#rasszizmus
Explore tagged Tumblr posts
matekonkol · 2 years ago
Text
Császi Ádám: Háromezer számozott darab (2023)
Régóta nem hagytam ki ennyi időt (8 napot) filmnézés és filmnaplózás közt. Ennek több oka is van: a kézenfekvő magyarázat az, hogy annyira tetszett a film, hogy nincs kérdésem, nincs nagy hiányérzetem -- legfeljebb annyi, hogy minden karakterrel töltöttem volna több időt még és az egész filmet néztem volna még egyszer ennyi ideig. Gratulálok, köszönöm, és várom az újranézést.
A másik része a dolognak, hogy én a cigánytémában nem vagyok elég képzett, tapasztalt pedig pláne nem. Egy olyan filmnél, ami a megszólalás lehetőségeit keresi és kritizálja egyszerre, nehéz volt nem azzal kezdeni a megszólalást, hogy a beszélői pozícióm és privilégiumaim interszekcionális, újbaloldali közegekben olykor rituálisan végzett önkritikájával kezdjem. Pedig létfontosságú, hogy ahogy a feminizmusért tennie, változtatnia, küzdenie kell férfiaknak is, az osztálytársadalom meghaladásáért a polgári családból jövőknek is, a heteronormativitás ellen annak kedvezményezettjeinek is, úgy az antirasszizmusért a fehéreknek is.
Nem az a kérdés, hogy miért beszélhetek én vagy Császi Ádám vagy bárki cigányokról, hanem az, hogy mit mondunk, és amit mondunk, azok tettekké válnak-e (vagy megmaradnak virtue signaling szintjén), közösségben/népben gondolkodnunk-e (vagy lehajolás, sajnálat, stb marad a tett), és hogy az önmagában nem elégséges, sőt, kizsákmányoló reprezentáción túl tud-e a tett emancipáció, részvételiség is lenni.
Minden igaz tehát, amit Nefelejcs Gergő írt a Tetten a filmről és András Csaba az��új szemen (nagyon ajánlom mindkét cikket!), és kivételesen örülök, hogy a film előtt olvastam a két baloldali keretezését -- ugyanis (sajnos?) szinte figyelemelterelő módon esztétikus és érdekes maga a posztmodern játékosság, a forma, a filmnyelv is; illetve a játékosság miatt elég könnyen nézhető ironikus, poénos, liberális, polgárpukkasztó öncélként is.
Bárcsak lenne valamilyen témában egyszer bátorságom egy ilyen filmet csinálni. A Ki mint veti ágyát kezdeti ötlete majdnem egy hasonló, negyedik falat sorozatosan megtörő, brechti videóesszé lett, de inkább az elkötelezett realizmus irányába írtam tovább. A következő filmünk eggyel önreflexívebb és kizökkentőbb lesz, de még várat magára a kiáltvány.
Tumblr media
Amúgy ahogy látom, három fun fact mellett elment a legtöbb kritika: hogy a rasszista rendezőt alakító Horváth Kristóf is cigány; hogy a színházigazgatót alakító Wieland Speck a Berlinale elmúlt 30 évének egyik legbefolyásosabb szekcióvezetője, off screen is hivatásos kapuőr; és hogy a riportereket szinte mind Budapestre immigrált színészek játsszák.
7 notes · View notes
sugarpallos · 1 month ago
Text
Gyűlölet, rasszizmus, whataboutism.
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Nyilvános poszt, nem takartam ki a neveket
1 note · View note
izraelinfo · 8 months ago
Text
Zsidó felsőbbrendűség: Amikor egy kultúra barbárságba süllyed
Nimrod Aloni nevelésfilozófia professzor a Haaretz hasábjain megjelent írásában kifejti, hogy a történelem során több vallási és ideológiai rendszer is a barbárság szakadékába süllyedt, és most a zsidó kultúra is hasonló úton jár a kahanizmus, a bibizmus és a vallási felsőbbrendűség révén. Az írás rámutat arra, hogy ezek az ideológiák a humanitás, a tisztesség és a törvényesség kulturális…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
telavivdelhi2 · 1 year ago
Text
I'm Black But Look White. Here Are The Horrible Things White People Feel Safe Telling Me.
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Érdemes végigolvasni, fekete szülők fehér bőrű gyermekeként élni rasszista fehérek között. Ahogyan a boomerek mondanàk: mega-giga-oltári szopás.
