#szélvédő
Explore tagged Tumblr posts
takemetochurch13 · 3 months ago
Text
Nem véletlenül van az autóban nagy szélvédő és kicsi visszapillantó
Ami előttünk áll, azt kell nagyban látni, az a jövő. Ami pedig mögöttünk van, az a múlt, nem szabad teljesen elfelejteni honnan jöttünk, de nem olyan lényeges, mint az, ami még előttünk áll
63 notes · View notes
nyeznajka · 2 years ago
Text
Tumblr media
Egy helyes kis darázs elkezdett fészket építeni a motorom műszerfala mögé.
Pár hétig nem használtam a gépet, a ház előtt állt ponyvával letakarva, és ez a kis jószág ideális helynek találta ivadékai felneveléséhez.
A darázs ugyebár védett állat.
Szépen elmotoroztam a munkahelyemre, és mivel a szélvédő mögött van a cucc, így épségben maradt a papírvár. Darázs anyuka is ott van még.
(Így lett az F 650 GS-ből Hornet. Motoros belsős poén.)
17 notes · View notes
szepkerekkocka · 1 year ago
Text
Tumblr media
Ez a roncs még valamikor 2024 elején tűnt fel az állandó szobatársnak a vonatról, és ahányszor látta, mindig eggyel lepusztultabb állapotban volt: először csak állt ott mint önmaga szobra; később az összes ajtó kinyitva; aztán csukott ajtók, törött szélvédő. Most épp a környéken jártunk és volt félóránk elsétálni a tetthelyre.
Ja, amúgy Google Street View és műholdképek alapján itt (Thallóczy Lajos utca vége mögött valamivel) nemrég még egy vágány volt, mostanra felszedték és csak a zúzott kő maradt meg. Gondolom a Déli Körvasút II. projekt egyik mellékhadszíntere ez is éppen.
4 notes · View notes
csajokamotoron · 2 months ago
Text
Tumblr media
Mikor 2016-ban a Honda megjelent a túraendúrók piacán az új alapokra helyezett Africa Twin-nel, férjem szabályosan beleszerelmesedett. Hosszasan áradozott arról, hogy ez a legszebb motor, amit a Honda valaha kiadott. Akkoriban egy XL Varadero-val túráztunk kettesben és épp kerestük az utódját. Nem az Africa lett, de ez egy másik történet. A 2016-os Honda Africa Twin verzióban én nem láttam meg azt a szépséget, ami a férjemet megfogta, az új 2024-es CRF1100 ATAS (Africa Twin Adventure Sports) azonban már az én szememnek is gyönyörű lett. Sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni az elődöket, így csak arra a félezer kilométernyi tapasztalatra hagyatkozhatom, mialatt egyre bátrabban próbálgattam a képességeit. Kezdjük a külcsínnyel! Nekem bejön a modernebb fejidom, a karcsú váz, az 5 fokozatban emelhető szélvédő. Kifejezetten jó volt a szélvédelme, plexi mögött felnyitott sisakkal is tudtam telefonálni. Két színben elérhető: Matt Ballistic Black Metallic (metálfekete) és Pearl Glare White (gyöngyházfehér alapú trikolor) – Én a csajosabb színösszeállítású trikolor verziót tesztelhettem, bár a fekete is igen impozáns látványt nyújt. Teljesítmény A HONDA megtartotta az 1084 cm3-es, soros, kéthengeres motort, a forgatónyomaték azonban 112 NM-re (+7%) nőtt, melyet már 5500-as percenkénti fordulatnál elér. Nagyon kiegyensúlyozottan jár, többször azon kaptam magam, hogy épp csak lazán elindultam az autópályán kifelé és már 150-160-at mutatott a kilométeróra. A teljesítménynöveléshez hozzájárul az új kipufogódob is, mely az alacsonyabb tartományokban kellemesen duruzsol, a magasabb tartományban pedig gyönyörű, mély hangja van. Nem bántóan hangos, de észrevettek az autósok. DCT