#nápolyi pizza

[palkerekfy]

Miért ilyen rövid a nyár?

[bdpst24]

Új olasz pizzéria oszt ingyen pizzát pénteken a Gozsdu Udvarban

Új olasz pizzéria oszt ingyen pizzát pénteken a Gozsdu Udvarban

Budapest egyik legnépszerűbb gasztro- és éjszakai élet központjában, a Gozsdu Udvarban, egy új, autentikus olasz pizzéria nyitja meg kapuit! A Pizzeria Oggi Napoletana igazi olasz hangulatot varázsol a belváros szívébe, eredeti olasz receptekkel és tradicionális kemencével. A helyet valódi olasz konyha és szenvedélyes csapat vezeti, akik garantálják a hamisítatlan nápolyi pizza élményt. Az…

[bogiinsalerno]

Annyit írtam már a nápolyi pizzákról, és fotót mégsem mutattam róluk! Íme hát egy igazi olasz margharita pizza: vékony tészta, sűrű paradicsomszósz, friss mozzarella.

[telaviv-delhi]

Mivel én sohasem ettem finom pizzat sem Magyarországon, sem máshol, ezidáig abban a hitben éltem, hogy a pizza egy legalja junk food, melyet bulikra rendelūnk, mikor már minden mindegy. Erre tessék, őszūlő fejjel újra kell gondolnom ezt a pizza-dolgot itt Nápolyban: bizony mondom nektek, bizony csodás eledel is lehet a pizza

Margerita: 3 euro

Marinara: 4 euro

Non troppo.

[lakotelepi-jamesdean]

10/10-es olasz étterem képei és a cigányok kommentjei:

🍕Fullos nápolyi pizza

“KINEK KÉNE ILYEN VASTAG A SZÉLE, MEG NINCS RAJTA KOLBÁSZ”

🍝 Carbonara

“MIKOR LAKOK ÉN EZZEL JÓL, ENNYIVEL EEEE”

🦐 Tenger gyümölcsei

“FUJJ”

Also cigányok:

Hát igen mink vérbeli olaszok vagyunk

[itspetraveler]

Nápoly-Pompei-Sorrento, Olaszország

A következő helyszín amit meglátogatunk: Nápoly. Amikor lefoglaltam a repülőjegyet akkor az volt a várakozásom, hogy milyen jó lesz az otthoni sötét novemberből elmenekülni a 20-22 fokos Olaszországba, a tengerpart közelébe. Na most Nápoly felett olyan vihar volt, hogy a repülőnk nem tudott leszállni csak Bari-ban. Ott vártunk egy órát, majd tovább repültünk Nápolyba.

Nápoly Olaszország harmadik legnagyobb városa Róma és Milánó után. Első dolog ami eszembe jut róla: a pizza, nem hiába, mivel Nápoly a szülőföldje. Emellett a várost élő múzeumnak is nevezik, a történelmi városközpont a világörökség része. Egy biztos a tipikus kis szűk utcácskákban minden ki van állítva, mint egy múzeumban. Lásd a képen:

Szombaton reggel szakadó esőre ébredtünk, de kis várakozás után elindultunk utunkra. Először a nápolyi katedrálisba (Duomo) tértünk be, melynek altemplomában Szent Januáriusz ereklyéje is található. A templom körbesétálása közben elmorzsoltunk egy-két imát, hogy ne essen egész nap az eső.

A következő célpont a királyi palota volt, mely Nápoly legnagyobb terén a Piazza del Plebiscito-n található. A palota érdekessége, hogy V. Károly látogatására építették a 17.században, de a császár érkezése elmaradt, a palota pedig lakatlan maradt, mivel bár impozáns a tengerparti fekvése, de kevésbé védhető egy esetleges tenger felől érkező támadással szemben.

