#randy rhoads r.i.p.

[k-i-l-l-e-r-b-e-e-6-9]

Ozzy Osbourne & Randy Rhoads  ♰

[metalsongoftheday]

Wednesday, September 25: Ozzy Osbourne, "Never Know Why"

R.I.P. Randy Castillo (1950-2002)

The Ultimate Sin was Ozzy Osbourne’s biggest hit as a solo artist at the time, but ultimately got a bad rap from everyone, especially the Ozzman himself.  To be sure, no small amount of this was self-inflicted: Ron Nevison’s production was unusually junky, there was an overwhelming whiff of hairspray and the lyrics (as usual, mostly supplied by Bob Daisley) were a good amount lazier than previously, and Ozzy’s initial claim that every song on the album was about the threat of nuclear war (when it was more like every track was about him doing lots of cocaine) made it even worse.  But there were more than a few actually enjoyable songs on the record, with charging and fluid Jake E. Lee riffing, energetic Randy Castillo drumming and some rather catchy vocal melodies.  “Never Know Why” had a lame chorus (“You’ll never know why- WE ROCK!”- really?), but the verses moved and swung with purpose, and Lee’s solo was a pure ripper.  It was fun and fully metallic in a way that was much more intentional than even the Randy Rhoads albums, and had a particular verve as a result.  To be sure, if Peruvian marching powder had a sound this wouldn’t be far removed from it, but “Never Know Why” was still fiery and charming in a distinctly Ozzy way, and demonstrated that The Ultimate Sin was one of his more underrated efforts.

[denalidog24]

3/19/82: Saddest day in Metal Music

R.I.P. Randy Rhoads

Ozzy and Randy Rhoads performing at the Omni in Atlanta, Georgia. March 17, 1982.

[lyrasky]

【Ozzy Osbourne/ I Don't Know】和訳 ランディ・ローズ 優美なギタリスト Graceful Guitarist with Classical Myth

【Ozzy Osbourne/ I Don't Know】和訳ランディ・ローズ 優美なギタリスト Graceful Guitarist with Classical Myth Lyraのブログへ #randyrhoads #ozzyosbourne #idontknow #bobdaisley #blizzardofozz #tribute #blacksabbath #randyrhoadsrip #ランディローズ #オジーオズボーン #血塗られた英雄伝説 #トリビュート #ランディローズに捧ぐ

今日はRandy Rhordsの命日。 彼は生前、クラシックの勉強を再開したいと言っていた。 だからエレキ持ちでは無く、こちらの写真を選びました。ニッコリ微笑んでいるところも、とってもCuteだし。 それにRandyはいつもニッコリしていて、人柄も良くて優しい人だったと言う。あんなにワイルドなギターをぶちかましているのに、ステージを降りると柔和な人だと言われていたから、その優しさが、Ozzyを和ませ、ライブでもツアーのバックヤードでも親友のようにいられたのだと思う。 今日は、彼が在籍していたそのワイルドOzzy Osbourne バンドの曲を和訳してRandy を偲びましょう。 それもRandy のギターがメチャ格好良いこの曲を！ Continue reading

[classicrockblog1]

Randy Rhoads (December 6, 1956 – March 19, 1982) was an #heavy #metal #guitarist who played with #bands Ozzy Osbourne and Quiet Riot. He died in a plane accident while on tour with Osbourne in Florida in 1982. A devoted student of classical guitar, Rhoads combined his classical music influences with his own heavy metal style. Despite his short career, Rhoads, who was a major influence on neo-classical metal, is cited as an influence by many guitarists and is included in several “Greatest Guitarist” lists.[2][3]