váltó Életemben először vezettem automata váltós motort, így izgultam kissé, milyen lesz, mennyire reagál gyorsan, hogy fogom érzékelni a fel- és visszaváltásokat. A DCT váltót tökéletesen finomra hangolták. Ha épp nem pillantok a kijelzőre, észre sem veszem, hogy már más sebességfokozatban vagyok. Napi, városi közlekedéshez és normal túratempóhoz URBAN és TOUR módban nem nagyon kell kapcsolgatni. Ha kicsit dinamikusabban szeretnénk vezetni, a manuális visszakapcsoláson túl a USER 1 és USER 2 teljesen testre szabható üzemmódokkal ez könnyedén megvalósítható. USER üzemmódban szabályozható a teljesítmény, motorfék, nyomaték és ki/bekapcsolható az ABS, valamint állítható az első és hátsó rugó előfeszítés. Az üdemmódok magyarázata ÜzemmódTeljesítményMotorfékABSG-kapcsolóHSTCEgykerekezés-gátlóTOUR12On-roadNem aktívA pilóta állítja be 0-7A pilóta állítja be 0-3URBAN22GRAVEL43Off-roadOFF-ROAD33AktívUSER 1 & 21-41-3MindkettőMindkettő Futómű A motor Showa EERA™ (Electronically Equipped Ride Adjustment) futóművel került piacra, ami a hagyományos felfüggesztésénél 20 mm-rel rövidebb, 19”-os kerékre optimalizált rugóúton jár. A 19”-os kerék talán a legszembetűnőbb változás az előző modellhez képest. Egyik ismerősöm a 2022-es modellel túrázik. Épp összefutottunk a teszt ideje alatt és megjegyezte, hogy 21 colos első kerékkel a Stelvio nem volt a barátja. 19”-os kerekkel nem volt gondom a csúnya, szűk, nagy menetemelkedésű jobbos visszafordítókban, elég volt rágondolnom a kanyarra, már íven is voltam. Sőt, egy esetben megtapasztaltam a “nem én tudom, hanem a motor tudja” érzést is, mikor kissé késve érzékeltem, hogy az út sokkal jobban kanyarodik, mint ahogy én azt előzetesen elképzeltem, ennek ellenére az elején elszúrt ív és sebességfokozat ellenére diszkréten korrigálva kecsesen befordult és úgy mentem tovább, mint aki eleve ezt a nyomvonalat tervezte. 😊 Üzemanyag Üzemanyagtartálya "csekély" 24,8 liter, a világból ki lehet vele motorozni. Épp ezért kissé kiszúrtam magammal, mikor 500 km után után álltam be a kútra teletankolni, majd meglepve tapasztaltam, hogy jóval nehezebbnek tűnik a gép. +20 kiló az +20 kiló, na. Bevallom, a műszaki adatokat szemlélve kicsit tartottam a 253 kg-os tömegétől és attól, hogy esetleg nem ér le róla rendesen a lábam. Az ülés két pozicióban állítható 835 mm és 855 mm között, így megnyugodtam, hogy teli talppal, szilárdan meg tudom tartani a motort. Érzésre könnyebbnek tűnt menet közben éppúgy, mint álló helyzetben tologatva. Világítás Nem szeretek este motorozni. Nem szeretem a szemembe világító lámpákat, a sötét aszfaltot, egyszerűen fáraszt, ha erőltetnem kell a szemem, hogy elfogadhatóan lássak. Második napja volt nálam a motor, mikor egy előadás után rámesteledett és kénytelen voltam sötétben indulni. Az M0-on már némi gyomorgörccsel próbáltam felidézni emlékeimben az M5 lehajtó kanyarjának ívét és erősen reménykedtem, hogy semmi kikerülnivaló nem lesz az úton. Elértem a kanyarig és meglepődtem. Ahogy elkezdtem dönteni a motort, fényárban láttam az utat magam előtt. Bekapcsolt a kanyarkövető fényszóró. Tudtam, persze, hogy tudtam, hogy van benne, de nem sejtettem, hogy ennyit tud segíteni az esti motorozástól való parámon. Azért, hogy mégse érezzem annyira jól magam, az M5 bevezetőn egy kicsit