#pont arra az egyre nem

[szonikusfiatalsag]

miközben a fiatal generáció egyre inkább a csökkentett alkoholtartalmú vagy alkoholmentes borok iránt érdeklődik a kurva anyjukat, derul ki lejjebb

E-pincekönyv projekt rendben :D hatalmas a beruházásigénye, és nagyon lassú a megtérülés, hiszen azokat nem lehet azonnal érvényesíteni az árakban Igen, vannak Európai Uniós és nemzeti támogatások, amelyek nélkül gyakorlatilag kitermelhetetlen lenne az ágazatnak a fejlesztése

gazdasagi sikertortenet ES karos is, remek

Egyre égetőbb probléma, több ágazati szereplő is kitért már rá, hogy folyamatosan csökken a legfiatalabb generáció körében az alkoholfogyasztás

Pont most indítunk egy komoly belföldi promóciós projektet, melyben a fiatalabb fogyasztókat ösztönözzük, hogy borászati termékeket fogyasszanak

Illetve lennének még olyan ezt segítő intézkedések, amiért a borszakma már régóta lobbizik, például a zéró tolerancia eltörlése.

Igen, nem biztos, hogy a magyar társadalom érett arra, hogy a zéró toleranciát eltöröljük, de én, mint borász, mint bortermelő, azt gondolom nem feltétlenül rossz irány az, ha mondjuk egy kiránduláson az ebéd mellé elfogyaszthatok egy pohár bort és utána még autóba ülhetek.

Azt, hogy a bor ismét a családi kultúránk része legyen a borászatoknak, a szakmai szervezeteknek, mint amilyen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kőkemény munkával újra fel kell építenie

kurvara nem eri meg termelni, tamogatasok nelkul kipurcanna az iparag, a fiatalok nem annyira alkoholizalnak mar, vezetni nem lehet bealkoholozva, de EN EN EN NEKEM HADD LEGYEN AZ A MUNKAM HOGY SZOTYMOGJEK ROHADT GYUMOLCSOKKEL ES AZTAN VEDELJE MINDEN SZERENCSETLEN, FIATAL ES IDOS LEHETOLEG MINDEN KURVA NAP JA MEG TURJA LE A SZALAGKORLATOT IS BEBASZVA ("egy pohar bor") A SOK PARASZT HOGY EN EN NEKEM JOL MENJEN

'nyadpicsaja, TE FASZ Míg Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban természetes, hogy a hétvégi bulikon, vacsorákon az asztalra kerül egy kis adag kokain, addig nálunk sajnos ez eléggé ritka jelenség. Azt, hogy a kokain ismét a társadalmi kultúránk része legyen, a dílereknek, a kartelleknek és a szakmai szervezeteknek, mint amilyen a „Fehér Por Nemzeti Tanácsa” kőkemény munkával újra fel kell építenie. Nyilván nem megy ez egyik napról a másikra, de ha összefogunk, a hétvégék újra fehérben fognak pompázni!

ugye milyen rohejes, na ilyen a borfogyasztas eltunesen is karogni

[rblc]

Teri néni

Ismét tropára ment a hátam. Ma itthonról dolgozom, fekve, pihentetve.

Délutánra egész jó volt, úgyhogy diclofenakkall felpumpálva leszaladtam Kumisszal sétálni, ahol belefutottam a tűző napon kerítésbe kapaszkodó nénibe.

Köszönte, nem kellett neki segíteni, egyszerűen csak túlvásárolta magát és nem bírt hazamenni. Csak egy picit pihenne. De azért ha ráérek és visszamegyek később, lehet, hogy megvár.

Hazahoztam a kutyát. Vittem a néninek egy pohár vizet. Pihent egy kicsit majd elindultunk.

92 éves. Elmondta, mi minden volt rossz ebben az életben. Leginkább Budapest ostroma. De a kajáért sorban állás, a bombázások voltak a legborzalmasabbak. Nem is érti, miért élt ennyi ideig.

Megkérdeztem, hogy azért a 92 évbe nem fért-e bele valami jó is. Megállt, elgondolkodott, és azt mondta, hogy rengeteget utazott. Amerikába nem jutott el, hogy lássa azt a nagy szakadékot (sic!), pedig szerette volna nagyon, de a hetvenes években személyesen látta a piramisokat Egyiptomban. Az valami csoda!

Nincs senkije. A szomszédja fogja eltemetni. Van telefonja, amin fel tudná hívni a szomszédot, ha baj van, de amikor beírja, hogy 0630, mindig valami félremegy, úgyhogy a szomszédot se hívja.

A háza az a régi ház ott, ahol a fehér kocsi áll. Bár annyira nem lehet régi, mert 1931-es, pont mint ő. Az összes többit lebontották a környéken és lakópark épült a helyén. De az övék egy hűvös kis oázis kerttel. Tudom, hol volt régen építőanyag-kereskedés, kik hogy ültették azokat a fákat, amiket az utcában látok. És azt is, hogy a szomszéd utcában van két egymás melletti ház, aminek ha leül a kerítésére pihenni, azonnal kikopognak, hogy menjen onnan. A szemközti házban van egy nagy ugatós kutya. Amikor meghalt a gazdája a kórházban, a kutya egész nap ugatott. Honnan tudta vajon?

A házban egyre több fiatal van, akik átalakítják a lakásokat amerikai konyhássá, ami nem való egy magyar lakásba. És a kert sem érdekli őket, ami odalent van a közös udvaron.

Le akart még ma menni kertészkedni, de lehet, hogy már nem fér bele az idejébe, hiszen még fel kell menni az emeletre. De nyugi, ha megkapaszkodik a korlátba, akkor simán felhúzza magát is és a banyatankot is (direkt lecseréltette a kerekeit nagy kerékre, hogy lehessen vele lépcsőzni). És valóban simán felhúzta magát. (Most attól tekintsünk el, hogy a kocsit én vittem fel később, őt meg a két hóna alatt megtámasztva emeltem fel a lépcsőfokokon.)

Egy dologra kért még meg csak, amit ő nem tud megcsinálni és a legtöbb gondot okozza: ha esetleg elfordítanám a kulcsot a zárban.

A konyhában leült a sámlira. Most ott pihen egy kicsit, hagyjam. A szomszéd majd később biztos átmegy. Meg a ház cicája, aki többnyire nála eszik. Ki is van neki készítve a kaja meg a víz.

Ne pakoljak ki a táskából, mert ő szeretné majd. Fölösleges telszámot hagynom, mert úgysem tud felhívni.

Nagyon hálás, remélem, nem tartott fel semmilyen munkában és be tudom fejezni időben, amit kell. Ja és Teri néninek hívják. És fog figyelni, hogy lát-e még.

Én meg hazajöttem, és úgy érzem, kicsit mintha valami belement volna a szemembe. Majd arra fogom, hogy megy ki a diclofenac.

[hicapacity]

Pont a pedotünti 10 tanulságára, avagy A...

tegnapi tüntetés 10 tanulsága:

1. Rengetegen voltunk. Nem vagyok tömegbecslő, de voltam már pár tüntetésen, szervezőként is, és nekem az 50 ezer erős alulbecslésnek tűnik. Mi több: csak azért nem voltunk többen, mert megbénult a közlekedés, és sokan el se jutottak a Hősök terére.

2. Ami a számháborúnál is fontosabb: rengeteg volt a fiatal arc. Dühös fiatalokat láthattunk megmozdulni, akik egyébként nagy valószínűséggel nem politikailag aktívak. Akiknek az életében a politika egyébként nagyon periferiális mellékszerepet játszik.

3. Kiderült tehát egyrészt az, hogy ebben a mostani Kegyelem-gate-ben nagy kakaó van. Magyarul elementáris erejű felháborodást váltott ki a társadalomban. És ezt egyáltalán nem csillapította le Orbán következetlen, néhol elhallgatni, néhol bagatellizálni, néhol túlkompenzálni akaró válságkezelése. A Fidesz nem képes olyan eredményesen ellenőrizni a nyilvánosságot, mint szeretné - hiába hallgatta agyon a tüntetést az egész kormánysajtó.

4. Kiderült másrészt az is, hogy az online influencerek nem csak valódi tömeg-befolyással rendelkeznek, de egyben tömegeket képesek mozgósítani és utcára vinni. Nem csak rajongóik vannak, de ezek a rajongók hajlandók társadalmi/politikai cselekvésre is.

