#oknak

[csacskamacskamocska]

Naiv férfiak

Jó ember volt. A mai napig az. A szakmájában okos és tehetséges. Fantasztikus logikával, kimagasló újításokkal a szoftverfejlesztésben. "Érezte" ezt a dolgot, a vérében volt. Kamasz korától teljesen önállóan képezte magát és végül szakirányú diploma meg bármilyen diploma nélkül kiemelkedő fejlesztő lett. De van benne valami kiborító naivitás, ami a felszínesség érzetét is kelti és a gyerekségét is.

Ő sosem vette észre amikor a környezetünkben valakik "úgy néztek egymásra", nem feltételezte, hogy a kollégái fúrják mer túl nagy kihívást jelent számukra, nem gondolta, hogy akit a bizalmába fogad az őt, engem, a családunkat meg is ítéli, el is árulja. Bosszankodás helyett nevetett, a bosszúságát elfojtotta, folyton fejfájással küszködött, dobozszámra szedte a Quarelint. Kedves volt velem. Őszinte. Nem titkolózott, nem sumákolt, nem ködösített és nem volt képmutató. Olyan tiszta volt, mint egy pohár víz. Szeretni nagyon lehetett, de nehéz felnézni valakire, aki folyton rácsodálkozik arra amit mondasz. Az egész lénye egy hatalmas kérdőjel a világ bonyolultabb összeszövődései felé. A következtetései rosszak, használhatatlanok. Szerinte az nem lehet, hogy A megcsalja B-t mert A olyan rendes embernek TŰNIK. Ha kiderül, hogy A-nak évek óta viszonya van C-vel, akkor néz, hogy ez hogy?? Hiszen A B-nek a felesége. És te nem hiszed el, hogy létezik ez a naivitás.

Ő az, aki elhiszi, hogy az élettársa hétvégeken a barátainál alszik, aki elhiszi, hogy az élettársa amikor együtt alszik az exével, akkor semmi sem történik. Büszke rá, hogy ő megbízik a másikban. Egyszerűbb is így. De valójában csak arról van szó, hogy amit ő nem tenne meg, azt nem feltételezi másról sem.

Ő az, aki nem veszi észre azt sem, ha érdeklődnek utána. Lepereg róla minden csábítás. „Csak barátok vagyunk”. És tényleg úgy hiszi!

Ő az, aki nem néz utána adományozáskor, hogy kinek ad. Ő az, aki nem látja meg, ha kihasználják.

Ő az, aki elmegy külföldre dolgozni, pontosan kiszámolt költségvetéssel, hogy majd lakást vesz, ha visszajön. De nem marad pénze, csak egy autóra, amit aztán nem is ő használ, hanem egy ismerőse. Nem marad pénze, mer eltartja az itthon maradt, nem dolgozó élettársát, fizeti az albérletet, adja az apanázst, mert neki ez alap, hiszen egymáshoz tartoznak, a nő minden szenvedésével azonosul és segít. Nem veszi észre, hogy az ő lemondása mellé a másik ember nem teszi oda a maga lemondását a közös cél érdekében. De oknak azt gondolja, hogy külföldön drágább az élet. Sosem vádolná a nőt azzal, hogy kihasználta. A kocsi meg rendben van, hogy használják mert így nem kell fizetnie a tárolásért.

Arany szívem!

A háta fáj, a gyomra fáj, a feje fáj, a haja kihullott, állandóan megbetegszik, de nem azért, mert nyitott kapcsolatban él amiben csak a nő pasizik, neki sem ideje, sem affinitása nincs csajozni, nem azért, hanem mert mérgező a víz és a levegő. Úgyhogy vesz víz és levegőtisztítót. De semmi sem változik.

Szereti, de nem ismeri a gyerekeit, nem tudta, hogy ismernie kellene őket, nem gondolta, hogy munkát kell beletenni, és hagyta is, hogy eltérítsék a gyerekeitől. Elfogadott minden magyarázatot arra, hogy miért ne legyen a gyerekeivel, miért ne engedje magához őket, mert otthon békét szeretett volna, és azt, hogy ne maradjon egyedül.

Nem bír egyedül élni. Mindent megcsinál, ellátja magát, teljesen önálló, de lelkileg nem bírja az egyedüllétet.

Jó ember. Jó szándékú, kedves és előzékeny. Talán a leírás alapján nem tűnik okosnak, pedig az. Okos nagyon, tanult, művelt. Csak naiv az emberekkel. Mert a saját jóságát vetíti ki rájuk. És mert nem érdekli, hogy azon kombináljon, ki mit miért csinál. Nem is érti a rejtett mozgatórugókat.

Érzelmileg befogadó.

Alkalmazkodó. Elél bármilyen körülmények között. Ha kell keresztény gyülekezetbe jár, ha kell vegetáriánus lesz és buddhista, a jósága megtalálja a jót bármiben. Csak ne legyen egyedül.

Ő volt a férjem.

Sokáig dühös voltam rá, őt okoltam a helyzetért amibe kerültem, hogy nem szexeltünk és végül megcsaltam, aztán a megcsalás miatt szenvedtem. Szar volt az egész. Aztán idővel rájöttem, hogy kevés voltam hozzá, hogy megoldjam a helyzetet, nem volt elég önismeretem és magabiztosságom, nem harcoltam, csak tűrtem és vártam, mintha attól megváltozna bármi, amíg el nem pattant bennem a dolog. Még akkor sem akartam elhagyni, mert jó ember volt. Értékes. És mert máskülönben jól megvoltunk, bár a naivitása bosszantott sokszor. Végül nem vádoltam semmivel. A saját gyávaságom volt az oka mindennek.

Szabotőr volt. Nem tudott kiállni magáért, inkább szabotált a dolgokat. Ha elaludt, nem lehetett felkelteni. Mint valami betegség. Mint aki élőhalott. Ha valamit nem tudott megoldani, kizárta az életéből. Nem dühösen, hanem egyszerűen "elfelejtette". Aztán nagyon sajnálta. Őszintén. Valószínűleg a saját motivációira sem volt rálátása, nem csak a másokéra nem. Aztán már minden érzés elmúlt, bár jóban vagyunk, de barátkozni sem tudok vele, mert ha beszélünk, mint a minap, 10 perc után már tudom, ezért váltam el, e miatt az érzés miatt, hogy a naivitása kedves, de gyerekes, nem tudok felnézni rá, nincs benne a férfias húzóerő, se az érzés, hogy támaszkodhatok rá, próbálja kitalálni a gondolataimat, befejezni a mondataimat, de képtelen eltalálni, mert a világa lineáris.

A válás után egy ideig járt terápiára. Egyszer beszéltünk, és azt mondta, a terapeuta ráébresztette, hogy milyen önző volt velem. És nem érti, hogy én ezt hogy bírtam olyan sok évig. Nem mondta, hogy sajnálja. Csak elmesélte. Én meg forgattam magamban a szót. "Önző". Önzésként fogalmazta meg a terapeuta azt, amikor úgy gondolod, hogy a másik embernek nem probléma az, amiről nem beszél. Ami mindenki másnak probléma a világban, az a te kapcsolatodban nem probléma a másik embernek. Ha MÁR nem beszél róla, akkor nem probléma. Fő, hogy neked békéd legyen.

[zeroz2ro]

Tucker Carlson úgy véli, hogy nyilvánvaló, hogy a Biden-adminisztráció robbantotta vagy robbantatta fel az Északi Áramlat 2 vezetéket. A kérdésre, hogy Németország ezt hogyan tűrhette el, Orbán úgy válaszolt: „Először arról volt szó, hogy ez egy terrortámadás. De Európában nem mondták ki soha, hogy terrortámadás volt. Csak hogy »valami« volt. Ez a szuverenitás hiányának jele, de ez legyen a németek problémája. Mi a szerb elnökkel együtt azonnal megmondtuk, hogy ha a déli vezetékkel bármi is történne, akkor azt háborús oknak vagy terrorista támadásnak tekintenénk, és azonnal reagálnánk.  A németekkel ezt meg lehet csinálni, velünk azonban nem."

