#sorsban

[jichanxo]

aoki hip to be square fancam.... save me..... aoki save me.... [from nov/2023]

[ki-nem-mondott-szavak-tengere]

“Tudod, én hiszek a sorsban.

Hiszem, hogy a találkozásunk, hogy egymás életébe kerültünk, hogy egy részemet megtaláltam benned, nem volt véletlen.

Olyan hiányzó darab voltál belőlem, amit egészen addig észre sem vettem, ameddig meg nem jelentél az életemben.”

- részlet a levélből, amit végül megírtam

[ghost-girl-stuff]

Hiszek a sorsban

[vagyokolyannaiv]

Lerágott körmök, beszakadt ajkak.

Talán csak ezek árulkodnak hangtalanul arról, hogy mégsem múlt el bennem.

Néha még magam sem tudom eldönteni, hogy bánom-e vagy sem,és ha esetleg a válasz igen, akkor pontosan melyik részét.

Olyan mintha a rólad élő emlékeim csak az elmém gyermekei lennének,

mintha csak egy romantikus könyv első soraiban beleszeretnék újra és újra a főszereplőbe, pedig pontosan tudom, hogy a történet végére megfakul a bája.

Az utolsó lapoknál úgyis újra összetörik a szívem, teljesen mindegy hányszor olvasom el. Ezt a könyvet nem írták soha újra.

Sokszor olyan, mintha már nem is te hiányoznál, csak maga az érzés, hogy tudjam

Igen, jól vagy.

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva töretlenül hiszek a sorsban, és abban, hogy nem lehet véletlen az egymás életében betöltött szerepünk.

Tegnap megviccelt a tudatom és álmomban elém vetített egy képet rólad.

Fekete ing, fekete zakó. Sosem láttalak még így ezelőtt.

Egy temetésre mentél.

Történetesen az enyémre.

Minden erőmmel látni szerettem volna az arcod, látni akartam, hogy sírsz vagy sem, de mielőtt megnézhettem volna, elfordultál.

Talán pont ugyanígy érzek most is. Talán pont ugyanígy éreztem mindig veled.

Szerettem volna látni az arcod a játszmák mögött. Szerettem volna tudni, hogy egyik és másik nevetésed tényleg szívből jön.

Hogy fontos vagyok.

Hogy számítok.

Hogy szeretsz.

De évek óta elfordítod előlem a fejed.

[hicapacity]

Rengeteg történet, film, regény dolgozza fel a 40 éves szűz életérzést, hogy csak Woody Allent említsem.

Megannyi coach igyekszik tippekkel , bátorítással. Terapeuták és az életben “hasonló sorsban rekedtek” nyujtják kezeiket, ajánlkoznak társasággal, sorsközösséggel, barátsággal, gyógyító együttérzéssel, terápiás ajánlatokkal..

De vajon miféle fenomenológia képes menteni a menthetetlent?

Az életben mélyre merítkezéshez kell nagy adag akarat, és egy kis szerencse.

De a sorsok, mint maszkjaink , ruháink, vagy díszleteink, vajon cserélhetők-e? Behelyettesíthetők-e egyéb összetevők, hogy sorsunkat gyökeresen átformáljuk? S vajon lesz-e mindezek megvalósításához elég hatalmunk?

Más erőforrásunk? Fantáziánk? Pénzünk? Ötletünk? Fortélyunk? Időnk? Megannyi kérdés, mire csak neked lehet válaszod! 👌

Mennyire döntheted el te, hogy melyik utat járhatod?

Vajon melyik ruha jó rád?

Hogy is modta a mester?

-Tedd! De ne próbáld!🥰

Ne kertelj! Másra ne várj!

-Cselekedj! Amíg üt az órád!

☮️

[mennyespoholhatara]

Ki most ide belépsz...

Úgy éreztem összenyom a magány, összenyom az üresség. Már a könyvek sem tudták erről az érzésről elterelni a figyelmemet. Elkezdtem dideregni, nem azért mert hideg volt, a belső jéghideg űrtől fáztam.

Mintha egy másik dimenzióban léteznék. Körül vesznek az emberek, de nem tűnnek valósnak. Mintha egy filmet néznék. Nincs ki megértsen, nincs ki át érezze mit érzek. Ha valakivel megpróbálok beszélgetni látom, hogy nem érti amit mondok.

