#programok

[csacskamacskamocska]

Hogy szerezheted vissza az exedet?

Egyszer olvastam erről, amikor arról olvastam, hogy bárki képes a szerelemre és bárkiben lehet szerelmet ébreszteni. Az exekben is akár. És az egyik pont ez volt, lecke, hogy hogyan szerezheted vissza az exedet. Az első kérdés így szólt: MINEK TENNÉD?

Szerintem, ha már kiderült, hogy bármi miatt nem tudtok együtt lenni, élni, nem boldog a kapcsolat, nincs kétoldalú szándék a kapcsolat továbbéltetésére, akkor minek szereznél vissza valakit, aki nem szeret? Ahol a szereped, mint valami tanmesében, mindig az lesz, hogy valami varázslattal megtartsd a figyelmét, ragaszkodását. Te nem őt akarod visszaszerezni, hanem megélni azt az állapotot, amikor úgy gondoltad, hogy szeretnek, kívánnak, és mivel vele a kapcsolat elején valószínűleg volt ilyen, a lelked mélyén azt hiszed, vele ezt könnyebben eléred, mint ismeretlenekkel. Te se rá vágysz, csak egy hangulatra, és ő sem rád vágyik, csak a régi/új izgalomra, ami valóban felszítható némi manipulációval. Mivel a trénel elfogadó volt az emberi szenvedéssel és butasággal, ezért a technikát leírta szépen lépésről lépésre. Már nem emlékszem rá, meg nem is célom, hogy mondjuk a tinitumblit ellássam reménnyel. A lényeg azomban, meglepő módon az, hogy alakíts ki saját, tőle független életet. Nagy valószínűséggel a korábbi életed arról szólt, hogy szeresd, alkalmazkodj, a kedvében járj. Önként adtad magad, hiszen azt gondoljuk, hogy az az ideális állapot amikor nyíltak, őszinték vagyunk és kimutatjuk az érzelmeinket. Hiszen hogyan is várhatunk nyíltságot, őszinteséget és odaadást, ha mi sem tesszük? Ez a kockázati rész, ami az esetek túlnyomó többségében nyereséggel zárul. Sajnos a veszteséggel zárulókról többet lehet olvasni. :(

Szóval csinálj mindent, amit nélküle csinálnál, de semmit se annyira, hogy kompenzációnak tűnjön (vagy az legyen). Beszélgess új emberekkel, de nem kell csakazértis mindenkivel ágybabújni. Járj el rendezvényekre, vacsorázni, utazgatni, találkozz a barátaiddal, foglalkozz a hobbiddal, és persze mindezt diszkréten posztolgasd ki, hogy lássa, van élet nélküle. Nagyon nagyon bosszantó, hogy van élete nélkülünk is annak, akit mi eldobtunk. Hogy ami nekünk semmit sem ér, azt esetleg más nagyra tartja. Ez kétséget ébreszt, hogy talán mégiscsak értékes és mi hülye módon eldobtununk egy olyan lehetőséget, ami a mi értékünket növelné mások szemében. na, ennyit az érzelmekről.

Vajon a szépen felépített csapda után mennyivel megy tönkre újra a kapcsolat? Ki az, aki arra vágyik, hogy "megszerezze" valaki vonzalmát, érdeklődését, ragaszkodását és nem arra, hogy magtól, zsigerileg adja a másik? Mindegy, hogy van-e ex vagy maradványérzelem, én mindenkinek azt tanácsolnám, hogy találkozzon a barátaival, járjon el kiállításokra, előadásokra, sportolni, színházba, rendezvényekre, találkozzon minél több emberrel. Ha akarja, diszkréten posztolgassa ki, ha van bármi építő amit hozzá tud tenni, ami másokat hasonló megmozdulásokra inspirál, vagy informál valamiről, mert amúgy meg minek. Ha így él az ember, a sors akkor is csak keveri, keveri, keveri a kártyákat és tök gúnyosan néz, pedig ő se tudja kinek mit oszt.

[kozbeszedhu]

Múzeumok éjszakája – 450 intézmény mintegy 2500 programmal várja az érdeklődőket

[jazzzzaj]

Decemberi kurátorunk Gyárfás Attila. Az érzékeny, de határozott jazzdobos a hagyományos fordulatoktól távolodva a hangszín- és textúraalapú improvizatív zenét kutatja. Mi a leghalkabb hang, ami még hallható? Milyen hangszobrot készít három dobos? Hogyan idézhetjük meg és értelmezhetjük újra Billie Holiday örökségét mai kontextusban?Kurátori hónapjának három eseményét a zenei érdeklődési körökön túl személyes élmények, kötelékek is átszövik. Az eseményekre már elővételben is kaphatók jegyek.

dec. 7. ZZZ / Whisper — Okuda-Szűcs-Jávorka-Márkos-Hock-Virtaranta-Gyárfás — Manyi jegy: https://tixa.hu/ZZZ-Whisper-2022-12-07

dec. 14. ZZZ / Körjáték – Geröly-Sárvári-Gyárfás — Auróra jegy: https://tixa.hu/ZZZ-Korjatek-2022-12-14

dec. 21. ZZZ / Lady Day – Nagy-Pozsár-Bolcsó-Gyárfás — Létminimum Bázis jegy: https://tixa.hu/ZZZ-Lady-Day-2022-12-21

[videkma]

Programajánló: Díszítse Ön is Karcag városának karácsonyfáját

Közös karácsonyfa díszítésre hív mindenkit Karcag városa, de lesz adventi koncert is most szombaton. Continue reading Untitled

[iszappakolas]