És mit csinálna? Toppantana a lábával? xDD

[megorzoreblog]

Tldr húzd ki magad a hajadnal fogva, vállalj még ezerszer annyit mint eddig, menj terápiába. Ezeket kiknek írják? Otthon unatkozó trophy wife-oknak?

Persze az önkéntes munka biztos rohadt sokat segít a megélhetési szorongással küzdő 2 helyen dolgozó embereknek. Vagy aki a krónikus stressz miatt már kiégett/ cfs-e lett.

[versinator]

Bölény meglelni

Elveszitett verekszik szitkozódik igazándi Vérittas rohanjunk kitörni szinpadi Lehe példaadás köved oknak Boldogon virágaimmal lovamat hársnak Utamból magyarnál szórjam verejtékünket Vérmezőn borzalmaikat meggyalázva nődet

Beleremegett pusztítsz dúlta térítsd Hídnak párducos bántalmazzon édesítsd Oltárai repültek megbocsátónak tóga Magdalénát lakják késsünk társasága Esküvel sánták adjad aranyserleget Násznagyunk hűségünk plántát megölhet

Virágesőbe végek küzdelemmel nádi Ereklyékért sürgess korrekt tyukodi Tréfálkozó virítsz bolyongunk kivonnak Hívnának futják kengyelfutó lakomának Buzgóan szökünk vittünk csodaszépet Emberű elborong szidalom mellüket

Visszafordulás just kárhozóra fitogtasd Tévedtem hinnél hivogatnak intsd Karácsonyában eltipornak kerekednének szomjusága Rúgja habzsoló vonulás izga Megszólalni szándékunk drágáim halálmenet Ajtómnál városoknak tábort ingerünket

Látása riadal feküdjek szomszédi Forrongás szemeinknek gúnyold fölszedi Gím loholtam hervadhatlan föltárultak Tűzhelyeiről gyérebben bókokat mutattak Tetejükre öregedők fizetve jövőnket Megtérül násza bűnösen hiteket

Tükrözd körömben rohanjatok hasítsd Mezőjén témáim keresvén kongasd Gúnytól hiányon virradjon bolondsága Hunyorgat nőjjetek gazságok temetőszolga Megfagytam nyöszörögtem keszkenőt síneket Jelennel fésűt testeteknek térhet

[aleaiactawest]

19. nap Galluptól Texasig (ÚJ-MEXICO, TEXAS) 1. rész

Sziasztok! 

Jó régen hagytam félbe ezt a leírást, és fájdalmas, mert fogytán vagyunk, Gerit elvesztettük, de most erőt veszek magamon és folytatom, sőt, befejezem a beszámolót.

A mai napon folyamatosan kelet felé tartottunk és minden szembe jövő dolgot megettünk, vagy megnéztünk. A 66-os közelében, néha rajta mentünk. 

És nem tréfa, ma csak régi dolgokat láttunk, ez a rész, hogy is fogalmazzak, ez olyan nagyon vidéki Amerika volt. 

Egy kiadós reggeli után máris száguldottunk a lehetőségeink szerint. Délelőtt mindjárt belebotlottunk egy újabb roncstelepbe, ahol nagyon érdekes dolgokat láttunk.

De a kerítésen kívül is tele volt minden érdekességekkel. 

Balázs szeme felcsillant a sok hotrod lehetőségen, de eladni itt soha nem szoktak semmit, csak vesznek.

Balázs szintén itt szeretett bele az autószállítókba. Na jó, lehet, hogy korábban már...

Ádi azon gondolkodott, hogy ezeket hogyan lehetne hazajuttatni:

De az indián néni hajthatatlan volt.

Külön rész volt a pickup-oknak.

Folytatás a következő posztban...

[pappito]

Te Whatu Ora paid four consultancy firms $82m in first 16 months | RNZ News

Hogy a big4-oknak miből is jön össze a sok szép iroda

Maori health, lol

[vitrazscs]

Výroba kostolných vitráží: Salzburská kaplnka (Rakúsko) - Soós Csilla.

Na vitráži sú obrazy sv. Huberta, sv. Joachima a Ježiša Krista. Zaujímavosťou výroby vitráží je, že v dnešnej dobe ich vyrábam medzi tepelne izolačné sklá. Sklo je tak lepšie chránené a vďaka tomu sa zlepší izolácia kostola.

VÝROBA VITRÁŽÍ – SOÓS CSILLA: • WEB: http://sk.sooscsilla.com/ • E-MAIL: sooscsilla.glass@gmail.com • TELEFÓN: 00421 908 80 22 76

[xetra7]

Egyértelműen azt írják már, hogy az orosz lőszerraktárak megsemmisítése miatt tünt el egyik napról a másikra az orosz tüzérség keleten.

A HIMARS-oknak köszönhetően naponta 10-15 lőszerraktár semmisült meg, és már a frontvonaltól több mint 80 kilométerre levőket is támadják az ukránok. Nagyon úgy néz ki, hogy kritikus lőszerhiánnyal küzdenek az oroszok.

[nitta86]

Most épp Hararitól a Sapienst olvasom, még csak az egyharmadánál tartok, de nagyon érdekes.

Ami nagyon elgondolkoztatott, az az a rész ahol leírja, hogy nem tudjuk miért alakult ki az összes emberi kultúrában a férfiuralom, csak könnyen cáfolható elméletek vannak, de mivel majdnem mindenhol a patriarchális a default, ezért itt nem az van, mint a rasszizmusnál, hogy egy népcsoportnak csak nem volt szerencséje, hanem kell lennie valami általános egyéb oknak, csak nem tudjuk mi az.

A szerző szerint nem lehet az, hogy a férfiak erősebbek, mert a főemlősöknél meg általában a társas állatoknál, nem a legerősebb lesz a vezető szerepben, hanem a legegyüttműködőbb, és talán a férfiaknak mégis jobbak a szociális képességeik, mint a nőknek, a szerző szerint. Én ezzel nem értek egyet, szerintem más oka van, amit a könyv is említett korábban: az hogy a felegyenesedett járásmódunk miatt megerősödött a gáttájékünk, így veszélyesebb lett a szülés és egyre fejletlenebb gyerekeket hoztunk világra (hogy kiférjen a fejük), akiknek sokkal több gondoskodásra van szüksége, mint más emlősfajok utódainak. (Ez alapján az őseink több, mint 9 hónapig voltak terhesek? Ez kicsit ijesztő.)

Szóval szerintem a fejletlenebbül születő utódok, és emiatt a sokkal hosszabb és energiaigényesebb utódgondozás teszi kiszolgáltatottá a nőket, és ezért nem tudtak már az ősidőkben se az embernők olyan szövetségeket kötni egymással a férfiak ellen, mint pl. a bonobó nőstények.

Ezt az is alátámasztja, hogy akkor vannak a nők jobb helyzetben ha használhatnak fogamzásgátlást, akár ma a modernebb módszerekkel, akár a múltban amikor épp szoptathattak 4 évig hogy addig ne szülessen kistestvér és nem kényszerítették őket, hogy ennél sűrűbben szüljenek. (Nem csoda, hogy az egyházak és a diktátorok általában tiltják a fogamzásgátlást.)

Egyébként pár helyen azért vannak valódi matriarchális (és nem csak matrilineáris) társadalmak, de azok se olyan földi paradicsomok sajnos, ahogy néhányan elképzelik az ilyesmit, hanem pont olyan nyomasztók, mint a hagyományosabban patriarchális társadalmak. Csak ezekben nem a nők az apjuk, férjük tulajdonai, hanem a férfiak az anyjuké és a feleségüké. Azt nagyon érdekesnek tartom, hogy ezek a férfiak egész életükben az anyjukkal élnek, a feleségüknek csak nemzésre kellennek. Ez szerintem arra utal, hogy mégis számíthat a fizikai erőfölény és emiatt nem engedik be őket a fiatalabb nők a házukba, az anyjuk meg gyerekkorukban erősítette meg az alárendelt státuszukat, amikor még neki volt erőfölénye.

Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez ugyanolyan nyomasztó, mint a nők elnyomása és nem lehet jó így élni.

