#sorstárs

[csakimi]

2016.

Amikor már a tököm lett tele az előző főnököm hülyeségével, akkor elkezdtem nézelődni a piacon, hogy merre tudok előrébb lépni. A cég működött, engem finoman szólva is kihasználtak, megpróbáltam ezen változtatni. Kaptam is 1-2 megfontolandó meg sok nevetséges ajánlatot, de végül a legrosszabb megoldást választottam: maradtam. Kaptam fizetésemelést, normális céges autót minimális privát használattal, és ígéretet tulajdonrészre - talán ez fogott meg a legjobban.

Nyáron fater összeesett a kocsmában egy felest követő korsó sör megemelése közben. Megállt a szíve. 8 perc alatt értek oda a mentők, újraélesztették, kórházba vitték, de mivel az agya nem kapott hosszú ideig oxigént, így agyilag zokni lett. Emlékei nagy része mellett elvesztette ítélő képességét, pelenka kellett, illetve 24 órás felügyelet. Mivel volt élő hozzátartozója, így a rendszer kitette: oldja meg valahogy a családja. Még korábban odavett a másik szobába egy alkoholista sorstárs nőt, vele beszéltük öcsémmel, hogy maradhat, amennyiben gondozza apánkat. Szerencsénkre vállalta, így egyikőnknek sem kellett feladni addigra kialakított életét. Persze öcsinek így is kellett néhányszor ugrani és rohanni, de ez még mindig semmi volt ahhoz képest, hogy valamelyikőnk oda költözzön hozzá (Debrecentől 8km, földutas, zártkerti ingatlan, leszerelt gázóra, feltöltőkártyás villanyóra). Ahogy jött a hidegebb időjárás, fater elkezdett fulladni, rendszeresen kellett hozzá mentőt hívni, kórházba vinni. Egyik ilyen éjszakai alkalommal reggel szóltak a kórházból, hogy minden rendben van a beteggel, lehet érte menni. Tudták, hogy nem beszámítható, mégis ki ültettek a váróba. Mire oda ért a gondozó, addigra eltűnt. Öcsi bejelentette a rendőrségen, megjelent a helyi újság on-line felületén a körözés - azóta is őrzöm a képet - én meg a távolból aggódtam, mivel a debreceni Nagyerdőben eltűnni egy hideg decemberi napon nem annyira jó. Már alkonyodott amikor a rendőrség megtalálta a város egyik végén az árokban, koszosan, de ép állapotban. Csak haza akart menni - amennyire mi tudjuk soha nem lakott azon a környéken és amerre lakott, oda nem erre visz az út.

2016. lehetet az az év amikor először éreztem, hogy elemmel megrekedt a kapcsolatunk. Éltünk egymás mellett, de ez már nem ugyanaz volt, mint amit én szerettem volna. Talán ekkor volt az első olyan ciklus, amikor 2 évig nem szeretkeztünk, csak 2-3 havonta volt orális kényeztetésben részem, amikor már szinte követeltem, hogy történjen valami. Ő nem kívánta, én meg hagytam. Nem kerestünk szakembert, elengedtük, ezt is. Ausztriában nyaraltunk, mert nagyon vonzottak a hegyek, a természet, mert egyszerűen ki akartam mozdulni. Megkaptam erre az útra a céges autót, jött velünk mostoha bátyám és a barátnője.

2016. tavaszán érkezett meg egy gyártói promóciós ajándékként a Canon DSLR gépem, és kezdtem elmerülni a fotózás világában. Workshopokat látogattam, meztelen nőket fotóztam, találtam egy olyan hobbit, ami totális ellentétben állt a munkámmal. Hiszem azt, hogy ez segített át a sok szaron, amit megéltem.

[sappho-ilmarinen]

@hiveswap @eszkudo and every other hungarian érettségiző sorstárs:

Irodalomról mik a gondolatok? Szerintem senki sem írt Babitsot.

[nemvagyokorult]

Eltűnt a horizonton, és végleg elveszítettem őt. Különös, hiszen őszintén mondhatom, egy pillanatig sem bánom. Kósza mosoly ül szám sarkában; a megkönnyebbülés.