megviccelt a kijelző, ami az este van, sötét van/utcai világítás felkapcsolva, világos van, nappal van állapot között nem tudott határozott döntést hozni, így felváltva váltogatta a kijelző nappali és éjszakai módját 1 másodperces frekvenciával. Nem kicsit volt zavaró. Kezelőszervek Ami a kezelőszerveket illeti, az első 50 km-en minden indexelést diszkrét kürtjelzéssel kezdtem, pont azzal a fél centivel volt arrébb az index kapcsolója a sajátomhoz képest, hogy notóriusan mellényúljak. A Honda nem fukarkodott a gombokkal, mind bal, mind jobb oldalra elég sok nyomkodnivalót helyezett el a kormányon. Az alap kezelőgombok (index, kürt, sebességfokozat visszakapcsoló) kezelése még ment, de esélytelennek tartom, hogy menet közben eltaláljam a megfelelő gombokat. Az érintőkijelzővel azonban remekül megoldható volt minden, amire utazás közben szükségem volt. A kormányon elhelyezett gombokkal én elég nehézkesen tudtam navigálni a menüben, de az érintőkijelző jól átlátható és még jobban kezelhető felületet adott. Viszonylag gyorsan összehagoltam a telefonom hangját és ezzel együtt a mindennapi utazásokhoz szükséges muzsikát a motorral, és naivan azt hittem, hogy a telefon tükrözése is ilyen egyszerű feladat lesz. https://csajokamotoron.hu/a-honda-crf1100l-africa-twin-es-a-crf1100l-africa-twin-adventure-sports-alkotta-paros-ismet-uj-mercet-allitott-a-kalandmotorok-mezonyeben/ Majd két órás küzdelem után adtam fel és néztem meg a Honda hivatalos, a kapcsolódás módját pontról pontra bemutató videóját. Összekapcsolódtunk. Hátrány, hogy ezt a kapcsolódást csak kábellel tudja. De tudja, így nem kell külön navigációkkal bajlódni, a szép, nagy kijelzőn jól látható, hogy épp mere visz az út. Szerelembe estem Szépen, fokozatosan szerelembe estem. Mikor az átadásra várva jobbról-balról, elölről, hátulról alaposan körbenézegettem, majd ráülve teli talppal leért a lábam. És még csak be sem indítottam. Kicsit elbizonytalanított a sokféle választható beállítás, hiszen én csak vezetni akartam. Szerettem a hangját, az automata váltó simaságát, hogy nem kellett gondolkodnom a sebességfokozaton. Telefon kijelzőre vetítése? Kanyarkövető fényszóró? Hab a tortán. 500 km-t elmenni egy tank benzinnel, nem aggódni, hogy egy túrán a hegyek között nem találok benzinkutat több száz kilométeren keresztül, megnyugtató érzés. Volt már dinamikusabb motorom. A nagy túramotorok között a 102 LE nem számít soknak, azonban számomra és vélhetően az átlag túrázó számára is mindenre elég. Van benne erő a kigyorsításokhoz, elsimítja a legfoghíjasabb hazai utalkat is. Átlátható, könnyen kezelhető az érintőkijelző, remekül érzékeli a kesztyűt is. Valójában nagyon nem szerettem volna visszavinni. Jó volt ráülni. Olyan természetes, mintha mindig együtt lettünk volna. Honda CRF1100L Africa Twin Adventure Sports 2024 műszaki adatok - Motor: négyütemű, folyadékhűtésű, nyolcszelepes, soros, kéthengeres 270 fokban elékelt főtengellyel, Unicam hengerfejjel és SOHC vezérléssel - Lökettérfogat: 1084 cm3 - Furat x löket: 92 mm x 81,5 mm - Kompresszió viszony: 10,5:1 - Max. teljesítmény: 75kW (102LE)/7500 f./perc - Max. nyomaték: 112Nm/5500 f./perc - Váltó: Hatfokozatú DCT váltó - Kuplung: DCT: Két olajfürdős, többtárcsás kuplung spirálrugókkal - Üzemanyag ellátás: PGM-FI