#nem érek semmit

[csakhagyjmeghalni]

A fontossági sorrended végén én szerepelek.

Az én sorrendemben te vagy az első.

Ez a különbség közöttünk.

[utolso-gondolatod]

Azt mondtad: “felkérdezlek”

~Mostmár nem kérdezek semmit.

Azt mondtad: “nem elég, hogy néha visszaírok már melóban is?”

~Mostmár nem fogok rád írni ha dolgozol, és akkor sem, ha én dolgozok.

Azt mondtad: “szeretnél egyedül is lenni, és azt csinálni amit akarsz.”

~Mostmár nem fogok haza sietni, hogy előbb érjek haza, és kaját csináljak neked, vagy csak, hogy ne kelljen felhívni, hogy mikor érek már haza.

Meglátjuk, hogy így jobb lesz-e neked, ha teljesítem a kéréseidet, de egyet jegyezz meg, az az ember már nem én leszek, hanem egy megváltoztatott énem…

[nam00n]

meglehet, hogy az írásaim nem érnek semmit, de akkor egészen bizonyos és kétségtelen, hogy én magam sem érek semmit

— franz kafka, 1912.11.05.

[georgina-2003]

Míg én erőmön felül küzdöttem a kapcsolatunkért vívott csatában, hogy vajon Te leszel e a jövőm.

Addig, Te el voltál azzal foglalva hogy jobb ha n��lkülem mész tovább csak ennek jelét nem adtad marasztaltál, míg közben a közelemben se szerettél volna lenni.

Elhitetted velem, hogy semmit se érek, majd nélküled nem is akartam létezni.

Reményt adtál hogy jobb lesz és, hogy újra boldogok leszünk, majd az érzéseimen végigsétáltál.

Mutattad hogy szeretsz mások előtt, majd ketten a négy fal között újra meghűlt köztünk a levegő.

Így lettünk mi egymás mellett idegenek.

[buzaviragoslany]

Most vagyok a legmélyebben.

Melyből kimászni,

Már nem akarok sehogyan sem.

Hol hallani nem akarok, sem érezni.

Szeretném az end-et, és a semmiben lenni,

Hol nem lennék útban senkinek sem,

Hisz úgy se érek én semmit,

Még azt a parányi fikarcnyit sem.

Gyűlölöm, hogy minden nap eszembe jut,

Mint lélekbe zárt börtön,

Melyet nem ért, s nem sejt senki,

Ez olyan lassan, mint egy ösztön.

Ösztön, így hasad a gondolat,

S emlék a tudatba,

Bár valaki valaha értené, mi marhat,

S mi tép szét abba a kútba.

[banatostenger]

“Nem érdekel, érdekel, mindent megkapok, semmit nem érek el.„

[tukrok-eneke]

Megfelelési kényszer

Olyan sokszor éreztem úgy, hogy semmit sem érek, csak azért, mert nem feleltem meg valamelyik elvárásnak.

[szottesfolditanyak]

"Gonosz öröm

Egy harmincas nő érkezett és azt mondta: „Nem gondolom, hogy látni akar." Mire én: „Ez az ön feltevése, de kívánja hallani az enyémet?" 

„Nos, én nem nagyon szolgálok rá az ön figyelmére, doktor. Hatéves koromban az apám szexuálisan molesztált, és attól kezdve, egészen 17 éves koromig szexuális tárgyként használt, rendszeresen, hetente többször is. És minden alkalommal úgy tette, hogy szinte belefagytam a rémületbe. Szennyesnek, alsóbbrendűnek, alkalmatlannak, szégyenletesnek éreztem magamat.