Mikor szükségem volt rá, biztosabb pontként állt helyt számomra s jobban bíztam őbenne, mint a tényben, hogy a Nap holnap is felkél majd. Míg a padlón voltam kezét nyújtva segített fel. Később a távolból nyugtatott jelenlétével. Mindezért tudatom végső határáig hálával tartozom.

Mégis; jól állt nekünk a távolság. Ha kettőnk (érzelmek helyett közös elmebajon alapuló) kapcsolata szorosabbra fűződött volna, az végzetes masszává gyúródna, mely az emberi értékeket félresöpörve tört volna a lángoktól vöröslő égig. Így kettőnk közül ő volt az okosabb. És kétségtelenül az erősebb is.

Távozása baljós, mégis édes. Közelében lelkem tébolyodott darabkái bizseregnek a tettvágytól, mely kezem lemoshatatlan vérrel borítaná. Éjsötét szemeiben megmagyarázhatlan okból kétség nélkül megbízva ezen darabkáimnak korlátot tán sosem szabnék. Távollétében van erőm őket a mélyben tartani, s tudatosan irányítani.

Ő tud élni sorstárs nélkül; és minélfogva egyformák vagyunk, ismét erőt ad nekem, hogy én is képes legyek rá. Tudom, hogy ő jelenleg is létezik valahol a nagyvilágban, és nekem ennyi éppen elég.

2024. 10. 02.

[onsieluenkeli]

20 🍨 Trüffel

First there's a layer of ladyfingers, then a layer of jam, then custard - which I made from scratch - then raspberries, more ladyfingers...

Kedvesen respektáltad az ☀️ Évát, és jól látod... ő volt a nagyon motivált coach típus. Te inkább kritizálni, terelni szeretsz, lopva, apránként. Legalábbis inkább így hatsz. De azért tudom hogy van benned is olyan 💪🏻küzdő szellem. És az Éva biztos örülne a Bíborszínnek is. Az is jó. Olyan jó.

(Furcsa hogy régen is mindig ezt csináltuk. És ők felemeltek tégedet is sokszor, csak nem igazán vetted észre mennyire jók hozzád. Túlságosan magas lépcsőn voltál... )

...then beef sautéed with peas and onions, then a little more custard, then bananas and I put some whipped cream on top!

J.K. Robertet viszont nem igazán értem. - Miért? - Miért pont most?

Tudod... kedves tőled hogy kihagytad 📚 🏳️‍⚧️ azt a részt, de nem kell ilyesmiket megtenned. Szerintem attól hogy bojkottálunk egy könyvet, vagy elégetjük, és hasonlók, Robert még nem fog megváltozni, és elfogadóbb lenni. Sőőőt.

„A rosszak nélkül, a jók sem léteznének”

Valójában nincsen bajom a könyveivel. És amit 🏳️‍⚧️ felénk művel J.K. igazából vannak észrevételei és kritikái amelyekkel mindig is egyetértettem. Sok sorstárs Németországban, Svédországban szintén. (A versenyek esetén például én sem tartom korrektnek hogy minket is engednek, ahogyan a doppingolást is csalásnak tartom).

De akkor mégis mi a bajunk? ⤵️

Az, hogy számos alkalommal próbálták rávenni kerekasztal beszélgetésekre. Aktivisták, politológusok, szociológusok, pszichológusok, orvosok, genderszakértők, ismert emberek stb... és nem azért hogy lealázzák, nem azért hogy büntessék és átmossák az agyát, hanem hogy megtalálják legalább a közös minimumokat. - és erre J.K.Robert nem hajlandó. Olyan mint Putyin. Beakadt nála a lemez, és folyton támadásban van.

J.K. a radikálisok között találta meg a helyét. Mert ők az egyedüli barátai. Sajnos. Velük ért szót. A szélsőségeseket pedig szinte lehetetlen meggyőzni. És a radikálisok sosem voltak kedvezőek a világhoz. - A rohadt politikának nem szabadna minket használnia. Ahogyan semelyik kisebbséget sem szabadna!