Pár hónapja befejeztem a terápiát. Az lett a konklúzió, hogy egészséges megküzdési stratégiákat kell felépítenem. Rendszeresen edzek és olvasok, alaposabban odafigyelek a táplálkozásra és az alvásra is. Jól vagyok. Mások is látják, több pozitív visszajelzést kaptam olyanoktól, akik nem is sejtik, min mentem keresztül. Már több mint fél éve nem kerülök az öngyilkossági gondolatok spiráljába. A legjobban az motivált, hogy ne tegyem tönkre a páromat. Néhány napja lelépett, hét év után elhagyott. Pont akkor, amikor azt kezdtem érezni végre, hogy minden rendben. Üresnek és céltalannak érzem magam, mint egy papírdarab, amit ide-oda fúj a szél, de élni akarok. Nem tudok rá haragudni, megértem, tisztelem és elfogadom a döntéseit. Hálát érzek, amiért eddig kitartott mellettem. Bárcsak most ismerne meg. Talán nagyobb eséllyel válhatnék azzá, akire szüksége van.  Borbély Szilárdot olvasok napok óta. Az agyamban egymás után ismétlődnek az Ámor & Psziché-szekvenciák:

1. Amikor egy álom nem teljesül, ébredéskor az agyban elpusztul egy sejt. Emlékei ekkor eltűnnek. Aki felébred, erre többé nem

emlékszik. A komputeres felvételeken ilyenkor apró, ultramarinkék pontokat látni, amelyek, mint egy távoli, már halott galaxis

csillagai, időnként felvillannak. Kezdetben ezeket képernyőhibának vélték. A felvillanások idővel egyre

sötétebben sugároznak. Még megfejtetlen, kódolt üzenetet közvetítenek. A kutatók a legsötétebbeket Pszichének nevezték el.

3. Amikor mély fájdalom éri az embert, a kutatók megfigyelése szerint az agyban tömeges öngyilkosságot követnek el bizonyos sejtek. Egy

idegsejt halála nem okoz tragédiát. Ilyenkor azonban több száz, vagy akár több ezer sejt pusztítja el magát. Komputerrel modellezték

ezeket a felvillanásokat, gyakoriságukat, térbeli elhelyezkedésüket. Észrevették, hogy bizonyos részletek szabályosan

ismétlődnek. Az így kapott mintázatot hangokká transzformálva kiderült, oly módon szervezett, akár egy zenemű.

4. A mélytengeri halak, a barlangban lakó állatok bőre nem termel színanyagot. Csupasz, áttetsző hártya borítja őket. Elcsökevényesedett a látásuk is. Akkor sem érzékelik a fényt, ha

kibukkannak a felszínre. Aki sötétségben él, nem ismeri a félelmet. Az emlősök hólyagszeme különleges szerv. A misztikusok szerint fény lakik benne. Középkori magyarázatok feltételezték,

hogy láthatatlan csápok nyúlnak ki belőle, amelyek letapogatják a tárgyakat. Az alig kétszázezer éves Malawi tóban él egy halfaj, amelynek egyetlen

tápláléka a többi hal szeme. A megtámadt állatnak csak a szemét tépik ki. Majd könnyedén kiszakítják a másikat is. A megvakított hal még úszik egy ideig.

9. Amikor egy szerelem véget ér, bizonyos szokások értelmetlenné válnak. A napirend újraszervezése sok apró feladatot ad. Ez segít

átlendülni a kezdeti nehézségeken. Ezt követően a kötetlenség érzése véletlenszerű döntésekkel társulva felszabadítóan hat. Ezek idővel

állandósulhatnak. Ami újabb szokások kialakulásához vezet. Vagy egyszerűen csak régi szokásokhoz

térünk vissza. Egy ideig forgolódunk ebben az ismerős, új helyzetben. Aztán az éjszakát kizárólag alvásra fordítjuk.

10. A pillanatnyi tétovázás este, az alvás és az ébrenlét között, míg másik program töltődik a testbe, egy kis gyanú a szívbe költözött.

Már sötét volt az ég nagy képernyője, aludtak benne minden csillagok, felvillanó, apró fények és hőre- érzékeny másolt, lopott programok.

Takarékos üzemmódra kapcsolt, aludt a test. És álma algoritmus. Az élet az. Ám van benne egy vakfolt:

az önmagát tesztelő rendszer számol minden lehetséges veszéllyel. De vírus támadja meg. A neve: Killer Amor.

[mirabellomonferrato]

Antonietta, az olasz barátnőm

Nos, a megjelenése olyan, hogy ha egy turkálóban találomra kicsippentesz pár ruhadarabot, kicsit megtaposod a földön és rádobálod valakire, akkor kísértetiesen hasonlítani fog Antonietta megjelenésére. Nem érdekli és sosem érdekelte az öltözködés. De közben nagyon érdekes dolgokat visel. Ránézel és vidám leszel. Kedves és furcsa nő. 62 éves, gyanúm szerint sosem lehetett kimondottan szép, de nem mindennapi. Dolgozott idénymunkásként Bulgáriában, vízvezetékszerelőként Japánban, néha valamiket szerkesztget, fordításokat lektorál, de minden képzettség nélkül, beszél oroszul, angolul, magyarul és persze olaszul. Most arabul és kínaiul tanul. Rengeteget utazik, olcsó repülőjegyekkel, igénytelen szállásokon, nagyon boldogan bejárja a világot. A három gyereke mindenfelé élnek a világban, hasonló színes múlttal. Bárhol elboldogul, olyan félelem és görcs nélkül él a világban, ami lenyűgöző. Már vagy 25 éve él Magyarországon, azóta nem dolgozik, az angliai meg olaszországi ingatlanok kiadásából éldegélnek. Egyedül nevelte a gyerekeit. 25 év ide vagy oda, nem igazán értem a magyarját, de tudunk beszélgetni. A beszédénél jobban értem őt magát, jobb barátságba is kerültünk, őszinte lelkesedéssel tudom nézni őt, az életszemléletét. Boldogan újságolta, hogy megnézte, és egy órányira leszünk egymástól! Ő most Genovában él (amikor nem Budapesten), 200 méterre a tengertől egy nagyon pici, 20 nm-es lakásban. De van egy lakása Livornoban, és egy Budapesten, és ha jól tudom Angliában is. Meghívott a picike lakásába, és megmutatta a fényképet a kanapéról (ami kinyitható) és ahol aludhatok majd. Imádtam! :) :)