A királyi szobák körbejárása után megéheztünk és végre megkóstoltuk az igazi nápolyi pizzát a Castel dell'Ovo szomszédságában. A tengerpartról jó kilátás lehetett volna a Vezúv-ra, de sajnos a felhők eltakarták.

Az idő már jobb volt, így felsétáltunk (felmásztunk) a Vomero-domb tetején álló kolostorhoz (Certosa e Museo di San Martino). A kolostorból nagyon szép kilátás nyílik a Nápolyi-öböl-re és a Vezúv-ra is, de a vulkán továbbra sem mutatta magát sajnos.

A nap zárásaként, mielőtt visszatértünk a központban (Centro Storico) lévő szállásunkra körbenéztünk a Castel Sant'Elmo középkori erődben is. Megéri befizetni, mert 360 fokos kilátást nyújt a városra, az öbölre és a környező szigetekre is.

Összességében még a néha szakadó eső és hideg ellenére is tetszett ez a nap Nápolyban.

Vasárnap kicsit visszamentünk az időben és Pompei-be utaztunk. A város a Vezúv lábánál fekszik, Nápolytól fél óra vonatozásra. A 79-ben vulkánkitörés miatt elpusztult város a világörökség része, a romok között sétálva tényleg úgy éreztem, mintha az ókorban lettünk volna. Minden hónap első vasárnapján Nápolyban és környékén ingyenesek a múzeumok, így Pompei is ingyenesen volt látogatható, ami nagyon sok embert megmozgatott, plusz az előző napi esőfelhőket is elűzte teljesen a nap.

Délután már a tengerparton szerettünk volna egy kis időt tölteni, így Sorrento-ba vonatoztunk tovább. Itt nem volt semmi fix tervem, csak élvezni a jó időt és a Vezúv látványát, enni egy finom pizzát. Végre napszemüveges és kabát nélküli, 20 fokos időnk volt. Sorrento csendesebb és nyugodtabb város, mint Nápoly, a tengerpartja is nagyon kellemes, nyáron is jó lehet itt a 30 fokban napozni és megpihenni.

Novemberben sajnos már kevesebb hajó jár Sorrento és Nápoly között, így vonattal utaztunk vissza Nápolyba. Az estét egy gasztronómiai élménnyel zártuk, végre ettünk sfogliatelle-t, ami eredetileg kagyló formára hajtogatott leveles, töltött tészta. Találtunk egy cukrászdát, ahol azonban Vezúv formában találtuk meg a süteményt, pisztáciás töltelékkel. Nagyon finom volt.

Az utolsó nap a gép indulás előtt már nem volt olyan sok időnk, így csak sétálgattunk a történelmi vàrosközpontban. Reggelire helyi édességeket ettünk, jól is esett utána a ledolgozós séta. Egész hétvégén citromfával akartam egy képet csinálni és az egyik egyetem kertjében talàltunk is párat, bàr a citrom inkább lime kinèzetű volt, később majd biztosan finom limoncello lesz belőle.

Sok mindent láttunk és kicsit belekóstoltunk a nàpolyi életbe így a 3,5 nap alatt, de még nagyon sok felfedeznivaló maradt hátra. Legközelebb:

🌋 fel kell mászni a Vezúvra,

🚢 àt kell hajózni Capri szigetère és

🍋 el kell menni citromszüretre az Amalfi partra.

[realm--of--terror]

Ide a rozsdás bökőt, hogy ez nápolyi pizza

[onsieluenkeli]

Régen ki nem állattam, utáltam, sőt szabályosan herotom volt attól a sok milliárdnyi ételfotótól, azoktól az amatőr, túlgiccsezett, vagy perfectionista insta látásmódoktól... Annyira taszított, hogy engemet már az étel, vagy a recept sem fogott meg.