0 notes
prologusblog · 1 year ago
Text
R. F. Kuang: Bábel, ​avagy az erőszak szükségszerűsége kritika
Félelemmel vegyes izgalommal vártam Kuang új könyvét. Be kell vallanom, hogy míg a Mákháborúért oda meg vissza voltam, a második kötet (Sárkányköztársaság) már gyomorgörcsös volt, a harmadik pedig (A lángoló isten) teljesen lehozott az életről. Így nem tudtam, mire számíthatok a Bábeltől. Szerencsére nem voltam gyáva nyúl, és végül elolvastam, amit cseppet sem bántam meg.  Agave Könyvek, 2023…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
bukovskikaroly · 25 days ago
Text
Oscar
Titanic (1997) – Egy háromórás románc, ami bizonyítja, hogy Leo simán elfért volna azon a rohadt ajtón.
Gladiátor (2000) – Egy fickó, akinek az egész családját lemészárolják, ezért bosszút áll, de előtte még nagyon szépen szenved homokban és izzadt, szandálos férfiak társaságában.
A Gyűrűk Ura: A király visszatér (2003) – Kilenc órányi séta egy vulkánhoz, és még Samu sem kapja meg Frodót feleségül.
Forrest Gump (1994) – Egy férfi, aki véletlenül végigélt minden fontos történelmi eseményt, de még mindig nem tudja, hogy Jenny egy szörnyeteg volt.
Schindler listája (1993) – A világ legszomorúbb filmje, ami után két napig sírsz, de legalább Liam Neeson nem telefonálgat benne.
A bárányok hallgatnak (1991) – Egy horrorfilm, ahol a legfélelmetesebb dolog az, hogy Hannibal Lecter még mindig udvariasabb, mint az exed. És nem rendelsz Chianti bort hosszú ideig.
A tégla (2006) – Két és fél óra feszültség, hogy a végén mindenki meghaljon, és senki se legyen boldog.
Oppenheimer (2023) – Három óra atomfizika, ahol a robbanás csak a második legnagyobb dráma.
Zöld könyv (2018) – Egy fehér fickó megtanulja, hogy a rasszizmus rossz, és ezért Oscart kap.
49 notes · View notes
sronti · 4 months ago
Text
Megnéztem a Fallout-ot (sorozat), és jól szórakoztam igazából, de valamit nem tudok elfelejteni belőle, spoileres lesz innentől.
Ez pedig a diversity kezelése. Az atomháború előtti világ esztétikájában az ötvenes-hatvanas évek volt, ami elválaszthatatlan a szexizmustól és rasszizmustól, közben a koncepcióban, ahogy a military-industrial complex képviselői összeülnek és mozgatják a kormányt, volt valami a hetvenes évek hangulatából, de közben a Vault-Tec vezetője vagy mi egy fekete nő volt, aki ráadásul anya is volt és a sorozat többi része is gyakorlatilag semleges volt mind nemi, mint bőrszín, mind szexuális orientáció tekintetében, amennyire ki lehetett ezt venni.
Nyilván ez egy alternatív idővonal, szóval nem lehet rajta történelmi hitelességet számonkérni. De közben elgondolkodtatott rajta, hogy lehet-e egyáltalán ilyen világot kialakítani rasszizmus, szexizmus és homofóbia nélkül, vagy valami nagyon erős alternatív csoportképző nélkül. Egyelőre arra hajlok, hogy nem.
A másik amin gondolkoztam az volt, hogy a készítők
a, azért csinálták ezt, hogy lehessen colorblind, genderrandom casting anélkül, hogy bele kellene menni ezekbe a kérdésekbe.
b, a mostani kapitalizmus leképezésehez jobban illett ez a fajta diverzitás?
c, igazából nem érdekelte ez őket és úgyis az Amazon Prime-on jön ki, aminél nincs ironikusabb, szóval akkor már nem mindegy?
Lehet, hogy a Fallout mitológiában van valami, ami ezt megmagyarázza, nagyon keveset játszottam vele és elsőre gugli nem mondott erről semmi érdekeset.
Az egész sorozatban volt valami a Rich Men North of Richmond dal stílusából. Abban is van egy ilyen egyszerű elitellenesség, amivel semmit se lehet kezdeni igazából, de mivel nem kell mélyre mennie, ezért szélesebb rétegeket ér el. Arra viszont jó volt, hogy ezt átgondoljam. A diverz casting tök jó, de közben rákényszerít, hogy vagy beemeld az ehhez kapcsolódó kérdéseket a történetbe, vagy látványosan meg kell tagadnod a létezésüket ahhoz, hogy működjön.
23 notes · View notes
troger · 10 months ago
Text
ez is hatalmas érvelés ám!
