#nem érek semmit

[csakhagyjmeghalni]

A fontossági sorrended végén én szerepelek.

Az én sorrendemben te vagy az első.

Ez a különbség közöttünk.

[nam00n]

meglehet, hogy az írásaim nem érnek semmit, de akkor egészen bizonyos és kétségtelen, hogy én magam sem érek semmit

— franz kafka, 1912.11.05.

[georgina-2003]

Míg én erőmön felül küzdöttem a kapcsolatunkért vívott csatában, hogy vajon Te leszel e a jövőm.

Addig, Te el voltál azzal foglalva hogy jobb ha nélkülem mész tovább csak ennek jelét nem adtad marasztaltál, míg közben a közelemben se szerettél volna lenni.

Elhitetted velem, hogy semmit se érek, majd nélküled nem is akartam létezni.

Reményt adtál hogy jobb lesz és, hogy újra boldogok leszünk, majd az érzéseimen végigsétáltál.

Mutattad hogy szeretsz mások előtt, majd ketten a négy fal között újra meghűlt köztünk a levegő.

Így lettünk mi egymás mellett idegenek.

[utolso-gondolatod]

Azt mondtad: “felkérdezlek”

~Mostmár nem kérdezek semmit.

Azt mondtad: “nem elég, hogy néha visszaírok már melóban is?”

~Mostmár nem fogok rád írni ha dolgozol, és akkor sem, ha én dolgozok.

Azt mondtad: “szeretnél egyedül is lenni, és azt csinálni amit akarsz.”

~Mostmár nem fogok haza sietni, hogy előbb érjek haza, és kaját csináljak neked, vagy csak, hogy ne kelljen felhívni, hogy mikor érek már haza.

Meglátjuk, hogy így jobb lesz-e neked, ha teljesítem a kéréseidet, de egyet jegyezz meg, az az ember már nem én leszek, hanem egy megváltoztatott énem…

[buzaviragoslany]

Most vagyok a legmélyebben.

Melyből kimászni,

Már nem akarok sehogyan sem.

Hol hallani nem akarok, sem érezni.

Szeretném az end-et, és a semmiben lenni,

Hol nem lennék útban senkinek sem,

Hisz úgy se érek én semmit,

Még azt a parányi fikarcnyit sem.

Gyűlölöm, hogy minden nap eszembe jut,

Mint lélekbe zárt börtön,

Melyet nem ért, s nem sejt senki,

Ez olyan lassan, mint egy ösztön.

Ösztön, így hasad a gondolat,

S emlék a tudatba,

Bár valaki valaha értené, mi marhat,

S mi tép szét abba a kútba.

[banatostenger]

“Nem érdekel, érdekel, mindent megkapok, semmit nem érek el.„

[tukrok-eneke]

Megfelelési kényszer

Olyan sokszor éreztem úgy, hogy semmit sem érek, csak azért, mert nem feleltem meg valamelyik elvárásnak.

[szottesfolditanyak]

"Gonosz öröm

Egy harmincas nő érkezett és azt mondta: „Nem gondolom, hogy látni akar." Mire én: „Ez az ön feltevése, de kívánja hallani az enyémet?" 

„Nos, én nem nagyon szolgálok rá az ön figyelmére, doktor. Hatéves koromban az apám szexuálisan molesztált, és attól kezdve, egészen 17 éves koromig szexuális tárgyként használt, rendszeresen, hetente többször is. És minden alkalommal úgy tette, hogy szinte belefagytam a rémületbe. Szennyesnek, alsóbbrendűnek, alkalmatlannak, szégyenletesnek éreztem magamat.

Tizenhét évesen már elég erős lettem, hogy elszökjek tőle. Átküzdöttem magam a középiskola maradékán, remélve, hogy attól megjön az önbecsülésem, de nem. Akkor úgy gondoltam, egy főiskolai végzettség majd helyre tesz. Végigküzdöttem magam a főiskolán, de nem segített a szégyenen és a kisebbségi érzéseimen. Ez rettenetes csalódás volt. Elterveztem, hogy szerzek egy doktorit, attól biztosan tisztelni fogom magamat, de nem. Nem ért semmit. Aztán végül feladtam, és közönséges prostituált lettem egy férfi mellett. Felajánlotta, hogy éljek vele. És mivel enni kell, és menedékre is szükség van, így hát beleegyeztem. De a szex szörnyű tapasztalat volt. Nekem a pénisz egy kemény, fenyegető valami. Emiatt szorongtam és teljesen passzív maradtam. Fájdalmas és rémes volt. Végül ez az ember belefáradt, én meg elkezdtem egy másikkal élni. De pontosan ugyanaz történt. Most itt vagyok. Egy darab rongynak érzem magam. Egy merev pénisztől tönkremegyek, teljesen gyenge és gyámoltalan leszek. Akkor vagyok boldog, amikor a férfi befejezi. De élnem kell. Ruházkodnom kell, tető kell a fejem fölé, de lényegében nem érek semmi mást."