Erre jött Covid és a 🐼média

Körülbelül, talán az első hullám idején, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy pont azok az ismerőseim posztolnak ételekkel kapcsolatos tartalmakat, akikről nem is gondoltam volna azt, hogy egy kicsit is érdekli őket ez a világ. A döbbenet a falhoz nyomott, mert olyan professzionális szintű ételfotózást is használtak, amihez minimum egy online tanfolyam is kell. És ezek az ismerőseim szerte Európában élnek, Bécstől Brüsszelen át, egészen Londonig, és ők mindig tudják mi éppen a trendi, és haladnak is a korral.

Szóval nagyon egyszerű, könnyed, és persze magyar kajákat készítettek, tökéletleneket, rondákat, izéket, és mégis tudták úgy megmutatni, hogy még nálam is elmúlt az a régi unszimpátia gasztronómia rajongók felé.

Közben a Telex is elkezdte a sajátját, az 👏🏻 Ács Borival, és imádom, meg olvasgatni is jó. Letisztult, szép, családias, és a lényeget írja le.

És a 444 is :)

➕

.

[nyuszimotor]

Hammbeno

[palkerekfy]

Csak kapkodom a fejem! Gyermeknapi kavalkád

[florealise]

Una vacanza piena di avventure

Egy kalandos utazás az Amalfi-parton

Múlt héten hétfőtől szombatig az Amalfi-parton nyaraltam négy barátnőmmel, ez a bejegyzés erről a kalandos utazásról fog szólni. Nem egy szokásos élménybeszámoló, hanem, ahogy ezt már talán megszokhattátok tőlem, inkább egy szubjektív írás lesz ez, benyomásokról, élményekről, gondolatokról, de persze magukról a helyekről és a történésekről is, viszont inkább összegezve, mint időrendben, hiszen ha mindenről külön akarnék írni, az összes napról külön cikk születhetne. Sokminden nem úgy alakult ezen az utazáson, ahogy terveztük, de végül valahogyan minden szituációt megoldottunk, és összességében el tudom mondani, hogy nagyon jól éreztem magam.

Egy tizenötéves kislányhoz illő, de legalább kényelmes szettben, egy kínai boltból újonnan vásárolt kontakthibás fülhallgatóval a kedvenc dalaimat YouTube-ról hallgatva és egy maszk alatt titokban dúdolva, énekelve, izgatottan indultam útnak a barátnőim társaságában. Ahogy a lassan változó tájat bámultam a busz ablakából, azon gondolkoztam, milyen furcsa egyik nyaralásból a másikba csöppenni - persze ez túlzás, Molfettában önkéntes vagyok, nem nyaralok, de a helyszín miatt mégis kicsit olyan érzés még a munkanapjaimon is, így kicsit furcsa volt ugyanabba a bőröndbe pakolni hat napra, amit Magyarországról hoztam magammal. Újra turista lettem abban az országban, ahová már egészen berendezkedtem, újra egy táskából éltem ahelyett hogy kipakoltam volna, ami valami olyasmi, amit már szinte el is felejtettem, milyen, kijöttem ebből a ritmusból - hiszen ez az első nyár, amiből eddig kimaradtak az ilyen élmények.

Hosszú út volt, míg Salernóba értünk, ahol az airbnb lakásunk volt. Az egyik első jelenség, ami az utcákon sétálva a barátaimmal beszélgetve feltűnt: mindent Molfettához hasonlítottunk egymás között. Mindannyiunkat meglepett, hogy Salerno mennyivel nagyobb, mint a keleti otthonunk, igazi város, hosszan elterülve a tenger partján és a környező helyek lábánál. A szállásunk pedig nem volt olyan közel a központhoz, mint Molfettában a kis lakásunk, a domborzat is meredekebb volt, így naponta hosszú sétákat töltöttünk hegyről fel és le. És bár ugyanúgy Dél-Olaszországban maradtunk, csak épp az Adriai-tenger helyett a Tirrén-tenger partján, sok apró és nagyobb különbséget fedeztünk fel a kevés hasonlóság mellett. Ilyenek voltak a hegyek, amik a mi környékünkön nincsenek szinte egyáltalán, vagy a tény, hogy mennyire zöld minden, a hegyek, de maguk a városok is. A házak és a városok szerkezete is más, a járdákon, az utcaköveken, a színeken, a szagokon, még a tengeren is érződött, hogy nem Pugliában vagyunk. Az emberek sem ugyanazok voltak, az akcentus szinte teljesen más, sokkal nehezebben érthető, és mintha általában mindenki kevésbé lett volna barátságos, talán mert más hozzászoktak a turistákhoz, csúnyán néztek ránk, ha angolul beszéltünk az utcán.