Tumblr media
a fenti logikát alkalmazva: nem látom, hogy az Izraelt támogatók nagy tömegben költöznének oda és lépnének be az IDF-be 🧐
hihetetlen, hogy amúgy értelmes emberek hogy bírnak ennyire sekélyes gondolatsíkra lemenni :(
what if i told you
hogy amikor éppen a zöldhajú queer vegánok vannak kirekesztve, üldöztetve vagy netalán megtámadva, az ő EMBERI JOGAIKÉRT is ki lehet - KELL - állni akkor is, ha az ember fia amúgy nem szopott még faszt, és puncit sem varratott magának 🤔
ha a szolidaritást fogalmát megértettük, vegyük észre a fenti érvelésben megbúvó
rasszizmust
is. az összes arab és az iszlám fundamentalisták közé egyenlőségjelet tenni (nem ritka sajnos) súlyos rasszizmus: az egész népcsoportot a legrosszabb tagjainak tulajdonságaival ruházza fel. az ilyen retorika célja, hogy démonizálja a másik oldalt.
Tumblr media
ugyanez pepitában a "minden német afd-szavazó náci" vagy a "minden magyar mihazánkos nyilas (de minimum fideszes nackó, hiszen újra és újra megválasztják őket)".
megállja-e a helyét, az állítás hogy minden zsidó az arabok kiirtását követelő Lehavát és a civileket terrorizáló telepeseket képviseli?
mert ha velük vagytok egy platformon, akkor itt valóban minden észérv hiábavaló
(3 éves cikk; nem tudom, javult-e a helyzet vagy épp hogy nem)
13 notes · View notes
dedibelyegei · 7 months ago
Text
Tumblr media
Másik B betűs debütáló országgal folytatjuk, méghozzá Belgiummal, ahonnan egy királyi bélyeg érkezik 1984-ből, liégei pecséttel. Ez egy önálló 50 frankos bélyeg, nem tagja sorozatnak, viszont ekkortájt minden évben készültek hasonlók I. Baudouin (Baldvin) királyról, aki a belgák talán legnépszerűbb uralkodója volt a mai napig. A bélyegből több mint harmincmilliót nyomtak, így használtan nem képvisel jelentős értéket, nagyjából 100 forintért hozzá lehet jutni, a postatiszták azonban érnek valamit, állapottól függően 600-1.000 forintot kérnek értük.
Megvallom én soha életemben nem hallottam ezelőtt Baldvin királyról, pedig nem volt oly rég mikor ő uralkodott, már én is éltem mikor ő még regnált. 1930-ban született, és 1951-ben, mindössze 21 évesen került trónra, nem akármilyen körülmények között. Apja, III.Lipót király 1934-ben kezdte meg uralkodását, és a háború során az egész királyi család Brüsszelben német felügyelet alatt élt (az ország lényegében megszállás alatt volt), majd a normandiai partraszállás után a családot a nácik elhurcolták Németországba majd Ausztriába, beleértve természetesen Baldvint és testvéreit is. Végül amerikai katonák szabadítják ki őket 1945 májusában. Azonban Lipót király szempontjából tovább folytatódtak a viszontagságok, mivel német kollaborációval vádolták meg, és az ellenzői megakadályozták hazatérését, így a királyi família Svájcban telepedett le, egészen 1950 júniusáig. Előtte májusban népszavazást tartottak Belgiumban III.Lipót visszatéréséről, mely ugyan hivatalosan pozitív kimenetelű lett, azonban a kérdésben olyan nagy volt a megosztottság a vallonok (igen) és flamandok (NEM) között, hogy a király úgy döntött megelőzvén egy polgárháborús helyzetet inkább lemond, és rangidős fiát, a 21 éves Baldvint nevezi utódjának.
Baldvin alatt rengeteg mélyreható változás történt az országgal, illetve fiatal korának köszönhetően, a mai napog ő a leghosszabb ideig regnáló belga uralkodó. Regnálása alatt lett Belgiumból szövetségi állam, egész életében törekedett az egység megteremtésére, mely mint tudjuk a mai napig nem valósult meg teljesen, az ország kultúrálisan és nyelvileg, még mindig három régióra van felosztva. 1955-ben meglátogatta az akkori kongói gyarmatot, ahol a lakosság örömmel fogadta, majd 1959-ben a kormánnyal egybehangzóan megadja a függetlenséget az afrikai országnak, az ünnepélyes ceremónián személyesen résztvesz és beszédet mond, a kongói képviselők ovációval fogadják.