elektronikus üzemanyag befecskendező - Első futómű: Elektronikus szabályozású SHOWA EERA™ futómű - Hátsó futómű: Elektronikus szabályozású SHOWA EERA™ futómű - Első fék: Két 310 mm-es, hullámos, úszóágyazású tárcsa alumínium csapokkal, radiálisan rögzített, négydugattyús féknyergekkel és szinterbetétekkel - Hátsó fék: 256 mm-es, hullámos peremű tárcsa egydugattyús féknyereggel - Kerekek (e/h): 19”/18” - Gumik (e/h): 110/80-R19/150/70-R18 - Hossz x szélesség x magasság: 2305 mmx 960 mm x 1475 mm - Ülésmagasság: 835/855 mm - Tengelytáv: 1550 mm - Üzemanyag tartály: 24,8 l - Útrakész tömeg: 253 kg - Ára: 7.849.000,- Ft listaár + 424.000,- Ft Adventure csomag Read the full article
0 notes
ghumakkad-shastra · 1 year ago
Text
Száncsíba busszal mentem ki. Mint látható, a buszsofőröket elsősorban Siva valamint a kormánykerékre és a szélvédő tetejére szerelt rojtok védelmezik a veszélyes utakon. Meg a dudálás.
Tumblr media
Hangulat:
A száncsi műemlékek legrégibb és legnagyobb méretű darabját Ásóka, a maurja birodalom királya (végre egy faszi, aki legalább a gimnáziumi töritankönyvben benne volt) építtette az i.e. 3. században. A Nagy Sztúpa:
Tumblr media
A sztúpa egy teljesen értelmetlen buddhista épülettípus: olyan, mint a piramisok, kívülről jó nagy, belül tömör kő, bemenni nem lehet. A Nagy Sztúpát Ásóka vezeklésül építtette azokért a bűneiért, melyeket megtérése előtt, oktalan hinduként követett el. A Nagy Sztúpa később számos más sztúpa modellje lett - hogy pontosak legyünk, csak maga Ásóka 84.000 darabot építtetett állítólag. És mindegyikben elhelyezett valamennyit a szákjamuni Buddha földi poraiból (de ezt már én se hiszem el).
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
1 note · View note
videkma · 4 years ago
Text
Lebukott a csaló aki leszólította az autósokat hogy kavicsot vertek fel és megsérült a szélvédője
Lebukott a csaló aki leszólította az autósokat hogy kavicsot vertek fel és megsérült a szélvédője
A 43 éves férfi több gépjárművezetőt is tévedésbe ejtett. (more…)
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
csajokamotoron · 11 months ago
Text
Ikonikus Harley-Davidson modellek és jellemzőik
Tumblr media
A Harley-Davidson nem pusztán motorkerékpár, hanem az út igazi legendája, amely motorosok millióinak szívét hódította meg szerte a világon. Ennek az ikonikus márkának minden modellje egyedi karakterrel és vonzerővel rendelkezik. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Harley-Davidson motorkerékpárok három leghíresebb sorozatát - a Sportstert, a Softail-t és a Touringot, és beszélünk műszaki jellemzőikről és menetminőségükről. Sportster - agilitás és stílus A Sportster sorozat egy kompakt és manőverezhető motorkerékpár, ideális városi kerékpározáshoz és rövid utakhoz. Ezek a kerékpárok alacsony kialakításúak, így kényelmesek az alacsonyabb motorosok számára. A klasszikus Harley-Davidson Sportster dizájn ikonikus tank sziluettje és nyitott váza a sorozat fémjelévé vált, akárcsak a mostbet-hu.com a sportfogadásban. https://csajokamotoron.hu/a-hir-igaz-immar-az-usa-ban-is-vege-az-evo-sportster-korszaknak/ Kisebb méretük ellenére a Sportster motorkerékpárok erős Evolution motorokkal vannak felszerelve, 883 és 1200 köbcenti között, amelyek lenyűgöző gyorsulást biztosítanak. Ezek a