Ilyenkor - amikor a legrosszabb - kezd el hinni az ember, még az is aki ilyet sose tesz. Hinni a sorsban, hinni az univerzumban, hinni valamiféle istenben. Elkezdtem könyörögni a sornak, hogy tegyen valamit, vagy küldjön valakit, ami vagy aki (új) értelmet ad az életnek vagy csak kicsit boldogabbá tesz.

Felsétáltam a várba, a vár hátsó sarkába a félkörívbe - ez az egyik kedvenc helyem Budapesten, innen belátni a teljes budai hegységet, és ilyen későn már teljes üres. Leültem egy padra és a hidegben a hegyeket néztem. 20:30-tól egészen 22 óriáig üldögéltem ott és vártam, hogy a sors tegyen velem valami jót.

...hadj fel minden reménnyel. A sors nem létezik, isten nem létezik, az álmaid nem léteznek. Végtelen beszélgetést folytattam már le képzeletben, végtelen helyen jártam már képzeletben, végtelen életet éltem már le képzeletben. És mégis én vagyok az aki egyedül ül a hidegben egy padon miközben a világ elhalad mellette. A világ amit annyira megvetek él és virágzik miközben én haldoklom belül.

A tegnap elmúlt a holnap pedig még nem létezik. Sosem értettem mit jelenthet a jelen, de most, életemben először átéreztem. Semmit és mindent. A múlt béli tettem rideg valóságát.

Ha azt akarom, hogy a holnap jobb legyen akkor azért ma kell tennem. Ha azt akarom, hogy a MOST jobb legyen azért tegnap kell tennem.

[versinator]

Megcsinálnod sziklapartja

Csattogtatja lecseppen lehült rongálja Fond betömte pöttön udvarára Árvizek koszoruk utasoknak megcibálja Vízével mélységiszony bajadér madára

Vasárnapok pórázát lógjon ráncibálja Vénen artemis sorsban hazára Botorkálunk beszűrték szitáló tanulja Orgia kedvében szűnetelen órárólórára

Templomkupolát búd olvasztva szövevényeit Óramű kútfejeknél liliommal fehérsége Futkosunk szakállal háti méheit

Kinyúlhat szétvetni dzsungele frissesége Sebnyilások ágok romot testeit Kockásan megtaláltunk formatelt meztelensége

[gyulaszabo]

Párosítások.

A természetben a vagy-vagy, a sorsban az is-is párosítása az elöbbiben eltéréseket, az utóbbiban azonosságokat jelent, vagy az egyikre van szükség vagy a másikra, az is-nél pedig mindkettöre ./2245/

[a-sors-egy-analfabeta]

Nem hittem a sorsban

Pici korom ota

Annyira nem hogy magamra akartam tetovaltatni

“Nincsen a sors konyvebe semmi irva a sors egy analfabeta”

Erre jo idoben voltam jo helyen

Egy het alatt teljesen felforgattad a vilagom es menthetetlenul szerelmes lettem

Azt hittem ez velem mar nem tortenhet meg

Tokeletes vagy

Annyira tokeletes hogy az mar ijeszto

Soha nem akarom hogy ennek vege legyen

Á✨

[forever-inmy-heart]

Miattad hiszek a sorsban

[bdpst24]

Duna Művészegyüttes: Apák és fiak (Fotókkal)

Duna Művészegyüttes: Apák és fiak (Fotókkal)

“Az, ki életében sokat érzett és gondolkozott; s érzeményit ésgondolatait nyom nélkül elröppenni nem hagyta: oly kincset gyűjthetett magának, mely az élet minden szakában, a szerencse minden változásai közt gazdag táplálatot nyújt lelkének. Sok szépet írának a bölcsek, s gyakran a nem éppen bölcsek is; gazdag forrást nyitának fel, honnan jó sorsban intést, balban vigasztalást, mindkettőben…

[angelofghetto]

... átkozott gyötrelem

A riport lehet hogy kissé hatásvadász, és a tinik biztosan jókat vihognak rajta, de nekem nagyon is igazi. A nagyszüleimre gondolok, és ahogyan ők egymásra néztek, ahogy összekapaszkodtak az élet viharaiban. Ahogy nagyanyám megingathatatlan kitartással várta haza papát a szibériai hadifogságból, és papa ugyanabba a hitbe kapaszkodott a távolban, hogy ők egyek a sorsban, és gyalog, tűzön-vízen át hazajött.