Így feleltem: „Ez egy boldogtalan történet — de a legboldogtalanabb része az, hogy ön ostoba! Elmondja nekem, mennyire fél egy merev, egyenes, kemény pénisztől — ez ostobaság! Tudja, hogy önnek vaginája van, jól tudja. A vagina képes befogadni a legnagyobb, legkeményebb péniszt is, és pillanatok alatt petyhüdt, gyámoltalan szervvé változtatja. És az ön vaginája megkaphatja azt a gonosz örömöt, hogy a durva péniszt gyámoltalan tárggyá kicsinyíti." 

A szövegemtől fantasztikus változást láttam a mimikáján. Azt mondta: „Most visszamegyek Los Angelesbe. Találkozhatunk egy hónapon belül?" „Biztosan." Egy hónapon belül jelentkezett és elmondta, „Önnek teljesen igaza van. Lefeküdtem egy férfival, és részem volt abban a gonosz örömben, hogy a tehetetlenségig legyengítettem a farkát. Nem tartott sokáig és élveztem. És kipróbáltam egy másik pasast is. Az eredmény ugyanaz. És még egy másikat. És élveztem. Most nekiállok letenni a doktorit, és azután kivárom, hogy találjak egy embert, akivel én akarok élni." 

Azzal, hogy ostobának neveztem, igazán megragadtam a figyelmét. Majd amikor azt mondtam, „gonosz öröm". Neheztelt a férfiakra, de én azt a szót használtam, „öröm"."

E L Rossi, S Rosen - Milton H Erickson élete és tanító történetei

[egy-lany-blogja]

Már nem az vagyok, aki voltam. Nem vagyok hajlandó mindent megtenni olyanokért, akik semmit nem tennének meg értem, mert tudom mennyit érek. Lehet kevés, lehet nem a legtöbb, de érek. Megtanultam, hogy nem leszek B terv, sem opció. Egyetlen leszek. Mert az vagyok. Egyetlen. Ha kell csak magamnak, de opció sosem. Megtanultam, hogy ugyanazt adjam, amit kapok, ha ez kevés, ha rossz, ne feledd, tükröd vagyok. Egyetlen és színtelen, de játszani nem fogok. Nem fogok a szemedbe nevetni, ha ordítani vágyok, és kimondom amit gondolok. Tetszik vagy sem, ez lettem. És nem érdekel mit gondolsz majd rólam, mert a Te gondolatod nem én vagyok. Belőled árad és feléd halad, a tiéd és nem én kapom. Nehezen kapsz bizalmat és ha eljátszod, többé nincs ajtó felém. Nincs ingyen ölelés és ha kell, a búcsú sem lesz lassú, légy bárki és nekem bárkim. Esélyed egy van. És nem, nem fogom magam ostorozni a döntéseim miatt, mert mindig van választás. Számomra is. Többé nem magyarázkodom, csak megyek és teszem, amiben hiszek, enyém a döntés és enyém a felelősség. Nem az leszek, akinek látni akarsz, mert számomra fontosabb, akivé lettem. Nem tökéletes? Pont nem érdekel. Lettem, szeretem és vállalom.

(Todorovits Rea)

[csacskamacskamocska]

Silent Treatment

Bármilyen egészséges embernek szüksége lehet rá, hogy időnként elvonuljon, összeszedje a gondolatait, de ad absurdum még az is előfordulhat, velem például előfordul, hogy az ember egyszerűen lebénul, és nem találja a kiutat. Nem tud megszólalni, nem tud kommunikálni. Nos, a narcisztikus nem így tesz, amikor a csenddel verést alkalmazza, az ő számára ez nem egy egészséges megküzdés része, hanem az ő rejtett üzenete az, hogy „nem vagy hozzám méltó. megvetlek, büntetést érdemelsz. nem tetszik nekem ez a stílus. Nem tetszik, amit megengedsz magadnak”. Ami persze mindaddig összetöri az áldozatot, amíg az rá nem talál a saját válaszaira, a saját erejére és a valós értékeire, amik függetlenek a narcisztikus visszaigazolásától.