Tizenhét évesen már elég erős lettem, hogy elszökjek tőle. Átküzdöttem magam a középiskola maradékán, remélve, hogy attól megjön az önbecsülésem, de nem. Akkor úgy gondoltam, egy főiskolai végzettség majd helyre tesz. Végigküzdöttem magam a főiskolán, de nem segített a szégyenen és a kisebbségi érzéseimen. Ez rettenetes csalódás volt. Elterveztem, hogy szerzek egy doktorit, attól biztosan tisztelni fogom magamat, de nem. Nem ért semmit. Aztán végül feladtam, és közönséges prostituált lettem egy férfi mellett. Felajánlotta, hogy éljek vele. És mivel enni kell, és menedékre is szükség van, így hát beleegyeztem. De a szex szörnyű tapasztalat volt. Nekem a pénisz egy kemény, fenyegető valami. Emiatt szorongtam és teljesen passzív maradtam. Fájdalmas és rémes volt. Végül ez az ember belefáradt, én meg elkezdtem egy másikkal élni. De pontosan ugyanaz történt. Most itt vagyok. Egy darab rongynak érzem magam. Egy merev pénisztől tönkremegyek, teljesen gyenge és gyámoltalan leszek. Akkor vagyok boldog, amikor a férfi befejezi. De élnem kell. Ruházkodnom kell, tető kell a fejem fölé, de lényegében nem érek semmi mást."

Így feleltem: „Ez egy boldogtalan történet — de a legboldogtalanabb része az, hogy ön ostoba! Elmondja nekem, mennyire fél egy merev, egyenes, kemény pénisztől — ez ostobaság! Tudja, hogy önnek vaginája van, jól tudja. A vagina képes befogadni a legnagyobb, legkeményebb péniszt is, és pillanatok alatt petyhüdt, gyámoltalan szervvé változtatja. És az ön vaginája megkaphatja azt a gonosz örömöt, hogy a durva péniszt gyámoltalan tárggyá kicsinyíti." 

A szövegemtől fantasztikus változást láttam a mimikáján. Azt mondta: „Most visszamegyek Los Angelesbe. Találkozhatunk egy hónapon belül?" „Biztosan." Egy hónapon belül jelentkezett és elmondta, „Önnek teljesen igaza van. Lefeküdtem egy férfival, és részem volt abban a gonosz örömben, hogy a tehetetlenségig legyengítettem a farkát. Nem tartott sokáig és élveztem. És kipróbáltam egy másik pasast is. Az eredmény ugyanaz. És még egy másikat. És élveztem. Most nekiállok letenni a doktorit, és azután kivárom, hogy találjak egy embert, akivel én akarok élni." 

Azzal, hogy ostobának neveztem, igazán megragadtam a figyelmét. Majd amikor azt mondtam, „gonosz öröm". Neheztelt a férfiakra, de én azt a szót használtam, „öröm"."

E L Rossi, S Rosen - Milton H Erickson élete és tanító történetei

[egy-lany-blogja]

Már nem az vagyok, aki voltam. Nem vagyok hajlandó mindent megtenni olyanokért, akik semmit nem tennének meg értem, mert tudom mennyit érek. Lehet kevés, lehet nem a legtöbb, de érek. Megtanultam, hogy nem leszek B terv, sem opció. Egyetlen leszek. Mert az vagyok. Egyetlen. Ha kell csak magamnak, de opció sosem. Megtanultam, hogy ugyanazt adjam, amit kapok, ha ez kevés, ha rossz, ne feledd, tükröd vagyok. Egyetlen és színtelen, de játszani nem fogok. Nem fogok a szemedbe nevetni, ha ordítani vágyok, és kimondom amit gondolok. Tetszik vagy sem, ez lettem. És nem érdekel mit gondolsz majd rólam, mert a Te gondolatod nem én vagyok. Belőled árad és feléd halad, a tiéd és nem én kapom. Nehezen kapsz bizalmat és ha eljátszod, többé nincs ajtó felém. Nincs ingyen ölelés és ha kell, a búcsú sem lesz lassú, légy bárki és nekem bárkim. Esélyed egy van. És nem, nem fogom magam ostorozni a döntéseim miatt, mert mindig van választás. Számomra is. Többé nem magyarázkodom, csak megyek és teszem, amiben hiszek, enyém a döntés és enyém a felelősség. Nem az leszek, akinek látni akarsz, mert számomra fontosabb, akivé lettem. Nem tökéletes? Pont nem érdekel. Lettem, szeretem és vállalom.