modellek az átgondolt alvázgeometriának köszönhetően jó irányíthatóságot és útstabilitást is mutatnak. Softail - erő és kényelem A Softail sorozatú motorkerékpárok a klasszikus hardtail dizájnt modern felfüggesztési rendszerrel kombinálják a sima futás és a kényelem érdekében. Ezek a modellek erős 107 vagy 114 köbincses Milwaukee-Eight motorokkal vannak felszerelve, amelyek lenyűgöző nyomatékot produkálnak alacsony fordulatszámon. A masszív első villa és a széles gumik brutális megjelenést kölcsönöznek a Softailnek. Ugyanakkor a rejtett hátsó felfüggesztés hatékonyan csillapítja az úthibákat a kényelmes utazás érdekében. A magas kormány és a kényelmes nyereg megkönnyíti, hogy sok órát töltsünk a nyeregben. A népszerű Harley-Davidson Softail modellek közé tartozik a Fat Boy, a Heritage Classic, a Street Bob és a Breakout, amelyek mindegyike saját egyedi stílussal rendelkezik. Touring – hosszú utakra született A Touring vonal azoknak készült, akik szeretnek nagy utakat megtenni motorkerékpárral maximális kényelemmel. Ezeket a masszív, szilárd motorkerékpárokat erőteljes Milwaukee-Eight motorok hajtják 114 köbincsig, amelyek magabiztos tapadást és egyenletes gyorsulást biztosítanak még utas és teljes rakomány mellett is. A Touring modellek hosszú tengelytávjuknak és jelentős súlyuknak köszönhetően kiváló menetstabilitást biztosítanak. A kényelmes, ergonomikus ülések, a szélvédő és a széltől és a rossz időjárástól védő fejidom biztosítják a kényelmet egy hosszú utazás során. A nagy csomagtartók lehetővé teszik, hogy a motoros mindent magával vigyen, amire szüksége van az utazás alatt. Az olyan modellek, mint az Electra Glide, a Road King, a Street Glide és a Road Glide régóta a lelkes utazók választása, akik értékelik a megbízhatóságot, a kényelmet és a Harley-Davidson felismerhető stílusát. (X) Támogatott tartalom Read the full article
1 note · View note
superglass18-blog · 6 years ago
Link
Tudta, hogy a koszos üveg  – még akkor is, ha belülről piszkos – jelentősen csökkenti a vezető látótávolságát, így hátrányosan befolyásolja a biztonságos közlekedést? Kattintson, és ismerje meg milyen módok vannak a szélvédő tisztántartására!
0 notes
autoaddiktt-blog · 7 years ago
Text
New Post has been published on AutóAddikt
New Post has been published on https://www.autoaddikt.hu/ford-ujrahasznositott-esovizzel-a-szelvedo-tiszitasaert-zold-megoldaskent/
Ford: újrahasznosított esővízzel a szélvédő tiszításáért, zöld megoldásként
Tumblr media
Egy ötlet, amivel egy szép napon akár több milliárd liternyi vizet takaríthatunk meg: mi lenne, ha az autó szélvédőjéről nemcsak egyszerűen letörölnénk az esőcseppeket, hanem összegyűjtenénk és újrahasznosítanánk őket az ablakmosó rendszerben? – teszi fel a kérdést a Ford, és hamar meg is válaszolja, alább.
Egy testvérpár, Daniel és Lara Krohn tavaly nyáron éppen a család autójában utaztak, amikor megnyíltak az ég csatornái. A volánnál ülő édesapjuk, Gerd megpróbálta lemosni a szélvédőre felcsapódó latyakot, de az ablakmosó tartály üres volt, és az üveg egyre koszosabb lett.
Ekkor jutott a gyerekek eszébe az esővíz összegyűjtésének és újrahasznosításának ötlete, ami később első díjat nyert egy helyi tudományos vetélkedőn, mostanra pedig már egy valódi autóban folyik az új rendszer tesztje.