Minap mesélte a főnököm, hogy a felesége néha napokig nem szól hozzá, és az milyen pokoli. Nyilván egy intim kapcsolatban az a fajta érzelmi kontroll és erőszak, hogy a jóérzésed, a jó közérzeted (hogy béke van, szeretve vagy, okés vagy) tőlem függ és én most ezt egy időre megvonom tőled, nagyon durva agresszió. A távolodás-közeledés amúgy tök normális minden kapcsolatban, ami még él. A személyes megélésünknek, hogy most épp közel érezzük a másikat vagy távol, vagy közel érezzük magunkat a másikhoz vagy távol, ezeknek kábé semmi köze nincs a valósághoz (sajnos a valóság áll leginkább az utunkban :D), ezek teljesen szubjektív megélések.

Mit mondana a narcisztikus, ha szembesítenénk a cselekedetével? Uh, ez szerintem izgalmas kérdéseket vet fel.

Mert azt mondaná: Én nem csináltam semmit! Elfoglalt vagyok, nem érek rá! Mindenkivel előfordulhat, vannak tényleg leterhelt időszakok az életben, van, amikor a belünket húzzuk és örülünk, ha aludni van időnk. Csakhogy, az egészséges embereknek a kapcsolattartás nem teher, hanem menedék. Ha van, akivel el lehet tölteni ötpercnyi vidám időt vagy csak a vállának támaszkodva szusszanni egyet, akkor megtesszük. Persze van, aki csak begörcsölve, bemerevedve tud teljesíteni, szóval idetenném, hogy legtöbbször így cselekszenek az emberek. Meg azt is figyelembe kell venni – ezt az adatot imádom, nagyon hasznos! – hogy a nők és a férfiak beszélgetési igényének aránya 7:3. Ha egy féri kibeszélgette a maga hatezer szavát napközben a munkahelyén vagy egy levelezőtárssal, akkor neki a feleségére vagy egy másik barátjára már nem jut egy se. A nők napi több mint kétszeres igényéből bőven jut a már kimerült férfira, aki már nem akar beszélgetni, nincs rá igénye. :D Nade vissza az erőszakhoz, a csenddel veréshez.

Azt, hogy az elhanyagolás, a mellőzés, a nem válaszolás mennyire számonkérhető egy kapcsolatban, az nyilván a kapcsolat minőségétől meg a benne levők személyiségétől függ. Ha valakivel naponta beszélsz, aztán valahogy elcsendesedik a dolog, kimerült a beszélgetés, átmenetileg nincs közös téma, az nem csenddel verés, az nem agresszió, az tök normális. Ahogy az is normális, ha jelzed, hogy láttam, olvastam, bocsi most el vagyok foglalva. Kommunikáció.

Picit necces, ha egyértelmű, hogy rád nincs ideje a másiknak, de amúgy trécsel mindenkivel, de még nekem is vannak olyan beszélgetéseim, amire több időt szeretnék szánni egy odavetett reblognál, inkább halasztom. Pl mert tudom, hogy majd gondolkodni kell közben :D Szóval van felmentésből egy csokorravaló, bátran lehet használni, az önámítás kellemes dolog. Akár az alkohol.

Szóval a csenddel veréssel nem csak maga a tény problémás, hogy szándékos agresszió, hanem az is, hogy nehéz megfogni és szinte lehetetlenség rámutatni, hogy most éppen ez történik.

Anyám, aki okleveles narcisztikus volt és a csenddelverés nagy mestere, mert képes volt több mint egy órát várakoztatni, beszélgetni közben tök érdektelen másokkal, megakadályozva, hogy elmondjam azt az egyetlen mondatot amiért bementem hozzá, nos ő egy életen át emlegette azt, hogy gyerekkoromban egyszer napokig nem szóltam hozzá. :D Igen, a kommunikáció megszakítása látványos dolog. Igen, a narcisztikusoknál senki sem tűri rosszabbul. Nem veheted el a fegyverét! Ő hátra sorolhat téged, te nem teheted meg ezt! Nyilván nem is teszel ilyet, mert érzelmileg kiszolgáltatott vagy.

A csenddel verés szokásos forgatókönyve, hogy az áldozat kétségbeesik, magára veszi az összes létező hibát, amit csak el tud képzelni, és sír és könyörög és mindent megtesz azét, hogy a csendnek vége legyen.