Sértő. Sokszor az. Gondolj bele... nem mindegy, hogy valaki azt mondja - neki nem tetszik az a patkány Hamas konfliktus. Vagy inkább csak azt mondja - nem tetszik mindaz, ami Izrael és a Hamas között történik. Azzal hogy Robert személyeskedik, és sérteget másokat, annak körülbelül annyi értelme és haszna van, mint hogy én meg látványosan kib@sznám a könyveit. + Csak magát égeti le, nem a sorstársakat. Ahogyan én is inkább magamat égetem le, mint őt, ha mutatok sértődötten egy kuka fotót tele a könnyveivel. (Persze azért fantáziálni szoktam 🔥 róla)

A múltkor írtam, hogy szeretném hogy magaddal foglalkozz, éld az életedet... az ilyen problémák csak az enyémek. Sosem lesz vége tudom jól, és nekem kell megtanulnom valahogy kezelni őket. Nyugodtan olvasd ha akarod.

Igen, vannak J.K.-hez hasonlók akik miatt néha nagyon nehéz, és frusztráló, és szenvedek, de nem adom fel.

// Ott van a WMN-es főszerkesztő Kurucz Adrienn aki mostanság rajtad is szórakozik. Egy olyan nő aki magát égeti le rendszeresen azzal hogy 🚩mások MAGÁNÉLETÉBEN kotorászik, 🚩zaklat, és 🚩manipulatív... És azzal is leégeti magát, hogy nekem 🚩a személyes határaimat is rendszeresen átlépi, 🚩az ismerőseimet zaklatja... például tégedet, pedig hozzád végképp nincsen köze!

Teljesen hülyének néz mindenkit, éppen most jött azzal a bullshittel hogy önmaga fizikai határát kezdte el fejtegetni, nem pedig az emberek és a kapcsolatok személyes zónájának az átlépését értelmezte! <- Ez mennyire egy gennyes terelés... Ráadásul még azt is sérelmezte hogy az embereknél manapság már minden "magánügy". ❕ Igen, a Kurucz Adrienn féle beteg nők miatt!

Nagyvalószínűséggel mindenkivel hasonlóan átléphet privát zónákat, hiszen a saját újságírói sem igazán segítik. Kurucz Adriennek kínos, hogy mennyire elavult lett a WMN. Anyák napját olyan rondán... Szinte csak a szülőgépekre fókuszálva rakta össze, hogy egy undorral inkább átmentem a Szentesit olvasgatni.

Szóval egy tönkrement, a munkáját gyatrán végző, öreg és depressziós nő trollkodik az életünkbe, zaklat minket sunnyogva, az alsómba is nyulkál, lealáz. A kövér gyerekeket megalázva illusztrál, a gyermektelen nőket megalázva illusztrál, szinte minden probléma amit ő maga is lenéz, azt megalázva mutatja a cikkekhez. = Ez a bemutatás a 90-es években volt elfogadott. Amikor például a kövérséget lenézték, és szándékosan előnytelenül mutatták a cikkekhez. = Saját magát égeti, és az egész szerkesztőséget az a nő. Szerintem fogalma sincsen arról hogy 2024-et írunk!

Mindegy... az a lényeg, hogy nem mi zaklatjuk azt a nőt, és nem mi égetjük magukat.

Egyébként hihetetlen hová süllyedtek. ⤵️ - Erről sem mi tehetünk.

.

[wolfpawsinthebloodysnow]

Magányos éjszakákon mikor nem volt se barát se család,

Telefont vártam csörögjön, de hiába,ez csak egy ábránd.

Mikor apai&férfi szeretet helyett csak a magány volt hű társam,

Meg a fülesen keresztül a zene,ami jócskán tett ellene hogy a tükörben ne a rossz énem lássam.

Tisztelettel voltam mindenki iránt,aki felém egy jó célt szolgált,

De a legvégén úgyis egyedül játszottam az élet csalfa játékát.

Ez lettem én,az útód,kiknek a szülei elsőkként vált,

Kit már a iskolában a "lenézendő példaként" titulált.

Van pár barát,sorstárs aki nem hagyott a bajban,

Mikor nem volt pénz,meg étel, elsőkként álltak az ajtómban.

