát, vagy terrorizálni a többieket a szünetben, származástól függetlenül, akit érdemes kiemelni, és szaksegítséget nyújtani, egyáltalán megvizsgálni, hogy karakterében ennyire agresszív, vagy valami kezelhető probléma áll a háttérben, ami erőszakos viselkedésben csapódik le.

Volt olyan kisebbségi gyerekem, aki egy műhelynap végén nagy pofával közölte velem, hogy azért adtam elégtelent a napi munkájára, mert cigány. A leghiggadtabb hangon elmagyaráztam neki, hogy felőlem lehetne albínó, vagy bantu néger, akkor sem tudok neki ma jobb jegyet adni, mert semmi értékelhető munkát nem adott le aznap, sőt a többieket is állandóan akadályozta, piszkálta, szóval tartotta, menet közben kikapcsolta a gépüket, az olyan feladatokat, amihez épp nem volt nótás kedve, nem végezte el, és hogy egyetlen munkahelyen sem tolerálják majd ezt a kinti világban. Más az, ha valakinek nehézségei vannak a tanulásban, a gyakorlatban, azt az ember látja, és segít az egyéni igényeinek megfelelően, de ha szabotálja a munkát, szándékosan megrongálja a munkadarabot vagy az eszközöket, zrikálja a többieket, az nem opció. Ha egész nap ül a sarokban, és nem csinál semmit, csak csöndben melegszik, mi akkor is szeretjük, csak ne várjon érte jó jegyeket. Ha viszont nem tetszik neki ez a szakma, nem fogok keresztbe feküdni előtte az ajtóban, hogy visszatartsam, szabad döntése, hogy marad és tanul, vagy kiiratkozik és választ valami mást. (Nem lehet egyszerre szűznek maradni és gyereket szülni, vagy csak kicsit terhesnek lenni, választani kell.) Viszont a többieket, akik itt és ezt akarják tanulni, tiszteletben kell tartania. Fenyegetőzött az apjával meg a fiútestvéreivel, hogy “ellátják a bajomat” de ez nem történt meg. Az év vége előtt kiiratkozott azzal, hogy inkább majd fog egy gazdag palit, és férjhez megy. Sok szerencsét kívántam neki ehhez.

A gettóban egy dolgot nagyon megtanultam tőlük: A tolerancia, az udvariasság, a kedvesség, a negatív dolgokon való elnéző felülemelkedés lúzer viselkedés, gyávaságként azonosítják. Az erőből és határozottságból értenek, annak van respektje. Pont.

És még mindig nem vagyok rasszista. Olyan probléma ez az együttélés, ami nagyon mélyre és nagyon messzire vezet. Történelmi gyökerei vannak. Két eltérő kultúrájú közösség, néha épp ellentétes alapvetésekkel. Lehet megpróbálni összemosni a kettőt, lehet fallal elválasztani egymástól és ellenségképeket alkotni, lehet egymás értékei mentén tisztelni és elfogadni egymást, de ahogy nagyikám mondta régen: ahol nincs mit enni, ott a szerelem kirepül az ablakon.

[sronti]

Been there done that, time to repeat it in a different country

Olyan 2005-től indult el Magyarországon egy csomó program, ami a "telepfelszámolásokat" és az iskolai "integrációt" (gyakorlatban inkább felületes deszegregációt) tűzte ki célul. Ezek jelentős feszültségeket keltettek a társadalomban miközben viszonylag kevés gyakorlati eredménnyel jártak. Együtt az internet terjedésével, a Fidesz médiaépítő tevékenységének beérésével, a gazdasági problémákkal és a baloldali kormányzat szembenésével mindenféle beágyazott rendszerek hatalmi központjaival végül előkészítették a NER hatalmi és kommunikációs bázisát a 2010-től következő legalább 10-15 évre.

A szegregáció megpiszkálása főleg Budapesten kívül óriási feszültségeket keltett, kicsiben feltűnt az amerikai Dél teljes válaszgyűjteménye, beleértve a cigányellenes terrorista támadásokat, a Wishről rendelt KuKluxKlant, white flight-ot, politikai obstrukciót, tényleg, szociológiai nézőpontból öröm volt nézni, minden más szempontból pedig leginkább egy lassított vonatkatasztrófára emlékeztetett. Ahogy az amerikai Délen, a reformkísérleteket visszarendeződés követte és a helyzet továbbra is reménytelen, de tartható.