Hogy mi van a narcisztikus fejében? Félelem. Félelem attól, hogy szembe nézzen az érzelmeiddel vagy a saját ürességével. Állítólag ez van a legalján a dolognak. Mert nyilván zavarba ejtő lehet beismerni azt, hogy semmit sem érez és nem is érti, hogy miről beszélsz. Amúgy csak röhög rajtad meg a vergődéseden. Szórakoztatja. Nekem mindig az érthetetlen ezekben, hogy olyan egyszerűnek tűnik a kommunikáció és olyan egyszerűnek tűnik a törekvés arra, hogy nyitottan és empatikusan kommunikáljon az ember. Hogy ez tanulható, gyakorolható. Ahogy az is, hogy az ember nagy levegőt vesz és megharcolja a konfliktusokat, és nem menekül ki belőle. Mondom mindezt úgy, hogy retúrjegyem van konfliktuskerülésből. De megtanultam, hogy bele kell állni, és a konfliktus vállalása nem jelenti azt, hogy el kell veszíteni a szeretetet meg az empátiát. Csak azt, hogy muszáj kommunikálni arról, ahogyan élünk.

A konfliktusok felvállalásában az a félelmetes, hogy veszíthetünk, hogy fájhat, hogy esetleg be kell látni, hogy a másiknak igaza van, hogy kaphatunk kritikát, hogy alul maradhatunk, jöhet az értéktelenség érzés, a legyőzöttség, és ott van ugye az örök félelem a veszteség fájdalmától és az elhagyástól. Van, hogy elhagynak. Nade, nem az az élet éri meg, amiben van vesztenivalónk?

[szofisblog]

Nem tudom mi bánt jobban az hogy nem érek semmit vagy hogy neked nem érek semmit.

[falfirka]

Csak meg akarok halni.. mindenki leszar, senkinek sem vagyok prioritás... senki sem szeret, vagy foglalkozik velem. Annak is csak második vagyok (legjobb esetben) akinek elsőnek kellene lennem...  Senki sem tart már vissza, senki sem tart már a karjai között úgy mintha érnék valamit, hisz tudom nem érek semmit... Csak meg akarok menekülni ebből a szenvedésből

[zoeeozzoeeoz]

Soha nem értettem ezeket a reakciókat Karácsony előtti napokban.

Utálom mert:

-Csak!

-családdal kell lenni

-csak a veszekedés, mindenki ideges, őrültek háza,

-ajándékozás,kinek mit, vagy semmit

-mindenki megőrül

-a család összes tagját el kel viselni kb fél napra.

Magát a Karácsonyt én sem tartom csak vallásos ünnepnek. Nem vagyunk vallásosak......illetve csak a fele a családnak az. Nálunk is voltak veszekedések, ugyan ezekben a témakörökben. De ezeken én csak mosolyogtam. Én azt néztem, hogy végre össze tudtunk hozni egy napot, hogy a szűk család egyszerre, egy helyen van. Még a legidegesebbet, a legbeszólósabbat, a legaktívabbat is le lehetett csendesíteni, vagy ha nem, akkor is tolerálni lehetett. Többnyire ilyenkor én voltam/vagyok az aki a legcsendesebb. Foglalkoztam a gyerekekkel, segítettem a főzésben, terítésben, eltereltem a figyelmét a beszólógatósnak, hagytam magam tukmálni kajával és sütivel. Megéltem a pillanatot.

Nekem a szüleim soha nem hallották tőlem azt h "nem érek rá" "nincs időm haza menni", stb. Ők is megtanulták, hogy nem tudok azonnal ugrani, de rövid időn belül viszem, intézem, csinálom, viszem őket, stb. Aztán Aput 9 hónap alatt elvitte a rák. Anyu meg nem nagyon tudta kiheverni. Tartotta magát, de belül őrlődött. Soha nem mutatta ki érzéseit, mindig erősnek mutatta magát, ő nem roppanhat össze. Karácsony "íze" is megváltozott. Csak az unokáinak élt. Aztán ő is beteg lett. Az Alzheimer, és később egy fertőzés, villám gyorsan, fél év alatt elvitte. Ez az első Karácsonyom nélkülük. A családi , ünnepi ebéden, idén, 7-en leszünk. Bevállaltam, hogy nálam legyen. Ez most más lesz, mint a többi. Biztos ugyan úgy lesz aki ideges lesz, beszólógat, türelmetlen lesz, elvonul. De már nem ülnek az asztalnál a Nagyszüleim, és a Szüleim sem. Fizikálisan. Mert a valóságban Ők is ott lesznek. Ott lesznek minden mozdulatunkban, minden szavunkban, minden örömünkben , és minden bánatunkban. Ugyan úgy örülni fognak az unokáknak, és nekünk is. Örökké ott lesznek az emlékeinkben.