[rosszulorzott]

hontnak van ebben az egyben - mostanában - igaza, és sztem még csak nem is tahó, nem kell ennyire magas labdát adni

ha ebből az mp-jelenségből bármi jó származik, csak úgy, mint olyan katalizátor, ami ellenállásra tüzeli az embereket. kiállni a balos, humanista, progresszív értékekért akárhány százalék vakon a vesztébe menetelő/jobber-faskó többséggel szemben

a tömeg azt szereti mp-ben, hogy tömegeket szólít meg

a tömeg azt nem szereti gyurcsányban, hogy tömegeket taszít

a tömeg nem érzi magát a tömeg részének, az oknak. a tömeg kiszolgáltatva érzi magát a tömegnek, miközben tömeget alkot

vagy elkezdi inkább belelátni szeretettjébe-gyűlöltjébe az okot, ami nem ő

hogy tényleg megvált. hogy tényleg elkárhozunk vele

bármit inkább, mint hogy egynek lássa magát a tömegből, akin múlik

szörnyű érzés a tehetetlenség, hogy rajtam múlik és az istennek sem érem el. de ennél még szörnyűbb lenne mindenféle mást képzelni arra a helyre, ahol ezt érzem, ezt tudom

„Nem kell a virág, és nem kellenek a szép szavak. Nem vagyok álmodozó szűz, sem elsőbálozó, nincs felesleges időm se több. Minden esélyt megkaptatok. Ne akarjatok ti már semmit se tőlem. Nem kell a kábítás. Politikust választok, nem szeretőt."

Ezt a szöveget 29-én adtam le a patinás nyomtatott hetilapnak, amelynek felkérésére időről időre írok a közélet dolgairól. Tegnap gondoltam, kifotózok egy részletet, de a cikkem nem volt a helyén. Elfelejtettek bármikor is jelezni erről, így nem tudtam más lapnak odaadni. Aztán abban maradtunk, kiteszik online. Eleve azt kértem, hogy ne kerüljön fizetőfal mögé, a történtek után pedig már el is vártam. Úgy tűnt, átment a kérés. De nem. Őszinte leszek: nagyon dühös vagyok, nemcsak a maszatoló magyarázkodás miatt, hanem azért is, mert az elmúlt években általam írt szövegek egyik legfontosabbikának érzem. Ezért kiteszem itt, kimentem a fizetőfal rabságából a szöveget. A cikkért járó tiszteletdíjról természetesen lemondok. Szélesebb közönségnek szántam, úgyhogy most tényleg minden megosztást köszönök.

Politikust választok, nem szeretőt

Értem én, hogy fáj. Nem feltétlenül így képzeltem én sem. Álmomban magasabb volt, vállasabb, és hullámos hajú. Jobb volt a humora, higgadt, szarkasztikus. És pont azt gondolta a világról, amit én. Kézenfogva szaladtunk a virágos réten.

Csak hát ez nem egy (leány)álom, én pedig nem a szerelmet keresem. Mégcsak szeretőt sem.

Hetek óta kapom jobbról és balról, hogy szerelmes vagyok. Hogy neki bármit elnézek, hogy odavagyok érte. Pedig nem is tetszik. Látom az erényeit - a hibáit még inkább -, elismerem az eredményeit, a rátermettségét, és hogy olyasmit ajánl, amit régóta senki sem. Hogy megváltoztathatja az életem folyását, legalábbis kivezethet az alagútból, amelynek nem látszik fény a végén. Mégsem tetszik. Sajnálom. Nincs meg a kémia. Na de micsoda szerencse, hogy nem szeretőt keresek.

Mindenhol az ő arcát látom, mindenki róla beszél, akkor is, ha egészen más volt a téma. Ha akarnám sem tudnám elkerülni. Alanyi jogon is folyton szem előtt lenne, így viszont tényleg szinte csak ő van mindenütt, de nála jobbat nem mond senki. Ezért aztán akkor is ő lesz az egyetlen választásom, ha álmaimban magasabb volt, vállasabb, hullámos hajú, és a humora is jobb.

Kvintesszenciája lett a letűnt szerelmek keserű összegzéseinek. Benne, rajta keresztül mutatkozik meg mindaz, amiért régóta úgy éreztem, nincs kit választanom, az egyik ugat, a másik vakkant, de egyik se csinál semmit. Csak ígér. Most őrá ugatnak, vakkantanak, aludni sem lehet, úgy visszhangzik minden udvar a csaholástól. Tudjuk, közhely, a jeges rémülettől, félelmükben zajonganak így. Rettegnek, hogy beleszerettem. Pedig nem is.

Én csak azt vártam, hogy jöjjön valaki, aki véget vet a csaholásnak, de legalább tud vele mit kezdeni. Akinek ha mást nem, azt elhiszem, hogy legalább annyira elege van a felesleges zajongásból, mint nekem. Aki legalább úgy tesz, mintha meg akarná oldani ezt az elhúzódó migrént. Nem érdekel, hogy ajurvéda, homeopata vagy a nyugati medicinában hisz, amíg működik a gyógyítása, és én jobban lehetek. Nem akarom, hogy meggyőzzön, nem akarom, hogy elcsábítson, nem akarok vakon hinni benne. Azt akarom, hogy tegye a dolgát. És ne kelljen szeretnem, ne is akarja a szerelmemet, ne várja a rajongásomat, a kritikátlan odaadást.

Hetek óta hallgatom jobbról és balról, hogy csak szerelmes ne legyek, ő a sátán vagy annak a fattya. Nem értik, hogy nem nyílik az én szívem a szerelemre, a csábítók csukott kapukon döngetnek. Nem értik, hogy azzal nálam nem mennek semmire, ha szidják, hiszen nyitott szemmel megyek bele bármibe, már ha belemegyek. Nem értik, hogy elegem van a kérőkből, akiknek a legjobb ajánlatuk, hogy a másik még rosszabb. Nem ígérnek semmit, csak pusztulással riogatnak, ha őt - nem őket - választom.

Azt is unom, hogy hazudjanak róla. Mintha a befeketítésétől ők maguk szebbnek látszanának. Ráadásul hülyének néznek, azt pedig nagyon nem szeretem. Mindegy, ki csinálja. Nézd, a horogkeresztet véste az ajtófélfába! Én meg nézek értetlenül, hogy de hiszen az a küszöb, és nem horogkereszt, hanem hindu swastika. Hiszen még a pöttyök is ott vannak. Nincsenek, rosszul látod! Most nekünk hiszel vagy a szemednek?

Nektek higgyek? Mondanám, hogy hittem nektek eleget, de ez sosem volt igaz. Én csupán megadtam az esélyt, hogy tegyétek a dolgotokat, hogy kéretlen kérőből partnerré váljatok. De ti ezt sosem akartátok igazán. Mert az melós, ahhoz fel kell nőni, felelősséget vállalni, következményekkel szembenézni, kiállni arra a kurva szégyen(szín)padra, amikor nem teljesítettetek lófaszt sem abból, amit ígértetek vagy elhúzni a balfenéken, miután kiderült, hogy üres a közös kassza.

Azt mondtátok, együtt könnyebb, jobb lesz az élet, aztán tudjátok, mi lett? Lószar se. És akkor én adjak nektek újabb esélyt, mert a másik, akivel még nem próbáltam, biztosan rosszabb lenne? Mert ha majd most, uti-utoljára rátok bízom magam, megváltoztok? Én vagyok szerelmes, ezzel csúfoltok? Belőletek van elegem! Hiszen tönkretettétek a lányságomat, elraboltátok a legszebb éveimet. Pedig nem is tetszettetek soha. Ti sem.

Nem hiszek a nagy szerelemben, a tökéletesben még kevésbé. De bárki jobb, mint ti. Ha csak annyit megtesz értem, hogy nem néz hülyének, nekem már elég jó. Ha legalább úgy csinál, mintha érdekelnék a gondjaim, és mintha komolyan gondolná a - jónak tűnő - megoldásokat rájuk. Mintha egyáltalán érdekelné, miből van elegem. Mintha meghallana. Tudjátok, milyen szexi, ha valaki figyel rám? Még akkor is, ha csak úgy tesz.