“Igazi felhőszakadás volt, és mindenhol állt a víz – kivéve az ablakmosó tartályában. A húgommal arra gondoltunk, hogy ez igazán vicces helyzet, utána pedig hirtelen bevillant a megoldás. Egyszerűen csak fel kellene használni az esővizet” – mesélte a 11 éves Daniel, aki a németországi Jülichben él a családjával.
“Csodálkozom, hogy ez korábban még senkinek sem jutott eszébe” – tette hozzá a 9 éves Lara. “Hogy kipróbáljuk az ötletünket, szétszedtük a játék tűzoltó autónkat, és a szivattyúját beszereltük egy kisautóba, amit beraktunk az akváriumba. Később egy szűrőrendszerrel is kiegészítettük, hogy a víz tiszta maradjon. Nagyon jól működött.”
Az ötlet a Ford mérnökeinek képzeletét is megmozgatta, akik felajánlották, hogy elkészítik a szerkezet életnagyságú változatát, amit beszerelnek egy Ford S-MAX tesztautóba. A vizet a szélvédő aljához csatlakoztatott gumitömlők vezetik be az ablakmosó tartályba.
youtube
“Daniel és Lara megoldása már évtizedek óta ott volt a világ autósainak orra előtt – és két gyerek szabad képzelete kellett ahhoz, hogy testet öltsön. Egy erősebb esőzés alatt alig öt perc kell ahhoz, hogy a tartály teljesen feltöltődjön” – mondta Theo Geuecke, a Ford Európa kiegészítő járműrendszerekkel foglalkozó részlegének vezetője.
Mivel az autókban egyre több kamera és szenzor található – amelyeket szintén tisztán kell tartani –, a járművek vízfogyasztása a jövőben várhatóan tovább nő majd. A Ford mérnökei már eddig is dolgoztak olyan megoldásokon, amelyekkel összegyűjthető az eső- és a kondenzvíz, sőt a levegő páratartalma is kinyerhető, és megfelelő szűréssel az így nyert folyadék akár ivóvízként is használható: ez az On-the-Go H2O projekt.
“Micsoda ragyogó ötlet! Az ehhez hasonló innovációk segítségével menet közben nyerhetünk vizet. A víztakarékossághoz mindannyiunknak változtatnunk kell a szokásainkon, és nyitottabbnak kell lennünk az olyan újdonságokra, mint Daniel és Lara ötlete” – vélekedett Nicci Russell, a Waterwise ügyvezető igazgatója.
0 notes
kiforditom-szetszedem · 2 years ago
Text
Ilyent még nem láttam: jégvirág a szélvédő belső oldalán is (az a pár többé-kevésbé nyílegyenes vonal)
Tumblr media
27 notes · View notes
gregpostok · 3 years ago
Text
40 Ford Transit szélvédő Cliffords Fort, North Shields
Tumblr media
3 notes · View notes
otthonzulles · 3 years ago
Text
Tumblr media
Magamban merült fel, de miért ne osztanám meg; arra kérlek benneteket, hogy közlekedjetek/vezessetek óvatosan!
itt az év legsötétebb hónapja, ezen az úton nő a fékút, a szélvédő párás vagy jeges és ráadásul beindul a karácsonyi roham a sok baromállattal meg hétvégi de idegsokkos sofőrrel. engem már majdnem basztak el zebrán a héten, a bevágós sietős faszokat meg egész évben rühellem. sötét téli ruházatban figyeljetek a zebrán. jön az az időszak, amikor sikítva kell kerülni a plázák/bevásárlóközpontok környékét :)
10 notes · View notes
markoferko · 4 years ago
Photo
Tumblr media
a menetrend szerint közlekedő H7-es HÉV-pótló a Soroksári út belváros felé vezető oldalán, a Közvágóhíd után szaladt bele a szippantósba. A portál információi szerint a tartálykocsi elé egy személyautó vágott be, így a teherjármű sofőrje – hogy elkerülje az ütközést – fékezni kényszerült, a mögötte haladó busz pedig nem tudott megállni, s a tartálykocsi hátuljába rohant. A szélvédő betört, a szippantós kocsira erősített szennyvízcsövek a vezetőfülkében kötöttek ki.