Azért hozom ezt fel, mert volt itt ez a náci zavargás

Ami sok szempontból emlékeztet erre a 2005-2009-es időszakra Magyarországon. Itt a UK-ben is rettenetes a gazdasági helyzet és sorra kapjuk a rossz híreket, részben külső körülmények, részben rossz politikai döntések miatt, amik aztán előhoznak olyan strukturális problémákat, amikkel jobb időkben kevésbé kell foglalkozni, de ilyenkor nagyon könnyen elszabadulnak.

Természetesen a tory kormánynak esze ágában sincs megreformálni a menedékkérés rendszerét, vagy bármit, de egy ilyen alapvető társadalmi probléma, a lakhatási válság megakadályozza, hogy a prosperálóbb városokban telepedjenek le a UK-ben menedéket kérők, vagy akár a bevándorlók.

Ezeken a prosperálóbb helyeken van munka, lehet vállalkozni és alapvetően megférnek egymással az emberek, mert a nagy többség megszokta, hogy mindenféle kultúrával találkozik és ebből inkább előnyei vannak.

De mi van akkor, ha olyan közösségekbe küldenek menedékkérőket és oda vonzza az olcsó ingatlanár a bevándorlókat, amik a nagyvárosoknál jóval zártabb közösségeket alkotnak, a lehetőségek pedig korántsem tűnnek végtelennek, hanem inkább stagnálás van és céltalanság?

Közvetett bizonyíték van arra, hogy a külföldi származásúak magasabb aránya ugyan inkább a toleranciát növeli, viszont az arányok eltolódása és a kisebbségek arányának gyors növekedése egyáltalán nem tesz jót az elfogadásnak.

A magyar példa alapján a kormányzat vagy nem tudja, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy milyen következményei lesznek ezeknek a kitelepítéseknek, de ha azt hiszik, hogy ezt a problémát csak be lehet fogni a kampányvitorlába és behajózni a választási győzelmekbe, akkor abból nagyon súlyos lesz az ébredés.

A Brexit mutatta merre tartanak ezek a folyamatok, de ez korántsem a vége a történetnek, ennél lehet sokkal rosszabb is és ha nem javul a lakhatási helyzet és nem találja ki valaki, hogy mit akar kezdeni az ország Peterboroughtól északra fekvő részével az egy olyan krízist hoz majd, amihez képest a Brexit csak egy gyenge tutorial pálya volt.

[fagcrisis]

magyarországon nincs szegregáció a nagy faszomat a sulimba csak roma és rokkant/autista gyerekek járnak máshova a kerületben próbálkozni se érdemes

[bdpst24]

A II. VILÁGHÁBORÚBAN FOGADTATTÁK EL MAGUKAT AZ AFROAMERIKAIAK

A 761. harckocsizászlóaljnak, ismertebb néven a Fekete Párducoknak egyszerre kellett megküzdeni a távoli ellenséggel, valamint az otthoniakkal a II. világháború időszakában. A szegregáció idején ugyanis olyan kiképzést kaptak, ahol a náci hadifoglyoknak több joguk volt, mint nekik. Vajon miként élték meg a hétköznapokat, mi volt a szerepük a háborúban, és hogyan tértek vissza a csatából? A Viasat…

[healthcarehospitality]

Donald Winnicott volt az egyik első orvos és pszichológus, aki részletesen bemutatta, milyen nagy szerepet játszik az ember fejlődésében a szülő és az újszülött közötti testi kapcsolat. Hogy ezek a fizikai interakciók az egész életünkre kihatnak és meghatározzák az identitásunkat.

Magyarul az, ahogy a baba érzi a szülő testét, ahogy reagál rá, és ahogy a szülő reagál a baba testére - az kihat arra, hogy miként alakítjuk ki azt a képet, amit saját magunkról alkotunk. Mi több, azt is, hogy mit képzelünk valóságnak és mit nem.

Az a mód, ahogyan az anya a gyerekét tartja, meghatározza a gyermek "képességét arra, hogy érezze a saját testét, mint a léleknek otthont biztosító helyet," írta.

Amikor ez a folyamat félremegy, mert az anya képtelen kapcsolódni és ráhangolódni a gyermek testének rezdüléseire - akkor a baba azt tanulja meg, hogy a szülő elvárásaihoz hasonuljon. A szülő képzetét teszi magáévá arról, hogy ki és mi is ő.

A kisgyermek persze nem képes még szofisztikált és racionális magyarázatot fűzni ahhoz, ami történik. Egy jóval ősibb, zsigeri és kinesztetikus (mozgás-reflex) szinten annyit fog fel, hogy "valami nincs rendben" vele. Hogy elutasítják. Azt tanulja meg, hogy a saját testéből érkező jelzésekre nem kap megfelelő választ - ezért azokat el kell fojtania.