5. Ami mutatja a nyilvánosság szerkezeti átalakulását. A pártok, szakszervezetek, írók és művészek - a nyilvánosság "régi", intézményes véleményvezérei és tekintélyei - egyre kevésbé képesek megmozgatni a (nagyvárosi) fiatalságot. A mai nyilvánosság amorfabb, képlékenyebb. Self-made, a közösségi média hullámai által magasra dobott véleményvezérek dominálják, akik kevésbé irányíthatóak, kontrollálhatóak - ugyanakkor képesek ügyek mentén ad hoc koalíciókat alkotni.

6. Az is kiderült ugyanakkor számomra, hogy az online influencerek teljesítménye vegyes, amikor politikai tüntetésen kell szerepelni. Többüktől teljesen idegen a "népvezér" szerep, és jó szónoknak sem mondhatók. Ami működik egy YouTube videóban, az teljesen csődöt mondhat egy sok tízezres tömeg előtt. Vannak ígéretes tehetségek, de van hová fejlődni.

7. Bár mindig nagyszerű érzés megélni a közös tömeges cselekvés során az élményt: nem vagyunk egyedül, sokan vagyunk - ez önmagában még kevés az erkölcsi katarzis beteljesedéséhez. Valami olyan mondásra, valami olyan közös cselekvésre lenne szükség, ami visszaadja az emberek hitét abban, hogy érdemes. Sajnos ilyen üzenettel a tüntetés adós maradt és nem hozott újat. (Egy barátom szerint azt kellett volna a tüntetés szervezőinek mondaniuk: "Holnap mi nyolcan elmegyünk a Várkertbe, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket a miniszterelnöknek, velünk tartotok?" Az valóban erős üzenet lett volna.)

8. Így az is újra nyilvánvalóvá vált, ami nekem már a Milla tüntetések egykori egyik szervezőjeként 10 éve leesett: ami a társadalmi felháborodás által a népszerűség csúcsára repített ad hoc civil mozgalmak erőssége, az egyben gyengesége is. Könnyen jönnek, könnyen mennek. Nehezen képesek tartós, rendszerszintű változást elérni. A tüntetésre erőltetett apolitikusság és kötelező ellenzék-fikázás bizonyára jelent egy kezdeti kedvező nimbuszt, vonzerőt a pártpolitikából kiábrándult polgárok mozgósításában. Közép- és hosszú távon azonban az emberek (gyakran irracionális) várakozásai egyben gyengeséget is jelentenek: könnyen átcsaphatnak kiábrándulásba. Vajon mit is akar ez a mozgalom? Egyáltalán mozgalom akar-e lenni? Mi ellen irányul? Tényleg csak a gyermekvédelemről szól? Ebből a szempontból még teljes a következetlenség és bizonytalanság: a beszédek csomó más kormányellenes témát is behoztak.

9. Ahogy Zeynep Tufekci török származású amerikai szociológus megfogalmazta, egy társadalmi mozgalomnak három dolog kell ahhoz, hogy tartós változást érjen el: 1) az elbeszélő kapacitás: egy olyan sztori, ami összeköt és mozgósít. Ez már megvan. 2) Bomlasztó kapacitás: a mozgalom képessége arra, hogy megakadályozza a rendszer intézményes működését. Amíg csak annyi történik, hogy az emberek kitüntetik magukat és hazamennek utána, az még nem az. 3) Választói/intézményi kapacitás: a mozgalom képessége arra, hogy olyan politikai döntéshozók megválasztását segítse elő, akik a mozgalmi célok érdekében tartós változásokat idéznek elő a rendszerben.

10. Hogy vajon ez a mostani tiltakozás-hullám, és az azt meglovagoló influencerek, el tudnak-e érni rendszerszintű változásokat, vagy pedig az egész kifullad és szétesik (Tufekci kifejezésével: taktikai lefagyás), az nagyban függ attól, hogy sikerül-e a tiltakozást kiterjeszteni és megszervezni. Ne tévesszenek meg minket a Budapest utcáin tüntető tömegek: az ország jelentős része totálisan más műsort néz a valóságról. Amelyben ez a tüntetés szinte alig létezett. A kormánypropaganda ellencsapása pedig kemény lesz.

A szervezőknek óriási respect, amiért ezt az egészet megszervezték - és mert, bár lehet, hogy nem is értik mind teljesen, de egyben óriási felelősséget vállaltak magukra. Aki pedig az egészet a fotelből figyeli fanyalogva, annak azt mondom: ha nem mozdítod meg a segged és kelsz fel a kanapéről, akkor inkább ne is kritizálj!

[szeress-kerlek]

Esténként egyre többet gondolok a gyerekkorunkra. Tudod, mikor tökre elbaszott volt minden, de mi mindig kihoztuk belőle a legjobbat. Ellógtuk az órákat és szembe futottunk a nehézségekkel pont úgy, mint akik együtt legyőzhetetlenek.

Egyre többet gondolok arra, hogy vajon mi lehet veled. Tudod az idő nem válogat és úgy vágja el az emberi kapcsolatokat, mintha sohasem lettek volna. Csupán csak pár aktív sejtem őrzi még azokat az emlékfoszlányokat, amelyeket hozzád társítok, vagy legalábbis ahhoz az énedhez akivel utoljára találkoztam, mert gondolom nem túl meglepő ha azt mondom; változunk.

Esténként, mikor rád gondolok az jut eszembe, hogy talán számodra még mindig elbaszott minden, de már nem vagy legyőzhetetlen, már nem vagy itt mellettem. Lehet, hogy ez csak egy rossz megérzés vagy a bennem megbúvó ego, de bár ne így lenne.

[csakcsiga]

Ez a ma reggeli edzésem egyszerűen botrányosra sikerült.

Hiába próbáltam fókuszálni vagy felspannolni magam egyszerűen minden szar volt. A húzás nem úgy mozgott ahogy elvártam volna(különösen a top set), kényelmetlen volt, fura és erőtlen. Minden egyes ismétlésnèl meg kellett erőszakolni magam. Folyamatosan azt kívántam legyen már vége... A kis ördög a vállalom pihent és a gugi után egyre hangosabban azt duruzsolta, hogy nem kell már azokat a kiegészítő gxakorlatokat megcsinálni. Mit számít, hogyha kihagyom az a rohadt egykezes evezést, mi értelme van annak a rohadt bicepsznek( gym körökbe ez akár felháborodást is kelthetne de amúgy is gyűlölök karozni, semmi értelem...pff). Szolid 3,5 óra után csak vége lett szerencsére (4 napos edzéstervbe dolgoznom és ez a 2. nap a leghosszabb) de utána se nyertem megnyugvást. Folyamatosan azon pörgött az agyam hazafelé, hogy így mi értelme a versenyen indulni ha ilyen szar vagyok.

Így egy normális 8 óra alvást követően már kicsit átértékeltem a dolgokat. Mindig vannak és lesznek nagyon szar edzések, nyilván nem túl szerencsés, hogy egy ilyen pont egy verseny előtt jön, de ilyenkor is mint mindig érvényesül a mondás... Volt már jobb lesz még szarabb.

Büszke vagyok magamra, hogy végig csináltam és arra is, hogy ezt ki merem mondani!

Ja és van még 2 nehéz edzésem a megmérettetés előtt plusz ott a diéta(amin most nagyobb a fókusz mert szeretném elkerülni a vízhajtást) szóval haladjunk...

[spraystory]