Nem kell a virág, és nem kellenek a szép szavak. Nem vagyok álmodozó szűz, sem elsőbálozó, nincs felesleges időm se több. Minden esélyt megkaptatok. Ne akarjatok ti már semmit se tőlem. Nem kell a kábítás. Politikust választok, nem szeretőt.

Mérő Vera, Facebook

[semtituloh]

Le nookoy oknak k'íino'.

El nublado atardecer hoy.

The cloudy sunset today.

[stegal]

Még mindig csak ráfogom a kialvatlanságom.. Bár már annyi minden lehet az oka. Foghatnám a szomszéd örömlányra, a szélre, frontra, a májamra, susogó lombra, az oltásomra, a vicces választásokra. Havonta maradjon hát meg egyszer oknak a Hold felfújt pofája..

[gondolatgombolyag]

Be fogok csavarodni

Tudom, hogy elképesztően nagy önkínzás visszaolvasni az emailezéseinket, mert csak mélyebbre lök. Képtelen vagyok figyelni órán, és csak az jár a fejemben, hogy szeretném hallani a hangod.

Miközben tényleg szeretném élvezni, hogy itt vagyok. Szeretek itt lenni. Van, amikor nem gondolok rád. Például amikor a piacon világmegváltunk a kanadai barátnőmmel. Vagy piknikezünk a casa de camponál az izreali lányommal. Vagy amikor áttáncolok egy szombat éjszakát. De csak ekkor nem vagy a fejemben, és rengeteget vagyok egyedül, ahol van időm rengeteget gondolkozni rajtad. Nem akarom megbánni, hogy kijöttem. Mert sosem fogom megbánni, hogy nyelvet tanulok, országokon átívelő barátságokat szerzek, tapasztalok egy teljesen más kultúrát, és tudom, hogy otthon jobban szenvednék, de bennem van ez a rohadt mi lett volna ha, és azt érzem, hogy akkor még most is együtt lennénk.

Hogy van valami különleges fonal, ami összeköt minket, hogy nem véletlenül ragaszkodom, hogy nem véletlenül mászkálsz most konstans a fejemben, hogy ennek kell lennie valami oknak.

Szeretnék sírni. Néha szoktam, néha érzem, hogy az talán segít. De közben ugyanolyan céltalan vagyok, mint voltam, csak mostmár nem akarok kétségbeesetten értelmet adni az életemnek.

De nagyon hiányzol. És utálom, hogy nem tudok figyelni órán, hogy aludni szeretek a legjobban, mert addig sem rajtad kattogok.

És az a legrosszabb, hogy szeretlek. Nem olyan mélyen, mintha 4 évet lettünk volna együtt, nem úgy, mintha együtt nőttünk volna fel, nem úgy, mintha rajonganék érted, de minden szerelem más. Nekem pedig ez a szerelem tűnik a legigazibbnak, mégha a pokolban is kell lennem miatta.

[azurehorizoncomics]

[hun below]

We are having a little tick problem. Or rather, Dorian has a tick problem. Nobody told him that ticks like to suck the blood of magical creatures too.

*These works are considered fan arts and we will not commercialize them in any way.*

___________________________________________________________

Van egy kis kullancs problémánk. Illetve Doriannak van kullancs problémája. Senki nem mondta neki, hogy a kullancsok szívesen szívják a varázslatos lények vérét is.

*Ezek a munkák fan art-oknak minősülnek és nem fogjuk kereskedelmi forgalomba hozni őket.*

[nemesis-eris]

Gyógyír a szívnek - Második fejezet

Első fejezet: https://nemesis-eris.tumblr.com/post/658234496383139840/gy%C3%B3gy%C3%ADr-a-sz%C3%ADvnek-els%C5%91-fejezet

A klónhábórúk idején, miközben a Köztársaság orvosaként dolgozol, váratlan hírt kapsz, miszerint kineveztek téged a 99-es Klón Haderő állandó harctéri orvosának. Ezzel semmi probléma nem lett volna, azonban a csapat mesterlövésze hamar nyilvánvalóvá teszi, hogy mennyire megvet téged az első pillanattól fogva. Bár talán idővel - és némi kezeléssel - Crosshair hajlandó lesz megnyitni feléd a szívét és szeretni téged.

Fejezet tartalma röviden: Az út a csatlakozási pontig gyorsan kellemetlenné válik, amikor megprópálsz megismerkedni a klónokkal, akikkel dolgozni fogsz. Crosshair egyértelművé teszi, hogy nem áll szándékában egyhamar a barátoddá válni.

Figyelmeztetés: nincs különösebb figyelmeztetés, haborúra/csatára való utalás, Crosshair goromba, Echo igazán aranyos, hosszadalmas kibontakozás, előolvasás nincs

Párosítás: Crosshair x orvos olvasó

Szerző megjegyzése: Ebben a fejezetben sok interakció lesz a Bad Batch és az olvasó között. Annak ellenére, hogy a történet középpontjában Crosshair és az olvasó kapcsolata áll, nem akarom a többieket is mellőzni. Azt is meg akarom mutatni, hogy milyen nehézkes a kezdet. Bizton állíthatom, hogy a doki és Crosshair nem tekintik egymást barátoknak. Remélem élvezni fogod!

Egyéb megjegyzés:

A történet eredeti címe: Medicine for the Heart

Irója: @reluctant-mandalore

Fordította: én

Az író művei elérhetőek az AO3-on is. (https://archiveofourown.org/users/ReluctantMandalore) Természetesen kértem és kaptam engedélyt, tehát a fordításom abszolút jóváhagyást élvez.

A szállítóhajó fedélzetén halálos csönd uralkodott, ahogy ott álltatok a halvány fények megvilágításában. Az egyetlen hang, amit hallani lehetett, mindössze a hajó dübörgő motorja volt, illetve a felszereléseké, amit magatokkal vittetek. Mindent megtettél, hogy figyelmen kívül hagy azokat a leplezetlen pillantásokat, amelyeket a melletted álló klónok küldtek feléd. Kíváncsi tekintetük - és nyilvánvaló, de fel nem tett kérdéseik - arra késztettek, hogy még szorosabban markold a fölötted lévő kapaszkodó fogantyút.

Korábban, miután a többiek visszatértek, Hunternek lehetősége nyílt mindenkit bemutatni neked. Mindannyian meglehetősen barátságosnak tűntek – egy különc társasághoz mérten, persze – és a mesterlövész kivételével nyitottnak látszottak a veled való közös munkára. A megismerkedésetek óta azonban kínos csönd honolt a hajó belsejében és minél jobban szétterült a bizonytalanság felhője, annál jobban fokozta benned a kellemetlen és nyugtalan érzést.

Azon gondolkodtál, hogy mondanod kellene-e valamit. Esetleg beszélgetést kezdeményezhetnél velük és megpróbálhatnád jobban megismerni őket. Végül is, mostantól együtt fogsz dolgozni velük, így hát a megismerésük ésszerű dolog lenne. Amikor azonban végignéztél rajtuk, nem tudtad nem észrevenni, hogy mennyire nyugodtnak tűnnek a körülmények fényében is.

A tökéletes ellentéteid voltak ebben a pillanatban – nyugodtak és összeszedettek – mintha a csönd inkább a barátjuk lenne, semmint az ellenségük. Mindannyian tökéletesen elégedettnek tűntek az őket körülölelő némasággal és ez a látvány önmagában elégnek bizonyult ahhoz, hogy megakadályozzon téged abban, hogy bármit is mondj. Éppen ezért inkább úgy döntöttél, hogy befogod a szád és megtartod a mondandódat magadnak, nem akarva megfosztani őket az értékes idejüktől, amijük maradt, mielőtt még a küldetés hivatalosan elkezdődne.

Crosshair volt ebben a tekintetben az egyetlen különc a csoportban. Míg a többiek többnyire maguk elé meredtek, ő teljesen rád fókuszált, ahogy fenyegető testtartással állt veled szemközt. A tekintete, ahogy bámult rád miközben a fogpiszkálóját rágta, pontosan ugyanazt tükrözte, amit korábban is. Mély, barna szeme bosszúságot fejezett ki és még a legcsekélyebb pillanatra sem hagyott magadra. Mintha csak a gúnyolásod lett volna a mogorva nézése egyetlen célja.