Hálás köszönet nektek, akik a mélyvízek ellenére is velem uszkált,

Meg a röpke idejüknek,hogy néhanap rámszántak egy órát.

Tudod ember, én egyke vagyok, visszahúzódó antiszociált,

Aki ha félt is, a zenével meg barátokkal,de egymaga helyt állt.

Az elítélésnek nincs helye "egyedi" világomban,

Pénzem alig volt, de önmagamban egyesek szerint "mélyre süllyedve" én csak rímeket írtam..

[haeztlatodmegertesz]

Szerinted a sors harcol azért, hogy az összetartozó lelkek egymásra találjanak?

[konyvekkozt]

ha lehetősége van rá, a hajléktalan ember ugyanúgy tud örülni, társaságban lenni, felszabadultan táncolni, mint bárki más. sőt, talán jobban is, hisz nagyobb a szakadék a mindennapok és az események között

ez egy igazán jól elkapott pillanat, mert nekem mutatja a teljes felszabadultságot és a sorstárs odafordulását is

a hajléktalan emberek olyanok, amilyenek, sokszor akár ijesztőek, elrettentőek, zavarba hozóak, de igazából emberek, mint bárki más, s vágynak az örömre. ha kívánhatnék valamit, akkor az lenne az egyik szociális munkásként megfogalmazott vágyam, hogy lássa a társadalom ilyennek is a hajléktalan embereket, lássa bennük az erőt, s ne csak bélyegek legyenek rajtuk

ha érdekel, mi volt a projekt, ami keretében táncoltak, nevettek a hajléktalan emberek, családok, akkor keresd fel a BBM oldalát, azon belül is a Nekünk a Balaton eseményeket. egyébként ez az a szervezet, amit én nagyon hitelesnek tartok

[csacskamacskamocska]