Vidéki horror

Időnként előfordulnak olyan esememények amelyek egy kívülálló számára teljes képtelenségnek, hihetetlennek hangzanak pedig valóban megtörténtek és igazak. A következő sztorit én magam is megdöbbenten hallgatnám és talán el sem hinném ha nem velünk történt volna meg. A sztori hangulata miatt ezúttal egy kicsit “nyersebben” fogalmazok, pont úgy ahogyan az valóban történt. Talán 2000 vagy 2001 nyarán kaptam egy felkérést hogy Baján kellene festenünk egy diszkóban de este és élőben, kb egy live graffiti show-t nyomjunk vagy ilyesmi. Akkoriban még sokat lógtunk együtt Clor Laci ( Később Guide , Techno néven )  és Mar Ricsi barátaimmal, régi OMC-s csoporttársaimmal és ezzel egy időben lett kedves barátom és fújóstársam Raska ( Tish76 - PNC, GRW ) hiszen addigra már a számomra etalon szupercsapat a GRW ( Gremlins of the Railways) tagja voltam . Kocsiba ültünk hát, Clor vezetett, Raska, Mar és talán még valaki ( lehet hogy Stick Laci?) és irány Baja. Akkor még nem volt arra autópálya és Baja akkor sokkal messzebnek tűnt, úgy éreztük a világvégén vagyunk és végül a show is elég bénácska volt. A Diszkó nem volt túl klassz hely, kevesen voltak, maradékokból festettünk valami szarokat, az egésznek volt egy kényelmetlen hangulata úgyhogy dolgunk végeztével gyorsan felvettük a pénzünket és leléptünk. Kitaláltuk hogy hazafelé elmegyünk a siófoki mekibe kajálni (!). Tök ismeretlen kis utakon mentünk éjszaka és közben egy elképesztő vihar kapott el minket. Ömlő esőben, vánszorogva, lakatlan mezőgazdasági területek között haladtunk vagy egy órát mire a vihar  valamivel alábhagyott és csak esett. Ekkor utunk egy klaszikus vidéki úton haladt át, az út két oldalán kukorica meg napraforgóföldek, az utat pedig magas nyárfák hosszú sora szegélyezi. Hülyéskedünk, dumálunk, egyszercsak egy kanyarban a fényszórónk rávilágított két fa között egy kisgyerekre, aki mintha épp akkor a kukoricatáblából lépett volna elő. Mozdulatlanul állt és felénk nézett. Lelassítottunk. Ott állt előttünk a rohadtnagy semmi közepén, két fa között egy kb 8 éves forma gyerek, teljesen egyedül, éjjel, esőben, mozdulatlanul áll és felénk néz, háta mögött sötéten hullámzó kukoricatáblával. Az egész néhány másodperc volt de annyira freak hogy hamar valamelyikünk megszólalt hogy “húzzunk már el innen”. Clor beletaposott a gázba. Meglehet hogy a gyerek nem egyedül volt és csak mi nem láttunk mást, de az egész annyira extrém horror-beszaratós hangulat volt hogy rögtön otthagytuk az egészet. Nem sokkal ezután még mindig éjszaka, intenzív esőben, a megdöbbenés hatásától élénken beszélgetve, hamarosan elértünk egy falut ( nem emlékszem hol voltunk ). Lassan gurultunk és ahogy elértük a városka első házait amik a bal oldalon voltak egy kisebb emelkedőn, nekünk jobb oldalon, rögtön a falu határában, ott állt éjszaka , ömlő esőben egy fiatal csávó, anyaszült meztelenül és verte a faszát! Miközben mi, immáron a második felfoghatatlan döbbenettől lebénulva egyre jobban lelassítottunk és melléértünk kocsival. Mindez néhány másodperc volt, de nekünk megállt az idő, mindannyian kb csak annyit tudtunk mondani hogy uristen mi a fasz ez?  Mire a Mar Ricsi, aki Baja óta szorongatott egy üres 2 literes üdítőspalackot, kapott az alkalmon, hirtelen letekerte az ablakot és “ Á kurrrvaanyádat te geci” felkiáltással úgy fejbedobta a perverzkedőt hogy hangosan koppant a palack a fején, ez meg széttett lábakkal mint valami gyík, belerohant a töksötét éjszakai szántóföldbe és eltünt a szemünk elől. A Clor azonnal megszólalt:  - Na jó takarodjunk innen a picsába -és ahogy gázt akart adni,emlékszem a Ricsi felkiáltott: - Jájjj Clor,  Itt a rém bazmeg, meneküljünk, utólért, belekapaszkodott a csomagtartóba, menjél már menjél már!  -   de persze ez már csak vicc volt, mindenesetre Clor olyan padlógázt nyomott hogy a siófoki mekiig meg sem álltunk. Sokáig tárgyaltuk még a két egymáshoz közeli nagyon fura, kellemetlen élményt. Egyébként egész hazaúton egészen a faluig egyáltalán nem vagy csak alig találkoztunk másik autóval, de épp a faszverő hülyegyerekkel egyidőben, egy másik autó is mellénk ért akik ugyanezt végignézték, fejbedobással együt, csak ők hamarabb nyomtak padlógázt és menekületek el onnan.

Clor napjainkban elsőrangú antik bútor restaurátor lett, Mar pedig kimondottan Toyotákra specializálódott saját szervízét vezeti.

1. kép : Guide (Clor) , Nikon az apor vilmos téri templom mellett kb 2000

2.-3. kép : Guide (Clor), Nikon 1999

4. kép : Nik, Tekno (Clor), Fővám tér 2000

5. kép : Guide, Nikon, Déli line “Dajka” 1999

6. képp : “legálozás” az “ártéren”, 1999 a kép jobb oldalán Biar-MRC fest éppen

7. lép : vsz az utolsó közös cuccunk Clor-al ( Guide rajzban Clor tag ) 2003, Déli line, “Patex” ( ma Dorottya udvar)  mögött

[konyvekkozt]

több könyvet olvastam az írótól. az első, A rendes lányok csendben sírnak, ütött, érezni lehetett rajta, hogy bentről megélte, amiről ír. a későbbieket azonban egyre gyengébbnek éreztem. bár úgy gondoltam, nem olvasok tőle többet, egy koll��gám annyira lelkendezett, hogy elcsábultam

a téma, a béranyaság, a gyermek iránti vágy nagyon fontos, sőt, jó, hogy ezt némi szépirodalommal fűszerezve feldolgozza. hiszek az ismeretterjesztésben, ahogy abban is, hogy a tabutémákat be kell mutatni és egy regény erre kiváló eszköz

bár az utószó utal arra, hogy volt adatgyűjtés, akár interjúk is, valamiért mégis túl könnyed lett a szöveg. nem drámákat, nem szenvedéseket várnék, inkább súlyosabb tényeket, nagyobb kérdéseket, jobb összedolgozottságot vagy nem is tudom. de el tudom fogadni, hogy ez a hiány azért van bennem, mert a mindennapi munkámban is sokkal súlyosabb, mélyebb háttérű élettörténetekkel találkozom és dolgozom

nem bánom, hogy elolvastam, pont jó eszköz volt a hosszú hétvégére a megfázásom mellé. de titkon remélem, olvasok majd a jövőben olyan regényt, ami fontos tabut dolgoz fel, de élettel telibben. most kicsit fellendült a függöny, de nem tudtam eléggé mélyen megfigyelni, kik vannak mögötte a színpadon

az viszont igazán kedves a szívemnek, hogy sok heti feszített tempó, mindenfelé rohangálás, szerepből szerepbe esés után három napon keresztül csak olvastam és aludtam

[otthonzulles]

"akármennyire is borzasztó történelmi hiba lenne a Huxit, a jelenlegi események és az orbáni ideológia egyre elkerülhetetlenebbül mutat ebbe az irányba. És nem is olyan soká eljöhet az a pont, ahol az összes érintett fél úgy dönt, hogy ez még a kisebbik rossz."

Huxit Vagy Nem Huxit?

Panamajack-kel agyaltunk ezen, szerinte sajnos benne van a pakliban a huxit, mert előbb-utóbb majd az érdekeltek megunják ezt a toszódást. Szerintem is unják, viszont a huxit-katasztrófát Orbán nem engedheti meg magának.

Panamajack:

Mostanság sokan elgondolkodnak róla a politikai árok mindkét oldalán, vajon Magyarországnak milyen jövője van az Európai Unióban (és a NATO-ban). A Huxit, vagyis hazánk kilépése az Unióból egészen a legutóbbi időkig nem csak valószínűtlennek, de szinte lehetetlennek tűnt, amolyan mumusnak, amivel az ellenzék fenyegeti az Orbánra szavazókat. Egyrészt a magyar lakosság minden felmérés szerint erősen EU-párti, másrészt a politikai elit részéről is logikátlan lépés lenne levágni az "aranytojást tojó tyúkot", minden (elsősorban belpolitikai indíttatású) EU-ellenes retorika ellenére. Pénz beszél, Petike ugat.

A másik oldalon az európai nagyhatalmaknak (különösen Németországnak) sem érdeke, hogy Magyarország kiessen a közös piacból, hiszen az itteni termelőkapacitás fontos része sok európai vállalat működésének. Az, hogy Orbán egy posztszovjet oligarchiát csinált a rendszerváltó Kelet-Közép-Európa egykori mintaországából, kezelhető probléma. Volt.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója ugyanis mindent megváltoztatott. A háború előtt (bár az már évek óta egyértelmű volt, hogy Putyin a nyugati szövetségi rendszert ellenségnek tekinti, és módszeresen gyengíteni próbálja) az EU vezetői hittek abban, hogy Oroszországgal ki lehet alakítani egy olyan modus vivendi-t, ahol a geopolitikai és ideológiai ellentéteket kordában tartják a közös gazdasági érdekek. Egy szuverén európai ország hódító célú megtámadása viszont a hitleri Németország bukása óta példátlan helyzetet idézett elő a kontinensen. Itt már nincs mese, a diplomáciában szokásos alkudozás és bonyolult kompromisszumok helyét átvette a színtiszta háborús logika: velünk vagy ellenünk.