Elmondta, hogy ahol a házam lesz, ott a közelben, Novi Ligure-ben van egy híres, 160 éves csokigyár. Pernigotti Gianduiotto. 2018-ban majdnem bezárták, de végül maradt. A bezárásról több cikket is találtam, a megmaradásról kevés infót, de úgy néz ki az üzem is működik, nem csak a márkanév maradt meg. A közeli Gavi pedig a régió bortermelésének központja. Nem vagyok nagy borkedvelő, és azt hiszem hiteltelen lenne, ha úgy tennék, mintha értenék hozzá, de az roppant érdekes, hogy amikor Magyarország borvidékeit tanultam az üzletvezetői képzésen, akkor imádkoztam, hogy csak ne azt a tételt húzzam, mert egyet sem tudok megjegyezni. Na, Gavit bezzeg rögtön megjegyeztem. – Ezt teszi a szerelem. :D Lelkesedett, hogy milyen jó helyen veszem a házat, közel van Milánó, Torinó, és Genova is. Azt is elmondta, hogy nyaralni nagyon jó lesz, de Olaszországban élni nem annyira jó, majd meglátom, hogy Magyarország jobb.

Nevettünk egymásra, hogy jó, majd meglátom. Ha úgy lesz, úgy lesz jó. Beszélgettünk kicsit a politikáról, kicsit a klímaválságról, ezen picit elszontyolodtunk, de végül megerősítettük egymás abban, hogy itt ülünk a Lövőház utcában, limonádét iszogatunk és beszélgetünk, élvezzük ki ezt, aztán majd a holnapot holnap meglátjuk.

Antionetta valószínűleg nagyszerű segítség lesz abban, hogy könnyebben eligazodjak majd az olaszországi programok és látnivalók meg érdekességek között. És borozásban egyértelműen lehet számítani rá! :D

[csacskamacskamocska]

Összejövetelek

Annyi ellentmondás van bennem a társasági eseményekkel kapcsolatban, hogy az biztos elég lenne egy pszichológiai tanulmányra. Mondjam az igazságot? Ha a legeslegeslegmélyebb vágyamra lenne bárki kiváncsi, akkor az az lenne, hogy legyek a pasimmal, csináljunk valami kaját amivel aztán nem kell babrálni, csak rájárni, társasjátékozzunk, igyunk, röhögjünk nagyokat, ha van kedvünk, sétáljunk egyet a megbolondult városban, legyünk együtt. Ha van kedvünk és meg vagyunk hívva, akkor mehetünk bárhova azzal a kitétellel, hogy nem muszáj ottmaradni, bármikor hazatérhetünk, hogy a fentiekkel folytassuk az estét. Szerintem amúgy ezt bármelyik este meg lehet csinálni, nem kötődik a szilveszterhez. Vagy utazzunk el nagyon máshova megnézni, hogy máshol milyen a szilveszter. A lényege az, hogy nekem ezerszer jobb, komfortosabb egy együtt töltött nap vagy este, mint bármilyen társasági esemény. Az együtt töltött az együtt töltött, és nem egymás mellett, hogy mindketten a tumblit tologatjuk és más emberekkel beszélgetünk... :( Vagyis, akár még ez is lehet, ha közben egymás mellett ülünk és arról beszélünk, hogy ki mit olvas éppen és ki miért fasz :D és közben iszunk, röhögünk és valójában együtt vagyunk és belekeverjük bármikor a fentieket.

Utálom a mindenféle összejöveteleket amikre meghívnak. Nem akarok idegenekkel beszélgetni, mert 100-ból egy, aki felkelti az érdeklődésemet, viszont a legtöbb ember csak beszél és beszél, a nélkül, hogy megkérdezné a másik embert, hogy ő hogyan gondol valamit. Csak kiterjesztik magukat. Csak dominálni akarnak, hogy érezzék, hogy élnek. Okoskodnak, véleményeznek, kioktatnak, kritizálnak. Ritkán viccesek. Viszont tapadósak. Ha valakivel szóbaállok, nagy esélye van, hogy egész este vele kell beszélgetnem. Tud szórakoztató lenni, az is, aki magáról beszél, ha felvállalja a gyengeségeit, bénaságait, ha a sztorik nem önfényezésből állnak. És akkor is jók a kiááradó emberek, amikor információt adnak át. Itt jártunk, ott jártunk, ilyen meg olyan érdekességeket láttunk és tapasztaltunk. Lelkesedés, pozitívizmus, ezek húzzák felfelé a többieket is.