Egész évben megy az ellenségeskedés, a nyűg, a veszekedés, a nem akarás. Legalább Karácsonykor legyünk toleránsak egymással. Igen, azért, mert Karácsony van!. Igen, egész évben toleránsnak kéne lenni egymással, és akkor nem tűnne képmutatásnak, és kényszernek sokak számára ez az Ünnep. Most még sokan csak nyűgnek tartják a családot, akiket minden áron kerül. De lesz, amikor már nem lesznek. Amikor hiányozni fognak. Igen, lehet h most beszóltak, nem értenek meg , idegesítőek. De lesz, amikor már nem lesznek, és akkor hidd el, kurvára fog hiányozni Anyád türelmetlensége, Apád beszólása, tesód veszekedése, Nagyszüleid értetlenkedése.

Én most azért fogok rántott pontyot csinálni Karácsonykor,mert a Nagyi és Anyu imádta. Azért fogok rácos halat csinálni, mert Apám kedvence volt. Ő amúgy vérbeli pecás volt. Ő fogta mindig Karácsonyra a halat. Meg egész évben, amíg élt, több halat ettünk mint húsit. Azért fogok vegyes,majonézes salátát csinálni köretnek, mert az mindenki kedvence. Azért fogok mást is csinálni,mert a Keresztlányom nem szereti a halat. És azért fogok húslevest csinálni a halászlé helyett, mert az meg a tesóm kedvence. A sütiket a tesóm hozza. És igen, lehet hogy idegeskedni fogok, hogy minden időben elkészüljön, de ezt boldogan fogom tenni, és nem fogom kényszernek, és nyűgnek felfogni. Hogy miért? Mert ez az Én CSALÁDOM! Értük mindent! Akkor is, ha év közben szidtam a Tesóm, vagy kiakadtam valamelyikükre!

És igen. Most irigy vagyok azokra, akiknek még élnek a szülei, és a nagyszülei!

[uveggyapot]