És bár minden kicsit szokatlan volt, mégis hamar a szívünkbe zártuk Salernót és az egész gyönyörű Amalfi-partot. Furcsa néha, hogy az ember hol talál szeleteket otthontól távol az otthonából. Először butaságnak éreztem kimondani, de később tudtam, hogy igaz: Salerno éjszaka kísértetiesen emlékeztetett Budapestre. Ahogy sétáltunk tengerparti sétányon, platánfákkal körülvéve, mellettünk régi, használaton kívüli villamossínekkel és a budapesti építészetre emlékeztető, egyáltalán nem olaszos épületekkel az aszfalt túloldalán, lélekben kicsit visszarepültem Magyarországra - a sötétben a tenger akár a Duna is lehetett volna, a síneken szinte folyton a kettes villamost vártam, mintha csak a pesti felsőrakparton sétálnék, valahol a Boráros tér után. Persze, az időnkénti pálmafák, leanderek, a távolban elmosódó hegyek fényei visszaküldtek a valóságba, és a nemrég elfogyasztott nápolyi stílusú pizza paradicsomos íze a nyelvem hegyén emlékeztetett arra, hogy Olaszországban vagyok. Nappal azonban egészen más; amikor a nap fénye megcsillant a tenger sima felszínén és láthatóvá tette az éjjel a sötétbe olvadó hegyeket, a magaslatokat, a viaduktot, a házak tömkelegét és a vizen közlekedő hajóforgalmat, már csöppet sem volt Budapestszerű a hely - de az este újra meg újra hazarepített egy kicsit.

Salerno a környék talán legkevésbé izgalmas városa, de így is szerettük, itt nem találtunk túl sok turistát, az airbnb lakás környéke egy igaz helyi környék volt, könnyen elérhető és olcsó szupermarkettel, caseificióval (sajtbolt), zöldségessel, pékséggel és a kedvencünkké vált pizzázóval. Így amikor a szép, de túlzsúfolt és túlárazott Amalfi városába érkeztünk, egyből hálásak voltunk azért, amiért nem itt foglaltunk szállást. Amalfiba érve csak a maszkok jelezték a koronavírus-szituációt, semmi más: tele volt emberekkel, de nem a jó értelemben, néha nehéz volt sétálni az utcán, ezen kívül minden üzletben turistaárakkal találkoztunk, nem pedig a valódi értékük szerint voltak árazva sem az ételek, sem a szuvenírek, vagy épp a limoncello. Persze, hozzá kell tenni, hogy túlnyomó többségben olasz turistákat láttunk és nem külföldieket, és a legforgalmasabb időszakban érkeztünk, Ferragosto után, amikor Olaszországban szinte mindenki szabadságon volt. Így Amalfi nem nyűgözött le minket annyira, bár a kis utcákon és a sikátorokban elveszve nagyon hangulatos volt, és a kikötőből nézve a város gyönyörű látványt kínált, a turisták miatt nehéz volt igazán értékelni.