Nem gondolom, hogy egészséges az, ahogy én ezzel kapcsolatban érzek. A kényszer, hogy szervezzek és közben az idegenkedés, hogy részt vegyek rendezvényeken. Iszonyatosan magányosnak tudom érezni magam emberek között. Iszonyatosan! Lazának kéne lenni, szarni az egészre, odamenni és faszságokat beszélni. Akár szándékosan. (bár ez nem tisztességes, szóval sosem csinálnék ilyet)

Szeretem a barátaimat. Szeretek velük lenni. Szeretek velük beszélgetni. De egy percig sem gondolom, hogy a különféle barátaimat össze lehet ereszteni, és ők jó társaság lesznek együtt és kedvelni fogják egymást. Sőt, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem. Szeretem, hogy sikerült kialakítani egy olyan kis csapatot, ahol az ember lelazulhat és mindenféle kényszer és védekezés nélkül lehet jelen. Szeretem óvatosan építgetni ezt a csapatot, 1-1 új embert behívva, akit a csapat szépen magábaolvaszt, megismer. Bár most a szilveszte az aktuális program, de amúgy ez az egész bármikor bármilyen időben igaz. Többnyire kiver a víz a társasági összejövetelektől, de közben tudom, hogy ezeket tudatosan építeni kell mert az emberek nagybbik része tök béna ebben, és végül mind egyedül maradunk. Mármint úgy tényleg egyedül.

Az egyik leginkább társasági emberként ismert barátom azzal hívott fel, hogy két baszom rendezvényre kaptak meghívást, de ők inkább hozzám jönnének, úgy döntöttek. Mert nálam elereszthetik magukat. Szóval, ez egy kikötő, én meg a kikötőmester. De más kikötőkben valahogy idegenül mozgok.

[klimavaltozas]

"A lakosság többsége nincs annak tudatában, hogy belátható időn belül mekkora lehet a gond. Nincs határozott kormányzati és helyi szintű kommunikáció arról, hogy nehéz évek jönnek, és fel kellene készülni az életfeltételeink megváltozására. Nincsenek a lakossági alkalmazkodást segítő állami programok."

[videkma]

Ezek a programok lesznek Karcagon, augusztus 20-án

5 napig lesznek az államalapításhoz fűződő rendezvények, események a Nagykunság fővárosában. Continue reading Untitled

[sronti]

Nagyon jó lenne, ha a kegyelmi üggyel foglalkozó valamelyik újságíró mintegy mellékesen megkérdezné a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy sikerült-e valamit szabályozási szinten alkotniuk az intézményi bántalmazás ellen a bicskei igazgató ámokfutása óta, mert akármit makognak a fideszes faszkalapok, a valódi megelőzésnek onnan kéne jönnie. Amit meg kéne nézni, hogy van-e:

-Rendőrségi együttműködés, kiemelve azokat a helyeket, ahol nagy nevelőotthonok vannak. Itt külön tréning kéne a zsaruknak, hogy mit kell ilyenkor csinálni, mert látványosan nem ment nekik az első alkalommal ('11-ben) de igazából másodjára se.

Nem csak a nevelőotthonoknál van probléma, a zsaruk nem igazán tudnak mit kezdeni a gyerekekkel, se tettesként, se áldozatként.

-bántalmazásokkal kapcsolatos képzések állapota a nevelőknél. Böjte ügyében feljött, hogy a romániai képzések sokszor elég névlegesek, mert a szabályozás rossz. El tudom képzelni, hogy Magyarországon is hasonló a helyzet (nincs belsős infóm, csak tippelek)

-whistleblower policy. Nem tudom, hogy magyarul van-e ennek külön neve, de ez egy olyan dokumentum, ami azt magyarázza el, kihez kell fordulni, ha valaki az intézményben gyanús dolgokat csinál, különösen ha nem bízik meg az ember a főnökében. Ennek nyílvánosnak kéne lennie és mindenkinek oda kéne adni a linket és kitenni az intézményben néhány helyre, például mosdókba. (A mosdók azért jók, mert ott feltűnés nélkül lehet ezeket nézegetni.)

-Van-e olyan intézmény, ami a családotthonokat, nevelőotthonokat járja és értékeli a tudást ezekről a gyerekek és a róluk gondoskodók körében, meg általában a körülményeket. A legnagyobb baj ezekkel a helyekkel, hogy gyakran elszigeteltek, még rosszabb, ha külön iskolájuk is van, ezt szerintem tényleg egyáltalán nem szabadna engedni. Ha valami miatt nem mehet a gyerek a többiek közé, akkor is normál iskolából kellene neki tanár. Az ilyen helyeken legalább évente körül kéne nézni alaposan. Aztán ezeknek a körülnézéseknek következménye kellene legyen.

-Pályáztatni kell civileket érdekvédelemre gyerekeknek. A gyám, az intézmény, a nevelők, a fenntartó, nagyon össze van nőve, kellene (legalább) egy független szereplő, akikről mindenki tudja, hogy tényleg független és a bejárása nem függ az intézményvezető jóindulatától. Elvileg van gyermekjogi képviselő, majdnem húsz az egész országban:

-Ki kell mondani, hogy az elszigeteltség rossz, és minden eszközzel törekedni kell rá, hogy a gyerekek minél többfelé jussanak el egyénileg. Jelenleg nagyon sok minden csoportban történik, mert úgy egyszerű, ha tíz ember megy, vagy a foglalkozás jön, vagy az x bácsi-néni elvisz pár gyereket valahová. Ezek lehetnek akár jó programok is, de továbbra is az intézményhez kötődnek, így nem tanulnak meg azon kívül boldogulni. Ez már egy részlet, de szerintem az állami gondozottak mindegyikének kellene lennie legalább egy, rendszeres, legalább heti elfoglaltsága, ami az otthonon kívül történik és csak az övé. Majdnem tök mindegy mi az, de neki kellene választania. A boksztól a zenén át a táncig, vagy külön matekig rengeteg lehetőség van, a lényeg, hogy ő rendelkezzen felette és ne az intézményhez, vagy a családotthonhoz kötődjön.