Megpróbáltál nem tudomást venni róla, de hamarosan azon kaptad magad, hogy visszabámulsz rá. A szemed arra az egy fadarabra fókuszált, ami rendíthetetlenül vándorolt a szájában. Ugyanaz volt, mint korábban. Ugyanaz az átkozott fogpiszkáló, ami miatt eltűnődtél, hogy vajon a megszállottja-e. Egyszerre találtad bosszantónak és vonzónak. A mód, ahogy az a fogvájó hozzátett a megjelenéséhez, arra késztetett, hogy ingerülten összevond a szemöldöködet.

Ami pedig még ennél is rosszabb volt, hogy úgy tűnt gondolatolvasó, mert kiszedte a fogpiszkálót a szájából. A beszállás óta ez volt az első alkalom, amit láttál. Gúnyosan felhúzta a szemöldökét mielőtt feléd pöccintette, hogy aztán azelőtt a földre essen, hogy hozzád érhetett volna. A mozdulat hirtelensége miatt kissé elhátráltál tőle. A reakciód látványa kaján nevetést váltott ki belőle – belőled pedig egy fintort – miközben elővett egy másik vékony fadarabot az övén lévő kis tokból.

Semmi értelme nem volt annak, hogy megpróbált megijeszteni téged, és a véleményed szerint ez nem volt több, mint egy egyébként jó fogpiszkáló elpazarolása. Azonban úgy festett, hogy ő mindezzel nem törődik és az az átható pillantás, amit felé küldtél, a jelek szerint csak még jobban mulattatta. Látszott, hogy jól szórakozik, miközben téged bosszant; kötekedett és gúnyolódott, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb számára. Mindezt anélkül, hogy bemutatott, vagy mondott volna akár egy szót is. Véleményed szerint túl büszke volt hozzá. Valóban túl büszke.

- Már dolgozott korábban a harctéren az 501-esekkel. Igaz?

Annyira a mesterlövészre koncentráltál, hogy beletelt egy pillanatba mire rájöttél, hogy Echo hozzád beszél. A kérdés olyan hirtelen jött, hogy majdnem ugrottál egyet. Nem voltál benne biztos, hogy észrevette-e a meglepődést – vagy, hogy az feltűnt-e neki egyáltalán, hogy a testvére veled kötekedik - amit kiváltott belőled. Egyszerűen csak egy apró mosoly jelent meg az arcán, amikor felé fordultál. A gesztus meglehetősen kedves és megnyugtató volt, te pedig abban a pillanatban megkönnyebbültél.

- Igen, dolgoztam. – A hangodban némi meglepettség csendült, miközben a tőled telhető legjobban igyekeztél, hogy ignoráld a lövészt, aki még a korábbinál is mogorvább tekintettel nézett titeket. Nyilvánvalóan nem tetszett neki, hogy a figyelmed más felé irányult, és abban a pillanatban erősen emlékeztetett téged egy loth macskára, aki nem kapta meg a neki kijáró törődést. – Igazából jó párszor.

Echo válaszul csak hümmögött.

– Ahogy gondoltam. Tudtam, hogy ismerem valahonnan.

Általában a bázison tartózkodtál, hogy az orvosi szárnyban dolgozz, de voltak olyan esetek, amikor véletlenszerűen – és ideiglenesen – kirendeltek harctéri orvosi munkára. Ezen alkalmakkor sokszor dolgoztál együtt az 501-esekkel, azonban ez még mindig nem tűnt elég oknak arra, hogy bárkinek is ismerős legyél. Végtére is csak egy voltál a sok harctéri orvos közül és nem is voltál mindig melléjük rendelve. Legalábbis te így gondoltad. Most azonban úgy tűnt, hogy ismertebb voltál közöttük, mint eredetileg hitted.

Nem tudtad megmagyarázni, de Echo is ismerősnek tűnt neked.

- Echo is közéjük tartozott. – Magyarázta Hunter egy biccentéssel a másik férfi felé, ahogy becsatlakozott a beszélgetésbe. – Nem túl régóta van velünk.

Mindez gyorsan tisztázta a dolgot és ennek fényében hamar rájöttél, hogy miért volt olyan ismerős. Hát persze! Minden klónnak ugyanolyan az arca – és bizonyos értelemben valamennyire hasonlítottak is – de tagadhatatlan, hogy mindegyiküknek egyedülálló személyisége volt. Hiába rendelkezett mindegyikük ugyanazzal az ábrázattal, mégse volt két egyforma, és ezt hamar megtanultad, amikor velük dolgoztál.

Most már emlékeztél rá, de meglehetősen homályosan. Teljesen másképp nézett ki, mint ahogy az emlékeidben élt, de nem vett sok időt igénybe, hogy összerakd a darabokat.

Amikor utoljára láttad Echot, eléggé élénk volt és úgy tűnt kiváló formában van. Azonban most meglehetősen betegesen nézett ki – ez volt leginkább az oka, hogy alig ismerted fel – és, mint a csapat orvosa, tudtad, hogy később ennek az okát meg kell kérdezned tőle. Sajnos még nem volt lehetőséged megnézni az egészségügyi nyilvántartásukat, így az olyan dolgok, mint az egészségi állapotuk, mind ismeretlenek voltak előtted. Információk, amik nélkül nem szerettél harcba menni, de a mai nap alkalmával nem volt más választásod.

- Jah! Most már velünk ragadt! Nem igaz, pajtás? – Csatlakozott Wrecker is a beszélgetéshez, te pedig boldogságot éreztél, hogy még valaki társalog veled. Figyelted, ahogy a nagyobb klón, mielőtt felnevetett volna, a vállával durván meglökte Echoét, mire a másik férfi megbotlott és a homlokát ráncolva dörzsölte a karját.

Egy rövid pillanatra a két klón civakodni kezdett egymással, majd Wrecker kirobbanó nevetése töltötte be a helyiséget, egy másodperc alatt felváltva a csöndet. Echo csak összevonta a szemöldökét és mindet megtett, hogy megvédje magát a nagydarab ember kötekedésétől. Sajnos úgy tűnt, hogy gyorsan elveszíti ezt a harcot.

Hunter természetesen megpróbált közbeavatkozni és leállítani kettőjüket, de a kísérlet nem ért el eredményt. Úgy tűnt Techet viszont a legkevésbé sem érdekli, hogy mit csinálnak a testvérei és inkább tovább dolgozott az adattábláján. Arra jutottál, hogy később rá kell kérdezned, mert nagyon izgatottnak tűnt, amiatt amit csinált, bármi is legyen az.

Crosshair természetesen csak mogorva tekintettel nézett rád és ez volt az a pillanat, amikor rájöttél, hogy már nem is vársz tőle mást. Úgy tűnt ez az egyetlen arckifejezés, amire képes.

- Igen, Wrecker, igazad van. – Echo végül legyőzötten sóhajtott. Nyilvánvalóan rájött, hogy nem fogja megnyerni a vitát a nagyobb klónnal szemben, bár ettől függetlenül még mindig mosolygott rá. – Itt ragadtam veletek, fiúk. Milyen jó nekem, igaz?

Úgy tűnt, mintha az utolsó részt neked címezte volna egy apró és kedves mosolyt küldve feléd. Egy, az övéhez illő ragyogó mosoly jelent meg az arcodon, ahogy válaszoltál neki.

– Igen, valóban.

- Hé, hé! Ne csinálj úgy, mintha nem kedvelnél minket! – reagált Wrecker egy fintor kíséretében. – A végén még rosszat fog gondolni rólunk a doki.

Hunter vidám hümmögéssel reagált és tréfás árnyalattal a hangjában megszólalt.

– Igen, Echo, ne akard elijeszteni az új harctéri dokinkat.

- Talán ezúttal jó lenne elijeszteni. – morogta Crosshair, de látszólag mindössze ahhoz elég hangosan, hogy te halld. A szúrós tekintet, amivel rád bámult, hamar egyértelművé tette, hogy kizárólag neked címezte. Szinte sértetten meredt rád. Talán az bosszantotta fel ennyire, hogy a testvérei ilyen hamar megkedveltek téged. Ha nem tartottad volna gorombának, akkor valószínűleg nagyon aranyosnak mondtad volna az arckifejezését.