Zaklatás

Az anon valójában a zaklatás elfogadott formája. Uh, ezzel most persze pároslábbal belerúgtam egy rakás emberbe, akiknek az anon névtelensége biztonságérzetet ad ahhoz, hogy megkérdezzenek valami számukra fontos dolgot. Mert XY kiírta, hogy kezelik, hogy gondja van, tragédiája és egy sorstárs szeretne infót kérni vagy egyszerűen együttérezni, de mindezt nem tenné a nevével együtt. Nyilván nem rájuk gondolok. De kitolni anonba egy “basználak” gondolatot az nem másabb, mint utánafütyülni valakinek a gödörből lapátolás közben. Talán még rosszabb is. Persze, ahogy a fütyülés se mindenkit zavar, az anonozás se. Én pl szeretem amikor jön az alig hallható decsinostetsziklenni amikor átriszálom magam a moszkvatéren. Úgy látszik nem vagyok eléggé önérzetes, hogy nem háborodom fel. Felöltözöm csinosan, hogy megnyerő és vonzó legyek és visszajelzik, hogy megnyerő és vonzóra sikerült felöltöznöm. Értem én, hogy ez gáz, ez az én viszonyulásom, de felvállalom. A biztonsági őr a boltban vicceskedve el akarja kérni a telefonszámom és én nem gondolom, hogy ezek a dolgok ártalmasak nekem. Azonban, ha a biztonsági őr mondjuk folyamatosan figyel engem és minden alkalommal ott sertepertél és minden alkalmat megragad, hogy valamit beszóljon és nem jön le neki, hogy udvariasan, de vissza lett utasítva, azt már zaklatásnak gondolom. Azt is, ha valaki folyamatosan anonokkal bombáz valakit. Én lehet, hogy nem mennék többet abba a boltba (bár a helyes az lenne, ha először nagyon egyértelműen megkérném, hogy hagyja abba, hiszen lehet, hogy egyszerűen félreértett, aztán szólni kéne a boltvezetőnek). De én konfliktuskerülő kis sunnyogó vagyok, inkább nem megyek oda, ahol kényelmetlen nekem. Az anon nem kényelmetlen, ha nem agresszív és aljas. Ha nem arra lép be az ember, hogy durván meg akarták alázni, bántani, kioktatni a reggeli kávé mellé. (az akarás a rossz, függetlenül attól, hogy sikerül-e) Engem mégis borzaszt a gondolat, hogy egy ismerősöm vagy egy tök ismeretlen ember úgy figyel engem, hogy energiát fektet abba, hogy naponta írjon egy anont, hogy folyamatosan jelen legyen az életemben a nélkül, hogy valódi, mérhető és behatárolható kapcsolatot akarna. Csak zaklatni akar. Nem udvarolni, nem beszélgetni, nem barátkozni, csak triggerelni mindenféle módon. Az érdeklődéseimmel, a személyes posztjaimra utalással, az egész “látlak, figyellek” érzéssel. És közben, ihaj, hát végre történik valami ebben a szürke semmiben, hát valakinek fontos és érdekes vagyok annyira, hogy energiát tegyen a dologba. És majd elmesélem másoknak, hogy utánamfütyültek és ez engem nem zavar, és akkor mások azt mondják magukban, hogy oké, ha nem mondom, hogy “basználak” a fütyülés az még oké vagy a decsinostetsziklenni az oké, hisz itt is van valaki, aki elfogadja, akor tulajdonképpen mi is a baj? És akkor csinálja, másokkal is. Én nem tudom, hogy mi a baj vagy van-e baj. Csak a fejemben összekapcsolódott a két szó. Anon és zaklatás. Kedves, érdeklődő, együttérző anonokat sem fogadhat az ember, ha kikapcsolja a lehetőséget, hogy a zaklatók írjanak. Most így a végére visszagondoltam és be kell vallanom, hogy nem volt olyan anon, aminek örültem volna. A dicsérő se. A rajongó se. A legtöbb félreértett valamit vagy olyasmiért rajongott aminek nyomasztó volt felvállalni a felelősségét vagy konkrétan bántó volt. Persze, a kedves anonokra kedvesen válaszoltam, de azért az is olyan érzés, mintha egy csokor rózsát a Dunába dobna az ember. Látjátok? Most dobom éppen! Múltkor azt mondtam, hogy a Mucikákkal mekkorákat lehet lelkizni, imádom! Most kiderült, hogy a Mucikákkal BÁRMIRŐL lehet baromi értelmesen beszélgetni! Leborulok. Meg is írom nekik anonba, hogy nem is gondoltam, hogy ilyen okosak, hogy ENNYIRE. Biztos nem tudják majd, hogy ki írta. Nagy szerencse, hogy nem őrizgetnek rólam csöcsös képet vagy vodkásat mert így nem érzem magam veszélyben, hogy visszavágnak, hogy nálam okosabbnak lenni nem volt nehéz. Persze, anonban. Dehát, mi mindig nagyon intelligensen szoktunk nyűglődni. Színvonalasan. :)

[varosilany]

drága sorstárs,

tudom, egymás nyomán lépünk,

szívünk egy dallamot kántál,

és ugyanattól félünk.

hé, sorstárs,

esti búharmat borítja az arcodat,

de ne töröld le, hisz víz élteti

mind a kiszáradt virágokat.

[pokmajom]

Szia! Mint a jobbos szubkultúra avatott szakértőjét és anonim tisztelőjét kérdezlek. Az én korosztályomat vagy ingerküszöbömet a Hír TV, de még a Pesti TV sem éri el, hiába erőlködnek. Bódi Ábelről a YouTube-ról mit gondolsz, mit gondoljunk? Egy sorstárs

Nem vagyok sem szakértője, sem tisztelője a mai, FIDESZ által irányított jobbos kultúrának, de érdekel a működése. 

Amennyire Bódi Ábel munkásságát ismerem, ő inkább ilyen alulról szerveződő fasiszta. Az alulról szerveződő szélsőségekkel pedig, szerintem semmi baj nincsen. Nagyon fontosak egy egészséges társadalom fenntartásához. Állandó önvizsgálatra és korrekcióra ösztönzik a mainstreamet.

Azzal van bajom, ha valaki átveri rendszert és demokratikus úton hatalomra jutva, felülről szervezi a fasizmust az állam végtelen erőforrásait használva.