Uralkodása alatt és támogatásával jönnek létre az Unió előd szervezetei, illetve 1992-ben a mai Európai Unió, melyben Belgium természetesen ekképpen szintén alapító tag. A király mélyen vallásos ember lévén, egy témában ment komolyan szembe a mindenkori belga kormány akaratával, ez pedig az abortusz kérdése volt. 1990-ben megtagadta a törvény aláírását, azonban tisztában volt vele, hogy a király nem mehet szembe a nép által választott képviselők akaratával, így saját kérésére az alkotmány egyik paragrafusa alapján, a minisztertanács a királyt uralkodásra alkalmatannak minősítette, és elfogadták a törvényt. Két nappal később a szövetségi parlament visszaállította a király hatáskörét. Ez az eset mai napig vitás kérdés a belgák között, sokan alkotmányellenes manipulációnak tartják.
A fentiek ellenére uralkodása alatt számtalanul állt ki az idegengyűlölet és rasszizmus ellen, uralkodása alatt sosem volt hajlandó fogadni a mindenkori szélsőjobb képviselőit. Halála váratlanul következett be egy spanyol nyaralás közben, 1993 nyarán szívelégtelenségben hunyt el, mindössze 62 évesen. Nemzeti gyászt rendeltek el, temetésén több más nemzet uralkodója megjelent, így többek közt II.Erzsébet, illetve Akihito japán császár. Több mint félmillió belga rótta le személyesen kegyeletét a ravatalnál. Mivel feleségével gyermekük nem született, így öccse Albert lett a következő belga király, aki II.Albertként egészen 2013-ig uralkodott, mikoris 80 éves korában megromlott egészsége miatt lemond, és fia Fülöp veszi át a helyét, aki jelenleg is regnál.
1960-ban a királyi erők egyenruhájában:
Tumblr media
1969-ben feleségével, Fabiola királynéval
Tumblr media
8 notes · View notes
cute1ckybby · 30 days ago
Note
Nem igazán tartozol a női társadalom közé, ezzel a stílussal. Nem is is vagy nőnek tekintendő. Az ilyenek általában barátaik sincsenek, nem véletlen. Ha véletlen találnak egy hasonló szuperül gondolkodó barátnőt, azok általában egymást nyalogatják, és boldogan, kézenfogva rohangálnak az utcákon. De neked még az sincs, mert egy kiállhatatlan stílusod van.
Sok embernek jobb lenne, ha ezt a gyökérséged a magánéletben űznéd, és nem itt másokat megsértve.
Többek által már jelentve van a profilod "elítélés" illetve "rasszizmus" miatt.
Aki még nem tette meg, annak hajrá.
Te nem vagy se ember, se lány.🖕
elítélés és rasszizmus jaj ne, már legalább 12 napos a blogom most mi lesz😩😩
szeretem a baratnomet nyalogatni es o is engem😏
stay mad😽
4 notes · View notes
angelofghetto · 9 months ago
Text
youtube
"- Adjon neki időt. Fehér fiú."
Akkor újra megkérdezem: ez rasszizmus, vagy karakterológia?
7 notes · View notes
izraelinfo · 11 months ago
Text
Több mint háromszáz holland település polgármestere nyílt levelet írt az antiszemitizmus ellen
Több mint háromszáz holland település polgármestere nyílt levelet tett közzé pénteken az antiszemitizmus közelmúltbeli megerősödése ellen – írta az NlTimes hírportál. “Továbbra is lépjünk fel a diszkrimináció és a rasszizmus minden formája ellen” – hangsúlyozták a városvezetők. Felhívásuk szerint az antiszemitizmus “a rasszizmus egyik ősi formája, amely, ha nem tesznek ellene semmit,…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
samuraisam · 1 year ago
Text
más is tapasztalta,
hogy a blokkolás nem működik? én mostanra jutottam el oda, hogy nem bírom/nincs türelmem egy sort sem elolvasni abból, amit magyar liberálisok írnak (masszív rasszizmus és dehumanizáció a palesztinok kapcsán, egyéni felelősség, hogy veszel-e palackos üdítőt, legújabban geert wilders fain centrista, és hasonló take-ek). már nagyon sokszor klikkeltem a blokkra pár embernél, de mindig újra feltűnnek.
(egyébként a @sronti szokta őket a dashemre reblogolni, de nála ez biztosan szakmai ártalom vagy hogy mondják.)
34 notes · View notes
ablakosinstitute · 3 months ago
Text
Intézetünk munkáslevelezői feltárják Orbán Viktor indiai gyökereit. De semmi rasszizmus, rasszizmus az nuku!