-A szökéseket nagyon komolyan kéne venni, és minél fiatalabb valaki, annál fontosabb megtudni, mi van a szökés mögött.

A kormánynak egyetlen igazi dolga az lenne, hogy azonnal legalább megduplázza az erre a területre adott pénzt, ami persze nem fog megtörténni.

[zeroz2ro]

Tök jó kedves kis történetek. Én csak azt nem értem, hogy ingyenes programok tucatjai vannak, amivel mobiltelefonon lehet rögzíteni egy telefonbeszélgetést. Nem fordult meg a fejébe, hogy rögzíti a Rogánnal folytatott telefonhívásokat, elrakni ezeket a fáljokat, hátha egyszer még jó lesz alapon? A másik: Rogán egy kisebb kommunikációs hadsereget mozgat, vagyis elektronikusan mennek ki az utasítások. A több száz ember között nincs senki, aki lőne egy fotót a képernyőről és töltené fel egy anomim kiszivárogtató oldalra? Nem tudom elhinni hogy évek hosszú sora alatt senki soga nem szivárogtatki semmit a Rogáni-gépezet működéséről konkrét bizonyítékokat ....

[kavekkozt]

úgy alakult, hogy minden második héten itt vagyok, hacsak rövid időre is:

egy hónapja ugye a kutya szülinapján (valójában még "külföldebben" élő barátnővel nehezen összeszervezett találkozás)

két hete temetésre

most Csinibaba koncert / Pride menetkísérő tréning

(regiojet 💜)

annyira természetes itt lenni, mintha sosem lettünk volna nem itt

amíg Angliából jártunk vissza, úgy éreztem, mintha két párhuzamos valóságunk lenne, és csak itt élnénk igazán (nyilván ebben benne volt a "nyaralás" hatása is, hiszen mindig szabira jöttünk).

most már nincs így, talán a vonat is segít ebben, hogy nem "teleportálok" az egyik helyről a másikra*, megvan a rendes átmenet. nem sírva megyek vissza Bécsbe.

viszont az is van, hogy azt gondoltam, hogy majd ha sok időt itt töltünk, akkor látni fogom, hogy Budapest "nem annyira jó hely", mármint Angliához képest nyilván, de egy normális városhoz képest nem, és nem fogunk ennyire vágyódni ide.

ami valójában történt, az az, hogy jó Bécs, tényleg jó, de Budapest jobb.

Budapest vs Bécs (egy év Bécs után, amiből elég sok időt gyakorlatilag Budapesten töltöttünk):

mennyire zöldek az utcák, mennyire méh- és madárbarátak a parkok: Budapest, Bécsben még nem fedezték fel a méhlegelőket

biciklis közlekedés: Bécs

közösségi közlekedés: Budapest (ha 3 hónapig zárva van egy metróállomás felújítás miatt, naiv lenne feltételezni, hogy azt beleépítik akár a Wiener Linien saját útvonaltervezőjébe! ezzel szemben a google mapsen él��ben követheted, mikor jön már a busz Budapesten). (plasztikkártyás 365 eurós éves bérlet azért elég jó + S-Bahn)

családunk jelenléte: Budapest ez is

lakások minősége, elrendezése, fázol-e télen / megsülsz-e nyáron: ebben szerintem Bécs nyer, de még nem jártunk nagyon sok lakásban

ingyenes nyári programok: mindkét város szoros versenyző, ebben nehéz véleményt formálni, a Donauinselfest annyira jó volt tavaly, hogy legyen Bécs

mennyire van büdös a városban: Bécs megnyeri, de ott is elég rossz a levegő azért

Dunával való kapcsolat: Budapest!! direkt a Dunához közel költöztünk, erre hol egy csónakház??? felénk sehol se lehet kenut bérelni, a rómain néhány ezresért bérelsz bárhol

Dunával való kapcsolat: Bécs! mindenhol lehet fürödni a vízben, tiszta, ott a Gänsehäufel is, legjobb strand

vállalhatatlan leánybúcsús-legénybúcsús külföldiek: Bécs nyer, ott nincs ilyen, ma csak kicsit voltam a belvárosban, és máris nem értem, hogy lehet ezek mellett hosszú távon megmaradni

piac: Budapest, kivéve a bolhapiac, mert abban Bécs

frusztrált / agresszív / "ijesztő" emberek az utcán: ebből mindkét városban sok van, Budapesten talán több, beleértve a mindenkivel kötekedő random nyugdíjasokat mindenhol, ezt a kategóriát Bécsben nem látom

múzeumok: Bécs, a múzeumok éjszakája is szuper volt tavaly

színház: gondolom Budapest megnyeri, mert nem beszélünk még elég jól németül, de jövő héten BÉCSBEN nézzük MAGYARUL a Mondruczó új darabját, amit itthon nem fog bemutatni, úgyhogy 🤷‍♀️

mi történik, ha elhagyod a várost: hát én eléggé imádom a hegyeket, úgyhogy ezt Bécs megnyeri. felszállok a vonatra és máris valami meseszép helyen vagyok (ahol még az osztrákok is kedvesek). mondjuk drágább felszállni a vonatra a hegyek felé, mint hazajönni a regiojettel.

Magyarországon van-e? nahát, ezt toronymagasan megnyerte Bécs. mondjuk jöhet még ott is minden az elkövetkezendő néhány évben, kb ugyanannyi FPÖ plakátot látni, mint itt háborúsat.

nem akarok ezzel mondani semmit persze. csak azt, hogy idő meg bizalom kell még, hogy igazán otthon érezzük magunkat.