In 1979, ex-Black Sabbath vocalist Ozzy Osbourne was in Los Angeles, attempting to form a new band. An acquaintance of Osbourne’s, future Slaughter bassist Dana Strum, contacted Rhoads to see if he was interested. Rhoads, disillusioned with Quiet Riot’s inability to land an American recording deal, discussed the possibility of joining an already established band with his mother Delores. When she asked him if he would accept “an offer like this one”, the guitarist replied “Of course!”[4] Rhoads got the call for the audition just before his final show with Quiet Riot in September 1979.[4] The day before Osbourne was scheduled to return to England, Rhoads walked into the vocalist’s Los Angeles hotel room with his Gibson Les Paul guitar and a practice amp and started warming up. Osbourne, who was very inebriated on that day, said of the audition “He played this fucking solo and I’m like, am I that fucking stoned or am I hallucinating or what the fuck is this!” Osbourne immediately gave him the job. Rhoads recalled later, “I just tuned up and did some riffs, and he said, ‘You’ve got the gig’; I had the weirdest feeling, because I thought, 'You didn’t even hear me yet’”. Rhoads, Osbourne, Strum, and drummer Frankie Banali subsequently spent a couple of days jamming together before Osbourne returned to England.[8]

[rockrageradio]

R.I.P. Randy Rhoads. Remembering the Legend....here is a little background on Randy Rhoads for anyone interested in knowing.....Randy starting playing guitar at the age of 6 on his grandfathers old acoustic Gibson guitar. Hr formed a cover band at the age of 14 with his brother Kelle called Violet Fox in which he taught his best friend, Kelly Garni, to play bass. Together they formed a band called The Whote. Later on, Randy and Kelly formed Quiet Riot when Randy was 16. 1n 1979, Ozzy was forming his new band, The Blizzard Of Ozz, and invited Randy to play lead guitar. Randy accepted of course. He enjoyed the freedom he was allowed which in turn took his guitar playing to another level. Randy is cited by many as an influence. He was a devoted student of Classical guitar. He often combined Classical influences with his own Heavy Metal style. Sadly he was killed in a freak airplane crash on this day, Mar. 19th, in 1982. Still influencing players today, his legend lives on.

[give-pete-a-chance]

“You Can’t Kill Rock ‘n’ Roll” by Ozzy Osbourne and Randy Rhoads

Lookin' through eyes of time Mirrors reflecting their stories untrue Promises, promises Telling me all of my glories overdue How many times have I heard it before And I'll probably hear it again King of a thousand knights, pawn in a table light Losing to you

For every musician I memorialized today, I had to look up the dates. I didn’t have to look up these. 

Metal Monday - R.I.P. Randy Rhoads (1956-1982)

[k-i-l-l-e-r-b-e-e-6-9]

Mr. Crowley, what they've done in your head Oh, Mr. Crowley, did you talk to the dead Your lifestyle to me seems so tragic With the thrill of it all You fooled all the people with magic Yeah, you're waiting on Satan's call Mr. Charming, did you think you were pure Mr. Alarming, in nocturnal rapport Uncovering things that were sacred Manifest on this earth Conceived in the eye of a secret And they scattered the afterbirth

Mr. Crowley, won't you ride my white horse Mr. Crowley, it's symbolic of course Approaching a time that is classic I heed that maiden's call.....

𝔒𝔷𝔷𝔶 𝔒𝔰𝔟𝔬𝔲𝔯𝔫𝔢 - "𝔐𝔯. ℭ𝔯𝔬𝔴𝔩𝔢𝔶" (𝔏����𝔳𝔢 ‘Ցյ)  ♰

[metalsongoftheday]

Friday, November 10: Ozzy Osbourne, "Believer"

R.I.P. Randy Rhoads (1956-1982), Lee Kerslake (1947-2020)