Márpedig Orbán egyre egyértelműbben Putyin pártjára áll, egyetlen EU és NATO tagországként. Hogy pontosan miért, azt mi csak találgathatjuk, de a szövetséges titkosszolgálatoknak egészen biztosan vannak megalapozott ötleteik rá. Mindenesetre mostanra nem nagyon látszik visszaút: Magyarországra egyre inkább árulóként tekintenek. Persze az Unióból nem lehet senkit kidobni, erre egyszerűen nincs jogi procedúra. Viszont a támogatások visszatartására, és akár a szavazati jog megvonására is van. Márpedig Orbán eddigi legfontosabb EU-s szövetségese, Lengyelország is eljutott arra a pontra, hogy már egyáltalán nem biztos, hogy megvétózná a 7-es cikkely élesítését Magyarországgal szemben.

Közben a magyar kormány egyre nagyobb bajban van, ahogy a világméretű gazdasági lassulás és inflációs nyomás kikezdi a NER gazdasági alapjait. Az EU-s pénzekre ugyan elvileg még számítanak, de a hozzájutás vélt időpontja egyre későbbre tolódik, míg a lakosság életszínvonala rohamosan csökken. Erről pedig valahogyan el kell terelni a figyelmet, és erre évek óta #gonoszbrüsszel hibáztatását találja a Rogán-féle propagandagyár a leghatékonyabb módszernek. Csakhogy ez egyirányú utca, ahol a figyelem fenntartásának egyetlen módja az eszkaláció, aminek a logikus végpontját Nagy-Britanniában láthattuk. Ráadásul Orbán hatalmának jelenleg egyetlen korlátja az Uniós intézményrendszer, és hát ő nem kifejezetten viseli jól a korlátokat.

Összefoglalva: akármennyire is borzasztó történelmi hiba lenne a Huxit, a jelenlegi események és az orbáni ideológia egyre elkerülhetetlenebbül mutat ebbe az irányba. És nem is olyan soká eljöhet az a pont, ahol az összes érintett fél úgy dönt, hogy ez még a kisebbik rossz.

Ésik:

Én úgy vélem, hogy Panamajack aggodalmai jogosak. Az biztos, hogy Orbán Viktor holmi hazaszeretetből vagy hosszútávú érdekből nem marad az EU-tagja, ha nem ez a rövidtávú érdeke. Évek óta egyik napról a másikra kormányoz, a koncepció mindig utólag szokott kiderülni, amikor az aktuális csalódottan kiszálló értelmiségi elmondja, hogy mit is akartak.

Az EU-val kapcsolatban van egyfajta pragmatikus gondolkodás a Fideszben, fokozatosan engednek, de tény, hogy az EU most olyasmit kér, ami a NER mai formában fenntartását lehetetlenné teszi. Simán elképzelhető, hogy a NER fenntartása érdekében Viktor hülyeséget csinál, hiszen tudjuk, hogy képes rá.

A kérdés az, hogy szabad-e neki.

Nem sok szó esik pl. arról hogy miközben a kohéziós és az újjáépítési (RRF) pénzek folyósítása még mindig nem kezdődött meg, az agrártámogatások folyamatosan érkeznek. Az államtól bérelt földek újraosztásával a Fidesz a támogatói körének egy részét agrárelitté változtatta.. Ennek több eredménye is van, az egyik hogy a magyar mezőgadaság nem fejlődött úgy, hogy ellenálló legyen mindenféle sokkoknak. A magyar mezőgazdaság jelentős része a közvetlen és közvetett EU-támogatások optimális lehívására épül, azok nélkül üzemképtelen. Az uniós agrártámogatások leállása egy nap alatt dönti csődbe a komplett magyar mezőgazdaságot. Több száz- de az is lehet hogy ezermilliárdos hitelállomány válik azonnal lejárttá, ennek a kamatvonzata rántja magával a bankrendszert is.

Abban a másodpercben, hogy Magyarország a vámunión (belső piacon) kívülre kerül, az exportorientált magyar gazdaságra elkezdenek vonatkozni az EU külső vámjai, miközben Magyarország legjelentősebb bevételi forrása itt megtermelt iparcikkek exportja. Ez nemcsak az itt jelenlevő gyáraknak rossza, hanem elmegy innen az összes tervezett beruházás is, amelyek az EU-n belül akarnak lenni.

A jelenleg Nyugat-Európában dolgozó százezrekre hirtelen nem vonatkozik a munkaerő szabad áramlása, kezdhetnek engedélyeket intézni és hátrányba kerülnek azokkal szemben, akiknek nem kell engedély.

Mivel már csak Szerbia és Ukrajna nem EU-tag a szomszédaink közül, előáll az a helyzet, hogy az átmenőforgalom jelentős része előbb kilép az EU-ból, majd visszalép az EU-ba. Hegyeshalomnál az osztrákok - német támogatással - visszaállítják a schengeni a határt, a románok kb. örökre elbúcsúzhatnak tőle. Ezért természetesen kőkemény bosszút állnak az erdélyi magyarságon. Ha Magyarország nem az EU-tagja, akkor nem kérhet számon senkin, semmilyen EU-szabvány eljárást, természetesen minden olyan szomszédos ország, ahol van magyar kisebbség, módszeresen szívatni kezdi a magyar kisebbséget.

Magyarország hitelezői jelenleg azért adnak hitelt, mert Magyarország előbb vagy utóbb, de hozzájut majd a neki járó EU-pénzhez, hogy mindezt Orbánnal az élen vagy mással teszi, az őket nem érdekli. Magyarország a “különutasságért” jelenleg is 4-5% büntetőkamatot fizet, ezermilliárdos nagyságrendű összegekre. Az EU-ból kilépés bejelentésének a napján ez a büntetőkamat felugrik valahova 15-20% közé, a forint árfolyama pedig védhetetlenné válva, értelmezhetetlen mélységbe zuhan

Összefoglalva: a magyar gazdaság az EU-nélkül nem nehéz helyzetbe kerül, hanem azonnali és teljes csődbe. De ez még nem minden. Ha Magyarország az EU-ból kilép, akkor felvetődik, hogy mennyire stabil mint NATO tag. Ha ez felvetődik, akkor a következő kérdés, hogy a pápán levő szállítórepülőkkel és még egy sor másik NATO képességgel mi legyen. Más szavakkal: megengedhető-e egy jogilag is nyíltan putyinista rezsim pont akkor, amikor a szerbeket is kezdik becserkészni, mivel azok kénytelenek rájönni, hogy Putyin az égvilágon semmitől nem tudja őket megvédeni. Ebben a helyzetben az, hogy minden Magyarországon átautózó EU-s vagy NATO emberről jelentést tegyenek Moszkvában a magyar kül- és hadügyön meg zéró intézményes kontroll legyen…ugyan.

Szóval én nem kétlem, hogy Orbán kétszáz forintért meg egy tál meleg bablevesért kivezetné az országot az EU-ból. Azt kétlem, hogy megteheti.