(Todorovits Rea)

[szofisblog]

Nem tudom mi bánt jobban az hogy nem érek semmit vagy hogy neked nem érek semmit.

[helen-price]

Úgy érzem magam mint Ari. Elveszetten a világban. Tegnap este bántani akartam magam. Talán azért, mert nem találom a helyem. Mindenem kilátástalan. Semmihez sem vagyok elég kitartó. Nem fogok célokat elérni. Nincsenek céljaim. Feleslegesnek érzem magam. Felesleges a létezésem. Nem érek semmit. Semminek sincs értelme. Túl gyorsan telik az idő. Húsz vagyok. Hamarosan annyi idős leszek amennyi ő volt. Elfelejtettem. Nem jutnak már gyakran eszembe. Én is így törlődnék ki az emberek életéből. Én is így fogok ki törlődni. Elfelejtenek. Akár elérek valamit akár nem. Nincs holnapom. Nincs mám. Megint bántanám magam. Nincs Miért maradnom. Nem vagyok az akiért maradni akarok. Nem akarok itt lenni. Nem akarok itt létezni. Nem akarok létezni. Azt hittem rendben vagyok. Megint nem megy. Megint rég van. Megint minden a fürdőszobában ragadna. Szükségem lenne egy fürdőszobára.

[uveggyapot]

amiatt voltam szomorú, az fájt úgy igazán az egészben, hogy nem értem annyit neki, nem voltam fontos annyira, mint ő nekem. az fájt, ahogy bánt velem. az. de én jól bánok másokkal. kedvességgel, szeretettel, mindig, tényleg, mert ez tükrözi azt, hogy ki vagyok én. az, ahogy ő bánt velem, az pedig azt tükrözi, hogy ki ő. nem volt annak a tükre, hogy mennyit érdemlek, érek, vagy hogy mennyire vagyok fontos. nekem ezzel semmi dolgom nincs. semmilyen módon vagy formában nem határozhatja meg számomra az ő viselkedése, hogy én szerethető vagyok vagy sem. nekem kellett ezzel a gyásszal is megbirkóznom. azzal, hogy megértsem, hogy mi volt ez az egész. meggyászolni egy jövőképet, amiben hittem, hogy úgy lesz és magát a valóságot, amiben létezünk. és idő kellett. fél év is eltelt már, hogy szembenéztem a fájdalommal, a haraggal, a feldúltsággal és az olyan kérdésekkel, hogy hogy tehette ezt, hogy én hogy nem vettem ezt észre, hogy hazudhatott, mindennel. de tényleg, mindennel. és van egy pont ebben az egész folyamatban, mikor elérsz odáig, hogy már csak sajnálod a másikat. hogy azt tudod mondani, hogy nem lennél a helyében. én nem lennék. nekem soha nem volt rossz szándékom az irányába. mindig szerettem, az első perctől kezdve, még akkor is, amikor ő folyamatosan megbántott. minden egyes alkalommal joggal voltam mérges, jogosan fájt, de nem tettem semmit. mondani mondtam sok mindent, de maradtam. szerettem őt mindazok ellenére, amiket tett. újra és újra megvédtem a barátaim előtt, de mindent elkövetett, hogy nekik, és ne nekem legyen igazam. hittem benne, és mindenben támogattam, amiben csak lehetett. és mindig visszamentem. vagy ha nem, akkor örültem, mikor ő visszajött. míg egyszer csak nem. ezúttal nem. és nem akarok sem bosszút állni, sem megmondani a magamét, és ennél jobb lezárást sem akarok. mert sokat gondolkoztam ezen, és hát igen, nem lennék a helyében. minden egyes este ugyanazzal a keserű szívvel kell lefeküdnie aludni. neki kell saját magával együtt élnie, és ez éppen elég büntetés a számára. én ezt tényleg elengedtem. mert azzal, hogy csak hagyom az egészet, hogy nem könyörgök neki, hogy nem makacskodom, hogy válasszon engem, csak helyet hagyok annak, aki ténylegesen nekem való. és ez már nem róla szól. ez nem az én veszteségem. nem velem játszotta ezt el, hanem saját magával. az összes esélytől ő fosztotta meg magát. mert én végül tényleg az maradok, aki voltam. hűséges, hálás, szerető, jó. az összes jelenlegi és jövőbeli kapcsolatomban, legyen az baráti vagy bármilyen. de ő nem tud ilyen lenni. és később sem lesz ilyen. sokszor gondolok rá, és hiányzik. mondanék neki valamit, ami épp történt, mert néha még mindig bennem van az érzés, hogy ezt vele akarom megosztani. és nem könnyű, hogy nem lehet. most sem az, akkor sem, ha tudom a fentieket. de a jó döntés nem mindig a legkönnyebb. nem egyszerű meghúzni a határokat, vagy megejteni nagyon nehéz párbeszédeket, ahogy elengedni valakit sem az. magamat előtérbe helyezni sem volt az. de ha valaki hiányzik, az még nem jelenti azt, hogy arra van szükséged, hogy visszakapd, és azért mert egy döntés még akár hónapokkal, évekkel később is tud fájni, még nem lesz kevésbé jó döntés. főleg, hogy néha egyszerűen az ember tényleg tudja, érzi, hogy mi a jó döntés, de a nehéz része pontosabban abban van, hogy ténylegesen meghozd, és hogy kitarts mellette. és néha meg kell tennünk dolgokat, amiket nem akarunk, de azért, mert az fog hozni számunkra olyan békét, amire szükségünk van. szóval lehetünk szomorúak azután, hogy meghoztunk egy helyes döntést. lehetünk. a következményekkel pedig magának k��szönhetően neki kell majd megküzdenie. és nem lennék a helyében.