Over 40 years after his untimely passing, people still hypothesize about what Randy Rhoads would have accomplished had he not stepped onboard that miniplane.  A lot of that has to do with him dying so young, but there was also the fact that in the space of less than two years (not counting his time and albums with Quiet Riot) Rhoads emerged as a singular talent that was somehow both fully formed yet also still blossoming.  That fascinating dichotomy was especially apparent on Diary of a Madman: his riffs and solos were uniformly astounding, but he still sounded like he was on the cusp of something bigger.  “Believer” was one of those tunes that simultaneously adhered to and toyed with form- Rhoads’ primary riff and the overall pacing was a logical extension of Ozzy Osbourne’s past with Black Sabbath, but there was something distinct about the way he let that riff drag, and the spidery guitar lines in the verses told another story altogether.  There was a lot going on musically in the interplay between Rhoads, Bob Daisley and Lee Kerslake, so much so that even though Ozzy was placed very high in the mix (intrusively so in spots) and was the obvious focal point, in a lot of ways he was really just a passenger along for the ride.  And hanging over all of this was the vibe (even back then) that Rhoads was outgrowing the confines of the Blizzard of Ozz, which added to the general uneasy feeling “Believer” was intended to provoke.

[metalindex-hu]

Savage Grace: Master of Disguise (1985)

Savage Grace: Master of Disguise (1985) - http://metalindex.hu/2020/11/22/savage-grace-master-of-disguise-1985/ -

A ’80-as évek elejének/közepének Los Angeles-i metal színtere abszolút kettéosztottságról tett tanúbizonyságot. Egyfelől ott voltak a dallamos glam/hair bandák (pl. Mötley Crüe, Ratt, Dokken, W.A.S.P.), másfelől pedig az underground csapatok. Ekkor még nem különültek el élesen a zenei kategóriák (speed, thrash, power stb.), így a Metallica, a Slayer, a Shellshock (akik később Dark Angel-re változtatták a nevüket), az Abattoir, a Vermin, a Sceptre, az Armored Saint stb. az underground besorolásba tartoztak. A legendás klubok, mint a Troubadour, a Roxy, vagy a Whisky A GoGo a hajbandákat támogatták, az underground együttesek náluk nem igazán tudtak labdába rúgni. Egyfajta harc alakult ki a két zenei mozgalom között, amiből a hajbandák jöttek ki jól, hiszen a nagy kiadók őket szerződtették az underground bandákkal szemben.

Ahhoz, hogy utóbbi csapatok ne szívódjanak fel, nagyban hozzájárult egy bizonyos Brian Slagel nevű úr, aki 1982-ben útjára indította legendás Metal Massacre válogatását. Kezdetben kizárólag a Los Angeles-i underground zenekarokra koncentrált, majd később az egész Egyesült Államokra kiterjesztette tevékenységét, tehetséges bandák után kutatva, akiket saját kiadójához, a Metal Blade-hez szerződtetett le. Slagel nevéhez fűződik a legelső metal fanzine-ek egyike, a The New Heavy Metal Revue is.

Ennek ellenére nem volt fenékig tejfel az underground csapatok élete az Angyalok Városában, nem véletlenül tette át a Metallica a székhelyét San Francisco-ba. Egyrészt mert Cliff Burton (R.I.P.) nem akart Los Angelesbe költözni, másrészt Friscóban pezsgőbb volt a metal élet (az élén Ron Quintana Metal Mania fanzine-jével és a KUSF rádióval), mint Los Angelesben.

Az eredetileg Marquis De Sade néven, 1981-ben alakult Savage Grace is az underground táborhoz tartozott. A korai időkben rengeteg tagcsere történt a soraiban, egyfajta átjáróház volt a banda, még Ozzy Osbourne tragikusan fiatalon elhunyt gitárosának, Randy Rhoads-nak a testvére, Kelly Rhoads is énekelt a zenekarban, akitől egyébként a Savage Grace név is ered. Két demóval, a The Dominatress EP-vel és a Metal Massacre II válogatással (a Scepters of Deceit szerepelt a korongon) alapozták meg hírnevüket. Az EP megjelenése után az addig kvintettként dolgozó bandából kiszállt Jon Birk énekes, valamint az Oment létrehozó Kenny Powell gitáros. Másodgitárost nem sikerült találniuk, Jon helyére pedig Mike Smith került, így a debütáló anyagot négyen vették fel. (A rend kedvéért: Michael Smith – ének, Christian Logue – gitár, Brian East – basszusgitár, Dan Finch – dob).