ráfolyt a szar a söfőrre, emberi történet
40 notes · View notes
andrew0807 · 4 years ago
Photo
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Jó, hogy pár hete megírtam, mik az idei tervek a kocsival, mert ez a mostani persze nincs rajta és nem is gondoltam volna, hogy összejön. A “sűrűbordás” műszerfal egy elég ritka cucc már, mert hát a Zsigulikban 1970-74 között volt csak, plusz valószínűleg más anyagból is van, mint a későbbi ritkabordás, mert hihetetlen módon tudnak pusztulni. A Niva műszerfalai porladnak hasonlóan. Szóval a héten elém került egy darab és bár ezen is van repedés, miután már láttam olyat, ami csak javítva volt és egyáltalán nem szörnyű, így bevállaltam.  A csere igazából nem sok idő, mert felül csak négy és alul is négy csavar tartja az egészet. A legtöbb időt a d��szcsík csere, meg repedések kozmetikázása vitte el. (a szélvédő borzalmas tudom, de reggel még eső után indultam el és nincs ablakmosó tartályom még, mivel ki lett pucolva a motortérből)
10 notes · View notes
csajokamotoron · 11 months ago
Text
FSD 59: Bemutatták a Frank Stephenson Design forradalmi motorkerékpár koncepcióját
Tumblr media
A Frank Stephenson Design vezető globális designház bemutatta legújabb tervezési koncepcióját, az FSD 59-et, egy futurisztikus motorkerékpárt, amely a fejlett technológiát, a radikális dizájnelemeket és a páratlan funkcionalitást ötvözi. Az FSD 59 egy projektmotorkerékpár, amely a Frank Stephenson Design látásmódját és kreativitását mutatja be, amely korábban olyan projekteken dolgozott, mint űrkapszulák, eVTOL-ok, szuperszámítógépek, szuperautók, órák, babaülések és még sok más. A koncepciót ezen a héten a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatják be, ahol várhatóan a nagyközönség és a szakma figyelmét és csodálatát is kivívja majd. Az FSD 59 tervezése egy szigorú és kreatív folyamat eredménye, amelynek során különböző architektúrákkal és technológiákkal kísérleteztek az elektromos és hidrogénhajtású kerékpárok területén. A tervezőcsapat célja egy olyan kerékpár megalkotása volt, amely képes alkalmazkodni a különböző vezetési stílusokhoz és preferenciákhoz, mint például a sportmotorok, a szupersport cruiserek és a felső kategóriás ingázók. Ennek érdekében a testreszabhatóság és az alkalmazkodóképesség elemeit építették be, például állítható kormányt, lábtartókat és üléseket. A motorkerékpár könnyű és agilis, anélkül, hogy túl agresszív lenne, vagy kompromisszumot kötne a kényelem és a biztonság terén. Az FSD 59 nem csupán egy koncepció, hanem egy reális prototípus, amely a való világban is alkalmazható. Képes olyan elektromos motorral rendelkezni, amely lenyűgöző teljesítményt és hatékonyságot nyújt, valamint olyan tiszta aerodinamikai kialakítással, amely minimalizálja a légellenállást és maximalizálja a sebességet. A kerékpár többek között egy moduláris akkumulátor-monocoque platformmal, dinamikus szélvédő-szögbeállítással, AR-képes HUD-val és egy monoblokk burkolattal is büszkélkedhet. A motorkerékpárt úgy tervezték, hogy a motorosok változatos igényeinek és vágyainak megfeleljen, akár országutakon szeretnének cirkálni, akár egy hétvégét a versenypályán tölteni. Read the full article
0 notes
superglass18-blog · 6 years ago
Link
Tudta, hogy tisztaság szempontjából a szélvédő az autónk egyik legérzékenyebb pontja? Kattintson, és olvassa el, mi mindentől lehet piszkos a szélvédő!
#dohányzás #por #ujjlenyomat #szélvédő
0 notes