[j-cs-p]

Minden miattad hullott könnycsepp újabbakat generál a gondolatra, hogy csak velem tudsz ennyire csúnyán viselkedni, csak engem lehet ennyire megbántanod, mert én ennyire nem érek semmit - ijesztő, hogy ezt mennyire belém nevelted. Pedig régen akartál örülni látni, akartad, hogy miattad mosolyogjak. Hazugság, csak színjáték lett volna az is?

[lillon]

Újra orosz zenére sírok, csak a régi iskola tudod. Meglepő, hogy egyáltalán képes vagyok erre, de az van, hogy ez nem én vagyok. Ez még a régi én aki elvesztett téged, aki elvesztett mindent és kinyírta önmagát is, az új én csak a felszínen látszik. Gecire fáj a fejem, a migrén néha leterít, jelenleg meg az ízületeim is fájnak az influenzától. Több álmomban is kiosztottalak eddig, többször újra ordítottam neked mikor felkeltem éjszaka és az a gecis kibaszott nagy helyzet van, hogy sosem érek el vele semmit. Néha felmerül bennem hogy talán meg kellene halnom, de csak az ágyban feküdni van energiám és tudom, hogy sosem gyógyulok már meg.

[soulborder]

Rettenet

Elindulok egy hosszú úton, messze még a cél

De amíg én harcolok, ez a sok ember itt mit ér?

És én mit érek, nem tudom, talán semmit, de akkor miért ítélkezek

Mi értelme van a folytonos rohanásnak, miért nem fékezek?

Talán elég pofont kaptam már az élettől, hogy visszafogjam magam

Tudtam, ha sokáig tűrök, az egyszer nagyot robban

Robbant is a szívem száz felé

Mint pohár apró szilánkjai az ég felé

Amit kezemmel roppantottam össze

Mint ahogy te a szívemet törted össze örökre

Törd szét csontjaim, zúzd be koponyám, taposs földig lelkileg, hisz nem fáj már

De ne ijedezz, ha a haragom vihara megtalál

Lehet, hogy most még ártatlan kiscica vagyok egy nagy embertömegben

De így legalább könnyen elbújok a rengetegbe

De ne vezessen félre titeket emberek

Mert ha előbújok, elvisz ez a rettenet.

[valamiegyedikene]

Lehet, hogy semmit nem érek emberként/férfiként, de innen hova lehet bújni? Ha erre már nincs remény, akkor miért nem kopik le? Természetesen nem énekesnek készülök, hanem ez a szint kell elvileg.