Ellentétben az akkori csapatokkal (hiába mutatkozhattak be a Metal Massacre-n), a Master of Disguise-t (borítóján a rendőr Knutson, míg a háttérben egy motorhoz kötözött szőke bombázó) nem valamelyik, azokban az időkben jó névnek számító kiadó, például a Combat, a Metal Blade vagy a Megaforce adta ki, hanem egy totál ismeretlen cég, az Important (a csapat maga finanszírozta a felvételeket), míg Európában a francia Black Dragon intézte a disztribúciót. Ráadásul a munkálatok sem zajlottak zökkenőmentesen, mivel a Sutton Place-ben, James Sutton segítségével, 1984. augusztusától októberéig rögzített anyag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Brian East: „Úgy gondolom, hogy Sutton új fiú volt a felvételekhez, de lojálisan járt el velünk szemben, és részt akart vállalni az albumon, amit soha nem kapott meg, mert egyrészt csalódottak voltunk a felvétellel, másrészt semmi extrával nem járult hozzá a produkcióhoz. Pár csapattal dolgozott már, de nem volt komoly múltja. Azt hiszem, ő csinálta a Warlord EP-t is.”

Christian Logue: „James Sutton nem a producerünk, hanem a hangmérnökünk volt. Előállt néhány olyan javaslattal, amelyeket megvétóztam. A fő probléma felvétellel az volt, hogy nem volt alja. Az ének és a gitár rendezetlenek voltak; alig várom, hogy halljam az átkevert változatot.” Hozzátartozik az igazsághoz, hogy eredetileg Kurt Philips-szel (Witchkiller) kezdtek el dolgozni. Brian: „Kurt-öt Brian Slagel javasolta nekünk. Nem hallgattuk meg, hanem meghívtuk, hogy csatlakozzon hozzánk. Eljött Torontóból, Chris leült vele, megmutatta neki az összes dalt, sőt párat el is nyomtunk vele. Aztán bevonultunk a stúdióba és megállapítottuk, hogy nem tudja feljátszani a részeit. Kifogásokat keresett, a légkondira hivatkozott, fáradt volt stb., úgyhogy útjára engedtük. Sajnos senkit nem sorakoztattunk fel Chris mellé, így ő játszotta fel a gitárokat, ami eltüntette a kétdimenziós gitárhangzást, és egydimenziósat eredményezett. Ha Kenny maradt volna, talán jobban szólt volna korong, mert sok olyan dalon dolgoztunk Kenny-vel, amelyek felkerültek az albumra.”

Ettől függetlenül kilenc csiszolatlan, nyers megszólalású speed metal felvételt rejt a Master of Disguise. Zeneileg az Abattoir és az Agent Steel keverékeként írható le az anyag: a zabolátlan energia, a gyorsaság, a lendület, a vadság az Abattoir-t idézi, Mike Smith hangja pedig John Cyris orgánumára hajaz. Savage Grace-ékre is hatott a NWOBHM mozgalom, csakúgy mint az Agent Steel-re (az Abattoir erőteljes Motörhead-befolyás alatt állt), de amíg az Agent Steel-ben a zseniális Juan Garcia/Kurt Colfelt gitáros duó tevékenykedett, addig a Savage Grace csak egy gitárost vonultatott fel (Mark Chase Marshall, aki az Agent Steel 144.000 Gone demóján gitározott, csak a lemez felvétele után csatlakozott a zenekarhoz), így a minőség mindenképpen az Agent Steel javára billentette a mérleg nyelvét.

Az instrumentális bevezetőként felfogható Lions Roar után berobbanó, Brian East basszusfutamával megtámogatott Bound to Be Free-vel indul a lemez, és tulajdonképpen ugyanazzal a lendülettel söpör végig a 35 és fél percen. Nincs megállás, jön az Iron Maiden ízű Fear My Way, a Sins of the Damned, az Into the Fire és a címadó tétel – speed metal a javából. Noha Christian Logue egymaga kezeli a gitárt, játéka minden speed metal fanatikus igényét kielégítette, a Brian East basszusgitáros és Dan Finch dobos alkotta ritmusszekcióval egyetemben kihozta magából a maximumot. A Betrayer és a Sons of Inquinity ugyan lassítanak a tempón, de a záró No One Left to Blame-ben visszatér a lendület, mintegy keretbe foglalva a korongot.