[zeroz2ro]

Kovács András (origo): Coming out

Csodálatosan hosszú posztban veszi végig a NER-propgandista miért szavazott NEM-mel az ország EU-s csatlakozására 2003-bam. Tényleg minden benne van ami most a fejekben kavarog! “ 20 évvel ezelőtt ezen a napon hoztam meg életem egyik legjobb döntését, amire halálomig büszke leszek! 2003. április 12-én dönthettek Magyarországon a választók arról, hogy az Európai Unió tagjai legyünk-e, vagy sem. Igen, büszkén vállalom, hogy nemmel szavaztam!  “20 évvel ezelőtt, és ma is a támogatók legfőbb érve az, hogy az unión kívül nincsen élet, semmi értelme nincs protestálni ezzel szemben. Nincs alternatíva – üvöltötte és sulykolta arcunkban az akkor még 95 százalékos fölényben lévő baloldali médiaelit.” “A nem melletti szavazatomat erősítette, hogy az akkori Medgyessy-kormány olyan szinten idióta, ostoba és az embereket teljesen hülyének néző kampányt folytatott, hogy semmiképpen nem akartam a balliberális kormány álláspontját erősíteni az igen voksommal.” “ Dühített az az elképesztő baloldali hazugság, hogy az uniós tagsággal itt valamilyen komoly jóléti fordulat következik be. Azok akik csak értelmesen próbálták elmagyarázni, hogy az uniós tagság nem jelenti azt, hogy a következő hónaptól kezdve magasabb fizetés érkezik a számlákra, azokat sok esetben ismételten ostobának nevezték, az elvetemültebb brüsszeliták pedig fasisztának bélyegezték a kritikusokat. Persze az életszínvonalbeli emelkedés, ahogyan azt az értelmesebb közgazdászok jósolták nem is történt meg. A Medgyessy, majd pedig a Gyurcsány-kormány pedig csődbe vitte Magyarországot, és ezzel pedig komoly évtizedes hátrányt szedtünk össze a környező riválisainkkal szemben. Brüsszel persze mindezt ölbe tett kézzel figyelte. “ “ Mára az Európai Unió egyre inkább egy diktatórikus birodalomra kezd hasonlítani. Még nem erőszakkal nyomják el a liberális fősodorból kilógó véleményeket, hanem az elhallgatás, megbélyegzés és a büntetés hármasával próbálják fegyelmezni a renitenseket. Csak azok a jó emberek Brüsszel számára, akik a liberális kánont éneklik fel, és kritika élkül hajbókólnak a technokrata vízfejnek. Mindez pedig pont olyan mint Szovjetunió, ahol csak azok lehettek a rendszer részei, akik teli torokból zengték a szocializmus végtelen dicsőségét. “ “ Brüsszel az elmúlt 20 évben persze új „vallásokat” is teremtett. Az LMBTQ, a genderpropaganda, a  klímaváltozás elleni küzdelem mára vallás lett. Aki ezekkel szemben szkeptikus, vagy éppen teljesen tagadja őket, akkor azt a személyt, vagy országot szélsőségesnek, fasisztának vagy éppen idiótának állítják be. Pontosan így számolt le a kádári és a brezsnyevi diktatúra azokkal az emberekkel, akiknek volt bátorságuk arra, hogy kimondják a szocializmus hazugságait. Sokakat még az 1970-es években is elmegyógyintézetbe, vagy éppen kényszergyógykezelésre ítéltek, mivel tagadták a szocialista társadalom elsőbbségét. Brüsszel ma még nem tart itt, de az eseményeket figyelve, aki napjaink uniós vallásait tagadni próbálja, az könnyen lehet, hogy pár éven belül a személyes szabadságával is fizethet majd! Az események gyorsaságát figyelve 20 év múlva lehet hosszú börtönévek várnak majd a Brüsszelt kritizálókra! “ “ Míg Brüsszel új vallásokat teremtett, addig leszámolt a kereszténységgel, a családdal és a hagyományos kultúrával. Ennek egyik csúcspontja volt, hogy a még 2000-es években készülő új uniós szerződésből kimaradt a kereszténységre való utalás. Na ezért is büszke vagyok a leadott „nem” szavazatomra! “ “ Az elmúlt 20 évben az Európai Unió semmilyen sikert nem tudott felmutatni. Gazdaságilag és demográfiailag egy hanyatló entitássá vált. Jól emlékszem, hogy 2010-ben arról zengedeztek ódákat Brüsszelben, hogy tíz év múlva a világ legversenyképesebb gazdasága lesz az EU. Semmi, és tényleg semmi nem lett ebből! Az EU világszinten a teljes eljelentéktelenedés felé halad, miközben a határai mentén egyre több megoldhatatlan konfliktus robban ki. Az EU-nak, ha lenne valóban értelme, akkor pont ezeket konfliktusokat (orosz-ukrán-háború, Nyugat-Balkán, Kaukázus) megoldania kellene, és nem szítani a feszültséget. Ezen a területen is teljesen megbukott Brüsszel! “

[stickalittle]

Vajon régen is rongy ember volt Tóth Gabi? Vagy régen nem volt az, csak Orbán csinált belőle (is) rongy embert? Mert az rendben lenne, ha jobboldali lenne, csakhogy nyilvánvaló, hogy Tóth Gabi nem jobboldali, hanem csak egy elvtelen seggnyaló, akinek ha Gyurcsány lenne a gazdája, és onnan jönne a pénz, akkor őt szolgálná pont ugyanilyen széles nyelvcsapásokkal.

Tóth Gabi szolga. Ha szabad polgár lenne, akkor elmondaná a véleményét nyíltan azokkal a jelenségekkel kapcsolatban, amit maga körül tapasztal, és amiért a kormány a felelős. Mert egészen biztosan látja ő is, hogy egyre kevesebb a tanár, egyre kevesebb az óvónő, látja, hogy rossz az egészségügyi ellátás, látja, hogy egyre kevesebbet ér a pénze, látja a szétlopott közvagyont, a hülyeségekre elszórt milliárdokat, látja az uram-bátyám rendszert, látja az ellenzéki érzelmű pályatársak ellehetetlenítését, látja az önkényuralmat. Ezt egészen biztosan látja, hiszen pont azért nem fogalmaz meg kritikát, mert tudja, hogy akkor nincsenek állami megbízások, nincsenek állami támogatások, nincsenek állami díjak, és a kritizálót az önkényúr kicsinálja. Látja ezt, és tudja, hogy jobb, ha befogja a pofáját, és nem mond semmit, ami nem tetszik az önkényúrnak.

Ilyen világban akart Tóth Gabi régen is élni? Ez az a jobboldali világ, amiben Magyarország felemelkedését látja? A korlátlan lopás, az elhallgattatás, a bekussoltatás lenne az a jobboldali álomvilág, amire a fideszesek vágytak? Ha valaki kritikát fogalmaz meg az önkényuralommal szemben, azt üldözzék el az országból, az ne kaphasson semmilyen megbízást, csupán azért, mert megszólalt és nem maradt kussban, nem tudta, hol a helye? Ennyiért lehetetlenítsék el az illetőt? Ezt a világot akarták a jobboldaliak? Tudom, hogy nem, hiszen a komcsikat és Gyurcsányt is ilyenekért bírálták. Ám most ők is mindent megcsinálnak, amiért a komcsikat vagy Gyurcsányt bírálták. Arra a világra vágytak, amiért a komcsikat, vagy amiért Gyurcsányt bírálták? Nyilván nem. Akkor miért nem szólalnak fel ugyanazokért, amiért Gyurcsány alatt felszólaltak? Megmondom, hogy miért nem. Mert Gyurcsány alatt szabadabbak voltak. Mert Gyurcsány alatt még nem féltek. Még mertek felszólalni ellene. Ma meg már nem mernek. Tudják ők is, jobb, ha az ember kussol. Szomorú történet ez, fideszes bro. Gyurcsány alatt a fideszesek mertek beszélni, ma meg már nem mernek. Mert szolgák lettetek, fideszes bro. Szolgát csinált belőletek Orbán.

Ahogy Tóth Gabi is csak egy szolga, aki azért kap több pénzt nálatok, fideszes bro, mert a gazdának jobban hasznára van, mint ti.

És Tóth Gabi is beletörődött ebbe, beállt a sorba a pénzért, támogatásért, díjakért. Leszarja ő Magyarországot, leszarja ő a bohócruhaként hordott népviseletet, csak nyalja az önkényúr seggét, ahogy az összes többi fideszes is ezt teszi.

Minden fideszes ugyanúgy tisztában van vele, hogy nem jó világ ez, amit teremtettek, tisztában van vele, hogy a hatalmasságok lopnak, de sem ezt, sem semmilyen más kritikát nem mernek már megfogalmazni az önkényuralommal szemben. Ettől frusztráltak lettek, gyűlölnek mindenkit, aki szabadabb náluk, mégsem merik megtenni, hogy ők is kritizáljanak, inkább ha kell, kussolnak, ha kell beletörődötten vallják, "más is lopna", és ha kell, nyalják a gazda seggét, nehogy baj legyen. Ilyen országot építettetek, fideszes bro. És ezért rongy ember az összes fideszes. Nincs kivétel. Az összes.