A gyermek bezárul. A valódi szükségletei nem tűnnek valóságosnak maga számára. Megszakad a kapcsolata a valós énjével. Egy hamis ént kezd el építeni, hogy elfogadásra találjon. Hogy alkalmazkodjon és túléljen.

A jó hír Winnicott szerint az, hogy a szülők túlnyomó többsége képes arra, hogy megadja a gyermekének azt, amire szüksége van. És a gyermekek túlnyomó többsége egészséges kötődést alakít ki a szüleivel. És ehhez a szülőnek egyáltalán nem kell "tökéletesnek" lennie - csupán "elég jó szülőnek."

A rossz hír az, hogy a szülők egy kisebbsége képtelen megadni azt, amire a gyermekének szüksége van. Nem feltétlenül azért, mert nem akarja. Hanem például azért, mert ő sem kapta meg soha a saját szüleitől. Vagy mert egyéb okból (halál, betegség, nyomor stb.) képtelen rá a legjobb szándékai ellenére sem.

Ha ellátogatsz egy nevelőintézetbe, elmegyógyintézetbe, hajléktalan szállóra, rehabilitációs otthonba, börtönbe vagy hasonló helyre, akkor viszont azt fogod látni, hogy azok az emberek képezik a többséget, akik súlyosan traumatizálódtak gyermekként.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a különféle "deviáns" és antiszociális viselkedések mögött nem az áll, hogy ezek az emberek erkölcstelenebbek, jellemtelenebbek, rosszabb emberek lennének, mint az átlag. Hogy más anyagból lennének gyúrva. Hanem sokkal inkább az, hogy az ő történetük már a kezdetektől nagyon félrement. Akkor, amikor még nem is értették, hogy mi történik körülöttük.

Tudjuk azt is, hogy a generációról generációra átadott traumák ördögi köre megszakítható - hogy a múlt börtönéből van szabadulás. Hogy számos jó gyakorlat van arra, miként lehet a szülők és gyermekek támogatásával valóságos csodát elérni.

Évtizedek óta tudjuk ezt. És mégis, nem azt tesszük, ami logikus lenne. Hogy masszívan befektetünk abba, hogy minél több szülő kapjon támogatást ahhoz, hogy megadja a gyermekének, amire szüksége van. Hanem továbbra is abba fektetünk bele egyre növekvő forrásokat, amiről tudjuk, hogy rövid távon legfeljebb tüneti kezelés, kozmetikázás - hosszú távon pedig tovább súlyosbítja a problémát.

Kirekesztő, kriminalizáló politikák. Diszkriminatív egészségügy. Oktatási és lakóhelyi szegregáció. Tömeges bebörtönzés. Paternalizmus. Elitizmus. Megbélyegzés.

Amikor a legközelebb arról lesz szó a közéletben, hogy valamelyik népszerűtlen, "deviáns" társadalmi csoportot hogyan lehet még jobban kirekeszteni, büntetni, fegyelmezni - akkor jusson eszedbe ez a poszt! Jusson eszedbe, hogy a valódi megoldás nem bilincsekből meg rácsokból áll.

Hanem a gyermekét váró szülőkkel kezdődik.

Wholesomeness lvl 100

[idegszerviz]

vége a jogállamnak volume 4541345654

[stopsegregation]

Ha a vírusos gyerekeket integráltan oktatják, akkor a roma gyerekeket miért nem?

[nyuszimotor]

[hovaszulettel]

Fotóriport

„Ha az életet egy versenyként fogjuk, akkor nem mindenki ugyanarról a rajtkockáról indul, rengeteget számít a lakhely és a szülők anyagi helyzete. Az oktatás lenne az az eszköz, aminek segítségével le lehetne dolgozni ezeket a lemaradásokat” - idézet Stiller Ákostól a Telex cikkében. Forrás: https://telex.hu/foto/2021/09/26/digitalis-oktatas-stiller-akos

[hicapacity]

(via A dányi cigánytelepen mutatták meg a pesti programozóknak, hogyan kell kerítést építeni) Palya Bea & a Prezis Árvai Péter Bagon épít a BAGázzsal, ami egy közhasznú civil szervezet (NGO) .. Hogy ki az üldözöttebb és a kirekesztettebb? A romák, vagy a civilek, ez most nem lényeges, de az egyik üldözött szervezet segíti a másik nehéz sorsú csoportot, a bagi romákat..