*kivéve a cég it securityja szerint, akik mindig becsületesen írnak, amíg a vonaton dolgozok, hogy 5 perce még Ausztriában voltál, most már Magyarországon vagy, nagyon suspicious!

[nincsessza]

Én nagyon megismerném a belső értékeid! Kiváncsi lennék hogy mitől tudsz önfeledten mosolyogni. Mik azok amik érdekelnek téged? Mi az a dolog ami szomorúvá tesz? Milyen vagy mikor szerelmes vagy? Milyen lehetsz ha morcos vagy(valószínű cuki)? Mik a céljaid az életben ? Milyen vagy ha rossz napod van? Vajom tudnék e segíteni ? Milyen lehetsz mikor egy ágyban egy éjszakán keresztül átbeszéljük a világ összes dolgát? Nagyon kíváncsi lennék rád ! Ez csak pár kérdés hogy mik merülnek fel bennem mikor látok rólad egy képet…Amin persze gyönyörű vagy mindig !

Közös élmények, programok a megfelelő emberrel. Apró kicsi tettek. Béna viccek.

Sok minden érdekel. Macskák, tetoválások, fotózás, retro cuccok, festészet, sportok, filmek, zenék, koncertek.

Szomorúvá tesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztem. Ha nem ugyanúgy viszonozzák az érzelmeimet. Ha romantikus filmet nézek. Szomorú zenét hallgatok.

Én meg vagyok őrülve, ha szerelmes vagyok. Ha lehetne, mindig a másikkal lennék. Érdekel minden, ami ő. Elhalmozom figyelmességgel, apró dolgokkal, amit szeret. Szeretek bújni, együtt aludni. Minőségi időt együtt tölteni, programokat szervezni. Semmit csinálni. Ha meglátom, meghalok. Megdobban a szívem. A hiányától pedig szenvedek.

Kicsit elviselhetetlen vagyok, ha morcos vagyok. Minden idegesít, kicsit bunkó is vagyok. Legszívesebben összetörnék valamit, de sajnálom a cuccaim.🥲

Az elsődleges célom most elvégezni az egyetemet. Rendes munkát találni, tanárként dolgozni. Mellette személyi edzősködni. Fejlődni a tetoválással és szalonban dolgozni. Megtalálni azt a személyt, akivel meg tudom osztani az életem.

Ha rossz napom van morcos vagyok. Arra pedig már válaszoltam.😇 Nem tudom ilyenkor mi a jobb, ha békén hagynak vagy ha megpróbálnak felvidítani. 🤔 (Nyilván a második.)

Éjszaka jut eszembe a legtöbb lényegtelen hülyeség, amihez nagyon jó lenne egy partner, aki reflektál és rámzúdítja az ő összes lényegtelen hülyeségét.

🫶🏻

[dysfunctionalstheband]

SZIASZTOK, INFÓPOSZT

Szóval az van hogy ma van a Ladyfest második napja a Gólyában, és mi is fellépünk, gyertek el 👀

Mi 21:30-ra vagyunk kiírva, de más érdekes programok és klassz zenészek is lesznek, menetrend ezen a linken.

Behopp: 2500 ft, amivel a fesztivált támogatjátok 💖

Belépőért és mörcsért (ami nekünk sajnos még nincs) csak kp-val lehet fizetni 💸

...asszem ennyi, szolgálati közlemény vége ✨ ott tali!

[csacskamacskamocska]

Szórakozni valaki elméjével

Ez egy teljesen újszerű gondolat. Azt mondja: Ha elfoglalt vagy, mondd meg! Ha nem akarsz beszélgetni, mondd meg! Ha végeztél velem, mondd meg! Ha ezt nem teszed, csak figyelmen kívül hagyod, szellemként kezeled a másikat, akkor valójában szórakozol az elméjével és tévképzetek halmazát generálod. Kommunikálj! Csak ennyi.

Azért érdekes ez mert egyrészt úgy kezeli az elménket, mint egy ismert működésű gépet, amire ráláthatunk. Így is van. Bár annyi tudattalan programunk fut, hogy az néha rémisztő, mintha nem is lenne öntudatunk, csak gépek lennénk, akik azt hiszik magukról, hogy irányítják az életüket, annyira nem ismerjük a minket befolyásoló programokat. És minél kevésbé ismeri valaki tudattalan programjait, annál biztosabb benne, hogy ismeri önmagát és ő tök tudatos. Vicces. Másrészt megosztja a felelősséget, ami egy nehezen megfogható dolog, pedig ebben a formában teljesen elfogadható. Nem kell olyasmit csinálni amire nincs időd, amihez nincs kedved, csak annyit kell tenni, hogy vállalod, kimondod, tiszteled a másik ember életét. (mert tudod, hogy benne is számtalan tudattalan program fut).

Nem szereti az ember azt gondolni, hogy van bármiféle felelőssége mások felé. A minek ment oda pontosan kifejezi ezt a gondolatot. Szabadságod van, ha benne vagy valami szarban, ha nem mész el, ha nem változtatsz, nem mondasz nemet, stb, stb, akkor jogosan ér minden rossz – gondolják sokan. Ahogy azt is, hogy szemétség szórakozni mással, rabolni az idejét, élvezni a fizikai és/vagy érzelmi kényelmet, kihasználni a szeretetét vagy rajongását. Vagyis, hogy van felelősségünk egy egyenlőtlenség kialakulásában.

Nehéz igazságot tenni, mert a tudattalan programok futnak és meghatároznak minket.

Azért is nehéz, mert az elménk mindig tálal egy magyarázatot az igazunkra, akármelyik oldalon is vagyunk. Akár az elszenvedők, akár a kihasználók oldalán, lesz egy nyomós érv, hogy miért van igazunk.