[jokerlennon]

im going 2 start calling ppl sorstárs actually. this word fucks

[izraelinfo]

Zsidót nevelünk

Az én gyerekemből pedig zsidó lesz, admor, de legalábbis valami fontos rabbi – gondoltam a betérésem előtti napon, én, minden betérők legelszántabbika. Ágyékomból rabbidinasztiák fognak fakadni – folytattam, támogatólag, ahogy a bét dinre vártam a rabbinátuson. Izzadtság- és műanyagblúz-szag töltötte be a folyosót, a többi sorstárs az omerszámlálást meg a templomi tized rendszerét magolta. De én…

[onsieluenkeli]

Az én szememben az igazán nagyon rossz, és hátborzongató Anyák Napja azoknál van, akik bizony tényleg ritka hulladék szülők, viszont képesek, és van gerincük, és gyomruk arra, hogy ezt a napot megünnepeljék, és megünnepeltessék. Ugyanúgy ahogyan a Karácsonyt is, vagy a születésnapokat. 🤨 Most is láttam olyat, aki a Facebookon csak az ismerősei miatt játssza magát...

Egy sorstárs pedig anno mesélte, hogy ő 3 éves kora óta minden ünnepnapot gyűlöl. Már 1 héttel Karácsony előtt görcsben áll a gyomra a veszekedős és 🩸orrvérzéses ünnepi előkészületek miatt, utána pedig folyamatosan szorongásban tölti az ünnepet, és rosszul van a túlságosan képmutatóan nyugodt Karácsonytól. Képtelen magát elengedni, és jól érezni...

.

[metalindex-hu]

Inverted Mind – Three Faces of Madness (A Drama in Three Acts) (2020)

Inverted Mind – Three Faces of Madness (A Drama in Three Acts) (2020) - http://metalindex.hu/2020/12/03/inverted-mind-three-faces-of-madness-a-drama-in-three-acts-2020/ -

Az idei évet tökéletesen érzékelteti az Inverted Mind borítóképen lévő három maszk, mögöttük a végtelen fekete ürességgel. Ahogy a rajz, úgy maga a zene sem fest pozitív képet. A krakkói trió abban a sludge/stoner műfajban mozog, ami bő fél évtizede nemcsak külföldön, hanem nálunk is meglehetősen túljátszott volt. A stílus hívei ma sem panaszkodhatnak a kiadványok mennyisége miatt, de mintha kicsit alábbhagyott volna a tendencia, hogy boldog-boldogtalan a gitárját búgatja és a lassú riffekre fájdalmasan üvöltözik. Félreértés ne essék, nem a műfajjal van bajom, inkább arra akartam utalni, hogy sokan lélektelenül ráugrottak erre a zeneileg nem sok kihívást tartogató vonalra, majd a szélirány fordultával egy-két lemez után mentek is a süllyesztőbe. A lengyel barátaink esetében szerencsére nem ilyen tragikus a helyzet. A trió a legnagyobb rosszindulattal sem vádolható a trend meglovaglásával, ugyanis már kilenc éve a pályán vannak, a nyáron a honfitárs Defense Recordsnál kiadott Three Faces of Madness (ahogy a cím is utalhat rá) már a harmadik lemezük.

A hármas egyetlen alapembere az énekes/gitáros Sloma, jelenlegi társai pedig a második korongot követően csatlakoztak. A friss lemez mindössze háromnegyed óra, a dalok többsége az egészséges négy-öt perc körüli menetidőre lett belőve, feleslegesen nem kóborolnak negyedórákat az erdőben, mint egyes pályatársaik. A leghosszabb szerzeményt, az album záró tételét is “mindössze” hét percig nyújtják. A korong szerkezete rendhagyóra sikerült, a dalszövegeket összekapcsolja egy gondolatmenet, erre utal a lemez alcíme is, A Drama in Three Acts. A kilenc dal hármasával alkot egy-egy “felvonást“. Azonban, ha szövegkönyv nélkül ülök neki az albumnak, ez a koncepció fel sem tűnik, csak egy jófajta stoneres sludge lemezt hallok. A nyitó Ship to Nowhere azonnal irányba állítja a hallgatót, húzós középtempójával, gerjedő gitárjaival és a kiabálással kevert üvöltéssel. Ez a zene ugye nem a négy fal közé való, hanem egy szakadt klubba, ahol a jobb kézben folyékony kenyérrel töltött műanyag poharat szorongatva lehet lóbálni a sörényeket, negyven-ötven sorstárs társaságában. Erre azonban bizonytalan ideig még várnunk kell, így jobb híján egyelőre marad a szobametal.