Hallgatom, nézem a 105 éves kisöreget ahogy elcsukló hangon, a könnyeivel küzdve beszél 101 éves szerelméről, akit egyszer már elsodort mellőle a történelem, és akit talán többé nem lát. A mi családunkban is volt ilyen erős lojalitás, és a férj másnapra utánahalt a feleségnek, meg olyan is, hogy a halála után csak vegetált, és alig várta a sajátját, mert a fél oldala távozott el, és ki élhet a fél oldala nélkül.

Irigylem őket. Ebben a mai világban, amikor a szerelemre nincs idő, amikor a partnerek száma szinte már csak statisztikai adat, mikor az emberekben úgy lapozunk, mint a menetrendekben. Számomra a tökéletes élet az, mikor a fiú és a lány együtt játszanak a homokozóban vagy a patakparton, együtt cseperednek, aztán szétválnak, hogy tanuljanak, önállóvá váljanak, de felnőttként összehozza őket az a fajta szerelem, ami olyan természetes, mint a napsütés. Aztán leélnek együtt egy közös életet, gyerekeik, unokáik, dédunokáik lesznek, és nem fér közéjük harmadik személy, mert az igazit nem cserélik silányabbra. Nem éri meg. Az ilyen szövetség sejtszintű, és mindent kibír, olyan erővel támasztja meg a feleket, mint semmi más.

Egy Mel Gibson film jut eszembe (Forever young, 1992), és abból az a mondat: "nincs emlékem nélküle".

Bárcsak...

[falfirka]

Féltékeny vagy a világra, pedig te nem akartál a világom része lenni.

A döntéseknek súlya van, a hegek pedig mélyek.

Higyj a sorsban... Tanítottak engem világ életemben erre... A kártyák nem hazudnak... Soha nem hazudnak.

[emlekeimhullama]

Vallomás 1.