[angelofghetto]

A USE UNUSE, aki az egyik legkreatívabb, legjobb magyar divatcég volt (egy olimpiai kollekciót is rájuk bíztak), pont ezért fejezte be: annyira felhígult a szakma, annyira legatyásodott a minőség, hogy ők már nem akartak még lejjebb menni, a szakmai szégyen irányába. Még a tanári szakmánál is kevesebben jelentkeznek szabásznak, varrónőnek, miközben minden kapualjban képeznek divatstílus tervezőket a nagy semmire, mert idehaza bokáig érnek a dizájnerek, viszont gyakorlati szakemberből egyre kevesebb van, azok is sétálnak lassan a kihalás felé. A szakiskolákban egy csomó oktató sincs már azon a színvonalon, hogy a megfelelő színvonalon oktathasson, a felsőfokú szakmai képzés pedig már évekkel ezelőtt szőröstől-bőröstől megszűnt. És valahol meg tudom érteni. Megalázóan rosszul fizetett és kizsákmányolt emberekért nem kell Dél-Amerikába vagy Afrikába menni. Kérdezzünk meg néhány varrónőt idehaza egy szalag mellett: lényegesen kevesebbet keresnek, mint a tanárok, akik panaszkodnak, hogy annyi pénzből nem lehet megélni.

Jön a turkivadászat - gondolnánk, pedig az irány szerintem nem ez. Lehet, hogy a külföldi tömeggyártásra ez megoldás, de a hazai viszonyokra a gyógyír szerintem a kézművesség. Az apró kis házi szövödék, ahol szeretettel fűzik egymásba a fonalat, természetes anyagokat használnak, és a kis ruhakészítő manufaktúrák, ahol olyan darabok készülnek, amit még az unokák is hordani tudnak.

Oké, de mi van a divattal? A szerkesztés-tankönyv első oldalának első mondata: "a divat mesterséges amortizáció". Azért van rá szükség, hogy minél több profitot termeljen. Régi korokban száz éveken keresztül nem változott a divat. Minden kézzel készült, ezért jobban megbecsülték, jobban vigyáztak rá, minden centi anyagot feldolgoztak, ha másnak nem, patch-work takarónak, rongyszőnyegnek, vagy vatelinnek. Aztán az 1930-as évektől jöttek a műanyagok, a szintetikus szálak, és a fékevesztett tömeggyártás. A szocialista Magyarországon visszafogott fazonokat árultak, és csak néhány színben. A viselő dolga volt, hogy egyénivé tegye. Átszabtuk, díszítettük, különféle kiegészítőkkel viseltük, és ez dicsőség is volt, megmutatta, ki milyen ötletes, ügyes. Nem arról szólt az öltözködés, hogy kinek mennyi pénze van, hanem hogy mennyire találékony. Ebben jó szolgálatot tettek a nagymamák (az ő generációjuknak háztartás órán még varrni is meg kellett tanulni). Azt hiszem, inkább ez a jövő. A visszafogottnak nem kell unalmasnak lenni. Vannak az Instán csajok, akik arra építik a népszerűségüket, hogy szetteket állítanak össze: hányféleképpen lehet felöltözni ugyanabba a farmerba, blézerbe, hányféleképpen hordható ugyanaz a blúz vagy póló. Ezek mind alap darabok, övvel, sállal, bizsukkal. A variációk száma végtelen, és mind hibátlan. A reklámok, a kirakatokból utánunk nyúló "-70% akció" feliratok mégis rávesznek, hogy megvegyük azokat a darabokat, amelyek jövőre már cikisek lesznek, mert a legújabb trendekre nyugodtan rá lehetne vésni a világító évszámot. Az alapdarabokat elég évente 1-2 trendi darabbal feldobni, inkább a stílus számít. Hogy megtaláljuk a hozzánk illőt. Az átkosban a TV bemondónők voltak ennek nagy mesterei, hogyan lehet a "kis feketét" meg a "kis fehéret" ezerféleképpen kiegészíteni gyöngysorokkal, különféle felgombolható gallérral, sálakkal, kendőkkel, kitűzőkkel, bizsukkal, hogy mindig már ruhának tűnjenek.

A németektől tanultam sokat arról, hogy pl. egy sima fekete blézer sima fekete gombokkal egy "háttérbe húzódó" alap darab bármilyen alkalomra. Ám ha ugyanazon a blézeren a gombokat kicserélem csillogó ékszergombokra, már egy fő darab lehet, akár színházba vagy operába.

Szerintem ez a jövő. A kevés, méretre készült, jól szabott, alakítható alapruhatár, tartós, jó minőségű anyagokból, bő fantáziával felturbózva. De ahhoz kellenek a jó szakemberek, akik épp mostanában halnak ki közülünk: az öreg szabó a sarkon, akinek a régi műhelyében most egy kávézó nyílt, vagy a nénike, aki a fonalboltban keresgél moher fonalat és 3 cm széles gumit nadrág derekába.

De vajon ki viszi át a fogában tartva a szakmát a túlsó partra?

[csacskamacskamocska]

Szép lány, nem társ

Egyszer egy riportban (ilyen Mónika Show színvonalú műsor volt még valamikor nagyon régen mert vagy 15 éve tévém sincs), szóval mondja a pasi, hogy belépett a lépcsőházba és jött lefelé a legszebb nő, akit életében látott, egyszerűen kész volt tőle, hogy milyen gyönyörű és el is döntötte, hogy nem nyugszik amíg ez a szépség/angyal/királynő az övé nem lesz. És az övé lett. Hűűűű – gondoltam – ez a közepesen fogatlan segédmunkástanonc kinézetű csávó bemosolyogta magát egy jó nőnél? Mik vannak! Aztán beszélgettek a nővel is, aki addig nem volt ott, somolygott meg boldog volt a Bélájával, amúgymeg szerintem kifejezetten nem volt szép, kicsit sem olyan akitől általában a pasik ennyire eldobják az agyukat. Vagyis... vagyis tulajdonképpen... Hát tudom én? :D Társat keres az ember az összes faszságához, kedvtelésekhez, álmokhoz, és a rigolyákhoz, megszokásokhoz. Valakit, aki pont beleillik abba, ami most van, lehetőleg ne kelljen változtatni, az ember olyan keservesen rakta össze, egyedül, még "nélküle", ne kelljen valami bizonytalanért feladni – gondoljuk belül –, de ez rengeteg idő alatt derül ki. Vagy fel kell adni az illúziót a közel tökéletesről és élni ahogy sokan, otthon a társas magány, a tumblin a testetlen társaság, egy kicsi itt, egy kicsi ott, mindenhez valaki, és minden változást megsiratni, mindig új embert keresni az álmokhoz, kedvtelésekhez, érdeklődésekhez, beszélgetéshez, programokhoz, stb, stb, stb, és mindig érezni, hogy valami nem kerek mert akkor miben társ az, akivel élek? Futó szerelmek, vonzalmak, krássok, és udvarlók mellett a ragasztó a társas magányhoz: az idő.

Egy haverom mondta, hogy ha akarna nőt, akkor az szép legyen. Nem azt mondta, hogy társra vágyna, úgyhogy gondolom, hogy ilyen biodíszletre gondolt, hűtő, szárítósmosógép, jónő. Ha szépet találna, és ezzel beteljesülne az álma, akkor bármit elviselne, valószínűleg soha semmi kifogása nem lenne semmi ellen, szépen sorbaállna valentin-napkor a Pandoránál, nem felejtene el ünnepet soha, oda menne, azt venne, arra költene amire a nő akar, és mindent megtenne, hogy ne veszítse el a beteljesült álmot. Azért érdekes ez, mert ez a dolog, ha valakit bármiért is nem akarsz elveszíteni, ez a gondolat akkor is a társaddá válik, ha a másik ember nem társad. Leköti az ember gondolatait, az energiáit, irányítja a terveit. Hosszú időn keresztül képes uralni valakit a félelem, hogy elveszíti amit talált, és az elménk, hogy ne döljön össze a világ, egyre inkább elhiteti, hogy mekkora veszteség lenne (most már) elveszíteni őt. Ha már ennyi időt meg energiát beleöltünk. A csavar a dologban, hogy a jónő, akit mondjuk ez a haverom választana, ez egyáltalán nem biztos, hogy másnak is tetszik, ergó az ember vonogatja a vállát, hogy ez a hülye mit papucskodik ennek a nőnek, hát ki érti ezt, hát mit tudhat ez a nő? És a nő nem tud semmit, vagyis nem is kell tudnia semmit, csak valaki esztétikájában ő szép. És ez nagyon nagy szerencse. Hogy mindenkinek van valaki, aki szép.