amiatt voltam szomorú, az fájt úgy igazán az egészben, hogy nem értem annyit neki, nem voltam fontos annyira, mint ő nekem. az fájt, ahogy bánt velem. az. de én jól bánok másokkal. kedvességgel, szeretettel, mindig, tényleg, mert ez tükrözi azt, hogy ki vagyok én. az, ahogy ő bánt velem, az pedig azt tükrözi, hogy ki ő. nem volt annak a tükre, hogy mennyit érdemlek, érek, vagy hogy mennyire vagyok fontos. nekem ezzel semmi dolgom nincs. semmilyen m��don vagy formában nem határozhatja meg számomra az ő viselkedése, hogy én szerethető vagyok vagy sem. nekem kellett ezzel a gyásszal is megbirkóznom. azzal, hogy megértsem, hogy mi volt ez az egész. meggyászolni egy jövőképet, amiben hittem, hogy úgy lesz és magát a valóságot, amiben létezünk. és idő kellett. fél év is eltelt már, hogy szembenéztem a fájdalommal, a haraggal, a feldúltsággal és az olyan kérdésekkel, hogy hogy tehette ezt, hogy én hogy nem vettem ezt észre, hogy hazudhatott, mindennel. de tényleg, mindennel. és van egy pont ebben az egész folyamatban, mikor elérsz odáig, hogy már csak sajnálod a másikat. hogy azt tudod mondani, hogy nem lennél a helyében. én nem lennék. nekem soha nem volt rossz szándékom az irányába. mindig szerettem, az első perctől kezdve, még akkor is, amikor ő folyamatosan megbántott. minden egyes alkalommal joggal voltam mérges, jogosan fájt, de nem tettem semmit. mondani mondtam sok mindent, de maradtam. szerettem őt mindazok ellenére, amiket tett. újra és újra megvédtem a barátaim előtt, de mindent elkövetett, hogy nekik, és ne nekem legyen igazam. hittem benne, és mindenben támogattam, amiben csak lehetett. és mindig visszamentem. vagy ha nem, akkor örültem, mikor ő visszajött. míg egyszer csak nem. ezúttal nem. és nem akarok sem bosszút állni, sem megmondani a magamét, és ennél jobb lezárást sem akarok. mert sokat gondolkoztam ezen, és hát igen, nem lennék a helyében. minden egyes este ugyanazzal a keserű szívvel kell lefeküdnie aludni. neki kell saját magával együtt élnie, és ez éppen elég büntetés a számára. én ezt tényleg elengedtem. mert azzal, hogy csak hagyom az egészet, hogy nem könyörgök neki, hogy nem makacskodom, hogy válasszon engem, csak helyet hagyok annak, aki ténylegesen nekem való. és ez már nem róla szól. ez nem az én veszteségem. nem velem játszotta ezt el, hanem saját magával. az összes esélytől ő fosztotta meg magát. mert én végül tényleg az maradok, aki voltam. hűséges, hálás, szerető, jó. az összes jelenlegi és jövőbeli kapcsolatomban, legyen az baráti vagy bármilyen. de ő nem tud ilyen lenni. és később sem lesz ilyen. sokszor gondolok rá, és hiányzik. mondanék neki valamit, ami épp történt, mert néha még mindig bennem van az érzés, hogy ezt vele akarom megosztani. és nem könnyű, hogy nem lehet. most sem az, akkor sem, ha tudom a fentieket. de a jó döntés nem mindig a legkönnyebb. nem egyszerű meghúzni a határokat, vagy megejteni nagyon nehéz párbeszédeket, ahogy elengedni valakit sem az. magamat előtérbe helyezni sem volt az. de ha valaki hiányzik, az még nem jelenti azt, hogy arra van szükséged, hogy visszakapd, és azért mert egy döntés még akár hónapokkal, évekkel később is tud fájni, még nem lesz kevésbé jó döntés. főleg, hogy néha egyszerűen az ember tényleg tudja, érzi, hogy mi a jó döntés, de a nehéz része pontosabban abban van, hogy ténylegesen meghozd, és hogy kitarts mellette. és néha meg kell tennünk dolgokat, amiket nem akarunk, de azért, mert az fog hozni számunkra olyan békét, amire szükségünk van. szóval lehetünk szomorúak azután, hogy meghoztunk egy helyes döntést. lehetünk. a következményekkel pedig magának köszönhetően neki kell majd megküzdenie. és nem lennék a helyében.

[helen-price]

Tudod, sokszor mondtam neked, hogy nem azért vagyok veled, mert szükségem van rád, és te sokszor férre értetted. 14 éves koromtól már nem éltem otthon, önálló voltam. Sok minden van a hátam mögött. Mindenre képes vagyok egyedül. Nem azért voltam veled, mert szükségem volt rád. Azért voltam veled, mert veled akartam lenni. Nem kényszerből, nem azért, mert muszáj volt valakivel lennem vagy csak hogy legyen valaki. Az egyetlen dolog, amire szükségem van az a nyugalom. Nekem is zűrös az életem. Nem vágytam másra, csak egy olyan kapcsolatra, amitől valahol mélyen rettegek. Rettegek, hogy ha a párom jól van, nincs szüksége a segítségemre ahhoz, hogy jól legyen, nem tudnék mit adni. Félek , hogy valójában nem érek semmit . Félek egy stabil kapcsolattól. Félek egy olyan kapcsolatban lenni, ahol nyugalom van, nincs ennyi stressz. Félek, hogy valójában értéktelen vagyok. Félek, hogy kiesek a hős szerepből. Félek sebezhető lenni.

[soulborder]

Rettenet

Elindulok egy hosszú úton, messze még a cél

De amíg én harcolok, ez a sok ember itt mit ér?

És én mit érek, nem tudom, talán semmit, de akkor miért ítélkezek

Mi értelme van a folytonos rohanásnak, miért nem fékezek?

Talán elég pofont kaptam már az élettől, hogy visszafogjam magam

Tudtam, ha sokáig tűrök, az egyszer nagyot robban

Robbant is a szívem száz felé

Mint pohár apró szilánkjai az ég felé

Amit kezemmel roppantottam össze

Mint ahogy te a szívemet törted össze örökre

Törd szét csontjaim, zúzd be koponyám, taposs földig lelkileg, hisz nem fáj már

De ne ijedezz, ha a haragom vihara megtalál

Lehet, hogy most még ártatlan kiscica vagyok egy nagy embertömegben

De így legalább könnyen elbújok a rengetegbe

De ne vezessen félre titeket emberek

Mert ha előbújok, elvisz ez a rettenet.