Az 1985. szeptember 12-én napvilágot látott lemezt a banda azon melegében neki is állt megturnéztatni, azonban nem várt probléma ütötte fel a fejét. Mike Smith énekes kiszállt, és tette ezt úgy, hogy a Savage Grace egy európai kanyar előtt állt, amelynek keretében, szeptember 14-én a mára már nevezetessé vált Metal Hammer fesztiválon lépett fel. Így az énekesi teendők Chris nyakába szakadtak. Brian: „Ez egy szomorú történet. Először jöttünk át Európába, hogy egy hatalmas fesztiválon játszunk a Metallica-val és a Venommal Loreley-ben. Ezt a Black Dragon hozta össze. Nem is mondtuk el nekik, hogy Mike már nincs a bandában. Azt mondták nekik, hogy mindent véglegesítettek, és nagyon izgatottan mentünk oda. Ez friss vért pumpált a zenekarba. Egy holland magazin által kaptunk még egy pár időpontot, és az egyik srác házában laktunk. Ez volt az új énekest kereső turnénk.”

Chris: „Könyörögtünk Mike-nak, hogy maradjon, de ő nem akart kilépni a munkahelyéről, nem akart felhagyni az ivással. Nem volt más választásom, mint hogy úgy csinálom végig a turnét, hogy én énekelek. Úgy gondolom, törölhettem volna a turnét, de nem tettem meg.” Mike Marshall: „Igen, Mike az első európai turnénk előtt szállt ki. Emlékszem, Dan, Brian és én elmentünk hozzá, hogy rábeszéljük, legalább a turnét vállalja be, de ő nem tágított. Úgy gondoltam, mindennek vége, úgy értem, hogyan mutatkozhatnánk be Mike nélkül? Hiszen ő a Savage Grace hangja! Dan a turné után szállt ki, gondolom, beleunt a személycserékbe, és ellene volt annak, hogy Chris legyen az énekes. Véleményem szerint elég szörnyű énekes volt.”

Mike Smith egykor és napjainkban

Mindez nem gátolta meg a csapatot abban, hogy sikert arasson, mivel a közönségnek tetszett a produkció. A banda nem vallott szégyent élőben, Chris-szel a mikrofon mögött, még úgy sem, hogy „nem akartam énekes lenni. Mike borzalmas helyzetben hagyott. Nagyon fontos lecke volt számomra ez az életről.” Brian East még annyit tett hozzá, hogy „visszagondolva, szürreális volt az egész. Loreley volt a fő ok, hogy átmentünk Európába és találkoztunk megannyi rajongóval. A banda zeneileg nagyon feszes volt, miután évek óta együtt játszottunk, Chris, Dan és én. Mark remekül illett közénk, és harmonikusan működött együtt Chris-szel. Bárcsak megmutathattuk volna Európának, hogyan szólalnak meg a nóták egy jobb énekessel, mivel mindannyian tudtuk, Mike az volt.” Egy évvel később újra átruccantak az öreg kontinensre, immár headlinerként: akkor az After the Fall of Grace-t mutatták be a Heir Apparent vendégeskedésével.