Sokkal inkább preferáltuk a kisebb és kevésbé turistavárosokat, azokat, amik nem jelennek meg egyből, ha a googleben rákeresünk, hogy mit érdemes megnézni az Amalfi-parton. Ravello és Vietri sul Mare vetekednek a kedvenc olasz városom címéért: mind a kettő különleges a maga módján. Ravello Amalfi felett, nem a tengerpaton, hanem a hegytetőn található, gyönyörű kilátással, sétányokkal, sok-sok növénnyel, kis utcákkal, az ápolt kertjeivel és csinos kis házaival, templomtornyaival egészen elvarázsolt minket. Fellélegzés volt a nyugodt légkör és a kevesebb ember Amalfi után. Vietri sul Mare pedig Salerno mellett fekszik, dél felől az első az Amalfi-part városai között, így mindig átutaztunk rajta és nem tűnt különlegesnek, egészen addig, amíg nem sétáltunk az utcáin. Vietri ugyanis a kerámikusairól híres: a rengeteg kerámikus üzleten kívül az aranyos utcák tele voltak színes, festett csempékkel, művészeti alkotásokkal, az összes egyedi és gyönyörű. Ezen kívül meglátogattunk egy parkot is itt, ami kicsit a barcelonai Güell parkra emlékeztet, a korlátjai színes csempékkel voltak kirakva, falain illusztrált verseket vehettünk észre, mögötte pedig kéken csillogott a tenger.

Amalfi után kissé tartózkodva indultunk el Positanóba, a partszakasz másik leginkább turistás városába, azonban szerencsére itt negatív helyett kifejezetten pozitív csalódás ért minket. Bár ez is zsúfolt volt, a panoráma kompenzálta ezt, egy igazán gyönyörű városba csöppentünk, amit már a kompról is egyből láttunk: a hegyen kétoldalra elterülő, színes házaktól tarka település valóban méltó a hírnevéhez. Az utcák nagyon hangulatosak voltak, főleg a sétány, amire lugasszerű, fadeszkákra futtatott növényzet vetett árnyékot és tele volt árusokkal, és persze a kilátás a magasból mind a két oldalról gyönyörű volt, még ha a harmicöt fokos melegben kihívást jelentettek a lépcsők és az emelkedők. Érdemes megjegyezni, hogy az árak is kevésbé voltak magasak Amalfihoz képest.

A tervben eredetileg az is szerepelt, hogy ellátogatunk Capri szigetére, de végül úgy döntöttünk, hogy ezt kihagyjuk és elnapoljuk, főleg amiatt, mert Salernóból sokkal költségesebb eljutni oda, mint Nápolyból, ahova szintén mindenképp el fogunk menni egyszer az év során. Helyette az utolsó napunkon egy kicsit kiutaztunk az Amalfi-partról, hogy valami egészen mást lássunk: Paestumba látogattunk, ahol egy ókori görög-római város romjait látogattuk meg. Sosem hallottam korábban erről a helyről, szintén nem egy felkapott helyszín, de Pompei után a környék legfontosabb romjának számít, mint megtudtuk, és nagyon örülök, hogy sikerült ide eljutnom. Egészen elképesztő volt a romok között sétálni, felfedezni, hol voltak régen az utcák, a fórum, az amfiteatrum vagy éppen a fürdő. De a leginkább elképesztő az volt, hogy milyen jó állapotban maradt meg - persze, valószínűleg ez a restaurálásnak is köszönhető. A legszebbek a templomok voltak, ión és dór oszlopokkal, szinte egészben állva. A romok után pedig az ottani strandra mentünk, ami legszebb volt az addig Olaszországban meglátogatottak közül: hosszú, fehér homokos tengerpart, gyönyörű türkiz színű, tiszta vízzel.