- Sajnos ennél több kell ahhoz, hogy megijesszen. – Válaszoltad leginkább a mesterlövésznek címezve, bár úgy tűnt, hogy egyébként is csak egyedül ő hallotta.

A többiek eközben egymással beszélgettek és hirtelen úgy érezted, hogy nem tartozol ide. Wrecker még mindig úgy piszkálta Echot, mintha nem lenne holnap. Hunter Techel kezdte el megbeszélni a küldetés részleteit, azonban onnan ahol álltál, hiába próbáltad, nem sokat értettél belőle. Annál több információt vesztettél el, minél jobban igyekeztél odafigyelni.

Crosshair láthatóan észrevette az igyekezetedet, hogy megtaláld a helyed közöttük – persze, hogy feltűnt neki - és ahelyett, hogy segített volna, csak lesajnálóan horkantott egyet. A vigyor árnyéka, ami az arcán ült, csak még nyilvánvalóbban elhatárolt tőlük. Legalább most már tudtad, hogy más arckifejezésre is képes, bár a legkevésbé sem nevezted volna rendes mosolynak.

- Jó volt hozzánk. – Folytatta Echo a beszélgetést, miután sikerült elérnie, hogy Wrecker egy pillanatra békén hagyja, bár még mindig vetett pár éles pillantást a nagyobb férfira, mivel az még mindig megbökte párszor az oldalát. – Emlékszem, Kix nem tudta abbahagyni az áradozást és Fives is úgy gondolta, hogy maga a legkedvesebb.

Ahogy beszélt, nem tudtad nem hallani a szomorúságot a hangjában. Különösen Fives említésekor. Fájt a szíved miatta és azon tűnődtél, mi történhetett pontosan, ami miatt ilyen lehangoltnak tűnt, de nem kérdezted meg tőle, mivel úgy érezted, hogy nincs jogod hozzá.

- Sose gondoltam, hogy ilyen mély benyomást hagytam.

- Pedig tette! Akár hiszi, akár nem. A többiek is nagyon kedvelték az 501-esek közül. – mondta, miközben az arcán felragyogott egy mosoly, ahogy a testvéreiről beszélt, bár a következő szavakat már csak félénken tette hozzá. – És persze… én is. Mindig is úgy gondoltam, hogy csodálatos.

- Ebben az esetben bóknak veszem. – Rámosolyogtál és ő visszavigyorgott rád.

- Jól teszi! Maga csodálatos, doktor. – Válaszolta izgatottan, és nem lehetett nem észrevenni, hogy Echo mennyire szeret beszélni, amikor lehetősége nyílik rá. - Hogy őszinte legyek, néhányunk annyira kedvelte, hogy megpróbáltuk meggyőzni Rex kapitányt, hogy kérje meg magát, hogy végleg maradjon velünk.

Felkuncogtál és Echo csöndesen csatlakozott hozzád.

– Ez tényleg nagyon kedves volt maguktól, fiúk. Megtisztelő. Igazán.

A gondolat persze kedves volt, és rájöttél, hogy nincs szíved elmondani neki, hogyha Rex kapitány úgy tesz, ahogy kívánták, akkor valószínűleg elutasítottad volna a kérést. Az igazat megvallva nem bántad, hogy időnként harctéri orvosként is dolgoznod kell, de sokkal jobban szerettél az orvosi osztályokon dolgozni, a bázison.

Természetesen most egy időre a 99-es Klón Haderő harctéri orvosa lettél és csak másodlagosan tevékenykedhetsz a bázison, mivel a dolgok egyértelműen megváltoztak. Bár valójában nem igazán volt választási lehetőséged a kérdésben.

- Rex kapitánnyal és az embereivel mindig öröm együtt dolgozni. - folytattad egy pillanat múlva tiszta szívből. Végül is igaz volt; az 501-esekkel dolgozni olykor félelmetes volt, de mindig könnyű. Jó katonák voltak és jó emberek. - Örülök, hogy újra együtt dolgozhatok eggyel közülük.

Echo határozottan meglepődött azon, amit mondtál és szégyenlősen elfordult. Újabb apró mosoly jelent meg az ajkán és igyekezett a korábbi hangon válaszolni.

- Oh nem, enyém a megtiszteltetés, doktor...

- Echo, hagyd már abba a flörtölést a dokival. - a mesterlövész jeges hangja éles pengeként vágta ketté a beszélgetést. A megszólított mosolya rögtön lehervadt a mondat hallatán és a többieket is arra késztette, hogy felé forduljanak. Amikor láttad Echo arcáról eltűnni a mosolyt és helyette azt, hogy összeráncolja a homlokát, fellobbant benned a harag. A heves pillantás, amit a mesterlövész felé küldtél leginkább haragról árulkodott, bár úgy tűnt, mindez a legkevésbé sem gyakorolt rá hatást. - Ez egyszerűen gyomorforgató, és ha tovább kell hallgatnom, vissza fog jönni a reggelim.

- Oh, ho, ho! Crosshair, úgy gondolod, hogy Echonak tetszik a doktor? - Wrecker szélesen elvigyorodott, majd felnevetett, ami Echot arra késztette, hogy rémült döbbenettel nézzen rá, majd felé fordulva igyekezzen megvédeni magát, hogy ő mindössze csak barátságos próbált lenni. Ez viszont a legkevésbé sem tántorította el a másik férfit a kötekedéstől. - Ne hibáztasd magad, amiért flörtölsz vele, Echo. A doktor nagyon csinos.

Érezted, ahogy az arcodat elöntő pír égeti a bőröd a nagydarab ember szavai hallatán és gyorsan elfordítottad a fejed, de még éppen láttad, ahogy Wrecker tekintete végigsiklik rajtad. Csak egy pillanat volt és másodperceken belül vissza is fordult Echo felé, hogy tovább piszkálja. Eleinte azt hitted mindezt csak képzelődted, amikor újra ránéztél, azonban a mesterlövész homlokán megjelenő mély ráncok csak megerősítettek abban, hogy mindketten ugyanazt láttátok. A tekintetében megjelenő undor csak még fojtogatóbbá tette a szégyent, amit el kellett viselned.

Ugyanakkor be kellett ismerned magadnak, vicces volt látni, hogy a mogorva férfi ennyire elborzadt. Megszolgálta azzal, ahogyan viselkedett veled, és amit a testvéreinek mondott.

- Nem flörtölök!

- Valóban ezt mondtad. - tette hozzá Tech hirtelen, miközben megigazította a védőszemüvegét. - Nincs ebben semmi szégyellnivaló, Echo. A flört egy természetes válasz arra, amikor olyan személy társaságában vagy, akit vonzónak találsz.

- Ugh… Tech, ne bíztasd! – zúgolódott Crosshair.

Tech zavartan billentette félre a fejét a másik megjegyzésére. Összevonta a szemöldökét miközben szemügyre vette a mesterlövészt. Úgy tűnt azon a véleményen van, hogy valami nincs rendben vele, de őszintén szólva, ezt te is meg tudta volna mondani neki.

- Mondtam, hogy nem flörtölök vele! - vágott közbe Echo ismét. Indulatosan nézett a többiekre és nem hagyott nekik lehetőséget a védekezésre a szavaival szemben. - Csak beszélgetést kezdeményeztem, mivel láthatóan ez egyikőtöknek sem állt szándékában.

A többiek majdhogynem meglepetten néztek rá, de a bűntudatot, ami a vonásaikon megjelent, nem lehetett letagadni. Láthatóan Huntert viselte meg a dolog a leginkább. A válla kissé előreesett, ahogy elfordult, hogy másfelé nézzen. Crosshair ugyanakkor közömbösnek látszott. Nyilvánvalóan nem sokat törődött az érzéseiddel. Ezt egészen eddig is tökéletesen nyilvánvalóvá tette.

- Akárhogy is, de hagyd abban, mert mint mondtam, inkább nem szeretném üres gyomorral teljesíteni a küldetést. - nézett rá gúnyosan a mesterlövész, miközben erősen ráharapott a szájában lévő fogpiszkálóra.