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
5 notes · View notes
helsinkiaznyugate · 8 months ago
Text
Tumblr media
nincs is jobb, mint egy kis rasszizmus. haha-hihi, nevessünk
Mi a kurvaélet fasza volt a célja a szerkesztőségnek?!
4 notes · View notes
sronti · 1 year ago
Text
Megy a másik thread @kakitunder -el és @hochfunf -el, hogy mitől lett a lakhatási válság mindenfelé a gazdag világban, és mivel mostanában sokat foglalkoztam ezzel, így van Véleményem:
A boomer és a silent generation a kivétel. Korábban borzasztó volt városokban lakni, ha nem voltál kifejezetten gazdag. A tizenkilencedik század előtt nem nagyon foglalkoztak a többség lakhatási körülményeivel, amíg rá nem jöttek, hogy a járványok például ebből vannak és ez mindenkinek rossz.
A huszadik század közepére egyfajta aranykor jött létre sok helyen. Relatíve megfizethető ingatlanok, szociális bérlakásrendszerek, a városok körüli közlekedés fejlődése, így a még városi területek növekedése voltak fontos tényezők ebben. Először az USA-ban pedig Roseevelt-től kezdve egy jól működő, államilagcgarantált hitelkonstrukció biztosított hozzáférést a középosztály aljának is a lakhatáshoz (erről @berciktya tud mesélni, és igen az árnyoldalán ott volt a rasszizmus és az autócentrikus tervezés). Mivel mindez egybeesett a tömegmédia megjelenésével és a mostani generációk első emlékeivel, ez lett a bázis, amihez a mostani helyzetet mérjük pedig ez egyáltalán nem egyértelmű választás.
Szerintem két fő döntés okozza a mostani válságot: az állam és a közösségek (önkormányzatok) szerepének visszavágása a lakhatás biztosításában és szabályozásban és a neoliberális ideológia nevében és a városi lakások köré épített gazdasági rendszer elszabadulása.
Eleinte még hozott pozitív változásokat is a tőke elszabadulása a lakás célú ingatlanpiacon, olyan is volt, ahol a korábbiakhoz képest több lakás épült és lettek olyan városrészek, ahol egyszerűen csak jobb lett élni és kevesebb elpazarolt telek vagy ingatlan lett.
Viszont valami nagyon félrement, az ösztönzők nem simán lakásépítésre, hanem telekfelhalmozásra és befektetési célú építkezésekre ösztönöznek, a fő bevételi forrás pedig a piaci érték növekedése lett a bérleti díjak, vagy a lakáseladások helyett.
Itt kicsit ingoványos talajra lépek, de szerintem az is probléma, hogy az alacsony kamatok szintén a felhalmozás felé tolják a helyzetet. Egy ilyen környezetben az eleve gazdagabb emberek és befektetők nagyon keresik a lehetőségeket (lásd bitcoin, nft-k), a városi ingatlan pedig elég vonzó erre. Szóval az első (vagy akár második) lakást vásárlóknak olyanokkal kell versenyezni, akik a nagyobb vagyonuk miatt nagyon olcsón jutnak szinte végtelen hitelhez. Ennek ellensúlya csak az állam lehetne, de mivel az állam szintén rá van szorulva a spekulációból befolyó jövedelemre és nem engedheti csődbe menni az ennek kiszolgáltatott gazdasági szereplőket, így szépen folyik a pénz a szegényebbektől a gazdagabbak felé.
A tőkekoncentráció kiszorítja a kisebb szereplőket és olyanok jelennek meg, akik végletekig le tudják nyomni a költségeket, leginkább szart adnak ki a kezeik közül, de eredményesen lobbiznak a szabályozások ellen, így olyan profitot tudnak elérni, amivel a terjeszkedésük megállíthatatlanná válik. Az állam és önkormányzatok szerepének visszavágása pedig lehetetlenné teszi az ellentartást a tőkének, mind szabályozói, mind engedélyezői, mind pedig hosszabb távú tervezési szinten. Ugyanakkor ezeknek a szereplőknek nem érdeke a kínálat növekedése, hiszen a szűkösség maximalizálja a profitot.
Elég egyértelmű, mit lehet tenni a válság: vissza kell hozni a szociális lakhatási lehetőségeket a városokban és irányt kell szabni az ingatlanfejlesztőknek és a várostervezésnek. Ami az elmúlt ötven évben volt a gazdag világban az teljes tévút.
Ide betegelem még @praesensperfectum -ot és @samuraisam -et, mert ők biztos tudnak még erről érdekeseket mondani.
15 notes · View notes