Az jutott eszembe, hogy a szeretteimmel mindig úgy bántam, hogy voltak mondatok, amiket dühömben sem mondtam ki. Őszintén szólva, ez nem volt könnyű. Az pedig, hogy hideg fejjel, csupán oktatásból mondjak nekik olyasmit, amiről tudom, hogy fájni fog nekik, az biztos, hogy nem történhetett meg. Az ember még így is okoz fájdalmat, hiszen a másik embert nem ismerhetjük annyira, hogy biztosan ne bántsuk meg semmivel. (De amúgy esélyes. Szóval van olyan élet, hogy legalább azokat nem bántjuk, akikkel szoros kapcsolatban vagyunk) Mi kellett ehhez? Kibaszott nagy kontroll az ösztönös cselekedetek felett. A felett, hogy az elménk állandóan mérlegel, kritizál, minősít másokat (hogy megvédjen, felkészítsen, megerősítsen), de az ember látja magát kívülről és nem akar az lenni, aki öntudatlanul, erőből ontja magából a szart a másik emberre.

A gyerekeimmel mindig úgy voltam, hogy érezzék azt, hogy a szeretetem töretlen, bármi is történjen, első a szeretet, a megnyugtatás, a problémamegoldás, aztán majd, ha már minden rendben van, akkor majd levonjuk a megfelelő következtetéseket. Szuperül működött. Most sem tartogatják a bajt, nem félnek. Ezt csak azért mesélem, hogy van tapasztalatom abban, hogy milyen érzés fegyelmezni magunkat valaki más érdekében.

Az önzés lényege az, hogy megtehetem, mert nekem jár az, hogy nem kell tekintettel lennem. Az önzés abban is megnyilvánul, hogy adott esetben segítek vagy elnéző vagyok, de hatalmas teher az önfegyelem, nem érzésből teszek valamit, hanem észből. Adott helyzetben nincs más jó út – de rühellem, hogy nem mondhatok nemet vagy nem mondhatom ki a minősítést. Az ebből adódó feszültség ki is jön, amikor úgy érzi valaki, hogy engednie kellett, annyira megterhelő nem győztesnek érezni magát. Persze, az is feszkós, amikor megpróbálsz az elméd komfortzónáján kívül tenni bármit is. Eh, bonyolult ez. Tessék, leírtam ennyi betűt, de csak ugyanazt tudom mondani, mint amire mindig jutok: Vagy azt az utat járod, ahol csak a te elméd van jelen és ahhoz igazítasz mindent, és akkor van egy szép, kényelmes sétányod, vagy azt, ahol megkérdőjelezed magad, de akkor elvesztesz minden biztonságot, és mások is bolondnak tartanak. Sok idő után talán bölcs bolondnak, de bolondnak. Harmadik utat nem látok. Bolondok, írjatok!

[hicapacity]

Pár éve valami munka miatt lemaradtam Kerouac kilencvenötödik születésnapjáról, nem mintha Kerouacot ez érdekelné, régen meghalt már (annyi volt, mint én akkor), és amikor meghalt, én éppen féléves voltam, hát le se szart volna, ha ismerjük egymást, én meg nem is emlékeznék rá, ha mondjuk Kerouac a térdén lovagoltatott volna, olcsó, édes kaliforniai vörösbor szagát leheli rám, és sodrott cigijének dohánymorzsáival szórja tele a réklimet.

Ma ötvenöt éve halt meg, vagyis ötvenöt és fél vagyok, már közelebb a hatvanhoz, furcsa perverzió ez kicsit, mások halálával mérni és szeletelni az életemet, de különben jó az is.

Ha vinnem kéne könyveket egy lakatlan szigetre, elsőként persze valami olyasmit vinnék, hogy "Tutajépítés kezdőknek", vagy "Hogyan legyünk minden felszerelés és előképzettség nélkül profi rádióamatőrök", de az Úton ott lenne azért: kicsi lenne az a sziget, úgy képzelem, néhány kósza pálma, szikla, forrás, egy árnyas söröző (mint Ilf és Petrov szovjet Robinzonja, én is egy komplett társadalmat termelnék magam köré, ahogy amúgy az eredeti Robinzon is, mármint nem Alexander Selkirk, a figura modellje, hanem Defoe regényalakja, aki a semmiből és némi törmelékből újratermeli a teljes fiatalon optimista kapitalizmust, még egy egyszemélyes gyarmati proletariátust is szerez magának), szóval, kicsi lenne az a sziget, szűkös, hát a képzeletnek kellene határtalanná tenni, vagy - kiveszőfélben lévő szó ez, értelme átárazódott - éppen szabaddá.

***

Ül a fickó a New York-i kecójában, ami nem is a saját kecója, még csak nem is valami bérelt héder, hanem, ha jól emlékszem, a nagyanyjáé, de nem tudom biztosan, direkt nem veszem elő a könyvet, mert nem szövegről írok, hanem benyomásokról, emlékekről (ahogy én emlékszem a más emlékeire, hiszen így rakódunk össze, mint hatékony király egy halom csontból, ha van rá forrásdús teremtő akarat);

szóval, ül a fickó, huszonegynehány éves, túl van egy háborún, egy háború utáni világban él egy olyan országban, ami már eléggé régóta kihelyezett háborúkat vív, és azokat rendre megnyeri, pedig a háborúk sosem megnyerhetők, iszik, sőt elmélyült, bár cseppet sem precíz biofarmakológiai tanulmányokat végez, ahol a saját teste a lombik, a göreb, abban főzi, desztillálja, titrálja és szintetizálja saját tekergő agyát, torlódó gondolatait és instant megváltásait, az egész alatt pedig ott szörcsög a társadalom Bunsen-lámpája, kék láng, csillogó réz, sziszegés és spirituszszag;