Összefoglalva, a helyek, amiket meglátogattunk, mind elképesztőek voltak, nagyon tetszettek, azonban mindenképp ki szeretnék térni arra, hogy a közlekedéssel nem volt szerencsénk egy csöppet sem. Pugliában szerzett tapasztalataim alapján már szinte megcáfoltam a sztereotípiát, miszerint az olasz tömegközlekedés borzasztó - a buszok általában időben érkeztek, maximum 5-10 perces késéssel, mindig volt hely, a vonatok szintén többnyire rendben voltak. Az Amalfi-parton ehhez képest a buszos közlekedés kész katasztrófa, úgyhogy visszaszívom, amit eddig gondoltam. A buszrendszer csöppet sem volt felkészülve arra a tömegre, akik most idelátogattak, főleg, ha figyelembe vették a járványügyi korlátozásokat és csak feleannyi embert engedtek fel a buszokra (ami nem mindig volt így). Ha egy busz tele volt, nem lehetett felszállni, és várhattál a következőre, ami rendre fél óra vagy egy óra múlva érkezett, gyakran pluszban még legalább negyedórás késéssel az autós forgalom miatt (így amit konstatáltunk magunkban, hogy errefele az egyetlen jó közlekedési eszköz a motor, mert azzal ki lehet kerülni a forgalmat). Ha egy nagyobb város első állomásán szállsz fel, és előbb érkezel mint mások vagy elég agresszív vagy, a busz ajtaja felé törve van esélyed felszállni, azonban ha esetleg egy kisebb városból akarnál hazatérni,  még ha a sorban az első is vagy, se valószínű, hogy valaha buszt tudsz fogni, a buszvezető csak egy kézmozdulattal jelzi, hogy nincs hely mielőtt elhajtana az orrod előtt. Így alakult, hogy egyik nap jobb híján, a hazaúton 6,5 km-t gyalogoltam az aszfaltút szélén Amalfiba, ami a következő buszcsomópont volt, ahol volt esélyünk felszállni. De amit megtanultam, minden rossz vagy idegesítő szituációban van valami jó: a kilátás gyönyörű volt, hiszen végig a tenger partján, a hegyi ösvényen mentünk, időnként aranyos falvak, kastély, házak, hotelek, privát strandok, vagy épp barlangok mellett elsétálva. Így szinte nem is szerencsétlenségnek, hanem inkább kalandnak éreztem ezt a sétát, és bár néha dudáltak ránk az autósok, vagy a motorosok (nem egészen világos, hogy azért, mert útban voltunk nekik vagy azért mert két fiatal lányt láttak az út szélén), minden rendben alakult végül. Ugyanezen a napon, úgyanúgy a csodás buszrendszer miatt láttam busz helyett kompról a naplementét az Amalfi-parti városok esti fényével együtt - bár kicsit fájt az a plusz nyolc euró, amit a jegyre kellett költeni, végül visszaértünk, megoldottuk a helyzetet és ez volt a lényeg.

A hazautunk Molfettába sem volt felhőtlen, bár ez nem a közlekedésnek, hanem a mi figyelmetlenségünknek volt köszönhető, hogy nem vettük észre, hogy a Nápolyból induló Flixbuszunk indulási időpontját egy órával előrébb hozták, így nagy táskákkal, bőröndökkel blokkolva találtuk magunkat Nápolyban nagyjából öt órára. Mondanám, hogy végül ez is megérte, mert körül tudtunk nézni ebben a városban is terveink ellenére, és végül is igaz, mert sétáltunk egy keveset a belvárosban, szereztünk néhány benyomást, de addigra már túl fáradt voltam ahhoz, hogy elinduljak felfedezni a városban, a bőröndökkel pedig nehéz is lett volna. Ez a pár óra viszont elég volt arra, hogy elkezdjen érdekelni Nápoly eléggé ahhoz, hogy mindenképp vissza akarok térni, hogy valóban bejárjam és jobban megismerjem. Mert összességében különös városnak tűnt: hatalmas, koszos, zsúfolt, kaotikus, leharcolt, de mégis van benne valami báj, szépség, ami történelmet sejtet, a falak, az utcakövek szinte mesélnek. De mindennél jobban esett végül este hazaérni Molfettába egy igazán fárasztó, kalandos, élményekkel teli utazás után.