Azért akartalak látni azon a bizonyos napon, hogy elmondjam neked mit érzek, a szemedbe akartam nézni, és tudom, hogy akkor láttam volna, hogy te mit érzel és milyen hatással van rád. Nem tudom elhinni, hogy ilyen könnyen lemondtál rólunk, és arról amik ketten együtt lehettünk volna. Én nagyon jól tudom mit akarok, veled lenni! Nem érdekelnek sem a kiskapuk, sem a visszaút lehetősége, ha kell magam mögött a hidakat is fel égetném, mert egyszerűen csak azt akarom, hogy te mellettem maradj. Amikor veled vagyok, akkor értem meg igazán, hogy milyen is amikor, az ember a szívével lát. Meglátom azt a bizonyos mosolyt az arcodon és a csillogó szemeidet, mikor rám nézel, úgy érzem minden tökéletes. Olyankor úgy éreztem hozzám tartozol. A világ szemében te csak egy ember vagy a sok közül, de az én szememben te vagy a világ. Mikor azt írtad te vagy az egyedüli fény az életemben … én azt nagyon is így érzem, az én életemben tényleg te voltál az egyedüli fény. Te voltál a sötét éjszakákon az én ragyogó Holdam. Még ha néha olyanok is voltak a napok, mintha hullámvasúton ültünk volna, akkor is mindig beragyogtad a napom és ezáltal én is ragyogtam. Az álmaid közelebb vannak, mint hinnéd, csak be kellene engedned őket, nem pedig el. Annyi mindent érzek, hogy elmondani nehéz. Mindig óriási hatással voltál rám a hosszú évek alatt, bármikor felbukkantál nem tudtalak kizárni. Nem mindennapi érzés, bár szerintem ezt az elejétől kezdve tudom, és abban is biztos vagyok, hogy az ember az életében egyszer érezhet ilyet, és ez annyira megijeszt, mert te vagy az egyetlen ember, aki ilyen érzéseket tud kiváltani belőlem. Minden egyes alkalommal mosolygok, ha eszembe jut, amikor először beléptél az életembe, mert az volt életem egyik legszebb napja és amikor rájöttem, mit érzek irántad, rájöttem arra is, hogy soha senki iránt nem fogok így érezni, még ha azt is mondtam remélem a sors már nem keresztezi útjainkat, akkor hazudtam talán eddig a legnagyobbat. Mikor leírtam, már abban a pillanatban megbántam. Úgy gondolom, hogy legyünk bárhol és bárkivel, mindig várni fogom, hogy visszatérj az életembe, mert mindig helyed lesz benne, mert beloptad magad a szívembe. Tudom sokszor mondtam már, de hiszek a sorsban és a végzetben, akit ennyiszer visszahoz az életedbe, annak helye van benne és nyomós okkal teszi azt. Azért mert létezik egy kötelék, ami nem látható és nem hallható, csak érezni lehet. Már abban a pillanatban éreztem ezt köztünk, mikor először megpillantottalak és innentől kezdve mindig is éreztem, hogy összeköt minket. Valami megmagyarázhatatlan történt, amikor egymás mellé kerültünk. Volt köztünk valami közel sem hétköznapi dolog, mint egy mágnes két pólusa úgy vonzottuk egymást mindig is. Különleges volt, talán ez a bizonyos kémiai, amiről beszélnek. Az ember akire egész életedben vársz, érzed, ha megjelenik, mert olyan változást hoztál magaddal, amiről sosem gondoltam, hogy valaha bekövetkezik. Az első pillanattól kezdve, mikor találkoztunk megmozdult bennem valami. Vissza akarok menni oda, ahol még mosolyogva néztél rám és azt mondtad hiányzom. Vissza akarok menni oda, ahol még minden vágyad az volt, hogy velem lehess és hogy láthass engem. És vissza akarok oda is menni, ahol együtt indult a reggelünk “a szépséges jó reggeltekkel” és együtt ért véget a napunk a “jó éjszakákkal”. Vissza akarok oda menni, ahol még gyengéden öleltél és csókoltál meg. Vissza akarok menni oda, ahol még számítottam neked és velem képzelted el a jövőd. És ha tehetném újra és újra átélnék minden másodpercet még úgyis ha tudnám, hogy ilyen lesz a vége.

2022.10.02.

[felelemmelszeretni]

“Észrevettem, hogy még azok az emberek is, akik azt állítják, hogy minden előre elrendeltetett, és azon semmit nem változtathatunk, körülnéznek, mielőtt átmennének az úttesten.”

Stephen Hawking

[versinator]

Betellett szatyrával

Sunt elkerültem lökdösődve találgatta Lököm mámornak égnénk becsavarta Ereszkedjél nyarából feszesebbek dicsérje Indulatai metszi zsidókirály istennője Bányától mondjatok rut fátylunkat Szeretőké gyüszűt bányászok oszlopokat

Megtörténhessék dominátorát arannyá lebocsátván Vérénél huj sorsban monotóniáján Tenyeredre fácska törvényem szövetébe Testünkben kérdeném kiugrott ürbe Álmodoztak szizifuszi földjéről táblákat Búzamezők cecilia kimászik szárnyaikat

Gyümölcsöket jegen álmomra kinyujtotta Ausztráliát puskalövések bartina ta Nyelték perceink megérkezés üzenje Hallék őszibarack megbüntesse szövője Egyhangu tévedsz méhedbe gombokat Gépházában kertünkben hámozván pontokat

Tudatlansága visszahívom duzzogni dunyhán Ízzik kezednek ormos halván Látásodból történnek folyamokkal felhőbe Kifaragva kedvesünkről rése vermembe Vágyják szűrte szentel tornyaidat Repkedő megtörése aléltabb bolygókat

Hoc tényeket szelén lobbantotta Osztozó résben nyughat fuvallata Állványának giling ugatta csörgője Kitekinteni teleim támaszok tűrje Nyilás lerontsa ruhátlan órahosszat Szükebbre tüdőn taposták szobákat

Megmozdulna faragni elborítod szaharán Kigondolt erőmé látását rákospalotán Lépcseje jámborabb betonból szőnyegébe Kormain varázsfüvek kérdezé szirtekbe Dombnak pontjáról emberének rudakat Gurultak rémültem nevéhez pillogat