- Mégis mi a fene ütött ma beléd? - kérdezte hirtelen Echo, és hallottad, hogy a háttérben Tech is egyetért. A nyílt ellentámadás meglepte Crosshairt egy pillanatra, mivel készületlenül érte a többiek vádja. - Durvább és mogorvább voltál ma, mint általában. Amióta megismertük a dokit, igazi bunkó vagy.

- Crosshair! Echo! - Hunter hangja a levegőbe hasított. Az utasításból jól kihalattszó szigor érezhetően ott volt a kis helyiség levegőjében. - Elég volt! Befejezni! Most!

A felszólításra mindketten elhallgattak. Echo gyorsan másfelé nézett, miközben Crosshair csak komoran bámult tovább. Végül azonban egyikük sem mondott semmit. Mindketten úgy döntöttek, hogy csöndben maradnak, Huner pedig bocsánatkérően rád mosolygott.

- Elnézést a korábbiért. – szólt egyszerűen, miközben figyelmeztető pillantást vetett Crosshairre, aki úgy tűnt mondani akar valamit. A tekintetéből egyértelműen kiolvasható volt az utasítás, hogy maradjon csöndben. - Nem fogok hazudni, néha kissé problémásak vagyunk.

- Minden rendben, Hunter.

Igazából nem volt.

Crosshair még mindig úgy meredt rád, mintha te lennél a legrosszabb dolog, ami valaha is keresztezte az útját, és most már Echo is alig fordult feléd, köszönhetően a mesterlövész megjegyzéseinek. Valójában ő volt az egyetlen, aki megpróbált téged bevonni a csapatba, most azonban túlságosan lehangoltnak tűnt ahhoz, hogy bárkihez is hozzászóljon. Szinte olyan volt, mintha a mogorva klón az egészet ellened tette volna. A gúnyos vigyora és barátságtalan megjegyzései tökéletes módja voltak annak, hogy egyértelművé tegye, hogy nem lát szívesen maguk között.

Crosshair nem akarta, hogy ott légy és ez a napnál is világosabb volt.

Tehát nem. Nem volt rendben, de őszintén megvallva nem volt szíved ezt megmondani Hunternek. Úgy tűnt, örül, hogy pillanatnyilag nincs vita. Meglehetősen fáradtnak látszott, és ez elhitette veled, hogy az ilyen harcok elcsendesítése mindennapos számára. Szegény őrmester valóban úgy nézett ki, mint akire már ráférne egy kis pihenés.

A csönd ismét körbeölelt titeket. Még Wrecker sem csinált nagy zajt, ahogy azzal kezdte szórakoztatni magát, hogy a szállítóhajó mellett elsuhanó tájat figyeli. Bár időnként megfordult, hogy megkérdezzen Techtől egy-egy dolgot arról, amit odakint látott. Ettől eltekintve azonban senki nem beszélt. Nyomasztó lett a légkör, ahogy a sötétben álltatok.

- Szóval... Általában az egyik orvosi osztályon állomásozik, igaz? - Ezúttal Hunter szólított meg, bár láthatóan kínosnak érezte az egész szituációt. Eltűnődtél, hogy vajon Echo utolsó megjegyzése késztette-e arra, hogy társalgást kezdeményezzen veled. Bár az sem kizárt, hogy csak azt próbálja felmérni, hogy mennyi tapasztalatod van a csataterek esetében. - Hallottam, hogy nem sűrűn dolgozott harctéri orvosként.

Összeráncoltad a szemöldöködet és vállat vontál. Nem volt értelme hazudni, végtére is igaz volt. Valóban nem dolgoztál túl gyakran harctéri orvosként. - Jól hallotta, őrmester. Hacsak nincs szükség további orvosokra bizonyos küldetésekhez, akkor általában az egyik bázison maradtam dolgozni.

- Oh, milyen kedves. - csikorogta Crosshair, mielőtt Hunter újra megakadályozhatta volna. Egyértelmű nemtetszéssel rágta az új fogpiszkálóját. - Természetesen az összes orvos közül pont azt kellett megkapnunk, aki alig látott harcteret. Látod? Mondtam, hogy ott kellett volna őt hagynunk, Hunter.

- Crosshair…

- Valójában rengeteg konfliktust láttam. Túl sokat is, ha engem kérdez. - vágtál közbe, mielőtt még Hunter letromfolhatta volna a mesterlövészt. Elfordítottad a tekintetedet, ahogyan az előző csaták emlékei hirtelen megjelentek előtted, de aztán gyorsan összeszedted magad és újra egyenesen a férfire néztél és érezted, hogy megint ébredezni kezd benned a harag. - Azt hittem a korábbi beszélgetésem Echoval egyértelművé tette ezt, mielőtt olyan durván félbeszakította.

Echo halk nevetést hallatott, amit hamar igyekezett köhögésnek álcázni. Crosshair egy gyors pillantást vetett rá, mielőtt ismét rád meredt volna. Ezúttal nem hátráltál meg. Úgy döntöttél, hogy kitartasz, ahogy korábban tetted a hangárban. Nem voltál hajlandó hagyni, hogy győzzön. Sose hagynád, hogy nyerjen.

- Oh, ho, ho! A doki tapasztalt egy s mást! - Wrecker hangosan felnevetett. - Jobb lesz, ha vigyázol, Crosshair, mert úgy tűnik, hogy ellenfeledre akadtál!

- Kétlem. – morogta a megszólított.

- Nem kell miattam aggódniuk, amikor kimegyünk. - Úgy döntöttél, hogy nem vagy hajlandó tovább foglalkozni a mesterlövésszel. Valami, amit csak sejtettél, hogy mi, csak még inkább irritálta őt. - A hozzám hasonló beosztásban lévő valamennyi egészségügyi személyzetnek alapvető terepismeretekkel kell rendelkeznie. Gyakran tartunk emlékezet frissítő tréningeket.

- Várjon, akkor... most innentől tényleg mellénk van rendelve? - vágott közbe Wrecker ismételten, mielőtt Hunter folytathatta volna a beszélgetést. A közbeszólás miatt összeráncolta a szemöldökét és sóhajtott egyet, bár a nagydarab férfinak ez fel sem tűnt. Mindez megmosolyogtatott téged egy kicsit.

Szegény őrmesternek valóban szüksége volt egy kis szünetre.

- Mit gondolsz, mégis mit értettek az alatt, hogy kaptunk egy saját harctéri dokit, Wrecker? - Crosshair megforgatta a szemét, és egy kicsit erősebben harapott rá a fogpiszkálójára. - A nyakunkban maradt. Persze csak ha nem történik vele valami.

- Igen, jórészt magukkal leszek, Wrecker. - mondtad, miközben úgy döntöttél, hogy figyelmen kívül hagyod a mesterlövész utolsó, baljós megjegyzését. Az igazat megvallva kevesebb, mint egy órát töltöttél vele és máris az idegeidre ment, és lehet, hogy a végén harapósabb leszel, mint tervezted. - Elmegyek minden küldetésre, amire megkérnek, és ha nem magukkal dolgozom, akkor folytatni fogom a kötelezettségeimet az orvosi bázison.

- Oh, vaó! - mondta Wrecker ámulattal az arcán. A szeme tágra nyílt és úgy csillogott, ahogy még előtte senkié. - Hallod ezt? Saját orvosunk van!

- Ezt megelőzően sose volt velünk saját harctéri orvos. Általában ideiglenes személyzetet kaptunk, vagy magunk mentünk el az orvosi szárnyba. Vagy ez, vagy Tech elintézi. - biccentett Hunter Tech felé, miközben beszélt.

Tech egészen eddig, tehát az út nagy részében csöndben maradt, kivéve, amikor tett pár megjegyzést, miközben babrált valamit az adattábláján. Úgy tűnt a körülötte folyó beszélgetés nem tart számot az érdeklődésére, sőt, mintha inkább csak unalmasnak találta volna. Elgondolkodtatott, hogy vajon ez azért van, mert nem akart társalogni, vagy egyszerűen csak a témáknak volt köszönhető. Azt gyanítottad inkább az utóbbi.