Mert összességében nagyon jól éreztem magam és rengeteg élménnyel gazdagodtam; a legfontosabbak egyáltalán nem szerencsétlen helyzetek voltak, amik jócskán kijutottak nekünk a hét során, hanem az együtt töltött pillanatok. Együtt, öten fedeztük fel az Amalfi-part szebbnél szebb pontjait, együtt kóstoltuk meg a legfinomabb helyi ételeket és pizzáztunk napról napra ugyanazon a helyen, vagy épp ittunk meg néhány sört vagy koktélt, vagy tartottunk aperitivo-vacsorát a lakásunk pici erkélyén. A hét alatt egyszer sem vesztünk össze, még ha nem is mindig értettünk egyet, inkább közelebb kerültünk egymáshoz, és jobban megismertük egymást. Rengeteget nevettünk együtt, mindenféle buta dolgon, és segítettünk egymásnak, bármi is történt. Borzasztóan hálás vagyok ezért a négy csodás lányért, és amiért velük élhettem át ezt az utazást. És persze a többi önkéntes barátunk is hiányzott egy csöppet, de jó kis csapat voltunk így is mindenképp.

[couleurlocale]

ja, de érted, ez kb olyan, mint az igazi nápolyi pizza vs. egy deep dish hawaii, csak mert az amcsik szeretik az utóbbit, nem jelenti azt, hogy az olasz konyha a gusztustalan. De ez nem is elég jó példa, mert a michelada az csak egy sima koktél, mint a margarita, hogy így megpakolják mindenféle surf and turffel, az tisztán amerikai találmány.

_szerintem_ a mexikoi etelek es konyha a leggusztustalanabb azok kozul, amikkel talalkoztam. egyik kimagaslo teljesitmenye a michelada, ami szerintem magyarul moslek-ra fordithato legjobban. kep csak a hajtas utan, mert elhanyom magam.

Keep reading

[konnekted]

78. Sörphon X (mp3)

Az adást kezdjük kis fogyókúra update-sörfesztivál-nápolyi pizza-egészséges életmód vonalon. Aztán persze belekezdünk a frissen bemutatott Apple termékek értékelésébe és persze hogy mit veszünk ezek közül.

Itt lehet meghallgatni amint Dewla beszél egészséges életmódról, vega életmódról, mozgásról. 

Hálásak lennénk ha minél több ismerősötökkel megosztanátok a podcast elérhetőségét és lájkolnátok is minket Facebookon! Az adások RSS feedjét itt találjátok, iTunes-on keresztül pedig itt tudtok feliratkozni. Örülünk minden véleménynek és értékelésnek iTunes-on! Twitteren a fb2 és @dewla néven vagyunk elérhetőek. Ezen kívül gyertek a Telegram csatornánkra ahol igazán klassz közösségben lehet mindenféle tech dologról szakérteni!

[nobressfae]

Péntek esti edzés a legjobb barátom társaságában. Míg fiamat a nagyi kényeztette, mi meg lettünk fingatva rendesen. Karcsúsító edzés extra hát résszel.

Utána viszont a szomszédos pubban ettünk egy jó húsos pizzát meg egy koktélt... Így kb. 0-ra jött ki az este.

Reggeli: Nestlé fitnesz gabona pehely tejjel, tejeskávé

Tízórai : zöldtea, málna körte banán, nápolyi

Ebéd : kenyér 70gr, snidlinges májkrém 30gr

Uzsonna : tejeskávé, 2db csokis keksz

Vacsora : húsos pizza, metaxa-sprite 2x..., unicum. Pattogatott kukorica

Na jó... Minuszos lett az este végeredménye.