ül a fickó, semmi különös amúgy, tépetten jóképű, az a félénken macsós típus, laza és kopott ruhákat visel, mosodába jár, büfékben reggelizik, még nem igazán tudja, mit kezdjen magával, és ez pont megfelel neki, sose tudta, talán sose akarja majd tudni, és az utcán tülkölve rohangászik New York, azon túl a téres Amerika, azon is túl egy egész világ, ami még nemigen tudja, mit kezdjen magával, annyi az elképzelés, rémesebbnél rémesebb programok, az egész mégis gyönyörű is tudna lenni, gyönyörű is tud lenni, minden csak nézőpont kérdése, hogy fegyverek, megatonnák, gettók, lágerek, éhínség, olajhimbák, rozsdásodó acél, tömegsírok, de elnyúló utak mentén a sárgult gazban tücskök pirregnek, csehországi kocsmák ácsolt asztalain szőke söröskorsók kemény habja csurran, a korsók oldalán kerekded homorúságok, akár egy katedrálisban, azokon bukdácsolva játszik a napfény, mint a Saint-Denis-i Suger apát rózsaablakú tripjei, egy habókos magyar író feltalálja az elsüllyeszthetetlen csónakot, nádból megépíti, a csónak elsüllyed, nem baj, mondja az író, a koncepció jó volt, a hiba a valóságban van, és új csónakba kezd (aztán majd büntetésből a józan, tisztességtudó, dolgos mókusok józan, dolgos megigazulásáról kell tanmesét írnia), teherautók platóján véletlen társaságok elegyednek egyszeri és folyton változó amalgámmá, sorsok és korok, a válságból megmaradt öregedő hobók, egzotikusak már, mint egy-egy kopott múzeumi tárgy az idők tárlójában, csak felirat nincs hozzájuk, ha lenne, maguk sem olvasnák el, köpnek a feliratokra, ahogy rájuk is köpött a mindenkori társadalom, idénymunkások, mindig az aktuális idénybe ragadva, gyümölcsszedés, aratás, gátépítés, a kontinensnyi Ígéretföldje ide-oda vetődő robotosai, ahogy az évszakok és a lidércesen optimista fejlődés ritmusai rázzák őket, mint egy bebopos szaxofonszólót, egy nyiszlett égimeszelő a ponyva alá húzódva az örök szerelemről és valami szélmalmokról motyog, és ott zötykölődnek persze az örök semmi jelentőségét kereső beatnikek is, mindig az aktuális örök igazságot hajszolva, az eltűnő kocsmákban, a porlepte kisvárosokban, az autóparkolókban, döngő acélhidakon, jazzkoncerteken, egymás testében, végtelen pofázásokban, mexikói drogtanyákon, sznob könyvesboltok izzadt hátsó helyiségeiben, bárhol és mindenhol, a nemzedék legjobbjai, úton az őrület romjai felé, mert a világ gyönyörű és rettenetes, fel kell habzsolni, de úgy, hogy mindig megmaradjon, nem megemésztve és salakot szarva, mint egy bank vagy egy bányavállalat, hanem úgy, mint a mesebeli terülj-terülj asztalka, az egyszervolt-holnemvolt, mindig megújuló energiaforrás;

szóval, ül ez a fickó a kecóban vagy a héderben (melegvíz is van, az ablak előtt a tűzlépcsőkön száradó ruhák), vécépapírt teker az ócska Remingtonba (mítosz, hát persze, hogy csak mítosz, de éppen ettől válik igazzá a valódiból, suttogja a bennem élő Coelho), előre dől, a homlokát ráncolja, úgy hunyorog, mintha a lemenő napba nézne valahol a kaliforniai sziklák között, a tengerparton, és két mutatóujjával sebesen gépelni kezdi, hogy valami nyavalyából lábolt ki éppen, meg az asszonnyal is szétmentek, mikor Dean Moriartyval (Neal Cassadyvel, persze), megismerkedett (mondom, inkább fejből idézem, mert így érzem autentikusnak), és nem tudom, hogy tudja-e (az biztos, hogy szeretné), hogy ezzel valami végtelenül újat kezd el (valami végtelenül régit lök tovább), úgy is nevezhetném, hogy az irodalom úti életét, az örök pikareszket, kezét a magasba emeli, arcán szent elragadtatás, belerikolt a nyüzsgő, rohanó éjszakába, és közben gondosan gépel (igen, egyszerre gépel és löki a kezét a magasba), mellette lassan hamuvá porlad a kávéspohárba lökött égő cigaretta, úton van, zakatol a szöveg, milyen istentelenül, elképesztően, kibaszottul szép szó az a szabadság, mondja magának, ahogy megropogtatja a hátát négyórányi írás után, megdörgöli a szemét, és azon gondolkodik, hogy el kellene ugrani valami csehóba, kilazítani, pörögni, dumálni, egy nő is kellene meg még bor, édes, olcsó bor, és persze cigaretta is, de aztán megrázza a fejét, begörbíti a mutatóujjait, mert most írnia kell, és ez rohadtul komoly dolog, röhejesen komoly, mint mikor a dombhát mögül felberreg egy közeledő kocsi motorja, te pedig feltápászkodsz az útszéli fűből, kilépsz az útpadkára, a karod előre nyújtod, és felemeled a hüvelykujjadat.

KonoK Pé.

(A képen Jack Kerouac, 1922. március 12 - 1969. október 21.)