A dalok közül a dühös üvöltéssel kezdődő Rising Angert érdemes kiemelni, melynek középrészében igazi power trió módjára muzsikálnak a srácok. Sloma limitált énekhangja összességében kissé egysíkúnak tűnik, talán érdemesebb lenne változatosabb akár extrém énektémákkal is kísérleteznie. Üdítőek a Looking for Shelter, a Despair és a záró Nothing Left dallamos énekrészei. A tempók terén mindent felvonultatnak, ami befér a stílusba. Vannak lassú részek és még lassabbak, illetve szolid középtempók is akadnak. A kilenc nóta közül a súlyos szaggatásokkal telepakolt Discrepancy ver oda legkeményebben, melyben Alice in Chains-es háttérvokálok is beszűrődnek az extrém énekhangok közé. A Despair a címéhez illően egy Crowbar-os sulykolás, vánszorgó tempóval elővezetve. A What If című dallal kezdődő utolsó fejezet tételei pedig a leglassabbak, egyben a legnyomasztóbbak, ennek ellenére a gitárözön mögött a ritmusszekció játéka ezekben a dalokban a legötletesebb.

Az Inverted Mind friss korongján kihozta a stílusból, amit manapság még ki lehet préselni belőle. A húrokból mindent kifacsartak és a hangszálakat sem kímélték. Jóféle stílusgyakorlatuk megérdemel egy erős nyolcast.

Az ajánlót írta: Andris

[videkma]

Árvaházakban nevelkedett a testépítő, ma ő mutat példát sorstársainak

Árvaházakban nevelkedett a testépítő, ma ő mutat példát sorstársainak

Balszerencsék sorozata kísérte végig Szilágyi Vilmos első hat évét, de a sokak számára elképzelhetetlen mélységekből is sikerült visszakapaszkodnia. A 25 éves férfi gyerekként veszítette el a családját, a tragédia miatt árvaházakban és nevelőszülőknél töltötte a fiatalkorát, és bár az érzelmi megpróbáltatások miatt rendkívül zárkózottá vált, a sportban megtalálta a kiutat. A testépítő már most…

[konyvekkozt]

ezt a könyvet szakkönyvként kezdtem el olvasni, hogy megértsem az egyik ügyfelem működését és főleg, hogy segítséget kapjak abban, mi az, amit tilos tenni/mondani az esetében. na, erre nem jó ez a könyv. de amire nagyon jó: nem szakkönyvként olvasni

a közösségi pszichiátria egyik alapvetése, hogy az érintettek, akik képesek dolgozni, esetleg családi támogatással élnek, ne kerüljenek be kórházba, hanem kísérés mellett képesek legyenek otthon élni. ebben segít a szakorvosi segítség mellett a szociális munka, a sorstárs segítség, nem csak az egyént, hanem a szűkebb környezetét is bevonva. vannak itthon gyerekbetegségei ennek az ellátásnak, illetve hiányos is, de mégis remeknek tartom, hogy a hospitalizáció helyett van más út is - esetkezelésben és nappali ellátásban is

na, és akkor magáról a könyvről! abszolút olvasható, informatív, s kezébe veheti az érintett is, akár pszichiátriai, akár addiktológiai problémában van szüksége segítségre. de talán legjobb mégis az ellátásban dolgozóknak egyfajta mankónak, munkafüzetként, hogy minél jobban tudja támogatni a feldolgozást és megküzdést. vagy akár érdeklődők számára első találkozásnak ezekkel a tabusított témákkal

ui.: ha érdekel, akkor az Ébredések Alapítvány honlapján ebook-ként elérhető