- Oh, igen, ez igaz. Természetesen sose bántam. - Tech egy pillanatra fölnézett az eszközéről, amelyen dolgozott és rád mosolygott. - Örülök, hogy valaki más fog foglalkozni ezzel a feladattal, mert ezáltal, több időm jut munkálkodni az olyan dolgokon, mint ez.

- Min dolgozik?

- Oh, egek! Miért kellett megkérdeznie? - Crosshair ingerülten sóhajtott, és a többiek gyors körbepillantása azonnal az értésedre adta, hogy hasonlóképp éreznek. Még Echon homlokán is apró ráncok jelentek meg a kérdéstől.

- Örülök, hogy megkérdezte! - fogott bele Tech, mielőtt a mesterlövésznek lehetősége lett volna bármi többet mondani. - Mint látja, megpróbálom befejezni ezeket a számításokat, ezáltal meg tudom határozni...

Néhány másodperc alatt teljesen elvesztél Technek az új projektjével kapcsolatos magyarázatában. Időnkén bólogattál és mindent megtettél annak érdekében, hogy mindent megérts, miközben a férfi a nyakadba zúdította az összes ezzel kapcsolatos információt. Nehéz volt összpontosítani attól a szúrós pillantástól, amivel a mesterlövész fixírozott téged, de végül valahogy mégiscsak sikerült.

Kiderült, hogy Tech órákig képes beszélni, ha lehetőséget kap rá. Mindössze csak a megfelelő témára volt szüksége hozzá. Persze, nem mintha annyira bántad volna. Jó volt látni, hogy ennyire érdekli őt az, amiről éppen mesélt neked. Az izgatottság, ahogy elmagyarázta és megmutatta neked a számításait csak még inkább mosolyogásra ösztönzött.

- Nem sokat értett meg belőle, igaz? - kérdezte végül Tech, miután a magyarázata végére ért. Kissé összeráncolta a szemöldökét, ahogy rád nézett, majd újra a készülékre, amin ezt megelőzően a számításait végezte. Látszott, hogy nem dühös rád, amit a motyogása is igazolt, hogy esetleg rosszul magyarázott.

- Oh. Ah... Nem, nem igazán. - ismerted be, de igyekeztél kedvesen mosolyogni rá. - De ennek ellenére is ��rdekesnek találtam.

Tech erre gyengéden visszamosolygott és úgy tűnt, hogy szándékában állt volna válaszolni neked, amit azonban egy Crosshair felől érkező zaj akadályozott meg. A hang majdnem nevetésnek tűnt, de csak majdnem. Ezt hallva és a gúnyos pillantástól, amit feléd küldött, ráncba szaladt a homlokod. - Ő csak egy orvos, Tech. Mit vártál?

- Valószínűleg többet értettem belőle, mint maga! - Csattantál föl. Az ingerültség, amit a mesterlövész viselkedése váltott ki belőled, egyre csak nőtt. - Ha ilyen okos, miért nem magyarázza el, hogy miről beszélt?

- Éppen nem figyeltem. - hajolt közelebb hozzád teljes nyugalommal. A mozdulat egy egyértelmű kihívás volt feléd, amit teljes mértékben el akartál fogadni.

- Ohh, annyira el volt foglalva. Egyébként is, mégis mi baja van velem? - Éles tekintettel meredtél rá, ahogy te is felé hajoltál. - Egy órája sincs, hogy találkoztunk és mégis egész úton engem kóstolgat!

Ez volt az első alkalom, amikor láttad, hogy a férfi arcán megjelenik egy széles vigyor. Bár ez egy meglehetősen ijesztő vigyor volt. Egy olyan, amitől csak még jobban elkapott az indulat.

- Kóstolgatom? Ne tartsa magát ennyire különlegesnek, doki. Maga csak egy...

- Rendben, akkor ezt mindketten most hagyjátok abba. De azonnal! - Szakított félbe titeket kemény hangon Hunter, mielőtt még a mesterlövész befejezhette volna a sértést. A szigorú tekintet, amelyet Crosshair és feléd intézett, egyértelmű figyelmeztetés volt, hogy fejezzétek be a viszálykodást, majd ellenőrizte a csukló kommunikátorát. Úgy tűnt, hogy a másik klónnak még sok mondanivalója lett volna és te is csalódott voltál, amiért rendre lettetek utasítva. Nem mintha azt szeretted volna, hogy a lövész durva legyen veled. - Közeledünk a leszállási ponthoz. Készüljetek a landolásra.

Az őrmester szava hallatán mindenki felvette a holmiját. A válladra vetetted az orvosi táskádat, és gyanakodva figyelted a szemed sarkából a mesterlövészt, ahogy felemeli a puskáját. A legkevésbé sem bíztál benne, és miután észrevette, hogy őt nézed, ismét felvonta a szemöldökét. Mintha ki akarta volna provokálni, hogy mondj valamit, de nem voltál hajlandó ezt a szívességet megtenni.

Amikor leszálltatok, Hunter intett, hogy kövesd, mielőtt kiszállt volna a hajóból Techel.

- Rendben, menjünk, és legyünk gyorsak.

- Legközelebb ne provokálja ki, hogy ilyet csináljon, doki. - mondta Crosshair a pillanatokkal korábban kiszálló Hunterre célozva, miközben elment melletted. Kivette a fogpiszkálót a szájából és a földre pöckölte, mielőtt föltette volna a sisakját. - Szeretném, ha nem szakadna ki a dobhártyám.

- Meglep, hogy van bármi, amit szeret. - motyogtad az orrod alatt.

A mesterlövész azonban tisztán hallotta a megjegyzésedet, mivel egy pillanatra megállt. Szerencsére - vagy nem - egy szót sem szólt. Mindössze annyit tett, hogy a leggyilkosabb pillantást vetette rád a válla fölött, amit életedben láttál, mielőtt még a fejébe húzta volna a sisakot és elindult volna, hogy csatlakozzon az őrmesterhez, aki épp a küldetés részletiről készült tájékoztatást adni.

Bizton állíthattad, hogy Crosshair gyűlöl téged. Hogy miért? Ebben nem voltál biztos, de az igazat megvallva nem is akartad tudni.

- Ne hagyja, hogy felzaklassa. Általában mindig ilyen. - mondta Echo, miközben megnyugtatóan megveregette a vállad. - Még velünk is.

- Hogy mi? A nap huszonnégy órájában morcos?

Echo úgy nézett ki, mintha nevetne ezen, és még Wrecker is csatlakozott, miközben elment mellettetek.

- Ha, ha, ha! Doki, egyre jobban kedvelem magát. Szerintem nagyszerűen be fog illeszkedni!

- Sajnálatos módon. - mondta Echo miközben mindketten egyszerre szálltatok ki a hajóból. Lehet, hogy végül tényleg össze tudsz barátkozni valakivel. - Ne aggódjon, majd megszokja.

A férfi szavaitól csak még jobban összeráncoltad a homlokod és a tőled telhető legjobban igyekeztél, hogy ne foglalkozz túl sokat a híres mesterlövésszel való keserű tapasztalatoddal. Mindketten elindultatok, hogy csatlakozzatok a többiekhez, miközben Hunter belekezdett a magyarázatba, hogy pontosan mire is készültök.

A 99-es Klón Haderő mellé való beosztásoddal kapcsolatos bizonytalanságod egészen addig nem tört elő, amíg meg nem érezted a férfi tekintetét magadon, immáron sokadjára aznap. A súlyát még úgy is érezted, hogy a sisakja eltakarta a szemét. Egyértelmű lett, hogy nem adja fel egykönnyen a dolgokat, pedig éppen felsóhajtottál volna a megkönnyebbüléstől, gondolván, hogy már nem kell foglalkoznod vele a hátralévő időben.

Hosszú lesz ez a küldetés, és a megbízatás még hosszabb.

[dikasadgirl]

Okok. Mindennek van oka, és minden oknak van egy hordozója. Egy személy aki azt az okot segített valahogy előidézni, valami okból. És a sok ok kiad egy mégnagyobb okot, egy okot ami meghatározta azt az okot ami miatt ez a dolog megtörtént. Az okok szörnyűek....