El lehet azon vitatkozni, hogy a Savage Grace mekkora hatással, befolyással volt a színtérre. Komoly karriert ugyan sosem futottak be, mégis úgy gondolom, lemezeik a speed metal történelem szerves részét képezik. Rövid időre (2009-2010) újjáalakultak, 2010-ben többek között az Up The Hammers, Keep It True, illetve Bang Your Head fesztiválokon léptek fel, teljes életművüket pedig a Lion Music dobta újra piacra újra (a Master of Disguise újra kiadott változata a The Dominatress EP-t, valamint a ’82-es és ’84-es demókat tartalmazza, míg az After the Fall from Grace a Ride into the Night EP-t, egy ’91-es válogatásnótát és két ’92-es koncertfelvételt foglal még magában). Jelen állás szerint a banda újra aktív (igaz, a tagságot csupán Chris és Kiko Shred alkotja), de hogy Logue-nak sikerül-e megtalálnia a megfelelő zenészeket és készít-e új lemezt, az még a jövő zenéje.

[denalidog24]

Watch "Suicide Solution Live [After Hours 1981] Randy Rhoads" on YouTube

Turn It Up!!!! R.I.P. Randy Rhoads.

[barros-alexandre]

Mais uma perda irreparável para o mundo musical!!!!!! R.I.P. Neil Peart!!!! O que preocupa é que muitos já se foram e não chegam novos a altura musical!!!! David Bowie, Freddie Mercury, Lemmy Kilmister, Randy Rhoads, Cliff Burton e Neil Peart. Devem estar fazendo “barulho” no outro plano!!!! #neilpeart #rush #rip #ripneilpeart #rock #music #mooca (em Mooca) https://www.instagram.com/p/B7OW6RrH8KK/?igshid=w5pur7gn4hh3

[randgugotur-6]

Brad Gillis of Night Ranger,step in to help Ozzy out during the tour. R.i.p. Randy Rhoads

[rockrageradio]

R.I.P. Randy Rhoads. Remembering the Legend....here is a little background on Randy Rhoads for anyone interested in knowing.....Randy starting playing guitar at the age of 6 on his grandfathers old acoustic Gibson guitar. Hr formed a cover band at the age of 14 with his brother Kelle called Violet Fox in which he taught his best friend, Kelly Garni, to play bass. Together they formed a band called The Whote. Later on, Randy and Kelly formed Quiet Riot when Randy was 16. 1n 1979, Ozzy was forming his new band, The Blizzard Of Ozz, and invited Randy to play lead guitar. Randy accepted of course. He enjoyed the freedom he was allowed which in turn took his guitar playing to another level. Randy is cited by many as an influence. He was a devoted student of Classical guitar. He often combined Classical influences with his own Heavy Metal style. Sadly he was killed in a freak airplane crash on this day, Mar. 19th, in 1982. Still influencing players today, his legend lives on.

#RandyRhoads #RIP #gonetoosoon #rockon #legendsliveon #quietriot #metal #hardrock #ozzyosbourne #rockmusic #heavymetal #rockrageradio #soundcheckwithgentry

[thedanneary]

A quick Mr Crowley vid, for one of my first influences , Randy Rhoads. R.I.P. Randy. #guitarcover #randyrhoads #marshall #jmp #ozzy #ozzyosbourne #blizzard #crowley #mrcrowley #solo #lespaul #lp #gibson #guitarsolo #riff #gibsonguitars #vintage #rhoads #musicians #nj #blacksabbath #crazytrain #jam #guitarist #guitarplayer #metal #instatock #instamusic #1980s #80s (at New Jersey) https://www.instagram.com/p/BvOtr4PlN8v/?utm_source=ig_tumblr_share&igshid=1qmtdtvly42id

[give-pete-a-chance]

“Suicide Solution (live)” by Ozzy Osbourne and Randy Rhoads

Wine is fine but whiskey's quicker Suicide is slow with liquor Take a bottle and drown your sorrows Then it floods away tomorrows Away tomorrows

Evil thoughts and evil doings Cold, alone you hang in ruins Thought that you'd escape the reaper You can't escape the master keeper

In addition to the amazing guitar solo, the brilliance of this live version is all of the ad-libs, all the little runs and noises that Randy adds that weren’t on the original recording because for Randy, a song was ever-evolving, something that was captured once in a studio but was changing to reflect the players and the situations.

Metal Monday - R.I.P. Randy Rhoads (1956-1982)