Egyébként az egész onnan jött, hogy tegnap kellett dokihoz mennem, kontrollra. és a doki lelkendezett, hogy milyen szép lett az arcom és mennyire szereti ezt a technikát amivel ő dolgozik, mert milyen természetes hatást kelt, és hogy eltűnt minden nyoma a műtétnek. Annyira cukin őszintén lelkendezett, hogy teljesen feldobódtam tőle. Mentem aztán hazafelé, a kis étterem mellett, ahol az üvegfalon túl mindig elegáns és szép emberek esznek és mindig eszembe jut, hogy vajon hogy lehet bejutni oda, mármint simán beülhetnék akár most is, csak egy étterem, de pont az, hogy rohanok, hogy a melón jár az eszem, hogy nincs senki akivel megoszthatnám azt az éttermi hangulatot amit irigylek, szóval pont ezek miatt nem vagyok ott, hanem itt kívül, és nézhet ki akárhogy az arcom, én belül nem lettem attól más ember. Csk jobb a közérzetem. A társkeresőn meg többen rámszóltak, hogy küldjek már egy friss képet. Mert ami kint van, az nyilván nem lehet friss. És nem írom nekik, hogy de, csak az orvostudomány meg egyfél autó ára. Mert nem tartozik senkire. Pedig, valójában jó lenne, ha tartozna valakire. Na mindegy, nyafogás off.

Szóval én is úgy vagyok, hogy társ legyen, de azért nézzen már ki úgy, hogy vonzó legyen kívül is – az én fogalmaim szerint. De a hülye társkeresőn úgy válogat az ember, hogy vonzó legyen kívül, aztán hátha van közte társnak való. Közben nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy nem ott fogom megtalálni. Hogy valahol nekem ütközik, felbukkan, valahol ott lesz, teljesen hétköznapi módon. A pszichológusom azt mondaná, hogy ez (is) csodavárás, hagyjam abba.

Mindegy, leszarom, nem érdekel az egész.

[teljesen-tonkreteszel]

Próbálkozom nem Rád gondolni. De mint egy drog ami nem hagy nyugodni, ami nem hagy szabad teret.. pont olyan vagy számomra Te. Csoda hogy eddig még nem őrültem meg gondolataimtól amit Te okozol nekem.

De Rád haragudni? Ugyan hogyan tudnék… szükségem van arra hogy gondoljak Rád mert ez visz előre, ez ad erőt, miközben ez gyengít el. Olyan keserves és olyan édes.

A gondolat hogy mellettem vagy, fogod kezemet, megölelsz és szemembe nézel…..

olyan erősen meg tudom fogni ezt az érzést, ezt a pillanatot hogy szinte fáj hogy csak a fejemben létezik. Tudod ez olyan helyzet mikor az egyik szemem sír a másik pedig nevet.

Nevet.. de miért nevet? Mert olyan erősen él bennem ez a kép, hogy valóban megtörténik hogy szinte beleborzongom az érzésbe. Szinte érzem kezdet a kezemen, ajkadat az ajkamon. Látom ahogy szemeiddel rám nézel. Egy szót sem szólsz de mégis olyan hangosan kiáltasz. Igen.. azzal az édes hangoddal, mely talán a legszebb és legcsodálatosabb hang nekem a földön. Hangodat hallva szívem egyre keservesebben ver, közben a másik szemem sírni kezd.

Sír… de miért sír? Mert rájön arra hogy mindez csak a fejemben létezik. Hogy kezed nem érinti kezemet, hogy ajkad nem pihen meg ajkamon, hogy gyönyörű szemeid nem csillognak miközben rám néznek, hogy hangodat nem hallom, csak próbálom a múltból felidézni… és hogy mindez valóban csak a képzelet. Hogy kezemet, ajkadat, szemeidet csak egy régi képen láthatom. Hogy hangodat csak egy régi videón hallhatom.. egy videón amit éppen egy meggondolatlan pillanatodban küldtél el számomra. Gondoltad, jót nevetek rajta.. de nem tudtad.. nem tudhattad hogy ez Nekem a Világot fogja jelenteni és soha nem a lényeget néztem rajta csak hallgattam…

Mert én így szeretlek, mert nekem Te pont így kellesz.

[vaningyen]

2024: a globalizáció vége

Megjósolni a jövőt nyilván nem annyira egyszerű, úgyhogy egész jó esélye van annak, hogy faszságokat fogok írni, de az is lehet, hogy pár meglátásnak azért lesz értelme.

a wto adatai szerint már 2018 után is csak alig nőtt a világkereskedelem tonnákban mérve, aztán jött a covid, putyin háborúja, ami a középpontba helyezte egyre több helyen a decoupling, a derisking és a friendshoreing fogalmát. ez pl. azon is látszódik, hogy a legfrissebb adatok szerint az usa legfontosabb kereskedelmi partnere mexikó, amit kanada követ, míg kína csak a harmadik. a trump alatt bevezetett vámok ma is élnek, sőt azokhoz újabb kereskedelmi korlátozások kapcsolódtak. az ira és a chips act egészen nyilvánvalóan protekcionista lépések, melyek célja az importhelyettesítés.

európa ugye leginkább az orosz kapcsolatot vágta el, de azért miután kiderült, hogy nem versenyképes az elektromos autók terén, egyre inkább hajlik arra is, hogy kína felé is korlátozza piacát és inkább csak hisztizik amiatt, hogy amerika mennyi támogatást önt a saját iparára. meg persze van a karbonvám és társai, ami a klímára hivatkozva védené az európai piacot. azonban európa nem igazán rendelkezik nyersanyagokkal és azt is örömmel veszi, ha a szennyező iparágak valhol máshol vannak.

kína az ingatlanszektor válságára azt a választ találta ki, hogy növeli az exportját, mert hszi szerint a fogyasztói társadalom valami rossz, nyugati, dekadens dolog, így a belső kereslet élénkítéséről szó sem lehet. a kínai feldolgozóipar és gazdaság ráadásul szintén brutális nyersanyagimportra szorul. szóval kína szívesen folytatná a globalizációt, ahol az állami vagy államilag támogatott kínai cégek versenyelőnyben vannak az állami be nem avatkozás politikáját vivő nyugati cégekkel szemben.

gazdasági értelemben ez a világ jóval több mint fele, a többiek - japán, india, oroszország, közel-kelet - egész egyszerűen nem tényezők vagy csak bizonyos területeken fontosak, mint tajvan és a csipek vagy szaúdarábia és oroszország, meg az olaj. ezen gazdaságok többsége azért inkáb kereskedne, mint kelet és dél-kelet-ázsia vagy a nagy nyersanyagtermelők, mint az oroszok, kanada, ausztrális és a közel-kelet. mindegy is, ez a bekezdés inkább csak mellékszál, de mondjuk india azért annyira nem akar kinyílni, ha nem muszáj.

az sem olyan nagyon meglepő, hogy a világkereskedelem nagyja a tengeren zajlik, ahol azért van egy pár pont, aminek a lezárása komoly gondokat okoz. ilyen a szuezi csatorna és a vörös-tenger másik végén található bab-el-mandeb-szoros, amit ha jól értem a húsziknak többé-kevésbé csak sikerült lezárni, bár talán az indiába és kínába tartó orosz tankereknek nincs miért aggódniuk. ugyanez azonban már nem biztos, hogy igaz az európába tartó, kínai árut szállító dán konténerhajókra.

van persze előnye, ha az ember előbb nézi meg az adatokat és utólag kezd el okoskodni, de szerencsére én képes vagyok megmagyarázni ezt is. szerintem a kereskelem arányának 2022-es megugrása csak statisztikai hiba, az egyre szaporodó korlátozások miatti kerülőutak eredménye. én legalábbis nem nagyon találkoztam olyan információval, ami alapján 2022-ben hihetetlenül nagy új lendületet kapott volna a világkereskedelem. mindegy.

a tézisem nagyjából az, hogy egy egyébként is deglobalizálódó világban, ahol egyre több ország vezet be protekcionista intézkedéseket, a vörös-tenger blokádja tovább ront a helyzeten. mindez európának különösen rossz, magyarországnak meg még annál is inkább. most talán úgy tűnik, hogy a konvojosdi nem működik a vörös-tengeren, de abban biztosak lehetünk, hogy egy trump vezette amerika meg se próbálná megvédeni az eu-kína kereskedelmet.

azt meg remélem nem kell bővebben kifejteni, hogy a bezárkózás egyre több szereplő részéről miért nem ígér sok jót a jövőre nézve. boldog új évet mindenkinek, remélem végül nem lesz igazam

[defacto-io]

Nincs önuralmunk, ezért lógunk folyton a telefonunkon

Kutatási eredmények azt mutatják, hogy a digitális médiával töltött idő egy számottevő része az önkontroll hiányára vezethető vissza. Tehát valószínűleg többet használjuk a digitális médiát, mint ami jót tenne nekünk.