[kgyst]

“a nápolyi pizza kategóriában nem nápolyiak, hanem veronaiak nyertek, amitől a nápolyiak teljesen összeomlottak.“ 

:-))))

[preferhotweather-blog]

12

FOKOZHATÓ A THUGLIFE

Fürdőruhában a hálózsákomon, a szoba padlóján napozni és közben erősen hinni abban, hogy a testápolóm naptejként használható. Végül is minden fejben dől el…

IO UBRIACO

Ezen a héten kezdődtek el az erasmus programok kezdve egy túravezetéssel, amit egy iszogatás zárt egy pub előtt. Érdekes, hogy Dél-Olaszországban az emberek nem ülnek be kocsmába, hanem megveszik az italt bent és az utcán fogyasztják el, a hely előtt. Megvan ennek is a hangulata, legalább szabadon mozoghatsz és nem vagy székhez kötve egy adott asztaltársasággal, így jobban lehet szocializálódni.

Három nyelven folyt a túra, olaszul, spanyolul és angolul. Ismerkedtünk németekkel, lengyelekkel és törökökkel is. A túrát egy templom előtt zártuk. Amikor a szervezők a mondandójuk végére értek, az egyikük elüvöltötte magát, hogy végre mehetünk berúgni.  Az első szó, amit megtanítottak az a berúgni ige volt és utána elkezdték ragozni: io ubriaco – én berúgok, noi ubriachiamo – mi berúgunk…Miután befejezték a leckét, az egyik szervezőnek eszébe jutott, még mielőtt elindultunk volna, hogy ja igen, a templomot belülről is meg lehet nézni ha valakit érdekel, de addigra már a következő cél lebegett a szemünk előtt....

Megkóstoltuk a nápolyi eredeti aperol spritz-et, borból, szódából és keserűlikőrből áll. Nem volt rossz, nem lesz a kedvenc italom, de azért lecsúszott pár pohárral, mint mindenkinek. Hamar megtapasztaltuk, hogy jobban bírom az alkoholt, mint Lili, de hát mindenkinek bele kell rázódni.

Megismertük a szervezők egy részét is, kezdve egy sráccal, akiről rövid idő alatt megtudtunk minden lényeges információt, hány éves, hol lakik, kivel lakik, van-e autója, szingli-e és tud-e angolul. Még a hasizmát is megmutatta nekünk. Elég közvetlen figura. Amikor megkérdezte, hogy szerinte hány évesnek gondoljuk, azt válaszoltam rá, hogy old wines are the best. Röhögött egyet és mondta, ki fogunk jönni egymással���

AZ ELSŐ AJÁNLAT

Az iszogatás után elmentünk pizzázni. Sajnos nem ugyanaz a feelingje mint a jó kis Király utcai pizzázónak Pesten ahol 200-250ft egy szelet pizza, de azért kicsit hasonlított. Itt a pizza 3 euro, viszont egy egészet kap az ember. Békésen ücsörögtünk az útpadkán és beszélgettünk az új barátunkkal, aki meghívott minket pizzázni, amikor egy társaság haladt el előttünk és az egyikük leült mellém beszélgetni. Helyette is elszégyelltem magam az angoltudása miatt, de szerencsére fejlődőképes az emberiség, úgyhogy még van esélye neki is megtanulni, hogy kell egy értelmes mondatot összerakni angolul…remélem. A ’beszélgetésünk’ alatt elmesélte, hogy meghalt a nagymamája és ezért jött vissza Nápolyba egy rövid időre. Részvétet nyilvánítottam neki, aztán áttért arra, hogy milyen csinos vagyok és nem akarok-e nála aludni ezután. Értékelem az egyenes embereket. Tényleg. De azért a halott nagyi után áttérni a gyere át dugni témára azért elég váratlan fordulat. De hát ez a dzsigolók hazája vagy mi. Most fedeztem fel, hogy az interneten van dzsigoló teszt. Kitöltöttem, mert kíváncsi voltam mit dob ki: Gratulálok! Igazán szerencsés vagy. Van sármod és pénzed is. Kinek kell ennél több? Egy netes értékelés szerint jó dzsigoló lennék, király. Fő az önbizalom…