A digitális média manapság mindenütt jelen van. Különösen az okostelefonok határozzák meg egyre inkább a mindennapjainkat: legyen szó az aktuális időjárásjelentésről, az étterembe vezető útról vagy a barátainkkal való kapcsolattartásról, a telefon kéznél van és segít. De a legtöbben bizonyára ismerjük azt a lehangoló érzést is, amit egy okostelefonra pazarolt nap után tapasztalunk. Az „e-mailjeim ellenőrzése” könnyen átcsaphat órákig tartó, értelmetlen közösségi média böngészésbe. 

Amerikai kutatók egy nemrég publikált tanulmányban csaknem kétezer Facebook- és Instagram-felhasználó digitális médiafogyasztását elemezték. Elméletük szerint a digitális média -- a cigarettához vagy a szerencsejátékhoz hasonlóan -- függőséget okoz. És éppen azért, mert függőséget okoz, az optimálisnál sokkal többet használjuk. Ezt a megállapítást támasztja alá az 1. ábra is, amely a felmérésben résztvevők válaszain alapul. 

A vízszintes tengelyen különböző tevékenységek vannak feltüntetve, a sportolástól kezdve a telefonhasználaton át az alkoholfogyasztásig. A függőleges tengely annak a különbségnek a nagyságát méri, hogy a válaszadók mekkora hányada érzi azt, hogy túl sok időt tölt egy adott tevékenységgel és mekkora pedig azt, hogy túl keveset. A sport kb. 0,75-ös értéke például azt jelenti, hogy 75%-kal többen vannak azok, akik többet szeretnének sportolni, mint azok, akik pedig kevesebbet. (A lenti, zárójelben lévő -1 mutatja, hogy az előbbi csoport a nagyobb.) Az okostelefon esetében pedig azt látjuk, hogy 50%-kal magasabb azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy kevesebbet, nem pedig többet kellene mobilozniuk. (Minél közelebb van egy tevékenység az ábra bal széléhez, annál inkább érzékelték a válaszadók, hogy kontroll-problémájuk van a tevékenységgel kapcsolatban.)  

1. ábra

A függőségi mechanizmusok pontosabb megismerése érdekében a kutatók egy kísérletet is elvégeztek. A résztvevők egy alkalmazást telepítettek okostelefonjukra, amely négy hónapon keresztül (2020 márciusától júliusáig) rögzítette bizonyos kiválasztott szolgáltatások, a Facebook, Instagram, Twitter, Snapchat, böngészők és YouTube (rövidítve: „FITSBY”) használatát. A résztvevőket véletlenszerűen három csoportra osztották. Az első csoport három héten keresztül jutalmat kapott a FITSBY-használat csökkentése esetén, körülbelül 2,50 dollárt óránként. A második csoport lehetőséget kapott arra, hogy a következő 12 héten keresztül technikailag korlátozza a FITSBY használatát: amikor a résztvevők elérték egy alkalmazásnál a beállított napi limitet, az automatikusan bezárult. A kontrollcsoport nem kapott sem bónuszt, sem lehetőséget napi limitek beállítására. A kísérleti időszakot öt (kb. három hetes) intervallumra bontották, ebből a bónusz csak a harmadik periódusban volt elérhető, míg a napi korlátokat a kísérlet teljes időtartamára be lehetett állítani.

A 2. ábrán azt láthatjuk, hogy a két különböző „kezelés” mekkora hatással volt a résztvevők FITSBY-használatára a kísérlet második szakaszától kezdődően. A piros pontok mutatják, hogy a bónuszra jogosultak átlagos napi FITSBY használata mennyire különbözött a kontrollcsoport értékétől, percben kifejezve (a pont körüli pálcikák az egyéni hatások változékonyságából adódnak). A harmadik periódusban, amikor ténylegesen elérhető volt, a jutalom közel egy órával csökkentette a FITSBY-vel töltött napi időt. De ennél még érdekesebb, hogy a kifizetések megszűnte után (a 4. és 5. időszakban) is jelentősen alacsonyabb volt a FITSBY-használat, mint a kontrollcsoportban (napi 19 illetve 12 perccel).

2. ábra

A bónusz tartós hatása bizonyítékként szolgál arra, hogy a digitális médiahasználat megszokássá válhat. Ez azt jelenti, hogy minél többet fogyasztjuk ma, annál inkább vágyunk rá a jövőben, de ha csökkentjük a jelenbeli fogyasztást, akkor a jövőbeli fogyasztás is csökkenni fog. A bónusz által indukált használat-csökkenésnek pont azért lehetett elhúzódó hatása, mert segített megtörni egy kialakult szokást.  

A 2. ábra kék pontjai mutatják a második kezelés hatását. A jogosultak kb. 80%-a állított be valóban kötelező napi korlátot, ami a kísérlet teljes időtartama alatt érvényben volt. Látható, hogy ez a kezelés több, mint 20 perces csökkenést eredményezett a napi FITSBY-használatban, bár a hatás mértéke idővel egy kicsit csökkent. Ez az eredmény a függőség egy másik aspektusára, az  önkontroll-problémák jelenlétére világít rá. Bár az emberek nagy része szeretné csökkenteni a digitális médiával töltött időt (lásd az 1. ábrát), nehéz számukra önkontrollt gyakorolni. Ilyen körülmények között segít, ha sikerül egy olyan külső korlátot felállítani, ami elkötelez a használat-csökkentés mellett, és a jövőben sem lehet könnyen felülírni. (Ez hasonlít arra, amikor Odüsszeusz az árbóchoz köttette magát, hogy ne csábítsa el a szirének éneke.) Kontroll-problémák hiányában nincs szükség külső korlátra, mert ebben az esetben az emberek nem fogyasztanak többet a kívánt mennyiségnél. A kísérleti adatok és egy elméleti modell segítségével a kutatók azt becsülték, hogy az önkontroll hiánya (és a szokások kiépülése) a FITSBY-vel töltött idő majdnem harmadáért felelősek. 

A Defacto szerint érdemes tudatosan figyelni és kontrollálni a digitális média fogyasztási szokásainkat, így több időnk jut majd sok más hasznos dologra. 

Mats Köster és Lieli Róbert (Közép-európai Egyetem)

Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!

[meg-megbanom-ezt]

Elvesztettem valami fontosat és nem tudom sem elengedni, sem visszaszerezni (I. rész)

Május 10. fontos dátum: egyrészt a Madarak és Fák Napja, másrészt az első MMM (=Mindennapi Madaraink Monitoringja) felmérés határideje (április 15. a kezdete, mellesleg). Fontos madaras nap. És mégis...

Minden évben egyre jobban küzdök, hogy elvégezzem a felmérést és ugyanakkor minden évben megfogadom, hogy többet járok madarászni, terepezni. És mindig egyre kevésbé sikerül. Mindig megvan az ok: nem elég jó az időjárás, utálok korán kelni, félek a kóbor(oltatott) kutyáktól... és olykor igazak is, de gyakran csak kifogások. Régen is sokszor túlnyúlt a szeszélyes április májusba, régen is megkergettek a kutyák, mindig is utáltam korán kelni... DE régen a lelkesedés, a motiváció egyszerűen SOKKAL nagyobb volt bennem és könnyen túllendültem a negatívumokon. Utólag belegondolva, elképesztően kemény voltam még tizenpár évesen!

Most meg... hazamegyek csak azért, hogy csakazértis felkelek vasárnap. Bepakolok, nézem az időjárás-appokat, de titokban abban reménykedek, hogy szar idő lesz. Későn fekszem le, mert nincs kedvem, mégis felhúzom az órát (telefont, de mindegy). Felkelek, és méla undorral kinézek: igazából egész jó idő van. Felhős ugyan, de foszlányokban: van esély, hogy eloszoljon. Szél mérsékelt. Mégis, egyszerűen zsigeri ellenállás van bennem. Csakazértsem, NEM, NOPE. Visszafekszem, de közben bűntudatom van. Már nem vagyok madarász, csak névleg, színleg, performatíve. Miért vesztettem el az érdeklődésemet az alapvetően meghatározó hobbim iránt? Hogyan? Mikor? Miért?

Erről írnék még többet is, csak most nincs kedvem (hahh!), meg nem is tudom, mennyire fedjem fel magam. Ez messzire vezetne, mert az eddigi életutamról, karrieremről (hahaha) kéne szóljon. Majd.

A poén, hogy mindez azért is csapódott le bennem, mert pont nemrég felkértek arra, hogy egy madaras/-ász megemlékezést írjak, csak hát beszart nem tudok pozitív lenni most.